Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-17 15:40:12, kedd
 
  Lakatos István
Szerelem, alkonyatkor



1

Ezt soha el nem feledem.
- Bíborra, kékre festett nyár volt,
s elektromos ívfénnyel lángolt
a szívemben a szerelem.
Kéz a kézben sétáltunk ketten,
még soha-soha nem szerettem,
még senkit eddig oly nagyon;
azóta sem, pedig de régen,
de rég jártunk azon a réten,
két napja már, óh, istenem...

2

Múzsa, segíts, vezesd te tollam,
hogy amit láttunk, elsoroljam,
kedveltem mindig stílusod.
A halastóval kezdd. Tehát:
pontyok, csukák.
Hogy forr a mély a víz nyugodt
színe alatt, nem ismert
mélye hogy forr a szívnek!
De kint még csend; álmatagon
borzong a zöld nád a tavon,
míg föl nem vonja görbe
íján a mennynek fénysugár
nyilát az Ámor délután,
hogy szívünkbe röpítse:
az a nap már mellünkben ég,
két szíven seb, vörös pecsét,
s két egymást kereső ajak
ívén megáll a pillanat.

3

A fényes, izgatott akácfák
levelüket arcunkba hintik.
Morgensternt idézek s Karinthyt.
Ő meg Chopint dúdolva lassan,
érzéssel (bár sántít a dallam),
a járt útról letér velem.
Bújunk, bolyongunk végtelen
földeken át és réteken,
bozóttal buja tereken,
hol
szívünk majdhogynem hallhatóan
dobolja, zúgja: szerelem.
S: Óh, jaj, leszünk-e boldogok?
Bár fáradtságtól is dobog.
Határtalan, szabad határ,
nálunk nélkül milyen sivár
volnál!
volnál! De fenn sereg madár
- kacsák-e? fecskék? nem tudom -
húz a nádas felé. Mi lent
botladozunk, egymásba veszve;
előbb ő dőlt karomra, karján
most én vergődök át a lankán,
majd föl kétméteres hegyekre,
szitakötőt, lepkéket hajtván,
faggatva százszor is: ,,Szeretsz-e?"
Így nem jutunk túl messzire.
Fáradtan csukladoz a térdem,
neki pedig, ijedten érzem,
száznegyvenet ver a szive.
Tehát megállunk sebtibe'
a csonka jegenye alatt
(mely száraz ágát égre tárván,
tán száz év óta áll ott árván),
s szemlélődünk, míg elszalad
az Ismeretlen Cél felé
négy-öt vonat.
,,Oly érthetetlen minden érzelem -
kezdem később, de aztán prózaibb
hangon, halkan megkérdezem -
Mondd, édesem,
otthon biztos nem sejtik ezt
a nagy szerelmet, mely szived
szívemhez fűzi?" ,,Nem, nem!" -
nyugtat meg ünnepélyesen.
Hat óra negyven.

4

Emlékszem néhány csókra még,
s utánuk a következőkre:
két virággal hímes mezőre,
s hogy narancsszínű lett az ég.
Aztán dűlők szürkés porára,
aztán villanypóznák sorára.
Aztán egy völgyre s egy patakra,
a vízben békákra, halakra.
Majd avartűzre, mely lobogva
égett és négy konzervdobozra.
Majd - mint rablót, kit kaptak tetten -
láttunk nyulakat futni ketten.
Verebeket is eleget
s az úton egy holt egeret.
Odább néhány varjú kerengve
ránk károgott: Múlik a nyár!
De legszebb volt a naplemente.

5

A naplemente épp olyan volt,
mint egy nagyon jól sikerült
giccs, melyről később kiderült,
inkább Monet-utánzat.
Így:
Képzelj el egy halvány hegyet.
Akvarell, sok vízzel kevert
kékkel festve. Feléje kék út
vezet,
húzódva hosszan, délnyugatra,
amelyre rézsút
harmincöt fok szögben vetíti
haldokló sugarát a nap.
(Óh, illanó, szent pillanat!)
A kékben alvó hegy fölött,
mint csipkefodrú függönyök,
a felhők épp úgy függenek.
Széleik lent aranyszinűek,
úgy, hogy nagyon valószinűnek
tartom: mi akkor, ott
magából a mennyországból
láttunk meg egy nagy darabot.
Szemem már ennyi fényre tompa.
Ő - elmelankólikusodva -
csak ül. Imádja a napot.
Mellette én, imádva őt is,
ölelve derekát szorosan:
közben a színek bíborosan
váltják egymást arcán a naptól.
(Bár, sejtem, nemcsak attól.)
Ilyen körülbelül e kép.

6

Dicső természetrajz! De szép,
de szép is néha, estelente,
a naplemente.
De nagyszerű is
elábrándozni halk szinekkel,
így, összedobbanó szivekkel,
így üldögélni hallgatag,
út mentén, parton, fák alatt,
s érezni, amint átitat,
valami imaféle, szent,
nagy, csendes-boldog áhitat.

7

Két napja már, óh, istenem!
De rég jártunk azon a réten.
Azóta sem.
Azóta sem. Pedig de régen,
pedig még senkit oly nagyon,
még soha-soha nem szerettem.
Kéz a kézben sétáltunk ketten.
A szívemben a szerelem
elektromos ívfénnyel lángolt.
Bíborra, kékre festett nyár volt.
 
 
0 komment , kategória:  Lakatos István Szerelem, alko  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4906
  • e Hét: 29567
  • e Hónap: 74639
  • e Év: 2015919
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.