Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
szeretettel
  2012-04-21 20:16:55, szombat
 
  XII. FEJEZET



A beteljesülés felé
A duálfelek találkozásuktól fogva magasabb törvény alá kerülnek, amely őket sokkal szigorúbb mértékkel méri.
- A találkozás nyoma az elválás után mint égő seb marad vissza a lelkükben. - A duálok egymásra találásától
fogva az érzékiség elveszti velük szemben a ható törvény erejét. - Ettől kezdve a haladásuk rohamosan meggyorsul. - Ha újra testet öltenek, mindig áldást hoznak a Föld számára. - A beteljesedés útja.
A duálfelek összetalálkozásukkal új állomáshoz érkeznek el, amely állomás más törvénnyel ítéli meg minden cselekedetüket, minden elgondolásukat, mint amilyennel a fejlődés
vonalán idáig megítéltettek. Ez a törvény feljebb emeli őket; és mivel ezáltal magasabb fokú
lelki érzéshez jutottak és magasabb rendű igazság az, amely nekik irányt szab, ennélfogva
hogyha ugyanazokat az eszközöket akarják a fejlődésükhöz felhasználni, amelyek őket idáig
szolgálták, akkor ez magában véve is bukásukat okozza. Ez azt jelenti, hogy mindazok az
életörömök és életcélok, amelyek idáig hevítették és vezették őket, úgy, mint a többi átlagembereket, nekik ezentúl már nem szolgálhatnak céljaikul és nem képezhetik örömeiket, mert
magasabb törvénybe léptek át. Így az a férfi vagy nő, aki ilyen duális kapcsolatba kerül, nem
hasonlíthatja össze többé a maga életét egy alacsonyabb fokú férfi vagy nő életével, így gondolkozván: "mivel ez vagy az a dolog annak nagyon jó és annak örömöt okoz, tehát én is
megengedhetem magamnak ugyanazoknak az alacsonyabb rendű céloknak a hajszolását". Az
esetleg amannak a számára még nagyon jó lehet, sőt annak a fokozatához képest talán majdnem törvényes is, aki még nem emelkedett fel emennek a fokozatáig, de aki már erre a magasabb fokozatra eljutott, az nem térhet vissza az alacsonyabb rendűhöz, hanem kénytelen a
magasabb rendű törvényt követni, mert az alacsonyabb rendűben úgysem képes boldog lenni,
egyszerűen azért, mert lelki érzései magasabb fokozatra emelkedtek.
Az ilyen lelket ezután már az érzéseinek magasabbrendűsége űzi-hajtja, úgy, hogy
még ha valóban jobb, igazabb és becsületesebb életet él is, mint más emberek, a saját törvé-
nye még így is sokkal hamarább megbosszulja a legkisebb visszaélést, a legkisebb visszaesést
is, mint a nála alacsonyabb rendűt annak az élettörvénye. Mindenért többet kell szenvednie és
erősebben fizetni, és ez a szenvedés, ez a fizetés - hogy úgy mondjam - külön erkölcsi korlá-
tokat képez körülötte, hogy valamiképp ismét a mélyre ne süllyedhessen alá. Azért az ilyeneknek már itt a Földön mindig kevesebb és kevesebb lehetőségeik adódnak, hogy a test szerint élhessenek. Éppen mivel azokat az erőket nem lehet újra visszasüllyeszteni és megmeríteni a szennyes atmoszférában, hogy azok a szellem, illetőleg a lélek körül ismét mint homá-
lyosságok és tévelygésre való lehetőségek helyezkedhessenek el. Azért ezeknek a lelki termé-
szetüket olyan simává és átlátszóvá kell kidolgozniuk, hogy a magasabb rendű erkölcsi felfogással, amely bennük automatikusan kialakul, meg ne ütközhessenek. Mert ha megütköznek,
akkor újra meg újra szétválás, fájdalmas megpróbáltatás és szakítás lesz a sorsuk.
A lehetőségek sokszor megvannak, hogy a majdnem egy fokozatú, vagy egymástól
nem messze eső duálfelek találkozhassanak, hogy amely hibák és tévedések meg félreértések
még a lelkükön tapadnak, azokat egy élet terhes, vagy kevésbé terhes körülményei között magukról lehánthassák. De ezt a kegyelmet a földi ember nagyon ritka esetben tudja felismerni,
és a legtöbbször az következik be, mint amikor két meteor találkozik egymással. Ha a lelki
fejlődésük egy ponthoz el is vezeti őket, ahol találkozhatnak, de ha a szellemi felébredésük, a
szellemi világosságuk még nem érkezett el ahhoz a ponthoz, hogy egymást szellemileg is
megértve és kiegyenlítve együtt maradhassanak, akkor ismét csak szétválnak és mindegyik fél
hordozza tovább a lelkében azt a sebet, a szétválásnak azt a fájdalmát, amely lelki fejletlensé-
gük és szellemi homályosságuk következménye. Ennek az érzésnek a maradványa mint valami égésnek a nyoma ott marad a lelkükben, és nem hagyja őket nyugodni, mert külön-külön
mindegyik elégedetlen, mivel nem tudják többé azokat a lelki és szeretetigényeket senkivel és
semmivel kielégíteni, amelyek a lelkükben felébredtek, hagy ez a sajgó, vágyódó seb meg-76
nyugodjék, meggyógyuljon. Csakis az Isten útján, a szellemi fejlődésnek Krisztus által megjelölt útján találkozhatnak; és csakis ott maradhatnak együtt, kéz a kézben, egymást támogatva,
egymást segítve s egymást az élet göröngyös útjain azzal a szeretettel erősítve, amely többé
már nem földi, nem testi és nem ingadozó lelki érzés, nem bizonytalan vonzalom. Hanem a
lélek kiforrott bizonyossága a szeretetben, amely mintegy összenő a lélekben, szellemileg
pedig összeforr abban a világosságban, abban a hitben és abban a megtisztult szellemi szeretetben, amely az Istent érzi önmagában megnyilatkozni.
Az ilyen duálok, akik Isten útján együtt haladva levetkőzik a földi életben a hiábavaló-
ságokhoz, tévelygésekhez való ragaszkodásukat, továbbra is együtt maradnak a szellemvilágban, mert a testtel együtt levetnek minden érzéki kapcsolatot. Mert hiszen a testi kapcsolat
tulajdonképpen már el is veszítette rájuk nézve a ható törvény erejét, amely az alacsony vilá-
gokon mint összekötő törvény nagyon is hivatva van arra, hogy a szétesni készülőket, az egymással meghasonlani készülőket a maga kíméletlen és nyers erejével összekösse és elvezesse
azokhoz az eshetőségekhez és lehetőségekhez, amelyek a lélek útján a megismerés által tisztább légközt nyithatnak meg számukra. Ennek a törvénynek azután már nincsen semmiféle
szerepe többé, mert a lélekben kifejlődött a testiségmentes kapcsolódás, s a szellemi összeolvadás olyant tiszta boldogságot nyit meg mindkettőjük számára, hogy minden külön tanulás
és ismeretszerzés nélkül ráeszmélnek arra, hogy ők tulajdonképpen egy szellemet képeznek.
A gondolatuk, a törekvésük, az akaratuk egy, az érzéseik elválaszthatatlanok, mert összeforrtak egymással; érzelmi világukkal egy célt keresnek és egy cél felé sietnek, mivel a céljuk, a
munkájuk, az érdeklődésük, a vágyuk, a törekvésük szintén egyet képez. Ezért nincs többé
hatalom, amely őket egymástól elválaszthatná,
Tulajdonképpen csak ezután kezdődik meg számukra az a munka, amely minden
egyes teremtett szellem elé ki van szabva, hogy mindazokat elvégezve és betöltve elnyerhesse
a maga örökségét, amely az Istennél van fenntartva és elkészítve számára. Ettől fogva megszűnnek a lelkükben azok a különböző rétegek, azok a homályosságok, amelyek tévedésbe
hozhatnák őket; ekkor épül ki bennük az Isten felé az igazi nagy vonzódás és az egymás iránti
nagy szeretet és a testvéri közösség érzete; ekkor veszi kezdetét az összhangban való végleges
elhelyezkedés, az igazi munka. Ezután már nincs sem elernyedés, sem elrestülés, mert a vágy
mind nagyobb és nagyobb hevülést fejt ki a lelkükben; hiszen sok az elérnivaló, mert sok az
elmulasztott alkalom; és a lélek apróbb-nagyobb hiányérzetei lassan betöltődnek azokkal az
eredményekkel, amelyeket fejlődésük további útján elérhetnek. És minden egyes eredménynyel, amit elértek, nagy boldogság, megelégedés, békesség és öröm tölti el őket, és ebben a
megelégedésben, ebben az örömben, ebben a boldogságban olyan nagy szeretet fejlődik ki
bennük, hogy valóságos önmagukról való megfeledkezéssel vetik bele magukat az örvénylő
erőhullámzásba, amely őket az áldozatos szeretet munkájába sodorja bele. És hoznak fel má-
sokat is a mélyből magukkal azok közül, akiket szerettek, akik valaha valami jót cselekedtek
velük, akik valaha melléjük álltuk a szeretetükkel, akik valaha a küzdelmeikben, a fájdalmaikban egy-egy jó szóval, bátorítással, vigasztalással szolgálták őket.
E z é r t s o k s z o r ú j r a f e l v e s z i k a f ö l d i t e s t t e r h é t ; é s e k k o r e g y p i l l a n a t a l a t t e g y m á s r a
találnak, és soha többé el nem válnak, s nagyot mozdítanak a haladás szekerén a Földön: a
fejlődés új vonalát, új lehetőségeit nyitják meg a földi emberek előtt. Van rá eset, hogy áldozatul is esnek, illetőleg földi életük az áldozati oltáron hamvad el. Ezek mindig hoznak a világnak valamit a szeretetük bőségéből; szeretetük gazdagságából bőkezűen ajándékoztak; a
hit világosságát gyújtják fel a tévelygők előtt, valamely igazságot hoznak felszínre és ragyogtatnak meg a földi ember kereső szeme előtt - azután újra eltűnnek a küzdés színhelyéről,
hogy ismét belevegyüljenek zavartalan boldogságuk világába. Sokszor itt élnek a szférákon és
azokért dolgoznak, akiket szerettek; és az emberek nem is tudnak róluk, nem ismerik őket,
akik az ő sorsukat intézik; s ha csak egy család mellett állnak is, ha csak egy ember mellé állnak is oda - egy csetlő-botló ember mellé - és megerősítik őt, akkor is küldetést töltenek be.77
De ez nekik nem áldozat, mert ők a sokból adnak; ráemlékeznek arra, hogy ők is szenvedtek,
küzdöttek a bizonytalanságban, a sötét tengeren, a bűn tengerében, és szívesen vállalnak
munkát az Úr szőlőjében s kisebb-nagyobb küldetésükkel előbbre segítik azokat, akik gyengék, akik tántorognak. Kisebb őrszellemi tisztségeket is bíz reájuk a Gondviselés a nagyobb
őrszellemek, az Isten kegyelmének hordozói mellett.
Ez az útja ama ragyogó élet elérésének, amelyről minden lélek álmodik; ez az a való-
ság, amely a bűnök, félreértések, hibák és tévelygések levetkőzésével vár az emberre. Ez az
az állapot, ahová a szigorú törvények könnyek között és vércseppek hullatásával vezetik a
végzet útján a lelket. Ez az, aminek nem lehet ellenállni, mert bennünk van és bennetek van a
lélek legmélyén ez az alaptermészet, a mennyei természet. Ez az, amit a sátán is tud és kihasznál, amit ki akar kerültetni az emberek lelkével, hogy tegyék félre az igazságot, mert ő ezt
a boldogságot ígéri azoknak, akik őt követik, akik az ő igazságát fogadják el, amely azonban
nem más, mint az igazságnak utánzata, árnyéka: hazugság. Ne higgyetek hát neki, mert minden tévedésért, minden bűnért, minden mulasztásért a lelketek vérével, keserű fájdalommal,
kínos, szenvedésteljes csalódással és gyötrelemmel kell majd megfizetnetek. Mert sokat kell
szenvedni, ameddig az ember a tapasztalás útján ismeri meg az igazságot! Isten azonban azt
akarja, hogy ezektől a keserű szenvedésektől és fájdalmaktól megkíméljen benneteket; ezért
mondja az Úr: "Bízzatok, én meggyőztem a világot!" Ez a világ a tévedések és hazugságok
világa. Hiszen éppen azért kell az embernek a tapasztalás keserű könnyeivel fizetnie, mivel
valóságnak hitte a hazugságot, mivel elhitte, hogy munka és fáradság nélkül is könnyen boldog életet szerezhet magának. Ezért nyúl ahhoz a lehetőséghez, amely előtte áll mint válaszút;
s mikor cselekedhetnék irgalmasságot és jót, cselekszik rosszat, botorul azt hívén, hogy most
valami jót csikart ki abból a kézből, amelyben jó is, rossz is van; kicsikarta a nagyon is mulandó, rövid életű, kicsiny kedvező jót, de vele együtt a szenvedés és csalódás fájdalmát is.
Mert hamar elfogy a sátán által nyújtott bőség, és hosszú, kiszámíthatatlan időkig tart
az ínség, amely azután következik a lélekre és a testre egyaránt. Tehát ne higgyetek a hazugság szellemének, hanem higgyetek az igazságnak; és ha már az igazságért szenvednetek kell
is, ha ma megköveztetés, keresztre feszítés jár is érte, a holnap, a feltámadás a tiétek! Ne féljetek! Ha a ma pillanata az uralkodás előnyét ígéri is nektek, ha az indulatotokat, a bosszúsá-
gotokat ma kiönthetnétek is embertársatokra vagy ellenségetekre, és az a ti lelketeknek bizonyos megnyugvást szerezne is, ne cselekedjétek, mert ha cselekszitek, önmagatokra öntitek ki,
mivel a rossz él és azzal találkoztok! De ha megölitek magatokban a rosszat, akkor megszabadultok tőle, nincs tovább; legyőztétek a gonoszt magatokban, s kinyílik előttetek a Menny,
és mennyei erők emelnek benneteket abba a világba, ahol minden kiegyenlítődik, s egy szempillantás alatt minden fájdalom és szenvedés feledésbe merül.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:14:25, szombat
 
  XI. FEJEZET



Egyszerű, józan, becsületes élet a duálérzés kibontakozásának
melegágya
Ne akarjon az ember szent lenni, míg az Isten meg nem szentelte. - A kötelességteljesítés a családban az érzéki
fluidok szellemesítésének legegyszerűbb és legkönnyebb módja. -Az Isten az emberre a továbbteremtés nagy
misztériumát ruházta. - Ha a házasfelek nem szeretik egymást, akkor a gyermekeik külső és belső fogyatékossá-
gokkal születnek. - A fejlődés útján Isten nagysága és jósága mind világosabbá válik a szellem előtt.
Az ember ne akarjon szent lenni, ameddig őt az Isten kegyelme meg nem szentelte. Élje a maga emberi életét Isten törvénye szerint; szeresse a házastársát, áldozza neki
az életét; éljen és munkálkodjék azokért az eredményekért, amelyeket a szerelme létrehozott: é l j e n a g y e r m e k e i é r t , é s v é g e z z e e l a z t a f e l a d a t o t , a m e l y e t a j ó I s t e n e l é j e s z a b o t t ;
nevelje a gyermekeit istenhitben, istenfélelemben, egyszerűségben és igénytelenségben, gond o s k o d j é k s z á m u k r a a b e t e vő f a l a t r ó l : é s a k k o r e l v é g e z t e a m u n k á t , a m e l y e t e g y e m b e r
e1végezhet. Eközben az ő érzéki fluidjai észrevétlenül szellemesülnek és átolvadnak abba a
szeretetbe, amellyel önmagát megtagadva a családért dolgozik és áldoz. Ne legyen az apa
zsarnoki hatalom a felesége és a gyermekei felett, de ne is legyen pipogya nádszál, hanem
józan és erős, Isten útján haladó, öntudatos lélek, aki bölcsen és szeretettel kormányozza
azt a kis világot, amelyet az Isten kegyelme reá bízott. Legyen igazságos, legyen jutalmazó, de legyen büntető is, amikor arra szükség van; azonban legyen megbocsátó, bölcs és szeretetteljes, amikor azt látja, hogy a büntetés elvégezte a maga munkáját azon a lelken, akinek
az szánva volt.
Hogy valaki szeretetteljes férj és bölcs apa lehessen, ahhoz sokat kell tanulnia; az apá-
nak és az anyának jól kell nevelnie gyermekeit, hogy a következő nemzedék magasabb rendű
lelki és szellemi tulajdonságokkal tudjon megállni az életben, hogy azokban a próbaéletekben,
amelyeket Isten ezeknek a kiegyensúlyozatlan szellemeknek ad itt a Földön, meg tudják állni
a helyüket, és a mulandóban örökkévaló értékeket szerezzenek maguknak. Mert nem az az
érték, amit itt ezen a Földön elértek - ez is valami, de még a legnagyobb érték is mulandó -,
hanem az, amit önmagatokkal visztek a lelketekben. Ez az, amit senki és semmi el nem vehet
tőletek. Mert nem azért kell itt a Földön élnetek, hogy itt valami nagyot, valami hatalmasat műveljetek, hanem hogy a ti lelketek gyenge erőivel az igazihoz hasonló mulandó
értékeket próbálgassatok létrehozni. H o g y a m i k o r i t t e b b e n a z é l e t b e n l e v i z s g á z t o k , s a z
örökkévalóhoz valamennyire is hasonló értékű munkát végeztetek, ezzel a lelketekben képesí-
tést nyerjetek, hogy majd az örökkévalóban is bízhassanak rátok olyan munkát, amellyel a ti
ottléteteket megrögzítve a magatok békéjét, boldogságát is kimunkálhatjátok. Mert ha itt a
mulandóban haszontalan életet éltek, ha a munkátok semmit sem hasonlít az örökkévalóhoz,
akkor újra meg újra vissza kell jönnötök, hogy a kísérletezésből tanuljatok meg a mulandóban
az örökkévaló élethez hasonlóan érezni és élni. Mert itt minden mulandó; mulandó az összetartozás a házastárssal, a gyermekkel, a szülővel, a testvérrel. Mindezek a léleknek csak apró
szárnypróbálgatásai a szeretet törvényében. Hiszen minden újraszületéssel új feladatok, új
lehetőségek nyílnak meg, amelyekben a léleknek a maga erejével kell az általa kialakított
eszményhez igazodnia és az életet és az életnek különböző viszonylatait megoldania.
Rajongva szereted a feleségedet, vagy a férjedet, és odaadnád az életedet is érte, s
ez a szeretet felolvasztja az egész lényedet, hogy benne felolvadva önmagadat is odaadd,
s a szeretet oltárán hamvadj el, de boldogtalan vagy, mert nem találsz megértésre? Ne
gondolj vele; te magadért élsz, magadért szeretsz, ennek az érzésnek a magad lelkében kell a
tökéletesség színvonalát elérnie. Mert ha elérted, és egészen fel tudsz olvadni a szeretetben,
akkor már alkalmassá váltál arra, hogy majd ha a tiéddel találkozol, aki téged megért, aki a te
lelked minden gondolatával, vágyával és törekvésével eggyé olvad: vele a teljes boldogságot
élvezhesd. Fel tudsz olvadni a gyermekeid iránt való szeretetben, oda tudod értük adni maga-74
dat, mert mindennél drágábbak neked? Az Isten nagy titkával, az élet titkával állasz szemben,
s neked abban kell levizsgáznod, ami teáltalad nyilvánul meg, amit általad akar az Isten véghezvinni. A teremtés folytatásában, abban a szeretetben, amit te érzel a gyermekeid iránt;
hogy az Istennek ezeket a nagy élettitkait, amelyeket rád bízott, hogyan, miként tudod megvalósítani, hogyan tudod feldolgozni abban a szeretetben, amit az Isten beléd helyezett el, hogy
te folytasd azt, amit Ő meg akar valósítani. Ő a lét nagy titkát bízta reád, a továbbfejlődést, a
továbbteremtést. És hogyha te az egész lelkeddel nem tudod magadat ebbe a boldogító munkába beleadni, akkor hogyan bízhatja majd reád az Isten az ő Szentlelke szeretetének, akaratának továbbfolytatását?!
Láthatjátok a Földön, hogy ha a házasfelek nem szeretik egymást, ha nem az egész
lelküket olvasztják bele a szeretetbe, akkor a gyermekeik megjelenési formái is tökéletlenek,
nem szépek, nem vonzók. Valami hiányzik belőlük, valami tökéletlenség ül ki a vonásaikon, a
megjelenési formájukon; nem erőteljesek, nem ellenállók, nem éles elméjűek; hanem gyengék, tompa a fogékonyságuk a jóra és az igazra; sőt az ilyen szülők bűnre és tévelygésekre
való nagymértékű hajlandóságot adnak át a gyermekeiknek. Nagy titkok vannak a természetben, amelyeket az ember nem képes megérteni, mert nem tud belemélyedni azokba az apró,
kicsiny törvényekbe, amelyekben benne él, amelyek az. ő életét is hordozzák, amelyek továbbviszik azokat az eredményeket, amelyeket itt ezen a Földön is percről percre megpecsétel
a maga életével és cselekedeteivel, amelyeknek a gondolataival, érzéseivel, vágyaival ad formát, alakot. Az emberi értelem és érzés az Isten törvényét csak mint üres vázat látja, és nem
tudja megmagyarázni magának, hogy miért van ez így, és miért van amaz úgy. Csak akkor
látja a kiteljesedést, amikor már belenőtt, amikor lényével az Isten törvényének ezeket a vázait mát kitöltötte. Akkor álmélkodik, és bámulattal szemléli, hogy az Isten milyen bölcs, milyen igaz, milyen szeretetteljes, és mennyi jót, mennyi áldást helyezett el azokban a ridegnek
látszó törvényekben, amelyek az embert körülfogják, de amely törvényektől az ember bukottságánál fogva mindig messze akart elmenekülni, hogy ezek a törvények utol ne érjék.
Csak amikor már engedelmesen meghajtja a fejét az Isten rendelkezései előtt, és azok
minden pontjának alárendeli magát, és amikor azok eredményeit az ő szelleméletében látja és
szemléli, akkor ad hálát az Isten jóságáért, mert akkor már a maga életének eredményeiben
látja a legérthetőbben és legfelismerhetőbben az Isten jóságát. Addig hiába beszél neki egy
másik szellem ezekről az isteni nagy mélységekről és gazdagságokról, mert a lélek ezeket fel
sem tudja fogni, el sem tudja képzelni. Csak amikor már szemléli, amikor már körülötte az
Isten kegyelme sok-sok sugárban való ragyogással testet öltve jelenik meg, akkor csodálkozik
el, s ez adja a léleknek a mindig több és több boldogságot: az isteni kegyelem fokról fokra
való kitöltésének a szemlélése. Azért én azt mondom nektek, emberek: bárha hibáztok,
mert gyengék, gyarlók, tökéletlenek vagytok, de Isten megkeresett titeket: hajtsátok a
fejeteket engedelmességgel Isten törvénye alá, s ne féljetek attól, hogy szenvedés, megpróbáltatás, nélkülözés és nyomorúság vár reátok az igazság betöltése során. Hogyha
mindezzel nem törődtök, ha mindennek ellenére igazak vagytok, mindennek ellenére engedelmeskedtek, akkor meglátjátok az Isten dicsőségét az életetek eredményeiben ragyogni. És
ez a legnagyobb és legigazibb ajándék a ti részetekre.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:13:36, szombat
 
  X. FEJEZET



A duálérzés lassú kibontakozásának nehéz időszaka
Minden szellem helye üresen áll Istennél, de mindenki csak a saját helyét képes betölteni. - A hasonló lelki természetűek vonzódása egymáshoz. - Az érzéki túltengések féke a betegség, az érzelmieké a csalódás. - A megérző fluidok kibontakozása. - A szimbólum definíciója. - A megérző fluidok és az igazi médiumitás. - Akinek a
megérző fluidjai kifejlődtek, annak az életcélja a testben is csak szellemi lehet. - A duálfelek összekapcsolódása
a földi életben. - A nő lelkileg nagyobb, mint a férfi. - A fejlődés törvénye a nő által viszi előre az emberi nemet.
- A női természet kilenc hónapos periódusai. - A férfi a saját romlását idézi elö a nő szenvedtetése által.
Az ember nem az, akinek hiszi magát, mert egy életen keresztül nem mutatkozik meg
az egész én, csak az énnek egy bizonyos vetülete. A lélek minden egyes lapjának éppen úgy
bizonyos törvényt kell követnie, mint ahogyan a gyémántot sem csiszolhatják össze-vissza,
hanem annak is bizonyos szabályos formát kell felvennie, amilyenre azt a szakértő, a gyé-
mántcsiszoló kikészíti. Ugyanúgy mindegyik lelket, amikor a csiszoló a kezébe veszi, az ő
egyéniségének a törvénye szerint átalakítja, és mindegyikből azt hozza ki, amire tulajdonképpen teremtetett. Ez a csiszoló sors. Nem mindenkinek ugyanaz a sorsa a földi életben, és nem
mindenkinek ugyanaz a feladata a szellemi életben. Minden szellemcsoport más-más feladatot
van hivatva betölteni, és más kérdéseket kell kibogoznia az életével. Ezek a különböző kérdé-
sek és feladatok mind azt munkálják, hogy a harmónia az Isten és a teremtett mindenség kö-
zött mind tökéletesebbé és tökéletesebbé legyen. Nincs egyetlen szellem sem, akinek a helye
üresen nem állna Istennél, a tökéletesség világában, és azt az üres helyet senki és semmi
be nem töltheti, egyedül csak ő; a saját külön csiszolásával, az Istentől elrendelt külön
faunájával egyedül csak az illető szellem képes oda beilleszkedni.
H a a z ö t v ö s e l g o n d o l v a l a m i s z é p t á r g y a t , v a l a m i é k s z e r t , a m e l y n e k v a l a m i t k i k e l l
fejeznie, abban mindegyik drágakőnek megvan a maga külön foglalata. Ugyanígy az égi elgondolás sem keveri össze az egyeseket, hanem a maga feladatával mindenkit a maga helyére
állít, hogy ott a helyét tökéletesen és hiány nélkül töltse be. Tehát minden lélek sorsmozgása
abban az irányban van előkészítve, amely irányban fejlődnie kell. És amikor ez a sorsmozgás
forgatja és csiszolja a lelket, új színeket, új gondolatokat, új érzéseket vált ki belőle, s minél
tökéletesebbé, minél színesebbé, minél gazdagabbá lesz a lélek ezekkel az új gondolatokkal és
érzésekkel, annál tökéletesebben képes betölteni a rábízott feladatot. Tehát nem mindegyik
lélek ugyanaz a lélek. Azonban mindegyik lélek akkor éri el a maga lelki természete szerinti
reménységének és vágyának beteljesedését - ami benne valaha is élt, mozgott és hajtotta őt -
amikor a saját hivatási pontját elérte. Mikor ezt elérte, akkor beteljesedett minden vágya, és
boldog. Ekkor már nem kívánkozik sem egyik, sem másik arra a helyre, ami nem az övé, mert
elért tökéletességében már tudja azt, hogy ő egy másik helyet, legyen az bár nagyobb elhivatás, a maga lelki képességeivel sohasem tudna hiány nélkül betölteni.
Ezért az Isten országában nincsen olyan vágy, amely be nem teljesedhetik, nincsen olyan remény, amely meg nem valósulhat, mert ott mindenki a maga helyére kerül.
A szellemek az őket körülfogó lelki burokkal együtt sohasem egészen egyenlők. Vannak kisebbre hivatott, és vannak nagyvonalú szellemegyéniségek, akiknek nagyvonalú életeket kell
betölteniük. Ezeket úgy forgatja és csiszolja a sors - a saját sorsuk -, hogy mindig abban a
formában és abban a gondolatban fejlődnek, amely az ő lelki természetüknek felel meg. És
mindaddig kell csiszolódniuk, mindaddig kell szenvedniük, tanulniuk, amíg a számukra előírt
követelményeket be nem tudják tölteni, illetőleg ameddig a mindenség Ura által kívánt eredményt el nem érik. Példát hozok fel: vegyetek egy növényt, pl. a rózsát. A rózsának is különböző részei vannak: a gyökér, a szár, a levél, a virág; s bár ezek teljesen különbözők egymástól, mégis ugyanegy gondolat, ugyanegy elvet szolgálnak. De ugyebár a rózsa levele, szára,
vagy éppen a tövise nem neheztelhet a maga hivatása miatt, és nem törekedhetik oda, ahol a
rózsa szirmai vannak, mert mindegyik rész ott tökéletes, mindegyiknek ott kell a hivatását70
betöltenie, ahova a természete predesztinálja: a levélben vagy a szárban, s ezek nem neheztelhetnek azért, mert nem olyan színdúsak, mint a szirmok. De a szirmok is hiába panaszkodná-
nak azért, hogy a levelet nem bántja senki, hanem az továbbélhet, tovább élvezheti a napsugarat, a harmatot, a szellőt, míg a virágot leszakítják s el nem kell hervadnia, a szirmoknak le
kell hullaniuk. Ez a virág sorsa, amaz pedig a levélé; mindegyiknek megvan a maga elhivatá-
sa, amit be kell töltenie. Így az emberi sorsok is mind különbözők.
Ezek mellett a nagy különbözőségek mellett mégis mindig azok vonzódnak egymáshoz, akiknek a lelki természetük valahogyan kiegészítheti és kiegyenlítheti egymást;
ezek a barátok, a rokonok, vagy a fajok csoportjai. A lelkek egy-egy fejlődési állomáson sokszor az örökkévalóságban is hosszú-hosszú ideig vannak együtt; ez alatt az együttidőzés alatt
azután kibontakozik egyik-másiknak a tudattalan természete. Azaz tudatossá válik, és amikor
ez a lelki természet mint tudatos megjelenik, egyszerre csak ez a gondolat születik meg bennük: "Nini, hiszen mi nem is vagyunk egymáshoz valók!" Mert az a felébredt tulajdonság,
amely a lelki természetben megvan, nem hogy nem vonzódik egymáshoz, hanem inkább elűzi
egymástól az addigi barátokat, sőt a fajokat, népeket, nemzeteket is. És ez az elidegenedés
annyira elfajulhat, hogy háborúkat viselnek egymás ellen, megölik, megsemmisítik egymást,
szeretet helyett gyűlölet támad bennük. Így sokszor nagy fluidi egységek olvadnak fel, és olvadnak össze más családokba, más nemzetségekbe, s a barátok sokszor ellenségekké válnak.
De ez csak a fejlődés vonalán van így, olyankor, amikor a tudattalanból a tudatosba lép a
latent pihenő természet. Ugyanígy van ez a szerelemmel és a házassággal is. Amikor a különböző duálfelek nagy nehezen kezdenek az anyagi világ kötelékeiből kibontakozni a szabadság
felé, az érzelmeik új szférát teremtenek, és keresik azt, akivel és akiben kiegyenlítődhetnének
és kiegészítődhetnének. Így mindinkább vonzza a hasonló a hasonlót - bár vannak esetek,
hogy éppen az ellenkezőben találják meg a maguk kiegészítő részét. Ez már a lélek keresgélé-
se, a lélek szabadsága felé való vágyódásának nagy megmozdulása.
És ennek így is kell lennie; mert minél nagyobb érzelmi szabadságot képes a lélek
kivívni magának, annál messzebb érnek el az ő kutató érzésszálacskái a fluidi világban, a
megérzés, a megsejtés, a rokonszenv, vagy ellenszenv mindig tudatosabbá válik. Úgyannyira,
hogy ezeken az érzésszálacskákon keresztül a testbe zárt szellem jobban tud tájékozódni, mint
az, akinek ezek a szálacskái még nem fejlődtek ki, aki még csak a testen keresztül és az érzé-
kek útján képes valamennyire tájékozódni. Az érzéki túltengéseket a különféle betegségek
szabályozzák, hogy a lélek az egyenes úton maradjon, az érzelmi túltengéseket pedig a csaló-
dások. Ez sokszor annyira megy, hogy vannak szellemek, kik az ő finom érzelmi tapogató és
tapadó fluidjaikkal már nem mernek sem egyikhez, sem másikhoz tapadni, mert mindenünnen
fájdalomra és csalódásra számítanak, s azért ezeket az érzelmi tapogató szálacskáikat egy idő-
re befelé fordítják és nem törődnek senkivel és semmivel. A léleknek ez a túlérzékenysége is
betegség. A második szféra felső felében és a harmadik szféra alsó felében fordulnak elő ezek
a lelki betegségek. Ez azonban nem tarthat túl sokáig, mert idővel megint csak ráéhezik a lé-
lek arra, hogy érzelmi hatásokat fogadjon el, s akkor újra rákényszerül az érzelmi tapogató-
dzásra. A harmadik szféra felső felében tehát megint újra kezdődik a tapogatódzás, a keresés.
Bár itt még meglehetősen tompák ezek az érzékszervek, de mellettük megerősödik az akarat
és sokszor az alázatosság, és ezek a szellemet arra teszik képessé, hogy legyen ereje elviselni
azokat a fájdalmakat és szenvedéseket, amelyek ebben az állapotban reá várnak.
Ekkor, amikor az igények mind szerényebbekké lesznek, kezdi el a befelé élést, az
önmagába tekintést, ekkor már nem kifelé néz, ítél és elítél, hanem befelé tekint. Ekkor kezdi
észrevenni, hogy önmagában is sok hiba, sok fogyatékosság van, és megtanulja a megbocsá-
tást, az elnézést, a békességes tűrést, és ezzel egy másféle tapogató szerve kezd kifejlődni. Ez
az a tapogató szerv, amely a jót és igazat, a rosszat és elvetnivalót úgyszólván csalhatatlanul
kezdi megérezni. Ekkor kezd kigyógyulni a lélek a vakhitből, a formákból; ekkor kezdi csak
az igaz Istent és az ő félremagyarázhatatlan törvényét keresni és megérteni. Mert hiszen eddig71
mindenben és mindenhol csalódott. Ekkor kezdi el önmagán is a munkát, amikor már megszokta az önmagába tekintést és a bírálatot a saját cselekedetei és érzései felett, s ekkor kezd
csak kissé érdemesebb, s a külvilágban is hasznavehető munkát végezni. Eddigi munkája csak
a test fenntartására, a test vágyainak és törekvéseinek kielégítésére irányult.
Ezekkel az új tapogató szervekkel kezdi megérteni a kereszténység eszméjét: a
Krisztus szeretetét, a kegyelmet, amit eddig hiába akart megtanulni, képtelen volt aszszimilálni. S e k k o r k e z d a l é l e k á t a l a k u l n i , é s m e g y á t a z o n a n a g y á t v á l t o z á s o n , a m i k o r a
lelki test, a periszprit lemarad róla, és helyette alakítható fluidburok képződik körülötte, s abb a n é l i t o v á b b i é l e t é t . A m i k o r p e d i g ú j b ó l t e s t e t ö l t , e z a f l u i d b u r o k n e m s zűn i k m e g , n e m
oszlik szét, mert ez a fluid az, amivel testben léte alatt is a szellemi jó és igaz világában időzhetik; ez az a jobb médiumitás. Ebben a fluidban él az ő törvénye. Ez az a fluid, amin a szellemvilági események, dolgok, igazságok áttükröződnek. A médium lelke ez a tükör. Ebbe a
tükörbe vetítem én bele képekben az én mondanivalómat; ebben a tükörben alakulnak ki
szimbolikus képekben a szellemvilág igazságai, dolgai. A szimbólum nem más, mint az igazs á g n a k , a v a l ó s á g n a k őt m e g i l l e tő f o r m á j a é s k é p e , a m e l y b e a g o n d o l a t b e ö l t ö z k ö d i k . E z a
fluid áthatja az éteri testet is, és általa az éteri test is magasabbrendűséget nyer, egy magasabb
állapothoz, a fejlődés vonalán egy szellemibb állapothoz való érkezést jelent, azaz ezáltal az
éteri test is alakíthatóbb, nyújthatóbb, puhább, könnyebben kezelhető anyaggá válik a szellem
kezében, valamint a megnyilatkozni kívánó idegen szellemek kezében is.
Azonban ez az éteri test a tulajdonképpeni anyagi testnek a szervező életerővel való
kapcsolatánál fogva hozzá van kötve ahhoz a sorshoz, ahhoz a formához, amely mindig annak
a feladatnak a szolgálatát van hivatva elvégezni, amely célból a szellem testet öltött. Jóllehet,
az ilyen fluiddal rendelkező szellemnek nem lehet többé az a célja és rendeltetése, hogy a
Földet, a Föld és a test céljait és érdekeit szolgálja, egyszóval, hogy az anyagvilág céljait vigye közelebb a megvalósuláshoz, hanem már szellemi céljai vannak. Hiszen különben nincs is
más indok, ami a test anyagához kapcsolja, nincs más magyarázat reá, mint ez a hivatás. Mert
a szellem természeténél fogva már nem lefelé néz, nem az alsó célokat akarja elérni, nem az
alsóbb állomásokat keresi, amelyeket már elhagyott, ellenkezőleg, a kapcsolódás által az
anyag szellemét is törvényszerűleg feljebb emeli. Tehát mindig szellemi célok azok, amikért
ez a fluid az éteri testekkel és a szervező életerővel kapcsolatot teremt. A magasabb rendű én
sokszor túl terhesnek találja azt a hivatást, amiért őt a sorsa az anyaggal összekapcsolja, külö-
nösen, ha még nincs hozzászokva ahhoz, hogy nagyobb feladatokat végezzen, tágabb térre
kiterjedő kérdéseket oldjon meg és hozzon összhangba Isten törvényével. Ilyen esetben ebben
az összeköttetésében sokszor vergődik a szellem, s a lélek és az éteri test nem olyan könnyen
találja meg egymással a harmóniát, és mindez igen sokszor betegségeket hoz létre a testben.
Tehát amikor a szellem abban a magára öltött ruhában egy-egy ilyen élet, egy-egy
feladat előtt áll, sokszor maga sem tudja, mit hoz eléje a sorsa, a rendeltetése, hivatása, mert
nem mindig képes mindazt áttekinteni, ami egy ilyen testöltéssel együtt jár. Mert ha áttekinthetné, nem ijedne meg azoktól a nagy hullámzásoktól, amelyeken keresztül kell mennie. Tehát amikor a szellemek ebben a testben - egyik kisebb, másik magasabb fokozatot - elértek,
mert már a testben bizonyos kérdéseket jól-rosszul megoldottak, akkor már ezekkel az ő tapogató fluidjaikkal mind messzebbre képesek kisugároztatni az érzéseiket, s akkor az egymáshoz lelki természet szerint közelállók úgy vonzzák egymást, mint a mágnes a vasrészecskéket,
mert az érzésszálaik a dolog természeténél fogva keresik az őket kiegészítő és kiegyenlítő
részt. Így vonzódnak egymás felé a duálszellemek. De ha még sok olyan van a lelki természetükben, ami valaha őket szétrobbantotta, akkor hiába találkoznak, sőt hiába élnek egymás
mellett. Akárhányszor igyekeznek is összekapcsolódni, a lelki természetükben lévő ellentétes
robbanó elemek ugyanannyiszor szétvetik őket. Úgyannyira, hogy ha ilyen fejletlen
duálszellemek a Földön találkoznak és talán házasságra is lépnek, még annyira sem képesek
egymás mellett megmaradni, mint akik nem duálok. Csak a lelki természetük hasonlósága és a72
fokozatuk egészíti ki egymást valamennyire; ez utóbbiak még jobban ki tudják tölteni semleges erőkkel azokat a hézagokat, amelyek a két lélekfél között a bukás és süllyedés folytán
támadtak. Ezeket a hézagokat, amelyek a két fél kettészakadása folytán keletkeztek, sokszor
szinte lehetetlen összeilleszteni; vannak, akik egyáltalában nem tudnak egymás felé még csak
közeledni sem, vagy ha közel vannak is, áthidalhatatlan űr marad közöttük, amit semmivel
sem lehet kitölteni. Az ilyenek egyáltalán nem képesek teljesíteni egymás iránt való kötelességeiket. Azonban mivel a házasság törvénye itt ezen a Földön annyira kezdetleges, és az
emberlelkek fejletlensége folytán annyira tökéletlen, azért itt sokkal inkább a testtel töltődnek ki ezek a hiányok, mint a lélekkel. De mivel a testi énben sok hiba, sok akadály van,
azért ez az élet nagyon sok szenvedéssel és gyötrődéssel jár, különösen a nőre nézve, aki a
Földön a hatalmon lévé férfival szemben gyengébb és védelemre szoruló.
A nő azonban lelkileg nagyobb, lelkileg kiépítettebb, dúsabb, mint a férfi, ennélfogva
többet képes eltűrni, többet tud megbocsátani, többet tud elfelejteni, mert az ő természete az
átalakulás, a fejlődés. Tulajdonképpen a fejlődés törvénye a nőben, az elfogadóban van;
azon keresztül hajtja előre az embert és a lelket; hiszen az egész természet úgy van berendezve, hogy az adó fél az elfogadón keresztül jut mindig a jobbhoz, a tökéletesebbhez - de a roszszabbhoz is. És mégis az elfogadónak kell minden rosszat, minden tökéletlent az önmaga lelkén és testén keresztül megszűrnie. A test is követi ezt a természettörvényt, és a peteérlelés
idején ugyancsak azt a szűrő törvényt érvényesíti a vérben s az egész nyirokrendszerben; így a
testöltés törvénye, amely a női fluidokhoz, a női természethez van kötve, 9 hónap alatt érleli
meg a megtermékenyített petét, s ugyancsak 9 hónap alatt termeli ki magából a táplálékot. A
nő teste úgyszólván minden 9 hónapban átcserélődik, átváltozik, megújul, megtisztul.
Az ember azonban bűnössége folytán a természettörvénnyel mindig hadilábon állott,
és sohasem azt cselekszi, amit cselekednie kellett és kell, hanem tévelygő és hibás elgondolá-
sával a természetben is mindig azt akarja megvalósítani, amit ő lát jónak, és így mindig abba a
hibába esik, hogy mindent a saját képére és hasonlatosságra akar átteremteni. Így a nőt is a
maga természete szerint, a maga elgondolása szerint akarja átalakítani, és ez téveszti őt rneg.
Legtöbbnyire ezen múlik a házasságok felbomlása, így következik be az elhidegülés, mert a
férfi nem hagyja meg a nőt a maga természete szerinti fejlődésében és törekvésében, hanem
ahogyan ő akar, ahogyan az ő rosszabb énje, az ő tévelygő természete alakított ki bizonyos
elvet, aszerint akarja a nőt is átalakítani. Ha a nő ellenáll, és nem hagyja magát átalakítani,
akkor meghasonlás áll be, s a férfi az ő természetéhez adott előnyöket a saját romlására használja ki, mikor a nőt szenvedteti, mert az a szeretet, ami a lélekben volt, elmúlik, mint a köd, a
boldogság megszűnik, és csak a terhes kötelesség marad meg a házasságban. Ez mint rabbilincs fonódik mindkettőnek a lelkére, s ők ezt a bilincset vonszolják magukkal az életen keresztül, ha a kötelességüket teljesíteni akarják. Ha pedig a kötelességeket lerázzák magukról,
akkor mind a kettő hull, süllyed abba a bizonyos fluidi kárhozatba, amely mindkettő lelkét
megfertőzi, s megfertőzi az utódok lelkét is; és maguk után zűrzavart, valóságos lehetetlen
állapotot hagynak hátra. Pedig ezekbe az állapotokba vissza kell térniük, s a tévedésükért, a
tévelygésükért meg kell lakolniuk, a tévelygéseik következményét fel kell dolgozniuk; és ez a
feldolgozás mindenesetre sok fájdalommal és szenvedéssel jár.
Ha az ilyen rosszul végződött házasságban a két egymáshoz tartozó duálfél találkozik,
olyan esetben a lélek érzése nem szűnik meg, az együvé tartozás hatalmas ereje, vonzása nem
foszlik szét, mint ahogyan más, egymáshoz nem tartozó duálfelek között; az megmarad elérhetetlennek látszó vágy alakjában, mert a lélek képzelete kiszínesíti, kiformálja azt a tökéletes
beteljesedést, amelyre vágyik.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:12:40, szombat
 
  IX. FEJEZET



A női lélek
Az embert nem az értelmi, hanem az érzelmi világának a fejlettsége kvalifikálja. - A férfi és a nő egységében a
női elv a tartalmi rész, a férfielv pedig a külső burok. - A férfi és női elv nem lelki, hanem szellemi princípiumok. - Az érzelmi világon keresztül sokkal könnyebben fogadunk el valamit, mint az értelmin keresztül. - A női
elv szerepe a Megváltó testbeöltözésénél. - Megtérés nélkül a duálok nem találkozhatnak. - Duálszeretet és anyai
szeretet. - A nő szeretete mélyebb és önzetlenebb, mint a férfié. - "A férfi sorsa a nő" - a szellemi fejlődés szempontjából is igaz. - A női lélek a hit, remény és szeretet tartálya. A szeretet igazság nélkül, és az igazság szeretet
nélkül eltéved. - Az alázatos női lélek - még ha egészen jelentéktelen helyzetben él is - jobban gazdagítja a vilá-
got, mint a gőgös férfi, bármily magasan áll is értelmileg. - A jó nők az emberi társadalom igazi fenntartói. - A
női lelkek munkája a szférákban a csalódottságukban gyötrődő férfilelkekkel szemben. - Valamely világ fokozatát a rajta élő nők átlagos színvonala adja meg.
Az ember általában nagy rejtély. Azért mondta az Úr; "Ne ítélj, hogy ne ítéltessél",
mert az embert sohasem a külső, testi megjelenéséről vagy műveltségéről, még csak nem is az
értelmességéről lehet és szabad megítélni, hanem az érzelmeiről és az elveiről, mert csak ezen
a két oldalon árul el a benső énjéről valamiféle bizonyságot. Az én kijelentéseimben megtalálható, hogy a nő általában sohasem egyfokozatú a férfival, mert a nő a maga megjelenésé-
ben is mint ember vagy felette, vagy alatta áll a férfi fokozatának. A nő, mint a férfival képezett egység egyik elválasztott princípiuma, magában hordozza azt a titokzatos valamit, aminek
megértésére soha senki sem tud eljutni: az életet. Mert bár a férfi testében, a férfi fluidjaiban is képződik az élet továbbfejlődéséhez szükséges hordozó közeg (vehiculum), mégis
a lebukott szellemi elvnek ő csak a külső burkát, mintegy a kérgét képviseli. Nem mondom ezzel, hogy alacsonyabb rendű, hogy kevesebb értékű, vagy hogy nem képes oda felemelkedni, ahova a nő; távol legyen tőlem ez a félremagyarázás. Azt jelenti ez csak, hogy a
kettőnek egyben való kifejezésénél ő az erősebb, keményebb, nehezebben áthatolható külső
burok, nehezebben befolyásolható, ellenállóbb, pozitívabb rész, mintegy az egységnek az a
reprezentáló megjelenési alakja, amely mindig, minden világokon, mindenféle formákon és
állapotokon keresztül ki van téve az ütközéseknek. Továbbá ez a közeg van hivatva a benső
forrongó életelveknek, lelki természeteknek még meg nem érett, ki nem élt, még tapasztalatokat nem szerzett eredményeit a külvilággal közölni, és a külvilág hatásait közvetíteni a belső
felé. Önként értetődik, hogy ha azt mondom valamire, hogy az a külső réteg, az a héja, akkor
abból az következik, hogy a belső az egységnek folyékonyabb, érzékenyebb, puhább,
élettel telítettebb része; ez az elfogadó princípium, amelynek hatására a külsőnek is finomulnia kell, illetőleg az ő eredményeinek is mindig szebb, igazabb, tisztultabb és magasabb rendű formában kell megjelenniük.
A férfi a nő nélkül és a nő férfi nélkül csak fél, egy hibás valami, mert egyik a másik
nélkül az élet továbbfolytatását nem képes önmagából kihozni, előállítani; erre csupán egymással képesek. És mert ez így van, minél mélyebbre bukik mind a kettő, annál nagyobb köztük a formában, megjelenésben, erőbeli és anyagbeli feladataik elvégzésében való elkülönü-
lés. Mivel pedig így elkülönülnek egymástól, ennélfogva a tévedéseknek mindig több és több
rétege áll közéjük, úgy hogy e kétféle szellemi princípium
16
közül mindegyik a maga külön
életét hordozó elveivel áll ott elkülönülve azokba a rétegekbe burkoltan, amelyeket tévedéseikkel sűrítettek meg maguknak. Ez az elkülönült állapot elsősorban a gondolataikban, érzéseikben és törekvéseikben, azután pedig az ezek megvalósítására szolgáló eszközök megteremtésében és hajszolásában nagyon eltér egymástól. Hiszen láthatjátok, hogy minél alacsonyabb rendű valamely embercsoport, annál inkább elkülönül benne a nő és férfi élete és
feladata egymástól. A nő hibája, a nő tévedése az elfogadó princípiumnak Istentől való elhaj-
16
Mert a férfi és a nő külön-külön nem lelki, hanem szellemi princípiumok, mivel már bent a szellemben van
meg köztük a különbözőség.64
lása folytán átragad a férfilélekre is, és a férfilélekben mind maradandóbb, erősebb és kemé-
nyebb kialakulásokat hozott létre. Ezért a férfi nehezebben tér meg, nehezebben fogad el
valamit, és hogyha elfogad - bármennyire különösnek és szokatlannak tűnik is fel - női
lelken keresztül könnyebben és hamarabb fogadja el. Ennek magyarázata pedig az,
hogy a női lélek az érzelmi világához közelebb van, mint az értelmi világához.
S most hivatkozom egy nagy titokra, amelyet hiúságában és gőgjében az ember általá-
ban, s a férfi különösen nagyon nehezen képes feldolgozni magában - a Megváltó születésére.
Íme, az Isten Szentlelke nem a férfi lelkét sugározta át, nem teremtett új anyagot, nem teremtett egy csodaszerű megjelenést, hanem a Megváltó az asszony méhéből született, de nem a
férfi természetétől. Tehát a visszaindulás az elbukás útján, vagyis a szabadulás mozzanata - mintegy örök jelképezésül - nem a férfiból indul ki, hanem a nőből: az elfogadó szellemi elv hajolt el az Istentől, s fogadta el a csábítótól a téveszmét. Tehát ugyancsak az elfogadónak kell felemelnie a szemét és a szívét, az elfogadónak kell a kapcsolatot keresnie, mivel
az ő lelkében vannak elrejtve azok az életlehetőségek, azok a kötelékek, amelyek a bűnbeesés
folytán elszakadoztak. Tehát az elfogadón, a női lelken keresztül válik testté az Ige, az Isten
Szentlelke; a nő, a feltisztult női elv - a férfi hozzájárulása nélkül! - lett ennek az Igének megvalósítója, testbeöltöztetője, hogy ezen a megvalósult, testté vált Igén keresztül lehajolhasson
a bűnhődések pokláig.
És a Szellem - aki felvette a testet, aki formába öltözött, hogy ezt a formát, ezt a testet,
ezeket a fluidokat átvilágítsa az ő mennyei világosságával, a szeretetnek azzal az újjáteremtő
erejével s az értelemnek azzal a mennyei világosságával. Amely a legkisebb, a legelrejtettebb
tévedések helyére, a lélek legmélyének életparányaiba is bevilágíthat - megküzdi a maga harcát, és a szenvedéseken keresztül felemeli a kárhozatba zuhant szellemi szikrákat, amelyek az
anyagba, a halálba voltak száműzve, hogy ismét erővé váljanak. Olyan erővé, amelyben meg-
épülhet a szellemeknek az az örök otthona, amelyben az Isten lesz ismét mindenben minden, s
az Isten törvénye, az Isten akarata nyitja meg az életnek azt a titokzatos folyamát, amely addig
nem ismert örömökkel és boldogságokkal gazdagítja az ő szellemgyermekeit. Tehát nem
szükséges a test. Mert ha a szellem elfogadja az isteni igazságot, és bele tud merülni az életnek a feléje özönlő folyamába, akkor új alakulatok, új lelki és testi megjelenési formák képződhetnek körülötte csak abból az egyetlen mozzanatból kiindulva, hogy elfogadta az isteni
igazságot. De ameddig a férfi meg a nő el nem fogadja az Isten kegyelmét és meg nem tér az
Isten törvényéhez, és a lelkét ehhez a törvényhez hozzá nem alakítja, s bele nem illeszti azok
közé a korlátok közé, amelyek fokról fokra új alakulatokkal várják őt, amelyeket a rámért
feladatok elvégzésével be kell töltenie, addig semmiképpen meg nem találhatja egyik a másikat. Tehát megtérés nélkül a duálok nem találkozhatnak. Ha találkoznak is - mert hiszen a
lebukott szellemeknek ebben a rajában nincsen kizárva a találkozás lehetősége - nem ismerik
fel egymást, mert közéjük áll a bűn, a tévedés, a gőg, a hiúság, a türelmetlenség, a makacsság,
az önmaguk felmagasztalásának vágya, az önzés, a telhetetlenség, a fösvénység, az irigység, a
gyűlölet, a hazugság. És megsemmisíti a szellemnek mindazt a törekvését, amely talán az ő
hosszú - hosszú tapasztalatokból leszűrt igazságában mintegy kibontakozva, felcsillámlik.
Mert ha csak egy kicsiny sértődés jön is létre, ami egy kissé megkarcolja a gőgöt: már
az indulat a harag, a bosszú, a kegyetlenség, a gyűlölet kerekedik felül. Vagy csak egy árnyalattal vezesse félre egyik a másikat: már vége a bizalomnak, s gyanakvás, óvatoskodás, kételkedés, anyagiasság, testiség áll a két lélek közé. És akkor, még ha az érzéseik vonzódnának is
egymáshoz, mégsem képesek egymást elérni, és csak annyit ér a találkozásuk, mint hogyha
két lángoló parázs egymást érinti: körülöttük felgyújtanak mindent, ők maguk azonban kihamvadnak, mert a bűn elfojtja a további érzések tüzét. A nőben van az a folyékonyabb
életáram elrejtve, amely nem testi, hanem lelki természet; őbenne van az életnek nagyobb, puhább, alakíthatóbb princípiuma, gazdagabb, színesebb, világosabb és ragyogóbb része. A férfi erősebb, kitartóbb; hogy úgy mondjam, megbízhatóbb, mert nehe-65
zebben alakul, nehezebben befolyásolható, konzervatívabb, nehezebben mozgó, sűrűbb
és keményebb. Bukottságában e kétféle princípium mindegyikét a saját törvényének kell átalakítania és megtisztítania a hiábavalóságoktól, a felszedett téveszmék által átitatott gondolatoktól és törekvésektől, és az ezekből származó csalódásoktól, hogy bizonyos fejlődési színvonalon túl már ritkuljon körülöttük a köd, és képesekké váljanak az egymástól eredő érzésrezgések felvevésére és visszhang adására.
A nő a földi világon életlehetőségek tekintetében szegényesebben van elbocsátva, mivel az ő hibája, illetőleg tévedése folytán nem felfelé, Isten felé irányult a tekintete. Ennélfogva, mivel ő a befolyásolhatóbb, a puhább, az alakíthatóbb, azért az isteni Gondviselés
a keményebb, erősebb, nehezebben befolyásolható férfit rendelte arra, hogy körülzárja
a nő életét - mint ahogyan a fa kérge és héja körülzárja és megvédi a külső hatásoktól a
fa belsejében a nedveket hordozó sejteket. Hogy a nő minden olyan hatástól meg legyen védve, ami nemcsak az ő számára, hanem az egész emberiség számára lefelé süllyedő eredmé-
nyeket hozhatna létre. Ez a lefelé süllyedő eredmény az utódok elkorcsosulásában,
elanyagiasodásában és az Istentől mind messzebb való eltávolodásában nyilvánul meg; sőt
nemcsak ebben, hanem abban is, hogy testileg is mindig betegebb, satnyább, erőtlenebb utó-
dokat nemzenek, akik a bűnnel szemben mindig kevesebb ellenállásra képesek. Ezért az
egészséges lélek - mert minden fokozaton vannak egészséges emberlelkek - akképpen nyilatkozik meg a nőben, hogy ragaszkodik ahhoz, ami az övé, és megvédi vele együtt a családját
és ami a család fenntartásához szükségeltetik: megvédi a szeretetet, a jövőt. Ez a tendencia a
nőben a legkiválóbb formában, az anyai szeretet alakjában nyer kifejezést.
Az anyai szeretet nem nagyobb és magasabb rendű érzés, mint a duálszeretet, amely a
nőt a férjéhez köti, és nem nagyobb és értékesebb, mint az, ami a gyermeket a szülőhöz köti,
mert mindez a szeretetnek csak különböző elrészleteződése; de az anya szeretete az erősebb,
áldozatosabb, mert az ő gondjaira van bízna a jövő. A nő l e l k é b e n é r i k a j ö vő, s a z é r t a z
anyai szeretet formájában a legészrevehetőbben jelentkezik a női léleknek ez a titokzatos
törvénye, amely bizonyos ösztönöket is felébreszt, amely ösztönök az állatvilágban épp-
úgy feltalálhatók, mint az emberek világában. Ezek az ösztönök a mulandóhoz, a testhez
kötik ezt a szeretetet, és ennek a testben való kifejezését tartják a legmagasabb rendű érzelemnek, mert a lélekben, a szellemben való kifejezésre még nem eléggé érettek, hogy azt a
földi életben is megvalósítsák. Ezért van, hogy a mai fejlettségi fokon a szemetek előtt az
anyai szeretet áll mint a szeretet legcsodásabb ragyogása, mert a mennyei törvény így írta elő,
így találta ezt jónak. Csak egy betűje ez a mennyei törvénynek, amely íme a természeten keresztül is megnyilatkozik.
A nő nem az értelmével fogja ezt át, ő ezt csak azért követi, mert így érzi jónak,
helyesnek, igaznak, mert ennek a törvénynek a hatalmával nem bír. És még ha máskü-
lönben el is van esve, és az értelme el is van homályosodva, szellemi és lelki tapintó érzé-
ke meg is van bénulva, ez él benne, és ebben él az ő tulajdonképpeni lényegtörvénye. A
nő nemcsak a gyermekét tudja igazabban és mélyebben szeretni, de általában mindent és mindenkit; az ő lénye felolvad a szeretetben. És én azt mondom, hogy ha a férfi boldogabb jövőt
akar látni, jó, hogyha ezt a szeretetet mint világító fáklyát tartja maga előtt, mert ez a világító
fáklya vezeti őt keresztül ezzel a tévedésekkel, gonoszságokkal, hamisságokkal megrakott
sötét rengetegen, ahova nem süt be, vagy csak igen gyéren az Istentől jövő szellemi világosság napja. A férfi elmélkedik, tanul, bölcselkedik; megtanulja az anyagi életnek azokat az
előnyösebb, helyesebb, rendesebb és biztosabb részeit, amelyeken keresztül lelkileg is, szellemileg is bizonyos kincsekkel, tapasztalatokkal ékesíthetik fel az életét. És sokan vannak,
akik nem lépnek házasságra, nem tartanak el családot, mert a maguk helyén és állapotában fontosabbnak tartják, hogy amit az ő férfiértelmükkel, helyesnek és bölcsnek tartott elgondolásukkal kivívtak maguknak, abból őket ne zavarja ki a bizonytalan nő, s
rajta keresztül a bizonytalan jövő és a mindenféle eshetőségekkel és kellemetlenségekkel66
megrakott helyzetek és állapotok, amelyek kilátástalan és bizonytalan formában reájuk zuhanhatnak, s ezért agglegények maradnak. De amikor elérkeznek ahhoz az időhöz, hogy le
kell vetkőzniük a földi megjelenés összes járulékait, ott maradnak gyengén, fáradtan, reménytelenül és bizonytalanul. Mert hiába voltak a maguk igazságában rendíthetetlenek és biztosak,
de érzelmi világuk elmaradt a fejlődésébent. És amikor azokat az igazságokat, amelyeket valóságoknak hittek és megvalósíthatóknak reméltek, csakugyan meg is kellene valósítaniuk, s
amikor a szellemi életben valami érdemeset akarnának végezni: hiányzik hozzá a ragasztó-
anyaguk. Pedig ahogyan az építéshez szükséges a téglát téglához ragasztó habarcs, nekik is
szükségük lenne erre a ragasztóanyagra; mert bárha megvannak az igazságaik és a helyes tapasztalatokból leszűrt tudásuk, mint nagy és értékes kövek, sőt talán szépen megmunkált
márványlapok, amelyekből monumentális műveket építhetnének, de egyszerre azt veszik észre, hogy nincsen meg hozzá annak a világnak az a bizonyos ragasztószere, amellyel felépíthetnék az ő elgondolt és kialakított szellemi eredményeiket.
Ez a ragasztóanyag csak a nőből, a nőtől és a nőn keresztül szerezhető meg, mert
a női lélek a szeretetnek, a reménynek, a hitnek a tartálya. A női lélekben van meg
mindez, mivel ez folyékonyabb, puhább, nyújthatóbb, alakíthatóbb; a női lélek kilép a
maga szűk elhatároltságából, és finom észrevevő képességével és megsejtésével meszszebbre hat, mint a férfi a maga tudásával és lerögzített igazságával. Mert a férfi lerögzíthet valamely igazságot, de mivel a külső világban és az ő külön rétegein keresztül szerezte azt
meg, nem bizonyos, hogy a helyes igazságot rögzítette-e le, nem szorul-e átalakításra még
akkor is, ha a jónak bizonyos részét tartalmazza? És amíg ezt az átalakítást véghez nem viszi,
addig nem juthat el az ő szellemi céljainak elérésére, sőt meg sem közelítheti azokat, mert
lekerülhet a rendes útról és eltévedhet. Az érzelmi világon keresztül azonban ritkábban tévedhet el a szellem. Ott is eltévedhet ugyan, de aki keresi és kutatja az igazságot, annak okvetlenül meg is kell találnia az igazság benső lényegét: a szeretetet és a szereteten keresztül a szeretet külső burkát: az igazságot. Mert a szeretet igazság nélkül és az igazság szeretet nélkül
önmagában eltéved. Alázatosságával, egyszerűségével és szeretetével a legegyszerűbb, a
legkevesebb tudású nő is több értéket jelenthet a világnak, mint az értelmileg nagy vilá-
gosságra jutott és nagy eredményekkel meggazdagodott férfi. Mert az egyszerű és alázatos
lélek közelebb van Istenhez és a lelki igazságokhoz, mint az a művész vagy író, vagy bármifé-
le, akár a legmagasabb rendű alkotó-munkát végző férfi is, aki gőgös és hiú a maga erejére, és
a maga tudásában bizakodik. Mert ez az ő ragyogó értelmével, a lelkéből kipattanó ellenté-
tes igazságok szétszórásával romba döntheti a világot, ellenben az egyszerű, tanulatlan,
de alázatos és szeretetteljes női lélek mindig alkalmas arra, hogy rajta keresztül magasabb szellem ölthessen testet, aki megállítsa a féktelenségekbe és gonoszságokba süllyedt
emberek tömegeit, és megállítsa a lefelé zuhanó világot a megsemmisülés útján.
Az alázatos női lelken keresztül magasabb rendű férfiszellemek jöhetnek le a Földre,
és gazdagíthatják a világot. De az elbizakodott férfin keresztül - bármilyen csillogó értelmű
legyen is, és még ha a világot meghódította is - nem testesülhet, nem kapcsolódhat mennyei
igazság. Mert az ilyen elbizakodott férfilélek eltaszítja magától az egyszerű és lelki értékekkel
megáldott női lelket; az ő figyelmét a külsőség, a szépség, a ragyogás, az értelmileg hozzá
hasonlóan fejlett, vagy ravaszkodásban nagy gyakorlottságra szert tett női lélek ragadja meg,
mert érzi, hogy az a hozzávaló. Ez pedig mindig veszteséget jelent a világnak. Minél nagyobb, minél magasabb pozíciót teremtett magának az értelmileg fejlett férfilélek, ha érzelmileg fejletlen, megjelenése annál nagyobb veszedelmet jelent a világ számára. Tehát ha én a ti
mostani korotokban újból szólok a nőhöz, azt mondom, amit régen is mondtam, hogy a
nők ékessége ne a külsőben nyilatkozzék meg, mivel a női szív érzésében elrejtett érték
az Istennel szemben való engedelmesség és alázatosság; az Isten igazságát kereső, kutató, imádkozó, hívő, felfelé törekvő érzések és gondolatok azok, amelyek a világnak új
átalakulást, új formát adhatnak. Az ilyen nők, akik a lelkükben hordozzák az örök Évát -67
amely név annyit jelent, mint "életet hordozó" - tehát akik az isteni természetet hordozzák
magukban - azok a világnak ékességei. Ők azok az önfeláldozó anyák, akik imádkozva várják
magzataik világrajövetelét; ők azok az éjjeleket átvirrasztó anyák, akik aggódva lesik gyermekeik pihegését, vágyait, kívánságait; ők azok, akik a zsenge gyermeket megtanítják az Isten
megismerésére, és javulásra, igazságra nevelik őket, megtanítják az engedelmességre, az Isten
iránt való hódolatra, embertársaik szeretetére. Ők azok, akik igazságosan büntetik, megfeddik
ugyan gyermekeiket, de aggódnak értük, hogy a lelkükben kár ne essék; istenfélő emberekké
nevelik őket, igazi jellemekké, s ezáltal ebben a mulandó életben örök életre szóló palántákat
ültetnek el. Ezek azok az Évák, akik feláldozzák magukat a családjukért, a férjükért; eltűrik a
férfi szeszélyeit, eltűrik maguk felett az uralkodást; ők azok, akik lemondanak, s beérik - mert
be kell érniük - az érzéseknek azokkal az apró morzsáival, amelyek hosszú időkig eltöltött
együttélésben is csak ritkán hullanak részükre.
Az ilyen anya és feleség mindezek ellenére szeretettel ragaszkodik mindegyikhez az
övéi közül; szereti azt, akit a végzet mint házastársat rendelt számára, szereti a gyermekeit, a
szüleit, a testvéreit; szereti és eltűri barátainak gyengeségeit, hibáit; s amikor magára marad,
lélekben összeroskadva, könnyezve borul le az ő Istene előtt, és kéri, hogy adjon neki erőt az
élet terhének továbbhordozására. Mert bármennyire megbántották, bármennyire a szívébe
döfték is gőgből, elbizakodásból a szeretetlenség tőrét, s a semmibevevésnek azokat a töviseit,
amelyek a tökéletlen emberi lélekben olyan bőven teremnek. Ő mégis érzi, hogy szükség van
arra, hogy az ő lelkéből eredő szeret táplálja és áthidalja azokat az állapotokat, amelyek még
azokat a lelkeket hordozzák, akik hozzá vannak kapcsolva, hogy kiegyenlítse és kiegészítse a
nézeteltéréseket, és megbékéltesse egymással azokat, akik, hogyha ő eltávoznék közülük,
szétszóródnának a világ minden tájára. Ez az igazi nő, aki számára szükségképpen ritkán
nyílik ki a boldogság virága ezen a Földön, és ritkán hull reá a hála, a szeretetet harmatja, hanem legtöbbnyire csak töviskoszorú jut neki a földi életben. Mert ezeket a lelkeket
az isteni Gondviselés azért küldi és hinti el a világban, hogy a nagy, felduzzadt lelki kinövéseket kiirtsák, amelyek mint valami nagy pöfetegek megdagadnak és felfakadnak, mindenfelé mérgező hatást hintve szét. Azért élnek ezek, hogy azoknak az idejét megnyújthassák
a kegyelem világában, akik még az ilyen lelki kinövéseket magukban hordozzák, hogy legyen
alkalmuk még egy utolsó próbálkozásra a jóval, mielőtt leesnének s hosszú időre elnyelné
őket a sötétség, ahonnan nincs feltámadás, ahol többé nincs jóvátételre való lehetőség.
És hogyha az ilyen áldozatos léleknek a testbeöltözéssel csak egyet vagy kettőt sikerül
is az élet számára megmentenie, vagy annak a veszedelembe rohanó kocsiját megállítania,
már nem élt hiába, még ha a lovak meg is tapossák s el is gázolják. De legalább annyit elért,
hogy egy pillanatra megállította útjában a lefelé rohanót s az ezáltal nyert annyi időt, hogy
körültekinthetett és megláthatta azt a veszélyt, amely előtte állt s így megtérhetett és visszafordulhatott kárhozatos útjáról. S ekkor azok az igaz érzések, amelyeket látszólag hiába szórt
szét, amik számára csak csalódást és fájdalmat termettek, - amelyeket a földi életben sokszor
kiirtani igyekeznek az ilyen női lelkek magukból
17
, - új ragyogásban, új szépségben törnek elő
a lelkéből. És mint új ékszerek, mint ragyogó lelki képességek hullanak a lelki ruhájára, és
ettől megszépül, megerősödik, meggazdagodik, és ismét sokkal-sokkal közelebb jutott céljá-
hoz: a boldogsághoz az örökkévalóság világában. Az ilyen női lelkek szeretetükkel sokszor
felkeresik azokat a szférákat, amelyekben magukba zárkózottan, elkülönülve időznek azok a
férfilelkek, akik földi életükben fenékig ürítették az élvezetek poharát, akik részt kértek maguknak a dicsőségből és elsőségből. És bizony annak idején meg sem látták - mert nem is
voltak rá kíváncsiak - az egyszerű, szürke női lelkeket, akik a szívük vérével táplálták a család
17
Mert hiszen őket is megtépi a kételkedés vihara és elülteti bennük azokat a keserű gondolatokat és érzéseket,
hogy: "Miért kell annyit szenvednem, hiszen semmi rosszat sem tettem, semmi törekvésem sem irányul a rosszra, és az életem minden megnyilatkozására mégis ilyen eredmények jönnek!"68
életét, hogy fenntarthassák azt a szellemi színvonalat, amelynek megvédéséért és felélesztésé-
ért hivatásszerűen küldettek a Földre.
Mint mondom, ezek a férfiszellemek csalódva, mogorván, elégedetlenül, a lelkükben
forrongó ezer meg ezer kérdéstől kínoztatva várják elsatnyult lelkiállapotukban a lehetőséget,
hogy újból próbálkozhassanak, és a szeretet tűzhelyénél felmelegíthessék a lelküket, megismerhessék az élet nagy titkát és nagy céljait. Sóvárogva tekintenek le azokba a szférákba
18
,
amelyekben a hozzájuk hasonló fokozatú nők vannak, mert már érzik - mivel a lelkük termé-
szete már megsúgta nekik - hogy csak a nőn keresztül, a nő által juthatnak el az érzelmi kielé-
gültségnek abba a melegébe, ahol az ő szorongásoktól és reménytelenségektől fáradt lelkük -
mint ahogyan a hidegtől összezsugorodott test a langymelegben felduzzad és megnagyobbodik - felduzzadhat és kielégülhet. Le-letekintenek, de mindannyiszor csalódva fordítják el a
tekintetüket a velük egyenszerű női lelkek csoportjától, mert utálják őket és irtóznak tőlük, és
lélekben kétségbeesve menekülnek egy másik lehetőséghez, mert sem anyának, sem testvérnek, sem feleségnek nem óhajtanak és nem kívánnak közülük egyet sem.
S ha nem volnának felettük magasabb rendű női szellemek, akkor bizony a férfiszellemek fogva maradnának a saját elkülönített szférájukban, amelyet maguk alkottak
maguknak azáltal, hogy a nőt nem becsülték, nem adták meg neki azt, ami őt megillette
volna, mert magukat különbnek tartották értelmileg, sőt érzelmileg is, s a nőt csak az
érzékeik kielégítésének eszközéül tekintették és az ő szolgálatukra rendelt alsóbbrendű
lénynek minősítették. Ezekben az elvekben, ezektől bezárva és körülhatárolva kilátástalannak látszik az életük. És szükséges is, hogy a megtévedt férfiszellemek ebben a saját maguk
által alkotott börtönben szenvedjenek és kínlódjanak a saját hibáik és tévedéseik következté-
ben. Mikor azután azok közül a sokat szenvedett női lelkek közül jelenik meg egy-egy felettük, akkor - mivel olyan régóta keresik azt, akivel boldogok lehetnének, akivel a lelkük kiegyenlítődést és kiegészülést tudna elérni, aki mint elképzelt eszménykép, mint ideál lebeg
előttünk - mindegyiknek a lelkében felviharzik az érzés: "ilyent kívánnék én! Igen, erről álmodunk, ezt akarjuk, ez után vágyunk, efelé törekszünk, erre van szükségünk, mert ezen a
jobb, igazabb, szeretetteljesebb női lelken keresztül épülhet meg a lelkünk. Mindegy, akár
anyának, akár feleségnek, akár testvérnek, bárminek, csak ehhez közel lehessünk!" E z a s ó -
várgó érzés új alapokra fekteti a férfi fejlődésének és javulásának azt az eltökéltségét, amelyet
egy-egy ideálnak a megpillantásával új életre érez ébredni a lelkében.
És a nő, ha annak a férfiléleknek csak valami lelki vonása hasonlít is az ő lelki termé-
szetéhez, ha csak valamelyik gondolatával és törekvésével azonosíthatja is magát a lelkében
hiányt érző szeretet, új folyamatot indít meg, és beburkolja a férfit azzal az érzéssel, ami az
övé. S kiemeli őt a kétségbeesés szférájából, és vagy gyermeke, vagy hitvese, vagy barátja
lesz, vagy más egyéb nemes vonatkozású összekötő érzés, összekötő kapcsolat keletkezik
közöttük, és kész az új életprogram. Csak még az elhelyezkedés lehetősége hiányzik, az a
feladat, amelyet be akar vele tölteni. Más esetben a feladat van készen, és ahhoz keres megfelelő szellemet, aki őt abban támogatja. Sokkal ritkábban fordul elő az, hogy a férfi vállalja
el a női lelket, de nagyon sűrűn fordul elő, hogy a nő vállalja a férfilelket. Valamely világ
fokozatát mindig az mutatja meg, amely fokozaton annak a világnak női szellemei nagy átlagban állanak.
18
Mint már mondtam, ameddig mind a férfi, mind a női szellemeket az érzéki törekvések irányítják, addig nincsenek együtt, hanem addig a női fél alacsonyabbnak van minősítve mind a Földön, mind pedig a Föld körüli
szférákon.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:11:45, szombat
 
  VIII. FEJEZET



Elfajulások
A szerelmi érzés elfajulásának különböző okai. - A szerelmi érzéssel való visszaélés és taktikázás kárhozatos
következményei az öregkorban és a szellemi életben. - Örök értékű és mulandó értékű munkálkodás. - A különböző munkák egymásrautaltsága. - Hogyan jutnak észrevétlenül a testöltésbe a gyarló lelkek? - Fogyatékosságuk
következményei a szerelmi életben. - A hasonneműek összeköttetése. - Az érzékiség fokozódása a kielégítetlenség folytán. - Elbátortalanodás a szerelmi életben. - A tüzes fluidgömbök. - Lelki és szervi elfajulások. - Mik az
o k a i , h o g y a női l é l e k k e v é s b é v a n k i t é v e a z e l f a j u l á s o k n a k ? - A z a n y a s á g l e l k i á l d á s a i a nők r e n é z v e . - A
hipokrata társadalom és a leányanyák.
Vannak emberek, akik visszaélnek a másnemű emberek szeretetével, jóságával, ragaszkodásával és hűségével, ennélfogva ezekért a visszaélésekért nekik is szükségképpen
hasonlóban van részük. A szellem érzi a törvénynek ezt a kikerülhetetlen folyományát, de az
ilyen szellemek gőgjükben a reájuk váró szenvedéses állapotot nem akarják magukra venni, s
ez indítja őket arra, hogy a másneműektől elforduljanak. Ezek azok, akiket a szeretetlenség
bűne hajt a hasonló neműek felé. Azután vannak, akik az érzékiség túlhajtása folytán kerülnek
erre a lejtőre. Ilyenek azok a gyenge szellemek, akik hiúk, gőgösek, önzők, szeretet pedig
nagyon kevés van bennük, s ennél fogva senkit sem tudnak annyira szeretni, hogy ez a
vonzalom egyhez tudná őket lekötni, ezért folyton cserélik vonzalmuk tárgyát. Mikor
pedig ezen a téren egy kis sikert érnek el, a gőgjük még jobban felduzzad, annyira, hogy ezeket a sikereket hajszolva még többet és többet próbálnak meghódítani, s a lelküket többé nem
a szeretet ösztönzése, hanem a mindig éhesebb hiúság kielégítése vezérli. Az ilyen ember hiú-
sága abban elégül ki, ha egyikre is, másikra is hatást tud gyakorolni, leköti az érdeklődésüket,
szeretetet, illetőleg szerelmet ébreszt maga iránt. Mikor pedig már azt az eredményt elérte,
hogy valakinek az érzéseit hatalmába kerítette, akkor elhagyja azt, mivel ő nem szeretni, hanem csak szerettetni akar. Azok a fájdalmak azután, amelyek az ilyen magatartás következményeképpen más nemű lélekből feléje irányulnak, mint kielégítetlen lelki vágyak kísérik az
életen keresztül. Majd pedig mikor már közeledik az öregség, az ilyen ember - még ha házasságot kötött is - még mindig bizonytalan állapotban van. Mert az ilyen természetű lélekben
mindig ott él az elégedetlenség érzése, azt gondolván, hogy ha másvalakivel kötötte volna
össze az életét, talán nagyobb boldogságban lett volna része. Talán több földi eredményt érhetett volna el, pl. nagyobb gazdagságba juthatott volna azzal a képességével, amellyel maga
iránt a másneműekben szerelmet tudott ébreszteni. Ebben a folyton tartó kielégítetlenségben
és elégedetlenkedésben éri utol a hervadás és a halál. Az öregségben ugyan pihenni tér a
léleknek ez a része, mert az öregségben más oldalról kell magát képeznie, de azért ez az
oldal félbemarad a fejlődésben, mert annak alkalma elmúlt. Azonban amikor az öregség
bénító terhe a testtel együtt elmúlik - tehát a szellem átkerül a szellemvilágba - ekkor ezek az
érzések, amelyek a lélekben mintegy le voltak sajtolva, új életelemekhez jutva tovább izzanak
és úgyszólván kielégíthetetlen szomjúsággal gyötrik a lelket. A szellemi életben ugyanis
normális körülmények között az öregség tapasztalata és gazdagsága bizonyos bölcsességgel, előrelátással és helyes ítélettel egyensúlyba hozza a lélek különböző erőiben lévő
azokat a kifejezési lehetőségeket, amelyek az elmúlt földi élet folyamán a gyermek játékos60
kedvében, az ifjú vidámságában és lelkesedésében, és a férfikor gyümölcstermő eredményeiben mutatkoztak. De hogyha nincs minden oldalról kifejlődve, vagy legalább egyensúlyi állapotba hozva, akkor a szellemi életben folytonos kilengésekre válik hajlamossá, és semmiképpen sem tudja azt az eléje szabott feladatot elvégezni, amit tehetségéhez képest el kellene vé-
geznie. Hiszen éppen, mivel az ilyen lelkek semmi eredményre sem tudnak jutni a szellemvilágban, azért szükségesek az anyagi és félanyagi világokon a testöltések, hogy ezeket a hiá-
nyos lelki képességeket egyensúlyba hozzák az emberi adottságaik által. És azokat, amelyek
el vannak maradva, kiegészítsék, kifejlesszék; amelyek pedig ferdén fejlődtek, azokat addig
tanulják és fejlesszék, ameddig a rendes kifejezési formát el nem érték, hogy velük az örökkévalóságban is hasznosan munkálkodhassanak.
Mert az örökkévalóságban nem lehet féleredményeket produkálni, valamit elkezdeni
és félbehagyni. Azért féloldalú fejlettséggel lehetetlen a továbbmunkálkodás, mivel a befejezéshez nincsen meg a léleknek a megfelelő képessége. Pedig ez alatt még nem örökkévaló
jellegű munkát értek, sőt még csak nem is örökkévaló értékű részletmunkát, hanem legalább
olyan részletmunkát, amit az elsőrendű munkában is fel lehet használni. Hiszen a ti világotokban is úgy van az, hogy ha valaki építeni akar, először tervet készíttet. Ez az alkotó munka.
Azután hogy kivitelezni lehessen, el kell készíteni a részletrajzokat, azaz minden legkisebb
részletnek meg kell állapítani a helyzetét és egymáshoz való viszonyát. Ekkor már a szellemiben kész a munka. Csak azután jönnek a kivitelező munkások. Azonban nem az ássa ki a földet és hordja össze az anyagokat, amelyekből építeni fognak, aki az alkotó munkát elvégezte,
vagyis aki a terveket elkészítette, hanem mindent az végez el, kinek mihez van képessége. A
kőműves rakja a falakat - de ő is aszerint a terv szerint, amit a tervező készített -; a földmunkás is a szerint emeli ki a földet, és így tovább, mindegyik aszerint végzi el a maga részletmunkáját. Azonban a téglát már nem ezek a munkások készítik el, hanem olyanok, akik viszont ebben rendelkeznek megfelelő ismeretekkel. Ilyen sokféle szakmát és részletkidolgozást
igényel még egy ilyen mulandó életre szóló elgondolás kivitelezése is, amely pedig csak egy
eszköz arra, hogy amikor megvalósul, az embereket megvédje az időjárás viszontagságai ellen, és otthont adjon nekik. Viszont azok az emberek, akik majd ebben az épületben laknak,
ismét mással foglalkoznak, talán éppen magasabb rendű dolgokat hoznak ki a lelkükből; de ez
az épület is hozzátartozik, tehát ez is egyik eszköz a céljuk eléréséhez; mert amíg ebben laknak, addig nincsenek kitéve az időjárás viszontagságainak, s így lelki erőiket abban az irányban működtethetik, ami az ő élethivatásuk. Így hozza létre egyik szükséglet a másikat.
Az örökkévalóban is valamely munkánál, amely talán egy nagy, magas célt, egy isteni
elgondolást szolgál, a legjobb akaratú lélekre sem bízzák mindjárt megtérése után a legmagasabb rendű feladatot, hanem mindenki a maga képességéhez, a maga szellemi fejlettség-
éhez mért részletmunkát kap, amelyben foglalatoskodnia kell; de azt a munkát, amit a
Gondviselés angyalai rábíznak, jól és tökéletesen kell elvégeznie. A tökéletlen emberszellem azonban - aki a lelkének milliárd és milliárd téves életatomja szerint is bizonytalanságban
él, s abban a káoszban tévelyeg, amely felett úrrá lenni képtelen - mert ha úrrá tudna lenni,
akkor az első pillanatban látnia kellene, hogy nem jó az elv, amelyen elindult, az út, amelyen
halad, hogy a boldogságot keresse. Az életnek minden egyes kifejezési lehetőségével újabb
meg újabb differenciákat hoz létre, s ezeknek a differenciáknak következményeitől szenvedni
kénytelen. Az ilyen szellem teljességgel használhatatlan a szellemvilág részére, mert az ő
munkája az igazság és örökkévalóság törvényében még egyáltalában semmire sem alkalmas. Az ilyennek tehát a magasabb rendű életben nem is lehet helye, mivel nincsenek meg
benne az ahhoz való előfeltételek. Mert a jóban és igazban csak annak van helye, és csak annak van joga a békességre és maradandó állapotra, aki ebben a jóban és igazban valami hasznavehető, értékesíthető munkát végez vagy végzett. Tehát az olyan szellemek, akiknek lelké-
ben egyik válság a másikat követi, a szellemvilágban bizony nagyon szegények, úgyhogy
csak hulladékokból élősködhetnek, és nagyon szűk a mozgási lehetőségük; és így nem élvez-61
hetnek szabadságot, mert a jóban nincsen semminemű letéteményezett vagyonuk, amely után
bizonyos eredményt élvezhetnének. Az ilyen gyarló, félbemaradt lelkek a Föld légköréből -
amely csak úgy hemzseg az ilyenek sokaságától - megint visszadeportáltatnak a földi életbe.
Ti. az ő nagy szegénységükben és kielégítetlenségükben állandóan mohón vetik rá magukat a
kielégülésnek azokra a lehetőségeire, amelyek a természeti világ fluidjaival való kapcsolatban
várnak reájuk, amely kapcsolat azonban mindig közelebb és közelebb vezeti a testesüléshez, a
szervek kényszerű viselésének állapotához. Ebből természetszerűleg következik, hogy ezt a
kiegyenlítetlen és kielégítetlen érzést a lelkükben magukkal hozzák. Még súlyosbító körülmény, hogy a reájuk következő élet pedig már szegényesebb a kielégülés és kiegyenlítődés
lehetőségei tekintetében, mint az előbbi volt
14
.
Az ilyeneknek rendszerint még más körülmények is megszűkítik a lehetőségeiket, pl.
esetleg nyomorék testben kell megjelenniük, vagy másféle gátlással vannak terhelve, pl. elveszítették valami olyan képességüket, amellyel a másik nemre vonzólag hathatnának, és kívá-
natosaknak tűnhetnének fel előtte. De ez nem is lenne rájuk nézve kívánatos azokkal a más
nemű alantas lelkekkel, akik az ő állapotukhoz mint kiegyenlítő lehetőségek rendelkezésre
állhatnának. Mivel pedig gőgösek és elbizakodottak, mert a lelkükben az előző életeikben
elért hódítási eredményeik emlékét hozzák magukkal, azért megalázkodni nem hajlandók.
Most azonban nem rendelkeznek azokkal a vonzó külső adottságokkal, de az egyéniségükben
mégis úgy érzik, hogy megvannak bennük a hódításhoz való kellékek, s így a más neműekkel szemben rátarti módon viselkednek, mivel pedig amazok egyáltalán nem vonzódnak
hozzájuk, ezáltal a velük való együttélés lehetőségét úgyszólván maguk zárják el maguk
elől. Így tehát visszahúzódnak, és a benső lelki kielégítetlenség és hasonlóság folytán a
hasonló neműek felé vonzatnak, s ezáltal a hajlamaik természetellenes elfajulást szenvednek, ami azután a lelki és fluidi világukban még sokkal nagyobb elégedetlenséget
eredményez, és még sokkal villamosabb visszahatás képződik körülöttük. Mivel pedig az
ilyen külső és belső elváltozást az első időkben nem veszik észre, közben a lelkükben is nagy
változás megy végbe s bátortalanokká válnak a másik neműekkel szemben, s mintegy önmaguk felé, befelé húzódnak az érzésszálacskáik, befelé hajolnak a fluidi felvevő áramcsövecskéik s így fokról fokra elcsenevészednek. Ezek az áramok azután egy elváltozott fluidburkot
alkotnak az ilyen szellemek körül. Tudniillik ezek a szellemek az ő érzés-, gondolat- és vágyviláguk szerint képeznek, ennélfogva egy közös burkot alkotnak maguk körül, s ez a burok
őket addig eggyé teszi, ameddig el nem fogynak azok az elfogadó fluidok, amelyek az ő testükben is meg a lelkükben is egyensúlyban tartják egymást. De amikor azok az elfogadó
fluidok felégnek és elhasználódnak, akkor ezek a fluidburkok felrobbannak, s ők erejüktől megfosztott szellemekké válnak
15
.
Azután pedig mindenféle elfajulás következik, amely az eljövendő testi életben vár
reájuk: lelki és szervi elváltozások mindenféle variációkban, amelyek tökéletlenül tudják kifejezni a természeti világban. És ez áll mindkét nembeli emberekre, illetőleg emberszellemekre.
Pedig ezeknek az elfajult fluidoknak is ismét össze kell találkozniuk. Az ilyen elfajulásnak az
elfogadó (női) fluidok kevésbé vannak kitéve, mert a női fluidok a kifejezésre való törekvésben nem annyira erőszakosak. Továbbá a női fluidoknak a normális felé való gravitálása sokkal nagyobb, mint a férfi fluidoké, mivel a női fluidok többet szenvednek a testöltés, a szülés,
a szoptatás, az anyaság önmaga feláldozása által, s ezekből a fluidokból ezen a réven sokkal
nagyobb mennyiség dolgozódik fel a duáltörvényben, mint a férfi fluidjaiból. Innen van, hogy
14
Szükséges is, hogy szegényesebb legyen, hiszen azok a más nemű fluidoktól eredő kielégítetlen érzések kísé-
rik őket a testbe, amelyeket előző életükben ők maguk hívtak életre.
15
Minden embernek a saját fluid köre, az a bizonyos kisugárzás, az a bizonyos aura, amely zárt egységet, burkot
alkot körülötte, s megóvja őt attól, hogy más szellemek és emberek az ő lelki világába mint domináló hatalmak
belenyomulhassanak. Ugyanígy az egy érzésben összetömörült szellemek körül is ilyen zárt burok képződik,
amely őket egy közös egységgé teszi.62
ha a női szellem alacsonyabb rendű is, mint a férfi szellem, de ha anyává válik, az anyaságban több érzéki fluidja dolgozódik fel és szellemesül mint a férfinál az apaság révén, mivel a férfi sokkal inkább kivonja magát ezen a téren is a törvény kötelezettsége alól, mint
a nő. Hiszen a kicsiny gyermek nevelése csaknem egészen az anyjára hárul, mert a férfi
többnyire nem érzi a lelkében azt a kötelezettséget, amely őt az általa nemzett eredményhez fűzi. Ezért az emberi társadalomnak sokkal több gondot kellene arra fordítania,
hogy a férfit a családi élet és az egymásért való önfeláldozás jármába hajtsa a törvény. Mert
ha az első időkben lázadozik is ellene a fejletlen szellem, de a családban való együttélés, napról napra való összeszokás, a gyermekeinek szemlélése hovatovább a szeretetnek mégis egy
bizonyos lépcsőfokára vezeti el őt is, úgy hogy a lelke minden egyes élettel jobban kimélyül
és nagyobb mértékben termeli ki magából az összetartó szeretet érzését, mint hogyha elszigetelve kivonhatja magát a következmények, a terhek viselése alól. Mert ha ezt teheti, akkor az
önzése még sokkal inkább felerősödik, a kötelességérzete meglazul, a szeretete pedig, ez az
összetartó, egység felé vonzó erő, teljesen megsemmisül.
Pedig ha valaki a közvetlen véreit sem tudja szeretni, hogyan lehessen attól magasabb,
eszményibb szeretetet várni, mondjuk a fajtájához, nemzetéhez való szeretetet? Hogyan lehet
attól a férfilélektől valami olyan eredményt várni, amely az egész világ előmenetelét mozdítaná elő? Az ilyen félrefejlett férfilelkekben a kegyetlenség, a zsarnokság, a durvaság, a gőg üt
tanyát. A mellőzött, megcsalt, kijátszott női lelkek viszont a ravaszság, a hamisság és
mindennemű álnokság kifejlődésének melegágyaivá válhatnak, mivel az ilyen női lélek
nem fejezheti ki magát sem az anyai érzésben, sem az összetartó szeretet érzésében, amelyben
a női lélek a maga finomabb érzését kifejezésre juttathatná. Így hozza létre egyik bűn a másikat. És ma, a ti mostani korotokban és állapototokban, amikor a társadalmi álszemérem
és álerényesség megszólja és elítéli a leányanyákat, ugyanakkor a férfit nem ítéli el, hanem mintegy hallgatólag felmenti az alól a természetes kötelezettség alól, amellyel Isten
és emberek előtt mégiscsak felelős az anya és a gyermek sorsa tekintetében. Ez az eltévelyedés, ez az álerényeskedés, a mérhetetlen gőg, anyagiasság és testiség, amely az emberek
társadalmában mind olyan nagy szerepet játszik, megakadályozza, hogy az ifjúság a fiatal
években, az Isten által előírt úton-módon érvényesíthesse az egymás iránt való érzését. Mivel
nem adja meg a lehetőséget arra, hogy mindkét nemben törvényesen élhesse ki magát a szerelmi érzés, hogy magasabb rendű, jobb és tisztább nemzedéket hozhasson létre. Ahelyett az
emberi önkényes gondolkodás megnehezíti a házasságok létrejöttét; az emberek
túligényessége megnehezíti azt, hogy ezek az érzések egyszerűen, minden külső követelmény
nélkül élhessék ki magukat, és hozhassanak létre eredményeket.
Ez sem csupán azok bűne, akik ezt a féket nem tartják magukra nézve kötelezőnek,
hanem azoké is, akik önzésből olyan erényeket találnak ki és olyan állapotokat hoznak létre,
amelyek az emberi lelket ferde irányba terelik. S olyan korlátokat építenek ki, amelyeket az
érdekeltek nem tudnak respektálni - mert sokszor lehetetlen is, hogy respektálják - s azért
kénytelenek olyan irányban keresni a vágyaik érvényesülését, amely nem felel meg az Isten
akaratának. Tehát nemcsak azok vétkeznek, akik "félrelépnek", hanem azok is, akik önzésükkel és álokoskodásukkal elterelik a természet útját, meg azok is, akik ezeket az
igényeket a gyermekeikben felettébb megnövelik, akik bennük a munkától való iszonyodást kiépítik. Tehát vétkesek ebben a szülők és azok az emberek, akik álszenteskedésükkel és
álerényeskedésükkel a lehetetlent akarják másokkal lehetővé tétetni.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:10:56, szombat
 
  VII. FEJEZET



Házasság és szerelem
A duálok csak akkor ismerhetik fel egymást, ha megszabadultak hibáiktól. - Ha a duálok egyszer összekerültek, s
azután ismét szétválnak egymástól, a lelküknek azon a részén, amelyen össze voltak kapcsolva, állandó hiányérzetet éreznek. - Újabb, téves szerelmi ébredések a régi emlékekből. - A szerelmi érzés is azé, aki adja, nem pedig
azé, aki kapja. - A "higgadt mérlegeléssel" kötött érdekházasságok. - Az anyagias felfogás a duálok találkozásá-
nak legfőbb gátja. - A bűnök, mint a szerelmesek közötti drótsövények. - Ezeknek az akadályoknak elhárítása. -
A duálérzés kifejlődésének legfőbb feltétele: meg kell szűnnie a szerelmi életben a változatosságnak, s a két
félnek egyenlő jogokkal kell bírnia. - A testi életben mindenki Isten kegyelmét élvezi. - Az isteni Gondviselés
által nyújtott segédeszközök a testi életben való érvényesülés érdekében. - Akik ezzel visszaélnek, azok megcsú-
folják az Isten kegyelmét. - Ezeknek lelki nyomora a duáltörvényben. - A duáljukkal találkozott szellemek nemcsak gyorsabban haladnak, de többet is szenvednek, főképp a női szellemek. - A két duálfél összekapcsolódásá-
nak egyes esetei. - A duálok megismétlődő együttélésének boldogsága. - A vezető szellemek hatásának mikéntje
a földi emberekre. - A szellem érzésének, gondolatának és akaratának definíciója.
A duálok tulajdonképpen csak akkor ismerhetik meg egészen, és csak akkor nem té-
veszthetik el egymást, ha többé-kevésbé mindketten megszabadultak azoktól a hibáktól, tévedésektől és bűnöktől, amelyek elszakadásukat okozták. Csak amikor már ezek a nehéz és áthatolhatatlan kérgek leváltak a lélekről, akkor kezdik megérezni az érni kezdő duálok azt a
hiányt, amely úgy jelentkezik, mint az éhség, ami betöltésre vár, de amit minél inkább igyekeznek másvalakivel betölteni, minden ilyen kísérlet után annál kínosabb hiányérzet marad
vissza. Nem mondom, hogy ez a hiányérzet éppen szenvedést okoz, de a lélek egy részét nem
hagyja békén, nem hagyja pihenni, mert az a rész mindaddig betöltetlenül marad, ameddig a
lélek meg nem találja az éppen az ő lelki természetének megfelelő kiegészülést, vagyis ameddig a lelki természet minden kicsiny rétegében meg nem találja azt a kielégülést, amelyre vá-
gyik, amely a tudat alatt ott van és a lelket keresésre ösztönzi. Ameddig a lélek még nem fejlődött odáig, hogy benne ilyen ürességérzet jelentkezik, addig könnyen megtalálja a kielégü-
lést, az örömét a neki idegen duálfél közelségében is. És hogyha az érzései valamennyire feltisztultak, és magához hasonló fokozatú szellemmel találkozik, még bizonyos pihenést is élvezhet; de valahányszor egy-egy ilyen összeköttetés megszűnik, minden egyes ilyen kielégí-
tettségnek hitt pótlás után csak jobban és jobban felébred benne az az érzés, amely őt a saját
duálja felé hajtja.
Hogy ez miféle érzés, azt nem lehet emberi szavakkal megmagyarázni; ennek megkö-
zelítő természetes analógja a delejesség, amely egymáshoz vonzza a hasonló delejű egyéneket. Ha még nem fejlett duálok kerülnek össze, vagyis olyanok, akiknek még sok a hibájuk, de
fokozatilag mégis közel vannak egymáshoz - vagy pedig, ha az egyik fél magasabb fejlettségre emelkedett, de segíteni kíván az alacsonyabb fokozaton küzdő duáljának, s e célból kerülnek egymással érintkezésbe -, ha nem is hosszú időre, hanem csak úgyszólván pillanatig
érintkeznek is, és a bűnök okozta villamosság és a léleknek a forrongásai, amelyeket mind-52
egyik fél önmagában hordoz, el is szakítja őket egymástól - a lelküknek az a része, amelyen
egyszer össze voltak egymással kapcsolva, többé nem képes összekapcsolódni mással. Attól
kezdve azon részen állandóan hiányérzet mutatkozik. S hogyha megint életek múlnak el, úgy
hogy a lelkük el is felejtkezik ezekről az átélt alkalmakról - mivel nem tudja, hogy ez az érzés
miből és hogyan keletkezik, hiszen az emberek legnagyobb része nem is tud róla, hogy ilyen
törvény létezik és hogy ez a törvény minek van alávetve - ennek hatását érezni kénytelenek,
mert azon az érintkezési ponton az emlék minden egyes alkalommal kiújul. Hiszen tulajdonképpen ez viszi bele a testet öltött szellemeket azokba a nagy tévedésekbe, amelyek nekik sok
boldogtalanságot és fájdalmat okoznak.
Ti. a lélek azokat az elmúlt érzéseket és hatásokat elraktározta, és azoknak az emlé-
keknek valami sejtelemszerű felelevenedése a testen keresztül is befolyásolja az ő későbbi
ízlését, vágyait, elképzeléseit. Úgy hogy az érzése néha talán csak egy hangfoszlányra, egy
mozdulatra, egy elmosódó kicsiny hasonlóságra is megmozdul, és a testen keresztül máris azt
hiszi a lélek, hogy megtalálta azt, akit keres, s abban a pillanatban fellobog, felélénkül az
egész érzésvilága. És beleszeret - nem abba a lélekbe, aki azt felébresztette, hanem abba a
mozdulatba, abba az arcjátékba, abba a kicsiny hasonlóságba, ami a lelkében azt az elmúlt
emléket felelevenítette; mert ez az ő saját érzését megérintve, felújította benne az emlékezé-
seket. Így megint csak azt kell megállapítanom, amit már más alkalommal is mondtam, hogy
nem érdem az, ha valaki valakiben nagy szerelmi érzést tudott felébreszteni. Minél magasabb
rendű valakiben a duális fejlettség, annál magasabb rendű és fejlettebb ezen a részen az érzésvilága is, és annál igazabb, odaadóbb, hűségesebb és tökéletesebb a szerelme. Ez éppen úgy
az ő lelki világához tartozó járulék, mint a virágnak a szirma, annak bársonyos, hajlékony
természete, illata, formája, egész pompázó megjelenése. Minden lélekben ilyen a saját duá-
lis fejlettségének a színe, pompája, az érzésének lángolása, és mindannak a sejtelmes
csodavilágnak a kiépítése, amit az ember szerelemnek nevez. Ez azé, aki érzi, nem pedig
azé, aki felébresztette.
De az emberek annyira gőgösek és önhittek, hogy még ezt az érzést is hajlandók a
saját dicsőségük és hiúságuk hizlalására beállítani, és azonnal elbizakodottakká, gőgösekké és
hiúkká válnak, ha ilyen nagy érzést fel tudnak kelteni maguk iránt. Mindenesetre ennek az
érzésnek a felkeltésére vannak eszközök, és ezek az eszközök azok a csalóka káprázatok,
amelyek mint az ellentét fegyverei készen állanak, hogy az ember lelkét csalódásba, szenvedésbe és kétségbeesésbe vigyék bele. Ilyen eszköz mindkét lélek részéről a szépség, a fiatalság, a virágzás idejében tündöklő pompában való megjelenés a test szerint. Mivel pedig a lé-
lek emlékezetében az ősrégi múltnak ködében a tökéletes forrna, a szépség van elkönyvelve
és elraktározva, mint a benső érték, és benső szépség külső kifejezője, tehát mint a boldogság
járuléka is. Azért azok a lehetőségek, amelyek ezekre az eltemetett emlékekre mindig hatni
tudnak és hatni fognak - mert az ember lelke nem tud lemondani arról, amit élvezett, amije
akkor volt, amikor még nem esett bűnbe -, mint a szépségre és boldogságra való visszaemlé-
kezések, ejtik annak a pillanatnyi káprázatnak a fogságába, ami előtte az időleges életben a
test formájában kínálkozik. Hiába van bölcsesség, az ismeret, a tudás: a fiatal képzelőerő,
a felgyújtott lobogó emlékezés minden egyes virágzás alkalmával úrrá lesz a lelken; a
meglevő legragyogóbb szellemi képesség sem tud annyira hatni a testben megjelenő szellemre, mint az ilyen megvalósultnak hitt álomkép.
Ez azonban nem jelenti csak magát a testnek szépségét. Hiszen mindenki tudja, hogy
bármilyen ragyogó legyen is a szépség, bármilyen elragadó is a külső: a test megöregszik,
elhervad, mint a virág, kóróvá lesz, és az enyészet karjaiba dől; elég egy betegség, és a test
egészen utálatossá válhat, mert az enyészet törvényének hatása nem kívánatos folyamat az
örök életre előhívott szellem előtt. És mégis a saját álma, annak vélt megvalósulása egy pillanatra megbódítja a lelket, és a széphez köti hozzá az érzését, a vágyát, a képzeletét, a célját; az
lesz az érzéseinek állomása. Hogy ott csalódhat, hogy ott fájdalom várhat reá, arra abban a53
pillanatban nem tud gondolni, mert azt hiszi, hogy ezek a hatalmas érzések a halálba, a megsemmisülésbe szállnak alá. Mert azt hiszi, azt hiteti el vele a látszat, a bűn, hogy kizárt dolog
a csalódás, kizárt dolog, hogy ezek a hatalmas érzések a halálba, a megsemmisülésbe szálljanak alá, mert azt hiszi, hogy ez az érzés örökkévaló. Átálmodja, átéli azt az emléket, amit
magával hozott és amit mindenáron valósággá akar tenni. Nem kérdezi, hogy van-e reá
érdeme, hogy jár-e az neki, van-e hozzá joga; ő azt akarja és erőszakolja mindenen keresztül. Pedig ez az az út, amely az embert könnyebb újabb vétekbe, tévedésbe, csalódásba
sodorja bele, mert a valóditól, az igazitól, a neki járótól legtöbbnyire eltereli a figyelmét, és
így a lélek nem képes arra a munkára, amit önmagán kell elvégeznie. Ha pedig ezt nem vé-
gezte el, akkor sokszor annak ellenére, hogy olyan közel áll hozzá az igazi, hogy úgyszólván
csak a kezét kellene érte kinyújtania, mégsem nyújtja ki, ennélfogva elsuhan mellette az alkalom, hogy céljait, vágyait csakugyan el is érhesse és megvalósíthassa. Mikor azután csalódik,
amikor a sok gyötrődés és önmarcangolás után a lélek elfáradva összeesik, és a vágyai mármár nem merik kinyújtani azokat a sugarakat, amelyekkel keresgél, akkor egy kevésbé szép,
kevésbé csillogó és kevésbé káprázatos megjelenésű valaki pihenést és megnyugvást nyújt
neki; s abban a megnyugvásban kialakul benne egy másik okoskodás, amely talán éppen ellenkezője az elsőnek. Talán mondanom sem kell, hogy ez már az ősz hangulata, az ősz elgondolása, amely ha nem is kínálja a léleknek azt az édes gyümölcsöt, amiért először nyújtotta ki
a kezét, mégis valami megnyugvást, valamelyes megelégedést ad.
Ebből a kétféle érzésből: a tavasz fellobogásából és az ősz lemondásából és bú-
csúzkodásából áll elő az emberek gondolkodásában és érzésében az a megalkuvás, amely
a "célszerűen" kitervezett házasságokat hozza létre. Nem érdekházasságot értek én ez
alatt, amelyet kizárólag az anyagiakért kötnek, hanem azt, amelyben a lélek megalkuszik,
mert eltompult, s amelyet "higgadt mérlegeléssel" köt, s amelyhez ennél fogva az érzéseinek,
a virágzó, lobogó szerelmi érzésnek talán alig van valami köze. Ilyen esetben úgyszólván a
test követelményeinek élve morzsolódik le az élet, a nélkül az eszményi törekvés nélkül, ami
az embert egy lépcsőfokkal feljebb emelhetné az álmainak megvalósulása felé. Ezek a megalkuvó lelkek húzzák az élet igáját. Gyermekeket nemzenek, akiket magukhoz hasonló hajlamokkal, redukált lelki vágyakkal, anyagias törekvésekkel és megalkuvó gondolkodással nevelnek. A lélek hovatovább eltompul az igaz és nemes iránt, és csak az anyag hatása alatt, az
anyag szolgálatába helyezve éli az életet, s ezt a tendenciát hagyja a gyermekeire is. Így alakul ki a kétféle élet, a kétféle törekvés. Az egyik, amely majdnem teljesen a testi szükségletekre irányul, amelynek az az elgondolása, hogy ez az élet a valóság, s hovatovább minden
lelki és szellemi törekvés elfakulva, elhervadva ebben vész el, a másik irány pedig, amely az
ideális törekvésekből áll, s minden szép, jó és igaz megvalósulását keresi. Ez utóbbi kénytelen
megütközni az előbbinek megvastagodott és elszíntelenedett, testies törekvéseivel, amelyek
minden szépet, jót és felemelőt beburkolnak, s amelyek az ideális törekvésű emberlelkek útjá-
ba - akik nem akarnak és nem tudnak megalkudni - csak fájdalmat, szenvedést és megpróbáltatást szórnak.
Mivel pedig a földi életben a házasság is, a szerelem is, a gyermekek nemzése, nevelé-
se, és az új embereknek az életbe való beállítása ebbe a megvastagodott, elszürkült életfelfogásba süllyedt bele, azért nagyon nehéz itt a duálok találkozása és boldogulása. Nehéz a jobb
és igazabb törekvésű szellemeknek az elgondolásaikat, ideális eszméiket megvalósítaniuk;
mivel először meg kell kezdeniük ezzel a sűrű szürkeséggel, azokkal a fogalmakkal, amelyeket a szüleiktől kaptak, és amelyeket az általános társadalmi élet még csak megerősített bennük. Innen van, hogy ha mégoly igaz és tiszta törekvéssel lépnek is az életbe, ezek a törekvé-
sek elkopnak, elszíntelenednek. Az érzéseik fénye és csillogása elfakul, mert a világ és az
embereknek a természet törvényébe belekevert ez a lelki szürkesége az ő lelki szemük előtt is
elködösíti a látóhatárt. Mi, akik azokat a törvényeket hirdetjük, amelyeket az Isten az emberek
megtisztulása, javulása és megigazulása érdekében adott, azért küldettünk, hogy ezekről az54
igazságokról az anyag és a tudatlanság porát, füstjét, hamuját lesöpörjük, és az emberi lelket
megszabadítsuk azoktól az előítéletektől, amelyeket elődeiktől örökölt. S amelyeknek nyomá-
sa alatt az embernek meg kell alkudnia, minden szép és igaz törekvését és álmát oda kell adnia és be kell váltania a test követeléseire, mert azt hiszi, hogy azoknak úgysem lehet megvalósulniuk. Mi azonban azt mondjuk, hogy igenis a férfi és a női lélek közelebb juthat
egymáshoz és ahhoz az álomhoz, amit a lelkében hordoz; és leszakíthatja a boldogság
rózsáját, de nem meggondolatlanul, hanem felkészülve arra, hogy a rózsának tövise is
van. Előbb tehát meg kell tisztítania a rózsa szárát a tövisektől, és csak azután szabad odanyúlnia, hogy leszakítsa. Mert aki botor fejjel, készületlenül nyúl érte, megsebzi magát, és
könnyen meglehet, hogy a sebesülése halálos is lesz.
Azt jelenti ez, hogy az embernek nem szabad a vágyainak és álmainak csillogó káprá-
zatába vakon beleadnia az egész lelkét a maga bűneivel, hibáival és fogyatékosságaival, hanem mind a nőnek, mind a férfinak le kell magáról tisztítania azokat a bűnöket és tévedéseket,
amelyek reá rakódtak, és egészen be kell töltenie emberi hivatását. Igaznak, jónak, becsületesnek, szorgalmasnak és törekvőnek kell lennie. Egész lelkével kell önmagán dolgoznia, és
lelkének minden jó és igaz törekvését bele adva kell elvégeznie azt a munkát, amit földi életé-
ben vállalt, s be kell töltenie annak az életpályának követelményeit, amelytől a megélhetése
függ, és amely az ő emberi értékét jelenti. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy más értéke van az
egyszerű földmunkásnak, és más annak, aki alkotó munkára van hivatva; és megint más érté-
ke van annak, aki ezt az alkotó munkát a gyakorlati életbe átviszi és megtestesíti. Tehát az
ember értéke a külső világban is a szerint számít, hogy milyen értékű munkát végez. Azonban
az emberi hiúság elfelejtkezik arról, hogy ne csak azt nézze, hogy forma szerint kire milyen
munka van bízva, hanem azt, hogy annak a feladatnak lélek szerint hogyan felel meg az illető,
mert ez adja meg az ember igazi értékét. Ennyit az általános emberről. Aki egészen, a szó
szoros értelmében becsülettel tölti be azt a hivatást, amelyet vállalt, annak lelkében kinyílik az
a virág, ami őt a házasságba bevezeti; megszeret valakit, és a jobbik esetben viszonzásra talál.
Ha tehát igazán becsületes ember, aki emberi hivatását mindenképpen be akarja tölteni, akkor
nem szabad arra számítania, hogy majd az, akit feleségül vesz, minden tekintetben hibátlan
angyali lény lesz, hanem számítania kell arra is, hogy annak a nyíló rózsának tövisei is vannak, és mint a pompázó virágnak, levelei is vannak s van szára, és gyökere is, amely a földből
táplálkozik.
Persze minderre nem gondol a fiatal férfi és leány a lángolás idejében, amikor csak a
vágyak szemüvegén keresztül tekint a másikra, hanem mindenre, a legnagyobb áldozatra is
képesnek hiszi magát, csak hogy a vágyát megvalósíthassa, mert a másikban mindegyik töké-
l e t e s e s z m é n y i l é n y t s e j t é s ó h a j t , a k i v e l p a r a d i c s o m i é l e t e t f o g é l n i . A z o n b a n a d o l o g n e m
úgy van, mert itt ezen a Földön mindegyik lélek sokrétegű tévedésekbe, bűnökbe keveredve
mint megannyi tüskés akadállyal van körülfonva, amelyek mint a bűnökből, hibákból, téves
elgondolásokból és nézetekből kialakult elképzelésekből, önzésből, gőgből, hiábavalóságokhoz való ragaszkodásból és hiúságból összeszövődött drótsövények állanak útjába a lelki öszszeolvadásnak és eggyé levésnek. Sőt vannak esetek, hogy egyik-másik ezeket a bűnöket és
tévedéseket eltitkolandó, felveszi a hazugság álarcát, és tetszetős formában igyekszik a másik
előtt megjelenni. Mert fél a felfedeztetéstől, hogy a szép és kívánatos külső alatt nyilvánvaló-
vá talál lenni az ő nem kívánatos, sőt talán utálatos, elrettentő, bűnös szokása, érzése, gondolata, vagy cselekedete, amiről ez idő szerint még nem esnék jól lemondania, mert megszokta,
és a lelkének téves beállítottsága folytán nélkülözhetetlennek is tartja. Ezek azok a drótakadályok, amelyek a két lelket egymástól elválasztják. Mikor tehát a szeretettel telt lélek ezen a
drótsövényen keresztülnyújtja a kezét, mert megsimogatni óhajtja a másikat, vágyódik utána,
vágyódik a boldogságra, a kiegészülésre, akkor megütközik a szúró, elválasztó akadályokban.
Végül pedig mindkét fél megsebzi magát a tövisekben, és fájó lélekkel vonul vissza a saját
énjébe, s többé nem találja olyan elragadónak, bájosnak, szépnek, imponálónak a másikat,55
mert egész közelről nézve bizony csak gyarló embert talált, hibákkal és tévedésekkel megrakva. És akkor átlendül a másik végletbe: amilyen kívánatosnak látta a tökéletesnek, ideálisnak
elképzelt embert, éppen olyan gyötrelmesnek találja annak közelségét, miután megismerte.
Ennek oka az, hogy azt az önmaga szemüvegén keresztül látta, a saját képzeletének csodafátylán keresztül szemlélte.
De hogyha mindkét fél önmagába tekint, és meglátja önmagában is azokat a hibákat és
tévedéseket, amelyek őt fogva tartják, és arra az Eszményképre tekint fel, aki előtte követendő
példaképül áll, és a lelkét napról napra jobbá, becsületesebbé, alázatosabbá és szeretetteljesebbé igyekszik kialakítani: akkor ebben az igyekezetben hovatovább sok lehetőség alakul ki
előttük az egymással való összeolvadásra. Mert ebben a nagy, nemes, szent és igaz törekvésben a köztük fennálló akadályok erejüket vesztik, meglágyulnak, puhákká lesznek, végül teljesen megsemmisülnek, s akkor egymásra talál a két lélek. S hogyha nem is olyan eszményi
ragyogásban látja egyik a másiknak földi megjelenését, mint az ifjúság mámorában, de látja
azt a nemes és igaz törekvést, amely új emberré teszi mind a férfit, mind a nőt: akkor ebből az
igazabb és jobb új emberből mindig többet meglátnak egymásban, és anélkül, hogy nagy erő-
feszítést fejtenének ki, szinte észrevétlenül megszeretik egymást. Ez a szeretet aztán sokkal
mélyebben, sokkal erősebben kapcsolja őket össze egymással, mint az a káprázat, amely ezt
az érzésvibrációt megindította; mert az ifjúság virágzása elmúlik, a virág szirma lehull, a báj
elmúlik, a ragyogó álmokat keltő külső elhervad: de a lélek gyümölcse megmarad, és ez mindennél értékesebb eredmény.
Ilyen két lélek között, akik megértik és szeretik egymást, akinek közös a céljuk az Isten felé vezető úton, közös a munkájuk, az elgondolásuk, a megállapításaik: ez az összekapcsolódás nagyobb hatalommá válik, mint az ifjúság virágában fellobogó, mindent felégető
szerelmi érzés. Mert ez a megértő szeretet arra van hivatva, hogy azt az ifjúkori álmot meg-
őrizze, megvalósítsa, szépé, igazzá és ragyogóvá tegye, s a házasságban olyan soha ki nem
alvó, hanem folyton egyenletesen parázsló meleg érzéssé tegye, amely az élet kietlen, kegyetlen és megpróbáltatásokkal teljes sivatagában mindig felelevenítő, megbékéltető és megnyugtató otthont nyújthat kettőjük számára. A folyton megújuló izgalmakkal járó szerelmi örö-
mök hajszolása kifosztja a lelket az álmokból, és megszegényíti azt. Minél többet szeretett
valaki, minél többre pazarolta el a szerelmi érzéseit, annál szegényebbé lesz már a földi életé-
ben is, s annál szegényebb lesz a szelleme a duáltörvényben. Mivel pedig így elfakul és elszíntelenedik a duálérzése, annál kevésbé tudja megtalálni azt, aki az övé, még ha tud is a
duáltörvényről, s ha belátja is annak szépségét, jóságát, igaz és kívánatos voltát, mert a lelké-
ben elkopik az a vonzóerő, ami mind a földi, mind a szellemi világban érzékeny az ő lelkéhez
tartozó másik féllel való összekapcsolódásra, s így erre a megérzésre alkalmatlanná válik. Az
ilyen lelkek elsuhannak egymás mellett; egymás mellett élhetnek, és mégsem tudják kifejleszteni önmagukban ezt a megérző képességet, mert ez el van tompulva. Ha érez is az ilyen ember bizonyos szerelmi vágyakozást, de nem képes a lelkében lévő hibákat és tévelygéseket
leküzdeni, akkor ez az érzés, ez a vonzódás a bizonytalanságban és céltalanságban vész el.
Mert ha erősebb az önzés, a gőg, a gyűlölködés érzése, vagy mondjuk, a testiség érzé-
se, akkor a duális érzés képtelen áthatolni a tévedéseknek és bűnöknek ezen a megvívhatatlan
bástyafalán, és ha mégúgy vágyakozik is a duálviszonyban való boldogulásra, erőtlenül esik
vissza. Mindebből az a tanulság, hogy az embernek a lelkét minden oldalról ki kell képeznie,
át kell alakítania, jobbá, igazabbá, tökéletesebbé kell fejlesztenie, tehát meg kell térnie bűneiből. A duáltörvényben pedig meg kell szűnnie azoknak a változatosságoknak, amik az
embert érzékibbé teszik. De le kell az embernek mondania arról is, hogy a házastársát a
saját képére és hasonlatosságára akarja átalakítani; le kell mondania arról a törekvésről és
vágyról, hogy az ő bűnös, hibás, tévelygésekre hajló természetéhez keresse azt, aki ahhoz
hozzáilleszkedjék. I s t e n n e m a bűn ö k h ö z é s t é v e d é s e k h e z a l a k í t o t t a a d u á l f e l e t , m e r t a
tökéletességre eljutott emberszellem másik fele az, akivel majd találkozni fog. Tehát hiá-56
ba keresi az elbizakodott, zsarnok, gőgös férfi a neki mindenben engedelmeskedő, elvtelen,
elgondolásokban és kezdeményezésekben szegény női lelket, aki éppen csak végrehajtója és
kivezetője az ő akaratának: abban nem találhatja meg a duálját, hanem csak a szolgálóját.
Ameddig a férfi így gondolkozik, ameddig a nőt szolgálójának akarja látni, addig szó sem
lehet arról, hogy a hozzá hasonló és vele egyérzésű másik felét megtalálhassa; sőt ha meg is
találta, mint két üstökös, amely száguldásában találkozik egymással, s egy pillanatnyi érintkezés után messzire elvágódik egymástól: úgy szakadnak el ők is a hasonló tévedések és bűnös
hajlandóságok ütközése folytán.
De a nő is, ameddig ravaszkodik, hazudozik, s ameddig a férfit a saját akaratának és
céljainak szolgálatába akarja állítani, és a szerelmével azért ajándékozza meg, hogy a saját
céljait ezzel is megközelíthesse: az ő szépségének hódoló ifjú szerelmesében hiába keresi a
lelkének másik felét. Hiába tetszik neki a hódolat és a magasztalás, hiába tetszik neki a férfi
önfeláldozása: nem találhatja meg benne azt, aki az ő lelkéhez tartozik, mert az éppen olyan
zsarnok, éppen olyan saját céljait hajszoló valaki az életben, és éppúgy fel akarja használni, és
ki akarja őt zsákmányolni, mint ahogyan ő cselekszik azzal. Ha pedig valaki balgán mindenét
odaadja annak a számító és más célokat hajszoló férfinak vagy nőnek, csak arra ad ezzel alkalmat, hogy kihasználják, ellopják azt a szeretetet, azt a szerelmet, amit ő a másikra rápazarolt. Viszont aki a másik fél vonzalmát arra használja ki, hogy ezáltal magának dicsősé-
get, jólétet, kényelmet, vagy más földi előnyt szerezzen, az ellopja a lelki értékeket, hogy
anyagiakat vásároljon rajtuk. Pedig aki valamit ellop, ugyanazt ellopja tőle más. Amenynyi csalódáson valaki keresztülvezeti az őt szerető lelket, ugyanannyi csalódáson kell neki is
keresztülmennie, mert arra szolgált rá. És amikor a csalódásokban keserű könnyek és fájdalmak között a saját lelkébe tekint, abban a fájdalomban és megnyugvás utáni vágyban alakul
csak ki az igazi érzés a lelkében. És ha addig a dús ajándékot lábbal tiporta, azután már mint a
koldus a kenyérhéjat is meg fogja becsülni, és nagyobb örömöt szerez neki az alamizsna, mint
annak idején azok a nagy áldások, amelyeket ajándékképp kapott, de amelyeket nem érdemelt
meg. Én azt mondom, hogy akik csalódások és fájdalmak közepette szenvednek, akik nem
kívánatos életet élnek a Földön, akik vágyódva tekintenek a szépségre és boldogságra, azok
sokkal közelebb vannak álmaik megvalósulásához, mint akik ma érdemtelenül fürödnek abban a boldogságban, abban a káprázatos életben, amelyet ezren és ezren irigyelnek tőlük.
Csak a szenvedéssel, csak a lélek hibáinak, bűneinek és tévedéseinek porrá zúzá-
sával tud a Gondviselés hozzáférni a lélek mennyei természetéhez. Csak akkor érti meg a
lélek az igazság szavát, az Isten szavát, amikor lehullottak róla azok a kemény rétegek, azok a
kérgek, amelyek őt a bűnnel, a tévelygéssel, a bűnre való hajlandósággal beburkolták. Hiába
adja az Isten a legnagyobb ajándékot is a tévelygő földi embernek, elszórja azt az úton, és
felszedi a sátán, s vesz magának rajta hatalmat, uralmat az ember fölött. Ezzel a sátánnal
küzdve kell azután járnia a földi embernek az élet útjait. Mert minden ilyen csalódásban,
szenvedésben, fájdalomban benne van az ellentét elgondolása, az ellentét félrevezetése, csábí-
tása, suttogása, amely ennél az ébren maradt vágynál fogva hol űzi-hajtja, hol csalogatja az
embert, hogy minél többet vehessen el tőle.
Az ember ebben a múló világban, ebben a múló életben megkoronázott király;
megkoronázta őt a kegyelem, megajándékozta mindazzal a szépséggel, jósággal és mindazokkal a lehetőségekkel, amelyekkel felruházottan ha az isteni szóra figyel, ha az isteni
törvényt követi, hamarosan, minél előbb elérheti a teljes megtisztulás és megigazulás
állapotát. A testben minden emberi lélek - bármilyen fogyatékos legyen is - Isten kegyelmét
élvezi. Éppen ezért láthatjátok sokszor, hogy nagyon alacsony szellemi fokozaton álló lelkek
ragyogó külsőt, jó egészséget, erős testalkatot kapnak a kegyelem ajándékaképp, amellyel sok
mindent elérhetnek és kívánatossá válhatnak a másik nemű emberek előtt;. Holott, hogyha
egy-egy ilyen lélek a maga fokozatának megfelelő külsőben jelennék meg, akkor a többi
emberek félelemmel és rettegéssel menekülnének tőle, hogy ne is lássák, és vele ne talál-57
kozhassanak, mert tudják, hogy nem várhatnak semmi jót azon a fokozaton lévő lélektől. Azonban a Gondviselés angyalai azt akarják, hogy itt a mulandó életben az alig fejlődő,
ezeket a külső burkokat még alig levetkőzni készülő lelkek is érezhessék a jobbnak, az igazabbnak közvetlen hatását, hogy legyen fogalmuk a jóról és igazról. Hogy meggyőződvén a jó
és igaz létezéséről, lélekben előrehaladva fogékonyabbakká váljanak az isteni jó és igaz meg-
értése és elfogadása iránt, hogy így kívülről a jót megérezzék és megszeressék, a szépet megláthassák, és törekedjenek maguknak megszerezni s a lelküket ékesíteni vele. Hogy az ilyen
elesett lelkeknek fogalmuk legyen a hűségről, a ragaszkodásról, arról a boldogító melegségről, amely biztonságot nyújt a léleknek, amire építkezhessék, amiből az érzéseiben magasabbra emelkedhessék.
Azonban mint árnyék, mint lehetőség ott áll a sátáni gondolat, hogy az előnyösnek
látszó, kívánatos dolgokat az önzés folytán igyekezzék magáévá tenni, s érte semmit nem adni; kihasználni és ellopni az élet értékeit; visszaélni a szeretettel, a bizalommal, a hűséggel.
Félrevezetni azt, aki hisz és bízik benne, megszerezni magának mindazokat az előnyösnek
látszó gyönyörűségeket, amelyeket helyzete és adottsága mint eshetőségeket hozzáférhetőkké
tesz számára. Pedig mindehhez az ő benső, lelki törvénye szerint, azaz igazság szerint nem
lenne joga, mert hiszen mindenért, amit az ember a Földön élvez, valamit adnia kell. Magáért
az életért is fizetnie kell, az élet terhét hordoznia kell, az élet terhével rárótt kötelességeket
teljesítenie kell, mert csak amennyi kötelezettséget teljesít, igazság szerint csak annyi örömhöz, boldogsághoz, előnyhöz van joga. Az ilyen lelkek azok, akik az Isten kegyelmét sietnek
megcsúfolni, az adott helyzeteket kihasználva maguk körül mindenféle csalódást és fájdalmat
okozni, és ezáltal az emberek lelkében minden szépet és jót halálra ítélni. Ezek csinálják a
zavart, ezek állítják meg a fejlődést, a haladást, mert mindenütt űr képződik körülöttük, mivel
a lelkükkel semmit sem töltenek be, s így a ténykedéseik nyomán hiányok, örvények, forrongások keletkeznek. De maguknak is csak gyötrelmet vásárolnak ezek a lelkek, akik pusztán
kegyelemből vannak itt; mert amikor a halál törvénye levetkőzteti őket, még szegényebbekké
lesznek, mint amilyenek voltak. Ezeknek nagy szenvedés lesz az osztályrészük, és ez a szenvedés, ez a szegénység, ez a fájdalom és az elvesztett jók visszaszerzése utáni vágy mint lobogó láng égeti a lelküket, s arra indítja őket, hogy újabb meg újabb harcokba és próbálkozá-
sokba bocsátkozzanak, amik azután a fejlődésüket szolgálják.
Az ilyen mélyen elesett lelkek az élet többi oldalán vallott kudarcokon és megpróbáltatásokon kívül a duális oldalon is éppen ilyen gyarlóságokkal, visszaesésekkel, csalódásokkal, fájdalmakkal és szenvedésekkel találkoznak, illetőleg töltik meg az életet. Horzsolódnak,
súrlódnak abban a törvényben, amelyet a maga világában minden nép és faj többé vagy kevésbé tökéletes vagy tökéletlen formában a házasság intézményében ismer. Az egyenlő fokozatra jutott duálok összecsapódnak, megint eltávolodnak, majd újból összesodorja őket az
élet, hogy ismét eltávolodjanak egymástól; azonban mindannyiszor egy-egy fokkal több érzés
marad nyitva az öntudatuk előtt, egy fokkal mindig feljebb emelkednek - de egy fokkal mindig többet is szenvednek. E z a s z env ed é s á l l őr t , é s a z e t től va ló f é l e l em a z , am i ők e t n em
engedi az elért fokozatról leszédülni; mert az egymás iránt megmaradt érzés mindig arra indítja mindegyiket, hogy hasonlót keressen ahhoz, akinek emlékét őrzi a lelkében. Ez
az a titokzatos erő, amelynek nem tudnak ellenállni, akik ezt egyszer megismerték; ezért haladnak gyorsabban, és ezért szenvednek többet. Főképp sokat szenvednek a duáljukkal összetalálkozott női szellemek, mert az áldozatos életeknek egész sorozatát élik végig, részben
azért, hogy önmagukat minél tökéletesebbé és jobbá képezzék ki, részben azért, hogy a közé-
jük állott akadályokat eldolgozzák.
Abban az esetben, ha igen nagy a két szellemfél között a fokozati különbség, éspedig a
női fél van magasabb fokozaton, akkor megeshetik, hogy a nő mint gyermekét fogadja
magához a duálfelét, hogy önmagából többet adhasson, hogy úgyszólván testileg és lelkileg is felnevelhesse őt. De ez igen ritkán megy teljesedésbe; legtöbbnyire az történik, hogy58
vagy az anya hal meg a gyermek fejlődési idejében, vagy a gyermek hal meg, még mielőtt a
nemiség tudata felébredne benne, hogy az érzése mindenképpen tiszta maradhasson. Továbbá
e lőf o r d u l , h o g y m i n t s z e r e l m e s e k k e r ü l n e k ö s s z e , s a k k o r , h o g y a z t i s z t a é r z é s m a r a d -
hasson, a fejlettebb lélek még a házasságkötés előtt eltávozik a szellemhazába.
Csak az erősen fejlett duálok, akik már több próbát végigéltek és mindenben levizsgáztak, élnek együtt végig egy-egy hosszabb vagy rövidebb emberi életet. De ilyen esetben is
bizonyos cél, bizonyos elvégzendő munka az, ami eléjük van tűzve, amit kiegyenlített fluidjaikkal hivatva vannak együtt elvégezni: az emberiségért valami nagyobb munkát vagy valami
nagy áldozathozatalt, amelyben egymást támogatva, egymást kiegészítve igyekeznek a helyü-
ket betölteni a földi életben. Azután ez az élet is elmúlik; hiszen a test elhervad, megöregszik,
meghal. Azonban ilyen egymásra talált duálok, amikor a szellemvilágban ismét találkoznak,
már nem az elhervadt test emlékével, hanem új formában, hogy úgy mondjam, lelki újjászületésben, új alakulatban, új körülmények között, új ragyogásban, új szépségben látják viszont
egymást. Ehhez az új élethez a régi emlékek úgy tapadnak, mint a virág gyökerei a földhöz, és
nem képezi legfőbb örömüket és boldogságukat, hogy egymást megszerették és egymással
élve bizonyos célt elértek - az csak egy kedves emlék marad. Ők maguk azonban - mint ahogyan a növény jobb talajba áthelyezve és nemes ággal beojtva új életet él - a rájuk virradó új
életnek új lehetőségeivel, új ismereteivel, új tanulmányaival, új körülményei között, új formá-
ban, új célokért lelkesedve, új életlehetőségek között, új egymásra ismerésben, új érzéseket
keltő mámorban kezdik meg újabb feladatukat.
Az ilyen felfejlett duálok minden egyes fokozaton, minden egyes emelkedési lehetőség
alkalmával ilyen átalakuláson mennek keresztül. A lélek mélysége kiapadhatatlan forrásával
gazdagítja a lét szépségeit, és a lélek minden egyes álmának, gondolatának, érzésének valóra
válásával jobban és jobban egymásra ismernek. Minden egyes egymásra ismeréssel nagyobbakká, erősebbekké, hatalmasabbakká, jobbakká, igazabbakká és tökéletesebbekké válnak
úgyannyira, hogy akik itt éltek a Földön, ebben a szegényes lehetőségekkel teljes világban, el sem gondolhatják, el sem képzelhetik, milyen eshetőségek azok, amelyek az élet
szépségeit megszámlálhatatlan változatokban még eléjük tárhatják. A szenvedés, a megpróbáltatás, a nyomor, a csalódás, a kételkedés, a bizonytalanság érzései itt maradnak a bűnnel, a tévelygéssel az ő levetett formájukban, a testben. És mindaz maradjon is itt, hogy a minősítés törvénye minden egyes atomot átdolgozva megtisztítson és felemeljen, hogy az élet
napja átragyogja és mennyei anyaggá változtassa át, és ezek az anyagok, amiket a mennyei
Nap átvilágított, itt maradjanak a Földhöz kötve. De nem azért, hogy a Föld lehúzhassa őket,
hanem, hogy ebből az átdolgozott anyagból mint az örökkévaló Isten kegyelméből gazdaggá
lett gyermekek, ők is ajándékozhassanak a Föld megsűrűsödött, megkeményedett, nehezen
feldolgozott lelkierőinek. És ezeken az erőkön keresztül ők is segíthessenek felemelni azokat,
akiket szerettek, vagy akik őket szerették, akik valami érzés folytán, akár a hála, akár a részvét, vagy a jóra való igyekezet folytán érzéseket ébresztettek bennük, vagy ők ébresztettek
azokban, hogy azokat segítségükkel elláthassák.
Mert ne úgy képzeljétek a szellemek pártfogását, hogy azok az egész idejüket az emberek mellett töltik és óvják őket, hogy szakadékba ne essenek! Nem. Hanem azok az átdolgozott fluidok, a megvilágosított erők, amelyek felett a Földtől megszabadult ilyen szellemek
rendelkeznek, a szeretet által összekapcsolódnak a földiekkel, a földiek lelkével, a földiek
lelkének vágyódásával, javulni akarásával, tiszta elhatározásával, törekvésével. S ezek az
erők, ezek a fluidok azok közt a vágyak és akaratok közt, amelyek az eltávozottal és az élővel
összekapcsolódhatnak, hidat képeznek, és ezen a hídon közlekednek a Földön élőnek a lelké-
vel az eltávozottól eredő gondolatok, érzések, akaratok és vágyak. Anélkül, hogy annak a
gondolatait pontról pontra lefoglalnák, vagy őt az ő Istentől kapott enyhületet és boldogságot
nyújtó életében zavarnák. Ezek a tiszta erők nemcsak arra hatnak, akit szerettek, hanem arra is
- akár emberek, akár test nélküli emberszellemek is azok, és ha alacsonyabb fokozaton állnak59
is - akin így áthaladnak, és aki a maga életerejével akaratlanul is, öntudatlanul is továbbítja az
így rajta keresztüláramló éter-rezgéseket. Mert hiszen az éterrezgések is továbbítják a szellemi gondolatokat, érzéseket és akaratokat, miután a szellem gondolata, érzése, akarata sem
más, mint az ő életével telített erő, azaz ő maga; mert a gondolat és érzés az az erő, amely
mindig keresi azt a célt, hogy hol és hogyan teljesedhetik ki és valósulhat meg. Mert hiszen ha
ez nem volna ilyen hatalom, akkor az anyag a maga tompa elesettségében és életnélküliségé-
ben sohasem lenne képes erővé és szellemi közvetítővé lenni.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:10:02, szombat
 
  VI. FEJEZET



A duálérzés, mint a végcél elérésének a tényezője
A semlegesség és a házasság. - Miért tévesztik el egymást a lelkek a házasságban? - Az egymással találkozó
duálfelek annál mélyebb nyomot hagynak egymásban, minél fejlettebbek. - A bűvös kulcs. - A megpróbáltatások
a fejlődés minden állomásán ott várnak az emberszellemre. - Isten személy szerinti kegyelme van mindazokkal,
akik benső fejlettségük folytán már fel tudják fedezni magukban a hibákat. - A lélek átalakulása csak belülről
következhetik be. - A lélek célja: a Krisztushoz való hasonlóság. - A duálok együttes eredményei sokszorosan
felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket külön-külön érhettek volna el. - A teremtőerő fogalma. - Maradandót csak az egymásra talált duálok alkothatnak, s igazi boldogságot csak ezek élvezhetnek. - A régi keresztény elgondolás puritánizmusa. - Az igazi szeretet nem azt nézi, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak.
Az emberies formaságokat csak addig a határig kell kímélni, ameddig még van bennük
olyan elem, ami valamennyire is alkalmas a lelkek táplálására; egyébként ha ez egészen kifogyott belőlük, akkor összeroskadnak és megsemmisülnek. De még az emberi elgondolásokban
is vannak olyan részek, amelyek egyes csoportokat még táplálnak és szellemi tartalommal
látnak el. Az emberek a semleges szellemi állapot fogalmát is könnyen félreértik, hiszen az
éretlen lelkek mindent a maguk ízlése szerint alakítanak át; csak a külső formákra vannak
tekintettel, de a tartalommal nem sokat tőrödnek. A külső formába igyekeznek beleilleszkedni
és másokat is beleszorítani, holott még ezeket a formákat sem képesek minden részletükben
betölteni, mint p.o. - ahogyan az előbbi fejezetemben említettem - azok az emberlelkek, akik a
szerzetesi pályára adják magukat, holott szellemileg és lelkileg még erőtlenek és fejletlenek
arra, hogy ennek a pályának megkövetelt formáit lelkileg kitöltsék.
Ugyanígy van a házassággal is: olyan emberek lépnek házasságra, akik ezt nem
lépesek betölteni a maguk lelki lényegével. Ezért van a sok boldogtalan és szerencsétlen
házasság, amelyek nem örömet, hanem gyötrelmet jelentenek mindkét fél számára. Hiszen az emberek sokkal több bűnös és gonosz hajlamot hordoznak a lelkükben, semhogy első
pillanatra még maguk is át tudnák azt tekinteni. Ezeknek az éretlen lelkeknek életformája,
meghasonlott és hitetlen lelki megmozdulásai, cselekedetei, elgondolásai, ellentétes érzései az
Istennek ezt a törvényét is sárba tapossák, megcsúfolják, megutálják és megutáltatják másokkal is, akik szintén hiábavaló célokat kergetnek földi életükben. Az emberek általában véve
önmagukban gonoszok és a lelkükben ezer ellentétes indulat, vágy és törekvés él. Ezt
azzal lehetne összehasonlítani, mint hogyha egy zsákot apróbb-nagyobb szegekkel és tűkkel
megtöltenének, és azokat összeráznák; amilyen képet ez mutatna: szellemszemekkel nézve
ilyen az emberi lélek is: megközelíthetetlen a jó és igaz számára, és minden oldalról szúrásra
kész. Az ilyen lelkeknek önmagukban, a saját szenvedéseikből kell megtanulniuk és megismerniük azokat a hiányzó lelki felkészültségeket, amelyekkel majd az Isten törvényét megta-47
nulják becsülni, és annak a törvénynek az áldását mint boldogságot megérezni önmagukban.
Ameddig az ember ellentétes természete nem szenvedett, ameddig a fájdalmak, csalódások,
hiábavaló fáradozások meg nem gyötörték, addig semmiképpen sem tudja az Istennek ezt az
ajándékát értékelni, mert ellentétes természeténél fogva mindig úgy gondolja, hogy ő jobban
meg tudja magának teremteni a boldogságát, bölcsebben be tudja rendezni az életét.
Így van a házasság kérdésével is, amikor azt az emberek a maguk esze szerint tervezik
el; amikor mindkét részről tévelygésekkel, bűnökkel, gonosz és hiábavaló törekvésekkel lévén
megrakva, ezeket viszik bele a házasságba, természetes, hogy azután mindkét fél elégedetlen,
mert a másik nem nyújthat neki örömöt és boldogságot. S mindez ezért, mert az ember nem a
tökéletest keresi, nem önmagát akarja az Isten elgondolásához alkalmazni, hanem ő alkot magának egy ideált, mégpedig úgy, hogy a saját bűnös és elferdült gondolkodásának eredményeit sűríti olyanná, hogy az neki mindenképpen kedvező és előnyös legyen. Így minél komplikáltabb, minél sokoldalúbb egy lélek, annál nehezebb számára mind a világban való elhelyezkedés, mind pedig a boldogság a házasságban. Azért ha találkoznak is a duálszellemek - miután természetesen ezen az alacsony fokozaton vagy mindkettőben egyformán megvannak a
hibák, vagy az egyik még nagyon fejletlen a másikhoz képest - csak igen-igen ritkán ismerik
fel egymásban a szorosan hozzájuk tartozó másik lelki felet, mert a bűn mindkettőt megté-
veszti és elvakítja. De minél jobban meg vannak tisztulva a bűntől, annál mélyebb nyomot
hagy a lelkükben ez a találkozás. Ez a mélyebb nyom olyan, mint amikor puha viaszba egy
különleges zárnak a kulcsát belenyomjátok; azután belepróbálgathattok akárhány kulcsot abba
a nyomba, azok nem illenek bele, s egyáltalában nem nyitják az annak megfelelő zárat.
Így van ez a lélek duális érzésével is; ennek a formának kell mind jobban és jobban
kialakulnia, kiforrnia a lélek vágyvilágában. És ezek a találkozások éppen azért adódnak a
kevésbé fejlett szellemek világában is, hogy ez a forma kialakuljon a lelkükben, s ennek a
formának megfelelően képezzék ki a vágyaikat és törekvéseiket, s ezért a formáért tanuljanak
meg dolgozni legelsősorban önmagukon, hogy azokat a tévedéseket és bűnös hajlamokat,
amelyek bennük vannak, semlegesítsék, végül pedig teljesen megsemmisítsék, hogy azok
többé ne állhassanak ellene ennek a bűvös kulcsnak. Az embernek a fejlődés minden állomá-
sánál ott áll a maga megpróbáltatása; ott van akkor is, amikor az öntudata még alig-alig emelkedik a testi szükséglet megszerzésén felül. És akkor is, amikor már a testi szükségleten felül
terjeszkedik szét, hogy tájékozódást és tudást szerezzen a világról és annak elrendezettségéről,
az igazságról, a rendről, a törvényről, amely ezt a világot igazgatja. Ott van akkor is, amikor
már részt kér ebben a rendezésben hiúságból, dicsőségből, becsvágyból és abból az érzésből,
amely szüntelenül kergeti felfelé, a többi ember felett való uralkodás elérésére. De akkor is
megvan még ez a megpróbáltatás, amikor már az emberi lélek mindezeket levetni készül,
amikor ezer meg ezer sebből vérezve úgy áll meg az élet őszén, mint az űzött vad az erdőben,
amelyet már halálosan megsebesített a golyó, de azért még vonszolja magát, még nem dőlt el,
de a kutyák már utolérik és körülcsaholják. Így rohanják meg az emberi lelket is a csalódások,
a kiábrándulások, a szenvedések fájdalmai, és így húzzák le az elfáradt lelket, mint ahogyan a
csaholó ebek lehúzzák a kimerült vadat, amelyet a vadász golyója már halálosan megsebesí-
tett. Ott van a megpróbáltatás a még magasabb állomáson is, amikor már a szenvedések és
megpróbáltatások által meggyógyulva mindenről lemondani igyekszik, amikor a lelkét már
sem a dicsőség, sem a hírnév, sem a gazdagság nem izgatja, nem kísérti, mert már ismeri
mindezek hátterét. Amikor már csak az igaznak, a jónak akar élni, azért akarja magát feláldozni, fáradságot nem kímélve a másokért és az igazságért való munkálkodásban az életet
odaadni: a szenvedések, a csalódások ott sem kímélik, mivel az ember tökéletlen, és így nem
tud önmagából még viszonylagosan tökéleteset sem kitermelni. És látnia kell, hogy amit a
legjobb, legigazibb hittel és törekvéssel áldozott, még azzal sem tudja azt a célt elérni, amit
maga elé tűzött. Tehát még ekkor is fájdalmas, még ekkor is terhes az élet; mert még ha az
Istentől kapott legigazabb, legtisztább eszmék ragyognak is a lelkében, és azokat akarja is48
megvalósítani, nem képes visszhangot kelteni az őt meg nem értő, közönséges, anyagias, testies emberek lelkében, sőt talán éppen azok viszik őt a legnehezebb megpróbáltatás és megaláztatás elé, akikért a legtöbbet áldozott.
Tehát az ember számára az életben mindenütt ott vannak a kísértések, csalódások, fájdalmak, sikertelenségek s mindazok az akadályok, amelyek ellen úgy kell küzdenie a léleknek, mint a hínáros vízbe esett úszónak. És sokszor minden igyekezete, minden fáradozása és
a kimerülésig való küzdése ellenére is foglyul ejtik, és lehúzzák a mélybe a hazugságok és
félreértések hínárjai, mert megkötözik a lélek érzéseit, béklyót raknak rá, úgyhogy a lélek
elveszti azt az erőt, amellyel fenn tudná magát tartani, és fuldokolva adja meg magát végzeté-
nek. Csak az segíthet rajta, ha Istennek külön személy szerint való kegyelme lenyúl érte, és
kivezeti őt olyan tisztább vizekre, ahol az életének sajkája szabadabban mozogva juthat előre
a nagy cél felé. Istennek ilyen személy szerint való nagy kegyelme van mindazokkal, akik
küzdésükben és fáradozásaikban eljutnak az ő benső, lelki világukban azokhoz a megérzésekhez, amelyekkel fel tudják fedezni önmagukban a hibákat, azokat a kerékkötőket, mint amilyenek az életben felszedett rossz szokások, hibás kiképzések, hibás tanulmányok stb. Aki
ezekre ráeszmél, az ezekben felismeri az ellentétnek azokat a kisebb-nagyobb tökéletlenségeit, amelyek belenyúlnak a lelkébe, és amelyekkel az ellentét a lelkének egy bizonyos részét
fogva tartja, hogy ne szolgálhasson egész lelkével a jónak és igaznak, hanem bizonyos részt
tartson meg önmagának, a téves énnek, hogy abban a tévedésben az ellentét élhessen tovább.
É s é n e z t j e l ö l ö m m e g m i n t fő c é l t : h o g y a k i k e t a z I s t e n s z e m é l y s z e r i n t k i v á l a s z t o t t ,
azok teljes odaadással keressék és kutassák az igazságot, mert akkor az Isten megvilágosítja és kivezeti őket a hínáros, elferdült téveszmékből, amelyek az igazság világába belenyúlnak, hogy megnehezítsék azok életét, akik igaz úton kívánnak haladni.
Ilyen téveszméket láttok kinn a világban azokban a divatos elméletekben és szólamokban, amelyeket a tömeg felkap és hódol nekik egy-egy korban; azután lejár az a kor, elmúlik a
divatja, más gondolatok, más eszmék jönnek, amelyek az emberiséget szintén boldogítani
akarják, a lét kérdésének megoldását ígérik, könnyebb előhaladást helyeznek kilátásba. És az
emberek mindannyiszor életeket, fáradságokat és rengeteg szenvedést áldoznak, hogy az
újabb meg újabb eszmét kiemeljék az ismeretlenség homályából, megragyogtassák a
tömegek szeme előtt, és egyúttal a maguk dicsőségét, a maguk nagyravágyását is kielé-
gítsék azzal a hiedelemmel, hogy ők ezzel valami nagyot cselekedtek. Ezt látjátok kinn a
világban mindenütt, ahol embercsoportok élnek együtt. Ezek mind jót akarnak, mind boldogí-
tani kívánják önmagukat és a többi embereket. De mivel az idő már rövid a fájdalmas tapasztalatok árán való előhaladásra, és az emberek nagy tömegei, akik ilyen eszmékben megcsalódva jutnak át a szellemvilágba, nem juthatnak hozzá, hogy ezekből újabb megpróbáltatások
sorozatán át kiábrándulhassanak, azért az isteni Gondviselés egyenesen a célba állítja az arra
érett és érettségre hajló lelkeket. A szellemvilág bizonyságai és kijelentései által újból odaállítja eléjük a régi evangéliumi igazságokat, hogy ezeket az ő emberi érzésükkel és fejlett értelmükkel belevihessék az életükbe, és ezek szerint alakítsák át a lelküket, hogy valami eredményt mégis fel tudjanak mutatni arra az időre, amikor a nagy átalakulás megtörténik. Így
akiknek lelkében a sok szenvedés, fájdalom és csalódás árán felébredt a vágy a jobb és igazabb után, találkozhatnak az Isten Lelkével, az Isten igazságával. Mindezek azonban csak
utak és módok, nem maga az eredmény; utak, amelyeken a célt el lehet érni.
Ilyen út tehát a spiritizmus azok számára, akik megértek rá, hogy a jobbat, az
igazabbat elfogadják, a lelküket benne kiképezhessék, s valami eredményt tudjanak
felmutatni az életben. Tehát próbáknak mindenesetre kell felmerülniük. Próbának az
olyan helyzetet nevezzük, amelyben az ember választhat a jó és rossz között. Próbák az ütkö-
zések is, amelyeknek lenniük kell, hogy az ütközéseknél kitűnjék, hogy a lélek mit csillogtat
elő, igazat-e vagy hamisat? Nem mállik-e le az első alkalommal a külső máz, a ráerőltetett
természet? Nem mállik-e le róla az első akadálynál ez a kölcsönvett köntös, és ő ott áll önma-49
ga előtt is megszégyenülve a maga igazi természetében?! A léleknek nem kívülről kell ezt
magára erőszakolnia, hanem a benső érzéseiben kell az átalakulásnak végbemennie. Hiszen a
növény sem kívülről aggatja magára a zöldellő leveleket és virágokat, hanem mindez belülről
fejlődik ki rajta; így a léleknek is mindent belülről kell kihoznia és megvalósítania.
Ezért eredménytelen az embernél a nevelés, ha a belső lelki természet nem elfogadója a jónak és igaznak; a jó nevelés csak külső köpeny lesz rajta. De ha a benső termé-
szet fogadja el a jót és igazat, s az érzésvilág dolgozza fel azt az elméletet, amit az ember
gyermekkorában vagy akár későbben is helyesnek és kívánatosnak ismert fel, akkor ugyanolyanná válhat lélekben is. A két egymásra utalt lélek hasonlósága nagyon elősegítheti azt,
hogy bizonyos összeolvadás, bizonyos átformálódás jöhessen létre; nem egyik formálja át a
másikat a maga képére és hasonlatosságára, hanem mindkettőnek egyformán kell annak a
hasonlóságára átformálódnia, aki mint Eszményt a nagy cél szolgálatában felismertek. Ez a
nagy cél a Krisztushoz való hasonlatosság. Mert akik lélekben nem hasonlítanak Őhozzá,
azokon nincsen az ő pecsétje; az ő pecsétje pedig az, hogy hasonlítaniuk kell az érzéseknek, a
gondolatoknak, a törekvéseknek s mindezek megvalósításának az életben a Krisztus érzéseihez, gondolataihoz, cselekedeteihez.
Ha a két lélek mindegyike megtalálja az ő legbenső énjében ezt az ideált, akkor könynyű a gondolat- és érzésvilágukban is megtalálniuk a közös utat, amelyen mindegyik levetkő-
zik valamit abból, ami a tévelygés útján rajta maradt, mindegyik elhagyja tévelygő énjének
azt a szokását, azt az elgondolását, azt a hiábavalóságát, ami útjában állna a jóban és igazban
való együttes munkálkodásnak. S hogyha mind a két lélek levetkőzi ezeket az ő külső, földi
szokásokból, hibás elgondolásokból kialakult rétegeit, akkor puhasággal, melegséggel, megelégedéssel, kielégüléssel és a boldogságnak mind nagyobb és nagyobb fokú érzetével telik
meg az életük, és hálaadással borulnak le az életüket rendező és irányító isteni Gondviselés
előtt, amely így mindegyiket eljuttatja a nagy célhoz. És ezen az úton mindegyik eléri az ő
kisebb céljait, azaz a saját lelkének mellékesnek ítélt, de a saját lénye szempontjából nagyon
is fontos kiegészítő és boldogító célját. A fő cél, amiben minden emberléleknek találkoznia
kell, amelyre nemzetek, fajok, alacsonyabb és magasabb szférabeli szellemek törekvésé-
nek irányulnia kell, Isten keresése, Isten törvényének és akaratának kutatása. Aki ezt
megérti, az engedelmességgel tekint szét maga körül, hogy meglássa a millió meg millió apró
értéket, amelyeket az Isten az életben elhintett azokban a lehetőségekben, amelyekben az emberi lélek megtalálhatja a mennyei kincseket, amelyekkel felékesítheti önmagát, megépítheti
vele a saját énjét, hogy átalakulva, megtisztulva, megszépülve ragyogóan állhasson meg annak az ígéretnek az átvételére, amelyet Isten kezdettől fogva adott nekünk, elesetteknek.
Ezeknek a lehetőségeknek egyik nagy és hatalmas tényezője a szétvált duálok összetalálkozása. Mert ameddig ezek nem találkoznak, ameddig nincsenek együtt, addig mindegyik
kénytelen más munkát vállalni, a lelkének erőit más célok szolgálatába állítani. De amikor a
lelküknek az a szétvált, szétszakadt és mindig örökké fájó része ismét összevonzatik, meggyógyul, összeforr: akkor egy egészet képezve új munkába állíttatnak, új célokkal és olyan
eredményekkel, amelyek sokszorosan felülmúlják azokat az eredményeket, amelyeket különkülön érhettek volna el. Mert bármilyen nagy gondossággal, bármilyen nagy szeretettel és
odaadással dolgoztak is egymástól különváltan, mégis csak töredékmunka volt az ahhoz a
nagyhoz viszonyítva, amit együtt végezhetnek. Hiszen az ember nem tudja, mi az a teremtőerő; fogalma sincs róla. Bármennyire töri-zúzza is magát, hogy a maga elgondolásával
é s i g y e k e z e t é v e l v a l a m i o l y a t t e r e m t s e n , a m i a z é l e t e t j o b b á , k é n y e l m e s e b b é , s z e b b é é s
boldogabbá tehetné: hiába akar ilyet előhozni a semmiből, egyetlen fűszálat sem képes
teremteni. Semmire sem képes az ember; mert bármit hozzon is elő, az mindig csak egy kicsiny részlet, és elesettségével s mindenkor kísértésnek kitett gyengeségével ezt a kicsiny
részletet is a rossznak, a tévedésnek a szolgálatába helyezi. Ellenben amikor már elérkezett a
lélek ahhoz a beteljesüléshez, hogy a duálfelével együtt egy zárt egészet képez, s már annyira50
tökéletes, hogy abban a szolgálatban, amelybe őt az isteni Gondviselés állította, maradandót is
képes létrehozni: akkor az örömnek, a boldogságnak, a gazdagságnak és a hatalomnak
olyan mértékét ismeri meg, amely minden eddig ismertet sokszorosan felülmúl. Azért
hogyha tudnák az emberek, hogy mit jelent a kettőnek egyben való kifejezése, bizony minden
áldozatot meghoznának, hogy azt elérhessék. Hiszen most is minél bukottabb az ember, annál
kevésbé keresi a lehetőségeket, hogy bűneit és tévedéseit elhagyja; ellenben hajszolja az élvezeteket, az élet előnyeinek megszerzését, azokat az örömöket, amelyek múlók, és csak egy
pillanatra látszanak valódiaknak, azután pedig undorodva tekint vissza arra a lelkiállapotára,
amelyben kívánatosaknak találta azokat, és mindent feláldozott értük. S éppen, mivel az ember a teherből semmit sem akar hordozni, de a jutalomból és az eredményekből kétszeresen ki akarja venni a részét, azért van a Földön, a változásoknak ebben a világában az
a nagy hajsza, az a nagy törtetés, amelyben egymást legázolják és megsemmisíteni igyekeznek, hogy a lelkük ellentétes vágyait kielégíthessék.
De azért van a lélek ide küldve, azért van megpróbáltatva a kísértések által, hogy vajon azt, amit szellemvilági állapotában olyan sok könnyel megsiratott és nagy fogadkozásokkal megfogadott - amikor még magát óriási áldozatokra hitte képesnek - meg tudja-e valósítani? Hogy azért az igaz jóért és szépért, amit ti. ott a valóság világában jónak, igaznak és szépnek látott, mire képes, hogy azt a maga számára megszerezhesse? És hogy a gyötrelmekből és
szenvedésekből, a folyton tartó, remény nélküli kínlódásokból kiemelkedhessék és megszabadulhasson, vajon itt a változások világában, a lehetőségeknek ebben a káprázatában legalább
megkísérli-e megvalósítani feltett szándékait? Hogy nem válik-e újra hűtlenné a céljához, s
nem hagyja-e el azt azért a káprázatért, amit neki ez a világ ígér?! Sajnos, a lélek nagyon keveset képes megvalósítani abból, amit mint vágyat, törekvést és jóakaratot magával hozott.
Mert ha erős volna azokkal a próbákkal szemben, amelyek körülveszik, amelyeket mint csillogásokat valóságnak hisz, akkor sokkal kevesebb szenvedéssel jutna előre a fejlődés útján.
De az ember minderről megfeledkezik; csak amikor már a fájdalmakban és megpróbáltatá-
sokban gyötrődik, akkor eszmél fel és tér meg; akkor tér vissza újra maga elé tűzött útra. De
még akkor is jó, hogyha önmagát ismét megtalálja.
Ezért azok a tartalmasabb lelkek, akik nagy és nehéz munkát tűznek maguk elé, ritkán
keresik fel azokat az életformákat és körülményeket, amelyek "az embernek" előnyös, azaz a
testnek kedvező lehetőségeket nyújtanak. Ritkán keresik meg a külső megjelenésükben a tetszetős formát, mert tudják, hogy azzal síkos és bizonytalan talajon mozognak. Ritkán keresik
meg a gazdagságot és a hatalmat, hanem megelégszenek az egyszerűséggel, az áldozatos és
fájdalommal teljes élettel, mert tudják, hogy a lélek az ilyen életben nem olyan könnyen esik a
káprázatok áldozatául. A külső csillogást, a külső szépet természetszerűleg megvetik, mert a
csillogó külső formában mindenütt az ellentétet, az ellentét ravaszságát sejtik. Ezért a régi
keresztény elgondolásban nem jutott szerep a szépnek, a kényelemnek, annak a jónak
ti., ami a testnek kedvez. Igaz, hogy ezekben a külső kedvező körülményekben megállni
e rős , e d z e t t l é l e k n e k k e l l l e n n i , h o g y e l n e t á n t o r o d j é k é s e l n e e s s é k . Ú g y s z i n t é n e rős
léleknek kell lennie annak, aki a dicsőségben, a ragyogásban el nem szédül. Azért akik
látják, hogy a külső kívánatos és tetszetős burkolásban mennyien elesnek, mennyien tartós és
maradandó szomorúságot és nyomorúságot vásárolnak maguknak, azok, bárhová állítsa is
őket a végzet, önként keresik és vállalják az életben öltözetül azt a darócot, amely nem engedi
őket elfeledkezni arról, hogy a szellemi és lelki igazságokat tartsák szem előtt.
Ez a lelki daróc azoknak a le nem vethető fájdalmaknak és megpróbáltatásoknak a
sorozata, amelyeket egy életen keresztül magukon viselnek, hogy valamiképpen a földi élet el
ne fordítsa a tekintetüket arról az igazságról, amit otthagytak a szellemvilágban. Azért az igazi
szeretet, amely a lélekből árad ki, sohasem azt keresi, aki neki szolgál, aki az ő ízléséhez és
akaratához alkalmazkodik, hanem azt, akinek ő szolgálhat, akinek ő adhat, akiben az ő szolgá-
latának és ajándékozásának jutalmát megláthatja. Ezt pedig úgy látja meg az ember, mint51
a m i k o r a m a g o t e l v e t i a f ö l d b e , é s ö r ö m m e l s z e m l é l i a n n a k k i k e l é s é t é s n ö v e k e d é s é t . E z a
szeretet az, ami a lélekről tanúságot tesz a földi világ előtt és az Isten előtt; ez a szeretet az,
ami képesíti őt azoknak az eredményeknek elhordozására, amely eredmények ezekből a kikelt
magvakból mint virágok és gyümölcsök neki virítanak és illatoznak. Tehát, testvéreim: szolgáljunk, szolgáljunk azzal a szeretettel, amit az Isten mint mennyei magot elhintett a lelkünkben, hogy azt továbbhintsük azokba a lelkekbe, akik szeretetben még szegények,
akik még nagyon kezdetleges talajul szolgálnak az isteni jó számára. Irtsuk a gazt, hintsük
a jót, az igazat; hirdessük az Isten kegyelmét, aki olyan mérhetetlenül gazdagon jutalmazza
azokat, akik a legkisebb jót is meg tudták valósítani maguk körül, még ha az áldozatot követelt is tőlük az életükben. Ez az a munka, amelyet Isten elvár minden gyermekétől, aki Krisztus áldozatát megértette.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:09:10, szombat
 
  V. FEJEZET



Lelki semlegesség
A semlegesség helyes értelmezése. - Az aszkézist hiába erőlteti az, aki lelkileg nem jutott el a semlegességig. - A
külső megjelenési alak a legritkább esetben van összhangban a belső fejlettséggel. - A szegénység és egyszerű-
ség mint életkeret a legkevésbé akadályozza a szellemet a saját értékének kifejezésében. - A papok és a nőtlenségi fogadalom. - Igazán hivatásának élő pap csak az lehet, aki a lelki semlegesség fokozatát elérte. - Ez a szent
semlegesség és szent papság. - Akik önmaguk túlértékeléséből vállalkoznak a semleges életre, azok elbuknak. -
Legyetek Isten igazságának szent papjai!
A semlegesség problémájára még egyszer visszatérek, mert ezt a kérdést könnyen félreértik az emberek, s helytelen következtetéseket vonnak le belőle, aminek egyik formája az
aszkézis erőltetése. Pedig az aszkézist hiába erőlteti akár a férfi, akár a nő, ezzel semmi eredményt sem tud elérni, ha lelkileg nem jutott el arra a bizonyos semlegességre, vagy ha eljutott
is, de más feladattal jött a Földre. Az ilyen feladat nem szükségképpen valami kiegyenlítenivaló munka - mint ahogyan azt sokan gondolják -, amit még valakivel, vagy valamin el kell
végeznie, hanem pl. talán egy példaadó élet, vagy a duális fejlettségnek egy még kiegészítésre
váró része, amit nem aszkézissel, hanem más úton-módon, pl. házasságban kell a szellemnek -41
h a m é g o l y a n f e j l e t t i s - e l v é g e z n i e . T e h á t s o k s z o r n e m ö n m a g á v a l , h a n e m m á s s a l , v a g y a
világgal szemben van feladata, amely feladathoz hozzá van kapcsolva, mert azt ő maga kívánta és akarta, vagy éppenséggel reá ruházták a Gondviselés akaratát teljesítő szellemek.
Ezért az embernek az ítélettel minden időben és minden alkalommal nagyon tartózkodónak
kell lennie, mivel itt ezen a Földön csak látszatállapotok vannak, és végeredményben sohasem
tudhatja a Földön élő ember, hogy akár ő, akár az ő embertársa milyen feladattal, milyen elvégzendő munkával van megbízva. Így ha azt látja, hogy valaki alacsony sorsban, talán szenvedések és nélkülözések között kénytelen az életét leélni, nem mondhatja azt, hogy arra annak
azért van szüksége, mert reá okot szolgáltatott és valamit jóvá kell tennie. És nem állapíthatja
meg egy másikról, aki nyilvánvalóan sokkal alantasabb szenvedélyekkel megterhelve is magasra küzdötte fel magát az emberi társadalomban, hogy az meg arra van hivatva, hogy emberek életét és sorsát irányítsa
13
. Nem lehet azt sem mondani, hogy az egyik a fejlődésnek alacsonyabb, a másik pedig magasabb fokán áll, mert itt a Földön minden és mindenki álarcban
jár, és senki sem mutatkozhat a maga valódi formájában.
Éppen ilyen hibás következtetés az is, ha valakinek tetszetős arca és testalkata van,
míg egy másik hibás és szabálytalanul kiképzett külsővel bír, de amellett jóra törekvő lélek,
aki a jónak és igaznak nemcsak szemlélője, hanem cselekvője is, hogy emez talán alacsonyabb fokozatú volna, mint amaz, akinek szabályos és lágy vonású arcot ajándékozott végzete. E kettő közt az emberek nagyon sokszor már az első pillanatban ilyen megkülönböztetést
tesznek. Ez azután az oka, hogy olyan nagyon sokszor csalódnak a kétnemű emberek is egymásban. Mert a lélek ugyan magával hozza az emlékezést, hogy a jó és igaz szükségképpen
minden tekintetben tetszetős megjelenésre jogosult az igazság szerint. Azonban itt a Földön
mindez csak álarc; mindezek a formák csak kölcsönvett megjelenési alakok, kölcsönvett ruhák, amelyekben minden rendű és rangú szellemek megjelenhetnek. Az egyik talán azért,
hogy a fejlődését megkezdhesse, mert fejletlen, a másik, hogy valami mulasztását helyrehozhassa; a harmadik talán valakiért, akit fel akar emelni, meg akar menteni, hogy így áldozatot
mutathasson be; és így tovább: Mindenféle formában jelennek meg szellemek, hogy ebben
a látszatvilágban hozzáférhessenek azokhoz, akiken segíteni akarnak az önmaguk megtagadásával, hogy az igazságtalanságból igazságot hozzanak ki.
Hiszen ugyanezt cselekedte a mi Urunk és Megváltónk is, aki a fényben, az igazságban, a tökéletes szeretetben és isteni harmóniában élt, de megszegényítette Magát, odaadott
mindent, fokról fokra vetkőzte le a fény és ragyogás köntöseit, amíg e szegény Földre ért. És
itt sem a királyok pompájában, a főrangúak, a hatalmaskodók életformájában, vagy a gazdagok bőségében kereste meg azokat az életkereteket, amelyekben a munkáját elvégzendő volt,
hanem megkereste azt az állapotot, azt a formát, amely a legkevésbé takarja be a lelket, s legkevésbé fosztja rneg attól a lehetőségtől, hogy az igazságot érvényre juttathassa. A szegénységben ugyanis könnyebben érvényesül a lélek a maga természete szerint, mint a gazdagoknak túlzott, felvett, átalakított életkeretei között. Mert a gazdagoknak, a főrangúaknak
megvannak a megrögzött szokásaik, beléjük nevelt életfelfogásaik, amelyek mind a léleknek
bizonyos erényeit és hibáit csoportosítják, hogy az életet minél kényelmesebbé és kellemesebbé tehessék azok között a keretek között, amelyekben a vágyakat kiélhetik. A szegénységben mindezek nincsenek, csak egy törvény (a természettörvény), amelynek a természet rendje
szerint engedelmeskednie kell az embernek, és egy másik törvény (a szellemi szolidaritás törvénye), amely a helyzetekhez, az adottságokhoz kényszeríti alkalmazkodni. Így a szegénység
sokkal alkalmasabb az egyéniség kiformálódására, mint a gazdagság. A szegény emberek
közt sokkal hamarább kitűnik az, ha valaki gonosz indulatoktól és vágyaktól indíttatva leplezetlenül cselekszik rosszat, és sokkal jobban kitűnik, hogyha a szegénységben a jó igazán és
13
Spiritisták közt is sokan vannak, akik ha nehéz szenvedésekkel megrakott életet látnak, hamar készen vannak
az ítélettel, hogy az az illetőnek kijár, s ezzel a saját lelkiismeretüket is megnyugtatják, amely pedig azt sürgeti,
hogy a szenvedőn segíteni kell!42
becsületesen éli végig az életét, mintha valaki a sokféle takaróval beburkolt gazdag életkeretben cselekszik jót és igazat. Tehát a szegénység sokkal inkább kedvez a lélek kifejezési
lehetőségeinek; benne sokkal őszintébben és igazabban mutathatja meg magát a lélek,
mint a gazdagságban. Nem Istentől elvetett és bűnhődésül adott életek tehát azok, amelyek a szegénység és nélkülözések kereti közt folynak le, valamint nem mindig Isten áldásai
azok a jóléttel és gazdagsággal dúsan megrakott lehetőségek, amelyekre sokan annyira büszkék; sőt ezek legtöbbször nagy kísértést jelentenek a lélek számára.
A tetszetős formák és a különböző tehetségek, amelyekre az emberek annyira hiúk és
büszkék, és azok a képességek, amelyek az ember létét itt ebben a földi életben sokszor olyan
kellemessé teszik, hogy bennük nagyon szívesen időz a földi ember lelke: mind-mind csak
álarcok a különböző szellemek megjelenése számára, amelyekben próbákat élnek végig.
Olyan alkalmak, amelyek arra vannak hivatva, hogy a szegény szellemeket valamiképpen
megismertessék azokkal a lehetőségekkel, amelyek számukra idáig még távol voltak, amelyeket még nem ismertek, amelyeknek előnyeit és hátrányait még nem tudták maguknak elképzelni. Annak a szellemnek a szemében, aki már mindezzel tisztában van, nem sokat jelent a
szegénység vagy a gazdagság, a szépség vagy a rútság, az azt a formát, azt az állapotot ölti fel
- mint valami ruhát - amely az ő igazi szellemi céljának elérésére legalkalmasabb és legtöbb
sikert ígérő. Ezek a szellemek rendszerint meg is vannak elégedve azzal, ahogyan van. Nem
hajszolják a nehezen elérhetőt, és nem törtetnek utána, hanem belenyugszanak Isten akaratá-
ba, aki az ő életútjukra ilyen lehetőségeket szabott ki.
Azonban nagyon sokan - mivel nem ismerik a testöltés előtti életben az ilyen lehetősé-
gekben bővelkedő állapotokat - megszédülnek, s itt a Földön olyan pályákra kívánkoznak,
amelyekre lelki adottságok hiányában és fejetlenségüknél fogva még nem alkalmasak. Ez
látható pl. azokon az embereken, akik a papi pályára mennek, de méltatlanok ennek a felelősséggel teljes hivatásnak betöltésére. Annak idején ugyanis azok, akik az egyházban rendelkeztek, belátták, hogy az az ember, akinek családja van, le van kötve a Föld bizonyos lehetőségeihez. És még ha nagy buzgalommal prédikálja is az igét, és még ha feláldozza is magát, a reá
bízott családot nem áldozhatja fel, mert az a család egy más életet, egy más célt van hivatva
élni és elérni. Ennélfogva azok a férfiak megértették azt is, hogy Krisztust követni és az emberiségért önmagát feláldozni igazán csak a magános életet élő ember képes, akit nem köt le
annak a szeretetnek a lánca, amely teljesen eggyé lett vele, nem köt feleség, gyermek, a gyermek jövője, és a szeretet érzésszálán keresztül az aggodalom. Nem viszi őt kísértésbe, nem
ráncigálja, hogy mi lesz azután, mit hagyhat majd a gyermekére, hogyan nevelje fel, hogy
belőle értékes és érdemes ember váljék, s így a házasság révén akarva, nem akarva, kénytelen
az anyaggal szorosabb kapcsolatot teremteni magának.
Ezért mintegy önmagától tolódott előtérbe az a megoldás, hogy csak azok lehetnek
hivatásos papok és szerzetesek, akik társtalan életet élnek, akik lemondanak a világ örömeiről,
a világhoz való kapcsolódásukról, és egész életüket Isten szolgálatára és a felebaráti szeretet
gyakorlására szentelik, s így a kapott lelki eredmények folytán feljebb emelkedhetnek a fejlő-
dés lépcsőfokain, és közelebb juthatnak Krisztushoz. Mert mint most, úgy azelőtt is sokan
voltak olyan éretlen szellemek, akiket egy pillanatra megmámorosított az a mennyei fény,
amely az isteni igazságon keresztül a lelkükben egy új világot teremtett és új életformát mutatott meg nekik; ezekben fellobogott a lelkesedés, s egyszerre készek voltak az elhatározással,
hogy csak Istennek fognak élni. Azonban ott volt emellett a földhözkötöttség, a gond, a kötelességérzet, és így nem tudtak tökéletesen elszakadni attól a formától, amely a világot, az életet jelentette számukra.
Tehát hogy ne legyen ez olyan csábító, hogy ne legyen ez csupán mámorossá tevő vak lelkesedés az emberekben, hanem mindenki a saját képességei és adottsága szerint élje az életét,
azzal akarták megszigorítani a papi hivatást, hogy csakis azok az igaz és nemes elhatározással
magukat Istennek felajánló lelkek léphetnek erre a pályára, akik úgyszólván születésüktől43
fogva arra predesztináltattak, hogy az evangéliumot hirdessék. És minden másról, ami az ember számára a világot és az életet vonzóvá és kedvessé teszi, már kora ifjúságukban lemondjanak, mivelhogy ezek talán nem is vonzzák őket.
Vannak azonban szülők, akik a gyermekükből mindenáron papot akarnak nevelni,
holott az lélekben esetleg teljességgel éretlen erre a szent hivatásra, s vannak, akik maguk is
úgyszólván hit nélkül - mintegy foglalkozásszerűen - lépnek erre a pályára. Így sokszor egé-
szen emberi elhatározások döntenek ebben az óriási horderejű kérdésben ahelyett, hogy az
isteni Lélek választaná ki az erre éretteket. Ezért ez a szándék is tökéletlenül sikerült, és most
is elözönli a papi pályát az éretlen és nem odavaló szellemek tömege, akik ezt a megkötöttsé-
get magukra vállalják ugyan, de meg nem tartják, mert erre nem is képesek, és ahelyett, hogy
abból áldás fakadna, még több tévedés és baj az eredmény.
Mert igazi pap, aki csakugyan a Krisztus szolgálatára kötelezte el magát, csakis az
lehet, aki már egy magasabb szellemi állapotból öltött testet, tehát valóban átérzi és értékelni
tudja ezt a nagy, magasztos, Istentől kijelölt hivatást, és a lelkében szent megnyugvással tudja
magát átadni ennek a szolgálatnak, az Isten szolgálatának. Mert a lelkének természetében hordozza azt a benső nyugodtságot, azt a kiegyenlítettséget, azt a békességet, amely lezárja a testi
életben a lélek duális vágyvilágát, s azt a maga részéről elintézettnek tekinti, annyira, hogy az
öt sem a lelkében, sem a testében nem nyugtalanítja. Mert magasabbra, az Isten szolgálatára
kötelezte el magát, mivel a léleknek nagyobbik része át meg át van hatva attól a világosságtól,
attól a titokzatosságtól, attól a szentségtől, amelyben az Isten igazságát és szeretetét megismerte. Az ilyenek élete napról napra való önfeláldozás, az emberi énnek napról napra való
megtagadása. Ez azonban számukra már nem valami kényszerű és nehéz helyzet, nem önsanyargatás, nem bűnhődés, hanem abban a szent lelkesedésben, abban a szent odaadásban való
felolvadás és megsemmisülés, amellyel mindenre képesek lennének, csak hogy ennek a nagy
és szent igazságnak, amelyet Istenben megtaláltak, kellőképpen tudjanak érvényt szerezni.
Ez az az igazi elhivatott papság, amely megszentelődik; nem a külsőséges ceremóni-
ákban, hanem abban a napról napra való önmaga feláldozásában, amelyet az ilyen ember az
Isten trónja előtt mutat be lélekben és igazságban. Ezeknek igazán semleges életet kell élniük.
De mint ahogyan említettem, ez a semlegesség nem azt jelenti, mintha ezek számára megszűnt volna a duáltörvény hatása, hanem csak azt, hogy számukra ez a törvény ezen a világon
lezáródott, mert az ő lelkük vágya, az ő lelkük kereső érzése nem a testben keresi többé a kiegyenlítődést, hanem lélekben és szellemben. Akik ilyen papságban élnek, akik ilyen szolgá-
latot tudnak bemutatni, azok ezzel sokkal nagyobbat tesznek az önmaguk feláldozása által,
mint ha feleséget vennének, gyermekeket nemzenének, és azok anyagi, testi jólétéről, nevelé-
séről és jövőjéről gondoskodnának.
Aki önmagában elhatározta, hogy Istennek szenteli mulandó életét azért, hogy az Isten
igazságát, az evangéliumot a saját lelkén keresztül embertestvérei lelkébe átsugározhassa. És
azoknak lelkéből a rosszat, a helytelent, az igaztalant, a tisztátalant száműzze, és amellett,
hogy a hibáikat, gyengeségeiket, gyarlóságaikat elszenvedi, s ha szükséges, még áldozatot is
hoz értük, annyira, hogy még a maga mulandó életét is képes feláldozni: az ilyen ember élete
mint ragyogó csillag a sötét éjszakában világít és világítani fog az idők végtelenségéig. Ez az
élet, amit az isten igazsága, az Isten evangéliuma tett ilyen világossá, ilyen odaadóvá, engedelmessé, szolgálatra képessé az Istennel szemben méltó, hogy követésre találjon, hogy az
emberiség előtt példakép álljon. Nem azért, hogy az emberiség leboruljon előtte, tisztességet
tegyen neki és szentnek ismerje el, hanem azért, mert az ilyen élettől elfogadhatja az igazsá-
got, mert amit az ilyen lélek nyújt, azt igaznak kell hinnie, mert az ilyen élet az igazság megpecsételése Krisztusban. Ilyen az igazi semleges szellem, aki nem a külső formában, hanem a
lelke legbensőjében tagadta meg a világot, a testet; a testen keresztül a mulandó világhoz való
ragaszkodás minden szálát a bensőjében szaggatta el, hogy ne kösse őt semmi a mulandó világ káprázatához, még ahhoz a mulandó örömhöz és boldogsághoz se, amit a házasság, a hit-44
ves és a gyermekek iránt való szereteten keresztül a kiegyenlítettségben hoz magával. Mert az
ilyen szellem ezt az életet egészen maradéktalanul Isten és Krisztus szolgálatáért vállalta magára. Azonban vannak esetek, amikor, bár a szellem eljutott bizonyos fokú semlegességre, de
földi beállítottsága, felvett sorsa mégis fenntarthatja részére azt az eshetőséget, hogy szüksé-
gesnek érzi, hogy egy meghitt társ legyen mellette, mert a szeretet hiánya túlságosan ridegnek
és hidegnek tűnteti fel részére a földi életet. Ilyenkor, ha nagyon mélyen beletekint a lelkébe,
és elviselhetetlennek találja a külső világot, s a végzete összehozza egy őt megértő és az ő
lelki fokozatához közelálló női lélekkel, a házasság által nem szükségképpen veszít az ő lelki
semlegességéből. De ennek a házasságnak feltétlenül mély lelki érzéseken kell felépülnie.
Sokszor egy ilyen mélyen érző női lélek, akiben az isteni jó és igaz visszhangra talál, erős
támasza és nemcsak megértő felesége, hanem inspiráló géniusza is lehet a férfinak.
Ez az a szent papság, amelyre Isten igazsága bízva van, hogy mint örökmécs világítson
éjjel-nappal, és hirdesse a megtérés szükségességét és a bűnök elhagyását; hirdesse az Istennel
való megbékülés lehetőségét, a bűnbocsánatot és az üdvösséget, mint az Istennek az emberek
felé megtérésük jutalmául nyújtott kegyelmi ajándékát; hirdesse a halál utáni életet; és hirdesse a kárhozatot, amely a meg nem térőkre vár. Ennek a szent papságnak legelső és főpapja a
mi Urunk, aki ezt a papságot megállapította abban az igazságban, amit az ő evangéliumában
itt hagyott és az életében megpecsételt és megvalósított azzal a példával, amellyel elől járt. Ő
mindent, de mindent, ami a Földhöz, a Föld mulandó káprázatához fűzhette volna, megvetett,
és mindent visszautasított, ami testi, de mindent két kézzel ajándékozott, ami a lélek, a szellem felemelésére, megtisztulására, megigazulására és újjáteremtésére való volt. Ezt az igazsá-
got pecsételte meg földi életével abban az alázatosságban és engedelmességben, amelyet ismertek, és ezt a példát, ezt az életet hagyta örökségül a Földön élők számára, mint a legmagasabb, legtisztultabb lehetőséget, amelyben megjelenhetnek.
Ennél többet ember a Földön nem tehet, mint hogy alázatosságban és engedelmességben szolgálja az örök isteni jót és igazat, és időhöz kötött életével meg is pecsételi azt. Ennél
nagyobbat senki nem végezhet; ez a legnagyobb, ami az ember előtt mint cél lebeghet. Tehát
az ember bármit tehet, feláldozhatja a máglyán önmagát, önakaratúlag vérpadra hajthatja a
fejét: mégsem érheti el azt a fokozatot, amelyet csak ebben az áldozatban, ebben az engedelmességben érhet el, mert ez felemeli a szellemet a Föld igazságának, a természettörvénynek
legmagasabb szintje fölé. Amikor azonban az emberszellem ezeknek a titkoknak csak legszélső, kicsiny sugárkévéjével is egy kissé érintkezésbe kerül, megszédül, és azt hiszi, hogy most
már ő maga is képes mindenre. Innen van, hogy sokszor az alig-alig kiemelkedett szellemek is
a legszentebb, a legmagasabban álló célt tűzik maguk elé, azt hívén, hogy mindvégig ki tudnak tartani; és nemcsak férfi, hanem női szellemek is erre a szent papságra, erre az áldozatos
szolgálatra jegyzik el magukat a léleknek a nélkül a felkészültsége nélkül, amelyre már földi
születésük előtt éretteknek kellett volna lenniük, hogy ilyesféle szolgálatnak megfelelni képesek legyenek. De az ember kicsiny, és előbb-utóbb utoléri őt a saját gyarlósága. Hiába akar
felemelkedni, hiába akar a templom tornyába kapaszkodni, hogy magasabban legyen, amíg
nem tanulja meg a létra alsóbb fokain a felemelkedés munkáját. Hiába akar egy ember olyan
életet élni, amilyenre testi adottsága és lelki felkészültsége még nem tud neki annyi biztonsá-
got nyújtani, hogy ha valamennyire fel is emelkedik a lelkében, meg is tudjon ott maradni. Az
ember esendő, és a hiúságán keresztül nagyon csábító reá nézve az a lehetőség, hogy az emberek kiváló tiszteletben és megbecsülésben részesítsék. Nagyon csábító alkalom ez arra, hogy a
lélekben megbújt és elrejtőzött hiúság érvényre jusson, még akkor is, ha különben a legjobbat
akarja, és a legszentebbre határozza is el magát. Ez a hiúság azután lerántja őt abba az alsóbb
létállapotba, amit ő megvetett és más embertársainál kárhoztatott. Így nagyot akar az ember,
és bűnbe esik. Az ember kénytelen újra meg újra belehelyezkedni abba a törvénybe, amelyet
az Isten eléje szabott mint a fejlődésnek azokat az állomásait, amelyeken keresztül kell haladnia. Amely állomások mindegyikénél valamit el kell hagynia azokból a hiábavalóságokból,45
azokból a tévelygésekből és bűnökből, amelyek még a lelkén rajta vannak, amelyektől csak
akkor tud megszabadulni, ha az Isten rendelését az életében pontról pontra megtartja és földi
életét azok szerint tölti be, amelyekre őt az Istentől megvilágított természettörvény tanítja.
Amely természettörvényen keresztül lassan válik le róla a bűnnek és tévelygésnek eredménye,
és válik szabaddá a lélek, s szedheti fel a magasabb szellemi kincseket. Ezeket ugyan a földi
életben ritkán ismeri fel az ember, mert ezek be vannak burkolva, s ezeket a burkolatokat türelemmel és alázatossággal le kell hántania, hogy a szabaddá vált szellemi kincsekkel ékesíthesse a lelkét. Az isteni Gondviselés a házasságban rejtette el azokat a szeretetkincseket, amelyeket a földi életben minden tévelygéstől meg kell tisztítani, szellemivé kell tenni, hogy azok az
ember lelkének nemcsak a földi életben, hanem az azután következő szellemi életben is boldogságot és békességet nyújthassanak.
A házasság két ember egymást megértő szeretete, az ebben a szeretetben fogamzott
életek új fokozatra való felemelése, velük a szellemi világosság közlése s azok lelkében a magasabb rendű szellemi szeretet elhintése. Ez az a nagy és szép munka, amely nemcsak kötelességet jelent, hanem felmérhetetlen örömöket is ajándékoz a földi ember számára. Mert ebben a szeretetben, ebben az együttesben nyílnak ki a Földön megismerhető és megérezhető
mennyei virágok, amelyek hosszú időkre ellátják az ember lelkét a szépnek, a jónak, a békességnek kívánatos hangulatával. A testi, ösztöni szeretet átváltozik magasabb rendű, lelki és
szellemi szeretetté, amely nem múlik el a sírnál, hanem titokzatos erejénél és hatalmánál fogva együvé kapcsolja, és magasabb munkára képesíti azokat, akik valaha test szerint együvé
tartoztak. Ez az a cél, amit a házassággal el kell érnie a földi embernek: megerősödnie lélekben, és békességet, megnyugvást találnia, hogy képes legyen a magasabb rendű, isteni dolgokkal minden zavar nélkül, bensőségesen foglalkozni, a szeretetben meggazdagodni, hogy a
szellem elfoglalhassa a helyét a teremtettségben és elvégezhesse azt a munkát, amelyet el kell
végeznie. Azonban a nagyot akarás ott áll minden rendű és rangú embercsoportnál.
Bármiféle igazságot, bármiféle jót akar is az ember megvalósítani, áldozat nélkül,
az önmaga feláldozása nélkül képtelen a jóra. Csak az Isten kegyelme az, ami fenntarthatja, hogy el ne merüljön az önmaga gyengeségében, mint a hajdani Péter a tenger habjaiban. Amikor az ember már önmagát valakinek érzi, s benne az emberi öntudat ébredezni
kezd: akkor ez máris lehúzza, és nem tud megállni abban a jóban és igazban, amit maga elé
tűzött, bármennyire szeretné is megvalósítani, mert az ember önmagában képtelen a jóra. A
bűn szférája túl van zsúfolva eltévelyedett lelkekkel, s azért gyújtotta meg az Isten kegyelme
azt a mécsest, amely az igazság világából, ő szellemvilágból sugárzik az élők felé, hogy lássák meg az utat, amely összeköti a két világot egymással, hogy belássanak az emberek a szellemvilágba, amely az igazság világa. Ezen az úton elétek jönnek a szellemek nektek, akik
hinni óhajtotok, mert a lelketek érzi, hogy kell lennie egy láthatatlan és csalhatatlan igazságnak. Ha ezen az összekötő úton megindulnak az emberek, és keresik-kutatják az igazságot,
akkor a szolgáló lelkek, akiket átvilágít ennek a fénynek a ragyogása, eléjük jönnek a földi
testben élő szellemeknek, hogy figyelmeztessék őket arra, hogy térjenek vissza a világba, és
hirdessétek ennek a világnak a csalhatatlan igazságot: az Isten igazságát, az Isten törvényét,
mert a változandó világnak is ez után a törvény után kell alakulnia.
Mert ha ez a változandó világ nem képes ehhez hozzáalakulni, ha a rajta élő szellemek
nem tudnak semmi olyan eredményt felmutatni, amely itt az igazság hazájában is érvényes,
akkor ez a világ hamar eltöröltetik, hamarabb, mint azt az emberek csak gondolnák is. Van
értelme az életnek, van értelme a lemondásnak, van értelme az Isten iránt való engedelmességnek. Tehát a szerint az igazság szerint kell élni a változandóság világában, amelyet Isten
adott az embereknek az ő szent Fia által, hogy megigazulhassanak, megtisztulhassanak, megjavulhassanak, hogy ez által az igazság által az Isten az ő szeretetével megbocsáthassa bűneiket, megtisztíthassa a lelkeiket, hogy a megengesztelődés isteni ruházatába öltözködhessenek
fel, hogy Isten bevihesse őket abba az országba, amelyet az övéinek alapított, az övéinek alko-46
tott. Ennek az igazságnak a papjai mindazok, akik átérzik ennek az igazságnak nagy, mindenek feletti értékét, és a lelkükben odaajándékozzák magukat ennek az igazságnak a szolgálatá-
ra. Ez az odaadás, ez a napról napra való önfeláldozás és önmegtagadás: megtagadása az ember külső, hibázó énjének, a külső én igazságának, melyet ezért a másik igazságért minden
lépésnél fel kell áldoznia. El kell tűrnie a gúnyt, az emberek megvetését, el kell tűrnie a hitetlenek gyanúsítását, és meg kell tanulnia hinni, bízni és várni, míg azok a lelkek az ő mentő
hálóiba kerülnek, akiket az Isten Lelke meg akar menteni e világból. E világból, mondom,
mert e világ az a háborgó tenger, amely a maga szenvedélyével, örökösen elégedetlen vágyá-
val meg akarja teremteni a mennyet - a sátán elgondolása szerint. Ebben a szellemi papságban elvész e külső társadalmi beállítottság minden különbsége; elvész a kor, a nem, és
minden más elhatárolás; lelkek, szellemek vagytok, akik a másikban is mindig a lelket, a
szellemet keresitek, és azon a másik szellemen a ti Uratoknak, a Krisztusnak pecsétjét. S
hogyha ezt megtaláljátok, testvéreknek nevezitek egymást.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:08:19, szombat
 
  IV. FEJEZET



"A férfi sorsa a nő"
Minél jobban áthatja a lelket az Istenhez való ragaszkodás, annál biztosabbak a megérzései. - A fejlett szellemek
szeretete azért rendíthetetlen, mert egymásban Isten Lelkét szeretik. - A férfi meg a női lélekfél míg alacsony
fokozaton áll, csak az érzékiségben tudja kifejezni az összetartozás érzését. - A fejlődés útján a felülről eredő
értékeket mindketten a női félen keresztül kapják. - A női szellemek színvonala mutatja egy-egy embercsoport
szellemi fokozatát. - A keleti népek elmaradottságának oka: a nők aláértékelése. - Az alacsonyabb rendű világokon nagyon könnyű, a magasabb rendűeken nagyon nehéz a testöltés törvényébe bejutni. - A nő lelkén áramlik
keresztül a fejlődés folyama. - Miért nem tudja magát kivonni a férfi a nő befolyása alól? - A férfi kétféle nőtípusa. - Az ideális nő hivatása a férjjel, apával, esetleg nagyapával szemben. - A férfi érdeke, hogy a vele összekapcsolt nő minél magasabb szellemi fokozaton álljon. - Mindenki a duáljáért munkálkodik, aki a házasságban kifogástalanul betölti hivatását, bárki legyen is az élettársa. Az a férfi, aki megbecsüli és szereti a házastársát, sokkal
gyorsabban halad előre, mint aki a tudományokkal vagy az aszkézissel töri-zúzza magát. - A szeretetben leélt
házasélet mindkét fél duálértékét óriási módon megnöveli. - Az ilyen házasélet után a férfiszellem bölcsebbé,
higgadtabbá, lágyabbá lesz, s így könnyebben megérzi és megtalálja a duálját. - A férfi ebben a kiegyenlítettségb e n b i z o n y o s s e m l e g e s s é g r e t e s z s z e r t , s í g y m a g a s a b b r e n dű e g y é n i s é g g é f e j lőd i k . - E z a z ú t j a a f e n n k ö l t é s
ragyogó élet elérésének.
Minél jobban át van hatva az emberi lélek az Istenhez való ragaszkodás gondolatától
és az ilyen irányú törekvéstől - ami nem máról holnapra, hanem hosszú idő alatt alakul ki az
emberi lélekben - annál biztosabbak a megérzései és következtetései. Nem mondom én ezzel
azt, hogy sohasem téved vagy tévedhet, mert hiszen tökéletes ember nincsen a Földön. A tö-
kéletlenségnek bizonyos rétegét mindenki felveszi, még azok is, akik magasabb szférákból
szállnak alá, akik küldetésben vannak, mert miután ennek a Földnek az atmoszférájában kebeleztetnek be, ehhez tévedések és bizonytalanságok vannak hozzákötve. Tehát minél többet
tapasztalt, minél több jó következtetést vont le, minél erősebben hitt és bizakodott, és ebben a
hitében és bizakodásában minél jobban megerősítette magát a jóban, azaz a valóság világá-
ban, ahol minden a maga formájában mutatkozik. És minél jobban meggyőződött arról, hogy
nagyon jó volt, hogy a hitén keresztül a jóhoz kapcsolódott: annál jobban megerősödik lélekben. És mikor ismét a Földre jön, már magával hozza a jónak és igaznak bizonyos mennyisé-
gét, amely benne már törvénnyé vált és az az élete folyamán az elveiben, megállapításaiban,
törekvéseiben megnyilvánul. Az ilyen emberek már ebben az igazságban élnek, így gondolkoznak, ezt látják helyesnek, és ez tart törvényt bennük és felettük.
Ezek az emberek - legyenek férfiak, vagy nők - azonnal felismerik és megérzik egymásban a jónak és igaznak a hasonlóságát; vonzódnak egymáshoz, csoportokba verődnek,
barátságra lépnek egymással, sőt hogyha a munkájuk vagy vezeklésük úgy kívánja, előfordul,
hogy házasságot is kötnek, és ilyenkor, ha az úgynevezett szerelemmel nem is, de nagy és
mély szeretettel szeretik egymást. Ez az a tiszta és igaz szeretet, amelyet semmi sem tud megmásítani. És vajon mit szeretnek egymásban? A jót, az Istent, az isteni Lélek kisugárzását, az
isteni Léleknek az egyénen keresztül való megnyilatkozását. Mivel pedig az elfogadott elvek
szerint veszi kezdetét egy-egy emberi lélek fejlődése és tisztulása, vagy pedig a süllyedése:
tehát az a mérvadó, hogy a szellem mit fogad el irányelvül. Mi ebből a következtetés? Az,
hogy az emberiség is csak arra a fokozatra juthat el, amit igaznak és jónak lát, vagyis
a m i t e l f o g a d n i k é p e s . A z e m b e r ö n m a g á b ó l s e m m i t s e m t u d t e r e m t e n i , f e l s z í n r e h o z n i ,
csak azt, ami benne van. Azt mutathatja meg, azt pecsételi meg az életével, amit elfogadott,
amire nézve a lelke nyitva áll.
A férfi meg a női lélekfél addig, ameddig alacsony fokozaton áll, csak a maga durva,
test szerint való megnyilatkozásában képes magát kifejezni, és bűnössége folytán az összekapcsolódást csak az érzéki vonzalomban tudja elképzelni és létrehozni. Mihelyt azonban
ebből az alacsony állapotból kiemelkednek, már lélekben egy magasabb rendű érzésben, abban a szeretetben és egymás felé való vonzódásban kell megtalálniuk az önmaguk kifejezését,
amely többé nem csak az utódok létrehozásában - mint ennek a kétféleségnek csupán testi-37
emberi kifejezésében -, hanem a léleknek a kiegyenlítettségében, közös munkában, új alkotásban jelöli meg a fejlődésük útját, amely munka egymáshoz köti őket. És mivel ebben a
munkálkodásban, ebben az alkotásban a kettő egy, így mindketten részesülnek abból, amit az
elfogadó fél a maga érzésén és a fejlődése által elért fokozatán keresztül szív magába a magasabb rendű igazságok világából, ahova fel tud emelkedni, ahol magát érzelmileg és értelmileg
otthon érzi. Ebből következik, hogy bármely égitestnek, így a Földnek is, valamint a Földön élő nemzeteknek, fajoknak, csoportoknak fejlettségi fokozatát az mutatja meg, amilyen fokozaton annak a csoportnak a női lelkei állanak.
Így, mivel a primitív pogány népeknél kezdettől fogva a nő mint a bűnre való ingerlés,
az érzékiség felé ösztönző eszköz áll a felfelé törekvő férfi képzeletében, azért a férfi a nőt
megvetésével sújtja, lenézi, magát tőle úgyszólván távol tartja mert tisztátalannak véli a nővel
való kapcsolatot. A férfiléleknek ez az elgondolása és érzése az önmaga felett való ítéletmondást jelenti, mivel a keleti ember, aki a nőt a bűnre való csábítás és kísértés eszkö-
zének tekinti, tulajdonképpen önmagát látja benne. Mert hiszen hogyha ő a nőt nem mint
testet, hanem mint lelket tekintené és emelné fel, és a nő lelkén keresztül ő maga is próbálkoznék keresni, kutatni, széttekinteni a láthatatlan világban, akkor meglátná és megtalálná
azokat az eszközöket, amelyekkel felemelkedhetnék azokból az állapotokból, amelyekben
vesztegelni kénytelen. Mert minél alacsonyabb valamely világ, annál nagyobb tömegben vannak benne összesajtolva azok a szellemek, akiknek szükségük van az ütközésekre, a fájdalmakra, a tapasztalatokra, és annál nagyobb nyomást gyakorol a láthatatlan világból az a
szellemfluid a Földön élőkre. Annál nagyobb a testiség ingere, és bővebb a gyermekáldás, és
annál nehezebb a nőnek és férfinak együttélése, mert az érzéki ponton kell az életükért azt a
bizonyos vámot lefizetniük, amit a Föld mindenkor meglévő természete tőlük megkíván. Ellenben minél magasabb rendű egy világ, s minél magasabb rendű elvekkel átitatott szellemcsoportok öltenek rajta testet - mint pl. a félanyagi világokon - annál nehezebb a testöltés törvényébe bejutni, különösen annak, aki még nem egészen töltötte meg a lelkét azokkal a szükséges tudományokkal és törvényekkel, amelyekben próbát akar élni és magát kiképezni. Ott
az elfogadó elv az egységben a maga helyén áll, mint egy felfelé kinyújtott kéz.
Tehát mind a férfinak, mind a nőnek be kell töltenie a maga rendeltetését, amely szá-
mára elő van írva. Azonban itt a földi világban - mivel az elfogadó mélyen alásüllyedt - magával rántotta azokat az erőket is, amelyek mint aktív ténykedő erők vannak hivatva formákat,
eredményeket, vagyis testeket létrehozni. Mert minden gondolatnak, minden elgondolásnak
teste van, alakja van, hogy az mással is közölhető legyen. De mivel az emberiség a rosszat, a
helytelent fogadta el, tehát ami ebből származik, az mind tökéletlen, szenvedést okozó és csalódást eredményező alakulatot hozott létre. Mivel pedig a női természet arra van berendezve,
hogy rajta áramoljék keresztül a fejlődésnek, az átalakulásnak a lelke, azért őbenne semmi
sem annyira állandó, hogy rögzítve lehessen. A férfiban kell rögzítődnie, a férfinak kell azt a
jót vagy rosszat, amit a nő fluidjain keresztül elfogadott, kialakítania és feldolgoznia a világban. Ezért nem vonhatja ki, de nem is képes magát kivonni a férfi a nő befolyása alól;
tudtán és akaratán kívül a fluidokon, a rokonszenven, a szereteten keresztül befolyásolja
őt a nő lelke, és a nő lelkén keresztül az az elgondolás, az az irány, amit a nő követ, ami
felé a nő kinyújtotta a kezét, ami a nő lelkében mint vágy, mint gondolat, mint törekvés kialakult és megszületett.
A férfi érzi és tudja ezt, s azért a jobbik énjében tisztának, igaznak, becsületesnek és
jónak óhajtja látni az anyját, a feleségét, a testvérét, a leánygyermekét; tisztáknak és jóknak
óhajtja látni az őseit és az unokáit, de a benne lévő rossz, a benne kikristályosodott bukás
folytán pusztítja a másik nemet, rombolja a nő lelkében az igaz és jó kialakított reformját.
Mert egyik oldalról a gőg és büszkeség arra indítja, hogy elnyomja, megsemmisítse, büntesse
a nőt, másfelől pedig az önzés és érzékiség folytán annak az elnyomott és büntetésre szánt női
elvnek a bukásából származó, a testének kedvező előnyöket igyekszik megszerezni magának.38
Így kizsákmányolja lelkileg és testileg; uralkodik, azaz uralkodni akar felette, irányítani
akarja, parancsolni akar neki, és semmiben sem akarja megengedni, hogy az az elnyomott alárendelt állapotba süllyedt nő föléje kerekedjék, neki irányt szabjon. Süllyedt
állapotában az előnyöket mind a szerelmi, mind az anyagi téren igyekszik magának
megszerezni, és ezzel szemben elnyomással, zsarnoksággal, megvetéssel és lenézéssel fizet
a nőnek. Kétféle nőt akar ismerni: az egyiket, akiben az utódait, nemzedékeit tovább akarja
vinni, akit magához emel, és a másikat, akit elnyom. Mivel azonban ez nagy igazságtalanság
és nagy tökéletlenség, azért nagyon megbosszulja magát; az elnyomott női fluidok ravaszsággal felelnek, kétszínűséggel és hamissággal kerekedik felül a nő, és kilopja a férfi lelkéből a
hitet, a remény és a meggyőződést. S mivel a nő süllyedt volta meggátolja a férfit abban, hogy
felfelé tekintsen, tehát lefelé gravitál, és az alsóbb rétegekben alsóbbrendű vágyakkal és tö-
rekvésekkel, anyagiassággal és felületességgel töltődik meg a lelke, az élete.
Ennek következtében a férfinak szükségképpen csalódnia kell, mert az így megromlott
ítélőképességével nem lélek szerint választja meg a feleségét, az eszményképét, s azután sem
tartja magát tisztán az alsóbbrendű elfogadó erőktől, s így a házasságba is magával hurcolja
azokat a fluidokat, amelyeket a házassága előtt összeszedett. Ekképp maga körül olyan fluidokat teremt, amelyekhez lelkileg nem képes kapcsolódni, mert azok nem elégítik ki őt, vagy
ha mégis kapcsolódik, akkor az ő magasabb rendű és nemesebb törekvéseinek az esetek túlnyomó százalékában inkább csalódás lesz a sorsuk, ahelyett, hogy azok valami jót eredmé-
nyeznének számára. Ennek következtében a hite, a bizakodása elcsenevészedik, és a szellemvilágban nagyon sokszor elhagyatva kénytelen a szellemi életét leélni, reménység és lehetősé-
gek nélkül arra, hogy feljebb emelkedhessék. Ilyen esetekben nagyon sokszor a leánygyermek veszi kezébe az apának vagy a nagyapának az ügyét, és vezeti őt ki azokból a té-
velygésekből, amelyekbe elhibázott földi élete folytán jutott. Máskor a feleség; de csak
akkor, ha sokkal magasabb rendű fogalmai, elgondolásai és törekvései voltak, é s a z o k
töltötték be a lelkét, úgy hogy benne a megbocsátás és a szeretet érzése nagyobb annál a szerelmi érzésnél, amely őket annak idején egymással összekötötte. Számtalan formája van ezeknek a megoldásoknak. Gyakori eset, hogy az apa a leánygyermekében látja azt az ideált, akit
követni, akihez az ő tiszta és szép érzéseit hozzákapcsolni jónak látja, mert az élete folyamán
a nőhöz főzött gondolatai és megállapításai annyira alacsonyrendűek, már eleve annyira lené-
zők és elítélők voltak, hogy nem volt képes valami testen kívülit, valami a testi fogalmakat
meghaladó jót és igazat beleképzelni abba a személybe, aki a felesége volt. Pedig ez mind
nem abban a személyben lévő hiba volt, hanem a férfiban magában, a férfi elképzelésé-
ben és megállapításában. Így óriási űr, óriási szakadék támad, illetőleg marad a házasságban
betöltésre váró érzésben. Mi teszi ezt? A bűn, a mindkét részről való tévelygés.
Hiába emeli fel a fejét a férfi, hiába érzi magát nagyobbnak, bölcsebbnek, tökéletesebbnek: azért nem több, nem nagyobb, nem tökéletesebb, mint a hozzá kapcsolt nő,
mert az a nő az ő kiegészítő része, és legtöbbnyire az a nő mutatja meg a férfi tulajdonképpeni fokozatát, akivel házasságban, illetőleg érzelmi közösségben él. ( B á r v a n n a k k i -
vételes esetek is.) Mert az a nő az ő gyermekeinek anyja, annak a nőnek a fluidjaiban van az ő
lelki és testi otthona. Az van mellette, annak a vágyai, törekvései inspirálják az ő vágyait és
törekvéseit lelkileg és testileg - akaratán kívül is - annak a nőnek elgondolásai - bármennyire
akarnak is tőlük szabadulni, bármennyire lenézi is azokat -, belenyúlnak az ő lelkének elgondolásai közé, helyet kérnek maguknak, és megteremtik a jelent, a jelenből pedig megteremtik
a jövőt. Így tehát érdeke a férfi lelkének, hogy a hozzá szorosan kapcsolt másik fél, a nő, feljebb emelkedhessék, oda, arra a magaslatra, ahova őt a férfi elképzelése megálmodta. Kell,
hogy a nő tiszta, istenfélő, vágyódó lelke abból a magasabb világból táplálkozva hozhassa le
magának a mindennapi életbe azokat a megoldásokat, amelyekkel az élet útjain lépésről lépésre együtt haladhat a férfival. S hogyha az imádkozó női lélek az Istennel összekapcsolódva a
maga egyszerűségében és csendességében fel tudja fogni lelkében azokat az igazságokat,39
amelyek ha nem is messze nyúló igazságok, hanem csak az élet mindennapi problémáinak
megoldására valók, amelyek az életet egy kicsit elviselhetőbbé, törhetőbbé, békésebbé és
szebbé teszik: akkor az életével máris nagyot, szépet és igazat művelt. És a férfi lelkét is csendességre, istenfélelemre és bizonyos lágyságra készít elő. Az ilyen női lelket a férfinak maga mellett nemcsak megtűrnie, nemcsak az életének kiegészítő részéül kell tekintenie,
mint olyan szükségességet, amelyet az élet parancsolt reá, hanem mint Isten nagy ajándékát. Hiszen - mint már az előbbi tanításaimban is mondottam - nem mindenki élhet a
duáljával, de mindenki dolgozhat a duáljáért a házasságban, a duáltörvényben, a szerelmi törvényben; mert hiszen a tökéletlen, éretlen duálfelek hiába is találkoznak, a találkozásból a
hasonló bűnök és tévedések folytán csak nagyobb rombolás és szétesés származik, amelyekben mindkét fél zúzódásokat és sebesüléseket szenved.
De bármilyen primitív legyen is az a női lélek a maga egyszerűségében, az ő megérzé-
se és az Isten felé irányuló elfogadó beállítottsága révén mégis érzékenyebb, tisztább és könynyebben befolyásolható, mint a férfi. Mert a szeretete nagyobb és tisztább, a hite mélyebb, a
reménye pedig, amely az ilyen lelken keresztül az eshetőségek világába mintegy nyitott ajtót
talál, könnyebben megleli a férfi részére is azokat a közel eső lehetőségeket, amelyekkel az az
életének mind a közel, mind a távol eső problémáit megoldhatja. Mintha a férfi a maga fejlett
értelmével és eszével a külső világban keresgélné azokat a megoldásokat, amelyek lépésről
lépésre adódnak. A z a f é r f i , a k i a z a s s z o n y t , a f e l e s é g e t a m a g a k i e g é s z í tő r é s z é n e k , a z ő
l é l e k s z e r i n t i f e l é n e k t a r t j a , s a z z a l a s z e r e t e t t e l é s m e g é r t é s s e l k e z e l i , m i n t a t u l a j d o n
énjének egy részét, sokszorta gyorsabban halad előre a hitben, a szeretetben, a bölcsességben és a lelki megvilágosodásban. Mint hogyha a tudományokkal és az aszkézissel törizúzza és kínozza magát, s ha éjt nappallá tesz és önmagát felőrlő munkát végez is csak azért,
hogy kiemelkedhessék a Föld légköréből - a duáltörvény tekintetében pedig fejletlen.
Az a férfi, aki a nővel szemben félreteszi az önmagát fölöttébb értékelő gőgöt, s a nő-
höz, aki őt szereti, szintén szeretettel, megértéssel, elnézéssel, sőt a hibáit nemcsak megbocsá-
tó, hanem észre sem vevő bizalommal közeledik, s ezzel a nő lelkében megelégedettséget és
kielégítettséget tud létrehozni. Az ilyen bizalommal, megértéssel és szeretettel eltöltött életnek nemcsak az emlékét viszi magával, hanem annak a másik léleknek a megelégedettségét,
kielégültségét, ragaszkodását is, s így egymás lelkére mintegy új fényt vetnek, mintegy új
erőket sugároznak, amelyek addig hiányzottak belőlük. Ez mindkettőnek a duálértékét fel nem
becsülhető mértékben emeli. Azután az ilyen kielégített és megelégedett női érzések a férfilé-
lekben nyugodtságot, biztonságot, bölcsességet és világos látást ébresztenek, mert azokra a
fluidokra, amelyekkel összekapcsolódnak, tökéletesítőleg, érlelőleg hatnak. Ennek következtében a férfi adó, ténykedő erői biztonságosabbak, bülesebbek tesznek és az a bizonyos féloldalúsága megszűnik, mert az ő férfiúi lelkierői nem lesznek annyira éhesek, mert betöltődtek.
Ennek a folyománya lesz azután az elkövetkezendő időben, hogy a férfi szerelmi érzései -
mivelhogy nem éhesek - nem kapkodnak mohón, nem tapadoznak és ragadoznak azokhoz a
női lelkekhez, akik külsőleg tetszetősek és megnyerő formában jelennek meg előtte, mert
most már van hozzá ideje és megvan a belső kiegyenlítettsége arra nézve, hogy könnyebben
és okosabban, a maga igazi érzéseivel tudja megérezni és megtalálni a hozzá illő, őt kiegészí-
tő részt. A férfi ebben a lelki kiegyenlítettségben bizonyos semlegességre tesz szert, azaz
önmagában is egy én lesz, tehát sokkal inkább egyéniséggé válik, sokkal inkább be tudja
tölteni azt a hivatást, amit a Gondviselés rábízott, ti., hogy a világnak, és a világ állapotainak formálásában tevékenyebb és hatékonyabb részt tud venni. Mert nem befolyásolják az ő
féloldalú fejetlenségei - önmagában is sokkal inkább egészet képez, mint az a férfi, aki a duá-
lis oldalán fejletlen. Az ilyen férfiszellem a testi állapotba való bekapcsolódásakor több bé-
kességet és nyugodtságot hoz magával, s nemi vonatkozásban inkább önmagába bezárkózott
lesz, semhogy a másik nemű fluidok rá nézve kísértést jelentők lennének. Ha pedig nagy dolgok vannak rábízva, amelyekben a családi élet, a feleség, a gyermekek akadályt jelentenének,40
könnyen le tud róluk mondani, mert hiszen ő már lélekben is valaki, ti. a lelkében ott vannak
és ott élnek a női fluidokkal kiegyenlített, semlegesített erők, már benne vannak a megelégedett, megnyugodott, kielégült női fluidok, és nincs arra szüksége, hogy új ingerek, új szerelmek által új női hatásokat vegyen fel.
Ekkor válik igazi férfivá, aki önuralommal és bölcsességgel rendelkezik; most már
önmagában egy én; mert már nagymértékben benne vannak a kétféle nem magasabb rendű
erői. Csak ezekből lehetnek azok a nagy, missziós szellemek, akik valami nagy dolognak a
véghezvitelére küldetnek, akik valami nagy dolgot adtak és adnak a világnak. Az ilyen férfi -
ha a testén keresztül megnyilatkozó, vagy magáról életjelt adni kívánó nemiség az új testben
ki is bontakozik - könnyűszerrel, egy gondolattal a tudatnak egy eldugott szögletébe tudja azt
száműzni, úgy hogy ennek az érzésnek hovatovább mindig kevesebb és kevesebb megnyilatkozási lehetősége marad, mert a lelki és szellemi nagy kötelezettségek elfoglalják a lelkét, a
gondolatvilágát, a vágyvilágát, és uralják az akaratát. Az ilyen férfi magasabb rendű egyéniség, mint az a nő minden csillagával és ragyogásával együtt, aki mint kísértő követi őt.
Ez a férfi már nem reagál az ilyen kísértésre. Megbecsüli, értékeli mindazt a szellemi jót és
szépet, ami a női lelken keresztül is mint hatóerő a világba jut; a lelkében talán kialakul a női
ideál, s talán egy pillanatra vágyódva is tekint felé az eszmény felé, akit a lelkében elérni és
magáévá tenni óhajtana, de azt ritkán találja meg a Földön. Mivel pedig kiegyenlített érzelmi
fluidokkal rendelkezik, a szellemvilágban is a nagy, szép és igaz eszményi munkának élhet, és
nem zavarják őt azok a gondolatok, azok a be nem teljesített vágyak, elmulasztott kötelessé-
gek, amelyeket a női erőkkel, a női fluidokkal szemben kielégületlenül hagyott hátra. Ott is
meglátja a magasabb rendű női erők munkáját, s megbecsüléssel, szeretettel, örömmel és boldogsággal vesz részt ennek a munkának az alátámasztásában, előresegítésében, és minden
eredménynek örül, amit így az ő érzéseinek és gondolatainak belekapcsolásával teremteni tud.
Nem mondom, hogy nem áll meg egy pillanatra a hozzá hasonló női lelkek közt, s nem néz
szét, hogy nem hasonló érzésű és vágyú női szellem közeledik-e feléje. S nem mondom, hogy
nincs nagy barátság, nagy megértés és szeretet köztük az ilyen kiegyenlített fluidokon keresztül; azonban nem kerekedik felül az a türelmetlenül sürgető és mindent maga alá gyűrni
akaró vágy, amellyel a megálmodott női ideált keresi; van békessége kivárni azt az időt,
amikor azok a fluidok közelednek feléje, amelyekről a lelkében már kialakított egy ide-
ált. És bizonyos munkák elvégzése és bizonyos igazságok megszerzése után el is következik
az idő, amikor csakugyan ott áll előtte a megálmodott álomkép.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
szeretettel
  2012-04-21 20:07:22, szombat
 
  III. FEJEZET



Felelősség a duáltörvényben
A házasfelek a gyermeknemzéssel az élet nagy titkába nyúlnak bele, s ezzel kötelezettséget vállalnak Isten előtt.
- A házasság felbontásának kivételes esete. - A házasféllel szemben elkövetett minden bántalom a duálféllel
leendő összekapcsolódást hátráltatja. - A szeretet egyetemes kiegyenlítő hatalmasság.
A testben megnyilatkozó hatalmas vonzóerőtől, amely a két nemet egymás felé
hajtja, senki és semmi nem tud szabadulni, mert ez a gravitáció benne van az egész mindenségben. Mivel azok az erők, azok a fluidok, amelyek a bűnbeesés után képződtek, s amelyek a duálok kettészakadásával egymástól elváltak, az elválás után is kénytelenek magukat
kifejezni. Mivel az élet törvénye megkívánja tőlük, hogy önmagukat adják, önmagukból mindig a jobbat, a tisztábbat hozzák felszínre. Tehát ezt a törvényt nem játszhatja ki senki.
Vannak ugyan, akik ki akarják játszani és félre akarják tolni. De éppen, mert az akaratukkal, tévelygő elgondolásukkal félreállítják, ugyanezek az erők, amelyek, mint mondtam, kifejezésre vágynak, belesodorják a hasonnemű szellemfluidok kapcsolatába. Úgyhogy a hasonlókkal próbálnak összekapcsolódni, hogy ne jöhessenek létre azok a fájdalmas eredmények, amelyek a kétneműek kapcsolódásából keletkeznek, mert a terheket
nem akarják hordozni, amelyeket gőgjükben át sem tudnak tekinteni. És mivel nem találják
meg azt a célt, nem találják meg a szenvedéseikre a kiengesztelődés és kiegyenlítődés feleletét, tehát belekerülnek ebbe az útvesztőbe, és fluidokat sűrítenek egészen eddig, ameddig ezek
a fluidok a saját izzó életerővel túltöltött burkaikban fel nem robbannak, és szét nem szórják
azokat a szellemeket, akik tudatlanságukban ilyen elferdült és lehetetlen állapotokat hoztak
létre. Mert az ilyen fluidtömörítéseket, amelyek magukban elzárják a fejlődés lehetősé-
gét, robbanásszerűen oszlatja szét időközönként a fejlődés törvénye.
11
Mert ezeknek a szellem- és embercsoportoknak a fejlődése mind-mind egy nagy közös
fluidburokba van bezárva. Ez a fluidburok, ez a tömörítés mind keményebb és keményebb
páncéllal veszi őket körül, úgy hogy akik ebbe egyik vagy másik életükben belejutnak, és
innen kerülnek a testöltés törvényébe, azok annak ellenére, hogy ép testet formál körülöttük a
természettörvény, az ő lelki hajlandóságuknak engedve újra csak fölkeresik ezeket a lehetősé-
geket. Azonban mind nehezebben és nehezebben jutnak testhez, mivel ezeket a női fluidok
taszítják maguktól, úgyannyira, hogy ők önmagukban, a szféráknak mintegy a fenekén, az
érzéki emberszellemeknek gyűlöletétől űzetve és hajszoltatva, kénytelenek üregekben meghú-
zódni. S ezek a felizgatott, tüzessé vált fluidok úgy bosszulják meg rajtuk magukat, hogy a
11
Mindez a VIII. fejezetben részletesebben van kifejtve.32
kielégületlenség szomjúságával küzdve, kénytelenek hosszú-hosszú ideig a szenvedő szférákban nélkülözni az életnek egyéb enyhébb lehetőségeit, amíg csak meg nem térnek, és nem
kérik-könyörgik ki azokat a lehetőségeket, amelyek révén szabadulhassanak ezekből a fluidokból, amelyeket ők maguk tömörítettek.
Mert időközben felrobbannak és szétszóratnak; s hogyha normális testöltés nem is áll
számukra készen, nyomorék, félig nyomorék alakban, vagy a testöltés állapotain túlmenve
tudnak csak hosszú idő múlva normális testöltéshez jutni
12
. A paráznaság bűne, mint egy lenyűgöző erő, mint szenvedtető hatalom úgy odakeményedik az ember lelke köré, mint valami
nehéz vaspáncél, amely csak nehéz, nagy fájdalmak és szenvedések olvasztókemencéjében
tud a lélekről leválni. Hogy ez a páncél leválhassék az érzéki lelkekről, a természettörvény az
ilyen egymáshoz hasonló emberlelkeket, akik telve vannak bűnnel, bűnre való hajlandósággal,
gyűlölettel, szertelenséggel, indulatossággal, bosszúval, önzéssel, egy-egy életre egymáshoz
kapcsolja. Hogy egymásban és egymás által ütközéseket szenvedjenek, hogy egymással súrlódva a gond, fáradtság és gyötrődés által váljék le a lelkükről az a sok hiábavalóság, az a sok
szertelenség, amely mintegy levezető csatornául sokszor éppen az érzékiséget szélesíti ki az
emberek életében. Pedig hogyha ez az érzékiség nem a törvényes mederbe szorítva, hanem
csak úgy szabadon árasztja el az életet, akkor az ebben résztvevő emberlelkek csak nyavalyák,
betegségek, pusztulások és szenvedések lezajlása után jutnak el ahhoz a ponthoz, amikor egyegy ilyen embercsoporttal a természettörvény mintegy leszámol.
A testben jelentkező érzékiségnek törvényes levezető útja a házasság: gyermekek
nemzése, gyermekek szülése, gondozása, táplálása, fenntartása, felnevelése, az ezzel
együtt járó munkával, áldozatokkal, fáradságokkal, véres verejtékkel. Ezekben a küzdelmekben használódik el az a szertelenségekre hajló erő, az a magát mindenáron kiélni
törekvő, törtető akarat, amely öntudatlanul az élet felé hömpölyögve maga alá akarja
gyűrni mindazt, amit ez a változandó világ hordoz és felszínre vet. Amely mindenre rá
akarja nyomni a maga bélyegét, mindent át akar itatni, s az egész életet meg akarja telíteni
tévelygéssel, bűnnel, szenvedéssel, hiábavalósággal. El akarja söpörni a rendet, meg akarja
dönteni az Isten törvényét, amelyet a természetbe beleadott; le akarja rombolni a korlátokat,
amelyek a kivágott úton vezetik az emberlelkeket és a természet erőit a megtisztulás, a megvilágosodás és javulás állomásai felé.
Isten megadta a tízparancsolatban, hogy az ember mit cselekedjék, és mit nem szabad
cselekednie. Így azt mondja a parancsolat: " N e p a r á z n á l k o d j á l " , a z a z n e t e l í t s d a t e r m é -
szet erőit bűnös lelked kiáradásával, hanem élj hűségben, élj szeretetben házastársaddal,
akit szíved szerint választottál; légy hozzá hű, szeresd őt, mint a magad testét. Mert hiszen ki volna más a nő, akit a férfi egyszer szeretett, akivel testi és lelki erőit összeolvasztotta,
mint az ő saját teste, akivel közösséget nyitott meg a természet erőiben, akivel - hacsak egy
pillanatra is - közös céljuk, közös útjuk volt?! Mert hiszen ők ketten belenyúltak az élet nagy
titkába és testi közösségükkel életforrást nyitottak meg, megtermékenyítették a sejtvilágot,
mire ez a sejtvilág a láthatatlanból szellemi maggal telítődött, s ez a szellemi mag felöltöztetve ezzel a sejtvilággal, új alakulatot, új teremtést, új testi megjelenést: embert hozott létre. Az
az ember, aki kettőjüktől születik, az ő testi életük folytatása. Amikor a kezedből kiveszi a
halál az eszközt, amellyel a világ előrehaladásán munkálkodtál, átveszi azt a te gyermeked, és
ugyanazok szerint a gondolatok és indíttatások szerint folytatja a testi életet és a világ tovább-
12
Itt tudni kell, hogy a tűrhetően törvényes életet élő emberszellemek körülbelül ugyanannyi időt töltenek a
szellemvilágban, mint amennyi ideig testi életük tartott: nagyon törekvő és hitben élő szellemek azonban sokkal
hamarabb jutnak bele az újra testöltés kegyelmébe, míg nagy bűnösök és megátalkodottak sokkal később, úgyhogy vannak esetek, amikor évszázadok, sót évezredek múlnak el, míg egy-egy nagy bűnös ismét testhez juthat.
Ezt az óriási időbeli eltolódást jelenti az a kifejezés, hogy "a testöltés állapotain túlmenve". Ugyanilyen sors vár
azokra is, akik a természettörvény ellen olyan súlyosan vétenek, hogy az életprincípiumot az önmaguk és mások
számára teljességgel megrontják.33
f o r m á l á s á t a m a g a é l e t é v e l a b b a n a z e l g o n d o l á s b a n , a b b a n a z é r z é s b e n , a m i t től e d ö r ö k ö l t .
Amely abban a pillanatban töltötte el a szívedet, a lelkedet, amikor őt nemzetted, vagyis amikor a te lelked érzései azokat a sejteket éltették, amely sejtekből a te utódod született. Mert
azok a sejtek a te lelked vágyát, érzését tükrözték vissza az életfolyamban.
Tehát amikor egybeolvadtál az életed párjával, akkor az élet folyamatát, az élet továbbfolytatását nyitottad meg a láthatatlan világ számára; belenyúltál a láthatatlan titkok rendezésébe, és te is megváltoztattad a világ ábrázatát azzal, hogy embert nemzettél. És ha nemzettél, ha életet emeltél ki a homályból, az ismeretlenből, akkor Valakivel szemben kö-
telezettséged és felelősséged is van: a világ Teremtőjével, a te Isteneddel szemben: Ez a kötelezettséged, ez a felelősséged pedig korlátokat von mind a te életed, mind annak élete köré,
akit nemzettél. Ez azt jelenti, hogy ha életet nemzettél, akkor ennek az életnek a folytatását, a
folytonosságát olyan tendenciával kell telítened, amely összhangban van azzal az iránnyal,
amelyet eléd is szabott a te Teremtőd. Hogyha engedelmeskedsz, és keresed ennek az iránynak minden fő és melléktörvényét és igyekezel azt betölteni, akkor Isten akarata szerint éltél
és betöltötted az életeddel és a benned megnyilvánuló életakarás kifejező fluidjaival a világ
színterét. Részt kértél magadnak az életből; és hogyha ezt az életet megkaptad, akkor ez az
élet körülötted folyik, benned megnyilvánul és kifejezési formát nyer, s akkor te hatalmas
tényezője lettél valaminek, amit nem ismersz, nem tudsz, amiből te is emberré lettél. E z a z
életfolyam köt össze azzal a hatalmas, nagy Titokkal, Akit nem ismersz, de érzed a hatalmát, mert érzed magadban az ő törvényét. Ez a törvény, mint a folyam sodra maga
folyton előrenyomuló hatalmas erejével hordozza a te életed sajkáját, és azokét, akiket
nemzettél, és az egész emberiség életsajkáját, akik mind az Élet nemzettei.
Az életet pedig Isten adta, Isten nemzette, mert az Tőle árad, Tőle folyik. Ez az életfolyam téged, ember, odavisz vissza Őhozzá, ahonnan kiindultál, ahonnan származtál. Ebben az
életfolyamban élni, cselekedni, keresni-kutatni az Isten akaratát, Isten törvényét: ez a te kötelességed, mert ez az életfolyó van benned is, ez nyilatkozik meg minden porcikádban és a
teremtett világ minden atomjában. Ha ez az élet nem boldog, ha ez szenved, ha fájdalommal
és gyötrelemmel van telve: ezek mind a te lelked hibás irányából származó termékek. Ezeket
a termékeket felszívni, elfogyasztani, megsemmisíteni, és helyettük az életeddel újat, Istentől
megáldottat felszínre hozni eredményül: ez az Isten akarata. Ebben kell foglalatoskodnod életedben, halálodban, újraszületésedben. Ez tulajdonképpen az élet célja. Tehát emberszellemeknek életet adni, nemzeni, szülni, felnevelni, lelkükben a sok törvénytelen és szertelen
vágyakozások és akarások helyett az életfolyamatot abba az irányba terelni, amelyet az
ember Istentől kapott világosságával megismert: hatalmas, Isten akarata szerint való
munka. Ebben a munkában a nőt az ő sok fájdalmával, bukottságának eredményével,
szenvedésével az élettörvény odaállítja a férfi mellé, ahol tűr, szenved, szeret, kétségbeesik, majd reménykedik. Hol felemelkedik, hol alásüllyed, hol a férjéért, hol a gyermekéért
remeg, hol imádkozik, hol átkozódik; egyszer önmagát áldozza fel, máskor pedig tombol, törzúz, életeket, szíveket eredményeket ránt magával a mélységbe; mindegy: ez az érzés, az öszszetartozás érzése, ez az örök kapcsolat ott van veletek, emberek.
De ezt az érzést, amely a testben, a Földnek ebben a mélyre süllyedt fokozatában túlnyomórészt az érzékiség formájában, a tiszta duálszeretetnek ebben a lefokozott, elsalakosodott formájában tud csak kifejezésre jutni, ebből a formájából ki kell emelni, meg kell tisztítani, ragyogóvá kell tenni. Szellemi szeretetté, hatalmas lelki vonzalommá kell átformálni, mert
ez az érzés köti össze az össszetartozó két életelemet; ez az érzés kapcsolja egybe a világokat,
a ti világaitokat; ez az érzés tapaszt atomot atomhoz, ez az érzés nemzi és szüli újjá napról
napra a változandóság világát, ez az érzés teremt anyagi és félanyagi világokat. Ez az, ami
otthont nyújt a kettőnek, hogy egyben kifejezhesse magát és a folytonos fejlődéssel, hullámzással létrehozza mindig a harmadikat, az eredményt. Ezen az érzésen keresztül tisztul az
anyag, ezen az érzésen keresztül oltódik és nemesedik a gyümölcs, a virág, az állat, az ember;34
ez az érzés az, amely megszünteti a háborúságot és kibékíti a két ellentétes pólust egymással,
s ezzel a kibékült érzéssel, összhangban való együttmunkálkodással kibékül az egész bűnös,
megfertőzött világ természete. Ebben az érzésben szűnik meg a gyűlölet, az önzés; ebben
az érzésben terjeszkedik a szeretet, amely az embert az emberrel kibékíti, az engesztelő-
dést, a fejlődés törvényét szolgálja s az egymás megértését: a szeretetet magasra emeli.
Mert ez a szeretet csak akkor képes az ember tudatában megvilágosodni, amikor testvért lát
egymásban, amikor nemzedékek, népek, fajok elkülönültségükben meglátják azt az okot, ami
őket egymástól elválasztotta, a meg nem értést, a meghasonlást, az önzést, a gyűlöletet, a gő-
göt, a szeretetlenséget, s küzdenek ezek ellen az akadályok ellen.
Amikor a lelkek csoportjai mindezektől megtisztulnak, akkor meglátják egymásban az
Isten teremtményét, a velük egyforma szellemgyermeket, és mindnyájan Istent ismerik el teremtő Atyjuknak, s ráeszmélnek, hogy csak egymásért élve és munkálkodva szolgálhatják a
maguk javát, a maguk boldogságát is. De még mielőtt ez megtörténik, ennek a két erőnek: a
férfinak meg a nőnek kell egymásra ismernie abban a nagy szeretetben, amelyet névről ugyan
ismer az emberiség, de a kifejezésre juttatásig még nem érkezett el. Ennek a szeretetnek összpontosulva, összevonzatva az örök nagy szeretetérzésben: a hűséges szerelemben kell kifejezésre jutnia; a két félnek egymás lelkéhez simulva, összeolvadva kell megértenie, hogy egymásért vannak, hogy külön nem élhet sem egyik, sem másik, s külön célokat nem követhetnek. Amíg szerteszórja őket a bűn, a tévelygés szelleme, s míg az eshetőségek világában bukdácsolnak, addig azokat az alkalmakat keresik, amelyek egy kis ideig kibúvót ígérnek az alól
a kötelezettség alól, amely minden emberre reánehezedik a világba való belépésével, amit el
kell végeznie, amit mint feladatot be kell töltenie. S azokat a sátán által kínált olcsó örömöket
hajszolják, amelyek egy pillanatra boldogságot látszanak adni a léleknek, s az emberi szem
előtt, mint kívánatos, illatos virágok mintegy leszedésre kínálkoznak, anélkül, hogy értük a
talajt megmunkálni kellene.
Ha azonban csakugyan leszedik a virágokat és továbbállnak a munka elől, akkor
elkövetkezik reájuk egy olyan idő, amikor a természettörvény kamatostul behajtja rajtuk azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyek elől menekülni akartak, s az örömök
helyébe csalódások, fáradalmak, gyötrődések sorakoznak fel azok nélkül az eshetőségek
nélkül, amelyekben magukat az élet kívánatos dolgaiból csak egészen szerényen is kárpótolhatnák. De mivel az ember lelke sok oldalról van megsebesülve, ez a sokoldalú sebesü-
lés izgatja, és tájékozatlanná teszi a szellemet; nem tudja, hogyan válasszon, mit cselekedjék,
hogyan rendezze be az életét. Hiszen védekeznie kell azok ellen a támadások ellen, amelyek
őt az élet rendes folytatásában vagy élvezésében minduntalan meggátolják, és feladatainak
elvégzésben akadályul állanak elébe. Sokan szeretnének a becsületesség, a jóság, az igazság útjára lépni, de úgy gondolják, hogy nincs módjuk rá, nem tehetik meg, mert hiszen
benne élnek az igazságtalanságban, a gonoszban, azok között a szűk korlátok között,
amelyek összesajtolva tartják a lelküket, és nem cselekedhetnek hajlamaik, elgondolásaik és vágyaik szerint. Ezeknek azt mondom: nincs semmi eredmény áldozat nélkül. Hogyha
valaki földi előnyökért rosszul kötött házasságot, helytelenül választotta meg az élete párját,
és belátja a rossz következményekből, hogy mit hozott neki a tévedése, hordozza türelemmel
azokat a következményeket, amelyek tévedéséből fakadtak, s bízza a sorsát Istenre. Amikor
Isten elégnek látja - mert már elég mélyen a lelkébe vésődött a tanulság - lesz gondja megtérő
és javulni vágyó gyermekére, és elhozza számára a szabadulás idejét. Ha az örömöket nem
taIálja meg, semmi esetre se próbálkozzék másfelé, hogy örömökre és kiegyenlítődésre váró
lelkének kielégülést leljen.
Ezzel nem azt mondom, hogy bizonyos esetekben nincsen helye az elválásnak.
Van helye, mert hiszen a bűntől és az ördögtől megszállott lelkeket nem minden esetben
lehet megszabadítani; de csak ha már minden lehetőséget kipróbált, minden törvényes35
eszközzel kísérletezett, és már az élete forog kockán, akkor cselekedje lelkiismerete szerint azt, amit az emberi törvények megengednek.
De ha már egyszer szeretet kötötte össze a két lelket, és ez a szeretet nemcsak pusztán
a test kívánsága és az ösztöni életnek kedvező lehetőség után való vágyakozás volt, hanem
abban a lélek is részt vett a maga fejlettségi foka szerint, akkor tűrjenek és keressék Istenben a
kiegyenlítődés és kiengesztelődés lehetőségét, térjenek meg mindketten bűneikből. És ha a
bűneikből megtérnek, vagy legalábbis megtérni szándékoznak, akkor az Isten Szentlelke
mindannyiszor összeolvasztja és felgyújtja bennük azt az érzést, amely egyszer valaha szeretet volt. Mert tűrés és szenvedés nélkül nem lehet kiengesztelni a törvényt; tűrés nélkül
nem lehet meghódítani a boldogságot. Mert azt ismerje és tudja meg mindenki, hogy ha
egyszer szeretet kapcsolt össze két embert, illetőleg szerelmi érzés élt a felfokozott szeretetben, akkor abban a szeretetben élni, abban a szeretetben tűrni, abban a szeretetben továbbfejleszteni a jót, az igazat, abban a szeretetben áldozatot hozni annyit jelent, mint mindegyiknek
a saját lelki másik feléért való tűrés. Annak a boldogságnak elérhetésére hozott áldozat, amely
majd a jövőben zavartalan, örök és igaz boldogságot fog neki nyújtani.
Minden egyes fájdalom, amit élettársad szívében vágsz gonosz indulatból, amely a
lelkedet vele szemben elfoglalja, minden egyes szenvedő érzés, amelyet hitvestársad lelkébe
mint a mérget belecsepegtettél, a magad lelkébe hatolt bele, a magad lelkének a másik felét
sebezte meg. Mert ez árnyékot vet a te lelkedre, és ez az árnyék az, amely közéd és a lelked
másik fele közé áll; ez az árnyék az, amely útjába áll annak, hogy egymást felismerhessétek.
Minden hiba, minden tévedés, minden visszaélés, amely ezzel az érzéssel kapcsolatban az
emberek között bekövetkezik, elválasztó, szenvedést okozó áradat, amely a boldogság kapuját
torlaszolja el előttük. S z e n t l e g y e n e lőt t e t e k a s z e r e t e t é s a s z e r e l e m , m i n t I s t e n től a d o t t
törvény, amelyet Ő írt a szívetekbe. Annál inkább szent legyen, mert Isten úgy akarja,
hogy ebben a törvényben kiengesztelődve és megtisztulva felemelkedhessetek és megérthessétek az ő nagy szeretetét. Szent a szeretet, amely a szülőt a gyermek iránt áldozatokra
képesíti; szent a szeretet, amely a gyermeket a szülő iránt hálára és nagy önmegtagadásra indítja. Szent a szeretet, amely az embereket egymáshoz kapcsolja, és arra indítja, hogy értékelni tudják egymás lelkének nemes és jóravaló felbuzdulását, és támogassák egymást a jóban,
az igazban. Szent, mert Istentől való a szeretet és a szerelem. A szeretetérzésben ismer az
ember önmagára, és benne találja fel az Isten nagy akaratát, az Isten törvényét, mert kiengesztelődve, kiegyenlítve érzi a lelkét mindennel, ami élet, mindennel, ami felfelé emel; megérteti
vele a hibáit, a tévedéseit; kiemeli öt a bűn nyomorúságából, s felfokozza benne a vágyat Isten
felé, felfokozza benne a vágyat, hogy engedelmeskedjék Istennek.
Így észrevétlenül alakul ki körülötte lassan-lassan az Éden, a paradicsomi boldogság,
mert a szeretet mindent újjáteremt, mindent megszépít, mindent megtisztít, mindent ragyogó-
vá tesz; az életnek minden formáját, minden kifejezését széppé és ragyogóvá teszi, mert az
életben, amely körülötte és benne van, minden-minden az Isten gondolatát, az Isten akaratát
törekszik kifejezésre juttatni a szeretet által. De amíg nincsen benned szeretet, illetőleg a szereteted nem elég nagy, hogy ezt meglásd, addig mindenben megütközöl, mert az ellentétes
törekvés, az ellentétes érzés, amely a lelkedben él, elhomályosítja az értelem- és érzelemvilá-
godat. És mindenben ellenséget láttat veled, s nem látod meg, hogy Isten mindent a te javadra
és boldogságodra adott, még azokat a szenvedéseket is, amelyekkel a rosszat, a törvénytelent,
a boldogtalanságot égeti ki a lelkedből.
 
 
0 komment , kategória:  A N É V T E L E N S Z E L   
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 18623
  • e Hónap: 63695
  • e Év: 2004975
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.