Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-25 07:53:17, szerda
 
  Kálnoky László
Öt nap



1
A délután derűje leng a tájon.
Arany pókhálót szövöget a nap
az ágak közt. Komoly fakoronákon
akad fenn az imbolygó gondolat,
majd öntudatlan siklik át az elme
valami parttalan, nagy, kék elembe.

Mintha az éj után nyugodt derengés
ragyogna fel az égbolt peremén,
kibontakozik előttem a Rend és
Szépség, jóval túl életem felén.
Elérhetetlenségek messzi fénye!
Mégis elindulok híven feléje.

Harminckét évig éltem sűrü éjben
és még hét éven át félig vakon.
Ó, mily kerülő ösvényekre tértem,
rémek nyomát követtem a havon,
s ha nem körben topogtam kerge táncot,
egy inda, egy kar mindig visszarántott.

Kit vádolhatnék? Egyedül a Törvényt,
hogy ily kegyetlenül elbánt velem!
Ami történt, mindaz parancsra történt,
gonosz parancsra, mely féltékenyen
rejti a földlakók elől a mennyet,
s helyette tarka poklokat teremtett.

Ó, hány egyéni poklot felkutattam,
jóval sivárabbat, mint az enyém!
Micsoda undok bugyrokba zuhantam,
míg egyre hajszolt a konok remény,
s én lassan a rút, ostoba, kietlen
ismeretek élő tárháza lettem!

Vergődtem torz érzelmek dzsungelében,
éltem magányban érzéketlenül,
mert tompul ott a becsvágy és a szégyen,
szívre, agyra sárga köd települ,
a vér alvadni kezd, s alig szivárog…
Ó, hullaarcú téli délutánok!

Majd értem nyúlt, és újból lecsapott rám
a régi, hamvadó tüzű pokol
legforróbb bugyra, s összefent a posvány…
Hozzád támolyogtam mindannyiszor.
Melletted újra eszméletre tértem
a tiszta Szellem ritka légkörében.

Akiben forrón túlbuzog a hála,
annak szét is feszíti ajkait,
bármily tilos… Féltem, hogy most a drága,
a drága kéz is végleg eltaszít.
De nem! Engem egy örökké magasztalt
percben szelíd, testvéri csók vigasztalt.

Hogyan köszönjem meg mindezt e verssel?
Hogyan mondhatnám el, ki vagy nekem?
Én tőled többet kaptam százezerszer,
mint amennyi valódi érdemem.
Ha próbálnám, szárnyát szegné az óda,
és csak dadogva tudnék szólni róla.

2
Szellő leng, lábujjhegyre áll
egy kis virág;
boglyas fejét kidugja két
fűszálon át.

„Ne sajnálj!” – így szól. „Tépj le csak!
A helyemen,
mire a nyáron erre jársz,
másik terem.”

Míg könnyű lábbal jársz a zöld
hegyoldalon,
feléd bókol minden virág,
s körültolong.

Kezedben sárga kankalin
s ibolyaszál.
Most megpihensz. Szép vagy, s nyugodt,
akár a táj.

Egy vagy vele, oly bonyolult,
oly egyszerű.
Hajad úgy leng vállad körül,
mint szőke fű.

Ha lépsz, lábad nem sérti meg
szúrós kavics,
behúzza éles karmait
a tüske is,

virágos szőnyegként terül
eléd a part,
s én megtanultam kedvedért
a könnyű dalt.

3
Két napja mentél el. Nem is tudod,
micsoda űrt hagytál magad után.
Búsongó fák, üres kerti padok…
A lomha és kóválygó délután
szinte egyhelyben áll. Unalmas esték
után sivár és ordító üresség.
Csak két nap, de maga a végtelen
idő, mely ingaként lendül le és föl,
s kénye-kedvére hintázik velem,
akit hozzákötöztek büntetésből.
A társtalan magány is meggyötört,
mégis keményen álltam a sarat,
összeszorított foggal, mert a föld
nem ingott-lengett a talpam alatt.
Reménytelenül magamra hagyottan
egyensúlyt vesztve sosem imbolyogtam.
De most egy meglódult bolygó ragad
magával, és a semmiségbe ránt,
ha nem szól hozzám szép, komoly szavad,
és nem mutatod a helyes irányt,
s mint nevére virágoknak, füveknek,
nem tanítasz, hogy jobb s különb lehessek.

Tudom, sok ez, és kérni nincs jogom.
De vonz a szakadék… Minden forog…
Ó, fogd meg a kezem! Lezuhanok,
ha valakibe nem kapaszkodom.

4
A lombon átmorajlik
valami mély zene.
A felhők sárga kontyát
tépi a szél keze.

Nagy, kékesszürke hátát
ezer ficánkoló,
fehér hullámtaréjjal
cifrázza a folyó.

Vackába bújt az állat,
fészkén ül a madár,
dalát is abbahagyja,
amíg a szél eláll.

Kihűl a szív, reményét
elfújta rég a szél,
s ő, mint a tücsök ősszel,
haláláig zenél.

5
Ma utoljára jöttem fel a hegyre,
s indulni kell, mert mindjárt este van.
A hamvadó nap füstgyűrű-övezte
korongja lassan mind alább zuhan,
s fellobognak körötte furcsa lángok,
violaszínű és bíbor hasábok.

Alvadt-vér-színű árnyéksáv szivárog
a lomb közt, s cseppenként alápereg.
Kialusznak a gesztenyevirágok,
e nappal égő kandeláberek.
Szunnyad a táj, de bennem föl-leszállva
hullámzik az emlékek árapálya.

Reménytelen, de gyönyörű bolondság!
Földre sütött szemmel továbbmegyek,
mint kire az ítéletet kimondták.
Hajbókoló árnyakra förmedek.
A sejtjeimbe fészkelt elmulással
bolygok e lázas csillagon… s te mással.

Későn találkoztunk. Csak esti holdam
lehetsz, hideg csillámú égi jel,
míg egyedül bíbelődöm a porban
széthullt planéták cserepeivel,
s agyam talaján próbálok ezernyi
tigriscsíkos virágot fölnevelni.

Égek, s nem csillapíthatod le lázam;
szánsz, s nem lehetsz bajomban vigaszom,
és nem takargathatsz be, hogy ne fázzam,
italt nem adhatsz, hogyha szomjazom.
Kérdlek, s te nem felelsz; nem jössz, ha várlak.
Túl messze vagy! Miért nyúlnék utánad?
 
 
0 komment , kategória:  Kálnoky László Öt nap   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2206
  • e Hét: 20829
  • e Hónap: 65901
  • e Év: 2007181
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.