Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-25 18:17:16, szerda
 
  Mester Györgyi (Gina):
Örökkön örökké



Az éjszaka holdsugárból szőtt ezüstfátyolba burkolta a dombtető ritkásan nőtt fáinak takarásában andalgó fiatal párt. A férfi átkarolta a nőt, és halkan a fülébe súgta: "Bármi áron visszajövök hozzád! Akármeddig tart is a háború, egy év vagy kettő múlva, meglásd, visszatérek, csak ugyanezen a napon itt várj rám! Visszajövök és magammal viszlek, mert én csak veled tudom elképzelni az életemet!" A nő szintén fogadalmat tett, ígérte, hogy megvárja, mert ő sem tudna a férfi nélkül élni.
A fiatalembert pár napja sorozták be katonának, már aznap este is szöknie kellett a táborból, hogy elbúcsúzhassanak. Azt rebesgették, gyors lesz a háború lefolyása, hiszen olyan könnyű dönteni, az igazság a mi oldalunkon áll - mondták a tábornokok. Mindkét, szemben álló fél tábornokai...
A lány hazament, másnap integetni se tudott az elvonuló, frissen toborzottakból álló seregnek, mivel már korán reggel, kis motyójával a hóna alatt, szolgálni küldték a szomszéd faluba.
A csaták rendre ismétlődtek, a katonák pedig hullottak, mint aratáskor kasza alól a gabona.
A lány ezalatt szolgált. Előbb csak a szomszéd faluban, ami nem is jelentett igazi megpróbáltatást.
Eltelt az első év. A háború nem fejeződött be. Talán a tábornokok nehezen kártyázták ki, melyikük igaza a nagyobb?! És mivel ezt feltétlenül el kellett dönteni, ezért a háború folytatódott.
Az első év múltával, az év azonos napján, amikor elköszöntek egymástól, a lány hazajött a szomszéd faluból, mert emlékeiben elevennél is elevenebben élt az ifjú képe. Amikor az éjszaka holdsugárból ismét ezüstfátyolt szőtt, a lány egyedül állt a dombtetőn, és hosszasan figyelt a távolba. Kémlelte a messzeséget, hogy jön-e a fiú, de az nem jött el.
A lány a városba került, és az elkövetkező időben ott szolgált, új gazda keze alatt.
A háború dübörgött tovább. Folytak a harcok, és egyre csak fogyott, csak apadt az a jó, piros katonavér.
A második év is eltelt már. Amikor az éjszaka a hold ezüstfátylát borította a csendesen lélegző tájra, a lány a városból is hazaszökött, hogy a kitűzött napon, az adott időben ott álljon a dombtetőn, és várja a csatatérről visszatérő kedvesét. A fiú azonban nem jött el.
Híre ment, hogy a hazai csapatokat külföldre viszik, idegen országban fognak állomásozni, mert a harcokat kiterjesztették a külhoni földre is.
Már három év telt el. A lány ekkor épp egy bárónál cselédeskedett a fővárosban. Jól szolgált, csendes, ügyes, szorgalmas volt, hát egyre feljebb került a házi alkalmazottak rangsorában.
Amikor ismét elérkezett a remélt találkozás napja, a lány kimenőt kért, és hazautazott a falujába. A hegytetőn azonban hiába várt, a fiú nem érkezett meg. A lány azt gondolta, talán már nem is él, hiszen ha élne, eljött volna érte. Az éjszaka ezüstfátyla csak arra volt jó, hogy a könnyeit felitassa, arra alkalmatlan volt, hogy a szívéből is kitörölje a bánatot.
És rohantak az évek, feltartóztathatatlanul. Ahogy múlt az idő, múlott az ifjúság is, hiszen a fiatalság és a szépség nem tart örökké...
A háborút harmincéves háborúként jegyezték fel a történelem lapjaira. Azonban még széljegyzetként sem került oda, mennyi kínszenvedést és fájdalmat okoztak az elhúzódó harcok.
A harmincegyedik évben, azon az ominózus napon az éjszaka holdsugárból szőtt ezüstfátylát ismét a földre bocsátotta, hogy nyugalmat, enyhülést és megbékélést hozzon a világnak.
A falusi dombocska ritkás fákkal körülvett, valamikori tisztását elburjánzott növények borították. Szinte ki sem lehetett venni, hol vezetett valaha a gyalogút.
A sűrű aljnövényzetet tiporva, ellentétes irányból, lehetetlent nem ismerő elszántsággal két ember igyekezett a tisztás felé.
A férfi, miközben rendületlenül átgázolt minden kidőlt fán, buktató, göcsörtös indán, elvadult bozóton; sűrűn nézegetett maga köré, mintha nem is az utat, inkább az emlékeit keresné a holdfényben.
A nő leszegett fejjel haladt, mint aki ugyan céllal jött, de annak teljesülésében maga bízna a legkevésbé. Csupán abból az irányból látszott tisztán kivehetően egy keskeny csapás, amerről ő érkezett.
A két ember egyszerre ért a domb tetejére, a gazzal, dudvával benőtt egykori tisztásra.
A nő nem tudott megszólalni, azt hitte, csupán a csalóka holdfény játszadozik vele, olyan kísérteties képet vetítve elé, amilyent valójában látni akart.
A férfi földbe gyökerezett lábakkal állt, ő sem hitt a szemének. Lassan, mint akikről feloldják a varázslatot, kézzel tapogatózva indultak egymás felé, azt hívén, csak káprázat, hogy ők itt vannak, mind a ketten, valós életnagyságban.
- Hát eljöttél - kérdezte végül, vagy inkább sóhajtotta a férfi. - Honnan tudtad, hogy pont ebben az évben, ezen az estén, itt leszek?!
A nő csak ennyit felelt:
- Harmincegy éve taposom ezt az ösvényt...
 
 
0 komment , kategória:  Mester Györgyi (Gina): Örökkön  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1168
  • e Hét: 16397
  • e Hónap: 61469
  • e Év: 2002749
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.