Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-04-26 05:23:04, csütörtök
 
  Answer:
Gondviselés



A keskeny kis földutat, amelyen kerékpárjával haladt, egyik oldalán fás liget, míg a másikon virágzó repcetábla szegélyezte. A sárga virágok bólogattak a szélben, mintha csak igenlésük jelét adnák a kerekezés fontosságának. Amint a pedálok körbe-körbe forogtak, néha lepillantott, lobogó nadrágszárát figyelte, nehogy bekapja a lánc.
Amikor kinézett délelőtt az apró ház félig nyitott ablakán az égboltot vizslatva, bizonytalankodott, akár egy növendék kacsa, átússza-e a morotva vizét, vagy sem. Érdekes felhők siettették egymást, mintha kevés helyük akadna tovamenni. Talán esni fog. Aztán a billegésből kilábalva döntött; mégis elindul. El kell indulnia. Szakított néhány jácintot; fehéret, kéket, és a kormány szarván lógó csíkos vászonszatyorba csúsztatta, majd betette a kaput.
A kissé rozzant bicikli már szinte magától tudta az utat, akár a jó ló, amelyik gyeplő nélkül is odatalál, ahová sűrűn visz az útja. Önfeledt lepkék lebegtek a virágos tábla felett, a szél időnként lökésszerűen arrébb tessékelte őket, amitől mókás táncot mutattak be a levegőben. Csak félig figyelte, ami körülötte történt, magában már azt fogalmazta mit fog majd mondani, kérni. Lassan elmaradtak a fák, az út élesen elkanyarodott, alig tudott kikerülni egy nagyobb pocsolyát. Rémülten ugrott hatalmasat a zöld varangyos béka a kerekek elől, egészen ki az árok széléig, onnan pillogott elmélkedve visszafelé, vajon miféle szerzet zavarta meg légyvadászat közben.
- Honnan került ide a víz? - Nem értette, a tanya környékén hírmondója sem volt mostanában esőnek. Egy vadnyúl iszkolt át előtte, mosolygott amint meglátta. Szerette a tapsikat. - Már csak párszáz méter - gondolta, és ez a tudat még vidámabbá tette. Az utóbbi időben a kortündér ólombetéteket igyekezett becsempészni a forgóiba, egyre nehezebben tudta hajtani a kétkerekűt.
Megállt az út mellett, a bicikli támasztóját kihajtva pihenőre tette masináját. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy a virágok alig törődtek meg az úton. Kezébe vette őket, ám ekkor beléhasított a felismerés, nem hozott vizet. Mi van, ha mint a múltkor, a vihar elsodorta vázát, és kiömlött belőle a tartalma? Ahogy tekintete jobbra fordult, megnyugodott.
Ott állt az út mellett álló feszület tövében, közben a viseltes műanyag vázát vizslatta. Kisimult a fizimiskája, amint megállapította, minden rendben; a pár napja hozott nárciszok peckesen néztek a négy égtáj felé, a téglákkal körberakott ibrikben. Arrébb tessékelte őket, melléjük dugta a friss növénykéket, aztán felnézett a Megfeszítettre. Egy pillanatra átsütött a nap az iszkoló felhők között, és megcsillant a fény a bádogisten testén.
- Ideértem, jöhetnek a kérések - futott át rajta. Nem volt igazán vallásos, de valahol ott hátul, a lelke homályában érezte, létezik egy mindenekfeletti. Egy csigát vett észre a fűben, gondosan arrébb helyezte, még véletlenül se lépjen a csavaros kis házra. Miközben felemelkedett, a tátott szájhoz hasonlító nadrágzsebéből kipottyant a bicskája, amely nélkül soha egy tapodtat sem ment sehová. Lehajolt, felvette a kiérdemesült jószágot, és visszasüllyesztette megszokott helyére.
Mindig ide jött, erre a kies mezőre a feszülethez, ha a lelke kívánta a megbékélést. Néha kért is valamit, remélve, hátha meghallgatásra talál ott, annál a valakinél. Nem volt ez igazi hit, mégis kielégültté tette a tudat: gondoskodnak róla.
- Kérlek, add, hogy a fiam... - mormolta. Szokása szerint időnként, mintegy nyomatékosítva a Felsőbbrendűhöz való tartozását, megfogta a szobor lábát. Ilyenkor úgy érezte, átjárja valami. Sőt! Sokszor az volt a benyomása; vissza, hazafelé sokkal könnyebben megy a tekerés... de nem merte mondani senkinek, félt, hogy kinevetik.
Oldalt fordulva felnézett, és ijesztő látvány fogadta. Az előbb még békésen kék égbolt majdhogynem feketévé lett, szinte eggyé vált a földdel, szemernyi különbséget sem mutattak a horizonton. Furcsa kavargásba kezdett a mező, helyenként a növények földig hajoltak a hirtelen támadt orkánban. Távolabb egy magányos fa ágai ívbe hajolva könyörögtek a túlélésért.
Hadarva fejezte be mondókáját. Lett volna még, amiért szerette volna elnyerni a Mindenható jóindulatát, de tudta, mennie kell, mert egy pillanat, és a feje felé kerül a mennyek ostora. Gyorsan számon vette, hogy a vázát tartó téglák állják-e a vihart, majd még egyszer átfogta az odaszegezett krisztusi lábfejet.
Egyszerre csak csörgés, majd egy puffanás hallatszott a háta mögött. Elengedte a bádogot, megfordulva látta, eldöntötte a vihar a pár lépésre letámasztott kerékpárt. Mindent vitt a szél, szalmát, füvet, port, tele lett vele orra, szája.
- Már csak ez hiányzott - mondta magának, ahogyan egyensúlyozva próbált lehajolni a biciklihez.
Ekkor egy villanás, amely úgy vakított, akár a nap, beterített körötte mindent, iszonyatos dörrenés hallatszott, és valami láthatatlan erő előrelökte, le a földre. Sokáig mereven, arccal a porban feküdt, csak jóval később fordult nagy erőfeszítés árán a hátára. Érezte az orrában a szagot, ilyet már korábban is érzett, ha a közelben csapott le egy villám. Kábán ült fel, köpködte a port, amely száját, arcát ellepte. Így maradt egy darabig. A vihar amilyen sietséggel jött, azonmód sebesen távozott is.
Egyszerre kisütött a nap, és ő felnézett a feszületre. A félkörívben meghajtott acélcső a beleépített vaskereszttel kettényílott. Az épen maradt bádogtest előrehajolt, mintha csak őt nézné, azt vizsgálva: él-e, hal-e. Nehezen bár, de felállt, odalépett a talapzat elé, meredten bámulta a testet formáló elgörbült lemezt. Felállt a betonra, nagy erőlködéssel visszahajlította, amit az istennyila legörnyesztett, végül levette nyakából a sálat, és odakötötte a megmaradt csőtorzóhoz.
Lekecmergett, aztán csak állt, szemeit felfelé meresztve. Most értette meg, mi történt volna, ha nem dől el a kerékpár, és ő fogja a lábat, amikor lecsap a ménkő...
- De eldőlt, el kellett dőlnie - nyugtatta magát -, ez volt megírva.
Visszalépett a biciklihez, felállította. Tolni kezdte maga előtt, de mielőtt felszállt rá, még egyszer visszanézett. Sálja ott lobogott a bádogtest nyakában, mintha integetne.
 
 
0 komment , kategória:  Answer: Gondviselés  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3612
  • e Hét: 3612
  • e Hónap: 83170
  • e Év: 2024450
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.