Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
szeretettel
  2012-04-27 15:01:02, péntek
 
  Alex Quien:
Sirállyal a parton



A zöldes habokkal korbácsolt tenger lágyan omlik a füves partfalra. A sirályok rikácsolása visszaverődik a kopár sziklafalról, visszhangot kavarva a parton. A lágy szellő végigsimogatja a magasra felszökkenő fűszálakat és beleborzol a partot szegélyező jegenyék koronájába. A nap lassan a horizont mentén, vörösre festi az ég alját.
A kislány a parti homokba kutakodik. Feje felett sirályok köröznek, kíváncsian szemlélve ténykedését, miközben lusta táncba keverednek az áramlatokkal. A kislány ügyet sem vetve rájuk apró kagylók, kavicsok, tompára csiszolt, színes üvegcserepek után kutat a fehér homokban. Minden felkelti az érdeklődését, amire apró ujjai akadnak.
Hirtelen az egyik sirály táncát abba hagyva, kiválik a többiek közül és egyenesen a part felé irányítja röptét, majd pár lépéssel a kislány előtte leereszkedik a homokos part és a tenger keskeny vonalára. Fejét felszegve egyenesen a szemébe néz, apró sárga szemeivel. Aztán csőrét a homokba vájva utánozni kezdi a kislány kutató mozdulatait.
A kislány a szeme sarkából figyeli a homokban kutakodó madarat. - Vajon mit keres? - mereng magába. - Biztos nem köveket, hiszen mit is kezdhetne egy madár a kövekkel. Nincs zsebe, ahova elrakja. Talán a szép üvegek vonzzák? Azok csillognak is, színesek is, vonzóak is. De vajon a sirály látja ezt a rengeteg színt? Vajon úgy nézi az üvegcserepeket, ahogy én? És ha nem a kövek vonzzák? Akkor vajon mi van a homokban, amit én nem látok?
A hófehér madár, mintha csak értené a kislány gondolatait, felemeli apró fejét, narancssárga csőrével egy türkizben csillogó üvegdarabot forgat ki a homokból, amelyet a tenger és az idő tökéletes kör alakra csiszolt.
- Ezt nekem találtad? - kérdezte csodálkozva a kislány, és apró ujjait a tökéletes kincs köré fonta. A sirály a hirtelen mozdulattól megijedve hátrább rebben pár méterre, de tekintetét továbbra is a kislányon tartva, figyeli, ahogy az - tenyerében tartva a kis üveget - gyönyörködik annak különlegesen szép csillogásában. - Én mit adjak neked cserébe? - kérdezi a madarat, miközben tanácstalanul néz körbe a homokos partszakaszon. - Nekem nincs semmim, amit te szeretnél - szomorodik el. - Annyira szeretnék adni neked valamit - motyogja, miközben szemében hatalmas könnyek gyűlnek, mert érzi, nincs semmije az ég világon, amivel egy madárnak örömet tudna okozni. Pedig mennyire egyszerűnek is tűnik. Mennyire könnyű lenne örömet okozni és neki nincs semmije, de semmije az ostoba köveken kívül, amit a homokból ásott ki.
A könnyek végigfolynak kipirosodott arcán, amint a madár elé guggol. A sirály érdeklődése mintha csak növekedett volna, közelebb szökken a szomorkodó gyermekhez. Már-már karnyújtásnyira állt meg előtte, amikor a kislánynak hirtelen eszébe jut a zsebében lapuló kekszes zacskó. - Hát ez az! - mosolyodott el. - Milyen buta is vagyok! - kiáltja, azzal belemarkol a zacskóba, apró ujjaival összemorzsol egy maréknyi kekszet és a madár elé tartja tenyerét. A sirály óvatosan, lassan vizsgálja az édes, állatos kekszmorzsákat, majd miután meggyőződött, hogy semmiféle veszély sem fenyegeti, jóízűen csipegetni kezdi a finomságot.
A nap lassan elbújik a tenger hullámai mögött, a sirály jóllakottan az égre röppen, pár búcsúkört ír le a kislány feje felett, aki mosolyogva integet fura kis barátjának. - Holnap is kint leszek! - kiáltja a tenger morajába a távolodó madár után, aki megbillentett szárnyával válaszol neki. - Remélem, te is eljössz - suttogja bele a sötétedő égbe. - Hozok még kekszet - teszi még hozzá, aztán mosolyogva, gyors léptekkel felszalad a sziklák mellett húzódó ösvényen, míg háta mögött a madarat elnyeli az éjszaka.
 
 
0 komment , kategória:  Alex Quien: A csend fogságában  
szeretettel
  2012-04-27 13:16:35, péntek
 
  Alex Quien:
A csend fogságában



Fekszem a földön, szemben a konyhaajtóval és meredten szemezek a fehérre meszelt fallal. Szeretnék megmozdulni, szeretnék odamenni a konyhában nyüzsgő emberekhez, de nem merek. A zsigereimben érzem a feszültséget. Minden izmom megfeszül, minden idegszálam ugrásra készen várja a pillanatot, amikor kitörhet, amikor végre felszabadultan teheti, amit mindig is szeretne. Amikor majd szabadon futkározhat, céltalanul, mégis boldogan. De amíg ez eljön, addig nem tehetek mást, minthogy fekszem szemben a konyhával.
Nem tudok mozdulni, beszélni. Nem tudom elmondani, hogy mennyire nem akarok itt lenni. Mennyire nem akarom a fehérre meszelt, rikító falat bámulni. Mennyire nem akarom a saját szívverésem ritmusát hallgatni a fejemben. Világgá szeretném kiabálni a szavakat, amelyeket értek, hallok, amik a fejemben zakatolnak, de képtelen vagyok megszólalni. Mintha elfelejtettem volna beszélni. Vagy nem is tudtam soha? Furcsa érzések kerítenek hatalmukba. Félelem, kétségbeesés, tanácstalanság. A szívem majd kiugrik a helyéről, amikor a nevemet hallom. Nem tudom, örüljek-e neki, vagy jobban teszem, ha belelapulok a parketta kemény melegébe. Nem tudom, mit tegyek, ezért tovább várok, csendben, mereven. Hiába.
Lehajtom a fejem és becsukom a szemem. A fehér fal káprázata belevésődik a retinámba. Akkor is azt látom, ha szemem szorosan be van zárva. A vakító fehérség megakadályoz mindenben. Abban, hogy gondolkozni tudjak. Hogy koncentrálhassak a körülöttem zajló eseményekre. Csak az ösztöneim működnek. Azok súgják, mit kéne tennem. Nem akarok rájuk hallgatni. Nem akarom tudomásul venni, hogy kirekesztett vagyok.
Tudom, hogy meg kéne értetnem magam, hogy el kéne mondanom, amit nem akarnak hallani, hogy ki kéne nyitnom a számat. Hogy legalább beleüvöltsem a süket csendbe, hogy élek. Hogy itt vagyok, érzek, látok, gondolkozom. Hogy van véleményem. De nem tudom megtenni. Valami megakadályoz abban, hogy világgá kürtöljem, mit gondolok.
Lassan, óvatosan felállok. Csak egy lépést teszek előre. Láthatatlan, észrevétlen, ám mégis vakmerő lépést. Feszülten figyelem, észrevettek-e. Izgatott vagyok, de izgalmam csalódásba fordul át. Senki sem törődik velem. Láthatatlan vagyok. Elbizonytalanodom. A konyha már csak egy lépésre van tőlem. Egy apró, alig mérhető lépésnyire van, és én nem merek előrébb menni. Nem merem felhívni magamra a figyelmet, pedig semmire sem vágyom jobban annál, minthogy észrevegyenek végre. Hogy velem is törődjenek. Hogy tudomásul vegyék, létezem.
Lehajtom a fejem és lekuporodok a fal mellé, háttal a vakító fehérségnek. Fülelek. A hangok egyre erősebbek, a beszéd egyre gyorsabb. Lassan összefolynak a szavak a tudatomban. Szememre ólomsúlyok nehezednek. Már nem hallok semmit.
Összerezzenek. Egy kéz finoman végigsimogatja a fejemet. Felemelem és szemébe nézek a kéz tulajdonosának. Szemében az a csillogás, amit csak nekem tartogat, ami azt jelenti: én vagyok a legfontosabb. Minden kétségem eloszlik egy szemvillanás alatt. A szívem majd kiugrik a boldogságtól. Hogy is kételkedhettem benne, hogy szeret! Hogy is merülhetett fel bennem, hogy nem én vagyok a legfontosabb? Hogy is merülhetett fel bennem, hogy megfeledkezett rólam? Boldogságom már akkor sem fokozható, amikor megpillantom kezében a pórázt. Végre! Végre sétálni megyünk! Végre szabadon futkározhatok, céltalanul, mégis boldogan...
 
 
0 komment , kategória:  Alex Quien: A csend fogságában  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2964
  • e Hét: 8256
  • e Hónap: 87814
  • e Év: 2029094
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.