Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-05-01 08:54:53, kedd
 
  Horváth Péter
Béres úr és a fekete párduc
(novella)



Béres úr harmadszor ereszkedett az alsó világba.

Hajnali kilenckor kelt - ez mindig megviselte. Tudta, hogy barátját a felkelő nap első sugarai rendszerint a számítógép mellett találják; délre már leteszi a lantot, utána egész nap őgyeleg otthon, átrendezi a lakást, telefonokat bonyolít le, leveleket ír, regényeket olvas, aztán nekiáll ebédet főzni. Fantasztikus kajákat főz potom fél óra alatt, ebéd után alszik egy órácskát - néha többet -, délutánonként megoldja a lánya matematikafeladatait, angolt tanul, úgy tesz, mintha végighallgatná hazaérkező felesége munkahelyi beszámolóját, közben persze már a másnapi regényrészleten jár az esze, vagy a színházi munkáján. Este kilenckor ledöglik a tévé elé, ahol szinte azonnal elnyomja az álom.

Béres úr a maga részéről elképzelhetetlennek tartotta az efféle henye életvitelt. Először is alaposan kialudta magát, hogy frissen, kipihenten láthasson munkához. Későn kelt, igaz, későig is dolgozott. Nagy gondot fordított az alapos, körültekintő előkészítésre. Órákig tesztelte a számítógépét, programok tucatjait futtatta le rajta, csak hogy ellenőrizze az eszköz frissességét. Vírusirtókkal szkennelte a gépet, persze csak miután a vírusirtókat is ellenőriztette más vírusirtókkal. Délre nagyjából elkészült ezzel. Felhordta a padlásszobájába mindazt a szakanyagot, amelyről úgy gondolta, szükséges lesz az aznapi feladathoz. Lexikonok, térképek, kulturális ajánló füzetek, divatlapok, műszaki szakleírások az ipar tucatnyi területéről, menetrend, telefonkönyv, angol és német szótár, etimológiai szótár, szinonimaszótár, értelmező szótár... Amikor minden együtt volt, elolvasta az újságot, és megnézte a kora délutáni tévéhíradót, hogy társadalmilag is ,,képben legyen".

Este hétre nagyjából befejezte az előkészületeket. Ekkor kinyitotta a az aktuális munka-file-t. Általában két művön dolgozott párhuzamosan. Egy napi sorozatot írt a legmenőbb tévécsatornának, s egy másik, hetente jelentkező drámai szériát a Rádió számára.

Mindkettőt utálta.

- Ha ennyire megviselnek ezek a kurva sorozatok, miért nem szállsz ki belőlük? - érdeklődött (kajánul) a barátja.

- Kiszállni? - Béres úr már a puszta gondolatra is összeszarta magát. - Mit csinálnék akkor? - jajongott. - Engem nem halmoznak el ajánlatokkal és szerződésekkel, mint egyeseket! Én nem tudok színházakban hetyegni, mintha rendező volnék! Az én titkos írói témáim olyan hatalmasak és megrendítőek, hogy évek kellenének csupán a felvázolásukhoz is! Én nem kapkodhatok örökké fűhöz-fához, mint te, öregem! Én nem fogom az energiáimat szétforgácsolni! - közölte, mint egy gonosz manó. - Nem! - toppantott. - Én lenyomom ezeket a fix dolgaimat, két nap alatt megírom a tévésorozatom soros epizódját, másik két nap alatt kivégzem a Rádiót, és akkor két teljes üres hetem lesz! Havonta két héttel már tudok kezdeni valamit! Két hét - maga a szabadság!

De soha nem jött el az a szabadság. A két napra tervezett munka általában egy hétig tartott, és ha maradt is néhány szabad oldal a naptárjában, azt kitöltötték a családi feladatok (mint tudjuk, Béres úr nagyapa már), vagy jelentkezett a zeneszerző, akivel Béres úr a Nagy Musicalen dolgozott.

A Nagy Musical témája havonta változott. Történelmi tablónak indult, középkor, boszorkányok, inkvizíció. A zeneszerzőnek eleinte nagyon tetszett.

- Operát írunk belőle! - jelentette Béres úr mint lelkes ötletgazda. - Angyalkórusok, ördögtáncok, udvari intrikák, báljelenet... Az első keresztes hadjáratok idejére tettük a történetet. Hajaj, dögleni fognak érte! Robi azt mondta, lehet, hogy az Operában lesz a bemutató!

- Az Operában?! - Horváth úr kis híján elájult az irigységtől.

- Ezt nem én intéztem. Tudod, hogy Robinak milyen komoly kapcsolatai vannak!

Horváth úr tudta. A zeneszerző mindenkit ismert, és mindenki ismerte. Azt rebesgették róla, hogy esténként egyszerre hat helyen is jelen van a város fontos rendezvényein. Régi szerzeményeit az egész ország fütyülte. Népszerű pasas volt.

- Szóval az Operában... - bólogatott a Horváth.

- Sőt! - suttogott Béres úr.

- Sőt?!

- Igen, bár ez még igazán titok, külföldről is érdeklődnek a Királyi játék iránt. Ez a munkacíme. Királyi játék. Szerinted milyen?

- Nem hangzik rosszul - ismerte be a Horváth.

- Azt elhiszem! - lelkesedett Béres úr. - King Game! Vagy The Game of the king! Nem, nem kell névelő az elejére. Game of the King! Igen, azt hiszem, angolul így hangzik jobban!

Újabb tőrdöfés a Horváth szívébe. Tizenöt éve tanult angolul. Járt magántanárhoz, részt vett kilenc tanfolyamon, távoktató programok tucatját próbálta végig, naponta huszonöt tesztfeladatsort pipált ki otthon, angol nyelvű fogalmazványokat gyártott az operett lenézett műfajáról, másfél kötetet elolvasott a Harry Potterből, de ha meg kellett szólalnia angolul, elfelejtette a saját nevét is. Bezzeg a Béres! Ő soha nem tanulta, egyetlen percet sem áldozott rá a drága idejéből, és úgy beszéli a nyelveket, mint a vízfolyás.

- Excuse me, sir! - szólította meg őket a minap a Körúton egy gyanús pofa. - Could you show me the way to the nearest post office, please?

Horváth úr nagy levegőt vett, hogy valahogy kinyögjön egy ,,I beg your pardon"-t, a Béres már heherésző beszélgetésbe elegyedett az angollal. Mivel éppen a Baross utca sarkán álltak, a posta előtt, Béres úr már éttermeket és színházi előadásokat ajánlott, s egy percen belül a közelgő választások várható kimeneteléről beszélgetett vele.

És most még ez a Game of the King is?!

- Remek! - mondta savanyú pofával. - Világsiker lesz!

- Remélem! - sóhajtott Béres úr.

Télre megváltozott a középkori sztori.

- Gólem! - suttogta átszellemülten a szerző. - Zsidó történet lesz, héber hitvilág. A csodarabbi megalkotja a Gólemet, a szörny életre kel, elrabolja a rabbi lányát, miközben az oroszok pogromra készülnek Vityebszkben.

- Vityebszkben?! - jajdult a Horváth.

- Ott született Chagall! - bólintott a Béres, mint egy jó kötésű, élő lexikon. - A történet nem róla fog szólni, de a formavilágot tőle kölcsönözzük.

- Hegedűs a háztetőn? Azt már megírták!

- Semmi hegedűs! - legyintett türelmetlenül a Béres úr. - Középkor, tele csodával. Beszélő kakasok, hullámzó ingaóra, három dibuk és a gólem! A gólem, öregem! Na, mit szólsz?

- Zseniális! - irigykedett a Horváth. - Mennyi van meg belőle? - kérdezte álnokul.

- Minden! - büszkélkedett a szerző. - Igaz, hogy csak lopott időkben foglalkozhatom a témával, de ha megkapjuk a szerződést, márpedig ez egy nagyon előnyös, nagyon komoly szerződés lesz, annyit elárulhatok, szóval ha aláírjuk a szerződést, olyan előleget nyalunk fel, amiből kényelmesen élünk egy fél évig is. Fél év alatt pedig nemhogy egyet, de két musicalt is megírunk. Már megvan a jelenetbeosztás, fel vannak skiccelve a jellemek, Robi a héber dallamkincset tanulmányozza... Már két olyan kórust is írt, amitől berosálnál, ha hallanád!

- Mutasd meg!

- Papíron van még - hátrált Béres úr. - Nem könnyű kisilabizálni, mert Robi keresi még a megfelelő hangnemet, de a jövő héten a barátai szalagra éneklik a szólamokat, akkor majd megmutatom!

A következő héten már Mata Hariról szólt a földrészeken átívelő történet, nyoma se maradt a középkornak, száműzetett belőle a héber hitvilág is.

- India! - lelkesedett Béres úr. - Fel tudod ezt fogni? India!

Horváthnak leesett az álla.

- Hogy lett a Gólemből Mata Hari?

- Nem érted, mi? - Béres kuncogott. - Majd meglátod!

Horváth úr még soha nem látta ilyen bizakodónak a barátját. Béres úrból sütött a siker. Beteget jelentett a tévéállomásnál, ideiglenesen átpasszolta a rádiósorozat aktuális folytatását a szerzőtársának, és teljes mellszélességgel bedobta magát. Kilenc első felvonást írt meg egyetlen nap alatt. A második felvonás nagyjelenetéből nem kevesebb, mint tizenhárom teljes változatot alkotott.

- És melyiket fogod használni? - érdeklődött a barátja.

- Az attól függ, mi lesz a történet vége. Minden eshetőségre felkészülök. - Tíz nap múlva elkészült a teljes darab, huszonhét komplett változatban. Újabb négy napba telt, mire Béres úr hétre csökkentette a változatok számát, persze a korábbi variációkat mind lemezre mentette. - Három teljes anyagot adtam át a Robinak! - újságolta büszkén. - Azt választja, amelyiket akarja! - Szinte sugárzott. - Most olvassa őket, este felhív.

A zeneszerző valóban telefonált.

- Óriási mind a három változat! - közölte. - Megmutattam Katának is, padlót fogott. Zseni vagy, öregem! Nagy megtiszteltetés, hogy veled dolgozhatok.

- Ugyan, ugyan... - szerénykedett dagadó mellel a Béres úr.

- De, abszolúte így van, ne is tiltakozz! - harsogott a zeneszerző a telefonba. - Egyik változat izgalmasabb, mint a másik! Márpedig ez kell a népnek! Izgalom! Fordulatok! Eső és könnyek!

- Rain and tears! - suttogta áhítattal a Béres úr.

- Igen! - tüzelt tovább a zeneszerző. - Eper és vér, erőszak és érzelem!

- Oké! - siklott át a zeneszerző kissé pontatlan fordításán Béres úr. - Mondd, hogy melyiket választjuk!

- Hát nézd... - Némi szöszmötölés hangja érkezett a vonal túlsó végéről. - Arra gondoltam... - lassított ritmusán a zeneszerző -, persze vesd el, ha nem értesz egyet, de az merült fel bennem, hogy talán elkezdhetnénk a harmadik változat második részével, azután jönne a második változat első felvonásának a fele, az remekül kapcsolódik az első változat közepéhez, ahol Mata Hari részt vesz azon a fogadáson, na, onnan kellene egy kicsit másképpen befejezni, hogy komolyabb szerepet kapjon benne az angol titkosszolgálat.

- Az angol titkosszolgálat? - Béres úr nehezen lélegzett. - Hiszen arról alig esik szó.

- Hát ez az egyetlen baj! - közölte a zeneszerző. - A Deuxičme Bureau-t nem lehet kihagyni!

- Hiszen azok franciák!

- Mindegy, apró részletek engem nem érdekelnek, ez a te reszortod, tisztázod néhány nap alatt. Még talán annyi kéne, hogy a végén derüljön ki, hogy Mata Hari nem is nő volt.

- Nem volt nő? - jajdult Béres úr.

- Nem - mondta a zeneszerző. - Férfi volt.

Béres úr kissé megőszült, de három nap alatt elkészült az új változattal. Azonnal átküldte e-mailen a zeneszerzőnek. Két napig várta a választ. Akkor nem bírta tovább, feltárcsázta a zenészt.

Idegen hang szólt a telefonba.

- Robiék nincsenek itthon.

- Hol hívhatom fel őket?

- Hamburgban.

- Hol?!

- Robit meghívták oda vezényelni tegnap, aláírt egy féléves szerződést, a nyáron jönnek haza.

- És mi van a Mata Harival?

- Ja, azt üzeni magának, hogy inkább valami hihető, mai történeten agyaljon, tudja, ami jobban érdekelné a közönséget, mint az a hülyeség, hogy Mata Hari nem is nő volt.

Béres úr ekkor ereszkedett harmadszor a kútba.

Kislattyogott az udvarra, lustán, ráérősen battyogott a tavaszban, mintha nemcsak a ház, a kert, de az egész világ az övé volna, s most gondos gazdaként azt keresné, mit csinosíthatna még a teremtésen. Leguggolt, megvizsgálta a füvet. Az selymesen ragyogott, szinte harsogott benne a klorofil. A fű közt hangyák masíroztak. Odébb katicabogár billegett, hajladozó fűszál hegyén. A bogár meg-meglibbentette nejlonszárnyait, imbolyogva tisztogatta magát, azután elrepült. Béres úr tekintete követte a katica röptét. Rend volt az udvaron, bár a Kisház mögött ott éktelenkedtek még a régi terasz felszedett kövei, amelyeket a Horváth úr elkunyerált a Béresnétől, hogy lefuvarozza balatonfőkajári birtokára.

Béres úr megtorpant, ahogy eszébe jutott a barátja. Elképzelte, mit szól majd a kaján haver, ha megtudja, hogy a zeneszerző Hamburgba utazott, és itt hagyta őt a férfivá operált Mata Harival. Nem akart erre gondolni. Semmire. Felpillantott az égre, ott van-e az angyal. A tavaszi ég makulátlanul ragyogott, nem látszott rajta felhő. Márpedig az angyal - emlékezett a Béres úr - a felhőkben lakik. Ott egye meg a fene! Jobb, ha nem lesznek tanúk.

Mintha véletlenül tenné, a bedeszkázott kút mellé araszolt. A kútkáva deszkafedelére Béresné hatalmas cserép muskátlit telepített. A cserép nehéz volt. Béres úr leemelte, nyögve tartotta finom, idomszerész mancsocskáival. Körülpillantott, mint aki méltóbb helyet keres a pompás növénynek. Nagy nehezen elcipelte az új teraszig, letette az új kövezetre. Sóhajtott egyet, majd ráérősen visszabandukolt a kúthoz. Félretolta a kútdeszkát, aztán egyetlen lendülettel - mint gyerekkorában a magasugrólécet - átollózta a kávát.

Hiába készült lelkileg a nyálkás, békalencsés víz hűvös ölelésére, hiába vett akkora levegőt ugrás közben, hogy az végig kitartson, tüdeje kis híján szétpattant a nyomástól, és ő még mindig zuhant. Hulltában többször megpördült a tengelye körül, pedig már a zuhanás első tizedmásodpercében összekucorodott, felhúzta és mellkasához szorította a térdét, jó erősen átkulcsolta a lábszárait. A váratlanul és teljesen érthetetlenül elhúzódó zuhanás megrémítette. Szédült, mint gyakori migrénjei előtt. Időnként nekiütődött a kút oldalfalának, betonkarmok nyúzták véresre a bőrét, hallotta, ahogy ruhájának szövete reccsenve szakad. A fejét is beverte, és még mindig csak hullott, lefelé. Tüdejéből sípolva tört elő a visszatartott levegő. Kinyitotta a szemét. A kútban koromsötét volt. Ráadásul olyan érzése támadt, mintha nem is lefelé zuhanna, hanem kanyarogva, hol balra, hol jobbra térülve suhanna valami rothadásszagot árasztó légi csúszdán; így szánkázott a betongyűrűkből szerkesztett spirális kürtőben a jövője felé.

Megrémült.

Megváltozott volna a kút?

Hogyan változhatott meg?

Tisztán emlékezett a korábbi két alámerülésre. Azok se voltak éppen kellemesek, de két másodperc után már talajt fogott odalent, az alsó világban. A kútgyűrű okozta horzsolások és ütések nyomán több sebből vérzett. Érezte, amint a vér befolyik az inge és a nadrágja alá, iszamos, csúszós, ragacsos és meleg volt mindenütt. És a zuhanás nem akart véget érni.

Szinte kiszakadt belőle az üvöltés.

Hangja visszhangozva távolodott tőle a kürtőben, aztán egyszer csak megszűnt, ő legalábbis nem hallotta, pedig üvöltött, ahogy a torkán kifért. Nincs hangom, konstatálta. Vagy gyorsabban zuhanok a hangsebességnél? De akkor miért nem hallottam a hangrobbanást? Vagy azt nem hallani a repülőn, csak odalent, a földön? Hogy is van ez? Doppler-effektus? Majd megkérdem Einsteint, ha megint összefutunk. Ő érti ezeket a dolgokat. Téridő, szingularitás, ilyenek.

Bármilyen furcsa, miközben a hangsebességnél is gyorsabban szánkázott lefelé, lassanként megnyugodott. Sőt. Unatkozni kezdett. Mit csinálna ilyenkor a Horváth? Elaludna. Hát jó. Akkor szunya.

Kipihenten, pompás erőben ébredt odalent, a kék pázsiton. Nem fájt semmije. Sebei begyógyultak, amíg aludt. Vagy meg se sebesült volna? Ruhája sehol nem volt szakadt. Ruganyosan felugrott, szökdelt néhányat, kurjantgatott.

- Hahó! - Hangja erőteljesen, férfiasan zengett. - Halihó!

- Hahó! - Einstein kacsázott elő egy kék bokorból. - Engem szólított?

- Óriási! - örvendezett Béres úr. - Ezek szerint működik a kutam.

- Miért ne működne? - kérdezte Einstein.

- Csak mert... Nem tudom, terheljem-e ezzel... Szóval nem olyan volt az út, mint a múltkor.

- Nos, igen! - bólogatott Einstein szórakozottan. - Nem léphetünk kétszer ugyanabba a kútba. Ez akkor is igaz, ha nem én fedeztem fel. Bár a kút, mint inerciális rendszer, legyen bár mélységes mély, mint ahogyan Thomas Mann írja... - Einstein új gondolatokba merülve távolodott.

- Egy pillanat! - szólt utána Béres úr. - Már a múltkor is meg akartam kérdezni... Mondja, tulajdonképpen miféle hely ez itt? Úgy értem, ki itt a főnök?

Einstein zavartnak tűnt.

- A főnök? Hát, nézze csak... Az egész mindenség, fekete lyukastul, mindenestül, cakompakk, úgy, ahogy van, természetesen Isten fennhatósága alá tartozik, és ő nem kockajátékos, ugyebár.

- Úgy érti, ez itt a mennyország?

- Nos, nem. Ezt semmiképpen nem állítanám. Sőt. Voltaképpen... - Einstein habozott, majd suttogóra fogta. - Lehet, hogy ez itt a pokol.

- Na ne! - Béres úr felnevetett. - Kék fű, három ragyogó nap az égen, folyamatosan termő gyümölcsfák, daloló, színpompás madarak...

- A rendszerváltás után némileg megváltoztak a díszletek - bólogatott Einstein -, de a lényeg...

- Miféle rendszerváltás?

- Mondhatnánk szelídebben és talán igazságosabban is - Einstein laposan pillogott. - A rendszer lényege nem változott, de a designe, az igen. A lényeg akkor is ugyanaz. Hiszen tudja, az anyag csupán az energia egyik megjelenési formája. És a forma úgyszólván lényegtelen. De most már muszáj mennem, ha megbocsát.

- Csak még egy kérdést! - szaladt a tudós után Béres úr. - Mit gondol, ha már ennyit lejárok ide, nem kéne a főnöknél vizitelnem?

- Az ön helyében én nem sietnék ezzel annyira - felelte Einstein, és egy szempillantás alatt semmivé foszlott. Pontosabban ott, ahol hús-vér valója nemrég még olyan felismerhetően és egyértelműen kitöltötte a téridő megfelelő darabját, hogy már a Béres úr se tévesztette össze Chaplinnel, mint első találkozásukkor, nos, a göndör, ezüstös hajkorona helyén kissé rezgett a lég, ahogy a molekulák a helyükre csúsztak. - Azért megnézem, mit tehetek! - hallotta még Einstein hangját, bár a hang egyre mélyült a rövidke mondat közben, a beszéd sebessége egyre fogyott, mintha a láthatatlan fizikus egy lassan leálló magnetofonból szólna vissza, s végül olyan ijesztően mély regiszterekbe csúszott a hangja, hogy Béres úr önkéntelenül összerezzent a hallatán.

- Darth Vader? - szuszogta maflán, s a következő másodpercben kis híján hanyatt esett a döbbenettől.

Hatalmas árnyék vetült elé a kék pázsitra. Nyakszirtjét hideg fuvallat érte. Megperdült, és... A Csillagok háborújának iszonytató, sötét nagyura állt mögötte, alig egy karnyújtásnyira! Éppen olyan volt, akár a filmen. Elektromosan vezérelt vastüdeje kísértetiesen sípolt.

- Mit óhajt? - kérdezte rekedten.

- Ezer bocsánat! - hátrált rémülten a Béres, aztán megtorpant. - Na ne! - vigyorgott. - Vedd le azt a szart az arcod elől, csak nem hiszed, hogy ilyen gyenge trükköknek bedőlök?

- Hogyan?! - zihált a vastüdő.

- Felfújtad magad, hogy ilyen nagynak látszol, vagy mi ez? - érdeklődött a Béres úr kajánul. - Még jó, hogy nem használod a fénykardodat! - Slissz! - pengett a lég, s Darth Vader kezében ott villogott a gyémántfehér fegyver. - Mi ez? Neoncső? - nyúlt a penge felé Béres úr.

A fegyver lesújtott, s ő döbbenten nézte a kék fűre hulló véres, füstölgő kezet. A saját kezét.

Sikoltva elájult.

Pontosabban öntudatának csak a kilencven százalékát vesztette el. Maradék énje érzékelte, ahogy az álarcos, vastüdős pofa fölébe hajol, látta a maszk ablakocskái mögött izzó zöld szemet.

- A halállal tréfálsz, nem velem! - zihálta a torz hang. - Felfallak, mint egy heringet! - Fekete vaskesztyűbe bújtatott kéz úszott az arca elé. Darth Vader keze volt. A fekete mágus a maszkját készült levenni, alighanem azért, hogy fenyegetését beváltva Béres úr arcába harapjon. Ám a vaskesztyűre csukló tájban szerelt szerkezet (amely leginkább egy bonyolult kvarcórára hasonlított) pittyegni kezdett. Darth Vader bosszúsan felállt. - Jól van - dörögte. - Azonnal ott leszek. - Babrált valamit a pittyegő szerkezeten, s ő is feloszlott a légben, mint Einstein az imént.

Béres úrba visszatért az öntudat.

- A kurva anyád! - sikoltott. - Azzal szórakozz! - Felült a fűben, lenézett csonkolt alkarjára - a keze nem volt ott, pedig érezte, sőt mozgatni is tudta az ujjait. - Középső, mutató, hüvelyk... - Levágott keze mintegy másfél méternyire hevert a fűben, az ujjak mozogtak. - ...gyűrűsujj, kisujj... Megtébolyodtam. Ez nem a hangjátéksorozat, nem is a tévészéria, ez itt...

- Á, látom, Darth Vader szórakozott magával! Szörnyű egy alak. Vigyázni kell vele, mert valóban veszélyes! - Einstein kacsázott elő a semmiből. Lehajolt a Béres úr levágott mancsáért, kezet fogott vele. - Beszéltem önről a kert urával - közölte. - Sajnos, még nem jött el az ideje annak, hogy találkozzanak. Tessék! Máskor vigyázzon jobban a testrészeire, mert az ezüstrókák minden elveszített tagot felfalnak itt.

Béres úr nem tudta, mit is kérdezzen először.

Mire eldöntötte, Einstein ismét felszívódott.

Elolvasta az előző nap gyártott jeleneteit, és elsírta magát. A jelenetek mintha a Holdon játszódtak volna. Nem volt hozzájuk semmi köze, noha ő maga írta mindet, az elvárásoknak megfelelően. Ráadásul minden jelenetet tizenhárom variációban skiccelt fel, hogy a legsikerültebbet küldhesse el a stúdióknak. Nem tudott választani a vázlatai közül. Egyik változat ezért rossz, a másik azért. Az egyikben ilyen értékek lappangtak, a másikban másfélék. Vergődött a bőség zavarában. Végül, ahelyett hogy folytatta volna az érdektelen sztorikat, újabb változatot gyártott a korábbi jelenetekből. Éjjel fél háromkor a végsőkig elcsigázottan és elkeseredetten levackolódott a padlásszobájából, lezuhanyozott, és lefeküdt alvó felesége mellé, a hatalmas, kényelmes családi ágyba. Reggel összetörten ébredt.

Sokszor megpróbálkozott azzal, hogy a Horváthot ebben is lepipálja. Hajnali ötre állította be az ébresztőórát. Nem ébredt fel a vekker hangjára. Másnap megpróbált éberebben aludni. Fél tízkor arra ébredt, egyedül fekszik a hatalmas családi ágyban. Papucsba bújt, átbotorkált a konyhán, benyitott a fürdőszobába. Felesége, aki egyesítette minden Vénuszok szépségét és báját, a kádban állva hajlongott a szivárvány színeiben szikrázó vízsugár alatt. Dudorászva szappanozta csudás tagjait. Csípője olyan volt, mint a Willendorfi Vénuszé. Válla és karja a Milói Madonna arányait tükrözték.

- Jó, hogy jössz - szólt a nőstény. - Megmosnád a hátamat?

Béres úr nekilátott. Szerette, ha megmondták neki, mi a dolga. Szivaccsal beszappanozni egy női hátat, majd gyengéden lemosni róla a szappanhabot. Kiválóan teljesített.

- Vakard is! - szólt a nő. - Ne ott, tudod, hogy azt nem bírom. Lejjebb, a lapockám alatt.

Béres úr készségesen vakart. Lám: ez is megy neki. Hátmosásban és -vakarásban profi. De hát miben nem az? Világéletében jól érzékelte a kor kihívásait, s ha nehézkesen is, de még időben fordult feléjük. Mindent megoldott. Amikor Budapesten felértékelődtek a lakótelepi lakások, mert a kertes családi házakban lakó népesség vészesen elöregedett, s az anyókák nem tudták fizetni a házadót és a drága fűtést, a papuskáknak nem volt erejük havat lapátolni a ház előtt, vagy összegereblyézni és elégetni az avart - Béres úr idejében lépett, s lakótelepi otthonát kertes házra cserélte. Amikor a kifosztott proletár fájdalmairól daloló mégoly modern hangvételű költemények piaca pangani kezdett, ő azonnal váltott, s a hadsereg mindennapjait bemutató elbeszélésekkel lépett piacra. Miután ez is befuccsolt, átnyergelt a rockoperákra, tévé- és rádiósorozatokra. A csatornák eleinte kapkodtak utána. Egy igazi költő, akinek neve volt! Prózát is írt, könyvei vannak! Ám mostanában a csatornák valahogy felmagasodtak. Senkiházi stúdióvezetők és kékharisnya dramaturgi nők, akik korábban szinte udvaroltak neki, s jeleneteit az egekbe dicsérték, mostanában flegmán fogadják, sőt, megesett, hogy a névtelen szerkesztők átírták egyes folytatásait! Legutóbb - ám ezt övezze a titok sűrű fátyla - burkoltan ugyan, de megfenyegették, ha még egyszer késik a leadással, másnak adják a munkát. Akkor pedig mi lesz? Ötvenhat évesen már nem olyan könnyen vált az ember. És mit csináljon? Mi most a menő? Jelentkezzen talán egy valóság-show-ba, hogy rejtett kamerák figyeljék, amint - nem ír? Lehet, hogy be se válogatnák. Öreg már. A tévének nem kell az ilyen valóság. Az egész ország reklámvilágban él, csillogó, hamis-acél edények és nedvszívó intim betétek közt. Arany-sört szlopálnak, és bankkölcsönre vásárolt BMW-t vezetnek. Fehér foguk villog, mint a hó. ,,Whitening!" A szemránckenőcsök két hét alatt garantáltan eltüntetik a húszéves arcok ráncait. Last minute!

Talán ezt kellene, tűnődött felesége hátának mosása közben, bedolgozni magamat a reklámszakmába.

- Fabulon a bőre őre, ezt használja nyakra-főre! - dünnyögte a bajusza alatt.

- Milyen Fabulon? - mordult rá az asszony. - Az már rég a múlté. Most cirógasd!

Béres úr cirógatott. Ujjai le-fel szlalomoztak a nedvesen csillogó női háton. A hát izmos volt, erősnek látszott. Azt mondják, a nők hamarabb öregszenek. Hát ez nem így van. Béresnének nem csak a háta maradt fiatal. Egész lénye tele volt újítással és lelkesedéssel.

- Köveztesd fel nekem az udvart! - kérte valamelyik nap. Nem is kérés volt ez, határozott óhaj, vagy még inkább: parancs.

- Hogy mit csináljak?

- Azt akarom - fuvolázta az asszony -, úgy nézzen ki az udvar, mint egy pizza.

- Pizza?

- Mint az a helyes kis főtér Pontevedróban, ahol a Korrogóékkal jártunk tavalyelőtt.

- Talán piazza - bólintott a Béres úr.

- Ne javíts ki folyton! - szólt rá az asszony. - Mindketten tudjuk, miről beszélek. A követ kinéztem, beszéltem kőművesekkel. Másfél millióból kijön.

- Másfél millióból? - A Béres úr, mint egy félrenyelt magnetofon, megismételte a kérdést. - Másfél...?

- Legfeljebb nem iszol annyi kávét, úgyis csak árt a szívednek.

- Jólesik, hogy aggódsz - bólintott, és tényleg jólesett neki. - De minek nekünk az a piazza? Miért nem jó a fű, ami van, és ami magyar?

- Fű? - Az asszony dallamosan tudott kacagni. - Hol van itt fű? Minden nyáron kiég, ősszel meg csupa sár az udvar.

- Van gumicsizma...

- Mondd, édes Edgár, meg akarsz őrjíteni?! Elmúltam ötvenéves, nem fogok gumicsizmában közlekedni! Elég volt! Ami jár, az jár.

- Hát igen... - Nem tudni, hogy a Béres mire gondolt.

Bezzeg az asszony!

- Azt akarom, hogy ha kilépek a házból, igazi donnának érezhessem magam!

- De hiszen az vagy, egy Príma Donna! - próbálta Béres úr egy kis hízelkedéssel megúszni a dolgot.

A nő kihúzta magát.

- Igen, az vagyok! Egy príma nő, akinek jár a príma környezet! És megérdemled te is - tette hozzá engedékenyen -, hogy olasznak érezhesd magad.

- Miért épp olasznak?

A neje nem felelt.

- Ó, sole mio ... - dudorászott, s a Béres úr tudta, a nő párduca ilyenkor dorombol.

Hogy miként lett a láthatatlan feketerigóból párduc? Béres úr emlékezetében összefolytak azok az idők. Nője mindig is csinos volt, csutkafejéből ellenállhatatlan erővel röpködtek az édes csacskaságok, mindenki imádta értük. Helyes volt, készséges, engedékeny, és volt fantáziája. Éppen akkora, amint az illő. Később a Béres úr kebelbarátja felfedezte, hogy a Béresné hóna alatt láthatatlan feketerigó lakik. Az énekesmadár húsevő volt. Trillázott, ha megkapta a magáét. Úgy énekelt, mint egy pacsirta, s olyan cikcakkosan tudott repülni, mint a fecskék. De mégiscsak rigó volt. Aztán egyszer csak eltűnt az a madár. Talán a sok munka tette, talán a megszokás, talán az új, nagyanyai szerepkör, Béres úr nem tudta volna megmondani. Mindenesetre megszelídültek az esték. Egymásnak hátat fordítva aludtak el, de egymás karjában ébredtek reggelente. Aztán egy nap, pontosabban egy éjszaka kellős közepén, Béres úr mély morgásra ébredt. Azonnal megérezte a párducszagot.

- Bagira?

A macska egyetlen óriás szökkenéssel vetette rá magát, órákig falta, mintha nem tudna vele betelni, aztán keresztbe hasalt a Béres úron, tenyérnyi sárga szeme, mint két lámpás, világított a sötétben. A párduc nem pislogott. Elégedetten dorombolt, de tekintetét, amelynek mélyén elolthatatlan tüzek égtek, mint az ázsiai nők szemében, nem vette le a Béres úrról.

Jó volt a párduccal henteregni, elveszni benne, megsemmisülni és újraszületni, ám a vadállat valahogy idegen maradt. Soha nem támadott figyelmeztetés nélkül a Béres úrra, játékos harapásokkal kezdte heccelni, hogy aztán tőből harapja le a karjait, beleit zabálja, látható kéjjel marcangolja a szívét, a máját, veséit. Végül hatalmas mancsnak egyetlen puha, ám mégis iszonyú csapásával valahogy újra egybeteremtette a felzabált kis embert, ráfeküdt, és nézte a szemét, mintha a saját teremtményét vizsgálta volna, ám még csak sejteni se lehetett, mire gondol ilyenkor.

Béres úr rettegve, egyszersmind vágyva várta a nagy zabálást. Ő mindig elveszett, de legalábbis átalakult ilyenkor, vérző tüdő volt, vagy lüktető, eleven húsdarab. Megesett, hogy mezítelen, fekete vadászok seregévé változott, a párduc ilyenkor színleg menekült előle, megbújt a dzsungel árnyai közt, onnan csapott le egy-egy ébenszín vadászra, hogy egyetlen csapással kettéroppantsa a gerincét, ám mielőtt az utolsót is kivégezte volna, mindketten hatalmas, zöld levelekkel fedett hombárba zuhantak, kihegyezett karók közé. A párduc ilyenkor ugyanúgy elpusztulni látszott, mint a maradék vadász, de a semmi mélyén valahogy ismét egymásra találtak, s újjászülettek. Ilyenkor Béres úr azt képzelte, hogy ő a párduc, s a másik a vékonydongájú, bár inas és erős vadász, s dárdáját szügyig mélyeszti az állat vadhúsába. Mégis arra ébredt, reggelre kelve, hogy a párduc keresztben hever rajta, s pofáját feléje fordítva nézi őt. Csak a vekker csörgésére tűnt el az ágyról.

Mi lesz, ha egyszer nem csörög a vekker?

- Úgyis én halok meg hamarabb - mondta most, miközben a bolyhos törülközővel szárazra dörgölte asszonya hátát és csudás tomporát.

- Beszélsz itt hülyéket! - Az asszony kilépett a kádból, olyan keccsel és rugannyal, mint egy gazella. Mozdulataiban nyoma sem volt a ragadozónak. - Hívd fel a kőművest, drágám. Ott van a kisasztalon a telefonszám. Tárgyalj te vele. Mégiscsak te vagy a férfi. - Az ajtóból (már fürdőköpenyben s a bokája szépségét kiemelő kicsiny papucsban) visszanézett. - Szeretlek, Edgár - mondta lágyan, aztán becsukta maga mögött az ajtót.

Béres úr leereszkedett a csukott toalettre.

Beláthatatlan a világ. Ilyesmit gondolt. A gondolat nem volt megformált, nem tartalmazott szavakat. Ahogy múltak az évek (ahogy telt az idő), egyre gyakrabban tréfálta meg az agya efféle félgondolatokkal. Érezte, hogy ugyanonnan jönnek, az agyveleje legmélyéről, a nyakszirtje felől, onnan, ahol az egyre gyakrabban rátörő fejfájás fészkel. Onnan, ahol lét és nemlét összeérnek, onnan, ahová a halál kódját rejtették a dezoxiribonukleinsavak. A kisagy tövéből, ahol a IV. agykamra a nyúltvelővel találkozik, onnan, ahol a pallidum szinte elfogy, de az agytörzs még nem kezdődik el, mélyen az övtekervény (gyrus cinguli), a kéregtest hátsó, legömbölyített, a tobozmirigyet védő görbülete alól. A nagyagy (a tudatos érzékelés, az akaratlagos mozgás és a lelki tevékenységek szerve) két agyféltekéből, valamint az azokat összekötő struktúrákból áll. Üregei az agykamrák, amelyekben az agyvíz áramlik. Az embernél az agyféltekék felületi rétegét a szürkeállomány képezi. Barázdák, hasadékok szántják, ami által mindkét féltekén elkülöníthető a homlok-, fali, halántéki, tarkói, valamint az ún. szigetlebeny. A nagyagy mélyebb fehérállományába ágyazva találhatók az úgynevezett nagy, központi magvak, törzsdúcok (nucleus lentiformis, nucleus caudatus), valamint a köztiagy zömét képező szürke mag-komplexusok, a thalamusok. A nagyagy alapján helyezkedik el a hypothalamus. Az agyalapi mirigyet (hypofizis) nyél köti össze a hypothalamusszal. Az úgynevezett hypothalamo-hypophyealis rendszer, szoros összeköttetésben a limbikus kéreg részeivel, a zsigeri és általános anyagcsere-funkciók központja. A féltekék egyéb részeit fehérállomány alkotja: ilyen a capsula interna, amelynek nagy részét a mozgatórostokat tartalmazó piramispálya foglalja el. Az agytörzs a gerincvelő közvetlen folytatása a nagyagy felé, a nyúltvelő, a híd és a középagy együtteséből áll. Hátrafelé a kisagy hajlik rá: ezzel a kisagykarok kötik össze. Az agytörzs a szervi működések automatikus központjainak a székhelye, itt található a formatio reticularis, ami fontos szerepet játszik az ébrenlétben, és itt lépnek elő az agyidegek is. A magasabb rendű működések (beszéd, intelligencia stb.), az akaratlagos mozgás, az érzett és érzékelt információk legfelsőbb integrációjának székhelye az agykéregben van.

- De hol vagyok én? - kérdezte a fürdőszoba csöndjében suttogva Béres úr, aztán becsukta a Larousse-t, és visszatette a helyére, a vécé mögé.













 
 
0 komment , kategória:  Horváth Péter Béres úr és a f  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1019
  • e Hét: 12764
  • e Hónap: 92322
  • e Év: 2033602
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.