Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-05-01 10:01:27, kedd
 
  Jókai Anna
A műszeműek
(novella)



- Ne mutasd, Vergil'; ne vigyél oda.
- Megmutatom, amíg látsz, s nem
oda viszlek, csak odáig!

- Bátorság! - mondja Vergil', s mint a macskát, a nyakbőrömet becsippentve tart a szakadék fölött.

Lebegünk. Kapálózom, a talpamnak szilárd támasztékot keresve.

- Nyugalom! - mondja Vergil' - még foglak. De ölben már nem vihetlek. A hátamra sem csimpaszkodhatsz. Mert nem vagy már gyerek. Andalogni pedig, kéz a kézben, kettőnk viszonyában s ily helyzetben nem természetes.

Vergil' hangja belőlem szól, kifelé. ,,Belső hang", így hívják, konvencionálisan leegyszerűsítve. Közlés ez; s én is közlöm a magamét, csaknem teljes szinkronban.

- Ne engedj el - mondom, és rettegek -, el ne engedd a grabancom...

- Mit félsz, kicsinyhitű? Engem is köt az Ígéret. Nem hagylak bimbózó szárnyakkal lezuhanni.

- Nem akarok - ahogy csak tudok, összehúzódzkodom -, nem akarok oda a mélybe, közéjük...

- Már túl vagyunk a nehezén - duruzsol Vergil', s ezzel a többes szám első személlyel velem közösséget vállal, vigasztal. - Legalábbis azt hiszem - helyesbít. - Hacsak...

- Ez a homály, folyton-folyvást! - lázadozom. - ,,Hacsak, ámbár, esetleg...!"

- És a ,,bizony-bizony, vagy-vagy, igen-nem..." Az isteni szókincs változatos.

- Hát akkor miért rémítgetsz? Miért a poklot mutogatod, miért nem a mennyet?

- Azt mutatom, amitől óvlak; nem azt, ahova kísérlek.

- Kik ezek hát?! Kik ezek itt alant a szutyokban, iszapban, sötétben-hidegben, cserzett bőrrel csupaszon hemperegve, gázos bugyborékban-bűzben, röhögve és csaholva...? És miért nem sírnak-rínak? Hol a jajongás? Foguk csikorgatása?

- Sírni csak az tud, aki még remélhet. A jajszó a kínt követi. A fogak csikorgatása a kétségbeesés jele. De itt már nincs remény, nincs fájdalomérzet, nincs mulasztás- vagy veszteségtudat.

- És a tűz?! A lobogó, piros lángnyelvek, az üst a fortyogó szurokkal, az ördög és az ő vasvillája...?

- Hol élsz te? - Vergil' megpöccenti leheletével a fülem tövét -, ez már nem az a pokol. A pokol is halad a korral. Igények szülte luxuskivitelben. Az ördög két szimpla szemmel nem látható. A háromszeműeket pedig megöltétek, ha megölitek majd. Vigyázz. A jelen időd még a folyamatos jelen; nem a befejezett múlt, sem a befejezett jövő. Figyelj. Ereszkedünk, egy kissé lejjebb.

Májfoltos a Nap. Penészes sarló a Hold... A sziklák a maradék híg fényt is visszadobják. A szakadék szinte összezárul. Nincs perem, nincsenek grádicsok. Nincsen fokozatosság, holmi költői, enyhítő ,,bugyrok". Aki lent van, lent van. Undorító és egyhangú világ. Gubancos drótszőr. (Egykor a fű.) Poshadt pocsolyák. (Egykor a tengerek, vizek.) Taplógombák nyálkás felületen (egykor a termés). Szárazzá szálkásodott, hegyes óriáskarók (egykor a fák). Törmelékek, romok, ürülékkel borítva (ó, a tornyos paloták és gőgös felhőkarcolók). Puffadt hasak, púpos gyomrok, duzzadt, vonagló medúzaszáj, kocsonyás végtagok, hermafrodita nemi jelleg (a valaha volt férfi és nő helyén).

Senkinek nincs senkije. A semmi mindenkié. De a villódzó, alvadtvér-színű műszem - zizegve zörgő szívós szerkezet a néhai szem kiszikkadt gödrében - a maga módján hibátlan. Különben általános színtelenség. Nem szürkeség, nem a fehér-fekete. Hanem egyformára fakult kék, zöld, sárga.

- Majdnem csend van - mondom csodálkozva -, csak a röhögés-böfögés-röfögés, csaholva-lihegés... gomolygásban-tülekedésben... Egy árva indulatszó nem sok, de annyi se hallik...

- Nekik nem kell a beszéd - Vergil' magához ölel, tart szorosabban. - A virtuális valóságot élik, víziókban és hallucinációkban. A valódi kül- és belvilágról már mit sem tudnak. Azt hiszik, tökéletesedett és van, ami elsorvadt, és nyomaiban sincs már. Játéknak indult - neked magyarázzam? Mígnem kicseréltették élő, de hályogosodó szemeiket a szenzációs műszemekre. Aztán lassan beleélvezkedtek a mesterséges világba. Nincs szenvedés, nincs próbatétel, nincs sorstragédia. Csak az van, amit plasztikusan és hízelgően a beépített gépezet elhitet. Tépik a taplót, falják - terített asztalnál ínyencként vacsorálnak. Egyik durva kőről a másikra ugranak - délszigeti tájon így utazgatnak. Átpergetik a sarat hártyás ujjaik közt - aranyukat számlálják mámorosan. Görgetik-döngetik egymást, bukfencezve - diadalmas akcióhősök. Fittyedő hímtagjukat az üres ondóval saját repedésükbe gyömöszölik: szexorgia kéje, változatos perverziók.

- Mikor, vagy mióta? - kérdezem. - Mikor következett be, és mióta tart?

- Még nem következett be, mégis örökké tart. Ne firtasd, ha még nem érted. Itt nincs születés, és nincs halál sem. A résztvevők száma meghatározott, amíg csak a műszem működik, márpedig az precíz, negatív zsenialitású találmány, szavatosságát eonokkal mérik!

- Itt már kegyelem sincs?!

- Talán a szétesés. Talán az elmállás. Talán a felmorzsolódás, vissza a lelketlen porig. Vagy talán a pralaya: a Teremtés szünete két forró lüktetés között.

- Talán... talán. Vergil', mily bizonytalanság! Angyal létedre nem röstelled?

Vergil' csóvál egyet a testemen.

- Csak az Öregisten a mindentudó. Ember létedre még ezt sem tanultad?

Vonna már újra feljebb. De én még kérdezek.

- Sohasem pihennek? Sosem alszanak?

- Nem - Vergil' most határozott. - Csúfolták az alvást, időpocsékolásnak. Így aztán becsukódtak a kapuk. Nincs többé átjárás. Nincs többé pótlása az energiának. Ki is pusztult már belőlük, ami rokonként közlekedhet égi mezőkön. Senki se mondhatja, ,,Én vagyok", ha még bárki is tudna beszélni. A héjakban nem tapad meg az Ige.

- Részvétem - mondom.

Vergil' ránt rajtam:

- Legfeljebb sajnálhatod őket. De részvét?! Ez a szó esetükben-esetünkben veszélyes.

Ruganyosan meglódul, bizony türelmetlen.

- Gyerünk innen. Közel a pirkadat. Nemsokára megébredsz.

Vergil' hangja bennem egyre halkabb, de jól artikulált:

- Nem a vágyálmok, a rémálmok hasznosak - ezt még tisztán hallom.


















 
 
0 komment , kategória:  Jókai Anna A műszeműek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1575
  • e Hét: 13320
  • e Hónap: 92878
  • e Év: 2034158
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.