Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-05-04 20:59:58, péntek
 
  Dóka Péter
Angyalka
(novella)



- Egy kis angyal! Szöszi tündérke! Ennivaló kislány.

Ilyeneket mondott anyám Dórikáról, a főnöknője lányáról. De engem nem dicsért soha. Hétéves koromra már ismeretlenül is utáltam Dórikát. Volt egy idétlen festményünk a nappali falán, valami barokk repró, tele angyalkákkal. Amikor anyám Dórikát, a szöszi angyalt említette, mindig azok a pufók kis puttók jutottak eszembe, és elfogott a hányinger. Aztán anyám egy délután azzal jött haza, hogy hallotta a kis tündért énekelni.

- Valami csodálatos! El se hittem, hogy ő énekel! Mondtam is Icának, olyan a lánya hangja, mint a bársony. Igazi kis énekesnő!

Fájt, persze hogy fájt, de azért értettem én anyámat. Irigyelte Ica nénit. Mindig kislányt szeretett volna, nem ilyen trehány, csavargó fiút, mint én. De apám hamar megfosztotta anyámat minden további reménytől. Még négyéves sem voltam, amikor beszedett egy doboz altatót. Anyám nem keresett új férjet. A fiatal özvegyek vágyait talán csak könyvekből ismerte, erős volt, nyugodt és kiegyensúlyozott. Minden hónapban egyszer elmentünk a temetőbe. Összejárt a barátnőivel. Nem volt semmi mániája, csak ez az állandó dórikázás.

Egy novemberi napon aztán megértettem anyámat. Dórika az iskolai ünnepélyen szólót énekelt. Az iskola folyosóján szorongtunk, mert kint esett az eső.
A lánykórus zümmögni kezdett, és Dórika búgó, mély hangon elkezdte a dallamot. A Moszkva-parti estéket énekelte. Szőkésbarna, copfba kötött haja volt Dórikának, kicsit ferde vágású, zöld szeme, és az orra felfelé ívelt, mint egy síugrópálya. Egy szempillantás alatt elöntött a szerelem.

Dórika harmadikos koromtól az osztálytársam lett, negyedikben néhány hónapra a padtársam is. Azt hiszem, nagyon unalmasnak talált. Mindig az indiánregényeimről meséltem neki. Cooper nőalakjait, akik soha nem vették észre a főhős lelki szépségét, Dórikához hasonlónak képzeltem. Arra reményem sem lehetett, hogy Dórika viszontszeret. Magasabb volt nálam, jobb tanuló, és folyton a zeneiskolásokkal lógott.

Egyszer mégis közel kerültünk egymáshoz. Kilencévesek lehettünk, amikor a könyvtári dolgozók karácsonyán, az ajándékosztás után kergetőzni kezdtünk a folyosón. Amikor beértem Dórikát, ő felsikoltott, és csillogó szemekkel nézett rám. Előnyt adtam neki, hogy megint beérhessem. Mikor elfáradtunk, leültünk a lépcsőre. Néztem Dórikát, és arra gondoltam, kiöntöm neki aprócska, szomorú lelkem. De csak Winnetouról meséltem neki.

Nyolcadikban lemondtam Dórikáról. A nagy mellű, formás lányokat kezdtem bámulni, és mély hangon utánuk dörmögtem. Néha a fenekükre is csaptam, ha úgy éreztem, megengedi a helyzet. Dórika, az eminens, nem vett részt ezekben a játékokban. Legalábbis velünk nem. Később egy klarinétos fiú mesélte, hogy csókolózott vele az udvaron. Azt mondta, Dórikának ragadós a nyelve.

Másik gimnáziumba került. Ő gitározni és énekelni tanult, engem angolra taníttatott anyám. Írót akart nevelni belőlem. Forgatókönyvírót. Apám világosító volt a filmgyárban, de anyám csak úgy mesélt róla az ismerősöknek, hogy ,,a Tibor filmes volt". És hozzátette: ,,Az Imike is filmes lesz." Az Imike én voltam, és nem filmes akartam lenni, hanem dzsigoló. Egy osztálytársamtól, Lautner Palitól tvisztelni tanultam, és szüntelenül bulikra jártam. Lautner tanácsára lassúzáskor jól magamhoz húztam a lányokat.

Negyedikben, egy zavaros házibulin találkoztam újra Dórikával. Jól emlékszem a bulira, sokat készültem rá, mert Lautner ígért egy lányt, aki sok mindenre hajlandó, csak kedvesnek kell vele lenni, és itatni kell. Tolongtak a zsíros hajú kamaszok a kis budai lakásban. Tíz után néhány perccel érkezett meg Lautner. Magas, szőke lány lépett be utána az ajtón. Amikor meglátott, egy pillanatra megtorpant. Az előszoba félhomályában is felismertem Dórikát. Köszöntem neki, és berohantam a szobába. Nem voltam már józan, mintha álomban mozogtam volna. Nem érdekelt, hogyan és miért került ide Dórika, csak az érdekelt, ne történjen meg az, amit nem bírtam volna elviselni.

Ha valakivel táncolni láttam, odamentem, és lekértem. Hogy más ne bizalmaskodjon vele, bizalmaskodtam én. Akkor Lautner odajött, félrevont, és azt mondta, hagyjam a többieket is szórakozni. Azt mondtam neki, menjen ki az előszobába, és nézze meg, nem vagyok-e ott. Erre Lautner ellökött, és én nekiestem valakinek. Aztán addig ütöttem Lautnert, amíg el nem esett. Betámolyogtam a fürdőszobába. A fényre szétrebbent egy párocska. Dórika volt, egy ismeretlen fiúval. Odaléptem hozzájuk, megragadtam a fiút, és belelöktem a kádba.

Lautnerrel nem barátkoztam többet, de ő sem barátkozott velem. Leérettségiztem, és felvételiztem a főiskolára. Forgatókönyvíró szak nem indult, ezért dramaturg szakra mentem. Nem vettek fel, s anyám úgy határozott, ameddig a főiskolán nem látják be, hogy égető szükségük van az én fantáziámra és forgatókönyvírói kreativitásomra, addig dolgozhatnék esetleg a filmgyárban világosítóként. Volt még ott a régi időkből egy Marci nevű ismerősünk.

A filmgyárban sok volt a munka, de játékfilmet alig forgattunk. A kilencvenes évek közepén erre nem jutott pénz. Stúdióban világítottunk, többnyire elképesztően régi, de azért megbízható spotlámpákkal. Egyszer-egyszer, ha valamelyik külföldi rendező Magyarországon forgatott, elküldtek minket is segíteni. De leginkább maszekoltunk Marci bácsival. Két év alatt, amíg ott dolgoztam, legalább tizenöt videoklipet felvettünk. Volt, ahol a világítást csináltam, máshol én voltam a technikus, néha kameráztam is. Három évvel ezelőtt, amikor a lánybandák kezdtek divatba jönni, forgatni hívtak minket Balatonföldvárra. Egy fürdőruhás lánycsapatot kellett felvenni a strandon. Hárman voltak, piros, sárga és zöld fürdőruhákban. A zöld fürdőruhás lány Dórika volt.

Nem készült el a klip, illetve lehet, hogy elkészült, de nélkülünk. Még a felvétel előtt beszélgetni kezdtem Dórikával. Már nem is emlékezett, mi történt a bulin, csak azt sajnálta, hogy olyan korán elrohantam. Beszélt az együtteséről, még csak néhány hónapja vannak együtt. Bizonyos Halmi László írja a számokat, ő a menedzser is. Csupa ostobaságról beszélgettünk, végül elrohant sminkelni, én pedig kicsomagoltam a derítőlapot. Megszólalt a zene, azt vettük fel először, hogy a lányok táncolnak a vízparton. A rendezést is Halmi vállalta magára. Ő instruálta az unott arcú kameramant.

- Most a seggükről is egy közelit!

A lányok mozgásával Halmi nem volt elégedett. Igaza lehetett. Idétlenül mozogtak. Marci bácsi is kinyilvánította véleményét.

- Dögös csajok, jó cicik meg minden, de a hangjuk meg a mozgásuk az nulla.

- Annak a jobb szélsőnek, a zöld bikiniben, annak, Marci bácsi, jó hangja van.

Az öreg csak legyintett.

- Hamis az, Imikém, hamisak mind.

Beesteledett, és Marci bácsival odamentünk Halmihoz a pénzért. Technikussal, kamerával és világítással húszezret kértünk egy napra. Halmi szerint tizenöt volt megbeszélve. Marci bácsi győzködte egy kicsit, erre Halmi elküldött minket az anyánkba, és azt mondta, vagy tizenöt, vagy semmi. Marci bácsi elvette a pénzt, és azt mondta, hogy mi befejeztük a forgatást, és búcsúzóul ő is elküldte Halmit az anyjába. Halmi akkor fenyegetően előrelépett, mi pedig megfordultunk, és elmentünk. Vittük a kazettákat is. Némán ültem Marci bácsi mellett az öreg Fordban, de amikor elhagytuk a várostáblát, kértem, hogy álljon meg.

Azon az éjszakán a földvári állomás egyik padján aludtam. Meleg volt, izzadtan hánykolódtam. Hajnalban azt álmodtam, újra gyerek vagyok, és Dórikával kergetőzöm a könyvtár folyosóján. De most Dórika fehér ruhát viselt, ki volt bontva a haja, és végig azt a buta kis számot dúdolta, amit ma felvettünk. Amikor fáradtan leültünk a lépcsőre, hozzáhajoltam, és meg akartam csókolni. Dórika ellökött magától, és otthagyott.

Másnap lementem a strandra. Öt perc alatt rátaláltam Dórikára, ott feküdt a parton, a zöld fürdőruhának csak az alsója volt rajta. Ahogy hanyatt feküdt, apró mellei egészen kisimultak. Odamentem és köszöntem.

- Bárki megláthat így - mondtam.

Dórika elmosolyodott és végigmért.

- Izmos vagy.

- Sokat dolgozom, nehezek a reflektorok.

Valaki a hátam mögött Dórika nevét kiáltotta. Először elvakított a nap, aztán megpillantottam Halmit. Kék fürdőnadrágban ügetett felénk, a kezében egy papíron palacsintákat tartott. Ránéztem Dórikára, és megfordultam. Azt hittem, Dórika arcát viszem haza magammal, de a vonaton ülve csak barna, aprócska mellei jártak a fejemben.

Azon a nyáron, harmadszori nekifutásra felvettek a dramaturg szakra. Anyám büszke volt rám, de én nem voltam boldog. Sajnáltam otthagyni Marci bácsit. Utoljára jól berúgtunk az öreggel. A Belgrád borozóban ittunk estig, aztán kimentünk
a Duna-partra, és leültünk a lépcsőre. Meleg, nyári este volt, szemben velünk a Kossuth feliratú hajó horgonyzott, nyüzsögtek rajta az emberek. Marci bácsira rátört az érzelgősség, és azt mondta, olyan vagyok, mint apám.

- Csak apád gyenge volt. Állandóan félt.

- Mitől félt?

Marci bácsi hátat fordított nekem és a Kossuth feliratú hajónak, kigombolta a sliccét, és vizelt. Halkan dudorászott maga elé. A hajón egy nő felsikoltott, és utána tiszta, csengő hangon nevetni kezdett.

- Apád attól félt, hogy egy senki. Hogy nem viszi semmire az életben. Nem is vitte, ez nem vitás. De nem ezek a dolgok számítanak. Csak ő ezt nem tudta, mert megbolondította anyád.

Nem felejtem el az első napot, a Szentkirályi utca rossz illatát, a sok hosszú hajú fiút, a kerek szemüveges lányokat a főiskolán. Kedvesek voltak, tele elképesztő tervekkel, sok rendezőt ismertek, és drága cigarettákat szívtak. Hozzájuk képest maga voltam a földön járó prózaiság. Alig értettem szót velük. A második héten aztán elhívtam közülük egy lányt moziba. Izabellának hívták, de már ismeretségünk első öt percében közölte, hogy utálja a nevét, és a barátai mind Cupinak szólítják. Alacsony volt, festett vörös, és rajongott Felliniért. Az Amarcordot néztük meg a Toldi moziban. Rajtunk kívül csak egy tanárunk ült a nézőtéren. Annál a résznél, amikor a trafikosnő a főszereplő kérésére megmutatja elképesztően nagy melleit, Cupi hozzám bújt, és azt súgta a fülembe:

- Ezt szeretitek ti, férfiak! Ezért vagytok oda, igaz?

Nem válaszoltam. Amikor kijöttünk a moziból, bocsánatot kértem, és elszaladtam. A Körúton mintha csupa szőke, vékony lány sétált volna velem szembe.

A főiskolán legtovább egy örökké szomorú lánnyal jártam. Irénnek hívták, és semmiben sem hasonlított Dórikára. Órákat kószáltunk a Népligetben, ültünk a Nehru-part padjain, és bámultuk a kutyákat sétáltató párokat. Ilyenkor a vállamra borult, és arról beszélt, az apja iszik, és az anyja olyan boldogtalan. Költői lelkű lány volt, állandóan rajzolt és fényképezett. Összekötött minket a félelem, hogy nem tartozunk sehová, rossz helyen vagyunk a rossz időben. Egy téli éjszakán végre elcipelt a lakására. Meg kellett várnunk, amíg a szülei elalszanak. Sötét volt, s ő mohón, telhetetlenül ölelt magához. Amikor elkezdtem róla lefejteni a ruhát, egyszerre sírva fakadt. Próbáltam vigasztalni, mindenféle kedvességet mondtam. Aztán csak feküdtünk egymás mellett, fogtuk egymás kezét hajnalig.

Egy márciusi estén anyám sírva kevergette otthon a szalonnás tojást. Meghalt Icuka, a főnöknője. Alig tudtam enni a rántottából. Vacsora után lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és anyám felvételi ajándékával, a méregdrága Lacoste parfümmel alaposan befújtam magam. Dórika kisírt szemekkel, de kifestett arccal fogadott. Adott két puszit, és beljebb hívott. A nappaliban ültünk le. Pogácsával kínált, és váratlanul az apjáról kezdett beszélni. Még gyerekkorában hagyta ott őket, úgy tudtam, egy másik nő miatt. Dórika kiderítette, hol dolgozik - pincérkedett egy étteremben -, elment hozzá, de nem merte őt megszólítani. Hirtelen félbeszakadt a történet, s Dórika szemét könny futotta el.

- Nem is voltam itthon, amikor meghalt. Hétvége volt, a tejes hívott fel, hogy anyám nem vette be már egy napja a tejet. Az előző éjszaka halt meg.

Ültem a pamlagon, gőzölögtem a Lacoste-tól, és próbáltam levenni a szemem Dórika combjairól.

- Anyukád büszke volt rád. Mindenki angyalkának hívott.

Dórika cigarettára gyújtott.

- Angyal? Na igen. Akárhová mentem gyermekkoromban, mindenhol azt hallottam: ,,Nézzétek a kis angyalt! Nézzétek a tündérkét! Az aranyos, ennivaló kislányt!" Gyűlöltem magam a finom kis arcomért, a bársonyos hangomért. Sosem akartam angyal lenni, az akartam lenni, aki vagyok. Arra, hogy valójában milyen vagyok, senki sem volt kíváncsi.

- Miért? Milyen vagy?

Dórika elgondolkozott.

- Sokan azt gondolják, vagány vagyok és erős. Pedig csak ragaszkodom az álmaimhoz. Szeretnék elérni valamit. Olyasmit, amit én tartok fontosnak. Szegény anyám éppen ezt nem tudta megbocsátani soha. Hogy nem vagyok már az ő angyalkája. Mindig azt hajtogatta: ,,Komolyabb dolgokat kellene énekelned, nem ilyen butaságokat." Apa is azért hagyta ott, mert nem is foglalkozott vele, csak velem. Én voltam a mindene.

Dórika elpityeredett. Közelebb húzódtam hozzá. Letette a cigarettát a hamutálra, és a vállamra borult. Átöleltem, mióta ismertem, először. A kezemet lecsúsztattam a fenekére. Dórika meg sem mozdult, csak sírt tovább. De amikor elindultam haza, utánam szólt.

- Holnap a temetés után nagyon egyedül leszek. Gyűlölök egyedül lenni. Úgy érzem, mintha rám akarnának omlani a falak. Ha gondolod, átjöhetsz.

A temetésen esett az eső. A gyászmenet végén ballagtam anyámmal, csak akkor láttam meg Dórikát, amikor a sírhoz értünk. Sötét csattal fogta hátra a haját, egyszerű fekete felsőt viselt, és nem túl hosszú, fekete szoknyát. Reszketett a válla a sírástól.

- Le van fogyva - mondta anyám. - Rosszul néz ki.

Este virággal állítottam be Dórikához. Az ajtóban puszit adott, és beengedett a félhomályos lakásba. A nappaliban szólt a zene. Sheryl Crow száma, a Run Baby. Szinte belezuhantam a fotelbe. Dórika magamra hagyott, aztán egy üveg martinival és két pohárral került elő. Egymás mellé ültünk, Dórika combjai a térdemhez értek.

- Egészségedre.

Alig értettem, miről beszél, csak kirúzsozott száját figyeltem, és mély, rekedt hangját. Megfordult a kazetta, Sheryl Crow újra a Run Babyt énekelte.

- Hallottam, Imi, hogy felvettek a főiskolára.

Bólintottam.

- Akkor eléggé benne vagy a filmben, igaz?

Felhajtottam a harmadik martinit.

- Igaz.

- Mindig érdekelt a film, de sose sikerült a tűz közelébe jutnom. Nem könnyű. - Dórika elnevette magát. - Neked magyarázzam?

Közelebb hajolt, és félresimított egy hajtincset a homlokomról. Jobb kezemet rátettem a combjára.

- Igen, nem könnyű. De én tudnék neked segíteni.

Dórika kigombolta a köntösét, és szétnyitotta.

- Én bármikor segítettem volna. Csak nem szóltál.

Dórika kigombolta az ingemet. Mosolyogva hallgatta, ahogy rendezőkről és operatőrökről beszélek, akik jó barátaim, s akik majd elindítják az ő karrierjét. Kibújt a köntöséből, és végigfeküdt a kanapén. Akkor eltört bennem valami, szinte hallottam, ahogy reccsent. Egy tetoválást vettem észre a hasán. Egy angyalka repült a köldöke felé. Részegen, gurgulázva nevetett, amikor rákérdeztem.

- Angyalka vagyok, nem tudtad? Bukott angyalka, szárnyas angyalka. Egy angyalarcú kurva. Ezt egy híres színész mondta. Sok mindent ígért nekem.

Remegve hajoltam fölé.

- Nem szabad így beszélned. Te valaki vagy, ne felejtsd el. Csodálatos, igazi kis angyalka. Felnőttél, ennyi az egész. Mindannyian felnövünk.

Megrázta a fejét.

- Senki vagyok, Imi. Álmodozó, kedves senki.

Nem hagyta, hogy válaszoljak. A szájamra tette a kezét, és lehúzott magához.

Másnap reggel fázva ballagtam hazafelé. Fáradt voltam, de boldog. Mintha átoktól szabadultam volna. Az angyalkák és az álmok nagyon messze voltak, akár csak egész nyomorult életem attól a régi iskolai ünnepségtől kezdve. Egy talponállóban ittam egy kávét, a pultosnő, rövid, fekete hajú asszony, kedvtelve mért végig. Felszálltam a metróra, és csodálkozva néztem körül. Csak lányok ültek rajtam kívül a kocsiban. Elképedtem, mennyi hajszín, szemszín és alak van a világon. A metró kiért a föld alól, és a vagont elborította a sápadt, téli napfény.














 
 
0 komment , kategória:  Dóka Péter Angyalka  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1967
  • e Hét: 7259
  • e Hónap: 86817
  • e Év: 2028097
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.