Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-05-04 22:20:15, péntek
 
  Czigány Zoltán
Házimozi
(novella)



Zebegényi már megint egy vetítővel bajlódott. Igyekezett végigvezetni az öreg keskenyfilmet a szovjet elgondolás útján. Vendéglátójuk, az intézet egyik vezetője és a technikai munkatárs, akinek a gép kezelése lett volna a feladata, de Zebegényinél lényegesen kevésbé boldogult vele, magukra hagyta őket: a falra vetített százéves írót, az író lányát, a lány férjét és Zebegényit. A film több helyen szakadt volt, újból és újból az orsóra kellett terelni.

Zebegényi szerette ezeket a fölvételeket. Szívesen talált rá azokra a családi filmekre, melyeken az írók és az írók íróbarátai nem beszéltek, nem szerepeltek, nem írtak, hanem egyszerűen csak léteztek szeretteik társaságában. Hosszas nyomozás után Párizsban lelte meg azt a tekercset, mely a század harmincas éveiben egy erdélyi kastélyban készült, s olyan írók arcát és lépteit őrizte, akikről addig nem volt látható mozgóképfelvétel. Aztán sorra előbukkantak a hetvenes években forgatott családi filmek, melyek pontosan, bájosan és némán, nézhető hosszúságban mutatták meg egy már megint tovatűnt korszak képeit. Pilinszky az erdőben szavalt, Weöres egy trafik előtt állt, Vas István pipázott a tengerparton, Karinthy egy ősi kultúra templomára mászott, Zelk a balatoni kompon utazott, Illyés kalapált. Most éppen Németh László hurcolkodott ki a sajkodi kisházba.

Rövid, tíz-tizenöt éves időszak divatja volt Magyarországon a házimozi. Korábban csak keveseknek volt rá pénzük, talán a harmincas években a kiváltságosabbaknak, később jött az olcsóbb videó, mely által már élvezhetetlenül terjedelmes, ráadásul hangos fölvételek készültek. A filmet rövidsége tette értékessé, tömörsége érdekessé, némasága titokzatossá. A videó valóságosabb, unalmasabb és értéktelenebb lett. Zebegényi tisztában volt vele, hogy a fejlettebb technika már nem képes arra, hogy olyan értéket hagyjon hátra az utókornak, mint a fejletlenebb. Ha a marosvécsi kastély parkjában videóval forgattak volna, akkor hosszú, remegő felvételeken rossz viccekkel ugratnák egymást a meghívott írók, félremondott szavakkal olvasnák írásaikat, ne adj' isten tanácskozni kezdenének. A filmek megtartották az írót méltóságában, mert nem engedték őt szóhoz jutni másként, csak írásai által. Zebegényi azzal is tisztában volt, hogy ezt mindenki tudja, de mégsem fog senki filmkamerát venni, mert az ellenkezik a kor legfőbb kívánalmával: nem kényelmes. Márpedig ebben a korban a kényelemért, de már a kényelem látszatáért is sok minden veszteséget elkönyvelhettek az emberek, és sok mindent vállaltak érte, olykor még a kényelmetlenséget is.

Zebegényi emlékezett azokra a mondatokra, melyeket a falra vetített embertől a filmezésről olvasott. ,,Ma már vannak amatőr filmezők is, ahogy vannak amatőr fényképezők. Ha gazdag ember volnék, vennék ilyen készüléket, amellyel műterem nélkül is megörökítheti az ember a körülötte mozgókat, vetítőgépet is hozzá, hogy este az ebédlőfalra a szalagjaimat fölvetíthessem. Különösen a lányaimat fényképezném sokat, ha tehetném. Az ember harcol, ír, robotol, s ezek a kis lárvák, amelyeket a gyermekeink levetnek, elmaradnak mögöttünk, anélkül, hogy igazán megfigyelhettük volna őket." Zebegényi ezekre a mondatokra hivatkozva kereste meg Németh László lányait: vajon édesapjuk vett-e végül ilyen készüléket? Nem vett, kénytelen volt írásban rögzíteni gyermekei képét. De lányai és férjeik már vettek, s az ő felvételeiken volt látható az idős író, s persze saját gyermekeik lárvakora. A hat-hét év egy órába sűrített képeit készítői sem nézték meg húsz-harminc éve már. Kicsi fiát, gyermekének harmincöt, harminckét, harminc éve elvesztett lárváját látta újra mozdulni az apa. Néha előbukkant Németh László öregen is iskolásfiú alakja, de mindig csak felesége mellett vagy lányaival, esetleg orvosbarátai társaságában. Mások filmfelvételein, egy találkozás vagy kirándulás alkalmából, sorra megjelentek az íróbarátok, kortársak, csak Németh László mellett nem lehetett látni írókat, egyedül volt a képeken, akár a Tanúban. Zebegényi néha nem a falat nézte, hanem az író lányát, aki az arca elé emelte egyik kezét, mikor gyermekét szoptatva látta magát, s a kicsit szelíden elemelte melléről. Aztán egy csetlő-botló síelésen történt felvétel képei közben mondta maga elé: az ember hagyja, hogy bármikor lefilmezzék, nem is gondol rá, hogy ezt valaki látja majd. Nem tudhatták, hogy a század e páratlanul rövid életű tényműfajának képei kincset érnek majd, gondolta Zebegényi. Az apa hallgatott, csak nézte a falon mozduló fekete és fehér foltokat. Halkan, rekedten szólalt meg végül: milyen kár, hogy megnőnek ezek a kicsik, már nem vehetem föl, magamhoz őket.

Zebegényi akkor elfelejtette a film elvesztett erényeit, el az egyre jobban áthevülő szovjet vetítőgépet, az intézet frissen festett falán lépkedő Németh László alakját is elfelejtette, és váratlanul eszébe jutott egy álma.

Szigliget. Ez biztos volt. S az a nyári, délelőtti napfény is, amelyben valóban annyiszor járt már ott, azon a falusi aszfaltúton. Viszont ismeretlen volt az a nyugalom, melyben óvodás korú fiával sétálni indult. Nem kellett sietnie a tópartra, sem vissza, a korai ebédre, vásárolnia sem kellett semmit, se kisautót, se naptejet. Csak ballagtak fiával a falusi házak között az üres, forró, nyári aszfaltúton. Később útfelbontásokhoz értek, talán kétoldalt szélesítették az aszfaltot, vagy gödröket javítottak ki, s mintha egyszer egy pallón is át kellett volna kelniük, de a munkások nem voltak sehol. Végül, egy parasztház kerítésének futva, meg is szűnt az út. Zebegényi nem tudta eldönteni, hogy a ház telepedett-e rá a régi aszfaltútra, vagy éppen csak most készülnek az utat továbbépíteni, s a parasztház lebontás előtt áll. Minthogy az épületet megkerülni semerre sem lehetett, fiával együtt átmásztak a kerítésen. Előbb ízléstelenül berendezett, vidéki családi otthonnak vélte a házat, aztán, talán egy másik szobához érve, rájött, hogy egy tájházban van. Éppen mutogatni kezdte volna fiának az összehordott régi bútorokat, üvegeket, tálakat és szerszámokat, mikor egy öregember és egy öregasszony lépett a szobába, s őt pálinkával, fiát almával kínálta. Akkor vált világossá Zebegényi számára, hogy nem falusi tájházban vannak, hanem a régiség különös jelenvalóságában, Erdélyben. Zebegényi néhány szót váltott az öreggel, talán az útról beszélhettek valamit, míg az asszony fia szőke fejét simogatta, aztán kikísérték őket a hátsó kerítéshez, amin most kifelé kellett átmászniuk, hogy az aszfaltútra visszatérhessenek. Onnantól kezdve megint a rend szerint, az út két oldalán álltak a kertes házak, s Zebegényi egy pillanatra úgy érezte, mintha az a Pasaréti út lenne, csak régebben. Az egyik kertből piros inges lány nézett ki, s mögötte állt az anyja félig elfordulva. Zebegényi félt, látják rajta, hogy ivott. Körülbelül ott, ahol a Pasaréti térről a Kapy lejtő fölkapaszkodik a Rózsadombra, egy fatörzsekből tákolt, erdei lépcsősorra fordultak. Fia nagyokat lépett a letaposott földdel bélelt lépcsőkön, s föl sem nézett a szemből közeledő házaspárra. Zebegényi nem tudta pontosan, hogyan nevezhetné őket. Egyszerűen felnőttek voltak. Azt sem tudta, ismeri-e őket, hiszen már messziről mosolyogtak rá. A férfi kis felvevőgépet tartott a kezében, de mintha a nő vállán lógott volna a kamera üres tokja, s valamelyikük ballonkabátot viselt, hiszen csöndes, őszi idő volt. A nő továbbra is mosolygott Zebegényire, aki már kínosnak érezte, hogy sehogyan sem tudja köszönteni őket, de szerencsére, mikor egymás mellé értek, nem kellett megszólalnia, mert a nő még mindig mosolyogva, azonnal megszólította: persze, ma már itt mozgólépcső visz föl.

Zebegényi visszatekercselte a lejátszott szalagot, s közben a filmen látottakról beszélgetett az író lányával. Az álom hangulatát olyan pontosan érezte, hogy olyan pontosan egy egyenes vonalat sem lehetett volna húzni, de félt, mert egyszerre az egész volt előtte, s tudta, hogy tudata nem képes így lejátszani. Míg visszaidézi az álom egy-egy képsorát, addig más, akkor még meglévő, még fölidézhető részei vesznek el nyomtalanul. Tudata rendszeréhez nem jól csatlakoztatható formában érkezett az álom. Míg rögzítette, törölte is, s csak komoly veszteségek árán tarthatott meg valami maradandót.

A visegrádi hegy tetején volt az óvoda. Bent meleg volt, és nyirkos a levegő, a dadusok az alumíniumkondérokat megkongató merőkanállal osztották a levest. A másik szobában, ahol a gyerekek játszottak, a nagy, párás ablakokon s a kinti ködön átsejlettek az erdő havas ágai, és alul talán még a kettéváló Duna vonala is. Zebegényi emlékezett, álmában is elcsodálkozott azon, hogy fekete-fehérben álmodik! A film, a televíziós munka, lám, idegrendszerébe is beköltözött. A szigligeti vagy Pasaréti út és a parasztház és az erdő talán még színes volt, de most mintha egy hatvanas évek végén készült, fekete-fehér családi felvételen látta volna magát és fiát a régi óvodában. Zebegényi fia egy kissé tartózkodó volt, nem kezdett játszani a vele egykorú gyerekekkel, de érdeklődve nézegette a különösen újfajta játékokat. Egy szürke telefon tárcsáját tekergette, s megkérdezte, biztos-e, hogy négyest tárcsázik, ha a négyes szám nem is mozdul el. Később egy búgócsigát próbált ki, de Zebegényi már nem tudott rá figyelni, mert megérkeztek szülei és testvérei, és a dadusok már terítettek is nekik a játszószoba közepén. Az óvoda kissé üdülőhellyé alakult át, de Zebegényi anyja mégis azt mondta: eljöttünk mi is megnézni a régi óvodát. Zebegényinek sikerült az asztalhoz terelnie fiát, aki a műanyag poharat föl sem emelte, csak megdöntötte, s úgy kortyolt bele az ivólébe. A levesre még várni kellett, Zebegényi jól hallotta, hogy a háta mögött a dadusok még mindig a gyerekeknek osztják az ebédet.

Jegyzetpapírjára közben fölírt néhány sort: ,,Dobogókő, Orsó u., N. L., Fenyves utca, Istvánka kínozza Á-t - kroki!, N. L. - jó képek!, (nyár), nagy család!, N. L. - ősz". Amennyit tudott, újragondolt álmából, de éppen úgy, mint ébredés után, most is minden érzéke követelte a folytatást. Sejtette, hogy hiába lenézendő, ösztönös, állati történés az álmodás minden tudatos gondolkodáshoz képest, mégis, gondolkodása már csak gyenge mása lehet álmának, stílusgyakorlat esetleg, mert van az álom működésében valami éppen befolyásolhatatlan, valami véletlen tisztaság, ami ébren nem utánozható. ,,Biotudat" - írta jegyzete aljára, s mert volt ideje rá, továbbgondolta álmát.

Visegrádról a fia nélkül tért vissza Szigligetre, de nem abba a faluba, ahonnan sétálni indultak. Már útjuk elején is gyanús volt, hogy nem látott tárgyakat, melyek határozottan egy adott kor kellékei lehettek volna, most viszont biztosan fölismerte már, hogy ez nem a jelen időből való Szigliget, hanem talán az ő gyerekkorának idejéből való, amit egyébként sohasem ismert. A falu rendőrőrsének irodája előtt állt, a rendőrre várt, akiért már percekkel korábban fölszaladt egy asszony a közeli kocsmába, de még nem értek vissza. Nem jártam Visegrádra óvodába, s a hegytetőn nyilván nincs is óvoda, gondolta magában. És sehol sincs ma mozgólépcső egy harminc-harmincöt évvel ezelőtti erdei lépcső helyén. Aztán megint szétnézett, és beleizzadt ebbe a mába. Föl kellene menni a rendőr után, és inni, gondolta még, de éppen ez az, a kastélyba sem mert bemenni, halogatta a szembesülést, és nem akart nyilvános botrányt okozni. Előbb a rendőrnek elmondja kettesben. Hiszen így helyénvaló, hogy a rendőrségen bejelentse, elvesztette a fiát. De hol? Erre mit mond majd? És ki ő egyáltalán? Nem dülöngélt a rendőr, és nem is volt dühös. Na, mi a helyzet, elhagytuk a kicsit, kérdezte egykedvűen, és kinyitotta az iroda ajtaját. Zebegényi nem képzelte el pontosan a szoba berendezését, csak úgy nagyjából érezte egy hetvenes évekbeli területi megbízott kicsiny irodájának a hangulatát, a vacak bútorokat, a poros írógépet, a kastélyból származó fogast, a kurblis telefont. A beszélgetés körülményeit se nagyon gondolta végig, csak a mondatok sorozatát.

- Hogy értse: én csak jegyzőkönyvet tudok fölvenni.

- Nem tudom... Elmondanám.

- Hogy értse: várhatunk még vele, ezek a gyerekek meg szoktak kerülni estére. Mióta keresik?

- Nem kerestem még.

- Akkor meg mit akar? Én szaladjak utána?

Zebegényi erre nem tudott válaszolni.

- A maga lányáról van szó?

- A fiamról.

- A fiáról. Hol nyaralnak?

- A kastélyban, az Alkotóházban vagyunk.

- Maga? Na, mutassa a személyi igazolványát, lássuk!

Zebegényi erre még nem is gondolt, de ekkor azonnal tudta, hogy az ujjatlan kiskabátjában mindig ott vannak az igazolványai. Előbb az egész köteget megragadta, aztán mégis úgy találta jobbnak, ha csak egyenként adja majd oda őket.

- Mi az úristen?! Mi ez a lyukas vacak? Mi ez?

A rendőrnek érezhetően elakadtak a kérdései, mint az uszadékfák a hídpillérnél.

- A kurva életbe - nyögte ki végül. - Ezt honnan szedte?

- Mondtam, hogy elmondanám az egészet.

- Azt mondja el, hogy ki maga, és ezt hol szerezte.

- Ott van benne a nevem, és azt hiszem, a kiállítás helye és ideje is.

- Hogy mi van ebben, az egészen más lapra tartozik. Mert ez hamis! Vagy nem is tudom. Tudja igazolni magát?

- Ezzel tudom a legjobban.

- Az érvényes személyi igazolványát kértem! Erről majd aztán beszélünk. Ha nem tudja igazolni magát, akkor előállíttathatom Tapolcára.

- De hiszen én kerestem meg magát! Az az asszony miattam ment föl a kocsmába...

- A kurva életbe, ebédszünet volt, vagy nem? Ki maga? És mi ez?

Zebegényi itt elakadt a történetben, ezért ugrott benne. Úgysem tudta pontosan, hogyan venne jegyzőkönyvet a rendőr, milyen szaknyelven jelentkezne be a kurblis telefonon Tapolcára, ahonnan tovább kellene telefonálni Veszprémbe, s onnan Budapestre. Aligha érne vissza valami adat róla még aznap, a hetvenes évek elején. De ha úgy találná ki, hogy mégis, akkor is már egészen más lenne a viszonya addigra a rendőrrel: az kiüvöltözné magát, fenyegetőzne, izzadna, aztán a hátára hűlne a veríték, mikor megfogalmazódna benne valamiféle gyanú. Kigombolt ingben állna a rendőrőrs ablakánál, s legszívesebben áthívná őt a kocsmába, hogy igyanak valamit, és másokkal is megoszthassa ezt az elképesztő helyzetet, de ezt mégsem merné, ezért a megnyikorduló szekrényajtó mögül elővenne egy üveget, és töltene a mosatlan kávéspohárba Zebegényinek is.

- Jobban esne most egy jó hideg sör.

- Köszönöm.

- Hát nem úgy néz ki, mint egy négyéves! Aki Budapesten lakik a Krisztina körút 51-ben...

- Ott laktam négyévesen.

- Egészségére! Nem tudom, mi lesz, mit találnak ki a tapolcai elvtársak. El nem engedik, az biztos.

- Elindult már a kocsi?

- Fene tudja. Mért jött hozzám?

- Hova mehettem volna, ha elvesztettem a fiam?

- Hát hova! Kurva jó, mondhatom. Visegrádon elveszti a fiát, és idejön, hozzám, Szigligetre. Négyéves ráadásul! Röhej.

- Többször is nyaraltunk itt. Még kamaszkoromban is.

- Mondja, honnan van az a címer?

- Az a címer. A Köztársaság címere.

- Koronástul?

- Úgy.

- Na, ne hülyítsen már meg, hogy azt mondja, még király is lesz!

- Nem lesz.

- Ezért a koronás nyomtatványért már lecsukhatják magát, azt tudja?

- Tudom. Nem tudom. A fiamat akartam megkeresni.

- Hogy értse: itt nincs.

- Már értem. Azt hittem, valahogy elmúlhat ez.

- Azt mondta, elmúlik. De erről jobb, ha hallgat. Mert különben tényleg eltelik harminc év, mire előkerül. Vagy a bolondokházába csukják. Azt kéne tudni, hogy maga most hol van négyévesen...

- Gondolom, a Vérmezőn játszom, a homokozóban.

- Na, látja, akkor semmi esélye. Ha nem lenne ez a papír, akkor talán diliház. Hát nem lesz könnyű az elvtársaknak magával!

A rendőr újból az ablakhoz ment, aztán megint leült. Ujja hegyével az írógép széléről törölgette a port.

- És mi lesz? Ellenforradalom?

- Nem. Rendszerváltás.

- De hát azt hogy lehet? Hogy hagyhatják? A hadsereg is?

- Mondom, hogy nem forradalom, hanem végelgyengülés, de az egész végelgyengülése. Moszkvában kezdődik, vagy mit tudom én. Ez most annyira nem érdekel engem a fiamhoz képest!

- Jó. Erről mi nem beszéltünk. Hogy tudja!

- Jó.

- Figyeljen! Csak még egy.

- Tessék!

- Akasztás lesz?

- Nem. Akasztás nem lesz.

Zebegényi nem bánta, hogy kifutott a film a gépből, mert amúgy is úgy érezte már, hogy zsákutcába futott a története, mint minden időutazással játszó elképzelés. Mégis volt valami mentsége, hogy ez esetben nem a meseírókra és az elméleti fizikusokra hagyta ezt a kérdést, hiszen az álma vitte ide: mégiscsak azt álmodta, hogy szépen visszasétáltak a fiával a saját gyerekkorába. Míg visszafelé tekeredett a szalag, odaírta még a jegyzeteihez: ,,Orsó u. épül, Dobogókő, N. L. + után Sajkod, - Déry Tibor". Érdekes, ő is csak a halála után, gondolta Zebegényi.

Mikor kilépett az intézet udvarára, már sötét volt. Az eső csattogott a havon. Beszállt a kocsijába, meghallgatott egy üzenetet a rádiótelefonján, és bekapcsolta a Sláger Rádiót. Arra gondolt, hogy Németh László csalódott volna, ha megvásárolja a felvevőgépet. ,,A családi mozgófénykép valahogy eltenné nekünk ezeket a nyomtalan eltűnő babákat, mint a dunsztosüveg a tavasz cseresznyéit. Milyen boldogság lenne öregkorunkra ezeket a dunsztosokat fölbontani, abban, ami elsuhant, ráérőn elgyönyörködni." Milyen kár..., mondta az író veje, mintha ehetetlen befőttet bontott volna föl. Ami megromlott, míg az ember harcolt, írt, robotolt. Zebegényi elhatározta, hogy amikor hazaér, odamegy a fiához, és azt mondja majd: itt látható a hétéves Mátyás! Most, élőben! Az esőtől és az esti fényektől kophatatlanul ragyogott az autóút. A híd pillérje mögé bújt sebességmérő rendőrautó előtt lassított, majdnem megállt. Mosolygott.

Zebegényi tudta, hogy fia majd madarásznak szeretne öltözni farsangkor, és Misi Mókus lesz a hálójában.








 
 
0 komment , kategória:  Czigány Zoltán Házimozi  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2123
  • e Hét: 7415
  • e Hónap: 86973
  • e Év: 2028253
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.