Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
szeretettel
  2012-05-09 21:24:52, szerda
 
  Füzesi István (1943-)
haikui



Ablaknyitás

Ablakot nyithatsz
haikuddal a szavak
mögötti tájra.


Záporkatonák

Cseppnyi szuronnyal
futnak a friss tócsában
záporkatonák.


Égi kép

Felhőcsónakba
ül a nap, s átevez a
hajnali égen.


Az est

Mintha egyszerre
tűnne el minden zaj, úgy
ül közénk az est.


Sirályvitorla

Sirályvitorlát
bont a szél az ébredő
tengeröbölben.


Utánaszállna

Madár röppent el
a fáról, s az ujjnyi ág
utánaszállna.


Levéltenger

Seprűhajókat
ringat a járdán az ősz
levéltengere.


Még él a kert

Rozsdállik már a
kertkapu, de mögötte
dús a tenyészet.



Napút, 2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 18. oldal:

Mintha csak álom
lenne: felhők ölelik
a hegy tetejét.

*

Tüzes kalappal
fején köszönni készül
az öreg Etna.

*

Megdöndül a hegy
gyomra - Héphaisztosz ma is
még kalapálgat?

*

Hegyre vonul a
fenyő, hogy mentse magát,
de karácsony jön...

*

Míg tövében állsz,
csak a dombot látod - fent
rád nyílik az ég.

*

Száz halom rejti
körben a múltat. Ásóm
vasa csikordul.



Japán Alapítvány Magyar Nyelvű Haiku Pályázat, 2010
Hivatásos kategória : II. díja

Ki sírhatott a
fűszálakra csillogó
harmatcsöppeket?
 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:23:36, szerda
 
  Fürjes Péter (1953-2004)
haikui



haiku helyett

magamban szeretnék maradni
másik halálomig.



Arc poetica

Pilinszky Jánosnak

Kelj fel, hogy állj.
És hajtsd le szépen a fejedet.

(1975.)



É-
keresem benned a tengert
a tiszta sót az ajkadon

nek
érgödreidben a tenger
a puszta szó én jajgatok.


Omar Khajjám
RUBÁÍK
(Fürjes Péter fordításai)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Megjegyzések a fordításhoz

Ezeket a négysorosokat Petrassevics Béla alapos filológiai munkája nyomán, az ő nyersfordításai alapján készítettem. Mint gyakorló "mai" költő talán azért álltam kötélnek, mert megéreztem bennük az újabb ezredforduló keserűségét és düheit is. Legnagyobb örömöm az lenne, ha az olvasó ezer évvel később is tartalmasnak találná a sorokat.
A versformát teljes hűséggel nem fordítottam. Az eredeti perzsában a hosszú és a rövid szótagok váltakozása annyira "szabályos"(sokkal inkább, mint az ún. antik időmértékes verselésben), hogy megítélésem szerint az kifejezhetetlen a magyar nyelv hangsúly- és dikció-rendszerében. (Nem véletlen, hogy pl. én magam csak egy formailag is hű fordítást ismerek ez idáig, Tandori Dezsőét.) Az időmértéket megőriztem ugyan, de mindvégig ereszkedő lejtésű ütemben. Ezzel igyekeztem kifejezni a sorok hangütését, melyek aforisztikusak, elbeszélők, érzelmiek, vagy együttesen azok. S ezzel igyekeztem elkerülni a töredezettséget, a töltelék-szaggatottságot, a kényszer-hangsúlyokat. E formai "tökéletlenség" ellenére reményeim szerint a szöveg ad újat a korábbi "nyugatos" (jambikus) fordításokhoz képest. Ebből következik, mivel a műfordítások leckefelmondása helyett a magyar nyelv "parole"-szerkezetére figyeltem, hogy a szótagszámok minimális mértékben változnak az egyes versek között. A ritmusproblémákkal szemben az egyéb formai tényezőket (pl. rímelés) szigorúan vettem. A perzsa nyelv sajátosságaiból adódó rímelési technikát megkíséreltem a gazdag magyar eszközökkel visszaadni. A tartalmi hűséget (itt nem belemenve természetesen a szak-vitákba) vállalom. Mondhatnám, próbáltam szövegszerű is lenni, de az óhatatlan költői elszakadások miatt korrektebb arról a tartalmi hűségről beszélni, amely az első bekezdésből eleve következik -: Minden olvasóban, s a fordítóban még inkább, kialakul egy kép arról a személyiségről, aki az írások tartalma mögött áll. S ez a kép nagyban meghatározza a művek jelentését. Nos, az én "Omar-képem" egy kétkedő, keserű és cinikus, "belevaló bölcset" mutat, aki állandó Valakit-keresésével bennünket is megtalált.


1
Híven szeretők, minket mindig a tűz égessen!
Bánat, a mámor a szégyen mind együtt égessen!
Józanra riadtan csak a szépség üszke marad,
igyunk mi tehát: bármi ha éget is - égessen!

2
Hogyha füledbe súgok kocsmákban, mint egy gyermek-
több, mintha mecsetbe kisérne a zord fegyelmed.
Mert ezen élet kezdete, vége vagy Te uram:
hamvassz el akár, vagy vess ki irgalmas kegyelmet!

3
Szomjazva nagyon, mint ki utolsó kortyát issza,
hajoltam a korsómra, a sorsom arra bízva;
még össze sem ért a szánk, már súgta: "Ej, borissza,
csókolj te, hisz erre a földre nem térsz újra vissza!"

4
Mondják, meg is issza a bort az, - aki vagyok.
Mondják, italos himpellér az, ki. Az vagyok.
De nem vagyok én Uram, szemforgató hazug,
én hisz egész valómból az vagyok, ki vagyok.

5
Mondják, meg is issza a bort - az aki vagyok.
Mondják, de tudákos hívő az, aki vagyok.
Vessétek el énrólam e csalfa képzetet,
mert én igaz énemből vagyok az, ki vagyok!

6
Színjózanul ember, jókedv szerte-széled,
borokkal igázva veszted az elmédet,
de pillanatokra meghívhat a mámor,
hitteli híve vagyok, hisz: ez az Élet!

7
Sorstól hitedig leheletnyi lehet,
léttől a halálig fűszálnyi lehellet;
becsüld az időt, hiszen végtelen út is -
egy pillanat is csak épp ennyid, ha lehet.

8
Létünknek a rejtekét ki találta volna?
Nincs okos elméjű, hogy kitalálta volna.
Mester ha tanítvány, bárki találta volna,
anyát se szeretne; az ki halála volna.

9
Én a hitet Hozzád, nem ékszereztem semmikor.
Bűnnek a sáros arcom: hát éreztem, semmikor.
Mégis marad egy reményem méltó szánalmadra:
Egy igazát én meg nem kétszereztem semmikor!

10
Bizony, hogy a borral-élőt meg ne vessed,
gyűlölve, besúgó hittel meg ne lessed,
élted nyugalomban élni, azt szeretnéd -
markold csak a női mellet, azt szeressed!

11
Szent könyv a Korán, ám percekig ha betűzik,
föl-föl ha lapozzák, percentnyit ha betűzik ;
bezzeg teli korsókban a bor tartalmát a
legeslegutolsó cseppjéig kibetűzik!

12
Szívek tüze által tűzzé kell tisztulnunk,
holtunk ujja nyomán szoborrá tisztulnunk;
italt ide szép száki, de szélsebesen,
mert a földben ízzé-porrá kell tisztulnunk!

13
Khajjám, ha berúghatsz jól, el ne halasszad,
nyílik tulipán-test még el ne szalasszad,
képzeld, ha te nem vagy, hisz a Minden véges;
léted gyönyörűit gyorsan leszakasszad!

14
Itt jó borom is van, zenehang, kocsmasarok.
Majd arcom adom tán, ha italt most akarok.
Nem érdekel engem isteni Eltakarodj!,
víztől meg a földtől szabadultan maradok.

15
Ezen siralomvölgy népei földdé lettek,
csontos darabok csalfa homokká széledtek.
Mi volt az a mákony teli serlegeikben
miből alig ízleltek, de lerészegedtek?

16
Uram, Te ki önként irgalmat fogadtál,
bűnös lelket a Kertbe mégse fogadtál?
Hogy méred a vétkem, számítod imígyen,
ha vissza olyat kérsz, amit ingyen adtál?

17
Lelkem tudománytól el nem zárta semmi soha,
nem is maradott rejtély számomra semmi csoda.
Hetvenkettedik évem telt míg arra jutottam,
még azt se tudom jószerivel, hogy mi - micsoda.

18
Megláttam a hit nélküli vándort nem messze,
méltót, hogy az Úr a lovát rá is eressze.
Nem volt se pogány, sem úton őrlődött, mégis
szőrén meg is ülni a földet vala mersze!

19
Sok tőrt telepítsz az utamba, egy felé sem
térülhetek úgy: ne tudd, s ne légyen feddésem.
De senki, ha minden porszemnek Te parancsolsz,
ily "engedelemmel" nem jut színed elé sem!

20
Khajjám, ki szövője volt bölcsesség sátrának,
pernyéje maradt már csak szomorúságának,
életfonalát a Nagy Szabász elmetszette,
olcsó hagyatékán csak sakálok ágálnak.

21
Élte során ki nem követett el bűnt, mondd!
Hogyan vezekelt, ha bűntelennek tűnt, mondd!
Rosszal fizetek, Te meg rossz pénzt adsz vissza,
akkor mi különbség van miközöttünk, mondd?!

22
A végtelenül végső horizontok egén
jár körbe a serleg, fordul egy égi edény;
ha billen a szája feléd: sorra kerültél,
úgy hát ne jajongj, hörpints belőle könnyedén!

23a
Ötvös, ki a serlegét örökre tervezte
bódultan is óvja azt, ha már szerkesztette;
mily szánalom, őrület, szándék az a tette -
mennyi alak: kéz, arc! s zúzódnak szerte-szerte!

23b
Jó mester, akárha kelyhét puszta gondolatból
teremti, se zúzná össze azt amit megalkot,
bódult eszementen. Akkor milyen indulatból
alkotva veszejt sok szép lábat, kezet meg arcot!?

24
Fel hát, ne busongj, hisz itt e világ csak emlék,
csak perceket őriznek meg a fénylő elmék;
ha itt a világ folyása hívebben folyna,
akkor tehelyetted is mások lennének még!

25
Rejtőzz a kövekbe mint a tűz hej, te fiú!
Halál vize onnét is kiűz hej, te fiú!
Pusztán por a kő is -dalt ide hej te dalos-
szél csak a lélek; - bort, mi bút űz, hej te fiú!

26
Nap nem telik úgy: az ész homállyal be ne telne
estére, a szív sírás gyöngyével meg ne telne.
Megbillen a fő, de telni nem telik meg búval,
nincsen csoda, hogy kókadt kehely csurig megtelne.

27
Elleneim vádolnak okoskodó vagyok,
Isten a mondhatója: tantévő se vagyok,
de már ehelyütt ha a bánat-földre rogyok,
úgy legalább én tudjam azt mégis, ki vagyok.

28
Hajnalidőn, mikor kakas-torokra ébredsz,
föl sem fogod azt, hogy az ég is szerteszéled,
csak annak a tükrében dereng sötét árnya:
már tovatűnt egy éjszakád, s nem vetted észre.

29
Én, aki úgy mint más, irgalmadból éltem,
elmondhatom immár, száz évet megértem,
élnék ugyanennyit, még azt is megtudjam,
hány bűnömet oldod szíved rejtekében?

30
Szívembe sugallta azt -talán az- Ég is:
"Törvényt, ha utamra magam szabhatnék is,
-mint a saját sorsodra hiszed te jámbor-
megállna talán az az égi kerék is."

31
Tegnap ivós fővel kocsmába be-botlottan,
lábán alig álló borhordóba botlottam:
"Ej hát, öreg így állsz isten előtt!" de rám szólt:
"Hallgass, az Urunk irgalmas, kérd a borodban!"

32
Mondják, a pokolba küldik a részegest,
nekem se világos, mennyire tennék ezt;
minden ivós, parázna pokolra ha jut,
holnapra a menny kiürülne, szentigaz.

33
Ifjú a szivem, bele most bort kell töltenem!
Mert válik a véremmé - el is kell költenem.
Ne szóljatok: ám keserű az! Mert mégis kell -
az életem is keserű, itt kell töltenem.

34a
Oltani Nap-tüzet: ez titkot nem ismerem.
A Sort mit a sors megírt, itt-ott sem ismerem.
Hiába kerül föl észtől néha igazgyöngy,
ha fejteni létét, mely titkos, nem is merem.

34b
Nap sárga tüzét homokkal űzni nem tudom.
Sorsnak a könyvét sorra betűzni nem tudom.
Mégis ha kerülne egy-két titkos igazgyöngy,
egyszálnyi magamban sorrá fűzni nem tudom.

35
Meddig amíg kábán sóhajtod tenmagad,
lét s a halál gondját óhajtod tenmagad?
Bort ide, mert a bánat korszakában csak
hálni lehet, vagy borba fojtanod magad!

36
Időnk lepereg, s te fogni se tudsz vigaszt,
ne, már ne remélj hiú vágyból igazat,
egyremegy ez: józanságban, részegségben:
fogd a boroskupádat, hát markold meg azt!

37
Miként hadarogsz a világról, hisz porszem vagy?
A szél sivatagban homokot csak szít, porszem vagy.
Két éjszaka közt, ha neked virágzik a Nap!
Két semmi között ki másban hisz- te porszem vagy.

38
Hitteli ágon bár gyümölcsre leltem volna,
ízes leve, csorgó nedve életem volna.
Meddig elér a gyökér börtön-szorítása?
Nyíljon meg a föld oda, hol még lelkem volna!

39
Barátim, akik velem most asztalnál ülnek,
minden kezenyújtásban már menni készülnek.
De emberesen tágas az élet asztala -
mennyit ihattak, hogyha már alá szédülnek?

40
Miért ha busulnánk, hiszen égi kerekek
morzsoltak eleddig is már hajszálgyökeret.
Igyam boromat, hozd gyorsan elémbe, gyerek!
Éltek mielőttünk már, leendő gyerekek.

41
Létnek s a halálnak ára, ezüstje hol van?
Éltünk szövetébe a fő-szál fűzve hol van?
Hány kedves alak: kéz, arc; csupa kedvesünknek
lobbant el az élete, és a füstje hol van?

42
Sok bort iszom, és ha minden bölcs lehetne,
szokásom e földön itt: "csak tölts!" lehetne;
hogy bort iszom, isten tudta jó előre,
ha nem teszem, Ő ily nagy Bölcs nem lehetne!

43
Minap kifigyeltem egy fazekasmestert,
bazári zsivajban friss agyag-testet vert,
én hűlve, de hallottam, szólt így az némán:
emberi volnék mint te, úgy bánts mint embert!

44
Látom, hogy a föld porában itt, kik alusznak,
éppen e szőnyeg alatt halottik alusznak;
tekintetem alvó pusztaságában - meg nem
jőve jövöttek, útra válók: itt alusznak.

45
Kristály-tüze bor híján én már nem élhetek,
testem se, ha nincs egy korty, azzal sem élhetek;
élek-halok oly percért, ha szól a fiú: "még
igyál", de a borral én már nem-nem élhetek!

46
Ej mufti Te, lám ki a szívek nedvét issza,
énfajta meg úgy-e a szőlők vérét issza;
valld meg igaz hitedre: itt e pusztaságban
vérszomjra-valóan melyikünk a borissza?!

47
Nincs nyugovása: a szív gyümölcsöt nem terem -
nem jelzi utunkon lomb: ki bűnös, bűntelen;
holt ágak után nyúlkál kezünk erőtelen,
tegnap, ma talán mindig, időben szüntelen.

48a
Jaj akkor a szívnek, hogyha nem feszít semmi,
sem női varázs ha lobban, fel nem szít semmi!
Bármely napodon, mit nem töltesz szerelemmel
mindent te veszítsz, de nem veszíthet a Semmi!

48b
Jaj akkor a szívnek, hogyha nem feszít semmi,
sem égi varázs ha villan, fel nem szít semmi!
Bármely napodon, mikor nem tölt igaz érzés
mindent te veszítsz, de nem veszíthet a Semmi!

49
Jaj biz, mi nem élünk majd és lesz tovább is!
Porrá omoló nyomunk se lesz tovább is.
Nyomunk ezidőn se volt, nevünk elporlad -
így persze, minélkülünk is lesz tovább is!

50
Bárgyú lehet az, ki borát szűk szívvel issza,
dölyftől teli-telve: egy csöpp is csordul vissza.
Fiú, ha az én kupám kezemből csattanna,
szívem, de belőle a tenger csattan vissza!

51
Homokba ha nyúlsz, és markolászd a szelet! -
A létbe szökő, akadó lélegzetet.
Képzeld, ami van: csak semmi. Semmi van csak.
Gondold, ami nincs a során, csak Az lehet!

52
Vízből meg a földből meglettem, mi más lehetnék?
Szövetbe sodortad életem, ki más lehetnék?
De jót, meg a rosszat, amit meg is tehettem én,
róva a homlokomra leltem. Más mi lehetnék!?

53
Lestem az égen kezdettől: hol van vigasz;
a bűn mi, a vessző, tábla és a viasz;
míg rám kiabált a róvó Mester is: "Az
tábla s a vessző, menny, a bűn te vagy Igaz!"

54
Vesztve türelmed bár, ne pörölj soha mást,
dúlt haragod tüzén se pörkölj soha mást;
túlnan a síron megnyugvásra ha vágyol,
Tenmagadat gyötörd, ne gyötörj soha mást!

55
Hangzik a szó a kocsma felől ma reggel:
"Talpra öreg korhely, kínálj a serleggel;
hogy teli teljen jó borral, mielőtt még
megtölti az Ég a kupánkat méreggel!"

56
Alkotta az Úr az élők lelkét, csontjait;
mint gazda miért is zúzza össze, rontja itt?
Ha jól sikerültek, porsivatag miért van?
Ha nem sikerültek, az kinek lett gondja Itt!?

57
Mecsetbe vonultam ismét, ám nem imára,
kíváncsi se lettem közben én az imámra;
a szőnyeg amit loptam, pont elkopott mára,
nem vala szükségem egyébre, semmi másra.

58
Megláttam az őszöreget, ki semmit sem hallva
feküdt el a részegségtől, vagy talán meghalva;
békételen izgett, bár a széles ég takarta,
fohásznyi bukott belőle: "kegyelmes vagy Allah!"

59
Borral teli korsóm Jóuram, összetörted!
Derűm cserepét hogy szedjem össze előtted?
Bíborba derengő sorsom a föld beitta;
Porba ha fojtod is szám: benned lész a "töltet"!

60
Hajnali hálóját a Nap kivetette már,
napunk fejedelme bí-borát töltötte már;
igyunk mi tehát, hisz a hajnal hírhozója
ezt a parancsot mára kieszközölte már!

61
Balsorsod ütője ver: szilánkokra szakadsz, -
mint labda verődjél, fojtsd te magadba szavad!
Az, ki veled jobban bánhatna, miért teszi
ő tudja csak, ő tudja csak, ő tudja, csak Az.

62
Élj remetén, pogányul, és a hitbe zárva -
jajongsz: a pokolban, és mennytől leszel árva.
Annak ugyan, ki Isten titkait kivárja,
ily rettenet ő szívéből nem szökhet szárba.

63
Barátom, a négy elemből, s mennyektől meglettünk,
titkaik űzve, ezen nap mint nap elmerengtünk;
igyad borodat, hiszen tucatszor szóba került:
vissza sosem térünk; ha elmentünk, hát elmentünk.

64
Jer, ülj ide szépem, csókolj, mint e kancsó bor!
Oldozd ki a szív bogát is, mint e kancsó bor!
Hadd pirosodjon az arc, míg testünk nem lesz más
ha összedagasztják holtan, mint e kancsó por!

65
Nagy haszna ha volt, hogy megszülettem, semmi.
Árva gyümölcs is, mit szüreteltem, semmi.
Hogy fáklya gyanánt előszédültem: semmi.
Dzsamsídi kehely: tükröztem, törtem. Semmi.

66
Ha meghalok, engem szín-borral törüljetek,
borral imádni körém, s ne torra gyűljetek,
utánam a kocsma-tájra eltérüljetek,
éledne küszöb pora: ottan örüljetek!

 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:21:13, szerda
 
  Futár Fanni (1989-)
HaiKUKK a költészetbe
Kéziratként a szerzőtől



I.

Ma is mahjong megy.
Az intelligencia
és az Ádám nyer.



II.

Apa már nagy arc;
euroastra, ELTE,
és persze család.

 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:20:14, szerda
 
  Futár Iván (1951-)
haikui



Kéziratként a szerzőtől

Hacker haiku

feltört hálózat
bájtokból lógó bitek
vérző hack-erek



Munkás a mozgalom

tizenhat tonna,
tizenhét szótag, vajon
melyik nehezebb?



Angol Na

Mi tökéletes?
Lédi lábat epilál.
A Szőr csak nézi.



Az origo haiku listájára

Bemutatkozás:
virtuális kézfogás.
Ismerjük egymást.



Mennyiségi probléma

Mert a minden sok:
szabadon választhatok.
Kevés a kevés.



Nem ugyanaz!

Kis lépésekből
hosszú túra áll össze.
Szakadék! Ugrás?



jog-szabályok között

Jin-jang billegés
Leküzdhetetlenségben
tartok egyensúlyt.



Kiál(lí)tásról

Szépséged múlik?
Mi marad meg belőle?
Örök pillanat!

*



Szeretsz? Miért ne!
Mi másra lenne jó a
halhatatlanság?


Kaphatsz haikut.
Meglapul abban is egy
szonettnyi hűség.


Ahol nincs harag,
ott soha sincs bocsánat.
Magadért szeress!


Beszőtte a pók
a rozsdás szobabicajt.
Sportos nyolclábú.



Pedagógiai haikuk Incinek

Tanulás, tudás:
minőségbiztosítás.
Ez állandóság?

Tanulás: tudás.
Minőségbiztosítás:
állandóság. Ezt?

Tanulás! Tudás!
Minőségbiztosítás!
Állandóság! Ez?

Tanítás, tudás,
minőségbiztosítás.
Ugyanaz mindig?



Post (modern) scriptum

Természetes mű -
vitathatatlan vita.
Mesterséges vész.



A híd nyugati oldala

Van szín, van táj - és Van Gogh
Van híd már sok lábon állva,
Van festő két füllel - még.



haiku a larkinori trubadúrokhoz

A trubadúrok!
Inkább kardjukat látnám
mint verseiket!



Ajánlás "a bölcs vigyor"-hoz

Péter - sziklából.
Mi lágyíthat még rajta?
Vigyor - zsírkőből ...



Korom

Táncom a ráncom
mozgatása, rémségem
vénségem ára.



Vallejo

Hajnali homály -
szitakötővillanás.
Törékeny szikla.



Fekete péntek, 1929.10.24

1
A New York-i ősz
idén sötét. Hullanak
a spekulánsok.


2
Langyos október
sokunknak arcára fagy.
Fekete péntek.


3
Idén a medve
nem alszik télen. Járja
pénteki táncát.


4
Wall Street - toronyház,
nagy becs, nagy pénz, nagy érték.
Nagy-nagy zuhanás.


5.
Hossz-bessz, fenn-lenn, én
nyerhetnék, akár mások...
Most sem sikerült.


6.
A DOW JONES lement.
Részvények között ülök -
akár fekhetnék.


7.
Fekete péntek.
Mi jöhet utána még?
Csak jobb? De kinek?

*



Ötvenöt év. Hét
rizsszemes teáscsésze.
Tele. Már? Még? Most?


csarnokvizemen
egy skizo-frame képhiba
vibrál-rál-rál-rál

*



Haikuss

Félek, feszülök.
Adj Uram nagy türelmet!
De most azonnal!



Olvasó az írónak
(Gyula bátyónak szeretettel és 10-telettel)

Kerek egészed
lapok közé álmodott.
Teremtvény vagyok.

 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:18:55, szerda
 
  Fucskó Miklós (1961-)
haikui



Morzsalékok
Kéziratként a szerzőtől

(esetlen fohász)

Ennyi titkod közt
Uram, adj még időt - csak
bogozni magam.

(utazás)

Repülni kéne
Honnan - hová? Rajt- és cél
keresztje: bennünk.

(van remény)

Nem kép: másolat.
Nincs érvünk magunkra:
reprodukció.

(K. O.)

A madár is fél.
Szívgörcsben hull le röpte,
ha nem óvja szem.

(esendőség)

Ön-csapdáimba
botlok, s másoknak leszek
olcsó áldozat.

(istenes)

Hozzád tartok -, de
készületlen még nagyon
göröngyzúgásra.

(szabadság)

A messziről jött
vándor..., de én itt lakom
albérletemben.

(titkosírás - Anónak)

A bennem ki nem
bomló vers előtt Te Vagy:
Iniciálé.

(fő az ápoltság)

Többet törődött
a körme-, mint a lelke
ápolásával...

(használati utasítás)

Mit gyakran használsz,
gonddal ápold naponta,
hogy megmaradjon.

(az okról)

Tárgy, mit kéz nem ér
sosem, elveszti emlékét:
mért kell lennie -

(szó-beszéd)

Sok meddő beszéd.
Több tudni azt, épp miről
hallgat díszfenyőnk.

(új szövetség)

Láttam az Istent.
Enni kért. Rongyos, s titkos
nevemen szólít.

(kimondhatatlan)

Hiába a szó.
Tudni, kettőnknek elég,
miről hallgatunk.

(csevely)

Szeretve hallgatsz.
Díjszedőnk csacsog velem.
Mindent megértek.

(nagymosás...)

Rongyosra mostad
Utolsó versbankómat:
Hiába dugtam.

(kozmikus...)

Csillag-betűkkel
lyukas indigó-égre
felírva arcunk.

(ami meghatároz)

Vérpiros: zöldben.
Átvérzik nyugalmunkon
a Lét hiánya.

(magamnak mondom)

Szerettem volna
egyágyas kórteremben...
Ne lássák sokan.

(eljön)

Elfogyó alkony
kezdődő hajnal szólít:
Tiszavirág-lét.

(szeretet - a vasaló mellett)

Kisimul ingem,
lágyulnak ráncai - lám,
boldog kezedtől.

(ami megmaradt)

Jégvirág-függöny
szerelmi lakunkon, lásd:
csipkék ünnepelnek.

(lámpás)

Nem félelmetes,
az éj, mit arcod holdja
még megvilágít.

(őszi rondó)

Válik ágától,
táncra libben a levél:
elmúlás-szag van.

*

Elmúlás szag van:
gyönyörű. Visszatér a
'vég' - kezdetéhez.

*

Visszatér a vég
kezdetéhez - lehullnak
lét-félelmeink.



(végül...)

Lyukas zsebemben
valami titkot viszek,
s szétszórom, ha jön

nagy 'naplementém',
mikor elnémul a szó,
s szél se motoz már

füleimben, csak
avarszőnyeg takarja
volt, szép szavaim -



(végül II.)

Meglestem titkon
melleid teliholdját:
hazatalálok! -

Hazát találtam
(társad a rész-egészben):
pille-lepkebáb. -

Pille-lepkebáb
vagyok csak, a fényedben
bomlik ki szárnyam -

Szárnyak a fényben:
olvadnak, lezuhannak:
Jó Ikarosz, huss! -



(komolytalan őszike)

Lassú menüett
- mely már napi menü lett -:
elragad/ő/sz/ó - :-)

*



Adventi haikuk
PoLíSz, 100. szám, 2007

(napóra)

Útszéli Krisztus
a szántás óralapján:
árnya rám mutat -

(megtévedt idill)

Évgyűrűk között
kopog egy harkály csőre
a kopjafákon -

(inverz)

Isten napranap
egyre közelebb látszik
- távolodóban.

(bio-óra)

Minden pillanat
újra cseréli bennem
a szívdobogást -

(vigasztalásul)

Fehér tintával
hóba rótt sor/s/ok: Isten
olvasókönyve.

(imádság)

Negyvenöt éve
Hozzád növekszem, Uram
térdemig érek -



(párhuzamos magányok)
Pilinszky Jánosnak
Napút, 2008. április - X. évfolyam, 3. szám, 31. oldal

:két kettőspont közt:
ugyanaz a szótlanság
olvad e csenddé

***

Ázott plakátarc.
Lassan lefoszlik rólam
is ez az árnyék -


(úszok a nincsben)
Bali Brigittának

Sodor a vers meg
az éj - abortál minden
vásott valóság -


(parafrázis W. S.-nak)
,,Alattad a föld / fölötted az ég, / benned a létra"

Alattad a vágy,
benned a csigalépcső...
- lassított halál.


(aki átviszi...)
Nagy Lászlónak

Dutyi-vak szemem
szűk fényt lát. Rámangyalodsz.
Kulcs a kezedben.


Két haiku
Pilinszky Jánosnak

(Summa)

Sodor a korong.
De túl én vagyok már, hogy
bárki lehessek -

(Sírfelirat)

Lám, élhetetlen
csakúgy lehettem, miképp
hal/l/hatatlan is -


(menekülési mutatvány)
Cs. J.-nak

Papírhamu-vers.
Feledés-hínáros arc.
Isten számon tart.

*



Napút, 2009. március - XI. évfolyam 2. szám, 21. oldal:

(szólamok)

Levelet bont a
csacska nádirigó-dal:
pirceg a szöcske -

(impresszió)

Duhaj vihar dúl.
Platánlevél-ujjakkal
blúzokba kotor -

(hajnal)

Falevelek és
lepkeszárnyak ereit
mossa a harmat.

(tavasz)

Pöndör rügyek közt
orgonafürt becézi
cipócska melled -

(emlék-mű)

Testlenyomatod
bronz-avar-reliefjén
matat a hajnal -

(piano)

Füzek kottáján
kabóca-hangjegyeket
zsongat őszi szél -

(Megzavart évszak)

Madárdalárda
trilláz. Hajam ősze hull.
Rá nyárfa havaz.

(őszi rondó)

Válik ágától,
táncra libben a levél:
elmúlásszag van.

*

Elmúlásszag van:
gyönyörű. Visszatér a
'vég' - kezdetéhez.

*

Visszatér a vég
kezdetéhez - lehullnak
lét-félelmeink.

*



Napút, 2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 18. oldal:

(Árnyas triptichon)
- Anónak az ORFI-ból, 2005 -

Megtört pityke-Hold
szemem. Mellkasom dombján
platánfa árnya -

*

Circumdederunt:
széncinke-lábnyom kottáz
villanydrót-árnyra -

*

Negyvennégy évem
havazik: kint s bent porzik
Halálka tánca... -


(Őszi séta egy haikuban)
- avagy: meghívó egy kiállításra -

Szurdokot járok.
Fénytócsák s fák között hull
sorra sor körém:

levél-színfoltok.
Az impresszionista
Isten tárlata -


(Eső)

Esik. Hegyre fel.
Arcomon egyként lefoly:
könny, záporeső.



Fucskó Miklós (1961-): újságíró, lap-és könyvszerkesztő. Első versei 1978-ban jelentek meg, azóta számos napilapban, folyóiratban, antológiában publikált. Alapító-szerkesztője volt a szentendrei Folyam című folyóiratnak és a hetvenes években működő debreceni Csomópont Alkotóstúdiónak. Több könyv szerkesztője, tervezője. Írt mesekönyvet (Évország), portrékönyvet (Az agykápráztató), verseskötete 1989-ben jelent meg (Próbazuhanás). Jelenleg Szószabó Stúdió néven vállakozó. Négy gyermeke van.

A szerző haiku-képeslapjai itt nézhetők meg az Origó fotótár a Mi(AM)Anó albumában:
http://fototar.origo.hu/pages/albumlist/albumview.jsp?id=302763



(Az alábbi versek formailag ugyan távol állnak a haikutól, de képi megfogalmazásukban, hangulatukban mégis közeli rokonok. Seng Thu Chek verseinek 'magyarra ferdítései' nagyobbrészt a PoLíSz című folyóiratban jelentek meg.)


Seng Thu Chek az alkonyatról

Anyám sas volt. Széles annak a röpte,
s meglátja bozótban az étkét.
Apám volt az a fa. Mély gyökeret vert,
Sas rakta egére a fészkét.

Fiaim voltak tizenegyen,
szétfutó patak lett valahány -
S hogy unokáimmal dicsekedjem,
Sasok lettek mind, mint az Anyám.

(Lebukott fővel áll, homlokáról
szájáig csordul egy veríték-ér.)

Élni dacos, számvetni gyáva voltam:
Seng Kihi Chak-nak hazudtam magam.



Seng Thu Chek az átlényegülésről

Apámat, a ritka szavú halárust
bronzba vonta minden pirkadat.
A faluszéli tó partján görnyedt a füstben,
hal és verejték volt az áldozat,

mit pikkelyes kézzel, füstös hajjal
ajánlott a Kényszer istenének.
A fej-vesztett halak szíve meg-megdobbant:
végső jele a bevérzett reménynek.

(Azóta apámra emlékeztet a piac,
naponta járok arra, sosem veszek halat.)

Álmomban apám keze simítja arcom,
beledobban a szíve is, a füst mögött: a túlsó parton.



Seng Thu Chek az írásról

Kug Fu bambuszt fon hetek óta.
Ujjai közt a nád úgy idomul kosárrá, csecsebeccsé,
mint kígyók, ha táncban összefonódnak,
mint ölelésben a párok lesznek eggyé.

Kung Fu: költő. Száraz ujjai, mint a bambuszok.
Így munkálja meg a mű önnön mesterét:
"A sánta Kung gubbaszt a patakparton.
Bambuszarcú. Túlélte saját végzetét."

(Feltápászkodik, kosarát kezébe véve
hátat fordít a víznek, s elindul faluja felé.)

Seng ma is csak szavakat szórt a földre.
Lebukó szelek felcsipegették.



Seng Thu Chek az elmúlhatatlanságról I.

A kútra mentem minden hajnalon,
a rizsrügyekre hordva sarjszító nedveket.
A veder tükrében arcom, mint ősök képe a falon,
múlt, jövő s jelen gyűrűjében reszketett.

A kunyhóban szunnyadtak még a népek,
porontyim mellett asszonyom, s anyám -
Álmukban se látták meg épp azt a képet,
mi néven szólít, s mégsem átalány. -

(Vödrét leejtve kaviccsal hasítja meg a vizet,
majd szemközt fordul a felkelő nappal.)

Felborzolt arcunk a pirkadat vízébe hajlón,
egyszer majd összeáll, s megóv maradandón.



Seng Thu Chek az elmúlhatatlanságról II.

A kertvégi hársban s bennem egy a kín:
lekoptak rólunk díszei a nyárnak.
Arcomról is a csivites madárhad
elhussant; hajam szemem szürkéjére rím.

Magam ültettem ötven nyár előtt,
ápoltam, óvtam, mint csetlő gyermeket -
Karját lenyújtja értem még a tél előtt
tudom, s kopár árnyával végleg eltemet.

(Seng nézi az ágak közt megrepedt eget:
lehullni látszik darabokban.)

A létemen túlinak e hársban társa voltam,
s bár csörögve zuhog az ég, halálom mégis elnapoltam.



Seng Thu Chek a kényszereket legyőző vágyakozásról

Még nem adtam fel, hogy elrepüljek
- képzeletben bár - a vadludakkal.
Az anyagig koptattak a kába remények,
s lábamra béklyózott álmaimmal

vonszolódok röghöz kötötten, mint szárnyszegett -
A munka szesze bódít, ledönt az ármányos varázslat:
a döngölt földpadló s a roggyant náderesz
kiméri körém huzatos kalitkámat.

(Seng becsukja szemét, figyel:
a véges lény legmélyén a végtelenre.)

Az ég lehull, terít majd csillagos szőnyeget.
Ludacska vágyaim, ne várjatok. Megyek.



Seng Thu Chek a határtalanról

Vásárba készülünk: Toan meg én.
Apó térképén matat az ujjam:
Itt a patak, s túl rajta véget ér
falunk, s mi azon túl van;

az már egy másáik tartomány. -
E rajzolat csupán határokat
mutat, s mi bévül, s kint van,
az rájuk mind cáfolat.

(Ujjai között megroppantja a papiruszt,
átlép a küszöbön, majd visszabiccen.)

Lám, Seng innen a túlba lép bele.
Határtalan. Térképen nincs helye.



Hacsak nem éppen erről írhatna Seng...

Végigsuhan tékozló tekintetem
kérges kezedtől le a patakpartig.
Előbb csak araszol ujjaidon, s pihen
a kipirult bőrön, a duzzadt ereken,

majd szökken a bambusz-ajtón túlra,
megtorpan egy száradt pók-tetemen,
s elámul fölötte lengedező művén: lám csak,
méltó emléke egy méltatlanul holt bogárnak.

(Ideírta valaki ezt a világot,
miről Seng dadogni képes csupán.)

Miről írhatnék én verselő örömömben,
mikor ennyi olvasnivaló van körülöttem?



Seng Thu Chek a "nézőkről" és a "látókról"

Lezuhant itt a röpülés, az ének,
a csőr-tépte hús-nász, a szívdobogás.
Összetört Seng arca is egészen
a Halott Madár tekintetében.

Az oszló kis tetemet a duhaj szél
borzolja, aszott bőréig vetkőzteti lopvást.
Elmúlás-szag van, de lát, aki él:
s nem hullát, dögöt, de Madarat lát.

(Tényszerűen: ez itt egy bűzlő kupac.
Valójában: ez a madár az eresz alól.)

Mi magadban rejlik, kint csak azt láthatod.
A benned nem dobbanó - kívüled is halott.



Seng Thu Chek az örökségről

Úgy nyílnak ki a versnek sorai,
mint magvakból a virág, a gyökér -
Apám halotti ágyán magvakat tett a tenyerembe,
Anyám szép szavait fülem még véli hallani.

Nem kaptam ócska, romló vackokat,
hogy árát a kókler becsüs megmondná; mit ér -
Nem elkölthető, s nem váltják "ennyit-ennyiért":
Örökségem csak magvak, elhalkult szavak.

(Van, kinek ujjai vágynak birtokolni.
Sáros gatyámból épp csak a sár enyém.)

Vagyonom fel nem élhető, így több bárminél:
Egy Seng század múltán is, épp egy Senget ér.



Seng Thu Chek a világ megismerhetőségéről

Amint apró porontyom fára mászván
messzi távokat beláthat -,
Seng is hitte, hogy ő a nagyság,
s visszaözönlik belé a távlat.

Véltem, mit láttam, hallottam,
s ujjam érintett, mind enyém lett.
Ma már tudom, csak annyi voltam,
mi lelkem mélyéig belémégett.

(Seng végigsimít egy mérges bozóton,
megrezzenő arccal felszisszen.)

Ez csak bokor, lom. Elég, a világ üszke.
A fájdalom itt bent: az a Tüske.



Seng Thu Chek a születésről

Véres ujjával szántja combját.
Fogával tépi mellyén a vásznat.
Szemérme völgye széthasad.
Sikolya kettészeli az éjszakádat.

Nem kábulat és nem látomás
e titkokkal terhes állapot.
Gomolygó vihar, bódult áradás:
Kilök magából egy új Napot!

(Seng messze néz, kezében a csecsemőt
fölemeli asszonya feje fölé.)

Hát van csoda, én beérem ennyivel:
Míg én tartom őt, úgy érzem ő emel.



Seng Thu Chek átváltozásai

Kitekintek a szemeimből
és fa leszek, meg folyó, meg Minden,
mert a láthatár a Léthatár:
az összeg vagyok a túlon innen.

Seng létével a világ van beoltva.
A kicsi Seng így lesz mérhetetlen.
Sengben lakik valami nálánál nagyobb,
és véget nem ér a végtelenben.

(Magot vesz ki kötényéből,
szétszórja a földön, majd így folytatja.)

Seng Thu Chek mászik. Bogár a levél-élen.
Odébb Seng vízcsepp. A folyóban elúszik.



Seng Thu Chek arról, hogyan ír a vers költőt

Arcom rajzoltam papirosra szavakból.
Láttad ráncaidat barázdállni szememben.
Ideírtam nádsípon szökdécselő ujjam.
Te csúzos kezedet olvastad helyettem.

Megtaláltam szemem egy tócsa tükrén.
Ujjad fodrozza benne sáros arcod.
Saját soraim suttogtam füledbe.
Összes műveid bennük visszahallod.

(Versem épp most sem olvasod.
Írtam: enyém. Olvasod: tied.)

Azt hitték: magamról nekik szólt szavam.
Magukról szóltak: önként - általam.



Seng Thu Chek a bölcsességről

Betöltötted a harminchármat.
Megrostálod ritka szavaid.
Arcodra karcolnak szarkalábak.
Szemedben havaznak dalaid.

Kinyílnak néked a pagodák.
Behívnak minden Teaházba.
"Mesélj Seng! - mondják a lyánykák.
Mikor kelsz útra Sehovába?"

(Seng jól hall: mondják, bölcs vagyok.
Hátamba döf szavuk: "konok bolond".)

Sürgetnek már a nyálas álnokok.
Seng maradni jött most. Hess, pulyák!



Seng Thu Chek - én vagyok

Majdan, mikor a gödör felé indulsz,
- húsz kiló korhadó csont, félmázsa színhús -,
lábad a keskeny úton óvakodva lépked,
próbálod olvasni azt a jelbeszédet,

mit néked hagyott, ki előtted járt itt,
hogy elbotorkálj hozzá - odaátig,
akkor leleplez majd a hernyó-selyem
lepkeszárny-háló, a bebábozódott tetem.

(Sengre gondol, ki vére volt a szónak,
lüktetést adott a múlandónak...)

Ballagj csak. Kihullnak belőled álom-cafatkák,
de arcod a gyermekek újra összerakják.



Seng Thu Chek az öröm mulandóságáról

"Quang-al rizsbort ittunk az éjjel.
Asszonyt vett, faros, mellyes cselédet.
Örömre, búra épp elég ok...,
ha gondja volt kevés, mostantól elég lesz."

Hajnalban szól a nád-dal.
Quang fújja lenn, a tónál.
Asszonya kezében nagy bögre páráll,
így gyógyul Quang asszonnyal, teával.

(Seng megöleli feleségét, a mécsest
eloltva, ujjával asszonya combjára írja...)

Combok tövébe vetni öröm.
Gondot aratsz csak, hogyha kikél.



Seng Thu Chek a halálról

Az ember érzi: naponta hal meg.
Míg képes álmodni: szárnyal,
s ha szárnyát megtörik: totyog és lépeget.
S nem ember, ki a létből a halálba "áthal".

Az ember tudja: nem ő a távlat,
de virítni általa képes a Remény.
Az ember hisz, s hite önnön mérlegén
lehet csak mindennapi halálára magyarázat.

(Seng este nem tudott elaludni,
mert már nem volt mit hozzáfűznie a vershez.)

...... ........... ........... ........... ........... ..........
...... ........... ........... ........... ........... ..........





 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:17:48, szerda
 
  B. Földi Éva
HAIKU NÉGY ÉVSZAKRA



Tavaszi tükrön
kopogtat a cinege -
tetszik magának

Barát érkezik
ajtómat ma végre
sarkig kitárom

Krizantém virul -
öreg kutya nyaldossa
vén gazda kezét

Napokig néztem:
most ott az a pocsolya
jégcsapunk nyoma.
 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:16:52, szerda
 
  Földeáki-Horváth Anna (1952-)
haikui



Hegy mögé bújt a
nap. Szétszórt sugarai
jelzik hollétét.

*

Arcom anyai
sugarad simogatja.
Ez az én napom!

*

Elvérzik a nap.
égbolt alján rózsaszín
szivárgás - búcsú.

*

Meteor

Égen száguldó
rejtélyes tűzgolyó - a
távoli hírnök

*

Szürke füstgomoly
látogatni indulna
felhő rokonait.

*

lusta fáradt tél
kilöki magából a
frissesség magvát

*

Domb és a lejtő
ellentéteken nyugvó
ősszövetsége

*

Kontinenseket
összekötő gondolat-
és lélekhidak.

*

Szédülés

Forgó kavalkád.
Mélybehúzó, örvénylő
bizonytalanság

*

Friss erő

Reggeli ima
varázslatos ereje
új csodákra hív.

*



(A Japán Alapítvány magyar nyelvű haiku pályázatán 2011-ben, felnőtt kategóriában 2. helyezés:)

Életvonalát
kiegyenesítette
konyhakésével.

 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:15:46, szerda
 
  Fonyó István (1942-1997)
haikui



Az elválás pillanatában
Egyedül maradtam : verseim hatodik kötete : 1981-1984 : meditációk az Élet és Halál értelméről,
Shang-Ri-La Publ. Internat. Co., Stockholm [etc.], 1986, 115 oldal

Rám új jégkorszak szakad
Megüvegesedett
Csendben várom a Halált.

Opatija, Jugoszlávia
1967. június

*



Kéziratként a szerzőtől:

Átgondoltam a Tegnapot
a Mába
bele se merek kezdeni!

Tihany, 1993. március


FONYÓ ISTVÁN RÓBERT (Bp., 1942. máj. 11.-Tihany, 1997. márc. 18.): költő. [Svédo./1990-től MO] M.: Hét év hét álom, v., Stockholm, 1982; Az időtlenség határán, v., Stockholm, 1982; A fekete madár. Korai versek 1962-1964, Stockholm, 1984; Virrasztunk az éjszakában. Verseim második kötete: 1965-1966 és 1967. január-május, Bécs, 1986; Egyedül maradtam. Verseim hatodik kötete, 1981-1984. Meditációk az Élet és Halál értelméről, Stockholm, 1986; Csak most érzem, v., Stockholm, 1987; Megérkezés az imák kertjébe, v., Stockholm, 1987; Kövessetek, v., Stockholm, 1988; Az üzenet, v., Stockholm, 1988.
Kortárs magyar írók 1945-1997

 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:14:42, szerda
 
  Fodor Margit Rozál
NÉGY HAIKU



Meggyet dúl a szél -
a rigók teli csőrrel,
nem énekelnek

Oly kék ma az ég!
Öregapó dúdolgat,
meghalunk kicsit.

Mantra-tál festés -
aranycseppel a hátán
iszkol egy bogár

Rozzant padlásom:
van itt macska-múmia,
újszülött cica!
 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
szeretettel
  2012-05-09 21:11:20, szerda
 
  Fodor Krisztina
HAIKUK
Kéziratként a szerzőtől



Tavasz

a hóvirág fe-
hér szeme rácsodálko-
zik a világra



Nyár

a tikkadt tarlón
tücsökzene szól; az é-
gen felhők úsznak



Ősz

harmatcsepp gördül
mézédes szőlőszemen:
érik az újbor



Tél

hópihe hullik;
fehér álomba ringat,
puha takaró



Fantasy

hunyd le a szemed
és hagyd hogy megtörténjen
veled a csoda



Szerelem

egy napon arra
ébredünk: már nincs te meg
én: csak mi vagyunk



Emlék(kép)tár

a láthatatlan
falak mögött kézzelfog-
hatatlan képek



Elválás

lámpát gyújtottál
nrkrm, hogy egyedül is
hazataláljak



Az élet

egy kis lángolás
és izzó parázs után
egy marék hamu

 
 
0 komment , kategória:  Farkas István (1966-) haikui   
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1446
  • e Hét: 13191
  • e Hónap: 92749
  • e Év: 2034029
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.