Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
szeretettel
  2012-05-09 21:07:01, szerda
 
  Macuo Basó
SZÁZHETVEN HAIKU
Fodor Ákos fordításában
A verseket japán eredetiből válogatta, magyar prózára fordította Racskó Ferenc
Terebess Kiadó, Budapest, 1998




[Előszó]
A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.

Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást.
Fodor Ákos

Újév

Gazdag vagy, Új Év!
hisz az Épp-Elmúlt: hagyott
fél véka rizst ránk!

Ó-évre új év.
- Mondd, amit a majmon látsz:
arc-e, vagy álarc?


Tavasz

Hulltában még egy-
két csepp harmatot hullat
a kamélia.

Szívednek terhét
s röptét bízva bízd rá egy
lenge fűz-ágra.

Te volnál Ama
Pillangó? s én: Csuang-ce?
Álmodnánk egymást?

Tavasz, szél, zápor:
vízpart fűzlombja s ruhánk
csapongva lebben.

Hogy mi fán termett?
Titok. - Ám, mi illatát
illeti: tudom.

Hegyi ösvényen
illatok sötétjébe
hasít a hajnal.

Tavasz Pilléi
csapongnak -honnan, hová?-
kert fala fölött.

Tavasz sincs üdébb,
mint az a festett virág,
tükröd hátlapján!

Sárgább a sárga
virág az aszú tea-
fű illatában!

Ez már a tavasz?
Nevenincs szép hegyeket
lágy pára burkol!

Cseresznyevirág-
fellegen át-setétlik
egy templomtető.

Fura szerzet (mint
én): szikkadt mezőn tengő-
lengő pillangó...!

Némán peregnek
a boglárkaszirmok a
hars vízesésbe.

Bíborszín virág...!
Új szerelem illata...!
Dús bambuszfüggöny...!

Hullt kamélia:
mint kismadarak földre-
pottyant fej-dísze!

Nézd: szilva-virág!
Friss zöldség: ízleld! Örülj:
kitavaszodott!

Kora-tavasz-éj.
Fészkét nem lelvén, fölsír
egy madárgyerek.

Kedvesét vesztvén,
vízbe dobta életét:
bambusz-náddá lett...

Tavaszpimasz kis
madár! hát nem rápiszkít
kész ételünkre?

Szilvavirágszag:
még a zord tavasz-éjt is
enyhébbé teszi!

Éj-szín Denevér!
Vár a világos világ:
virág, madárfütty!

Tavasz-sirató
madárdal szól; a halak
szeme is könnyes...!

Bár felhő-távol
vagy most: ez sem végleges.
Vándormadár-út.

Súgd meg titkodat
az omlatag szentélynek,
mag-vető Öreg!

Szívem csordultig
telt a nappal! - ám hol lesz
éji szállásom?

Ki ő? fonnyadt kis
gyékényfejfödőjében
- bár tavasz virul?!

Komor-sudár tölgy.
Tudomást sem vesz a sok-
száz kis virágról.

Zsenge virág kél
vén földből! - Bár versem se
volna agg, mint én...!

Levél-kalapom,
majd, ha sziromzáporban
járok, lekaplak!

Végtelen zápor:
fű tövét veri s az föl-
felé menekül...

Év évre hull és
saját elhullt virágja
táplálja a fát.

Tavaszi alkony
csöndje még a harangszót
is elcsitítja.


Nyár

Hogy gyűjtse s ossza
a rizs-sarjasztó esőt:
siet most folyónk.

A polip-árus
hangja késként vág belé
a madárdalba.

Nap tűzgolyóját
tengerbe görgette a
gyors, hideg folyam.

Szentély, sötét csönd.
Az Elárvult Fuvola
vissz-hangon szól... szól...

Virágzó ággal
áldoznék, de szirma hullt.
Könnyem pereg rá.

Rózsa mélyéből
távozó méh szárnya is,
szíve is nehéz.

Csupa-fehér gyöngy-
jázmin fölé görbed egy
sötétlő fűzfa.

Mesterem árva
kunyhóját s emlék-csöndjét
harkály se rontja.

Esőnk rizst dajkál.
- Nézzük: mint ringat Tavunk
vöcsökfészkeket!

Nyári köntösöm
hártya-finom s könnyű, mint
kabóca szárnya.

Sáfrányvirág! Nők
szemhéjfestő pamacsát
idézed bennem.

Eső se mos le
szépség-színt se virágról,
se szép lányarcról.

Hitvány halakat
döf a halászfeleség
a hideg nyársra.

A nyári hajnal
harsányszínű és kemény,
mint a kakukkszó.

Ne áltasd magad:
nem vagyunk félbevágott
dinnye két fele!

Tunya tűnődés
mélyéből egy kismadár
hangja emelt ki!

Étket készítő
nő: arca elől hátra-
hárítja tincsét.

Fönt: hars kakukkszó!
Delel a nyár! A fű is
lábujjhegyen áll!

Nyárvégi estén
egy részeg s egy tök-virág
szemléli egymást...

Buddha Születés-
napja. - Ráncos kézpárok
s olvasók nesze.

Szerencsés földön
a narancs illatán is
győz a teáé!

Hőben-a-Hűset
testesíti meg hars-zöld
bambuszligetünk.

Rekkenő nyárban
a zöld bérc fölött vihar-
fellegek gyűlnek.

Est hűvösében
frissen főtt rizst legyezget
egy nő. - De jó lesz!

A sebbel-lobbal
futó patakba hull egy-
egy zöld fenyőtű.

Hó-szín mákvirág:
tiszta és tűnékeny, mint
egy futó zápor...

Rab polip álma
nyugtalan és kurta, mint
a nyári holdfény.

Nyár-alkony csöndjén
még sziklát is átfúr a
kabóca-lárma!

Ritkás kakukkszó;
dús lomb közt a Hold fénye
is meg-megtörik.

E legyezőbe
Hegynek Szelét rejtettem
s hoztam el neked.

Kakukkszó száll egy
lakatlan sziget felé,
mely láthatatlan...

Eső vakítja?
Nem-látva is tudja a
mályva a napfényt!

Virágaid közt
volt dolgokat idézünk.
- Ez utam haszna.

Év Delelőjén,
Buddha Születésnapján:
kis őz született!

Citromvirágszag...
Hajdanvolt lakomákra
gondolsz, Vén Terem?

Forró nap végén
előkelő idegen
hűsöl a parton.


Ősz

Üres a csészéd?
Tégy belé szem-tápláló,
színes virágot.

Lótuszát ne tépd:
Lelkek Ünnepén maga
a Tó a szentély.

Jókor serkenvén:
hajnali étked közben
hajnalkát nézhetsz!

Aratás? vetés
lármája zsong odakint?
- Kunyhómban csönd van.

Széles-e-síkon
minden kipusztult: nincs, mi
gátolná lépted.

Lombját hullatja
a fa, hangját a harang
- úrra, vendégre.

A téli harmat
magány-ízét és színét
sose feledd el!

A retek íze
is karmosabb, mikor az
ősz szele mar már...

Pillangó-köntöst
orchidea-aroma
illatosít be.

Göncölszekérig
ér a tiloló ostor-
csattogás-zaja!

Milyen lehet a
pók hangja s miről szólna
az őszi szélben?

Remetekunyhóm
kincse egy szál hajnalka
- ám ez sem: társam...

Kis Szajhavirág
kecses szárán ólomsúly
minden harmatcsepp...

Rozsdás ősz, mord szél...
- de nézd csak a gesztenyét:
most is méregzöld!

Vadóc krizantém
villog a kőfaragó
kövei között!

Ónszürke locs-pocs?
- A hibiszkusz számára
most van jóidő!

Ősz viharában
vergődik fám. Rossz tetőn
át csepp hull cseppre.

Majmot-sirató
Elődöm! nézd e fagyba
kivert gyereket...!

Hibiszkusz! mire
csodálatába fogtam:
lovam befalta...

Életem könnyű,
mint egyetlen vagyonom:
tökhéj-tálacskám.

A hegyre kitett
síró vénasszony meg én
egy Holdat nézünk.

Ostorfatermés
csattog, mint madárszárny, mint
hajnali vihar.

Ha fölösleges,
mit szólok: szavam kihűl,
mint ősszel a szél.

Mészkő templomdomb
fehérénél sápadtabb
most az ősz szele.

Kertben a nagy fa,
falon-kívül a fürjek
hirdetik: ősz van.

Remetekunyhóm
Jele: keserűfű és
paprika. - Ősz jő.

Kitől rizst kaptam,
ma én várom vendégül:
holdfény-traktára!

Csukott templomnak
kapuján dörömbölnék,
telihold-csöndben!

Vízi Szentély! most
tárulj, hisz a telihold
kér bebocsátást.

Csudáld meg szerény
virágod - a pompásabb
hadd irigykedjék!

Ne hidd, hogy nem volt
ittléted becses: őszi
imám érted szól.

Csöndes, vénecske
falu... ám egy porta sincs
szilvafa híján!

Fogyó év, telt Hold.
Földön párafátyol, hegy
lábán ködpapucs.

Sajnálom, Vendég:
hajdinám még virágzik
- szem-lakománk lesz...

Krizantémillat
jár-kel utcáinkon a
Buddha-szobrok közt.

Múlik az ősz is:
veszett viharfellegek
marnak a Holdba.

Léptek visszhangja
lépdel visszafelé az
úton. Ősz. Este.

Ősz van. - Öregszem?
Szemem elől a madár
fellegbe búvik.

Szűzfehér virág!
Közelről fürkészve sem
lelhetsz port szirmán!

Rozzant kalyiba:
békésen élnek benne.
- De vajon miből...?

Kecses, színpompás
fa! - a szomszéd rád se ránt:
rizst hántol döngve.

Napot-vakít a
költözőmadárcsapat,
majd tovalebben.

Fájdalmasan szép
az őszi vihartól le-
taglózott virág.

Róka neszez, Hold
vakít: féltében bújik
hozzám egy gyerek...

Fák csúcsán jártas
szél eresz alatt reszket.
- Az ősz is elmúlt.

Öreg ősz van. Most
vaddisznó se röffen, csak
tücsök hangicsál.

A Boldogultak
Ünnepén kit vendégelsz?
csak testük füstjét.

Egyre-formázta
fejed s fejem az idő,
akár két dinnyét!

Sarlóvá-fogyott
Hold az égen: látszik bár,
már alig láttat...

Lustácskán ring az
őszi bokor - harmatcsepp
se hull le róla...

Partra a hullám
egy kedvvel sodor rózsás
kagylót és szirmot.

Fáradt rizshántó
gyerek két mozdulat közt
fölnéz a Holdra.

Holt Szülém deres
tincse! hogy' nem olvaszt el
tenyerem, könnyem?

Mint vén fatörzsön
friss vágás felülete:
olyan most a Hold.

Úgy vélem: olyan
oda-túl, mint egy késő-
őszi estén, itt.

Vak éjben ezer-
éves cédrus s a vihar
kél nászi táncra!

Maga a magány
ül a fali kalitkán
- s benne? tücsök csak.

Hajnali teát
s harmatot együtt szürcsöl
egy virág s egy pap.

Krizantémok közt
ácsorog egy cipője-
vesztett cipőtalp...

Szegfűnyarunknak
heve, illata: oda.
- Krizantémévszak.


Tél

Honnan istenek
távoztak, a Szent Kertet
fölveri a gaz.

Havat seperve
söprűt, havat feledek
- nincs, csak a seprés.

Tél. Magány. Béke.
Neked-dőlök, kopott, meg-
hitt ajtófélfám.

Vásár-vég! Most én,
koldus pap is vehetnék
füstölőpálcát...!

Jégcsapnyi hagymák
hideget sugároznak
szét a hidegbe.

Várom az első
zord záport, mely Valódi
Vándorrá avat...!

Mért engem: csaknem
mezítlent ver a vihar?
- vagy épp, hogy így jó...?

Hófehér szűzhó
üli a félig-vert híd
nyers gerendáit.

Riadok. Mécsem
alél. Olajért nyúlok
- ám az megdermedt.

Ősz-ittfeledte
tücsök cirreg gyöngécskén:
hangja melegít...

Elhagyatott kert,
csenevész Hold, bágyadt kis
rovar-neszek. Tél.

Belepi a hó
az ősztől itt őszülő
borzas kalászkát...

Fürge kalmárok!
Eladó a fejfödőm:
hó-csík az éke!

Friss hó - és máris
oly sűrű, hogy terhétől
megbókol a lomb.

Hó! Hold! - efféle
dolgokon ujjongtam s lám:
elfogyott az év...

Sólyom suhant át
a szirtfok fölött: vele-
szárnyalt a szívem!

Megőrzött köldök-
zsinórom fogván: sírok.
- Holt anya. - Múlt év.

Csont-bőr szerzetes:
mint a tél fagya, mint a
szárított lazac.

Komolyabb bajom
nincs: hisz élek még - ha csak
tarlófűként is...!

Téli Rendtevés
Napja: ma magának is
ácsolhat az ács!

Én, a csellengő,
hófüggöny mögül nézem:
takarítanak...

Újabb év múlt - ám
nem kopott el lábbelim,
nem fogyott utam.

Téli virág. Nézd:
behavazza a mozsár
mellett a rizs-liszt.

Fösvény krizantém:
csöppet sem ejt földre a
fagyos harmatból...

Jégeső pattog:
egykedvűen hallgatom
a vén tölgyfával.

Szénégetésre
való fát vágnak - mintha
vadonban élnénk!

Míg te tüzet raksz,
én gömbölygetek neked
egy nagy hólabdát!

Vad téli zápor
rontott a szerzetesre
- ernyője is sír...!

Keserves ízű
a jég is, ha patkány-mód
oltom a szomjam...

Korsómat a fagy
keze repesztgeti az
álmatlan éjben.

Hófehér virág,
hófehér ajtó s a hó:
tükrözik egymást.

Hóra-váró, víg-
részeg költők arcára
képzelt pihe hull!

Lombfosztó szélben
puffadt arcát védve, fut
egy beteg ember.

Melegebb háló-
ruhát öltök! (Azt hallom:
másutt havazik...)

Ideges vadlúd-
csapat csapong-zajong a
jeges esőben.

Év végi nyüzsgés!
- Sokallja a vöcsök: be-
bukik a tóba.

Ríva rebben a
hegyi szél űzte madár
a tóra. Tél. Éj.

Tél van - a nyárra
csak egy faragott virág
emlékeztethet.

Télbe-bútt kuckóm
rendszeres vendége csak
egy zöldségárus.

Hó-szín kócsagok,
fagyjatok híddá a tó
partjai között!

Fodor Ákos haiku(t tartalmazó) kötetei:

Kettőspont (versek, műfordítások), Magvető Kiadó, Budapest, 1978, 128 oldal

Idéző jelek (versek, műfordítások), Magvető Kiadó, Budapest, 1979, 156 oldal

Hasadó anyag (versek, alkalmazott szövegek), Magvető Kiadó, Budapest, 1982, 101 oldal [Spiró György könyvrecenziója]

Jazz (versek, műfordítások), Magvető Kiadó, Budapest, 1986, 101 oldal

Akupunktura (versek), Magvető Kiadó, Budapest, 1989, 130 oldal [A teljes haiku-kötet: 125 vers]

Lehet - Válogatott, örökbefogadott és újabb versek, Fabyen Könyvkiadó, Budapest, 1995, 251 oldal

Válogatott és újabb verseit gyűjtötte kötetbe Fodor Ákos, de "beletitkolta" kötetébe egy tragikusan korán elhunyt barátja, Kepes Sára (1942-1965) néhány nála maradt szép költeményét is (erre utal a "válogatott, örökbefogadott és újabb versek" alcím középső kitétele). Fodor Ákos tudatosan és elszántan enigmatikus költő: nem alkot hosszabb kompozíciókat, lemond a lírai szerkesztés és "kidalolás" legtöbb eszközéről, szinte kivétel nélkül léthelyzeteket, létre vonatkozó felismeréseket és állításokat fogalmaz meg, végtelenül tömören, egy-két sorban. Filozofémák ezek a versek, miniatűr világmodellek, amelyek szinte csak így nyersen, nyelvi-költői burok nélkül, a maguk rejtély- és rejtvény-mivoltát, elrejtettségét, enigmatikusságát nyíltan vállalva jelenhetnek meg (Legeza Ilona).
Dél után - Jelek és ábrák egy korsó cserepein (versek), Fabyen Könyvkiadó, Budapest, 1997, 71 [4] oldal

Addig is - Változatok a jelen létre (versek), Fabyen Könyvkiadó, Kaposvár, 1999, 174 oldal

Buddha Weimarban. A szövegeket Podonyi Hedvig válogatta, Fabyen Könyvkiadó, Kaposvár, 2002, 133 [7] oldal

Kis Éji Zen, szerk.: Podonyi Hedvig, Békés Megyei Könyvtár - Körös Irodalmi Társaság (Körös könyvtár), Békéscsaba, 2000, 38 oldal

SZÓ-TÁR - Korábbi és későbbi versek, Podonyi Hedvig válogatásában, C.E.T. Belvárosi Kiadó, Budapest, 2003, 272 oldal

Gordiometria - képikon, Gordio Csoport kiadása, Budapest, é. n., 42 oldal

Még: mindig. A szövegeket Podonyi Hedvig válogatta, Fabyen Könyvkiadó, Kaposvár, 2006, 224, [10] oldal

Pontok, [38 haiku] Vihar Judit válogatásában, Japán cédrus 3. Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Bp., 2008, 44 oldal

Gonghangok - 21 kamarakoncert. A szövegeket Podonyi Hedvig válogatta, Budapest, Fekete Sas, 2009, 321 oldal

 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 21:03:48, szerda
 
  Ahogy a szerelem sem úgy pottyan az emberre, mint cserép a háztetőről, hanem már igen szerelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy a számtalan szembejövő közül épp mi ketten tudjuk azt mondani egymásnak: TE VAGY AZ! - valahogy így történt a haiku és az én esetemben is. - Egy dolgot nagyon fontos hangsúlyoznom: a haiku csupán ,,mellékesen" forma és műfaj; ennek külsődleges paramétereit egyszerűen tudni kell és kész. Ám ez még semmiféle garanciával nem szolgál arra, hogy érvényes haikut írhatunk. A haiku mindenekelőtt és mindenek fölött: mentalitás. Ennek a mentalitásnak ,,lelke" a csend, a figyelem, a béke és némi játékosság. Számomra - messze a haikuval történt találkozásom előtti időtől fogva - a költészet lényege nem egyéb, mint a ritka-drága, tartalmas és eleven csend, amely a legszükségesebb szavak foglalatába helyezve úgy ragyog föl, hogy képes átköltözni befogadójának szemébe-szívébe is. (Fodor Ákos)



Könyvrecenzió Fodor Ákos: Hasadó anyag c. kötetéről:
Spiró György: Magániktató, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985, 343-349. oldal

Ugyanaz a nóta szól mindannyiunkon - de hányféleképpen, Istenem! - kiált föl Hasadó anyag című verseskötetének borítóján Fodor Ákos. Hogyan szól ugyanaz a nóta Fodor Ákos-féleképpen? Úgy látom, igen különösen szól.
A kötet címét vers is magyarázza:

mindünk anyaga
sugárzó lehetne, ha
mernénk hasadni

A kötetcím tehát a költészetről, az írásbeliségről szól, akárcsak az előzőek, a Kettőspont és az Idéző jelek. A hasadó anyag a sugárzó költészetet jelenti, illetve, hogy a kötet lírai témáját fogalmazzuk meg, a költészet hordozóját, magát az embert. Nem nehéz belátni, hogy a költészet létrehozója e tevékenységébe beleőrül, meghasad; a felismerés nem új, a dudások gyakran szállnak pokolra. A mi költőnk azonban nem kíván pokolra szállni, mint ezt többször is leszögezi:

ne ducold alá
életeddel művedet:
sírodra omlik

Másutt, a Weimari falvédő címűben, a tragikummal szemben igen szkeptikus Goethére utalva:

Koszlik foszlik züllik a talmi holmi
- s habár reménytelen e dolog itt -:
minden napodon hozz rendbe valamit.
Magadat ne hagyd elgazosodni.

A pokolra szállást okosan, az élet nevében utasítja el. Pokolra ebben a felfogásban csak a szubjektum szállhat, ám az igen gyanús létező, aki jobb, ha nem szól bele az általa létrejövő műbe, mint Egy axiomatikus megoldóképlet című versében megfogalmazza:

állítom, hogy a MOZARTZENE
- most is hallani kellene! -
EGYENLŐ: VILÁGMINDENSÉG - MINUSZ
M. (Wolfgang Amadeus).

A pokol Fodor Ákosnál kétféle. Részben külső, társadalmi jellegű, mint Svarc A sárkány című drámájához írott dalszövegei egyikében a Kézműves mondja:

Bármi a helyzet, a szintér,
mindig akad korbács, sintér,
- már kinomban is röhögök!
Az egész élet cselezés
hóhérok s pribékek között.

A pokol másfelől belső és ugyancsak nehezen kivédhető:

csalás, öncsalás
útja őszinteséggel
van kikövezve

Vagy másutt, az emberi kapcsolatok lényegét az intenzitás hiányaként definiálva:

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál
...
nem figyelünk, csak
számítunk egymásra. Nem
hangverseny: lemez

Ennek a világérzékelésnek megvan a maga filozófiája. Hol történelmen kívüli, időtlen szempontból, valamely nagy mítoszra és a biologikumra hivatkozik, mint Státusz című kis remekében:

e fásvilághoz
érzékek öt sebén
által szögezve

Vagy valamely kultúrtörténeti fejlődést tételez, melyben a korábbi fok a későbbi, fejlettebb fok alatt is megmarad, mint Hipotézis című versében:

Sós könny hull vissza.
(Nem Atlantisz süllyedt el:
mi másztunk fölé.)

Az idézetekből is érzékelhető, hogy Fodor Ákos szentencia-szerű, megfellebbezhetetlen, általános tanulságokat fogalmaz meg, és van egy állandó hivatkozási alapja: a kultúra, amelyet sajátosan él át. Verseinek közege az eddig volt, és számára mindennél fontosabb európai kultúrából elvont, dialektikus gondolkodásmód, amelyet etikus parancsként érzékel. Tömör közlései didaktikusnak hatnak, csakhogy a tanító szándéknál erősebb bennük az öntanító célzat. Azért fogalmaz megfellebbezhetetlen pontossággal, hogy maga se kételkedhessék mondatai igazában, s hogy magánéletében, mely költészetének nem közvetlen témája, belekapaszkodhassék abba a Fodor Ákosba, akit a kultúra ideális befogadójává és önzetlen továbbvivőjévé kalapált ki magából. A látszólag sima fogalmazás súlyos belső küzdelem eredménye, csak éppen ezúttal nem a küzdelem, hanem a végeredmény a fontos. A kultúrából szintén a végeredmény számít, az ő látásmódjában a kultúrának nincs folyamata, csak léte van, s ez abból is kitűnik, hogy mindhárom kötetében központi helyet foglalnak el műfordításai, illetve más költők, drámaírók műveihez írott, alkalmazott szövegei. A személytelenné párolt kultúra fontosabb a szubjektum esetlegességeinél. Ha a fordításokat és dalszövegeket vizsgáljuk, feltűnik, hogy a különböző korokban és stílusokban született műveket egyazon hangnemre fordítja, s hozzájuk egy általános, elképzelt stílusban írja dalszövegeit.
Ehhez a mindennél fontosabbnak tekintett, mozdulatlan, időn kívül lebegő kultúrához, pontosabban e kultúra tanulságához képest elhanyagolható mindaz a történelmi és társadalmi változó, amit ,,eseménynek" szoktak nevezni, mint Anekdota című művében fogalmaz:

az esemény el-
keni saját nyomait;
Új Semmi történt.

A kultúra továbbá, Fodor tikos felfogásában, egyetlen témáról szól: két ember kapcsolatáról, a szerelemről. Költészetének ez a legközvetlenebbül fájdalmas, közlésmódjának általánosságán is átütő, személyes vonása:

Előbb és utóbb
hűlt helyén holmi
meleg mocorgás multán
mélyebb a hideg

AZ EMLÉKIRATOK UTOLSÓUTÁNI MONDATA
nézve gyönyörű,
távolodó nyomokat,
szememből hó hull

Lehetetlen, de az emberhez egyedül méltó létezésforma a szerelem, már csak azért is, mert a körülmények Fodor Ákosnál a szerelmet és a szerelmetesen fontos kultúrát egyazon erővel fenyegetik. ,,Most jelentősebbek és mulandóbbak a lábnyomok", fogalmaz egyszer; állandó képe a hó, a tél, s az ember ebben a meddőségben csak töredék lehet:

tükrözve: minden
törmelék szimmetrikus
- jók erre vagyunk

Töredék az ember is, de a rosszal szemben az, a rossz tükörképe ,,jobbá írva" olyan korban, amikor Ady-esszéjében így kiálthat fel gúnyosan:

Röpülj, hajóm
Röpülj, hajóm
nincs víz.

A tragikum tudatos, egyszerre heroikus és önkorlátozó kerülése és elfedése a kultúra felmagasztalása révén más, kevésbé ravasz költőnél óhatatlanul szentimentalizmushoz vezetne. Fodor Ákos azonban ismeri közegének csapdáit, és saját módszerét is kellő távlatból szemléli. Új kötetében Hazafi Veray János, a múlt századi nevezetes dilettáns költő hangján megírja a minden volt és leendő költőre érvényes paródiát, kötetének egyik bájos remekét. Valami elementáris humorérzék működik öntudatlanul ebben a nagyon tudatos költészetben, amitől a koncepció mindig életszerűvé bicsaklik kissé, s amitől ez a védekező állásba kényszerített, kultúrát őrző és közvetítő szerep nem válik gőgös, viselhetetlen maszkká. A mesterségnek napjainkban oly ritka tisztelete és tudása nemcsak a páratlanul mélyre süllyedt magyar költészeti közegtől válik üdítően és reménytkeltően világítóvá, hanem azért is, mert Fodor Ákos összeszorított fogakkal mosolyogva szűri nagyon is válogatott szavait.

VÁLTOZATOK EGY JÁTÉKRA
keresem egyen-
súlyomat (és semmi mást):
labda a lejtőn
én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi:
(mondd, Mindenttudóm:
a mozdulatlan labda
áll? ül? vagy fekszik ?)
szinünk, nagyságunk
más; pörgünk, pattogunk egy
sötétség körül
titkom ne firtasd:
fölhasítod a labdát: se
tudás - se játék.

A játék - s ilyen játék Fodor Ákos felfogásában a kultúra - ellenpontja a nemlét. Valamennyi gondolati és nyelvi találmánya, idézete, játéka a halál kicselezésére szolgál. Annál szebb a játék, mennél reménytelenebb. S mert reménytelen, súlya van.
Korábban megkísértett a gondolat, ne biztassam-e a hasadó anyagot még nagyobb hasadásra. A költészet talán jól járna vele, de belepusztulna a költő. Az irodalomtörténet kaján, a költészetet jobban becsüli az alkotónál. Ma ellenben már úgy látom, hogy az embert mégiscsak erkölcsösebb szeretni. Hogy van erkölcs, ha nagyon akarjuk, arról a diadalmaskodni látszó immoralitás és amoralitás századában Fodor Ákos szakadékok fölött lebegve csillámló, önokító versei is példát szolgáltatnak.
És ami még több: segítenek élni.


 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 21:00:41, szerda
 
  Fodor Ákos válogatott haikui



Az alábbi válogatást (a versek sorrendjét és szöveggondozását is beleértve) Fodor Ákos maga készítette a Szepes Erika szerkesztette MAGYAR HAIKU KÖLTŐK c. antológia számára 1999. április 3-án. Itt-ott javított korábbi kiadásain:

A HAIKU

lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.



CIVILIZÁCIÓ

forgóajtó áll
a sivatagban. Aki
kikerüli: nincs



ALTATÓ

minden veszteség
fájdalombacsomagolt
megkönnyebbülés



PONT

Szórakozottan
másvalaki arcával
Mosolyodtam el.



ECCE HOMO

ha tisztálkodunk
eltávolítjuk a koszt
- m á s közelébe



AXIÓMA

mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól



EGY AJÁNDÉK ELHÁRÍTÁSA

Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.



EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sose mondd azt: "el-
veszítettem", semmiről;
mondd: "visszaadtam".



(

milyen érvényes
lett arcom: két tenyered
zárójelében!)



BEATRICE

üregesedő
anyagom alakodat
rajzolja körül



TÁRSASÉLET

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál



STÁTUSZ

e fásvilághoz
érzékeknek öt sebén
által szögezve



GYAKORLAT

segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis



METAIDILL

itt ülök én és
gondolataim se száll-
nak sehová se



A TEREMTMÉNY ÉNEKE

Új szememmel nézni
a régi képre: ez a
mi alkotásunk.



MOZART

nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty.



HALOTTAK

képeik falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör



VÁLTOZATOK EGY JÁTÉKRA

keresem egyen-
súlyomat (és semmi mást):
labda a lejtőn

*

én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi

*

(mondd, Mindenttudóm:
a mozdulatlan labda
áll? ül? vagy fekszik?)

*

színünk, nagyságunk
m á s; pörgünk, pattogunk e g y
sötétség körül

*

titkom ne firtasd:
fölhasítod labdád: se
tudás - se játék.



AXIÓMA

a szeretésen
kívül minden emberi:
tett: romépítés



INDISZPOZÍCIÓ

Amikor szívem
gyáva és agyam lusta:
véleményem van.



HAIKU-KOAN

még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül



MŰHELY-HAIKU

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.



AZ EMLÉKIRATOK UTOLSÓUTÁNI MONDATA

nézve gyönyörű
távolodó nyomokat;
szememből hó hull



TÚLCSORDULÓ HAIKU: A SZÉPSÉGRŐL

Van, ki gyönyörű
Van, kin észre kell venni.
S van, aki attól szép,
hogy hasonlít egy csúfra,
akit szeretek.



MÉRLEG-HAIKU

akárhogy,
akár-
mikor: aki nem boldog
éppen:
hálátlan



JÁTÉK-SZABÁLY

Mihelyt csatának
tekinted az életet:
el is vesztetted.



JELENTÉS

Vakot vezettem
s így köszönt el, istenem:
"Viszontlátásra!"



SZINOPSZIS

Hozzá-térdeltem:
úgy meghatott a Kicsi.
"Pfug, törpe!" - mondta.



TÉTEL EGY MÉRLEGBESZÁMOLÓRÓL

Fogamat lassan
előrli a táplálék:
adódom vissza.



XÉNIA

A Derűs él jól:
bölcs-bután. A Borúsnak
csak igaza van.



SZINOPSZIS

Egyik sem vagyok.
Sem üllő, se kalapács:
-Talán: a csengés.



IMA

léptedért lettem:
utad vagyok - célod nem
Lassan fuss rajtam.



A KIBELEZETT PLÜSSNYÚL ÜVEGSZEME TOMPÁN CSILLAN

Kértél. Megkaptál.
Megnézted: mi van bennem.
- Mi már nem játszunk?



KIMITTUD

Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.



KOSZTOLÁNYI-HOMMAGE

nekem muszáj volt
megtanulnom röpülni:
futni nem tudok



AZ IGAZI NAGYSÁG

Jelentéktelen,
mint nők öle, profilból;
szemből: megrázó



ESTE
hommage á P. H.

még egy madárfütty
tűhegy-gyors kis lyukat üt
a csönd sötétjén:
szívszúrásnyi átszökken
A Külső Fényből



ÚTIKALAND

Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.



AXIÓMA

emberi művet
csak abbahagyni lehet:
- befejezni: nem



METAOPTIKA

Némelyik árnyék
jelentőségteljesebb,
mint ami veti.



HÍVSÁGOS TÁRGYAK NYOMORÚSÁGA

Tükröt és órát
csakis antik-korában
néznek magáért.



PÁRBESZÉD

- Csak rémeket látsz...
- Nem csak! De, ha már vannak:
látom őket is.



PÁLYA, KÉP

Hányszor maradtam
életben! - ne szomorkodj,
ha fáradtnak látsz.



GOETHE-HAIKU

Mindig legyen két
Jó Könyv kezedügyében:
ezt írd, azt olvasd.



LI TAJ-PO VÁLASZOL

- Mért iszol folyvást?
- Habár élek: valami
jót csak kell tennem...!



EGY LEHETSÉGES BÖLCSHÖZ

Mértékkel élnél?
- A mértéktartásban is
légy mértékletes.



AXIÓMA

Szülő és Gyilkos:
csaknem ártatlan szolgák.
V é g r e h a j t a n a k.



A LEGJOBB KÍVÁNSÁGOKBÓL

Úgy aludj el, úgy
halj meg, ahogy almába
harap egy gyerek.



AXIÓMA

Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.



A NAGY JÁTÉK

Alkoss egy költőt,
aztán hagyd, hogy írja meg
saját verseit.



NEW AGE

Teljesség Lánya!
Nincs szebb, jobb, mint elvesznem:
Részleteidben.



AXIÓMA

ahol, akárhol,
akárki imádkozik,
az a hely: templom



HIDEG HÁRMASHANGZAT

egy szűzfehér tárgy
kékfehér árnyéka a
hófehér havon



OTT

Ott állsz a Vihar
Dobbanatlan Szívében.
Állsz. Állsz és mozgatsz.



BEKÖSZÖNTŐ

Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.



A SZIBILLA FOHÁSZA

Kik mindent adtok:
adjátok meg, Istenek,
hogy tévedhessek.



GYEREKHANGRA

Szeretsz gondolni?
- én attól majdnem
mindig szomorú leszek!



NOCTURNE

Jó éjt, Kicsi Fény!
Most jött el a te időd:
láttatsz és látszol.



W

gyík nyaka lüktet,
leng az inga, száll a szél,
ég a gyertya, ég



MIKROMÁNC

meglátni és le-
mondani róla: egy pil-
lanat műve volt



HAIKU-APOKRIF

Nevemben: h a r c o l s z?
olyan, mint ha valaki
azt ordítja: "CSEND!!!"



EGY VISZONY-TÍPUS

életreszóló
távolmaradnivalónk
lehet egymástól



AXIÓMA

Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.



IDŐJÁRÁSI HELYZETKÉP
hommage á Bashó

Köd-kedvű napon
az ablak, meg a tükör
se kacsint össze...



K. S. - EMLÉKKONCERT

Feszült drótokat
súrol a szél vonója,
cső kíséri.



KÖR

ébredni alszom;
lefeküdni kelek föl:
napmintnapmintnap



VALLOMÁS

Mint a gépeket:
önmagamat sem értem,
csupán használom.



REGGELI MOSOLY
hommage á Bashó

Más-alakúra
gyúr, gyűr fejed s fejem két
egyforma párnát!



EGY HIPOTÉZIS

Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.



OPUS MAGNUM

szerető szemmel
színarannyá bámullak:
mindenkiévé



SZATURNUSZ-GYŰRŰ

Magamra szólok,
hogy nem helyes ennyiszer
magamra szólnom.



HITVALLÁS
hommage á V. F.

A béke m á s, mint
szünet, két háború közt;
a Jó: nem rossz Rossz.



KOMPOZÍCIÓ-IGÉNY

Viszonyunk csonka,
míg -ha csak lélekben is-
búcsút nem vettünk.



A SZERETETRŐL

Kit, mit nem volnál
képes elengedni, azt
csupán használod.



MANTRA

Egészséges az,
aki békességben él
betegségével.



ERKÖLCSI KÉRDÉS

- a rés méretén
múlna, hogy amit látsz: azt
nézed, vagy lesed?



MAGNÓSZALAG, FÉL-HOSSZON TÚL

mind sebesebben
pörög a bal-orsó; mind
teltebben a jobb



CHOPIN-MAZURKA

fegyelmezett kín,
tapintatos szenvedés,
gyász, tánclépésben



TÁVIRAT EGY ÉRETTSÉGI-TALÁLKOZÓ RÉSZTVEVŐIHEZ

Nem jövök el: rossz
program, ha sajnálnak, vagy,
ha irigyelnek.



FŐHAJTÁS

Úgy tapaszkodunk,
mint zúzmó a kövön is
- sejtve sem: miért.



EGY ZSENI FÉRCMŰVÉRŐL

Mért ne értenéd?
Színaranyból is készül
számos giccs-bizsu!



SUMMA

Minden megérint.
- Úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.



ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT

Versemet oldd föl
életed vízében: úgy,
ahogy szereted.



BASHÓ-HANGMINTA

kiszáradt tóból
szétugráltak a békák.
Egy kő fehérlik



BOCI-BOCI HAIKU

Színmintás bece-
borjú, kétszer. Fül, farok,
tej: nincs. - Költözünk!



ÉDESSÉG

Mulatok rajtad.
- Ha komolyan vennélek:
megkeserülnénk.



DERŰ

Csak gyerek-füllel-
hallhatóan röhögök,
mint a hintaló.



LEAR

Rátokhagytam e
tébolydát s vágóhidat
- mégsem szerettek?!



GYERTYAOLTÁS ELŐTT

Bámulom tested
falra szökkent árnyát - ma
két lánnyal alszom!



SÓHAJ

Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.



ESTI FOHÁSZ

Ahova nézek:
csak tennivalót látok.
Szemhéjam, segíts!



KÉRÉS ÉS ÍGÉRET

Halál, légy gyöngéd.
Ha nem erőszakolsz meg:
jó szeretőt kapsz.



SZEMBEFÉNYBEN

Fehér Egyszarvú
neszét halljuk s csak pata-
nyomát láthatjuk



AZ ELSŐ KEDVES DÍCSÉRETE

Megszabadított:
a világtól, először;
utóbb: magától.



a

Végy egy Ezt-vagy-Azt,
emeld föl a szívedig
s vigyázva tedd le.



A fenti válogatást (a versek sorrendjét és szöveggondozását is beleértve) Fodor Ákos maga készítette a Szepes Erika szerkesztette MAGYAR HAIKU KÖLTŐK c. antológia számára 1999. április 3-án. Itt-ott javított korábbi kiadásain.

----------------------------------------------------------



Válogatás Fodor Ákos
folyóiratokban megjelent haikuiból




Parnasszus, VIII. évf., 4. szám, 2002 tél, 10. oldal

HOMOKÓRAREND

Domborul a mű
homorul az élet - és
ha tetszik s ha nem.


JOGÁLLÁS

Próbaidőre
felfüggesztett halálos
ítéletünk van.


MENTÁLHIGIÉNÉ

Hazudsz. Muszáj,
olykor; így-úgy. Egy fontos:
hogy te ne hidd el.

* * *



Parnasszus, IX. évf., 2. szám, 2003 nyár, 5. oldal

KATARZIS

vízszintes ajkam
s függőleges ajkacskád:
Megváltott Kereszt


NARCISSZA NÁSZAI

jót borzong, mikor
képe belecsobban a
tükör vizébe

*



Parnasszus, IX. évf., 3. szám, 2003 ősz, 5-6. oldal

FAIR PLAY

Ha örömömben
nem veszel részt, ne kérj a
bánatomból se.


PRAXIS MORÁL

A tolvaj mélyen
elítéli a tolvajt,
aki tőle lop.


EMLÉK-TÁBLÁCSKA

Egy-egy téglát mind
adtatok a romhoz, mely
csakis az enyém.


HIGIÉNIAI TANÁCS

Tisztázd, mit vársz
az Orvostól: öröklétet,
vagy szebb haldoklást.


TAKTIKAI KONCEPCIÓ

Mindig egyenlő
távolságot tartani
önmagaimtól!


ZENBESZÉD

Hogyan adhatnék
választ, mikor a kérdést
is csak keresem?


PORTRÉ

Mint egy írásjel
a Világ Könyvében: szép,
kicsi és fontos.

*



Parnasszus, X. évf., 1. szám, 2004 tavasz, 3-4. oldal

ÉLET-REKLÁM

Sűrített Élmény:
násztánc, gyászindulóra
- NEM HAGYHATJA KI!!!


HEDONISTA TANÁCS

Használd és élvezd
az alkalmat, amikor
nem kell hazudnod!


HOLDKÓD
...... ........... ...........hommage á P.H.

Alvásban telő
időt, örömben fogyó
pénzt sose sajnálj!

*



Parnasszus, X. évf., 3. szám, 2004 ősz, 23. oldal

Hála N.N.nek - amaN.N.ak

Nekem kedvez, hogy
árnyékukban kell élnem:
nem égek le.


AXIÓMA
...... ........... ...........hommage á P.H.

Szerelem az, ha
ébredned is jó azzal,
akivel alszol.

*



Élet és Irodalom, 46. évf., 48. szám

Két nyári haiku
...... ........... ........... ....... Sz. J. B.-nek

Aranygömb

Pucér tündérek
táncolnak csókunk körül.
Napozik a nap.


Kánikula

Búcsúnkat heves
kis zápor siratta meg.
A hűség maradt.

*



Élet és Irodalom, 47. évf., 36. szám

Három hagyományos haiku

Basho pillanata

Hópihe! lehet,
hogy azért születtem s nőtt
orrom, hogy ráülj.


Basho-visszhang

Szegény Hold - ha csöpp
tavam is kiszárad: még
magányosabb lesz...


Egy Basho-kép

agg ágtól búcsú-
levelet kap a patak
s elsiet vele

*


Búcsú

oldódó képed
kicsordul szememből és
arcomra szárad


Birodalomtörténet

kérdővé görbed
a Nagy Felkiáltójel
s pontokká hull szét


Jóság
...... ........... ........... .......... kis medál a Nagy Táplálékláncon
...... ........... ........... ........... ........... ........... .........N. N.

Egy alvajáró
magabiztosságával
rohant a falnak.


Interjú

"Ars poeticám"?
- Olyat írni, amilyet
olvasni vágynék.


A lélek függetlenségéről

Ha tudod, hogy rossz
a kályhád: nyár hevében
is fázni kezdesz.


Teszt

Jöjj divatba. Menj
ki belőle. Ez után
derül ki: mit érsz.


Felvilágosítás

Gyereket ütni,
koplaltatni: szelaví.
- Simogatni? HMMM...


Hírek; időjárásjelentés

kongó bádogon
jégszemek kopognak: épp
zajlik a semmi


Értékőrzés

Boldog tenyerem
mellkupolácskáidnak
hű negatívja.


Önételrajz

Sütöttem-főztem,
amint tőlem tellett - most
örülök, hogy fogy.

*



NAPÚT, 2009/2., 6. oldal

Ujjlenyomat

PÉLDAKÉPEK: Példaképem Mindenki, Akitől valaha is tanulhattam bármi követendőt, vagy elvetendőt. Mindannyiuknak hálás vagyok.

CSALÁD: Biológiai családommal sem érzelmi, se szellemi kapcsolatot nem ápolok. ,,Fogadott/fogadó családom" tagjai viszont oly számosak, hogy nevük puszta felsorolása is igénybe venné e lap teljes terjedelmét...

Őszi fa

rajtam nőtt, rólam
hullott levelek. Avar-
örvényben állok


Egy Basho-kép

agg ágtól búcsú-
levelet kap a patak
s elsiet vele









 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 20:58:48, szerda
 
  ArcHAIKUs Őszi Pillanatok



ArcHAIKUs Őszi Pillanatok című kiállítás, 2001. október 19. - november 4. - a Liszt Ferenc téren (Budapest, VI. Liszt Ferenc tér 10. I. em.) került megrendezésre. Az Artpool tizedik szabadtéri kiállításának tábláin a művészi haiku XVII. századi megteremtőjének és legnagyobb mesterének, Matsuo Bashô-nak őszi verseit Fodor Ákos fordításában [14 haiku] együtt olvashatjuk a verseket fordító költő XX. századi haikuival [14 × 2 haiku]. Sajtóvisszhang: R. Székely Julianna: Táblák a téren (Zsebtükör), Magyar Hírlap, 2001-10-24.



Matsuo Bashô haikui Fodor Ákos fordításában:

1---------------------------------------

Léptek visszhangja
lépdel visszafelé az
úton. Ősz. Este.

2---------------------------------------

Úgy vélem: olyan
oda-túl, mint egy késő-
őszi estén, itt.

3---------------------------------------

Rozsdás ősz, mord szél...
- de nézd csak a gesztenyét:
most is méregzöld!

4---------------------------------------

Fájdalmasan szép
az őszi vihartól le-
taglózott virág.

5---------------------------------------

A retek íze
is karmosabb, mikor az
ősz szele mar már...

6---------------------------------------

Ősz viharában
vergődik fám. Rossz tetőn
át csepp hull cseppre.

7---------------------------------------

Kertben a nagy fa,
falon-kívül a fürjek
hirdetik: ősz van.

8---------------------------------------

Ősz van. - Öregszem?
Szemem elől a madár
fellegbe búvik.

9---------------------------------------

Lustácskán ring az
őszi bokor - harmatcsepp
se hull le róla...

10---------------------------------------

Milyen lehet a
pók hangja s miről szólna
az őszi szélben?

11---------------------------------------

Ha fölösleges,
mit szólok: szavam kihűl,
mint ősszel a szél.

12---------------------------------------

Múlik az ősz is:
veszett viharfellegek
marnak a Holdba.

13---------------------------------------

Fák csúcsán jártas
szél eresz alatt reszket.
- Az ősz is elmúlt.

14----------------------------------------

Ne hidd, hogy nem volt
ittléted becses: őszi
imám érted szól.

Fodor Ákos haikui:

1-------------------------------------

EGY AJÁNDÉK ELHÁRÍTÁSA

Ne adj igazat.
Neked túl sokba kerül;
nekem meg épp van.

INDISZPOZÍCIÓ

Amikor szivem
gyáva és agyam lusta:
véleményem van.

2-------------------------------------

RÉSZLET A KEZELÉSI ÚTMUTATÓBÓL

súlypontom kívül
esik jelenségemen:
aki f o g — nem b í r

MINDENNAPI TESZT-KÉRDÉS

Látod-e még azt,
amit nézel — vagy már csak
tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?

3-------------------------------------

ALTATÓ

minden veszteség
fájdalombacsomagolt
megkönnyebbülés

ÁDÁM

micsoda Kert volt!
Virágszándékainkat
tett-gaz verte föl

4-------------------------------------

TÁRSASÉLET

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál

EGY DIAGNÓZIS

nem figyelünk, csak
számítunk egymásra — nem
hangverseny: lemez

5-------------------------------------

CIVILIZÁCIÓ

robbannék. Békés
célokra alkalmazva
hasadozgatok

SZINOPSZIS

Egyik sem vagyok.
Sem üllő, se kalapács.
— Talán: a csengés.

6-------------------------------------

HAIKU-KOAN

még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül

JÁTÉK-SZABÁLY

Mihelyt csatának
tekinted az életet:
el is vesztetted.

7-------------------------------------

A HAIKU

lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.

MOZART

nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty

8-------------------------------------

AXIÓMA

mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól

ÖREGSÉG

Van, amikor csak
emlékszem arra, ami
éppen történik.

9-------------------------------------

PONT

szórakozottan
másvalaki arcával
mosolyodtam el

PATT
ha elmondhatnám,
miért becsüllek nagyra:
vérig sérthetne

10-------------------------------------

ÍTÉLET

sohasem fogod
megbocsátani nekem,
hogy nem szerettél

AXIÓMA

A szeretésen
kívül minden emberi
tett: romépítés.

11-------------------------------------

MŰHELY-HAIKU

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.

SZÉP ERNŐ — VISSZHANG

Végy egy Ezt-vagy-Azt,
emeld föl a szívedig
s vigyázva tedd le.

12-------------------------------------

CIVILIZÁCIÓ

forgóajtó áll
a sivatagban. Aki
kikerüli: nincs

ARS POETICA

Ha síremléknél
szebbre, tartósabbra vágysz:
vers légy — ne költő.

13-------------------------------------

EGY MAGYARÁZAT

Félreállok — hogy
ne takarjam el, amit
tennem adatott.

A LÁTVÁNY

Létem Mosolya
minősülhet szemedben
hülye grimasznak

14-------------------------------------

AXIÓMA

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szüntelen - süllyed

AXIÓMA

Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.




R. Székely Julianna
Táblák a téren
(Zsebtükör)
Magyar Hírlap, 2001-10-24


Ebben a langyos őszben, talán az utolsó pillanatban, mielőtt választási plakátoktól borzongana meg a város, fura dolgok történnek a budapesti Liszt Ferenc téren. Az ember beül egy kávéház teraszára, gyanútlanul sétál a barátjával, a kedvesével, rendes polgárok módjára, amikor hirtelen, de anélkül hogy a legkevésbé fölkészült volna rá, el kell gondolkodnia. De nem ám úgy magától, hogy na, én most elgondolkodom, vagy hogy a társa mondott volna valami elgondolkodtatót, hanem - mondjuk meg őszintén - kényszer hatására. A Liszt Ferenc tér lámpavasaira valakik táblákat szereltek föl, amelyek, miként a televíziókban kiírni szokták, alkalmasak a rend és nyugalom megzavarására.
Először is, nem plakátok, ami már önmagában érthetetlen. Nem reklámoznak mosószert, csokit, cipőt, mobilt, holott közérthető, magyar szavak vannak fölírva rájuk. Még csak azt sem közlik, hogy "Ha áram van, minden van", ami pedig már a lét olyan kérdéseibe hatol le, hogy az ember két buszmegálló között is képes meditálni rajta, míg végül föladja, mert a "minden" metafizikai értelmezése közben elfelejtene leszállni.
Nem kertelek. A pesti Liszt Ferenc tér sárguló lombjai alatt olyan föliratok virítanak, mint hogy:

,,CIVILIZÁCIÓ

Forgóajtó áll
a sivatagban. Aki
kikerüli: nincs."

Vagy:

"MŰHELY-HAIKU

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyöre nem lesz."

Vagy:

"AXIÓMA

A szeretésen kívül
minden emberi
tett: romépítés."

Vagy:

"JÁTÉK-SZABÁLY

Mihelyt csatának
tekinted az életet:
el is vesztetted."

És így tovább.
Ha pedig valaki nem csak fölfelé bámul, akkor apró táblákon azt is elolvashatja, hogy amit lát, azok "ARCHAIKUs őszi pillanatok október 19-étől november 4-éig. Budapesti őszi fesztivál." Továbbá, hogy "az Artpool Művészetkutató Központ tizedik szabadtéri táblakiállításán a művészi haiku XVII. századi megteremtőjének és legnagyobb mesterének, Matsuo Bashónak őszi verseit Fodor Ákos fordításában együtt olvashatjuk a verseket fordító költő XX. századi haikuival". Néztem. Olvasták. A klasszikus, őszi haikukat is, de főképpen Fodort. Farmeres, bőrdzsekis srácok olvasták föl hangosan egymásnak, mert míg egy tábla egyik felén mondjuk az állt, hogy "Végy egy Ezt-vagy Azt / emeld föl a szívedig / s vigyázva tedd le.", addig a másikon esetleg épp a HAIKU címe: "Lábam előtt ült / egy madár, majd felröppent - / Nehezebb lettem." És jöttek más fiúk és lányok és nők és férfiak, és akadtak ugyan, akik a vállukat vonogatták, de a többség olyanokat mondott, hogy "Ez marha jó!", "Hú, ebben benne van minden!" "Várjatok már, a többit is olvassuk el!"
Ami jelezheti azt is, hogy a haiku a költészet sms-e, hogy Fodor Ákos nagyon jó költő, de jelezhet valami veszélyesebbet, mondhatni a közrend ellen irányulót is.
Ezek a sorok hangulatkeltésre alkalmasak. Ilyesmit ugyan Mikola miniszter szokott mondani, amikor lerongyolódott kórházak panaszkodnak, csakhogy ha ő mond ilyesmit, az már eleve kétségbeejtően mikolás. És vannak még orbános, kövéres, torgyános, csurkás mondások - teljesen mindegy. Amint az is mindegy, hogy szavaikat festékszóróval fújják a falra, plakátra írják föl vagy mikrofonba mondják, mert mindegyik arról ismerszik meg, hogy már régen nem késztet gondolkodásra. Amiből, egy idő után akár arra lehet következtetni, hogy gondolkodásra nincs is igény, a nép dáridós, tűzijátékos, kézcsókos, zászlóátadásos, jó kezekben van ismét. Hogy haikura, Fodorra, művészetre, gondolkodásra éppúgy immúnis, mint a lépfenére, ha időben fölismerik a bajt.
Hát, csak ezért mondom, hogy jó lesz odafigyelni a Liszt Ferenc térre. A fölemelt fejekre. A töprengő arcokra, amint fölszabadulnak, elmosolyodnak, kövértelenednek, mikolátlanodnak. Az ellenőrizetlen, kiirthatatlan értékekre. Az elburjánzó civil gondolatokra.



 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 20:56:51, szerda
 
  Fodor Ákos japán haiku fordításai



Az alábbi műfordításokat Fodor Ákos a Terebess Kiadó felkérésére, Racskó Ferenc nyersfordításai és jegyzetei alapján készítette. Basó-kötete számára Steinert Ágota szerkesztővel 170 verset válogatott ki közülük, melyek 1998-ban jelentek meg. Macuo Basó: Százhetven haiku Fodor Ákos fordításában, Terebess Kiadó, 1998. A kötetből kihagyott versek csak itt olvashatók, megkülönböztetésül vékony betűkkel szedve.

Basó

Gazdag vagy, Új Év!
hisz az Épp-Elmúlt: hagyott
fél véka rizst ránk!

Ó-évre új év.
- Mondd, amit a majmon látsz:
arc-e, vagy álarc?

Ős szentély szirom-
záporában egy férfi
rizst döngöl lisztté.

Hulltában még egy-
két csepp harmatot hullat
a kamélia.

Szívednek terhét
s röptét bízva bízd rá egy
lenge fűz-ágra.

Te volnál Ama
Pillangó? s én: Csuang-ce?
Álmodnánk egymást?

Zord tavasz-éjben
szerelméért könyörög
egy kortalan lény.

Tavasz, szél, zápor:
vízpart fűzlombja s ruhánk
csapongva lebben.

Hogy mi fán termett?
Titok. - Ám, mi illatát
illeti: tudom.

A pille minden
fuvallatra megrebben
a fűzfa ágán.

Hegyi ösvényen
illatok sötétjébe
hasít a hajnal.

Virágban-álló
fát nézve is Buddha az,
kivel társalogsz.

Tavasz Pilléi
csapongnak -honnan, hová?-
kert fala fölött.

Tavasz sincs üdébb,
mint az a festett virág,
tükröd hátlapján!

Sárgább a sárga
virág az aszú tea-
fű illatában.

Ez már a tavasz?
Nevenincs szép hegyeket
lágy pára burkol!

Csélcsap verébkék
fontoskodva szemlélik
a repceföldet.

Cseresznyevirág-
fellegen át-setétlik
egy templomtető.

Akihez jöttem,
nincs itthon - s a szilva is
más kertben érik...!

Fura szerzet (mint
én): szikkadt mezőn tengő-
lengő pillangó...!

Némán peregnek
a boglárkaszirmok a
hars vízesésbe.

Bíborszín virág...!
Új szerelem illata...!
Dús bambuszfüggöny...!

Hullt kamélia:
mint kismadarak földre-
pottyant fej-dísze!

Nézd: szilva-virág!
Friss zöldség: ízleld! Örülj:
kitavaszodott!

Ha kiürült majd
rizspálinkásedénykénk:
virágváza lesz!

Kora-tavasz-éj.
Fészkét nem lelvén, fölsír
egy madárgyerek.

Kedvesét vesztvén,
vízbe dobta életét:
bambusz-náddá lett...

Tavaszpimasz kis
madár! hát nem rápiszkít
kész ételünkre?

Szilvavirágszag:
még a zord tavasz-éjt is
enyhébbé teszi!

Éj-szín Denevér!
Vár a világos világ:
virág, madárfütty!

Ereszalj s padlás
verébfi- és kisegér-
nyelven beszélget!

Tavasz-sirató
madárdal szól; a halak
szeme is könnyes...!

Bár felhő-távol
vagy most: ez sem végleges.
Vándormadár-út.

Súgd meg titkodat
az omlatag szentélynek,
mag-vető Öreg!

Virágpompában
áll a fa? meg se látja
a vándor árus!

Szívem csordultig
telt a nappal! - ám hol lesz
éji szállásom?

Ki ő? fonnyadt kis
gyékényfejfödőjében
- bár tavasz virul?!

Komor-sudár tölgy.
Tudomást sem vesz a sok-
száz kis virágról.

Zsenge virág kél
vén földből! - Bár versem se
volna agg, mint én...!

Levél-kalapom,
majd, ha sziromzáporban
járok, lekaplak!

Végtelen zápor:
fű tövét veri s az föl-
felé menekül...

Év évre hull és
saját elhullt virágja
táplálja a fát.

Tavaszi alkony
csöndje még a harangszót
is elcsitítja.

Egykori kunyhóm
Tavasz Lánykái lakják:
Új Ünnepet lát!

Kicsi Fecskék! ha
van rá mód: ne szórjatok
sarat csészémbe...!

Hogy gyűjtse s ossza
a rizs-sarjasztó esőt:
siet most folyónk.

A polip-árus
hangja késként vág belé
a madárdalba.

Nap tűzgolyóját
tengerbe görgette a
gyors, hideg folyam.

Szentély, sötét csönd.
Az Elárvult Fuvola
vissz-hangon szól... szól...

Virágzó ággal
áldoznék, de szirma hullt.
Könnyem pereg rá.

Rózsa mélyéből
távozó méh szárnya is,
szíve is nehéz.

Csupa-fehér gyöngy-
jázmin fölé görbed egy
sötétlő fűzfa.

Mesterem árva
kunyhóját s emlék-csöndjét
harkály se rontja.

Esőnk rizst dajkál.
- Nézzük: mint ringat Tavunk
vöcsökfészkeket!

Nyári köntösöm
hártya-finom s könnyű, mint
kabóca szárnya.

Sáfrányvirág! Nők
szemhéjfestő pamacsát
idézed bennem.

Eső se mos le
szépség-színt se virágról,
se szép lányarcról.

Hitvány halakat
döf a halászfeleség
a hideg nyársra.

A nyári hajnal
harsányszínű és kemény,
mint a kakukkszó.

Ne áltasd magad:
nem vagyunk félbevágott
dinnye két fele!

Tunya tűnődés
mélyéből egy kismadár
hangja emelt ki!

Étket készítő
nő: arca elől hátra-
hárítja tincsét.

Fönt: hars kakukkszó!
Delel a nyár! A fű is
lábujjhegyen áll!

Nyárvégi estén
egy részeg s egy tök-virág
szemléli egymást...

Buddha Születés-
napja. - Ráncos kézpárok
s olvasók nesze.

Szerencsés földön
a narancs illatán is
győz a teáé!

Hőben-a-Hűset
testesíti meg hars-zöld
bambuszligetünk.

Rekkenő nyárban
a zöld bérc fölött vihar-
fellegek gyűlnek.

Est hűvösében
frissen főtt rizst legyezget
egy nő. - De jó lesz!

A sebbel-lobbal
futó patakba hull egy-
egy zöld fenyőtű.

Hó-szín mákvirág:
tiszta és tűnékeny, mint
egy futó zápor...

Rab polip álma
nyugtalan és kurta, mint
a nyári holdfény.

Nyár-alkony csöndjén
még sziklát is átfúr a
kabóca-lárma!

Ritkás kakukkszó;
dús lomb közt a Hold fénye
is meg-megtörik.

E legyezőbe
Hegynek Szelét rejtettem
s hoztam el neked.

Kakukkszó száll egy
lakatlan sziget felé,
mely láthatatlan...

Eső vakítja?
Nem-látva is tudja a
mályva a napfényt!

Fénybogárkára
bambul a részeg hajós
- bárkánk imbolyog...

Virágaid közt
volt dolgokat idézünk.
- Ez utam haszna.

Év Delelőjén,
Buddha Születésnapján:
kis őz született!

Citromvirágszag...
Hajdanvolt lakomákra
gondolsz, Vén Terem?

Forró nap végén
előkelő idegen
hűsöl a parton.

Fűz-árnyban arra
ocsúdok vetve a föld
s már cihelődnek...!

Üres a csészéd?
Tégy belé szem-tápláló,
színes virágot.

Lótuszát ne tépd:
Lelkek Ünnepén maga
a Tó a szentély.

Hány virág-, hány pap-
nemzedék jött s ment, míg Szent
Fenyőnk itt áll s él...!

Vadszegfűcskére
búcsúkönnyként hull a hű
kámforfa nedve.

Jókor serkenvén:
hajnali étked közben
hajnalkát nézhetsz!

Aratás? vetés
lármája zsong odakint?
- Kunyhómban csönd van.

Széles-e-síkon
minden kipusztult: nincs, mi
gátolná lépted.

Lombját hullatja
a fa, hangját a harang
- úrra, vendégre.

Dereng a hajnal.
A ködben keringve zeng
a friss haranghang.

Telt Hold, tó tükrén:
képlékeny, mint Szép Költő-
Lányunk Hét Lénye.

A téli harmat
magány-ízét és színét
sose feledd el!

A retek íze
is karmosabb, mikor az
ősz szele mar már...

Hold kél. Kezünkkel
térdünkön: köszöntsük most
őt is, egymást is.

Pillangó-köntöst
orchidea-aroma
illatosít be.

Göncölszekérig
ér a tiloló ostor-
csattogás-zaja!

Milyen lehet a
pók hangja s miről szólna
az őszi szélben?

Remetekunyhóm
kincse egy szál hajnalka
- ám ez sem: társam...

Kis Szajhavirág
kecses szárán ólomsúly
minden harmatcsepp...

Rozsdás ősz, mord szél...
- de nézd csak a gesztenyét:
most is méregzöld!

Holt ősz. Telihold.
Férgecske furakszik a
gesztenye-mélybe.

Vadóc krizantém
villog a kőfaragó
kövei között!

Ónszürke locs-pocs?
- A hibiszkusz számára
most van jóidő!

Ősz viharában
vergődik fám. Rossz tetőn
át csepp hull cseppre.

Majmot-sirató
Elődöm! nézd e fagyba
kivert gyereket...!

Hibiszkusz! mire
csodálatába fogtam:
lovam befalta...

Életem könnyű,
mint egyetlen vagyonom:
tökhéj-tálacskám.

Szentélyben háltam.
Tisztábban szívet, szebb arcot
Tükröz most a Hold.

A hegyre kitett
síró vénasszony meg én
egy Holdat nézünk.

Ostorfatermés
csattog, mint madárszárny, mint
hajnali vihar.

Ha fölösleges,
mit szólok: szavam kihűl,
mint ősszel a szél.

Mészkő templomdomb
fehérénél sápadtabb
most az ősz szele.

A bukott Vezér
holta előtt e hegyet
s e holdat nézte...

Kertben a nagy fa,
falon-kívül a fürjek
hirdetik: ősz van.

Remetekunyhóm
Jele: keserűfű és
paprika. - Ősz jő.

Késő-őszkor a
pillangó is beéri
saláta-táppal...

Kitől rizst kaptam,
ma én várom vendégül:
holdfény-traktára!

Csukott templomnak
kapuján dörömbölnék,
telihold-csöndben!

Vízi Szentély! most
tárulj, hisz a telihold
kér bebocsátást.

Csudáld meg szerény
virágod - a pompásabb
hadd irigykedjék!

Ne hidd, hogy nem volt
ittléted becses: őszi
imám érted szól.

Csöndes, vénecske
falu... ám egy porta sincs
szilvafa híján!

Fogyó év, telt Hold.
Földön párafátyol, hegy
lábán ködpapucs.

Sajnálom, Vendég:
hajdinám még virágzik
- szem-lakománk lesz...

Krizantémillat
jár-kel utcáinkon a
Buddha-szobrok közt.

Múlik az ősz is:
veszett viharfellegek
marnak a Holdba.

Léptek visszhangja
lépdel visszafelé az
úton. Ősz. Este.

Ősz van. - Öregszem?
Szemem elől a madár
fellegbe búvik.

Szűzfehér virág!
Közelről fürkészve sem
lelhetsz port szirmán!

Rozzant kalyiba:
békésen élnek benne.
- De vajon miből...?

Kecses, színpompás
fa! - a szomszéd rád se ránt:
rizst hántol döngve.

Napot-vakít a
költözőmadárcsapat,
majd tovalebben.

Fájdalmasan szép
az őszi vihartól le-
taglózott virág.

Róka neszez, Hold
vakít: féltében bújik
hozzám egy gyerek...

Fák csúcsán jártas
szél eresz alatt reszket.
- Az ősz is elmúlt.

Öreg ősz van. Most
vaddisznó se röffen, csak
tücsök hangicsál.

A Boldogultak
Ünnepén kit vendégelsz?
csak testük füstjét.

Egyre-formázta
fejed s fejem az idő,
akár két dinnyét!

Sarlóvá-fogyott
Hold az égen: látszik bár,
már alig láttat...

Lustácskán ring az
őszi bokor - harmatcsepp
se hull le róla...

Partra a hullám
egy kedvvel sodor rózsás
kagylót és szirmot.

Fáradt rizshántó
gyerek két mozdulat közt
fölnéz a Holdra.

Holt Szülém deres
tincse! hogy' nem olvaszt el
tenyerem, könnyem?

Mint vén fatörzsön
friss vágás felülete:
olyan most a Hold.

Úgy vélem: olyan
oda-túl, mint egy késő-
őszi estén, itt.

Vak éjben ezer-
éves cédrus s a vihar
kél nászi táncra!

Maga a magány
ül a fali kalitkán
- s benne? tücsök csak.

Gyöngének látszó
kis virág: zápor szüntén
peckesen állong!

Hajnali teát
s harmatot együtt szürcsöl
egy virág s egy pap.

Vén Remete és
Zsenge Szajhák: Hold és Lomb
közös éj mélyén.

Krizantémok közt
ácsorog egy cipője-
vesztett cipőtalp...

Szegfűnyarunknak
heve, illata: oda.
- Krizantémévszak.

Csak minap kezdtek
rügyezni az ágak - s ma
rozsdás már a lomb.

Híd gerendái
közt a páfrány újra-nő.
Mint égen a Hold.

Ősi kőkapun
nőtt gyom ördögkarmai
hajunkba kapnak...

Honnan istenek
távoztak, a Szent Kertet
fölveri a gaz.

Havat seperve
söprűt, havat feledek
- nincs, csak a seprés.

Tél. Magány. Béke.
Neked-dőlök, kopott, meg-
hitt ajtófélfám.

Vásár-vég! Most én,
koldus pap is vehetnék
füstölőpálcát...!

Jégcsapnyi hagymák
hideget sugároznak
szét a hidegbe.

Várom az első
zord záport, mely Valódi
Vándorrá avat...!

Mért engem: csaknem
mezítlent ver a vihar?
- vagy épp, hogy így jó...?

Hófehér szűzhó
üli a félig-vert híd
nyers gerendáit.

Borzongatóan
dobolgat a jégeső
fa-kalapkámon.

Riadok. Mécsem
alél. Olajért nyúlok
- ám az megdermedt.

Ősz-ittfeledte
tücsök cirreg gyöngécskén:
hangja melegít...

Elhagyatott kert,
csenevész Hold, bágyadt kis
rovar-neszek. Tél.

Belepi a hó
az ősztől itt őszülő
borzas kalászkát...

Fürge kalmárok!
Eladó a fejfödőm:
hó-csík az éke!

Friss hó - és máris
oly sűrű, hogy terhétől
megbókol a lomb.

Hó! Hold! - efféle
dolgokon ujjongtam s lám:
elfogyott az év...

Sólyom suhant át
a szirtfok fölött: vele-
szárnyalt a szívem!

Megőrzött köldök-
zsinórom fogván: sírok.
- Holt anya. - Múlt év.

Csont-bőr szerzetes:
mint a tél fagya, mint a
szárított lazac.

Komolyabb bajom
nincs: hisz élek még - ha csak
tarlófűként is...!

Téli Rendtevés
Napja: ma magának is
ácsolhat az ács!

Én, a csellengő,
hófüggöny mögül nézem:
takarítanak...

Újabb év múlt - ám
nem kopott el lábbelim,
nem fogyott utam.

Téli virág. Nézd:
behavazza a mozsár
mellett a rizs-liszt.

Fösvény krizantém:
csöppet sem ejt földre a
fagyos harmatból...

Kunyhóm elé holt
lombot szórt a téli szél
- jó lesz teának!

Jégeső pattog:
egykedvűen hallgatom
a vén tölgyfával.

Szénégetésre
való fát vágnak - mintha
vadonban élnénk!

Míg te tüzet raksz,
én gömbölygetek neked
egy nagy hólabdát!

Vad téli zápor
rontott a szerzetesre
- ernyője is sír...!

Keserves ízű
a jég is, ha patkány-mód
oltom a szomjam...

Korsómat a fagy
keze repesztgeti az
álmatlan éjben.

Hófehér virág,
hófehér ajtó s a hó:
tükrözik egymást.

Hóra-váró, víg-
részeg költők arcára
képzelt pihe hull!

Lombfosztó szélben
puffadt arcát védve, fut
egy beteg ember.

Melegebb háló-
ruhát öltök! (Azt hallom:
másutt havazik...)

Ideges vadlúd-
csapat csapong-zajong a
jeges esőben.

Év végi nyüzsgés!
- Sokallja a vöcsök: be-
bukik a tóba.

Ríva rebben a
hegyi szél űzte madár
a tóra. Tél. Éj.

Tél van - a nyárra
csak egy faragott virág
emlékeztethet.

Télbe-bútt kuckóm
rendszeres vendége csak
egy zöldségárus.

Hó-szín kócsagok,
fagyjatok híddá a tó
partjai között!



Csijo-jo

Utóbb majd kinek
arcát pirosítjátok,
sáfrány-pamacskák...?



Sógi
(1420-1502)

Életünk annyi,
mint kivárni valahol
egy zápor végét.

 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 20:54:35, szerda
 
  Fodor Ákos
Idéző jelek
[A kötet 39 haikuja]
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979



xéniák

(1)

ha mindenedet
odaadnád érte - mit
adhatnál neki?

(3)

lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.

(5)

biztosítatlan
zuhanunk ki belakott
pillanatunkból

(7)

ki itt belépsz, tudd:
m i n d e n k i : bejárat egy
ki-már-sohába

(9)

ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen

(11)

aggódva mérem:
m i l y e n távolság l e h e t
fej s írás között

(13)

állva szomszédos
pellengéreken: m é l y e n
megvetjük egymást

(15)

jelentős helyen,
istenhátamögötti
időben élünk

(17)

ki kell lépnünk, hogy
megérkezzünk, a jelen
váróterméből

(19)

micsoda Kert volt!
Virágszándékainkat
tett-gaz verte föl

(21)

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szűntelen - süllyed

(23)

Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.

(25)

szivemet veri
a rendfenntartó idő;
szivem visszaüt

(27)

alvaszületett
fajtánk görcsösen óvja
lidércálmait

(29)

a d o l o g úgy fest:
legfestőibb tettünk a
képkeretezés

(31)

m i egy csattanós
ütközés a néma le-
hagyáshoz képest!

(33)

mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól

(35)

egyetlen percem
sincs, amit elcserélnék
egy másik percért

(37)

mi nyomtalanul
eltünt kint: belénk-szökve
rendezkedni kezd

(39)

jelenségemből,
mint héjából a kagyló:
eltisztulok majd

(41)

hiánya: minden
elvesztése: hivatás:
jobb-rosszabb: kevés

(43)

csodák torkollnak
a csók kettőspontján át:
közhelytengerbe

(45-49)

talán hallgatásom?
talán hangod? e l m o z d u l t :
értlek - nem hallak

*

arányában nézd
a csigát igázó ház-
tartási gondot

*

a világ kérdés-
ként vet föl és válaszul
csak átfogalmaz

*

annyira zárt egy
ajtó sem lehet, mint a fal
s ajtó h i á n y a

*

(51)

omlandó tornyok
reménytelen szerelme:
sivatagnagyság

(53)

nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol

(55)

Nem támogatom
szépségedet, csak tűröm.
Süssem a Napot?

(57)

apránként vesszük,
mit másnak csak egyszerre
adhatunk oda


EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sohase mondd: "el-
veszítettem" s e m m i r ő l ;
mondd: "visszadtam".



FEBRUÁRI ÁG

nyárnak és télnek
kétélű próbáin túl
szívós és szürke



PÉNELOPÉ II

tétlenség tervét
szövöm éjszaka - nappal
fölfejtem azt is


ALAPMŰVELET

mihez adjak, mit?
kihez, kit? hogy mibb leggyen?
vagy kibb? s mivégre?



FARKASSZEMKÖZT
A SZFINXSZEL

Kérdezhetsz: győzöl
- választ, Drága Szörnyeteg,
nem, nem és nem kapsz.



EGY HAIKU TÚLCSORDUL

ikrásodsz, mézem,
színed mélyül, aranyam,
borom, erősödsz;
hunyoroghatok-e még
fényedben, napom?



CIVILIZÁCIÓ III

robbannék. Békés
célokra alkalmazva
hasadozgatok



ECCE HOMO V

ha tisztálkodunk:
eltávolítjuk a koszt
- m á s közelébe



HÁRÜN AR-RASID

a Mindent-Tudás
Kútjába mártott fejem
elfelejt engem

Fodor Ákos
JAZZ
[A kötet 54 haikuja]
1986

Sarkalatos
bizonytalanság

Ki mondaná meg:
mely tettünk hanyadszorra
lehet az Első?



A tükörről

a szeretetlen
élet ernyedt és kusza,
mint vakok arca



Meta-metafizika

Az idő — ha van —
tágul-görbül, mint a tér:
mosttól mostig tart.



Patt

ha elmondanám:
miért becsüllek nagyra:
vérig sérthetne



Házassági emlék-mű

van, mikor t i s z t á b b
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni



Biztosíték

bárhogy törekedj:
nem moshatod ma le a
holnapi mocskot



Tűnődés a nap alatt

Valami árnyék
megtaposta árnyamat
- nehezteljek rá?



Egy fog éneke

már kilazulok.
Ha kell: vigyázni kell rám.
Rágni, velem? Nem



Halottak

képeik falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör



Metagnoszeológia

én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben



Mozart

hommage a K. D.

nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty



Az emberi állapotról

bizakodj — lévén
helyzetünk mindenkor a
l e g pillanatnyibb



Haiku - rondó

az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát
lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.
Azt mondják: PERSZE.
Csak idő van, semmi tér;
mindenki siet,
nyilatkozik, birtokol,
temet, nemz és szül
— semmi nincs, csak történik
az én poklomban



Meta-inferno

A rosszat is? - jó.
De, hogy a Legjobbat is
meg lehet szokni!



Axióma

egyiknek fejre
kell állni, hogy jobbszeme
jobbszembe nézzen



D. T. levélszekrényébe

az is viszony (sőt!)
a Parizer Árához,
ha nem szólsz hozzá



Koan

,,sötét van" mondta
és a lámpa fénye is
belehalványult



Újkör

Tavasz, Hatalmas!
Egyfelé menet: röpít.
Másként: földhöz csap.



Axióma

A szeretésen
k í v ü l minden emberi
tett: romépítés.



Változat

üvegesedem.
Tisztán tartom magam, hogy
mögém is láthass



Fordulópont

átédesedik.
A kín mélye felragyog.
Öröm lesz, béke



Axióma

ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad,
az nem is szeret



Portrévázlat

titkok-titka, te,
nem vonásaid szépek:
arcod gyönyörű



(Ugyanaz)

mert végösszegben
minden számlád vállalom:
sose részletezd



Egy edzésminta

csak a nálad is
kisebb előtt hajts fejet
- az: öröm, ima



A teremtmény éneke

új szemmel nézni
a régi képre: ez a
mi alkotásunk



Indiszpozíció

Amikor szívem
gyáva és agyam lusta:
véleményem van.



A kérés

s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!



SZÉP, ,,te, milyen szép"

,,kezek mozdulnak
és indulnak és lelnek
egy másik kezet"

,,maguktól mennek
mint gyökerek a földben
a maguk útján"

,,jó nékik együtt"
- szavaiddal ölellek,
Drága-Szép Ernő.



Mindennapi teszt-kérdés

Látod-e még azt,
amit nézel, vagy már csak
tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?



Pont

Nem út és nem cél:
érthetetlen, gyönyörű
helybenröpülés.



Vetkezés

jó abbahagyni
s korábban, mint “időben":
nem tudunk mikor-t

*

Hála azoknak,
akik elhagytak. Bántott
— nem én bántottam.

*

Vállalkozásba
fogni többé nem fogok.
Tű hegyén forgok.

*

Szögletesítik
a gyönyörű kört, csak, hogy
hozzányúljanak.

*

a történők: egy-
irányú, szűk utcácskák.
A tűhegy is: Tér



Jel

Vér-szem a hóban.
Kié? mié? nem tudom.
Piros, fehér. Föld.



Axióma

az nem unalmas,
mi nem “szól" valamiről:
csak a Fehér Fény



Kérelem

rajtam úgy segíts:
gondjaimból részt ne végy,
csak tudd, hogy vannak



Kockavetés

mindennel úgy bánj,
mintha rengeteg volna
belőle - úgy: l e s z



Haiku-szerelem

Egy végtelen nap.
Egy, amely csak hosszú volt.
Többé: egyik se.



Egészségtani kérdés

miből old? mire
edz születés - meghalás
Nagy Szaunája?



Boldogság

Együgyűen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy “nem-tudom".



Koan

még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül



Műhely-haiku

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.



D. környékén

Felébemenet
megtörténhet valami.
— S hogy hovaérsz-e? —

(valaki, útban
oda: látott valakit
s Harmadikká vált)

Ez a Város nincs
is, csak az út, mely felé
visz. Nevében: él

(,,rossz anyagomból,
hogy gazember ne legyek,
szentté kell lennem")

Mindegy, hogy honnan.
Mindegy, hogy hová. Mindegy,
hogy mégy-e. Figyelj.

(elvétel, hozzá-
tétel nélkül: ugyanaz
át r e n d e z ő d ö t t)

aki AZT látta,
színeket többé nem néz,
csak a Fehér Fényt

Fodor Ákos
LEHET
válogatott, örökbefogadott és újabb versek
[A kötet 87 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1995

CIVILIZÁCIÓ

forgóajtó áll

a sivatagban. Aki

kikerüli: nincs



ECCE HOMO

ravaszkodnunk kell:

egy sámli fölött se tud-

nánk átröpülni



KÉT VÁLTOZAT

(helyzetmeghatározás)

végem a célom:

tartok tőle és felé;

futásból állok



(megoldódik)

gyógyíthatatlan

halandóság a bajom

és orvossága



ALTATÓ

minden veszteség

fájdalomba csomagolt

megkönnyebbülés



KETTŐS

a hópehely és

árnyéka találkozik

végül a földön;



december. Éjfél.

Életemnek is körül-

belül mélypontja



PONT

szórakozottan

másvalaki arcával

mosolyodtam el



A HAIKU

lábam előtt ült

egy madár, majd felröppent —

Nehezebb lettem.



ECCE HOMO

ha tisztálkodunk:

eltávolítjuk a koszt

— m á s közelébe



AXIÓMA

morális örök-

mozgó: amit nem emelsz

- szűntelen - süllyed



ÁDÁM

micsoda Kert volt!

Virágszándékainkat

tett-gaz verte föl



AXIÓMA

mire megtanulsz

énekelni, dalod már

rég nem arról szól



EGY AJÁNDÉK ELHÁRÍTÁSA

Ne adj igazat.

Neked túlsokba kerül;

nekem meg épp van.



EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sose mondd azt: ,,el-

veszítettem", semmiről;

mondd: ,,visszaadtam".



PÉNELOPÉ

tétlenség tervét

szövöm éjszaka — nappal

fölfejtem azt is



EGY HAIKU TÚLCSORDUL

ikrásodsz, mézem,

színed mélyül, aranyam,

borom, erősödsz;

hunyoroghatok-e még

fényedben, napom?



HÁRUN AR-RASID

a Mindent-Tudás

Kútjába mártott fejem

elfelejt engem



Választhatsz:

KATARZIS-ÉREM

(fej?)

pehelyke, áhí-

tattól visszafojtott lé-

legzetté tettél



(írás?)

Bármihez érek:

te zendülsz. Nyelved lettem,

harangom lettél.



(

milyen érvényes

lett arcom: két tenyered

zárójelében!)



RÉSZLET A KEZELÉSI ÚTMUTATÓBÓL

súlypontom kívül

esik jelenségemen:

aki f o g — nem b í r



BEATRICE

üregesedő

anyagom alakodat

rajzolja körül



ÍTÉLET

sohasem fogod

megbocsátani nekem,

hogy nem szerettél



TÁRSASÉLET

fölkereslek, hogy

ne kelljen rádöbbenned:

magamrahagytál



STÁTUSZ

e fásvilághoz

érzékeknek öt sebén

által szögezve



EGY DIAGNÓZIS

nem figyelünk, csak

számítunk egymásra — nem

hangverseny: lemez



3 GYAKORLAT

képzelj egy tükröt;

gondold, hogy belenézel;

hidd el, amit látsz

*

segíts mindennek

olyannak lennie, mint

amilyen úgyis

*

zsinegen horog,

boton zsineg ne legyen,

bot se, kezedben



AXIÓMA

Isten nem hivő.

A nép nem demokrata.

A víz nem szomjas.



EVOLÚCIÓ

ugyanazt írom:

mindig más mindig másért

olvassa másnak



METAIDILL

itt ülök én és

gondolataim se száll-

nak sehová se



VÁLTOZATOK EGY JÁTÉKRA

POLONIUS: ,, — játszott, vagy megittasult;

Labdán kocódott; vagy tán, e s ama

Jóféle házba láttam térni be"

(...)

,,Példát magadról véve, lesd ki őt."

(...)

,,S mondd, a zenét se hanyagolja el."



keresem egyen-

súlyomat (és semmi mást):

labda a lejtőn

*

én is vágtam szét

labdát: én is zokogtam:

nincs benne semmi

*

(mondd, Mindenttudóm:

a mozdulatlan labda

áll? ül? vagy fekszik?)

*

színünk, nagyságunk

m á s ; pörgünk, pattogunk e g y

sötétség körül

*

titkom ne firtasd:

fölhasítod labdád: se

tudás — se játék.



AXIÓMA

A szeretésen

kívül minden emberi

tett: romépítés.



HÁZASSÁGI EMLÉK-MŰ

van, mikor tisztább

eltörni egy tányért, mint

elmosogatni



TŰNŐDÉS A NAP ALATT

Valami árnyék

megtaposta árnyamat

— nehezteljek rá?



EGY FOG ÉNEKE

már kilazulok.

Ha kell: vigyázni kell rám.

Rágni, velem? Nem.



INDISZPOZÍCIÓ

Amikor szivem

gyáva és agyam lusta:

véleményem van.



PATT

ha elmondhatnám,

miért becsüllek nagyra:

vérig sérthetne



A TUDOMÁNY

be-

bizonyítja a vízről,

hogy nem vízszintes



A TEREMTMÉNY ÉNEKE

új szemmel nézni

a régi képre: ez a

mi alkotásunk



JEL

Vér-szem a hóban.

Kié? mié? nem tudom.

Piros, fehér; föld.



HAIKU-RONDÓ

az én poklomban

számolnak és mértékkel

szeretnek; órát

lesve időznek; folyton

véleményük van;

csak idő van, semmi tér.

Azt mondják: PERSZE.

Semmi tér, csak idő van;

mindenki siet,

birtokol, nyilatkozik,

temet, nemz és szűl

— semmi nincs, csak történik

az én poklomban



MINDENNAPI TESZT-KÉRDÉS

Látod-e még azt,

amit nézel — vagy már csak

tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?



MOZART

nincs rossz fű. Nincs szél,

ami ne jól fújna. Nincs

hamis madárfütty



HALOTTAK

képeik falnak

fordultak felőlünk és

a hátuk: tükör



BOLDOGSÁG

Együgyűen, mint

egy kislány. Mint egy vihar.

Mint egy ,,nem-tudom".



HAIKU-KOAN

még az sem kizárt,

hogy a céltábla nyilad

útjába kerül



MŰHELY-HAIKU

Talán hozzá se

nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak

gyönyörű nem lesz.



AZ EMLÉKIRATOK UTOLSÓUTÁNI MONDATA

nézve gyönyörű,

távolodó nyomokat,

szememből hó hull



TÚLCSORDULÓ HAIKU: A SZÉPSÉGRŐL

Van, ki gyönyörű.

Van, kin észre kell venni.

S van, aki attól szép,

hogy hasonlít egy csúfra,

akit szeretek.



MÉRLEG-HAIKU

akárhogy,

akár-

mikor: aki nem boldog

éppen:

hálátlan



HYPER-HAIKU: A HUMANIZMUSRÓL

a tükör is a

legvégső pillanatig

veri vissza a

belézuhanó balta,

kő, pohár k é p é t



EGY VÉGSŐ KÉRDÉS

Mért van az, hogy a

rosszra bőven jut szavunk;

a jóra: alig?



EGY MAGYARÁZAT

Félreállok — hogy

ne takarjam el, amit

tennem adatott.



JÁTÉK-SZABÁLY

Mihelyt csatának

tekinted az életet:

el is vesztetted.



MAGÁNSZABÁLY

Veszteni? nyerni?

— ne, soha! csak játszani

szeretnék. Mindig.



JELENTÉS

Vakot vezettem

s így köszönt el, istenem:

,,Viszontlátásra"!



SZINOPSZIS

Hozzá-térdeltem:

úgy meghatott a Kicsi.

,,Pfuj, törpe!" — mondta.



MAGÁN-INFERNO

akiről rossz jut

eszembe: sosincs neve

— csak története



EGY FOHÁSZ

Jaj, csak soha ne

hallanám, hogy mit mond Más

egy Harmadikról!



KIS ETIKA

Süket embernek

se mondd, mit nem mondanál

annak, aki hall.



SZEMELVÉNY A NAGY RECEPT-KÖNYVBŐL

A főzés egyik

titka, hogy ne gondolj a

mosogatásra.



TÉTEL EGY MÉRLEG-BESZÁMOLÓBÓL

Fogamat lassan

előrli a táplálék:

adódom vissza.



AXIÓMA

egy Tökéletes

Nap sem csak tökéletes

percekből épül



XÉNIA

A Derűs él jól:

bölcs-bután. A Borúsnak

csak igaza van.



JANUÁRI ÁHITAT

Ragyog a világ.

Mikéntha utóljára.

Vagy, mint először.



SZINOPSZIS

Egyik sem vagyok.

Sem üllő, se kalapács.

— Talán: a csengés.



AXIÓMA

Nem az a titok,

amiről ,,nem beszélünk".

A titok: s z ó t l a n .



HÁROMSZOR HÁROM SOR

(Gyereklány) Nem rám: belém-néz

— Ellenőrzi küllemét

kedvenc tükrében.

(Navigációs adatértelmezés) Iránytűd éppen

felém mutat, úgy látom:

felém — de mögém.

(Haiku-optika) Mióta nézlek:

látom, hogy látványodtól

szemem is szépül.



IMA

léptedért lettem:

utad vagyok — célod nem.

Lassan fuss rajtam



VALLOMÁS

Úgy félek tőle,

ahogy csak erősebb fél-

het a Gyengébbtől.



A KIBELEZETT PLÜSSNYÚL ÜVEGSZEME
TOMPÁN CSILLAN

Kértél. Megkaptál.

Megnézted: mi van bennem.

— Mi már nem játszunk?



HAMU

mert ismerem jól

e világ minden bűnét

szánom és bánom



KIMITTUD

Van, ki gyorsan fut.

Van, ki gyorsan olvas, ír.

Én gyorsan érzek.



GÖMB-ÉLMÉNY

Veled aludva

rólunk álmodom: arról,

hogy veled alszom.



ARS POETICA

Ha síremléknél

szebbre, tartósabbra vágysz:

vers légy — ne költő.



KOSZTOLÁNYI-HOMMAGE

nekem muszáj volt

megtanulnom röpülni:

futni nem tudok



EGY ÁLOM SZINOPSZISA

szónál szebbet súgsz,

kezdete és vége nincs,

ölelsz, ölellek



AZ IGAZI NAGYSÁG

Jelentéktelen,

mint nők öle, profilból;

szemből: megrázó.

Fodor Ákos
DÉL UTÁN
jelek és ábrák egy korsó cserepein
[A kötet 29 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1997

ZSENIBABÁNAK
és
Másoknak



Útikaland

Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.



A napok ősze

A Délután nem
fenyeget, nem ígéret:
erős és csöndes.



Axióma

Emberi művet
csak abbahagyni lehet
— befejezni: nem



Védőbeszéd

Gyertyára sem vet
rossz fényt az, hogy folyton fogy,
amíg világít.



Metaoptika

Némelyik árnyék
jelentőségteljesebb,
mint ami veti.



Hívságos tárgyak nyomorúsága

Tükröt és órát
csakis antik-korában
néznek magáért.



Párbeszéd

— Csak rémeket látsz...
— Nem csak! De, ha már vannak:
látom őket is.



Pálya, kép

Hányszor maradtam
életben! - ne szomorkodj,
ha fáradtnak látsz.



Gyökér, vérség, stb.

A Hegedűről
kevésnél is kevésbé
szól, hogy "fa", "bél", "szőr".



Egy gyakorlat
(mindennapi teszt-kérdés/2.)

Magadtól kérdezd:
ajtód azért fontos-e,
hogy zárd? vagy, hogy nyisd?



Öregség (2.)

Van, amikor csak
emlékszem arra, ami
éppen történik.



Fohász

Egy
mozdulattal
visszatalálni. Nagy Víz, oldj föl és ossz szét.


Axióma

A csúcs is: gödör,
ha a Hegymászó meg nem
kérdi: Hogy vagy, Hegy?



Goethe-haiku

Mindig legyen két
Jó Könyv kezedügyében:
ezt írd, azt olvasd.



Li Taj-po Válaszol

— Mért iszol folyvást?
— Habár élek: valami
jót csak kell tennem...!



Egy lehetséges bölcshöz

Mértékkel élnél?
— A mértéktartásban is
légy mértékletes.



Axióma

Szülő és Gyilkos:
csaknem ártatlan szolgák.
V é g r e h a j t a n a k.



Újabb válság-fok

Nekem már Mozart
zenéje sem öröm, ha
látom: mást zavar



A látvány

Létem Mosolya
minősülhet szemedben
hülye grimasznak



Főhajtás a dramaturg nyomorúsága előtt

Bele-él-hal, hogy
nászukat tegye szebbé
— s Ő sosem élvez.



A legjobb kivánságok-ból

Úgy aludj el, úgy
halj meg, ahogy almába
harap egy gyerek.



Axióma

Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.



A Nagy Játék

Alkoss egy költőt,
aztán hagyd, hogy írja meg
saját verseit.



New Age

Teljesség Lánya!
Nincs szebb, jobb, mint elvesznem:
Részleteidben.



Axióma

ahol, akárhol,
akárki imádkozik,
az a hely: templom



Hideg hármashangzat
(Wu Wei)

egy szűzfehér tárgy
kékfehér árnyéka a
hófehér havon



Ott

Ott állsz a Vihar
Dobbanatlan Szívében.
Állsz. Állsz és mozgatsz.



Szép Ernő — Visszhang

Végy egy Ezt-vagy-Azt,
emeld föl a szívedig
s vigyázva tedd le.



Beköszöntő

Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.





Fodor Ákos
ADDIG IS
változatok a jelen létre
[A kötet 96 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1999



W

gyík nyaka lüktet,
leng az inga, száll a szél,
ég a gyertya, ég



HITVALLÁS
hommage á V. F.

A béke m á s , mint
szünet, két háború közt;
a jó: nem rossz Rossz.



EGY HIPOTÉZIS

Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.



AXIÓMA

Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.



ETŰD

Az égen márvány-
erezetté dermedt füst:
a szél sírköve.



IDŐJÁRÁSI HELYZETKÉP
hommage á Bashô

Köd-kedvű napon
az ablak, meg a tükör
se kacsint össze...



HUMÁN-INFORMATIKA

lényegbevágó
üzenet lényege az
üzenet ténye



AXIÓMA

Két méter fölött
mindegy: milyen mély a víz.
- Tudsz úszni, vagy sem.



JELEN-KÉP

Színpadunk szűkül.
Párbeszéd nincs, csak lárma:
tömegmonológ.



GLOSSZA

Emberi dolog:
tűzvészben fogat mosni.
- Van ebben szép is.



A SZIBILLA FOHÁSZA

Kik mindent adtok:
adjátok meg, Istenek,
hogy tévedhessek.



SZATURNUSZ-GYŰRŰ

Magamra szólok,
hogy nem helyes ennyiszer
magamra szólnom.



K. S. - EMLÉKKONCERT

Feszült drótokat
súrol a szél vonója,
eső kíséri.



KÖR

ébredni alszom;
lefeküdni kelek föl:
napmintnapmintnap



MANTRA

Vágj bele, sebész.
- Előtte és utána
együttérezhetsz.



VALLOMÁS

Mint a gépeket:
önmagamat sem értem,
csupán használom.



TÉJÉKOZTATÓ-TÁBLÁCSKA, TURISTÁKNAK

Testem: rom-templom.
Benne csak a lélek ép.
Hit van - mise nincs.



SZERTARTÁS

Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.



EGY HIPOTÉZIS

Lehet mindennél
súlyosabb terhed az, hogy
nem szorulok rád.



HIGIÉNÉ

elalvás előtt
tisztázd: tiszta vagy-e, vagy
csak mosakodtál



DIAGNÓZIS

Jövő-termelés?
Múlt-kukázás? mánia
és depresszió.



SZOCIÁLPSZIHOLÓGIAI AXIÓMA

Aki nem számol
mások elmebajával,
az elmebeteg.



TÉTEL A FELADATLAPON

E z t i s fogadd el:
van, aki rajongóid
miatt nem szeret.



ETIKAI PATT

Ha kimerít az
önostorzás: nem marad
erőnk, javulni.



FŐHAJTÁS

Úgy tapaszkodunk,
mint zuzmó a kövön is
- sejtve sem: miért.



FIATALOK

Tudatlanságtól
ragyog testük, lelkük - ám
tudom: tanulnak...



GYAKORLAT, GYEREKEKNEK

Meg tudod állni?
ne cuppantsd el a puszit:
akkor tovább tart!



EGY ZSENI FÉRCMŰVÉRŐL

Miért ne értenéd?
Színaranyból is készül
számos giccs-bizsu!



NAGY NOMÁD HITVALLÁS

Ne építs tornyot:
kár égrekiáltani
- Isten nem süket.



RÖVID RIPORT J. A. JÁTSZÓTERÉRŐL

Jegyezd: tyúk, spárga,
fiú, szégyen, röhögés;
mások labdáznak.



TÉLI FA

foszlány-köd ring-leng
tar ágai között, mint-
ha lombja volna



CHOPIN-MAZURKA

fegyelmezett kín,
tapintatos szenvedés,
gyász, tánclépésben



EGY MÚZSÁHOZ

Igencsak drága
gyöngy, amit kigyötörtél
lágy anyagomból...!



SUMMA

Minden megérint.
- úgy látszik: sose nő be
a szivem lágya.



GYÖNGY

Szeretlek, mondom.
- Látod: már ez a nap sem
kelt s telt hiába.



FELEBARÁTOM

Kér és nem tudja,
hogy amir kér, annak jó-
fele: nála van.



A GYILKOSHOZ

Cipelnéd terhem,
ostoba? Nesze! - Vagy állj
odább: ne untass.



GYEREKBESZÉD

Szeretsz gondolni?
- én attól majdnem mindig
szomorú leszek!



ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT

Versemet oldd föl
életed vizében: úgy,
ahogy szereted.



DERŰS VÁLTOZAT

ülök az úton,
rágcsálom a fogamat,
sütöm a Napot



MIKROMÁNC

meglátni és le-
mondani róla: egy pil-
lanat műve volt



EGY VISZONY-TÍPUS

életreszóló
távolmaradnivalónk
lehet egymástól



HÁLÁT PEDIG...

Van-e, ki otthon
őrzi inkubátorát
s föl-fölvág vele?



TÁVIRAT EGY ÉRETTSÉGI-TALÁLKOZÓ
RÉSZTVEVŐIHEZ

Nem jövök el: rossz
program, ha sajnálnak, vagy,
ha irigyelnek.



EGY ÉLETRECEPT

Kergetnek? állj meg.
Hadd fussanak túl rajtad
- s nem győznek nyerni.



BASHÔ-HANGMINTA

kiszáradt tóból
szétugrálnak a békák.
Egy kő fehérlik



GÖRCSOLDÓ

Közölj nyugodtan.
Akire nem tartozik:
úgysem érti meg.



JELENTÉS
EGY TEREPTÁRGY-CSOPORTRÓL

dúslombú szóval
álcázott érzésüreg;
gondolatgödör



N. N.

Görcsösen próbál
jobban hasonlítani
önarcképéhez.



KISGYEREK ÁLL EGY
TÉLI KIRAKAT ELŐTT
(szépernőmódra)

Hogy fázhat szegény
kabát, cipő, sapka, sál!
Nincs bennük ember.



KÖZÉP-MAGAS-ISKOLA

Annak, ki írna,
ne tanácsot adj, hanem
írószerszámot



IDŐ, PÉNZ ÉS MÁS KÖZMEGEGYEZÉSEK

kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec



GYEREKMONDAT

- Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!



MEMENTO

Emlékedre el-
ejtettem egy tányért - most
takaríthatok.



ÖSZTÖNDÍJ-KÉRELEM INDOKLÁSA
a TEREMTÉS ALAPÍTVÁNY számár

Önerőből már
nem tudnék eltartani
egy élő költőt.



VALLOMÁS A BETELJESÜLÉSRŐL

Ó, Víziváros!
De szeretnék itt lakni,
ha nem itt laknék...!



BOCI-BOCI HAIKU

Színmintás bece-
borjú, kétszer. Fül, farok,
tej: nincs. Költözünk!



KÉTFÁZISÚ NYUGTATÓ

Senki sem ,,senki".
- Ne félj, azért nem marad
a helyeden lyuk.



N. N.

Ha olyan szerény
volna, mint tehetsége:
ki tudna róla?



ÉDESSÉG

Mulatok rajtad.
- Ha komolyan vennélek:
megkeserülnénk.



HARCTALANTÁRSAM EMLÉKEZETÉRE

Te bedobtad a
törölközőt, én föl sem
vettem a kesztyűt.



DERŰ

Csak gyerek-füllel-
hallhatóan röhögök,
mint a hintaló.



POSZT

Én se leszek már
szép, ifjú halott, aki-
ből még mi minden...!



AXIÓMA

Kreativitás?
Kérdéseket állítunk
a Válasz elé.



LEAR

Rátokhagytam e
tébolydát s vágóhidat
- mégsem szerettek?!



REGGELI MOSOLY
hommage á Bashô

Más-alakúra
gyúr, gyűr fejed s fejem két
egyforma párnát!



ERKÖLCSI KÉRDÉS

- a rés méretén
múlna, hogy amit látsz: azt
nézed, vagy lesed?



NOCTURNE

Jó éjt, Kicsi Fény!
Most jött el a te időd:
láttatsz és látszol.



GYERTYAOLTÁS ELŐTT

Bámulom tested
falra szökkent árnyát - ma
két lánnyal alszom!



SÓHAJ

Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.



MAGNÓSZALAG, FÉL-HOSSZON TÚL

mind sebesebben
pörög a bal-orsó: mind
teltebben a jobb



EGY HIPOTÉZIS
hommage á Dr. D. A.

Lelkünk elhagyja
testünk inkubátorát,
ha már Lét-érett.



EGY ÉLETRECEPT

Távol-létedhez
szoktasd Szeretteidet:
gyászcsillapító.



KOMPOZÍCIÓ-IGÉNY

Viszonyunk csonka,
míg -ha csak lélekben is-
búcsút nem vettünk.



ESTI FOHÁSZ

Ahova nézek:
csak tennivalót látok.
Szemhéjam, segíts!



MANTRA

Egészséges az,
aki békességben él
betegségével.



KÉRÉS ÉS ÍGÉRET

Halál, légy gyöngéd.
Ha nem erőszakolsz meg:
jó szeretőt kapsz.



ADVENT

Kit igazán vársz:
életedben él - rég itt
van, mire megjön.



MANTRA

rendetlenség ott
van, ahol nem vagy képes
látni a rendet



AXIÓMA
hommage á R. T.

Megérteni nem,
csak elfogadni tudunk:
kit, mit; úgy, ahogy.



ÁLLÁSFOGLALÁS

Véleményem? hó-
pehelynek, esőcseppről?
- Hullunk, csak másképp.



VOX HUMANA

Üdvözült, tiszteld
a Kárhozott Poklát: hely-
színetek közös.



HAIKU-APOKRIF

Nevemben: h a r c o l s z ?
olyan, mint ha valaki
azt ordítja: ,,CSEND!!!"



A SZERETETRŐL

Kit, mit nem voltál
képes elengedni, azt
csupán használod.



CÍM NÉLKÜL

Vendégeket látsz,
rájuk hagyod házadat,
majd hazaindulsz.



SZINOPSZIS

Szerepünk kétes.
Egy biztos: hárman vagyunk.
Hal, háló, halász.



VAKREPÜLÉS

Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.



SZEMBEFÉNYBEN

Fehér Egyszarvú
neszét halljuk s csak pata-
nyomát láthatjuk



AXIÓMA

Egyensúlyra vágysz?
Támaszkodj egy elképzelt
tárgy árnyékának.



VALLOMÁS

Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.



AXIÓMA

a szeretetnek
táplálék a nevetés;
a vágynak: méreg



AZ ELSŐ KEDVES DICSÉRETE

Megszabadított:
a világtól, először;
utóbb: magától.



KIS GYAKORLAT

gondolj egy súlyra,
melyet letehettél és
lélegezz mélyet



DIAGNÓZIS

Romló szememben
egyre szebbenk tűnnek a
romlandó dolgok.



OPUS MAGNUM

szerető szemmel
színarannyá bámullak:
mindenkiévé



EUFÓRIA

Nem emlékszem rá:
minek örülök. - Arcnál
szélesebb mosoly.





Fodor Ákos
BUDDHA WEIMARBAN
[A kötet 63 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 2002



HAJNAL

riadok. Fáradt
vagyok, mint egy úkszülött.
Az éj még vérzik



AZ EMBERI LÉPTÉKRŐL

Komitragikus:
villámfénynél próbálunk
regényt olvasni.



A MÁSOK ÓRÁJA

Vedd tudomásul.
Tartsd tiszteletben. Ne hidd
el, amit mutat.



SUMMA

A Szerves Élet
Értelme, hogy viszket és
lehet vakarni.



VILLON-HANGMINTA

Riszálj, vagy rinyálj
- különben úgy veszik, hogy
meg se születtél!



SZABADSÁG

mi ha történik:
te döntöd el, hogy inkább
csiszol, vagy koptat



AXIÓMA

aki pontosan
tudja, hogy mitől lenne
boldog: sosem lesz



FUTÓ BOSSZÚSÁG

Mért tolakodtam
oda tekintetem és
a tükör közé?!



ZÁRÓJELENTÉS

Aki nem akar
meghalni, még nem biztos,
hogy szeret élni.



A ,,SZEMÉLYTELENSÉG"-RŐL

Jó szakács sem a
kezét süti-főzi meg
- csupán az ételt.



NAPLÓJEGYZET

Válságos helyzet:
tudom, hogy boldog vagyok,
csak épp nem érzem.



PÁRIS GRÓF KOMOR ARCCAL ÁCSOROG R. & J. TEMETÉSÉN

(,,...és ezt a hebrencs
cafkát akarták az ÉN
nyakamba varrni?!"



SZERELEM

ahogy az eget
láthatóvá teszi egy
madár, egy füstcsík



A FORMÁKRÓL

Vizet forralnál?
- Jó, ha edényt teszel a
tűz és víz közé.



A KUTÚRÁRÓL

Ízleld: hogyan m á s
kristálykehelyből s bádog-
bögrébő inni.

*

Mozart-menüett:
ki táncol rá? ki szagol
csendéletrózsát?

*

Gyöngébb,
mulandóbb egy simogatás, mint száz ütés? igen nem EGY BASHÔ-TANÍTVÁNY BESZÁMOLÓJA
Vidám, gömbölyded,
zöld kis szagok ugrálnak:
borsóleves fő! NAPLÓJEGYZET
Sajnos, álmunkban
sem igazságosak, csak
őszinték vagyunk. HUMANITÁS Kevésre
tartlak,
hogy ne kelljen túl nagyot csalódnom benned. MISZTÉRIUM asszony és
férfi
becsülje egymásban a Gyufát, a Mécsest MEGÁTALKODOTTSÁG Nem adom vissza:
szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb Képedet. EGY LÁNY-ALAK karcsú és hosszú
szár
tetején színes kis
bimbó-fej feszül ATELIER hommage
á Georges Timar Szerelmünk megfest.
Élettársunk formálgat.
Barátunk
néz s lát. GASZTROMÁNC Én nagyon éhes
voltam. Te elém tettél egy szakácskönyvet.
TŰNŐDÉS A KÜSZÖBÖN kulcsa és zárja
mind kevésbé érdekel
- unom az ajtót.
A BŰN TRÓNFOSZTÁSA Hazugságunkkal
is magunkat valljuk meg. Mindenkor gyónunk.
XÉNIA Kérlek: bocsásd meg,
vagy legalább felejtsd el,
hogy s miért gyűlölsz.
ŐSZIKE Te szöszke vagy - én
barna voltam. S még mennyi vonzó különbség!


METAMOR

Már úgy szeretlek,
mint igazi ínyenc egy-
egy étel nevét.



IDŐTLEN IDŐ
,,Állj meg, te óra"
(K. D.)

hibátlannál szebb
combjaid háromnegyed-
hármat mutatnak



KARMIKUS JÓVÁTÉTEL

Prométheusznak
jár naponta egy adag
nyers keselyűmáj



AUTÓDIAGNÓZIS

Kórjaim híján
csonka volnék. Részei
egészségemnek.



TÖZSDEI GYORSHÍR
2001. 09. 11.

vér, verejték, könny
hordónkénti ára épp
zuhanóban van



ON THE ROAD
,,szárny nélkül élni nem lehet"
(W. S.)

Botor lábunkra
megtett s meg-nem-tett léptünk
sárcsizmát tapaszt.



HALOTTI BESZÉD

Isten álmai
volnánk? És ha: csoda-e,
hogy föl-fölriad?



AUFKLÄRUNG

a lámpa fénye
körül sűrűbb a sötét:
táplálják egymást



SPIRITUS
hommage á Bashô

Üres a poharam
milyen erős és tiszta
szomjjal kínál meg!



QUASI UNA NOVELLA

Szerelmemet nem
viszonozta az élet
- barátok lettünk.



JÓKÍVÁNSÁG

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.



(N. N.)

Semmivel sem lett
jobb, csak kissé megfáradt
a gonoszsága.



(N. N.)

Buta és ravasz;
jólértesültség fedi
tudatlanságát.



(N. N.)

unatkozik s fél
teste várótermében:
késik halála



(N. N.)

Elvárja: kutasd
fel Élete Célját - és
hozd ide neki.



ESTE

visszasugárzom,
amit kaptam. Mint a kő
a Nap melegét



NAPLÓJEGYZET

én kevesekhez
tartozom - de legalább
keveseknek is



HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

a túl-sok zene
áthallatszik egymáson
s egy zajjá némul



MANTRA

Míg élnél, vedd úgy:
a rossz nem egyéb, mint csend
előtti vihar.



FIGYELMEZTETŐ-TÁBLÁCSKA

Minden elvégzett
munka közelebb hoz egy
még elvégzendőt.



TRÉNING

száznyi udvaronc
egymás előtt hajbókol,
míg a trón üres



A FESTŐ ESTÉJE

Aktmodelljeim
felöltöztek: hideg volt.
- Még hidegebb lett.



,,KÉSZEN KELL RÁ LENNI"
/Hamlet/

Tanulok halni
- kínos, ha a zenész a
koncerten próbál.



ARÁNYÉRZÉK

Hányszor tartott és
tart meg! - háborodjak föl,
ha egyszer elejt...?



EGY BÉKEFELTÉTEL

- a pénzt se vesd meg.
Szánalmas kurvázni azt,
ki épp mást szeret



EGÍ VIRTUÓZHOZ

Nem hallok olyan
gyorsan, ahogy te játszol
- köztünk nincs zene.



ECCE HOMO SAPIENS

a váratlanul
könnyű is késztethet ar-
ra, hogy elejtsük



STÁTUSZ

Isten Jojója:
föl-le pörgök ütéspont
és holtpont között



MANTRA

A Napért nyújtózz:
úgy elérheti kezed
a fán az almát.



VALLOMÁS

úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni



EMPÁTIA

Ágyam, te kedves,
fáradtra-aludtalak?
Fölkelek. Pihenj.



TÁRGYILAGOS ÜZENET

Keress, vagy kerülj.
Mindinkább tény vagyok, mint
lény. - Íz. Hang. Égtáj.



EGY OPTIKAI MEGFIGYELÉS

NAZCA-ábra mód
csak messziről látszom - ki
rám lép: mit sem sejt.



MAGYARÁZAT

Noét se nagyon
szerethették, akik nem
ácsoltak bárkát.

*
 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 20:48:20, szerda
 
  Fodor Ákos
AKUPUNKTURA
[A haiku-kötet teljes elektronikus kiadása: 125 vers]
Forrás: Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989



(Fülszöveg)

A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.

Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.

Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.


Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást.

Fodor Ákos



MOTTÓ

Helyzetmeghatározás

végem a célom:
tartok tőle és felé;
futásból állok



I
(KETTŐSPONT)

Jelentés A Revizornak

Élek: vezetem
soha, sehova be nem
nyújtható számlám.



Pont

talajom sírás
levegőm sírás - ugyan
minek sírnék is?



Megoldódik

gyógyíthatatlan
halandóság a bajom
és orvossága



Ecce Homo

ravaszkodnunk kell:
egy sámli fölött se tud-
nánk átröpülni



Jégen

Ahogy elérem:
megfognám - tovább lököm.
Lehet nevetni.



Kettős

a hópehely és
árnyéka találkozik
végül a földön;

december. Éjfél.
Életemnek is körül-
belül mélypontja.



A Győzelem

célon-túl futok.
Tudok élni nélküle,
de nem szeretek.



Altató

minden veszteség
fájdalombacsomagolt
megkönnyebbülés



Szabadság

távolodóban
hírdetem hűségesen:
csillagot, fénye



A Szeretett

hő nélkül ragyog:
tűzfényt, vízfényt visszaver:
nincs története



Az Egyéniségről

föl sem ismernék
a rólad készült képek,
ha látnák egymást



Civilizáció

forgóajtó áll
a sivatagban. Aki
kikerüli: nincs



Ecce Homo

fenyegetésük
mulatságos - de ahogy
félnek: megrémít



Pontok

(1.)
emlékezésem
haván lábnyomuk vezet
haza magamból

(2.)
Visszahelyeznék
mindent, ahonnan vettem
- e n n y i rend volna

(3.)
emlékszik a test.
A fej feloldoz, a fej
felmutat, felejt

(4.)
szórakozottan
másvalaki arcával
mosolyodtam el



II
(IDÉZŐ JELEK)

A Haiku

lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.



Metaoptika

ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen.



Érem

Aggódva mérem:
m i l y e n távolság l e h e t
fej s írás között



Ecce Homo

állva szomszédos
pellengéreken: m é l y e n
megvetjük egymást



Ádám
for Christopher with love and squalor

micsoda Kert volt!
Virágszándékainkat
tett-gaz verte föl



Axióma

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szüntelen - süllyed



Egy Ajándék Elhárítása

Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.



Axióma

mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól



Ecce Homo

mi nyomtalanul
eltünt kint: belénk-szökve
rendezkedni kezd



Pont

arányában nézd
a csigát igázó ház-
tartási gondot



Pont

annyira zárt egy
ajtó sem lehet, mint fal
s ajtó h i á n y a



Epiktétosz-visszhang

Sohase mondd: ,,el-
veszítettem" s e m m i r ő l;
mondd: ,,visszaadtam".



Pénelopé

tétlenség tervét
szövöm éjszaka - nappal
fölfejtem azt is



Egy Haiku Túlcsordul

ikrásodsz, mézem,
színed mélyül, aranyam,
borom, erősödsz;
hunyoroghatok-e még
fényedben, napom?



Civilizáció

robbannék. Békés
célokra alkalmazva
hasadozgatok



Ecce Homo

Ha tisztálkodunk:
eltávolítjuk a koszt
- m á s közelébe.



Hárun Ar-rasid

a Mindent-Tudás
Kútjába mártott fejem
elfelejt engem



III
(HASADÓ ANYAG)

Dupla-vagy-semmi

én azt a lelket
n e m b í r o m, ami a test
helyett: kárpótlás



Diagnózis

nem figyelünk, csak
számítunk egymásra. Nem
hangverseny: lemez



Axióma

mindünk anyaga
sugárzó lehetne, ha
mernénk hasadni



Axióma

Isten nem hívő.
A nép nem demokrata.
A víz nem szomjas.



Katarzis-érem

(fej?)

pehelyke, áhí-
tattól visszafojtott lé-
legzetté tettél

(írás?)

Bármihez érek:
te zendülsz. Nyelved lettem,
harangom lettél.



Előbb És Utóbb

,, - Tudod, fiam, az ember hiába vigyáz, hiába
zár mindent. Előbb-utóbb minden elkallódik."
(Kosztolányi: Fánika)

hűlt helyén holmi
meleg mocorgás múltán
mélyebb a hideg



Státusz

e fásvilághoz
érzékekenek öt sebén
által szögezve



Szinesztézia

meg se látom már
karcoltüveg-hangodat:
hallom: elmosódsz



A Rokokó Apológiája

csalás, öncsalás
útja őszinteséggel
van kikövezve



On The Road

siettem ugyan,
míg melléd kerülhettem
- de, hogy te: célom?



Társasélet

fölkerestelek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál



Evolúció

ugyanazt írom:
mindig más mindig másért
olvassa másnak



Meta-metafizika

súlypontom k í v ü l
e s i k jelenségemen:
aki fog - nem bír



Trisztán Úrfi Virágéneke

álmomban rózsa;
szemem előtt tulipán;
közöttük élek



Beatrice

üregesedő
anyagom alakodat
rajzolja körül



Hipotézis

Sós könny hull vissza.
(Nem Atlantisz süllyedt el:
mi másztunk fölé.)



Kaleidoszkóp
(játék-változatok)

(1.)
Tessék - csak tessék!
Minden garantáltan csak
egyszer látható!

(2.)
: tükrökben: tükrök:
köztük: szines kis szemét:
helyben-cikázás:

(3.)
tükrözve: minden
törmelék szimmetrikus
- j ó k erre vagyunk

(4.)
mire bármit is
észrevettél - hallgasss. Nem
tudom: miről be-

(5.)
(tudom, hogy fontos:
nem tudom: szeretjük-e
a maradandót?)



A Jogi Helyzet

Életünk bármely
ténye: bűn - ha megtiltják.
(Okot ad rá mind.)



Ítélet

sohasem fogod
megbocsátani nekem,
hogy nem szerettél



Metaidill

itt ülök én és
gondolataim se száll-
nak sehová se



(

milyen érvényes
lett arcom: két tenyered
zárójelében!)



Gyakorlatok

próbáld kiinni
borodból az alkoholt.
A többit hagyd ott



én csak o t t vagyok,
hová állva jutok át
a mozgó kapun



képzelj egy tükröt;
gondold, hogy belenézel;
hidd el, amit látsz



segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis



zsinegen horog,
boton zsineg ne legyen,
bot se, kezedben



ne dúcold alá
életeddel művedet:
sírodra omlik



fénybe bámulni,
míg megszűnik a viszony:
fény é s szem n e m l e s z



Hommage
egy forma csonkán tiszteleg
a Törötten-Is-Tökéletes előtt

,,Irgalom, édes-
anyám, mama, nézd, jaj kész
ez a vers is!"(V·)



Változatok Egy Játékra

keresem egyen-
súlyomat (és semmi mást):
labda a lejtőn

*

én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi:

*

(mondd, Mindentudóm:
a mozdulatlan labda
áll? ül? vagy fekszik?)

*

színünk, nagyságunk
más; pörgünk, pattogunk e g y
sötétség körül

*

titkom ne firtasd:
fölhasítod labdád: se
tudás - se játék.



IV
(JAZZ)

A Tükörről

a szeretetlen
élet ernyedt és kusza,
mint vakok arca



Patt

ha elmonhatnám:
miért becsüllek nagyra:
vérig sérthetne



Házassági Emlék-mű

van, mikor t i s z t á b b
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni



Gyanú

hogyha részegnek
nézik az embert - máris
tántorogni kezd



Egy Fog Éneke

már kilazulok.
Ha kell: vigyázni kell rám.
Rágni, velem? Nem.



Mozart
hommage á K. D.

nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty



Haiku-rondó

az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát
lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.
Azt mondják: PERSZE.
Csak idő van, semmi tér;
mindenki siet,
nyilatkozik, birtokol,
temet, nemz és szűl
- semmi nincs, csak történik
az én poklomban



Metainferno

A rosszat is? - jó.
De, hogy a Legjobbat is
meg lehet szokni!



A Tudomány

be-
bizonyítja a vízről,
hogy nem vízszintes



Koan

,,sötét van" mondta
és a lámpa fénye is
belehalványult



Újkör

Tavasz, Hatalmas!
Egyfelé-menet: röpít.
Másként: földhözcsap.



Axióma

A szeretésen
k í v ü l minden emberi
tett: romépítés.



Változat

üvegesedem.
Tisztán tartom magam, hogy
mögém is láthass



Fordulópont

átédesedik.
A kín mélye felragyog.
Öröm lesz, béke



Axióma

ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad
az nem is szeret



Xénia

mert végösszegben
minden számlád vállalom:
sose részletezd



A Teremtmény Éneke

új szemmel nézni
a régi képre: ez a
mi alkotásunk



Indiszpozíció

Amikor szivem
gyáva és agyam lusta:
véleményem van.



A Kérés

s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!



Szép, ,,te, milyen szép"

,,kezek mozdulnak
és indulnak és lelnek
egy másik kezet"

,,maguktól mennek
mint gyökerek a földben
a maguk útján"

,,Jó nékik együtt"
- szavaiddal szeretlek,
Drága-Szép Ernő.



Mindennapi Teszt-kérdés

Látod-e még azt,
amit nézel, vagy már csak
tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?



Pont

Nem út és nem cél:
érthetelen, gyönyörű
helybenröpülés.



Jel

Vérszem a hóban
Kié? mié? nem tudom.
Piros, fehér. Föld.



Haiku-szerelem

Egy végtelen nap.
Egy, amely csak hosszú volt.
Harmadik: soha.



Egészségtani Kérdés

miből old? mire
edz születés - meghalás
Nagy Szaunája?



Boldogság

Együgyűen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy ,,nem-tudom".



Koan

még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül



Műhely-haiku

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.



Halottak

képükkel falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör



Damaszkusz Környékén

(1.)
Ez a Város nincs
is, csak az út, mely felé
visz. Nevében: él

(2.)
(,,rossz anyagomból,
hogy gazember ne legyek,
szentté kell lennem")

(3.)
Mindegy, hogy honnan.
Mindegy, hogy hová. Mindegy,
hogy mégy-e. Figyelj.



V
(LEHET)

Túlcsorduló Haiku: A Szépségről

Van, ki gyönyörű.
Van, kin észre kell venni.
S van, ki attól szép,
hogy hasonlít egy csúfra,
akit szeretek.



Hyper-haiku: A Humanizmusról

a tükör is a
legvégső pillanatig
veri vissza a
belézuhanó balta,
kő, pohár k é p é t



Axióma

egy tökéletes
nap sem csak tökéletes
percekből épül



Szinopszis

Mért van az, hogy a
rosszra bőven jut szavunk;
a jóra: alig?



Axióma

amire figyelsz:
drágább s lassabban fogy el
- úgy figyelj, vagy ne



Mérleg-haiku

akárhogy,
akár-
mikor: aki nem boldog
éppen:
hálátlan


Eliot-visszhang
A sebesült sebész kutat EAST COKER / IV

kóros viszonylat:
a nagybeteg orvosban
nem bíznak - mért is?



Kifecseghetetlen Titok

Ha van, kikért, mit:
vízre rajzold, porba írd:
úgy nem öl, nem hal.



Metaontológia

álmaink talán
nem történnek meg velünk?
s mi is, azokban?



Egy Bármilyen Tárgyú Fel- Vagy Kihíhvás
Szövegének Sorai Között Talált Közlés

(jártasságát el-
várjuk:)
(:melynek megléte:
abszolút bűnjel)

Szeretők

a világ egyik
fele róluk szól, a má-
sik róluk hallgat



Egy Bűnbánati Zsoltár

Mit bánjak inkább:
amit nem teszek meg itt,
vagy -ha- mit: igen?



APPENDIX

Az Emlékiratok
Utolsóutáni Mondata

nézve gyönyörű,
távolodó nyomokat,
szememből hó hull


--------------------------------
 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 20:46:42, szerda
 
  Fodor Ákos
Idéző jelek
[A kötet 39 haikuja]
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979



xéniák

(1)

ha mindenedet
odaadnád érte - mit
adhatnál neki?

(3)

lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.

(5)

biztosítatlan
zuhanunk ki belakott
pillanatunkból

(7)

ki itt belépsz, tudd:
m i n d e n k i : bejárat egy
ki-már-sohába

(9)

ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen

(11)

aggódva mérem:
m i l y e n távolság l e h e t
fej s írás között

(13)

állva szomszédos
pellengéreken: m é l y e n
megvetjük egymást

(15)

jelentős helyen,
istenhátamögötti
időben élünk

(17)

ki kell lépnünk, hogy
megérkezzünk, a jelen
váróterméből

(19)

micsoda Kert volt!
Virágszándékainkat
tett-gaz verte föl

(21)

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szűntelen - süllyed

(23)

Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.

(25)

szivemet veri
a rendfenntartó idő;
szivem visszaüt

(27)

alvaszületett
fajtánk görcsösen óvja
lidércálmait

(29)

a d o l o g úgy fest:
legfestőibb tettünk a
képkeretezés

(31)

m i egy csattanós
ütközés a néma le-
hagyáshoz képest!

(33)

mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól

(35)

egyetlen percem
sincs, amit elcserélnék
egy másik percért

(37)

mi nyomtalanul
eltünt kint: belénk-szökve
rendezkedni kezd

(39)

jelenségemből,
mint héjából a kagyló:
eltisztulok majd

(41)

hiánya: minden
elvesztése: hivatás:
jobb-rosszabb: kevés

(43)

csodák torkollnak
a csók kettőspontján át:
közhelytengerbe

(45-49)

talán hallgatásom?
talán hangod? e l m o z d u l t :
értlek - nem hallak

*

arányában nézd
a csigát igázó ház-
tartási gondot

*

a világ kérdés-
ként vet föl és válaszul
csak átfogalmaz

*

annyira zárt egy
ajtó sem lehet, mint a fal
s ajtó h i á n y a

*

(51)

omlandó tornyok
reménytelen szerelme:
sivatagnagyság

(53)

nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol

(55)

Nem támogatom
szépségedet, csak tűröm.
Süssem a Napot?

(57)

apránként vesszük,
mit másnak csak egyszerre
adhatunk oda


EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sohase mondd: "el-
veszítettem" s e m m i r ő l ;
mondd: "visszadtam".



FEBRUÁRI ÁG

nyárnak és télnek
kétélű próbáin túl
szívós és szürke



PÉNELOPÉ II

tétlenség tervét
szövöm éjszaka - nappal
fölfejtem azt is


ALAPMŰVELET

mihez adjak, mit?
kihez, kit? hogy mibb leggyen?
vagy kibb? s mivégre?



FARKASSZEMKÖZT
A SZFINXSZEL

Kérdezhetsz: győzöl
- választ, Drága Szörnyeteg,
nem, nem és nem kapsz.



EGY HAIKU TÚLCSORDUL

ikrásodsz, mézem,
színed mélyül, aranyam,
borom, erősödsz;
hunyoroghatok-e még
fényedben, napom?



CIVILIZÁCIÓ III

robbannék. Békés
célokra alkalmazva
hasadozgatok



ECCE HOMO V

ha tisztálkodunk:
eltávolítjuk a koszt
- m á s közelébe



HÁRÜN AR-RASID

a Mindent-Tudás
Kútjába mártott fejem
elfelejt engem







Fodor Ákos
JAZZ
[A kötet 54 haikuja]
1986
http://mek.oszk.hu/02500/02505/index.phtml

Azoknak, akiket szeretek
És
Azoknak, akiket nem ismerek.

Sarkalatos
bizonytalanság

Ki mondaná meg:
mely tettünk hanyadszorra
lehet az Első?



A tükörről

a szeretetlen
élet ernyedt és kusza,
mint vakok arca



Meta-metafizika

Az idő — ha van —
tágul-görbül, mint a tér:
mosttól mostig tart.



Patt

ha elmondanám:
miért becsüllek nagyra:
vérig sérthetne



Házassági emlék-mű

van, mikor t i s z t á b b
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni



Biztosíték

bárhogy törekedj:
nem moshatod ma le a
holnapi mocskot



Tűnődés a nap alatt

Valami árnyék
megtaposta árnyamat
- nehezteljek rá?



Egy fog éneke

már kilazulok.
Ha kell: vigyázni kell rám.
Rágni, velem? Nem



Halottak

képeik falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör



Metagnoszeológia

én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben



Mozart

hommage a K. D.

nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty



Az emberi állapotról

bizakodj — lévén
helyzetünk mindenkor a
l e g pillanatnyibb



Haiku - rondó

az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát
lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.
Azt mondják: PERSZE.
Csak idő van, semmi tér;
mindenki siet,
nyilatkozik, birtokol,
temet, nemz és szül
— semmi nincs, csak történik
az én poklomban



Meta-inferno

A rosszat is? - jó.
De, hogy a Legjobbat is
meg lehet szokni!



Axióma

egyiknek fejre
kell állni, hogy jobbszeme
jobbszembe nézzen



D. T. levélszekrényébe

az is viszony (sőt!)
a Parizer Árához,
ha nem szólsz hozzá



Koan

,,sötét van" mondta
és a lámpa fénye is
belehalványult



Újkör

Tavasz, Hatalmas!
Egyfelé menet: röpít.
Másként: földhöz csap.



Axióma

A szeretésen
k í v ü l minden emberi
tett: romépítés.



Változat

üvegesedem.
Tisztán tartom magam, hogy
mögém is láthass



Fordulópont

átédesedik.
A kín mélye felragyog.
Öröm lesz, béke



Axióma

ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad,
az nem is szeret



Portrévázlat

titkok-titka, te,
nem vonásaid szépek:
arcod gyönyörű



(Ugyanaz)

mert végösszegben
minden számlád vállalom:
sose részletezd



Egy edzésminta

csak a nálad is
kisebb előtt hajts fejet
- az: öröm, ima



A teremtmény éneke

új szemmel nézni
a régi képre: ez a
mi alkotásunk



Indiszpozíció

Amikor szívem
gyáva és agyam lusta:
véleményem van.



A kérés

s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!



SZÉP, ,,te, milyen szép"

,,kezek mozdulnak
és indulnak és lelnek
egy másik kezet"

,,maguktól mennek
mint gyökerek a földben
a maguk útján"

,,jó nékik együtt"
- szavaiddal ölellek,
Drága-Szép Ernő.



Mindennapi teszt-kérdés

Látod-e még azt,
amit nézel, vagy már csak
tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?



Pont

Nem út és nem cél:
érthetetlen, gyönyörű
helybenröpülés.



Vetkezés

jó abbahagyni
s korábban, mint “időben":
nem tudunk mikor-t

*

Hála azoknak,
akik elhagytak. Bántott
— nem én bántottam.

*

Vállalkozásba
fogni többé nem fogok.
Tű hegyén forgok.

*

Szögletesítik
a gyönyörű kört, csak, hogy
hozzányúljanak.

*

a történők: egy-
irányú, szűk utcácskák.
A tűhegy is: Tér



Jel

Vér-szem a hóban.
Kié? mié? nem tudom.
Piros, fehér. Föld.



Axióma

az nem unalmas,
mi nem “szól" valamiről:
csak a Fehér Fény



Kérelem

rajtam úgy segíts:
gondjaimból részt ne végy,
csak tudd, hogy vannak



Kockavetés

mindennel úgy bánj,
mintha rengeteg volna
belőle - úgy: l e s z



Haiku-szerelem

Egy végtelen nap.
Egy, amely csak hosszú volt.
Többé: egyik se.



Egészségtani kérdés

miből old? mire
edz születés - meghalás
Nagy Szaunája?



Boldogság

Együgyűen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy “nem-tudom".



Koan

még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül



Műhely-haiku

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.



D. környékén

Felébemenet
megtörténhet valami.
— S hogy hovaérsz-e? —

(valaki, útban
oda: látott valakit
s Harmadikká vált)

Ez a Város nincs
is, csak az út, mely felé
visz. Nevében: él

(,,rossz anyagomból,
hogy gazember ne legyek,
szentté kell lennem")

Mindegy, hogy honnan.
Mindegy, hogy hová. Mindegy,
hogy mégy-e. Figyelj.

(elvétel, hozzá-
tétel nélkül: ugyanaz
át r e n d e z ő d ö t t)

aki AZT látta,
színeket többé nem néz,
csak a Fehér Fényt





Fodor Ákos
LEHET
válogatott, örökbefogadott és újabb versek
[A kötet 87 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1995
http://mek.oszk.hu/02500/02506/index.phtml



CIVILIZÁCIÓ

forgóajtó áll

a sivatagban. Aki

kikerüli: nincs



ECCE HOMO

ravaszkodnunk kell:

egy sámli fölött se tud-

nánk átröpülni



KÉT VÁLTOZAT

(helyzetmeghatározás)

végem a célom:

tartok tőle és felé;

futásból állok



(megoldódik)

gyógyíthatatlan

halandóság a bajom

és orvossága



ALTATÓ

minden veszteség

fájdalomba csomagolt

megkönnyebbülés



KETTŐS

a hópehely és

árnyéka találkozik

végül a földön;



december. Éjfél.

Életemnek is körül-

belül mélypontja



PONT

szórakozottan

másvalaki arcával

mosolyodtam el



A HAIKU

lábam előtt ült

egy madár, majd felröppent —

Nehezebb lettem.



ECCE HOMO

ha tisztálkodunk:

eltávolítjuk a koszt

— m á s közelébe



AXIÓMA

morális örök-

mozgó: amit nem emelsz

- szűntelen - süllyed



ÁDÁM

micsoda Kert volt!

Virágszándékainkat

tett-gaz verte föl



AXIÓMA

mire megtanulsz

énekelni, dalod már

rég nem arról szól



EGY AJÁNDÉK ELHÁRÍTÁSA

Ne adj igazat.

Neked túlsokba kerül;

nekem meg épp van.



EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sose mondd azt: ,,el-

veszítettem", semmiről;

mondd: ,,visszaadtam".



PÉNELOPÉ

tétlenség tervét

szövöm éjszaka — nappal

fölfejtem azt is



EGY HAIKU TÚLCSORDUL

ikrásodsz, mézem,

színed mélyül, aranyam,

borom, erősödsz;

hunyoroghatok-e még

fényedben, napom?



HÁRUN AR-RASID

a Mindent-Tudás

Kútjába mártott fejem

elfelejt engem



Választhatsz:

KATARZIS-ÉREM

(fej?)

pehelyke, áhí-

tattól visszafojtott lé-

legzetté tettél



(írás?)

Bármihez érek:

te zendülsz. Nyelved lettem,

harangom lettél.



(

milyen érvényes

lett arcom: két tenyered

zárójelében!)



RÉSZLET A KEZELÉSI ÚTMUTATÓBÓL

súlypontom kívül

esik jelenségemen:

aki f o g — nem b í r



BEATRICE

üregesedő

anyagom alakodat

rajzolja körül



ÍTÉLET

sohasem fogod

megbocsátani nekem,

hogy nem szerettél



TÁRSASÉLET

fölkereslek, hogy

ne kelljen rádöbbenned:

magamrahagytál



STÁTUSZ

e fásvilághoz

érzékeknek öt sebén

által szögezve



EGY DIAGNÓZIS

nem figyelünk, csak

számítunk egymásra — nem

hangverseny: lemez



3 GYAKORLAT

képzelj egy tükröt;

gondold, hogy belenézel;

hidd el, amit látsz

*

segíts mindennek

olyannak lennie, mint

amilyen úgyis

*

zsinegen horog,

boton zsineg ne legyen,

bot se, kezedben



AXIÓMA

Isten nem hivő.

A nép nem demokrata.

A víz nem szomjas.



EVOLÚCIÓ

ugyanazt írom:

mindig más mindig másért

olvassa másnak



METAIDILL

itt ülök én és

gondolataim se száll-

nak sehová se



VÁLTOZATOK EGY JÁTÉKRA

POLONIUS: ,, — játszott, vagy megittasult;

Labdán kocódott; vagy tán, e s ama

Jóféle házba láttam térni be"

(...)

,,Példát magadról véve, lesd ki őt."

(...)

,,S mondd, a zenét se hanyagolja el."



keresem egyen-

súlyomat (és semmi mást):

labda a lejtőn

*

én is vágtam szét

labdát: én is zokogtam:

nincs benne semmi

*

(mondd, Mindenttudóm:

a mozdulatlan labda

áll? ül? vagy fekszik?)

*

színünk, nagyságunk

m á s ; pörgünk, pattogunk e g y

sötétség körül

*

titkom ne firtasd:

fölhasítod labdád: se

tudás — se játék.



AXIÓMA

A szeretésen

kívül minden emberi

tett: romépítés.



HÁZASSÁGI EMLÉK-MŰ

van, mikor tisztább

eltörni egy tányért, mint

elmosogatni



TŰNŐDÉS A NAP ALATT

Valami árnyék

megtaposta árnyamat

— nehezteljek rá?



EGY FOG ÉNEKE

már kilazulok.

Ha kell: vigyázni kell rám.

Rágni, velem? Nem.



INDISZPOZÍCIÓ

Amikor szivem

gyáva és agyam lusta:

véleményem van.



PATT

ha elmondhatnám,

miért becsüllek nagyra:

vérig sérthetne



A TUDOMÁNY

be-

bizonyítja a vízről,

hogy nem vízszintes



A TEREMTMÉNY ÉNEKE

új szemmel nézni

a régi képre: ez a

mi alkotásunk



JEL

Vér-szem a hóban.

Kié? mié? nem tudom.

Piros, fehér; föld.



HAIKU-RONDÓ

az én poklomban

számolnak és mértékkel

szeretnek; órát

lesve időznek; folyton

véleményük van;

csak idő van, semmi tér.

Azt mondják: PERSZE.

Semmi tér, csak idő van;

mindenki siet,

birtokol, nyilatkozik,

temet, nemz és szűl

— semmi nincs, csak történik

az én poklomban



MINDENNAPI TESZT-KÉRDÉS

Látod-e még azt,

amit nézel — vagy már csak

tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?



MOZART

nincs rossz fű. Nincs szél,

ami ne jól fújna. Nincs

hamis madárfütty



HALOTTAK

képeik falnak

fordultak felőlünk és

a hátuk: tükör



BOLDOGSÁG

Együgyűen, mint

egy kislány. Mint egy vihar.

Mint egy ,,nem-tudom".



HAIKU-KOAN

még az sem kizárt,

hogy a céltábla nyilad

útjába kerül



MŰHELY-HAIKU

Talán hozzá se

nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak

gyönyörű nem lesz.



AZ EMLÉKIRATOK UTOLSÓUTÁNI MONDATA

nézve gyönyörű,

távolodó nyomokat,

szememből hó hull



TÚLCSORDULÓ HAIKU: A SZÉPSÉGRŐL

Van, ki gyönyörű.

Van, kin észre kell venni.

S van, aki attól szép,

hogy hasonlít egy csúfra,

akit szeretek.



MÉRLEG-HAIKU

akárhogy,

akár-

mikor: aki nem boldog

éppen:

hálátlan



HYPER-HAIKU: A HUMANIZMUSRÓL

a tükör is a

legvégső pillanatig

veri vissza a

belézuhanó balta,

kő, pohár k é p é t



EGY VÉGSŐ KÉRDÉS

Mért van az, hogy a

rosszra bőven jut szavunk;

a jóra: alig?



EGY MAGYARÁZAT

Félreállok — hogy

ne takarjam el, amit

tennem adatott.



JÁTÉK-SZABÁLY

Mihelyt csatának

tekinted az életet:

el is vesztetted.



MAGÁNSZABÁLY

Veszteni? nyerni?

— ne, soha! csak játszani

szeretnék. Mindig.



JELENTÉS

Vakot vezettem

s így köszönt el, istenem:

,,Viszontlátásra"!



SZINOPSZIS

Hozzá-térdeltem:

úgy meghatott a Kicsi.

,,Pfuj, törpe!" — mondta.



MAGÁN-INFERNO

akiről rossz jut

eszembe: sosincs neve

— csak története



EGY FOHÁSZ

Jaj, csak soha ne

hallanám, hogy mit mond Más

egy Harmadikról!



KIS ETIKA

Süket embernek

se mondd, mit nem mondanál

annak, aki hall.



SZEMELVÉNY A NAGY RECEPT-KÖNYVBŐL

A főzés egyik

titka, hogy ne gondolj a

mosogatásra.



TÉTEL EGY MÉRLEG-BESZÁMOLÓBÓL

Fogamat lassan

előrli a táplálék:

adódom vissza.



AXIÓMA

egy Tökéletes

Nap sem csak tökéletes

percekből épül



XÉNIA

A Derűs él jól:

bölcs-bután. A Borúsnak

csak igaza van.



JANUÁRI ÁHITAT

Ragyog a világ.

Mikéntha utóljára.

Vagy, mint először.



SZINOPSZIS

Egyik sem vagyok.

Sem üllő, se kalapács.

— Talán: a csengés.



AXIÓMA

Nem az a titok,

amiről ,,nem beszélünk".

A titok: s z ó t l a n .



HÁROMSZOR HÁROM SOR

(Gyereklány) Nem rám: belém-néz

— Ellenőrzi küllemét

kedvenc tükrében.

(Navigációs adatértelmezés) Iránytűd éppen

felém mutat, úgy látom:

felém — de mögém.

(Haiku-optika) Mióta nézlek:

látom, hogy látványodtól

szemem is szépül.



IMA

léptedért lettem:

utad vagyok — célod nem.

Lassan fuss rajtam



VALLOMÁS

Úgy félek tőle,

ahogy csak erősebb fél-

het a Gyengébbtől.



A KIBELEZETT PLÜSSNYÚL ÜVEGSZEME
TOMPÁN CSILLAN

Kértél. Megkaptál.

Megnézted: mi van bennem.

— Mi már nem játszunk?



HAMU

mert ismerem jól

e világ minden bűnét

szánom és bánom



KIMITTUD

Van, ki gyorsan fut.

Van, ki gyorsan olvas, ír.

Én gyorsan érzek.



GÖMB-ÉLMÉNY

Veled aludva

rólunk álmodom: arról,

hogy veled alszom.



ARS POETICA

Ha síremléknél

szebbre, tartósabbra vágysz:

vers légy — ne költő.



KOSZTOLÁNYI-HOMMAGE

nekem muszáj volt

megtanulnom röpülni:

futni nem tudok



EGY ÁLOM SZINOPSZISA

szónál szebbet súgsz,

kezdete és vége nincs,

ölelsz, ölellek



AZ IGAZI NAGYSÁG

Jelentéktelen,

mint nők öle, profilból;

szemből: megrázó.






Fodor Ákos
DÉL UTÁN
jelek és ábrák egy korsó cserepein
[A kötet 29 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1997
http://mek.oszk.hu/02500/02502/
http://xsak.uw.hu/delutan.html

ZSENIBABÁNAK
és
Másoknak



Útikaland

Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.



A napok ősze

A Délután nem
fenyeget, nem ígéret:
erős és csöndes.



Axióma

Emberi művet
csak abbahagyni lehet
— befejezni: nem



Védőbeszéd

Gyertyára sem vet
rossz fényt az, hogy folyton fogy,
amíg világít.



Metaoptika

Némelyik árnyék
jelentőségteljesebb,
mint ami veti.



Hívságos tárgyak nyomorúsága

Tükröt és órát
csakis antik-korában
néznek magáért.



Párbeszéd

— Csak rémeket látsz...
— Nem csak! De, ha már vannak:
látom őket is.



Pálya, kép

Hányszor maradtam
életben! - ne szomorkodj,
ha fáradtnak látsz.



Gyökér, vérség, stb.

A Hegedűről
kevésnél is kevésbé
szól, hogy "fa", "bél", "szőr".



Egy gyakorlat
(mindennapi teszt-kérdés/2.)

Magadtól kérdezd:
ajtód azért fontos-e,
hogy zárd? vagy, hogy nyisd?



Öregség (2.)

Van, amikor csak
emlékszem arra, ami
éppen történik.



Fohász

Egy
mozdulattal
visszatalálni. Nagy Víz, oldj föl és ossz szét.


Axióma

A csúcs is: gödör,
ha a Hegymászó meg nem
kérdi: Hogy vagy, Hegy?



Goethe-haiku

Mindig legyen két
Jó Könyv kezedügyében:
ezt írd, azt olvasd.



Li Taj-po Válaszol

— Mért iszol folyvást?
— Habár élek: valami
jót csak kell tennem...!



Egy lehetséges bölcshöz

Mértékkel élnél?
— A mértéktartásban is
légy mértékletes.



Axióma

Szülő és Gyilkos:
csaknem ártatlan szolgák.
V é g r e h a j t a n a k.



Újabb válság-fok

Nekem már Mozart
zenéje sem öröm, ha
látom: mást zavar



A látvány

Létem Mosolya
minősülhet szemedben
hülye grimasznak



Főhajtás a dramaturg nyomorúsága előtt

Bele-él-hal, hogy
nászukat tegye szebbé
— s Ő sosem élvez.



A legjobb kivánságok-ból

Úgy aludj el, úgy
halj meg, ahogy almába
harap egy gyerek.



Axióma

Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.



A Nagy Játék

Alkoss egy költőt,
aztán hagyd, hogy írja meg
saját verseit.



New Age

Teljesség Lánya!
Nincs szebb, jobb, mint elvesznem:
Részleteidben.



Axióma

ahol, akárhol,
akárki imádkozik,
az a hely: templom



Hideg hármashangzat
(Wu Wei)

egy szűzfehér tárgy
kékfehér árnyéka a
hófehér havon



Ott

Ott állsz a Vihar
Dobbanatlan Szívében.
Állsz. Állsz és mozgatsz.



Szép Ernő — Visszhang

Végy egy Ezt-vagy-Azt,
emeld föl a szívedig
s vigyázva tedd le.



Beköszöntő

Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.





Fodor Ákos
ADDIG IS
változatok a jelen létre
[A kötet 96 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1999



W

gyík nyaka lüktet,
leng az inga, száll a szél,
ég a gyertya, ég



HITVALLÁS
hommage á V. F.

A béke m á s , mint
szünet, két háború közt;
a jó: nem rossz Rossz.



EGY HIPOTÉZIS

Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.



AXIÓMA

Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.



ETŰD

Az égen márvány-
erezetté dermedt füst:
a szél sírköve.



IDŐJÁRÁSI HELYZETKÉP
hommage á Bashô

Köd-kedvű napon
az ablak, meg a tükör
se kacsint össze...



HUMÁN-INFORMATIKA

lényegbevágó
üzenet lényege az
üzenet ténye



AXIÓMA

Két méter fölött
mindegy: milyen mély a víz.
- Tudsz úszni, vagy sem.



JELEN-KÉP

Színpadunk szűkül.
Párbeszéd nincs, csak lárma:
tömegmonológ.



GLOSSZA

Emberi dolog:
tűzvészben fogat mosni.
- Van ebben szép is.



A SZIBILLA FOHÁSZA

Kik mindent adtok:
adjátok meg, Istenek,
hogy tévedhessek.



SZATURNUSZ-GYŰRŰ

Magamra szólok,
hogy nem helyes ennyiszer
magamra szólnom.



K. S. - EMLÉKKONCERT

Feszült drótokat
súrol a szél vonója,
eső kíséri.



KÖR

ébredni alszom;
lefeküdni kelek föl:
napmintnapmintnap



MANTRA

Vágj bele, sebész.
- Előtte és utána
együttérezhetsz.



VALLOMÁS

Mint a gépeket:
önmagamat sem értem,
csupán használom.



TÉJÉKOZTATÓ-TÁBLÁCSKA, TURISTÁKNAK

Testem: rom-templom.
Benne csak a lélek ép.
Hit van - mise nincs.



SZERTARTÁS

Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.



EGY HIPOTÉZIS

Lehet mindennél
súlyosabb terhed az, hogy
nem szorulok rád.



HIGIÉNÉ

elalvás előtt
tisztázd: tiszta vagy-e, vagy
csak mosakodtál



DIAGNÓZIS

Jövő-termelés?
Múlt-kukázás? mánia
és depresszió.



SZOCIÁLPSZIHOLÓGIAI AXIÓMA

Aki nem számol
mások elmebajával,
az elmebeteg.



TÉTEL A FELADATLAPON

E z t i s fogadd el:
van, aki rajongóid
miatt nem szeret.



ETIKAI PATT

Ha kimerít az
önostorzás: nem marad
erőnk, javulni.



FŐHAJTÁS

Úgy tapaszkodunk,
mint zuzmó a kövön is
- sejtve sem: miért.



FIATALOK

Tudatlanságtól
ragyog testük, lelkük - ám
tudom: tanulnak...



GYAKORLAT, GYEREKEKNEK

Meg tudod állni?
ne cuppantsd el a puszit:
akkor tovább tart!



EGY ZSENI FÉRCMŰVÉRŐL

Miért ne értenéd?
Színaranyból is készül
számos giccs-bizsu!



NAGY NOMÁD HITVALLÁS

Ne építs tornyot:
kár égrekiáltani
- Isten nem süket.



RÖVID RIPORT J. A. JÁTSZÓTERÉRŐL

Jegyezd: tyúk, spárga,
fiú, szégyen, röhögés;
mások labdáznak.



TÉLI FA

foszlány-köd ring-leng
tar ágai között, mint-
ha lombja volna



CHOPIN-MAZURKA

fegyelmezett kín,
tapintatos szenvedés,
gyász, tánclépésben



EGY MÚZSÁHOZ

Igencsak drága
gyöngy, amit kigyötörtél
lágy anyagomból...!



SUMMA

Minden megérint.
- úgy látszik: sose nő be
a szivem lágya.



GYÖNGY

Szeretlek, mondom.
- Látod: már ez a nap sem
kelt s telt hiába.



FELEBARÁTOM

Kér és nem tudja,
hogy amir kér, annak jó-
fele: nála van.



A GYILKOSHOZ

Cipelnéd terhem,
ostoba? Nesze! - Vagy állj
odább: ne untass.



GYEREKBESZÉD

Szeretsz gondolni?
- én attól majdnem mindig
szomorú leszek!



ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT

Versemet oldd föl
életed vizében: úgy,
ahogy szereted.



DERŰS VÁLTOZAT

ülök az úton,
rágcsálom a fogamat,
sütöm a Napot



MIKROMÁNC

meglátni és le-
mondani róla: egy pil-
lanat műve volt



EGY VISZONY-TÍPUS

életreszóló
távolmaradnivalónk
lehet egymástól



HÁLÁT PEDIG...

Van-e, ki otthon
őrzi inkubátorát
s föl-fölvág vele?



TÁVIRAT EGY ÉRETTSÉGI-TALÁLKOZÓ
RÉSZTVEVŐIHEZ

Nem jövök el: rossz
program, ha sajnálnak, vagy,
ha irigyelnek.



EGY ÉLETRECEPT

Kergetnek? állj meg.
Hadd fussanak túl rajtad
- s nem győznek nyerni.



BASHÔ-HANGMINTA

kiszáradt tóból
szétugrálnak a békák.
Egy kő fehérlik



GÖRCSOLDÓ

Közölj nyugodtan.
Akire nem tartozik:
úgysem érti meg.



JELENTÉS
EGY TEREPTÁRGY-CSOPORTRÓL

dúslombú szóval
álcázott érzésüreg;
gondolatgödör



N. N.

Görcsösen próbál
jobban hasonlítani
önarcképéhez.



KISGYEREK ÁLL EGY
TÉLI KIRAKAT ELŐTT
(szépernőmódra)

Hogy fázhat szegény
kabát, cipő, sapka, sál!
Nincs bennük ember.



KÖZÉP-MAGAS-ISKOLA

Annak, ki írna,
ne tanácsot adj, hanem
írószerszámot



IDŐ, PÉNZ ÉS MÁS KÖZMEGEGYEZÉSEK

kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec



GYEREKMONDAT

- Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!



MEMENTO

Emlékedre el-
ejtettem egy tányért - most
takaríthatok.



ÖSZTÖNDÍJ-KÉRELEM INDOKLÁSA
a TEREMTÉS ALAPÍTVÁNY számár

Önerőből már
nem tudnék eltartani
egy élő költőt.



VALLOMÁS A BETELJESÜLÉSRŐL

Ó, Víziváros!
De szeretnék itt lakni,
ha nem itt laknék...!



BOCI-BOCI HAIKU

Színmintás bece-
borjú, kétszer. Fül, farok,
tej: nincs. Költözünk!



KÉTFÁZISÚ NYUGTATÓ

Senki sem ,,senki".
- Ne félj, azért nem marad
a helyeden lyuk.



N. N.

Ha olyan szerény
volna, mint tehetsége:
ki tudna róla?



ÉDESSÉG

Mulatok rajtad.
- Ha komolyan vennélek:
megkeserülnénk.



HARCTALANTÁRSAM EMLÉKEZETÉRE

Te bedobtad a
törölközőt, én föl sem
vettem a kesztyűt.



DERŰ

Csak gyerek-füllel-
hallhatóan röhögök,
mint a hintaló.



POSZT

Én se leszek már
szép, ifjú halott, aki-
ből még mi minden...!



AXIÓMA

Kreativitás?
Kérdéseket állítunk
a Válasz elé.



LEAR

Rátokhagytam e
tébolydát s vágóhidat
- mégsem szerettek?!



REGGELI MOSOLY
hommage á Bashô

Más-alakúra
gyúr, gyűr fejed s fejem két
egyforma párnát!



ERKÖLCSI KÉRDÉS

- a rés méretén
múlna, hogy amit látsz: azt
nézed, vagy lesed?



NOCTURNE

Jó éjt, Kicsi Fény!
Most jött el a te időd:
láttatsz és látszol.



GYERTYAOLTÁS ELŐTT

Bámulom tested
falra szökkent árnyát - ma
két lánnyal alszom!



SÓHAJ

Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.



MAGNÓSZALAG, FÉL-HOSSZON TÚL

mind sebesebben
pörög a bal-orsó: mind
teltebben a jobb



EGY HIPOTÉZIS
hommage á Dr. D. A.

Lelkünk elhagyja
testünk inkubátorát,
ha már Lét-érett.



EGY ÉLETRECEPT

Távol-létedhez
szoktasd Szeretteidet:
gyászcsillapító.



KOMPOZÍCIÓ-IGÉNY

Viszonyunk csonka,
míg -ha csak lélekben is-
búcsút nem vettünk.



ESTI FOHÁSZ

Ahova nézek:
csak tennivalót látok.
Szemhéjam, segíts!



MANTRA

Egészséges az,
aki békességben él
betegségével.



KÉRÉS ÉS ÍGÉRET

Halál, légy gyöngéd.
Ha nem erőszakolsz meg:
jó szeretőt kapsz.



ADVENT

Kit igazán vársz:
életedben él - rég itt
van, mire megjön.



MANTRA

rendetlenség ott
van, ahol nem vagy képes
látni a rendet



AXIÓMA
hommage á R. T.

Megérteni nem,
csak elfogadni tudunk:
kit, mit; úgy, ahogy.



ÁLLÁSFOGLALÁS

Véleményem? hó-
pehelynek, esőcseppről?
- Hullunk, csak másképp.



VOX HUMANA

Üdvözült, tiszteld
a Kárhozott Poklát: hely-
színetek közös.



HAIKU-APOKRIF

Nevemben: h a r c o l s z ?
olyan, mint ha valaki
azt ordítja: ,,CSEND!!!"



A SZERETETRŐL

Kit, mit nem voltál
képes elengedni, azt
csupán használod.



CÍM NÉLKÜL

Vendégeket látsz,
rájuk hagyod házadat,
majd hazaindulsz.



SZINOPSZIS

Szerepünk kétes.
Egy biztos: hárman vagyunk.
Hal, háló, halász.



VAKREPÜLÉS

Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.



SZEMBEFÉNYBEN

Fehér Egyszarvú
neszét halljuk s csak pata-
nyomát láthatjuk



AXIÓMA

Egyensúlyra vágysz?
Támaszkodj egy elképzelt
tárgy árnyékának.



VALLOMÁS

Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.



AXIÓMA

a szeretetnek
táplálék a nevetés;
a vágynak: méreg



AZ ELSŐ KEDVES DICSÉRETE

Megszabadított:
a világtól, először;
utóbb: magától.



KIS GYAKORLAT

gondolj egy súlyra,
melyet letehettél és
lélegezz mélyet



DIAGNÓZIS

Romló szememben
egyre szebbenk tűnnek a
romlandó dolgok.



OPUS MAGNUM

szerető szemmel
színarannyá bámullak:
mindenkiévé



EUFÓRIA

Nem emlékszem rá:
minek örülök. - Arcnál
szélesebb mosoly.





Fodor Ákos
BUDDHA WEIMARBAN
[A kötet 63 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 2002



HAJNAL

riadok. Fáradt
vagyok, mint egy úkszülött.
Az éj még vérzik



AZ EMBERI LÉPTÉKRŐL

Komitragikus:
villámfénynél próbálunk
regényt olvasni.



A MÁSOK ÓRÁJA

Vedd tudomásul.
Tartsd tiszteletben. Ne hidd
el, amit mutat.



SUMMA

A Szerves Élet
Értelme, hogy viszket és
lehet vakarni.



VILLON-HANGMINTA

Riszálj, vagy rinyálj
- különben úgy veszik, hogy
meg se születtél!



SZABADSÁG

mi ha történik:
te döntöd el, hogy inkább
csiszol, vagy koptat



AXIÓMA

aki pontosan
tudja, hogy mitől lenne
boldog: sosem lesz



FUTÓ BOSSZÚSÁG

Mért tolakodtam
oda tekintetem és
a tükör közé?!



ZÁRÓJELENTÉS

Aki nem akar
meghalni, még nem biztos,
hogy szeret élni.



A ,,SZEMÉLYTELENSÉG"-RŐL

Jó szakács sem a
kezét süti-főzi meg
- csupán az ételt.



NAPLÓJEGYZET

Válságos helyzet:
tudom, hogy boldog vagyok,
csak épp nem érzem.



PÁRIS GRÓF KOMOR ARCCAL ÁCSOROG R. & J. TEMETÉSÉN

(,,...és ezt a hebrencs
cafkát akarták az ÉN
nyakamba varrni?!"



SZERELEM

ahogy az eget
láthatóvá teszi egy
madár, egy füstcsík



A FORMÁKRÓL

Vizet forralnál?
- Jó, ha edényt teszel a
tűz és víz közé.



A KUTÚRÁRÓL

Ízleld: hogyan m á s
kristálykehelyből s bádog-
bögrébő inni.

*

Mozart-menüett:
ki táncol rá? ki szagol
csendéletrózsát?

*

Gyöngébb,
mulandóbb egy simogatás, mint száz ütés? igen nem EGY BASHÔ-TANÍTVÁNY BESZÁMOLÓJA
Vidám, gömbölyded,
zöld kis szagok ugrálnak:
borsóleves fő! NAPLÓJEGYZET
Sajnos, álmunkban
sem igazságosak, csak
őszinték vagyunk. HUMANITÁS Kevésre
tartlak,
hogy ne kelljen túl nagyot csalódnom benned. MISZTÉRIUM asszony és
férfi
becsülje egymásban a Gyufát, a Mécsest MEGÁTALKODOTTSÁG Nem adom vissza:
szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb Képedet. EGY LÁNY-ALAK karcsú és hosszú
szár
tetején színes kis
bimbó-fej feszül ATELIER hommage
á Georges Timar Szerelmünk megfest.
Élettársunk formálgat.
Barátunk
néz s lát. GASZTROMÁNC Én nagyon éhes
voltam. Te elém tettél egy szakácskönyvet.
TŰNŐDÉS A KÜSZÖBÖN kulcsa és zárja
mind kevésbé érdekel
- unom az ajtót.
A BŰN TRÓNFOSZTÁSA Hazugságunkkal
is magunkat valljuk meg. Mindenkor gyónunk.
XÉNIA Kérlek: bocsásd meg,
vagy legalább felejtsd el,
hogy s miért gyűlölsz.
ŐSZIKE Te szöszke vagy - én
barna voltam. S még mennyi vonzó különbség!


METAMOR

Már úgy szeretlek,
mint igazi ínyenc egy-
egy étel nevét.



IDŐTLEN IDŐ
,,Állj meg, te óra"
(K. D.)

hibátlannál szebb
combjaid háromnegyed-
hármat mutatnak



KARMIKUS JÓVÁTÉTEL

Prométheusznak
jár naponta egy adag
nyers keselyűmáj



AUTÓDIAGNÓZIS

Kórjaim híján
csonka volnék. Részei
egészségemnek.



TÖZSDEI GYORSHÍR
2001. 09. 11.

vér, verejték, könny
hordónkénti ára épp
zuhanóban van



ON THE ROAD
,,szárny nélkül élni nem lehet"
(W. S.)

Botor lábunkra
megtett s meg-nem-tett léptünk
sárcsizmát tapaszt.



HALOTTI BESZÉD

Isten álmai
volnánk? És ha: csoda-e,
hogy föl-fölriad?



AUFKLÄRUNG

a lámpa fénye
körül sűrűbb a sötét:
táplálják egymást



SPIRITUS
hommage á Bashô

Üres a poharam
milyen erős és tiszta
szomjjal kínál meg!



QUASI UNA NOVELLA

Szerelmemet nem
viszonozta az élet
- barátok lettünk.



JÓKÍVÁNSÁG

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.



(N. N.)

Semmivel sem lett
jobb, csak kissé megfáradt
a gonoszsága.



(N. N.)

Buta és ravasz;
jólértesültség fedi
tudatlanságát.



(N. N.)

unatkozik s fél
teste várótermében:
késik halála



(N. N.)

Elvárja: kutasd
fel Élete Célját - és
hozd ide neki.



ESTE

visszasugárzom,
amit kaptam. Mint a kő
a Nap melegét



NAPLÓJEGYZET

én kevesekhez
tartozom - de legalább
keveseknek is



HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

a túl-sok zene
áthallatszik egymáson
s egy zajjá némul



MANTRA

Míg élnél, vedd úgy:
a rossz nem egyéb, mint csend
előtti vihar.



FIGYELMEZTETŐ-TÁBLÁCSKA

Minden elvégzett
munka közelebb hoz egy
még elvégzendőt.



TRÉNING

száznyi udvaronc
egymás előtt hajbókol,
míg a trón üres



A FESTŐ ESTÉJE

Aktmodelljeim
felöltöztek: hideg volt.
- Még hidegebb lett.



,,KÉSZEN KELL RÁ LENNI"
/Hamlet/

Tanulok halni
- kínos, ha a zenész a
koncerten próbál.



ARÁNYÉRZÉK

Hányszor tartott és
tart meg! - háborodjak föl,
ha egyszer elejt...?



EGY BÉKEFELTÉTEL

- a pénzt se vesd meg.
Szánalmas kurvázni azt,
ki épp mást szeret



EGÍ VIRTUÓZHOZ

Nem hallok olyan
gyorsan, ahogy te játszol
- köztünk nincs zene.



ECCE HOMO SAPIENS

a váratlanul
könnyű is késztethet ar-
ra, hogy elejtsük



STÁTUSZ

Isten Jojója:
föl-le pörgök ütéspont
és holtpont között



MANTRA

A Napért nyújtózz:
úgy elérheti kezed
a fán az almát.



VALLOMÁS

úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni



EMPÁTIA

Ágyam, te kedves,
fáradtra-aludtalak?
Fölkelek. Pihenj.



TÁRGYILAGOS ÜZENET

Keress, vagy kerülj.
Mindinkább tény vagyok, mint
lény. - Íz. Hang. Égtáj.



EGY OPTIKAI MEGFIGYELÉS

NAZCA-ábra mód
csak messziről látszom - ki
rám lép: mit sem sejt.



MAGYARÁZAT

Noét se nagyon
szerethették, akik nem
ácsoltak bárkát.

*



 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 20:44:19, szerda
 
  Töredékek



Móricz Zsigmondról

Fancsali képpel néz ránk a mai magyar próza: elöntötte a formakeresés manierizmusa. A nagy folyamatok ábrázolását a szerző élettapasztalatainak (ironikus) feltupírozása helyettesíti; a kiábrándult, óvatos realizmus és a formai játék másodlagossága helyénvaló az esztétikum sokáig tartó háttérbe szorítása után; a tragikum, a mélység, az alakteremtés azonban az utolsókat rúgja a legjobbak, az ötven év körüli kismesterek tollán.
Móricz Zsigmond elképesztő magasságban tornyosul felettünk. Nála nagyobb magyar prózaíró nem fog születni ebben a században. Írt Móricz sikeres giccset - Hét krajcár, Betyár, Rózsa Sándor -, írt remekműnek tartott romantikus konstrukciót - Barbárok -, de legnagyobb művei - A fecskék fészket raknak szívszorító kisprózájától a legnagyobb magyar regényig, az Erdély trilógiáig - többet érnek egyenként is, mint a század divatos világirodalmi blöffjei, a dél-amerikai prózát is beleszámítva.
Pokolian nagy író volt, s bődületes erejét csak Balzacéhoz hasonlíthatom. Nem fogadják be a világon? Elavult volna? Mihez képest? A civilizált felszínességbe nem fér bele, persze. Ám engedje meg a világ, hogy szánjam, amiért Móriczról nem vesz tudomást.
Mit tehetünk mi, akik vagyunk még annyira etikus emberek, hogy gyönyörűket szándékozunk írni? A móriczi feszültségek nem adattak meg nekünk. De ahogy hajdan Balzac után jött Stendhal, Flaubert, Maupassant, mi sem vagyunk lehetőségek híjával. Időnként pedig lapozzuk fel Móricz sikerlistán kívül maradt műveit, például a Kelet Népe utolsó számait, és tanuljunk tőle bevallott esendőséget és szépséges rettegést a haláltól.



Fodor Ákos: Hasadó anyag

Ugyanaz a nóta szól mindannyiunkon - de hányféleképpen, Istenem! - kiált föl Hasadó anyag című verseskötetének borítóján Fodor Ákos. Hogyan szól ugyanaz a nóta Fodor Ákos-féleképpen? Úgy látom, igen különösen szól.
A kötet címét vers is magyarázza:

mindünk anyaga
sugárzó lehetne, ha
mernénk hasadni

A kötetcím tehát a költészetről, az írásbeliségről szól, akárcsak az előzőek, a Kettőspont és az Idéző jelek. A hasadó anyag a sugárzó költészetet jelenti, illetve, hogy a kötet lírai témáját fogalmazzuk meg, a költészet hordozóját, magát az embert. Nem nehéz belátni, hogy a költészet létrehozója e tevékenységébe beleőrül, meghasad; a felismerés nem új, a dudások gyakran szállnak pokolra. A mi költőnk azonban nem kíván pokolra szállni, mint ezt többször is leszögezi:

ne ducold alá
életeddel művedet:
sírodra omlik

Másutt, a Weimari falvédő címűben, a tragikummal szemben igen szkeptikus Goethére utalva:

Koszlik foszlik züllik a talmi holmi
- s habár reménytelen e dolog itt -:
minden napodon hozz rendbe valamit.
Magadat ne hagyd elgazosodni.

A pokolra szállást okosan, az élet nevében utasítja el. Pokolra ebben a felfogásban csak a szubjektum szállhat, ám az igen gyanús létező, aki jobb, ha nem szól bele az általa létrejövő műbe, mint Egy axiomatikus megoldóképlet című versében megfogalmazza:

állítom, hogy a MOZARTZENE
- most is hallani kellene! -
EGYENLŐ: VILÁGMINDENSÉG - MINUSZ
M. (Wolfgang Amadeus).

A pokol Fodor Ákosnál kétféle. Részben külső, társadalmi jellegű, mint Svarc A sárkány című drámájához írott dalszövegei egyikében a Kézműves mondja:

Bármi a helyzet, a szintér,
mindig akad korbács, sintér,
- már kinomban is röhögök!
Az egész élet cselezés
hóhérok s pribékek között.

A pokol másfelől belső és ugyancsak nehezen kivédhető:

csalás, öncsalás
útja őszinteséggel
van kikövezve

Vagy másutt, az emberi kapcsolatok lényegét az intenzitás hiányaként definiálva:

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál
...
nem figyelünk, csak
számítunk egymásra. Nem
hangverseny: lemez

Ennek a világérzékelésnek megvan a maga filozófiája. Hol történelmen kívüli, időtlen szempontból, valamely nagy mítoszra és a biologikumra hivatkozik, mint Státusz című kis remekében:

e fásvilághoz
érzékek öt sebén
által szögezve

Vagy valamely kultúrtörténeti fejlődést tételez, melyben a korábbi fok a későbbi, fejlettebb fok alatt is megmarad, mint Hipotézis című versében:

Sós könny hull vissza.
(Nem Atlantisz süllyedt el:
mi másztunk fölé.)

Az idézetekből is érzékelhető, hogy Fodor Ákos szentencia-szerű, megfellebbezhetetlen, általános tanulságokat fogalmaz meg, és van egy állandó hivatkozási alapja: a kultúra, amelyet sajátosan él át. Verseinek közege az eddig volt, és számára mindennél fontosabb európai kultúrából elvont, dialektikus gondolkodásmód, amelyet etikus parancsként érzékel. Tömör közlései didaktikusnak hatnak, csakhogy a tanító szándéknál erősebb bennük az öntanító célzat. Azért fogalmaz megfellebbezhetetlen pontossággal, hogy maga se kételkedhessék mondatai igazában, s hogy magánéletében, mely költészetének nem közvetlen témája, belekapaszkodhassék abba a Fodor Ákosba, akit a kultúra ideális befogadójává és önzetlen továbbvivőjévé kalapált ki magából. A látszólag sima fogalmazás súlyos belső küzdelem eredménye, csak éppen ezúttal nem a küzdelem, hanem a végeredmény a fontos. A kultúrából szintén a végeredmény számít, az ő látásmódjában a kultúrának nincs folyamata, csak léte van, s ez abból is kitűnik, hogy mindhárom kötetében központi helyet foglalnak el műfordításai, illetve más költők, drámaírók műveihez írott, alkalmazott szövegei. A személytelenné párolt kultúra fontosabb a szubjektum esetlegességeinél. Ha a fordításokat és dalszövegeket vizsgáljuk, feltűnik, hogy a különböző korokban és stílusokban született műveket egyazon hangnemre fordítja, s hozzájuk egy általános, elképzelt stílusban írja dalszövegeit.
Ehhez a mindennél fontosabbnak tekintett, mozdulatlan, időn kívül lebegő kultúrához, pontosabban e kultúra tanulságához képest elhanyagolható mindaz a történelmi és társadalmi változó, amit ,,eseménynek" szoktak nevezni, mint Anekdota című művében fogalmaz:

az esemény el-
keni saját nyomait;
Új Semmi történt.

A kultúra továbbá, Fodor tikos felfogásában, egyetlen témáról szól: két ember kapcsolatáról, a szerelemről. Költészetének ez a legközvetlenebbül fájdalmas, közlésmódjának általánosságán is átütő, személyes vonása:

Előbb és utóbb
hűlt helyén holmi
meleg mocorgás multán
mélyebb a hideg

AZ EMLÉKIRATOK UTOLSÓUTÁNI MONDATA
nézve gyönyörű,
távolodó nyomokat,
szememből hó hull

Lehetetlen, de az emberhez egyedül méltó létezésforma a szerelem, már csak azért is, mert a körülmények Fodor Ákosnál a szerelmet és a szerelmetesen fontos kultúrát egyazon erővel fenyegetik. ,,Most jelentősebbek és mulandóbbak a lábnyomok", fogalmaz egyszer; állandó képe a hó, a tél, s az ember ebben a meddőségben csak töredék lehet:

tükrözve: minden
törmelék szimmetrikus
- jók erre vagyunk

Töredék az ember is, de a rosszal szemben az, a rossz tükörképe ,,jobbá írva" olyan korban, amikor Ady-esszéjében így kiálthat fel gúnyosan:

Röpülj, hajóm
Röpülj, hajóm nincs víz.

A tragikum tudatos, egyszerre heroikus és önkorlátozó kerülése és elfedése a kultúra felmagasztalása révén más, kevésbé ravasz költőnél óhatatlanul szentimentalizmushoz vezetne. Fodor Ákos azonban ismeri közegének csapdáit, és saját módszerét is kellő távlatból szemléli. Új kötetében Hazafi Veray János, a múlt századi nevezetes dilettáns költő hangján megírja a minden volt és leendő költőre érvényes paródiát, kötetének egyik bájos remekét. Valami elementáris humorérzék működik öntudatlanul ebben a nagyon tudatos költészetben, amitől a koncepció mindig életszerűvé bicsaklik kissé, s amitől ez a védekező állásba kényszerített, kultúrát őrző és közvetítő szerep nem válik gőgös, viselhetetlen maszkká. A mesterségnek napjainkban oly ritka tisztelete és tudása nemcsak a páratlanul mélyre süllyedt magyar költészeti közegtől válik üdítően és reménytkeltően világítóvá, hanem azért is, mert Fodor Ákos összeszorított fogakkal mosolyogva szűri nagyon is válogatott szavait.

VÁLTOZATOK EGY JÁTÉKRA
keresem egyen-
súlyomat (és semmi mást):
labda a lejtőn
én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi:
(mondd, Mindenttudóm:
a mozdulatlan labda
áll? ül? vagy fekszik ?)
szinünk, nagyságunk
más; pörgünk, pattogunk egy
sötétség körül
titkom ne firtasd:
fölhasítod a labdát: se
tudás - se játék.

A játék - s ilyen játék Fodor Ákos felfogásában a kultúra - ellenpontja a nemlét. Valamennyi gondolati és nyelvi találmánya, idézete, játéka a halál kicselezésére szolgál. Annál szebb a játék, mennél reménytelenebb. S mert reménytelen, súlya van.
Korábban megkísértett a gondolat, ne biztassam-e a hasadó anyagot még nagyobb hasadásra. A költészet talán jól járna vele, de belepusztulna a költő. Az irodalomtörténet kaján, a költészetet jobban becsüli az alkotónál. Ma ellenben már úgy látom, hogy az embert mégiscsak erkölcsösebb szeretni. Hogy van erkölcs, ha nagyon akarjuk, arról a diadalmaskodni látszó immoralitás és amoralitás századában Fodor Ákos szakadékok fölött lebegve csillámló, önokító versei is példát szolgáltatnak.
És ami még több: segítenek élni.



Kiss Irén magánreceptje

Mit tegyen az ember, ha költő, ha nő, és ha magyar, s e csapások egyenként is halálos kórságba ejtik? Gyógyírt élő emberfiától ne reméljen, hanem ódon patikakönyvvel felszerelkezvén utazzék el költőségből, nőiségből és magyarságból mihamarább, ha csak átmeneti időre is.
Utazzék el Itáliába. Tágra nyílt szemmel bámészkodjék, fal mellé húzódva, lopva jegyzeteljen tájakat, embereket, műtárgyakat, tárlatokat, piacokat, mindent, hogy a fecnikből majdan a konszoláció régi szabályai szerint útirajzféle, elegyes műfajú receptkönyv szülessék.
Kiss Irén Szélcsend című első kötetének végén már volt egy útirajz Hispániáról. Bájos, humoros történetkék és megfigyelések foglalata volt a Hadmozdulat, mellyel az olvasók nemigen tudtak mihez kezdeni az Adyt idézően komoly és súlyos, meg a kihívóan hetyke és gunyoros, ám lírai versek között. Bizonyos értelemben Heine volt a Hadmozdulat őse, de nem így a Magánrecept-é, amelyben nagyon szép versek váltakoznak központozás nélküli, de gyakran ritmikus, sőt rejtett rímű prózával, a szerző saját kezű grafikáival, a szerzőről készült, vagy más hírességeket ábrázoló fotókkal, s minden oldal tetején a már említett régi magyar patikakönyv jó tanácsai olvashatók. Kiss Irén magyarra fordított dokumentumokat is közöl bizonyos rendszertelenséggel: plakátszövegeket, falfeliratokat, röpiratokat, kiállításkatalógusokat, valamint paródiákat hajdani és mai nagyok stílusában, nem ússza meg Goethe, Byron, Pound, Sanguinetti, Montale vagy Pasolini, nem ússzák meg a szerző útitársai, kiknek véleményét bőven közli erről-arról; Kiss Irén színes, kaleidoszkópszerű világot vázol elénk, a témák és szempontok egymásra zsúfolódnak anélkül, hogy bármelyikük is túlsúlyra vergődne. Töredékes utalásokkal éri be egy-egy hangulat vagy új ismerős ismertetésekor, s mintha nagyon sietne valahová, minduntalan új témába vág.
Első olvasói élményünk ez a habzsoló sietés: mindez van, létezik, és elképesztő, hogy ilyen gazdag a világ. A szerzővel együtt mi is élvezzük, hogy ott lehetünk Velencében, mint legutóbb Szerb Antal tanácsolta volt, a legutolsó pillanatot választván a számára életet jelentő kultúra és a halál határán; majdnem így vagyunk most is jelen ugyanott, ahová vezetőnk életet és látványt habzsolni vezérelt. Ránk ragad a jókedve, kezdünk felszabadulni valami nyomás alól, Kiss Irén bőven és találékonyan humorizál és ironizál, s jelen és múlt, olasz és magyar egyaránt megkapja szeretetteljes, de határozott döféseit.
Lassan ráébredünk azonban, hogy emelkedett és földhözragadott elmélkedései mélyén mégis van valami más, az útibeszámoló nagyon is szól valamiről, bár e sejtésünket egyáltalán nem segít megfogalmazni.
Első kulcsként a mottó kínálkozik: ,,Itt a nép ajkáról csak egy szó hangzik: szabadság" - idézi Limojon de Saint-Didier-t. A kötet azonban nem e szabadság mibenlétéből kíván képet adni, a kötetnek a politika nem fontosabb témája, mint egy-egy udvarló gunyoros bemutatása, a nők leszólításának huszonkét pontja, vagy éppen a háromszáz éve élt első női doktor tömör életrajza; akik a szerzőt női mivoltában kívánják meghódítani - ugyanis szerzőnk nőisége csak otthon kaloda, külföldön szinte korlátlan lehetőség -, szintén nem a tulajdonukban levő szabadságról fecsegnek. Inkább a szerző érzi magát szabadnak ebben a közegben, ettől olyan felszabadult, boldogan kitárulkozó a mű, innét a szerző jókedve, s talán innét az összevissza szerkezet is: szabad embernek mindent, még egy ilyen kötetet is szabad.
Valódi jókedv azonban nincs igaz szomorúság nélkül. Ha a gördülékeny szövegben, ellenállva a szerző kínálta gyorsolvasásnak, meg-megállunk olykor, felfedezhetjük, hogy a mindvégig erős irónia végső soron egy igen régi, igen tekintélyes, és épp napjainkban széteső, de bukásában is vonzó nagy kultúrát temet; költőnk szeme azért fogad be mindent cserepesen, töredékesen, összefüggéstelenül, mert ez a világ való struktúrája, s azért nem fogalmaz tragikusan, mert minden komolykodás nevetséges ott, ahol valódi élet burjánzik. Itália, az utazás látszólagos színtere ezúttal Európa is, legalább kétezer évével, e színes cserepek egy kultúrhistóriai szakaszból valók, s mintha arra vártak volna, hogy a szétesés pillanatában, tehát okkal szervezetlenül kerüljenek e kultúra peremvidékéről érkező, a szokottnál érzékenyebb szerzőnk jegyzetelő és rajzolgató tollhegyére. A kötet sietsége innét is eredhet: már nincs sok idő megörökíteni mindezt.
S bár elegánsan elrejtve, de itt bukkanunk a kötet következő kulcsszavára, az időre. A szerzőnek magának sincs sok ideje, hamarosan haza fog utazni, mint a kötet borús, szép nyitó versében exponálja. S a kötet végéig kegyetlenül múlik az idő. Elmúlik egy nyár, elmúlik az életet jelentő karnevál, elmúlik egy kultúra, és elmúlik a valami jelentősbe való bepillantás lehetősége. Szabadságról szóló mottó nyitja és a szerző fényképe zárja a kötetet, a szöveg szerint ,,a szerző személyiségének börtönéből bánatos végpillantást vet az olvasóra", s e jókedvű, csillámló könyv a vége felől egyszeriben személyes vallomássá lényegül át, noha a szerző szeme mindvégig kifelé figyelt szomjasan személyiségének átkos börtönéből.
A kötet legnagyobb témája végső soron maga a személyiség, a szerzőé, amelytől menekülve meg sem állt Itáliáig. Az egyes emberről szól minden politikai eszmefuttatás, képző művészeti alkotás, tájleírás, életből ellesett párbeszéd, filozofálás és hangulatkép, e személyiség történelmi múltjáról szól a szerző kalandozása az időben. Fantáziája mozgásba lendít régi képeken látható figurákat, képzelete tovább szövi a látványt és látomássá növeszti, s időnként már nem tudjuk, hol végződik a külső és hol kezdődik a belső táj, és hol is tartunk a történelmi időben. Személyiség és idő: valójában az epika velejárói. Epika tehát valamiképpen a Magánrecept, a széteső világnak azonban nincs reprezentatív története, már csak személyiségek vannak, akik e világot líraian élik meg, s közéjük tartozik markáns, erős személyiségétől hiába menekvő szerzőnk is.
Ez a bujkáló, filozofikus líraiság teszi egységessé a széttartó tendenciákból, töredékekből kollázsszerűen építkező kötetet. Személyes és igen szemérmes vallomás ez időről és karneválról. A szerző nem szorul rá arra, hogy személyét megnyerővé hazudja és felnagyítsa, életmódját nem állítja elénk követendő példaként, és nagyon jól tudja, hogy átmeneti szabadulása valóban csak magánrecept. Neki az utolsó oldalról lemondóan ránk néző nagy, okos szemében van az ereje: halálos betegségét, személyiségének lerázhatatlan palástját úgy tárja elénk, hogy közben arról beszél, amit önmagán kívül lát, és amit a kölcsönös búcsú pillanatában szenvedélyesen tudott szeretni.



Íróvá ütve

Műfajtalankodásunk története

Az alant következők szubjektív észrevételek néhány irodalmi műfaj jelen állapotáról, különös tekintettel a fiatalnak nevezett írók eddigi működésére. Irodalomszociológiai jegyzeteknek is nevezhetném őket, ha volna tudományos apparátusom, statisztikai adataim, felméréseim, mélyinterjúim, lábjegyzetben idézhető külföldi szaktekintélyeim és egyebek. Ilyenekkel nem rendelkezem. De ez nem baj. Van ennél nagyobb is.

Kezdetben volt a líra

Mostanában közhely, hogy a líra az utóbbi években elvesztette hagyományosan vezető szerepét. Erről sok mindent írtak és mondtak. Hadd szaporítsam e gyorsan évülő műfajt a magam tapasztalataival.
Amikor 1965-ben bekerültem az ELTE Bölcsészkarára, annak is Alkotókörébe, éppen betiltották a Tiszta Szívvel-t, az Alkotókör azonban tovább funkcionálhatott. Ott voltak néhányan a későbbi Kilencek közül, volt még rajtuk kívül számtalan fiatal költő, egy tanulmányíró és két-három prózaíró. Később, amikor a Kilencek akkor még publikálatlan verseivel felolvasóestekre jártunk az egyetemen kívül, kilenc költő és összesen két prózaíró működött közre, az utóbbiak egyike most az Írószövetség KISZ-titkára, a másik én voltam. Szerepünk arra korlátozódott, hogy kis, pár oldalas színes prózánkkal emészthetővé tegyük a több tucat verset.
Akkor még a vers volt a műfaj. Azután is az maradt, hogy a Kilencek kikerültek az egyetemről, az Alkotókörben rengeteg volt a költő és kevés a prózaíró. A költők azóta is írnak verseket, a prózaírók többsége abbahagyta, mert hiába házaltak a novelláikkal. Még nem volt rájuk szükség. Ha pár évvel később kezdik, ma négy-öt kötet állna a hátuk mögött. Így azonban filozófiát, marxizmust tanítanak, könyvtárosként dolgoznak vagy hivatalnokok lettek.
Tehetséges emberek voltak. Kitűnő stílussal rendelkeztek. Már tíz éve megcsinálták a ma divatos iróniát. Csak éppen még nem volt rájuk szükség.
Az Alkotókörbe persze nem járt mindenki, de Petri vagy Várady tovább rontaná az arányt a költők javára; egyetlen prózaíróval, Bereményivel szemben.
Aki akkoriban költőként indult, meg is maradt költőnek. A Kilencek nem próbálkoztak más műfajjal, két kivételtől eltekintve. Petri és Várady is csak verset ír. Mindebből most csak annyit akarok leszűrni, hogy aki annak idején belépett a költészetbe, elégedett volt a műfajjal; költőnek lenni többet jelentett, mint prózaírónak lenni.
Az irodalmi köztudat is ezt szentesítette. A hatvanas évek elején és közepén feltűnést, botrányt versekkel lehetett elérni. Például Juhász vagy Weöres vitatott versei az Új Írás-ban ilyenek voltak. Mindenkit az a műfaj vonz, amelyben ki lehet ugrani, más szóval, amelynek van hatása.
Csakhogy már akkor megindult egy devalválódási folyamat. Akkora volt a költőkből a túltermelés, hogy induló költő harmincéves kor előtt nemigen számíthatott kötetre. Az történt, hogy a fiatalok a lapokban és folyóiratokban is hónapokig, évekig vártak a megjelenésre, így aztán inkább a vontatottan megjelenő antológiákban kezdték a pályát, több év verstermését prezentálva. Az Első ének és a Költők egymás közt még némi feltűnést is keltett, amikor azonban az antológiák is rendszeresen kezdtek megjelenni, már nem lehetett odafigyelni rájuk. Először a lapok és folyóiratok, később az antológiák inflálódtak annyira, hogy a hetvenes évek közepén már csak önálló kötettel lehetett figyelmet kelteni, vagy azzal sem. Ma már az a helyzet, hogy a lapokban kihagynak bizonyos mennyiségű cicerót a rövid sorokban írt valamik számára, hogy szemet gyönyörködtetően ékesítsék az oldalt. A szűk baráti körön kívül verset nem olvas senki. Megszűnt a vers mint műfaj.
A szerkesztőségekbe, mint tíz-tizenöt éve is, százszámra érkeznek a versek. Akárcsak korábban, ma is különböző protokollszempontok és klikkérdekek alapján kell válogatni, az egyetlen változás: ma már pályakezdőket is kell közölni (lehet, hogy az arányt pontosan ki is számítják). Az elfogadott versek is hónapokig, évekig lapulnak a szerkesztőségek fiókjaiban. Nem fordulhat elő, hogy aktuális eseményre reagáló vers még azon a héten, abban a hónapban, netán abban az évben megjelenhessen, kivéve, ha rendelt versről van szó (Chile, földrengés, árvíz). A magyar költészetre sokáig jellemző, olykor kárhoztatott, máskor kifejezetten kívánt publicisztikus vonás szükségképpen megszűnt. A kor hangulatát valóban kifejező versek, amelyek ilyen körülmények között eleve áttételesebbek, pár éves késéssel antológiákban, még több éves késéssel csak önálló kötetben jelenhetnek meg. Juhász Dózsa-eposza, bármilyen hosszú is, azonnal megjelent a Csillag-ban, pedig éppen ötvenes évek voltak. Ma ez nem fordulhat elő egyetlen huszonéves költővel sem.
A késleltetett első kötetek olyan közhangulatba csapódnak, amely már eltér a verseket ihlető hangulattól. Az első kötetekben különben is több évnyi, akár évtizednyi, eltérő hangulatok torlódnak egymásra, időnként ki is oltják egymást; az olvasó, a kritikus, sőt maga a szerző is tanácstalanul forgatja az első kötetet, nem tudja mire vélni a sokféleséget. A kötet elkésett, és óhatatlanul kaotikus, ha a költő őszinte volt önmagához, és különböző korszakait nem akarta utólag, a kötetszerkesztés időpontjának énképéhez idomítva meghamisítani. Így aztán ,,nincs saját hangja", ahogy mondani szokták. A fifikásabb költő tanul a kudarcból, második kötetét már egyetlen hangulatból írja meg, nagyon gyorsan. Sietnie is kell, amíg nem felejtették el, hogy már kiadott egy kötetet. Két kézzel kap az új szerződés után, és nem öt-tíz éve van arra, hogy megírja, hanem néhány hónapja. Becsukja hát a fülét, nem hall meg új dallamot, többé nem verset ír, hanem kötetet.
Igaza is van. Befutott költőtől is évente legföljebb nyolc-tíz vers jelenhet meg az ország valamennyi lapjában együttvéve, ha a költő elég termékeny, és házal is a verseivel. Ez nagyon kevés. Csak a következő kötet számít, arról kötelezően írnak. Egyes verset már rég nem olvas senki. Beáll tehát a költő a kötet-termelésbe.
A KÖTET más műfaj. Nem egyes versekből áll, hanem KÖNYV, amely történetesen verssorokban íródott. Erre is csak akkor figyelnek oda, ha az egyes versek nem mondanak ellent egymásnak, nem késztetik fölösleges tűnődésre az olvasót és a kritikust. Ha egységes ,,saját hangja" van. Akire az elmúlt években, annak ellenére, hogy költő, odafigyeltek, az tudatosan kötetben gondolkodott. Aki azonban nem talál olyan lírai ént, amely képes kötetnyi terjedelemben és aránylag gyorsan fogalmazni, aki tehát a régimódi ihletre vár, aki egy-egy sorát hetekig, hónapokig hordja, csiszolja magában, az kihull a köztudatból.
Ez a helyzet nemcsak a publicisztikus lírát szünteti meg, hanem a verset is a régi, lírai értelemben. A könyvben való fogalmazás kényszere tipizálja a lírát. A lírai én nem drámai kollíziókban szemléli önmagát, hanem folyamatban valósul meg. A verseskötetbe visszalopakszik az anekdotikus szemlélet, nélküle a kötet nem is hozható létre. A verseskötet a próza: a lírai novella, sőt a regény felé mutat.
Ez külső ok, van azonban a lírának belső oka is, amely önfelszámolásra kényszeríti. A költő szerepe nálunk ma is kötött: vátesznek kell lennie. Csakhogy ez a szerep kérdésessé vált, nem utolsósorban a versnek mint műfajnak devalválódása miatt. Mi történhet ilyenkor? A költők kilencvenkilenc százaléka öntudatlanul átveszi a váteszi szerepkört, többnyire a korábbi váteszek stílusjegyeinek elsajátítása révén. Másodlagos, sőt harmadlagos almanachlíra jön létre a kötelező és napjainkban szigorúan egyfajta eszköz, a ,,költői képek" meghatározott fajtájának variálásával. A képdömping szabad teret enged mindenféle képzavarnak. Mindegy, mi van a képben, csak kép legyen. Eredeti funkciója, a mélyebb érzelmek és indulatok kiváltása, elhomályosul. Emiatt egészen fiatal emberek versben képtelenek egyszerűen és normálisan megszólalni, holott a fiatalságtól az ember őszinteséget várna. Ehelyett áttételes közlések bonyolult mechanizmusában vergődnek. Elképzelhetetlen, hogy egy mai kamaszköltő valóban nagy, megrendítő élményeit énekelje meg, például első magömlését, szüzességének elvesztését, valódi szerelmi érzelmeit, általában pedig azt, ami valóban nyomasztja vagy boldogítja egyéni életében. Bizonyos, hogy - racionális, nem pedig érzelmi kiindulásból - a korábbi költészet sorskérdéseit fogja feszegetni a kötelező képek patentjai segítségével.
A költők egy százaléka elutasítja a vátesz-szerepet, lemond róla, és ironizál fölötte. Az utóbbi években az ilyen ellen-váteszi kötetek arattak sikert. (Már ennek is van almanachirodalma, az ellen-vátesz sikeresen lóvátesszé devalválódott.) Az irónia nemcsak a költő, hanem a műfaj öniróniája is. A váteszségbe ragadt műfaj nem képes kilábalni a továbbra is meghatározó és érvényes körülmények közül, de racionálisan túl van rajta. Világos, hogy az ellen-váteszi szerep polemikus, és belül van az ördögi körön. Az irónia megléte eleve a líraiság ellen hat, reflexiós, gondolkodó líra jöhet csak létre, amelyből a primer, elemi erejű érzelmek szükségszerűen szintén kimaradnak. Az ellen-vátesz sem fogja megénekelni azt, amire a vátesz képtelen. A döbbenet, a rácsodálkozás, az elfogulatlan szem által befogadott látvány sem így, sem úgy nem kerülhet versbe. A vátesz számára marad az utánérzés, az ellen-vátesz számára marad az ironikus, olykor grammatikai, máskor előző formákat illető játék.
A két szerep kölcsönösen kizárja egymást, és mindkettő számára zárva vannak azok a területek, amelyeket a másik kisajátított magának. Az ellen-vátesz nem nyúlhat a váteszek által sikeresen lejáratott sorskérdésekhez, például a nemzeti léthez, a forradalomhoz és egyebekhez, visszavonul saját életének szükségképpen érdektelen tényei mögé, hermetikussá válik; saját életének érdekesebb, drámai konfliktusait sem írhatja le, az is a váteszek dolga, versanyaga a kételkedés - jobbik esetben a kételkedésben való kételkedés -, a lírai hős minden érzelmet felold az iróniában.
A sablonok annyira kialakultak, hogy bárki köteteket írhat bármiféle tudás, életanyag, dallamra érzékeny fül és tehetség nélkül akár váteszként, akár ellen-váteszként. A szerkesztők a megmondhatói, mekkora áradat érkezik mind a két válfajból naponta. Ha a szerkesztőnek korábban talán volt is valamilyen esztétikai érzéke, ez azóta bizonyosan megingott. A szakmabeli számára észlelhetetlenné vált a különbség a jó és a rossz vers között. Elveszett a mérce. A rendszeresen megjelenők mögött a ritkán, azok mögött a soha meg nem jelenők óriási tartalékserege áll ugrásra készen. A helyzetet intézményes garanciák védik: aki egyszer megjelent egy antológiában, igényt tarthat a költőket megillető privilégiumokra, hiszen nincs mérce, az esztétikum ki tudja, merre bolyong, talán ott van, ahol az elveszett közönség. Az eddig csak néhány verset publikált, eldönthetetlen tehetségű költő adandó alkalommal azokkal a lehetőségekkel rendelkezik, mint a befutott pályatárs: lehet belőle kritikus, szerkesztő, hivatalnok, ehhez nem kell ma semmi, se műveltség, se tudás, se tehetség (mert nincsen mérce). Nem kellenek hozzá a költőt kedvelő és érte harcoló tömegek sem, mert tömegek nincsenek. A Kilencek antológiája körüli huzavonában (személyesen is értesülhettem a különböző fázisokról) még érvényesült valami alulról jövő nyomás, ha nagyon áttételesen is. Ma már ilyen sincs.
Ahol sok a rabló, sok lesz a pandúr is. A kisrablóból nagypandúrrá előléptetett ifjú - vagy kevésbé ifjú - költőnek nem érdeke, hogy igazi, nagy rablók telepedjenek fölébe. A kontraszelekciót nem lehet megállítani. Szédületes az a gyorsaság, amellyel szépreményű ifjak konformista költészeti ügyintézőkké válnak. Ebben a helyzetben is születhetnek persze nagy versek és nagy költők, minden bizonnyal vannak is ilyenek, az igazi költőt nem a műfaj aktuális társadalmi megbecsülése és az irodalmi közélet belső viszonya élteti, hanem az azon kívül maradó élet. Egyre biztosabb azonban, hogy nem juthatnak szóhoz.
Szívemre teszem a kezemet: évek óta nem olvasok verset a lapokban, és bizony kötetet is alig. Mi történt velem? Én korábban kerestem a fiatal tehetségeket, egyszerűen érdekelt, ki mit csinál, hol tart, hogy lemérhessem, hol tartok én. Soha nem hittem, hogy feltétlenül hordába kell verődnöm a saját érvényesülésemhez, de azt hittem, és ma is hiszem, hogy számtalan út van az enyémen kívül is. Élvezni szeretném, és amennyire erőmből és lehetőségeimből telik, támogatni is. Mégsem olvasok ma verseket, legföljebb azokét, akikkel együtt indultam. Különben is, megvannak a hivatásos olvasók, akiknek ebből ugye, anyagi hasznuk van: írnak a kötetekről, flekkenként száz forintért.
Hogy nemcsak én érzek így, azt bizonyítja, hogy a költők ma csapatostul menekülnek a műfajtól. Menekülnek a prózához, az esszéhez, a szabadabb és közönséggel is rendelkező műfajokhoz. Nemcsak a fiatalok. A legnagyobb hírrel-névvel rendelkezők is.

Aztán előkódorogtak a lézengők

A prózával kicsit más a helyzet. A prózaíró nem érheti be egymás alá írt sorokban pompázó képzavarral, kénytelen minden egyes mondatot megírni, ráadásul több mondatot, mint egy költőtől várható. Ez már munka, ehhez idő kell. Ezt kevesebben is vállalják.
Kezdetben volt a novella. Amikor a líra már eléggé elviselhetetlenné vált, a lapok és a kiadók rájöttek, hogy a novella jobb üzlet. Megjelentek az első fecskék, a lézengők. Nagyon könnyen megjelentek, hiány volt belőlük. Megtörtént a fordulat, a fiatalember, ha be akart törni, vagy csak közzé akarta tenni a gondolatait, novellában kezdett fogalmazni. Az első novellás kötetek hamarabb jelentek meg, mint az ifjú novellistákat bemutató antológiák. Konjunktúra volt, a novellisták átlagéletkora jóval alatta maradt az elsőkötetes költőkének. Volt friss hang, volt is érdeklődés pár évig. Akkor bekövetkezett a lírában már korábban lezajlott folyamat: túl sokan lettek, és a novella is devalválódott.
Ez azonban lassabban ment végbe, minthogy az egyre érdektelenebbé váló köteteken kívül azért a lapok és a folyóiratok is közölték - ma is közlik - őket, novellából továbbra is hiány mutatkozik. Bár a tárcanovella, a magyar elbeszélés éltető közege nem támadt fel, és a lapokat nem egy-egy karcolatíró vagy elbeszélő rendszeres megjelenése miatt veszik, azért a novella közege ma is inkább az újság és a folyóirat, és nem a kötet.
A novella átmeneti áttöréséhez nyilván az is hozzájárult, hogy írójának nem kellett választania a váteszi vagy ellen-váteszi szerep között, volt tehát némi tere a konvencióból való kitöréshez. Aki túl korán kezdett novellát írni, annak az érdektelenség miatt abba kellett hagynia. Aki jókor jelentkezett, befuthatott, be is futtatták, amíg bele nem fonnyadt. Kevesekben volt annyi erkölcsi erő, mint például Bereményiben, akinek azonnal kiadták első, friss, ám nem tökéletes kötetét, és aztán képes volt lemondani a kínálkozó novellagyártásról, és becsülettel várt nyolc évet, amíg íróilag és emberileg beérett.
Emlékszem, 1967-ben bevittem egy novellás kötetet egy kiadóba, a lektor pár hét múlva úgy mondott róla véleményt, hogy kiderült: bele sem nézett. Ugyanez a lektor hat év múlva, egy másik épületben, novellákat kért tőlem, viccből ugyanazokat a novellákat adtam oda, és alig tudtam lebeszélni, hogy kiadja őket. Akkor már műsoron voltak a fiatal prózaírók.
A hetvenes évek közepén azonban megint változott a helyzet.

Regényt! Regényt! Regényt!

Nagyon sokáig nem tudtam felfogni, mitől lett siker Kerengő című regényem. 1974 végén jelent meg, a nevemet pontosan annyira ismerték, mint addig elszórtan, véletlenszerűen megjelent társaimét, tehát egyáltalán nem. Ma is állítom, mint ahogy ezt már korábban is írtam és nyilatkoztam: a Kerengő nem valami tökéletes alkotás, és túl korán írtam.
Most már sejtem, mi lehetett az oka, hogy átmenetileg divatos íróvá ütöttek. Nem a Kerengő művészi értékei. Írtam azóta jobb műveket, azok nem keltettek feltűnést: novellák voltak. Előtte is írtam jobbat, drámákat, azok se kerültek be a köztudatba. A Kerengő azonban regény volt; véletlenül akkoriban fiatal íróktól megjelent még egy-két regény. Ha a Kerengő novella- vagy drámaformában született volna, olvasatlanul tűnik el.
Ma már teljesen világos a képlet, ott tartunk, hogy húszéves regényíróink is vannak, ki is adják őket becsülettel. Dehogy akarom én lebeszélni a kiadókat, csak jó, ha mindenfélét kiadnak, húszéves író is írhat elvileg nagy regényt, én csak a kortünet kedvéért rögzítem a tényt. Azt is csak a hajdani korhangulat kedvéért írom le: húszéves koromban én is kísérleteztem regénnyel, volt is készen kettő és fél, de nem vittem kiadóba, eszembe sem jutott. Az teljesen más kérdés, hogy csapnivalók voltak. Számomra akkor a líra volt fontos, a verseimet szerettem volna közöltetni. Akkoriban, kivételesen, még a lírában röptettek föl húsz éven aluliakat. Ma normálisnak számít, ha húszéves embert regényíróként indítanak a pályára.
A folyamatba ez tökéletesen beleillik, a regény műfaját sikerült eddig a legkevésbé lejáratni, és egyelőre ott a legkevesebb a jelentkező. Ez valószínűleg elég sokáig így is lesz, a regényben még több mondatot kell megírni, mint a novellában, ez még több munka, és kevésbé kifizetődő. Viszont annál nagyobb a hírnévre vergődés lehetősége. Érdekes lesz majd megfigyelni, mikor melyik győz: az anyagi érdekeltség, vagy az erkölcsi siker. Kár, hogy az utóbbi nem tisztán áll előttünk, az erkölcsi siker előbb-utóbb nemcsak anyagiakban kamatozhat, hanem hatalomhoz is juttathatja az alkotót, és belőle is lehet regényügyi előadó valahol.
Hogy az irodalmi köztudat regényt vár, azt a fiatal magyar irodalommal foglalkozó kritikák, konferenciák, nyilatkozatok már egy-két éve világosan megfogalmazzák. Hogy a közönség is regényt vár, elég valószínűnek látszik, noha sem az elhallgatott példányszámok, sem az általában elmaradó utánnyomások nem árulkodnak erről mérhetően. Valószínű, hogy van egy főleg ,,fiatalokból" álló közönségréteg is, amely természetesen a saját életéről akar olvasni - ez a mindenkori közönség elidegeníthetetlen joga. A fiatal írók becsületesen meg is akarnak felelni ennek az igénynek. Csakhogy számtalan súlyos akadályba ütköznek.
Először is nagy formátumú, bonyolult struktúrájú epikus művet kellene létrehozniuk. Emiatt a fiatal novellisták már szégyellik a kissé lejáratott műfajt, és regényként tálalható novellafüzéreket gyártanak. Ha egy novellás kötet valamilyen kacifántos módon nem minősíthető regénynek, kudarcra van ítélve. A novella drámai jellegű műfajként él a köztudatban, s minthogy a mai magyar társadalomban a konfliktusok jelenleg elég mélyen húzódnak, nem látványosak igazán, a klasszikusnak elfogadott móriczi hagyományt nem lehet folytatni. Elvileg marad egyrészt a lírai, szubjektív novella, az író mint főhős, a főhős mint lézengő ritter, ami, mint láttuk, hamar unalmassá vált, másrészt elképzelhető a filozofikus, gondolkodó novella, az ,,okos" novella, amely eleve szűk réteg számára íródik, és amely irodalmi köpenyben, közvetetten világnézeti traktátust ad elő - ez a típus is létezik. A harmadik lehetséges típus a fantasztikus-groteszk novella, nevezzük gogolinak, amelyből nagy regénystruktúrát is létre lehet hozni, de egyelőre egészen elvétve van jelen, talán azért, mert még a filozofikus novellánál is áttételesebben számolna be a mai olvasó mai életéről. Az egészben az a különös, hogy ebből a kutyaszorítóból a kiutat az jelentette, amire aligha lehetett számítani: a lírai novellát regényben eladni.
Csakhogy a provincializmus számos feltétele van adva. A fiatal író saját hazájában kevés megrendítő erejű, éles váltást élt meg, nem barangolhatott kedvére a világban (hacsak nem kapott hosszabb ösztöndíjat, de ahhoz már beérkezettnek, tehát kevéssé fiatalnak kell lennie). Nem érezhette a bőrén, hogy különböző társadalmi fejlődési stációk és tudatok ütköznek az országban, és azt sem, hogy a világban különböző helyeken egészen különböző aktuális konfliktusok érvényesek, tehát nem volt és nincs alkalma arra, hogy a saját környezetét és a saját szűkös, egyéni világát, a saját tudatát kívülről szemlélhesse. Bele kell mennie a kelepcébe, a kettős mércébe, amely a magyar irodalmat a reformkor óta kíséri. Az egyik mérce általában az úgynevezett világirodalomra vonatkozik, a másik a magyar irodalomra; az utóbbin belül is kettős könyvelés folyik: a régi - klasszikus - és a mai magyar irodalomé. Az utóbbit gyakorlatilag nem is érheti kritika, hiszen a cél az, hogy egyáltalán legyen. Mindenki elnéző. A mérce alacsony. Nincs mérce. (Nem mintha ez a provincialitás ne volna jellemző az egész világon bárhol. Én csak azt szögeztem le, hogy mi sem vagyunk tőle mentesek.)
Ha egy mai Gorkij azt javasolná egy mai fiatal írónak, hogy menjen ki az életbe, az, meghallgatván a tanácsot, elmenne két olvasótáborba, stoppal bejárná Lengyelországot, és utána írna róla egy nagyregényt. Sikere is lenne a fiatal olvasók körében: hiszen róluk, az ő életükről ír. Babel annak idején elment a polgárháborúba, elképesztő dolgok tömegét látta, és írt belőlük egy sovány kötet novellát. Csak könyvespolcok métereiben lehetne kifejezni, mekkora nagyregényt írna egy mai - nemcsak fiatal - magyar író Babel tapasztalataiból.
Ezért a helyzetért azonban nem az írókat akarom felelősségre vonni: ma nincs honnan hová kimenni, nincs életesnek és nem életesnek nevezhető szféra. Egy hermetikusan élő író pontosan annyira van benne az ,,életben", mint az országban rohangáló, eltérő alkatú társa. A megismerhető, az átélhető rendkívül szűk. Csupán racionálisan lehet belátni, hogy külső szempont is felvehető. A nagy kérdés, amely évszázadok óta jelen van irodalmunkban, többé-kevésbé meg is fogalmazva: hogyan lehet ábrázolni a világ (a történelem) konfliktusait és folyamatait egy olyan országban, ahol a világtörténelmet nem csinálják? A kérdést a tudatosan alkotók pontosan fel is vetik, és a maguk módján meg is válaszolják. Többnyire úgy segítenek magukon, hogy a világirodalom formai hagyományait, az európai kultúra valaha érvényes mítoszait és filozófiai kérdéseit kopírozzák rá a mai magyar társadalomra és személyes tapasztalataikra. Ebből aztán létre is jön a nagyforma, csak éppen eltüntethetetlen a szakadék a dedukció és az indukció között. Minthogy ez az epikus nagyforma nem alakulhat ki spontánul, az eresztékek csikorognak még akkor is, ha olyan rendkívüli tehetség illeszti őket egybe, mint például Nádas Péter. A másik út a nagypróza lirizálása, amely egyébként az adott helyzetben spontán módon is megvalósul; ha tudatosan művelik, mint Esterházy és Tandori, akkor előtérbe kerül az irónia, nehogy előbukkanjon a mélyből a szemérmesen letagadott szentimentalizmus. A lirizálás és az irónia szempontjából nincs különbség a történelmi parabola és a mai témájú önéletrajzi regény között, a szubjektivizálás mindkét esetben megtörténik, csak az áltörténelmi parabolában szégyenlősebben, tehát az önéletrajzi regény becsületesebb megoldás: az író bevallottan csak arról ír, amit ismer, és nem a már kész sémák szerint - jobbik esetben azok kiforgatásával - hoz létre újabb, szintén élettelen sémát. Hadd jelentsem ki: számomra ez az ironikus önéletrajzi regény realista a szó legtradicionálisabb értelmében, függetlenül a formajátékok mennyiségétől és milyenségétől: Tandori is, Esterházy is megrögzötten ragaszkodik a tények rögzítéséhez, sőt éppen az a céljuk, hogy a sémák merevsége miatt számon kívül maradó mai élettényeket a sémák megszüntetésével beemelhessék az irodalomba. És ha a szocialista realizmus azt jelenti, hogy le kell írni azt, ami a szocialista viszonyok között valóban létezik, akkor nyugodt lélekkel nevezem őket szocialista realistának.
Aki tudatosan ír, és a világirodalomtól nyert értékekkel közeledik saját anyagához, kedves vagy torz vigyorra kényszerül, és iróniájának legalább két súlyos oka van. Az egyik az adott élet szűkösségének, úgy is mondhatjuk: jelentéktelenségének belátása. A másik: ha nincs játékos, ironikus szerkesztés, a nagyformát lehetetlen létrehozni. A hagyományos nagyregényt korántsem újítási vágytól indíttatva kell megtagadni, hanem a feladat lehetetlensége és céltalansága miatt. Csak többszörös formajáték segítségével lehet elérni, hogy a regény érdekessé váljék. Másodlagossá is ugyanakkor. És nemcsak az említettekre vonatkozik, hogy egy mai magyar regény általában emberről, társadalomról mindössze három-négy jó novellányi tudást árulhat csak el. Ezt bizony alaposan fel kell tupírozni, hogy regényszerű valami legyen belőle.
Az önéletrajzi (tehát pozitíve valóban tudható) elemek játékos formában való bújtatásával, az érzékileg ábrázolható ismeretek szükségszerű soványságával, és e hiányosság tudatos vagy öntudatlan leplezésével jár, hogy a regényekben szükségképpen nő az esszéisztikus elmélkedések szerepe. Vagy a hősök filozofálnak, vagy maga az író. A műből, akárcsak a közvetlenül tapasztalható mindennapokból, hiányzik az idő: hiányzanak a látványos történelmi folyamatok, és a fiataloknál természetes módon hiányzik a művészet mélyén mindig ott lapuló, döntő haláltudat. A statikusnak érződő állapot gondolati feltérképezése, elmélkedés, moralizálás foglalja el a klasszikus értelemben vett cselekmény helyét. Mintha nem is a huszadik században élnénk, írnánk, gondolkoznánk, hanem száz éve, a boldog békeidőkben. Iróniánk nem ezekre a mi békeéveinkre való, történelmi perspektívából eredő rálátás, önmagunk jelen állapotához képest nincsen más szempontunk, csupán racionális tudással és a saját kis életünkkel vagyunk felszerelve. Ebből olyan látásmód származik, amely nem tudatosan ellentétes az anekdotikusnak nevezett prózával (amelyet ma szidni illik, ez is kortünet): arról van szó, hogy ezzel a látásmóddal tűrhető anekdotikus prózát készakarva sem lehet létrehozni.
Talán világos, hogy az iróniába bújtatott énregény, a szentimentális racionalizmusnak ez a különös terméke szükségállapotból jött létre, nem az írók kénye-kedve szerint való, és rengeteg kivédhetetlen gyöngéje van. Az érzéki ábrázolás helyét át kell vennie a gondolkodásnak, az irónia önmagában is bizonyíték, hogy - akárcsak a mai lírában - nem ábrázolás, hanem gondolkodás folyik. A gondolkodás a művet akkor is szinte kizárólagosan ideologikussá teszi, ha az író, személyes eltökéltsége és vonzalmai szerint, igyekszik megszabadulni ilyen vagy olyan ideológiák fogságából, és egyetlen nagy célja az esztétikum létrehozása. Ez párosul az irodalmi közhangulattal: az írótól ma sem esztétikumot várnak, hanem legszívesebben közvetlenül a véleményét hallanák a legaktuálisabb politikai kérdésekről.
Másik kivédhetetlen gyöngéje ennek a regénytípusnak, hogy privatizál. A tendencia a hermetikus életformába vonult (vagy kényszerült) író (költő) Tandori prózájában teljesül be, paradox módon éppen azzal, hogy ő a lehető legrealisztikusabb aprólékossággal számol be arról, ami számára adatott. Minél teljesebben és epikusabban ábrázol az ilyen szerző, annál formátlanabbá válik a mű, holott a szerzőnek éppen a formaadás a célja.
Az érzelmes iróniába bújtatott énregény mégis igen fontos lépés: visszatérés a kiüresedett, vagy eleve hazug formáktól és sémáktól a realitáshoz. Az író, ha a saját gyakorlatán kívül nemigen ismer mást, legjobban teszi, ha arról ír, amit ismer. Ha a saját életének bevallása jutott neki, akkor a próza lirizálása pusztán morális okokból is szükséges.
Van benne egy ideológiatörténetileg is fontos, bár természetesen helyi érdekű mozzanat: visszaiktatja jogaiba a személyiséget, a különvélemény nyilvánításának a művészetben elengedhetetlen feltételét. Bár bonyolultan és többszörös közvetítések révén, a prózába mégiscsak beszivárog az élet, a magát - más híján - ismét fontosnak érző egyén legalább már önmagát kezdi bevallani.
Van a kérdésnek szociológiai oldala is. Már a lézengő hősök feltűnése idején felmerült, mitől vannak ezek az alakok csaknem kivétel nélkül a társadalom margóján. A válasz elég egyszerű, az írók is ott voltak, a szellemi segédmunka különböző válfajaiból tartották el magukat, és fölösleges embernek érezték magukat. Joggal. A helyzet ma sem változott. Nem véletlen tehát, hogy a kallódó énhősök szoros rokonságban állnak az orosz irodalomból ismert fölösleges emberrel, a különbség talán csak annyi, hogy egy mai Anyegin vagy Oblomov nem a mű főhőse, hanem írója.
És ebben a vonatkozásban az a paradoxon áll előttünk, hogy a margón levő írót, akit elmarasztalhatunk a privatizálás bűnében, életformáját tekintve össztársadalmi méretekben tipikusnak tekinthető. Nálunk még mindig tart a polgárosulás, bár a klasszikus kapitalizmus körülményeitől kissé eltérően. Az írók burzsoák a szó eredeti, városlakó értelmében, de nem kizsákmányolók és vállalkozók a szó másik értelmében. Városlakó, a termelésben hivatalnoki, beosztotti, kisegítői helyet elfoglaló emberek. Mindegy, hogy igazi segédmunkások vagy éppen alkalmazott matematikusok, mindegy, hogy korrektorok vagy szerkesztők. Százezrek életformáját élik, ezt ismerik, amit pedig írnak, az természetesen a polgári regény egy válfaja. Ezért szükségszerű, hogy a polgári regény lényeges kérdései éppen most, a témaközpontú irodalomirányítást követő szakaszban merültek fel nálunk, nagyobb erővel, mint valaha. A társadalom most küszködik, kissé eltérő körülmények között, azokkal a jelenségekkel, amelyek a századforduló táján másutt regénytechnikai kérdésekben is megfogalmazódtak. A saját életéből merítő, azt ábrázoló, vagy csak eldaráló író még akkor is tipikus életről számol be, ha történetesen nem ez a szándéka. Hogy a paradoxont megfordítsam: a tipikus életet is privátnak minősíthetjük, vagyis a tipikus életről is elmondhatjuk, hogy súlytalan és érdektelen.
Nem az a kérdés tehát, hogy ez a regényfajta jogosult-e, és az író felstilizált személyisége elfoglalhatja-e a helyét az irodalomban. A válasz mindenképpen igenlő. A művészi kérdés úgy hangzik: képes-e az író a sajátjától eltérő alkatú, gondolkodású, élethelyzetű alakokat ábrázolni, ismeri-e őket, egyáltalán képes-e alakokat teremteni. Itt a válasz egyértelműen negatív. Ahhoz mélyebbre kellene ásni a felszínnél. Ahhoz valódi emberismeretre kellene szert tenni. Ahhoz idő kell. És itt üt vissza, hogy manapság a regényíró nem negyvenéves korban kezdődik, hanem húszéves korban, és hogy az író nem élhet meg az írásból. Fiatal regényíró művét nem közlik folytatásokban a lapok, és azzal sem áltathatja magát, hogy első vagy második regényéből házat vehet Leányfalun. Akár meg akar élni az írásból, akár a pénzkeresésből és alvásból ellopott időben dolgozik, csak rövid távon gondolkozhat: olyan témát és formát keres, amely gyorsan megírható. A kisregény már nem divat, nagyregényt csinál hát, de gyorsan megírhatót. Ehhez ötlet kell és néhány hónap.
A feltalálók és felfedezők műfaja nem azonos. A felfedező mániákusan kutatja a tényeket és óhatatlanul lassan dolgozik. Nem tudja, mi vár rá az úton. Előzetes koncepcióját többször gyökeresen meg kell változtatnia. Mérlegel, gondolkozik, ugyanazt többször átdolgozza. Ki engedheti ezt meg magának? Fiatal író a legritkább esetben. Feltalálónak kell hát mennie. A feltaláló ötletes szerkezetet hoz létre, amely tetszetős is, új is, és gyors munkát tesz lehetővé. És gyorsan eladja. Szabadalmaztatja. Nem baj, ha felszínes.
Csak a tényt rögzítem, a gyakorlatot, amely tehát nem egyértelműen rossz. A feltalálók révén végül is kezd beszivárogni a magyar prózába a formai problémákban való gondolkodás, a nyelvi szemlélet. A divat, a konjunktúra sokkal jobb a dekonjunktúránál, bármennyire átmeneti is, bármennyire kétségesek is az eredmények, és bármennyire érvényes is erre a fiatal irodalomra az átörökített és továbbfejlesztett klikkszellem nyomorító hatása. Hasznos dolog tehát a játék, jogosult is, de nem megy vérre. Nincs igazán nagy súlya. Életelmélet helyett játékelméletet kapunk. A mindent kimondani, mint program, létezik, de az olvasónak mégis az az érzése, hogy az írók manapság nem vérszerződést kötnek az ördöggel, hanem csak úgy leülnek vele egy snóblira.

Az élet ír és írni akar

Lényegesen többet közöl a mai próza a mai életről, mint a mai líra. Ennél is sokkal többet tudhatunk meg azokból a műfajokból, amelyeket nem sorolunk a szépirodalom körébe. És ha a szépirodalom alkalmatlan feladata betöltésére, mindig adódik más műfaj.
Ha bármelyik lap, folyóirat bármelyik számát vesszük a kezünkbe, bármelyik kiadó publikációs listáját tekintjük, szemet szúr, hogy a líra és a próza valamennyi válfaja együttvéve sem közelíti meg a kritika, az esszé, a memoár, a szociológiai felmérés, a történelmi tárgyú eszmefuttatás és hasonlók mennyiségét, tehát azt, amit a legkülönbözőbb nevekkel illetünk: tényirodalom, valóságfeltáró irodalom, másodlagos irodalom, dokumentumirodalom stb.
Ami a regényben problematikus, az ennek a harmadik műfajnak a sajátja: a szerző gondolkozhat szubjektíven, nem kell érzelmi hatást elérnie, nem kell érzékileg ábrázolnia, nem kötik esztétikai hiedelmek, tabuk. Aminek ma valódi sikere és hatása van, amiből akkora botrány lehet, mint a hatvanas években egy-egy versből, az bizonyosan ebbe a meghatározhatatlan műfajba tartozik. A lapokban és a folyóiratokban nem a szépirodalmi anyagot olvasom el először, a polémiát és a kritikákat nézem át akkor is, ha nem olvastam előzőleg, amiről a polémia folyik, vagy amit a kritikus bírál.
Saját gyakorlatomból tudom: verset visszaadnak, novellát közölnek, regényt várnak, esszéért, kritikáért, tanulmányért könyörögnek.
Ha elképzelem, hogy valakit akár csak tíz év múlva valamiért érdekelni fog a mai élet, biztosnak kell tartanom, hogy nem verset, novellát és regényt vesz majd a kezébe, hanem például a színikritikákat, a képzőművészeti vitákat, az igazi tényirodalmat már nem is említve.
Magamról tudom, hogy sokkal könnyebben írok esszét, tanulmányt, vitairatot, sőt még irodalomtörténeti dolgozatot is, mint szépirodalmat. Sokáig azt hittem, ennek tehetségem fogyatékossága az oka. Most inkább arra hajlok, hogy a korszak ilyen. Racionális, és igen kevéssé művészi. Ideologikus, nem pedig érzéki.
Mégis jobban vonzódom a szépirodalomhoz, korábbi műfaj-hierarchia működik bennem, s valójában lenézem a klasszikusan szépirodalmon kívülinek tekinthető műfajokat.
Biztosan van ebben valami jogos. A műalkotás kiválthatja a katarzist, az elvont gondolkodásban azonban az ember csak az agyával tud gyönyörködni, nem pedig teljes valójával, a zsigereit is beleértve. Szűkebb a befogadás területe, nem mozdul meg a befogadó egész embersége. Elméletileg továbbra is a szépirodalomra szavazok.
A gyakorlatot azonban tudomásul kell vennem, és úgy is fogalmazhatok: a lírában és a prózában ma álszépirodalmi tevékenység folyik, igazából esszéket, tanulmányokat adnak el szépirodalomnak álcázva. Szempont kérdése csak, esszéisztikus regény helyett mondhatunk regényesített esszét is. Hasonló a helyzet az irodalomban, mint a filmgyártásban. Nem a játékfilmekből, hanem a Balázs Béla Stúdió dokumentumfilmjeiből ismerhettük meg a hetvenes évek legelején a mai magyar valóságot. Nem a szépírók mondták el a lényegeset, hanem a tanulmányírók.
Más kérdés, hogy a fiatal kritikusok kampányszerű, tömeges alkalmazása a kritikát a lírához hasonlóan azóta sikeresen devalválta. A műveltség, a követelményrendszer zuhanása, a természetesen - és talán mesterségesen is - erősödő nemzedéki gondolkodásmód gettója (aminek paradox módon a fiatal irodalom egyáltalán a létét köszönheti) részben erkölcsileg züllesztette le a kritikát, és kialakította az ismét igen merev érdekszövetségeket, részben arra kényszerítene a jelentős, idősebb kritikusokat, hogy a lírikusokhoz hasonlóan elmeneküljenek a pályáról. A színvonalas napi kritika teljesen megszűnt.

A tradíció csapdái

Általában úgy állítják be, mintha az egyes alkotó személyes elhatározásától függne, milyen műfajt és milyen hagyományt választ magának, amelyet aztán - ha polemikus éllel is - folytatni kíván. Általában létesítenek az egész magyar irodalomra vonatkoztatva valamilyen folytatólagos vonalat a Halotti Beszéd-től a legifjabb prózaírókig, és vagy azt bizonyítják, hogy az ifjak hál' istennek beilleszthetők ebbe a vonalba, vagy azon keseregnek, hogy nem illeszthetők be. (Nemzeti vagy nemzetietlen, hazafias vagy nem hazafias, haladó vagy nem haladó, optimista vagy pesszimista, nacionalista vagy kozmopolita stb.) Holott bizony a fiatalok nem maguk választják meg élet- és tevékenységi feltételeiket. Nevetséges dolog hagyományőrzést számon kérni teljesen eltérő helyzetben. Nem is feltétlenül az eltérő társadalmi helyzet a döntő, elegendő az irodalmi közeg apróbb változása is. Adytól hetente rendeltek verset, tanulmányt, neki határidőre szállítania kellett. Ma beérkezett költőtől sem kérnek ilyet, legföljebb esetenként. Hogy legyen vátesz valaki, akitől legföljebb rendszeres tévékritikát kérnek?
Megváltozott az írók társadalmi megbecsülése, és ezt a fiatalok természetesen erősebben érzik a bőrükön. Az egyik szerkesztőségben például még a hetvenes évek közepén is magától értetődő természetességgel stilizálták át a fiatal írók mondatait az arra hivatott, magukat csalhatatlan nyelv- és stílusérzékkel megáldott orákulumnak tekintő szerkesztők, és erről az alkotók csak a levonatban, sőt csak a megjelenés után értesültek. Félreértés ne essék, nem a húzásokról, átfogalmazásokról van szó ezúttal, csak az átstilizálásról.
Az igazi baj mégsem az, amit ennyi oldalon át fejtegetettem. Nagyobb baj, hogy bármennyire mozgékonynak bizonyultak is a műfaji keretek, nem alakult ki az új, populáris, nagy, reprezentatív műfaj. Maradtak a régen kanonizált műfajok, holott nagyon is érezhető, hogy az e műfajokat valaha éltető társadalmi igény megváltozott, vagy éppen ki is merült. Amíg egy műfaj valóban életképes, addig nincsenek műfaji szabályai, addig az esztétika nemigen vesz róla tudomást. A műfaj együtt nő fel témájával, közönségével, alkotójával. Csak amikor már túljut a csúcsponton, akkor jönnek az esztéták és állapítják meg kötelező érvénnyel a szabályokat.
Ma valamennyi szépirodalmi műfajnak megvannak az esztétikai normái. Ha őszinte akarok lenni, be kell ismernem, hogy végső soron egy esztétikai terror légkörének behódolva alkotok. A legnyíltabb, legújabb, legbecsületesebb esztétikai igényrendszer is közém és a közönség közé áll. Szinte előre megmondható, milyen típusú regényeket fognak írni a fiatal írók, ha elolvasunk egy-két tanulmányt a legjobb esztéták tollából. Talán nem tudatos a dolog, de azért biztosan benne van az, hogy a műről esztéták és kritikusok fognak írni, a hivatásos olvasók, azok csapnak neki reklámot. A siker a szakemberektől függ, és nem azoktól, akik megveszik a könyvet.
A hatvanas évek végén voltak jelek, mintha új műfajok születnének világszerte, így nálunk is. Felcsillant a lehetőség a beatben, a musicalben, az amatőrszínházakban, egyesek még a televízióba is belelátták a jövőt. Aztán mindebből nem lett semmi egy-két hanglemezen kívül. Jött a neokonzervativizmus korszaka az egész világon.
Úgy kell látnom, hogy csak az igazi dilettánsok segítenek majd egyszer, természetesen elkésve fölfedeztetve. Akik nem vesznek tudomást tabukról, legyenek bár azok a legkulturáltabb esztétikai mércék is. Akik nem futnak be sem előbb, sem később. Akik nem tartoznak semmilyen nemzedékhez, csoporthoz. Akik valamiért érintetlenek maradnak mindattól, ami miatt mi azt írjuk, amit írunk, és olyanok lettünk, amilyenek vagyunk, fiatalnak elkönyvelve, kicsit megöregedve, hivatalosan is művésszé üttetvén, műfajtalanul.



Kőszegi Ábel: Töredék

Radnóti Miklós utolsó hónapjainak krónikája ez a nagyszerű kis kötet. Nagyszerű? Szép? Hiteles? Ezek a jelzők használhatatlanok erre a tárgyilagos, tömör, kattogóan kijelentő mondatokban írt krónikára. A rettenetes valóság, amelyet leír, még dokumentummá feldolgozott formájában sem értékelhető irodalmilag vagy erkölcsileg. Kőszegi Ábel könyve egyszerűen és megfellebbezhetetlenül igaz.
A szerző nem az utolsó, nagy Radnóti-versek születését kíséri nyomon, még csak a versek motívumait sem keresi elérzékenyülve a valóságos színtereken, sőt maga Radnóti sem főszereplője, hanem csak egyik, időnként felbukkanó alakja a könyvnek, amely 1944. május végétől szinte órányi pontossággal számol be a Budapestről Borba kerülő, majd Borból visszainduló munkaszolgálatosok, tisztek, keretlegények életkörülményeiről, megpróbáltatásairól, reményeiről és pusztulásáról. A foglyok között terjedő rémhíreket ugyanolyan gondosan ismerteti, mint azt, hogy a magyar munkaszolgálatosok munkájáért cserébe ígért havi száz tonna rézkoncentrátumnak csak töredékét szállították a németek. A Szerb Érchegység időjárási viszonyairól éppúgy értesülünk, mint a Lager Heidenau tisztjeinek jelleméről, a tábor pontos napirendjéről vagy akár a keretlegények megvesztegethetőségéről.
Az alig nyolcvan oldal mindegyike olyan tényeket tartalmaz, amelyeket nem lehet kitalálni vagy kikövetkeztetni, melyeket ilyen hétköznapian és ilyen fantasztikusan csak a valóság tud produkálni. A tények tárgyilagos bemutatása azonban nem magyarázza a könyv döbbenetes erejét. Az is megrázó, hogy Radnóti használaton kívül helyezett téglaszárító pajtában körmöli verseit, vagy hogy az SS-legények feküdni parancsolják a rabokat, és találomra lövik őket tarkón. A könyvnek azonban az az igazán nagy tanulsága, hogy emberséges cselekvésre minden körülmények között van lehetőség. Marányi alezredes, a bori főparancsnok ,,rosszabb e korszak sablonfiguráinál is", beosztottjai közül azonban a Lager Heidenau parancsnoka ,,a keretlegényeket nem engedi megvadítani", Nagy főhadnagy kivégzendő rabokat enged futni, az egyik őrmester illegális postaszolgálatot vállal - hogy Radnótinak és társainak bori irodalomóráit ne is említsük. Az embertelenséget a maga valójában éppen ezek a kivételek minősítik, egyúttal pedig lehetővé teszik, hogy a gyilkosokat felelősségre lehessen vonni. A könyv minden sorának az a meggyőződés ad súlyt, hogy az emberek még a leglehetetlenebb körülmények között is maguk alakítják sorsukat, és nincs olyan bűn, amelyet menthetne a ,,parancsra tettem" ideológiája.
,,Radnótit és huszonegy társát néhány magyar katona ölte meg - írja a szerző utószavában. - A katonáknak estére Magyaróváron kellett jelentkezniük az alakulatuknál, ha nem akarták, hogy szökevénynek tekintsék őket. Hát gyilkoltak. Mert leegyszerűsítené a kérdést az, aki csak Szálasival vagy a Marányi-féle gazemberekkel kísérelné megmagyarázni az eseményeket."
Az Új Írás-ban közölt első szöveg tényanyagában gazdagodott, s e hiteles krónikát ez a szemlélet teszi figyelemre méltóvá. A kötet címe megtévesztő. A feldolgozott anyag valóban töredéke a háborúnak, ez az anyag azonban a maga teljességében, az egész háborút jellemzően bontakozik ki a szerény terjedelmű könyvben.



Non habent sua fata

Kertész Imre. Sorstalanság című regénye látszólag olyan, mintha lágerregény lenne: mintha a lágerről szólna, és mintha regény lenne valóban, mármint olyan, amilyet megszoktunk, amelynek van eleje, vége, közepe, és van valami íve, sztorija, hogy úgy mondjuk, hősökkel. Valóban megtévesztő a szerkezete első pillantásra: egy pesti zsidófiú apját elviszik munkaszolgálatba, aztán magát a fiút is lefogják és egy transzporttal Auschwitzba invitálják, ahonnét Buchenwaldot megjárva egy Zeitz nevű helység melletti lágerba jut, majd visszakerül Buchenwald kórházába, ahol is életben marad és hazatér Pestre. Fokozatosan egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robhantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan.
Az alig háromszáz karcsú oldalnyi regény szövegének minősége tűnik szembe azonnal. Ennyire megformált, sajátos, kikalapált stílust nemigen olvasunk magyarul az utóbbi évtizedekben. A lényeg nem a stílus sajátossága, eredetisége, hanem funkcionalitása, és a regényen végighúzódó, természetesen csalafinta homogenitása. A szöveg kissé körülményes, túlpontosító, a mondatok ritmusa időnként megtörik, szinte gondolkodás folyik előttünk, ám valamely, eleinte nem könnyen meghatározható, magasabb szempont köré szervezve, visszatérő mondatkunkorokkal a gondolati egységek végén. A regény kezdete azonnal ebbe a hangulatba dobja az olvasót:
,,Ma nem mentem iskolába. Azaz mentem, de csak, hogy hazakéredzkedjem az osztályfőnökömtől. Apám levelét is átadtam neki, amelyikben »családi okokra« hivatkozva kérelmezi felmentésem. Kérdezte: »Mi volna az a családi ok?« Mondtam neki: »Apámat behívták munkaszolgálatra«; akkor aztán nem is akadékoskodott tovább."
A fiú szülei elváltak, ő apjával és mostohaanyjával él, de bizonyos napokon anyjával kell lennie; a fenti alkalomból anyja ,,azt mondta, reméli, hogy ezen, a számunkra oly szomorú napon az én »megfelelő viselkedésemre« is számíthat. Nem tudtam, mit mondhatnék erre, s nem is mondtam semmit. De talán félremagyarázta a hallgatásomat, mert mindjárt olyasféleképpen folytatta, hogy nem az érzékenységemet akarta érinteni ezzel az intelmével, ami - tudja - úgyis fölösleges. Mert hiszen nem kétli, hogy tizenötödik esztendőmben járó, nagy fiú létemre magamtól is képes vagyok felfogni a bennünket ért csapás súlyosságát, így fogalmazta. Bólintottam. Láttam, be is éri ennyivel. Egy mozdulatot is megindított énfelém a kezével, s már-már attól féltem, meg akarna ölelni. De aztán mégse tette, hanem csak mélyen felsóhajtott, hosszú, reszketeg lélegzettel. Észrevettem, a szeme is megnedvesedik. Kellemetlen volt. Aztán elmehettem."
Az apa átadja kereskedését a faji tekintetben feddhetetlen alkalmazottnak, aki ,,... hosszan, elborult arccal rázogatta apám kezét. Mindamellett úgy vélte, hogy »ilyen percben nincs helye a sok beszédnek«, s ezért egyetlen búcsúszót kíván csak apámnak mondani: »a mielőbbi viszontlátásra, főnök úr«. Apám egy kis, ferde mosollyal felelte néki: »Reméljük, úgy lesz, Sütő úr«. Ugyanakkor mostohaanyám kinyitotta a táskáját, egy zsebkendőt emelt ki onnan, s egyenesen a szeméhez vitte. Torkából különös hangok bugyogtak. Csönd lett, s nagyon kínos volt a helyzet, mivel olyan érzésem támadt, hogy nekem is tennem kéne valamit. De hirtelenül jött az esemény, nem jutott semmi okos az eszembe. Láttam, Sütő urat is feszélyezi a dolog: »De nagyságos asszonyom - így szólt -, nem szabad. Komolyan nem.« - Kissé ijedtnek látszott. Lehajolt, szinte ráejtette száját mostohaanyám kezére, hogy elvégezze rajta a szokásos kézcsókját..."
A tragikusnak mondott eseményt a valamiért érzelemtelen fiú szemszögéből látjuk, s a cselekedetek ilyen mértékű felbontása óhatatlanul nevetségessé teszi az alakok viselkedését. A fiú érzéketlensége magyarázható azzal, hogy elvált szülők gyermeke, mégis, megfigyelőképessége mélyebben gonosz pártatlanságról tanúskodik. Leküldik a sportüzletbe hátizsákot vásárolni apjának. ,,Legújabban még saját gyártású sárga csillag is kapható náluk, mert hát sárga kelmében most persze nagy a hiány. (Ami nekünk kellett, arról mostohaanyám még idején gondoskodott.) Ha jól látom, az a találmányuk, hogy valami kartonlapra van ráfeszítve a szövet, s így persze csinosabb, no meg a csillagok szára sincs oly nevetséges módon elszabva, mint ahogy némelyik otthoni készítményen látni. Észrevettem, hogy nekik maguknak is a saját portékájuk díszlik a mellükön. S ez olyan volt, mintha csak azért viselnék, hogy kedvet csináljanak hozzá a vásárlóknak..."
A megbélyegzetteket érő gúny a másik oldalt sem kerüli el, minthogy a fiút a pékhez is elküldik a kenyérjeggyel. ,,Nem is felelt a köszönésemre, mivel a környéken köztudott dolog róla, hogy nem szíveli a zsidókat. Ezért is lökött oda pár dekával kevesebb kenyeret. Viszont azt is hallottam, hogy így nem marad neki több fölöslege a fejadagokból. És valahogyan, a mérges pillantásából meg az ügyes mozdulatából, abban a percben egyszerre meg is értettem a gondolatmenete igazságát, amiért nem is lehet szívelnie a zsidókat: akkor ugyanis az a kellemetlen érzése lehetne, hogy becsapja őket. Így azonban a meggyőződése szerint jár el, s egy eszme igazsága kormányozza a cselekvését; ami már viszont - beláttam - egészen másvalami lehet, persze..."
Ez a ,,beláttam" és ez a ,,persze", a mondatvégeken gyakori ,,természetesen" társaságában a könyv első pár kulcsszava. A fiú előtt lépésről lépésre egy létforma tárul fel, s a fiú, akit családidegen helyzete erre a tárgyilagosságra képesít, egy-egy újabb tényt regisztrálva, átgondolva a dolgot, bólint: persze, hiszen ez így ésszerű.
Az ésszerű tettek azonban e különös, érzelemszegény stílusban nevetségesen, kisszerűen azok. A helyzet sejthető súlyához képest a kijelölt áldozatok ideológiája elképesztően időszerűtlen, s alapja az a hit, hogy a dolgok valamiképpen vannak, a papíroknak értékük van, az egyén magatartása, az államrezón által diktált előírások betartása nyom valamit a latban. A fiú igazolványt kap, amellyel Csepelen dolgozhat (természetesen a tanulás helyett), ennek pedig mostohaanyja örül. ,,Addig ugyanis, valahányszor csak valami útra keltem, mindig igen aggodalmaskodott, miképpen igazolnám magam, ha netán úgy hozná a szükség. Most viszont már nincs miért nyugtalankodnia, hisz az igazolvány tanúsítja rólam, hogy nem a magam kedvére élek, hanem hadiszükségű hasznot hajtok a gyáriparban, s ez már egész másfajta elbírálás alá esik, természetesen." Az egyik rokon pedig ,,intett, ne feledjem, hogy a munkahelyen nem csupán magamat, hanem »a zsidók egész közösségét« is képviselem, s hogy így miattuk is vigyáznom kell magaviseletemre, mivel ebből most már őrájuk, mindőjükre nézve vonnak le ítéletet. Csakugyan, erre nem is gondoltam volna. De hát beláttam, persze igaza lehet."
Finoman elrejtett fokozás után jutunk el a regény első látomásáig. Egy csendőr leszedi a fiút a buszról, mint más fiúkat is korábban, s az egyetlen szem csendőr egymaga minden erőszak nélkül egész napon át több tucat embert tart fogva egy vámházban, s majd szintén egyedül e jókorára dagadt csoportot a többi hasonló csoporttal együtt egy kaszárnyába hajtja, ahonnét majd ugyanilyen magától értetődő természetességgel, különösebb atrocitások alkalmazásának kényszere nélkül szépen bevagonírozzák őket és némi megkopasztási kísérletek után elindítják Auschwitz felé. Főhősünk, aki egyes szám első személyben adja elő a történteket, megléphetne ugyan, mint a sok száz ember közül egy alkalommal ketten-hárman, mégsem teszi. ,,Magam is körülnéztem, bár inkább csak, hogy úgy mondjam, a játék kedvéért - mert hisz egyéb okot nem láttam rá, hogy elinaljak -, s azt hiszem, még lett is volna időm: de hát aztán mégis, a becsület érzése bizonyult bennem az erősebbnek."
A fiú iróniája ezúttal öniróniába vált át, s az önirónia - a stílus egységének megbontása nélkül - a korábbi gúnytól eltérő szempontot hoz a látszólag lineáris, az időrendet látszólag szigorúan betartó történetbe: a főhős egyszerre naivvá válik, ám naivitását ő maga leplezi le egyes szám első személyben. Az idővel tehát, úgy látszik, kissé csínján kell bánnunk ebben a történetben, márcsak azért is, mert a többnyire múlt idejű igehasználat a regényben mindvégig jelenidejűnek hat, jelenné azonban mégsem válik. Az elbeszélő, aki nem az író nevét viseli a könyvben, mégiscsak a múltat meséli, noha igen közel hozva hozzánk, s mihelyt a korábban másokra hitelesített gúny őt magát is eléri, vagyis mihelyt a fiú is úgy, oly megalapozatlanul reménykedik abban, hogy amit mondanak neki, az igaz, belopódzik a regénybe egy másik idő, valami abszolútum, amelynek a mibenlétével még nem lehetünk tisztában, de minden mondat a meglétét igazolja. Különösen így van ez az első auschwitzi nap leírásakor. A fiú már-már túlzottan naiv, a csíkos ruhájúakat fegyencnek gondolja, akik valódi gonosztevők; meglepődik, hogy egy egyszerű trükkel sok-sok ezer embert ellenállás nélkül meg lehet fosztani a ruhájától, és értékeitől; elcsodálkozik, amiért őket is, akik dolgozni mentek a Reich szíves késztetésére, szintén lenyírják és fegyencruhába öltöztetik - hogy a nap végére azért lassan végre már a bőrgyári kéménynek gondolt alkalmatosságok valódi rendeltetésével is tisztába jöhessen. Már-már túlzottan naiv, már-már hihetetlenül az, csakhogy a történet rekonstrukció, s az egyes szám első személy, most derül ki, nemcsak arra alkalmas, hogy a történet elmondását személyesebbé tegye, hanem arra is, hogy egy, éppenséggel a lágerban meglelt szemlélet felől, indulatosan, önkínzó gúnnyal is akár, minden emlékképben magát a szemléletet jelenítse meg.
Látszólag fejlődésregény a Sorstalanság - valójában egy már megkövesült szemlélet önreflexiója. (A főhőst Köves Györgynek hívják - Kewitschjerd-nek, mint egy ízben a névsorba jegyzik, bár amúgy inkább csak száma van -: árulkodó név.) S bár a stílus valóban változatlan marad, fokozatosan, magához a szemlélethez közeledvén, eltűnik a regényből az irónia. Ahogyan a főhős a lágerlét egyre valódibb, egyre halálközelibb bugyraiba érkezik, úgy válik a szöveg - s ez ennek a szemléletnek talán az egyik legnagyobb újdonsága - költőibbé és líraibbá. Az akasztófahumor természetesen továbbra sem hiányzik, ám az inkább testi, mint lelki szenvedés fokozódván, az éhség és a betegség egyre kizárólagosabbá válván, a főhős halálra tompultával, amikor már valóban csak a gáz marad hátra, megtörténik a csoda, vagy csodasorozat inkább: akadnak emberek - orvosok, ápolók, más nemzetiségűek ráadásul, hogy a csoda még hihetetlenebb legyen -, akik minden érdek nélkül segítik. S a fiú, aki nemcsak a táborokban, de előzőleg, az aránylag békés, ,,normális" életben sem találkozott szolidaritással soha, Buchenwaldban ámuldozva tapasztalja létezését.
A folyamat, amit a főhős bejár, pszichológiailag tökéletesen motivált, mégis egészen eredeti. Átgondolván az őt és társait ért újabb és újabb megpróbáltatásokat, mindig újra és újra be kell látnia, hogy mindez más, magasabb szempontból tökéletesen ésszerű és célszerű, és noha a játék az ő bőrére megy, soha nem talál érvet, amelyet e nagy, békés és háborús világot egyaránt szépen, zökkenésmentesen irányító rendszer, a fasizmus ellen szegezhetne. Saját érvei sem mások eleinte: szinte nehezményezi, amiért a fasizmus az embert veréssel kényszeríti arra, amit hiúságból sokkal rendesebben megcsinálna, a fasizmus nagyobb hasznára. S amikor már győzött ez a tökéletes, a gyilkosok és áldozatok szép együttműködésére épülő, jól kitalált rendszer, tapasztalja meg a főhős azt, amit e gondolatkörben valóban csak irracionalitásként lehet megélni. Nem mintha ez az ésszerűtlen: tehát indokolhatatlan, csodaszerű, váratlan segítség igazán erős, hogy úgy mondjuk konstruktív lenne, mégis, maga a létezése mond ellene gyökeresen a lágerlét törvényeinek. Hogy egy más barakkban szolgáló cseh ápoló neki, a magyar betegnek is ad csak úgy élelmet még akkor is, amikor egy cseh fiút is hoznak, s a főhős teljes joggal várja, hogy kedvezményében ezentúl csak az új fiú fog részesülni, az valóban olyan képtelenség, amilyen csak egy lágerben fordulhat elő. Az ápoló netán istenre utaló nevén megütközve - Bohus - visszamenőleg pedig itt tűnik fel, hogy a regénynek nevetséges figurái vannak ugyan, de gyűlöletes egy sem.
Nem lágerregény tehát, hanem létfilozófia; minden eleme ennek a csodának az érzékeltetésére szolgál. A csodát azonban nem lehet magyarázni: körül kellett - és kell a regényben később is - fonni mindazzal, ami nem csoda, hanem az ésszerűen gondolkodó ember elképesztő hülyesége, gondolatainak alapvető gyávasága.
A tábor felszabadulása után a főhős visszatér Pestre, ahol semmi sem változott ahhoz az állapothoz képest, amelyből őt oly előzékenyen vitték a remélhető halálba, a hatos villamos is ugyanott jár, Sütő úr elvette a mostohát, persze, és az emberek semmivel sem lettek okosabbak - a lágert jártak sem. A főhős változott meg: itt már tételesen is kifejtheti azt a szemléletet, amely a regény elején a stílus iróniájában bujkált. Logikus következmény, noha első olvasásra didaktikusnak hat. Megfogalmazhatja a kötet másik két alapszavát: az ,,unalom" és az ,,idő" a valódi kérdés, a lágerek unalma, s a mindenkori élet napokra, átvészelendő napokra bontott ideje. És az a kérdés, ami a regényt a már ismert kérdéshez is kapcsolja, amelynek variációihoz legalább századunkban muszáj eljutni:
,,... ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság; ha viszont (...) szabadság van, akkor nincs sors, azazhogy (...) akkor mi magunk vagyunk a sors..."
A létélmény tehát, amelyre a regény címe utal, korántsem egyértelmű. A ,,sorstalanság" jelenti egyfelől ama meggyőződést, hogy ha volt sorsuk az embereknek valaha (ez korántsem biztos, de esetleg feltehető), akkor ma nincs: külső erők rángatják halálra ítélt bábként. Másfelől még sincs végzet az ókori értelemben, s nem is lehetséges, mihelyt az isteneket - vagy az egy istent - önmagunkba helyezve szemléljük, nincs tehát kívülről megszabott sors egyáltalán, s abban, ami mindig időben zajló folyamatban történik, az összes szereplő bűnös, bármekkora is a botrány. S minthogy a botrány nem tör ki, aki nem élte át: nem hiszi, aki átélte: elfelejti, ez a botrány tart és tartani fog.
Aki átélte és még éppen nem felejtette el, mint a főhős, az jogosan érezhet honvágyat a láger után:
,,Anyám vár, s bizonyára igen megörvend majd nékem, szegény. Emlékszem, valaha az volt a terve, hogy mérnök, orvos, vagy valami efféle legyek. Így is lesz bizonnyal, úgy, amint kívánja; nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a »borzalmakról« kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nekik legközelebb, ha majd kérdik.
Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem."
A regény vége első olvasásra csapja csak fejbe a felületes olvasót - végül is úgy szoktunk olvasni, ahogyan arra a korábban e témáról szóló szövegek képesítettek. Újraolvasva a művet, világossá válik, hogy valaki a létélményéhez ragaszkodik az ehhez képest habkönnyű, de vészterhes látszatvilágban, ahol a csodának az alapdolgok leplezettsége folytán nincs sok helye, legalábbis nemigen vehető észre. S noha tudja - erről szól a regény befejezése -, hogy ez az élmény nem adható át, mert hiszen az olvasó csak azt értheti meg, amit maga is eleve tud, a csoda munkál benne is: megírja, bár semmi értelme.
A könyveknek is megvan a maguk sorsa - vagy sorstalansága. Kertész Imre regénye 1975-ben jelent meg alappéldányszámban, összesen ketten írtak róla, igaz, ők szépet, Ács Margit a Magyar Nemzet-ben és Eva Haldimann a Neue Zürcher Zeitung-ban. Azóta sem jelent meg újra, nem fordították le sehol. Ha nekem annak idején nem szól Hajnóczy, hogy feltétlenül olvassam el, kevesebb lennék egy alapművel - alapművekre, nemcsak gondolkodást, hanem személyiséget is formáló alapművekre pedig az embernek valahogy szüksége van. E témakörből Tadeusz Borowski van nekem ezen a magaslaton, s ahogy Kertész, úgy Borowski sem lágertörténetet írt, hanem a kor létfilozófiáját alkotta meg, egy másmilyet, persze, de éppen ennyire érvényeset.
Egyébként a Sorstalanság visszhangtalansága lényegében a sikere. Egy annyira zárt, foggal-körömmel az előítéleteibe kapaszkodó irodalomban, mint a magyar, a siker csak a mű másodlagossága mellett beszélt volna. Nincs ez persze másként a nyugat-európai irodalmakban sem, érthető, hogy ott se kell senkinek. (Borowski se tartozik a kultúrköztudatba külföldön.)
De azért vannak csodák, még jóval enyhébb határszituációkban is. Az Ecserin a Sorstalanság-ért 150 forintot is adnak. Hetvenötben én még 14 forintért vettem.



A művész meg a műkacaj

Ennek a lemeznek nagy és megérdemelt sikere lesz.
Ezt a lemezt többszörösen sikerült elrontani.
Milyen jó, hogy ez a lemez megszületett.
Latinovits Zoltán mondja rajta az Utazás a koponyám körül meghúzott szövegét. Aligha valószínű, hogy a szerkesztő, Kaposy Miklós és a rendező, Marton Frigyes hattyúdalra számított annak idején, mindössze pár éve, amikor a produkciót felvették a Rádiókabaré számára. Eltűnődhetünk, milyen kár volna, ha az ötlet nem merül fel bennük. De ha eszükbe jut is, nem feltétlenül jön össze. És ha elkészül a felvétel, azóta könnyedén letörölhették volna a szalagtárban, volt erre már szép példa a televízióban, ahol Latinovits nagy alakításainak felvételeivel annak rendje és módja szerint elbántak.
A felvétel tehát megmaradt, és a dupla lemez első oldala kivételes remeklés. Csak Latinovits hangja hallható rajta. A regény bevezető, talán legmélyebb és legőszintébb részét olvassa, úgy, hogy attól a hites nyelvművelők kínos viszketegséget kaphatnak: minden szót hangsúlyoz. Nem ügyel a mondat- és szakaszhangsúlyokra. Szinte szótagolva, kisiskolásan silabizál. Ahogy azt Karinthy Frigyes őszinte, megrettent, csodálkozó szövege megkívánja. Valakinek, kényszerűségből, eszébe jut, hogy meg kell halnia. Rádöbben, azaz nem is, képtelen felfogni, de a látszatvilág, amelyben addig olyan természetesen éldegélt, mindenképpen összeomlik. A halálraítélt elképedve kezd gondolkozni arról, amit gondolatilag nem lehet követni. Most valóban minden szó fontos, hangsúlyos. A döbbenet másfajta kívülállást, iróniát hoz létre, mint a korábbi, természetesnek vélt állapotban. A viccelődés is panaszkodás. Kis, kérdő felkunkorodások a hanglejtésben. Félek leírni, pedig Latinovits nem restellte megcsinálni: siránkozás és önsajnálat. Az olvasásában, ahogyan a szövegben is, van valami jótékonyan, üdítően dilettáns. A halálfélelmet soha nem lehetett a kanonizált művészet keretein belül bevallani. A felnőtt csodálkozó, értetlen, védtelen kisgyerekké gömbölyödik össze, és elképedve silabizál a tulajdon gondolataiban.
Mekkora mű és milyen csodálatos színészi alakítás, gondolja az ember, miközben megfordítja a lemezt. Aztán hallgatja tovább, és várja, hogy Latinovits hangján szólaljanak meg mások is, mint az első oldalon, gúnyosan idézőjelben, gonoszul. De nem ez történik; a szerkesztő és a rendező nem bízott meg ennyire a szövegben és a színész hangjában. Miért nem? Nem szokás. A produkciót fel kell dobni. Csak a jó szöveg és csak a nagy színész unalmas, gondolják. A második oldaltól kezdve tehát hangjátékosítják a felolvasást, jönnek más hangok is. Közöttük néhány kitűnő alakítás egyébként: Psota Irén, Greguss Zoltán, Ráday Imre. A többiek tisztességgel igyekeznek. És szaporodnak a tragikus közzenék. Jó hatásos, velőt borzoló zene, rendüljön meg az a hallgató. És jön a műnevetés.
Nem tudom eldönteni, vajon a Rádiókabaré meghívott közönsége kacarászik-e rosszkor, vagy a nevetőszalagot utólag keverték be, a művész és a közönség kapcsolatát reprezentálandó, a technika mai állásánál ez voltaképpen mindegy. A közönség rosszkor nevet. Következetesen. Egyetlen nyikkanás sem hallatszik a legmélyebb, valóban velőt rázó poénok után, legyen a poén Karinthyé, vagy Latinovits értelmezésének eredménye. De amikor igazán nincs min nevetni, kuncogni, hahotázni, tehát a legtriviálisabb, mintegy átkötő részeknél (minden nagy mű óhatatlanul tele van ilyenekkel), ott bizony bejön a közönség kuncogása, hahotája, kacarászása. Nem tudok másra gondolni: a hetvenes évek közönsége rosszkor nevetett. És ha nem voltak jelen a felvételnél teljes valójukban, jelen volt helyettük a szerkesztő és a rendező - nyilván indokolt - beidegzése, hogy mitől is szoktak nevetni a kabaréban akkor, valaha, a hetvenes évek közepén.
Latinovits nagyon jó mindannyiszor, ahányszor módja van rá. Az is nagy művészre vall, hogy amikor - a rossz húzás következtében - gyöngébb, ma már érzelmesnek ható szöveget kell elmondania, ott nem tud mihez kezdeni, egyszerűen kiesik a hangulatból. Őszinte ember volt, nem mindent feldobni képes szakember. A második lemez második oldala, a mű befejezése bizony erőtlenre sikeredett. Ezen az oldalon a közönség már nem egyszerűen rosszkor nevet. A közönség annyira idegesítő, hogy nem lehet igazán a szövegre figyelni.
Nagyon jó tehát, hogy ez a lemez elkészült (és, a felirat tanúsága szerint, tilos sokszorosítani, milyen jót röhögne rajta Karinthy, írna egy krokit belőle). Karinthyt szereti és érti az a közönség, amely nem került rá a felvételre, vagyis jókor nevet; hallani lehet Latinovitsot újra.
Arra is nagyon jó, hogy alig pár év távlatából mint történelem előtti korra tekinthessünk vissza a hangfelvétel idejére. Ha pár éve a rádióban hallom, nem tűnik fel, sőt természetesnek fogadom el mindazt, amit az előzőkben kifogásolhattam. A napi termelés az időből kiragadva, lemezzé formálva, más dimenziót kap.
Ha művészlemezt készítenek, az örökkévalóságra kacsintva, nem volna most hallható, milyen is volt a tömeges méretekben, iparilag gyártott, alkalmazott művészet a hetvenes évek közepén. Nem volna kordokumentum. Így azonban ráébredhetünk: hiszen Latinovitsnak, ennek a kivételesen nagy embernek ilyen elhamarkodottan meghúzott szövegek és ilyen rosszkor jövő nevetések korában kellett, még meg is alkudva, megkísérelnie a lehetetlent.
Ez a műnevetés nem is olyan rossz, ha meggondolom. Ezeket a személytelen hangokat ismerjük valahonnan, honnan is? Például Karinthy ír róluk, éppen az Utazás-ban. Akkor is rosszkor nevetett a hivatásos közönség. Megnyugtató a harmincas és a hetvenes évek ily közelisége, ez szavatolja, hogy a harmincas években született mű ma is hatást gyakorolhasson ránk.
Nem mondom, az Utazás aktualitása némely szempontból megkopott, és ezen eltűnődhetünk a pompás lemezborítóra nyomott egykori dokumentumok, újságcikkek, jelenetek, szenzációk alapján. Ha Karinthy ma kapna agydaganatot, nemigen táviratoznának neki rajongói a svédországi műtőbe, ahová talán ki se tudna jutni. Ki finanszírozná az útját? Legföljebb a temetésén jönnének össze a többiek, a hivatásos közönség válogatott képviselői, akiknek jár a kordonátlépő, ők hallgatnák a már évekkel korábban megírt nekrológot, melynek szerzője nem feltétlenül olyasfajta finom tollú költő lenne, ahogy azt Karinthy megálmodta magának.
Mindenesetre a közönség, a hivatásos, a temetésén is mindig rosszkor nevetne. Ez nemigen változott. És amíg ez nem változik, addig hallgassuk ugyanezt a lemezt, és játsszuk le, mint mások is, újra meg újra.



[ Digitális Irodalmi Akadémia ]
 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
szeretettel
  2012-05-09 20:42:04, szerda
 
  Fodor Ákos
Idéző jelek
[A kötet 39 haikuja]
Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979



xéniák

(1)

ha mindenedet
odaadnád érte - mit
adhatnál neki?

(3)

lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.

(5)

biztosítatlan
zuhanunk ki belakott
pillanatunkból

(7)

ki itt belépsz, tudd:
m i n d e n k i : bejárat egy
ki-már-sohába

(9)

ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen

(11)

aggódva mérem:
m i l y e n távolság l e h e t
fej s írás között

(13)

állva szomszédos
pellengéreken: m é l y e n
megvetjük egymást

(15)

jelentős helyen,
istenhátamögötti
időben élünk

(17)

ki kell lépnünk, hogy
megérkezzünk, a jelen
váróterméből

(19)

micsoda Kert volt!
Virágszándékainkat
tett-gaz verte föl

(21)

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szűntelen - süllyed

(23)

Ne adj igazat.
Neked túlsokba kerül;
nekem meg épp van.

(25)

szivemet veri
a rendfenntartó idő;
szivem visszaüt

(27)

alvaszületett
fajtánk görcsösen óvja
lidércálmait

(29)

a d o l o g úgy fest:
legfestőibb tettünk a
képkeretezés

(31)

m i egy csattanós
ütközés a néma le-
hagyáshoz képest!

(33)

mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól

(35)

egyetlen percem
sincs, amit elcserélnék
egy másik percért

(37)

mi nyomtalanul
eltünt kint: belénk-szökve
rendezkedni kezd

(39)

jelenségemből,
mint héjából a kagyló:
eltisztulok majd

(41)

hiánya: minden
elvesztése: hivatás:
jobb-rosszabb: kevés

(43)

csodák torkollnak
a csók kettőspontján át:
közhelytengerbe

(45-49)

talán hallgatásom?
talán hangod? e l m o z d u l t :
értlek - nem hallak

*

arányában nézd
a csigát igázó ház-
tartási gondot

*

a világ kérdés-
ként vet föl és válaszul
csak átfogalmaz

*

annyira zárt egy
ajtó sem lehet, mint a fal
s ajtó h i á n y a

*

(51)

omlandó tornyok
reménytelen szerelme:
sivatagnagyság

(53)

nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol

(55)

Nem támogatom
szépségedet, csak tűröm.
Süssem a Napot?

(57)

apránként vesszük,
mit másnak csak egyszerre
adhatunk oda


EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sohase mondd: "el-
veszítettem" s e m m i r ő l ;
mondd: "visszadtam".



FEBRUÁRI ÁG

nyárnak és télnek
kétélű próbáin túl
szívós és szürke



PÉNELOPÉ II

tétlenség tervét
szövöm éjszaka - nappal
fölfejtem azt is


ALAPMŰVELET

mihez adjak, mit?
kihez, kit? hogy mibb leggyen?
vagy kibb? s mivégre?



FARKASSZEMKÖZT
A SZFINXSZEL

Kérdezhetsz: győzöl
- választ, Drága Szörnyeteg,
nem, nem és nem kapsz.



EGY HAIKU TÚLCSORDUL

ikrásodsz, mézem,
színed mélyül, aranyam,
borom, erősödsz;
hunyoroghatok-e még
fényedben, napom?



CIVILIZÁCIÓ III

robbannék. Békés
célokra alkalmazva
hasadozgatok



ECCE HOMO V

ha tisztálkodunk:
eltávolítjuk a koszt
- m á s közelébe



HÁRÜN AR-RASID

a Mindent-Tudás
Kútjába mártott fejem
elfelejt engem







Fodor Ákos
JAZZ
[A kötet 54 haikuja]
1986
http://mek.oszk.hu/02500/02505/index.phtml

Azoknak, akiket szeretek
És
Azoknak, akiket nem ismerek.

Sarkalatos
bizonytalanság

Ki mondaná meg:
mely tettünk hanyadszorra
lehet az Első?



A tükörről

a szeretetlen
élet ernyedt és kusza,
mint vakok arca



Meta-metafizika

Az idő — ha van —
tágul-görbül, mint a tér:
mosttól mostig tart.



Patt

ha elmondanám:
miért becsüllek nagyra:
vérig sérthetne



Házassági emlék-mű

van, mikor t i s z t á b b
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni



Biztosíték

bárhogy törekedj:
nem moshatod ma le a
holnapi mocskot



Tűnődés a nap alatt

Valami árnyék
megtaposta árnyamat
- nehezteljek rá?



Egy fog éneke

már kilazulok.
Ha kell: vigyázni kell rám.
Rágni, velem? Nem



Halottak

képeik falnak
fordultak felőlünk és
a hátuk: tükör



Metagnoszeológia

én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben



Mozart

hommage a K. D.

nincs rossz fű. Nincs szél,
ami ne jól fújna. Nincs
hamis madárfütty



Az emberi állapotról

bizakodj — lévén
helyzetünk mindenkor a
l e g pillanatnyibb



Haiku - rondó

az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát
lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.
Azt mondják: PERSZE.
Csak idő van, semmi tér;
mindenki siet,
nyilatkozik, birtokol,
temet, nemz és szül
— semmi nincs, csak történik
az én poklomban



Meta-inferno

A rosszat is? - jó.
De, hogy a Legjobbat is
meg lehet szokni!



Axióma

egyiknek fejre
kell állni, hogy jobbszeme
jobbszembe nézzen



D. T. levélszekrényébe

az is viszony (sőt!)
a Parizer Árához,
ha nem szólsz hozzá



Koan

,,sötét van" mondta
és a lámpa fénye is
belehalványult



Újkör

Tavasz, Hatalmas!
Egyfelé menet: röpít.
Másként: földhöz csap.



Axióma

A szeretésen
k í v ü l minden emberi
tett: romépítés.



Változat

üvegesedem.
Tisztán tartom magam, hogy
mögém is láthass



Fordulópont

átédesedik.
A kín mélye felragyog.
Öröm lesz, béke



Axióma

ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad,
az nem is szeret



Portrévázlat

titkok-titka, te,
nem vonásaid szépek:
arcod gyönyörű



(Ugyanaz)

mert végösszegben
minden számlád vállalom:
sose részletezd



Egy edzésminta

csak a nálad is
kisebb előtt hajts fejet
- az: öröm, ima



A teremtmény éneke

új szemmel nézni
a régi képre: ez a
mi alkotásunk



Indiszpozíció

Amikor szívem
gyáva és agyam lusta:
véleményem van.



A kérés

s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!



SZÉP, ,,te, milyen szép"

,,kezek mozdulnak
és indulnak és lelnek
egy másik kezet"

,,maguktól mennek
mint gyökerek a földben
a maguk útján"

,,jó nékik együtt"
- szavaiddal ölellek,
Drága-Szép Ernő.



Mindennapi teszt-kérdés

Látod-e még azt,
amit nézel, vagy már csak
tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?



Pont

Nem út és nem cél:
érthetetlen, gyönyörű
helybenröpülés.



Vetkezés

jó abbahagyni
s korábban, mint “időben":
nem tudunk mikor-t

*

Hála azoknak,
akik elhagytak. Bántott
— nem én bántottam.

*

Vállalkozásba
fogni többé nem fogok.
Tű hegyén forgok.

*

Szögletesítik
a gyönyörű kört, csak, hogy
hozzányúljanak.

*

a történők: egy-
irányú, szűk utcácskák.
A tűhegy is: Tér



Jel

Vér-szem a hóban.
Kié? mié? nem tudom.
Piros, fehér. Föld.



Axióma

az nem unalmas,
mi nem “szól" valamiről:
csak a Fehér Fény



Kérelem

rajtam úgy segíts:
gondjaimból részt ne végy,
csak tudd, hogy vannak



Kockavetés

mindennel úgy bánj,
mintha rengeteg volna
belőle - úgy: l e s z



Haiku-szerelem

Egy végtelen nap.
Egy, amely csak hosszú volt.
Többé: egyik se.



Egészségtani kérdés

miből old? mire
edz születés - meghalás
Nagy Szaunája?



Boldogság

Együgyűen, mint
egy kislány. Mint egy vihar.
Mint egy “nem-tudom".



Koan

még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül



Műhely-haiku

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.



D. környékén

Felébemenet
megtörténhet valami.
— S hogy hovaérsz-e? —

(valaki, útban
oda: látott valakit
s Harmadikká vált)

Ez a Város nincs
is, csak az út, mely felé
visz. Nevében: él

(,,rossz anyagomból,
hogy gazember ne legyek,
szentté kell lennem")

Mindegy, hogy honnan.
Mindegy, hogy hová. Mindegy,
hogy mégy-e. Figyelj.

(elvétel, hozzá-
tétel nélkül: ugyanaz
át r e n d e z ő d ö t t)

aki AZT látta,
színeket többé nem néz,
csak a Fehér Fényt





Fodor Ákos
LEHET
válogatott, örökbefogadott és újabb versek
[A kötet 87 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1995
http://mek.oszk.hu/02500/02506/index.phtml



CIVILIZÁCIÓ

forgóajtó áll

a sivatagban. Aki

kikerüli: nincs



ECCE HOMO

ravaszkodnunk kell:

egy sámli fölött se tud-

nánk átröpülni



KÉT VÁLTOZAT

(helyzetmeghatározás)

végem a célom:

tartok tőle és felé;

futásból állok



(megoldódik)

gyógyíthatatlan

halandóság a bajom

és orvossága



ALTATÓ

minden veszteség

fájdalomba csomagolt

megkönnyebbülés



KETTŐS

a hópehely és

árnyéka találkozik

végül a földön;



december. Éjfél.

Életemnek is körül-

belül mélypontja



PONT

szórakozottan

másvalaki arcával

mosolyodtam el



A HAIKU

lábam előtt ült

egy madár, majd felröppent —

Nehezebb lettem.



ECCE HOMO

ha tisztálkodunk:

eltávolítjuk a koszt

— m á s közelébe



AXIÓMA

morális örök-

mozgó: amit nem emelsz

- szűntelen - süllyed



ÁDÁM

micsoda Kert volt!

Virágszándékainkat

tett-gaz verte föl



AXIÓMA

mire megtanulsz

énekelni, dalod már

rég nem arról szól



EGY AJÁNDÉK ELHÁRÍTÁSA

Ne adj igazat.

Neked túlsokba kerül;

nekem meg épp van.



EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

Sose mondd azt: ,,el-

veszítettem", semmiről;

mondd: ,,visszaadtam".



PÉNELOPÉ

tétlenség tervét

szövöm éjszaka — nappal

fölfejtem azt is



EGY HAIKU TÚLCSORDUL

ikrásodsz, mézem,

színed mélyül, aranyam,

borom, erősödsz;

hunyoroghatok-e még

fényedben, napom?



HÁRUN AR-RASID

a Mindent-Tudás

Kútjába mártott fejem

elfelejt engem



Választhatsz:

KATARZIS-ÉREM

(fej?)

pehelyke, áhí-

tattól visszafojtott lé-

legzetté tettél



(írás?)

Bármihez érek:

te zendülsz. Nyelved lettem,

harangom lettél.



(

milyen érvényes

lett arcom: két tenyered

zárójelében!)



RÉSZLET A KEZELÉSI ÚTMUTATÓBÓL

súlypontom kívül

esik jelenségemen:

aki f o g — nem b í r



BEATRICE

üregesedő

anyagom alakodat

rajzolja körül



ÍTÉLET

sohasem fogod

megbocsátani nekem,

hogy nem szerettél



TÁRSASÉLET

fölkereslek, hogy

ne kelljen rádöbbenned:

magamrahagytál



STÁTUSZ

e fásvilághoz

érzékeknek öt sebén

által szögezve



EGY DIAGNÓZIS

nem figyelünk, csak

számítunk egymásra — nem

hangverseny: lemez



3 GYAKORLAT

képzelj egy tükröt;

gondold, hogy belenézel;

hidd el, amit látsz

*

segíts mindennek

olyannak lennie, mint

amilyen úgyis

*

zsinegen horog,

boton zsineg ne legyen,

bot se, kezedben



AXIÓMA

Isten nem hivő.

A nép nem demokrata.

A víz nem szomjas.



EVOLÚCIÓ

ugyanazt írom:

mindig más mindig másért

olvassa másnak



METAIDILL

itt ülök én és

gondolataim se száll-

nak sehová se



VÁLTOZATOK EGY JÁTÉKRA

POLONIUS: ,, — játszott, vagy megittasult;

Labdán kocódott; vagy tán, e s ama

Jóféle házba láttam térni be"

(...)

,,Példát magadról véve, lesd ki őt."

(...)

,,S mondd, a zenét se hanyagolja el."



keresem egyen-

súlyomat (és semmi mást):

labda a lejtőn

*

én is vágtam szét

labdát: én is zokogtam:

nincs benne semmi

*

(mondd, Mindenttudóm:

a mozdulatlan labda

áll? ül? vagy fekszik?)

*

színünk, nagyságunk

m á s ; pörgünk, pattogunk e g y

sötétség körül

*

titkom ne firtasd:

fölhasítod labdád: se

tudás — se játék.



AXIÓMA

A szeretésen

kívül minden emberi

tett: romépítés.



HÁZASSÁGI EMLÉK-MŰ

van, mikor tisztább

eltörni egy tányért, mint

elmosogatni



TŰNŐDÉS A NAP ALATT

Valami árnyék

megtaposta árnyamat

— nehezteljek rá?



EGY FOG ÉNEKE

már kilazulok.

Ha kell: vigyázni kell rám.

Rágni, velem? Nem.



INDISZPOZÍCIÓ

Amikor szivem

gyáva és agyam lusta:

véleményem van.



PATT

ha elmondhatnám,

miért becsüllek nagyra:

vérig sérthetne



A TUDOMÁNY

be-

bizonyítja a vízről,

hogy nem vízszintes



A TEREMTMÉNY ÉNEKE

új szemmel nézni

a régi képre: ez a

mi alkotásunk



JEL

Vér-szem a hóban.

Kié? mié? nem tudom.

Piros, fehér; föld.



HAIKU-RONDÓ

az én poklomban

számolnak és mértékkel

szeretnek; órát

lesve időznek; folyton

véleményük van;

csak idő van, semmi tér.

Azt mondják: PERSZE.

Semmi tér, csak idő van;

mindenki siet,

birtokol, nyilatkozik,

temet, nemz és szűl

— semmi nincs, csak történik

az én poklomban



MINDENNAPI TESZT-KÉRDÉS

Látod-e még azt,

amit nézel — vagy már csak

tudod: ,,ott" ,,az" ,,van"?



MOZART

nincs rossz fű. Nincs szél,

ami ne jól fújna. Nincs

hamis madárfütty



HALOTTAK

képeik falnak

fordultak felőlünk és

a hátuk: tükör



BOLDOGSÁG

Együgyűen, mint

egy kislány. Mint egy vihar.

Mint egy ,,nem-tudom".



HAIKU-KOAN

még az sem kizárt,

hogy a céltábla nyilad

útjába kerül



MŰHELY-HAIKU

Talán hozzá se

nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak

gyönyörű nem lesz.



AZ EMLÉKIRATOK UTOLSÓUTÁNI MONDATA

nézve gyönyörű,

távolodó nyomokat,

szememből hó hull



TÚLCSORDULÓ HAIKU: A SZÉPSÉGRŐL

Van, ki gyönyörű.

Van, kin észre kell venni.

S van, aki attól szép,

hogy hasonlít egy csúfra,

akit szeretek.



MÉRLEG-HAIKU

akárhogy,

akár-

mikor: aki nem boldog

éppen:

hálátlan



HYPER-HAIKU: A HUMANIZMUSRÓL

a tükör is a

legvégső pillanatig

veri vissza a

belézuhanó balta,

kő, pohár k é p é t



EGY VÉGSŐ KÉRDÉS

Mért van az, hogy a

rosszra bőven jut szavunk;

a jóra: alig?



EGY MAGYARÁZAT

Félreállok — hogy

ne takarjam el, amit

tennem adatott.



JÁTÉK-SZABÁLY

Mihelyt csatának

tekinted az életet:

el is vesztetted.



MAGÁNSZABÁLY

Veszteni? nyerni?

— ne, soha! csak játszani

szeretnék. Mindig.



JELENTÉS

Vakot vezettem

s így köszönt el, istenem:

,,Viszontlátásra"!



SZINOPSZIS

Hozzá-térdeltem:

úgy meghatott a Kicsi.

,,Pfuj, törpe!" — mondta.



MAGÁN-INFERNO

akiről rossz jut

eszembe: sosincs neve

— csak története



EGY FOHÁSZ

Jaj, csak soha ne

hallanám, hogy mit mond Más

egy Harmadikról!



KIS ETIKA

Süket embernek

se mondd, mit nem mondanál

annak, aki hall.



SZEMELVÉNY A NAGY RECEPT-KÖNYVBŐL

A főzés egyik

titka, hogy ne gondolj a

mosogatásra.



TÉTEL EGY MÉRLEG-BESZÁMOLÓBÓL

Fogamat lassan

előrli a táplálék:

adódom vissza.



AXIÓMA

egy Tökéletes

Nap sem csak tökéletes

percekből épül



XÉNIA

A Derűs él jól:

bölcs-bután. A Borúsnak

csak igaza van.



JANUÁRI ÁHITAT

Ragyog a világ.

Mikéntha utóljára.

Vagy, mint először.



SZINOPSZIS

Egyik sem vagyok.

Sem üllő, se kalapács.

— Talán: a csengés.



AXIÓMA

Nem az a titok,

amiről ,,nem beszélünk".

A titok: s z ó t l a n .



HÁROMSZOR HÁROM SOR

(Gyereklány) Nem rám: belém-néz

— Ellenőrzi küllemét

kedvenc tükrében.

(Navigációs adatértelmezés) Iránytűd éppen

felém mutat, úgy látom:

felém — de mögém.

(Haiku-optika) Mióta nézlek:

látom, hogy látványodtól

szemem is szépül.



IMA

léptedért lettem:

utad vagyok — célod nem.

Lassan fuss rajtam



VALLOMÁS

Úgy félek tőle,

ahogy csak erősebb fél-

het a Gyengébbtől.



A KIBELEZETT PLÜSSNYÚL ÜVEGSZEME
TOMPÁN CSILLAN

Kértél. Megkaptál.

Megnézted: mi van bennem.

— Mi már nem játszunk?



HAMU

mert ismerem jól

e világ minden bűnét

szánom és bánom



KIMITTUD

Van, ki gyorsan fut.

Van, ki gyorsan olvas, ír.

Én gyorsan érzek.



GÖMB-ÉLMÉNY

Veled aludva

rólunk álmodom: arról,

hogy veled alszom.



ARS POETICA

Ha síremléknél

szebbre, tartósabbra vágysz:

vers légy — ne költő.



KOSZTOLÁNYI-HOMMAGE

nekem muszáj volt

megtanulnom röpülni:

futni nem tudok



EGY ÁLOM SZINOPSZISA

szónál szebbet súgsz,

kezdete és vége nincs,

ölelsz, ölellek



AZ IGAZI NAGYSÁG

Jelentéktelen,

mint nők öle, profilból;

szemből: megrázó.






Fodor Ákos
DÉL UTÁN
jelek és ábrák egy korsó cserepein
[A kötet 29 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1997
http://mek.oszk.hu/02500/02502/
http://xsak.uw.hu/delutan.html

ZSENIBABÁNAK
és
Másoknak



Útikaland

Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.



A napok ősze

A Délután nem
fenyeget, nem ígéret:
erős és csöndes.



Axióma

Emberi művet
csak abbahagyni lehet
— befejezni: nem



Védőbeszéd

Gyertyára sem vet
rossz fényt az, hogy folyton fogy,
amíg világít.



Metaoptika

Némelyik árnyék
jelentőségteljesebb,
mint ami veti.



Hívságos tárgyak nyomorúsága

Tükröt és órát
csakis antik-korában
néznek magáért.



Párbeszéd

— Csak rémeket látsz...
— Nem csak! De, ha már vannak:
látom őket is.



Pálya, kép

Hányszor maradtam
életben! - ne szomorkodj,
ha fáradtnak látsz.



Gyökér, vérség, stb.

A Hegedűről
kevésnél is kevésbé
szól, hogy "fa", "bél", "szőr".



Egy gyakorlat
(mindennapi teszt-kérdés/2.)

Magadtól kérdezd:
ajtód azért fontos-e,
hogy zárd? vagy, hogy nyisd?



Öregség (2.)

Van, amikor csak
emlékszem arra, ami
éppen történik.



Fohász

Egy
mozdulattal
visszatalálni. Nagy Víz, oldj föl és ossz szét.


Axióma

A csúcs is: gödör,
ha a Hegymászó meg nem
kérdi: Hogy vagy, Hegy?



Goethe-haiku

Mindig legyen két
Jó Könyv kezedügyében:
ezt írd, azt olvasd.



Li Taj-po Válaszol

— Mért iszol folyvást?
— Habár élek: valami
jót csak kell tennem...!



Egy lehetséges bölcshöz

Mértékkel élnél?
— A mértéktartásban is
légy mértékletes.



Axióma

Szülő és Gyilkos:
csaknem ártatlan szolgák.
V é g r e h a j t a n a k.



Újabb válság-fok

Nekem már Mozart
zenéje sem öröm, ha
látom: mást zavar



A látvány

Létem Mosolya
minősülhet szemedben
hülye grimasznak



Főhajtás a dramaturg nyomorúsága előtt

Bele-él-hal, hogy
nászukat tegye szebbé
— s Ő sosem élvez.



A legjobb kivánságok-ból

Úgy aludj el, úgy
halj meg, ahogy almába
harap egy gyerek.



Axióma

Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.



A Nagy Játék

Alkoss egy költőt,
aztán hagyd, hogy írja meg
saját verseit.



New Age

Teljesség Lánya!
Nincs szebb, jobb, mint elvesznem:
Részleteidben.



Axióma

ahol, akárhol,
akárki imádkozik,
az a hely: templom



Hideg hármashangzat
(Wu Wei)

egy szűzfehér tárgy
kékfehér árnyéka a
hófehér havon



Ott

Ott állsz a Vihar
Dobbanatlan Szívében.
Állsz. Állsz és mozgatsz.



Szép Ernő — Visszhang

Végy egy Ezt-vagy-Azt,
emeld föl a szívedig
s vigyázva tedd le.



Beköszöntő

Ne terítsetek.
Ne bontsatok ágyat. Csak
búcsúzni jöttem.





Fodor Ákos
ADDIG IS
változatok a jelen létre
[A kötet 96 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 1999



W

gyík nyaka lüktet,
leng az inga, száll a szél,
ég a gyertya, ég



HITVALLÁS
hommage á V. F.

A béke m á s , mint
szünet, két háború közt;
a jó: nem rossz Rossz.



EGY HIPOTÉZIS

Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.



AXIÓMA

Szabadság az, ha
megválaszthatom: kitől
és mitől függjek.



ETŰD

Az égen márvány-
erezetté dermedt füst:
a szél sírköve.



IDŐJÁRÁSI HELYZETKÉP
hommage á Bashô

Köd-kedvű napon
az ablak, meg a tükör
se kacsint össze...



HUMÁN-INFORMATIKA

lényegbevágó
üzenet lényege az
üzenet ténye



AXIÓMA

Két méter fölött
mindegy: milyen mély a víz.
- Tudsz úszni, vagy sem.



JELEN-KÉP

Színpadunk szűkül.
Párbeszéd nincs, csak lárma:
tömegmonológ.



GLOSSZA

Emberi dolog:
tűzvészben fogat mosni.
- Van ebben szép is.



A SZIBILLA FOHÁSZA

Kik mindent adtok:
adjátok meg, Istenek,
hogy tévedhessek.



SZATURNUSZ-GYŰRŰ

Magamra szólok,
hogy nem helyes ennyiszer
magamra szólnom.



K. S. - EMLÉKKONCERT

Feszült drótokat
súrol a szél vonója,
eső kíséri.



KÖR

ébredni alszom;
lefeküdni kelek föl:
napmintnapmintnap



MANTRA

Vágj bele, sebész.
- Előtte és utána
együttérezhetsz.



VALLOMÁS

Mint a gépeket:
önmagamat sem értem,
csupán használom.



TÉJÉKOZTATÓ-TÁBLÁCSKA, TURISTÁKNAK

Testem: rom-templom.
Benne csak a lélek ép.
Hit van - mise nincs.



SZERTARTÁS

Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.



EGY HIPOTÉZIS

Lehet mindennél
súlyosabb terhed az, hogy
nem szorulok rád.



HIGIÉNÉ

elalvás előtt
tisztázd: tiszta vagy-e, vagy
csak mosakodtál



DIAGNÓZIS

Jövő-termelés?
Múlt-kukázás? mánia
és depresszió.



SZOCIÁLPSZIHOLÓGIAI AXIÓMA

Aki nem számol
mások elmebajával,
az elmebeteg.



TÉTEL A FELADATLAPON

E z t i s fogadd el:
van, aki rajongóid
miatt nem szeret.



ETIKAI PATT

Ha kimerít az
önostorzás: nem marad
erőnk, javulni.



FŐHAJTÁS

Úgy tapaszkodunk,
mint zuzmó a kövön is
- sejtve sem: miért.



FIATALOK

Tudatlanságtól
ragyog testük, lelkük - ám
tudom: tanulnak...



GYAKORLAT, GYEREKEKNEK

Meg tudod állni?
ne cuppantsd el a puszit:
akkor tovább tart!



EGY ZSENI FÉRCMŰVÉRŐL

Miért ne értenéd?
Színaranyból is készül
számos giccs-bizsu!



NAGY NOMÁD HITVALLÁS

Ne építs tornyot:
kár égrekiáltani
- Isten nem süket.



RÖVID RIPORT J. A. JÁTSZÓTERÉRŐL

Jegyezd: tyúk, spárga,
fiú, szégyen, röhögés;
mások labdáznak.



TÉLI FA

foszlány-köd ring-leng
tar ágai között, mint-
ha lombja volna



CHOPIN-MAZURKA

fegyelmezett kín,
tapintatos szenvedés,
gyász, tánclépésben



EGY MÚZSÁHOZ

Igencsak drága
gyöngy, amit kigyötörtél
lágy anyagomból...!



SUMMA

Minden megérint.
- úgy látszik: sose nő be
a szivem lágya.



GYÖNGY

Szeretlek, mondom.
- Látod: már ez a nap sem
kelt s telt hiába.



FELEBARÁTOM

Kér és nem tudja,
hogy amir kér, annak jó-
fele: nála van.



A GYILKOSHOZ

Cipelnéd terhem,
ostoba? Nesze! - Vagy állj
odább: ne untass.



GYEREKBESZÉD

Szeretsz gondolni?
- én attól majdnem mindig
szomorú leszek!



ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT

Versemet oldd föl
életed vizében: úgy,
ahogy szereted.



DERŰS VÁLTOZAT

ülök az úton,
rágcsálom a fogamat,
sütöm a Napot



MIKROMÁNC

meglátni és le-
mondani róla: egy pil-
lanat műve volt



EGY VISZONY-TÍPUS

életreszóló
távolmaradnivalónk
lehet egymástól



HÁLÁT PEDIG...

Van-e, ki otthon
őrzi inkubátorát
s föl-fölvág vele?



TÁVIRAT EGY ÉRETTSÉGI-TALÁLKOZÓ
RÉSZTVEVŐIHEZ

Nem jövök el: rossz
program, ha sajnálnak, vagy,
ha irigyelnek.



EGY ÉLETRECEPT

Kergetnek? állj meg.
Hadd fussanak túl rajtad
- s nem győznek nyerni.



BASHÔ-HANGMINTA

kiszáradt tóból
szétugrálnak a békák.
Egy kő fehérlik



GÖRCSOLDÓ

Közölj nyugodtan.
Akire nem tartozik:
úgysem érti meg.



JELENTÉS
EGY TEREPTÁRGY-CSOPORTRÓL

dúslombú szóval
álcázott érzésüreg;
gondolatgödör



N. N.

Görcsösen próbál
jobban hasonlítani
önarcképéhez.



KISGYEREK ÁLL EGY
TÉLI KIRAKAT ELŐTT
(szépernőmódra)

Hogy fázhat szegény
kabát, cipő, sapka, sál!
Nincs bennük ember.



KÖZÉP-MAGAS-ISKOLA

Annak, ki írna,
ne tanácsot adj, hanem
írószerszámot



IDŐ, PÉNZ ÉS MÁS KÖZMEGEGYEZÉSEK

kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec



GYEREKMONDAT

- Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!



MEMENTO

Emlékedre el-
ejtettem egy tányért - most
takaríthatok.



ÖSZTÖNDÍJ-KÉRELEM INDOKLÁSA
a TEREMTÉS ALAPÍTVÁNY számár

Önerőből már
nem tudnék eltartani
egy élő költőt.



VALLOMÁS A BETELJESÜLÉSRŐL

Ó, Víziváros!
De szeretnék itt lakni,
ha nem itt laknék...!



BOCI-BOCI HAIKU

Színmintás bece-
borjú, kétszer. Fül, farok,
tej: nincs. Költözünk!



KÉTFÁZISÚ NYUGTATÓ

Senki sem ,,senki".
- Ne félj, azért nem marad
a helyeden lyuk.



N. N.

Ha olyan szerény
volna, mint tehetsége:
ki tudna róla?



ÉDESSÉG

Mulatok rajtad.
- Ha komolyan vennélek:
megkeserülnénk.



HARCTALANTÁRSAM EMLÉKEZETÉRE

Te bedobtad a
törölközőt, én föl sem
vettem a kesztyűt.



DERŰ

Csak gyerek-füllel-
hallhatóan röhögök,
mint a hintaló.



POSZT

Én se leszek már
szép, ifjú halott, aki-
ből még mi minden...!



AXIÓMA

Kreativitás?
Kérdéseket állítunk
a Válasz elé.



LEAR

Rátokhagytam e
tébolydát s vágóhidat
- mégsem szerettek?!



REGGELI MOSOLY
hommage á Bashô

Más-alakúra
gyúr, gyűr fejed s fejem két
egyforma párnát!



ERKÖLCSI KÉRDÉS

- a rés méretén
múlna, hogy amit látsz: azt
nézed, vagy lesed?



NOCTURNE

Jó éjt, Kicsi Fény!
Most jött el a te időd:
láttatsz és látszol.



GYERTYAOLTÁS ELŐTT

Bámulom tested
falra szökkent árnyát - ma
két lánnyal alszom!



SÓHAJ

Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.



MAGNÓSZALAG, FÉL-HOSSZON TÚL

mind sebesebben
pörög a bal-orsó: mind
teltebben a jobb



EGY HIPOTÉZIS
hommage á Dr. D. A.

Lelkünk elhagyja
testünk inkubátorát,
ha már Lét-érett.



EGY ÉLETRECEPT

Távol-létedhez
szoktasd Szeretteidet:
gyászcsillapító.



KOMPOZÍCIÓ-IGÉNY

Viszonyunk csonka,
míg -ha csak lélekben is-
búcsút nem vettünk.



ESTI FOHÁSZ

Ahova nézek:
csak tennivalót látok.
Szemhéjam, segíts!



MANTRA

Egészséges az,
aki békességben él
betegségével.



KÉRÉS ÉS ÍGÉRET

Halál, légy gyöngéd.
Ha nem erőszakolsz meg:
jó szeretőt kapsz.



ADVENT

Kit igazán vársz:
életedben él - rég itt
van, mire megjön.



MANTRA

rendetlenség ott
van, ahol nem vagy képes
látni a rendet



AXIÓMA
hommage á R. T.

Megérteni nem,
csak elfogadni tudunk:
kit, mit; úgy, ahogy.



ÁLLÁSFOGLALÁS

Véleményem? hó-
pehelynek, esőcseppről?
- Hullunk, csak másképp.



VOX HUMANA

Üdvözült, tiszteld
a Kárhozott Poklát: hely-
színetek közös.



HAIKU-APOKRIF

Nevemben: h a r c o l s z ?
olyan, mint ha valaki
azt ordítja: ,,CSEND!!!"



A SZERETETRŐL

Kit, mit nem voltál
képes elengedni, azt
csupán használod.



CÍM NÉLKÜL

Vendégeket látsz,
rájuk hagyod házadat,
majd hazaindulsz.



SZINOPSZIS

Szerepünk kétes.
Egy biztos: hárman vagyunk.
Hal, háló, halász.



VAKREPÜLÉS

Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.



SZEMBEFÉNYBEN

Fehér Egyszarvú
neszét halljuk s csak pata-
nyomát láthatjuk



AXIÓMA

Egyensúlyra vágysz?
Támaszkodj egy elképzelt
tárgy árnyékának.



VALLOMÁS

Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.



AXIÓMA

a szeretetnek
táplálék a nevetés;
a vágynak: méreg



AZ ELSŐ KEDVES DICSÉRETE

Megszabadított:
a világtól, először;
utóbb: magától.



KIS GYAKORLAT

gondolj egy súlyra,
melyet letehettél és
lélegezz mélyet



DIAGNÓZIS

Romló szememben
egyre szebbenk tűnnek a
romlandó dolgok.



OPUS MAGNUM

szerető szemmel
színarannyá bámullak:
mindenkiévé



EUFÓRIA

Nem emlékszem rá:
minek örülök. - Arcnál
szélesebb mosoly.





Fodor Ákos
BUDDHA WEIMARBAN
[A kötet 63 haikuja]
Fabyen Könyvkiadó, [Budapest], 2002



HAJNAL

riadok. Fáradt
vagyok, mint egy úkszülött.
Az éj még vérzik



AZ EMBERI LÉPTÉKRŐL

Komitragikus:
villámfénynél próbálunk
regényt olvasni.



A MÁSOK ÓRÁJA

Vedd tudomásul.
Tartsd tiszteletben. Ne hidd
el, amit mutat.



SUMMA

A Szerves Élet
Értelme, hogy viszket és
lehet vakarni.



VILLON-HANGMINTA

Riszálj, vagy rinyálj
- különben úgy veszik, hogy
meg se születtél!



SZABADSÁG

mi ha történik:
te döntöd el, hogy inkább
csiszol, vagy koptat



AXIÓMA

aki pontosan
tudja, hogy mitől lenne
boldog: sosem lesz



FUTÓ BOSSZÚSÁG

Mért tolakodtam
oda tekintetem és
a tükör közé?!



ZÁRÓJELENTÉS

Aki nem akar
meghalni, még nem biztos,
hogy szeret élni.



A ,,SZEMÉLYTELENSÉG"-RŐL

Jó szakács sem a
kezét süti-főzi meg
- csupán az ételt.



NAPLÓJEGYZET

Válságos helyzet:
tudom, hogy boldog vagyok,
csak épp nem érzem.



PÁRIS GRÓF KOMOR ARCCAL ÁCSOROG R. & J. TEMETÉSÉN

(,,...és ezt a hebrencs
cafkát akarták az ÉN
nyakamba varrni?!"



SZERELEM

ahogy az eget
láthatóvá teszi egy
madár, egy füstcsík



A FORMÁKRÓL

Vizet forralnál?
- Jó, ha edényt teszel a
tűz és víz közé.



A KUTÚRÁRÓL

Ízleld: hogyan m á s
kristálykehelyből s bádog-
bögrébő inni.

*

Mozart-menüett:
ki táncol rá? ki szagol
csendéletrózsát?

*

Gyöngébb,
mulandóbb egy simogatás, mint száz ütés? igen nem EGY BASHÔ-TANÍTVÁNY BESZÁMOLÓJA
Vidám, gömbölyded,
zöld kis szagok ugrálnak:
borsóleves fő! NAPLÓJEGYZET
Sajnos, álmunkban
sem igazságosak, csak
őszinték vagyunk. HUMANITÁS Kevésre
tartlak,
hogy ne kelljen túl nagyot csalódnom benned. MISZTÉRIUM asszony és
férfi
becsülje egymásban a Gyufát, a Mécsest MEGÁTALKODOTTSÁG Nem adom vissza:
szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb Képedet. EGY LÁNY-ALAK karcsú és hosszú
szár
tetején színes kis
bimbó-fej feszül ATELIER hommage
á Georges Timar Szerelmünk megfest.
Élettársunk formálgat.
Barátunk
néz s lát. GASZTROMÁNC Én nagyon éhes
voltam. Te elém tettél egy szakácskönyvet.
TŰNŐDÉS A KÜSZÖBÖN kulcsa és zárja
mind kevésbé érdekel
- unom az ajtót.
A BŰN TRÓNFOSZTÁSA Hazugságunkkal
is magunkat valljuk meg. Mindenkor gyónunk.
XÉNIA Kérlek: bocsásd meg,
vagy legalább felejtsd el,
hogy s miért gyűlölsz.
ŐSZIKE Te szöszke vagy - én
barna voltam. S még mennyi vonzó különbség!


METAMOR

Már úgy szeretlek,
mint igazi ínyenc egy-
egy étel nevét.



IDŐTLEN IDŐ
,,Állj meg, te óra"
(K. D.)

hibátlannál szebb
combjaid háromnegyed-
hármat mutatnak



KARMIKUS JÓVÁTÉTEL

Prométheusznak
jár naponta egy adag
nyers keselyűmáj



AUTÓDIAGNÓZIS

Kórjaim híján
csonka volnék. Részei
egészségemnek.



TÖZSDEI GYORSHÍR
2001. 09. 11.

vér, verejték, könny
hordónkénti ára épp
zuhanóban van



ON THE ROAD
,,szárny nélkül élni nem lehet"
(W. S.)

Botor lábunkra
megtett s meg-nem-tett léptünk
sárcsizmát tapaszt.



HALOTTI BESZÉD

Isten álmai
volnánk? És ha: csoda-e,
hogy föl-fölriad?



AUFKLÄRUNG

a lámpa fénye
körül sűrűbb a sötét:
táplálják egymást



SPIRITUS
hommage á Bashô

Üres a poharam
milyen erős és tiszta
szomjjal kínál meg!



QUASI UNA NOVELLA

Szerelmemet nem
viszonozta az élet
- barátok lettünk.



JÓKÍVÁNSÁG

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.



(N. N.)

Semmivel sem lett
jobb, csak kissé megfáradt
a gonoszsága.



(N. N.)

Buta és ravasz;
jólértesültség fedi
tudatlanságát.



(N. N.)

unatkozik s fél
teste várótermében:
késik halála



(N. N.)

Elvárja: kutasd
fel Élete Célját - és
hozd ide neki.



ESTE

visszasugárzom,
amit kaptam. Mint a kő
a Nap melegét



NAPLÓJEGYZET

én kevesekhez
tartozom - de legalább
keveseknek is



HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

a túl-sok zene
áthallatszik egymáson
s egy zajjá némul



MANTRA

Míg élnél, vedd úgy:
a rossz nem egyéb, mint csend
előtti vihar.



FIGYELMEZTETŐ-TÁBLÁCSKA

Minden elvégzett
munka közelebb hoz egy
még elvégzendőt.



TRÉNING

száznyi udvaronc
egymás előtt hajbókol,
míg a trón üres



A FESTŐ ESTÉJE

Aktmodelljeim
felöltöztek: hideg volt.
- Még hidegebb lett.



,,KÉSZEN KELL RÁ LENNI"
/Hamlet/

Tanulok halni
- kínos, ha a zenész a
koncerten próbál.



ARÁNYÉRZÉK

Hányszor tartott és
tart meg! - háborodjak föl,
ha egyszer elejt...?



EGY BÉKEFELTÉTEL

- a pénzt se vesd meg.
Szánalmas kurvázni azt,
ki épp mást szeret



EGÍ VIRTUÓZHOZ

Nem hallok olyan
gyorsan, ahogy te játszol
- köztünk nincs zene.



ECCE HOMO SAPIENS

a váratlanul
könnyű is késztethet ar-
ra, hogy elejtsük



STÁTUSZ

Isten Jojója:
föl-le pörgök ütéspont
és holtpont között



MANTRA

A Napért nyújtózz:
úgy elérheti kezed
a fán az almát.



VALLOMÁS

úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni



EMPÁTIA

Ágyam, te kedves,
fáradtra-aludtalak?
Fölkelek. Pihenj.



TÁRGYILAGOS ÜZENET

Keress, vagy kerülj.
Mindinkább tény vagyok, mint
lény. - Íz. Hang. Égtáj.



EGY OPTIKAI MEGFIGYELÉS

NAZCA-ábra mód
csak messziről látszom - ki
rám lép: mit sem sejt.



MAGYARÁZAT

Noét se nagyon
szerethették, akik nem
ácsoltak bárkát.

*




 
 
0 komment , kategória:  Fodor Ákos (1945-) haikui  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák