Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-05-19 07:31:30, szombat
 
  Jørgen-Frantz Jacobsen
AHOL A VÍZ AZ ÚR
/Novella/



Tórshavnból észak-keletnek nézve a végtelen tenger ólmos tükrére hajlik le az égbolt, de ha felkapaszkodunk a város mögötti dombok közé, egyszerre megváltozik előttünk a táj: zöld rétek, kövér legelők síkja nyúlik ki a távoli hegyekkel csipkézett láthatárig. A csúcsok belevesznek a vattás, puha ködbe. Mintha nem is Förjar fővárosában, hanem valahol kinn a szárazföldön volnánk. A fjordok és a keskeny tengerszorosok beleolvadnak a messzi dombvidék ráncaiba, apró rovátkáknak tűnnek a hegyek tövében. Innen nem látni vizük csillogását.
A nagyobb szigetek összebújnak, mint a csibék a kotlós körül. Hegyek-völgyek, kanyargó tengerágak labirintusa a szigetvilág. Ám alig 40-50 kilométernyire innen hirtelen véget ér a föld. A szó szoros értelmében véget ér. Kifut a talpunk alól. Ott fenn északon már a víz az úr. A felhőkbe nyúló hegyek túloldalán a legigénytelenebb fű sem ver gyökeret. A csupasz sziklák alján tajtékot túr a tenger. Mintha egy szakadék pereméről pillantanánk le a sistergő infernóba. Mýlingur - Streymoy legészakibb hegyfoka - a csúcsánál megtörik, s 564 méter magasból szinte függőlegesen nyúlik le a vízig. S utána egyetlen szírt, amire egy sirály leszállna, egyetlen meztelen kő sincs, amíg a szem ellát, csak a hömpölygő, ringó, vándorló hullámok, egészen a sarkvidék zöldesen csillámló jégpereméig.
Ha Koppenhágában adódna dolgom, így tavasszal elfog az utazási láz: vágyok haza, szűkebb hazámba. Ahogy nyáron Tórshavnból is sóvárgok fel az északi hegyekbe. Valahogy így lehet a madarainkkal is. Tavasszal seregestül felkerekednek déli fészkeikről, és nekivágnak a hosszú útnak, hogy felkeressék költőhelyüket. Fehér felhőkként, százával-ezrével lebegnek a sziklafalak mentén, a mélységek fölött, vidáman ricsajoznak, elcsatároznak. Lelkes résztvevői a gigászi drámának, amelyben elmerül a föld. A hajnal fénye ezüstbe vonja szárnyukat, a lebukó nap parazsat gyújt hideg szemükben. Az emlékek kitörölhetetlenek, ezért ide mindig visszatérnek.
A Sjeyndir öblöcske a szájával északnak fordul. Baloldalt a ködös Mýlingur nyújtózik merészen, zordan az ég felé, jobbra a Tjørnuvíksstakkur tömbje sötétlik, mint egy vízbe kilépő, ráncos, görnyedt óriás. Errefelé ritkán süt a nap. Az év nagyobb felében fel sem bukkan a keleti hegyhát taraja fölött, de visszfénye nyáron éjjelenként bearanyozza az északi horizontot és a csúcsokat, amelyek amfiteátrumként veszik körül a kihalt öblöt.
Sjeyndir környékén egyetlen ház sincs. Legfeljebb egy birkapásztor jön erre hébe-hóba a kanyargós-omladékos hegyi ösvényen Tjørnuvík felől. Na meg a kutyája, mert az vele van. Bár a mesemondók fantáziája Sjeyndirt is benépesítette nekünk. Nagyapám még úgy mesélte, hogy a lányok, akik nem találtak férjet maguknak, mindig itt üldögéltek a csupasz sziklákon, dideregtek a szélben, bámulták a háborgó vizet. Nem jut már eszembe, a legényekkel hogy volt. Bár az ő sorsuk se lehetett sokkalta jobb.
Így, egy rövid kiruccanásra, mindenesetre elviselhetőbb száműzetési helyük. Szinte hallom a tenger lélegzését. Mellkasa súlyosan, feketén emelkedik-süllyed a merőleges sziklafal tövében. Az öblöcske csücskében van egy kis kikötő, épp a Skálabonkur alatt, amely kihajlik fölébe, mint egy tabernákulum. Két oldalán mély barlangokat vájt a kőbe a hullámverés.
Öt-hatszáz méter magasból bukik-zuhog-habzik-susog le a zöld ölű völgybe egy friss hegyi patak. Zubogása mintha Sjeyndír érverése volna, mintegy életet önt a megkövült világba. Iszom egy kortyot a kristálytiszta vízből, leheveredek a fűbe, és most már nem sajnálom annyira nagyapám pártalan legényeit, vénlányait sem.
Kinn, a sós tengervízben, fókák prüszkölnek. Kíváncsian fel-feldugják gömbölyű fejüket, barna szemükkel követik a pöfögő halászhajókat. Sjeyndír lakói. Őket is mesébe szőtte a képzelet. S miért ne szőtte volna? A képzelet elválaszthatatlan a környezettől, faunája valaha szabadon tenyészett, csak napjainkban vonult vissza csorgó szemmel, megszelídítve a tudomány skatulyáiba, megcímkézve, megszámozva, a dátum és a lelőhely feltűntetésével. De néhol, például itt Sjeyndír környékén, ki tudjuk még nyitni a skatulyákat, s akkor előbújnak belőlük a fantázia groteszk albatroszai, szárnyra kapnak, s kitelepszenek a parti sziklák peremére.
A néphit úgy tartja, aki itt vízbe ölte magát, fókává változott. A nyughatatlan hullámok között, a tenger sötétjében kellett leélnie életét, megküzdenie az árral, a veszélyes forgókkal, a sodrás szeszélyeivel, az éles zátonyokkal. Üregekben meghúzódnia a hegyek alján, csupasz sziklán hálnia sorstársival az örök sötétségben. Évente egyentlen egyszer, vízkereszt előestéjén lehettek újra emberi lények, s akkor átmulathatták az éjszakát a barlangok mélyén.
Mondják, egyszer egy bátor környékbeli megleste a rejtélyes mulatozókat, s megszöktetett egy fókalányt, akibe beleszeretett. Eldugta a fókabőrét, és addig könyörgött-rimánkodott neki, míg a lány követte falujába, s hozzáment feleségül. Gyerekeik aztán sorra felnőttek, szétköltöztek a távolabbi szigetekre. A szép fókaasszonynak ma is él néhány unokája Förjaron.
Ám az asszony, az valahogy sohasem tudott belenyugodni sorsába. Vágyott vissza első szerelméhez, akivel még lenn a barlangban találkozott. Egy reggel, amikor az ura elment halászni, a pincében előkereste a fókabőrt, visszaváltozott fókává, és lebicegett a kis kikötőhöz. Egy öreg juhász a domboldalból látta, hogy a szikláról a vízbe veti magát, s kiúszik északnak, egy bajszosabb fókával. Az a nagybajuszú az első férje volt. Ott várt rá évekig, hűségesen.
Azt mondjuk: a szerelem sötét verem. De lehet, hogy a mondák könnyes melankóliájába a rossz lelkiismeret is belejátszott, hiszen amikor fáklyáik, lámpásaik lobogó fényében a barlangok mélyébe merészkedtek, nem a mulatságot akarták meglesni, nem, hanem a szerencsétlen fókákat verték agyon. Apraját-nagyját. Néhánynak talán megesett a szíve rajtuk. Emberek vagyunk.
A kényelemszerető turisták nemigen jutnak el Sjeyndírig. Itt nincs se étterem, se szálloda; Cook és Benett utazási irodái nem csalogatják őket olcsó társasutazásokkal a madárhegyek közé. Sőt, ebben a hullámverésben a luxushajók sem tudnának kikötni. És talán így jobb is. A turistainvázió itt úgy hatna, mint mondjuk a dzsessz egy obszervatóriumban. Hogy más hasonlatot fel se hozzak.
Ide csak néhány környékbeli pásztor, s néhány tapasztalt hegymászó merészkedik fel, aki valamennyire jártas Sjeyndír sárkányos mesevilágában. Velük a turista is felkapaszkodhat, ha a körülmények éppen kedvezőek, bár nálunk az időjárással is úgy van, mint a Gondviseléssel: mindkettő kiismerhetetlen. Sjeyndír sziklái közt néha a legszebb napsütésben is úgy háborog a víz, hogy gyújtóssá morzsolna egy kisebb hajót, másszor meg szinte megáll az öbölben, kisimul, megnyugszik, majdhogy átléphetünk a mából az élő mesébe, a játékos fókák közé.
Tavaly nyáron egy helybeli halásszal sikerült eljutnom Sjeyndírbe. Bejött az előrejelzés. Enyhült a szél. Az öreg szerint majdnem rendkívüli nap volt. Motorcsónakja ugrabugrált, mint egy könnyű parafadugó a hullámok élén, de ahogy a sziklafalhoz közeledtünk, villámgyorsan bekanyarította hegyét a keskeny barlangnyílásba, majd elkapta az evezőt, s kecsesen besiklott ámuló utasával a földalatti folyosók útvesztőjébe. Úgy eligazodott odabenn a szűkösen beszüremlő fényben, akár a hal a sziklák repedéseiben. Pontosan tudta, hol keskenyül a csatorna, hol leselkedik ránk zátony.
A sziklafalak egyre magasodtak, egyre feljebb nőtt fejünk felett a boltozat, míg a hűvös folyosó lassan impozáns portálévá szélesült. Még sötétebb lett körülöttünk. A hullámverés hangja kongóbbá vált, tompán visszaverődött a nyílás szikláiról.
- S ha ránk szakadna most a mennyezet...? - kérdeztem halvány mosollyal.
- Nem szakad ránk - csóválta fejét az öreg -, a laza köveket kihordja télen a tenger.
Tizenöt méternyire fölöttünk ívelt a boltozat, lehetett pár millió tonna kő a fejünk felett. A hullámok belódultak a barlang bejáratán, felágaskodtak a fala mentén, megemelték csónakunkat, aztán könnyedén leejtették, s tovább söpörtek; a sziklák tövében egy-egy pillanatra előtűnt a hajlongó, nyálkás moszat. Mintha törékeny dióhéjban hánykolódtunk volna kinn a viharban. A vízen át zöldesen csillámlott be a napvilág. Visszavonhatatlanul ki voltunk szolgáltatva az őselem kényének-kedvének. Labdázott velünk, szinte megsüketített morajával. Ekkora lármát sosem hallottam eddig. Mintha olvadt üveg csapódott volna a sziklás falaknak, s milliárd üveggolyóként, sikongva záporozott-csörrent volna vissza onnan, riasztón-vadul-rémítőn, s egyúttal lenyűgözően, majdnem áhítatosan, valami megfoghatatlan, vallásos megszállottsággal, akár egy hatalmas, misztikus templomban.
Minden evezőcsapással mélyebbre nyomultunk, mind feneketlenebbnek tűnt a sötétség. Aztán úgy 50-60 méterrel beljebb váratlanul ismét világosodni kezdett. Egy csúcsos ,,ablakból" szitált a fény, elénk varázsolva a küklopszi belső teret: a vízben csillogó barlang kellős közepén toronyszéles oszlop meredt a magasba, fején a fantasztikus boltív rettentő súlyával. Barlangok találkoztak itt össze; a hosszú folyosót, amelyen beeveztünk, derékszögben keresztezte egy másik, mindkettő folytatódott a hegy belsejébe. Nem egy tágas terembe értünk, hanem a barlangok rendszerébe.
A félhomályból fókák leselkedtek utánunk szürke, néma kísértetekként. A folyosónk túlsó végéből napos, fehér homokpart villant a szemünkbe, de ahhoz túl nyugtalan volt a víz, hogy a szűkülő sziklafalak közt kievezhettünk volna. A másik csatorna mintha szenespincébe vinne: karnyújtásnyira sem láttunk el benne. Az öreg halásznak eddig még nem sikerült kifürkésznie, s most istenkísértés lett volna bemerészkednie velem a katakomba útvesztőibe. A tágas csarnokban maradtunk, az oszlop közelében. Többször körbehimbálództunk-lötykölődtünk körülötte, ámuldoztunk a démoni derengésen, titáni hangzavaron. Egy másik rejtekkapun tértünk vissza a külvilágba. A tenger friss levegője magamhoz térített, mintha mázsás súlyt emelt volna le a mellkasomról.
A barlangokat az írók sokszor katedrálisokhoz hasonlították, s a hasonlatban kétségkívül van valami kis igazság, ahogy a tigris is hasonlít kissé a házimacskánkra. Az építészek valaha a barlangtermek dimenzióit igyekeztek visszaadni a nagy templomok tervezésekor, ám az emberkéz-formálta alkotások - mint a párizsi Notre-Dame, a kölni dóm és a trondheimi székesegyház - minden pompájuk, gyönyörűségük ellenére sem versenyezhetnek ezzel az ismeretlen feröeri tengeri barlanggal. Ezt mesterkéletlensége, tiszta, zöld vize, szakrális belső összhangja minden felavatás, rituálé nélkül szentéllyé teszi. Akár hit, vallás nélkül is.
Persze biztosan sok hasonló akad; ötven, száz, lehet, hogy több is. Füstölők, ájtatoskodás, érzelgős mandolinromantika nélkül. Nem szárnyal bennük a Santa Lucia, mint a Kék Barlangban Capri szigetén, nem fűződnek hozzájuk hősi legendák, mint a staffai Finga-barlanghoz a Hebridákon; anonim barlangok a parti hegyek alján, a vízvonalnál, amelyek kitárulkoznak a tenger művészetének. Egész télen át zúg-dörög-dübörög bennük a hullámverés, beléjük préselődik a jéghideg víz, a kormos sötétség, s amikor a fény belerobban rejtekükbe, kilélegzik a tenger. A természet fúrja-faragja-alakítja őket jeges vésőivel, légfúróival díszletnek az esztelen drámához. Szörnyűséges erők állnak sorompóba. Ám néhanapján elcsitul a tenger, s mielőtt újra nekiveselkedik, bemerészkedhetünk a mesék kapuján, mint Orpheusz az alvilágba.

Mervel Ferenc fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Jørgen-Frantz Jacobsen A  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1673
  • e Hét: 16902
  • e Hónap: 61974
  • e Év: 2003254
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.