Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-05-23 18:43:14, szerda
 
  Mandl Péter
ÖRDÖGSZEKEREK
/Kispróza/



Káromlat

A bölcsek káromlatnak nevezik a meg nem fogant átkot. Ahhoz, hogy hatékony átkot mondjunk, beleélés kell és szenvedély, gyűlölet, sziklaszilárd szándék és akarat. A megátkozottnak pedig félnie kell attól, aki megátkozza, de legalábbis az átoktól - ez a félelem vonzza majd magához a testet nyert gondolatot. Egy ősi nép denevérként ábrázolja az átkot, amely a "félelem-sebből" vérző emberre száll, apró fogakkal teli szájával a lüktető érzelemre tapad. Ha az áldozat nem féli sem az átkozót, sem az átkot, hiába az eltökéltség, az átok nem hat, céltalanul lebeg átkozó és átkozott között, és aztán sötét szellemként az átkozót választja. Végtére is az ő teremtménye, több köti hozzá, mint a megátkozotthoz. Az ilyen káromlatok később sok bajt okoznak gazdájuknak, mély árkokat vésnek az arcára, tiszta látását elfedik, ostorozzák a hátát, míg meggörnyed.
A káromlattól ettől kezdve nehéz megszabadulni. Ahhoz, hogy semlegesítse, az átkozónak el kell nyernie az átkozott őszinte megbocsátását és bizalmát. És ez nem könnyű - már ha egyáltalán tudomást szerez róla. Mert sok átkozó észre sem veszi feje felett a sötét felleget, és a változásokat a múló időnek tudja be.
Nem pedig a sok elhamarkodott gyűlöletnek, amit egy élet alatt szabadított a világra - és magára.


Ellenlény

Ha valóban létezik a teremtésben vesztes, akkor ő az. Minden helyzetben érzi, mit kell tennie, mégis ellenáll és másként cselekszik, ellentmondva látszólagos lényének. Az Ellenlény kegyetlen kísértet. Olyan teremtés, ami folyamatosan meghazudtolja önmagát. Meghatározhatatlan színű párducszerű állat, azonban társaitól eltérően nem üldöz antilopot, gazellát, se nyulat. Csak meredten nézi, amint az eltűnik a tisztás szélén a fák között. A fürgeléptű szarvas, a harcias orrszarvú, de még a szilaj elefánt is fél tőle, és ő ezt látja is a szemükben. Mégsem iramodik utánuk, hogy egyetlen csapással végezzen velük. Az erdei emberek úgy tartják, az Ellenlény volt Isten legelső teremtménye. Ha egy nap majd elejt egy őzet vagy akárcsak egy verebet is, Isten meghal, és a világ darabjaira hullik.


Dirib

A diribekre kavicsos tengerpartokon lelhetünk rá, bár ott sem könnyen. Külsőre akár egy közönséges kavics, sima lekerekített kis kövek, testük tenyérbe simuló. A többi kövecskétől eltérően azonban a dirib beszél. Egy-egy dirib szellemi képessége széles skálán mozog. Bizonyos diribek nehezen szólalnak meg, lassú monoton hangon ugyanazt az egy-két, értelmetlennek tűnő mondatot ismételve a hullámokról vagy arról a helyről, ahol születtek. Akadnak azonban olyan diribek is, akiktől sokat megtudhatunk a régi időkről, elmúlt korokról, amikor a dirib még fiatal volt; a vándorlásairól, és az akkoriban történtekről - mindez persze egy kavics szemszögéből. Úgy tűnik, a diribek élettelen kis kődarabként születtek, s talán a tenger folyamatos mozgása, sodrása, talán valami titokzatos sugárzás ruházza fel őket "értelemmel" - már ha beszélhetünk ilyesmiről, a diribbel folytatott beszélgetések ugyanis igen egyoldalúak; ők maguk nemigen kíváncsiak ránk, nem vágynak más tudásra azon kívül, amellyel maguk rendelkeznek. A dirib hangja és beszéde változatos, de aki rátalál, mindig megérti. Talán nem is egy nyelven beszélnek, hanem valamiféle ősi hangon, amit mindegyikük megért.


Kínláda

Valahol messze, egy távoli vidéken fekszik a város, ahol ismeretlen a betegség, szomorúság, bánat. A félelem, fájdalom, gyász szavakat sosem hallották. Lakói örömben és nyugalomban élik életüket, melytől békében válnak meg, amikor véget ér. Neve nincs, jobb híján Boldog-városnak nevezik. Kereskedőik csak nagyritkán vetődnek felénk, és mindössze egyetlen portéka érdekli őket. Egy különös csontdobozt keresnek, amelyet meggyilkolt emberek vagy hosszú, sorvasztó betegségben elhunytak kézcsontjából készítenek. A kerek ládika fedelét egy halva született gyermek koporsójából faragják. Az efféle dobozok készítői természetesen nem verik nagydobra, mivel foglalkoznak; nincsenek is sokan. A dobozokat aztán megveszik a kereskedők, és elviszik őket, haza Boldogság-városba, ahol jó haszonnal eladják, a vásárló pedig bezárkózik vele egy magányos szobába, kinyitja és a füléhez szorítja. Ha elég ügyesen fülel, meghallja a sikoltást, a jajveszékelést, a hörgést és üvöltést. És akkor beleborzong, gyorsan lecsapja a fedelet, lerakja a dobozt, tán el is zárja a szekrény legalsó fiókjának mélyére, és csak nagyon soká veszik újra elő.


Talajbegy

Volt idő, amikor a madarak annyira elszaporodtak, hogy egészen betöltötték az eget, alig lehetett látni tőlük a Napot. Minduntalan egymásnak ütköztek, zavarták egymás röptét. Így aztán bizonyos madarak leköltöztek a földre, az oltalmat adó fák lábaihoz, hogy ott, a páfrányok és gombák között boldoguljanak. Ez viszont jóval nehezebbnek bizonyult, mint ödafönt az ide-oda röpködés - a földön esetlenül sántikáló madarak könnyű zsákmányt jelentettek menyétnek, rókának, farkasnak egyaránt. Sokan nem is maradtak földközelben, kivéve a struccot és a csőrkévélyt. Lent maradt viszont a Talajbegy, aki még a társainál is mélyebbre, egész a föld alá vonult. Ez a nem kimondottan madárnak kedvező terület szabad volt, hangyán és férgen kívül nem élt itt más. A Talajbegy eleinte remekül érezte magát; egyedül volt, senki sem zavarta, ennivaló is akadt bőven. Csakhamar kitanulta, hogyan kell járatot vájni, üreget fúrni. Úgy megszokta lent, hogy hosszas tépelődés után végül elhatározta, szárnyait is eladja, mivel hátráltatták az ásásban. A többi madarat persze hidegen hagyta az ajánlat, a hangya és a pók viszont élénk és azonnali érdeklődést mutatott; megegyezni azonban velük sem tudott. A pók csak gyilkos mérgét tudta felajánlani cserébe, a hangya pedig - egy oszlásnak indult denevérlábon és némi rovartörmeléken kívül - semmi kézzelfoghatót. Így aztán a Talajbegy levette szárnyait, és elrejtette őket egy kő alá. Egy fél évre rá a Talajbegyet megette borz, aki szintén akkoriban kezdett behatóan foglalkozni a kotorékkészítés mesterségével. Nem is értette, mit keres itt ez a madár, szárnyak híján, a föld mélyén, de ha már itt volt, elroppantotta a nyakát. A többi szárnyas még csak nem is látta a tragédiát, ők azóta is úgy tudják, a Talajbegy vígan él az avar alatt. Az igazságot csak a borz ismeri (meg a vakond, akit azonban az egész história egy csöppet sem érdekel). Ami a hangyákat illeti, ők azóta is a Talajbegy szárnyait keresik a kövek között. Nagy bányászkolóniákat alkotnak, hogy jobban szervezzék a keresést.
A pókok pedig feltalálták a hálót, a lepkék és legyek legmélyebb bánatára.
 
 
0 komment , kategória:  Mandl Péter ÖRDÖGSZEKEREK   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4906
  • e Hét: 29567
  • e Hónap: 74639
  • e Év: 2015919
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.