Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
szeretettel
  2012-05-23 19:50:29, szerda
 
  Ervin Õunapuu
A HOLD
/Novella/



A nyomozó megtapogatta a fülcimpáját, sárga színű ceruzát vett elő, majd tiszta papírt terített maga elé az asztalra és Martinra nézett. Ásványvizet töltött két pohárba, az egyiket Martin elé tolta, és így szólt:
- Joga van megtagadni a választ. Én tiszteletben tartom az egyén szabadságát, amit nálunk amúgy is véd a törvény. Szóval, hajlandó a kérdéseimre válaszolni?
Martin a sárga ceruzát, a papírlapokat nézte, és végigsimított a durva kidolgozású asztallapon. Őszinteségével és kendőzetlenségével valósággal meglepte a rusztikus stílusban készült asztal. Bőrfotelek, krómozott termosz, a falon hatalmas, borostyánból készült mozaik, halakkal telezsúfolt akvárium, a döngölt padlón fehér asztrahán szőnyeg, és hozzá ez a durva parasztbútor! El kellett ismernie, hogy a nyomozónak, mert ki más lehetett ez az alak, megvan a maga kiforrott, egyéni stílusa. Vállat vont.
- Ha biztos leszek magamban, válaszolok. Ha tudom, hogy nekem van igazam.
- Oké. Arról pedig, amit már tudok, még egyszer nem faggatom. Nézzük... Tudja például, mióta élvezik a vendégszeretetünket?
Martin a gyapjúszőnyegre bámult, pillantásával szinte átfúrta fehér bolyhait, gondolatban beleírta a nevét a fehér ürességbe. Hirtelen összerezzent és rekedten így szólt:
- Nem tudom. Ha agyon üt, sem tudom.
A nyomozó beütötte a kódját a számítógépbe, rákattintott az egérrel, a szeme sarkából Martinra nézett, majd bizalmasan így szólt:
- Valamivel több, mint egy éve.
Martin ismét összerezzent, de aztán megnyugodva kérdezte:
- Pontosan mióta? Hány napja?
- Ha figyelembe vesszük, hogy mindjárt éjfél és kezdődik az új nap, akkor pontosan háromszáznyolcvanegy napja.
- Undorító szám. Háromszáz még rendben volna. De az a nyolcvan, attól föláll a hátamon a szőr. Ritka ronda kombináció!
- Na de egyes a vége.
Ezen Martin eltöprengett, azután így szólt:
- Az egyes, az valóban jó. Az egyes mindig fontos és jó.
- Miért?
- Mert erősebb, mint a kettő!
- Milyen értelemben?
Martin széttárta a kezét.
- Adjon papírt és ceruzát!
A nyomozó papírt és ceruzát tolt Martin elé. Martin kipróbálta, elég hegyes-e. a nyomozó minden mozdulatát figyelte, s észrevette, hogy arca megváltozott.
- Ha óhajtja, hegyezek egy másikat.
Martin bólintott. A nyomozó zsebkést vett elő, a dobozból kihalászott egy új ceruzát, tűhegyesre faragta. Ráfújt, majd széles mosollyal Martinnak nyújtotta. A fiú szép lassan végighúzta a ceruzát a papíron, figyelte, ahogy a puha grafit fekete csíkot hagy maga után. Végül a nyomozó elé tolta a papírt, és magyarázni kezdte:
- Tessék, győződjön meg róla a saját szemével! Az egyes nyílt, büszke és kedves szám. Fiatal, kipihent és friss, tele élettel és erővel. Olyan, akár a vasszeg, amit egy ügyes kovács készített! De vessen egy pillantást erre a görbe késre! Igazán pocsék, lehangoló látvány! Elszáll belőle minden erő, lógatja az orrát, a dereka ferde. Nincs benne semmi eredetiség vagy báj. Szemétdombra való!
Martin nagyot sóhajtott, letette a ceruzát, a nyomozó szemébe nézett. Az összehasonlította a két számot, majd bólintott:
- Igaza van.
Összeráncolta a szemöldökét, a papírt gondosan összehajtogatta és elsüllyesztette a mellényzsebében. Lassú, kimért és pontos mozdulatai voltak, akár a cél felé közeledő varánnak.
- Martin, kezdjük elölről az egészet. Nyugodtan. Hiszen van időnk. Óhajt egy kis kávét? Vagy inkább teát? Vizet, gyümölcslevet?
Martin türelmesen rázta a fejét.
- Köszönöm, nem kérek semmit.
- Dohányzik?
- Nem!
- De nem zavarja, ha rágyújtok?
- Zavarni nem zavar, viszont hányingerem lesz tőle. Ki nem állhatom a füstszagot. Az sem kizárt, hogy elájulok.
A nyomozó visszatolta a cigarettát a dobozba. Hirtelen fölordított:
- Halljam, mit látott akkor?!
Martin alig hallhatóan motyogta:
- Világosságot.
- Mégis miféle világosságot? Lámpafényt?
A nyomozó fölpattant, behozott az előszobából egy hosszú, fekete rendőrlámpát, bekapcsolta, Martin szemébe világított vele, és megismételte a kérdést:
- Szóval lámpa volt? Olyan, mint ez?
Martin az arca elé kapta a kezét, úgy érezte, a fény zárt szemhéján át egészen az agyáig hatol. Fölkiáltott:
- Nem! Ennél is fényesebb! Ezerszer fényesebb volt, mint ez a szörnyű lámpa! Olyan volt, mint a Hold... De hát maga a Hold volt!
- Ezt tréfának szánta?
- A Holddal nem lehet tréfálni.
- És mi történt azután?
Martin a kezével törölgette az arcát, nyelt egyet, azután így szólt:
- Azután? Azután futni kezdtem. Csakhogy a kabátom akadályozott. Kigomboltam hát és ledobtam magamról. Egyre gyorsabban futottam. Aztán elvesztettem a kalapom. A fülemben hangosan fütyült a szél, gondoltam, jobb, ha a sálam és a kesztyűm is eldobom. Fokozódott az iram. És akkor...
- Mondja csak! Mi történt akkor?
- Egyszer csak éreztem, hogy a lábam nem éri már a földet. Akkor... vál... vál...
Martin dadogott, nem tudta folytatni a történetet. A nyomozó próbált segíteni:
- Változtatott?
- Változtattam a testhelyzetemen és ssssz... Ssssz...
- Fölemelte a kezét...?
Martin dühös lett:
- Dehogy! Előrenyújtottam, mire emelkedni kezdtem. Egyre magasabban és egyre gyorsabban repültem. A fülemben süvöltött a szél. Nem mertem lenézni, behunyt szemmel száguldottam tovább. Egyszerre leírhatatlan félelem kerített hatalmába. Valami jeges és lúdbőröztető rémület. Mintha kalapáccsal verték volna a fejem és a hátam! Csupa víz lettem. Mint akit forró olajba dobtak! És a hangok! Azok a szörnyű hangok...
A nyomozó székéről fölállva suttogta:
- Tovább! Hallani akarom, mi történt azután?
Martin megvonta a vállát.
- Nem történt semmi különös. Míg el nem értem a Holdat, szörnyű volt, de aztán jobb lett. Ha a Holdon túljut az ember, rendbe jön minden. Akkor már nem kell aggódnia.
- De mégis mit látott?
- Városokat. A Hold túloldalán városok vannak. Az utcák jóval szélesebbek, mint Tallinné, de a fény...
A nyomozó Martin szájára tapasztotta a tenyerét:
- Amikor elhagyta a Holdat, tovább erősödött?
Martin maga is meglepődött rajta, de fölnevetett. Egyszerre könnyűnek és boldognak érezte magát.
- Igen. Azt követően tovább erősödött. És minél távolabbra jutottam, annál nagyobb volt a világosság. Míg azt nem éreztem, hogy magam is része vagyok ennek a nagy világosságnak!
A nyomozó lekapcsolta a lámpát, visszazökkent a székére, megtörölgette izzadt homlokát. Beindította a mennyezeti ventillátort és rágyújtott egy cigarettára. Komótosan fújta a füstöt, fél szemmel Martint figyelte.
- De ugye nem hazudsz?
Martin félre simította szemébe hulló haját, meg sem lepődött rajta, hogy a másik egyszerre tegezi.
- Nem én.
- Becsszóra?
- Becsszóra.

Jávorszky Béla fordítása


 
 
0 komment , kategória:  Ervin Õunapuu A KOVÁCS   
szeretettel
  2012-05-23 19:49:02, szerda
 
  Ervin Õunapuu
A KOVÁCS
/Novella/



Keskpaik Timmu vérbeli kovács volt - nyáron szánokat vasalt, télen szekereket javított. Senki nem mondhatott rá egyetlen szót sem. Akár reggel volt, akár este, nappal vagy éjszaka, a kovácsműhelyben folyton csengett a kalapács, időnként pedig a nagykalapács kongását lehetett hallani. Nem volt olyan munka, amibe Timmu bele ne fogott volna. És ügyes keze volt, mindegy volt neki, hogy lovat patkol, fehérneműt mos vagy vacsorát főz, tetőt foltoz vagy órát javít, pulóvert vagy zoknit köt, hegedül vagy kantelén játszik, tyúkot vág, disznót vagy birkát öl. Ha pedig más dolga nem akadt, leült a szövőszékhez és káprázatos szőtteseket és szőnyegeket készített. Magában pedig azt dúdolta: "Lal-lal-lallala!" máskor festéket és ecsetet ragadott, egy darab gyolcsvásznat feszített rámára és csodálatos képeket festett, hol embereket, hol állatokat, hol madarakat, hol virágokat varázsolt a képre. Karácsonykor kifordította a bundáját, egy kis kócot erősített az állára, és a gyerekek legnagyobb örömére már készen is volt a Mikulás. Családról családra járt, jámbor részleteket olvasott föl a bibliából, ajándékot osztott. Eltemette a halottakat, világra segítette az újszülötteket, értett az orvosláshoz és a foghúzáshoz, neki a szürke hályog eltávolítása gyerekjáték volt. Esténként a cinteremben táncolt és énekelt, a zsebe degeszre volt tömve szárított almával. Ebből jutott a lovaknak is, a gyermekeknek is, olykor ő maga is bekapott egy darabkát és jókat somolygott hozzá: "De hisz ez jobb, mint a kereskedő cukorkája! Lal-la-lalla!" - tette hozzá minden egyes mondatához Timmu, olyan volt ez nála, akár a pont.
Egy szép júliusi napon elegáns Limuzin állt meg a ridanei kovácsműhely előtt. Akkora volt, akár egy hajó. A piros kabátos sofőr hosszan nyomta a dudát. A kovács épp szöget gyártott, nem volt még vele készen, ezért ingerülten kilesett a disznóhólyaggal fedett falnyíláson. A sofőr tovább nyomta a dudát, lassan csengeni kezdett tőle a kovács füle. Kézbe kapta hát a nagykalapácsot, s haragosan összeráncolt homlokkal kijött a lépcsőre. Ott meglóbálta a súlyos szerszámot és odakiáltotta: - Állítsd le a harsonádat, azt húzz el a pokolba, lal-lal-lallala! - A piros kabátos férfi kinyitotta a kocsiajtót, fényes cipős lábával a murvára lépett, és közben csodálkozva nézte a kovácsot. Majd nagy komótosan rágyújtott egy arany gyűrűs cigarettára és jóízűen fölnevetett. A kovács akár egy ingát lengette a kalapácsot és az idegen autós arcába meredt. Az idegen füstkarikákat eregetett és gúnyosan utánozta:
- Még hogy lal-lal-lalla? - A kovács méltóságteljesen bólintott: - Ahogy mondod, lal-lal-lalla -, szólt, nekiveselkedett és a súlyos kalapáccsal az idegen fejére vágott. A férfi előbb szótlanul térdre esett, aztán lassan hanyatt dőlt a harmatos füvön.
Timmu a férfi fölé hajolt és hallgatózott. A sofőr nem lélegzett. Timmu megtapogatta a nadrágja zsebét, bekapott egy kevés száraz almaforgácsot, és rágni kezdte. - Hát kellett ez, lal-lal-lalla? Ó, te forrófejű ördögfajzat, hát kellett ez neked, lal-lal-lalla? - Timmu egy egész szekérderéknyi almaforgácsot tömött a szájába, majd hanyatt dobta magát a halott mellett, a saját tükörképét nézte a kocsikerék dísztárcsájában, és azt suttogta: - Késő bánat, ebgondolat, lal-lal-lalla. - Még egy marék almadarabkát kapott be és lehunyta a szemét. Igazán jó ízű volt az alma. És szép nap ígérkezett, odafönt, magasan fecskék röpdöstek a tengerkék égen. Ott, ahol Timmunak már nem volt keresnivalója.

Jávorszky Béla fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Ervin Õunapuu A KOVÁCS   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2710
  • e Hét: 32277
  • e Hónap: 77349
  • e Év: 2018629
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.