Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-06-07 13:27:25, csütörtök
 
  Örkény István - Nászutasok a légypapíron
1967



Aki még nem próbálta, elképzelni se tudja, mennyi bajjal, gonddal, érzelmihullámzással jár egy novelláskötet összeállitása.Szóljunk mindjárt az érzelmek hullámzásáról. Az első időszakban mindenki elvan telve tehetsége sokoldalúságától. Csak ímmel-ámmal javítgat néhány szót,hogy a jót még jobbá tegye.Tovább lapozva, rakosgatva, beköszönt második korszak. Egyik-másik írás,mintha hirtelen megkukacosodott volna, minden érthető ok nélkül csúnyulni kezd.Ezt még ki lehet bírni. Kell is egy kevéske rossz, vigasztalódik az ember,hogy mellette annál inkább érvényre jusson a jó. Csehov is, ugye, menyi vacakotírt.Csakhogy a féreg tovább rág: A harmadik időszakban már a jó se jó. Csak rosszvan, még rosszabb, legrosszabb. Ilyen lehet egy díjat nyert tehén közérzete, hakétfejû borjút hozott a világra.Egyetlen mentségül az marad, hogy az elrendezésben van a hiba. Az embermegpróbálja könyvét újra átcsoportosítani, pl, színek szerint, vagyis a derûseta komorral vegyítve, a csípőset a szelíden mosolygóval, az érdekeset azunalmassal, és így tovább, míg meg nem találja a keresett harmóniát.Én is, e kötet írásaival, átesve mind e tortúrákon, megpróbáltam mindenmegpróbálhatót, de a végén beleuntam a bajlódásba. Fogtam, és átraktam azegészet időrendi sorrendbe, minthogy amúgy ez is a legtisztességesebb megoldás.Vártam, lesz-e a tisztességnek jutalma.Lett.Átlapozva az évek sorrendjébe szedett novellákat, egy csomó érdekes dolgottudtam meg magamról. Csak néztem; mintha nem ugyanaz a személy írta volna ekötet elejét és végét. Elcsodálkoztam, mennyi ráérő időm lehetett nekem tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor még apróra lefestettem a szereplők arcát,hajviseletét, lakását, mintha az olvasó gyengeelméjû lenne, és el sem tudnaképzelni ilyen kézenfekvő dolgokat.Egy okos barátom szokta mondani: "Ûriember manapság már nem használhasonlatokat." Miért kellett hát akkoriban közismert jelenségeket hasonlatokkalkörülírni? S kit érdekel, milyen volt az idő, amikor elindultam Budáról Pestre,állást keresni? Mindez még irodalmunk didaktikus hagyományából fakadt, melyegyébként nem bizonyult időálló hagyománynak.Az is meglepett, hogy a világ értelmezésében, nagy vargabetûket megtéve,visszataláltam oda, ahonnan ifjan elindultam; a 'Tengertánctól' a 'Tótékhoz', agroteszkből a groteszkbe. "Élni: nyitott szemmel. Írni: csukott szemmel" - voltaz én rövidre fogott 'ars poeticám', amikor első írásaimat a Szép Szóleközölte.Eszem ágában sincs, hogy a groteszket mint egyedül üdvözítő látásmódotföldicsérjem. Amíg az írónak lesz miről írnia, mindig akad olyan tárgy, melypuszta szemmel látszik világosabban, de amolyan is, melyet fénytörő prizmán átérdemes nézni. Minden mozdulatunk felemás. Az ember, ha még oly biztosan áll isa lábán, mihelyt egyet lép, reszkírozza a hasra esést.Hogy miért mondtam le, hosszú esztendőkre, a groteszk "fekete humoráról"? Dejó volna ezért a stílusfordulatért is a "személyi kultuszt" felelőssé tenni!Csakhogy én már akkor áttértem a lassabb mozgású, részletező, "élethû" epikára,amikor Zsdanovnak még hírét se hallottam, egészen pontosan azon a délutánon,amikor behívóval a zsebemben, fekete parolis, fehér zsávoly egyenruhábanNagykátára érkeztem, és húsz perc múlva, a parancsnokság parkjában, azon feketeparolisan, fehér egyenruhásan, kezemen még a fehér szarvasbőr kesztyûvel, márkikötve lógtam egy fáról.Talán csak afféle szép szólás, hogy egyszerre tudunk sírni és nevetni. Énezt, és ami ezután következett, életem legmegrázóbb és leggroteszkebb

élménysorozatát, nagyon sokáig nem voltam képes "fekete humorral" látni ésmegírni.'A groteszk felé' - írtam alcímül e kötet fölé. Egy kis nagyképûséggel azt isírhattam volna: 'Humorom önéletrajza'. És csupán azért, hogy az önéletrajzteljes legyen, mintegy második előszóképpen, a kötet elé tettem elsőnyomtatásban megjelent novellámat, a Tengertáncot. Persze, az a borzongatóhatás, amit ez a kis írás a nácizmus közegében kisugárzott, veszendőbe ment.Helyette talán kap egy kis visszfényt a Tótéktől és a könyv utolsó novelláitól.Van abban is valami borzongató, ahogy vér szerinti rokonok, időben, térbenelszakadva, egymást néha még névről sem ismerve, egyszerre tudnak különbözni éshasonlítani.1966 márciusTENGERTÁNC(1941)Ebédnél kezdődött a baj, amikor Olaj kezéből kiesett a kés, és kivételesen nemnyelével, hanem hegyével esett a kőpadlóra. Elnyújtott, hosszú zizzenésthallatott, mint a csorba hangvilla; hangja idegtépően vibrált az asztal alól,végigfutott a gerincen, és az agyba kergette a vért. Kamilla fölpattant, ésvisított egy vérfagyasztót, de az ápoló rá se hederített, a kerti ágyásokatnézte az ablakból, és az ágyások közt egy rigót. "Ezek - gondolta - csakvisítoznak, de máskülönben nincs velük baj." A rigó ugrált, örült az életnek,az ápoló nézte, s örült a veszélytelen beosztásnak.- Foglaljon helyet! - szólt rá Kamillára Olaj. - Mire való ez a visítozás?Nem szerette a lármát. Jogász volt, amikor kitört a háború, és egygránátnyomás billentette ki az egyenesből. Azóta mindentől borzadt, ami golyókfütyölésére, gránátok sivítására emlékeztette. Kamilla viszont azt nem bírtaelviselni, ha csillapították; most is remegni kezdett a szája, szeme kidülledt,fölkapta a padlóról a kést, és egy boldog sikollyal beledöfte az ápolólapockájába.A kés, az előírások szerint, tompa volt ugyan, de a tompa kés is kés. Amikoraz ápoló hang nélkül előrebukott, mindnyájan fölugrottak az asztaltól.Ami ezután következett, úgyszólván magától ment. Az ápolótól elvették akulcsokat. Kinyitották az ajtókat, egyiket a másik után, osztályról osztályrahaladva. A fölpattanó ajtókon, mintha ott várakoztak volna mögöttük, csak úgytódultak kifelé a betegek. Dobogó lépések, kiáltások visszhangzottak afolyosón. "No még egyet! No még egyet!" - kiabálta a szkizofréniás Héring, haegy ápoló vagy orvos került elő valahonnan; zihálva, egy zongoraszékkel akezében rontott nekik, és úgy csapta agyon őket, mint a falon a legyeket.Akit a zárt ajtók mögül kiszabadítottak, csatlakozott a tömeghez. Volt; aki azuhany alól jött, és víztől csepegve, pőrén követte őket; volt, akitelkábítottak, s most félig hunyt szemmel, tántorogva jött, álmában. Korec, akitnappal a rémek hajszoltak, éjjel pedig búskomorság gyötört, e túlfûtöttpercekben váratlanul életrevalónak bizonyult.- Így nem mehetünk az utcára! - kiáltotta. - Fel kell törni a ruhatárt!Feltörték a ruhatárt, és válogatás nélkül kapták magukra a ruhákat, ahogyjött. Olaj rózsaszínû flamingókkal díszített női pongyolába bújt, éstûzoltósisakot csapott a fejére, Korec reverendát öltött, és - merész ízléssel- strucctollas kalapot keresett hozzá. Kamilla egy tábornok köpenyére lelt,esernyőt kötött a derekára, fejdíszül pedig rókamálas kucsmát választott,amilyent a máramarosi ószeresek viselnek. Szerencsére óriási volt a választék,s így még e kapkodásban, sietségben is sikerült mutatósan felöltözködniük. Afőorvost, aki váratlanul előkerült, bepofozták a női illemhelyre, és rázártákaz ajtót.Leözönlöttek az udvarra. Széles jókedvükben már nem tudták, mit csináljanak;Kamilla a kardját forgatta, Rudolf császár a lengyel himnuszt énekeltegyermekhangon, Mohamet négykézláb mászkált, és fejével a feneküket bökdöste.

Ekkor Korec kiállt a kapu elé, és imponáló eréllyel rájuk kiabált- Ne lopjuk a napot! Sorakozó!A megrémült kapus kinyitotta a vaskaput, és tisztelgett. A balszárnyépületből kihallatszott az illemhelyre zárt főorvos üvöltözése, amikor őkmár kitódultak az utcára.Olaj lépkedett az élükön, egyedül, mögötte Korec és Kamilla, és aztán atömeg, teljes összevisszaságban. Héring, a legkövérebb, az oszlop végénfutkosott, és zihálva próbálta őket megállásra bírni. "Vesztünkbe rohanunk -könyörgött -, ha nem szervezzük meg a dolgot!" Szervezésre azonban nem is voltszükség. A tömeg az ösztönére hallgat; most is akadtak egyesek, akik taxitkerítettek, és odakiáltották Olajnak:- A Belvárosban találkozunk!S már száguldottak is, hogy sorra vegyék a nagy állami tébolydákat, akórházak elmeosztályait s az előkelő idegszanatóriumokat. Mindenütt kitárták akapukat, feltörték az ajtókat, s már indult is a népözön a Belváros irányában.Mi szükség lett volna szervezésre? Sokan, akik csak házi ápolásra szorultak,mit sem tudtak az egész mozgolódásról, de egyszerre fölkapták a fejüket,kikászálódtak a karosszékből, sárcipőt húztak, és verdeső cimpákkal,szimatolva, lobos szemmel meneteltek a város központja felé. Tömegével jöttek akertvárosokból, sőt, vidékről is, a menetrendszerû gyorssal. A tehetősebbek,akik a család jóvoltából külországi fürdőhelyeken gyógyíttatták magukat,hirtelen megtorpantak a San Remó-i vagy gr~fenbergi sét~ínyon, félrehajtottákfejüket, mintha valami távoli neszre fülelnének, aztán hanyatt-homlok rohantaka legközelebbi utazási irodába. A felkelés hírszolgálata nemcsak megbízható,hanem olcsó is volt.A Belvárosba Olaj érkezett elsőnek. Héring egy nyitott társzekeret rekvirált,amin a vágómarhát szállítják a közvágóhidra; ezen járták be az utcákat, ahol ajárókelők összeszaladtak, röhögtek, és hangos megjegyzéseket tettek rájuk. Olajnem sokat törődött ezzel; emelt fővel, keresztbe font karral szemlélte agyülekező csoportokat. Egy idő múlva intett Moharcetnek, hogy szórja akanálisba a konfettit; ettől, amint az várható volt, elment a csőcselék kedve anevetéstől.- Mi lesz a muzsikával? - érdeklődött Olaj.Ez Héring dolga volt, aki tüstént útnak indult, s kijelentette, hogykizárólag önálló hangversenyeken szereplő muzsikusok vagy legalábbis aktívzenetanárok kaphatnak helyet a zenekarban.Ahogy ők sokasodtak, úgy nőtt körülöttük a tömeg. Előkerültek az újságírók,de Olaj, akire valósággal záporoztak a kérdések, csak ennyit válaszolt:- Egyelőre nincs mit mondanom - de ettől rögtön tágulni kezdtek a skriblerek,és a hátukon szánkázott a hideg.Az igazat megvallva, se Olaj, se a mindig felhőkben járó Kamilla se mertevolna hinni, hogy ekkora visszhangja lesz a megmozdulásnak. Az utcák - megannyitölcsér, mely nyílásával a város központja felé nézett - öntötték a tömeget.Mindenünnen jöttek, egyre újak, kiapadhatatlanul. A járókelőknek most már nemvolt nevethetnékjük. Valaki kihívta a rendőrséget, jött is két riadóautó, aztánmég három, még hét, de ezeket valósággal felszippantotta a tömeg, melyegyszerre száz karral nyúlt a rendőrökért, eldbb a kardot, aztán a gumibototszedték el tőlük, utoljára az egyenruhát. Le se kászálódtak a riadóautókról,csak ültek, dideregve, tenyerükkel szemérmüket takarva, rémült szemmel, aztánaz egyik, akinek a félelemtől egészen lila lett a szája, azt hebegte:- Éljen Olaj!Így kezdődött a tánc.De közben is nőttön-nőtt a tömeg. Jöttek a nem köz-, csak önveszélyesek, afélbolondok, a szelid hülyék; jöttek az eszelősök, az agyalágyultak, akelekótyák. Jöttek a bogarasok, a félküllősök, a bélyeggyûjtők, a zavaros agyúfeltalálók, a kisiklott zsenik. Jöttek a járda szélén járók és azok, akikpénteken nem ülnek vonatra. Akik alig várják, hogy egyszer a szemük láttárakiugorjék valaki az ablakon, és akik szívükön viselik a haza sorsát, de ütik-verik a gyerekeiket. Aztán azok jöttek, akiket félretoltak, leköpdöstek, vízalá nyomtak, kiröhögtek; és mindjárt őutánuk a józanok és egészségesek. Bánatos zongorahangolók jöttek, rúdra tûzött kaktuszokat lengetve; sintérek,örökméccsel a kezükben, rideg lelkületû bankigazgatók, hárfázva. Petárdákkaljöttek a pártában maradt postáskisasszonyok, eljöttek a politikusok is, óriásiolajfestményeket hordozva, melyeken nyugvófélten volt a nap, s egy anya ölébenringatta gyermekét. Lihegve jöttek, borzas fővel, verejtékben úszva, tolták,lökték, egymásba préselték egymást, mert mindenki attól félt, hogy lemarad.A vezetők - Olaj, Korec és Kamilla - a vágóállatok rekeszeiben állvafegyelemre intették a tömeget. Héringet meg a zenekart a külvárosokba küldték,propagandahangversenyre; Rudolf császár a laktanyákat vette sorra, Korec avízmûveket foglalta el, Moharcet a rádiót és a telefont. Egy helyütt, aFiastyúk utcai Vénusz Mozi gépházából revolverlövések fogadták őket, demindjárt felgyújtották a mozit. (Két halott.)Eközben vonaton és repülőgépen egymás után megérkeztek a külföldi barátok.Számuk légió; mutatóba itt csak azokat soroljuk föl, akik azt képzeltékmagukról, hogy ők egy sajt. (Gorgonzola Zürichből, Trappista Aix-les-Bains-ből,s a londoni ideg- és elmeklinikáról egy köztiszteletben álló aggastyán, akiötvenöt évet töltött egy rögeszme szolgálatában, oly eredményesen, hogyérkezésekor az egész repülőtéren sajtszag uralkodott.) Látnivaló, hogy egyiksem újonc a pályán, de minden harci tapasztalatuk ellenére Olaj egy fejjelkimagaslott közülük. Keveset beszélt, de mindig a kellő szót mondta ki; adélutáni órákban szinte önmagát múlta felül... Estére a küzdelem eldőlt:győzött a felkelés.Kihirdették az ostromállapotot. A Parlament palotájában ideiglenes börtöntrendeztek be; Olaj, az ő párját ritkító puritán gondolkozásával, egysonkafüstölőben ütötte föl főhadiszállását. Innen vitték szét, táblaszalonnákraés füstölt oldalasokra írva, az első nagy jelentőségû rendelkezéseket. Agyőzelem másnapján mindenki kapott egy tubus vazelint; több gyermekescsaládanyák - rangkülönbség nélkül - egy üvegvágót is kaptak, bukott leányok éshadiárvák egy zacskó madáreledelt. Halálbüntetéssel sújtották az üzérkedést, akörömrágást viszont tisztiorvosi engedélyhez kötötték. A nyelvészek javaslatárabizonyos szavak fogalmi körét kiszélesítették, főleg olyan élelmiszerekkelkapcsolatban, melyek nem voltak kaphatók. Eszerint szabad volt a szárazkenyeret "vajas kenyér" néven enni, ha pedig valaki két fél zsömlét egymásraborított, azt teljes joggal nevezhette "sonkás zsömlének". Szegénysorsúszemélyek, akiknek nem volt pénzük villamosra, vasútra vagy színházjegyre,ezentúl fillérekért vásárolhattak olyan jegyeket, melyek a megszólalásighasonlítottak az igaziakra, de mégsem jogosítottak se villamos-, sevonatutazásra, sem pedig színházba menésre. Az első örömmámorban, a győzelemmásnapján, ezrek és ezrek vásároltak olyan operajegyeket, melyekkel nemléphettek be az Operába.Zúgtak a harangok, zászlódíszben pompázott a város, de a vidék is lángolólelkesedéssel csatlakozott, sőt, külföldön nagy fölvonulásokat rendeztek arokonszenv jeléül. Harmadnap népgyûlést hirdettek a Szabadság téren. Az útonfélmillió ember állt sorfalat, a téren háromszázezren szorongtak, és vártákOlajt, a "főtestvért", a mellék-, a pót- és kistestvéreket, az öcsöket éshúgokat, az egész díszes pereputtyot.Amikor Olaj az emelvényre lépett, ablakok törtek be a tömeg ordításától.Aztán, amikor a mellvédhez lépett, egyszerre csönd lett, súlyos, fülledt csönd;töltött ágyúk hallgatnak úgy, mint most a nép. Olaj fölszegte fejét, ésbeszélni kezdett. Hangja zengésétől a. Bazilika tornyában magától megkondultegy harang, s a virágágyakban elájultak az árvácskák.Csak ennyit mondott:- Egyedem, begyedem, tengertánc...Nem is beszélhetett tovább. Ez több, mint amennyit az ember elviselni képes!A tömeg fölüvöltött, fölsírt, följajdult, eggyé vált és összefolyt. Kinek-kinekmég megvolt a saját cipőfûzője, fülcimpája, egyebe. De mi a fontos? A vér márközös edényzetben áramlott keresztül rajtuk, és közös lett bennük az akarat.
 
 
0 komment , kategória:   Örkény István - Nászutasok a  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3497
  • e Hét: 8789
  • e Hónap: 88347
  • e Év: 2029627
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.