Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2012-08-06 10:05:47, hétfő
 
  Fekete Vince
VAK VISSZHANG



,,Mért vág neki...az erdőnek?"
Sz. I.

A FÁK, AZ ÉG, HALK KOPÁCSOLÁS

Mentünk ki a meredek oldalon. Véletlen
valahogy rosszul léptem. A bokám fájt, talán
meg is dagadt, sajogott. A fák koronái
között madarak kergették egymást. Talán csókák.
Vagy seregélyek. Pár napja csak ketten, de nem
éreztünk semmi szabadulás-félét, csak hogy a
fény, mint valami nesztelen inga, most egyenletesebb
pászmákban köröz fönt, a fák hegyénél.
Semmit nem értettem, csak a fákat láttam, magasan
fölöttünk az eget. Mint amikor valami újból indul,
valami, ami eztán már csak másmilyen. A duruzsoló
csend külön hangokra oszlik. Kitartó, egyenletes
kopácsolás, halk makogás, suhanó sóhajtás, elhaló,
mohán huppanó galopp az öreg-erdő mélyéről.


AMIT A HALÁLRÓL

Egy kis ágat fogsz meg. Az első törpebokorét. Egy
pillangó rebben fel onnét és belibeg a fák közé. És
milyen cikcakkos, gyors repülésű egy fészkéből
hirtelen kicsapó madár. Az első, kiálló mohos kőig
meg sem áll. És hogy menekül az avar levelei között
egy elevenszemű gyík. Lenézek a földre és
eszembe jut, amit tegnap a halálról mondtál. Az
új rügyektől a mélybe lökött tavaszi levelek.


LÁTNI, ÉREZNI

Látni kell mindent. Megérinteni, érezni.
Megfogni, megsimogatni a virágot, a fát,
a követ, a mesét ringató lombokat.
Zöldbársony mohapárnák, árokszerű
mélyedésekben puha levélsüppetegek,
ahol mocorgó vackolásra ágyaz a természet.


VIHARLÁMPÁK FÉNYE

Ki tudja, hogy az erdő, amelyben oly gondtalan
jár, nem ismer vadmacskát, amely az őzek torkát oly
könnyedén harapja át, nem fél a fáktól. Az ágak
neki veszélyek terheit nem lebegtetik. Nem fél, ha
otthagyja cipője nyomát a tisztásszéli hófoltok
szarvas-, vaddisznó-, és medvenyomai között.
Viharlámpák fénye. A rekedt kiáltást magában
visszaküldő vak visszhang.


ÜLÜNK AZ AUTÓBAN

Ülünk az autóban az erdei úton. Szakad az eső.
Előttünk, az úton kiöntött a patak, folyik, zubog
a kakaószerű sárga lé. Amikor még csak ritkás,
nagy cseppekben hullt, még visszaszaladtam az
erdőbe. A csuromvíz szatyorban most néhány
nedves gomba párállik: csiperke, róka-, két
testes vargánya. Egy szürke felhő előttünk,
mint a függöny, a szélben tovalibben.


FÁK VÉRE

Mint az öreg fák törzsén, nyers baltarovátokból
kicsorgó mézédes nedv: fák édeskés vére.
Hajamból a homlokomon át bekúszik a nyakamba,
arcomba, a számig valamilyen szúrósan édes lé.
Ujjaddal belülről a párás szélvédőre írsz. Mondhatom
is, kérdezted. Mondhatod is, mondtam.


MUSTÍZŰ DÉL

Az eső előtt még egy vízre hajló öreg bükkfa tövében
ültünk. Mögöttünk párált, lélegzett a hegy. Messziről
kolompok hangja, juhoké, és kutyák csaholása. Az út
az erdőből ott éppenhogy kiért. A nap már a messzi
dombok fölött. A szellő kék borsikabogyók hamvát
hintette a völgyre. Mustízű dél. Fiataloké.


MAGYARÁZOK

Magyarázok neked, mutogatom körben a dombokat.
Mesélek a mögöttük elterülő vidékről. Látod azt a
színt? Érzed ezt az illatot? Ami, lehet, már rég nincs
is, amit már csak a képzeletem idéz. Egy darabig
észrevétlenül állsz, majd megértően bólogatsz.
Sajnálom, hogy abban az élményben
nem osztozhatunk.


DÉLUTÁN

A csikókályhából a meleg, mint puha, óvó,
simogató kéz. A kis ház teraszán a tegnap
lemázolt, tuskókból eszkábált ülőkék, a turista-
székek, mind csupa víz. A felhők minden órában
más irányból húzódnak elő. Délután van. Április.
Születésem hava. Már csak ritkás, kevés eső.
Hatszáz és félszáz méter a tengerszint fölött.


MIÉRT?

Vajon mért vágunk neki az erdőnek? A mormolónak,
a sötétnek, a borzongatónak, az ismeretlennek. Vajon
mit keresünk ott? A járhatatlant, a félelmeset? Vajon
mért vágott neki valamikor, annyi évvel azelőtt?
És tudta-e, hogy meddig jut el apró lábain, tudta-e,
hogy amikor zúg, csak a széltől védi őt a rengeteg?
Mi hívta, mi csábította? És vajon törődött-e vele,
hogy melyik fennsík az, amelyik napnyugovásig
megjárható? Félt-e a széltől, a hótól, félt-e az
állatoktól, félt-e a kiismerhetetlentől? Csapódó
ágak, rebbenő lepkék, gyíkok, madarak,
patadobogások, mohán huppanó galopp hangja
csalta beljebb. Vajon látni kell-e mindent,
érteni, érezni, fogni? Közeledik-e majd
a megmentő viharlámpák imbolygó fénye?
Hallja-e, meghallja-e majd a rekedt kiáltást?
És jó-e ott az alomágyon, jó volt-e ott neki?


TALÁN

Visszhangzik, csapkod a hang, és suhognak,
búgnak az erdő fái, mint a szélben a hatalmas
gabonatáblák. Hány nap járóföld az út? Hány
nap, és vajon visszatalál-e? Kérdezem. Nem szólsz
semmit. Bólogatsz. Talán. Mondod. Talán nem.
Válaszolod.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Vince VAK VISSZHANG   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3852
  • e Hét: 3852
  • e Hónap: 83410
  • e Év: 2024690
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.