Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 70 
szeretettel
  2013-10-09 13:34:23, szerda
 
  Kung mester beszélgetései



NYUGALOM, ÖRÖM, BÖLCSESSÉG

A Mester így szólt:

- Tanulni is megnyugtató. Messziről jött barátokkal beszélgetni is öröm. Ha az embert nem méltányolják s mégse duzzog, az is bölcs.


AZ EMBER GYÖKERE

Yu mester így szólt:

- Az olyan vallásos és alázatos ember, aki uralkodója ellen fellázad, ritka. Az olyan ember pedig, aki uralkodója ellen nem lázad, de felkelést szít, egyáltalán nincs. A bölcs a gyökérre vigyáz; ha a gyökér egészséges, a növekedés biztos. A vallás és az alázat az ember gyökere.


AZ ERKÖLCS

A Mester így szólt:

- Sima modor és hízelgő szó ritkán az erkölcs jele.


ÖNVIZSGÁLAT

Dsong mester így szólt:

- Önmagamat naponta háromféleképpen vizsgálom: vajon tettem-e valamit szívből másokért; vajon barátaimmal való beszélgetés közben voltam-e szavammal hűtlen; vajon megtartottam-e azt én, amit másnak tanítottam.


A TELJES EMBER

Dsi Hia így szólt:

- Aki a nagy embert tiszteli és előtte meghajlik, aki szüleinek segít és minden erejét nekik adja, aki az uralkodónak szolgál és önmagáról lemond, aki barátaival úgy beszél, mintha önmagával lenne, - arról hiába mondják, hogy hibás, én tudom, hogy teljes ember.


TANÁCSOK

A Mester így szólt:

- A bölcsnek nincs előítélete; azért vannak iránta bizalommal. Ami a tanulást illeti, ne ismerj határt.

Példád legyen az, aki hű és lelkiismeretes. Fődolgod legyen: a hit és az igazság. Ne legyen barátod, csak, aki hozzád hasonló. Ha van hibád, ne szégyelld megjavítani.


SZEGÉNYSÉG ÉS GAZDAGSÁG

Dsi Gung azt kérdezte:

- Lehet-e szegénynek és nem hízelgőnek lenni; lehet-e gazdagnak és nem kevélynek lenni?

A Mester így szólt:

- Lehet. Én azonban nagyobbat tudok: szegénynek s mégis vidámnak lenni, gazdagnak s mégis megbecsülni a törvényt.

Dsi Gung azt mondta:

- A dal is úgy mondja: Először kivágni, azután gyalulni, először metszeni, azután simítni. Ezt érti alatta?

A Mester így szólt:

- Veled, Si, már lehet komolyan beszélni. Ha megmondom az okozatot, kitalálod az okot.


ISMERET

A Mester így szólt:

- Nem törődöm azzal, hogy az emberek nem ismernek. Azzal törődöm, hogy nem ismerem az embereket.


A SARKCSILLAG

A Mester így szólt:

- Aki a maga erejéből önmaga ura lesz olyan, mint a sarkcsillag. Nem mozdul és az egész ég körülötte kering.


ÉLETPÁLYA

A Mester így szólt:

- Mikor tizenöt éves voltam, nyakig voltam a tanulásban; mikor harminc voltam, már szilárdan álltam; mikor negyven nem volt kétségem többé mikor ötven, az ég törvényét tudtam; mikor hatvan, tudtam hallgatni; mikor hetven, már követhettem a szívemet, s a törvényt nem léptem át.


A GYERMEKI KÖTELESSÉG

Mong I lovag azt kérdezte, hogy mi a gyermeki kötelesség lényege.

A Mester így szólt:

- Nem áthágni.

Fan Chi-nak, mikor később a kocsit vezette, a Mester elmondta és így szólt:

- Mong I lovag ezt kérdezte tőlem, hogy mi a gyermeki kötelesség lényege s én azt feleltem: nem áthágni.

Fan Chi azt mondta:

- Mit jelent ez?

A Mester így szólt:

- Ha a szülők életben vannak, szolgálni nekik, ahogy illik; ha meghaltak, eltemetni őket, ahogy illik és áldozni nekik, ahogy illik.


A SZÜLŐK

Mong Wu lovag azt kérdezte, hogy mi a gyermeki kötelesség lényege.

A Mester így szólt:

- Ne szerezz gondot szüleidnek, kivéve, ha beteg vagy.


TISZTELET

Dsi Yu azt kérdezte, hogy mi a gyermeki kötelesség lényege.

A Mester így szólt:

- A gyermeki kötelesség mai napság az, hogy valaki szüleit eltartja. De az ember kutyáit és lovait is eltartja. Mit ér az egész, tisztelet nélkül?


TANÍTÁS ÉS MEGVALÓSÍTÁS

A Mester így szólt:

- Egész nap Hui-val beszélgettem; olyan volt, mint a bolond, nem válaszolt. Mikor elment, láttam, hogy egyedül mit csinál. - Megtette, amire tanítottam. Nem! Hui nem bolond!


A JÓ TANÍTÓ

A Mester így szólt:

- Gyakorolni azt, ami régi és ismerni azt, ami új. Ez a jó tanító.


A BÖLCS

A Mester így szólt:

- A bölcs nem eszköz.


TANULÁS ÉS GONDOLKOZÁS

A Mester így szólt:

- Tanulni és nem gondolkozni fölösleges; gondolkozni és nem tanulni fárasztó.


NEGATÍV BÍRÁLAT

A Mester így szólt:

- Tévedéseket támadni ártalmas.


TUDÁS

A Mester így szólt:

- Yu, megtanítlak arra, hogy mi a tudás: tudni azt, amit az ember tud és nemtudni azt, amit az ember nem tud.


A HIVATALI ÁLLÁS TITKA

Dsi Dshong hivatalt akart elérni.

A Mester így szólt:

- Mindent meghallgatni, ami kétséges félretenni, ami marad, arra óvatosan válaszolni; ha ezt teszed, kevés hibát fogsz elkövetni. Mindent meglátni, ami veszélyes félretenni, azt, ami marad, óvatosan elintézni; ha ezt teszed, keveset fogsz megbánni. A beszédben kevés hibát elkövetni, a tettben keveset tenni: ez a hivatali állás titka.


A NÉP ENGEDELMESSÉGE

Ai hercege azt kérdezte:

- Mit kell tenni, hogy a nép engedelmes legyen?

Kung mester így szólt:

- Aki egyenes, azt fölemelni, hogy a görbéket nyomja. Így lesz, a nép engedelmes. Aki a görbéket emeli fel, hogy az egyeneseket nyomja, annak a nép nem engedelmeskedik.


NÉPNEVELÉS

Gi Kang lovag azt kérdezte:

- Lehet-e a népet figyelmeztetéssel hűségre és tiszteletre nevelni?

A Mester így szólt:

- Ha a népet szereted, hűséges lesz; ha leereszkedsz hozzá, tisztelni fog; emeld fel a józanabb embert, azt, aki nem az, tanítsd, s akkor minden rendbe jön.


VEZETÉS

Valaki azt kérdezte Kun mestertől:

- Miért nem vesz részt a mester az állam vezetésében?

A Mester így szólt:

- A jó vezetőnek tisztelnie kell szüleit és szeretnie kell testvéreit. Ez a vezetés titka. S ehhez nem kell, hogy az ember az állam élén álljon.


A HITETLEN

A Mester így szólt:

- A hitetlen ember! Mit kezdjek vele? Nagy kocsi rúd nélkül, kis kocsi hám nélkül. Mit kezdjek vele?


HÍZELGÉS, GYÁVASÁG

A Mester így szólt:

- Aki idegen szellemeknek szolgál, nem saját őseinek, - hízeleg. Aki látja kötelességét és nem teszi meg, - gyáva.


A HIÁBAVALÓ MODOR

A Mester így szólt:

- Akiben nincs szeretet, azon a modor nem segít.


AZ ÁLDOZAT ÉRTELME

Valaki azt kérdezte, hogy mi az uralkodó nagy ősének bemutatott áldozat értelme.

A Mester így szólt:

- Nem tudom. Aki tudná, annak a világot olyan könnyű lenne kormányozni, mint idenézni. S a tenyerét mutatta.


A VALLÁS

Amikor a Mester a királyi szentélybe lépett, minden egyes tárgy jelentőségét megtudakolta.

Valaki azt mondta:

- Ki mondja, hogy Dshou fia a vallást ismeri? Hiszen mikor a szentélybe lépett, minden tárgy jelentőségét megtudakolta!

A Mester meghallotta és így szólt:

- Ez éppen a vallás.


SAJNÁLAT

Dsi Gung azt akarta, hogy az újholdkor bemutatott bárány-áldozat szokását megszüntessék.

A Mester így szólt:

- Kedves Si! Te a bárányt sajnálod, én a szokást.


NEM LEHET RAJTA SEGÍTENI

A Mester így szólt:

- Ha az ember manapság az uralkodót szolgálva igazságos, azt hiszik, hogy hízeleg.


AZ URALKODÓ ÉS A HIVATALNOK

Ding herceg azt kérdezte, hogy az uralkodó miképpen bánjon a hivatalnokkal és a hivatalnok miképpen szolgáljon az uralkodónak.

Kung mester így szólt:

- Az uralkodó bánjon hivatalnokaival úgy, ahogy azt a szokás követeli; a hivatalnok szolgálja az uralkodót úgy, ahogy azt a lelkiismeret követeli.


AZ ÉG HARANGJA

I tartomány határőre szerette volna a Mestert megismerni és így szólt:

- Ha a határon nagy ember utazik át, mindig meglátogathatom.

Bevezették s amikor kilépett, azt mondta:

- Barátaim! Nincs baj! Nincs még vége semminek! Azt hittem, hogy Isten szava örökre elnémult, - és most itt ez a nagy harang!


AMI ELVISELHETETLEN

A Mester így szólt:

- Magas állást tehetség nélkül, vallásos szertartást kegyelet nélkül, temetést gyász nélkül nem tudok elviselni.


ISMÉT AZ ERKÖLCS

A Mester így szólt:

- Erkölcs nélkül az ember sem a tartós szükséget, sem a nagy jólétet nem bírja ki. Az erkölcsös ember elégedett és békés; a bölcs tudja, hogy csak egy vagyon van, az erkölcs.


SZERETET ÉS GYŰLÖLET

A Mester így szólt:

- Csak az, akinek erkölcse van, tud szeretni és gyűlölni.


BÖLCSESSÉG ERKÖLCS

A Mester így szólt:

- Az emberek hírnevet és gazdagságot kívánnak; de, aki a javakat érdemtelenül éri el, ne ragaszkodjon hozzájuk. Az emberek a szegénységet és az alacsony sorsot kerülik; de aki ezekhez érdemtelenül jut, ne igyekezzen megszabadulni tőlük. A bölcs aki az erkölcsöt elejti nem bölcs. Az igazi bölcs az erkölcs törvényeit egyetlen ebéd idejére sem szegi meg. Szükségben, aszályban, viharban és veszélyben állhatatos.


VAN ILYEN EMBER?

A Mester így szólt:

- Még senkit sem láttam, aki az erkölcsöt szereti és az erkölcstelent gyűlöli. Aki az erkölcsöt szereti, az mindennél többre tartja. Aki az erkölcstelent gyűlöli, annak ereje oly nagy, hogy semmi rossz nem érheti. - Még senkit sem láttam, hogy ne bírta volna el, ha reggeltől estig az erkölcsön kell dolgoznia. Talán van ilyen ember. Én azonban még nem láttam.


HATÁRSÉRTÉS

A Mester így szólt:

- A határt mindenki saját módján lépi át. Mondd meg, hogy milyen határsértést követtél el és megmondom, hogy ki vagy.


AZ ÉLET TÖKÉLETES BEFEJEZÉSE

A Mester így szólt:

- Reggel megismerni az igazságot és este meghalni.


AKI MÉG NEM SZÁMÍT

A Mester így szólt:

- A művelt ember az igazságra törekszik. De aki foltos ruháját és szegényes táplálékát szégyelli,

az még nem számít.


ELFOGULATLANSÁG

A Mester így szólt:

- A bölcs nem elfogult, sem amikor elfogad, sem amikor elutasít. Az igazság oldalán áll.


KI MIT KERES

A Mester így szólt:

- A bölcs a súlyt az értékre teszi, a közönséges ember a külsőre; a bölcs a törvényt keresi, a közönséges ember a hatalmasok kegyét.


ELŐNY ÉS ZAVAR

A Mester így szólt:

- Aki mindig az előnyt keresi, állandó zavarban él.


ERKÖLCS ÉS KORMÁNYZÁS

A Mester így szólt:

- Aki államát az erkölcs törvényeivel kormányozza, ugyan mi baj érheti? Annak, aki államát nem az erkölcs törvényeivel kormányozza, ugyan mit használ az erkölcs?


AMI TÖBB

A Mester így szólt:

- Gondod ne az legyen, hogy nincs hivatalod, hanem hogy arra érdemes légy. Gondod ne az legyen, hogy nem vagy híres, hanem hogy arra méltó légy.


AZ EGYETLEN MONDAT

A Mester így szólt:

- Úgy-e, Shen, tanításom nem több, mint egyetlen mondat?

Dsong mester válaszolt:

- Egyetlen mondat.

Amikor a Mester kiment, a tanítványok azt kérdezték:

- Melyik az a mondat?

Dsong mester így szólt:

- Légy hű önmagadhoz és légy jó máshoz. Ez a Mester tanítása. S ebben minden benne van.


KÖTELESSÉG ÉS HASZON

A Mester így szólt:

- Ami a bölcs szeme előtt áll: a kötelesség; ami a közönséges ember szeme előtt áll: a haszon.


A SZÜLŐK KORA

A Mester így szólt:

- A szülők éveiről az ember ne feledkezzen meg soha; azért, hogy örüljön fölötte, s azért, hogy aggódjon miatta.


SZÓ ÉS TETT

A Mester így szólt:

- A régiek keveset beszéltek; már csak azért is, hogy ne mondjanak többet, mint amennyit tettek.


A LEMONDÁS

A Mester így szólt:

- Kevesen vannak, akik azért vesztettek valamit, mert lemondtak róla.


AZ IGAZI ÉRTÉK

A Mester így szólt:

- Az igazi érték nem marad magában; biztosan talál barátot.


ERKÖLCS ÉS ÉRZÉKISÉG

A Mester így szólt:

- Még nem láttam embert, akinek jelleme szilárd.

Valaki azt mondta:

- Shen Chang.

A Mester így szólt:

- Chang érzéki. S hogyan lehet az ilyen ember szilárd jellemű?


AMIRŐL A MESTER HALLGAT

Dsi Gung szólt:

- A Mester sokat beszél a műveltségről és a művészetről. A természetről és a világrendről azonban nem mond semmit.


KÖZKEDVELTSÉG

A Mester így szólt:

- Yen Ping Dshong érti, hogyan kell az emberekkel bánni. Hosszú évek óta forog közöttük, s még mindig közkedveltségben áll.


KI TUDJA?

Dsi Dshong azt kérdezte:

- Dsi Wen háromszor került Chu tartomány kancellári székébe, de egyszer sem örült neki. Háromszor küldték el, de egyszer sem bánkódott miatta. Sőt még kötelességének tartotta, hogy utódait a hivatalba bevezesse. Hogyan kell őt megítélni?

A Mester így szólt:

- Lelkiismeretes ember.

Arra a kérdésre, hogy erkölcsös volt-e, azt mondta:

- Nem tudom, erkölcsös volt-e.

- Amikor Tsui tábornok az uralkodót, Tsi hercegét meggyilkolta, a bölcs, bár tíz négyesfogata volt, elhagyta Chen Wen-t, minden földjét, vagyonát és kivándorolt. Más országba került, de azt mondta: itt az emberek éppen olyanok, mint a mi Tsui tábornokunk s ismét kivándorolt. Más országba került, de ismét azt mondta: itt az emberek éppen olyanok, mint a mi Tsui tábornokunk, s újra kivándorolt. Hogyan kell őt megítélni?

A Mester így szólt:

- Tiszta ember.

Arra a kérdésre, hogy erkölcsös volt-e, azt mondta:

- Nem tudom, erkölcsös volt-e.


ELÉG

Gi-ről, a bölcsről azt beszélték, hogy mielőtt cselekszik, háromszor meggondolja magát. A Mester hallott felőle és így szólt:

- Kétszeri meggondolás is éppen elég.


A BÖLCSESSÉG MÉRTÉKE

A Mester így szólt:

- Ning Wu lovag, míg az országban rend volt, bölcsen uralkodott. Mikor felfordulás következett, olyan volt, mint a bolond. Bölcsességét mások is elérhetik. Bolondsága utolérhetetlen.


EZ AZTÁN A KÉRDÉS!

A Mester így szólt:

- Ki igazolja, hogy We Shang Gau becsületes? Mikor egyszer valaki ecetet kért tőle, a szomszédba ment kölcsönkérni, hogy adhasson.


A MESTER SZÍVE VÁGYA

Yen Yüan és Gi Lu a Mesterrel együtt ültek. A Mester így szólt:

- Most mondjátok el, mi az, amit szívetekben igazán kívántok.

Dsi Lu kezdte:

- Kocsit és lovat szeretnék és finom prémes bundát. Barátaimmal együtt használnám, s ha azok elkoptatnák, nem haragudnék.

Yen Yüan azt mondta:

- Nem szeretnék azzal, ami bennem jó, dicsekedni, és nem szeretném, ha valakire rászorulnék.

Dsi Lu pedig:

- Szeretnénk a Mester szíve vágyát hallani.

A Mester így szólt:

- Az öregeknek békés öregséget, a barátoknak hűséges barátságot, a szegényeknek védelmet és biztosságot.


KIVÁLÓSÁG?

A Mester így szólt:

- A tizenöt családot számláló faluban biztosan van olyan lelkiismeretes és igazságos ember, mint én; miért ne lenne olyan, aki úgy szeretne tanulni, mint én?


ÁLLAMI SZOLGÁLAT

Gi Kang lovag azt kérdezte, hogy Dshong Yu alkalmas-e az állami szolgálatra. A Mester így szólt:

- Yu elszánt. Mi akadálya lenne állami szolgálatának?

A lovag azt mondta:

- És Si alkalmas az állami szolgálatra?

A Mester így szólt:

- Si lelkiismeretes. Mi akadálya lenne állami szolgálatának?

A lovag azt mondta:

- Kiu alkalmas az állami szolgálatra?

A Mester így szólt:

- Kiu ügyes. Mi akadálya lenne állami szolgálatának?


AZ ERŐ

Chan Kiu azt mondta:

- A Mester tanítását mindenekfölött szeretem. Megvalósításához azonban erőm kevés. A Mester így szólt:

- Ha erőd kevés, a fele úton kidőlsz; de ne feküdj le az út elején.


TUDÓSNAK LENNI KÉTFÉLEKÉPPEN

A Mester így szólt Dsi Hia-hoz:

- Légy tudós úgy, ahogy a bölcs, ne úgy, ahogy a közönséges ember.


EMBERKERESÉS

Dsi Yu Wu Chang városának kapitánya volt. A Mester így szólt:

- Leltél emberre?

Mire az:

- Tan-Tai Mie-Ming van itt, nem jár mellékutakon és sohasem láttam nyilvános épületben, csak ha hivatalos dolga volt.


BECSÜLET

A Mester így szólt:

- Az ember becsületéből él; ami ezenkívül van, csak véletlen és kitérés.


A LEGMAGASABB FOK

A Mester így szólt:

- Aki tud, nincs olyan messze mint aki keres. Aki keres, nincs olyan messze, mint az, aki derűs.


AKIVEL LEHET BESZÉLNI

A Mester így szólt:

- Aki az átlagon felül áll, annak a magas dolgokat el lehet mondani. Aki az átlagon alul áll, annak a magas dolgokat nem lehet elmondani.


BÖLCSESSÉG ÉS ERKÖLCS

Fan Chi azt kérdezte, hogy mi a bölcsesség. A Mester így szólt:

- Bölcs az, aki az emberek dolgával törődik, a szellemeket és az isteneket tiszteli, de tőlük távol tartja magát. Fan Chi azt kérdezte, hogy mi az erkölcs.

A Mester így szólt:

- Erkölcsös ember számára először a kötelesség, aztán a jutalom.


AZ ÉRTELEM ÉS A SZÍV TUDÁSA

A Mester így szólt:

- Aki a súlyt az értelemre és a tudásra teszi, az a víznek örül; aki a súlyt a szívre és a vallásra teszi, az a hegynek örül. Az értelmes szereti a mozgást; a vallásos szereti a nyugalmat. Az értelmesnek sok a barátja; a vallásosnak hosszú az élete.


FÁJDALOM

A Mester így szólt:

- A tehetségeket nem ápolják, a tanultakat nem beszélik meg, a kötelességeket ismerik, de nem teljesítik, az ember tele van hibával és nem tehet ellene semmit: ez az, ami igazán fáj.


MI A TEENDŐ?

A Mester így szólt:

- A célt megválasztani, s a hozzávezető útra lépni, a termékeny tehetségekbe kapaszkodni, az erkölcsre támaszkodni, a művészeteket nem elhanyagolni.


A JÓ HADVEZÉR

A Mester így szólt Yen Hui-hoz:

- Szolgálatban tevékenynek lenni, szolgálton kívül elrejtőzni. Csak mi ketten tudjuk, hogy mi ez.

Dsi Lu azt mondta:

- Ha három hadsereget kellene vezetned, kit vennél magadhoz?

A Mester így szólt:

- Azt, aki puszta ököllel a tigrisnek rohanna, a folyónak indulna csónak nélkül és vakmerőn a halált keresné, azt nem venném magamhoz. Szívesen azt venném, aki, ha már elvállalta, lelkiismeretes, meggondolt és valóban cselekszik.


GAZDAGSÁG

A Mester így szólt:

- Ha a gazdagságot holtbiztosan el lehetne érni, én is nekifognék, még ha egész nap korbáccsal kellene járnom, akkor is. Mivel nem lehet, hajlamomat követem.


HÁROM ESET

A Mester három esetben volt különösen elővigyázatos: ha böjtölt, ha háború volt és ha meghűlt.


ÖNJELLEMZÉS

She hercege azt kérdezte Dsi Lu-tól, hogy milyen ember ez a Kungtse. Dsi Lu nem is válaszolt.

Később a Mester így szólt:

- Miért nem mondtad neki egyszerűen: olyan ember, aki annyira keresi az igazságot, hogy enni is elfelejt, barátai közt a gyászról is megfeledkezik, és észre sem veszi, amint az öregség eléri?


A RÉGIEK

A Mester így szólt:

- Nem születtem szívemben az igazsággal; mindenekfölött szeretem a régieket, és minden erőmmel követem őket.


AZ UTOLSÓELŐTTI FOK.


A Mester így szólt:

- Vannak emberek, akik teljesen tudatlanok, s mégis nagy tevékenységet fejtenek ki. Mindent meghallani, a jót kiválasztani és követni; mindent meglátni és megérteni: ez a bölcsességnek legalább is utolsóelőtti foka.


LÁNGÉSZ! ERKÖLCS!

A Mester így szólt:

- Lángész! Erkölcs! Hogyan merészelnék ilyen címre igényt támasztani? Mindössze türelmesen törekszem és másokat is arra tanítok, hogy türelmesen törekedjenek.

Gung Si Hua így felelt:

- Igaz. S ez az, amit mi, tanítványok, hiába szeretnénk megtanulni.


ELLENTÉT

A Mester így szólt:

- A bölcs fölényes és nyugodt; a közönséges ember mindig tele van gonddal és izgalommal.


AZ ERKÖLCS LEGMAGASABB FOKA

A Mester így szólt:

- Tai Ben-ről elmondható, hogy az erkölcs legmagasabb fokát elérte. Háromszor mondott le az uralomról és a nép még csak meg se dicsérhette.


AZ UTOLSÓ TANÍTÁS

Dsong mester beteg volt. Mong Ging lovag meglátogatta és azt kérdezte, hogy van?

Dsong mester így szólt:

- Ha a madár haldoklik, hangja panaszos; ha az ember haldoklik, beszéde jó. Az uralkodónak három dologra kell figyelnie: viselkedése ne legyen hanyag és ne legyen durva; arckifejezése legyen bizalomgerjesztő, szavaiban ne legyen illetlen és ne legyen közönséges. Ami az áldozati szokásokat illeti, arra úgyis vannak hivatalnokai.


YEN HUI JELLEMZÉSE

Dsong mester így szólt:

- Tehetségesnek lenni és a tehetségtelenektől tanulni; gazdagnak lenni és a szegényektől tanulni; fölösleggel rendelkezni s úgy élni, mintha nem lenne semmije; sértést elviselni és nem sértődni: - Yen Hui barátom volt az egyetlen, aki ilyen volt.


ÉLETSZABÁLY

A Mester így szólt:

- A dal ébresszen, a forma alakítson a melódia tökéletesítsen.


AMIT LEHET ÉS AMIT NEM

A Mester így szólt:

- A népet meg lehet tanítani arra, hogy a helyes úton járjon, de arra nem, hogy a helyeset megértse.


MEGJEGYEZNI VALÓ

A Mester így szólt:

- Légy őszinte és valódi, halálig hű az igaz úthoz; zavargó földre ne lépj, lázadó országban ne maradj; ha rend van, lépj előre, ha rendetlenség van, rejtőzz el. Ha valahol béke van és rend, a szegénység és alacsonyság szégyen; ha valahol rendetlenség van, a hírnév és gazdagság szégyen.


MÉRTÉK

A Mester így szólt:

- Akinek nincs hivatala, ne törődjön a kormányzással.


HASZONTALAN EMBER

A Mester így szólt:

- Azzal, aki tevékeny, de nem egyenes, - tudatlan, de nem figyel, együgyű, de nem hisz, - semmihez sem tudok kezdeni.


TANULÁS

A Mester így szólt:

- Tanulj, mintha még nem érted volna el és mégis attól félnél, hogy elveszíted.


A HÍRES EMBER

Egy Da Hiang környékéről való ember azt mondta:

- Kung mester biztosan nagy ember. Sokat tud, de semmit sem tett, amivel nevét megörökítette volna.

A Mester meghallotta és tanítványához így szólt:

- Ugyan mihez fogjak? Kocsihajtóvá legyek, vagy íjlövésszé? Azt hiszem kocsihajtóvá kell lennem.


AMI HIÁNYZOTT

A Mesterből négy dolog hiányzott: nem volt véleménye, nem volt elfogult, nem volt makacs és nem volt önző.


A LÁNGÉSZ

Egy miniszter azt kérdezte Dsi Guntól:

- Mestered lángeszű ember. Milyen sok és gazdag tehetsége van!

Dsi Gung azt felelte:

- Igaz. Ha az Ég alkalmat ad neki, lángesze ki fog tűnni. És sok tehetsége is van. A Mester meghallotta és így szólt:

- Honnan ismer engem ez a miniszter? Ifjúságom szigorú volt s így szereztem néhány képességet. Ez azonban mellékes. Jelent valamit, ha a bölcs sok dologhoz ért? Nem a sok a lényeges.

Lau azt mondta:

- A Mester azt mondogatta: nincs állásom, s ezért ráérek a fontos dolgokkal foglalkozni.


KEGYELET

Ha a Mester gyászruhás embert, udvari ruhába öltözöttet, vagy vakot látott, ha megpillantotta, felállt; ha pedig el kellett haladnia mellettük, meggyorsította lépteit.


AZ ESZMÉNY

Yen Yüan felsóhajtott és így szólt:

- Felnézek és mindig magasabb lesz; belefúrom magam és mindig áthatolhatatlanabb lesz. Magam előtt látom és hirtelen úgy van, mintha mögöttem lenne. A Mester az embert barátságosan lépésről lépésre csalogatja. Lényünket műveltséggel kitágítja, s az erkölcs törvényével határt szab neki. El akarnám hagyni, de már nem tudom. Mikor minden erőmet kimerítettem, s azt hiszem, elértem, ismét a messzeségben látom tisztán és ragyogva. Bármennyire kívánnám követni, út nem vezet feléje.


A DRÁGAKŐ

Dsi Gung azt mondta:

- Ha szép drágakövem lenne, vajon dobozba rejtsem és eldugjam, vagy keressek jó kereskedőt és eladjam?

A Mester így szólt:

- Add el, add el! Helyedben azonban még várnék vele.


BARBÁRSÁG ÉS MŰVELTSÉG

A Mester a keleti vidékek barbár törzsei közé kívánt menni.

Valaki azt mondta:

- Mire jó az? - Durva emberek azok.

A Mester így szólt:

- A művelt embert nem érheti durvaság.


ERKÖLCS ÉS SZÉPSÉG

A Mester így szólt:

- Még nem láttam senkit, aki az erkölcsi értéket úgy tudta volna szeretni, mint az asszonyok szépségét.


TÖREKVÉS

A Mester így szólt:

- Ne törődj mással, csak a hittel és a hűséggel; csak olyan barátod legyen, aki nem olyan, mint te vagy; ha van hibád, ne szégyelld kijavítani.


MEGSZABADULÁS

A Mester így szólt:

- A bölcsesség megszabadít a kétségtől, az erkölcs megszabadít a szenvedéstől, az elhatározás megszabadít a félelemtől.


A SZELLEM SZOLGÁLATA

Gi Lu azt kérdezte, hogy mi a szellemek szolgálatának lényege. A Mester így szólt:

- Az ember még az embereknek sem tud szolgálni, hogyan akarjon szolgálni a szellemeknek?

Akkor Dsi Lu azt kérdezte:

- Szabad megkérdeznem, mi a halál lényege?

A Mester így szólt:

- Az ember még az életet sem ismeri, hogyan akarja ismerni a halált?


A JÓ EMBER

Dai Chang azt kérdezte, hogy ki a jó ember?

A Mester így szólt:

- Aki nem jár mások nyomában, és ezért különb mint a többi; de nem ismeri a legnagyobb titkokat,

és ezért a bölcsek és szentek alatt áll.


SZAVAK

A Mester így szólt:

- Szavak! Becsületesek és igazak? Bölcs az, aki mondja őket? Vagy pedig csak tisztességes?


KIU ÉS YU

Dsi Lu azt kérdezte, hogy a tanítást, amit hallott, azonnal megvalósítsa-e. A Mester így szólt:

- Még van apád és bátyád. Hogyan valósíthatnád meg azonnal azt, amit hallottál? Chan Yu azt kérdezte, hogy a tanítást, amit hallott, azonnal megvalósítsa-e.

A Mester így szólt:

- Cselekedj aszerint, amit hallottál.

Gung Si Hua ott volt, hallotta és azt mondta:

- Yu azt kérdezte, hogy a hallottakat megvalósítsa-e, mire a Mester így szólt: még van apád és bátyád. Kiu azt kérdezte, hogy a hallottakat megvalósítsa-e, mire a Mester így szólt: cselekedj aszerint, amit hallottál. Most zavarban vagyok és engedd meg, hogy magyarázatot kérjek.

A Mester így szólt:

- Kiu szereti a dolgokat elodázni, ezért ösztökélni kell; Yuban ég a tettvágy s ezért mérsékelni kell.


TISZTELET

Amikor a Mester Kuang tartományban veszélyben volt, Yen Yüan elmaradt.

A Mester így szólt:

- Azt hittem már elvesztél.

Mire a tanítvány:

- Amíg a Mester életben van, hogyan mernék én meghalni?


A SZÉPSÉG

Yen Yüan azt kérdezte, hogy mi az erkölcs lényege.

A Mester így szólt:

- Az erkölcs lényege az önuralom és a szépség szolgálata. Ha egy napon mindenki megvalósítaná az önuralmat, és a szépséget szolgálná, az egész emberiség erkölcsössé lenne. Az erkölcs az embertől függ. Vagy talán másvalaki is erkölcsössé teheti az embert?

Yen Yüan azt mondta:

- Engedd meg, hogy a részletek felől kérdezősködjek.

A Mester így szólt:

- Ami a szépség törvényeinek nem felel meg, arra rá se nézz; ami a szépség törvényeinek nem felel meg, azt meg se halld; ami a szépség törvényeinek nem felel meg, arról egy szót se ejts; ami a szépség törvényeinek nem felel meg, azt ne tedd.

Yen Yüan szólt:

- Erőm nem nagy, de azon leszek, hogy eszerint cselekedjek.


ERKÖLCS

Chung Gung azt kérdezte, hogy mi az erkölcs lényege. A Mester így szólt:

- Ha kilépsz az ajtón, légy olyan, mintha nagyrabecsült vendéget fogadnál. Ha a nép között vagy, légy olyan, mintha vallásos szertartáson vennél részt. Amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd soha mással. Ha így cselekszel, senki sem fog rád neheztelni, sem otthon, sem az országban.

Chun Gung szólt:

- Erőm nem nagy, de azon leszek, hogy eszerint cselekedjek.


HELYESEN TENNI

Si Ma Niu azt kérdezte, hogy mi az erkölcs lényege.

A Mester így szólt:

- Az erkölcsös ember szavaiban lassú.

- Szavakban lassúnak lenni annyi, mint erkölcsösnek lenni?

A Mester így szólt:

- Aki látja, hogy helyesen cselekedni milyen nehéz, vajon lehet az szavaiban más, mint lassú?


BÖLCSESSÉG, GYÁSZ ÉS FÉLELEM

Si Ma Niu azt kérdezte, hogy mi a bölcsesség lényege.

A Mester így, szólt:

- A bölcs ember nem ismeri a gyászt és nem ismeri a félelmet. - Nem ismerni a gyászt és nem

ismerni a félelmet annyi, mint bölcsnek lenni?

A Mester így Szólt:

- Ha valaki önvizsgálatot tart és nem talál magában kivetendőt, vajon érezhet-e gyászt és

félelmet-e valamitől?


AZ ÉRTELEM TISZTASÁGA

Dsi Chang azt kérdezte, hogy mi az értelem tisztaságának lényege.

A Mester így szólt:

- Akire alattomos áskálódás és bőrön átható panasz nem hat, annak értelme tisztának mondható. Akire alattomos áskálódás és bőrön átható panasz nem hat, annak ítélete biztosnak mondható.


A NÉP HITE

Dsi Gung azt kérdezte, hogyan kell helyesen kormányozni.

A Mester így szólt:

- Gondoskodni, hogy elég táplálék, elég nagy hadsereg és a népben elég hit legyen.

Dsi Gung szólt:

- Ha az ember kényszerből az egyiket fel kell adja, a három közül melyiket nélkülözné leginkább?

A Mester így szólt:

- A hadsereget. - Ha az ember kényszerből az egyiket még fel kell adja, a megmaradt kettő közül melyiket nélkülözné inkább?

A Mester így szólt:

- A táplálékot. Örök időktől fogva úgyis mindenkinek meg kell halni. Ha azonban a népből a hit hiányzik, minden kormányzás lehetetlen.


MINDEN A HELYÉN

Ging, Tsi hercege azt kérdezte, hogy mi a kormányzás lényege.

Kung mester így szólt:

- A király legyen király, a szolga legyen szolga; az apa legyen apa, a fiú legyen fiú. A herceg azt mondta:

- Teljesen igaz! Mert ha a király nem király, a szolga nem szolga, az apa nem apa, a fiú nem fiú, akármilyen nagy jövedelmem legyen is, nem tudom élvezni.


A DOLGOKAT MEG KELL ELŐZNI

A Mester így szólt:

- A panaszok fölött való ítélkezésben én se vagyok különb, mint bárki más. Amire mindig törekedtem az volt, hogy ne legyenek többé panaszok.


ÉTHOS

Dsi Chang azt kérdezte, hogy mi az államkormányzás lényege.

A Mester így szólt:

- Fáradhatatlannak és lelkiismeretesnek lenni.


A BÖLCS ÉS A KÖZÖNSÉGES EMBER

A Mester így szólt:

- A bölcs ember a szépet műveli és a nemszépet gyomlálja. A közönséges ember fordítva csinálja.


A DOLGOKAT A HELYÜKRE TENNI

Gi Kang lovag azt kérdezte, hogy mi az államkormányzás lényege.

A Mester így szólt:

- Kormányozni annyi, mint a dolgokat a helyükre tenni. Ha fenséged önmagát a helyére teszi, ki merészeli majd magát nem a helyére tenni?


A RABLÓK ELSZAPORODÁSA

Gi Kang lovag aggódott, mert országában a rablók elszaporodtak.

Kung mester így szólt:

- Ha fenséged nem akarja, senki sem lesz rabló, még akkor sem, ha díjat adnak érte.


A SZÉL ÉS A FŰ

Gi Kang megkérdezte, hogy mi az államkormányzás lényege.

- Mi lenne akkor, ha megölnék azt, aki a törvényt megszegi és ez segítené azt, aki a törvényt megtartja?

Kung mester így szólt:

- Ha fenséged kormányoz, ugyan mi szüksége van az ölésre? Ha fenséged a jót kívánja, a nép jó lesz. Az uralkodó lénye olyan, mint a szél, a nép lénye olyan, mint a fű. Ha a szél fúj, a fűnek meg kell hajolnia.


MŰVELTSÉG ÉS KIVÁLÓSÁG

Dsi Chang azt kérdezte:

- Hogyan kell olyan műveltnek lenni, hogy az ember értelmével mindent át tudjon hatni?

A Mester így szólt:

- Mit értesz az alatt, hogy átható?

Dsi Chang azt felelte:

- A nyilvánosság előtt is, otthon is, kiválónak lenni.

A Mester szólt:

- Kiválónak lenni más, mint áthatónak lenni. A jelentékeny ember lénye szerint egyenes és az igazságot szereti. Átlát a szavakon és az embereken. Mindig vigyáz arra, hogy alázatos legyen. Az ilyen ember a nyilvánosság előtt is, otthon is, értelmével mindent át tud hatni. A kiváló ember a nyilvánosság előtt az erkölcs szerint cselekszik, valójában azonban átlépi ezt. Az igazságra nem sok gondot fordít. Ez az ember az, aki a nyilvánosság előtt is, otthon is, kiváló.


A NAGY KÉRDÉS

Fan Chi az esőistenek oltára mellett sétált mesterével és azt kérdezte:

- Az ember hogyan tökéletesítheti lényét, hogyan javíthatja meg rejtett hibáit és hogyan teremthet világosságot zavarai között?

A Mester így szólt:

- Ez aztán a nagy kérdés! Először a munka, aztán az élvezet: vajon az ember lénye nem így tökéletesedik? Először a saját bűnök, aztán a más bűnei ellen küzdeni: vajon az ember rejtett hibáit nem így javítja meg? Mi a zavar, ha nem az, hogy az ember reggel haragra lobban, önmagáról megfeledkezik, s este azt veszi észre, hogy önmagát és családját bajba hozta?


ISMÉT A KORMÁNYZÁS LÉNYEGE

Dsi Li azt kérdezte, hogy mi a kormányzás lényege.

A Mester így szólt:

- Elől menni és bátorítani.

Amikor bővebb felvilágosítást kért, a Mester azt mondta:

- Nem elfáradni.


A MUNKATÁRSAK MEGVÁLASZTÁSA

Chung Gung a Gi család hivatalnoka volt és azt kérdezte, hogy mi a kormányzás lényege.

A Mester így szólt:

- Hivatalnokaidat válaszd hazai emberekből; egyetlen hibát se bocsáss meg; csak jellemes és tehetséges munkatársat válassz.

- Hogyan tudom meg, hogy ki a jellemes és tehetséges ember?

A Mester így szólt:

- Csak egyetlenegyet válassz, a többi magától fog jönni.


A SZAVAK HELYES HASZNÁLATA

Dsi Lu szólt:

- We hercege várja a Mestert, hogy a kormányzást átvegye. Mi lesz az első, amit a Mester tenni fog?

A Mester így szólt:

- A szavak helyes használata.

Dsi Lu szólt:

- Ez az egész? Most az egyszer a Mester hibázni fog. Miért kell a szavakat helyesen használni?

- Milyen együgyű vagy te, Yu! A bölcs mellőzi azt, amit nem ért. Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros; ha a fogalmak értelme zavaros, nem lehet szabatosan cselekedni; ha nem lehet szabatosan cselekedni, az erkölcs és művészet nem virágzik; ha az erkölcs és művészet nem virágzik, a büntetés értelmetlen; ha a büntetésnek nincs értelme, a nép nem tudja hová lépjen és mit tegyen. A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká, a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy szavaiban rendetlenség legyen. Minden ezen múlik.


A BÖLCS ÉS A RÉSZLETTUDÁS

Fan Chi azt kérte a Mestertő, hogy oktassa földművelésre.

A Mester így szólt:

- Ebben a dologban nem tudok annyit, mint egy öreg paraszt. Aztán azt kérte, hogy oktassa kertészetre.

A Mester így szólt:

- Ebben a dologban nem tudok annyit, mint egy öreg kertész.

Fan Chi eltávozott.

A Mester így szólt:

- Korlátolt ember ez a Fan Shü! Ha a vezetők a rendet komolyan veszik, a nép nem mer majd tiszteletlenül viselkedni. Ha a vezetők az igazságot komolyan veszik, a nép nem mer majd ellenkezni. Ha a vezetők a becsületet komolyan veszik, a nép sohasem fog merni hazudni. Ha pedig mindez elkövetkezik a világ négy tája felől mindenki ide fog seregleni. Mire jó ehhez a földművelés?


ELŐSZÖR AZ EMBER MAGA LEGYEN RENDBEN

A Mester így szólt:

- Aki önmaga igaz, annak nem kell parancsolni és minden rendben megy. Aki önmaga nem igaz, hiába parancsol, senki sem engedelmeskedik.


HÁROM FELADAT

A Mester We tartományon át haladt. A kocsit Chan Yu vezette.

A Mester így szólt:

- Milyen sűrűn lakott ez a föld!

Chan Yu felelt:

- Ha már ilyen sokan vannak, mivé lehet őket tenni?

- Jómódúvá.

- És ha már jómódúak, mivé kell tenni?

- Műveltté.


A KÖZMONDÁS

A Mester így szólt:

- A közmondás szerint, ha az államot száz évig derék emberek vezetnék, a bűnökre nem kellene halálbüntetés. Igaz!


A KIRÁLY

A Mester így szólt:

- Ha király születne, egyetlen nemzedék alatt nem lenne más, csak erkölcsös ember.


AZ EMBEREN KELL KEZDENI

A Mester így szólt:

- Aki önmagát kormányozni tudja, miért ne kormányozhatná a birodalmat? Aki önmagát kormányozni nem tudja, mihez fog mások kormányzásával?


ISMÉT A KORMÁNYZÁS LÉNYEGE

She hercege azt kérdezte, hogy mi a kormányzás lényege.

A Mester így szólt:

- Ha azok, akik közel vannak, örülnek s akik messze vannak, idejönnek.


SIKER ÉS ELŐNY

Dsi Hia Gü Fu hivatalnoka volt és azt kérdezte, hogy mi a helyes kormányzás lényege.

A Mester így szólt:

- Nem szabad gyors sikert remélni és nem szabad kis előnyöket várni. Aki gyors sikert remél, nem lehet alapos; aki kis előnyöket vár, elszalasztja a nagyot.


A BECSÜLET

She hercege a Mesterrel beszélt és így szólt:

- Nálunk otthon becsületes emberek vannak. Ha egy apa valakinek birkáját ellopja, fia jelenti fel.

A Mester így szólt:

- Nálunk a becsületesek nem ilyenek. Az apa elrejti a fiút és a fiú elrejti az apát. Ez is becsületesség.


ISMÉT AZ ERKÖLCS LÉNYEGE

Fan Chi azt kérdezte, hogy mi az erkölcs lényege.

A Mester így szólt:

- Ha egyedül vagy, légy komoly; ha dolog után jársz tarts tiszteletet; ha mással érintkezel, légy lelkiismeretes. Ettől el ne térj még akkor se, ha Kelet, vagy Észak barbárai közé jutsz.


AKI LELKESEDIK

A Mester így szólt:

- Ha már nem találok embert, aki a Mérték és Közép útján halad, legalább olyanokkal kívánok lenni, akikben van határozottság és lelkesedés. Aki lelkesedik, az sokat szed fel és jó halad. Aki határozott, annak van törvénye s azt nem lépi át.


BÉKESZERETET ÉS MEGALKUVÁS

A Mester így szólt:

- A bölcs ember békeszerető, de sohasem alkuszik meg. A közönséges ember megalkuszik, de sohasem békeszerető.


SZERETET ÉS GYŰLÖLET

Dsi Gung azt kérdezte:

- Kiváló az, akit honfitársai szeretnek? .

A Mester így szólt:

- Az még semmit sem jelent.

- Kiváló az, akit honfitársai gyűlölnek?

- Az sem jelent semmit. Helyesebb, ha valakit a jók szeretnek és a nem jók gyűlölnek.


BÜSZKESÉG ÉS KEVÉLYSÉG

A Mester így szólt:

- A bölcs büszke, de nem kevély; a közönséges kevély, de nem büszke.


KÖZEL AZ ERKÖLCSHÖZ

A Mester így szólt:

- Aki a szilárd elhatározást a szófukarsággal össze tudja kötni, az erkölcshöz közel áll.


A KIMŰVELT EMBER

Dsi Lu azt kérdezte:

- Milyennek kell lennie annak, akit kiműveltnek lehet tartani?

A Mester így szólt:

- Kiműveltnek lehet tartani azt, aki egyszerű, alapos és barátságos. A baráthoz egyszerű és alapos, a testvérhez barátságos.


A DERÉK EMBER

A Mester így szólt:

- Ha egy derék ember a népet két évig vezeti, már háborúba is elviheti.


NEVELÉS

A Mester így szólt:

- Aki a népet nevelés nélkül háborúba viszi, az pusztulásba vezeti.


SZÉGYEN

Hien azt kérdezte, hogy mi a szégyen.

A Mester így szólt:

- Ha az állam ügyei rendben vannak, az embernek jövedelme van. Ha az állam ügyei nincsenek rendben és az embernek nagy jövedelme van: ez a szégyen.


ERKÖLCS

Erkölcsösnek mondható, ha valaki küzd az uralomvágy, a kevélység, a viszály és a szenvedélyek ellen?

A Mester így szólt:

- Mindenesetre nehéz. Hogy erkölcsös-e? Nem tudom.


MŰVELTSÉG

A Mester így szólt:

- Az olyan művelt ember, aki mindig otthon ül, nem érdemli meg a művelt ember nevét.


SZAVAK ÉS TETTEK

A Mester így szólt:

- Ha az állam ügyei rendben vannak, az ember bátor lehet szavaiban és bátor lehet tetteiben. Ha az állam ügyei nincsenek rendben, az ember legyen bátor tetteiben, de legyen óvatos szavaiban.


SZAVAK ÉS GONDOLATOK

A Mester így szólt:

- Akinek van gondolata, van hozzá szava is; de, akinek szava van, még nem kell, hogy gondolata is legyen. Az erkölcsös ember bátor; de a bátor nem okvetlen erkölcsös.


A SZELLEM EREJE

Nan Gung Go azt kérdezte a Mestertől:

- I kitűnő íjlövész volt, Au jól vezette a hajót. Egyikük sem halt meg természetes halállal. Yü és Dsi saját kezükkel földjüket művelték és mégis uralomra jutottak. A Mester nem válaszolt. Nan Gung Go kiment.

Akkor a Mester így szólt:

- Ez az ember igazán bölcs. Ítéletében a szellem ereje nyilatkozott meg.


ISMÉT AZ ERKÖLCS

A Mester így szólt:

- Olyan bölcs, aki erkölcsös, akad; olyan közönséges ember, aki erkölcsös, nincs.


SZEGÉNYSÉG ÉS GAZDAGSÁG

A Mester így szólt:

- Szegénynek lenni lázongás nélkül nehéz. Gazdagnak lenni kevélység nélkül könnyű.


A KITŰNŐ MESTER

A Mester megkérdezte Gung Ming Gia-t, hogy Gung Shu Wen Dsi milyen ember.

- Igaz, hogy mestered nem beszél, nem nevet és nem fogad el semmit?

Gung Ming Gia így válaszolt:

- Az elbeszélés túloz. Mesterem beszél, ha itt az ideje s ezért beszédét nem unják meg. Nevet, ha vidám, s ezért nevetését nem unják meg. Elfogad, ha az illik, s ezért elfogadását nem unják meg.

A Mester így szólt:

- Ez aztán az ember!


AZ URALKODÓ SZOLGÁLATA

Dsi Lu azt kérdezte, hogyan kell az uralkodónak szolgálni.

A Mester így szólt:

- Nem megcsalni és ellenállni.


TAPASZTALAT

A Mester így szólt:

- A bölcs tapasztalt a nagy dolgokban, s közönséges ember tapasztalt a kis dolgokban.


TANULÁS

A Mester így szólt:

- Aki régente tanult, a tudásért tette; aki ma tanul, az emberért teszi.


A KÖVET

Gü Be Yü valakit Kung mesterhez küldött. A Mester hellyel kínálta meg és azt kérdezte:

- Mit csinál mestered?

- Mesterem hibáit akarja csökkenteni, egyelőre azonban még nem sok sikerrel.

Az ember elment és akkor a Mester így szólt:

- Ez aztán a követ!


NE POLITIZÁLJ

A Mester így szólt:

- Akinek nem hivatása, a kormánnyal ne törődjön.


A BÖLCS NEM NAGYSZÁJÚ

A Mester így szólt:

- A bölcs szégyelli, ha szavai nagyobbak, mint a tettei.


GOND

A Mester így szólt:

- Azzal nem törődöm, hogy az emberek nem ismernek; de azzal törődöm, hogy az állam ügyeit

nem tudják rendbehozni.


KOMOLYSÁG

A Mester így szólt:

- Nem folyton a csalók ellen készülődni, nem mindig a hitetlenekkel számolni, mégis ellensúlyozni őket. Aki ezt tudja, komoly ember.


A FAJ

A Mester így szólt:

- A ló értéke nem az erő, hanem a faj.


KI ISMERI KUNG MESTERT?

A Mester így szólt:

- Senki sincs, aki engem ismer! Dsi Gung így felelt:

- Mit jelent az, hogy a Mestert senki sem ismeri?

A Mester így szólt:

- Isten ellen nem lázadok és az emberrel nem állok viszályban. Itt alul keresem az igazságot, de fölfelé törekszem. Engem csak Isten ismer.


ELZÁRKÓZÁS

A Mester így szólt:

- A legkomolyabb emberek a világtól vonulnak el; az utánuk következők helyeiket adják fel; az utánuk következők a szokásokat vetik el; az utánuk következők a szavak ellen zárkóznak el.


ALKOTÁS?

A Mester így szólt:

- Hét ember alkotott.


KICSODA EZ A KUNG MESTER?

Dsi Lu az éjszakát a kőkapu mellett töltötte. A toronyőr azt kérdezte:

- Honnan?

Dsi Lu azt felelte:

- Kung nevű embertől.

Mire az előbbi:

- Ugye az az ember az, aki tudja, hogy nem megy, mégis tovább csinálja?


FELÜLRŐL HATNI

A Mester így szólt:

- Ha a felső osztályok a művészetet szeretik, a nép mindenre alkalmas.


A NAPLOPÓ

Yüan Chan, mialatt a Mesterre várt, a földön guggolt. A Mester így szólt: - Ifjúkorában nem volt szerény és engedelmes, amikor felnőtt, semmi jelentékenyet nem tett, most öreg, s még csak meg se hal. Naplopó! Ezzel botjával fenekére sújtott.


LASSÚ HALADÁS ÉS GYORS SIKER

Egy Küo vidékéről való suhanc a Mesternél szolgált és arra használták, hogy vendégeket jelentsen be. Valaki azt kérdezte: halad a gyerek?

A Mester így szólt:

- Csak azt látom, hogy mindig a felnőttek helyére ül, hogy az idősebbeket nem ereszti előre. Nem arra törekszik, hogy lassan haladjon, hanem, hogy gyors sikert érjen el.


A SZÜKSÉG

Chen-ben az élelem elfogyott. A gyermekek annyira elgyengültek, hogy az ágyból nem tudtak felkelni. Dsi Lu lázongva kérdezte a Mestertől:

- A bölcs is tudja, hogy mi a szükség?

A Mester így szólt:

- A bölcs a szükségben sem változik. A közönséges ember megvadul.


EGYETLENEGY

A Mester így szólt:

- Si, olyan embernek tartasz, aki sokat tanult és tud könyv nélkül?

A tanítvány azt mondta:

- Talán nincs így?

A Mester így szólt:

- Nincs. Amim van, csak egy. Minden egyebet ezzel csinálok.


AZ URALKODÁS

A Mester így szólt:

- Shun volt az, aki az államot cselekvés nélkül rendben tartotta. Mit tett? Áhítattal vigyázott önmagára és komoly arccal délnek fordult. Egyebet semmit.


ELŐREJUTNI

Dsi Chang azt kérdezte, hogy mi az előrejutás feltétele.

A Mester így szólt:

- Aki beszédében lelkiismeretes és igaz, aki tetteiben gondos és megbízható, ha a déli, vagy az északi barbárok között lakik, akkor is előre fog jutni. Aki beszédében nem lelkiismeretes és nem igaz, aki tetteiben nem gondos és nem megbízható, ha a legközelebbi szomszédba megy, akkor sem fog előrejutni. Amikor az ember áll, e két dolgot úgy nézze, mint az eléje fogott két lovat; amikor az ember halad, e két dolog úgy nézze, mint két kísérőjét. Így lehet előrejutni. Dsi Chang a mondást övére írta.


EMBER ÉS SZÓ

A Mester így szólt:

- Ha olyannal találkozol, akivel érdemes lenne beszélni és az nem beszél veled, egy embert elvesztettél. Ha olyannal találkozol akivel nem érdemes beszélni és mégis beszél veled, szavadat elvesztegetted. A bölcs nem veszít el sem embert, sem szót nem veszteget.


SZILÁRDSÁG

A Mester így szólt:

- A szilárd jellemű ember, aki az erkölcsöt komolyan veszi, erkölcse kárára nem igyekszik előnyt szerezni. Vannak, akik testüket a halálnak adták, hogy erkölcsükre a koronát feltegyék.


GOND ÉS GONDOSKODÁS

A Mester így szólt:

- Aki a jövőre nem gondol, ahhoz a gond közel.


A LOPOTT ÁLLÁS

A Mester így szólt:

- Dsung Wen Chang állását lopta. Ismerte Hui tehetségét, és az állást mégis magának tartotta meg.


A HASZNÁLHATATLAN

A Mester így szólt:

- Aki nem kérdezi: hogyan tegyem, hogyan tegyem? - azzal semmit sem tudok tenni.


A NEMES EMBER

A Mester így szólt:

- Alapja legyen a kötelesség, tette legyen könnyed, a megnyilatkozásban legyen szerény, a végrehajtásban legyen hű. Ez a nemes ember.


A SZENVEDÉS IGAZI OKA

A Mester így szólt:

- A bölcs nem azért szenved, mert az emberek nem ismerik, hanem azért, mert nem tudja őket megváltoztatni.


DICSŐSÉG

A Mester így szólt:

- A bölcs irtózik attól a gondolattól, hogy a világot elhagyja és ne említse senki.


KÖVETELMÉNYEK

A Mester így szólt:

- A bölcs követelményeket magával szemben támasztja, a közönséges ember mással szemben.


KÜLÖNBSÉG

A Mester így szólt:

- A bölcs öntudatos, de nem harcias; körülményes, de nem közönséges.


A SZAVAK ÉRTÉKE.

A Mester így szólt:

- A bölcs az embert nem szavai szerint ítéli meg és szavait nem dobálja az ember után.


SZERETET

Dsi Gung azt kérdezte:

- Van olyan szó, amely az ember egész életében mérték lehet?

A Mester így szólt:

- A szeretet. Amit nem kívánsz magadnak, ne tedd másnak.


ÜGYES SZAVAK

A Mester így szólt:

- Az ügyes szavak a szellem értékét zavarják. Ha az ember a kicsinységekben nem engedékeny, a nagy dolgokat nem tudja végrehajtani.


VIZSGÁLAT

A Mester így szólt:

- Ahol mindenki gyűlöl, ott mindent alaposan meg kell vizsgálni. Ahol mindenki szeret, ott mindent alaposan meg kell vizsgálni.


AZ EMBER DICSŐSÉGE

A Mester így szólt:

- Nem az igazság isteníti az embert, az ember isteníti az igazságot.


AZ IGAZI HIBA

A Mester így szólt:

- Ha hibát követtél el és nem javulsz, akkor követted el a hibát.


TANULNI JOBB

A Mester így szólt:

- Gyakran egész nap nem ettem, s egész éjszaka nem aludtam, hogy gondolkozzak. Nem használt. Tanulni jobb.


IGAZSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

A Mester így szólt:

- A bölcs az igazságra néz, nem az ételre. Aki szánt, még kerülhet szükségbe, aki tanul, juthat kenyérhez. A bölcs az igazságot gyászolja, nem a szegénységet.


HIVATAL ÉS ERKÖLCS

A Mester így szólt:

- Aki tudásával hivatalhoz jutott, de erkölcsével nem tudja megtartani, bár megszerezte, el fogja veszíteni. Aki tudásával hivatalt szerzett és erkölcsével megőrizte, de a gyakorlatban nem tart tekintélyt, azt nem fogják tisztelni. Aki tudásával hivatalt szerzett, erkölcsével megőrizte és tekintélyt tart, de nem az illem szabályai szerint viselkedik, még nem tökéletes.


KICSINY ÉS NAGY DOLGOK

A Mester így szólt:

- A bölcs nem a kicsiny dolgokban ismerhető meg, hanem abban, hogy nagyot cselekszik. A közönséges ember nem tud nagyot cselekedni, de a kicsiny dolgokban megismerhető.


AZ ERKÖLCS A LEGTÖBB

A Mester így szólt:

- Az erkölcs az ember számára több, mint a tűz, vagy a víz. Megtörtént már, hogy valaki a tűzbe, vagy a vízbe lépett és meghalt. De még sohasem történt meg, hogy valaki, mert erkölcsössé lett, meghalt.


NINCS ELŐNY

A Mester így szólt:

- Az erkölcs minden ember kötelessége. Ebben a dologban még a mesternek sincs előnye.


TANULÁS

A Mester így szólt:

- A tanulásban nincsen rangkülönbség.


HIÁBAVALÓ TANÁCS

A Mester így szólt:

- Ha az alapelvek nem közösek, minden tanács hiábavaló.


AZ OSZTÁLYOK ÉS AZ URALOM

Kung mester így szólt:

- Ha a földön rend van, műveltség és művészet virágzik, a háborút és a hadjáratot az Uralkodó határozza el. Ha a földön nincs rend, a műveltség és művészet nem virágzik, a háborút és hadjáratot a főnemesség határozza el. Ha a dolgokat a főnemesség intézi, uralma nem szokott tartani tovább, mint legfeljebb tíz nemzedékig. Ha a dolgokat a nemesség intézi, uralma nem szokott tartani tovább, legfeljebb öt nemzedékig. Ha a hatalmat a szolgaosztály ragadja kezébe, nem szokott tovább tartani, legfeljebb három nemzedékig.


HASZNOS ÉS KÁROS BARÁTSÁG

Kung mester így szólt:

- Háromfajta barát hasznos, és háromfajta barát káros. Az őszinte, a szilárd és a tapasztalt emberrel a barátság hasznos. A talpnyaló, a gyáva és a szószátyár emberrel a barátság káros.


HASZNOS ÉS KÁROS ÖRÖM

Kung mester így szólt:

- Háromféle öröm hasznos és háromféle öröm káros. A műveltségen és művészi készségen alapuló önbizalom öröme, a mások nagy tetteiről való beszélgetés öröme, a sok jó és méltó baráttal való együttlét öröme hasznos; a fényűzés öröme, a szeszély öröme és a kicsapongás öröme káros.


IDŐSEBBEKKEL VALÓ EGYÜTTLÉT

A Mester így szólt:

- Ha idősebb urakkal vagy együtt, három tilalom van. Ha még nem szólítottak meg és beszélsz, az tapintatlan; ha szóltak hozzád és nem felelsz, az goromba; ha nem nézel arra, akire beszélsz, az bántó.


TARTÓZKODNI

Kung mester így szólt:

- A bölcs ember három dologtól tartózkodik. Ifjúkorában, amikor az életerők még nem szilárdultak meg, tartózkodik az érzékiségtől. Ha eléri a férfikort, amikor az életerők virágzanak, tartózkodik a harciasságtól. Ha eléri az aggkort, amikor az életerők eltűnőben vannak, tartózkodik a kapzsiságtól.


TISZTELET

Kung mester így szólt:

- A bölcs ember három dolgot tisztel feltétlenül: Isten akaratát, a nagy embert és az őskor szent szavait. A közönséges ember Isten akaratát nem ismeri és nem tiszteli, a nagy ember iránt arcátlan, és a szent szavakat kigúnyolja.


TUDÁS ÉS TANULÁS

Kung mester így szólt:

- Ha valakinek már születésekor van tudása, ez a legmagasabb fok. Aki a tudáshoz tanulás által jut, ez a következő fok. Akinek nehéz sorsa van és mégis tanul, ez a következő fok. Akinek nehéz sorsa van és nem tanul, ez a közönséges népség legalacsonyabb foka.


KILENC DOLOG

Kung mester így szólt:

- A bölcs ember kilenc dologra gondol állandóan: ha valamit néz, a világosságra gondol, ha valamit hall, az ütemre gondol, viselkedésében az illemre gondol, magatartásában a méltóságra gondol, szavaiban az igazságra gondol, ügyes-bajos dolgaiban a lelkiismeretre gondol, kétségeiben a kérdésekre gondol, haragjában a következmények súlyára gondol, mikor valamit elhatároz, kötelességére gondol.


RITKASÁG

Kung mester így szólt:

- Hogy az ember derék tettet lát és azt hiszi, nem tudja elérni; hogy az ember ostobaságot lát s úgy érzi, mintha kezét meleg vízbe mártaná, - elég ilyen embert láttam és elég ilyen beszédet hallottam. Maradj elrejtve, készülj célodra, cselekedj önzetlenül, terjeszd gondolataidat, - ilyen beszédet eleget hallottam, de ilyen embert még nem láttam.


AZ IGAZI NAGY EMBER

- Ging, Tsi hercege ezer négylovas kocsi ura volt, s amikor meghalt, a nép egyetlen jótulajdonságáról sem beszélt. Be I és Shu Tsi a Shou Yang hegy tövében éhenhaltak, s a nép még máig is dicsőíti őket.


A HIVATAL ELVÁLLALÁSA

Yang Ho látni kívánta Kung mestert. A Mester azonban nem ment el hozzá. Yang Ho ekkor Kung mesternek malacot küldött ajándékba. Kung mester, hogy megköszönje, elment, de olyan időt választott, amikor Yang Ho nem volt otthon. Az utcán azonban találkoztak.

Yang Ho azt mondta:

- Gyere, beszélni akarok veled. Mondd erkölcsösnek mondható az az ember, aki szívében olyan kincset tartogat, amelynek elrejtésével országát zavarba dönti?

Kung mester így szólt:

- Nem mondható erkölcsösnek.

- Bölcsnek tartható az az ember, aki közéleti pályára való, de fellépését minduntalan elszalasztja?

Kung mester így szólt:

- Nem tartható bölcsnek.

- A napok és hónapok múlnak. Az évek nem várnak reánk.

Kung mester így szólt:

- Helyes. A hivatalt elvállalom.


KÖZELSÉG ÉS ELTÁVOLODÁS

A Mester így szólt:

- A végső dolgokban az ember az emberhez közel áll; a hétköznap azonban elválasztja őket.


A MEGVÁLTOZTATHATATLANOK

A Mester így szólt:

- Csak a legmagasabb fokon álló bölcset és a legalacsonyabb fokon álló bolondot nem lehet megváltoztatni.


A TÉVEDÉS BEISMERÉSE

A Mester Wu városához érkezett. Zene és ének hangját hallotta. Jókedvű lett és nevetve szólt:

- Ha tyúkot akarsz levágni, miért veszed elő az ökörnyúzó kést?

Dsi Yu azt felelte:

- A bölcs - ha művelt - szereti az embert; a közönséges ember - ha művelt - könnyen befolyásolható.

Mester így szólt:

- Gyermekeim, Yen szavai helyesek. Az imént csak tréfáltam.


AZ ÖT DOLOG

Dsi Chang azt kérdezte Kung mestertől, hogy mi az erkölcs lényege.

Kung mester így szólt:

- Minden körülmények között öt dologra ügyelni.

- Szabad megkérdeznem, hogy mi az az öt dolog?

Kung mester így szólt:

- Méltóság, nagylelkűség, igazság, állhatatosság, jóság. Akiben van méltóság, azt nem vetik meg; aki nagylelkű, azt szereti a nép; aki igazságos, ahhoz bizalommal vannak; aki állhatatos, az eléri célját; aki jó, az az embereket fel tudja használni.


LÁTOGATÁS A LÁZADÓNÁL

Bi Hi a Mestert meghívta. A Mester elhatározta, hogy elmegy.

Dsi Lu így szólt:

- Egyszer azt hallottam a Mestertő, hogy aki nem él tisztességes életet, azzal a bölcs nem áll szóba. Bi Hi Chung Mou tartományt fellázította, s most a Mester meg akarja látogatni. Mit jelentsen ez?

A Mester így szólt:

- Úgy van, amit idéztél, azt mondtam. De nem úgy van, hogy a szívós, azt hiába dörgölik, nem lehet elkoptatni? Hát csak olyan tök vagyok, amit dísznek lógatnak és nem esznek meg?


A HAT IGE ÉS A HAT SÖTÉTSÉG

A Mester így szólt:

- Yu, hallottál a hat igéről és a hat sötétségről?

Dsi Lu azt válaszolta:

- Még nem hallottam.

A Mester így szólt:

- Ülj le és hallgass, el fogom neked mondani. Ha valaki erkölcsös, anélkül, hogy tanulna, ez a sötétség korlátoltsághoz vezet; ha valaki bölcs anélkül, hogy tanulna, ez a sötétség a szertelenségbe vezet; ha valaki igazságos, anélkül, hogy tanulna ez a sötétség a kegyetlenséghez vezet; aki egyenes, anélkül, hogy tanulna, ez a gorombasághoz vezet; aki bátor, anélkül hogy tanulna, az a rendetlenséghez vezet; aki állhatatos, anélkül, hogy tanulna, az a különcséghez vezet.


A SZELLEM FELADÁSA

A Mester így szólt:

- Aki az úton hallgat és az utcán beszél, a szellemet feladja.


A NYOMORULTAK

A Mester így szólt:

- A nyomorultak! Lehet-e velük együtt az uralkodónak szolgálni? Ha még nem érték el, szenvednek, amiért nem érték el; ha már elérték, szenvednek, nehogy elveszítsék; de ha már azért sem szenvednek, nehogy elveszítsék, már semmi sincs, amire törekednének.


AMIT A MESTER GYŰLÖL

A Mester így szólt:

- Gyűlölöm, ahogy a bíbor a skarlátot üti; gyűlölöm, ahogy a világi zene az ünnepi muzsikát megzavarja; gyűlölöm, ahogy a nagyszájúak az államot és a családot felforgatják.


AZ ÉGHEZ VALÓ HASONLÓSÁG

A Mester így szólt:

- A legszívesebben egy szót se szólnék.

Dsi Gung azt mondta:

- Ha a Mester nem beszél, ugyan mit jegyezzenek fel a tanítványok?

A Mester így szólt:

- Hát az Ég beszél? A négy évszak jár a maga útján, s a dolgok rendben vannak. Hát az Ég beszél?


BÁTORSÁG VAGY KÖTELESSÉG

Dsi Lu azt mondta:

- A bölcs a bátorságot tartja a legtöbbre.

A Mester így szólt:

- A bölcs a legtöbbre a kötelességet tartja. Ha a magasrendű ember bátor és nincs benne kötelességérzet, lázadó lesz. Ha az alacsonyrendű ember bátor és nincs benne kötelességérzet, rablóvá lesz.


SZOLGÁK ÉS ASSZONYOK

A Mester így szólt:

- A szolgákkal és az asszonyokkal baj van! Ha távol tartod őket, elégedetlenek. Ha közel ereszted őket, szemtelenek.


NEGYVEN

A Mester így szólt:

- Aki negyven évet megért és gyűlölik, azt végig gyűlölni fogják.


TUDÁS

Dsi Hia így szólt:

- Aki minden nap tudja, hogy mi az ami még belőle hiányzik, - aki minden hónapban tudja, hogy mi az, amit tud, az komolyan tanul.


A BÖLCS HÁROM SZÍNEVÁLTOZÁSA

Dsi Hia így szólt:

- A bölcs háromszor változik. Távolról szigorú, közelről engedékeny, ha szavát hallod: hajthatatlan.



Kovács András - dr. Molnár Sándor:

TANÍTÁS




Az ember teremtő tudata

Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt.
(Mózes 1,27)



A jó és a rossz teremtése

A rossz akkor és azzal kezdődött, amikor a(z emberi) lélek elfordult
Istenétől, Teremtőjétől.


Az emberi élet minden pillanata örökre rezgésekben energetikailag tárolt. Informatikailag hozzáférhető az egész Világegyetemben, mivel Ő a teremtett világ cselekvő részese, szabad akarattal, teremtő tudattal rendelkezve. Az emberek által folyamatosan teremtett energia-rezgés nem semmisül meg (energia-megmaradás törvénye), de minőségében változtatható, átalakítható, pld. finomítható, jobbá tehető.




Az ábrán a rezgések (energia) minőségi, ember által teremtett, mentális tartalmát a jó és a rossz mivoltát a fény színeiben jelenítettük meg. De megjeleníthető hangokban, hőérzetben, ízekben, illatokban és szagokban, egyéb érzésekben. A pozitivitás az ember számára hasznosabbat, jobbat, a negativitás az ember számára egyre rosszabbat, károsabbat jelenti, de töltés polarizáltságot is. A jó épít, buzdít, előre visz, fejleszt, boldogít, a rossz ennek a fordítottja.


A rossz végezetül értünk van, hogy azt megtapasztalva a földi tanulópályán értékelni tudjuk a jót, és utunkat végleg ezirányba vezéreljük szabad akaratunkból eredően. A rossz lassú rezgése (hullám-interferencia stb. gyengítés, kioltás révén) energetikailag gyengíti a magas, gyorsfrekvencián rezgő, működő embert. Ugyanakkor ez például bizonyos vírusokra kedvezően hat, az életenergiájuk nem csökken, hanem marad vagy nő. Így az energetikai egyensúly megbomlik, és az emberi lélek "javára" jön a "betegség".

Kijelenthetjük, hogy "betegség nincs, csak beteg ember van". (Bőven). A szervezet regulációjában informatikai zavart is okozhat, így keletkezik például a daganat. De ugyanezek okozzák a háborúkat, de a katasztrófákat, csapásokat is bonyolult légköri vagy geológiai mechanizmusok révén. Mindezek figyelmeztetnek, hogy a Földön a jó és a rossz energetikai egyensúlya a rossz javára tolódott el, ami okán a négy elem (föld, levegő, tűz, víz) által okozott katasztrófák gyors növekedése, a beteg ember állapotának súlyosbodása várható. Tehát a rossz akarása gondolatban, szóban, cselekedetben, szeretetlenség (harag, öldöklés, gyűlölet, irigység, féltékenység, bosszú ...stb.) mindig visszaköszönt ránk.

\




Emberi Küldetés


Kilépvén testemből,
elragadtatva a mennybe,
a fény, a vonzás, a szeretet
világába,
ahol
a fény egyre fényesebb lesz,
egyre vakítóbb,
egyre fehérebb
hófehér,
ahol
a vonzás egyre nagyobb,
egyre hatalmasabb,
végül mindent magához vonz,
miközben lebegsz,
ahol
a szeretet, a tisztaság
amely a legmélyebb, legcsodálatosabb
érzések világa,
ahová az út
erős hitben,
a bűnbánattal, a bocsánatkéréssel
és a megbocsátással,
a belátással kezdődik.
Erős hófehér sasszárnyakon
alázatból angyali fénnyel
szemembe visszajöttem a Földre,
hogy tanítója, gyógyítója, papja
legyek az embereknek,
hogy megtanítsam őket az igaz,
tiszta érzésekre, a szeretetre,
csak erre az egy kérésre,
de nehéz,
és mégis ettől csodás e feladat.
Angyali fényemet én is szeretetlenségemből
elvesztettem egy
másodperc alatt,
de visszaszereztem kilenc, nyolc,
majd hét, három és a végén már csak
egy alatt
a jó megcselekvésével
és mindez egyre kisebb dolgok
miatt, de megtörtént
hétszer, harmincháromszor,
de talán hetvenhétszer is.
Míg egyszer csak észreveszem,
az őrangyalom
maga az
Isten.

\




Megajándékozás


E világi életetekben, tanuló utatokon csak egyet
tehettek;
a Bennetek élő Kresztus szeretetével ajándékozzátok meg magatokat,
családotokat, a rátok bízott közösséget, az emberiséget mint gyógyító, mint pap, mint tanító,
mint feltaláló, ki mint gyártó, kereskedő, munkatárs, dolgozó, földműves stb.
Ezek alapján mérnek meg benneteket, éritek el sikereiteket.

\




Ördög és Pokol


A rossz,
az örök vesztes
ha már megteremtődött,
legalább legyen értetek,
hogy általa a jó mihamarébb
győzedelmeskedhessen.
Mégis Ti a rosszat
(poklotokat)
lelketekben szülitek
rendületlen.
Ne teremtsetek már ilyet,
mert előbb-utóbb összetalálkoztok vele.
Nyergelj!
Fordulj!
Indulj!
Menjél már
tisztán,
Isten a szeretet
útján
a Mennyek felé
végérvényesen most már.

\




Lucifer imája az Úrhoz



Angyali seregemmel elsőnek fordultam el
Tőled,
Teremtő Atyám,
az igazság, a béke, a szeretet, a megbocsátás,
az örök élet Istenétől.
Mert egyszer csak én nem olyannak láttalak, hallottalak, tudtalak, éreztelek, hittelek
mint amilyen valójában
Vagy.
Pedig én színről színre láttalak, éreztelek.
Bocsáss meg nekem!
Vétkem a Világegyetemben
a legnagyobb.
Büntetésem hasonló.
Elsőnek mennék vissza Tehozzád
és mindenki után én az utolsó vagyok, leszek.
Mégis megköszönöm neked Uram
hogy az embereknek így, de mégiscsak
segíthetek.

\




Üdvözülésre teremtett az ember


Mindenki arra teremtetett, hogy szeretetben
élést tartsa legjobbnak a maga és mások
számára.
Aki ez ellen cselekszik, természetellenesen cselekszik.
Ha tudatosan teszi ezt, akkor tudja, hogy nem
azt teszi, amit a legjobbnak tart.
A szeretetben élés fontosságát és mindenekfelettiségét tegyék hitvallásuk alapjául a felekezetek.
Ez esetben az üdvösség biztosítása = a vallásossággal.
A vallásosság és a szeretetben élés egy gyékényen áruljon.
Ekkor jön létre eredményében az Egy, a szeretet, az Isten.

\

Szt. János Evangéliuma (17,22):
"És én az a dicsőséget,
amelyet nékem adtál,
ő nékik adtam,
hogy egyek legyenek,
miképpen mi is egy vagyunk."

\




Meditáció a tisztulásról


Tisztítsd magad, lelkedet
Jézus tanításaiban
Jézus útján járva szeress:
feltétel nélkül, elfogadással,
ítélkezés nélkül.
A Szent Lélek ereje és kegyelme
a tisztátalanra ritkán,
de a tisztára mindig rászáll.
Élj tisztán!
És ekkor kérheted kegyelmeit,
hogy mindig mindenkit
köszönthess lelked fényével,
tudatod, gondolatod tisztaságával,
szavaid igazával,
meleg szíved szeretetével,
az életutaddal.

\




Mi a szeretet


Mi is a szeretet, tudom? nem tudom? lehet hogy értem? nem értem! Naponta, óránként percenként találkozunk ezzel a gondolattal. Szeretnék szeretni, de nem tudok. Mi a szeretet? Hogy kell szeretni? Én nagyon szeretem. Én mindenkit szeretek! Csak. - De. - Talán. - Lehet. Ugye, hogy nem tudsz szeretni...!?


SZabad akarat. (teremtéskor szabad akarattal lettél megáldva, mint Istenből kivált szikra)
Elfogadás. (ha szabad akarattal vagy megáldva, mint mindenki, egyet tehetsz: el kell fogadnod)
Rend. (ha az előzők működnek - benned - ekkor alakul ki a rend)
Egység. (a hármasságot követi az egység)
Teremtő. (a négyesség teremtő erőt hoz számodra)
Eggyéválás. (beléphetsz az egybe, melyet követi a)
Teljesség. (itt vagy Istennél, a szikra megérkezett)


Istentől lettél. Istenné lettél, mert Isten maga a szeretet. Testvérem! Tudsz szeretni?

\




Reményik Sándor:

Ne ítélj


Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt hibát és tévedést
Egy óriási összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűen ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más
mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

\

Én vagyok az út, az igazság és az élet;
Senki sem mehet az Atyához, hanemha
én általam (Ján.14,6)

Én vagyok a feltámadás és az élet:
aki hisz én bennem, ha meghal is, él;
És aki csak él és hisz én bennem,
soha meg nem hal. (Ján.11.25,26)

Mert úgy szerette Isten e világot,
hogy az ő egyszülött Fiát adta
hogy valaki hiszen ő benne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen. (Ján.3,16)

\



Jézus, a király


Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy
ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
ahol sérelem van, oda megbocsájtást,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétség, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol sötétség, oda világosságot,
ahol szomorúság, oda örömet.

Hogy ne vigaszt keressenek, hanem vigasztaljak,
hogy ne megértést keressenek, hanem másokat értsek meg,
hogy ne engem szeressenek, hanem szeretetet nyújtsak.

Mert amikor adunk, akkor kapunk,
mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot,
mikor meghalunk, születünk meg az örök életre.
Ámen.

Assisi Szent Ferenc: A Nap Fivérének imája

\



Kérjetek és megadatik


(Luk. 11.9)


Élj a szentségekkel


Kérd a Szent Lélektől


a tisztánlátás, a bensőséges lényeglátás, a bölcsesség, a jó és rossz szellemek megkülönböztetése, a gyógyítás, az ékesszólás, a nyelveken való beszélés, a lelkekre hatás, a tiszta gondolkodás, a tudatnyitás, tanulékonyság, az ima, testnek a lélek igájába hajtása, a határozottság, állhatatosság, bátorság, a bizalom, a benső szabadság, őszinteség, hűség, józanság és erő, vidámság, öröm, béke,

a hit remény és a tevékeny szeretet


kegyelmeit.

\



Mindenkihez!


(Gyümölcsöd)
Krisztus tanításaiban
életed kresztusi szeretet útján
haladván
Tisztítsd templomodban (tested)
elsősorban lelked útját,
erős hitben reményben
igaz szeretetben rendületlen!
Mert a Szent Lélek ereje
az üzenetet tisztán váróra száll,
és a legtisztábbra leginkább.
A nagy Szüánon
mindenki nyertes legyen ám
az örök Atyánál.

\




Meditáció az életemről


Hátrahagyom eddigi életemet.
Megváltozom. Hiszem és akarom, elképzelem,
tudom, hogy hogyan teszem.
Épp itt az ideje.
Hívtalak Atyám és azonnal a segítségemre jöttél.
Nem is akárhogy, a teljességeddel.
Köszönöm mérhetetlen kegyelmedet, hogy a Te
fényedben, vonzásodban, közelségedben, szeretetedben
egyszer bűnbánatot tarthattam.
Azóta itt ugyanezt teszem.
Atyám, bocsásd meg eddigi életemet,
vétkeimet, bűneimet.
Ellenségeim már nincsenek, mindenkinek
megbocsátottam.
Akiket megbántottam, azoktól rég
bocsánatot kértem.
Csak szeretek, elfogadok.
Előbb-utóbb szeretnek, elfogadnak.
Elindultam a cselekvő szeretet
útján és ebben növekedem.
Szemléletemet átalakítom.
Kiüresítem magam,
hogy Szent Lelkeddel feltöltekezhessek.
Istenért teszem azt, amit teszek.
Hogy legyen meg a Te akaratod bennem,
mely az idők kezdete előtt létezett
és most hosszú út után visszajutva
Tehozzád
Minden beteljesedjen
örök szeretetedben.

\




Gyógyító



A gyógyítás eszköz, a cél Isten

Mikor már kigyóntál
az anyagból
és tudatod dialektikájából,
legyőzöd elméd és felismered
az Atyaisten teremtő szeretetét,
és mikor a Szent Szellem (Lélek) gyógyító
legfinomabban rezgő erejét
veszed
érte esdekelve,
egyik kezed az égre emeled,
miközben másik kezed a pénz után
remeg,
Ember,!
már megint nem tudod mit
cselekedel.

\




Gyógyítás


Megajándékozás Isten Igéjével, szeretetével!


Köszönöm Önnek, hogy a
Teremtő szeretetével
meggyógyíthattam.

\




Légy Tanító!


Szeretetre tanítani


Hogy ki vagyok?
nem érdekes.
A végtelen időkben
jövök, megyek.
Tanítok mindenfele.
Csak egy a lényeg;
amit gondolok, amit mondok, az
szívem szeretetében szülessen,
és az
igaz,
tiszta
legyen,
és eszerint cselekedjek.

\



Simone Weil


(1909-1943)

Kell, hogy egy ideig meg tudjunk lenni természetes vagy természetfeletti viszonzás nélkül.

Jegyzetfüzet II. - Elfogadni az ürességet

\

Az ember csak egy villámcsapásnyi időre képes kiszabadulni a világ törvényei alól. A megállás pillanatai ezek, a szemlélődésé, a tiszta megvilágosodásé, a lelki ürességé, az erkölcsi üresség elfogadásáé. Ezekben a pillanatokban vagyunk fogékonyak a természetfölöttire.

Aki egy percre vállalja az ürességet, vagy kap természetfölötti kenyeret, vagy elbukik. Félelmetes kockázat, de bele kell menni, bár egy percnyi teljes reménytelenséget jelent. De futni nem kell utána.

Jegyzetfüzet II. - Elfogadni az ürességet

\

Elszakítani vágyakozásunkat minden jótól és várni. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az ilyen várakozás beteljesül.

Jegyzetfüzet II. - Elszakadás

\

Szeretni Istent akár Trója és Karthágó pusztulásán át is, vigasztalás nélkül. A szeretet nem vigasz. Világosság.

Jegyzetfüzet II. - Elszakadás

\

A múlt és a jövő elnyomja a szerencsétlenség üdvös hatásait, mert korlátlan teret ad a képzeletnek, hogy felszökjön a magasba. Ezért a lemondások legfontosabbika a múltról és a jövőről való lemondás.

Jegyzetfüzet II. - Lemondani az időről

\

Semmit sem birtokolunk a világon - mivel a véletlen bármit elragadhat tőlünk -, hacsak azt a képességet nem, hogy így szólhatunk: én. Ezt kell odaadni Istenek, azaz kioltani. Egyetlen más szabad cselekedet sincs a hatalmunkban, csak ez az egy: az én eltörlése.

Jegyzetfüzet II. - Az én

\

A bűn azt mondja bennem: "én".

Én vagyok minden. De ez az "én", ez Isten. Nem pedig én.

A rossz különböztet, megakadályozza, hogy Isten megfeleljen a mindennek.

Nyomorúságom következtében vagyok én én.

A világ nyomorúsága teszi, hogy bizonyos értelemben Isten: én (azaz személy).

Jegyzetfüzet II. - Az én

\

Isten, akiben semmi más nincs csak szeretet, nem teremtett mást, csak szeretetet.

Jegyzetfüzet II. - Elállni az útból

\

Az idő valójában nem létezik (legfeljebb a jelen mint határvonal), mégis alá vagyunk vetve neki. Ez a sorsunk. Annak vagyunk alávetve, ami nem létezik.

Jegyzetfüzet II. - Tévhitek

\

Az a lélek, amely fejével fölé emelkedik még az égnek is, a léttel táplálkozik.

Az, amely alatta marad, vélekedéssel táplálkozik.

Jegyzetfüzet II. - Tévhitek

\

Lényegbevágó különbség van a misztikus között, aki Isten felé fordítja szerelmi vágyra való hajlamát, melynek fiziológiai alapja a szexuális energia, és aközött a hamis misztikus utánzó között, aki ráhagyva erre a hajlamra természetes tájékozódását, és képzeletbeli tárggyal látva el, erre a tárgyra, mintegy címkéül ráírja Isten nevét. Nehéz megkülönböztetni egymástól ezt a két műveletet, melyek közül a második alábbvaló még a kicsapongásnál is, nehéz, de nem lehetetlen.

Jegyzetfüzet II. - Tévhitek

\

Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret.

A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár óhajtana részesülni benne.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

A kardnak akár markolatával, akár hegyével érintkezünk, egyformán beszennyez. Azt, aki szeret, a fém hidege nem fosztja meg szerelmétől, de elhiteti vele, hogy Isten magára hagyta. A természetfölötti szeretetnek semmi köze sincs az erőszakhoz, de nem is védi meg a lelket a pusztítás, a kardvágás hidegétől. Csakis a földi ragaszkodás nyújthat oltalmat a vas hidege ellen, ha elegendő energia van benne. A páncél is fémből készül, éppúgy, mint a kard. Aki tisztán szeret, annak az ölés megdermeszti a lelkét, akár tettes, akár áldozat; ugyanúgy minden, ami erőszak, még ha nem oltja is ki senki életét. Ha valaki olyan szeretetre vágyik, amely lelkét sebezhetetlenné teszi, akkor mást szeressen, ne Istent.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Az emberi lények közül csak azoknak a létét ismerjük el teljesen, akiket szeretünk.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Hit más embereknek mint olyanoknak a létezésében: ez a szeretet.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Tisztán szeretni csak úgy lehet, hogy beleegyezünk a távolságba, hogy imádjuk a távolságot magunk és szeretetünk tárgya között.

Jegyzetfüzet II. Szeretet

\

...a szűzi szeretet különleges értéke. Minden kéjvágy a jövőre, a képzelgésekre épít. Pedig, ha csak azt kívánjuk, hogy egy lény létezzen, az létezik: mit is kívánhatnánk még?

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Aki szereti egy nő lelkét, az nem saját élvezetének eszközlőjeként gondol erre a nőre.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Hibát követ el, aki arra vágyik, hogy megértsék, mielőtt még megfejtette volna önmagát a saját szemében. Nem más ez, mint örömök hajszolása a barátságban. Még inkább megront, mint a szerelem. Eladnád lelkedet a barátságért.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Ne engedd meg semmilyen vonzalomnak, hogy börtönbe zárjon. Óvd magányodat.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Ugyanaz a szó (ha például egy férfi szól feleségéhez: szeretlek) közönséges és felemelő is lehet aszerint, hogyan ejtik ki. Ez pedig annak a lelki rétegnek a mélységétől függ, amelyből fölfakadt a szó: az akarat itt tehetetlen. És valamilyen csodálatos összhang révén ugyanezt a lelki réteget érinti meg abban, aki hallgatja. Vagyis, aki hallja a szót, fölismerheti, mit ér, ha ugyan van hozzá érzéke.

Jegyzetfüzet II. - Szeretet

\

Teljesen mozdulatlanak kell lenni.

A mozdulatlanság nem azt jelenti, hogy óvakodnunk kell a cselekvéstől. Szellemi mozdulatlanságról van szó, nem fizikairól. Csakhogy nem saját akaratunk szerint kell cselekednünk, ahogyan a cselekvéstől való távolmaradásnak sem akaratból kell erednie. Először is azt kell megtennünk, amire pontos kötelezettség kényszerít minket, azután amiről valóban úgy gondoljuk, hogy Isten parancsolja. Végül azt, amit természetes hajlam sugall, feltéve, hogy nem valami méltatlan dologról van szó. A cselekvések birodalmában akaratunkkal csak a pontos kötelezettségek teljesítésén szabad fáradoznunk. A hajlamból eredő cselekedetek nyilván nem igényelnek erőfeszítést. Ami az Isten iránti engedelmesség cselekedeteit illeti, ott passzívak vagyunk.

Rendszertelen elmélkedések az istenszeretetről

\

Aki elnyeri, ám tovább adja az elátkozottságot, nem hagyja szívébe hatolni. Nem érzi át. Akit megszáll, aki magára veszi, annak szívébe hatol. Átkozottá lesz. Tisztának kell lennünk ahhoz, hogy átkozottá legyünk.

Csak az öröm teljessége tehet valakit annyira tisztává, hogy átkozottá lehessen.

A váltakozó fájdalom és öröm olyannyira megtisztít egy lényt, amíg csak elég tiszta nem lesz ahhoz, hogy átkozottá lehessen, s egyszerre birtokolja a fájdalom teljességét, s azon túl az öröm teljességét is.

Amerikai füzetek

\

Két dolog, mely nem vezethető vissza semmiféle racionalizmusra: az idő és a szépség.

Amerikai füzetek

\

Az áldozat Istennek szóló adomány, s Istennek adni valamit annyi, mint megsemmisíteni. Tehát helyes, hogy azt gondoljuk, Isten a teremtésben lemondott, s mi rombolva állítjuk vissza az eredeti állapotot.

Amerikai füzetek

\

Bűnünk az, hogy létezni akarunk, s büntetésünk, hogy azt hisszük: létezünk. A vezeklés annak akarása, hogy ne létezzünk többé; üdvösségünk pedig abban rejlik, hogy látjuk nem is létezünk...A pokol annak a felismerésnek az elutasítása, hogy nem létezünk.

Amerikai füzetek

\

A fizikai fájdalom használata. Amikor bármilyen fájdalomban csaknem az egész lélek ezt kiáltja legbelül: "Legyen már vége, nem bírom tovább!", a lélek egy részének, még ha csak végtelenül kis részének is, de azt kell mondania: "Elfogadom, hogy az idők végezetéig így legyen, ha az isteni bölcsesség ezt akarja". A lélek így kettéhasad. Mert a lélek érző része nem tudja - legalábbis bizonyos pillanatokban - elfogadni a fájdalmat. A lélek kettéosztódása csak újabb kín, a kettéhasadást kiváltó fizikai fájdalomnál is élesebb szellemi fájdalom. Ugyanígy használhatjuk az éhséget, a fáradtságot, a félelmet, s mindazt, ami a lélek érző részét kiáltásra kényszeríti: "Nem bírom tovább! Legyen már vége!". Valaminek ezt kell válaszolnia: "Elfogadom, hogy csak halálomkor érjen véget, vagy még akkor se, s örökre tartson". Akkor a lelket egy kétélű kard kettéosztja.

Amerikai füzetek

\

Nem a kollektivitást kell meggyőzni arról, hogy tiszteletben kell tartani a személyiséget (a kollektivitás nem létezik).

A személyt kell meggyőzni arról, hogy ne a kollektivitásba meneküljön, hanem a személytelent érlelje önmagában.

Londoni töredékek

\

A pénznek veszítenie kell értékéből. Tisztelete nemcsak azt teszi lehetetlenné, hogy a lelkek táplálékra leljenek, de azt is, hogy kiéhezettségükben megismerjék saját éhségüket; mivel nagyon is könnyű a pénz hiányából levezetni a szenvedést. Következésképpen azt is lehetetlenné teszi, hogy az emberek felismerjék saját kötelezettségeiket. A pénz csaknem teljesen eltörölte a kötelesség érzését, helyébe egyedüli erényként a magánélet pénzügyeiben tanúsított tisztességet helyezte.

Londoni töredékek

\

A magvető parabolája (Lk 8,5). Az első kategóriába azok tartoznak, akik megtagadják a lélek önálló belegyezését. A negyedikbe a választottak.

A termőföldben van valamennyi táplálék a növények számára. HA nagy részét fölemésztik a tövisek, a gabona táplálék hiányában nem tud felnőni. Ugyanígy az olyan lelkekben, akiknek energiáját jórészt a földi dolgok emésztik fel, az örökkévaló rész nem jut hozzá a növekedéséhez nélkülözhetetlen energiához.

Rögtön ezután látjuk a harmadik kategóriából a negyedikbe vezető út lehetőségét. A föld termővé tétele , a tövisek kiszaggatása ez. Másképpen szólva az elszakadás művelete, melynek metódusát alaposan tanulmányozták a misztikusok. Mindez világos és ismert.

De mi van a második kategóriával?

A kővel. Rajta nem nőnek tövisek. Olyan lelkek ők, akik nem vesznek el a földi világ dolgaiban, csakhogy olyan energiájuk sincs, amit Isten szolgálatába állíthatnának, következésképpen terméketlenek maradnak.

Pontosan erről van szó az én esetemben.

Azt hihetnénk, hogy vannak olyan lelkek, akiket természetük hiányossága távolít el helyrehozhatatlanul Isten szolgálatától. Én is közéjük tartozom.

Ez valóban helyrehozhatatlan?

Van arra mód, hogy gabona nőjön a kövön?

Egyedüli módja, ha a gabonaszem egy kő mélyedésébe esett, hogy vizet töltünk belé, s mindig újra megtöltjük, ahogy a víz párolog.

Tehát amennyire csak kötelezettségeink elhanyagolása nélkül lehetséges, az evilági hatások alá kell helyeznünk magunkat azért, hogy az onnan nyert energiát a szív titkos mélyén lakozó isteni mag táplálására fordítsuk.

Ösztönszerűen valami ilyesmit tettem idáig.

Mindez a végtelen hála kötelességét rejti magában, ha a hatások emberektől erednek.

Ezt a módszert talán át lehetne adni a hozzám hasonló szerencsétleneknek?

Szerencsére léteznek másmilyen lelkek is, akik valódi termőföldhöz hasonlatosak. Nagyon kell ebben reménykednünk. Mert nagyon fájdalmas végsőkig tartó szorongásban óráról órára biztosítani a mag folytonos növekedését, amikor növekedése mindig veszélyben van, mindig csaknem lehetetlen. Mindvégig fennáll annak a veszélye, hogy a szár elszárad, ha néhány óráig nem kap vizet.

Az elszakadás kötelezettsége itt csak még kötelezőbb érvényű, mint azoknál a lelkeknél, akiknél van termőföld. Mert ha ebből a kevés, állandóan megújításra szoruló nedvességből csak néhány csepp is a gazoknak jut, a gabona kiszáradása elkerülhetetlen.

A földi dolgokból kell energiát meríteni, de egyetlen cseppjét sem szabad földi dolgok szolgálatába állítani.

A szó legszorosabb értelmében: a tökéletes tisztaság vagy a halál.

Úgy tűnik egy ilyen lélek számára a tökéletesség elérhetetlen, hacsak nem a halál pillanatában.

Micsoda öröm tudni, hogy nem minden ember számára ezek a lelki jó általános érvényű tételei! Mert ha mindig ilyen fájdalmas módon lenne megszerezhető, csak önmagunk ellenére kívánhatnánk szeretteinket.

Londoni feljegyzések

\

Hiszek Istenben, a Szentháromságban, a Megtestesülésben, a Megváltásban, az Oltárszentségben, az Evangélium tanításában.

Hiszek, ami nem azt jelenti, hogy elfogadom mindazt, amit az egyház mond ezekről a kérdésekről, hogy azután úgy állítsam, ahogyan tapasztalati tényeket vagy geometriai tételeket állítunk; hanem szeretettel ragaszkodom a tökéletes, megragadhatatlan igazsághoz, amely ezekben a misztériumokban rejlik, s próbálom megnyitni előtte a lelkem, hogy átjárhasson a fény.

Nem ismerem el az egyház semmiféle jogát arra vonatkozólag, hogy korlátozza az értelem működését vagy a szeretet sugallatait a gondolkodás terén.

Elismerem azt a küldetését, hogy a szent szövegek őrzőjeként és a szentségek letéteményeseként néhány kérdésben határozatokat hozzon, de pusztán jelzésképpen a hívek számára.

Nem ismerem el azt a jogát, hogy szabályként írjon elő olyan magyarázatokat, amelyekkel igazság gyanánt körülbástyázza a hit misztériumait; még kevésbé azt a jogát, hogy elfogadtatásukért félelmet ébresszen, fenyegetéssel éljen a szentségektől való megfosztás hatalmát gyakorolva.

Számomra a gondolkodás folyamatában fellépő látszólagos vagy valós ellentét az egyház tanításaival szemben csak arra ad okot, hogy hosszasan függőben hagyjam elgondolásomat, hogy a lehető legjobban elmélyítsem a vizsgálatot, a figyelmet és a kételkedést, mielőtt bármit is állítani mernék. De pusztán csak ennyi.

Utolsó írás

\

...semmi sem táplálhat gőgöt egy olyan helyzetben, amikor a nem hívők szemében patologikus eset vagyok, mert abszurd dogmákat fogadok el anélkül, hogy társadalmi kényszerrel tudnék mentegetőzni; a katolikusoknál pedig kissé leereszkedő, védelmező jóindulatot keltek: a megérkezettek jóindulatát a még úton lévő iránt.

Utolsó írás

\

Egyébként papokat kérdezgetve lehetetlen megtudni, mi is tartozik, s mi nem a "szigorúan vett hit"-hez.

Utolsó írás

\

Az igazság oly szép és egyedülálló szava magában rejti a francia jelmondat három szavának teljes jelentését. A szabadság a beleegyezésre való reális lehetőség. Az embereknek csak erre vonatkoztatva van szükségük egyenlőségre. A testvériség szelleme pedig azt jelenti, hogy mindenkinek kívánjuk.

Az Igazságért harcolunk?

\

A beleegyezést nem lehet adni-venni. Következésképpen akármilyenek legyenek is egy társadalomban a politikai intézmények, ahol a pénzügyek uralják a társadalmi élet túlnyomó részét, ott nem lehet szabadság.

Ahogy az elnyomás is egyenértékű az erőszakkal, úgy a pénz uralma a munka felett, ha már a pénz válik a munka mozgatórugójává, magához a prostitúcióhoz hasonlatos.

Az Igazságért harcolunk?

\

Nem könnyű az igazságért harcolni. Nem elég kiválasztani azt a tábort, ahol a legkisebb az igazságtalanság, majd csatlakozni, s fegyvert fogva kiállni az ellenség fegyverei elé. Ez biztosan nagyon szép dolog, szavakkal ki sem fejezhető. Csakhogy a túlsó oldalon is ugyanezt teszik.

Az Igazságért harcolunk?




DHAMMAPADA


A TÖRVÉNY ÚTJA


Buddha tanításai
* * *


I. Az ellentétek


1.
Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz, holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye. Ha az ember tisztátalan elmével szól vagy cselekszik, a szenvedés úgy követi, mint a kocsiba fogott igásállatot a kerék.

2.
Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz, holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye. Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka.

3.
"Megbántottak, megsértettek, legyőztek, kifosztottak." Aki így gondolkodik, nem szabadul meg a gyűlölettől.

4.
"Megbántottak, megsértettek, legyőztek, kifosztottak." Aki nem így gondolkodik, megszabadul a gyűlölettől.

5.
Mert a gyűlöletet nem a gyűlölet győzi le, hanem a szeretet. Ez örök törvény.

6.
Sokan nem tudják, hogy azért vagyunk a világon, hogy összhangban éljünk. Akik megértik ezt, nem harcolnak többé.

7.
Aki a gyönyörökért él, kinek lelke nem ismeri az összhangot, s még étkezésére sem fordít gondot, aki állhatatlan, és nincs erényekkel felvértezve, azt Mára és az önző szeszélyek hajtják, mint ahogy a gyenge fát tépázza a szél.

8.
De aki nem a gyönyörökért él, kinek lelke összhangra talált, aki mértéket tart mind az evésben, mind a böjtben, aki erényes, és hite is erős, azt nem érheti kísértés, ahogy a sziklát sem rendítheti meg a szél.

9.
Aki tisztátalan lélekkel ölti magára a szerzetesek sárga köntösét, belső összhang és az igazság ismerete nélkül, az méltatlan a szent ruhára.

10.
De aki bűnöktől mentes, s lelke megingathatatlan az erényben, ismeri a belső összhangot és igazságot, az méltó a szent ruhára.

11.
Akik azt hiszik, hogy a valótlan létezik, s hogy a Valóság nincs, sohasem érik el az Igazságot, mert elvesznek a téves gondolkodás útján.

12.
De akik tudják, hogy a Valóság létezik, s hogy a valótlan nincs, elérik az Igazságot, biztosan haladva a helyes gondolkodás útján.

13.
Ahogy az esővíz keresztülfolyik a rosszul fedett tetőn, úgy hatolnak át a szenvedélyek a vigyázatlan elmén.

14.
De ahogy az esővíz nem folyik át a jól fedett tetőn, a szenvedélyek sem hatolnak át a gondosan vigyázott elmén.

15.
Van, aki szenved ezen a világon, és szenved a túlvilágon is. Mindkét világban szenved, aki rosszat tesz. Szenved először, és keservesen szenved másodszor is, amikor szembesül a rosszal, amit tett.

16.
Van, aki boldog ezen a világon, és boldog a túlvilágon is. Mindkét világban boldog, aki jót tesz. Örül először, és boldogan örvend másodszor is, amikor szembesül a jóval, amit tett.

17.
Van, aki szomorú ezen a világon, és szomorú a túlvilágon is. Mindkét világban szomorú, aki rosszat tesz. Bánkódik először: "Rosszat tettem", és még jobban bánkódik másodszor, a szomorúság útján.

18.
Van aki örvend ebben a világban, és örvend a túlvilágon is. Mindkét világban örvend, aki jót tesz. Örvend először: "Jót tettem", és még jobban örvend másodszor, a boldogság útján.

19.
Aki bőven ontja a szent igéket, de nem cselekszik azok szerint, az ostobán megfosztja magát a szent élettől. Olyan ő mint a tehénpásztor, aki a gazdajószágát számlálja.

20.
Ha viszont valaki, bár szűkszavúan él a szent igékkel, de megcselekszi azokat, szenvedélyektől, gyűlölettől és önámítástól mentesen, helyes belátással és szabad elmével, nem kívánkozva soha semmiért, annak élete maga a szentség.



II. Az éberség


21.
Az éberség a halhatatlanság útja, a figyelmetlenség a halál útja. Akik nyitott szemmel élnek, sohasem halnak meg, akik figyelmetlenek, már most olyanok, mint a holtak.

22.
Akik ezt az igazságot tiszta elmével megértik, akik bölcsek és örökké figyelnek, megismerik az éberség örömét, a Nagyok útjának örömét.

23.
És azok, akik emelkedett gondolatokkal és elmélyült figyelemmel, örökké tartó erővel haladnak az úton, végül elérik a Nirvánát, a legfőbb békét és múlhatatlan örömöt.

24.
Aki fejlődik a hitben, aki sohasem felejti el legfőbb célját, akinek cselekedetei tiszták, s aki gondosan ügyel cselekedeteire, aki önuralomban tökéletesedik, és aki mindig, örökké éber, az megdicsőül.

25.
Fejlődve a hitben és éberségben, önuralmat gyakorolva és belső összhangot teremtve, a bölcs szigetet épít lelkének, melyet nem érhetnek el az áradások.

26.
A bolondok és tudatlanok nem törődnek semmivel, nem ismerik az éberséget. De aki az éberség birtokába jutott, legnagyobb kincsének tartja azt.

27.
Soha ne engedj a figyelmetlenségnek. Soha ne süllyedj az olcsó örömök, az érzéki szenvedélyek mocsarába. Aki éber marad, és elmélyült figyelemmel szemléli a világot, az végül a legtökéletesebb örömhöz jut.

28.
A bölcs, aki éberségével legyőzi az esztelenséget, olyan, mint aki megszabadulva a földi terhektől felmegy a bölcsesség palotájába, s annak erkélyéről tekint le a földi kínoktól szenvedőkre, sőt mint a bölcs remete, aki a szent hegy csúcsáról nézi a távoli síkságon küszködő tudatlanokat.

29.
Éberen a figyelmetlenek között, virrasztón az alvók között, a bölcs ember, mint egy gyors versenyló, rója köreit, elhagyva a lassúkat.

30.
Indra az ébersége révén vált az istenek urává. Így maguk az istenek is becsülik az ébert, és megvetik az esztelent.

31.
A szerzetes, aki az éberség örömét élvezi, és tartózkodik a világ esztelenségétől, úgy megy útján, mint a futótűz, felperzselve a kisebb és nagyobb akadályokat.

32.
A szerzetes, aki az éberség örömét élvezi, és tartózkodik a világ esztelenségétől, soha nem veszíthet dicsőségéből, és közeledik a Nirvána felé.



III. Az elme


33.
Az elme szeszélyes és nyughatatlan, nehéz vigyázni és visszafogni. A bölcs ember úgy összpontosítsa elméjét, mint ahogy a nyílkészítő egyenesíti a nyílvesszőt.

34.
Mint a partra vetett hal, melyet kivettek vízi otthonából, úgy szomjazik az elme, és küzd, hogy megszabaduljon a halál hatalmától.

35.
Az elme állhatatlan és csapongó, kedve szerint bárhová elillan a káprázatot követve. Valóban nehéz visszafogni. De mégis jó irányítani. Az önmagán uralkodó elme nagy örömök forrása.

36.
Láthatatlan és megfoghatatlan az elme. Kedve szerint bárhová elillan a káprázatot követve. Mégis, a bölcs őrizze jól, mert a jól őrzött elme nagy örömök forrása.

37.
Az elme messzire kóborolhat testetlenül, felöltve a tudat rejtélyes köntösét. Csak az szabadul meg a halál kötelékétől, akinek elméje összhangot talált.

38.
Kinek elméje állhatatlan, aki nem látja az igazság útját, kinek hite és békéje ingatag, soha nem ismeri meg a bölcsesség teljességét.

39.
De kinek elméje nyugodt önuralommal szabadult fel a vágyak iránti sóvárgástól, aki felülemelkedett jón és rosszon, az felébredt, és nem ismer félelmet.

40.
Felismerve hogy tested törékeny, akár egy korsó, erősítsd meg elméd, mint egy várat, és vívd meg a döntő harcot Márával, és minden gonosz kísértéssel. A győzelem után őrizd jól hódításodat, és mindig, mindig figyelj.

41.
Mert hamarosan - mily szomorú - ez a test élettelenül hever majd a földre hajítva, akár egy rossz gerenda.

42.
Az ellenség megsértheti az ellenséget, és a gyűlölettel telt megsebezheti a másikat, de az emberen saját elméje, ha elszabadul, még súlyosabb sebet ejthet.

43.
Az apa, anya vagy rokon sok jót tehet az emberrel, de nagyobb jót tehet saját, helyesen irányított elméje.



IV. A lét virágai


44.
Ki hódítja meg e világot, s az istenek világát, és Jama világát, a halált és fájdalmat? Ki találja meg a Dhammapadát, a Tökéletesség tiszta útját, mint ahogy a virágot kereső ember a legszebb virágot találja meg?

45.
A bölcs tanítvány hódítja meg e világot, s az istenek világát, és Jama világát, a halált és fájdalmat. Ő találja meg a Dhammapadát, a Tökéletesség tiszta útját, úgy ahogy a virágot kereső ember a legszebb virágot találja meg.

46.
Aki tudja, hogy teste a hullám tajtéka, a délibáb árnyéka, az eltöri Mára éles nyilait, melyeket az érzéki szenvedélyek rózsái rejtenek, azt nem látja meg a Halál Királya, az továbbmegy és követi az utat.

47.
De a halál elragadja azt, aki az érzéki szenvedélyek rózsáit szedi, ahogy a szökőár elönti az alvó falut, s továbbzúdul a maga útján.

48.
És a halál, amely mindennek véget vet, végez azzal, aki vágyai nyomán az érzéki szenvedély rózsáit szedi.

49.
Ahogy a méh a virág lényegét gyűjti, s továbbröpül anélkül, hogy elvenne annak szépségéből és illatából, úgy vándoroljon a bölcs ebben az életben.

50.
Ne gondolkodj mások hibáin, mit tettek és mit nem tettek. Gondolkodj inkább saját bűneiden, mit tettél és mit nem tettél.

51.
Mint a virág, ami szépen virít és szép a színe, de nincs illata, olyan a meddő szó, annak a szava, aki beszél, de nem úgy cselekszik.

52.
És mint egy pompás virág, aminek szép a színe és kellemes az illata, olyanok a termékeny szavak, annak a szavai, aki beszél, és aszerint cselekszik.

53.
Miként egy virághalomból is sokféle füzér és koszorú fonható, a halandó ember is sokféle jót tehet életében.

54.
A virág illata nem szállhat a széllel szemben, még a szantálfáé, az oleanderé vagy a jázminé sem. De a jótett ereje a széllel szemben is eljut a világ végéig.

55.
Érezzük a szantál, az oleander, a kék lótusz és a jázmin édességét, de túl a virágok édességén, az erény édessége sokkal nemesebb.

56.
Nem száll messzire a virágok illata, még az oleanderé és a szantálfáé sem. De a jótett ereje az egekig elér, és maguk az istenek élvezik annak édességét.

57.
Nem állhat Mára, a halál azok útjába, akik erényesek, éberek, s akiket megvilágosult szellemük szabaddá tett.

58-59. Ahogy az útszélre vetett szemét közül kinő a lótusz, és édes illatú virágot hoz a lélek örömére, ugyanúgy ragyog fel a vak tömegben a Buddhát követő tanítvány bölcsességének tiszta fénye, azé, aki valóban felébredt.



V. A bolond


60.
Milyen hosszú az éjszaka az őrnek, milyen hosszú az út a megfáradottnak, milyen hosszú az életek sorának halálba torkolló vándorlása a bolondnak, aki nem találja az utat!

61.
Ha az élet hosszú útján a vándor nem talál magánál jobb vagy legalább magához méltó társat, hadd menjen örömmel, hisz a bolond nem segítheti az útját.

62.
"Ezek a fiaim. Ezek a javaim." Így aggasztja magát a bolond. Még saját magának sem birtokosa, hát még fiainak és javainak!

63.
Ha a bolond belátja saját bolondságát, legalább ebben bölcs. De a bolond, aki azt hiszi magáról hogy bölcs, igazán bolond.

64.
A bolond nem ismeri meg az igazság útját, még ha egész életét egy bölcs társaságában tölti is, miként a kanál sem ismerheti meg a leves ízét.

65.
De aki figyel és lát, töltsön bár csak egy pillanatot is a bölccsel, meg fogja ismerni a bölcsesség útját, mint ahogy a nyelv is ismeri az étel ízét.

66.
A bolond, aki bölcsnek hiszi magát, egész életében önmaga ellensége. Hibát hibára halmoz, és azok végül keserű gyümölcsöt teremnek.

67.
Mert nem helyes az a tett, amelyet megbánunk, s amelynek keserű gyümölcsét könnyek között szüreteljük.

68.
De helyes az a tett, amelyet nem bánunk meg, s amelynek édes gyümölcsét örömmel szüreteljük.

69.
A bolond édesnek érzi a rossz tettet, míg következménye, a fájdalom el nem érkezik. Ekkor le kell nyelnie a hibák keserű gyümölcsét.

70.
A bolond hónapokig böjtölhet, fűszál hegyével kanalazhatja az ételt, de mégsem ér tizenhatodannyit sem, mint a bölcs, aki gondolatait igazsággal táplálja.

71.
A hibás tett következménye esetleg nem azonnal jelentkezik, ahogy a friss tej sem azonnal alszik meg; mint a hamu alá temetett parázs, lassan emészti fel a vétkezőt, a bolondot.

72.
És ha a bolond netán okoskodik, csak bajt hoz magára. Szétzilálja elméjét, és sorsa még sötétebbre fordul.

73.
Mert rögtön megbecsülést és tiszteletet követel, tekintélyt a kolostorokban és a nép hódolatát.

74.
"Csak hadd gondolják a gazdálkodók és a remeték is, hogy ezt mind én cselekedtem. Csak hadd kérdezzenek mától engem, hogy mit tegyenek és mit ne." Ezek a bolond gondolatai, aki felfuvalkodott a becsvágytól és büszkeségtől.

75.
De más a földi kincsek útja, és más a Nirvána útja. Buddha követője gondolkodjék ezen, és a közmegbecsülés helyett mindig saját szabadságára törekedjen.



VI. A bölcs


76.
Tekints arra az emberre, aki feltárja előtted hibáidat úgy, mintha rejtett kincset tárna fel. Ő a bölcs, aki megmutatja neked az élet veszedelmeit. Kövesd: aki követi, csak jót lát és semmi rosszat.

77.
Hadd dorgáljon és hadd tanítson, hadd korlátozza benned a rosszat. A jók szeretni fogják, a rosszak pedig gyűlölni.

78.
Ne barátkozz azokkal, akik torzlelkűek; ne keresd a gonoszok társaságát. Barátkozz azokkal, akik nemeslelkűek; keresd a jók társaságát.

79.
Aki az Igazság vizét issza, boldogan pihen, elcsöndesült elmével. A bölcs a Dhammában leli örömét, a Nagyok által feltárt igazságban.

80.
A csatornaépítő megszabja a víz útját, a nyílkészítő kiegyenesíti a nyilat, az ács formát ad a fának, a bölcs pedig irányítja saját elméjét.

81.
Ahogy a sziklát nem rendíti meg a szél, a bölcset sem rendíti meg a dicséret vagy szidalom.

82.
Mint a tiszta, nyugodt és mélyvizű tó, olyanná válik a bölcs lelke a Dhamma szavainak hallatán.

83.
Az igazak valóban képesek bármikor lerázni a béklyót. A szentek nem pazarolnak egy szót sem vágyakra. Adódhat öröm vagy bánat, a bölcshöz nem ér fel egyik sem.

84.
Erényes, igaz és bölcs az, aki sem a maga, sem a más érdekében nem vágyódik sok gyerekre, hatalomra vagy gazdagságra, aki saját érdekeit nem helyezi az igazságosság elé.

85.
Kevesen kelnek át az idő folyóján, hogy elérjék a Nirvánát. A többség az innenső parton futkos föl- és alá.

86.
De azok, akik megismervén a törvényt, követik a törvény útját, elérik a túlpartot, s túljutnak a halál birodalmán.

87-88. Elhagyva a sötétség útját, követve a világosság útját, a bölcs váljon meg a családi élettől, és kezdjen szabad életet. Találja meg a legfőbb boldogságot a magányban, melyet oly kevesen kedvelnek, távol a földi javaktól, a vágyaktól, s mindattól, ami az elmét beárnyékolhatná.

89.
Mert akinek elméje ismeri a fényhez vezető utakat, aki elszakadt a vágyak kötelékeitől, és örül a kötöttségektől mentes szabadságnak, aki kilépett a szenvedélyek árnyékából, és megtisztulva ragyog a fényben, az már halandó életében a halhatatlan Nirvánát élvezi.



VII. A végtelen szabadság


90.
Az utazó útjának végére ért. A végtelen szabadság birtokában megszabadult a szenvedéstől, eloldotta a béklyókat, kioltotta az élet izzó lázát.

91.
Akinek gondolatai magasan járnak, az mindig tovább igyekszik, és nem elégszik meg a helybenmaradással, mint a hattyú, aki elhagyja tavát, és a magasba szárnyal, elhagyja otthonát egy magasabb otthon kedvéért.

92.
Ki ismerné az útját azoknak, akik az élet igazi kenyerén élnek, akik elutasítanak minden fölöslegeset, akik a szabadság egén szárnyalnak a kezdet nélküli térben? Életüket oly nehéz követni, mint a madarak útját az égen.

93.
Ki ismerné a szabadság egén szárnyaló ember láthatatlan útját a kezdet nélküli végtelen térben? Szenvedélyei elcsitultak, az élvezeteknek nincs hatalmuk fölötte. Útját oly nehéz követni, mint a madarak röptét az égen.

94.
Még az istenek is csodálják azt az embert, aki bölcsen uralja érzékeit, miként a jó kocsihajtó ura lovainak, és mentes a lealacsonyító szenvedélyektől és hiúságtól.

95.
Nyugodt, mint a mindent eltűrő föld, szilárd, mint a rendíthetetlen oszlop, tiszta, mint az átlátszó vizű tó. Megszabadult a szamszárától, a halálba torkolló életek ismétlődésétől.

96.
Az értelem fényénél megtalálta a szabadságot. Gondolata béke, szava béke, munkája béke.

97.
Aki megszabadult a tévhitektől, mert látta az örök Nirvánát, leoldotta az alacsonyabb szintű lét kötelékeit, túljutott a kísértéseken, lemondott a vágyakról, ő valóban nagy az emberek között.

98.
Ahol szent ember lakik, legyen az bárhol: faluban, erdőben, völgyben vagy hegyen, az a hely az öröm helye.

99.
Mert széppé varázsolja a vadont, ami másnak lakhatatlan. Megtalálja az örömöt, amit más hiába keres, mert nem nyomasztják vágyak.



VIII. Ezernél többet ér


100.
Ezer haszontalan szónál többet ér egyetlen szó, amely nyugalmat ad.

101.
Ezer haszontalan sornál többet ér egyetlen sor, amely nyugalmat ad.

102.
Ezer haszontalan versnél többet ér egyetlen vers, amely nyugalmat ad.

103-105.
Ha egy ember ezreket és ezreket tud legyőzni a csatában, míg egy másik le tudja győzni önmagát, bizony a másodiké a nagyobb dicsőség. Mert az önmagunkon aratott győzelem a legnagyobb győzelem, és sem az istenek odafenn, sem a démonok odalenn nem tudják elvenni ezt a dicsőséget.

106.
Ha valaki száz éven át havonta ezer áldozatot mutat be, míg másvalaki akár csak egyetlen pillanatra tiszteletet ad egy bölcsnek, aki ura önmagának, az a pillanat többet ér, mint az áldozatbemutatással teli száz év.

107.
Ha valaki száz éven át tiszteli a szent tüzet az erdőben, míg másvalaki akár csak egyetlen pillanatra tiszteletet ad egy bölcsnek, aki ura önmagának, az a tiszteletadás többet ér, mint száz év imádság.

108.
Bármennyi tiszteletet vagy ajándékot áldozzon is valaki évente az isteneknek, hogy érdemeket szerezzen, nem éri ez töredékét sem az igaz ember tiszteletének.

109.
Aki méltóképp tiszteli az erényes és szent embert, négy kincset szerez: hosszú életet, egészséget, hatalmat és boldogságot.

110.
Ezer bűnben és elmélyedés nélkül leélt évnél többet ér egyetlen erényesen és elmélyülten töltött nap.

111.
Ezer tudatlanul és elmélyedés nélkül leélt évnél többet ér egyetlen bölcsességben és elmélyülten töltött nap.

112.
Ezer tétlenségben és gyarlóságban leélt évnél többet ér egyetlen bátorsággal és erős törekvéssel töltött nap.

113.
Ezer évnél, mialatt megfeledkezünk minden dolgok keletkezéséről és elmúlásáról, többet ér egyetlen nap, amelyet minden dolgok keletkezésének és elmúlásának tudatában töltünk.

114.
Ezer évnél, mialatt saját halhatatlanságunkat nem ismerjük fel, többet ér egyetlen nap, amelyet halhatatlanságunk ismeretében töltünk.

115.
Ezer évnél, mialatt nem ismerjük fel a legfőbb utat, többet ér egyetlen nap, amelyet a legfőbb út ismeretében töltünk.



IX. A jó és a rossz


116.
Igyekezz, cselekedj jót, tartsd távol az elméd a gonosztól. Ha az ember túl lassú a jócselekedetben, elméje a gonoszban keres szórakozást.

117.
Aki hibát követ el, ne ismételje újra és újra. Ne találjon örömet a bűnben. A rossz tettek felhalmozódnak és fájdalmat okoznak.

118.
Aki jót tesz, ismételje újra és újra. Találjon örömet a jócselekedetben. A jó tettek felhalmozódnak és örömet adnak.

119.
Az ember örömét lelheti a gonoszban, de csak addig, míg gonoszsága gyümölcsöt nem terem. Amikor a gonoszság gyümölcse beérik, az ember meglátja benne a gonoszt.

120.
Az ember fájdalmasnak találhatja a jót, de csak addig, míg jósága gyümölcsöt nem terem. Amikor a jóság gyümölcse beérik, az ember meglátja benne a jót.

121.
Ne vedd semmibe még a kis bűnt sem, mondván: "Ez nem számíthat". A vízcseppek előbb-utóbb megtöltik a kancsót is. Ugyanígy az ostoba embert eltölti a gonosz, bár apránként gyűlik benne.

122.
Ne vedd semmibe még a kis jótettet sem, mondván: "Ez nem számíthat". A vízcseppek előbb-utóbb megtöltik a kancsót is. Ugyanígy a bölcs embert eltölti a jó, bár apránként gyűlik benne.

123.
Úgy kerülje az ember a gonoszság veszélyeit, mint a kereskedő, aki nagy kincset visz, de kevés fegyveres kíséri: elkerüli az út veszélyeit, vagy mint az életére vigyázó ember: elkerüli, hogy mérget igyon.

124.
Annak, akinek a kezén nincs seb, nem árthat a kézben tartott méreg, mert a méreg nem fog a sértetlen testen. Ugyanígy annak az embernek, akiben nincs gonosz, nem árthat a gonosz.

125.
Ha a bolond ártani akar a jó, tiszta és bűntelen embernek, a gonosz visszaszáll rá, mint a széllel szemben szórt por.

126.
Az emberek itt a földön születnek újjá; a gonoszok a pokolban születnek újjá, az igazak a mennybe mennek. De akik tiszták, egyenesen a Nirvánába jutnak.

127.
Sem az égen, sem a tenger mélyén, sem a hegyek barlangjaiban, sehol sem szabadulhat meg az ember attól a gonosztól, amit cselekedett.

128.
Sem az égen, sem a tenger mélyén, sem a hegyek barlangjaiban, sehol sem szabadulhat meg az ember a halál hatalmától.



X. Az élet


129.
Minden teremtmény reszket a veszélytől, mind fél a haláltól. Mikor valaki megérti ezt, nem öl és nem okoz halált.

130.
Minden teremtmény fél a veszélytől, mindnek kedves az élete. Mikor valaki megérti ezt, nem öl és nem okoz halált.

131.
Aki a boldogságot keresve másokat sért, akik szintén boldogságra vágynak, az többé nem talál boldogságra.

132.
Aki a boldogságot keresve nem sért másokat, akik szintén boldogságra vágynak, az rátalál a boldogságra.

133.
Sose beszélj durván, mert a kiejtett durva szavak visszaszállhatnak rád. A dühös szavak fájdalmat okoznak, és ütésre ütés lesz a válasz.

134.
Ha képes vagy lecsendesülni, hangtalan lenni, mint egy törött harang, akkor elérted a Nirvánát, és minden haragod békévé változott.

135.
Ahogy a tehénpásztor tereli jószágait a mezőre, úgy tereli egyre messzebb az öregség és a halál az élőket a halál mezejére.

136.
Amikor a bolond gonoszul cselekszik, nem gondol arra, hogy olyan tüzet rak, amelynek lángján egykor majd neki kell égnie.

137-140.
Aki fegyvert emel az ártatlanokra és a tisztákra, azt hamarosan a tíz csapás egyike fogja sújtani: borzasztó fájdalom vagy fogyatékosság; csonkulás vagy szörnyű betegség, sőt akár őrület és elmebaj; királyi üldöztetés; rettentő vád; vagyonvesztés vagy a rokonok elvesztése; vagy a házát felperzselő égi tűz. És amikor a gonosztevő elpusztul, újraszületik a pokolban.

141.
Sem a meztelenség, sem az ápolatlan haj, sem a mosdatlanság, sem a böjt, sem a földön alvás, sem a hamuval beszóratás, sem a görnyedt kuporgás nem tisztíthatja meg azt, akit kétségek és vágyak gyötörnek.

142.
De hordjon bár szép ruhát, ha az ember békés, jó, önuralommal és hittel él, tisztalelkű és nem sért meg egyetlen élőt sem, akkor méltán mondható szent bráhminnak, remetének vagy bhikkhunak nevezett szerzetesnek.

143.
Van-e ember a világon, aki oly nemes, hogy vád nem érheti, mint ahogyan a nemes paripa is elkerüli az ostorcsapást?

144.
Légy tüzes, mint a nemes paripa az ostorcsapás alatt. Hittel, erénnyel és erővel, elmélyült figyelemmel és belátással, bölcsességgel és helyes cselekvéssel legyőzöd a sors csapásait.

145.
A csatornaépítő megszabja a víz útját, a nyílkészítő kiegyenesíti a nyilat, az ács formát ad a fának, a szent ember pedig saját lelkét irányítja.



XI. Túl az életen


146.
Hogy létezhet nevetés, hogy létezhet öröm, mikor az egész világ lángokban áll?! Mikor nagy sötétségben vagy, nem kérsz-e lámpást?

147.
Nézd ezt a testet! Festett bábu lengő végtagokkal. Néha szenved és fekélyek borítják. Telve van képzelgéssel, sohasem állandó, folyton változó.

148.
Ez a test romlandó. Betegségek fészke, romló tömeg, széthullás és pusztulás a sorsa. Minden élet vége halál.

149.
Nézd ezeket a fakó csontokat! Mint kiszáradt tökhéjak a nyárvégi szemétdombon. Ki találna örömet a látványukban?

150.
A test csontok háza, hússal és vérrel borított csontoké. Hiúság és képmutatás lakik e házban, s nemkülönben az öregség és a halál.

151.
A királyok pompás kocsiját elnyűvi az idő, a test is megfárad és megöregszik. De a jók erényén nem fog az idő, ezért taníthatják a jót a jóknak.

152.
Ha az ember nem próbál tanulni, úgy öregszik meg, mint az ökör. Mert bár a teste fejlődik, a bölcsessége nem fejlődik vele.

153-154.
zámos újjászületés körén mentem már keresztül hiába, folyton keresve az élet és halál házának építőjét. Milyen nagy a halálba torkolló élet szomorúsága! De most már megismertelek, ó építőmester. Soha többé nem építed fel e házat. A bűnök tartógerendái széttörtek, a tudatlanság oszlopa leomlott. A vágy emésztő láza a múlté, mert halandó elmém az örök Nirvána örömei közé távozott.

155.
Aki ifjúkorában nem élt lelki összhangban, és nem szerezte meg az élet igazi kincseit, az később olyan, mint az öreg, hosszúlábú gém, amint egy kiszáradt tó partján szomorkodik.

156.
Aki ifjúkorában nem élt lelki összhangban, és nem szerezte meg az élet igazi kincseit, az később olyan, mint a törött íj, amely elmúlt, rég letűnt dolgok után bánkódik.



XII. Önmagunk birtoklása


157.
Ha az ember megbecsüli magát, vigyázzon is magára. Életének három őrszolgálata közül legalább az egyikben őrködjön.

158.
Találja meg először a helyes utat, hogy aztán másoknak is megtaníthassa, így segítsen elkerülni a fölösleges szenvedést.

159.
Csak akkor tud tanítani, ha maga is olyan jóvá válik, amint ezt másoktól elvárja. Valóban nehéz az önuralom.

160.
Az ember ura csak önmaga lehet. Ki más uralhatná a külvilágból? Amikor úr és szolga eggyé válik, akkor az ember segített önmagán, és birtokba vette magát.

161.
Minden rossz vagy gonosz, amit az ember tesz, belőle ered, és ő maga az oka. Ez felmorzsolja az ostobát, mint ahogy a keményebb kő szétmorzsolja a puhább követ.

162.
És az emberben növekvő gonosz olyan, mint a malavalián, amely körülfonja a szalafát. Az ember olyanná válik, amilyennek saját ellensége kívánná.

163.
Könnyű a rosszat tenni, azt, ami kárunkra van. Nehéz viszont a jót tenni, azt, ami hasznunkra van.

164.
A helytelen gondolkodás eredménye, hogy a nagylelkű és igazságos bölcsek tanait megvető bolond saját végzetének gyümölcseit érleli, mint a kastanád, melyet saját termése öl meg.

165.
A gonoszt magunk cselekedjük, és magunk szenvedünk tőle. A gonoszt magunk kerüljük el, és önmagunk által tisztulunk meg. A tiszta és tisztátalan önmagától ered. Senki sem tisztíthat meg másokat.

166.
Senki se kockáztassa kötelességét, önnön lelkének javát másokéért, bármily nagyszerűek legyenek is. Ha felismerted lelked javát, kövesd azt állhatatosan.



XIII. Ébredj és figyelj


167.
Ne élj alantas életet. Emlékezz, és semmit se felejts. Ne kövess hamis tanokat. Ne merülj el a világban.

168.
Ébredj. Figyelj. Kövesd a jó utat. Aki jó úton jár, boldog ezen a világon, és boldog a túlvilágon is.

169.
Kövesd a jó utat, térj le a rosszról. Aki jó úton jár, boldog ezen a világon, és boldog a túlvilágon is.

170.
Kinek szemében e világ nem több, mint elpukkanó buborék, szemfényvesztő árnykép, azon nem vesz erőt a halál királya.

171.
Gyere, és nézd e világot. Mint egy festett királyi kocsi, melyben bolondok terpeszkednek. A bölcset nem lehet ebbe a kocsiba zárni.

172.
Aki fiatalon ostoba volt, de aztán megismerte a bölcsességet, fénysugarat vet a földre, mint a felhők mögül előbukkanó holdvilág.

173.
Aki régebben rosszat tett, de aztán helyrehozta azt a jóval, fénysugarat vet a földre, mint a felhők mögül előbukkanó holdvilág.

174.
Való igaz, ez a világ sötétben van, és oly kevesen látják a fényt. Amint csak kevés madár képes kiröppenni a madarász hálójából, kevés lélek képes feljutni az égi szabadságig.

175.
A hattyú követi a Nap útját a repülés csodája révén. Az erős ember legyőzi a gonoszt és annak minden seregét, majd felülemelkedik a világon.

176.
Kinek szava hazugság, aki megszegi az Örök Törvényt, aki gúnyt űz az égi világból, attól nincs olyan rossz, ami ki ne telne.

177.
A fösvények előtt nem nyílik meg az istenek országa, és a bolondok nem becsülik a bőkezű adományt. De a nemes lélek örömét leli a nagylelkűségben itt és a felsőbb világban is.

178.
Többet ér a föld uralmánál, az égbe jutásnál, világok leigázásánál annak az öröme, aki a Nirvána felé vezető élet folyamába belép.



XIV. A Buddha


179.
Miféle földi ösvény téríthetné el a buddhát, aki boldogsággal telve a végtelen úttalan útjain jár? A buddhát, aki felébredt, akinek győzelme nem válhat vereséggé, s akit senki sem igázhat le.

180.
Miféle földi ösvény téríthetné el a buddhát, aki boldogsággal telve a végtelen úttalan útjain jár? A buddhát, aki felébredt, akit nem ejthet csapdába a vágyak gonosz hálója.

181.
Még az istenek is szeretnének a buddhákhoz hasonlítani, akik éberen figyelnek, békét lelnek az elmélyedésben, és állhatatosan, nyugodtan élvezik a lemondás örömét.

182.
Nagy dolog embernek születni, s az ember élete szüntelen törekvés. Ritkán hallja meg az ember az igaz tant, s még ritkább a buddha születése.

183.
Ne tegyél gonoszt. Tedd ami jó. Tartsd meg tisztán az elméd. Ez Buddha tanítása.

184.
A jámborság a legfőbb áldozat. A Nirvána a legfőbb jó. Ezt tanítják a felébredtek, a buddhák. Aki mást megsért, nem remete. Aki mást megbánt, nem aszkéta.

185.
Ne okozz fájdalmat sem szóval sem cselekedettel, uralkodj önmagadon, amint a Tan mondja, légy mértékletes az evésben, légy magányos a szobádban és ágyadban, gyakorold a tudat legmagasabb állapotát. Ez a felébredtek, a buddhák tanítása.

186-187.
Ha még a kincsek zápora sem tudja kielégíteni a sóvárgást, ha még a legnagyobb gyönyör vége is fájdalom, hogyan elégedhetne meg a bölcs akár az istenek gyönyöreivel? Mikor a vágyak elmúlnak, beköszönt az öröm. Buddha követője ráébred erre az igazságra.

188-189.
Az ember a hegyek között, az erdőben, szent fáknál vagy zarándokhelyen keres menedéket félelmében. De ezek a búvóhelyek nem biztonságos menedékek, mert nem mentenek meg a szenvedéstől.

190.
Aki Buddhát, tanítványait és az Igazságot keresi menedékül, az biztos helyre talál, és megismeri a négy nemes igazságot:

191.
A szenvedést, a szenvedés okát, a szenvedés végét és a nemes nyolcágú ösvényt, amely a szenvedés végéhez vezet.

192.
Ez a biztos menedék, a legfőbb menedék. Aki rátalál, megszabadul a szenvedéstől.

193.
Tisztánlátó embert nehéz találni, a felébredt buddha nem születik akárhol. Boldogok, akik közé megszületik az ilyen ember.

194.
Boldogság a buddha születése, boldogság a Dhamma szava, boldogság a tanítványok összhangja, boldogan élnek, akik összhangban élnek.

195-196.
Ki mérhetné fel annak nagyságát, aki tiszteletet ad a tiszteletreméltónak, egy buddhának vagy tanítványainak, aki hátrahagyta a gonoszt, és átkelt a szenvedés folyóján, aki megszabadult minden félelmétől, akit a Nirvána dicsősége övez.



XV. Az öröm


197.
Ó, örüljünk, s éljünk szeretetben a gyűlölködők között. A gyűlölködők közt éljünk szeretetben.

198.
Ó, örüljünk, s éljünk egészségben a betegek közt. A betegek közt éljünk egészségben.

199.
Ó, örüljünk, s éljünk békében a harcolók közt. A harcolók közt éljünk békében.

200.
Ó, örüljünk, bár semmink sincs. Örömben éljünk, mint a világosság szellemei.

201.
A győzelem gyűlöletet kelt, mert a legyőzött fél boldogtalan. Csak az tud örülni, aki elutasítja a győzelmet és a vereséget.

202.
Nincs forróbb tűz, mint a gyönyör vágya. Nincs nagyobb gonosz, mint a gyűlölet. Nincs nagyobb fájdalom, mint az összhang megbomlása. Nincs nagyobb öröm, mint a Nirvána.

203.
A szenvedélyek vágya a legnagyobb betegség. Az összhang megbomlása a legnagyobb fájdalom. Ha ezt tudod, azt is tudod, hogy a Nirvána a legnagyobb öröm.

204.
Az egészség a legnagyobb kincs. Az elégedettség a legdrágább érték. A bizalom a legjobb barát. A Nirvána a legnagyobb öröm.

205.
Aki ismeri a csend magányát, és megérzi a hallgatás örömét, megszabadul a bűntől és félelemtől, és elfogja a Dhamma öröme.

206.
Öröm a jókat és nemeslelkűeket látni, boldogság köztük lenni. Ha az ember sosem látna bolondot, mindig boldog lenne.

207.
Akinek bolondokkal kell együtt utazni, hosszú és gyötrelmes út elé néz. Mert a bolonddal lenni éppoly kínlódás, mint saját ellenségünkkel lenni. De a bölccsel lenni olyan öröm, mint kedves rokonunkkal találkozni.

208.
Ha találsz valakit, aki állhatatos, nyitott a belső fényre, tanult, hosszantűrő, elhivatott és nemes, kövesd őt, ahogy a hold követi a csillagok útját.



XVI. A mulandó gyönyör


209.
Aki azt teszi, amit nem kellene, és elmulasztja, amit kellene, aki elfelejti az élet igazi célját, és múló örömöknek hódol, eljön az idő, mikor keservesen irigyelni fogja a nemes szemlélődésben élőt.

210.
Szabadulj meg a gyönyörtől, és szabadulj meg a fájdalomtól is. Mert a gyönyör hiánya szenvedés, és a fájdalom is szenvedés.

211.
Ne ragaszkodj tehát a gyönyörhöz, mert a gyönyör hiánya fájdalom. Nem köti gúzsba semmi azt, aki túl van gyönyörön és fájdalmon.

212.
A gyönyör szenvedést kelt, a gyönyör félelmet okoz. Aki megszabadult a gyönyörtől, megszabadult a félelemtől és a szenvedéstől is.

213.
A szenvedély szenvedést kelt, a szenvedély félelmet okoz. Aki megszabadult a szenvedélytől, megszabadult a félelemtől és a szenvedéstől is.

214.
Az érzékiség szenvedést kelt, az érzékiség félelmet okoz. Aki megszabadult az érzékiségtől, megszabadult a félelemtől és a szenvedéstől is.

215.
A szerelmi vágy szenvedést kelt, a szerelmi vágy félelmet okoz. Aki megszabadult a szerelmi vágytól, megszabadult a félelemtől és a szenvedéstől is.

216.
A sóvárgás szenvedést kelt, a sóvárgás félelmet okoz. Aki megszabadult a sóvárgástól, megszabadult a félelemtől és a szenvedéstől is.

217.
Aki erényes és tisztánlátó, aki követi a Dhammát, a Tökéletesség útját, aki igazat szól, és azt teszi amit kell, azt szereti és becsüli a világ.

218.
És kinek elméje elhivatottsággal telve az örök Nirvána felé kívánkozik, s megszabadult az érzéki gyönyöröktől, uddham-szotónak nevezzük, ami azt jelenti, "aki az árral szemben úszik", mert a szenvedélyek és a világi élet áradatával szemben a végtelenség öröme felé tör.

219-220.
A hosszú útról visszatérőt boldogan fogadják rokonai, jóakarói és barátai. Hasonlóképp az embert életének jótettei a következő életben úgy köszöntik, mint egyik jóbarát a visszatérő másikat.



XVII. Győzd le haragod


221.
Győzd le haragod, add fel büszkeséged. Nem érheti szenvedés azt, akit semmi sem béklyóz, akinek semmije sincs.

222.
Aki növekvő haragján uralkodni képes, ahogy a kocsihajtó irányítja a teljes sebességgel rohanó szekeret, azt jó vezetőnek hívom. A többiek csak fogják a kantárt.

223.
Győzd le a haragot békességgel. Győzd le a gonoszt jósággal. Győzd le a kicsinyest nagylelkűséggel, és a hazugot az igazsággal.

224.
Szólj igazat, ne add át magad a haragnak, nyújtsd, amit tudsz, annak, aki kér. Ez a három lépés elvezet az istenekig.

225.
A bölcsek, akik nem bántanak egyetlen élőt sem, akik testük felett uralmat gyakorolnak, a halhatatlan Nirvánába jutnak, ahol végleg megszűnik szenvedésük.

226.
Akik örökké éberek, akik éjjel és nappal figyelni tudnak önmagukra, akik minden erejükkel a Nirvána felé törnek, elhagyják minden szenvedélyüket.

227.
Régi mondás ez, nem mai bölcsesség, Atula: "Megszólják azt, aki hallgat, megszólják azt, aki túl sokat, s azt is aki túl keveset beszél." E világon senki sem kerülheti el a szidalmat.

228.
Nem élt, nem él, és nem is fog élni soha olyan ember, akit mindig szidnak vagy mindig dicsérnek.

229-230.
De ki merné szidalmazni azt, akit a bölcsek nap mint nap dicsérnek, akinek élete tiszta és fénylő, aki erényes és bölcs, aki olyan tiszta, mint a Dzsambu-folyó aranya? Még az istenek is megbecsülik, még a Teremtő Brahmá is magasztalja.

231.
Jól figyelj a test dühére. Testednek uralnia kell önmagát. Ne árts a testtel, hanem használd jól.

232.
Jól figyelj a beszéd dühére. Beszédednek uralnia kell önmagát. Ne árts a beszéddel, hanem használd jól.

233.
Jól figyelj az elme dühére. Elmédnek uralnia kell önmagát. Ne árts az elmével, hanem használd jól.

234.
Vannak állhatatos és bölcs emberek, akik uralkodnak saját testük, beszédük és elméjük felett. Ők a legteljesebb önuralom birtokosai.



XVIII. A törekvés és igyekezet


235.
Életed fáján elsárgult levelek fonnyadnak. A halál hírnökei már a küszöbön állnak. Hosszú út vár rád. Lesz-e útravalód?

236.
Építs szigetet magadnak. Igyekezz és törekedj. Légy bölcs. Ha lefújtad a tisztátalanság porát, és legyőzted a bűnös szenvedélyeket, a legnagyobbak dicső országába jutsz.

237.
Életed végére értél. Hamarosan a Halállal találkozol. Utadon nem vár pihenőhely, és nem lesz útravalód.

238.
Építs tehát szigetet magadnak. Igyekezz és törekedj. Légy bölcs. Ha lefújtad a tisztátalanság porát, és legyőzted a bűnös szenvedélyeket, megszabadulsz a születés terhétől, mely a halálba visz, és az öregségtől, melynek vége halál.

239.
Úgy tisztítsa meg magát a bölcs, ahogy az ezüstműves tisztítja az ezüstöt: gondosan, apránként, fáradhatatlanul.

240.
Ahogy a vasat is megeszi a rozsda végül, az embert romlásba viszik saját tisztátalan vétkei.

241.
A szent igének rozsda a gépies ismétlés, a háznak rozsda az elhanyagoltság, a szépségnek rozsda az egészséges testedzés hiánya, a vigyázónak pedig rozsda a figyelmetlenség.

242.
Az asszony bűnös, ha hűtlen. A jótevő bűnös, ha szűkmarkú. A gonosz tettek mind ebben a világban, mind a következőben bűnössé tesznek.

243.
De minden bűn közül a tudatlanság a legsúlyosabb. Tagadd meg e bűnt, ó ember, és tisztulj meg tőle.

244.
Az élet egyszerűnek tűnik azoknak, akik szégyentelenek és tolakodók, fortélyosak és ravaszak, elvakultak az érzéki vágyaktól, hanyagok és tisztátalanok, erőszakosak és kötözködők, velejéig romlottak.

245.
De az élet nehéznek tűnik azoknak, akik békésen igyekeznek a tökéletesség felé, akikben nincs önzés és tolakodás, akik tisztán élnek, akik látják a fényt.

246-247.
Aki elpusztítja az élőt, aki hazudik, aki elveszi, ami nem az övé, aki más feleségéhez jár, aki részegeskedik, az saját életének gyökereit ássa alá.

248.
Ezért tudd meg, ember: az önuralom hiánya nem más, mint a helytelen tett. Ügyelj, hogy mohóságod és vétkeid ne hozzanak rád hosszú szenvedést.

249.
Aki ebben a világban ajándékot ad, lelki tisztasága, vagy önös elégedettsége végett teszi. Akinek gondolatai akörül forognak, hogy másoktól mit kap és mit nem, hogyan érhetné el éjjel vagy nappal a tökéletes elmélyedést?

250.
De aki kitépte és elégette az irigység gyökereit, mind éjjel, mind nappal elérheti a tökéletes elmélyedést.

251.
Nincs nagyobb tűz, mint a testi vágy, nincs nagyobb bilincs, mint a gyűlölet, nincs nagyobb háló, mint a káprázat, nincs nagyobb áradat, mint a vágy.

252.
Könnyű a más hibáit látni, a saját hibáinkat nehéz. Más hibáit olyan hevesen kavarjuk fel, mint a szél a kirostált pelyvát, saját hibáinkat pedig eltakarjuk, mint a ravasz szerencsejátékos a kockát.

253.
Ha valaki mások bűneit nézi, és szüntelenül mások hibáin gondolkodik, annak saját bűnei megszaporodnak, és sosem jár hibáinak végére.

254.
Az éghez nem vezet út. A szerzetesnek önmagában kell megtalálnia az utat. Míg a világ a gyönyörökkel játszik, melyek akadályok az úton, a Tathagaták, a "beérkezettek" átkeltek az idő folyóján, és legyőzték a világot.

255.
Az égbe nem vezet út. A szerzetesnek önmagában kell megtalálnia az utat. Minden dolog elmúlik, de a buddhák vég nélkül az Örökkévalóságban élnek.



XIX. Az igaz ember


256-257.
Nem az igazság útján jár, aki tennivalóit erőszakkal és kapkodva végzi. A bölcs megfontolja, mi a jó és mi a rossz, és a vitához igazsággal, szelíden és békésen viszonyul. Őrzi őt az igazság, és ő is őrzi az igazságot. Igaz és bölcs ember.

258.
Nem azt hívják bölcsnek, aki folyton folyvást beszél, hanem azt, aki békés, szeretetteljes és rendíthetetlen.

259.
Nem az az igazság követője, aki folyton tudós dolgokat mond, hanem az, aki, még ha nem is tanult ember, nem tér le az igaz útról, és jól végzi dolgát.

260.
Nem attól öreg és tiszteletreméltó az ember, hogy fején ősz hajszálak vannak. Aki csak kora miatt számít öregnek, hiába öregedett meg.

261.
Csak az tiszteletreméltó "vén", aki valóban elvetette a bűnt, akiben méltányosság, igazság, szelídség, mértékletesség és önuralom lakik.

262-263.
Nem elég a finom beszéd és külső ahhoz, hogy tiszteletet érdemeljen, ha irigység, mohóság és csalárdság van mögötte. De aki kiirtotta magából ezt a három bűnt, aki bölcs és szeretetteljes, az valóban méltó a tiszteletre.

264.
Nem a tonzúra, a borotvált fej tesz szerzetessé, szamanává. Hogy lehetne szerzetes, aki megszegi vallási fogadalmát, hamisságot szól, és továbbra is mohóság és vágyakozás tölti el?

265.
De aki békességgé változtatja a gonoszt, legyen az kicsi vagy nagy, az valóban szamana, mert benne is békévé változott a gonosz.

266.
Nem a koldusélet tesz kolduló szerzetessé, bhikkhuvá. Csak az lehet bhikkhu, aki elfogadja az igazság törvényét, és elutasítja a test szavát.

267.
Aki felülemelkedett jón és rosszon, önmegtartóztató életet él, és meditációban tölti életét, valóban bhikkhunak nevezhető.

268-269.
Aki azért nem beszél, mert túl ostoba és tudatlan, nem ugyanaz, mint a hallgatag bölcs, a muni, aki mérlegel és gondolkodik. De aki mérleget vesz kezébe, és gondosan szétválasztja a jót a rossztól, ismervén a két világot, az valóban hallgatag muni, aki mérlegel és gondolkodik.

270.
Nem akkor nagy ember valaki, ha harcosként másokat megöl, hanem akkor nevezhető valóban nagynak, ha nem sért egyetlen élőt sem.

271-272.
Nem pusztán a szigorú erkölcsök, a szertartások, a tanulmányok, az elmélyült koncentráció, vagy az ágybéli magány vezet el a világi ember előtt megismerhetetlen szabadság öröméhez. Kolduló szerzetes! Ne légy önelégült, mert a győzelem még nem a tiéd.



XX. Az út


273.
A legkülönb út a nemes nyolcágú ösvény. A legkülönb igazság a négy nemes igazság. A legkülönb állapot a szenvedélymentesség. A legkülönb ember az, aki lát.

274.
Íme, az út. Nincs más, ami a tisztánlátáshoz vezet. Járd ezt az utat, és megzavarod Márát, a zavarkeltés démonát.

275.
Aki ezen az úton jár, szenvedésének vége felé közeledik. Megmutattam az utat a világnak, amikor megtaláltam a szenvedés gyökerét.

276.
Az erőfeszítéseket neked kell megtenned. A múlt nagyjai csak az utat mutatják. Aki gondolkodik, és követi az utat, megszabadul Mára béklyóitól.

277.
"Minden mulandó." Aki belátja ezt, túljut a szenvedésen. Íme a tiszta út.

278.
"Minden szenvedés." Aki belátja ezt, túljut a szenvedésen. Íme a tiszta út.

279.
"Minden valótlan." Aki belátja ezt, túljut a szenvedésen. Íme a tiszta út.

280.
Ha az ember nem törekszik és fejlődik fiatalon, amíg törekednie és fejlődnie kell, hanem restségbe és céltalanságba süllyed, sohasem találja meg a bölcsesség útját.

281.
Az ember legyen ura szavainak és gondolatainak, és tetteivel se sértsen mást. Ha ezek tiszták, akkor haladhat a bölcsek útján.

282.
A szellemi jóga a fényhez vezet, hiánya a sötétségbe. Felismerve e két utat, a bölcs a fény útján járjon.

283.
Irtsd ki a vágyak erdejét, ne csak egyetlen fát, mert az erdő rejti a veszélyeket. Ha kiirtottad az erdőt és az aljnövényzetet, ó bhikkhu, akkor leszel szabad a szabadság útján.

284.
Amíg a testi vágy egy cseppje van a férfiban a nő iránt, addig elméje nem szabad, hanem úgy van megkötve, mint ahogy a borjút kötik a tehénhez.

285.
Gyomláld ki az önimádatod, mintha a hervadt lótuszt húznád ki az őszi kertből. Törekedj a béke, a Nirvána útjára, amit Buddha megmutatott.

286.
"Itt fogok lakni az esős évszakban, amott télen és nyáron." Így gondolkodik a bolond, s nem gondol a halálra.

287.
Pedig a halál elragadja azt, kinek elméje megelégszik a gyermekek és jószágok számlálgatásával, ahogy az áradat is elragadja az alvó falut.

288.
Sem apánk, sem fiunk, sem rokonaink nem tudják megállítani a Halál Királyát. Mikor teljes hatalmában eljön, semmilyen rokonunk nem menthet meg tőle.

289.
Az erényes és bölcs ember megérti ezt, és igyekszik minden erejével utat készíteni a Nirvána felé.



XXI. Az ébrenlét


290.
Ha a kis gyönyört elvetve nagy örömre talál, a bölcs lemond a kicsiről és a nagy felé fordul.

291.
Aki úgy keresi boldogságát, hogy másokat boldogtalanná tesz, azt a gyűlölet láncai tartják fogva, ezért nem lehet szabad.

292.
Elmulasztják, amit tenni kell, és megteszik, amit kerülni kell. Így szaporodnak az öntelt és esztelen emberek bűnös vágyai.

293.
De akik mindig ügyelnek tetteikre, akik nem teszik, amit kerülni kell, azok éberek és bölcsek, és bűnös vágyaik véget érnek.

294.
És a szent, a bráhmin megtisztult minden múltbéli bűntől, akkor is, ha netán apa- és anyagyilkos volt, ha két nemes királyt is megölt, vagy romlásba döntött egy egész birodalmat s annak népét.

295.
A szent, a bráhmin megtisztult minden múltbéli bűntől, akkor is, ha netán apa- és anyagyilkos volt, ha két szent királyt is megölt, sőt levágta a legkiválóbbakat.

296.
Gautama Buddha követői felébredtek, és örökké éberek. Éjjel és nappal, mindenkor Mesterükre, Buddhára emlékeznek.

297.
Gautama Buddha követői felébredtek, és örökké éberek. Éjjel és nappal, mindenkor a Törvény Igazságára emlékeznek.

298.
Gautama Buddha követői felébredtek, és örökké éberek. Éjjel és nappal, mindenkor a szent testvériségre emlékeznek.

299.
Gautama Buddha követői felébredtek, és örökké éberek. Éjjel és nappal, mindenkor a test misztériumára emlékeznek.

300.
Gautama Buddha követői felébredtek, és örökké éberek. Éjjel és nappal, mindig örömet találnak, mert szeretnek minden létezőt.

301.
Gautama Buddha követői felébredtek, és örökké éberek: Éjjel és nappal, mindig örömet találnak a tökéletes elmélyedésben.

302.
Fájdalmas elhagyni a világot, fájdalmas a világban élni, és fájdalmas egyedül lenni a sokaságban. A lélek hosszú vándorútja a fájdalom útja. Hadd pihenjen meg a vándor az úton, és hadd legyen szabad.

303.
Akinek hite van és erénye, az valódi kincsre és dicsőségre talált. Bármerre járjon, tisztelettel fogadják.

304.
A jóság messziről látszik, mint a Himalája hegye. De a gonoszság rejtve oson, mint a sötétben kilőtt nyíl.

305.
Aki tud egyedül élni és egyedül pihenni, aki nagy feladatába sosem fárad bele, az örömben élhet a vágyak erdőszélén, hiszen önmaga ura.



XXII. A sötétség


306.
Aki hazudik, pokolra jut, s az is, aki letagadja, amit tett, bár jól tudja, mit követett el. Mindkettőjükre szenvedés vár, mert vétettek az igazság ellen.

307.
Sokan vannak, akik sárga szerzetesi ruhát viselnek, de életük tisztátalan, és nem ismerik az önuralmat. Ezek a bűnösök gonosztetteik miatt a gonosz pokolban születnek majd újra.

308.
Mert a gonosznak jobb volna, ha vörösen izzó vasgolyót nyelne, mint hogy jó emberek adományként felajánlott étkeit egye.

309.
Négy dolog jut osztályrészül az esztelennek, aki más asszonyával hál: lealacsonyítja magát, örömét nyugtalanság zavarja, elítélik az emberek, és pokolra jut.

310.
Igen. A lélek romlása, a rettegéstől zavart öröm, a törvény ítélete a pokolba vezető út. Meggondolva ezt a négyet, senki se járjon más asszonya után.

311.
Ahogy a nád elvágja annak kezét, aki rosszul fogja meg, a szerzetesi életmód is pokolra viszi azt, aki nem tökéletesen követi.

312.
Mert aki az odaadó szolgálatot figyelmetlenül végzi, a szent fogadalmat megszegi, szentségét bűn szennyezi, annak élete nem hoz jó gyümölcsöt.

313.
Akinek tennie kell valamit, tegye azt teljes erejéből. Az esztelen hiába zarándokol, csak a port kavarja fel az úton, a veszélyes vágyak porát.

314.
Jobb semmit sem tenni, mint rosszat, mert a rossz cselekedet égő szenvedést okoz. Tedd tehát, ami helyes, mert a jótett sosem okoz fájdalmat.

315.
A végvárat kívül-belül őrzik, így őrizze az ember is önmagát. Egy pillanatra se legyen óvatlan. Aki hagyja, hogy óvatlanul múljanak el napjai, végül a poklok kínjára jut.

316.
Akik szégyellik magukat, mikor nincs okuk, de szégyentelenek, mikor okuk volna rá, azok helytelen szemléletűek, és útjuk lefelé vezet.

317.
Akik félnek attól, amitől nincs okuk, de vakmerők azzal szemben, amitől okuk volna félni, helytelen szemléletűek, és útjuk lefelé vezet.

318.
Akik azt hiszik, hogy jó a rossz, és rossz a jó, helytelen szemléletűek, és útjuk lefelé vezet.

319.
De akik tudják, hogy rossz a rossz, és jó a jó, helyes szemléletűek, és útjuk felfelé vezet.



XXIII. A türelem


320.
Csendes békében tűröm a sértő szavakat, mint harci elefánt a rálőtt nyilakat, mert sok embernek nincs önuralma.

321.
A csatában kiképzett elefántot használnak, a királyok saját kiképzett elefántjaikon ülnek. A legjobb ember önmagát képzi, és békésen tűri a bántalmakat.

322.
Jók a kezessé nevelt öszvérek, s a Szindhből való nemes paripák. Jók a szelídre nevelt, erős elefántok. De a legjobb az ember, aki önmagát neveli.

323.
Mert nem ilyen jószágokon érhetjük el az ismeretlen országot. A Nirvánát az ember éri el, aki bölcsen, bátran neveli önmagát.

324.
A nagy elefántot, a Dhana-palakát nehéz megfékezni a bőgés idején, és fogságban visszautasítja az ételt, mert nem felejti el hazáját, az ősvadont.

325.
A lusta és falánk ember, aki nagyokat eszik, majd lehever, aki olyan, mint a hizlalt disznó, az olyan balga meghalni születik újra.

326.
Egykor elmém még arra kóborolt, amerre az önös vágyak, a bujaság, a gyönyör vonzotta. Ma ugyanez az elme nem kóborol. Megszelídült az összhang állapotában, mint ahogy a vad elefántot is megszelídíti a nevelő.

327.
Élvezd az éberség örömét. Őrizd jól az elméd. Szakadj el alacsonyabb énedtől, ahogy az elefánt rántja ki magát a mocsárból.

328.
Ha az élet útján az ember bölcs és értelmes társra talál, akiben megvalósult a jóság és önuralom, járjanak együtt az úton. Együtt győzzék le az út veszedelmeit, örömben és belső teljességben.

329.
De ha az élet útján az ember nem talál bölcs és értelmes társra, akiben megvalósult a jóság és önuralom, járjon egyedül az úton, mint a száműzött király, mint a magányos elefánt.

330.
Mert jobb egyedül járni az élet útján, mint egy bolond társaságában. Keveset kívánva és kevéssel törődve, hátrahagyva minden bűnt, járj egyedül, mint a magányos elefánt.

331.
Jó a barátság a szükség idején, és a barátokkal az örömben osztozni is jó. Jó helyesen élni halálunk előtt, és a fájdalmat legyőzni is jó.

332.
Jó e világban anyának lenni, és apának lenni is jó. Jó e világban szerzetesnek lenni, és szentéletű bráhminnak lenni is jó.

333.
Jó egy életen át élvezni az erényt, és szilárd, tiszta hitben élni is jó. Jó a bölcsességet elérni, és a bűnt elvetni is jó.



XXIV. A vágyak


334.
Ha az ember nem a Nirvánára tekint, vágyai körülfonják, mint kúszó indák, és halálból halálba vándorol, mint az egyik meddő gyümölcsfáról a másikra ugráló majom.

335.
És mikor vágyai legyőzik, a szenvedés nőttön nő, mint a kúszó lián, a birana.

336.
De aki e világon legyőzi önző vágyait, szenvedés nem érheti, ahogy a vízcseppek is leperegnek a lótuszvirágról.

337.
Ezért szeretettel mondom néktek, mindnyájatoknak akik eljöttetek: "Vágjátok el a vágyak kötelékét, ahogy a birana kúszó indáit vágják el, hogy hozzájussanak illatos gyökeréhez, az uszirához. Ne legyetek olyanok, mint a folyami nád, melynek zsenge hajtásait Mára, a kísértés démona rendszeresen eltiporja."

338.
A fát bár kivágták, erős és ép gyökeréből újra és újra kisarjadhat. Hasonlóképp, ha a vágyakozást nem gyökerestől irtjuk ki, a szenvedés újra és újra feléled.

339.
Amikor az élvezet felé erősen zúdul a vágy harminchat árja, a vakot, ki buja vágyképeket idéz, elragadják a vad hullámok.

340.
Az áradó folyó mindent elönt. A sóvárgás indái mindent befonnak. Ha látsz egy indát kibújni, gyökerestől irtsd ki a bölcsesség erejével.

341.
A gyönyörök áradata mindent elönt. Az ember a gyönyör hajhászásában is a gyönyört keresi, ezért szenvedésteli élete és öregsége.

342.
Akit buja vágyai űznek, eszeveszetten rohan, mint az űzött nyúl. Szabadságát vesztve, gúzsba kötve újra és újra szenved.

343.
Akit buja vágyai űznek, eszeveszetten rohan, mint az űzött nyúl. Ezért a szerzetes, ha le akarja győzni a bujaságot, előbb a vágyakat győzze le.

344.
Aki megszabadult a vágyaktól, és örvend a magánynak, de később újra visszatér régi életébe, régi vágyaihoz, arról az emberek elmondhatják: "Kiszabadult, de visszatért börtönébe."

345.
A bölcsek tudják, hogy nem az a legerősebb béklyó, amely vasból, fából vagy kötélből készült, hanem a szenvedély, amely aranyhoz, kincshez, gyermekhez vagy asszonyhoz köti az embert.

346.
Ez a legerősebb béklyó, mondják a bölcsek. Gyengének tűnik, de földre dönti az embert, és nehéz levetni. Van tehát, aki elvágja a szálakat, visszavonul a világi élettől, és elindul az úton, hátrahagyva az élvezetet.

347.
A vágyak rabja belezuhan a vágyak áradatába, ahogyan a pók szalad saját hálójába. Van tehát, aki elvágja a szálakat, és elindul az úton, hátrahagyva a szenvedést.

348.
Hagyd el a múltat, hagyd el a jövőt, hagyd el a jelent. Akkor leszel méltó, hogy átkelj a túlsó partra. Soha többé nem térsz vissza a halálba torkolló életbe.

349.
Akit hamis gondolatok gyötörnek, önző szenvedélyek béklyóznak, és csak a gyönyört keresi, az saját gyötrő vágyait fokozza, saját kovácsolt láncait erősíti.

350.
De akit békés gondolatok töltenek el, aki látja, hogy a gyönyör vége szenvedés, és sosem felejti el a fényt, amely bevilágítja életét, az kioltja a vágyakat, és eltöri a halál láncait.

351.
Útja végére ért, már nem fél semmitől, vágyai elmúltak, elhagyta bűneit, és tűzre vetette a lét töviseit: ez a test az utolsó földi teste.

352.
Megszabadult a bujaságtól, megszabadult a mohóságtól, ismeri a szavak jelentését és a mondatok jelentését, naggyá lett, kiváló emberré, aki látja a Fényt: ez a test az utolsó földi teste.

353.
Legyőztem mindent, ismerek mindent, és tiszta az életem. Elhagytam mindent, és megszabadultam a vágyaktól. Magam találtam meg az utat. Kit hívhatnék tanítómnak? És kit taníthatnék?

354.
Az Igazság ajándéka minden ajándékot felülmúl. Az Igazság íze minden édességet felülmúl. Az Igazság öröme minden élvezetet felülmúl. A szenvtelenség minden szenvedést legyőz.

355.
A gazdagság árt a bolondnak, aki nem keresi a Túlpartot. A kapzsisággal a bolond elpusztítja önmagát, mintha saját legádázabb ellensége lenne.

356.
A gyom terméketlenné teszi a szántóföldet, a szenvedély megrontja az emberi lelket. Nagy jutalma lesz annak, aki adományt ajánl fel a szenvedélyt legyőzött bölcsnek.

357.
A gyom terméketlenné teszi a szántóföldet, a gyűlölet megrontja az emberi lelket. Nagy jutalma lesz annak, aki adományt ajánl fel a gyűlöletet legyőzött bölcsnek.

358.
A gyom terméketlenné teszi a szántóföldet, a káprázat megrontja az emberi lelket. Nagy jutalma lesz annak, aki adományt ajánl fel a káprázatot legyőzött bölcsnek.

359.
A gyom terméketlenné teszi a szántóföldet, a vágyak megrontják az emberi lelket. Nagy jutalma lesz annak, aki adományt ajánl fel a vágyakat legyőzött bölcsnek.



XXV. A szerzetes


360.
Jó uralkodni a látáson, jó uralkodni a halláson, jó uralkodni a szagláson, és jó uralkodni az ízlelésen.

361.
Jó uralkodni a testen, jó uralkodni a beszéden, jó uralkodni az elmén, és jó uralkodni teljes belső életünkön. Mikor a szerzetes tökéletes önuralomra tesz szert, minden szenvedéstől megválik.

362.
Aki uralkodni tud kezén, lábán, beszédén, minden megnyilvánulásán, aki megtalálta a belső örömöt, aki elméjének birtokosa, aki egy és oszthatatlan, és teljes békére talált, azt nevezem szerzetesnek.

363.
Édes a szava a szerzetesnek, aki uralkodik beszédén, békés és bölcs, alázatos, és meg tudja világítani a szent igék betűjét és szellemét.

364.
Az a szerzetes, aki a Dhamma igazságában él, akinek öröme a Dhamma, aki elmélyülten tanulmányozza a Dhammát, és nem felejti annak igazságát, sosem távolodik el a Dhammától, az Igazságtól.

365.
A szerzetes becsülje meg az adományokat, és ne irigykedjen másra, mert a féltékenység megzavarja az elmélyülést.

366.
Bármilyen kevés jut a szerzetesnek, ha nem nézi le adományát, még az istenek is dicsérik, mert élete tiszta és igyekezettel teli.

367.
Akinek a dolgok neve és formája valótlan, aki semmit sem érez a sajátjának, aki nem bánkódik nemlétező dolgokon, azt nevezem szerzetesnek.

368.
A szerzetes, aki szeretettel teli, és egész életét Buddha törvénye szerint éli, a Nirvána útját, a szenvedés elmúlásának útját, a végtelen öröm útját követi.

369.
Ürítsd ki életed hajóját, ó ember. Ha üres, gyorsabban siklik. Ha megszabadulsz a szenvedélyek és bajhozó vágyak terhétől, a Nirvána földje felé tartasz.

370.
Irtsd ki magadból ezt az ötöt: önzés, kétely, hamis sanyargatás és szokások, bujaság, gyűlölet. Taszítsd el magadtól ezt az ötöt: a testben és a testetlenül újraszületés vágya, akaratosság, nyughatatlanság, tudatlanság. De ápold magadban ezt az ötöt: hit, éberség, erő, elmélyültség, tisztánlátás. Öt béklyóból szabadult ki, aki átkelt a túlsó partra: bujaság, gyűlölet, káprázat, gőg, tévhit.

371.
Figyelj, bhikkhu. Mélyülj el a szemlélődésben, és ne gondolj a gyönyörre, hogy ne kelljen a fájdalomra sem gondolnod, mint azoknak, akiknek a pokol tüzén majd vörösen izzó vasgolyót kell nyelni.

372.
Akiben nincs bölcsesség, nincs elmélyültség sem. És akiben nincs elmélyültség, nincs bölcsesség sem. De akiben bölcsesség és elmélyültség egyaránt van, az közel jár a Nirvánához.

373.
Amikor a szerzetes elcsendesült elmével belép üres otthonába, akkor megérzi, milyen földöntúli öröm az Igazság fényét látni.

374.
S ha tisztán látja saját belső folyamatainak keletkezését és elmúlását, akkor azok végtelen öröme száll rá, akik Ama halhatatlant látják, a vég nélkül való Nirvánát.

375.
Ilyen tehát a bölcs szerzetesi élet kezdete: önuralom az érzékek felett, boldogság, az erkölcsi törvények szerinti életmód, társulás jó barátokkal, akik tisztaéletűek és igyekvők.

376.
Éljen szeretetben. Végezze jól a dolgát. Ekkor az öröm teljességében meglátja a szenvedés végét.

377.
Ahogy a vaszikajázmin elhullatja hervadt virágait, úgy hullajtsátok le ti is, ó szerzetesek, minden rossz szenvedélyt és rosszakaratot.

378.
A szerzetes akkor nevezhető békés bhikkhunak, ha teste, beszéde és elméje megbékélt, ha önmaga urává vált, és nem vonzza mélybe a világ csábítása.

379.
Kelj fel! Éned által keltsd fel önmagad. Éned által neveld önmagad. Éned menedékében, mindig éberen, a legfőbb öröm lesz osztályrészed.

380.
Mert Éned a saját mestered, mert Éned a saját menedéked. Neveld tehát saját magad gondosan, ahogy a lókereskedő neveli a jó lovat.

381.
Teljes elragadtatásban és Buddha tanításával szívében a kolduló szerzetes tökéletes békét talál, és túl a mulandó időn, megleli az Örökkévalóság örömét, a Nirvána szent örömét.

382.
Amikor a kolduló szerzetes - legyen bár fiatal - hittel követi Buddha útját, szellemének fénye ráragyog a földre, mint a felhők mögül előbukkanó holdvilág.



XXVI. A bráhmin


383.
Kelj át a folyón, bráhmin, kelj át teljes lelkeddel. Hagyd hátra a vágyakat. Ha átkeltél a szamszára folyóján, eléred a Nirvána földjét.

384.
Ha meditáció és elmélyedés révén a bráhmin elérte a túlpartot, teljes látást nyer, és béklyói lehullnak.

385.
Akinek nincs túlsó- és innenső part, akinek megszűntek a partok, aki túl van minden félelmen, és megszabadult, azt nevezem bráhminnak.

386.
Aki elmélyedésben tölti napjait, aki tiszta és békés, aki megtette a kötelességét, aki megszabadult a szenvedélytől, aki elérte a Legfőbb célt, azt nevezem bráhminnak.

387.
A Nap nappal ragyog, a Hold pedig éjszaka. A harcos csillogó páncéljában ragyog, a bráhmin pap pedig meditáció közben. De a Buddha éjjel is, nappal is ragyog, és a felébredt ember az ő dicsőségének fényében fürdik.

388.
Mert elbánt a gonosszal, ezért hívják bráhminnak. Mert békében él, ezért hívják szamanának. Mert elvetett minden bűnt, ezért hívják pabbadzsitának, zarándoknak.

389.
Soha nem szabad a bráhmint megsérteni. És a bráhmin sohasem viszonozhatja gonosszal a gonoszt. Jaj annak, aki megsérti a bráhmint! Jaj a bráhminnak, aki gonosszal viszonozza a gonoszt!

390.
Nem csekély a jutalma a bráhminnak, ha megtartóztatja elméjét a világi gyönyöröktől. Ahányszor megállítja magában mások megsértésének vágyát, annyiszor szűnik meg egy-egy fájdalom.

391.
Aki nem okoz fájdalmat sem gondolattal, sem beszéddel, sem cselekedettel, aki uralkodik e három fölött, azt nevezem bráhminnak.

392.
Aki az igazság törvényét Buddha tanának hirdetőjétől tanulja, tisztelje mesterét, ahogy a bráhmin tiszteli az áldozati tüzet.

393.
Nem hosszú haj, család vagy származás révén lesz valaki bráhminná. Akiben igazság és szeretet lakozik, az örömben él, és bráhminnak nevezhető.

394.
Mit ér a nyíratlan haj, az antilopbőr ruha, az aszkéták viselete kívül, ó ostoba, ha belül kusza vágyak kínoznak?

395.
Aki elnyűtt ruhát visel, aki olyan vékony, hogy kilátszanak a bordái, aki egyedül él az erdőben teljes elmélyedésben, azt nevezem bráhminnak.

396.
Nem tekinthető valaki bráhminnak csak azért mert egy bizonyos családból vagy anyától származik, hisz attól még lehet gőgös és gazdag. Csak akinek nincsenek földi javai és vágyai, azt nevezem bráhminnak.

397.
Aki leoldott minden béklyót, kinek elméje nem hajlik a félelemre, aki a végtelen szabadságot megismerve megszabadult minden köteléktől, azt nevezem bráhminnak.

398.
Aki elvágta a szíjat, a derékövet ruhája minden csatjával együtt, aki kinyitotta a reteszt, és kitárta az ajtót, aki felébredt, azt nevezem bráhminnak.

399.
Aki, bár ártatlan, elszenvedi a sértést, korbácsütést, bilincset, akinek egyetlen fegyvere a kitartás és lelkierő, azt nevezem bráhminnak.

400.
Aki mentes a haragtól, híven betartja fogadalmát, erényes, mentes a testi vágytól, önmagának mestere, kinek e test utolsó halandó teste, azt nevezem bráhminnak.

401.
A víz nem tapad a lótuszlevélhez, a mustármag sem a tű hegyéhez. Hasonlóképp, aki nem ragaszkodik az érzéki gyönyörökhöz, azt nevezem bráhminnak.

402.
Aki már ebben az életben meglátta a szenvedés végét, aki letette terheit és megszabadult, azt nevezem bráhminnak.

403.
Akinek látása mélyre hatol, aki bölcs, aki ismeri az utat, és tudja, mi van azon kívül, aki elérte legfőbb célját, azt nevezem bráhminnak.

404.
Aki távol tartja magát azoktól, akiknek van otthonuk, és azoktól is, akik otthontalanok, aki egyedül vándorol semmit sem kívánva, azt nevezem bráhminnak.

405.
Aki semmilyen élőlényt nem bánt, sem a gyengébbet, sem az erősebbet, aki nem öl, és nem okoz halált, azt nevezem bráhminnak.

406.
Aki türelmes a türelmetlenekkel, békés az erőszakosokkal, önzetlen a kapzsikkal szemben, azt nevezem bráhminnak.

407.
Akiről a bujaság és gyűlölet, gőg és képmutatás úgy hullik le, mint mustármag a tű hegyéről, azt nevezem bráhminnak.

408.
Aki békés, hasznos és igaz szavakat szól, melyek senkit meg nem bántanak, azt nevezem bráhminnak.

409.
Aki ezen a világon nem vesz el olyasmit - legyen az rövid vagy hosszú, kicsi vagy nagy, jó vagy rossz -, ami nem illeti meg, azt nevezem bráhminnak.

410.
Aki nem sóvárog sem e világ, sem más világ után, aki a vágyaktól szabadon végtelen szabadságot élvez, azt nevezem bráhminnak.

411.
Aki tisztánlátása révén mentes a kételytől, kinek mindene megvan, és ezért semmire sem vágyik, hiszen elérte a halhatatlan Nirvánát, azt nevezem bráhminnak.

412.
Aki ebben a világban túljutott jón és rosszon, és ezen a kettősségen, aki megszabadult a szenvedélytől, tehát a szenvedéstől is, aki megtisztult, azt nevezem bráhminnak.

413.
Aki tiszta, fénylő, derült és békés, mint a Hold, aki a mulandóban nem talál gyönyört, azt nevezem bráhminnak.

414.
Aki túllépett a szamszára káprázatán, az átalakulás nehezen megtehető, sáros útján, aki átkelt a túlsó partra, s már kételyektől és múló vágyaktól megszabadulva, tökéletes elmélyedésben elérte a Nirvána örömét, azt nevezem bráhminnak.

415.
Aki otthontalanul bolyong e világban, nem törődve a világi vágyakkal, melyek többé nem kísértik, azt nevezem bráhminnak.

416.
Aki otthontalanul bolyong e világban, nem törődve a világ lázas életszomjával, amely többé nem kísérti, azt nevezem bráhminnak.

417.
Aki megszabadult mind az emberek, mind az istenek kötelékeitől, aki független minden teremtett dologtól, azt nevezem bráhminnak.

418.
Aki megszabadult a gyönyörtől és fájdalomtól, aki lenyugodott, és elhamvasztotta a halálthozó élet magvait, aki hősiesen meghódította a belső világokat, azt nevezem bráhminnak.

419.
Aki ismeri az élők eltűnését és visszajövetelét, az élet születését és újraszületését, aki örömmel ért útja végére, s most felébredt és lát, azt nevezem bráhminnak.

420.
Kinek útját nem ismerik sem az emberek, sem a szellemek, sem az istenek, aki megtisztult minden tökéletlenségtől, aki szentté, arhattá lett, azt nevezem bráhminnak.

421.
Akinek semmi a jövő, a jelen és a múlt, akinek semmije sincs és semmit sem kíván, azt nevezem bráhminnak.

422.
Aki erős, nemes, hőslelkű, mindent látó, mindent legyőző, örökké tiszta, aki elért az út végére, aki felébredt, mint Buddha, azt nevezem bráhminnak.

423.
Aki ismeri múlt életeinek folyamát, és megszabadult a halálba torkolló élettől, aki ismeri az ég örömeit és a pokol kínjait, mert látnok, aki mindent tisztán lát, aki tökéletességében egy a Legfőbb Tökéletességgel, azt nevezem bráhminnak.





 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 13:28:48, szerda
 
  Kértem Istent...



Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat.

\



A filozófia néhány gyümölcse

(Részlet Dr. Paul Brunton: Az Önvaló bölcsessége c. könyvéből)

Ha az univerzum nem az isteni lényegből alakult volna ki, a benne élő egyik teremtmény sem remélhetné soha, hogy valaha is eljut ebbe a magasabb rendű isteni állapotba. De mivel az univerzum a Világ Elme manifesztációja, mivel mindkettőjüket ugyanaz a szent alkotóelem építi fel, az összes benne élő teremtménynek megvan az esélye a tényleges megvilágosodás szükségszerűen bekövetkező meggyőződésére. Ebben rejlik tehát az a legnagyobb reményük és legfontosabb biztosítékuk, hogy megtalálják az Önvalót, mivel a hozzájuk való intim kapcsolat elég garancia arra, hogy elnyerhessék segítségét.

Újra emlékezetbe idézzük, hogy egy átlátszó üvegprizma nem változtatja meg az alaptulajdonságát, ahogyan a fényt különböző színekre töri és visszaveri. Hasonlóan az Elme sem változtatja meg soha eredeti tulajdonságát a különböző gondolatokkal és érzésekkel, amelyek azt mozgásba hozzák. A Valódi mindig ott volt és van, még ha az emléke el is tűnt volna már. Nem valami, ami személyes érzésekhez hasonlóan hullámzik, mivel önmagában létező, és ezért örökkévaló. Ha az ember valójában meg lenne fosztva Istentől, földi létének egyik pillanatában sem lenne képes, hogy jelenlegi tudatából egy magasabbra emelkedjen. Minden vallási parancs, minden misztikus intés és minden racionális metafizikai meggyőzés hiábavaló lenne. De ez a valami örökké az ember szívében lakozik, mivel ez a legbensőbb léte, a legigazibb valója. Ha valami tőle különböző és távollevő lenne, akkor újra elveszíthetné, mivel amit már egyszer megkapott, az el is lenne vonható tőle. Ezért a valódi feladat nem az, hogy tudatossá váljon bennünk, hogy ennek a valaminek mi vagyunk örökké birtokában. Ha az ember azt mondja, hogy nem tud vállalkozni arra a keresésre, mivel nem tud Ázsiába menni és megfelelő mestert találni magának, pusztán önmagát csalja. Az ilyenfajta pesszimista gondolatokkal szükségtelen hendikepet alakít ki, amelyet le kell győznie később.

Minden módszer és technika - és természetesen minden ember, tanító vagy mester, aki erre megtaníthatná - csupán eszköz arra, hogy az embert segítse egy módszer és technika- és mestermentes állapot megszerzésére. Ne engedje magát e gondolatoknak - ti. hogy mestere vagy más segítségére lenne szüksége - kiszolgáltatni hagyni. Ne tévessze össze az élettel szembeni magatartását magával az élettel, sem az utat a céllal, vagy az eszközöket a végső eredménnyel. Minden eszköz azt a célt szolgálja, hogy a belső lényeget elzáró ajtót nyissa föl. A megkülönböztetni nem tudó emberek azonban makacsul az ajtóhoz ragaszkodnak, és nem engedik, hogy ez az ajtó kinyíljon. A bölcs ember okos, rugalmas és dogmamentes magatartást alakít ki magában. Nem szabad görcsösen ragaszkodnia egy kedvenc misztikus meditáció-formához. Egy technikát vagy egy tant nem magáért kell imádnia, ami belőle származik; mer ha ezt nem érti, könnyen olyan pszichológiai csomót köt, amit előbb ki kell oldania. Egy különleges metafizikai formulától ne engedje magát megbénítani, amely azért van, hogy szolgálja, nem pedig, hogy rabszolgájává tegye őt; hogy élővé tegye, nem pedig, hogy eltemesse. Felül kell emelkednie a dolgokon, de a gondolatokon is, sőt a végén még azon a gondolaton is, hogy a megvilágosulást keresse. A belső megvilágosulás villámfénye bármely pillanatban kigyúlhat, talán éppen a legváratlanabb pillanatban, tudatosan tehát nem szabad gátolni azzal, hogy valamilyen kedvenc gyakorlathoz vagy mesterhez ragaszkodik. Röviden meg kell tanulnia, hogyan adja fel végül saját erőfeszítéseit is.

Akiket az élet egy bizonyos szemlélete teljesen lefoglal, nagyon gyakran elvesztik humorérzéküket. Az ilyen emberek rögeszmésekké válnak. De mivel a filozófia az élet teljességét tekinti, és ezért az egymásnak ellentmondó dolgokat is egyformán látja, ez azonban nem biztos, hogy hasonlóképpen van, különösen a még tapasztalatlan filozófiai tanulónál. Az élet univerzális lét, amelyet tapasztalni kell, nem pedig egy követendő egyedi rendszer. A feladatunk sokkal inkább az, hogy érezzük, hogy ezzel a végtelen, forma nélküli életelvvel egyek vagyunk, hogy megértsük ennek veleszületett szabadságát - formába kényszerített kifejezéseink korlátozása ellenében -, mint hogy bármely kifejezési formájával kelepcébe zárjuk magunkat. Ezt a fajta szabadságot csak úgy kaphatjuk meg, ha rabszolga módon nem ragaszkodunk nemcsak az anyagi tulajdonainkhoz, hanem a szellemiekhez - felfogás, hit stb. - sem.

Azok, akiknek nincs kedvük, hogy meditációs gyakorlatokat, vagy metafizikai tanulmányokat folytassanak, végső menedékként másképpen is találhatnak segítséget és vigasztalást. Ezek helyett, vagy ahogyan inkább tanácsos ezek mellett egy egyszerű gyakorlat is végezhető. Olyan egyszerű, hogy csak az elnevezés kedvéért hívjuk gyakorlatnak, és ha szokássá válik, meglehetősen könnyű, és nem igényel különösebb erőfeszítést. Ahogyan egy anya is aggódik egyetlen, a harctéren lévő katonafiáért, és sohasem felejti el egy pillanatra sem, akármit is tegyen a nap folyamán, úgy a tanulónak sem szabad elfelejtenie az Istenit, bármivel legyen is elfoglalva felszíni tudata. Ahogy egy szerelmes lány is állandóan szerelmesére gondol, és lelki szemeivel mindig őt látja, bármilyen külső tevékenységet is folytasson, ugyanúgy a tanulónak is meg kell tanulnia, hogy az Önvaló gondolatát tartani legyen képes. Így a gyakorlat a memória mély értelmén alapszik, amelyet nem hétköznapi céllal használ fel. Abból áll, hogy ismételten, minden időben, minden körülmények között emlékeztessük magunkat arra, hogy ez az Önvaló létezik, és belsőleg egyek vagyunk vele. Ha valaha is volt részünk ilyen élményben a múltban, ennek emlékét vissza kell idéznünk emlékezetünkbe, amilyen élénken csak lehet.

A fő cél az, hogy ezt a gyakorlatot lehetőleg mindig, vagy ahányszor csak lehet, elménk hátterében tartsuk - míg figyelmünket újra és újra vigyük vissza hozzá. Személyünk személytelen súlypontjává kell válnia, azzá a mozdulatlan tengellyé, amelyben a külső aktivitás forog. Így, bár tudatunk előterében a mindennapi tevékenység zajlik, hátterében olyan szentély található, ahol csak az Önvaló gondolata lakozhat, más gondolat pedig nem hatolhat be. Ezt a befelé irányuló koncentrációt a külső tevékenység mellett szokássá kell alakítani. Mi előny származik ebből? Bár a szokásos meditációs gyakorlatoktól annyira különböző, mégis megvan a sajátos haszna, mivel - ha szokássá és folyamatossá válik - az Önvalónak ilyen folyamatos fókuszban tartása jelentős Kegyelemmel jár együtt. Az itt működésben levő erő ui. nem az ego ereje, hanem az univerzális erő. Amikor a Kegyelem ereje működni kezd, nagyon valószínű, hogy az úton elénk tornyosuló külső és belső akadályok leomlanak - gyakran látszólag érthetetlen és csodálatos módon -, és közelebb jutunk a célhoz. A módszer egyszerűségével egyáltalán nincs arányban az, amit vele elérhetünk.

Ha valaki ezt a gyakorlatot sem akarja folytatni, van egy másik lehetősége is, ami még kevesebb követelménnyel jár. Ha hirtelen valami nem várt balszerencse éri, vagy kellemetlen környezetbe kerül, ha nehéz problémával áll szemben, vagy valami súlyos veszély fenyegeti az életét, és minden szokásos eszközt - hogy a bajt elhárítsa - már felhasznált, akkor még azt teheti, hogy szokásos egocentrikus magatartását hirtelen feladja, és a problémát egy magasabb erőhöz továbbítja. Ez végül paradox módon belső közömbösség érzését fogja kialakítani a problémával szemben, még ha külső tevékenységében foglalkozik is vele. Természetesen a gyakorlat sikerességéhez az első legfontosabb követelmény az, hogy a felsőbbrendű erő létezésében teljes szívvel higgyünk, a második pedig az, hogy belenyugvóan bizakodjunk a rejtett működésének kijövetelében. Nem szabad többé aggódnunk a probléma miatt, abba kell hagynunk, hogy görcsösen és aprólékosan foglalkozzunk vele; ehelyett fel kell adnunk a depressziós szorongást, és el kell felejtenünk a problémát. Ha ui. továbbfolytatja az ember az aggódó gondolatokat, ezek megtörik a belső emlékezést, és a módszer hatását megsemmisítik. Hatásos egyébként is csak úgy lehet, ha elegendő idő és megfelelő koncentráció járul hozzá. Vagyis az ember minden személyes erőfeszítés mellett, amelyet a probléma megoldása érdekében tesz, tudatának egy részét szilárdan és állandóan befelé kell irányítania - a problémával együtt -, majd a problémát alkotó összes gondolatot engedni kell hogy feloldódjon a személytelen és örök nyugalomban levő Önvaló emlékezetében. Meg kell próbálni, hogy ezt az erőt úgy fogjuk fel, mint felsőbbrendűt, forma nélkülit, amely egy képzelet nélküli űrben lakozik.

Ez a hirtelen folyamodás egy alacsonyabb, személyes nézőpontról egy szélesebb, személytelen menedékéhez nagy segítségére lesz az embernek, hogy ne csak a történtekkel szembeni személyes reakcióját legyen képes ellenőrzés alá vonni, hanem elősegítse a Kegyelem működését is, és így a külső állapot kontroll alá vételét is. Nemcsak hogy erőt kap, hogy aggodalom nélkül tekintse a problémát, hanem saját kapacitásán túli erőre is szert tehet. A misztikus tapasztalat analitikai vizsgálatából tudjuk, hogy ez a Kegyelem nemcsak gondolati vagy intellektuális formában jelentkezik, hanem több más módon is. Pl. súlyos veszély idején olyan belső támaszt adhat az embernek, hogy félelme teljesen megszűnhet. Ugyanaz a háború, amely egyik emberben pánikot kelt, a másikat hőssé teszi.

"A meditáció gyakorlata kötöttség" - olvashatjuk egy régi, több ezer évvel ezelőtt élt indiai bölcs, Ashtavakra tanításában (Ashtavakra Samhita: Ashtavakra éneke). Tilopa, egy 9. században élt tibeti bölcs is hasonlóan nyilatkozott: "Ne meditálj, hanem tartsd az elmét a természetes állapotában". Az ilyen negatív tanács egyáltalán nem jelent váratlan lázadást, hanem inkább természetes előrehaladást. Természetesen nem kezdőknek adott tanács, hanem tapasztalt előrehaladottaknak. Egyszerűen azt jelenti, hogy a meditációt is csak helyére teszi, az életet alkotó többi komplex elem közé, felhívva a tanuló figyelmét arra, hogy a keresés nem a meditációval ér véget, és amit tulajdonképpen keres, az mindig saját bensőjében lakozik.

A belső meglátás ui. úgy ragyog föl az emberben, mint a villám az égen, és olyan valami, ami nem maga gyártotta elem. Meditatív fáradozásai nem arra kell hogy irányuljanak, hogy létrehozzák ezt, mert ez lehetetlen, hanem arra, hogy azokat a szükséges feltételeket teremtsék meg, amelyek ezt létre tudják hozni. Ha összetévesztik az eszközt a céllal, és makacsul az eszközhöz ragaszkodik, soha nem fogja elérni a célt. A Földön az ember nem a jóga kedvéért van, ellenkezőleg, a jóga van az ő kedvéért. Itt az ember azért van, hogy éljen.

Igen, a tevékenység szintén fontos részét képezi az Önvaló keresésének. A Természet ui. - amíg a tanuló a hármas követelését nem teljesítette - nem fogja engedni neki, hogy legszentebb szentélyét átlépje, bár ismételten és többször is bepillantást engedhet ebbe a szentélybe, hogy bátorítsa őt. A természetnek ez a követelménye pedig nem más, mint az, hogy az embernek a fejlődés három parallel vonalát: a tevékenységet, az intelligenciát és a kontemplációt (Kontempláció: szemlélődés, elmélkedés, gondolkodás) kell gyakorolnia és kiteljesítenie magában. Ha azonban ezt a kívánságot teljesíti, akkor már nem lesz többé misztikus, sem metafizikus, hanem filozófus. Mivel az ember olyan lény, amely a gondolkodás, érzelem és tevékenység alkotó hármasságából tevődik össze, elkerülhetetlen, hogy a keresés az ember természetének megfelelő erőfeszítést foglalja magában. Következésképpen az a - természetéből adódó - három vonal, amelyet egymással harmóniában kell gyakorolnia: a metafizika, mint az ésszerű gondolkodás gyakorlata, a miszticizmus, mint az intuitív érzelmek gyakorlata, és az önzetlen tevékenység, mint a fizikai cselekvés gyakorlata. Tudás, meditáció és önzetlen tevékenység - ezek alkotják azt a szent hármasságot, amely az embert a megvilágosuláshoz vezetheti. A helyes emberi törekvés e három fogalmát: az intellektuálist, a misztikust és a gyakorlatit nem egymással ellenséges és veszélyes feszültségben kell ezért tartani, hanem tudatos harmóniába kell hozni: mind a háromnak egy időben, ugyanazon cél érdekében kell együttműködni. Így a bölcsesség az élettapasztalat teljességéből származik, nem pusztán csak egy részéből. E tulajdonságoknak nemcsak keveredniük kell, hanem egyesülniük: ebből jön majd létre egy új és pozitív tulajdonság - a belső meglátás képessége a maga speciális értelmével és természetével. Ha a tanuló misztikus beállítottságú, és hódoló tisztelet és szeretet ébred föl benne az Önvaló keresése folyamán, a teljes cél elérése érdekében e misztikus szeretet éles intelligenciájával kell hogy társítsa és fordítva. Ha rögtön a hármas úton indul el, nyugodt, sima és zavar nélküli, kiegyensúlyozott előrehaladást érhet el, míg ha csak az egyiket követi, a természet előbb vagy utóbb - külső és belső életében jelentkező hirtelen zavarokon keresztül - visszafordulásra kényszeríti. Ez azért van, mivel az említett három fázis harmonikus integrációja olyan valami, amit semmi esetben sem lehet megkerülni. Ezért a keresést a mindennapi élet gyakorlatában kell végrehajtani, de az ilyen tevékenységnek nem szabad ugyanakkor vaknak sem lennie. "Teljesen a tevékenységnek élek" - mondta Mussolini. "A mozdulatlanság számomra a kárhozat gyötrelméhez hasonló". Ugyanakkor elfelejtette, hogy a tevékenység csak addig hasznos, amíg bölcsességgel kapcsolódik össze. Nagy birodalmat ígért a népének, és a végén nagy szerencsétlenséget hozott rájuk.

A bölcs tevékenység a filozófiai tanuló esetében a Jó győzelméért kifejtett energikus küzdelemből áll. A jó gyümölcsét nemcsak saját belső karakterében és külső életében kell keresnie, hanem mások karakterében és életében is. Mivel az ilyen kettős cél nem valósítható meg, ha valaki lusta módon csak saját álmodozásába merül, vagy ha csak egocentrikusan egyedül saját maga előrehaladásával foglalkozik, így szükségszerűen a cél elérése magában foglalja az önzetlen cselekvés fontosságát is. A kontemplációt cselekedeteivel kell megtermékenyítenie. Így a keresés intenzíven gyakorlatiassá válik, olyan valamivé, amely a mindennapi létének minden percét inspirálja. A keresésnek inspirált cselekvésben kell végződnie. A filozófiai igazság teljes - vagyis e három segítségből összetevődő - jellege olyan, hogy - amikor az ember megfelelően megértette - mindenféleképpen kifejezésre jut a tanuló külső életvitelében.

A mentalizmus egyik legfontosabb magában foglalása a koncentrált gondolkodás erejének a külső magatartás kialakítására való felhasználása. A kivitelező építész a terveket a tervező építésztől kapja, ez utóbbi pedig ötleteit, amelyeket az épület tervezéséhez felhasznál, képzeletéből meríti. Az univerzum létrejöttének vizsgálatakor láttuk, hogy a Világ Elme első jellegzetes tevékenysége a képzeletalkotás. Ennek kreatív formái valójában nem mások, mint saját szellemi anyagán belüli vibrációk. Saját korlátozott és véges módunkon, mint a Világ Elme gyermekei, mi is hozzá hasonlóan parallel aktivitást fejtünk ki. Amikor szellemi képet alkotunk, amikor egy absztrakt ideát alakítunk ki, mind a kép, mind pedig az idea végső soron ugyanabból a megfoghatatlan, láthatatlan energia-szubsztanciából származik. Amikor megértjük, hogy a világdráma színhelye az elme maga, akkor azt is megértjük, hogy a karma végső soron saját képzelet-alkotásunkat adja vissza azokon a kellemes és fájdalmas visszahatásokon keresztül, amelyeket előidéz. Ha jelenlegi életünk részben nem más, mint múltbeli gondolatunk visszatérése, akkor nem tagadhatjuk, hogy a minőséget és a formáját illetően mi magunk vagyunk a felelősek. Meg kell tanulnunk helyesen gondolkodni. Nem a tudatunkon időnként átcikázó kóbor gondolatok számítanak, hanem a gondola szokásos menete; az állandóan megjelenő ideák, amelyeket a hit vagy az akarat a legerőteljesebben dinamizál. Az erős képzelet így mátrixszá válik, amelyben - a karma és a fejlődés elrendezésében - a környezet és az események kialakulnak. Azok a szellemi képek és racionális ideák, amelyek a leggyakrabban, legerősebben, leghosszabb időn át vannak a tudatunkban, segíthetnek bennünket, hogy szellemi magaslatra emelkedjünk a világgal való harmóniával egy időben, vagy húzhatnak le bennünket a mélybe, amint letaszították a nácikat is a szellemi lealacsonyodásba és a világgal való diszharmóniába.

Amikor az ember tudatára ébred teremtő képességeinek; amikor megismeri, hogy azáltal, hogy azzal azonosítja magát, ami gondolatában és érzésében a legjobb, tulajdonképpen - a kialakuló reakció következtében - maga teremti meg azt, ami földi környezetében a legjobb; amikor felfedezi, hogy a szokásosan visszatérő ideái és a leggyakrabban megjelenő gondolatai befolyásolják mind a jellemét, mind a körülményeit, akkor valójában sokkal elővigyázatosabb lesz szellemi képzeteivel és gondolataival, mint ahogyan elővigyázatos egy méreg alkalmazásával is. Éppen úgy, ahogyan az arzén az egyik ember halálát okozhatja, míg a másikat meggyógyítja, a megfelelő koncentráció és a szellemi erő helyes alkalmazása is az embert egy finomabb szintre emelheti, míg ennek a szellemi erőnek a tudatlan elfecsérlése és a vele való visszaélés a mélyre taszíthatja. És ez az erő természetszerűen és elidegeníthetetlenül az övé. Ő maga asszisztál abban a folyamatban, ami önmagát vagy a szerencséjét jobbá teheti, ha szilárd meggyőződésévé válik minden körülmények között, hogy minden, amit lát, az az elméjében van mint gondolat, és hogy az a személy, aki ezt látja, az egy gondolat alkotta valaki csupán, mivel a valóság mindkettő mögött nem más, mint a tiszta Gondolat maga. Végül ismételten figyelmeztetnünk kell arra, amit már a 3. meditációs gyakorlatnál említettünk: emlékeznünk kell az ilyen módszerek alkalmazásával kapcsolatos morális megszorításokra, és semmiképpen nem megengedhető más személyek szabad akaratának korlátozása saját érdekükkel szemben. Az indítéknak mindig tisztának kell lennie, mert különben a karmikus büntetés bumerángja fájdalmasan fog lesújtani az e szabály ellen vétőre.
\



Tanár vagyok

Attól a perctől fogva, hogy egy gyermek ajkáról felröppent egy kérdés.

Sok helyütt éltem, számos alakban.
...

Egy vagyok azokkal, akiknek neve és arca rég feledésbe merült, de tanításuk és jellemük tovább él tanítványaik munkájában.

Örömkönnyeket hullattam tanítványaim esküvőjén, velük ujjongtam, amikor gyermekük született, s lehajtott fejjel, komor és zavarodott lélekkel álltam a sírok szélén, melyek korán nyelték el a még nagyon is fiatal testeket.

Hivatásom folytán egyetlen nap leforgása alatt szerepelek mint színész, barát, orvos és ápoló, edző, leletmentő régész, pénzkölcsönző, taxisofőr, pszichológus, pótszülő, kereskedelmi ügynök, politikus és a hit védője.

Hiába a sok térkép, táblázat, képlet, ragozás, történet és könyv, nincs mit tanítanom, diákjaim valójában csakis saját maguktól tanulhatnak, s minden erőfeszítésemet latba kell vetnem, hogy segítsek megismerni önmagukat.

Élő ellentmondás vagyok. Akkor beszélek a leghangosabban, amikor a leginkább fülelek. Azzal adom a legtöbbet, amit hálásan elfogadok tanítványaimtól.

Nem anyagi javakra áhítozom, de folyvást kincseket keresek: új lehetőségeket tanítványaim képességeinek kibontakoztatására, és szüntelenül kutatom a tehetséget, mely néha saját maga ellenségeként elzárkózik.

A legszerencsésebb vagyok minden dolgozó közül.

Az orvos egy varázslatos pillanatban életet segíthet a világra. Nekem megadatott, hogy naponta láthassam, mint születik újjá ez az élet kérdések, eszmék és barátságok révén.

Az építész tudja, hogy amit gonddal épít, talán évszázadokra megmarad. A tanár tudja, hogy amit szertettel és tisztességgel épít, az örökre megmarad.

Harcos vagyok, naponta küzdök a kollégák féltékenysége, a csüggedés, félelem, kényelmesség, előítélet, tudatlanság és közöny ellen. Ám hatalmas szövetségesek segítenek: az értelem, a tudásszomja, a szülői támogatás, az eredetiség, az alkotókészség, a hit, a szeretet és a derű mind-mind zászlóm alá sereglenek.

Ki másnak is mondhatnék köszönetet a csodálatos életért, mely osztályrészemül jutott, mint a szülőknek. Az ő jóvoltukból ért az a megtiszteltetés, hogy rám bízták a legnagyobb örök értéket, melyet létre hoztak: a gyermekeiket.

Múltam tehát emlékekben gazdag, jelenem pedig erőpróbákban, kalandokban és vidámságban bővelkedik, hiszen napjaimat a jövővel tölthetem.

Tanár vagyok... És mindennap hálát adok Istennek ezért.

John W. Schlatter
\



Az emberré válás szabályai

1. Kapsz egy testet

Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd.


2. Tanulsz

Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket.


3. Nincs balsiker, csak tanulság

A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A "sikertelen" kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az "eredményesek".


4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle

Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz.


5. A tanulásnak soha nincs vége

Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort.


6. Semmivel sem jobb "ott", mint "itt"

Mire eljutsz "oda", az "amott" még vonzóbbnak tetszik.


7. Mások pusztán éned tükörképei

Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.


8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel

Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, hogy használod őket. Tiéd a választás joga.


9. A válaszokat magadban találod.

Az élet kérdéseire magadban lelehetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni.


10. Mindezt úgyis elfelejted.


Chérie Carter-Scott

\



Gondviselés

Abban a pillanatban,
amint valaki határozottan elkötelezi magát valami mellett,
az isteni Gondviselés is akcióba lép.


Minden az illető segítségére lesz,
ami egyébként rejtve maradt volna.


E döntés eredménye lesz
az események egész folyama,
ami az egyén érdekében mozgósít olyan előre nem látható
eseményeket, találkozásokat és anyagi lehetőségeket,
melyekről egyébként el sem tudta volna képzelni,
hogy számára elérhetőek lesznek.
\




Gyógyító kapcsolatteremtés a szüleinkkel:


Tiszteld apádat és anyádat. (Ószövetség)

Az vagyok én minden kapcsolatban, ami a fonál a gyöngysoron, amelyre a gyöngyszemeket fűzik.

Szeretetet, megbocsátást és tiszteletet kell hogy érezzünk a vér szerinti szüleink iránt. ...Ha így teszünk, a szívünk kapuja szélesebbre tárul majd, és egyre több, nagyobb lesz bennünk a szeretet mindenki, minden embertársunk iránt.

...Hiszen mi magunk választottuk szüleinket, mielőtt leszülettünk volna a földre a mostani életünkbe.

Ha sikerül őszintén és nyíltan rendezni a velük való kapcsolatunkat, az teljesen felszabadítana mindnyájunkat.

Az igazi függetlenség belső állapot.

Az apaság, mint érzés és állapot, teljes egészében férfias - maga a férfiasság beteljesülése.

A szüleink nem biztos, hogy minden esetben tudják, hogyan viszonyuljanak, viszonyulhatnak ezekhez a hirtelen változásokhoz, váratlan átalakulásokhoz.

...nekünk magunknak kell megtanulni igent mondani nekik, elfogadni őket úgy, ahogy vannak, olyannak, amilyenek.

Igazi elismeréshez csakis mások elismerése által juthatunk.


Tiszteld a földi Anyádat, hogy hosszú életű légy a földön, és tiszteld a mennyei Atyádat, hogy elnyerd az örök életet a Mennyekben.
\



Halál a kapcsolatban:

A társunk, a szeretett lény halála bármikor bekövetkezhet. Ez az esemény a szereteted, a hited legnagyobb próbája. Különösen annak, aki 'itt maradt', a gyász, a bánat, az egész processzus hasonlíthatatlan lehetőség a lelki gyarapodásra, előbbre lépésre.

Sohasem vagyunk egyedül, ha egy szerettünk eltávozott tőlünk.

Ha két ember igazán szereti egymást, a halál nem választhatja el őket egymástól - mert a szerettünktől való érzelmi, lelki távolság mindig tőlünk függ - mi csökkentjük vagy növeljük.

A szeretet nem halandó, nem távozik el a testtel együtt.

Mert valójában mindnyájan menyasszonyok és vőlegények vagyunk, és az életünk egy szüntelen felkészülés a nagy esküvőre, amely örökre egyesít bennünket Istennel, a Mennyei Jegyesünkkel.

Fontos, hogy ne nyomjuk el magunkban a veszteség érzését - hagyjuk, hogy a gyász birtokba vegye a szívünket.


A társunk halála felett érzett fájdalom és a töprengés megnyithatja szívünket a gondolataink előtt. Ha sikerül belátnunk, hogy a halál elkerülhetetlen, hogy a testi, fizikai együttlétünk időtartama korlátozott, ezzel jelentősen elmélyíthetjük a kapcsolatunkat, és megteremthetjük egy magasabb szinten való egyesülés feltételeit. Kéz a kézben a társunkkal végigjárni az élet útját a Földön, valóban nagy áldás, amely mélységes hálára kötelez bennünket. A Teremtő, aki eltölt bennünket az egymás iránt érzett szeretettel, meg is tartja bennünk ezt a szeretetet az élet minden megpróbáltatásán, beavatásán keresztül, a halált is beleértve, ha őszintén megnyitjuk a szívünket e szeretet forrása felé.

\




A szülő üzenete gyermekének:

Feltétel nélkül SZERETLEK.

Az élet teli van buktatókkal,
de bármi is történjék,
úrrá fogsz lenni rajta.

\




Kérdések önmagamhoz:

Mennyire szeretnék olyan szülőt, amilyen én vagyok, ha én lennék a gyermekem?

Mennyire örülnék, ha én lennék a házastársam?

Mennyire vágynék rá, hogy olyan tanítóm legyen, mint amilyen én vagyok?

Mennyire örülnék, ha olyan vezetőm lenne, mint amilyen én vagyok?

Mennyire örülnék, ha én lennék a munkatársam?

\




Kell-e valamit változtatni?

- önismereti gyakorlat -


Lényeges kérdés, hogy az életünk egyes színterein a problémákat látjuk vagy a megoldásokat.

Az alábbi gyakorlat abban segít, hogy felismerjük, hol van teendőnk, min kell változtatnunk?

Vegyünk elő az A/4-es lapot, és középen vonalat húzva rajzoljunk két nagy oszlopot: a bal oldali lesz a "Rendben van" rovat, a jobb oldali a "Nincs rendben" rovat.

Vegyük az alábbi állításokat sorra, és írjuk be őket - saját megítélésünkre támaszkodva - a két rovat közül valamelyikbe attól függően, hogy igaznak vagy ránk jellemzőnek érezzük őket vagy sem. Zárójelben megadunk bizonyos magyarázatot azoknak, akik egyedül oldják meg a feladatot. Ezek az eligazítások segíthetik azt is, akinek segítségével mások, csoportosan töltik ki a saját rovataikat - ilyenkor a zárójelben lévő magyarázatokkal mondjuk el a többieknek a megfelelő értelmezés érdekében.


A "Nincs rendben" rovatba írtak adják a teendőnket. Fontos, hogy a változtatásnál egyszerre csak egy dologra koncentráljunk. Legalább három hetet szánjunk egy-egy új szokás kialakítására vagy még több időt: annyit, amennyit tényleg szükségesnek érzünk - amikor már valóban tapasztaljuk a változást, az eltervezett eredményt.


1. Mindig van és mindig volt választási lehetőségem.

(Ez olyan mélységű állítás, amely vonatkozhat a megszületésre, a földi létből való eltávozásra egyaránt.)


2. Ha azt gondolom OK valami, akkor OK. Ha nem gondolom, hogy OK valami, akkor nem OK.

(Minden úgy jó, ahogy van. Minden tragédiának, pofonnak, betegségnek van üzenete számomra. Az a dolgom, hogy erre rájöjjek.)


3. Légy hűséges a fő feladatodhoz!

(Azaz összpontosíts! Ne aprózd, szórd szét magadat. Tudd beazonosítani a küldetésedet.)


4. Egy évig olvass pozitív könyveket és hallgass pozitív kazettákat.

(Hogy kiirtsd a korábbi és tanult negatívizmusokat, ahhoz ez elengedhetetlen. Az évek során felgyűlt negatív dolgokat csak nagy mennyiségű pozitív irodalommal, hanganyaggal tudod közömbösíteni. Közben megtanulsz a megoldásokra koncentrálni, érzékennyé válsz a negatív emberekre és hatásokra. És rászoksz a pozitív gondolkodásra - abba sem tudod hagyni az ilyen könyvek olvasását, kazetták hallgatását és keresni kezded az ilyen típusú emberek társaságát.)


5. Ha valami nem megy vagy valami elromlik, akkor az csak az én hibám.

(Ez nem egyenlő a terméketlen önmarcangolással. Ez az önmagunkért, a cselekedeteinkért és a beállítódásunkért való teljes felelősségvállalást jelenti. Egy-egy sikertelen dolog után meg lehet nézni, mit csinálhatunk másképp, mert nincs még minden kipróbálva. Ha valamit nem tanulok meg, akkor azt újra meg újra megkapom, egészen addig, amíg nem értem meg a nekem szóló Üzenetet. Van amikor a fókuszt vissza kell vonni, távolabbról kell szemlélni a dolgokat, hogy LÁSSUNK. Egy nagyon nehéz házasságban amikor nagyon érint bennünket a másik, gondolhatjuk például azt, hogy változzon meg. Noha nem neki kell megváltoznia - "csak" nekem, Rajta ugyanis nem tudok változtatni - eddig is hiába próbáltam, másképp kell hát végre csinálnom. Nekem lesz jobb, ha képes vagyok változtatni - változni, fejlődni, jobbulni.)


6. Add fel, hogy Te vagy az Univerzum vezérigazgatója.

(Azaz tanulj alázatot.)


7. Amikor egy akadállyal szembesülsz, lásd meg benne a lehetőséget.

(Carnegie nem véletlenül tartja, hogy minden kudarc magában hordozza egy vele azonos értékű siker csíráját.)


8. Fordítsd el a fejedet azoktól az emberektől, akik azt bizonygatják, hogy "nem tudod, nem megy ez neked..." stb.

(Az ilyen emberek rongálják az önbecsülésedet, elveszik az energiádat, fáradt leszel mellettük - ha lehet, kerüld el őket. Ha nem tudod, akkor a velük töltött idő után olvass pozitív könyveket, hallgass ilyen témájú kazettákat, keresd azoknak az embereknek a társaságát, akik jó hatással vannak rád, akik inspirálnak téged.)


9. Vigyázz a beszédedre!

(Figyelj az elszólásaidra, s tudd, ha elküldesz egy átkot, az előbb-utóbb visszaszáll rád.)


10. Kerüld a beszédedben a "nem fogom... nem tudom..." stb. kifejezéseket.

(Akinek vannak álmai, aki akar, aki nemcsak elhatározza, hanem valóban tudja is, hogy mire képes, az előbbre jut maga és a körülötte élők boldogulására, boldogabbá tételére is. És az ilyen közeg az alkalmas a tanulásra, az egyéni fejlődésre is.)


11. Beszélj arról, amit szeretsz az emberekben, a családodban.

(Legalább 4-5-6 ilyen dolgot szedjél össze - tudd, hogy mindenkiben vannak jó dolgok, mindenkinek vannak értékei. Lényeges, ha ezt tudatosítod, és az örökös rájuk való panaszkodás helyett ezekre koncentrálsz. Fontos ugyanakkor, hogy ki is fejezed számukra, mit értékelsz bennük. Javulni fognak a kapcsolataid, jobb lesz a közérzeted.)


12. Segíts másoknak viszonzás és méricskélés nélkül.

(Lehet, hogy segítesz valakinek, de nem tőle, hanem mástól jön számodra a viszonzás. Tartsd ezt természetesnek - ne várj senkitől semmiért hálát. Tedd a dolgod.)


13. Mennyi ideig tart a rossz hangulatod? Ha öt percnél tovább, akkor baj van.

(A depresszió népbetegség. Mögé kell nézni. Lelki tényezői vannak, de egy jó testi kondíció éppúgy segíthet, mint pozitív emberek társasága, akik csak a hatáskörükbe eső dolgokkal foglalkoznak. Ne őrlődj a megváltoztathatatlanon. Ha megtalálod léted értelmét, küldetésedet, többet bírsz mint gondolnád. Fő feladatod tudatosításához vannak gyakorlatok - megleled az ehhez értőkhöz vezető utat, ha külső segítségre van szükséged - erre koncentrálsz, ha ezt valóban fontosnak érzed. De a saját Belső Hangodat se feledd!)


14. Számold az áldásokat naponta.

(Üdvös, ha folyamatosan észreveszed a neked szóló ajándékokat: a tavaszt, egy jó vacsorát, egy szép nőt... Legyen nyitva a szemed a szépre-jóra. És adj hálát érte.)

\



Boldogok...


Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömös lesz életük.

Boldogok, akik tudják, másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól megkímélik magukat.

Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, de látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nem csak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömben indulnak útjukra.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosok.

Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetleneknek hinnék magukat, mert ők öröm magvetői.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének és imádkoznak is mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

Dr. Gyökössy Endre

Cím nélküliek




* * *

Teremts csendet magad körül és figyeld belső működésedet. Ismerd meg gondolati folyamataid minőségét. Amit magadról így megtudsz, arra az érzelemmentes gondolatiság fényével világíts rá.

Szabadítsd meg önismereted első szilánkjait az asztrális indulatoktól, és fürdesd meg a hűvös, tiszta szellem fényében... Amit így megtanulsz, újabb tanuláshoz vezet majd, amíg lassan fel nem ébred benned az emlékezet, meg nem nyílik újra a harmadik szemed, fel nem ragyog gerinced mentén szellemi erőid hét központja.

Tanulj magad, de soha ne hidd, hogy ismered magad... Haladj az úton, és amit megtanultál, azonnal aktiváld mindennapi életedben, az anyag szintjén.

Amiben így részt veszel, az nem kisebb munka, mint az anyag szellemiesítése, a hazavezető út építése. Benned van a királyság, magadban hordozod, magadnak kell előhívnod tulajdon tévelygéseid eonok óta lerakódott salakjából.

Ezt a feladatot helyetted soha senki el nem végezheti, ezt a benső aktivitást semmiféle hit vagy meggyőződés nem helyettesítheti.

A feladat egyidős veled, végzed is az idők kezdetétől, csak emlékezeted is elhomályosult. Újra és újra megjelensz a föld szigorú iskolájában, amíg a karmikus kínpadon lényednek minden felülete villogó tisztává csiszolódik.

Ez a folyamat soha nem büntetés, hanem az isteni szeretet legmagasabb manifesztációja.

A Kegyelem egyetlen eltévedt gyermekét sem hagyja elveszni.

A megváltás munkája azonban a tiéd. Amennyit elvégzel belőle egy-egy testetöltésed alatt, úgy formálod majd újra asztrál és mentál tested energetikai képletét következő inkarnációid anyagi kereteinek megalkotásához.

Ebben a csodálatosan egyszerű és kozmikusan igazságos körforgásban, a Karma és a Szabad Akarat kettős törvényének sínein építed magad fokról fokra, annak a hatalmas fénylő lénynek a mintájára, akinek emlékeztető sugarát fénymagként ma is magadban hordod. Aki valaha voltál, és akivé ismét válnod kell.

Más út nincs.

Forog, pörög a Szamszára, az Élet kozmikus kereke, kínálja egyfelől az uralkodó jogarát, másfelől a koldus bádogbögréjét. Melyikre van inkább szükséged következő megjelenésed színpadán? Válassz, aztán élj választásod szerint.

De vigyázz, ne feledd, a trónus magasságából csak lefelé, a templom lépcsőjéről csak felfelé vihet az út...

Tested fizikai alkotóeleme persze nem állja időtlenül a lét koptatását. Egy idő után lefoszlik rólad, hogy az anyag koloncától megpihenj egy kicsit. Megmártózhass igazi szférád magasabb energiáiban, feltöltekezhess a következő próbatételig.

Ennyi a halál, ennyi a születés.

A halál a titkos tanítások fényében sohasem megsemmisülés, hanem létforma váltás. Igazi oka a születés.

A halál a teremtés másik ajtaja, küszöbét éppoly gyakran koptatod majd, mint a születését. De ne feledd, a bölcsek mindig a halál ajtaját kopogtatják, a küszöb lehetőségét keresik, pontosan tudják, hogy mennyire fontos, hogyan lépsz át ismét a szellemi szférákba egy fizikai lét után.

A küszöböt átlépheted úgy, hogy tudsz magasabb létformáid rád szabott feladatairól, és akkor a következő földi megjelenésben a születéskor szemedre hulló fátyol csak részben takarja el a múltadat.

Letépett szemhéjjal születni iszonyú próbatétel, részleges memóriával születni kiérdemelt előjog. Bármelyik esik rád, élj vele a megismert törvények állandó fényében.

Élsz, tanulsz, dolgozol, építed magad az egyetlen lehetséges úton: másokat építve. Anyagi-szellemi javaidat bő kézzel szórod mások felé, mert ahová te tartasz, oda poggyász nélkül kell megérkezned. Felébredt intuíciód fényében a fizikai világ egy könnyebb, tisztább közeggé válik.

Tudatosan építed, formálod, auráját tisztítod minden gondolattal. A természet energiái élő valóságukban megmutatják magukat neked, az anyag lassan rád bízza magát, elveszti sűrű és sötét voltát...

Körülményeid belülről figyelt képletéből újra és újra felvillan a szellemi építkezés földre vetülő törvénye: egy levél sem hullik le véletlenül a fáról. Igen, minden hajad szála megszámoltatik...

Felébredt pszichikai erőid egyre növelik aurád magnetizmusát. Lassan köréd rendeződnek azok, akik veled egy úton járnak, akik be tudják fogadni, amit adni tudsz, vagy elhozták azt, amire neked van szükséged.

Ez a legmagasabb szellemi áramlás teremti meg benned az igazi testvériség és egyenlőség tudatát, amelynek semmi köze nem lehet a materiális érdekeket takaró jelszavakhoz, hiszen ez az egyenlőség nem a fizikai világ terméke...

Bistey Zsuzsa



\

Ismertem jót és rosszat,
bűnt és erényt, jogot és jogtalanságot;
ítélkeztem és megítéltettem;
átmentem születésen és halálon,
örömön és szenvedésen, mennyen és poklon;
s végül felismertem,
hogy mindenben ott vagyok
és minden ott van bennem.

\

Nem vagyok guru, nincsenek tanítványaim, nem vagyok igazságok megtestesítő bölcse. Mindannyian, emberi kondícióinknál fogva tanítványok vagyunk, az Igazság tanítványai. De az Igazságot soha nem egy személyben kell keresni. Nem leszek mankója senkinek.

Soha nem mondtam, hogy nincs Isten, csak azt mondtam, hogy Isten annyiban létezik, amennyiben az emberi lényben manifesztálódik.

Nincs jóság és nincs gonoszság. Jóság az, amitől nem félünk. Gonoszság az, amitől rettegünk. Ha levetjük ezt a rettegést, akkor betöltjük az ember spirituális végzetét...

Ne azt kérdezzétek, ki vagyok én. Soha nem fogjátok megtudni. Kétezren ültök itt velem szemben, ha megértenétek, miről beszélek, holnapra átformálhatnátok a világot...

Az Igazság törvénytelen föld, nincs kitaposott út, sem egyház, sem szekta nem vezethet el hozzá. Ha hiszel valamiben, kérlek, ne szervezd azonnal valamivé azt, amiben hiszel: ezzel megölöd...

Tizennyolc éve várjátok a Világtanítót, hogy végre megszólaljon, és legyen mire figyelnetek, legyen kit követnetek.

Amíg ez a figyelem külső forrásokból táplálkozik, a Lényeggel soha nem léphet kapcsolatba. Állandó függőségben éltek: mástól várjátok a spirituális útmutatást, megint mástól a boldogságot, az együvé tartozás biztonságát. Mindez nem más, mint végzetes, félelem szülte félreértés, káprázat, mely tökéletesen elfedi előletek a lényeget.

Krishnamurti, 1929.



\
Isten fénykarjai nyúlnak lelkünk felé,
Közeledő kezünkön remegnek ujjaink.
Auránk vakító színben tündököl,
Sok ezer éve már, hogy elváltak útjaink.

Lelkek fénykarjai nyúlnak Isten felé,
Találkozó kezünkön megáll a remegés.
Csakráink kitárják kapuikat,
Nem választ el egymástól többé a feledés.

Lelkek fénykarjai nyúlnak egymás felé,
Ujjaink összefonva merülünk a fénybe.
Lángoló szeretettel szívünkben,
Elindulhatunk immár a végtelenségbe!

\

Ti karok, csak ölelésre tárulkozzatok!
Ti kezek, csak simogatásra emelkedjetek!
Ti ujjak, csak imádságra kulcsolódjatok!
Ti szívek, szeretetben soha meg ne álljatok!

\

Ki vagyok én, hogy Isten helyett
Megítéljem az embereket?
A gyilkosra is süt Isten napja,
Hiszen az Úr is azt akarja,
Hogy fény támadjon szívében!

Azért vagyok, hogy minden erőmmel,
Istentől kapott tehetségemmel,
Szeretettel és gondoskodással,
Szívbéli odafordulással
Élesszem a fényt a szívekben!

Ez minden mit kell tennem.
Ezért van fény a szívemben.

\

A mélység örvényeiből jöttem.
Istenem hívott elő.
Az anyag szolgája lettem,
Fogott a sátáni erő.
Testbe záródott lelkem,
Bűnbe vezetett eszem,
Fekete lett az élet
Mindenütt körülöttem.
De a poklok legmélyén
Szakadt ajkamról fohász,
De a lelkem felszínén
Repedt a fekete máz

Hajnalodott szívem egén,
Eláradt lelkemben a fény,
Az Úr megérintett,
Szeretetet öntve belém.
Lelkem fürdik a fényben,
Szívemben lakik az Isten,
Megmerítkezhetem a mélyben,
Az anyag legsűrűjében.
Lelkemet nem bírja a máz,
Szívemben szeretetláng
Sötétet emésztő fénye
Örökmécsesként vigyáz!

\

Repdesek, mint lepke a fénykörben.
Kereslek, fény! De üveg választ el tőlem.
Tükör leszek hát, hogy Téged másokhoz küldjelek!
Magának nem tart meg fényt a tükör.
Mint tükörben, világló szíved
mégis bennem tündököl.

\

Te adod az életemet,
Te adod az ételemet,
Te adod a látásomat,
Te adod a tudásomat,
Te adod az érzékemet,
Te adod a mértékemet,
Te adod az értelmemet,
Te adod az értékemet,
Te adod a világosságomat,
Te adod az áldásomat.
Te adod a reményemet,
Te adod meg mindenemet,
Te adod meg mindezeket!
Én csak feléd forduló arcommal,
Szabad akaratommal tartom mindezt önmagamnál.
Mert akarok semmi lenni,
Tudok mindent elviselni.
Gyógyítani, bűnt elvenni,
Önmagamat eltemetni,
Téged magamba engedni,
A világért imádkozva
Önmagamat feláldozni.

Köszönöm neked Uram,
Hogy megtaláltam önmagam!

\

Nem szánom én az ostobát
Kinek üres a mennyek boltja
Ki méltó látni a csodát
A csodát magában hordja

Babits



\


Hogyan lehetnék én fölöttetek,
Ha már alattatok nem volnék?
Hogy emelhetném föl fejemet,
Ha alázattal le nem hajolnék?

Hogyan lenne nagy szeretetem,
Ha akárkit is nem szeretnék?
Ha nem az önzetlen szeretet,
Hanem elmém által vezettetnék?

Hogyan ajánlhatnám életem
Sírva bűnötökért cserébe,
Ha álságos lenne imám,
És várnék egy áhított bérre?

Hogyan is vehetném ajkamra
Istenem szent nevét percenként?
Hogyan remélhetném imáim
Mielőbbi beteljesülését?

Mert utolsónak kérem magam,
Ezért kerülhetek elétek!
Hogy jellé legyek előttetek,
Ezért jön a fény bennem felétek.

\

Az emberi szív Istenig elér
Sötétek, hidegek lehetünk még,
De ez már nem a Tél...
Századok fagyott nyomorúsága
Repedezik, olvad, törik, zokog,
A mennydörgés az olvadás zenéje
Sodrában az újszülött Tavasz mozog...
Istennek hála, hogy a mi időnkben
Annyi sötét és rossz gyűlhetett körénk,
Az emberlélek óriási lépését kikényszerítve.
Ügyeink ma lélek-méretűek.
A feladat: Isten felfedezése.
Merre tartasz?
Annyi ezerév kell az ébredéshez...
De
Ébredj már, az Ég szerelmére.

Christopher Fry

\

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, boldogtalan ember. Hosszú-hosszú vándorlás után rátalált a híres, öreg bölcsre, akit régóta keresett, hogy tanácsot kérjen tőle.

- Mondd bölcsek bölcse, mit tegyek, hogy gazdag és boldog legyek?

- Menj el a nagy tóhoz, és dobd a parton lévő kavicsokat a vízbe, amíg meg nem találod azt a kavicsot, amelyik meleg. Őrizd meg azt a követ, s akkor gazdag és boldog leszel.

Elvándorolt a szegény, boldogtalan ember a nagy tóhoz. Fölvette az első követ, hideg volt, behajította a vízbe. A második is hidegnek bizonyult, azt is a vízbe hajította. Hetek, hónapok múltak, s ő egyre csak dobálta a vízbe a hideg köveket. Egyik nap már alkonyodni kezdett, ő fáradtan hajladozott, amikor a következő kavicsot fölemelve váratlanul forró meleget érzett kezében. Karja azonban máris lendült a megszokott mozdulattal, és a forró kő elmerült a tóban...

\


"Ne mondj le semmiről.
Minden lemondás egy kis halál.
Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,
Isten művét rongálja bármi rontás,
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned."

Babits Mihály.





RÓNAY GYÖRGY:

SZERÁPION LEGENDÁK


Két férfi lépkedett a tengeren. Az egyik lassan, biztosan; mellette - fél lépéssel elmaradva, és mintha nem bíznék magában, kapkodóbban, néha bokáig lemerülve, el-elfúló lélegzettel - a másik (vagy a mása).

Mögöttük végtelen víz, előttük végtelen homok.

Talpuk alá a föveny úgy simult akár a víz, puhán és selymesen.

Két kő volt ott - csak két kő, semmi más - mélyen beásva a homokba; kerek, tömzsi kövek, amikhez hajók kötelét hurkolták valaha, mikor még hajók jártak erre.

Leültek a kövekre; előttük végtelen víz, mögöttük végtelen homok, mindkettő enyhén fodrozódva, éppen csak annyi különbséggel, hogy a tenger mozgékonyan, a homok mereven.

Ültek és hallgattak. Nézték a tengert.

Aztán - órák vagy napok múlva, mindegy - aki a társa volt (vagy mása volt) annak, ki elsőül lépett a partra, kezét egy kissé megemelte, olyképp, mint aki tétován nemlétező madár után mutat a messzeségbe.

Ki elsőül lépett a partra, lehunyta a szemét, mintha látná a madarat.

- Szólhatsz, Szerápion.


MIT ÉR, HOGY ITT VAGYUNK,
HA NEM TUDJUK, HOGY HOL VAGYUNK?


- Annyit, hogy végül mégis itt vagyunk.
A célnál? Nem tudom. A cél, Szerápion,
sokszor maga az út, de csak ha nem
céltalan; s minden célból, ha valóban
cél volt, mindig új út vezet tovább.
Úton vagyunk. Azt hiszem, épp elég,
ha ennyit tudsz. A többi csak lidérc
és délibáb, Szerápion.





MEGÁLLÁS SOHA NINCS?

- Megállás? Nem tudom, mit értesz
megálláson, Szerápion. Aki úton van, áll. Csak az áll igazán,
aki úton van. Aki egyszer eltökélte,
hogy útnak indul, attól fogva áll. Magában, mélyre gyökerezve,
s minden lépéssel még mélyebbre. Úgy halad, hogy
haladtában, valahol, mozdulatlan. Hogy nőttön nő valami titkos
központ felé, míg lép, előre mindig,
a titkos Cél felé. S a kettő
végül, valahol összeér. Saját magába ér,
ha célhoz ér, Szerápion.
S amíg
ülünk s nézzük a tengert, a mozgót és a mozdulatlant
(bár a mozgó is mozdulatlan, s a mozdulatlan is mozog) -
amíg ülünk, mondom, egyben megyünk is, ha a csöndet
halljuk, s látni tudunk, ott, ahol semmi sincs
mások szerint, világokat, Szerápion. Mit tudhatod, a szem,
mely mint a szobroké, üresen néz a végtelenbe,
kőmereven és mozdulatlanul (úgyhogy hiába löksz felé
öklöt, követ vagy bármi mást, hogy megvakítsd vagy
reflexeit próbáld: pillája meg se rezzen) - mit tudod,
mit lát a szobrok élő kőszeme, s egyáltalán hová
tekint: a távolba, vagy befelé? Halad,
és figyeli a belső lépteket.
Mindig a belső lépteket
figyeld, míg álltodban haladsz, s haladva állsz, Szerápion.





MAGÁNYOSAN?

- Talán. Ha úgy tetszik, magányosan. De mielőtt
felelnél, tudnod kell, mi a magány, Szerápion.
Nézheted börtönnek, s rácsain nem fog semmi ráspoly,
s nézheted úgy, hogy végtelen szabadság.
Nézheted sivatagnak, amelyben körbejársz a szomjan pusztulásig,
s erdőnek, melyben egyetlen zöld tengerré simítja
a sok külön lombot a szél. S ha akarod, Szerápion,
veheted Szélnek is, mely egy tengerré simítja a sok
külön lombot, vagy fölkavarja tengerét
s tombolva zúg, nem tudhatod, a lombot tépi, vagy
saját magát, míg végül el nem ül s egy mozdulatlan
levélen el nem szunnyad, oly lágy alommal mint a csecsemők.
Ez az álom, ez volna a magány? Vagy az a sokszögű Szem,
mely a levél alól, egy zöld testből figyel, oly áthatóan,
hogy merevvé igéz; ha megmoccansz, hártyás pillája rácsukódik,
és mire durva kézzel érte nyúlsz, már csak egy surranás
emléke rezdül az iménti Figyelem
helyén, vagy az se tán?


Sosem voltam magányos.
Magányom tele volt Szemekkel, tele volt surranásra kész
Figyelemmel, olyan magány volt mint a lomboké,
s benne madár is énekelt, mozdulatlan csőrrel a titkos
belső hallásnak néma dalokat. Sosem voltam magányos.

Vagy beszéljünk, Szerápion, a Szélről? Mi sodor magvakat
sziklára, s borzol évek múlva friss füvet vagy
gyöngéd virágbibét a sziklán?
Mi hajt felhőt, s a szikkadt föld esőben ázik,
s mi hozza vissza a Napot, szárítja föl a lucskot, bontogatja
a rügyeket, s viszi egyik hegyről a másikra a szirmok
múlékony mámorát, mikor kinyílnak?

De láttál már szelet, Szerápion? Fogtad már kézbe, mint
napos csibét, hunyásztattad már szarvánál csavarva,
mint őrjöngő bikát? A Szél, Szerápion,
az, ami van, de nincs; a mindenütt jelen levő, sehol
sem látható - mert a tajtékzó víz, a jajgató
lomb, ódon házak kéményében huhogó
Iszonyat puszta jel, de nem a Szél, Szerápion, a titkos
Nemlétező, Megfoghatatlan.

Szerettem a szelet, Szerápion. Szerettem a Magányt.
Hallod a habmorajt a mélyben, a kettős tenger mozdulatlan
tükre alatt? Mindig magányban éltem,
és soha nem voltam magányos. Valami világszél
fújt mindig a tenger alatt. Aki a tengeralji
világszél énekére hallgat, sosem lehet magányos.

Nem ismertem a keserű magányt, a fortyogó
levekben forgatót, a szakálltépő, káromló magányt.
Nem ismertem? Kilábaltam belőle,
leszárítottam lábamról sarát, levertem sarkamról porát.

Szabad voltam. Ablakom mindig nyitva volt a Szélnek.

Ma már azt is tudom, hogy bármi volt és bárhogy is volt,
s akármit vettek el, minden hiánnyal
én lettem gazdagabb. Ma már azt is tudom, hogy
boldog voltam. Boldog vagyok.

Elég.
Hallgassuk a tengert, Szerápion.




S MIT HALLGASSUNK, HA NINCS?


- A tenger mindenütt van
és mindig van, Szerápion. Ahol te vagy, ott van a tenger.
Két tenger közt egy hullámsáv, félig még fodrozó, félig merev már,
ez vagy, Szerápion. Ezek vagyunk: két tenger közt az Átmenet
hullámai, elporladók s mindig megújulók;
a mindig éppen elmúló, a mindig éppen változó
öröklét: ez vagyunk. Magunkkal visszük tengerünket.

Hajtottad már kagylóra füledet? Rózsaszín kőfodrai közt
hallottad már a tengert? Hallottad már a kagylóban a csöndet?
Ahol a csönd van, ott a tenger. Ahol a csönd van, ott a zúgás.
Hallottad már a rózsában a nyílás
titkos hullámverését, a mély morajt, amint a szirmok
szétválnak? Hallottad a Nyílás mérhetetlen
messziről érkező néma hullámverését?

Ahol a rózsa, ott a tenger. Ahol a Nyílás, ott a tenger.
S a fordított nyílás, a Hervadás:
az is a Tenger.

Bennünk él és benne élünk.
Meríts egy hullámot az árból: kagylóvá kristályosul tenyeredben.

Egy pillanatnyi tenger, rózsaszín kőfodraival,
a zsongó Hallgatás, a végtelenség néma ajka,
mielőtt visszaolvad elemébe.

Ez vagyunk.
Hallgassuk a tengert, Szerápion.





S AZ EMBEREK? "A MÁSOK: A POKOL"?


- Nem. A mások, Szerápion,
az Irgalom. S ha azt hinnéd, elméjében fogyatkozó
aggastyánként beszélek, mint ki néz, de mit se lát már,
mert hályogos szemét, utolsó angyalként, az emlék
emléke is elhagyta már - nem, nem vagyok még
gyermekké bárgyult vén, ki rángó nyelvvel nyöszörög,
s nem tudja mit motyog.

A mások, ismétlem, nem a Pokol. A mások
az Irgalom. Nem mintha nem tudnám a Butaság
s a Hatalom gaztetteit. Nézz végig testemen: bőröm bokától
homlokig csupa sebhely. Mégsincs bennem harag már,
csak irgalom.
Pedig láttam röhögve gyilkolót,
gyermekbordákon táncolót, anyákat tiprót, koponyákat szürcsölőt,
szúrtak hátamba kést, tolvaj szentek türelmet prédikáltak,
láttam kiűzetést, prófétát mohó disznóhabzsolással
zabálni a pusztába kergetettek
alig hűlt ételét, s még mennyi mindent!
Hát nem mint élelmes írástudók, kik széljárás szerint fogják a tollat:
úgy szólhatok, mint aki tanú s áldozat volt egyszemélyben.
Nekem hihetsz, Szerápion: mégsem a mások a Pokol.
Épp eléggé megjártam poklukat, hát mondhatom:
a Pokol nem a mások, ha bennünk nincs pokol.

Ha nincs
mit égessen, fegyvertelen a láng. Mit lehet attól
elvenni, aki mindent odaad? Mitől lehet
megfosztani a semmiért sem törtetőt, a semmihez sem
ragaszkodót?
Egy Angyal mindig készen áll, hogy
érted jöjjön, ha szólítod. Ezért
nincs is pokol, Szerápion, ha magadban kioltod.
A másokét is. Tehetetlenek.

Jegyezd meg: bármely pillanatban
kézen foghat - már kézen is fogott
a Szabadság, és kivezet, Szerápion.





HOVÁ?


- Hová? Igen, hová, Szerápion?
A kérdéshez. Minden kérdés az indulás,
és minden indulásban ott lappang a Cél. De ehhez
indulni kell. Kilépni. Mintha egy
(bármilyen nagy) körbe lennél bezárva,
s kilépsz a körből. Túllépsz a körön,
amerre a Sugár mutat. Minden sugár
túlmutat a körön, mely, bármilyen nagy,
magába tér vissza, míg a sugár,
túllépve a körön, valahová a körön túlra tart.
A Végtelenbe? Vagy egy körön kívüli
központba?

Néztél már gyerek szemébe,
mikor ő maga elnéz, messzire,
játékán túlra? Semmiségbe? Végtelenbe? Láttad
szeme tükrében saját arcodat?
Egy szem, maga a tisztaság, s ártatlan íriszén
egy másik szem, tétován és mohón,
mint késhegy, cél nélkül rezegve még -
potenciális gyilkosok vagyunk
mindannyian, Szerápion. De nem mindenki öl.
Dobd el képletes késedet. Ne ölj.
Lépj ki a körből.

Indulj el, keress
egy gyermeket, és kérd meg, hogy szemébe
nézhess, sokáig, addig, míg a késhegy
el nem tűnik, s eggyé nem lesz a két szem,
hogy megláthasd a Tengert. Csak a gyermek
járhat a tengeren: könnyű és tiszta mint a hullám,
vagy mint a Szél.

Elindul, soha nem
kérdi: hová? - csak túllép a körön,
s biztos benne, hogy nem hiába. Megpihen,
és megy tovább, mert biztos benne: túl a tengeren
másik tengert talál. A tengerek, Szerápion,
változnak halmazállapot szerint, de lényegük,
a hullám, mozgón, mozdulatlanul, mindig a körön túlra csap.

Aki látta a tengert, aki kortyolt tengervizet
rózsák szirmai közt vagy gyermekek szeméből,
s érzett bőrén szelet, rugalmas tenger-horzsolásút,
nem vágyik vissza a körön belülre.
Meguntam a piacokat, Szerápion. A kikiáltók
ágálását a napi árfolyamról,
s az ájtatos tülekvők együgyűen
átlátszó tőrvetéseit. Hiszen tudod,
mint bukdácsolnak más ellen vetett
hurkaikban, vagy a hálókban rángatóznak,
miket azért feszítenek, hogy más belé akadjon.
Meguntam az agórákat. Ítélet
nélkül. Csak mert meghallottam a Tengert.

Ítélet nélkül. És nem érdekel
ítéletük. Már csak a Tenger.

Látod ott
a madarat? A fél eget átszelte már,
mióta itt vagyunk, neszét se hallani,
csak száll, hasítja egyenletes szárnycsapással
a maga tengerét, mindig tovább. Hová?
Míg nyarába nem ér.

Indulhatunk, Szerápion.





S A HALHATATLANSÁG?


- Akik az alvilágban,
holtuk túlélve bár, létlen árnyékélettel vándorolnak,
előbb-utóbb, ötven, száz, kétszáz után
mind kijutnak a fényre.
Csakhogy akkor
már mit sem ér nekik, Szerápion.


Két férfi lépkedett a sivatagban. Előttük végtelen homok, mögöttük végtelen víz. Mögöttük a tenger hullámai, előttük a homok hullámai. S fölöttük egy Madár.

Fölülről minden hullám mozdulatlan. De annak, aki száll, minden hullám mozog. A világ egy-egy hullám-szárnycsapás, amellyel túlgördül magán.

Ha mozdulatlan, akkor is. Ha sivatagban, akkor is. A két kő, amin ültek, rég eltűnt már. Elnyelte a víz vagy a homok árja.

Mentek a homok tengerén, a némaságban hallgatták a tengert.

A tenger lassú szárnycsapásait, ahogy biztos Nyarába hömpölyög.


S mielőtt eltűnt volna, távol, a kéken ködlő messzeségben, a két alak eggyé mosódott.

Szepes Mária műveiből

* * *




A Fény mágiája


Fényszutrák


KÉRDEZZ ÖNMAGADTÓL
- FELELJ ÖNMAGADNAK


Aki csodákban él, mindent elér.
Realista. Nem lohol árnyakért.
Odatart, ahol örök a Fény


A "Homo Sapiens" a múlté. Segítesz-e Uránusz Vízöntő-operációjának, hogy benned is végbemenjen új lényed születése, transzcendens érzékszerveid felélesztése, amelyek minden egyéni és földi kataklizma fölé emelnek?

\

Tapasztaltad-e már, hogy minden gondolatod testet ölt, megvalósul, ha mágikus kívánságod Fénye és akarata gyúl ki mögötte?

\

A transzcendens Fénnyel és feszültséggel telített, űrbedobott kívánságnak teremtő ereje van. Miért nem gyakorlod e mágikus törvényt?

\

A létben nem jelenhet meg olyan élőlény, amely valami önmagánál nagyobb célpont felé ne sietne. Te milyen cél felé tartasz?

\

Tudod-e hogy amint felparázslik és tudatossá válik benned halhatatlanságod tűzmagja, az benső újjászületésed tapasztalását jelenti?

\

A varázsszavak hatóereje a magasabb kiterjedésekből áramló, egész lényedet átható sugárzásukban nyilvánulnak meg. Érezted-e már az Örök Fény Lézerének e minden anyaggá sűrűsödött akadályon átható érintését? Az érzéseidben? A gondolataidban? Eszmevilágod szárnyalásában?

\

Megbizonyosodtál-e róla hogy halhatatlan vagy és nem először születtél a Földre?

\

Mit tartasz jelen életed vezérmotívumának?

\

Van-e mértéked és szűrőd hozzá, hogy a rosszat a jótól, a valótlant a valótól, a sarlatánt a beavatott bölcstől megkülönböztesd?

\

Rájöttél-e már, mit jelent a hindu filozófia Isteni Énekének, a Bhagavad-Gitának a figyelmeztetése: "A cselekvés jógájánál magasabb rendű a megkülönböztetés jógája"?

\

Szerelmedet nem mindig viszonozza az, aki a lángot felgyújtotta benned. A szeretet azonban, ha önzetlen és igaz, mindig visszatükrözi a teremtő Logoszt, ahogy a hegyek ismétlik a kiáltó hangot. Felhangzott-e már benned a Szeretet Fénycsendülésének hívása?

\

A Jóság a természet legtisztább, leghatalmasabb gyökérhangja, amely vigasztal, ad, békét teremt és soha sem rombol. Adtál-e már a benned rejlő Jóságból teljesen önzetlenül úgy, hogy semmi viszonzást nem vártál érte?

\

Próbáld eltüntetni a káprázatfalat saját szorongásos képzeteid és mulandóságodon túlra sejtő örök önmagad között. Gyakorolod-e már súlyos képzetrétegek alá temetett szellemi vénáid felfakasztását? Hogyan?

\

Tudod-e, hogy mai jellemed, kötéseid hiányai, traumái, szorongásai, tehetségei, sikerei vagy sikertelenségei - előző életeid eddig meg tett útjának végösszege?

\

Az extatikus öröm a lélek kenyere. A halhatatlan remény a szellem Iható Aranya. Táplálod-e velük magasabb testeidet a testi szükségleteid kielégítése mellett?

\

Megfeledkezhetsz-e róla, hogy lelki immunrendszered erejében, vagy gyöngeségében gyökeredzik valamennyi betegséged, egészséged, sorsod alakulása, sikered vagy kudarcod?

\

Soha se felejtsd el: a szellemi tevékenységed hidat épít örök kiterjedések és az ember között. Aktív alkotó gondolataid, teremtő képzeleted felnyitja a halandók bölcső és sír közé börtönzött zárlatát. Tanulod-e az ilyen sürgős mentőszolgálat fontos szabályait?

\

Véletlen nincs. Ha sorsod urai valakivel összehoztak, mit gondolsz, mi volt a céljuk vele?

\

Mi a szereped abban, ha egy emberi kapcsolatod elmérgeződik? Morális és szellemi elkötelezettségeddel összhangban mi a tennivalód e konfliktusban?

\

Minden embernek vannak gyöngeségei. Neked is. Miért vetsz mégis követ néha azokra, akik nem rosszabbak, nem jobbak nálad, hibáik legfeljebb más módon nyilvánulnak meg?

\

Elemezted-e már korai és későbbi gyermek-, kamasz-, ifjúkorod rövidebb-hosszabb korszakainak tartalmát, fellobbanó, azután kihunyó ambícióit, csalódásait, tilalmait és megnyíló lehetőségeit? Gondoltál-e arra, vajon nem az előző életeid szerepei, levetett jelmezei, visszfénye tükröződött bennük úgy, ahogy az embrió éli át anyja méhében az anyag fejlődésének minden fázisát?

\

Tanár akartál lenni? Vajon nem azért-e, hogy először a magadban rejlő infantilis, felelőtlen, tudatlan gyermeket fölneveld?

\

Zenész akartál lenni? Nem azért-e, hogy füled képessé váljék a Logosz ibolyántúli, infravörös, kozmikus ultrahangját, a "Legyen!" teremtő jelentőségnek értelmét meg tudjad hallani?

\

Festő akartál lenni? Vajon nem magasabb tudatod kíván-e bevezetni vele a szimbólumok nyelvébe, amely a lét háromsíkú valóságát tartalmazza? Az álmok képnyelven beszélnek. Tudod-e, hogy a festőt az ősi Egyiptomban "Sinecknek", Megelevenítőnek nevezték, mert akit vagy amit lefestett, azt megkötötte??? és életre keltette?

\

Arról nyilván tudsz, hogy az írás ősformája a mágikus kép. Foglalkozol-e álmaiddal azzal a bizonyossággal, hogy azok saját képraktáradból kiemelt világnyelven beszélnek hozzád? Tanulod-e a sorsod kulcsait tartalmazó nyelv üzeneteinek megfejtését?

\

A festőművész a vásznán kívül hozza létre alkotását. A szobrász kőből fejti ki remekműveit. Miért felejted el néha, hogy a teremtő, alkotó benned dolgozik sorsvésővel, tüzes színeket osztó ecsettel, csiszolókoronggal, s művének te vagy a Príma Matériája, nyersanyaga, alkímiai tégelye, amely szenvedések parazsán nyugszik. Miért lázadsz az ellen, hogy isteni remekművet formál belőled, s a széttört tégelyből szárnyas titánforma röppen fel, akinek lényében a Bölcsek Köve szikrázik?

\

Tudod-e, hogy a realitás mulandó tárgyai mind magukban rejtik lelki-szellemi céljuk jelbeszédét és eszközeit? Elegendő szívósságot, erőt veszel-e vissza hétköznapjaid relatív idejéből, hogy e halhatatlan üzeneteket megfejtsd és gyakorlattá tedd életed minden percében?

\

Író szerettél volna lenni? Ugye nem vonod kétségbe, hogy mindaz, ami körülvesz, és saját életed is, félbehagyott történet, olyan rejtvény, amelyeket még nem tudtál megfejteni? Nem volna-e a legfontosabb dolgod, hogy egy írásműben saját léted rébuszának értelmét keresd, s a cselekmény Ariadne-fonalát követve megtaláld végre halhatatlan otthonodat?

\

Színész szerettél volna lenni? Nem tagadhatod önmagad előtt, hogy a saját szerepeidet kívánod végigjátszani, esténként mindazt kiélni, amire kíváncsi vagy. Érzed-e a leküzdhetetlen ingert rá, hogy e szerepekben örülni, sírni, dühöngeni, intrikálni, koldulni, koronát viselni, fiatal, gyönyörű, vén és bölcs álarcokat cserélni, újra és újra feltámadni tudj, hogy maszkjaidtól, jelmezeidtől megszabadulj végül?

\

Pap szerettél volna lenni? Talán sok a vezekelni valód és névtelen bűntudatod olyan tettekért, amelyek emlékét a tudattalanodban áthoztad a jelen inkarnációdba? Nem sikerült reverendát vagy apácaköntöst öltened? Akkor miért prédikálnád másnak azt, amit nem puritán, fanatikus, önsanyargató, védett elvonultságban, hanem a nyüzsgő világ brutális konfliktusai, kísértései között neked kell helyes módon megvalósítanod?

\

Orvosnak készültél? Kétséges lehet-e, hogy előbb a saját lelkedet kell meggyógyítanod ahhoz, hogy mások testét, lelkét sikeresen kezeld.

\

Pszichológiát tanultál? Képesítésed is van róla? Hogyan lehetnél embertársaidnak gyógyítója, ha a saját tudattalanodban lappangó ösztön-lényeket sem ismered, amelyeken keresztül pácienseid szenvedély vírusai megfertőzhetnek?

\

A prostitúció egyben szerelem-elvonó kúra. Tisztában vagy vele, hogy szolgálatait potenciazavaros, gátlásos, vagy szadista, sokszor csúf, perverz nárcisták veszik igénybe, akik magányosan onanizálnak ott egy személytelen kéjtárggyal és olyan dolgokat művelnek, amelyeket sem a feleségükkel, sem a szerelmükkel nem mernek megtenni?

\

Emlékeztetni szeretnélek rá, hogy csak az önmaga fölé emelkedő ember léphet ki a világ erkölcsi, gazdasági és ökológiai kataklizmájából, de saját karmája - sorsa - bilincseiből is. Megvan-e a szándékod a szüntelen tanulás, fanatizmus és egzaltáció nélküli megismerés elnyerésére? Főként van-e kitartásod hozzá?

\

Lehet-e tökéletes teremtője e tökéletlen, önmagát pusztító földi létformának és a saját életét végveszélybe sodró halandóknak?

Töprengtél-e már rajta, hogy nincs két egy forma ujjlenyomat és két teljesen egyforma ember sem? Vajon ugyanígy van-e két tökéletesen egyforma Istenkép a hívők elképzeléseiben?

\

Igaz-e, amit az ősi hagyomány tanít, hogy Isten, Teremtő vagy istenek megjelenési formáit az emberi képzelet alkotja meg, de a víziókban az örök tűzmag egyetlen és azonosak egymással?

\

Szerinted az ősi népek miért nem féltek a haláltól?

\

Mi a különbség hit és tudás, egzaltált képzelődés és a magasabb valóság felismerése között?

\

Vajon azért juttatták-e kezedbe a szellem alkímiájának receptjeit, hogy elsősorban másokon, vagy magadon próbáld ki őket?

\

Mit gondolsz, mi a helyesebb, ha embertársaid egyéniségében a hibákat, ütközőpontokat keresed, vagy az, miképpen tudod megérteni őket, s amennyire jellemük befogadja, megpróbálsz összehangolódni velük a saját törvényeik szerint?

\

Lehetséges-e, hogy fontos emberekkel, akik taszítanak vagy vonzanak, sorsod alakulására nagy hatást gyakorolnak, először találkozol? Miféle üzenetet vagy figyelmeztetést hordoznak részedre mélymúltad életsorozataiból, vagy esetleg tükörként mutatják meg jellemed titkos deformációit?

\

Tudod-e miért vannak neked csak kötelességeid s a nálad éretlenebbnek, tudatlanabbnak jogai?

\

Miért nem keresel kapcsolatot zseniális álom-éneddel? Hányszor figyelmeztetett már veszélyekre és mutatta meg fontos tennivalóidat? Nem értheted meg őt addig, míg nem ismered a képnyelvet. Miért nem tanulod meg a szimbólumok világnyelvét?

Sokszor érzed ébren és álmodban, hogy a láthatatlan Fény sugárzása hatalmasabb minden látható, múló formánál. Miért zárkózol el a világosság aranyló, gyógyító, kimeríthetetlen kincseitől?

\

Miért kellene hinned bármit is, amit tudni lehet?

\

Milyen visszatérő álmaid vannak?

\

Voltak-e már déjà vu (ez már volt egyszer) élményeid, mikor valamely idegen városban vagy országban egyszerre olyan intenzitással ismertél rá mindenre ott, hogy pontosan tudtad, melyik útja hová vezet, sőt a házak bizalmas titkai is megélt valóságként jelentek meg benned?

\

Találkoztál-e olyan emberrel vagy emberekkel, akikre hirtelen ráismertél, noha ebben az inkarnációdban soha sem ismerted őket.

\

Álmodban jártál-e olyan tájakon s örvendezve találkoztál-e olyan hozzátartozóiddal, akiknek a jelenedben a közelükbe sem kerültél?

\

Volt-e sorozat-élményed álmodban, féléberen, vagy különös átzökkenéssel egy vízióban, mikor több alakban, jelmezben, ismeretlenül-ismerős környezetben láttad magad?

\

Gyermek- és ifjúkorodnak az előző életeidből feltörő reflexei hány éves korodban értek véget? Mikor vette át az uralmat sorsod fölött a jelen inkarnációd vezérmotívuma? Tizennyolc, húsz, huszonegy évesen? Miért nem elemzed e fontos folyamatot s azt, mikor érkeztél el fejlődésed továbbépítése küszöbéhez, képességeid kibontakoztatásának elindításához?

\

Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül véghezvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak, mert már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy már elfogadni azt, hogy ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván, egyedül attól nőnek lelki izmaid?

\

Megpróbáltatásaidban gondolsz-e a mentális alkímia törvényére? Arra, hogy minden átalakulás a katarzis tisztítótüzében megy végbe?

\

Van-e tömegmegváltás, vagy csak az individualizált egyén juthat el a misztériumig? Miért?

\

Tudsz-e szeretni anélkül, hogy birtokolnál?

\

Miért mondta Jézus Krisztus, hogy: "Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt és aki odaadja az ő életét énérettem, megmenti azt"?

\

Miért mondta Jézus Krisztus, hogy: "Senki sem mehet az Atyához, hanemha Énáltalam"? Mit értett az "én" alatt?

\

"Mikor a földön eluralkodik a gonoszság és igazságtalanság, időről-időre megjelenek Én." Miért figyelmeztette erre a keleti filozófia tanítványait a Bhagavad-Gitá, az Isteni Ének?

\

A külső vallás pótszere a belsőnek. Miért gondolod, hogy csak másoktól kaphatod meg az igazságot, amely saját lelkedben, szellemedben él?





A csoda mágiája




Szóvarázs

A szavak inkább eltakarják,
mint megmutatják a valót
A gondolaterők viszont
minden akadályon áthatolnak.


A szutrák, amelyeket a következőkben felsorolok, valójában gondolatsorokat indítanak el, amelyek befelé és fölfelé vezetnek - mulandó önmagunktól halhatatlan magasabb önmagunkig. Ezt az utat azonban senki sem teheti meg helyettünk. Íme:

Minden gyógyulás arkánumát egyedül a lélek és a szellem rejtett laboratóriumában lehet létrehozni.

Annak az embernek a dicséretére sóvárogsz, aki óránként elátkozza magát? Annak akarsz tetszeni, aki önmagának sem tetszik? Vagy talán tetszik önmagának az, aki szintén minden cselekedetét megbánja?

Aki vétkezik, maga ellen vét, aki igazságtalan, maga ellen igazságtalan, hiszen másokban önmagát ítéli el.

Tudod-e, hogy emberben mindig azon a ponton rejtőznek sorsának buktatói, ahol a legbiztosabbnak érzi magát?

Tudod-e, hogy a fogadalmak mindig sorsot idéznek?

Átgondoltad-e már teljes mélységig a környezeteddel való kapcsolataid félelmetes jelbeszédét, azt, hogy mindegyik sorstükröt tart eléd, amely saját jellemed és tetteid gyökereit mutatja?

Meg tudod-e különböztetni a valódi alázatot a kegyes önfelmagasztalástól?

Közelebb vitt-e egyetlen lépéssel is az átlényegülés tiszta békéjéhez a mások iránt táplált, akár jogosnak tűnő keserű harag, vagy ingerült sértődöttség?

Mióta járod a Logosz iskoláját, amely a kimondott szó teremtő erejét a hallgatás szinkópáival váltogatja? Rájöttél-e már arra, mikor kell szavakból hidat verned egy másik ember felé, hogy átvezesd őt a közöttetek tátongó szakadékon, és mikor szükségesebb a csend balzsama valaki agyonsebzett idegzetének?



Kacagás

Ezüstcsengője zenélő óra benned.
Tündérek járják rá a menüettet.
Táncolj te is a fénylő végtelenben.



Örüljetek

ha sírni volna kedvetek, akkor is.
Ömlik a csillag fölötti édes hit.
Sebezhetetlen őszinte kincs.

Baljós előérzeteket át lehet és át kell hangolni félelem nélkül várakozó derűvé. E magatartás még az elkerülhetetlennek tűnőt is elhárítja, vagy irányától eltéríti, hogy lendületének csak az áramlata rezeg át rajtunk anélkül, hogy megsebezne.

Keselyűknek kiszolgáltatott, sziklához láncolt Prométheusz mindenki, amíg a képzeletében a kötelékeit fel nem oldozza, akkor is, ha e káprázatok már anyagi tényekké sűrűsödtek. Szabadulása csak ott mehet végbe; ahol foglyul esett. Félelmeink, kétségeink sötét madarainak magunk szőttünk fizikai testet, amelyek nem mások, mint formákhoz kötött mágikus jelképek.

Ha valamit a valóságban véghez akarunk vinni, előbb játsszuk le magunknak misztérium formájában extatikus intenzitással. E tündöklő imagót azután hajítsuk el magunktól a megvalósulás dimenziói felé.

Minden akadály erőket generál.

Feszültség állapotában mindig nagyobb a lélek teljesítőképessége.

Ahogy a fizikai testünket megtisztítjuk, felfrissítjük naponta, úgy kell lelkünket, szellemünket is üdüléshez juttatnunk. Van aurafürdő, lélekfürdő, mentális fürdő. A beavatott mindhárom magasabb síkon ismeri a feltöltődés forrásait.

Az irány meghatározása tőled függ! Ha eltűröd, hogy a kisülés a legkisebb ellenállás vonalán öntudatlanul menjen végbe, fejlődésed értékes hajtóerői vesznek kárba. Feszültségeid áramát tudatosan kell magasabb célok felé terelni.

Ha egy nehéz feladat elvégzésére önként vállalkozol, intenzitásfokozás lép fel benned, pszichikai energiákat generálsz, s magasabb célod hatalmas kiterjedések áramát kapcsolja tevékenységedbe.

Képességeid úgy rétegeződnek egymásra, hogy egyik a másikat pihenteti, leváltja és indirekt módon erősíti. Helyes tehát, hogy váltakozva foglalkozol egymást kiegészítő tevékenységekkel. Koncentrációt nem lehet huzamosabb ideig fenntartani.

Agyenergiád intenzitása figyelmed görcsös megfeszítésekor egy idő után veszít erejéből. Minél erőszakosabban összpontosítasz egy feladatra, annál kevésbé tudod megoldani. A végeredmény viszont könnyen, minden kényszer nélkül a tudatodba gördül, ha átmenetileg mással foglalkozol és csak később térsz vissza a témádhoz.

Ha magasabb kiterjedésekhez kapcsolódsz okkult érzékszerveiddel, egyszerű lehetőséggé válik az, ami anyagi képességeid számára lehetetlennek tűnik.

Élettered miliőjét okkult praxissal magasabb dimenziók meghosszabbított perifériájára helyezheted át. Ez annyit jelent, hogy egész életed szattvikus csodák láncolatává válik.


Fix pontok - mágikus csodák:


Ilyen fix pont a szellemedben egy magasabb dimenziókkal kontaktust teremtő idea, amely személyes lényedet személytelenné oldja. E személytelen semlegesség azután hatalmas vonzerővé válik.

E felismerés egy újfajta mágia alapja.

A mágikus eszmék mindenütt szélsőséges hatást keltenek. E hatás a környezeted részéről egy ideig taszításban, védekezésben nyilvánul meg. Ha azonban e magasrendű sugárzás kitartó és rendíthetetlen, a diszharmonikus reakciók átlendülnek saját ellentétükbe.

Fizikai szervezetedben igen sok okkult érzékszerv működik, amely magasabb univerzumokkal tart fenn a ráció részére tudattalan kapcsolatot. Munkád legfontosabb része ezért transzcendens vénád életre keltése. Mert a ráció kataklizmájából egyedül a transzcendentális érzékszerveiden keresztül léphetsz át a lét kevésbé fájdalmas formáiba.

Az ideákat legvégső elágazásukig követned kell, csak úgy juthatsz magasabb értelmükhöz. A végső mélységükig átvilágított eszmék mágikus varázsigékké válnak, amelyek veszélyeket kötnek meg és bénító gátakat oldanak.

Különleges erők középpontjába belehelyezkedni annyi, mint a legmagasabb kiterjedések erőit hasznosítani. E hatalmas életforrások a szellemedben várakoznak rád. Megközelítésükhöz azonban mitikus Templom-bárkába kell szállnod.

Amikor gondolkozol, formákat teremtesz, akciókat indítasz el, bonyodalmakat nemzel, azok szívós fonalakkal kötözik össze sorsodat. Teremtő képzeletedtől függ, hogy ezek a gondolatmagok örömet, fájdalmat, halálos mérget, vagy örökkévalóság nagy Arkánumát gyümölcsözik-e.

Magasabb energianívón a sorsodban csak akkor kezdődhet el egy új folyamat, ha a régi lezárult. Egy-egy létezésen belüli dimenzió inkarnációnak ez az értelme. Ezt az új életre támadást mindig hamis remények, tarthatatlanná vált potenciák elhalása előzi meg. Erőapályában szorongás, kietlen gyász nyűgözi le azt, aki elhiszi, hogy az éjt nem követi nappal. Elfelejtkezik róla, hogy a sötétséget mindig fény követi. Új napkelte.

Élvezet és fájdalom a lélek mágneses észak-dél pólusai. Egy idő múlva mindegyik átmegy a saját ellentétébe. Mindkettő az érzésvilág desztillációjának fontos hőenergiáját termeli. A mentális alkímiának e folyamatában a pszichikai energiák megtisztulnak minden démoni elemtől, és létrejön a Közép semleges egyensúlya.

Az aranymetszés egyensúlya már nem fájdalommal büntető élvezet és perverz élvezetté fajuló fájdalom, hanem a kettő egymást kiegyenlítő vegyülete: áldozat, amely személytelen örömmé válik.

Az ember racionális mértéke csődbe került. Nem gyógyerőt, hanem egyre bonyolultabb kórságokat termel. Ne ismételd meg a hibákat, amelyek idevezetnek. Ne sodródj szakadékba zuhanó gondolatpályák áramába, amelynek legfőbb üzemanyaga a gyűlölet, a reménytelenség és a meghasonlás.

A független gondolkodás állandó erőfeszítés, mert arra késztet, hogy az árral szemben haladj. Tehát pontosan ellentétes a megszokott racionális formákkal.

Az ilyen ember következtetései, ítéletei e szempontból bizarrak, érthetetlenek, mert emberfelettiek. Te is közéjük tartozol! Abban a felismerésben például, hogy azoknak, akik az érzékeny pontjaidon támadnak, tulajdonképpen hálásnak kell tenned. Mert ők azok, akik szubjektív életálmodból ébresztgetnek, tükröt tartanak eléd, s megakadályoznak benne, hogy kábulatodban jeges hótakaróra, vagy tűzvész közepébe feküdj le aludni, ahelyett, hogy biztos magaslatra mentenéd életedet.

Ha minden ösztönös tiltakozás és sértődött megtorlási vágy ellenére magadat marasztalod el a feléd irányuló diszharmonikus megnyilvánulásokért, kezedbe került a kulcs e hatások áthangolására.

Te már nem hivatkozhatsz a csillagok benned dúló háborújára, mert neked a csillagok fölött kell megoldanod emberi kapcsolataidat.

A hermetikus karakterológia és szimbológia egy-egy determinált jellem felismerését, tehetetlen, erőtlen nyomorékságának megértését követeli és azt sem tűri el, hogy beérd passzív részvéttel. Segítened kell rajta a birtokodban lévő szellemi Arkánummal. Mégpedig pontos diagnózis alapján, individuális módszerekkel, az illető sajátos befogadóképessége szerint.

A kristályok megváltása az oldat, a folyadékoké a vegyület. Az állatoké a szublimáció. Megmerevedett szokásaidat, feltételeidet, előítéleteidet azért kell oldanod, az oldatot szintézissé vegyítened, hogy a Teljességet átfogó gondolataid tüzében lényed animális része elégjen. A szublimáció lángjába vetett állat mindig Phoenix-madárként repül fel; zsenialitásként tér vissza hozzád.

Szimbólumok végső értelmét megfejteni annyi mint magasabb létformákba hatoló grádussorokon a Cherubi-szemlélet síkjára emelkedni.

Földünk vészhelyzete ellenére az ideálokért vívott harc egyre eredményesebbé válik. Ha most rá tudsz lépni a kreatív tettek útjára, számíthatsz a legmagasabb hierarchiák belső segítségére.

A szellemi öröm fonalát követve mindig együtt haladsz az Élettel, látható és láthatatlan formákon, az idő változó tájalakulatain át, anélkül, hogy meddő félelem és gyász borzalma nyűgözne le. Mert a Szattvikus fény a halálon át is az örökkévalóság létéről ad hírt neked az analógiák és szimbólumok nyelvén.

Lényed magja képzeleted, érzéseid síkján rejtőzik. Sorsod alakulása és fizikumod regenerációja attól függ, milyen intenzitással, pszichikai és szellemi erőkkel sietsz e láthatatlan magból kibontakozó folyamat segítségére.

Ha a lét teljességének érzetét életre kelted magadban, központtá leszel, anélkül, hogy erőfeszítéseket kellene tenned érte.

Ha valami kitüntetés vagy öröm ér, engeszteld meg érte a körülötted szomorkodókat azzal, hogy örömöt okozol nekik. Ne mélyítsd el sorsuk árnyékát önmagad erős fénybe állításával. Mondj le erről az elégtételről, s áldozatod mágikus árammá válik, amely azt, akiért véghezvitted, csillagai fölé emeli.

Ha az új korszak szellemi pionírjaihoz csatlakoztál, készen kell állnod a művészettel és vallással összeforrott magasabb tudomány szolgálatára.

Az anyag mögött láthatatlan eszmerendszer működik, amely minden közegben újra kialakítja örök porba öltöztetve.

A Vízöntő-korszak a társadalmi és filozófiai forrongások plátói világhónapja. S te éppen most éled legfontosabb inkarnációdat. Abban már bizonyos vagy, hogy sorsodban a véletlennek nincs semmi szerepe. Az sem véletlen tehát, hogy olyan tömény szellemi forrás nyílt meg előtted, melyhez korszakunk növekvő embertömegéből igen kevesen jutnak hozzá. Gondolkozz rajta, mire kötelez az, hogy a zárt számú, sohasem cserélődő "Ganglion-csoport" egyik sejtje vagy.



Az öröm mágiája

Örömöt érezni annyi, mint erőnket szétszórni. Ezért az örvendező lények közelsége termékenyítő erő.

*

Az öröm éppúgy kollektív jelenség, mint a fájdalom. Csakhogy tömegek nem tudnak magasrendű örömet érezni. Az öröm az egyéniség koronája.

*

Ne akadályozd magadban a halhatatlan öröm áramának keringését!

*

Az isteni öröm nem függ külső körülményektől, önmagából táplálkozik, gyökere minden lényben a rejtélyes Tao!

*

Légy független és áttetsző, mint a drágakő, amely sokszorozva veri vissza a rávetülő fényt!

*

Ha meg akarsz szabadulni egy külső zárlattól, először a zárlat képzetét oldozd le lelkedről és szellemedről új konstruktív pozitúrával.

*

Ha bánat sújt le, a világért ne görnyedj meg alatta, mert ez annyit jelent, hogy a vak sorserőknek küzdelem nélkül adod meg magad.

*

A szellem uralkodik az anyag fölött, de csak akkor, ha nem szolgáltatja ki kulcsait neki.

*

A bátorság az okkult erények egyike, de ennek örömét csak azok a kevesek bírják, akik átélték a beavatás hétpróbáját.

*

A félelem a sötétség árnyéka, az erőtlenség víziója. Az öröm a kimeríthetetlen életerő forrása.

*

Csak egyfajta valódi öröm van: az, amely az örökkévaló élet biztonságából fakad. Minden más örömképzet villanó átmenet inger és kielégülés között.

*

Ha valami célod van, idézd fel magadban a teremtő örömöt segítőtársul. Ez a szövetség olyan vénákat szabadít fel benned, amelyek energiája asztromentális síkon az atomerővel analóg. Ne kösd le képzeleted szárnyait! Merj repülni, és merj örülni az agyadban megszülető minden bizarr, lángoló gondolatnak!

*

Ne kételkedj benne, hogy minden tehetség és minden készség megvan benned is a magasabb rendű örömök elérésére. Hiszen egyetlen ideonszálon eljuthatsz a Kozmikus Elme ideáinak teremtő centrumába, és onnan meríthetsz inspirációkat. Tőled függ azonban, mennyit tudatosítasz magadban e végtelen szellemi dimenziókból.

*

A tehetség mértéke a szellemi erők felszabadulása.

*

Amit el tudsz gondolni, az valahol az igazság. S ha tényleg felbukkantál az anyag sűrű Hadeszéből, kijelölted magad számára a fejlődés következő állomását.

*

Teremtsd meg magad körül az öröm légkörét, amelyből mindenki újjászületik.

*

Az öröm atmoszférája a lélek oxigénje.

*

A hétköznapok is ünnepekké változnak az öröm légkörében.

*

A személytelen áldozat tiszta örömét kevesen ismerik. De akiben egyszer felszínre tört, az csodatevő forrásként vonzza magához az embereket.

*

Az eksztázis örömtüzéből mindig felröppen a poraiból megéledő főnixmadár.

*

Vannak csillagszigetek, ahol a magasabb rendű öröm elérése az ottani élet célja és értelme.

*

A mese magasabb igazság, szimbólumok álarcába burkolva.

*


Diktátor öröme a hatalom,
Mágusé a tudás
Lucifer öröme a kétely,
Bölcseké a hallgatás.

*

Csak olyan örömforrásból meríts, amely a Szent Hegy láthatatlan csúcsáról ered, s az idő folyóin át a végtelen Élet óceánjába ömlik.

*

Az Öröm Arkánuma univerzális gyógyszer: a lét minden elemét magában rejti, mint a Prima Matéria, de már a hét alkímiai operáció után. Az öröm az "Iható Arany", amely a betegségek pszichikai okát küszöböli ki.

*

Az érzésvilág energiái eredetükben mind isteni erők. A gyógyító öröm áthevíti, feloldja, majd desztillálja a teremtés sötét, sűrű, megalvadt erőit.

*

Az öröm erőinek gyógyító vagy mérgező voltát az határozza meg, hogy nem irányul-e valaki ellen. Aki más kárának örül, az mérget termel. Aki együtt örül minden élettel, az gyógyerőt akkumulál.

*

Az érzékek öröme olyan feszültség, amely kisülése pillanatában megsemmisül.

*

A transzcendentális öröm a lét örökkévalóságának tudatosításából fakad fel.

*

A gyógyító öröm fényében sem a betegség, sem a halál gondolata nem áraszt többé dermesztő iszonyatot. Mert a végső megsemmisülés pánikja abból a tévhitből származik, hogy az ember nem hozhat semmit sem helyre, amit elmulasztott, és semmit nem pótolhat többé.

*

Mikor az ember megérti, hogy léte nem elhalások, hanem feltámadások, megújulások végtelen sorozata, akkor fenntartás nélkül átengedheti magát az eksztatikus örömnek. Mert ez a felragyogó fény nem káprázatot vetít, hanem az egyedüli valóságot. Ahogy a természetben semmi el nem vész, csak átalakul, s az anyag - látszólagos pusztulásának pillanatában - energiává alakul át, úgy a halál bármilyen formája - egy más relációból - mindig születés!

*

A nap lenyugvása a napkelte rózsaszínű derengését küldi előre a földteke másik oldalán. A halott arcán ámultan örvendező derű köszönti a láthatatlan világba való átszületés feltámadását.

*

Ne hidd, hogy bárki bármit is elvehet tőled, ami valóban a tiéd! Amit látszólag elveszítesz, azt te magad taszítottad külön útjára tudattalan indulataidból kiáradó helytelen mágikus erőkkel. Amint felöltöd a jó magatartást, érzéscentrumodban megállítod az indulatok centrifugális forgását, az eltaszított dolog újra visszakerül hozzád, feltéve, hogy kívánod még!

*

Az enyém-tiéd megkülönböztetése mélységi fikció. Valójában minden mindennel összefügg, sőt azonos vele.

*

A bizonytalanságból eredő szorongás, ingerült elégedetlenség, amely a világgal és önmagaddal való viszonyodat oly sokszor megmérgezi, abból ered, hogy elhomályosult előtted az örök össze tartozás bizonyossága. Nem vált véreddé a meggyőződés, hogy véletlen találkozás nincs. A vak véletlen tehát nem is sodorhat el egymástól embereket. Életed minden eseménye mögött értelem rejlik, és olyan kibékítő megoldás felé vezet, amelynek teljes ábráját ma még nem láthatod.

*

Ha a megnyilvánult lét két szembefordított tükre közé léptél, törvényszerű, hogy több alakban összetalálkozol saját magaddal. A sorsodban színre lépő figurák egytől egyig e sokszorozó tükör jelenségei: téged ábrázolnak, egyéniséged egymással harcoló megnyilvánulásai az idő dimenziójának különféle pontjain.

*

Ne bosszankodj! Ne keseregj! Ne idegeskedj! Az idegesség a lélek elégedetlensége. S a lélek elégedetlensége az isteni teremtőerő elfecsérlésének névtelen bűntudatából fakad. Abból, hogy tudattalanul úgy érzed, hiába élsz. Nem töltöd be a feladatot, amelyért születtél. Tudatosítsd minden elégedetlenséged valódi lényegét, és szüntesd meg a diszharmóniát kiváltó okot!

*

Ettől a pillanattól kezdve élj a teremtés isteni örömében!
Teremtsd újjá gondolatvilágodat! Mágikus gyakorlattal hangold át a külvilággal való viszonylatodat!

*

Összpontosítsd legjobb képességeidet életed szimbólumrébuszának megfejtésére.

*

Külső és belső habitusodban, családi viszonyaidban, életed eseményeiben számok, tendenciák, gátak és terelő hatások beszélnek hozzád. Olvasd el e hieroglifák titkos értelmét a birtokodban lévő hermetikus kulcsokkal!

*

Az egysíkú látás útvesztőbe csalogat. A többsíkú tiszta felismerés a magasból való áttekintés viszonylatába emel, ahonnan a kivezető út éppúgy megmutatkozik, mint a téves irányok hiábavalósága.

*

Régóta figyelsz a lét jelbeszédére. Értelmedet megfelelő módon tornáztatod. Intuíciód gyakran szállít agyadba olyan bölcsességeket, amelyekből mások csillapító, erőt adó gyógyszert merítenek. Mi lenne, ha te magad is bevennéd e nagyszerű orvosságot?

*

Egyetlen rejtélyes mozdulatba kerül, s a kifelé zúduló fény egyszerre befelé fordul, eláraszt hővel és boldogsággal.

*

Teremts kontaktust belső Napoddal, s az függetlenít majd a külső időjárás viszontagságaitól!

*

A halhatatlanság tudatának isteni örömében élsz. Mi rossz történhet veled, ha a benned élő fény mágneses védőzónát von köréd?

*

A sötétség csak ahhoz ér hozzá, aki behívja magához.

*

Az asztromentális gyógyforrásba, amelynek őrzését rád bízták, nem önthetsz mérgező keserűséget, mert azokat is megmérgezed vele, akik merítenek belőle.

*

Egyetlen sötét, halálos gondolatnak ne adj többé gondolattestet! Rekessz ki agyadból minden szorongás sugallta démonigét a benned élő angyal erejével! Betegségek, kiúttalan bonyodalmak, tragédiák - mind a képzelet síkján fogannak.

*

Örülj bátran minden pillanatnak, amellyel a sors megajándékozott! Aggódó menekülésed a jelen tiszta örömétől bűntudatból fakad: Azt hiszed: az öröm bűn, amelyért büntetés jár. Pedig e bűntudat éppen a pillanat kreatív örömének elmulasztásából születik.

*

Kiszabott idődet soha ne add el a jövő valamely káprázatígéretéért vagy egy olyan elmúlt percért, amely visszatekintve fájdalmasan szépnek tűnik egyszerre. Minden problémád megoldásának kulcsa a középpontban rejlik. Tehát tegnap és holnap között a mában. Mert egyedül ott vagy valóban jelen!

*

Örömérzeted kiváltó okát sohase keresd szegényes, külső, mulandó mozzanatokban. Mert akkor az öröm gyéren hulló filléreiből tengődő koldussá leszel, aki emlékezetzavarában saját kincstára kapujában kéreget. Szüntesd meg végre az amnéziát, amely kirekeszt a Királyi Tudás és Isteni Művészet gazdagságából! A kulcs a kezedben van hozzá. Miért nem használod?

*

Az öröm művészete abban áll, hogy önmagából táplálkozik. Nem szorul alkalomra, erőltetett csiholásra, mert akkor szalmalánggá válik, amelynek ellobbanása után mélyebbnek tűnik a sötétség.

*

A gyógyító öröm egyenletes napsütés belül. Ez az élet kiolthatatlan lángja, amely kezdet nélküli s végtelenbe rezgő derűvel világítja meg a körülötte hullámzó erők szimbólumokban kifejeződő jelbeszédét.

*

Aki megtanul mosolyogni akkor, amikor a tudatlan ember sír vagy átkozódik, aki megsiratja azokat, akik részeg mámorukban és más kárán nevetnek, az átégett a próbákon, amelyek a végső beavatásra érlelnek.

*

Sohase felejtsd el: a megvilágosodás mindig akkor érkezik el valakihez, mikor léte legmélyebb sötétségében hiszi magát, s a fény reményéről is lemondott! Állapotát azonban élesen megkülönbözteti a valódi morális összeomlástól alázatos, kitartó szolgálata, amelyet a világosságból való látszólagos kirekesztettsége ellenére is tovább folytat, sokszor hosszú, vigasztalan éveken át.

*

A gyógyító öröm beavatottja nem testi habitusában kezd el ragyogni hivalkodó külsőségek között. E változás inkább még azokat a díszeket is leoldja róla, amelyekben a külvilág felé megmutatkozott. Mert mikor a mű befejeződött és önmagában teljessé vált, az építkezés állványzatára nincs többé szükség.

*

A változás, amely után sóvárogsz, nincs messze tőled! Mert nincs rajtad kívül. Benned van!

*

A gyógyító öröm évek óta megpróbál érvényesülni benned. Különféle módokon ostromol. Szerszámokat ad kezedbe. Sürget, hogy segítsd ki zárlatából. Közléseket juttat hozzád, melyik magatartás az, amellyel ellene dolgozol, és milyen módon teremtheted meg a kontaktust hozzá. Most várja, hogy aktívan, tudatosan szövetkezz vele saját benső újjászületésed érdekében!

*

Az anyagban, amelyet megismertél, már nincsenek hiányzó láncszemek. Az égi lajtorja legalsó fokai éppúgy közvetlenül a lábad elé kínálkoznak, mint a kozmosz legtávolabbi dimenzióiba felnyúló mentális grádusok. Nem mondhatod, hogy magas célod azért elérhetetlen, mert hiányoznak hozzá az átvezető lépcsőfokok. Semmi mást nem kell tenned, mint elindulnod. Mert: "a tízezer mérföldek is lábad alatt kezdődnek" - mondja Lao-ce.

*

Ha naponta csak egyetlen lépést teszel a "mindennapi élet mágiájában" eléd tárt úton, néhány méter után rá fogsz ébredni arra a csodára, hogy futószalagon haladsz. S nemcsak te mozogsz célod felé fokozódó sebességgel, hanem az is közeledik hozzád.

*

A szavakban igen nagy erők élnek, de csak akkor, ha teljesen fedik azt, amit ki akarnak fejezni. Fénytelen, üres szavak fedezetlen csekké válnak, nem lehet vásárolni értük semmit.

*

Ha valaki eltékozolta szavai belső értékét, át kell térnie egy más értékcserére. Ez a szavak nélkül való jelbeszéd periódusa. Ilyenkor minden szükségletét néma tettekkel, valódi gondolaterőkkel és igaz érzésekkel kényszerül megszerezni.

*

Szavakkal csak akkor lehet varázsolni, ha megérintjük velük a mögöttük rejlő szimbólumok mágikus valóságát. Lankadt, erőtlen szöveggel nem lehet szellemi tüzet gyújtani. Száraz, reszelős fogalmazás nem hűsíthet csillapító borogatásként. Ha stimulálni akarsz, szavaid fókuszba gyűjtött napsugárként tűzzenek rá célodra!

*

Mikor indulatok beteg hője csap feléd valahonnan, árassz felé hűs szökőkútként permetező gondolatokat, oldó érzéseket és varázslatosan zsongító szavakat!

*

Ne panaszkodj! A panaszra fordított energiát alakítsd át inkább kreatív erővé! Ez még a szülőfájásoknál is lehetséges. Ha ugyanannyi energiát fordítasz a panaszt kiváltó ok megváltoztatására, mint amennyit meddő önsajnálatra áldozol, akkor - a benső magatartás átalakulása után - sorsodban is csodálatos események lavinája indul meg.

*

Nem baj, ha nem tudod rögtön elképzelni, hogy belső magatartásod megváltoztatása létrehozza sorsodban is a sóvárgott változást. Az a fő, hogy szívós kitartással véghezvidd magadban a mágia előírásait! Azután a helyes belső és külső pozitúrában várd meg, hogy az élményszerűen bekövetkező eredmények változtassák szkepszisedet boldog meggyőződéssé!

*

A mágia nem szemfényvesztő blöff, hanem az élet minden pillanatában ható és megnyilvánuló erő. Doktrínái magasabb természeti törvények. Aki vissza akarja nyerni saját erői fölött a hatalmat, annak meg kell ismernie ezeket a törvényeket!

*

Ha valaki úgy akarna villanyt gyújtani, hogy a kapcsoló megcsavarása helyett imádkozna a villanykörtéhez, az emberek joggal kinevetnék. Pedig a sorserőkkel szemben megnyilvánuló tehetetlen passzivitás, lejtőn való sodródás ugyanennek az értelmetlen magatartásnak felel meg a mágia területén. A mágia pontosan azokat az aktív szerelési eljárásokat és pozitúrákat tartalmazza ugyanis, amelyekkel valóban fényt lehet teremteni sötétség helyett!

*

A tehetetlen, csüggedt várakozás olyan magatartás, amely semmiféle kontaktust nem képes bekapcsolni. Ennek következtében a gondolatvilág és a lélek frissítő áramok híján sínylődik. A legkedvesebb vendég sem mer belépni hozzád hívás nélkül!

*

Ébredésed első pillanatától kezdve olyan titkos, mély örömmel készülj sorsod fogadására, mintha a menyegződre sietnél! Mert ezt az örömet életed legbensőbb valósága igazolja. Hiszen valóban a Misztikus Egység Kémiai Nászának boldog beteljesedése felé tartasz minden átmeneti célon keresztül.

*

A gyászos, komor, szigorú emelkedettség senkit sem válthat meg, legkevésbé azt, aki ebben a belső atmoszférában él. A zord levertség súlyos és sűrű halmazállapot, akkor is, ha az ima pozitúrájában merevedett meg. Előbb fel kell olvasztani és levegős, napos derűvé szublimálni ahhoz, hogy elérhesse az eget.

*

Mikor Krisztus azt mondja: "míg olyanná nem leszel, mint a gyermek, nem láthatod meg a mennyeknek országát", a belső átlényegülésnek ugyanazt a rejtélyét érinti, mint a Tarot Tao kártyája, a Bolond. A huszonkettes kártyának is kettős értelme van. Az élet legmélyebb és legmagasabb aspektusát tartalmazza. A gyermek és a bolond egyaránt boldog, mert nem les múltba és jövőbe, nem ismeri a halált, tehát nem fél tőle, a halhatatlan jelenben él. Nem mindegy azonban, hogy ez a független öröm az Édenből való kiűzetés vagy a nagy visszatérés állapotának következménye-e. Ha a mámoros szabadságérzetet részegség fűti, a Bolond szakadékba zuhan. Mikor azonban teste már súlytalanná vált, s szellemi szárnya is kinyílt az eksztázis tüzében, a földről ellendülve az öröm mitikus mennyországába emelkedik, mert igyekezetével azt teremtette meg magának.

*

Minden földi fogalomban két lehetőség rejlik: egy gyógyító és egy mérgező. Ennek pontos analógiája rajzolódik ki a növényvilágban is, ahol minden hasznos növénynek megvan a mérges, "vad" párhuzama. Az örömnek is két lehetősége van. Aki nem ismeri a megkülönböztetés tudományát, az olyan örömökhöz vonzódik, amelyek beteggé teszik. Az isteni öröm arkánuma minden betegséget meggyógyít. Ismertetőjelei csalhatatlanok. Törvényeit a szellem örökkévalóságáról szóló kinyilatkoztatások tartalmazzák.

*

A lényedben rejlő örömgenerátor állandó működéséről éppúgy gondoskodnod kell, mint testi szükségleteidről! Az sem történik önmagától. Eszel, tisztálkodsz, fűtesz, világítasz. Azt hiszed, az örömöt nem kell mindennap felszítanod és táplálnod?

*

Nem élhetünk mindig erőkölcsönből, bármilyen adakozó áradással áll rendelkezésünkre! Mert lelki egészségünket aláássa az, ha egész egzisztenciánkat kölcsönre építjük. Felőrli önbecsülésünket.

*

A másoktól való állandó függés attitűdje fokozatosan elgyengít bennünket. Arra kényszerít, hogy egyre több külső erkölcsi mankóra vagy szeszélyesen felkínálkozó alkalmi menedékre támaszkodjunk. A kihelyezett súlypont felborulást, bukások sorozatát indítja el. Szorongás-komplexumaink bénító kötése e bukások következménye. Ez tesz levertté, üldözötté, keserűvé bennünket, s megakadályozza, hogy belső örömforrásunk elixírjéhez hozzájuthassunk.

*

Eszmélj rá arra, hogy egy csomó fájdalmas kerülőútra nincs szükséged többé! Fejlődésednek olyan pontjára érkeztél, ahonnan világosan felismered: irányt tévesztettél. Isteni teremtő energiád kifelé ömlött, kivérzett, múló káprázatok csapdájába esett. Fogsága azonban csak addig tart, amíg elhiszi e káprázatot, és engedelmes önpusztítással véghezviszi Maya sötét rituáléit! Vond vissza a halálvilág bűvöletéből hitedet, legjobb képességeidet a benned élő Fény sokkal intenzívebb valóságának segítségével! Rontásoldó varázsigéd a gyógyító öröm mágiája!

*

Minden a világon belső magatartás kérdése. Bosszantó kicsiségek éppúgy, mint az élet legnagyobb helytállásai. Még a fázás is komoly gyötrelemmé lehet, ha átengeded magad dermesztő gondolatok igézetének s a didergés vitustáncának. Először ilyen apróságokon próbáld visszanyerni elvesztett hatalmadat! Szüntesd meg magadban belül a hidegpánikot! Egyenesedj ki! Szüntesd meg a reszketés kisülésének erőpazarlását! Ne végy tudomást a külső temperatúráról! Szilárd belső szuggesztióval határozd el, hogy nem fázol! Azután figyeld meg, mi történik. Egy ilyen sikeres gyakorlat kitűnő fedezet nagyobb problémák megoldására!

*

A hideg ellen úgy is védekezhetsz, hogy kis lángot gyújtasz meg belül a napidegfonatodban: a tibeti praxis "tumóját". Ez a láng nemcsak hőhatást fejt ki, hanem derűvel fűti át kedélyedet is.

*

A kánikula támadását hűs vízképzetekkel győzheted le magadban: szökőkutak játékával, fehéren habzó források zúgásával, tavak, folyók emlékfürdőivel. Ne felejtsd el, hogy a múltat éppúgy jelenné lehet tenni, mint a jövőt! Agyad olyan dimenzió-pályaudvar, amelyből vonatok indulnak minden dimenzió felé, tehát az idő dimenziójába is! S ezzel az időgéppel szabadon elutazhatsz akárhová.

*

A gyógyító öröm varázsigéi csak akkor hatásosak, ha a fájdalom tapasztalatából kristallizálódnak, mint az igazgyöngy.

*

Örülj! Minden okod megvan az örömre!

*

Jól vigyázz mindig az első, hajnali eszméléssel beléd ömlő gondolatokra! Ha nem hangolod be rögtön a gyógyító öröm mantráit, sivár, csüggesztő, halálos tartalom zúdul tudatodba, s egész napodat belső és külső kudarcok sorozatává változtatja!

*

Az egzaltált öröm a tehetetlen súly kilendülése: egyensúlyvesztés. Az egyensúlyvesztés tulajdonképpen felborulás, amelynek második ütemében a súly átlendül saját végletébe. Mert a természetben a mutáció törvénye uralkodik. A végletek kirobbantják önnön ellentétüket úgy ahogyan az órainga egyik oldalról a másikra leng át.

*

Az egzaltált öröm Maya varázslata: "Schein" és nem "sein". Káprázat, látszat, mert nem igaz. Nem valódi jelenlét a gyógyító öröm áramában, hanem lendületvétel a bánathoz, keserűséghez, elégedetlen ingerültséghez. Az eksztatikus öröm maradandóan átvilágít, mivel nem függ kortól és külső eseményektől.

*

A "Schein" és a "sein" csodálatos árnyalása mindent kifejez és mindent leleplez. A "Schein az, ami úgy tűnik, mintha... valójában azonban szemfényvesztés. A "sein" viszont maga az intenzív ébrenlét: mágikus azonosság a lét legmagasabb rendű tűzpillanatával, amely a jelenségek értelmét éppúgy magában rejti, mint a hatalmat fölöttük. Az egyiptomi vallás beavatási szövege így beszél erről, mikor a halott - a mulandóságból átlépve az örökkévalóságba - felkiált: "Vagyok! Vagyok! Élek! Élek! Az én létem minden Isten léte az örökkévalóságban!"

*

A gyógyító örömöt éppúgy tanulni, gyakorolni kell, mint felengedő bénulás után a járást. A mozdulatok egészen szokatlanok, s az elernyedt izmok visszakívánkoznak passzív dermedtségükbe. Pedig e vitalizáció a kulcsa a lélek egészséges működésének minden nehézség, csüggedés, átmeneti visszaesés ellenére! S mivel az összes betegségnek pszichikai háttere van, nyilvánvaló, hogy a lélek derűs, egészséges egyensúlya az egyetlen igazi profilaxis!

*

A halhatatlanság meggyőződésének felébresztése nélkül a légüres térben öncsiklandozó optimista autoszuggesztió a lelki onánia egyik formája. Mert nem fedezi le valódi biztonság. Nem fakad fel benne minden betegséget gyógyító isteni arkánum. Értéke csak annyi, mint a kábítószereké vagy a csillapító kemikáliáké. Hatása egy idő múlva megszűnik, s az alapbántalom fájdalma, rémülete, reménytelensége visszatér.

*

Az optimizmus: önelhitetés. Tehát narkotikum. A halhatatlanság tudatából eredő öröm a test, lélek és szellem legjobb erőit felszabadító, vitalizáló gyógyszer.

*

Átmeneti célok kis szalmatűz-örömei mellett sohasem lehet igazán átmelegedni. S főleg képtelenség alkimista kemencét fűteni vele. Egyenletes, soha nem lankadó alkímiai hő nélkül pedig semmiféle átalakulás nem mehet végbe.

*

Ne félj az örömtől! Az isteni lényeged jelzőtüze benned van, s a mélységi síkok semmiféle vihara nem olthat ki többé! Örülj! Minden okod megvan az örömre!

*

Az örömöt éppúgy állandóan, aktívan termelni kell, mint a fényt! Különben kialszik, s a sötétségbe beosonnak hozzád az éjszaka lényei: a csüggedés, a félelem és a meddő aggodalmaskodás.

*

A valóságot csak a Fény tárja fel, a sötétség elleplezi. Azért kell Fényt gyújtanod magadban!

*

Ha nem táplálod a két misztikus centrumodban felgyújtott hajnali örömlángot, egyeden indulat, szélroham elfújhatja. S amint a Fény kialszik benned, nemcsak te vakultál meg lélekben, hanem a körvonaltalan homály rémült ámokfutói is beléd ütköznek sorra.

*

Ne becsüld le az apró lángot, amelyet lényed középpontjában fellobbantasz! Figyeld meg, hogyan hat egyetlen gyufaláng a néma, mély éjszakában reménytelenül figyelő tömegre! Középponttá, reménnyé, támaszponttá válik.

*

Minden külső vagy belső sötétségben, fenyegető viharban és végveszélyben a legkisebb fénypont is irányjelző, életmentő világítótoronnyá növekszik.

*

Az öröm minden jelenséget alapjában megváltoztat. Éppúgy, mint a Fény. A sötétség ijesztő szörnyeit ártalmatlan, tehetetlen formákká teszi, amelyeket csak saját képzeletünk töltött meg gonosz tartalommal.

*

Minden tevékenységedhez hívd meg az örömöt segítőtársnak! A biztos sikerrel kötsz így szoros szövetséget!

*

Mikor a halhatatlan öröm szövetségével viszel véghez valamit, csak nyerhetsz általa, veszteséged nincs! Mert akármit eredményez, megérted belső értelmét, s nem támad kételyed még abban sem, hogy a látszólagos sikertelenség olyan veszélytől védett meg, amelyet csak később fogsz felismerni.

*

Pillanatnyi teljesülések, pillanatnyi sikerek legtöbbször a tál lencsét jelentik, amelyért isteni örökségünket, a belső dicsőséget áldozzuk fel.

*

A gyógyító öröm nem az önáltatás állapota. Nem próbál rákényszeríteni arra, hogy a nyilvánvalóan siralmasra kenetteljesen rábólints, mint Voltaire Candide-jában Pangloss mester: "Ez a világ a lehetséges világok legjobbika." Mert csak e világ tökéletlenségét felismerve lehet valóban örülni a mulandóban is az elmúlhatatlannak!

*

Nincs veszedelmesebb buktató annál, ha valaki mindent megtehet, amire impulzust érez. Ha nem kell senkire tekintettel lennie, nem kell önuralmat és lemondást gyakorolnia. E morális gátak híján úgy jár, mint az a gyümölcsös, amelyben senki sem nyesi, ápolja a fákat. A gyümölcs elvadul rajtuk, és férgessé válik. Ezért kell örülni az életünket fékező, irányító akadályoknak, kudarcoknak, önuralomra kényszerített helyzeteknek is. Mert a Kertész áll mögöttünk, aki jellemünk erején kreatív életünk egészséges gyümölcseit védi és fejleszti minden cselekedetével.

*

Ne csodálkozz rajta, ha az emberekből diszharmonikus reflexek áradnak feléd! Mert az csak a te kiárasztott érzéseid visszaverődése lehet. Ugyanolyan törvényszerű jelenség ez, mint a visszhang. Az is az általad elkiáltott szöveget ismétli ijesztő, esetleg sértő élességgel. A napfény a legzordabb szikláról is ragyogást ver vissza, s a havas hegycsúcsot vagy karmos jégcsapot egyképpen tündöklő ékszerré avatja.

*

Ne haragudj! Ne mérgelődj! Ne tűrd el, hogy egész bensőd fortyogó boszorkányüstté alakuljon át! Mert az erjedő indulatok e kotyvaléka senki mást nem tesz beteggé, csak téged!

*

Kitartó szelídséggel vagy legalábbis a derű belső pozitúráját felöltő szilárd önuralommal a legtajtékzóbb dühöt is le lehet szerelni.

*

Mikor azt hiszed, az egész világ reménytelenül fekete bánatóceán körülötted, gondolj arra, hogy a tintahal is ezt képzeli, mikor saját belső tartályából teste körül fecskendezi a sötét festékanyagot, ő maga teljesen eltűnik a fekete lében!

*

A ködfejlesztés jó mimikri néha, de megvan az esélye, hogy az, aki alkalmazza, maga is eltéved a ködben.

*

Alkalmazd a szó erejét, mágikus definíciók hatalmát elsősorban önmagadban! Győzd le vele lényed árnyékba borult részének ellenállását a Fénnyel szemben! Ha nem gyújtod fel saját kreatív fogalmaid csodalámpáját, tele éléskamrád sötétségében gubbasztva, éhhalálra ítéled magadat.

*

A sötétség, Perszephoné, az alvilágban foglyul esett Szépség mákonya: zavaros álmokat, amnéziát okoz. De a tudattalannak nincs olyan mély kábulata, amelynek magjában ne élne örök szentélyláng. Őrizd ezt a lángot! Tápláld a rituálé varázslatával! Vedd körül Sophia Fényszűzeivel! Hozd felszínre emlékezeted kútjából! A Beavatás misztériumainak hosszú éjszakáin át vonulj fel vele a Szent Hegyre, a mágikus Hajnal Templomába, s léted e zenitpontjáról világítsd be vele egész univerzumodat! Ez a tüzes Nap-kapu nyitóformulája.



Kozmikus epigrammák

Tézisek és arkánumok a bennünk keringő csillagok fölötti uralom megszerzésére

"A bölcs uralkodik csillagain." És a determináció ott végződik ahol a mágia kezdődik.

Az idő sürget rá, hogy e két doktrína felkínált kulcsaival megnyissuk végre saját életünk súlyos zárlatait.

A kozmikus óramutató olyan ponthoz közeledik, amin túl már nem segíthetnek rajtunk kapkodó, elkésett intézkedések.

Amit tanultunk, életté kell alakítanunk. Amit tudunk, belső világunk, jellemünk, sorsunk minden mozzanatában alkalmaznunk kell.

Mert kozmikus események forrpontján állunk, amelyek hosszú életsorokra eldöntik fejlődésünk irányát!




KOS ^ MARS


Erőszak - erőfecsérlés.

Az önmagát fékező erő eredményhez vezet.

Jó erőszak nincs!

Az erőszakkal kiküzdött siker pirruszi győzelem, amely előbb-utóbb bukássá válik.

Az indulat önmagára visszaható robbanás.

Az indulat a lélek radioaktív szennyeződése: mindenkit megfertőz maga körül, végül önnön forrását is felőrli.

Az indulat mindig erőszak, amely célját járhatatlan úton akarja megközelíteni.

Az indulat téves helyzet. Mert támadó, behatolási törekvésével teljes elzárkózást vált ki.

Az indulatnak soha sincsenek szövetségesei, segítőtársai, vagy önkéntes hívei. Az indulatnak csak ellenségei, bírálói, leigázottjai és zsarnoksága ellen lázadó összeesküvői vannak.

Az indulat végzetes módon felidézi, megérleli és kirobbantja saját ellentételét.

Az indulat a kreatív erők megbetegedése.

Az indulat, eredetében szintén isteni energia, amely a mélységben foglyul esve sziklába rejlő tűzzé lett. Mikor a vulkán kitör, mindent eléget maga körül. Ha azonban a mágus e konfigurációt óriási alkímiai kemencévé alakítja át, annak tégelyében létrejön az átváltozás.

Mert akaratának hallatlan tűzerejében, indulatai intenzitásában és szellemi feszültségében együtt van az Opus Magnum létrehozásához szükséges maximális energia.

A helyes irány tehát a lángoló piros nyíl: felfelé és jobbra való kiröpítése. Ugyanis mire az eléri magasra tűzött célját, üzemanyagának árama fokozatosan fehérré izzik. Az erővonal jobbra tartó tendenciája pedig kreatív módon hatol a jövőbe: az örök jelenbe emelkedő pályafutása alatt felderíti, megtermékenyíti, átalakítja azt!




BIKA _ VÉNUSZ


Az időből nem lehet kikényszeríteni a végtelenséget, aki a mulandóságban az állandóságot keresi, rohanó perceken át vérzik el.

Aki hóból formálja meg élete nagy művét, annak minden napkeltétől rettegnie kell.

A megszokás a lélek elmeszesedése, amely a mozgást is fájdalommá változtatja.

A bölcs nem ismer otthont a földön, csak alkalmi menedéket.

"Az élet híd. Menj rajta keresztül, de ne építs rá házat." (Ismeretlen hindu bölcs)

Születésével mindenki futószalagra került. Állandóan mozgásban van és szüntelen operáció alatt áll. Láthatatlan kezek csavarnak, csiszolnak, igazítanak rajta. De lényének rejtélyes konstrukciója egy futószalagon túli cél szolgálatára készül.

Az ember szállodai szobában él érkezés és továbbutazás között. S ebből a szobából menetrendszerűen ki kell költöznie, tekintet nélkül arra, hogy királyi lakosztályt, vagy szűk padláskamrát foglalt el benne.

Mikor valaki megszületik, homokóráját megfordítják, mert a láthatatlan világban töltött egzisztenciájának energiája elfogyott. Neki tehát ott meg kell halnia, hogy ezen a világon feltámadjon. Kiszabott ideje azonban itt is csak annyi, amennyi perchomokszemet homokórájának felső traktusa tartalmaz. Az pedig egyenletesen állandóan fogy, s a láthatatlan sík alsó gyűjtőmedencéjében a "tükörvilágban" megint összegyűlik.

A robbanás kiterjedésében lévő kozmoszban az ember éppoly kevéssé pihenhet meg egy helyzet állandóságában, mint a lavinaomlásba került kavics.

Az élet csak úgy válik csodálatos színjátékká, ha tudatosítjuk átmenetiségét és lüktetésének kettős ritmusát. Akkor többé nem torzul gyásszá minden második ütem; mikor a látható lét örök energiája áthullámzik a láthatatlan síkra.





IKREK ` MERKÚR


Fizikai síkon a jó ritkán kellemes. Mert a kellemes valami erőfeszítés nélküli, passzív lebegést jelent egy olyan régióban, amelynek legkisebb paránya is háborúban áll, s aktív elhárító manőverek között kénytelen létét fenntartani.

Sétálva nézelődni kellemes dolog: de nem zárótűzben.

Trópusi tó langyos vizének felszínén ringatózni kellemes állapot. Csak akkor válik veszedelmessé, ha a tóban krokodilok nyüzsögnek.

Más a pillanatnak élni az idő fogságában és más az idő fölött örök jelenbe emelkedni.

Az idő pillanatembere továbbhaladásának fontos üzemanyagát szórja szét felvillanó impulzusok hatására. Eltékozolja az energiatőkét, amelynek hosszabb átvezető szakaszt kellene fedeznie. Ezért, rossz ökonómiája miatt gyakran csődbe kerül.

A felemelkedés erőfeszítéséhez erőt akkumuláló magatartás egy szinten túl csodaszerű jelenségeket idéz elő maga körül. Mert erősödő életárama olyan sugárzó góccá változtatja, amelyben minden összefut; az invokált tendenciák látszólag önmaguktól indulnak elfelé.

A legkisebb ellenállás vonalán mozgó karakter legfőbb veszélye a síkok összezavarása. Ha ugyanis valaki a földi tapasztalatsík fölött marad akkor, mikor bele kellene merülnie, hogy annak lényegét megismerje, nem jut túl az anyagi világ veszélyein, csak kívülre zárul. Outsiderré válik ott, ahol beavatottá kellett volna lennie.

Aki úgy él a dzsungelben, mintha Éden kertjében pihenne, nem csodálkozhat rajta, ha vipera mar bele.

Ez nem jelenti azt, hogy Éden kertje nincs meg a valóságban valahol! De oda kell jutni. Szüntelen erőfeszítéssel. És ellen kell állni olyan áramlatoknak, melyek állandóan el akarnak terelni ettől a céltól. S ez a küzdelem nem kellemes!

Vannak kiváló agyú emberek, akiknél nincs semmi hiba a dolgok világos felismerése körül. Mégis olyanok, mint a dombtetőn lustálkodó gyermek, aki látja a közelgő vihart, s az Ígéret Földjét a messzeségben, de fekve marad. Egyetlen lépést sem tesz a menedék felé, vagy a megpillantott Gondvana irányába:

A sokirányú érdeklődés felszíni villódzása Odüsszeusszá teszi az embert, aki szirének énekére figyel anélkül, hogy árbocrúdhoz kötözné magát.





RÁK a HOLD


A végtelenbe sejtő intuíció csak akkor válik kreatívvá, ha megtanul rögzíteni. Köt, hogy oldhasson.

A folyékony elem minden kínálkozó mederbe beleömlik, minden formát felölt válogatás nélkül, mint értelmi kontroll nélkül az érzésvilág. Így válik az érzések víz eleme pusztító veszélyek forrásává a lélekben: áradássá, szenvedély-szökőárrá, indulat-óceánná, külső hatások, provokációk inspirálják.

Az ösztön a föld alá száműzött isteni LÁTÁS. Ez az energia a mélységben is zseniális, de romboló. Ha nem ellenőrzi és nem uralkodik rajta a szellemi kontroll, úgy nyilatkozik meg, mint a földgáz, vagy az anyag fogságában tomboló tűz: földrengés, lávarobbanás alakjában.

A pokolra szállás minden mítosza a tudat Hadészbe, vagy mentibe merülésére utal, mikor végrehajtja a mágikus alkotóenergia felszínre emelésének és szublimálásának gyógyító operációját. Az ösztönvilág megtisztításának ez az egyedüli veszélytelen módja.

Az absztrahálódó ösztön már intuíció: tisztánlátás. Tehát transzcendentális sejtelem, magasságba és mélységbe egyaránt bevilágító tudás szintézise.

A médium: közvetítő. De nem csak az égből, hanem a pokolból is közvetít. A tisztánlátó tudatosan meghatározza az irányt ahonnan inspirációkat fogad be. Az állomás behangolására felhasználja a ráció, az analízis és a tudatosítás kontrollját. A transzcendens tartalmat azonban már magasabb, okkult érzékszervein át sugározza.

Az érzés kétségtelenül gyakran hitelesebb, mélyebb hatásokat tolmácsol, mint a ráció. Néha azonban veszélyesen félrevezet, mert saját szubjektív hangulati elemein kívül nincs más értéke. Pedig épp a pontos mérték az, amelyre az ösztönösen sejtő pszichének törekednie kell. Különben sohasem találja meg a helyét, ég és föld között.

Az intenzív érzésenergiák önmagukban mindig Mája médiumai. A sóvárgás ezüstködös holdreflektora múltba és jövőbe vetít szüntelenül, s a képzeletet a vágyvilág soha ki nem elégülő ingereivel hevíti. E pszichikai nimfománia kéjes kínja teszi lehetetlenné, hogy a lélek megnyugodjék saját isteni jelenében.

Az erős, kalandos, romantikus képzeletélet sokszor saját bűntudatát reagálja le prózai házimunkák őrlésében, szinte neurotikus szorgalomrohamok offenzívájában. E mechanikus tevékenységek ugyanakkor kamuflázst és bázist jelentenek regényes kalandozásához. E párhuzamosan futó kettős élet sok későbbi meghasonlás alapja. Mert a léleknek rengeteg energiája vérzik ki sziderikus fantazmákban, s a fizikai sík realizációjára nem marad fedezet. A sikertelenség azután keserű elégedetlenséget okoz. S az elégedetlenség különféle betegség-művek bonyolult szövevényét teremti meg.

A Rák jele az örvény emblémája: a. Az ikererők vágyakozó, harcoló forgását ábrázolja egymás körül. Mágikus szimbólumalgebrával az ember elé rajzolja így az érzelemvilág tüzes tégelyét amelynek klauzúráját a vonzás és taszítás egymást bilincsbeverő energiája szövi. Ha azonban a tégelyben végbemegy a transzmutáció, a zárlat kinyílik. Mert a megváltás a démon problémája. A szabadulás nyitóformulája a középpont Szentélyében rejlik.





OROSZLÁN b NAP


Aki nem rendezi viszonyát saját belső napjával, annak minden más erőközponttal való kapcsolata veszedelmes forradalmakat érlel.

Az olyan uralkodó, aki összetéveszti a külső méltóságot a belsővel, a döntő pillanatban alattvalók nélkül marad.

A királyt nem földi, hanem Égi Koronája emeli igazi hatalommá.

Az Égi Korona ékkövei ragyogóvá csiszolt tiszta csillagerők. Aki ilyen jelképet visel, azt nem lehet többé megfosztani trónjától.

Ha a Nap-szülött nem képes saját belső energiái fölött uralkodni, erőszakos zsarnokká válik.

Az alámerült nap útjának tragikus állomása az, amikor Harun-al Rasidként kitárja magát palotájából, s környezete nem igazolja többé. Ez akkor következik be, amikor a mélység söpredékével való érintkezés közben álruhájának rongyai ránőnek testére.

A paranoiás elmezavar mögött mindig ez az emlékezés rejlik. S a földönfutó király szerencsétlen őrült marad mindaddig, míg mágikus tehetségek formájában vissza nem szerzi rangjának cáfolhatatlan bizonyítékait.

Az Égi Nap maradéktalanul szétszórja magát életadó sugaraiban. Személytelen áldozataival azonban fénylő jelenlétté válik az univerzumban: a legkisebb parányt is mágikus nap-arannyá gyújtja fel.

A gőgös hivalkodással viselt földi pozíció igen gyakran a belső rang hiányának velejárója. Mert az anyagban minden vákuum kiszögellésként hívódik elő a jelenségek fordított optikájának törvénye szerint. A matéria pozitívja tehát az asztromentális síkon negatívként lepleződik le.

A belső rang éppúgy elutasítja magától a külső pozitúra sallangját, mint ahogy az egészséges fogsorú ember nem hajlandó protézist viselni.

A fejét elveszítheti az ember, mert az a testéhez tartozik; de igazi hatalmát soha. Mert az lénye örökkévaló magjából születik. Onnan emelkedik fel három világ egére, s próbálja valaki a kelő napot ellopni az égről!





SZŰZ c MERKÚR


Az Élet legmélyebb és legmagasabb koncepciói kitörnek a rendszerező értelem kategóriái közül. Ez nem azt jelenti, hogy rend nélkül nem fenyegeti zűrzavar az emberi világképet. Meg kell azonban állapítani a rend fázisértékét, mielőtt az haszontalan szemétként kiseprűzné a színről a káoszból születő átalakulás néhány forrongóan ijesztő, de nélkülözhetetlen elemét.

A pedantéria, a kialakult szokások fanatizmusa védekezés az élet befogadhatatlan, minden formát szétvető, szüntelen átalakulása ellen.

A magasrendű Merkúr-szülött alkalmazkodó hajlékonysága zsenialitása, lelkiismeretessége, igazságkereső szenvedélye és a mélyebbre merült Merkúr-lény diplomatikus ravaszsága, elasztikus mimikrije mögött azonos tendencia rejlik: a tűz megkerülésének ösztönös törekvése. E szenvedélytől és szenvedéstől való félelem zárja el a végső megvilágosodástól. Annak ellenére, hogy Hermész útjának zarándoka, mindenki másnál jobban látja már a magasból, hogy életművének beteljesedését egyedül a tűzön át érheti el.

Ha a földi Merkúr önként máglyára lép, annak lángja fároszként lobog fel a felső régiókig.

A Szűz-szülött beavatásának legnagyobb próbája a tűz. De amíg nem veti magát a lángok közé, nem jöhet rá, hogy a misztériumok tüze nem éget, hanem transzmutál.

Ha a Szűz-szülött aszcendense mentális dekanátusú tűzjel, az azt jelenti, hogy a Szent Hegy csúcsán lévő Szentélyben már meggyújtotta a mágikus Tüzet.

A Főnixmadár Merkúr tüzében röppen fel.

Aki a Merkúr jelében kering az inkarnációk egyre magasabbra emelkedő spirálkörein, annak az aspiráció tüzében egyesülnie kell végül Hermész Triszmegisztosszal. Hermész neofitái ettől a pillanattól rettegnek szent borzalommal és erre vágynak lényük legmélyén.





MÉRLEG d VÉNUSZ


Győzd le a szépet! - tanácsolja Hermész könyve, a Tarot. S nem kétséges, hogy a valóság visszfényét, Máját érti ezen. Valamit, ami nem azonos azzal, amit vetít, hanem csapda: fájdalom, halálhurok fenyeget mögötte.

A szép azonban nem minden esetben hazugság, veszély és ingovány. Káprázatjellege abban áll, hogy vetület. Nem ott van, ahol megjelenik, és gyötrően édes sóvárgással, őrült örömmel tölt el. Azon a helyen - az anyagban - nem igaz, mert mulandó.

Ki állíthatná, hogy hazugság a szikrázó aranyfény amely csillogó meseforrássá gyújtja a pocsolya felszínét? De aki összetéveszti a pocsolyát a valódi meseforrással, azt mérhetetlen csalódás éri. Mert a fény az alkonyattal eloson és nem marad más vissza, csak az enyészetet párolgó fekete víz üres szomorúsága. A meseforrás azonban van valahol. Előképe ott él a vetület gócában és az ember sajgó, ráismerő vágyódásában. Különben nem tudna a varázslat létrejönni; nem tudna elhitetni.

A színes, térhatású film alakjai is elhitetnek, pedig nincsenek ott, ahol látjuk őket. De valahol vannak! Valahol igazak, különben nem válhattak volna vetületté.

A Szépség igazsága mélységi síkon vetület, káprázat, Mája.

Az Igazság szépsége a magasabb síkok valósága; önmagával azonos lényeg. Ami nem mulandó, tehát igaz!

A szépet legyőzni a földön, a kerub hatalmát jelenti a démon fölött. A démon Mája szövetségese.

A természet színes, igéző szépsége, amellyel zsákmányként bűvöli magához a gyanútlan élőlényeket, félelmetes analógia, tehát kulcs.

Az ember isteni energiájának nagy része úgy esett foglyul a szépség káprázatainak csapdáiban, mint a húsevő növények kelyhében a pillangó.

A szépség káprázatát azért kell legyőzni itt, hogy a tér-idő csapdák fölött egyesülhessünk az igazság szépségével. Ott, ahol a szépség Valóság.

A szépség földi vetületét a rögzíthetetlen lidércfényszerűség elviselhetetlenül fájdalmas ingerré változtatja, amelyet nem lehet kielégíteni. Éppúgy, ahogy az az ember nem elégülhet ki, aki halálosan beleszeret egy vászonra vetített, gyönyörű filmszínésznőbe, hiába rohan oda a vetülethez, hogy megölelje. Vágya magányos káprázat-csókokban vérzik el; emésztő lelki nimfomániává válik. Mert az, aki után sóvárog, nincs ott! Mája varázslata mégis annyira eleven, hogy a legégetőbb sóvárgást gyújtja fel önmaga iránt.

Az egész világ és saját fizikai életünk is csak ilyen vetület. Akármilyen intenzív mámorító, vagy kínzóan lesújtó a kivetített "kép", létünk forrása e tükröződésen kívül, a láthatatlanban rejlik.





SKORPIÓ e MARS


Az igazságot sohase másoktól követeljük. Valósítsuk meg mi magunk! Az igazság keresése valóban Ariadné-fonál. De csak akkor vezet ki a labirintusból, ha tendenciáját a szubjektív belső körön túl is követjük.

A háromdimenziós világ racionális síkján kétségtelenül sokféle, egymásnak ellentmondó igazság látszata mutatkozik meg. De az Ideák magasságából szemlélve a sokféle részletigazság egyetlen szintézist mutat: azt, hogy a számtalan út mind azonos középpontban fut össze, a napgócban találkozó sugarakhoz hasonlóan.

Jó az, ami igaz. S ami igaz, magasabb értelemben mindig jó. De ha valakinek az igazsága keserű, maró, leverő, halálos és kiúttalan, akkor az nem igazság többé, hanem az igazság megbetegedése; veszedelmes egyensúly-eltolódás a sötétség felé.

Az igazság csonka töredéke rosszabb a legelvakultabb káprázatnál is, mert sokkal mérgezőbb. Különösen akkor, ha valaki megreked egy ilyen töredéknél. Negyed- és féligazságokból nőnek ki a romboló tévtanok. Azokból táplálkozik minden pusztító fanatizmus.

A hazugság az igazság reménytelen nosztalgiája.

Amint az igazság bunkóvá válik, rögtön önmaga ellentétele, gonosz paródia lesz belőle.

Az igazság azért igazság, hogy oldjon és gyógyítson. Erre azonban csak az egész igazság képes. Ha valami annyira megrendít és lever, hogy a delikvens összeomlik tőle, az áligazság, hamispénz, gyógyszercímke mögötti méreg.

Aki saját, szubjektív részigazságát rá akarja erőszakolni másra, az egyetemes Igazság ellen vétkezik. Szembekerül a többi részletigazsággal és megbontja az egész harmóniáját.

Hamisság, álszenteskedés, csalás, ámítás mind az Igazság hiányának kompenzációja, tragikus jelbeszéde. E betegséget is Aszklépiosz módszerével kell gyógyítani, ami persze nem azt jelenti, hogy ne óvakodjunk tőle. Az orvos is védekezik a fertőző nyavalyák ellen.

Mindenben kételkedhetünk, csak abban nem, hogy problémáink megoldása bennünk magunkban rejlik és lényünk mélyéből felszínre hozható. Ha ebben is szkeptikussá válunk, megbénítjuk életerőnket és elvetéljük küzdelmeink gyümölcsét.

A kétely a valóság megismerésének eszköze, de nem célja!

A kétely könnyen válik elfogult gyanakvássá, vagy veszedelmes vetítőszerkezetté, ha hiányzik belőle a tiszta megismerés objektív fényereje.

A kétely gyakran a senki földje tudás és tudatlanság között. Sem berendezkedni rá, sem tartósan élni benne nem lehet. Valahová el kell jutni onnan, különben az intellektus a külső sötétség számkivetettjévé válik.





NYILAS f JUPITER


Mikor saját érdekeinktől és személyiségünktől legtávolabbra kerülünk, akkor vagyunk Istenhez legközelebb.

A teljesen önmagába zárt egoista a dimenziókon átszövődő Világszellem organizmusában veszedelmes vérröggé válik.

A kritika nélkül lelkesedő ember olyan, mint a részeg, aki fényes nappal az utcán celebrálja obszcén rituáléit. S aki józanul rápillant, tudja, hogy örömünnepe holnap a csömör hamvazószerdájává válik.

Amíg a lelkesedéshez nem társul a tiszta felismerés megkülönböztetése, addig éppolyan atavisztikus módon építkezik a mulandóságban, mint a mélységi síkok minden élőlénye. Hóból, felhőből futóhomokból formálja meg ideáljait és megrendülten siratja gyors pusztulásukat.

Aki el akarja kerülni a nagy szégyenkezések, csalódások, kiábrándulások megrázkódtatásait, annak mindhárom síkon el kell sajátítania a megelőzés tudományát.

A lelkes hiszékenység mértéktelenségekre ösztönöz. A mohó élvezetvágy saját lehetőségei határán túlra csalogatja az embert. A vak bizakodás második üteme az egyensúlyvesztés. E háromfajta veszély arkánuma a tudás, a mérték és a megkülönböztetés művészete.

Akinek a Gunák bölcsőjébe rakták az Istentudat, teremtő mámor és azonosulási szomj királyi ajándékát, annak vigyáznia kell, hogy az égi energiák minden cseppjét a Nagy Műbe fektesse, különben tragikus tévedések sorozata lesz belőle az alvilágban: kicsapongásból eredő fertőzések, jó-, vagy rosszindulatú daganatok burjánzása és ideges zavarok sorozata.

Az alaptermészetben rejlő gyengeségek, kórok antitoxinja elsősorban minden égövi jegynél az aszcendensben termelődik ki. Mert "minden dolognak kettős léte van: előbb eszmében, azután valóságban" - tanítja Platón. Az aszcendens jelzi a magasság, vagy a mélység felé törekvő tendenciát, amelyből a következő újraszületés kikristályosodik.

Ha Luciferben feltámad a szánalom, akkor Messiássá válik. Magára veszi az anyag-útvesztő minden fájdalmas megpróbáltatását, hogy a kiúttalan bonyodalmakban foglyul esett életet kiemelje a mulandóságból.

A passzív szánalom, amely visszariad az áldozatoktól, kórokozó erjedéssé válik az emberi lélekben s bonyolult kényszercselekvések, meghasonlások, kompenzációk sorozatát indítja meg.

A szánalom éppúgy mint ikertestvére, a szeretet, a "Nagy Megismerés lánya".

Az önsajnálat a tehetetlen szánalom önmagába csavarodó görcse, s éppoly pusztító, mint az óriáskígyó szorítása: megöli a teremtő lendületet.

Ha valaki a szánalmat aktív erővé változtatja önmagában, a lét leghatalmasabb áramának sodrába kerül a Messiások Nyílegyenes Ösvényén.





BAK g SZATURNUSZ


A szeretetnek igen sok megbetegedése van az emberi lélekben: birtoklás, szenvedély, gyűlölet, kóros egzaltáció, féltékenyég. Ha e betegségek meggyógyulnak, akkor, mint leszáradt fekély alól az egészséges, tiszta bőr, előbukkan a feltétel nélkül való, bölcs szeretet gyengédsége.

Az önmagát gyűlölő, büntető skizoid egyéniség éppúgy a szeretet elfajulásában szenved, mint az önbecéző, mulandó személyét istenné emelő paranoiás. Mindkettő végletesen kibillen a közép egyensúlyából.

A szeretet nem passzív érzelmi ellágyulás, hanem szüntelenül elemző és szintézisépítő ellenmozgás támadásban lévő démoni indulaterőkkel szemben.

Mája fegyvertára hatalmas. Módszere leleményes, sőt zseniális. Hatása szinte kivédhetetlennek tűnik. Aki azonban megtalálja Achilles-sarkát, az fölényes győzelmet arat fölötte.

"Mája gyöngesége abban áll, hogy varázslatához kettő szükséges: egy misztifikátor és egy elhitetett. Örvénye nem jöhet létre vonzás és taszítás, harc és szenvedély nélkül.

"Minden erőnek szüksége van az ellentétére, hogy kifejthesse lényegét." Mája erejének is.

A messianizmus oldóformulája kivonja a harcos egyensúlyt Mája konstrukciójából. "Aki nem gyűlöl, nem harcol, teremtőerejét nem a szenvedélyvilágba veti, azt nem lehet megragadni, kötni, elhitetni. S azt elpusztítani sem lehet többé."

"Egy kézzel nem lehet tapsolni" - mondja a kínai bölcs.

Aki égbevetített bálványától viharzó vágyélete teljesülését, a romlandó húsának halhatatlanságát koldulja, azt saját hamis istene fosztja meg vakhitétől.

Az Örökkévaló - "Akiben minden dolog benne leli gyökerét, de Ő nem azokban" - nem küzd mulandó harctereken. Tevékenysége az Önvalón át egyedül arra irányul, hogy a halhatatlan magot minél kevesebb szenvedéssel kiemelje a halálhínárból. A hínárt nem kívánja konzerválni. A test zárlatát épp annyira nem akarja szerepe betöltése után fenntartani, mint a gubóét.

Fény nélkül nincsen árnyék. De a fény nem felelős az árnyék létéért.

A tudattalan elszakíthatatlan része a tudatnak. De a mélytudat éppen azáltal vált alsó súlyponttá, résszé, mert az Istentudat teljességében hasadás állt be.

Szaturnusz Jupiter mélytudata: árnyéka. De egyik a másiknak kiegészítő része, eleme, arkánuma is.

Az Univerzum két leghatalmasabb pilléreként Jupiter a fény, Szaturnusz a sötétség vallásának ideaforrása. E két kozmikus Titán periodikus hullámzással zengi az extatikus öröm és halálos bánat egymáshoz láncolt kettős ütemét. A Fény igéje magasba emel, a Sötétségé a mélységbe taszít. E melódia az emberi élet vezérmotívuma. A többi jel csillagkottái az egyetemes sorsszimfónia variációit jelentik. A megnyilvánulást kereső erők játékát bölcső és koporsó között.

A Fény látszólag eltünteti a sötétséget s a sötétség felfalja a fényt. Egyik a másik nyomában fut. A sötétség a kárhozott szomorúságával hívja meg a világosságot. A világosság magvában sötétségidéző szorongás feszül. De e két pólus sohasem találkozhat össze a matéria síkján. Sorsuk az, hogy váltsák egymást. Ugyanaz a törvény teljesül be rajtuk, amely az éjt a nappal sarkába űzi, s az életet a halál elől átszökteti a "Tükörvilág" küszöbén.

Jupiter és Szaturnusz összetartozását a föld szférájában is elárulja együttállásuk. Mikor egy baljós korszaknyitó, vagy éonzáró létperiódusban valamelyik jel zárlatában közel kerülnek egymáshoz, a két óriás hatására megrendül mélység és magasság. Feltárulnak az alvilág szakadékai. Meghasad az égbolt dimenziókárpitja. Hadész elkárhozottjai prófétákkal és messiásokkal együtt lépnek ki a létmisztérium színpadára, hogy lejátsszák a szellem anyagba szállásának legmegrázóbb Passióját az Univerzum halandó istene, az ember előtt. Az élet e pillanatokban jut legközelebb saját titka megfejtéséhez. A "Dimenzió-szivattyú" működése minden létsíkon érezhetővé válik. Feldereng a transzcendentum határtalan dimenzióskálája, amelynek magasabb koordinátáiban az ellentétek is ütközés nélkül egymásba oldódhatnak. Az egokozmosz két hatalmas ideagócát ezért a kerubi szintre kell emelnie az individuumnak, hogy ott mindkettő felismerhesse a másikban önmagát.





VÍZÖNTŐ h URÁNUSZ


Mikor a fejlődés eléri krízispontját, semmit sem lehet elodázni többé. Az anyag gátjait feszegető szellem energiája feltétlenül kitör valamelyik irányba. Forradalmakat, ijesztő görcsöket, kataklizmákat robbant elő lappangásukból, vagy a föld zárlatát szétvető, égberöppenő csodákban mutatkozik meg.

A bölcs nem rombolja szét menedékét addig, míg nincs hová menekülnie.

A pusztítás örvénye mélységi világok szülőméhe.

A rombolás energianívó zuhanás, robbanás. Tehát a destrukció győzelme a konstrukció fölött. A halál feloldása nem destrukciókon, hanem konstrukción: építő, absztrahálódó folyamatokon vezet keresztül.

A Messiás nem lerombolja, hanem megváltja a világot. Az alacsony létsíkon lekötött erőket erőszak nélkül kioldja ideáinak magasabb frekvenciájú hőenergiájával, s kevésbé fájdalmas életformák felé irányítja.

Ha a magas frekvenciájú áram irányítás és időzítés nélkül robban ki, katasztrófát okoz. Uránusz ideagóca a hetes bolygórendszeren túl lüktető erőktől feszül. Legnagyobb veszélye ezért a földön a behelyettesítés. Mikor eszméit a mélységben próbálja megvalósítani, mulandó, labilis, sebezhető anyagból. Mert energiatöltése materiális síkon mindig szétrobbantja az eszközöket, amelyekkel operál.

Az Uránusz már nem érheti be kevesebbel, mint saját közegével. Erővonalábrája követelően felfelé mutat. Ha azonban az anyag terhét a maga súlyos, nyers halmazállapotában akarja égbe emelni, beteljesül rajta a gravitáció törvénye: visszazuhan a földre.

A fölfelé törekvő erők csak úgy érkeznek el az Égbe, ha a grádusokon való áthaladás közben, minden sík közegének megfelelően átalakulnak.

Uránusznak, miután szétrobbantotta a Szaturnusz-zárlatban végső sűrűsége határáig jutott anyagot, a legkifinomultabb matériával, a levegő kísértő áramaival is meg kell küzdenie. Mert a túl tömény és a megtévesztően súlytalan ellenfél, a Vízöntő legveszedelmesebb hajlamát provokálja: a saját képességein túllendülő, harcos vakmerőséget.

Ikarosz az ortopéd szárnnyal repülni kívánó Uránusz analógiája.

Uránusz a hiper-Merkúr. Jelének titka az, hogy mélyebb régiókban nem tájékozódhat az óvatos, okos Merkúr közvetítése nélkül. Mert Merkúr a psziché útvesztőinek hermetikus lélekvezetője. Ami annyit jelent, hogy az anyagból kibontakozó Uránusznak a földön Merkúr habitusában kell operálnia, s csak a láthatatlan égbolt kerubi magasságában bonthatja ki mágikus szárnyait.



HALAK i JUPITER, NEPTUNUSZ

A zárlat csak akkor börtön, ha az, akit körülvesz, a büntető karma üldözöttje. Ha valaki önként választja a klauzúrát szétömlő erői akkumulálására, akkor zárlata boldog védettséggé változik.

Bilincs, tébolydacella, kórterem, siralomház; az involúció gyógy-állomásai. Kolostorcella, kísérleti laboratórium, dolgozószoba, remete-barlang: az evolúció dimenzió-kikötői.

Amint a Hal-szülött saját életére alkalmazza a természet nagy analógiáit, elkövetkezik számára az Unió Misztika végső fázisa.

A Természet Könyve Hermész Analógia-ABC-jével azonos. Hieroglifái csodálatos folyamatok, amelyek az ember szeme előtt játszódnak le anélkül, hogy értené őket. A saját gubóját szövő hernyó és a bábbá változó rovarok, amelyeket a szárnyrakelés ösztöne klauzúrába zár: Isteni közlés. Az élet titkának kinyilatkoztatása. Éppúgy mint az ember anyaméh-gubóból való feltámadása.

"Koporsó és bölcső az elváltozás helye" - utal a legnagyobb létmisztériumra az egyiptomi filozófia (Egyiptomi halottaskönyv).

Ozirisz önkéntes áldozata, vagyis testkoporsóba fekvése nyomán Egyiptomban a születést "esésnek" - ptosisnak, a feltámadást "felkelésnek" - anastasisnak nevezik. Mert "Ozirisz leesett, hogy felkeljen és az elesetteket felemelje; meghalt, hogy feltámadjon és a halottakat feltámassza".





Csillagszóró


Küzdj önmagadra és másokra ártalmas gondolataid ellen! Úgy bánj velük, ahogy azok bánnának veled. Ha eltűröd őket, gyökeret verve megerősödnek, leigáznak és kioltják benned a magasabb ideák forrását, amelynek világosságánál elkerülöd a szakadékokat s tisztán látod az egyedül járható utat.

Mielőtt a bensődben élő, "rejtett Erő" Istenné tenne, Tanítvány, képessé kell válnod rá, hogy holdvilágtested tetszésed szerint megfékezd, vagy feloldd, mint párát a fény.

Anyagi és Szellemi én sohasem találkozhatnak. Az egyiknek el kell tűrnie, hogy a másik teljes hatalomhoz jusson.

Míg magad nem váltál Ösvénnyé, nem találtad meg az Utat.

Te vagy az Út, Tanítvány! Bárhová igyekszel, te magad vagy a cél is!

Ne hidd, hogy a vágy vagy az indulat meghal, ha kielégíted. Ez a tévedés Mája legveszélyesebb fegyvere. A szenvedély attól válik legyőzhetetlen zsarnokká, ha táplálod, mert szokássá válik, s megfog, mint ravasz lépvessző a madarat. Kívánságod tárgyai alakot öltenek, gondolataid ellenséges sereggé válnak és rabszolgaként hurcolnak magukkal.

Csitítsd el ezért gondolataidat, egész figyelmedet Mesteredre fordítsd, akit még nem látsz, de érzed jelenlétét.

A tanítványnak vissza kell nyernie elvesztett gyermekkori állapotát, mielőtt az Első Hang újra felcsendül benne.

Ha meg akarod pillantani a Valóságot, amely független Alayától, gondolataidat tartsd távol minden külsőségtől, de tartózkodj a nyüzsögve rajzó benső képektől is, nehogy lelked fénylő tükrére árnyékot vessenek. Valamennyi érzékedet agyad rejtett középpontjában élő egyetlen érzékszervedre összpontosítsd; mert csak a titkos Szem előtt mutatkozik meg a meredek Ösvény, amely Mesteredhez vezet.

Hét utat kell megjárnod ahhoz, hogy elérkezz a szent Bodhi fához, amelynek árnyékában a "tökéletes Látás", a Szamádhi Mesterei pihennek.

Akiben a hét hang egyetlen harmonikus akkordként zendül meg, az benső Szentélyében megtalálta saját Mesterét. Maga lett a Világosság és a Ige, amely bő aratással vonul vissza önnön Örökkévalóságába. A Hét Hang együtt a misztikus "Csend Hangja". Aum Tat sat.

A tested nem Te vagy, Tanítvány! Isteni Éned testetlen és sem dicséret, sem ócsárlás nem férhet hozzá.

Őrizd meg tested mozgékonyságát és lelked tisztaságát, akkor elméd nyugodt lesz, mint a hegyi tó, amely az Ég végtelen derűjét tükrözi.

Senki se juthat azáltal felszabaduláshoz, ha tartózkodik minden cselekvéstől. Az Irgalom Ura elhagyta a csöndes vadon édes de önző nyugalmát és az emberiség tanítója lett.

Légy türelmes, Tanítvány! Ne félj a tévedéstől és ne udvarolj a sikernek. Benső szemed függeszd a csillagokra, ismerd fel bennük szülőidet, s gyermekükként fognak támogatni.

Légy kitartó, hiszen örök életű vagy. Árnyékaid élnek és eltűnnek. Ami benned végtelen, az maga a Tudás és az soha el nem múlik.

Az olyan embernek, aki mindig volt, van és lesz, nincs oka búsulni mulandó dolgok fölött. Az Örökkévaló élet benned nem ismeri a halált, Tanítvány, mert soha sem született és soha nem ér véget.

Ha el akarod érni a bölcsességet, légy alázatos mint a tenger, amely minden folyót magába fogad, mégis végtelen és mozdulatlan.

Aki megvilágosodott, csak önmagának engedelmeskedik. Aki megnyerte a nagy csatát önmagával, bár díját kezében tartja, isteni részvéttel szól: mások javáért e nagy jutalmat elengedem. Ez teljesíti a legnagyobb lemondást. A Világ egyik Megváltója Ő.

Légy jó kedélyű, óh Tanítvány!

Tanító sok van. A Mester lelke egy: Alaya, a Világszellem.

Alaya tiszta, fényes szellemét kivéve, az emberben minden mulandó. Az ő sugarának fénytörése vagy, s ez a fonál életed vezetője.

Lelked nem sértheti más, csak tévelygő tested. Szellemed nem sértheti más, csak szenvedélyek tépte lelked.

Légy ura gondolataidnak, ó, tökéletességre törekvő, ha a küszöbön át akarsz jutni.

Lelkednek olyanná kell lenni, mint az érett mangó, olyan puhának és édesnek mások fájdalmával szemben, saját szenvedéseddel szemben pedig olyan keménynek, mint annak magva.

Óvakodj az állhatatlanságtól.

Lehet-e számodra üdvösség, amíg minden szenved, ami él?

Ahonnan a csöpp kiszakadt, oda tér vissza.

Megmondatott: az utolsók lesznek a legnagyobbak, akik a világ üdvösségéért lemondtak saját üdvükről.

Akik a bölcsességet nem ismerik, élőholtak.

A tanító az Utat csak megmutathatja, de egyedül kell járnod rajta.

Ne engedd, hogy kedélyed és gondolatod érzékeid játékszere legyen. Élned, lélegezned kell mindenben, ami benned lélegzik. Érezned kell mindenben énedet és mindent az Emberben, s akkor összhangban leszel minden élővel.

Mint a Szent Folyó zúgása, melyben a természet minden hangja visszhangra lel, úgy rezegje vissza annak szíve, aki a "Nagy Folyamba lép", minden élőnek, lélegzőnek minden gondolatát és sóhaját.

A húr, amely a Mester keze alatt nem zeng harmóniában a többivel, elszakad.





Isteni önvalód kérdezi


Le tudod-e küzdeni olyan ösztönzéseidet, amelyeket értelmed nem helyesel, de érzékeid mindenek fölött kívánnak?

Rájöttél-e már, hogy egy-egy fájdalmas megpróbáltatásod milyen fontos figyelmeztetést tartalmaz számodra?

Ha valakit élesen megbírálsz, eszedbe jut-e utána a "Tat tuam asi" tétele, s az, hogy önmagad fölött mondtál ki ítéletet?

Ha tehetnéd, mire fordítanád időd túlnyomó részét?

Mennyi időt töltesz el naponta olyan dolgok elképzelésével, amelyek örömöt okoznak neked, s mennyi időt fordítasz megvalósításukra?

Annak tudatában, hogy amit önként nem teszel meg fejlődésed érdekében, arra a sors erői körülményeid által kényszerítenek, megpróbáltad-e már felszámolni restanciáidat?

Rengeteg gyakorlati tanács, részletes utasítás birtokában megkísérled-e, hogy helyesen "varázsolj" életed minden vonatkozásában?

Rájöttél-e milyen célokat vonzol közel magadhoz tudattalan benső pozitúráiddal?

Ráébredtél-e már arra, hogy néha éppen fordított módon próbálod elérni céljaidat: érzéseid, gondolataid hevesen forgó centrifugájával inkább messzire taszítod, mint közel vonzod őket?

Ismered a mágia törvényeit, amelyek szerint az emberre saját indulatai, szimpátiái és antipátiái hatnak vissza: miféle fájdalmas üzenetet, vagy őszinte emberszeretettől áthatott segítséget küldtél már önmagadnak ezen a módon, a mások felé sugárzó érzéseiddel?

Cserélsz-e naponta tudatosan, kevesebbel többet; feláldozod-e mulandó pillanataidat időtlen, szellemi örömeidért?

Tudod, hogy embertársaid szeretetét, elismerését csak kiváltani lehet, követelni soha; vigyázol-e arra, hogy magatartásoddal mindig harmonikus pszichikai húrokat érints meg környezetedben?

"Gondolkozni annyi, mint mágiát gyakorolni". Vigyázol-e rá, hogy agyadban ne uralkodjanak el indulatok, félelmek ártalmas varázsigéi?

Felcserélted-e már magadban az én és a Te sorrendjét?

Rátekintettél-e már önmagadra környezeted csillagainak szemszögéből?

Milyen konzekvenciákat viszel át innen következő inkarnációdba?

Képes vagy-e arra, hogy embertársaidat is az önmagadra alkalmazott mértékkel mérd?

Rájöttél-e mostani inkarnációd legfontosabb feladataira?

Alkalmaztad-e már az inkarnáció karakterológiát önmagadra, rokonaidra, barátaidra, munkatársaidra és esetleges ellenségeidre?

Megfejtetted-e már, hogy tehetségeid és gyengeségeid mire sürgetnek?

Alkalmazod-e kedélyéleted és energiáid síkján a mágikus pszichokémia módszerét, a kiegyenlítés tudományát?

Megkísérelted-e már karmád szublimálását a mentális alkímia operációival?

Vigyázol-e arra, hogy bizonyos szorongásaiddal ne válj félelmed tárgyainak mágnesévé?

Amibe görcsösen belekapaszkodunk, azt elveszítjük, s csak az a miénk, amit oda tudunk adni. Bizonyos tudattalanul görcsös pozitúráidban megpróbálod-e alkalmazni a mágiának ezt a törvényét?

Oda tudod-e adni másoknak azt, amit magadnak kívánsz?

Fel tudod-e áldozni kényelmedet és berögződött szokásaidat magasabb szellemi célokért?

Egy új inkarnációban milyen szülőket választanál magadnak?

Ha a földről kivonhatnád erőidet, melyik létszférában folytatnád egzisztenciádat?

Gyakorolod-e a magasabb megértés tudományát, amely egyre több rasztert von el az ember szeme elől?

Az álom a Bardó nyelve is, de ahhoz, hogy ott ne zuhanj bele veszélyes létcsapdákba, itt kell megtanulnod tájékozódni a testté lett jelképek világában, mert magad is háromsíkú szimbólum vagy. Megtanultad-e már elolvasni álmaid fontos üzeneteit?

Mi tesz elégedettebbé: ha jogaidnak sikerül érvényt szerezned, vagy ha kötelességedet teljesíted?

Melyik időkategóriában tartózkodsz legtöbbet: a múltban? Jelenben? Jövőben?

A történelem előtti és a történelmi múlt melyik korszaka taszít és vonz legerősebben?

Melyik praxisfajtához érzel tehetséget magadban?

Az okkult tudomány művészet és filozófia melyik fakultása érdekel legjobban?

Melyik hivatás az, amelynek érzésed szerint egy egész inkarnációt tudnál szentelni? (Pl. zene, képzőművészet, színészet, írás, tanulás, orvostudomány stb.)

Mit gondolsz, milyen holnapi létformát építesz magadnak mai életeddel?

Ha megismételnéd jelen inkarnációdat, milyen körülményeket és embereket rekesztenél ki belőle?

Felismerted, s átélted-e már mélyen, mit jelent számodra és mire kötelez a "Tat tuam asi" tétele? (Te is én vagyok, Te is Az vagy Te is Isten vagy.)

Megteremtetted-e már az összeköttetést benső Mestereddel?

Meg tudod-e teremteni magadban azt a benső csendet, amelyben a Hierarchiák hangja elhatol hozzád?

Megkísérelted-e már a jelenben hozott áldozataiddal feloldani múltad egyes kötéseit és átalakítani jövődet?

Meditáltál-e már rajta, mit jelentenek számodra a gyakorlatban a morál és mágia kezedben lévő kulcsai?

Elcserélnéd-e sorsodat valakivel, aki világi sikerben és gazdagságban él?

Ki érdekel, ki vonz és ki taszít leginkább a történelem nagy alakjai közül?

Milyen formában és milyen új nómenklatúrával támadt fel az ősi szimbólumnyelv a modern tudományban?

Milyen analógiákkal támasztja alá a modern biológia a reinkarnáció törvényét?

A hermetikus filozófiának azt a törekvését, hogy a vallást a tudománnyal és a művészettel egyesítse, milyen tudományágak kezdik ma követni?

Az Analógiák Tanának ősi tétele milyen szerepet játszik a modern tudományban?

Hol és milyen formában támadtak fel ma az antik misztériumok?

Milyen formában kelnek életre az ősi asztrozófia igazságai a modern tudományban?

Milyen jelenségek mutatják korunkban a Harmadik Szem újjászületését?

A modern fizika úttörői milyen formában kanyarodnak vissza az anyag misztériumának ősi koncepcióihoz?

Hány területen igazolja a modern, gyakorlati tudomány az Alkímia tételeit?

Milyen gyógy- és tápszerekben közeledik a mai orvostudomány az Alkímia "Életelixírjéhez"?

Melyik modern tudományág igazolja leginkább a kabbalisztikus Kozmogónia koncepcióit? (Adam Kadmon)

Mit gondolsz, e létforma börtönének miért a Te és miért nem az Én a nyitóformulája?

Eltaláltad-e már néha egy-egy ember titkos kódját, akihez e rejtett kulcs nélkül senki sem tudott hozzáférni?

Tudod-e, hogy jellemismeret nélkül éppúgy nem juthatsz közel egy emberhez, ahogy egy házba nem juthatsz be a falon át?

Megfigyelted-e már embertársaidnál, milyen vastagon párnázott cella egy teljesen zárt egocentrum? Egyetlen hang nem hatolhat át rajta - de a benne sínylődő lényhez sem jut el a körülötte áramló sokszínű világ valósága. Be tudtál-e már lépni isteni gyógyítóként egy-egy ilyen cellába?

Tudod-e, hogy minden funkcionális neurózis nyílt harc meghirdetése a benned élő isteni és mélységi erők között? Annyit jelent, hogy a "Küszöb Őre" már nem tudja takarni magát. Megjelent, védekező állásba szorult, s te megismerésed szattvikus fegyverével hamarosan leszámolhatsz vele.

Tudod-e, hogy fizikai tested anyagi hatások és egymással viaskodó csillagok küzdőtere, de ennek a háborúnak mindig van egy területen kívüli menedéke: lényed isteni magja? Ha Hozzá menekülsz, semmi és senki nem tehet kárt benned többé!

Egy-egy metafizikai élmény az örökkévalóság-tudat felvillanása benned. Érezted-e már, hogy valójában védett és sebezhetetlen vagy? Mikor kishitűség próbál eluralkodni rajtad, miért nem idézed fel e villámfény mindent megvilágító bizonyosságát?

Megtanultál-e már az emberi szavak mögé figyelni, anélkül, hogy ítéletedet bizalmatlanság vagy szubjektív feltételezések átszínezték volna?

Használod-e a benned élő szimbolikus logika csalhatatlan módszerét kötéseid feloldására, sorsod és az emberi természet megismerésére?

Rájöttél-e már, hogy minél erősebben, fájdalmasabban érint valami, annál bizonyosabb, hogy olyan gócot tapintottál ki, amelyet fel kell oldanod megismerésed szellemi antibiotikumával?

Tudod-e, hogy nem szövegezhetsz meg egyetlen olyan ítéletet vagy kívánságot sem, ami ugyanolyan tartalommal vissza ne hatna rád ?

Tudod-e, hogy ha valaki igazságtalan hozzád, alantas indokból durva támadást intéz ellened, fellángoló haragod mágnessé válik, lényedbe vonzza e mérget, s addig konzerválja ott, míg ki nem alszik benned a sérelem gyulladása?

Mit gondolsz, mi helyesebb, ha fájdalmas sérelmeken rágódsz, vagy képzeletedet, érzéseidet inkább jó és igaz dolgok megvalósulására összpontosítod?

Megbánthatja-e valaki benned Istent?

Rájöttél-e már, ha egy emberen segíteni akarsz, először mennyire passzívvá, személytelenné kell válnod, hogy meglásd és hallani tudd valódi állapotát, azt, hogy mire van szüksége és milyen módon képes elfogadni tőled életmentő gyógyszerét?

Ugye nem jutna eszedbe forgó fogaskerék küllői közé dugni a kezed? Az emberek pedig gyakran ilyen, önmaguk körül forgó, érzéketlen robotok. Mikor megsebesülsz általuk, nem gondoltál még arra, hogy esetleg Te végeztél irányukba vigyázatlan mozdulatot?

Ugye tapasztaltad már, mennyire megkönnyíti környezeteddel való viszonyodat, ha legalább annyi mentséget keresel hibáikra, mint amennyit saját gyengéseidre találsz?

Tudod-e, hogy a csillagok csak annak felelnek őszintén, aki jól kérdezi őket?

Észrevetted-e, hogy sohasem egyensúlyi állapotban kell vizsgáznod nagy morális tételekből, hanem kellemetlen provokációk között? Mit gondolsz, mennyiben függ ez össze az orvos provokáló oltásaival?

Mit gondolsz, miért mondta Krisztus, hogy áldjátok azokat, akik titeket átkoznak?

Kerültél-e már olyan helyzetbe a krisztusi felszólítást követve, hogy mikor megütöttek, odatartottad a másik arcod?

Tudtál-e megbocsátani személyes sérelmeket nem hétszer hanem hetvenhétszer, ahogy a Messiás kívánja követőitől?

Hányszor tapasztaltad már nehéz helyzetekben, hogy nem azt mondod, amire készültél, hanem láthatatlan sugalmazók üzennek általad! S ha így van, engeded-e eluralkodni magadban a szorongó kishitűséget néha, sorsszerű helytállások előtt?

Hányszor tapasztaltad már, hogy látszólag kiuttalan helyzetekben váratlan megoldás nyílt meg előtted? E védelem nélkül sokszor felőröltek volna beavatásod próbáinak veszélyei. Miért nem bízol jobban benső vezetőd irányításában?

Tudod-e, hogy az emberlét két legnagyobb megpróbáltatása a testi szenvedés és a képzelet kínzókamrája? A fizikai fájdalmat enyhíteni tudja az orvostudomány. Saját képzeleted hóhérait kinek kell ártalmatlanná tenni és miféle fegyverekkel?

Úgy érzed néha, a transzcendens Út lehetetlent kíván tőled? Nem tudod, hogy minden nagy mű és nagy eredmény a lehetetlen legyőzésén át vezet emberi korlátokon és csillagokon túlra?

Meditáltál-e már azon, hogy a lehetetlen éppannyira paradox gondolat, mint a halál fogalma? Agyunkban nem bukkanhat fel olyan képzet, ami ne volna igaz és lehetséges valahol. És mi él elpusztíthatatlanabbul az emberiség legnagyobb szellemeinek tanításaiban, mint a halhatatlanság ideája?

Miért nem hallgatsz minden nehéz helyzetben jó ösztönzésedre, ami arra sürget, hogy sohase add fel a csodálkozást életed csodái fölött?

Racionális számítgatások; öngyötrő kétségek között, mikor már mindent megtettél, amit tehettél, s a döntés nem a Te kezedben van, miért nem bízod magad a csodára, ami annyiszor megvalósította sorsodban a lehetetlent is?

Rájöttél-e arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen várakozás volt, s eredményeid, örömeid legtöbbször szerény alázatodból születtek?

Hányszor csodálkoztál rajta, adományaid, áldozataid milyen mágneses természetűek, önmaguk hatványát vonzzák sorsodba? Nem gondolod, hogy e felismerés a mágia egyik legnagyobb titkát adta a kezedbe?

Hányszor csaltak meg mulandó dolgokba vetett reményeid? És Isten hányszor ajándékozott meg halhatatlan reménnyel, mikor semmi mást nem kívántál, az Ő személytelen békességén kívül?

Mit gondolsz, miért érzel fokozódó sürgetést, hogy erőidet visszavond kevésbé fontos dolgok kötéseiből, és figyelmedet az egyedül lényeges nagy cél, az igaz Út felé fordítsd?

Észrevetted-e már, hogy a fák sohasem harcolnak? Észrevetted-e, hogy csak az emberi szó állíthat valótlant, az emberi magatartás mindig leleplezi önmagát? Miért nem szemléled az embereket úgy ahogy a fákat; szavaik mögött lényük szimbólumbeszédét figyelve?

Megpróbáltad-e már környezetedet a csillagok szemével társcsillagokként figyelni? Lefordítottad-e civilizációjuk sajátos nyelvére saját kultúrád rejtjeleit?

Mit gondolsz, felfedezhette volna-e az emberi agy a röntgent, ha saját lényében nem élne a képesség rá, hogy az anyagot átvilágítva megpillanthassa annak rejtett folyamatait?

Gondolkoztál-e rajta, mi teszi a szavakat varázsszavakká, amelyek kötnek és oldanak? Érezted-e már szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá - és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe? Ugye tudod mennyire kell vigyáznod minden kiejtett szavadra?

Miért nem állítasz fel mindig az adott pillanatra vonatkozó, jó terveket, amelyben éppen élsz, tekintet nélkül arra, mi volt e pillanat előtt és mi lesz utána? Miért nem szabadítod meg képzeletedet a múlt és jövő terheitől, mikor egyik fölött sincs már, vagy még hatalmad? Csak a jelen a tiéd. A jelen léted egyetlen realitása, amelyet formálni tudsz. Nem tudtad?

Az értelem olyan mint a Hold. Az isteni Önvaló fényét sugározza, mint a Hold a Napét. Ha tehát az isteni Önvaló felfénylik, feleslegessé válik az értelem (ráció) - mondja Rámakrisna. Tudod-e, hogy ez az isteni napkelte már ott feszül éjszakád árnyai mögött?

Gyakorolod-e a karmaösszevonás céljából kreatív ideamagok kibontakoztatásának mágiáját? Tisztában vagy-e vele egész életedre kiható meggyőződéssel, hogy az okkult praxis műalkotása életsorozatok szenvedését teszi fölöslegessé?

Rá tudsz-e már úgy pillantani a körülötted lévő életjelenségekre és saját sorsodra is, hogy meglátod bennük isteni Önvalód szimbolikus üzenetét? Sikerül-e megfejtened különböző karakterek és saját karmád hieroglifáit? E felismerések mennyiben befolyásolják velük kapcsolatos magatartásodat?

Érzed-e magadban az "új dimenzió" érzékszerveinek vitalizálódását? Fel tudod-e mérni új fogalmak, ismeretek, nézőpontok megismerő képességek gyakorlati hatását? Összehasonlítod-e, hogy mostani inkarnációd évtizedei alatt, tudatod milyen kiterjedésekkel bővült?

Figyelemmel kíséred-e az időtlen hagyományok és a modern tudomány rohamosan kibontakozó eredményeinek analógiáit? Látod-e hol érnek össze az egykori természetlátás és a mai "pszichedélikus" szemlélet kiterjedései? Tudatosítod-e magadban észlelésmódod egyre mélyebb és magasabb rezgéseit?

Képzeletéleted milyen hatással volt eddig sorsodra? Hogy befolyásolta közérzetedet? Milyen szerepe volt döntéseidben? Megtanultad-e irányítani imaginációs energiáidat, vagy azok irányítanak téged?

Miféle gondolataid, vágyaid, félelmeid valósultak meg eddig szándékod ellenére, pusztán azért, mert ösztönösen olyan intenzitással exponáltál, hogy ez az asztromentális fogantatás megtestesítette fantazmáidat. Gyakorlod-e az okkult praxis fegyelmével pozitív áramok közelvonzásának mágiáját?

Tudod-e, mire kötelez az, hogy a nem mindennapi utat választottad?

Ismered-e a különbséget az elkülönült, szubjektív magány és az életjelenségeivel való együttlét között? Gondolkoztál-e rajta honnan ered és hová vezet az egyik, s mi az értelme a másiknak? Volt-e már részed személytelen extázisban?

Tudod-e, miért fontosabb a megkülönböztetés jógája, mint a cselekvésé? Próbálsz-e úrrá lenni vonzalmaid és ellenszenveid elementáris árama fölött?

Szimpátiáid és ellenszenveid érvényesítésében milyen szerepe van a kritikának és a mindent megértő szeretetnek?

Gyakorolod-e a kiegyenlítődés mágiáját önmagadban éppúgy, mint környezetedben?

Mivel embernek születtél, jogod van gyengeségedhez. Okod van rá, hogy aggódj, vagy sírj, ha bánat ér. Krisztus is sírt a Getsemáne-kertben. Te azonban már tudod, hogy a Megváltó halhatatlan, s benned él. Soha többé nem feledkezhetsz meg arról, hogy létformád nehézségei nem mások a földbe vetett mag vergődésénél, az anyag sűrű, fullasztó mélységében azért, hogy a fényben kibontakozhasson. Miért nem szemléled valamennyi veszteségedet, megpróbáltatásodat a feltámadás bizonyosságával?

A világ olyan körülötted, amilyenné magad alakítod. Miért nem használod a természet örök megújulásának derűs fényeit és színeit világod díszleteinek kialakításához?

Tudod-e, hogy létformád valamennyi nehézsége nem egyéb földbe vetett magnál, amely azért került az anyag sötét zárlatába, hogy odafönt a fényben kibontakozzék és égi gyümölcsöt teremjen?

Miért nem hívod meg Krisztust csodálatos halászatra tudattalanod tengerében? Ő átvilágítja, lecsendesíti a mélységek viharait, s megtanít járni a vízen.

Gondolkoztál-e már a kozmikus morál látszólag paradox jelbeszédén, amely racionális szavak, érdekek ellen azt próbálja megértetni veled, hogy magadat másokon, saját igazi érdekedet embertársaidért hozott áldozatokon át közelítheted meg legjobban?



A nagy megismerés arkánuma

A Nagy Szeretet a Nagy Megismerés Leánya.
Leonardo da Vinci / Napló


Évtizedek óta beszélünk pszichológiáról, embertársaink lényébe, sorsába való beleérzésről, planétaidők és planétaterek raszter-filozófiájáról. De nem puszta szavakkal, hanem különféle gyakorlatokkal is ostromoljuk a "Tat tuam asi" belénk épült, mégis rejtőző valóságát - és nem eredménytelenül. Hiszen szüntelenül vizsgázunk sorsunk e legnehezebb tételéből. Ha nem vagyunk személyünkben túlságosan érintettek és érdekeltek, megálljuk a próbát. Ha azonban indulatok, szenvedélyek, sérelmek, vad taszítás vagy kritikátlan rajongás fanatizmusa önti el tiszta szemléletünket, nem vizsgázunk sikeresen. Ezen azonban meddő dolog elkeseredni. Hiszen egocentrumunk, személyiségünk, e létformában való jelenlétünk izzóan intenzív ideggóca. Hiába borítja fizikumunkat látszólag húsba ágyazott csontok, inak, izmok, vérerek, nyirokutak szövevénye, bőrünk takarója alatt valójában meztelenek és védtelenek vagyunk. Sőt szenzitivitásunk nem csak e védőborítást nyúzza le rólunk, hanem idegvégződéseinket messze túlnyújtja fiktív térfogatunkon, s azok szigetelés nélküli, árammal teli drótokként lengenek fájdalmas ütközések, akadályok között, kisülések, rövidzárlatok sokkjaival rázkódtatva meg egész lényünket. Az az állapot, amelyet ma empátiaként emlegetnek, az ilyenfajta interferenciák kiküszöbölését és a harmonikus kontaktusok létrehozását tűzi ki célul. Persze a hermetikus azonosulás-praxis mélyebb összefüggéseiben tárja fel e kérdést, és sokkal messzebbre mutat az emberségesebb társadalmi együttélés felületi megoldásainál. Ahogy az eszméket faggató pszichológus, teológus, író vagy elmegyógyász nem tudott kielégítő feleletet adni sem a halál, sem az elmebajok, neurózisok valódi mibenlétére, a mások sorsába való részt vevő beleérzés sem segít az ember magányosságán, céltalanságán, ideges tünetekbe menekülő szorongásain, tudatában nem fénylik fel a bizonyossággá érett hit az örökkévalóságban, nem ad menedéket sorsának zord viharai, megpróbáltatásai ellen.

A mi erőfeszítéseink a tünetek mögötti okok, a másik élőlénnyel, a világgal ütköző konfliktusok gyökerének megnevezésére, gyógyítására irányulnak. Arra, hogy a kozmikus magány, kirekesztettség, küzdelmeinkben való egyedüllétünk kóros képzetét megszüntesse.

A természettel állandó kontaktusban élő mitikus, ősi és antik embert nem kellett kibékíteni a halállal, mert ő éppúgy a végtelen élet szerves részének tartotta létéjszakába való időszakos alámerülését, ahogy mi este átengedjük testünket az álom "kishalálának", iszony nélkül adjuk fel benne személyünkhöz kötött eszméletünket, boldogan elpihenünk az alvás gyógyító nyugalmában. Egykori őseink félelem nélkül szálltak fel az Alkonyi Bárkára, amely szelíd, nagy dajkaként Nyugat felé ringatta őket, hogy az Éjszakai Nap rejtélyes útját befutva, következő újraszületésükben egy új létesülés kikötőjébe érkezzenek meg a Hajnali Bárkán.

Tudjuk, hogy minden félelem alapjában halálfélelem; ez azonban mégsem ennyire egyszerű. Mert sok fáradt, törődött, tehetetlenné vált hívő ember is retteg: nem a haláltól, inkább a fájdalomtól, az agónia hosszas borzalmaitól. Az álomtalan alvástól senki sem iszonyodik. Amit halálfélelemnek neveznek, legtöbbször inkább életfélelem, bár vannak buján anyagias, létszomjas, minden pórusukkal az érzéki gyönyöröket habzsoló egyéniségek, akik ezt a megismételhetetlennek, egyszeri- és egyetlennek vélt fizikai életüket féltik. Valami kifejezhetetlen, ismeretlen nihiltől rettennek vissza. Ady írja egyik versében: "Lehet, lehet-e, hogy jön még ájult tűznyár, futó, csillagos éjek, és én, ÉN, ne éljek?" Voltak persze másfajta, alázatos, önfeladó Istenes-versei is. De erogénzónáinak rabláncai - Skorpió-szülött volt - szorosan odakötözték testének a szenvedély-tűzvészébe borult ivarszerv-kínpadjához. Ide kívánkozik ismét Johannes van der Meulen e kérdést villámfénybe borító, egyszerű mondata: "Isten és közöttem állok én". Milyen félelmetesen nagyszerű palló ez élet és halál szakadéka fölött! Az egyedüli, amely az anyag labirintusából kivezet.

E tanulmány a mindent értő és megbocsátó, benső pozitúrát invokálja, a szeretetet, amely a "Nagy Megismerés leánya". Megint csak azért, hogy önmagunkkal, a másik emberrel s a világgal való karmikus ügyeinket elrendezzük, feladatainkat sikerüljön helyesen megoldanunk, újabb konfliktusokat ne teremtsünk, s a planéták háborúját próbáljuk általa a csillagok szövetségévé változtatni. Hiszen azért vagyunk itt évezredes karanténban, de mindig átutazóként furcsa bolygónkon.

A gyakorlat, amelyet elindítunk most, lényegében egyszerű, néha talán sokkhatású, de ha sikerül valamennyire is megvalósítanunk, olyan menedéket építünk általa kiúttalannak tűnő konfliktusaink, testi-lelki nehézségeink, szellemünket elborító tanácstalanságaink között, amelynek magasságából világosan látjuk mindannak az értelmét, ami történik velünk. De nyitóformulája segítségével ki is bújhatunk személyiségünk szűk kalodájából, dimenziók végtelenjébe nyújtózhatunk, vagy elpihenhetünk egy-egy olyan élő jelkép fészekmelegében, ahol fel sem merül bennünk az a szó, hogy én. Csak AZ van. Az egyetemes, Isteni és megváltó teljesség.

Mágikus azonosulás gyakorlatunkban szintén a kettős ütemet alkalmazzuk, noha másképp, mint eddig. Mert egyik kísérletünk mindig nehéz, személyes próba lesz, diszharmonikus kapcsolataink felidézésére és oldására. Ezek mélyen érintenek bennünket. Zaklatottságot, háborgást okoznak. Természetesen minden jelenlévő a saját környezetéből, múltjából vagy jelenéből emel képzeletterébe valakit, akivel ütközött, ütközik, akivel befejezetlen nézeteltérése támadt, esetleg súlyosan ellentmondásos planétaháborút folytatott vele, mióta ismeri. Szeretet, gyűlölet, féltés és félelem, taszítás, bűntudat és vonzódás együtt élnek benne iránta. E vonatkozásban gondoljunk arra, hogy senki nem kerül a környezetünkbe véletlenül! Lényünk, karmánk és dharmánk sajátos konfigurációja idézte meg, hiszen mi magunk is háromértelmű jelképekként szőjük sorsunkat, s "a szimbólumok nem mások, mint formákhoz kötött mágikus erők". Létünk anyaggá alvadt életálom. Saját álmainkat senki nem álmodja helyettünk. Valamennyi álommozzanat ingereink, ösztöneink, hiányérzeteink, sérelmeink és becsvágyaink gócából vetül ki, ahogy jelen inkarnációnk számtalan szereplője, miliője, tilalma, szorongása, tehetsége és gátlása is a Bardó álmából kelt sűrű életre. Ahogy a Cladni-féle akusztikai konfigurációk épülnek az alaphangjuknak megfelelő formákká, ugyanúgy individuális Logoszunk ellentmondásokból szőtt tartalmával bennünk hangzik el, és általunk élteti sorsunk bizarr falait, zord és napfényes tájait, szakadékait, hegyeit, romos erődjeit, fényeit, árnyait, keserű vagy édes ízeit. Az alaphangot azonban megváltoztathatjuk, disszonanciáit feloldhatjuk, s így ütköző, karmos sorsábráját enyhíthetjük a mágikus identifikáció praxisával - már ma!

Werfel, nagyszerű könyvében, a "Meg nem születettek csillagá"-ban arról ír, hogy százezer év múlva, ahonnan a jelenből megidézték őt, a lakóhelyek falai "élnek". Állandó mozgásban lévő felületükön mindenki azt a képsort látja, amely saját lényéből rávetül. Ugyanez a helyzet a varázsgömb vagy varázstükör esetében is. E gyakorlat tehát egyidejűleg, de külön mikrokozmoszokban játszódik le. Akinek nincs vagy nem volt kötése, ütközése, elintézetlen ügye, disszonáns feszültsége senkivel, sem a jelenben, sem a múltban, az olyan valakit idézhet képzeletterébe, akiről tudja, mennyire szubjektív, zavaros, rossz a környezetéhez való viszonya, s ez mostoha módon visszahat sorsára is, mert hanyatló egészsége, kora miatt egyre inkább rászorul mások segítségére. Ilyen módon támogatást nyújthat valakinek, aki maga képtelen változtatni a helyzetén. Karmáját úgysem veszi így magára, s dharmáját sem. Könnyebbséget, pillanatnyi megbékélést, olyasfajta segítséget ad neki, ahogy megetet egy éhezőt, fájdalmait csillapítja, vagy odanyújt neki egy pohár vizet.

Tehát első identifikációnk minden esetben személyhez kötött. Elsősorban megérteni, azután oldani, gyógyítani törekvő operáció. Második üteme a saját egocentrumunk elkülönült gócából, görcséből való kibontakozás, amely a mindenség valamennyi életjelenségével való kontaktus helyreállítását, a természet ősforrásában való felüdülésünket, elpihenésünket, s így gyógyulásunkat szolgálja. Természetesen ez is visszahat sorsunkra. Feszültségeink megenyhülnek általa, s erőink fokozódnak jobb emberi kapcsolataink megoldására. E gyakorlat abból áll, hogy egy velünk súlyos konfliktusban lévő emberrel képzeletben személyt cserélünk, és az ő szemén, lényén át pillantunk önmagunkra. Azáltal, hogy planétaidőket és planétatereket váltunk a magunk bioritmusával ellentétes karakterekkel, élőlényekkel - jobban megértjük reflexeik, kisüléseik okát. Felismerjük rasztereik fedőrétegeit, amelyek következtében bizonyos vonatkozásban vakok, süketek, érzéketlenek, tehát lebénultak. Ezért nem próbáljuk rájuk kényszeríteni saját látásmódunkat, taszításainkat, vonzódásainkat, ahogy nem kívánnánk egy karok nélküli nyomoréktól, hogy labdázzon velünk. Az emberi együttélés olyan kulcsa ez, amely az önmagába börtönzött karakter számára csodának tűnik, valójában azonban a bennünk működő természeti törvények egyszerű igazsága kel életre bennünk. Mert a természet ellen sohasem lehet varázsolni. Csak összhangban vele. Ezt sem lehet elégszer ismételni, különösen azok számára, akik életük nehéz pillanataiban, önpusztító mulasztásaikban, természetfeletti beavatkozást várnak, azt, hogy mágikus erők pillanatok alatt eltüntessék csődtömeggé halmozott tetteik következményeit. Vannak hétköznapi csodák. Látszólag előzmények nélküli, felfénylő örökkévalóság-élmények. Ha azonban elemezzük létrejöttüket, rájövünk, hogy sok szenvedés, belátás, a tudat mélyrétegeiben végbemenő folyamatok előzték meg az ilyen "csodákat". Nem szeszélyes, isteni játék dobta oda kegyelemképpen, mert a kegyelem gyökérzete is mélyen a víz alá és a mederbe nyúlik le, mint a víz felszínén kinyíló vízililiomé.

E gyakorlatban megkíséreljük birtokba venni a lényünkben látensen rejtőző, passzív, természeti energiákat, amelyek a csodát létünk természetes állapotává tehetik. Hiszen e kimeríthetetlen forrásokhoz, Égi áramokhoz jogunk van - olyan mértékben, ahogy fel tudjuk használni, aktív életre tudjuk kelteni őket.

Kirándulás az örökkévalóságba



(MINDENESTI GYAKORLAT)

Ami mulandó, az nem igaz. / A hindu filozófia egyik tétele


Szeretném, ha velem jönnének arra a mitikus tájra, az örökélet forrásához, ahová minden este ellátogatok és magammal viszem Barátaimat, Útitársaimat fénnyel, emberfeletti erőkkel, szépséggel, derűvel feltöltődni, hogy képesek legyenek anyagban való átutazásuk feladatait véghezvinni, ha visszatérnek saját nehéz beavatásaik színhelyére.

Fogadják el szavaimat, amelyek nem csak szavak, hanem gyógyító varázsigék. Lehunyt szemük mögött idézzék fel magukban a kigyulladó színeket, illatokat, érintéseket, hogy emlékezni kezdjenek rá: ez a csodálatos valóság, a lélek valósága volt valamikor, és az ma is, ha befogadják. Létünket az anyagban is képzeteink, szorongásaink, hiányérzeteink, indulataink, sérelmeink befolyásolják, idézik, teremtik. Ugyanez a képzelet azonban megteremtheti a boldogság, gyógyítás égi erejét az elmúlhatatlanban, ahol minden igaz, mert örökkévaló.

Figyeljenek. Hunyják le szemüket.

Kényelmes, széles bárkánk már ott ringatózik az Örökkévalóság partján. Világoskék vitorlája mélykék égbe rajzolódik. Rúdján kék szalag leng. A bárka fölött a magasban hófehér lélekmadár szálldos. Amint a bárkába lépnek, a mulandóból az elmúlhatatlanba kerülnek, ahol minden élet egyetemes egy, a szétszaggatott isten eggyé válik bennünk, összeforr. A madár - hófehér lélekmadarunk - széttárt szárnnyal csapong, torkából ezüstös örömhimnusz szakad ki. Boldog, mert felszabadult. S mi, akik kilépünk most anyagi burkunk, földi átutazásunk terhei közül, s a tüneményes szépségű kirándulást tesszük - szintén boldogok vagyunk, mert szabadok lettünk. Nincs rajtunk semmi súly. Otthagytuk a relatív időben, hogyha visszatérünk jelen életünk feladatait betölteni, újra magunkra vegyük terheinket, de gyógyultan, felfrissülten, emberfeletti erőkkel, Isteni Fénnyel színültig töltve. Kivételes ajándékban van részünk. Magam is ezért vagyok mérhetetlenül hálás érte. Mert csak e segítséggel tudok még emberként dolgozni, szolgálni és élni.

Lépjenek be tehát Hajnali Bárkánkba, amely az öröklét Egyetlen Forrásához visz bennünket. Könnyűek vagyunk, mint a pehely. Lassú, egyenletes légzésünkkel már e mitikus, transzcendens táj Égi Ózonját szívjuk be. Ez az aranyló atmoszféra eltüntet belőlünk minden szorongást, bizonytalanságot. Nem félünk. Nem aggódunk. Hiszen egyedül itt vagyunk otthon. A végtelenbe indulunk, és tudjuk a halhatatlanságot.

Helyezkedjenek el kényelmesen, lazán. Idézzék fel a fordított törvényt, amely csak itt érvényes. Az elmúlhatatlanban minden lehetséges, és létünk természetes állapota a Csoda!

Indulunk Barátaim, hogy amit nehéznek éreznek, könnyűvé váljék, s a homály, árnyék eltűnjön lényükből.

Világoskék vitorlánkat langyos, sós szellő dagasztja. Isten lélegzete ez. Érezzük, ahogy simogatja az arcunkat, bőrünket, borzolja a hajunkat. Elindulunk a csillagóceán sima, selymes, áttetsző magzatvizén - a lélekmadár ott lebeg fölöttünk széttárt szárnnyal, mozdulatlanul és énekel. Örömhimnusza már belőlünk szakad ki, hiszen derűsek, boldogok és szabadok vagyunk e mitikus, örök tájban. Látjuk, amint az áttetsző víz mélyén a tengeri növények hajladozva integetnek nekünk. Velük is egyek vagyunk most. A rebbenő halrajokkal, tengeri csikókkal, virágzó korallokkal, színes medúzákkal, tengeri csillagokkal is, amelyek mása az égen ragyog: mint lent, úgy fent. Persze delfinek is kísérnek bennünket, mosolygó, kedves társaink, amelyek megnyomorított, halandó mivoltunkban is értőn, gyöngéden szeretnek bennünket. Akármilyen szörnyűségeket tesznek velük az emberek, mintha egyik legfőbb lehasadt tulajdonságunk - az önzetlen szeretet - lennének. Homlokuk közepéből, a lélegzetükkel együtt anyagi érzékszervekkel nem hallható, és nem érthető ultrahangon erről beszélnek, és mi értjük most hajnali bárkánkban. Megrendítő eposz ez a szeretetről, amelynek hiánya az embert érzelmileg nyomorékká és amnéziássá tette, gyűlölködővé és értetlenné a másik élőlénnyel szemben. Ezért nem ismeri önmagát sem. A delfinek csillogó teste kecsesen a magasba ugrik, azután visszasiklik világoskék vitorlájú bárkánk mellé. Testünket hűs vízcseppek érintik.

Nyílegyenesen haladunk célunk, az asztrálóceánból kiemelkedő, a relatív idő fölött örökkön-örökké gyógyerőt és derűt sugárzó Kos szigete felé. Már látjuk kikötőjét, amelynek partján bennünket vár a sugárzó, aranyló Lánglény a Messiások Messiása, Krisztosz Szotér, Jézus, Buddha, Mózes, Hermész, Krisna, valamennyi Avatár és Próféta: egyek ők mind, a Megváltónk, Szabadítónk, akit Kos szigetén Isteni Gyógyítónak, Aszklépiosznak neveznek.

Amint bárkánk besiklik Kos szigetének kikötőjébe, az Isteni Gyógyító megfordul és elindul a sziget belseje felé. Mi követjük őt. Aszklépiosz Szentélye nyitott, görög templom. Négy oszlopon nyugszik. Közepén oltár. Márványának vakító fehérsége mélykék hellászi égbe rajzolódik. Körülötte virágos mező, s azon túl a mitikus babérliget. Bokrainak, fáinak tavaszi, aranyzöld levelei rezegnek, szinte halkan csengnek a fényben és Isteni Ózont árasztanak. Ezt az ózont szívjuk be most mély lélegzettel.

Mi megállunk a Szentély előtt elterülő nagy, világoskék medence innenső partján, amelybe mohos sziklákon át a végtelenből az Élet Vize, az örökélet Elixírje, a minden lelki-testi betegséget gyógyító szattvikus arkánum ömlik be fonadékosan, fehér habosan, zuhogva.

Lassan lelépkedünk hét lépcsőfokot. A víz már a nyakunkig ér. Érezzük, hogy a pórusainkon is behatolva, kimos belőlünk minden árnyat és ártalmat. Hanyatt fekve lebegünk egy ideig az Élet Vizében. Megfordulunk, az arcunkat is megmártjuk benne, azután odaúszunk a zuhogóhoz. Vállunkra, fejünkre, hajunkra, arcunkra ömlik a minden bántalmat gyógyító, szattvikus arkánum. Két tenyerünkből csészét formálva, nagy kortyokban iszunk belőle. Átmossa egész bensőnket, beleinket, májunkat, epénket, vesénket, szívünket. Tudatosítjuk a fejtetőszervünkben lévő Égi Infúziót. Most már nemcsak kívülről fürdünk az Élet Vizében, nemcsak külső zuhanyát érezzük, hanem a bensőnkbe is ömlik a hűs, Isteni Gyógyáram. Agysejtjeinket kigyújtja, izzanak tőle. Tudatunk kitágul, hatalmas dimenziókat nyit meg Képzeletünk szárnyat bont. Számtalan vénánk nyílik meg a Fény felé. Harmadik Szemünk felpattan. Nem csak nézünk, látunk is! Határtalan, emberfeletti erők ömlenek belénk. Kimosnak agyunkból minden szorongást, mérgező gondolatot, depressziót. Teljesen kirekesztik a képzetárnyakat, a halálfélelmet is, mert most itt, az örökkévalóságban, valóban tudjuk a halhatatlanságot! Minden képességünk hatványozódik, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a nehéz emberlét feladatait betöltsük, dolgozni és szolgálni tudjunk.

Az örök élet Elixírje most nagy sodrással leömlik tudattalanunk mind a kilenc rétegébe és felszínre mos minden elfojtást, sérelmet, gátlást, görcsöt, s ezek feloldódnak, eltűnnek az örök Forrásban. Tiszták vagyunk és boldogok. Az Élet Vize leömlik a Szívünkbe, hűsen elárasztja, mint egy égi borogatás. Ritmusát lenyugtatja, gyengeségét egyenletes, egészséges erővé változtatja. Felgyújtja benső napunkat. Már sugárzók, mágnesesek, védettek vagyunk. Átmossa érrendszerünket, csontjainkat. Megtisztítja szerveinket a mésztől, lerakódásoktól, idegrendszerünket szorongásaink szűkületétől, nyirokrendszerünket minden fertőzéstől, rosszindulatú vírusoktól, fellobbanásra képes ártalmas sejtektől. Riadóztatja egész immunrendszerünket, T-sejtjeinket, interferonjainkat. Testünk, lelkünk, szellemünk ragyog. Felfrissültünk. Megfiatalodtunk. Újjászülettünk!

Most fellépdelünk hét lépcsőfokot a medence másik oldalán. A bőrünkön lefutó cseppeket langyos, hűs, tengeri szellő szárítja meg. Sorra lefekszünk a szentély melletti, kényelmes, fehér kerevetekre. Aszklepiosz minden kerevethez odalép és gyógyító naperőt és naphőt árasztó tenyerét lassan végighúzza testünk fölött. Ahol árnyat, ártalmat lát, azt megtisztítja, fénnyé oldja. Érezzük e hőt. Csupa derű és ragyogás bennünk és körülöttünk e csodálatos, időtlen, mitikus táj. Pihenünk.

Azután felállunk fekhelyünkről és felmegyünk a templom három lépcsőfokán. Az oltár elé lépünk, ahol annyi csukott kelyhű lótusz áll, ahányan vagyunk. Tudjuk, melyik a miénk. Ráirányítjuk figyelmünket, ettől szirmai szélesen szétnyílnak. Közepéből rezzenéstelen, hosszú láng nyúlik fel. Ez a mi Isteni Önvalónk, létünk gyökere.

Feloldódunk e lángban, kiistenítve sorsunkból - és teljesen elnyugszunk benne.




A misztériumok idézőformulái


Az ókor misztériumai más elnevezés alatt ma is élnek. / W. Charon


A modern beavatási rituálék is csak akkor sikeresek, ha az ember képzeletét és emócióit kiemelik a racionális érzékelés kötései közül. "Tudatunk észlelésmódjának magasabb rezgéseit" egyedül az extázis tűzenergiája váltja ki. Ez az áram borítja fénybe az intellektusunkban várakozó "dimenzió-pályaudvart", ahonnan szárnyas fantáziánk elindulhat belső kozmoszunk felfedezésére és visszahódítására.

A misztérium sohasem az emberi értelemhez szól. A fogalmi nyelv analitikus, kategorizáló módszerét csak a küszöbig vezető eszközként használja, onnan azonban átkapcsol a többdimenziós "víziónyelv" szimbólumbeszédére. E pszichogramok univerzális értékűek és akkor is kifejtik hatásukat, ha az individuum materiális agyzónái nem reagálnak rá. A "szimbolikus logika" affinitása a tudattalan régióit érinti. A tudattalan meghatározását itt hermetikus koncepcióban használjuk, s eszerint nemcsak a mélytudat ösztönzónáit, hanem a "Homo Divinus" okkult kiterjedéseket átfogó szemléletét értjük alatta.

A jelképek teremtő ideák médiumai. Energetikai formulák. Jó és rossz értelemben kényszerítő erőket, befolyásokat árasztanak, mint a rádium. Fizikai akadályokon, falakon, ólomborításon keresztülhatolva gyógyítanak vagy mérgeznek. Ugyanaz a töltésük, mint a gondolatnak, amely amerikai és orosz kísérletezők tapasztalatai szerint a tenger mélyén úszó tengeralattjáróba zárt médiumhoz éppúgy eljut sok ezer mérföld távolságba, mint a fémkamrában izolált ember agyába. Meg kellett állapítaniuk tehát, hogy nem sorolható egyetlen fizikai sugárzásfajtába sem. Nem bioáram, nem elektromagnetikus sugárzás. Lényege egyelőre ismeretlen és teljesen rejtélyes természetű. Csak azt tudják, hogy van. Tudományos kísérletekkel kimutatható és statisztikája teljesen meggyőző. A tengeralattjáróban lévő médium a partról küldött jelzések hetven százalékát hibátlanul vette át.

A természet jelenségei: kristályok, növények, állatok, de az elemi megnyilvánulások is szimbólumok megtestesülései. S ahogy e formák és energiák átszövik az ember fizikumát, alakítják sorsát, egészségét, a szimbólumok pszichikumát fonják körül. Emocionális világa jelképeiből és jelképekre épül. Lelki működése szimbólum-tevékenység. Sziderikus érzékszervei mágikus képek, színek, hangok és erőtendenciák felfogására való. Azokból táplálkozik. Onnan meríti vitalizáló arkánumait. S a destruktív jelképek ösztönzésétől válik beteggé, meghasonlottá. Ilyen kóros állapotban racionális eszközökkel nem lehet megközelíteni, egyszerűen a síkok közötti "halmazállapot"-különbség miatt. A sziderikus és materiális univerzum minden kölcsönhatásuk ellenére konstruktív módon nem kapcsolódhatnak egymással addig, míg egyik át nem hasonul a másik törvényeihez. A kőzet nem emelkedhet a levegőbe, saját erejéből, csak ha absztrahálódik. A pára akkor hatolhat a szilárd föld mélyébe, ha nedvesség formájában lecsapódik.

A rituálé saját síkján érinti a lélek immunrendszerét; érzékszerveit, amelyek a test szükségletei fölött keresik elvont táplálékukat. A psziché éhsége, szomjúsága, elégedetlensége olyan ingereket támaszt a testben, amelyek fizikailag nem kielégíthetők. A lélek sérülései, traumái olyan fizikai tüneteket okoznak, amelyeket az anyagi szervezetben nem lehet orvosolni. Persze a test hiányérzetei is átvetülnek a lélekbe, s azokat puszta elvontságokkal nem lehet megszüntetni. A fizikai kimerültséget, éhséget, szomjúságot például. Mert a kétfajta szükségletnek - a fizikai és az asztrális ingereknek - egyképpen az a törvénye, hogy egy-egy hiányt vagy betegséget mindig keletkezése síkján kell gyógyítani, különben veszélyes súlyponteltolódás támad, amely fokozza a szervezet diszharmóniáját. Olyan esetben például, mikor a lélek éhségét valaki óriási mennyiségű étel magába gyömöszölésével próbálja kielégíteni, s e nimfomániás "kéjevéssel" tönkreteszi a szívét, ereit, korai öngyilkosságot követ el. Vagy elintézetlen lelki konfliktusait, neurotikus halálfélelmét takarítómániával, kapzsi pénzkuporgatással, régi holmijaihoz, leveleihez való fanatikus ragaszkodással akarja eltüntetni. Pszichikai alacsonyrendűségi érzetét, önmagával való morális elégedetlenségét sem tudja az ember megszüntetni azzal, hogy naphosszat fürdeti, sikálja, illatosítja a testét. Az ápolatlan fülledtség párái érzelemvilága mocsaraiból szállnak fel.

A pszichének elsősorban szattvikus Fényre van szüksége. Arra, hogy az élet örök áramkörébe kapcsolódva érezze a szüntelen megújulás katarzisát.

A kirekesztett magány képzete megdermeszti a lelket. Saját indulatossága, hazugságai gyötrő meghasonlást idéznek elő benne. Gyűlölködésének maró sava őt magát mérgezi meg. Gátlástalan élvezetvágyát névtelen bűntudat és halálos nyugtalanság követi. Azért, mert e hajtóerőket mind a matéria síkján, erőszakos módon próbálja érvényesíteni és kielégíteni. S ott, megsűrűsödött halmazállapotukban az isteni energiák is elnehezülnek, toxikussá szennyeződnek.

A Psziché a négy elem magasabb analógiájaként "Égi Tűzzel", az érzések tiszta forrásából merített Elixírrel, a "Szűz Földdel" és azzal a Levegővel táplálkozik, amelyet a hermetikus filozófia "Isten lélegzetének" nevez.

A misztériumnak ezt a megtisztító, újjáteremtő táplálékot kell nyújtania a "Királyi Művészet" eszközeivel. Mert egyedül a szavakban rejlő mágikus képek zenéje és színei hozzák létre a kontaktust, amelyen át cirkulálni kezd az égi áram ember és mindenség között. E kontaktus "ideonfonala" az örökkévalósághoz fűződő "köldökzsinór". A külön gubóba zárult individuum azon át szívja magába nélkülözhetetlen létfeltételeit. A misztériumíró ezért nem elégedhet meg a fogalmi nyelv racionális meghatározásaival, hanem olyan mélységeket kell érintenie szuggesztív erővel, amelyek a szavak felülete mögött rejtőznek. Misztériumszövegek alkotásánál tehát a mantrisztika törvényei érvényesek.

"A mantrák hatóereje főleg magasabb dimenziókból áramló erejükben nyilatkozik meg" - mondja W. Charon "Mantrák tudománya" c. művében. "Mantrák nem mások, mint mentális erőmezők, amelyek a pszichikum hídján keresztül lépnek a materiális világ síkjára." "Mantrák azáltal hatnak, hogy a szöveg megfelelő hangnemben való ismétlése magnetikus ideonmezők védelme alá helyezik az individuumot."

Köztudomású, hogy a mantrikus gyakorlatok energiageneráló képessége igen nagy. Az intellektusban felgyújtott varázsszavak, ha élő Tűz árama hatja át őket, ellenállhatatlan lendülettel valósítják meg tartalmukat. Ezt a benső folyamatot, a tűzgyújtás mágikus aktusát szolgálja a misztérium szimbolikus, művészi ötvözetű szövegével, gyertyáinak tűzvarázsával és olyan zenei hatásokkal, amelyek áthatolnak az anyagon, s az ember képzeletének, érzésvilágának rejtett, védtelen meztelenségét érintik.

A misztérium-dramaturgiának ezért különleges, hermetikus törvényei vannak, amelyek lényegükben minden műalkotásra érvényesek. Ezoterikus, irodalmi művek is csak akkor hatnak döntő, átalakító módon olvasóikra, ha nem egysíkú pillanat-aktualitás vetíti ki őket, hanem örök emberi hajtóerők és ideák élnek bennük, amelyek a mindenkori individuum problémáira felelnek. Az író szerepe minden korszakban az, hogy az embernek híreket hozzon saját, benső önmagáról. E primordiális mélységekből és égi magasságokból előömlő, kaotikus impulzusokat az írónak kell hiteles mantrákká ötvöznie, amelyek a forrongó nyersanyagot megtisztítják és elrendezik. A kiagyalt, hazug szemfényvesztés, csillogó fogalmakkal való üres játék ezért sohasem szuggesztív. Termékei nyomtalanul elenyésznek az időben.

A hiteles mű a teremtés analógiáját követi, tehát testben is megjelenik, élő, emocionális tartalma van, konstruktív eszmék világítják át, s azok örömök, szenvedések, csalódások katarzisával avatják be a szellemet saját léte misztériumába. A stílus sziderikus hőenergiáinak és mentális koncepciójának ezért a legmagasabb intenzitással ki kell egészíteniük egymást.

Fokozott mértékben áll ez a feltétel a hermetikus író műveire. E művek között a misztérium a Dómot jelenti, amelyben minden emberi tevékenység, teremtő képesség, cél egyetlen mágikus szimbólummá egyesül s az örökkévalóságot idézi.

A misztérium a hermetikus írásművészet legköltőibb és legzeneibb műfaja. Filozófiai tartalmát és jelképeit csak olyan fogalmakkal lehet megjeleníteni, amelyek mögött a transzcendentális emlékezet élménysora feszül. E bennünk élő "Logosz-húrokhoz" azonban egyedül olyanfajta extázis férhet hozzá, amelyet szattvikus Fény hevít át. Ez az elragadtatás az étosz és az artisztikum uniójából születik. Az Igazság szépsége zendíti meg bennünk a teremtő és felszabadító "akusztikai hangfigurákat", amelyek lelkünk sötétség és halál felé törekvő ösztönös tendenciáit új, halhatatlanságot idéző ábrákká alakítják át.

A misztériumszavak ötvözetének, a szavak sorrendjének, mondatok belső ritmusának és repetíciójának éppoly jelentősége van tehát a rituálé szövegében, mint a beosztásnak, írásjeleknek, amelyek ez esetben zenei jelzésekként szerepelnek. Valójában a misztériumdialógot helyes zenei instrukciókkal kell ellátni, mert azok a tempó hullámzása, szinkópái, a hang intenzitása, színezése szempontjából sokkal fontosabbak az egyszerű dramaturgiai utasításoknál. A piano, pianissimo, crescendo, decrescendo, allegro, lento, forte stb. meghatározások kitűnően alkalmasak rá, hogy a kiejtett szókép tartalmának zenei lüktetését is kihangsúlyozzák.



Az áldozat mágiájának varázsigéi

Ne azzal törődj, ki hogyan vélekedik rólad. Egyedül az számít, gondolataid, cselekedeteid hogyan hatnak vissza rád. Ha érzésvilágod zaklatott és elégedetlen, változtatnod kell benső helyzeteden, különben lelked sorsidéző mechanizmusa nem tud olyan állomásokhoz kapcsolni, amelyek segítségével nehézségeidet megoldhatod.

Meg kell találnod szenvedélyeid kontrollszerkezetét önmagadban. Amíg nem vagy képes arra, hogy kellemes, mámorító, vagy sértő és ijesztő káprázatok áradása közben használatba vedd ezt a mechanizmust, semmi befolyásod nincs saját sorsodra. Képzeld el magadban ezt a tárcsát a "piros gombbal", s zendítsd meg gondolatban. Használd, valahányszor indulataid vagy szenvedélyeid elragadnának, hogy ujjad érintésére élesen, ezüstösen felzendüljön benned figyelmeztető csengetése.

Ne a csillagokat nézd, hogy kiolvasd belőlük sorsodat! Benső, asztrokémiai laboratóriumodban vegyítsd úgy érzelemvilágod nedveit, hogy ne bonyodalmakat idéző mérgekké, hanem csillapító, oldó Elixírré legyenek benned!

Egy pillanatra se felejtkezz meg róla: környezetednek nem függvénye, hanem vetítőforrása vagy! Ha a külső világ körvászna zavaros, félelmetes cselekményt mutat, a benned lévő projekcióban kell átcserélned gondolataid, s ösztönzéseid filmjét. Isteni Igék, tájak, transzcendentális cselekmények kimeríthetetlen raktára él Benned. Vedd használatba ezt az örök Ákása-raktárt.

Légy türelmesebb a diszharmonikus folyamatokkal szemben, amelyeket olyan hosszan, kitartóan magadra idéztél. Megjelenésük annyit jelent, hogy elkezdődött régóta lappangó gyökereik felszámolása benned, tehát sorsodban is. Tudattalan zónáidban rengeteg erőt kötöttek le eddig, és veszélyes feszültségeket okoztak. Most a transzmutáció katarzisában felszabadulnak lassan és bénító gátakból fejlődésed nagyszerű üzemanyagává alakulnak át.

Próbálj olyan feltételezéssel rátekinteni életed minden igazságtalannak tűnő sérelmére, megpróbáltatására, hogy valamilyen tudattalan módon te magad idézted elő őket. Sőt, létüket folyamatosan táplálod ma is, ahogy egy ember például álmában újra és újra felkaparja és megfertőzi sebeit. Szüntesd meg magadban e veszélyes álomállapotot. Alkalmazd gyógyítására a másoknál felismert Igazság személytelen mértékét, amely szerint: az ember maga teremti sorsát, s a determináció ott végződik, ahol a mágia kezdődik.

Ha bölcsességre törekszel, rejtett magánügyeidben se szövetkezz a halállal. A középkori legendák ördöggel kötött szerződése nem más, mint titkos paktum a mulandósággal. A pillanatnyi sérelmek, mulasztások, veszteségek fölötti hosszas kesergéssel, átlényegülésedre kölcsönzött Időd aranyát vesztegeted el. Ez az értékes erő halhatatlanságod Művéhez szükséges. Ne költsd mellékes dolgokra!

Ne keress alibit esetleges mulasztásaid igazolására és sohase mondj le pótlásukról azzal, hogy végképp elkéstél vele! Az időnek nincs egyetlen olyan pontja sem, ahol ne lenne titkos ajtó az Örökkévalóságba, s te nem a múló éveknek, hanem e végtelenségnek dolgozol.

Hármas organizmusod egészségével törődj és ne múló kedvtelenségeiddel, mert ha rájuk koncentrálsz rögzülnek, jelentőségük központi problémává duzzad, s mint a bálvány minden idődet, devóciódat magának követeli. Ha szellemedet az Örök Valóság bizonyossága világítja át, lelki erőid egyensúlyba kerülnek. S ez a derűs benső egyensúly legyőzi fizikumod zavarait is.

Sohase méregesd a relatív idő mértékével, hány év sorakozik mögötted és mennyi van még előtted. E mérték a valóság felületének jelentéktelen részlete, egyedül tested gubójának változásait mutatja, de nem árul el semmit a gubóban extatikus átalakulásokban égő lényről, akiért e klauzúra létrejött. Ezzel az örökké átalakuló életcsírával állítsd helyre a kontaktust magadban, mert Ő a te legmélyebb titkod. Vele vagy azonos. Sorsod válságai és benső vívódásaid az ő teljes győzelméhez vezetnek.

Megismerésed viszonylatában a relatív idő nem más, mint fejlődések váltakozó alkímiai stádiumának jelzője, a kozmikus órán szüntelenül vándorló mutató, amely egy-egy fordulat befejezése után újrakezdi a nagy kört. Reggel, dél, alkonyat és éjszaka, s benső évszakaid egymást követő ciklusa különféle tapasztalatok fázisain vezetnek át. Mikor azonban e folyamatok mind lezajlottak, s a halhatatlan Mű elkészült, nincs szükség többé a mulandóság e mértékére.

A szubjektivitás a szellem átmeneti görcse a mulandóságban. Minél erősebben kötődik személyisége becsvágyaihoz, igényeihez, félelmeihez és sérüléseihez, egocentruma annál válságosabb és gyakoribb görcsrohamokban jelentkezik. E hurkot a lázadó tudattalan mozgatja könyörtelen vadsággal. Vond ki magad szorításából személytelen devóciód égi aspirációid emelkedő grádussorán keresztül, és nem tehet többé kárt benned!

Csak a személytelenség tesz képessé arra, hogy környezeted tagjainak szemszögéből is mérlegeld saját megnyilvánulásaidat és egész magatartásodat. S egyedül a szubjektív raszter eltüntetése oldja fel bosszúságaid, vagy önsajnáló keserűséged görcsét. Mert amint felismered embertársaid determinált viselkedési rugóit és megtalálod benned gyökerező okát, változtatni tudsz legdiszharmonikusabb viszonyaidon is. Ne felejtsd el: "Egy kézzel nem lehet tapsolni!"

Rengeteg szép szó, nagyszerű gondolat birtokosa lettél. Nemcsak földi, hanem mentális szférák pontos térképét is felrajzoltad. Aprólékos gonddal kezedbe adták égi utazásod leggyakorlatiasabb módszereit. E zarándokút, s főleg a valamikori boldog megérkezés vágya is fellobbant lényedben. Most már csak anyagi szférák bosszantó, vagy aggasztó gondjai próbálnak visszatartani e dimenzióvándorlás nagyszerű kalandjától, de már nem sokáig tudnak lenyűgözni. A Cél vonzereje erősebbé vált benned a föld akadályainál. El fogsz indulni a Nyílegyenes Ösvényen!

Fejlődésed mértéke nem útitársaid fejlődési fokozata: eredményei vagy kudarcai. Egyedül azt figyeld, elégedett vagy-e azzal, amit te magad elértél, s ezt egyedül érzelmi egyensúlyodon mérheted le. Ha minden zavaró, külső körülmény ellenére rövid intervallumokra ugyan, de elárad benned a Szattvikus Fény derűs biztonsága, gyógyulni kezdtél. Mentális laboratóriumod tégelyében megérik lassan halhatatlanságod arkánuma.

Ami a tiéd, azt nem kell bizonyítanod senkinek; még önmagadnak sem. Amint ezt a stádiumot elérted, nem sebezhet meg kritika többé. A mitikus sárkányvér a megismert Valóság biztonságából forr ki. Ezért kell fáradhatatlan szellemi erőfeszítéssel és okkult gyakorlatok mágiájával törekedned rá.

A fejlődés legveszélyesebb stádiuma a félúton való tétovázás. Mikor az ember fizikai és asztromentális határok között vándorol, anélkül, hogy teljes elhatározással rálépne valamelyik területre és minden erejével elkötelezné magát neki. Ilyen magatartással semmiféle feladatnak nem lehet eleget tenni. A megosztott, szétszórt energiák útvesztőbe vezetnek. Választanod kell tehát. De ha elhatároztad magad, azt az utat egész szíveddel, teljes energiáddal járd végig.

Ne engedd, hogy a hétköznapok apró bosszúságai és botlásai elfoglalják minden gondolatodat és mélybe húzzanak; ez is elementális-tudattalan demoniumod egyik csapdája. Mialatt személyiséged atavisztikus felvillanásai fölött ítélkezel, isteni egyéniséged hiába vár táplálékra. Tétlenségre kényszerül. Vele foglalkozz inkább: neki gyűjts, törekedj fáradhatatlanul vele együtt szellemed megvilágosodására. A Szattvikus Fény mágikus bűvölete múltad minden sötét árnyát elűzi lassan.

A világgal való összeütközésedben szubjektumod sebei sajognak: isteni éned magasságába nem érnek fel e sérelmek. Ahhoz, hogy lényed idegekkel átszőtt fizikai-érzelmi része is sebezhetetlenné váljék, gyulladtan érzékeny személyiségedet kell operáció alá vonnod, amely úgy védekezik az ilyenfajta gyógyító szándéktól, mint a gyermek, ha sérüléseit kezelni akarják. Ne hárítsd el magadtól orvosod kezét. Érintésével nem ő okozza a bajt: már meglévő, rejtett veszély okát akarja feltárni és megtisztítani benned.

Isten léte és a te léted nem különvaló. Idő és Örökkévalóság azonos dolgok. Ami elválasztja őket egymástól, te magad vagy. Csak az önmagadról szőtt képzetek kígyószorításából kell kiszabadulnod, hogy észrevedd, ott állsz a Csoda áradásában: eggyé lettél örökkévaló Önmagaddal.

Hányszor ébredtél súlyos lidércnyomástól verejtékezve és rémületed hányszor változott át ujjongássá, mikor rájöttél, nem igaz a sűrű borzalom, ami megkínzott és elhitetett. Álom volt. S milyen hálás voltál annak; aki artikulálatlan kiáltásodat hallva, válladra tette a kezét. Valaki most is ágyad fölé hajol a sötétben. Kelteget.

Aki képes arra, hogy önmagát feláldozza, nem válik áldozattá. Minden szolgálatoddal váltságdíjat fizetsz szabadulásodért.

Vedd használatba az asztrokémia és pszichomágia arkánumait. Szelídséggel győzd le az erőszakot, önfegyelemmel légy úrrá mások indulatain.

A súly amelyet fölemelsz, izmaidat erősíti. A szenvedés, amelyet elviselsz, lelki erődet fokozza. A szellemi erőfeszítés, amelyet kitartóan folytatsz, mulandó önmagad fölé emel.

Ne hidd, hogy minden mélységet meg kell járnod, minden szakadékba bele kell zuhannod ahhoz, hogy felemelkedj. Életed bármelyik pillanatát benső evolúciód kiindulásává teheted, ha a magasság isteni derűje erősebb mágnes benned Hadész káprázatainál.

"A gondolkodás magasabb nívón nem más, mint felületi irányok lényegükre való redukciója." (W. Charon) Életed eseményei, saját karaktered, s a körülötted lévő egész világ rejtjeles üzenetet sugárzik feléd. Ez a szimbolikus szöveg azonban számodra kibetűzhetetlen mindaddig; amíg megelégszel a maszkjával amely sokszor éppen az ellenkezőjét akarja elhitetni annak, amit valójában takar. Ideje, hogy kiemelkedj a puszta látszatok ijesztő zűrzavarából és saját sorsodra; a megismert metafizikai Igazság szintjéről tekints. Csak onnan láthatod meg az alattad fekvő táj fényből-árnyból szőtt hieroglifájának értelmét.

Sokszor tapasztaltad már, hogy ugyanazokra a belső provokációkra milyen különféleképpen reagálsz. Dühösen kirobbansz, fegyelmezed magad, vagy egyszerűen mosolyogsz rajta. Ezt asztromentális fényszinted határozza meg. Ha gondolataid, érzéseid depressziók sötét mocsarába merülnek, legegyszerűbb konfliktusaid is veszélyes krízisekké erjednek. Ettől a pillanattól kezdve azonban végy tudomást róla: égig érő lajtorja nyúlik le hozzád szellemed Szattvikus dimenzióiból; bármikor kimenekülhetsz kedélyed mélységeinek kárhozatából.

A látható és láthatatlan világegyetem valamennyi rezgése áthatol rajtad. Változó személyiséged olyan szűrőszerkezet, amely annak teremtő mágiáját sajátos tapasztalatok egy-egy részletére koncentrálja. Mivel azonban a biosz kiterjedéseit nem merev határok választják el egymástól, konzekvenciasűrítő élményeid színhelyét bármikor áthelyezheted magasabb fantáziasíkokra, ahol ezek a tapasztalatok nem annyira fájdalmasak, s évszázadok helyett, néha egyetlen kreatív vízió alatt érik el céljukat.

"Életfunkciók túlságos felgyorsulása akadályozza a mélységi érzékelést. A legintenzívebb szellemi élményekkel a lassított kozmikus percepció ajándékoz meg." Életed külső tempóját, szervezeted fokozódó feszültségeit csökkentened kell, különben elrohansz valódi célod, a Szattvikus Fény titkos forrása mellett.

Sűrű, anyagi formákat hiába akarsz csillagok fölé emelni, az alacsony természet törvénye földhöz béklyózza őket. A szilárd anyagot folyékonnyá, a folyadékot illanó párává kell transzmutálnod ahhoz, hogy felröppenjen keletkezése régiójába, a teremtő képzelet síkjára. Ennek az alkímiai folyamatnak öntudatlan mágusa voltál eddig. Az operáció következő fázisait már tudatosan kell végrehajtanod.

A hermetikus filozófia nem távolban csillogó ígéretekkel csalogat magához, hanem gyakorlati módszerek és élmények tényeivel ébreszt rá arra, hogy amit hosszú évekig valóságnak hittél, valótlanság, amitől rettegtél, tűnő rémkép, s szenvedéseid nagy része öncsonkítás volt.

Az intellektusban felgyújtott mantrák, ha Élő Tűz árama hatja át őket, ellenállhatatlan lendülettel valósítják meg tartalmukat.

Csak az önmaga fölé emelkedő ember léphet ki a világ erkölcsi és fizikai zsákutcájából, de saját karmája bilincseiből is.

Gigászi Armageddon szenvedő résztvevői vagyunk ma valamennyien. Ez a háború nem a földön kezdődött és a fizikai síkon sohasem lehet befejezni. Végső győzelmet egyedül az a harcos arathat e küzdelemben, akinek megvannak hozzá a transzcendentális, morális fegyverei.

A képzelet feszültségéből keletkeztek az anyag egyre sűrűsödő halmazállapotai. Az anyag titkos neve: "A kozmosz kővé dermedt emlékezete". De ahol a kötés történt, ugyanott rejtőzik az oldás varázslata. Gondolkodni annyi, mint mágiát gyakorolni.

A mágikus embernek megvan a hatalma hozzá, hogy önmagát a jelenségek világából, a mágikus okok régiójába emelje, számok és hangok titkos varázserejével. E varázserő szimbólumokban és analógiákban rejlik. Próbáld elolvasni az örök párhuzamok és képek univerzális jelbeszédét.

"Az emberek, akikből hiányzik a láthatatlan elem rettentően egyedül vannak egy bolygó felszínén, mely többé nem az égben forog. Elválasztó anyag került lelkük és saját maguk köré, az élet közé."

"A lélek olyan, mint az alvó, aki álma mélyén mérhetetlen erőfeszítéseket tesz, hogy megmozgassa a karját, vagy kinyissa a szemét."

A lelki felszabadulásra parancsolóbb alkalom ritkán kínálkozott emberiségünknek. Sőt ez az ajánlat pillanatonként erősebben hasonlít egy ultimátumhoz, ami sürget bennünket, ragadjuk meg az alkalmat.

"A kimondott szó - a Logosz - akkor tölti be mágikus szerepét, ha a lélek és a test alárendelt anyagi zűrzavarát elrendezi, s e szellemi rend által felszabadítja."

Aki nem tudja önmagát metapszichikai viszonylatból megérteni, az éppoly tehetetlen sorsával, mint benső folyamataival szemben. Legelső teendője ezért a világosságra törő embernek, hogy se belső, se külső önmagát ne interpretálja hamisan.

"A láthatatlan jóság olyan dolog, amelyet az emberek nem vesznek észre, s amellyel nem sokat törődnek; mégis a lényeket fenntartó legnagyobb erő rejlik benne."

"A jóságról nem tudni, honnan jön. Egyszerűen itt van és lelkünk küszöbén mosolyog. Nem védekezhetünk ellene. Akármennyire észrevétlen, vagy éppen azért, be kell engednünk őt, eleinte hitetlenül, csodálkozva, végül a világ harsányan tetszelgő dolgainál jobban megszeretjük őt."

A jóság sokszor egyetlen pillantásban vagy könnyben sem mutatkozik meg. Elrejtőzik titokzatos okokból, mintha tudná, hogy legönkéntelenebb mozdulatára halhatatlan dolgokat szülnek belőle."

"Minél jobban közeledik a lélek Istenhez, annál inkább visszariad a külső megmutatkozástól."

"Születésünktől halálunkig soha nem mozdulunk az Örökkévalóságból, Istenben bolyongunk, mint szegény holdkórosok, vagy mint a rabok, akik rémülten keresik a templomot, amelyben vannak."

"Szenvedni kell, hogy jók lehessünk. S néha kénytelenek vagyunk szenvedést okozni azért, hogy előhívjuk valakiben a rejtőző jóságot."

"A szerelmet sokszor nem viszonozza az, aki iránt érzik. A szeretet azonban mindig visszhangot hív a másikból, mert az emberi lélek semmire sem éhezik jobban, mint arra, hogy ezzel az isteni eledellel megetessék."

Az anyagelvű gondolkodás a folyamatos és összefüggő de háromnál több dimenzióban cirkuláló történések egy egy részletét véletlennek nevezi. Te már tudod azonban, hogy véletlennek nincs helye a világmindenségben. Ha felkutatod múltad és jelened összefüggéseit, hatalmat nyersz jövőd felett.

A kimondott szó élő erő, amely elhangzásának pillanatában hatni kezd és töltése szerint negatív vagy pozitív folyamatokat indít meg környezetedben. Vannak szavak, amelyeket nem lehet többé visszavonni. De vannak hallgatások, amelyeket még kevésbé bocsátanak meg azok, akik egy mindent feloldó és újrateremtő Szót vártak tőled. A megnyilvánult világ kezdetén a Logosz áll. S a megváltás kulcsa is szabadító Ige. Ezért kell megtanulnod és gyakorolnod a mantrák tudományát.

A hallgatás misztériuma az átfordulás misztériuma. A meditáló ember hallgat. Minél mélyebbre merül saját mikrokozmoszába, annál csendesebb. S amint a Nagy Titkot megközelíti, szemlélődésének extázisa teljesen széttöri a szavak gubóját. Állapotának sem neve, sem száma nincs többé.



Az áldozat ezotériája

A demonomágia így beszél az áldozatról, s ezzel az egyetlen mondattal feltárja az alámerült szellem egész tragédiáját:

"A démonkultuszban a legtitokzatosabb dolog az áldozat. Az áldozat által a démon folyton új vérhez és realitáshoz jut." (W. Charon) Ez történik a világ démoni hatalmasságaival, akik az emberektől szüntelenül élő erőplazmát, vért, idegenergiát kényszerítenek ki áldozatul. Ez történik saját szenvedélyéletünk démonaival, akiket sóvárgásainkkal és gondolatainkkal állandóan kiszolgálunk.

A Teomágia tanítása így hangzik (az idézetek a Bhagavad Gitából valók) :

"Az áldozat ad és teremt mindent. A lét titka az áldozatban rejlik."

"Minden lény lelke minden Isten lelke - az áldozat." Ezért az áldozatot bemutató pap hatalma korlátlan.

A Bhagavad-Gitá így zengeti meg az áldozat halhatatlan zsoltárát:

"Én vagyok az áldozás. Én vagyok az áldozat. Én vagyok az Ősöknek áldozó. Én vagyok az égő fű és a mantram. Én vagyok a vaj. Én vagyok a tűz és az az égő áldozat Én vagyok."

"Kik csak engem imádnak, kik másra nem gondolnak, az ilyen mindig összhangban lévőnek teljes biztonságot adok."

"Kik a fénylő Lényeket imádják, azokhoz mennek - az ősökhöz, a Pitrikhez mennek az ősöket imádók. Kik az elementáloknak áldoznak, az elementálokhoz jutnak. HOZZÁM jönnek a NEKEM áldozók."

"Bármivel foglalkozzál, bármivel táplálkozzál, bármit áldozzál, bármit ajándékozzál, bármily lemondást gyakorolj, óh Kauntéja, mindezt NEKEM ajánlva tedd. Így felszabadulsz a tettek bilincseitől, mely jó és rossz gyümölcsöt hoz. A lemondás jógája által eléred a harmóniát. Ha szabad leszel, HOZZÁM jössz."

"Szegezd REÁM elmédet, bízzál BENNEM, áldozz NEKEM, borulj le ELŐTTEM, így összhangba jutsz az ÖNVALÓVAL s mindenek feletti célodat, ENGEM elérsz."


 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 12:19:38, szerda
 
  Versek, szemelvények



* * *



A szeretet

Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek.
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának,
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.

Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is. Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek;
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján.

Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az Élet szívének egy darabjává váljatok.

Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,
Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérűjéről
Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Amikor szerettek, ne mondjátok: "Isten a szívemben lakik"; mondjátok azt: "Isten szívében lakom".
És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.

A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.
De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakában zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért, mely szeretetre virrad;
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.

Kahlil Gibran

\



A Hang

Az általatok érzékelhető és nem érzékelhető anyagi világotok szinte üres. De nem mondható el ugyanez a szellemvilágról.

A világmindenség nagyon is be van népesítve azokkal a szellemi lényekkel, akikkel bár kapcsolatba kerülhettek, de érzékszerveitek nem erre vannak hangolva.

Ez a szinte anyagban szegény, de szellemekben óriási módon gazdag világmindenség éppen a Vízöntő jegyében fordul rá különös módon e szellemvilágra, amelynek gondolatainak töredéke sűrűsödött egykor anyaggá.

Annak a lelki-szellemi kibontakozásnak, mely előtt áll a világmindenség, előszelét érezni lehetett már a hetvenes évek felé. Ez a lelki-szellemi ébredés éppen a Vízöntővel folyammá duzzad, s bizony a fölkínált lehetőségek veszélyt is hordoznak magukban. A veszély pedig a parttalanság.

Tudnotok kell, hogy Én csak belülről vagyok képes fényesíteni. A Vízöntő éppen azt teszi jobban lehetővé számotokra, hogy a látszat mögé lássatok, s jobban át tudjátok élni azokat a mélységeket, melyek az Én békémet, örömömet hordozzák.

A Vízöntő tehát nagyobb lehetőségeket arra, hogy Velem és egymással kifelé is hatékony, vonzó kapcsolatokat tudjatok kiépíteni. De csupán a lehetőséget adja. Helyettetek nem, csak értetek, miattatok. Az nem érdekes, ki, mikor és hogyan járatott le Engem önmagában és mások előtt a múltban. Az a fontos, hogy vonzókká váljatok a jó szándékú emberek felé.

Megmarad tehát a döntéstek és az ezzel járó felelősségtek is. A Vízöntő csillagkép nagyon felfokozza a világmindenséget benépesítő szellemvilág felétek irányuló hatékonyságát, s így tisztultabb szemekkel, sőt LÁTÓ szemekkel láthatjátok meg, hogy milyen irányt kell vennetek. De az igazi vezérlő kalauz kell, hogy a Lelkem maradjon.

A Vízöntőben nemcsak SZEMEK fognak rendelkezésetekre állni a látásra, hanem nagyobb ERŐ is, hogy valóban képesek legyetek a meglátott jó megtételére. De erre kényszerítve nem lesztek, (...) kevésbé lesztek akadályozva a jó megtételére. Ilyen értelemben igaz, hogy a Vízöntőben nem csak látástok tisztul, hanem csökken az Engem elhomályosítani akaró külső és belső kényszer ereje is, s így könnyebben tudtok dönteni Mellettem.

Adjatok hálát mennyei Atyátoknak, hogy ebben a korban élhettek. Köszönjétek meg, hogy így dönthettetek. Köszönjétek meg azt a szerepet, amelyet vállalhattatok, s mely szerephez minden kelléket megkaptatok, hogy tökéletesen átélhessétek saját örömötökre és az egész szellemvilág örömére.

A HANG-ból

\



A zarándok

A zarándok fáradhatatlan lépéseitől egyre szélesebb az ösvény, a hazavezető út. Ez az út soha nem sötét, az előttünk járók fénye addig világítja meg a számunkra következő útszakaszt, ameddig benső szemünk ellát... Nincs tehát alkalom bármit is elrejteni, a sötétség fátyolával eltakarni.

Az Út soha nem üres, soha nem magányos, még ha néha úgy is érezzük.

Nincs sietség, nincs sürgetés. Nincs vesztegetni való idő...

Ezt valahol minden zarándok érzi, ezért ki-ki a maga képessége szerint iparkodik. Néhányan már messze elöl haladnak. Őket követni lehet. Mások leszakadtak tőlünk... Ők majd bennünket követhetnek...

Soha senki nem vándorol egyedül


A zarándoknak három dolgot kell kerülnie:

- Nem viselhet csuklyát, vagy fátylat, amely mások elől elfedi arcát,

- Nem vihet magával olyan kulacsot, amelybe csak saját ivóvize fér...,

- Nem vihet a vállán olyan botot, amelynek nincs kampója.

A fentieket ki-ki értse úgy, ahogy akarja...


Minden zarándok magával kell hogy vigyen az Útra:

- Egy edényben parazsat, amelynél társai megmelegedhetnek,

- Egy lámpást, mely szívét világítja meg, hogy társai olvashassanak benne,

- Egy erszény aranyat, amelyet nem szór el az út mentén, hanem eloszt társai között,

- Egy lepecsételt urnát, melyben minden aspirációját hozza, hogy lába elé vesse majd annak, aki a Küszöb előtt vár rá...

A fentieket ki-ki értse úgy, ahogy akarja...

\



Gnóthi szeauton: Ismerd meg önmagadat!

A delphoicától jóslást kértek az emberek, a jövendőjükre, a sorsukra voltak kíváncsiak. A jós azt felelte: Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, s jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is. Ez a "gnóthi szeauton" igazi értelme.

\



Szükséged van rám? Itt vagyok!

Te nem láthatsz engem, de Én vagyok a fény, ami téged láthatóvá tesz.
Te nem hallasz engem, de Én a hangodon beszélek.
Te nem érzel engem, mégis Én a kezed ereje vagyok.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy az utamat nem érted.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy művemet nem ismered fel.
Én nem vagyok földöntúli jelenség, Én nem vagyok misztérium.
Csak egy teljes belső nyugalomban, túl minden személyiségen tudod meg,
hogy Én vagyok és csak mint érzést, mint hitet tapasztalod,
de mégis itt vagyok, mégis hallok, és mégis válaszolok.
Ha szükséged van rám, akkor Én itt vagyok, ha Te engem megtagadsz,
akkor is itt vagyok, ha félsz, akkor is itt vagyok.
Itt vagyok, ha imádkozol, és akkor is ha nem imádkozol.
Én benned vagyok és Te Énbennem.
Csak tudatodban lehetek Tőled elválasztva, mert csak a tudatodban
létezik a TIÉD és ENYÉM fogalma
de mégis, a tudatodban tudsz engem megismerni és átélni.
Engedd el a romboló félelmet a szívedből.
Ha Te már nem állsz a saját utadban, akkor megtalálsz.
Egyedül nem tudsz semmit sem csinálni, de Én tudok mindent
és Én mindenhol vagyok.
Ha a jót nem akarod látni, az akkor is itt van, mert Én itt vagyok.
Itt vagyok, mert itt kell lennem, mert vagyok.
Csak bennem van a világnak értelme.
Csak általam nyer a világ testet.
Csak általam megy a világ előre.
Én vagyok a törvény, amin az élőlények mozgása és fejlődése nyugszik.
Én vagyok a szeretet, ami a törvény testesülése.
Én biztonság vagyok. Én békesség vagyok, egy vagyok veled.
Én vagyok az egység.
Én vagyok a törvény, ami szerint Te élni tudsz.
Én a szeretet vagyok, amiben Te bízhatsz.
Én akkor is vagyok, ha Te nem látsz, Én nem hagylak el.
Ha hited bennem meginog, én bízom benned, mert én ismerlek és szeretlek.

SZERETLEK TÉGED ÉS VELED VAGYOK!

\



Szeretet

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Békében és harmóniában élek mindenkivel, akit ismerek.
Lényem középpontjában a szeretet végtelen forrása van.
Hagyom, hogy ez a szeretet a felszínre törjön.
Megtölti a szívemet, a testemet, a szellememet,
a tudatomat, egész lényemet,
szétárad belőlem minden irányban,
majd visszatér hozzám megsokszorozva.
Minél erősebb bennem a szeretet,
annál erősebben kell szeretnem.
Kifogyhatatlan a készlet.
Akkor érzem jól magam, ha szeretek,
így nyilvánítom ki belső örömömet.
Szeretem magamat;
ezért szeretettel viselem gondját testemnek.
Tápláló ételekkel és italokkal látom el,
szeretettel ápolom és öltöztetem,
a testem pedig szeretettel
viszonozza gondoskodásomat:
egészségtől s energiától duzzad.
Szeretem magamat;
ezért kényelmes otthonban élek,
amely kielégíti igényeimet,
ahová mindig öröm hazatérnem.
A szobákat a szeretet rezgéseivel töltöm meg,
hogy aki csak belép, magamat beleértve,
érezze ezt a szeretetet, és részesüljön
gyógyító erejében.
Szeretem magamat; ezért olyan munkát végzek,
amelyben örömemet lelem, amelyben kamatoztathatom
alkotóképességemet és tehetségemet.
Olyan emberekkel és emberekért dolgozom,
akiket szeretek, és akik szeretnek engem,
munkámat pedig jól megfizetik.
Szeretem magamat; ezért a szeretet jegyében
élek és gondolkodom, hisz tudom,
amit embertársaim felé nyújtok,
azt megsokszorozva visszakapom.
Csak kedves emberekkel találkozom,
hisz bennük saját magamat látom.
Szeretem magamat;
ezért megbocsátok s elengedem a régi sérelmeket,
csak így lehetek szabad.
Szeretem magamat; ezért teljesen a jelenben élek,
minden perc szépségét felismerem, és a jövőmet
fényesnek, boldognak, biztonságosnak tudom,
mivel az Univerzum szeretett gyermeke vagyok
és a Világegyetem szeretettel viseli gondomat
most és mindörökké.
Világomban minden rendben van.

\



Meghallgatott imádság

Erőt kértem az Úrtól, -
s ő nehézségeket adott,
melyeken megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam, -
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam, -
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.

Bátorságot kértem, -
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.

Szeretetre vágytam, -
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
hogy segítsek rajtuk.

Kegyes jóindulata helyett
alkalmakat kaptam a jóra.

Semmit nem kaptam, amit kértem,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Meghallgatta imádságomat!

Ismeretlen szerző

\



Pál 1. levele a Korinthusbeliekhez:

13. rész

1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.

2. És ha jövendőt is tudok mondani, és minden titkot és tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

4. A szeretet hosszú tűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel,

5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,

6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:

10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.

11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.

12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.

13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet."

\



ELŐSZÓ

Gyötrelmes, ugyanakkor csodálatos a kor, amelyben élünk. A vízöntő kora olyan kesztyűt dob a harmadik évezred embere elé, amelynek kihívását - egyénenként és kollektíven - valamennyiünknek fel kell vennünk. Nem kevesebbről van itt szó, mint a Föld - e lélegző, élő organizmus - megőrzéséről vagy megsemmisüléséről, s ezzel együtt büszke, de megtépázott fajunk, a homo sapiens túléléséről. Előttünk egyetlen generáció sem élt még ekkora változásokat ilyen rövid idő alatt, soha nem billegett még az emberi lét ilyen vékony kötélen, ekkora mélységek felett. Mi lesz velünk? Az öröknek hitt világuralom illuziójából a semmibe süllyedt Atlantisz sorsa vár ránk is? Vagy a végveszedelem ostorcsapásaitól felébred végre évezredes zsibbadtságából a szuverén emberi lélek, s a kín sötétségéből sikerül kiizzadnunk a legmagasabb tudás fényes gyöngyszemeit? Eltűnünk nyomtalanul a kozmosz örökmozgó malmaiban? Vagy megszületik végre a vízöntő korának embere, a homo noeticus? Ennyi a tét - s szorongatóan kevés az idő a döntésre.


Zajlik a csendes forradalom az emberi elmékben, emelkedik a kollektív emberi tudatszint. Úgy tűnik, valahol lényünk mélyén egyre többen érezzük a végső kihívást, s végső lehetőséget. De olyan messzire vándoroltunk a tudás forrásától, lelkünk igazi otthonától, oly fölényesen dobtuk el régi korok kipróbált irányjelzőit, úgy megszédültünk a fizikai világ előttünk megnyíló csodáitól, hogy nem vesszük észre: a legalsó lépcsőn próbálunk fészket rakni a csúcs helyett! De még van remény. Bölcs tanítók, szelíd üzenethozók dolgoznak velünk itt a fizikai síkon éppúgy, mint magasabb dimenziókban. Ébresztenek, vezetnek, tanítanak. Hatalmas harc folyik az emberiség jövőjéért.

Bistey Zsuzsa
Bevezető a Wictor Charon: Az ember két élete c. könyvhöz

\



Az öröm

Menjetek földjeitekre és kertjeitekbe, és meglátjátok majd, hogy a méh örömmel gyűjti a virágok mézét, ám a virág is örömmel engedi át a mézét a méhnek.

A méh számára a virág az élet forrása, és a virág számára a méh a szeretet követe, és mindkettőjük számára, méhnek és virágnak egyaránt, örömöt adni és kapni egyszerre szükség és boldogság.

Kahlil Gibran

\



A szeretet kapujában

itt állsz
a szeretet kapujában
beszippant a szél
ez soha nem ér véget
ha lábam egyszer
nálad földet ér.

Győry Zsuzsa

\



Szeretlek benneteket

"Ekképpen a ti mennyei Atyátok
sem akarja, hogy egy is elvesszen
a kicsinyek közül. "
(Máté 18,14.)

Mert hallám a Hangot, amely ezt mondja:
"Cselekedjétek Isten igazságát!
Világosodjon meg tibennetek
az Én igazságom, minekutána
magatokban felfedeztek Engem, mert
haragom kegyes az Úr gyermekeivel!
Látlak, és ti láthattok Engem, mert
Én vagyok a Szeretet, az Egyetlen
Örök Igazság, a Fény, az Erő, Én,
Mindenek Ura és Teremtője!
Ezt lássátok, ezt tanítsátok!
Mert van, aki Engem megtalál. És aki
Engem megtalál, annak eljövök.
Mert Én vagyok ő, és ő Bennem,
Általam; Egy, míg akaratom benne
meg nem változtatom.

Ne feledjetek el a nehéz órákban
hinni magatokban! Találjatok Rám,
hogy boldog legyek tibennetek!
Vigyázzatok! Jönnek majd nehéz idők,
s az ég a földdel egybeszakad. De Én
megismerem az Én szeretett gyermekeimet
Magamban. Köszöntöm Magamban a benned lévő Istent, mert minden ÉN VAGYOK!
Szeretlek benneteket Ti, Bennem éltek."

\



Virág a falrepedésben

gyökerestől kitéplek én -
de ha meg tudnám érteni, hogy mi vagy,
gyökerestül-mindenestül, egészen:
Istent meg az embert is érteném.

Tennyson

\



ÜNNEP ÉS KÖZÖSSÉG

Részletek Hamvas Béla: Láthatatlan történet
Ünnep és közösség c. munkájából


... A gazdagságot, örömet, tudást, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős.

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.

Ahhoz, hogy az ember a hétköznap isteni közönségességet és józan mitológiáját észrevegye, fáradhatatlannak kell lennie, nem szabad elfásulnia, s egy pillanatra sem szabad unatkoznia; nem szabad kieresztenie kezéből az időt. Mindig van ok részvétre, csodálatra, segítségre, nevetésre.

... Az áldozat, mondja Baader, teszi lehetővé az ember számára a belépést a közösségbe. Áldozata a közösséget megújítja.

Így teremti meg a szabad érintkezést azzal a világgal, amely e megújítás nélkül zárva maradna. Az áldozat az embert a magasabb világ határán átemeli.

... Közösség egyes-egyedül csakis abban a létben van, amelyet az ember számára az áldozat megnyit: az emberfölöttiben. Minden ember közös léte nem az anyagban, a szellemben, a vallásban, a morálban van, hanem Istenben. Ha az emberek anyagban, morálban, fajban, szellemben találkoznak, mihelyt a nyelv, az anyag, az állam, a szellem feloldódik, a közösség megszűnik. Végleges egybeolvadás csak az isteni létben lehetséges. Ez a közösség az igazi. Ez a közösség az egyedüli. Ez: a közösség. Minden Istenen kívül megalapozott közösség csak küzd az ellen, hogy az emberiség Istenben találkozhasson.

Az ünnep az áldozat napja. A közösség kezdete, mikor az emberben felébred a tudat: nem vagyok egyedül, és minden ember sorsával elszámolni tartozom. A közösség megvalósulása, amikor az áldozat az utat az isteni létbe szabaddá tette. Az ünnep az áldozat napja, az emberiség találkozása az isteni létben.

A hétköznap egyszerű, csendes, profán józanságában az Én, aki csak önmagát akarja, egyedül akar lenni, s minden tudást, örömet magának akar megtartani, megvan és él. Az ünnepen azonban meg kell halnia.

Az ünnepről általában két mozzanatot emelnek ki: hogy a hétköznap értelme itt lepleződik le, s hogy a légkör isteni jelenléttel telik meg. De a hétköznap értelme azért nyílik meg, és a légkör azért telik meg isteni jelenléttel, mert az isteni léttel való közösség itt teljesül. Ezt a teljesülést az áldozat teszi lehetővé. Ha az áldozat nem lenne, az isteni lét az ember számára le lenne zárva. Az áldozat pedig nem egyéb, mint a külön, egyéni, magányos emberi Én levetése. Amikor az ember egyéni Énje megsemmisül, az áldozat percében, az út az isteni létbe szabaddá válik. Amikor pedig a többi emberrel a magasabb létben találkozik, kilép a szenvedésből. Ez az ünnep a közösség. Az ünnep minden ember közössége abban az isteni létben, ahová az ember csak Énjének feláldozása árán jut el. Ezért ünnep a kollektív lét megvalósulása. Minden közösség ünnepi. Ezért beszél Hölderlin festliche Gemeinschaftról. Nincs is más ünnep, csak a közösségé. A hétköznap az Én-ek nyüzsgése.
Az ünnepen csak az isteni létbe emelt emberiség él közösen és együtt.

\



A TÜKÖR TÖRVÉNYEI

1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, "én jobban csinálnám", megváltoztatnám stb. AZ ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb. - AZ NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM. Ilyenkor az EGO sérül, mert az EGO-m erős.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem érint, AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

\



LÉGY ÖNMAGAD

Légy magad, légy önmagad!
Küldöz a szó, hív a hang.
Légy magad, légy önmagad!
Bátran bontsd ki szárnyadat.
Légy magad, légy önmagad!
Tűzd ki, küzdd ki sorsodat.
Légy magad, légy önmagad!
Se szebb díj, se nagyobb rang.
Légy magad, légy önmagad!
Égj, lobogj, szórj lángokat.
Légy önmagad!

Bodosi György

\



A Nyolcrétű Nemes Ösvény

(árjástángika-márga)

1. helyes felismerés (szamjadristi)
2. helyes elhatározás (szamjakszamkalpa)
3. helyes beszéd (szamjagvák)
4. helyes tett (szamajkkarmánta)
5. helyes életmód (szamjagádzsiva)
6. helyes gyakorlás (szamjagjájáma)
7. helyes gondolkodás (szamjakszmriti)
8. helyes meditáció (szamjakszamádhi)

\
Hátra Kezdőlap Előre
 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 12:07:04, szerda
 
  A MINDENT LÁTÓ SZEM



A kereszténység és szabadkőművesség egyik közös szimbóluma a háromszögbe írott héber tetragramm (jhvh), vagy olykor csupán egy jod, a tetragramm első betűje, mint az egész rövidítése, amely principális jelentőségénél fogva önmagában is egy isteni nevet alkot, sőt - bizonyos tradíciók szerint a legelsőt. A jodot néha egy szem helyettesíti, ezt általában a "Mindent látó szem"-nek nevezik (the all-Seeing Eye). A jod és a szem hasonló alakja valóban alkalmas erre az asszociációra.

Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy az a háromszög, amelyről itt szó van, mindig középponti helyet foglal el, és ezenfelül a szabadkőművességben pontosan a nap és a hold között helyezkedik el. Ebből már következik, hogy a háromszögbe helyezett szem nem lehet olyan alakú, mint a közönséges jobb vagy bal szem, mivel az Univerzális Embernél (amennyiben a makrokozmosszal azonosul) a napnak ténylegesen a jobb, a holdnak a bal szem felel meg. Ahhoz tehát, hogy a szimbólumot helyesen értelmezzük, ennek a szemnek "frontálisnak" vagy centrálisnak kell lennie, más szóval ez a "harmadik szem", amelynek hasonlósága a joddal így még szembetűnőbb. Ez az a harmadik szem, amely mindent lát az örök jelen tökéletes egyidejűségében...

Az álló háromszög valójában a Princípiumra vonatkozik, amikor azonban a visszaverődés által megfordulva nyilatkozik meg, azt a látszatot kelti, mintha a benne levő szem felé irányulna, azaz a Princípium fordulna a manifesztáció felé; ilyenkor a "mindenütt jelenlévő" általános értelméhez még a "gondviselés" jelentés is járul. Egyébként, ha ezt a visszaverődést az emberre vonatkoztatva szemléljük, észre kell vennünk, hogy a fordított háromszög nem más, mint a szív geometrikus sémája; közepében a szem pedig pontosan a "szív szeme" (aynul-qalb az iszlám ezotériában), annak valamennyi következményével. Sőt mi több, egy más ismert kifejezést kell a fentiekhez csatolni: a "nyitott szív"-ét. Ez a nyíl, vagy szem, vagy jod szimbolikusan sebként is ábrázolható. Emlékezzünk Saint-Denis d'Orques sugárzó szívére..., akinek sebe láthatóan jod formájú.

De még ez sem minden. Ugyanakkor, amikor a jod a "szív szemét" ábrázolja, egy másik hieroglifikus jelentése a "csíra", amely a szívben szimbolikusan gyümölccsé alakul át; ezt mind makrokozmikus, mind mikrokozmikus jelentésében értelmezni lehet. Ez utóbbi értelmezése szerint - az emberre alkalmazva - a "harmadik szemet" vonatkozásba lehet hozni a luzzal, amelyben a "frontális szem" és a "szív-szem" két különböző lokalizációt képvisel, és amely a "mag"-ot vagy a "halhatatlanság csíráját" jelenti. Bizonyos tekintetben igen jelentős még, hogy az arab aynul-khuldb kifejezés két értelmet rejt. Az egyik a "halhatatlanság szeme", a másik a "halhatatlanság forrása". A legenda szerint a halhatatlanság e folyadékát Arimateai József fogta fel a Graalban. Végezetül emlékeztetünk arra, hogy a kehely maga a szív egyenértékű szimbóluma, s mint a szívet, hagyományosan a kelyhet is a fordított háromszöggel sematizálják.

René Guénon



BÚCSÚ A FILOZÓFIÁTÓL

A filozófiának akkor fordítottam hátat, amikor képtelen lettem Kantban az emberi gyengeségnek valami nyomát is felfedezni, s az igazi szomorúságnak még árnyát se: sem Kantnál, sem a többi filozófusnál. Zene, misztika, költészet tekintetében a filozofálás lefokozott élethév, kétes mélységet árul el, s az ilyesminek csak a gyávák és langyosak szemében van tekintélye. A filozófia egyébként, lévén személytelen izgalom és menekülés vérszegény eszmék oltalmába, mindazoknak mentsvára, akik az élet zabolátlan lendületétől visszarettennek. A filozófusok többsége általában jól végezte: ez a legfőbb érv a filozófia ellen. Szókratész halálában sincs semmi tragikus: egy félreértés, egy pedagógus vége. És az a Nietzsche, akinek elméje elborult: a költő és a látnok volt, extázisait vezekelte le, és nem következtetéseit.

Magyarázatokkal nem lehet kijátszani az egzisztenciát, mert azt csak viselni lehet, szeretni vagy gyűlölni, bálványozni vagy rettegni tőle, a boldogságnak és irtózatnak abban a váltakozásában, amely maga a lét ritmusa, hullámzása, disszonanciája, hol keserű, hol ujjongó szenvedélye.

Kit ne ért volna meglepetésszerűen vagy kényszerűen olyan cáfolhatatlan kudarc, amikor imára emelte kezét, hogy aztán üresebben ejtse vissza, mint akár a filozófia válaszai.

Azt mondhatjuk, a filozófia hivatása óvni bennünket - amíg csak a sors kénye nem vet a zűrzavar sodrába, de csávában hagy, mihelyt kénytelenek vagyunk belevetni magunkat. Lehet ez másképp, mikor látjuk, hogy az emberiség szenvedése mily kevéssé hatolt be a filozófiába? A filozófia művelése nem termékeny, csupán tiszteletre méltó. Az ember mindig büntetlenül lehet filozófus: sors nélküli foglalkozás, amely a semleges, üres órákat terjedelmes gondolatokkal tölti meg, órákat, amelyek szembeszállnak az Ótestamentummal, Bachhal, Shakespeare-rel. És vajon ezek a gondolatok testet öltve felérnek-e Jób siralmának egyetlen lapjával, Macbeth rettenetével, vagy egy kantáta fenségével? Az ember nem vitatja az univerzumot - az ember kimondja. A filozófia pedig nem mondja ki. A valódi problémák csak akkor kezdődnek, amikor az ember a filozófiát áttekintette és kimerítette, amikor e hatalmas kötet utolsó fejezetéhez ér, ahol az Ismeretlen előtt való lemondás jeleként ott a végpont - ott, az Ismeretlen előtt, amelyben minden pillanat gyökerezik, és amellyel küzdenünk kell, mert az természetesen sürgetőbb, fontosabb, mint a mindennapi kenyér. A filozófus itt csávában hagy: a szerencsétlenség ellensége, józan és elővigyázatos, mint a ráció. És mi itt maradunk egy-egy régi pestises társaságában, egy költőében, aki minden elragadtatás ismerője, egy muzsikus társaságában, akinek fensége a szív szféráin áthatol. Valóságosan csak a filozófia végeztével, annak romjai felett kezdünk élni, amikor megértettük rettentő semmisségét, és azt, hogy hiábavaló oltalmát keresnünk, segítséget nyújtani nem fog.



ELSŐ LÉPÉS A MEGSZABADULÁS FELÉ

Ahhoz, hogy lényeges tapasztalatra tegyünk szert, vagy a dolgok merő látszatától függetlenné váljunk, nem szükséges a nagy problémák felvetése; bárki képes Istenről értekezni, vagy metafizikai mezt ölteni magára. Az olvasmányok, a beszélgetések, a semmittevés mind hozzásegítenek. Semmi sem általánosabb, mint az álnyugtalan - mert mindent meg lehet tanulni, még a nyugtalanságot is.

Létezik azonban valódi nyugtalan is, a természettől fogva nyugtalan. Arról lehet felismerni, ahogyan a szavakra reagál. Felismeri-e hiányosságukat, szenved-e előbb kudarcuktól, majd ujjong-e? Ha igen, kétségtelen, hogy felszabadult, vagy felszabadulásra kész szellemmel állunk szemben. Mivel a szavak kötnek a dolgokhoz, nem tudunk tőlük megszabadulni, ha előzőleg nem szakítunk velük. Aki a szavakra épít, ismerjen bár minden bölcsességet, szolgaságban és tudatlanságban marad. Ezzel szemben, ha fellázad ellenük és borzadva fordul el tőlük, közeledik a megszabaduláshoz. Ezt az irtózatot nem lehet megtanulni, nem lehet átadni, lényünk legmélyéből csírázik ki. Egy szegény elmeháborodott, aki hányattatásainak forgatagában egyszerre csak ráérez, közelebb jut a valódi tudáshoz, és "felszabadultabb", mint a megrázkódtatásra képtelen filozófus. A filozófia ugyanis korántsem küszöböli ki a lényegtelent, sőt, vállalja és tetszeleg benne: nem arra irányul-e minden erőfeszítése, hogy megakadályozza a ráébredést a szó és a világ kettős semmiségére?

M. Cioran
 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 12:05:00, szerda
 
  SZENVEDÉS ÉS FORMA



A keresztény emberben keresztezik egymást azok az erők, amelyek egyébként kiegyenlítődni látszanak. A kereszténység nem adja meg a kiegyenlítődés menedékét. Ellenben valamennyi ellentétes erőt felszívja magába, és a keresztény embert azok középpontjába állítja és ez a középpont - annak, aki ott áll - egyúttal maga a kezdet. A kereszt nem tagadja meg és nem is semmisíti meg az ellentéteket, hanem formává alakítja. Formát hatalmi szó nem teremthet, mert a forma nem külső kényszer, hanem alakítást, felépítést kíván. A forma arra vár, hogy megformáltassék. A keresztény ember útja minden pillanatban keresztút. A zsidó élettel, amely minden pillanatban célnál volt, az állam versenyez a maga szüntelen célkitűzéseivel, s azzal a harci jelszóval, amelyet mindig újra belekiált a térbe és időbe: eddig és ne tovább! Az örök nép örökkévalóságát túlharsogják más népek fegyverbe öltözött korszakai. A keresztény ember keresztútjával versenyre kel a lélekben még egy hatalom, az egyetlen, amely szintén nem tagadás által akarja legyőzni az ellentétet, hanem a forma által: ez a művészet. Mindjárt kezdetben segítségére volt a léleknek abban, hogy a keresztútra lépjen. Hiszen már egy fél évezrede volt annak, hogy Prométheusz a sziklafalon függött, amikor a Golgotán felemelkedett a kereszt.

A művészet is csak úgy győzi le a szenvedést, ha formálja, nem pedig ha megtagadja. A művész annak tudja magát, akinek megadatott, hogy elmondhassa: mitől szenved. S egyúttal benne él az első ember némasága is. Nem próbálja "elhallgatni" szenvedését, de nem is akarja "világgá kiáltani": hanem megjeleníti. S a szenvedés megjelenítésében feloldja azt az ellentmondást, hogy ő maga és a szenvedés egyszerre jelen vannak. Feloldja anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben megcsorbítaná. Tartalmát tekintve minden művészet tragikus, mert a szenvedést jeleníti meg; még a komédiát is az élet állandó nyomorúsága, létünk folytonos hiányérzete hozza létre. A művészet tartalmában tragikus, de formájában minden művészet komikus, mert még a legiszonyúbbat is bizonyos romantikus-ironikus könnyedséggel - csak éppen, hogy megjeleníti. A művészet mint megjelenítés, egyszerre tragikus és komikus is. És a nagy megjelenítő valóban olyan, amilyennek Agathón győzelmi lakomáján a hajnali szürkületben megmutatkozik: komikus és tragikus egyszerre. A művészet janus-természete, amely az élet szenvedéseit megnehezíti és egyidejűleg segít az embernek abban, hogy elviselje, ez teszi őt életünk útitársává. Megtanítja az embert, hogyan győzze le a szenvedést anélkül, hogy elfelejtené. Mert az ember nem felejthet, lelkében állandóan emlékeznie kell. Osztályrésze a szüntelen szenvedés és a szüntelen vigasz. Isten megvigasztalja őt mindazokkal együtt, akik szűkölködnek a vigaszban. A gyászoló könnyeit letörli annak arcáról és minden arcról. De ott fénylenek ezek a könnyek tovább a szemekben addig a napig, amíg eljön minden dolgok nagy megújulása. Addig a vigasztalanság az ember vigasza. Addig a lélek a szenvedésben frissül fel. Addig a megújulás az önfenntartásban van. Addig új erőt gyűjt a régi napok emlékeiből. Nem az elmúlt örömökből, csak az elmúlt szenvedésekből meríti a lélek a boldogságot minden időben. Így újul meg önmagában. És az életnek ezt a gyűrűjét maga a művészet kovácsolja.

Valóban úgy tűnik, mintha a művészet a kereszt helyébe lépne. Mi szüksége lehet már a léleknek a keresztre, ha önmagából merít erőt és megújulást? Igen, önmagában hordja a gyűrűt, amelyet a művészet neki ötvözött, de kemény fémabroncsként hordja a szíve körül. Ennek az abroncsnak fel kell pattannia, hogy a lágy szív újra együtt doboghasson minden szív ritmusával. Mert a művészet minden embernek csak a maga külön keresztjét adta meg. S azt is, aki nem gyűlöletet ivott a szeretet mélyéből, azt is csak arra tanította, hogy csodálkozó szemmel megpillantsa a pusztában szomjazó mellett a források ezreit. De nem tette láthatóvá számára a vele egyazon pusztában szomjazók ezreit. Nem tanította meg őt a közös keresztre. Ezt a pogány származású magányos lélek, akinek a vérében nem kering létünk közösségének végső egysége, csak a Golgotán pillanthatja meg. Csak ama kereszt alatt ismerheti fel, hogy az ő lelke egy minden lélekkel. Ekkor a szíve körül meghasad a művészi abroncs, amely nagy fájdalommal szorította; mert valami drága kincs mindezideig elátkozva feküdt a kút mélyén. És most, amikor a saját fájdalma helyébe és minden emberben az ő maga fájdalmának helyébe az egyetlen hasonlíthatatlan fájdalom lép, lélekről lélekre fonódik az abroncs. S a lélek, amely a kereszt alatt állván, az örök fájdalomból nyert örök üdvöt, elfelejti, hogy a lét és a megújulás körforgását csupán a saját szívében keresse, ahol a művészet adja meg annak ritmusát. Belső lényében most már maga is részt vesz az örök szenvedés és örök boldogság körforgásában, amely annak szívét járja át, aki a kereszten oly sokakért, és őérte is megszenvedett.

Franz Rosenzweig



A METAFIZIKAI KÉRDÉS

A bölcselet - az egészséges emberi értelem szemszögéből tekintve - Hegel szerint a "fordított világ". Ezért vállalkozásunk sajátossága előkészítő magyarázatot tesz szükségessé. Ez viszont a metafizikai kérdezés kettős sajátosságából fakad.

Először is minden metafizikai kérdés mindig a metafizika problematikájának összességét öleli fel. Mindig magáról az egészről van szó. Azután minden metafizikai kérdést csak úgy lehet feltenni, hogy a kérdező mint olyan elválaszthatatlan a kérdéstől, azaz benne áll.

Ebből merítünk útmutatást: egy-egy metafizikai kérdést mindig az egész szem előtt tartásával és a kérdező létének lényeges helyzetéből kiindulva kell feltennünk. Mi kérdezünk, itt és most, a magunk számára. Létünket - kutatók, tanítók és tanítványok közösségében - a tudomány határozza meg. Létünk mélyén micsoda lényegbevágó dolog történik velünk, ha a tudomány szenvedélyünkké vált?

A tudományok területei messze szétágaznak. Tárgyuk feldolgozási módja merőben különböző. A tudományágaknak ezt a szertehullott sokféleségét ma már csak az egyetemek és fakultások technikai szervezete tartja össze. Csupán a szakok gyakorlati célok szerinti elhatárolása ad neki némi jelentőséget. Ezzel szemben a tudományoknak létalapjukban való gyökerezésének tudata kiveszett.

És mégis: minden tudományban - ha legsajátosabb céljukat tartjuk szem előtt - magával a létezővel állunk szemben. Éppen a tudományok szempontjából tekintve egyik területnek sincs elsőbbsége a másik felett. Sem a természetnek a történelemmel szemben, sem megfordítva. A tárgyak semmiféle tárgyalási módja nem múlja felül a másikat. A matematikai ismeret nem tökéletesebb, mint a nyelvtudományi vagy történeti. A matematikai ismeretet csupán "egzaktság", szabatosság jellemzi, ez azonban nem jelent tökéletességet. Ha a történelemtől egzaktságot követelnénk, vétkeznénk a szellemtudományok sajátos tökéletességének eszméje ellen. A valamennyi tudományban mint ilyenben, uralkodó világhoz kapcsolódó vonatkozás magának a létezőnek keresésére ösztönöz, hogy ez mindenkori léttartalma és létmódja szerint alapos kutatás és megindokolást is tartalmazó meghatározás tárgyává váljék. A tudományok - eszmei - célja az, hogy valamennyi dolog lényege felé irányuló közelebbjutásunkat munkálja.

Az emberi létnek ezt a magához a létezőhöz fűződő világvonatkozását szabadon választott magatartása hordozza és vezérli. Az ember minden tudomány előtti és tudományon kívüli tette is vonatkozásban áll ugyan a létezővel, de a tudomány kiválósága abban rejlik, hogy elvileg, kifejezetten és kizárólag az első és az utolsó szót magának a dolognak adja. A kérdezésnek, meghatározásnak és megindokolásnak ebben a tárgyilagosságában meghódolás megy végbe maga a létező előtt, hogy önmaga kinyilatkoztatása magán a létezőn múljék. A kutatásnak és tanításnak ez a szolgáló helyzete az emberi lét egészében külön, bár korlátok közé szorított uralom lehetőségének alapjává szélesedik. A tudománynak külön vonatkozását a világhoz és az embernek ezt a vonatkozást vezérlő magatartását persze csak akkor érthetjük meg tökéletesen, ha azt látjuk és fogjuk fel, ami ebben az így meghatározott vonatkozásban történik. Az ember - egy létező a sok közül - "tudománnyal foglalkozik". Ebben a tevékenységben nem kevesebb történik, mint egy - embernek nevezett - létező betörése a létezés egészébe, mégpedig olyanformán, hogy a létező ebben és ezzel a betöréssel azzá bontakozik ki, ami és amilyen most. A kezdeti behatolás a létezőt a maga módján elsősorban önmagához emeli.

Ez a hármas mozzanat - a világhoz való vonatkozás, magatartás, behatolás - a maga gyökeres egységében a létezés lelkesítő egyszerűségét és élességét plántálja a tudományos létbe. Ha az ekként átvilágított tudományos létet a magunk számára kifejezetten birtokunkba vesszük, ezt kell mondanunk: az, ami a világhoz való vonatkozás célja, maga a létező - és semmi más.

Martin Heidegger



ELLENTMONDÁS

Az ellentmondások, amelyekbe a szellem beleütközik, az egyedüli valóságok, a valóság kritériumai. A képzelet világában nincs ellentmondás. Az ellentmondás a szükségszerűség próbaköve.

A lelkünk mélyéig hatoló ellentmondás, ez a széttépetés, ez a kereszt.

Amikor a figyelmet valamire erősen ráirányítva az ellentmondás nyilvánvalóvá lesz, megtörténik a szétválás. Ha állhatatosan követjük ezt az utat, elérjük a megszabadulást.

Az ellentétek ábrázolható viszonya az ellentmondások transzcendens viszonyának képe.

Minden igazán jó egymásnak ellentmondó elemeket rejt magában - következésképpen lehetetlen. Aki figyelmét valóban erre a lehetetlenségre szögezi és mégis cselekszik, jól cselekszik.

Ez a szó: jó, egészen más értelmet nyer a jó-rossz kölcsönviszonyában, mint akkor, ha magára Isten lényére mutat rá.

Az ember nagy szenvedése, amely már a gyermekkorban kezdődik és a sírig kíséri, hogy szemlélni és enni két különböző művelet. Az örök üdvösség állapotában nézni és enni nem különbözik.

Amit itt lenn szemlélünk, nem valóságos, mindössze díszlet. Amit megeszünk, az elpusztul, nem valóságos.

Ez a szétválasztás bennünk az eredendő bűn szülötte.

Az össze nem egyeztethetők egyidejű jelenléte a lélek viselkedésében az egyszerre kétfelé billenő mérleg: ez a szentség, a mikrokozmosz megvalósítása, a világ rendjének követése.

Ellentétek és ellentmondások. Ahogy az ellentétek viszonya képes megérinteni a természeti lényt, úgy képes az ellentmondó gondolatok összessége érinteni Istent.

Istentől ihletett ember az a személy, akinek magatartását, gondolatait, érzelmeit közölhetetlen fonal fűzi egybe.

Létezik egy világ feletti valóság, téren és időn és az ember mentális univerzumán túl. Túl mindazon, amit az emberi értelem csak érinthet. E valóság megfelelője az emberi szív magjában az abszolút jó éhsége, ami szüntelenül ott él, de e világban sohasem találja meg táplálékát. Ez az abszolút jó itt lenn az abszurditásban, a megoldhatatlan ellentmondásokban nyilatkozik meg, azokban, amelyekbe az emberi gondolat, míg csak e világban kering, állandóan beleütközik.

Amint a világ realitása a tények egyedüli alapja, ugyanúgy az a másik realitás a jó egyetlen alapja.

Amikor a világos fogalom beleütközik a felfoghatatlanba, a realitás ütközőpontjához értünk.

Az ember csak akkor gondolkozik igazán, ha gondolatának tárgya a végső következtetés elől elrejtőzik.



SZERETET

A szeretet ínségünk jele. Isten csak önmagát képes szeretni - mi csak azt, ami más.

Istent nem azért kell szeretni, mert Ő szeret bennünket. Mivel Isten szeret bennünket, azért kell önmagunkat szeretni. Mi más indítéka lenne az önszeretetnek? E kitérő nélkül képtelenek vagyunk önmagunkat szeretni.

Ha szememet bekötik és kezeimet egy bothoz erősítik, ez a bot elválaszt a dolgoktól, de általa szerzek azokról tapasztalatot. Csak a botot érzem, csak a falat veszem észre. Így vannak a teremtmények a szeretet képességével. A természetfeletti szeretet csak a teremtményeket érinti, és csak Isten felé irányul. Csak a teremtményeket szereti (és van-e valami más, amit szerethetünk?) mint közvetítőket. Ilyenképpen minden teremtményt egyaránt szeret, s közülük önmagát sem vonja ki. Szeretni az idegent, mint önmagamat, már ellenszólamát is jelenti: szeretni önmagamat, akár az idegent.

Az istenszeretet tisztaságának jele, ha az öröm és a szenvedés egyforma hálát sugall.

Platón szemében a testi szerelem az igazi szeretet lefokozott képe. A tiszta emberi szeretet (a hitvesi hűség) ennek már kevésbé elhomályosult képe. A szublimáció gondolata csak a jelenkor ostobaságából fakadhatott.

A hit más embernek mint emberi lénynek létezésében maga a szeretet. Felismerni valakit lénye teljében csak a szeretet képes.

A szellemet semmi sem kényszeríti, hogy bármi létezésében higgyen (szubjektivizmus, abszolút idealizmus, szolipszizmus, szkepticizmus: lásd az Upanisadokat, a taoistákat, Platónt, akik ezzel a szellemi magatartással a megtisztulás végett élnek). Ezért a léttel való kapcsolat egyetlen szerve az elfogadás, a szeretet. Ez az oka, hogy a szépség és a valóság azonos. Ez az oka, hogy az öröm és a valóságérzés azonos.

A szükségérzet, hogy megalkotói legyünk annak, amit szeretünk, Isten utánzásának kényszerérzete. Ez azonban a hamis istenség iránti vonzódás - feltéve, hogy nem folyamodunk az ég másik oldaláról látott mintaképhez...

A teremtmények iránt érzett szeretet: nem szeretet Istenben, hanem az a szeretet, amely úgy hatolt át Istenen, mint a tűzön. Szeretet, amely teljesen leoldja magát a teremtményekről, hogy Istenhez emelkedjék, majd Isten teremtő szeretetével egyesülve visszaereszkedik. Így egyesül az emberi szeretetet széttépő két ellentét: szeretni a kedves lényt, úgy, amilyen, és az őt újjáteremtő akarat.

A teremtmények iránti képzelt szeretet. Az embert kötelék fűzi össze ragaszkodásának valamennyi tárgyával, ám a kötél mindig szétszakadhat. Ugyanily kötelék fűz a képzelt Istenhez, ahhoz az istenséghez, akinek számára a szeretet szintén kötelék. A valóságos Istenhez nem vagyunk odakötözve, ezért nincs is kötél, ami elszakadhatna. S belénk hatol. Egyedül neki van hozzánk bejárata.

A lények, akiket szeretek, teremtmények. A véletlen szülöttei. Találkozásunk is a véletlen műve. Mindaz, amit gondolnak, éreznek és tesznek, korlátozott, és jónak-rossznak vegyülete. Mindennek teljes tudatában lenni és nem szeretni őket kevésbé. Utánozni Istent, aki végtelenül szereti a véges dolgokat a maguk végességében.

Az egyetlen jó, ami a véletlennek nem kiszolgáltatott, az, ami a világon kívül van.

Trója pusztulása. A virágba borult gyümölcsfák szirmainak hullása. Tudni, hogy a legfőbb érték nem az egzisztenciában gyökeredzik. Ez az, ami szép. Miért? A lelket túlvetíti az időn.

Isten a teremtésben csak hiány alakjában lehet jelen.

A rossz és Isten ártatlansága. Istent végtelen távolba kell helyezni ahhoz, hogy a rossztól érintetlennek fogjuk fel, és viszont: a rossz arra figyelmeztet, hogy Istent végtelen távolba kell helyezni.

Ez a világ mint Istennek teljes hiánya, Isten maga. A szükség mint a jótól teljesen különböző, maga a jó. Ez az oka, hogy a szerencsétlenségben minden vigasz eltávolít a szeretettől és eltávolít az igazságtól.

Ez a misztériumok misztériuma. Ha ezt értjük, biztonságban vagyunk.

"Kelet sivatagában..." A sivatagban kell lenni, mert akit szeretnünk kell, nincs jelen.

Aki életét Istenbe vetett hitébe helyezi, elvesztheti hitét. Az viszont, aki életét magába Istenbe teszi, hitét sohasem fogja elveszíteni. Életünket az érinthetetlenbe helyezni. Ez lehetetlen. Ez a halál. Ez az, ami szükséges.

"Nevet az ártatlanok nyomorúságán.": Isten csendje. A földi zajok utánozzák ezt a csendet. Ezek semmit sem jelentenek.

Amikor lényünk legmélyéig szükségünk lenne egy neszre, ami valamit mondana, amikor válaszért kiáltunk, és az nem adatik meg nekünk, ekkor érintjük Isten csendjét.

Képzeletünk rendszerint szavakat szór a zajokba, valamint játszadozva alakzatokat látunk a füstben. Mikor azonban túlságosan kimerültek vagyunk, mikor nincs több bátorságunk játszani, akkor igazi szavakra van szükségünk. A kiáltás bensőnket feltépi. Nem kapunk semmit, csak a csendet.

Némelyek, miután ide jutottak, bolond módjára önmagukban beszélnek. Tegyenek ezután bármit, irgalmat kell érezni irántuk. Mások, kevesen, egész szívüket átadják a csendnek.

Ez a világ bezárt kapu. Ez a gát. És ez az átjáró.

A szeretet nem vigasz - a szeretet fény.

Simone Weil



ÁTKELÉS A VIZEKEN

Ananda Coomaraswamy rámutatott, hogy mind a buddhizmusban, mind a brahmanizmusban az utazást ábrázoló Zarándok útjának háromféle kapcsolata lehet az élet- és halálfolyam szimbólumával. Az utat meg lehet tenni ár ellenében, a forrás felé, vagy átkelve rajta a túlsó partra, vagy pedig a folyás irányát követve, a tengerig. Amint helyesen rámutatott, ezeknek a látszólag különböző szimbólumoknak valójában azonos spirituális értelmük van, s ez megfelel a metafizika természetének, amely - annak ellenére, hogy tökéletesen egységes - sohasem "szisztematikus"...

Az első, "az ár ellen haladni" bizonyos tekintetben talán a legjelentősebb, mert ebben az esetben a folyót mint világtengelyt kell felfogni: ez az "égi folyó", amely leszáll a földre, és amelyet a hindu tradíció olyan nevekkel illet, mint Ganga és Saraswati, s ezek valamennyien a Sakti egy-egy aspektusát jelentik. A héber Kabalában ennek az életfolyamnak megfelelői a szefirák fájának csatornái; ezek pedig a magasabb világ befolyásának közvetítői az alsóbb világba, s közvetlen kapcsolatban állnak a Sekinával, a Sakti megfelelőjével. A Kabalában szó van a "felfelé áramló víz"-ről is, amely az égi forráshoz való visszatérést jelenti...

Még egy hasonlóság - s egyúttal különbség figyelhető meg, ha ez utóbbit a földi Paradicsom négy folyójának szimbolikájával vetjük össze. Ezek a föld felszínén horizontálisan terjeszkednek, és nem vertikálisan, a tengely irányában; forrásuk az Életfa lábánál ered, amely természetesen éppúgy a Világtengely, mint a Kabala szefirot-fája. Azt mondhatjuk tehát, hogy az égi hatások az Életfán át a földi világ centrumába érve a négy folyón keresztül áramlanak szét, vagy pedig mintegy az Életfába lépve, innen osztódnak és áradnak szét a tér irányait követve. Ebben az esetben az "ár ellen haladás" két fázisát lehet tekintetbe venni. Az első a horizontális, amely a világ centrumába vezet: a második a centrumból indul ki, és a világtengely mentén vertikálisan terjed... Jegyezzük itt meg, hogy ennek a két egymást váltogató fázisnak beavatási szempontból megvan a maguk megfelelése a "kis misztériumok" és a "nagy misztériumok" területén.

A második eset - az "átkelés a folyamon" szimbóluma kétségkívül elterjedtebb és általánosan ismertebb. Az átkelés a hídon (vagy gázlón) majd minden hagyományban szerepel, és különösképpen bizonyos beavató rítusokban. Az átkelés történhet tutajon, vagy bárkán is, utóbbi szorosan kapcsolódik a hajózás általános szimbolikájához. A folyam, amelyen ez esetben átkelnek, sajátosan a "halálfolyam"; a part, ahonnan indulnak: a változásoknak alávetett világ, azaz a megnyilatkozott lét birodalma (amelyet leggyakrabban emberi és testi állapotában fognak fel, mivel ténylegesen ez az, ahonnan távozni kell). A másik part a Nirvána, a létnek azon állapota, amely véglegesen megszabadult a haláltól.

Ami a harmadik esetet, a "leereszkedő áramlást" illeti, az óceán itt nem valami nagy kiterjedésű vizet jelent, amelyet át kell szelni. Ellenkezőleg: az óceán maga az elérendő cél, a Nirvána megjelenítése. Ezzel a két part szimbolikus jelentése is megváltozik az előbbiekhez képest, sőt ez egyúttal példa a szimbólumok kettős értelmére: többé nem arról van szó, hogy egyik partról a másikra jussunk, hanem hogy mind ezt, mind azt elkerüljük. Az előbbi két part egymásnak megfelelően az "emberek világa" és az "istenek világa", más szóval a mikrokozmosz és a makrokozmosz világa. A célhoz jutás érdekében magában a vízfolyamban más veszélyeket is el kell kerülni. Ezeket a veszélyeket a krokodil szimbolizálja, amely "az árral szembeszáll"... Ez a nyitott állkapcsú ragadozó a halált jelképezi, és mint ilyen, ő a "kapuőr", a folyótorkolat viszont a kapu szimbóluma.

 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 11:59:56, szerda
 
  A TEVÉKENY SZEMLÉLET



Az egzisztenciafilozófia a hagyományra helyezkedve s a jelenből kiindulva a transzcendenciára irányuló emberi lét lehetőségeinek elgondolása. Minden filozófiai gondolkozás végső értelmében azonban a filozofikus élet, és az nem más, mint az egyes embernek az a belső aktivitása, ami által mindenki azzá lesz, aki. A kimondott, műben tanítássá szilárdult gondolat ilyen belső aktivitás eredménye és ugyanakkor ébresztője. Mivel a filozofikus gondolkozás a legéletszerűbb, és eredete a létben, mint az ember saját magának, létében van, a legnagyobb csalás és csalódás éppen itt lehetséges, és akkor a legéletszerűtlenebb, leghamisabb gondolkozássá válhat.

Ha önmagamhoz akarok jutni, nem tehetem úgy, hogy önmagamról mint tárgyi tudás céljáról gondolkozom, de úgy sem, hogy bizonyos technikát használok fel, mint a tudat fegyelmezett magatartását, önmagamban elszigetelt szigort. Csak mint tárgy volna a létem, amit, mint megállott létet néznék és fognék fel. De nem juthatok magamhoz a filozófusoktól megalkotott fogalmak újragondolásának segítségével sem. A filozófiai gondolkozás, mint merő gondolkozás és a már elgondolt újragondolása, még nem érte el önmagát. Az egész azon múlik, hogy a filozofikus gondolkozás minden feltételtől független tevékenységgé legyen. A gondolkozás teljesülése, igazsága és belátása csak ezzel a belsőben önmagamat kiemelő tevékenységgel egy és azonos.

Önmagamról gondolkozni, mint pszichológia, technika, mint életrendi szabályozás, mint filozófiailag meghatározható lét, mindez vagy a valódi filozofikus gondolkozás következménye, vagy az erre való felkészülés. Feltétel nélkülivé ez csak önmagam átvilágításában lesz, mint az abszolút tudat egyidejű tudása és megragadása: ez a forrása annak, ami már nem eszköz, hanem a lét tudatának teljesülése.

Emberi önmagam átvilágítása a nagy filozófusoknál mint példa található meg. Önátvilágításukon fog tüzet a mienk, ha a fáklya kézről kézre jár. A filozófus egzisztenciájának megérintése azonban csak abban a pillanatban válik valósággá, amikor a gondolat értelme önmagam létével tökéletesen egybeforr, vagy ha az a ma valóságába helyeződik át.

Filozofikus gondolkozás annyi, mint: mindennap ítélek önmagam fölött. A gondolat tövis: kétségtelenségében az a szerepe van, ami a fellebbezésnek; ha lesiklik, akkor megáll; a transzcendenciát hozza, s azt megidézve jelenné teszi. Mindez azonban csak a magam független létében valóság, aminek lenni kell, hogy a gondolat ténylegesen gondolattá legyen: ezt a gondolkozást nem lehet észrevevéssel vagy adottsággal megvalósítani, egyedül csak úgy, ha én tényleg az vagyok, aki most gondolkozva azzá leszek.

Úgy látszik, annál, hogy önmagamat a lét folytonosságában megóvom, könnyebben sikerül az, ha átélem a nagy szenvedéseket és az elhatározást; fölemel, mialatt markában összetörök, mert a hétköznapból kiránt. A lét folytonosságának megőrzése azonban csak a hétköznapokon lehetséges. Az egyszeri megrázkódtatás a szélsőséget alkotja meg, a minden ezután következő jövő alapját. Amit azonban megalkotott, csak akkor valódi és valóságos, ha évek során, az emlékezet ismétlésében a mellőzhetetlen következményekben az ember ugyanazt ragadja meg.

A filozófia tehát éppen úgy fordul a nagy megrázkódtatások, mint a hétköznapok felé. Az egyik feltétlensége a másik visszhangja, az egyik a másik nélkül kérdésszerű marad...

A filozofikus gondolkozásban a tevékeny szemlélet sajátos teljesülése lehetséges, mint a transzcendencia elgondolása által irányított belső aktivitás. Hasonló a vallásos cselekvéshez, a világban a célt elérni kívánó hatás felkeltését kizárva. Jellemvonása az, hogy feltétel nélküli, s ezért a megkötött szemlélettől, meggondolástól és tárgyi kutatástól különbözik: eredménye önmagam szűrése és tisztítása a transzcendencia tudata által. Ha Istenhez nincs is reális viszonya és benne Isten érzékelhető jelenlétével nem is szólal meg, ez a szemlélődés mégis a rejtett transzcendencia felé szabadon találja meg az utat... Ez a szemlélődés a filozofikus gondolkozás csúcsa, az abszolút tudat bizonyossága azáltal, hogy önmagamat a transzcendenciában megtalálom.

Ami én magam vagyok, mindig kérdés marad, ennek ellenére mégis minden egyebet tartó és megtöltő bizonyosság. Tulajdonképpeni énem sohasem válhatik birtokommá, hanem mindig csak: életem lehetősége. A filozofikus gondolkozás mint tevékeny szemlélet ezért nem lehet soha kész, nem lehet sem dogma, sem tétel, sem elv, hanem: állandó belső aktivitás. Ha a filozófiai gondolkozásban olyan tudott tartalmat akarok elérni, amelyhez állandóan tartani tudom és akarom magam ha tudni akarok, ahelyett, hogy hinni -, ha technikai receptekre kívánok szert tenni ahelyett, hogy a mindenség egészének fellobbanásában egzisztáljak: akkor tulajdonképpen pszichoterápiai utasításokat kívánok önmagam létének szabadsága helyett, és akkor a filozófia faképnél fog hagyni. Filozófia csak ott szólal meg, ahol tudás és technika már csődöt mond. Mutat, de nem ad. A fény felvillanó sugarával lép elő, de nem mutat rá semmire.

Olyan filozófia valósítandó meg, amely mélyebben értelmes, és tudja, hogy mi az értelem mint a világot átfogó és nem az önmagát elzáró értelem;

amely éppen olyan nyílt minden valóság és érvényesség iránt, mint amilyen szabad elmélkedésében, amilyen szenvedélyes és józan a transzcendenciában és az elrejtett transzcendencia jeleinek meghallgatásában;

amely a kényszerítő bizonyosságot felismeri és ennek ellenére ezt a maga viszonylagosságában érti meg;

amely teret enged a modern természettudománynak és következményeinek, és tartózkodik attól, hogy azokat egyetemesítse;

amely határozott módon ragadja meg a tudományos lehetőségeket és a lehetőségek határait mégis tudja;

amely minden reálisan igazolt világképet felvesz, önmaga azonban világkép nélkül van, annak tudatában, hogy egyetlenegy sem Egy és Abszolút;

amely számára minden tárgyi tudás csak eszköz, amit birtokba vesz, anélkül, hogy benne a végső célt látná;

amely az egzisztencia mélyén a történeti időből fakad, szeme és füle van más egzisztencia számára, egyet se mellőz, egyet se skatulyáz, egyet se merészel egészen tudni;

amely a minden alakban megjelenő szubsztanciálisat meg meri érinteni, mert az önmaga szubsztanciális lehetőségéből nőtt ki;

amely határtalan kommunikáció számára nyit teret, anélkül, hogy tudná, ez hová vezet és mi az Egész;

amely nem állandósul dogmává, és mégsem vész el a talajtalanságban;

amely a feltétlent megvilágítja, amelyről tudja, hogy a történetből fakad, s éppen ezért nem általános érvényű s ugyanakkor az általános érvényűt önmagába veszi, amely, mivel általános érvényű, nem feltétlen, hanem viszonylagos;

amely a transzcendenciát nem tudottnak tartja, és nem veszi igénybe kizárólag önmaga számára -, ezért a világ feltétlen egységét történetileg és egzisztenciálisan életre kelti, nem pedig az Abszolút Egyet tekinti mindenki és minden számára érvényesnek.

Karl Jaspers



RÉSZIGAZSÁG ÉS ABSZOLÚT IGAZSÁG

A lény sajátossága, individuális meghatározottsága nem akadály az igazság megragadásában, sőt pontosan éppen az a szerv, amellyel a realitás neki járó részét megpillanthatja. E módon minden individuum, minden nemzedék és minden korszak a megismerés helyettesíthetetlen, sajátszerű szerve. A teljes igazságot csak akkor érhetjük el, ha a magunk látását összeegyeztetjük azéval, aki tőlünk legközelebbről nézi ugyanazt, amit mi látunk és így tovább. Minden individuum a lényegrelátás egy pontja. Az összes részlátványok egymás mellé téve a teljes és abszolút igazságot nyújtanák. Az individuális perspektíváknak ez a summája, ez a megismerése annak, amit az egyesek látnak és tudnak, ez a mindentudás, ez a valódi "abszolút ráció", ez a legfőbb hivatás, amit Istennek tulajdoníthatunk. Isten is nézőpont; de nem azért, mintha az emberi területen kívül lenne valami nézőpontja, amelyről egyenest az univerzális igazságot láthatná, mint valami öreg racionalista. Isten nem racionalista. Nézőpontja mindannyiunké.

A mi részigazságunk igazság Isten számára is. Ennyire igaz a perspektívánk és valóságos a valóságunk! Csak az Isten, mint a katekizmus mondja, csak az Isten van mindenütt és áll minden nézőponton, és a mi minden nézőpontunk az ő határtalan vitalitásában egyesül és harmonizál. Isten a vitális folyam szimbóluma, akinek számtalan hálólyukain át csorog a világegyetem úgy, hogy ő az élet egészét felfogja és felszenteli, mindent, ami az életben látvány, gondolat, gyűlölet, szenvedés és gyönyör.

Malebranche azt mondotta, hogy ha megismerünk valami igazat, azért van, mert a dolgokat az Istenben, Isten nézőpontjából látjuk. Számomra valószínűbb ennek az ellenkezője: hogy Isten látja az emberen keresztül a dolgokat, hogy az emberek Isten szemei.

Ortega y Gasset



MODERN NAPLÓBÓL

Nem tiszteljük eléggé árnyékunkat - nem gondolunk rá eleget... Én azonban, aki tudatában vagyok ennek a hibának, szeretném ezt jóvátenni, én üdvözlöm, beszélek hozzá, néha csakis az ő kedvéért kimegyek oda, ahol a legjobban kiemelkedik, és megsétáltatom.

Este a nappal behunyja szemét. Most látni, hogy a fehér lapnak megvan a sajátos fénye, a valódi fénye.

Vannak éjjelek, amikor a hold egységesen összeolvad az egész éjjellel, az összeolvasztást valami igen gyakorlott kéz végzi.

Az ember sose hinné el, hogy a kéz, amelyikről hiányzik egy ujj, valóban elvesztette azt, nem csupán elrejtette.

A múzeumokban van valami természetellenes légkör, s ez bűnöknek, együgyű és gyáva szadizmusnak, bizalmatlan és gonosz önzésnek, elfajzott romlottságnak melegágya. Minden múzeum között az archeológiai múzeum csontosodott meg a legjobban, tele komoly osztályozással, sötétséggel, aggodalommal, elvakultsággal. Itt a legyőzött, a leigázott, elfojtott dolgok elvesztik bájukat, erdőből hozott értelmüket, kiszáradnak. Ó, ha csak egy órával lenne hosszabb a nap, egy kivételessel, egy ráadással, ez lenne a huszonötödik!... Csak erre az egyetlen órára lenne szükségünk, s akkor mindent befejeznénk.

Milyen meglepő! Mindig meglep az, hogy a szív balra van. Nem lenne kevésbé törékeny, ha jobbra lenne?

A púpos olyan, mint a humorista, aki kifiguráz bennünket, de mi nem csúfolhatjuk vissza, mert az méltatlan lenne.

Az álszentek! - milyen szárított tőkehal-szaguk van!

Mulatságos arra gondolni, hogy az orvosok miképpen reparálják a bábokat, s a bábok azt mondják nekik: Doktor úr!

Ideális az, ahogy a gyermekek jó éjszakát kívánnak. Mikor a gyermekek aludni térnek, az éjszaka jóindulatú lesz, és szíves és álmodó: a gyermekek álmai beillatozzák.

Hazugságok: A kocsivezetővel beszélni tilos. - A királyi ház udvari szállítója. - Szerény tollam, szerény szavaim, szerény személyem. - A merénylet elkövetője egy szegény őrült. - Üzleti utazások. - Halálos párbaj. - Szó szerinti fordítás. - Az utolsó romantikus. - Az ingyenbelépés szünetel. - Új kollégánknak hosszú életet kívánunk. - Bizonyosak vagyunk abban, hogy a kormányzat mindent megtesz, hogy ezt a műremeket ne vigyék ki Spanyolországból. - Független újság. - Örökös engedély X.-nek, a kiváló írónak, csodálata jeléül. - Visszavonhatatlan lemondás. - A műhöz felhasznált szerzők névsora. - Fiatal nő. Tisztességes. Jó családból való.

Ahhoz, hogy az ember dolgozzék, le kell tenni gyűrűjét, olyan az, mint valami kényszermunkás lánca, amely visszafog bennünket és zavar, nem hagyja meg teljes szabadságunkat. Az én szabad prózám még ezt a gyűrűt sem bírja el.

A táncosnőnek sohase légy igazi szerelme, könnyeinek, magános pillanatainak szerelme, mert akkor sohase lesz a tiéd: isteni férje leszel és semmi több.

A kulcsok mindig olyanok, mintha elvesztek volna. A bőröndök kulcsai pedig véglegesebben, mint az összes többi.

Az ember, aki jön-megy a városban, és magát az utat nem kedveli úgy, mint az út célját, szánalmas teremtés, útja fanatizmusba, kegyetlenségbe, dühbe fog torkollani.

A reggel a világ kezdete óta mindig ugyanaz. Olyan erő van jelentőségében, bőségében, ártatlanságában, hogy sem a korok, sem a városok, sem az épületek jellegzetessége nem módosítja.

Nem nézünk eleget a tükörbe. Majdnem sose nézzük meg magunkat. És lehet, hogy gyakrabban kellene megnéznünk magunkat, nem hiúságból, hanem barátságból, mert lehet, hogy a halál órájában majd azt gondoljuk, nem láttuk eleget ezt az arcot, nem figyeltünk rá eléggé.

Hadd közeledjenek hozzánk a képek. Mi közeledhetünk a tárgyakhoz, de sohasem a képekhez. A képek felé egyetlen szándékos lépést sem lehet tenni.

Ramón Gómez de la Serna

 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 11:57:34, szerda
 
  KERESZTÉNY MŰVÉSZET



Keresztény művészet fogalmán nem bizonyos tárgykör, bizonyos célszerűség vagy rögzített szabályok által meghatározott "egyházi művészetet" kell értenünk, amely nem egyéb, mint a művészet részleges és sajátságos alkalmazása csupán. E megjelölés olyan művészetet jellemez, mely magában hordja a kereszténység karakterét. A keresztény művészet ebben az értelmében nem egy ágazata, műfaja a művészetnek, nem is úgy emlegetjük, mintha azt mondanók, hogy festészet vagy költészet, csúcsíves vagy bizánci stílus, olyan iskola sincs, ahol keresztény művészetet tanítanának. A művészet mindenekelőtt indítékában és szellemében, amelyből továbbfejlődik, bizonyul kereszténynek. Éppúgy beszélünk keresztény vagy keresztényi művészetről, mint a méhekéről vagy az emberekéről. Ez a megváltozott emberiség tulajdona. Oda van plántálva a keresztény lélekbe, az élő vizek partjára, a teológiai erények ege alá, a Szentlélek hét ajándékának légkörébe. Természetes, hogy keresztény gyümölcsöket terem.

Mindent magába foglal, ami profán, azt csakúgy, mint azt, ami szent. Minden tájon otthon van, akár az emberi ipar vagy az emberi öröm. Szimfóniában vagy balettben, filmben vagy regényben, tájképben vagy csendéletben, az operában vagy a bábszínházban, mindenütt jelen lehet, akárcsak a templomban.

De vajon ez a keresztény művészet nem mítosz-e csupán? - kérdhetnék. Vajon fölfogható-e önmagában? S nem pogány-e a művészet születésénél fogva, s vajon nem a bűnhöz van-e kapcsolódva? Akárcsak az ember, aki bűnösnek születik. Ám a kegyelem meggyógyítja a megsebzett természetet. Ne mondják, hogy a keresztény művészet lehetetlen. Bízvást mondhatják, hogy nehéz, kétszeresen vagy még inkább: hatványozottan nehéz, mert nehéz művésznek s nagyon nehéz kereszténynek lenni, és mert a teljes nehézség nem egyszerű összege e kettőnek, hanem egyiknek a másikkal való szorzata; két abszolút értéket kell közös nevezőre hozni. Elmondható, hogy e nehézség vérverejtékessé válik, ha az egész kor távol él Krisztustól, hiszen a művész nagymértékben függ korának szellemétől. De volt-e valaha is úgy, hogy a bátorság kiveszett volna a földről?

Hozzá kell tenni azt, hogy a művészet, ha bárhol és bármikor is a nagyságnak meg a tisztaságnak bizonyos fokára hágott, lehetett egyiptomi, görög vagy kínai, már keresztény volt, reménye szerint keresztény, mivel a spirituális ragyogás minden alakzatában az Evangélium isteni arányainak ígérete.

Az "inspiráció" nem csupán mitológiai hozomány. A valódi inspiráció nem a Múzsák kegye, hanem az élő Istené: a természet rendszerének különös megmozdulása, amellyel, ha neki tetszik, a legfőbb Intelligencia értelemmel nem mérhető teremtő mozgalmat támaszt a művészben, amely míg fölemeli őket, föl is szabadítja a művészet összes tradicionális energiáit, hogy általuk hatalmában álljon az embernek e lendületet követni vagy irányán változtatni. Ez a teremtő Istentől származó ihlet csaknem a természetfölötti inspirációnak egy változata. Kettejük titkos összeköttetése nélkül nem bontakozhat ki oly művészet, amely nem pusztán reménye szerint, hanem a kegyelem által ténylegesen megváltva, már egész valójában keresztény.

A mű nem lehet keresztény, nem hordhatja szépségében a kegyelem fényének bensőséges csillogását, hacsak nem árad benne túl a kegyelem állapotában élő szív. A művészetet közvetlenül alakító erő éppen azáltal hat, hogy a lélek minden vonzalmát az alkotás szépsége felé igazítja. Ha a mű szépsége keresztényi, ez azt jelenti, hogy a művész minden vonzalmát ilyen szépség iránt táplálja, minthogy lelkében a szeretet által jelen van Krisztus. Alkotásának főértéke így hát a feltörő szeretet, mert ebből sarjadt, s ez mintegy hangszerként bánik a tehetség erőivel. Ilyképp a fejlődés szempontjából lényeges e művészet keresztény volta, mert fejlődése a szeretet által megy végbe.

Hiábavaló olyan technikát vagy stílust, vagy a szabályoknak, eljárásoknak olyan szisztémáját, módszerét kutatni, amelyik kiváltképpen a keresztény művészeté volna. A keresztény humanitásból végtelen változatok sarjadnak s növekednek. Mégis ezek a sajátos műformák közös családi fészekbe tartoznak, s mind lényegszerűen különböznek a nem keresztény műformáktól. A hegység flórája is elüt a síkságétól. Meg kell figyelni a liturgiát, ez a keresztény formavilág transzcendens, legsajátabb típusa: a Szentlélek alkotta a maga számára, hogy örömét lelje benne.

És a liturgia nem is változtathatatlan. Követi az idők haladását, benne megfiatalodik az örökkévalóság. A maronita vagy pravoszláv liturgia nem azonos a rómaival. Számos vidéke van az égnek is. Semmi sem lehet szebb a nagymisénél: lassú tánc a frigyszekrény előtt, fenségesebb, mint a csillagseregek vonulása. Nem keresett szépség van benne, mert az Egyház nem ad a dekoratív motívumokra, nem akarja megtéveszteni a szíveket. Nem akar mást, csak imádni és egyesülni Megváltójával, és mégis ez a szerelmes imádat túlárad szépségében.

Jacques Maritain



A KÖNYV KRITIKÁJA

A varázslók csak akkor tudtak uralkodni jó és rossz szellemeiken, ha ismerték neveiket. Ez minden irodalom eredete. A szó varázsige, az Én így gyakorolja hatalmát; először önmagán, aztán másokon, végül pedig, már amennyire sejtjük, a természet erőin is.

A lét teremtése és szabályozása után a szavak feladata bírálatokat gyakorolni. A hatalmas irodalom különböző formáinak kodifikálására és beosztására, mely most a könyvnyomtatás és -kiadás újabb fejlődése folytán hozzáférhetővé vált, számtalan kísérlet történt.

Hallunk tudományos és propagandairodalomról, interpretáló és menekülésirodalomról. Ha azonban az egészet lényegére sűrítjük, nehéz lenne jobb meghatározást találni Matthew Arnold megoldásánál, mely szerint minden igazi irodalom az Élet kritikája.

Még az olyan könyv is, mint Grimm tündérmeséi, amely a szerencse tüneményes titkain csapong, a leghatározottabb értelemben vett kritika; a másik oldalon kezünkbe vesszük Hegel logikáját, mely az ész fantasztikus titkait kutatja. Hiszen nincsen az a leglégiesebb lírika, legvidámabb vígjáték, legizgalmasabb kalandregény, mely sajátos színvonalán és sajátos jellegében ne szolgálna valaminek magyarázatául, ne ébresztene valamilyen hangulatot, ne kavarna fel valamiféle elgondolást, ne hangsúlyozna valamilyen jelentős tényt, elméletet vagy érzést, vagy sajátos összefüggésével, hangjával, hangsúlyával és mértékével ne bírálná földi életünket.

Valóban! Az alapokhoz visszatérve, ebben az esetben teljesen lehetetlen az egyik írásmódot elválasztani a másiktól.

Minden irodalom "propagandairodalom". Minden irodalom "tudományos irodalom". Minden irodalom "menekülésirodalom". Spinoza egyetlen megjegyzése például egy mondatban propaganda és tudás és menekülés.

Az emberi Én, szembeállítva az állandóan változó tényekkel, a kétértelmű törvényekkel, a lét tapasztalatán átsuhanó érzelmeivel szembesítve, adatokat gyűjt, elméleteket állít fel, jövendöl, aláveti magát az ihletnek, tévedéseket mutat ki, mítoszokat teremt, mesél, reformokat javasol, forradalomra izgat, reakciót kíván, elismeri gyengeségeit, fitogtatja különcködéseit, a dolgokba való betekintésével dicsekszik, tudatlansága fölött kesereg, tudását pazarolja, szerelmét, gyűlöletét, reményeit és kétségeit tárja fel, sugalmaz, állít, tagad, megkülönböztet: mindenekfelett pedig odakiáltja embertársainak: "Nézzétek az én adataimat! Tekintsétek ezt az elméletemet! Hadd vezesselek varázsommal, szabadítsalak fel képzeletemmel, hadd csábítsalak leleményességemmel, hadd emeljelek unalmas magatok fölé szeszélyeimmel, ábrándjaimmal, humorommal!"

Ez a kifejezés: "szépirodalom" éppen olyan balga, mint a "l'art pour l'art". Sokkal több művészetet találunk a filozófia valamelyik megkapó rendszerében, mint az egész Ezeregyéjszakában, és több szépirodalmat bármely Biblia fekete fedőlapjai között, mint a könyvimádók túl ízléses kiadásaiban.

Egy azonban bizonyos. Noha a könyvek, mint Milton mondja, hatalmas szellemeknek balzsamul szolgálhatnak, éppen úgy gonosz, fanatikus, lázadó és reakciós szellemek feltámasztói is! Az emberi elme összes ördögei és angyalai a könyvekben lakoznak. Ez az oka, hogy a könyvkereskedés - különösképp az antikvárium - a robbanóanyagok arzenálja, a forradalmak fegyvertára, a reakciók ópiumbarlangja.

És éppen azért, mert a könyv a lélek isteni anarchiájának, minden megváltásnak és kárhozatnak letéteményese, most is, mint mindig, gyanú tárgya mindenfajta uralkodó rendszer szemében.

Az antikvárium menedékhely, ide menekülhet a humanitásnak minden kiközösített gondolata. Itt rejtőzködik elszánt rablóhoz hasonlóan, vad, sötét, önmarcangoló szívünknek egész nemzetsége. A könyvesbolt lőszerraktár, dinamitkamra, kábító szerek üzlete, mámorító italok kimérése, ópiumbarlang, szirének szigete.

Mindenfajta "nyilvánosház" közül - melyek előtt a zsarnok, a bürokrata, a propagandaember, a moralista, a törvény és rend valamilyen bajnoka, a népet saját érdekében tudatlanságban meghagyó, gyors léptekkel siet el szemlesütve, vagy fenyeget meg csatlósaival - a könyvkereskedés a leghírhedtebb.

Platón, a költők e költő ellensége, bizonyára azt ajánlaná filozófus királyainak, hogy semmisítsék meg az antikváriumokat. Az antikvárium az egekig röpítheti a ravasz politikusok évszázados cselszövényeit. Szembeállítja a prófétát a pappal, a rabot a társadalommal, a nincstelent a plutokratával, az egyént a világegyetemmel. A nemi kérdések kedves huncutságaival éppen úgy tele van, mint valamely vasútállomás zugos helye vagy Szent Antal képzelete.

Itt vannak a mérgek, melyek ölnek, a kábítószerek, melyek enyhítenek, a tüzes víz, mely megőrjít, az isteni ichor, mely lángra gyújt, a nektár, mely megdicsőít. Az összes nemzedékek végtelen szenvedélye nyugszik itt, faldöngetéseik, kétségbeesett meneküléseik, gyötrelmes megbékéléseik. Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala - és az ördög kilopta az Igét a bölcsőből. Az örök ellentét, mely a világot megindította, forr és erjed a könyvekben, minden könyvben; és a könyvek fagyos jégmezeiről zúdulnak le a végső tagadás halállavinái, melyek mindnyájunkat a mélybe sodornak.

*

Minden olvasás pedig - még a legalacsonyabb indokú is - érintkezésbe hoz az emberiség Nap alatti sorsáról alkotott hátsó gondolatainak szélesen folyó árjával.

Ez a lényeg. A szerencse és a véletlen és a vakeset formátlan zűrzavara alatt, az értelmetlen lökések, jelentőség nélküli zökkenések, durva perpatvar, a végtelen undor, a kimondhatatlan összeütközések alatt, a tűrhetetlen egyhangúság és sivár pusztaságok alatt ott terül el örökké, szélesen és halált nem ismerve, senkit vissza nem utasítva, mindenkit szívesen látva a könyvek határtalan óceánja.

Itt érnek beteljesülésükhöz emberi szándékaink, győzetnek le nagyszerűen, hősiesen, dicsőségesen emberi törekvéseink. Összegyűlve, elkeveredve, szétszakadva, felemelkedve és lezuhanva, mint a hatalmas tenger hullámai és fodrai, itt gördülnek előre fajtánk összes filozófiái, megváltásai, reménytelen reményei, magukkal vive az emberi gondolatokat az ismeretlen kozmikus jövendőbe. A legszegényebb, legvaskosabb, legmelodrámaibb, legsekélyebb könyvekben van valami, valamilyen színárnyalat, valamilyen lényeg, valamilyen célzás a korok bölcsességéből, mely az áradatba olvadt.

A könyv ésszerű tiltakozásunk az ésszerűtlen ellen, könyörületes tiltakozásunk a könyörtelen ellen, eszményünk a világ realitásával szemben, az ember szava a kozmikus némaságra, életünk a planetáris halállal szemben, kinyilatkoztatásunk a bennünk lakó Istenről, válaszunk a nélkülünk élő Istennek. Aki csak valaha könyvhöz ért, nem "egy embert" érintett, hanem az Embert. Az ember síró, nevető és író állat. Ha az első Prométheusz ánizsszárban hozott tüzet az égből, az utolsó könyvben viszi vissza.

John Cowper Powys



MI AZ EMBER?

Ha méltóságuk szerint soroljuk fel azokat a kérdéseket, amelyeket az ember feltehet magának, akkor az a legelőkelőbb köztük, amellyel Aquinói Szent Tamás Summája kezdődik: Mi az Isten? Ez az az örök kérdés, amelynek megválaszolásától minden más lehetséges - nemcsak emberileg lehetséges - kérdés függ, le egészen a legjelentéktelenebbnek látszóig. A második kérdés, amely méltóságban közvetlenül az első után következik, ez: Mi az ember? Ezzel a második kérdéssel már nemcsak a szellemiség talaján állunk, mint az elsővel, hanem a földön is.

Az ember mibenlétének helyes megértése a "felülről" - a kinyilatkoztatásból - jövő magyarázat nélkül, "alulról" nem vezethet célhoz - származzék e magyarázat akár a mítoszból, akár a költészetből, akár a tudományból, de még akár magából a metafizikából is. Mindezek a magyarázatok megfeneklenek vagy az anyagi lét lapályain, vagy pedig felvillannak és ismét sötétségbe buknak a mi megváltatlan pszichikai természetünk tarka tengerfenékvilágában, vagy tovaszállnak és bárányfelhőkként szétfoszlanak valami vérszegény idealizmus vékony légkörében. Minden válasz elején és végén, amelyet erre a kérdésre: Mi az ember?, adni lehet, a kinyilatkoztatás válasza áll: Faciamus hominem ad imaginem et similitudinem nostram!

De mit jelent ez: az Isten képére teremtve? Nos, legelőször és felejthetetlenül azt, hogy teremtve vagyunk, teremtmények vagyunk, nem önmagunktól vagyunk, hogy nem is Istennek valami emanációja, még kevésbé maga Isten vagyunk, tehát mindaz nem vagyunk, amiről évszázadok óta elméletileg és gyakorlatilag azt állítják az ezen a világon hangadó tényezők, hogy vagyunk, vagy szeretnénk lenni de azután azt is, hogy eredetileg, az anyagi lét és létezés kellős közepén is, szellemnek vagyunk elgondolva, hogy szellemiséggel vagyunk felruházva. Mert Isten szellem, és aki az ő képére van teremtve, az teremtett szellem. Még akkor is, ha a teremtés alulról kezdődött, az anyagnak és a testnek a csodájával, és az ember nem lehet meg test nélkül az örökkévalóságban sem, mert teste is fel fog támadni. A szellem, a természetes, teremtett szellem még a természet határain belül is mintegy kiemeli az embert a testi-lelki "természet" fölé, vagyis annak végessége fölé, mert a szellem természetéhez hozzátartozik a végtelenségnek, ha még oly kis szempontja is, fölemeli, ha nem is a természetfölöttiségbe, de igenis abba a lehetőségbe, hogy Isten, ha úgy tetszik neki, közvetlenül megragadja, és ő is Istent közvetlenül megragadhassa: fölemeli az emberi természet magaslatára, amely mint "természet", nem más, mint éppen ez a valós lehetőség: Isten részesévé lenni.

Mit jelent tehát az, hogy az ember Isten képe? A válasz részben bennfoglaltatik abban a néhány szóban, hogy az ember "quodammodo omnia", valamiképpen minden. Nincs-e vajon az ember annyira alávetve a fizika, mechanika és kémia törvényeinek, hogy akadtak filozófusok, akik gépnek nyilvánították? Nem tartalmaz-e annyi növényi életmozzanatot, hogy a Kelet vallásai és a Nyugat költői növénynek tették meg? Nincs-e benne annyi hasonlóság az állati élethez, hogy Spengler ragadozó állatnak és semmi többnek jelentette ki? És nincs-e végül benne annyi tiszta szellemiség, hogy Descartes az angyal és a gép szintézisévé tette meg, hogy német gondolkodók az ismeret, sőt a dolgok teremtőjének, önmaga abszolút szabad urának, sőt Isten megteremtőjének és megváltójának tették meg?

A tétel, hogy az ember ad imaginem Dei, Isten képére van teremtve, az emberlét kezdetén hangzott el és érvényét nem veszíti el az idők végezetéig. Minden igazi bölcselet, minden igazi tudomány megerősíti ezt ma, mint mindenkor a homo rectus előtt, vagyis az olyan ember előtt, aki józan ésszel gondolkozik és jóakarattal van.

Aki az első tételnél megáll, egy helyben marad. Pedig ez titokban ösztönzi a továbbhaladásra. Az első tétel, hogy az ember ad imaginem Dei van teremtve, örök tétel, de mintegy sztatikus, nyugvó állapotban, mint ahogy a kép, még ha nyugtalanság festette is, magában véve valami statikus, nyugvó dolog. A teremtés célja a visszatérés Istenhez, a teremtés természetének megőrzésével és isteni szentesítésével - de az ember, mint Isten képmása, a teremtés mértéke, képviselője és felelős ura. A megtestesülés által, tehát azáltal, hogy maga Isten a második személyben magára öltötte az emberséget az egész örökkévalóságra, páratlan élet és dinamika költözött ebbe a tételbe. Most már nemcsak az ember létét és célját jelöli meg ennek a bolygónak a természetén belül, hanem kezdete az ember kiirthatatlan, titokzatos vágya teljesülésének is: hogy olyan legyen, mint az Isten - de nem emberi módra, hanem az Isten akarata szerint. Az ember a teremtett természetben, mint az Isten képének mása, ettől kezdve csak ez által az ember által részesülhet Isten teremtetlen természetében, aki már nem pusztán csak képe Istennek, hanem maga az Isten.

Theodor Haecker



ÉN ÉS TE

Nem az Én van, hanem én vagyok.

Ahogy az én a te-hez való viszonyában megvalósul, ebben a realitásban nyilvánul meg igazán az ember szellemi élete, és nem abban, amiben a legszívesebben látni szoktuk: a költészetben és a művészetben, a filozófiában és a mitikus vallásokban. Ezekben - akármilyen nagyszerűen is, de mégis csupán álmodunk a szellemről. Eddig egyetlen kultúra sem volt más és nem is lehet más soha, mint álmodás a szellemről, s az ember egzisztenciájának végső magányában, az élet szellemi realitásától távol álmodja ezt az álmot, amelynek belső törvényszerűségét elsősorban az "idea koncepciójában" ismerte fel.

A második személy értelme a konkrét ember. A harmadik személy értelme azonban az emberiség. - Az emberiség ideálja az ember elcsapongása önmagától. - Az emberiség szelleme az idealizmus tejesüvegén nevelkedett. - Az ember mint szellemi lény is éhezve jön a világra. - A szellemből született szó a szellemi élet fenntartására való kenyér. E kenyér nélkül az embernek el kellene pusztulnia ennek a világnak szellemi sivatagában.



SZÓ

... Mindenekelőtt világosságot kell gyújtanunk, hogy tudomásul vehessük: a beszéd csodája és a "teremtés csodája" egybeesik: éspedig a Logoszban, amelyről János evangéliuma beszél. Mert a Logosz nemcsak a beszéd előfeltétele - az ember nem azért beszél, mert vannak szavai, mint Max Scheler mondja -, hanem éppen az Evangélium mély értelme szerint: a Logosz a létnek is előfeltétele és megnyilvánulása.


Akit nevén neveznek, az van. Mert a szót nem az ember függesztette a léthez. Hanem isteni származásunk hordja magában, s így a szó magának a létnek alkotása és teremtménye.

A szóban egyesül a szellem és az élet. Élni annyi, mint lélegzeni, a szó pedig a megformált levegő.

A szó, amely kezdetben volt, teremtő módon töltötte be a mindenségben a semmit és az űrt.




MŰVÉSZET

Isten előtt senki sem géniusz.

A nagy művészek szívükben mégiscsak gyermekek maradtak, és a gyermekekről azt mondotta Jézus: "Engedjétek hozzám a kisdedeket." Így hát a művészeket sem fogja magától elküldeni. "Ilyen az égnek birodalma." És a "filozófusok"? Ők persze már nem gyermekek. De a szó megfontolóivá válhatnak, és akkor ők is helyet kapnak Isten birodalmában... "Az én Atyám házában sok lakás van."

Adott esetben egy tájkép áhítatosabb és "Istennel elteltebb" lehet, mint a legbensőségesebb szentkép.

Senki sem értheti meg a szépség lényegét addig, amíg fel nem fogja a szépségélmény tragikumát.

A költészet és a művészet dilettánsait komolyan kell vennünk. Mert a dilettantizmus nem pusztán játékos időtöltés, hanem lelki és erkölcsi betegség. A beteg lényében van valami, ami nem igaz, és ez az egészséges és helyes ítéletnek minden lehetőségétől elzárja őt.



TÁRSADALOM

Ha már egyszer jó keresztény módra "Isten nevében" éhezni és szűkölködni hagyták a szegényeket, ők most istentelenül követelik emberi jogaikat. Ezen igazán nincs semmi csodálkoznivaló.

Jóllakott polgárok hajlanak arra, hogy "idealisták" legyenek. De azért az éhező proletároknak nem kellene szemrehányást tenniök életfelfogásuk "materializmusa" miatt.

A polgárember az az emberfajta, aki a szociális problémával tökéletesen értetlenül áll szemben. De milyen más kérdése, problémája vagy értéke van az életnek, amellyel ne állna szemben ugyanilyen értetlenül?

A polgárember irigysége és az éhes proletár irigysége - ez a kettő igen különböző lelki fiziognómiát mutat.

Ferdinand Ebner

 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 11:52:11, szerda
 
  ELMÉLKEDÉS AZ ÖREGSÉGRŐL ÉS A HALÁLRÓL



Öregedni annyi, mint felnövekedni.

Szememben az öregség nem a halál mogorva előszobája, hanem az élet után, ami az érzékek, az érzelmek és szellem túlhajszolása volt, valami igazi nagy szabadság.

A bölcsesség lényege. Miután a teremtés művét élveztük, a magunk számára és önmagunkban visszavezetjük a "semmibe", ahonnan Isten kezéből elindult.

Milyen elégtétel és milyen megkönnyebbülés úgy gondolni a földre, mint valami túlsó partra, anélkül, hogy elhagytam volna, úgy gondolni az örömökre, mint valami bűvös földrészre, amelyet Istennek hála megismertem, s amelyhez nincs többé közöm, csak emlékezetben.

Néha olyan mértékben érzem távolinak magam, hogy magánosságom megrészegít. Ez az élő halál állapota, amit jól ismerek. Valójában ahhoz, hogy meghaljunk, nem szükséges felvennünk a halál alakját. Halálunkat megidézhetjük és megérezhetjük anélkül, hogy az élet ellen merényletet követnénk el. A halál nem más, mint lelkiállapot.

Halálom után kevésbé leszek halott, mint most, mivel nem fogok tudni róla, és mivel ezt tudom.

Élni annyi, mint folytonosan születni. A halál az utolsó születés. A szemfedő utolsó pólyánk.

Vágyainkon kívül önmagunkból semmi sem érdekel bennünket, de vágyainkat nem mi választjuk. Vágyaink választanak és határoznak meg bennünket, és azon a napon, amelyen e vágyaktól megszabadulva felébredünk, nem győzünk csodálkozni, hogy mit műveltek velünk.

Szegény életünk végül mintha nem is érne többet egy anekdotánál.

Nézd - szólok magamhoz -, mivé változom? Mintha valami metamorfózis átélése fenyegetne, de semmiképpen nem a lét megszűnése.

Meghalni annyi, mint a megsemmisülés előtt még egy pillanatig élni. Az utolsó mozdulat. Ez utolsó lépésnek a megtétele előtt senkit sem ismerhetünk.

Ha visszafordulva látnom kell a sok hazugságot, csalást, gonoszságot, durvaságot, akkor így szólok: íme egy földrész, amely sohasem volt az enyém. Idegen földről távozom.

Marcel Jouhandeau



AZ INDISZKRÉT EMBER

Az, hogy a modern ember keresztül-kasul oly indiszkrét, az jelentős képességeit nem teszi kérdésessé: szimatját, ösztönét, humorát és alkalmazkodási képességét, hangulati érzékenységét, s egy bizonyos képzelőerőt, amelynek segítségével inkább belehelyezkedik az adott képességek hangulatába, mintsem hogy hatásukra átváltozna. A nagyságra azonban nem alkalmas. Az indiszkrét embert nem lehet naggyá tenni, bármilyen körülmények közé helyezzék is. Belső lénye repedezett, üres, hasadt. Ezért annak, amit alkot, bármilyen vonzó is, nincs alakja és törvénye, megindít, de nem állít végleges határok közé.

Ennek az indiszkrét embernek ziláltsága legbensejéből árad kifelé, ezért hiába minden eszköz, hatóereje roncs. Reprezentálni nem képes, újból és újból összecsuklik. Lényéből hiányzik az előrelátás, a belső törvény, a következetesség, így pereg élete s valahol mindig megtorpan, valahol elvetél.

Az indiszkréció, amelyről szólok, rossz beosztás, hiba, nem vétek, hanem valami rendetlenség, mélyben gyökerező istentelenség, s ez bizonyos tekintetben sokkal rosszabb. Ez a modern emberrel együtt születik. Azt mondhatnám, a léleknek az a betegsége ez, amely mellett az emberi személyiség a legjobb színben van, hasonlóan bizonyos szívbajokhoz, amelyeket a beavatatlan, csupán a beteg jó színére figyelve, nem ismer fel. Tehát az indiszkrét ember mély és mégsem mély, finom és mégsem finom, szellemes, és a mélyben, ott, ahol a dolgok eldőlnek, szellemtelen, nagy és mégis kicsiny. Azután, bár nem minden bensőség nélkül való, mégis azt irigyli, aki könnyed, felületes, és ezért, ha szabad így mondanom, szerencséje teszi szerencsétlenné. Nem a mérték tökéletes hiánya ez: ilyen mélynek lenni és a felületessel kacérkodni? Nem egészen a nagyság s a hivatás hiánya ez - önmagamat mindig újra és újra elgáncsolni? S ez mind annak a boldogtalan benső állapotnak a következménye, hogy az indiszkrét ember sohasem tud árulás nélkül önmagából kilépni, és annak, hogy lénye valahogy kifosztott, valami galádság, igen, valami szemérmetlenség tapad rá.

Ki ne találkozott volna már ezzel a jellegtelen, ki nem elégített, laza, ritka szövetű teremtménnyel, ezzel a túlfűtött pillantású, ezzel az érzékiség nélküli lénnyel, ezzel a kéjvágyó fickóval, az ellentétekkel, hasadásokkal tele, mégis feszültség nélküli emberrel? Ki ne ismerné a hasembert, akinek nincs ízlése, a szomorú erotikust, a szenvelgő esztétát, a meggyőződéstelen kétségbeesésből hazafit és a hitetlen hívőt? Ki ne ütközne naponta ezekbe az életüket túlélő mégis halottakba? Ezekbe az örökösen elragadtatást kiáltó menekülőkbe? Mindazokba, akiknek inkább a szavakban mint a dolgokban van igazuk, s akiknek ezért kedvesebb egy könyvre való tévedés, mint egyetlen igaz mondat.

Ez az ember indiszkrét, mert a tárgyi valóság (épp a valóság helye üres benne) és az odaadás hiányzanak belőle. Sohasem fogja megérteni, hogy a világ csak annak a számára megfogható és tárgyilagos valóság, aki át tudja adni magát neki. Ezt az indiszkrét embert legszívesebben elkorcsosult pedánsnak nevezném, aki egy éjjel minden ok és előzmény nélkül egyszerre tékozolni kezd; valami barátságtalan és valószínűtlen világ pedánsának, aki csupa éhség mindenre, ami más, idegen, akinek bensejét szorongás és halálfélelem béleli.

Azt mondom: nincs benne odaadás. És könnyen lehet, tragédiája csak akkor eresztett gyökeret, amikor egyszer oda akarta adni magát, és éreznie kellett, hogy elértéktelenedik, s ez végül arra bírta, hogy a titokzatos célok világában hazárdjátékossá, búskomorrá s ugyanakkor frivollá váljék.

A játékos szükségképpen indiszkrét. Ez azt jelenti, hogy miután a dolgokat kiszolgáltatták neki, ő mindennek az értékét leszállítja, hasonlóan ahhoz, aki a gyönyörre vadászik, aki a dolgokat gyökerükből tépi ki. Lelke mértéktelen, sokat tesz és érez, csak azt az Egyet nem, s a szorongás így nem is hagyja el, úgyannyira, hogy az ember szinte azt mondhatná, mértéke a félelem. "Egy a szükséges" - Jézusnak ez a szava a játékos ellen, az indiszkrét ellen irányul. Lehet, hogy Márta a középkorban, amikor Isten szolgálatának módját egészen pontosan meghatározták, a szorgalmatos volt. Márta ma az indiszkrét, a zilált, annak a képe, akinek a mértéke a félelem. Bármit tegyen, túlzott, szétszórt, bármit tesz, kárba vész és elpazarlódik, mivel a félelem nem tud fékezni, összetartani, csak elveszíteni. Jó szándékait egy idegen világ mind elnyeli, s így a jó, amit tett, amit érzett, többé nem az övé, s ott áll érték és mérték nélkül. A mérték Máriáé, és ő a mérték, és ő a nagy.

Az indiszkrét ember tettéről ismerszik meg, a tettről, amelyben nincs igazi bensőség, ezért nem lehet tiszta alakja sem. Az indiszkrét sohasem kerekedik az antitézis fölé, s ezért sohasem érzi meg a dolgok valódi ízét. Az antitézis valójában annak a formája, akinek bensejét félelem tölti, az elkorcsosult pedánsé, éppen azé a mély emberé, aki nem mély, azé a nagy emberé, aki nem nagy.

Azt mondom: az antitézis annak a Marszüasznak a formája, akit Apollón isten megnyúzott. Marszüasz indiszkrét volt, görög stílusban, nagy stílusban, mértéktelen, és ezért megnyúzták. Ez a megfelelés.

Ha azt állítom, hogy az indiszkrét ember nem alkalmas a nagyságra, ezzel nem azt mondom, hogy hiányzik belőle a nagyság utáni vágy. Inkább azt akarom mondani, hogy állandó hamis éhséget érez a nagy, a hősies, a nagy személyiség, a nagy esemény, a szépség után. És vágya, sóvárgása sohasem csillapszik. Amire vágyik, amit tisztel, az mindig az egészen Más, az idegen, ami idegen országból való, ami jön és eltűnik és semmire sem kötelez, amire vágyik, és amit tisztel, az kizárólag a komédiás. Úgy értem, hogy közönséges és önkényes és középszerű származását semmivel sem árulja el világosabban, mint azzal, hogy a nagyságot csak a színészben és a nagyságot csak a színész közvetítésével tudja észrevenni. Vagy pedig amerikai nagyságideálja van: a különleges ember, a felsőfok, a szakember, a mértéktelen, a nap csillaga, a tenor, Roosevelt, a milliárdos, a boxbajnok, általában az egészen szétmálló, és hőseit úgy tiszteli, hogy majmolja őket. A karikatúra fordított monumentalitás, és talán az indiszkrét ember egyetlen eredeti művészete, sajátos nagysága, az egyetlen lehetőség a természettől fogva indiszkrét és mélyen formátlan kifejezésére.

Rudolf Kassner



BOSSUET

Az írók rendjében nem látok senkit, akit Bossuet fölé emelhetnék; senki szavában biztosabbat, igéiben erőteljesebbet, ékesszólásában hajlékonyabbat és határozottabbat, mondatfűzésében merészebbet és szerencsésebbet, egyszóval nagyobb mesterét a nyelvnek és önmagának. E teljes és magában álló képesség, mely a meghittségtől a nagyszerű fenségig, a tökéletesen tagolt világosságtól a művészet leghatalmasabb, legzengzetesebb hatásáig terjed, rendkívüli tudatosságot vagy inkább előrelátást követel a szellemtől, a szó minden eszközét és mindennemű működését illetően.

Bossuet mindig azt mondja, amit akar. Teljességgel szándékolt, miképpen azok mind, akiket klasszikusoknak nevezünk. Szerkesztéssel dolgozik, mialatt mi véletlenekkel dolgozunk; a maga felidézte várakozásra épít, míg a modernek a meglepetésre építenek. Hatalmasan lép elő a csendből, fokról fokra kelti, duzzasztja, emeli, szerkeszti mondatát, mely olykor boltozatosan tagozódik, a pillanat köré oldalívenként bámulatra méltón szökkenő mellékmondatokra támaszkodva, felfedi, kidomborítja esetlegességeit, hogy aztán átlépjen rajtuk, és végre megragadja kulcsát, s a mellérendelés és egyensúly csodái után meglelje erőinek pontos kifejeződését és hiánytalan megoldását.

A gondolatok, amelyeket Bossuet-ben találunk, bevallhatjuk, ma már vajmi kevéssé tűnnek képesnek arra, hogy élénkebb izgalmat keltsenek szellemünkben. Épp ellenkezőleg, mi magunknak kell némi életet öntenünk beléjük, fogékonyságunk és ismereteink segítségével. Három évszázadnyi igen mély változások és minden téren beálló forradalmak, a közbejött roppant számú esemény és eszme szükségképpen naivvá, idegenné, olykor szinte felfoghatatlanná teszik előttünk, az ivadékok előtt a miénktől olyannyira különböző kor műveinek anyagát. De más részük épségben marad. Az olvasók legszélesebb rétege nagyobb, s hozzá mérhetetlenül nagyobb fontosságot tulajdonít annak, amit tartalomnak nevez, mint amit úgy hív, hogy: forma. Mindazonáltal vannak, akiknek érzése szöges ellentétben áll ezzel a felfogással, melyet puszta babonának tekintenek. Ezek váltig erősgetik, hogy egy kifejezés szerkezete nagyon is valóság lehet, míg értelme vagy eszméje csupán csak árnyék. Az eszme értéke csak igen határozatlan; személyek és korok szerint változó. Amit az egyik mélységesnek ítél, a másik számára elcsépelt bizonyosság vagy elviselhetetlen képtelenség. Hiszen csak körül kell nézni, könnyen észlelhetjük, hogy ami az antikok irodalmából még a moderneket érdekelheti, az nem az eszmék, hanem a példák és mintaképek sorából származik.

A forma e szerelmesei számára egy forma, melyet ugyan mindig valamely gondolat idézett fel és hívott életre, több értékkel, sőt több értelemmel lehet teljes, mint a világ minden gondolata. A formában tettek hevét és előkelőségét kapják; a gondolatokban csupán események állhatatlanságára találnak.

Bossuet nékik valóságos tárháza az egymással összevágó alakzatoknak, egybevetéseknek, működéseknek. Szenvedélyesen bámulhatják legmagasabb stílű szerkesztéseit, valamint megcsodálhatják a templom architektúráját, midőn szentélye immár elhagyatott, s régtől fogva érvényüket vesztették az érzületek és okok, melyeken felépült. A boltív megmarad.

Paul Valéry



LEVÉL EGY FIATAL KÖLTŐHÖZ

Párizs, 1903. február 7.

Igen tisztelt Uram,

levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jóleső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyalhatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyon is távol áll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal: ebből mindig többé-kevésbé szerencsés félreértések származnak. Egyetlenegy dolog sem olyan kézzelfogható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el szeretnék hitetni velünk; a legtöbb esemény kimondhatatlan, és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt, és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb.

Amikor ezt a megjegyzést előrebocsátom, hadd mondjam el még Önnek, hogy verseinek nincsen önálló jellegük, inkább csak a személyes lét csendes és rejtőző függelékei. Ezt legvilágosabban a Lelkem című utolsó versében látom. Ebben valami sajátos akar kifejeződni és dalba ömleni. És a Leopardihoz írt szép költeményben talán bizonyos fajta rokonság nyílik meg e nagy magányos iránt. Ennek ellenére ezek a versek önmagukban még nem állnak meg, az utolsó és a Leopardihoz írt sem. Kedves kísérőlevele néhány hiányosság felderítésében segítségemre siet, amelyeket verseit olvasva éreztem s néven nevezni mégsem tudtam.

Ön azt kérdi, jók-e versei. Tőlem kérdezi. Előzőleg megkérdezte másoktól is. Folyóiratoknak küldözgeti verseit. Egyéb költeményekkel hasonlítja őket össze, és nyugtalan, ha a szerkesztőségek kísérleteit visszautasítják. Nos, (mivel megengedte, hogy tanácsot adjak) én arra kérem: hagyja abba mindezt. Ön kifelé néz, és most mindenekelőtt éppen ezt nem szabad tennie. Senkitől sem kaphat tanácsot és segítséget, senkitől. Csak egyetlen eszköz segít: mélyedjen el önmagában. Kutassa ki azt az okot, ami írásra készteti, vizsgálja meg, vajon gyökerei szíve legmélyébe nyúlnak-e, vallja meg, hogy belehalna-e, ha nem írhatna. Ez a legfontosabb: éjszakája legcsöndesebb órájában kérdezze meg: kell, hogy írjak? Ásson le szívébe mélyről jövő feleletért. S ha ez igenlőleg hangoznék, ha úgy találkozhatna szembe ezzel a komoly kérdéssel, hogy erős és egyszerű "írnom kell" lenne a válasz, akkor alakítsa életét e szükségszerűség szerint; életének még legközömbösebb, legjelentéktelenebb órája is e kényszer jele és bizonysága legyen. Ekkor azután közeledjék a Természethez. Ekkor kísérelje meg úgy mondani el, amit lát, átél, szeret és elveszít, mintha Ön lenne a legelső ember. Ne írjon szerelmes verseket; kerülje eleinte a túlságosan könnyed és megszokott formákat: ezek a legnehezebbek, mert csak nagy és kiforrott erővel nyújthatunk egyénit ott, ahol jó, sőt nagyrészt kitűnő hagyományok tömege maradt reánk. Ezért az általános motívumoktól forduljon azokhoz, amelyeket saját mindennapi élete kínál; írja le szomorúságát, vágyait, elfutó gondolatait, hitét valami szépben - ábrázolja mindezt bensőséges, halk, alázatos őszinteséggel, s önmaga kifejezésére használja fel környezetének tárgyait, álomképeket vagy emlékeit. Ne hétköznapjait vádolja, ha szegényesnek tűnnek; okolja saját magát, mondja inkább azt, hogy a kincsek elővarázsolásához nem eléggé költő; mert az alkotó számára nincs szegénység és közömbös, sivár hely. És ha még börtönben ülne is, ha a falakon át érzékszerveihez a világ semmiféle zaja sem hatolhatna el, nem lenne-e akkor is Önnel gyermeksége, ez a drága, királyi gazdagság, emlékeinek e kincseskamrája? Fordítsa figyelmét ebbe az irányba. Próbálja meg e távoli múlt elsüllyedt csodáinak kiemelését; egyénisége meg fog szilárdulni, magánya kitágul és derengő otthonná válik, amelytől mások lármája messze morajlik. S ha ebből a befelé fordulásból, ebből a saját világba merülésből versek születnek, nem fog arra gondolni, hogy bárkitől megkérdje, vajon ezek jó versek-e. Nem is kíséreli meg majd, hogy fölkeltse a folyóiratok érdeklődését e munkák iránt: mert kedves, természetes birtokát, életének egy darabját és hangját fogja érezni bennük. A műalkotás akkor jó, ha szükségszerűségből támadt. Eredetének ebben a jellegében ítélhető még, másképp nem. Ezért, igen tisztelt Uram, csak ezt az egy tanácsot adhatom: mélyüljön önmagába, vizsgálja meg a mélységeket, ahonnét élete fakad, s ennél a forrásnál megleli a feleletet arra a kérdésre, hogy kell-e alkotnia. Fogadja el azt úgy, amint hangzik, s ne tépelődjék rajta. Talán bebizonyosodik, hogy művészi elhívatása van. Akkor vegye fel sorsát és hordozza el minden terhével s nagyságával együtt, anélkül hogy valaha is érdeklődnék a kívülről várható jutalom iránt. Mert az alkotó legyen önmagában is teljes világ, találjon meg mindent önmagában és a Természetben, amelyhez hozzákapcsolódott. Azonban e magába szállás és magába merülés után talán le kell mondania arról, hogy költő legyen (elég, amint mondtam, éreznie, hogy írás nélkül is tudna élni, s akkor egyáltalán nem szabad írnia). De ez a befelé fordulás, amire kérem Önt, akkor sem hiábavaló. Élete ettől kezdve mindenesetre saját útjaira fog térni, s hogy ezek jók, gazdagok és messzire vivők legyenek, ki sem tudom mondani, mennyire kívánom Önnek.

Rainer Maria Rilke



AZ IDEÁLIS HALLGATÓ

... Az eszményi hallgató mintegy az emberiség képviselője. A prózaíró lendületének talán legfinomabb s egyszersmind legerősebb elemei azok, melyekkel jelenérzésének körébe vonja, megalkotja őt. E hallgatónak ugyanis oly érzékenynek, oly gyors fölfogásúnak, oly megvesztegethetetlenül ítélkezőnek, oly fogékony figyelműnek, eszében s szívében oly egyetlen alakba öntöttnek kell lennie, hogy szinte már fölébe kerekedjék annak, aki szól hozzá, különben nem lenne érdemes a fáradságra sem, hogy írjanak neki. Mégis: aki alkotta, annak ismernie kell tökéletlenségeit, legalább bizonyos fejletlenséget kell éreznie benne, amelynek szüksége, hogy sok mindenre elsőül vezettessék rá. Egyfajta erős naivitást kell kitapintania benne, hogy azzal, amit a könyvön át nyújt, valóban meglepje, s valami lényeges tapasztalatot szerezzen neki. Talán minden könyvet, de legkivált a tanítókat úgy lehetne rangjuk szerint besorolni, ha mértéket találnának a hallgatóhoz való viszony finomságára és jelentős voltára: azt is látjuk, hogy hanyatló könyvek és írók sorsa milyen jól szemlélteti azt a zavaros, óvatlan és hanyag elképzelést, amit e láthatatlan hallgatójukról hordanak magukban.

... Mindig ketten vannak jelen: van az egyik, aki szól valakihez, illetve ír, s van a másik, aki válaszol, s kettejük között összeköttetés keletkezik; de míg egyfelől ez az összeköttetés minél inkább jelentős, minél inkább magas a szféra, amelyben hatni tud, annál inkább túlsúlyát jelenti annak, aki ad - addig másfelől mindegyre könnyedebbé, s haloványabbá válik e magas szférákban az, aki befogad, anélkül persze, hogy jelenléte megszakadna.

Goethe azt mondja, hogy valahányszor fölüti Kant egy lapját, mintha világos terembe lépne. Ezzel nekünk egy fénnyel telt, minden tény legfőbb forrásával közlekedő szellemet mutat meg. De ahogy itt azt a tulajdonságát, hogy fénnyé válhatik, úgy más nagy szerzőknél más felsőbb kvalitásait érezzük a szellemnek; belső rendtől nem elválasztható erőt; igaz önbecsülést, mely összetér az alázattal; a szellemi szenvedély különös hevét. Ilyen szellem alkotásában mintha valóban a világot fogadnánk magunkba, s valójában magunkba is fogadjuk, nemcsak azokban a dolgokban, amelyeket éppen említ, mivel ezekben mindaz, ami említetlen marad, valahogyan benne foglaltatik. Éppen az erő és a fölény, amely hatalmas selejtezést végez a dolgok fölös lomjai között - nem úgy, hogy megfeledkezik ezekről, ami szórakozott és gyönge szellemre vallana, hanem hogy tudatos higgadtsággal mindezt elhárítja az útból; nemkülönben a váratlan társítások, a sokoldalú rugalmasság, a mindenre szolgáló figyelem hirtelen megnyilatkozásain; végül még a szórakozottság is meg a szeszélyesség, amely hellyel-közzel elbájol, mindez hozzátartozik az író szellemi arculatához, ahhoz az arculathoz, amelyet a világ tükröződéseivel egyetemben fogadunk magunkba. Mint kötéltáncos a vékony kötélen, úgy halad előttünk a tornyok magasában; a mélység félelmei - minden pillanatban lezuhanhat -, mintha ott sem volnának, úgy látja őket. A vaskos nehézkedés, mely mindnyájunkat földre nyom, az ő testén elveszti hatalmát. Elragadtatásunk, amelyben lépteit figyeljük, minél inkább úgy tűnik, mintha szilárd talajon járna, egyre nő. Pontosan így halad a jó író tolla a maga ritmusában, amely éppoly elragadó, mint egy emberi ábrázat, éppoly sajátos, mint a léptek tévedhetetlen tánca a világban, mindenféle vonzás és iszonyat közepette - és szép szava sem más, mint az ezer fenyegetés, csábítás, támadás ellenében a legcsodálatosabb viszontagságokban megőrzött belső egyensúly kinyilatkozása.

Hofmannsthal
 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 11:48:38, szerda
 
  A JELMONDATOKBÓL



AKI a művészetet történeti vagy gondolati úton közelíti meg, nem kerüli el a veszélyt, hogy a legrosszabbat meg a legjobbat egyaránt anyagnak lássa. Ez esetben ami csak a látszat és véletlen, ugyanolyan értékűnek mutatkozik, mint az, ami lényeg és ősanyag. Így válhat egy tudomány - amely pedig az életé - vértelen számtanná.

MAGAS kiműveltség, soksarkú kicsiszoltság híján nem lehet fölismerni a taglejtések finomságát és ritmusát. Fogalmi esztétikát csak a barbárok űznek.

SOHA még ilyen uralma a tömegeknek, soha még ilyen terméketlensége a magában álló ember tettének! Vannak idők és alkalmak, midőn a művész indíttatva érzi magát, hogy csatabárdot ragadjon a többiekkel együtt, de ma, mint az örök tüzek őre, fölötte áll a világok, államok, társadalmak hánykolódásának.

HIÁBA panaszkodnak afelől, hogy a művész nem veti magát alá a mindenkire egyaránt érvényes, uralkodó általánosságoknak. e csak a valódi természeti törvényeknek tartozik engedelmeskedni. Ami ma általános, az már nem a lényeges normák erejéből, se nem belső ösztönzések nyomán keletkezett, hanem véletlen megalkuvásokból és gazdasági szükségből. Abban a Birodalomban, ahol a legfőbb törvényt a Szellem szabja meg, ma már csak egyedül a Művész élhet, s vele talán még azok a szemlélődők, akik függetlenítették magukat. A művészet ma valóban: "szakítás a társadalommal".

A MŰVÉSZEKET gyakran gáncsolják perverz hajlamaik miatt. Viszont mi is csodálkozunk azon a sok apró és nagy dolgon, amit a polgár szeret. Micsoda bőséges romlottság és perverzitás lakozik abban az ízlés és értelem nélküli "berendezésben", melyet a saját ámítására maga köré halmoz.

NAGY ELŐDEINKNEK a művészetben megadatott, hogy érintetlen, szűzi világuk fölé a teljesség épületét emeljék. Innen az ő megközelíthetetlen, gyakorta például elénk állított nagyságuk. Nyomukba csak a legbensőségesebb érzület, szeretetben bővelkedőbb szemlélet, összeszedettebb kidolgozás révén léphetünk. Amit ők irtatlan erdőben, televény talajon leltek, azt nekünk a mélységből kell kiaknáznunk.

A SZELLEM, amíg a maga legsajátabb képére alakítja a távolságot és múltat, elérkezik közvetlen jelenkora és a személyiség birodalmába. Lényeges csak az, hogy művészileg alakítsa az életet. Hogy milyen életet? - Az mindenképpen érdektelen.

A MŰVÉSZET mindaddig nem nyerheti meg a társadalom szélesebb köreit a maga számára, amíg az emberek nem tudnak különbséget tenni a mű lényeges hatása és elbeszélt tárgyának közönséges izgalma között. Műértésre csak azoknak nyílik alkalmuk, akik képesek fölfogni az alkotás ritmikus voltának hatását.

A NAGY MŰ kettős hatást gyakorol a szellemre. Egyfelől heves lelkesedést vált ki, amely pillanatnyi, soha vissza nem térő, s gyakran a megértéssel sem jár együtt, másfelől fokról fokra való behatolás útján tiszta élvezetet, mely bármikor föléledhet.

A KÖLTEMÉNY valamely eseménynek legmagasabb és végső érvényű kifejezése: nem gondolatot, hanem hangulatot közvetít. A festészetben tagolás, vonal és szín hat, a költészetben: kiválasztás, mérték és hangzás.

CSUPÁN középszerű iparosmunkát végeznek, akik gondolatok kifejezése, történetek elmondása közben a tényeket fedő szavakra időmértéket és rímet erőltetnek. Vajon méltó lenne-e egyáltalán az értelmes lényhez a rímekkel, verslábakkal űzött játék, ha ezek nem valamilyen ellenállhatatlan ének dallamaként törnének fel? Rímek, gondolatok, sőt képek is gyakran csak arra szolgálnak, hogy testet adjanak e dallamnak.

TÉVEDÉS, hogy egy vállalkozást csak nagy szellemek nagy gondolatai mozdítanak elő. Végtelen fontosságú a kicsinyebbek nevelése, vezetése. Abba a légkörbe kell vezetni őket, amelyben majd a nagy gondolatok lélegzetvételét táplálhatják.

Stefan George



AZ ISMERETLEN BARÁTHOZ

1.

Ne ütközz meg, Nathanael, a nyers címen, amit e könyvnek adnom tetszett; elnevezhettem volna Menalkasnak is, de Menalkas, akárcsak te magad, sohasem élt. Az egyetlen emberi név, amely alá e könyv rejtőzhetnék, a magamé; de hát hogy is merhettem volna azt írni fölébe?

Egyszerűen, minden fölkészülés, minden tekintet nélkül kezdtem bele, s ha néha oly tájakról írok benne, amiket nem láttam, illatokról, amiket nem szívtam, tettekről, amiket nem követtem el - vagy terólad, Nathanael, akivel sohasem találkoztam -, nem álszentség az, és ezek a dolgok éppoly kevéssé hazugságok, mint e név, Nathanael, jövendő olvasóm, melyet neked adok, nem ismerve még a tiédet.

S miután elolvastad, dobd el ezt a könyvet - és távozz el. Azt szeretném, ha a távozás vágyát oltaná beléd - hogy eltávozz, mindegy honnan, a városodból, családod köréből, a szobádból vagy a gondolataidból.

2.

Most pedig, Nathanael, dobd el ezt a könyvet. Rázd le magadról. Hagyj el engem. Hagyj el, már fárasztasz, már visszavetsz. Az eddig úgy magasztalt szeretet irántad most már terhemre van. Belefáradtam a színlelésbe, hogy neveljek valakit. Mondtam-e valaha, hogy hasonlónak kívánlak magamhoz? Azért szeretlek, mert különbözöl tőlem; csakis azt szeretem benned, amiben különbözöl. Nevelni! Ki mást is nevelhetnék, mint önmagamat? Nathanael, megmondjam-e neked? Én szakadatlanul magamat neveltem. Most folytatom. Semmi mást nem tudok becsülni magamban, mindig csak azt, amit ezután fogok tenni.

Dobd el a könyvemet, Nathanael, semmiképp be ne érd vele. Ne is gondold, hogy bárki más megtalálhatja a te igazadat; jobban őrizkedjél ettől, mint bármitől. Ha én válogatnám ki ételeidet, nem volna étvágyad, hogy megedd; ha én készíteném el ágyadat, nem volnál álmos, hogy belefeküdj. Dobd el a könyvemet; gondolj arra, hogy ez csupán egyike az ezer lehetséges állásfoglalásnak a világgal szemben. Te keresd meg a magadét. Amit más éppen olyan jól megtehetne, ne tedd. Amit más éppen olyan jól megmondhatna, ne mondd - amit éppen olyan jól megírhatna, ne írd meg. Ne ragaszkodj magadban semmi egyébhez, csak amiről érzed, hogy sehol másutt nem található, csak benned, és türelmetlenül, vagy türelemmel, de, ó, alkosd meg magadból a leghelyettesíthetetlenebb lényt.

André Gide



AZ ERŐSZAKNÉLKÜLISÉG

Aki erőszaknélküli akar lenni, annak nem szabad haragot éreznie megsértője iránt. Nem szabad rosszat kívánnia neki. Nem szabad átkoznia. Nem szabad testi sértést okoznia neki. Nyugodtan kell fogadnia minden rosszat, amit üldözője vele szemben alkalmaz. Az erőszaknélküliség tehát teljes ártalmatlanság. A teljes erőszaknélküliség: teljes hiánya minden rosszakaratnak, bármi vagy bárki iránt, ami van, vagy aki él. Magában foglalja az emberinél alacsonyabb rendű életet, és még a vadállatokat és kártékony férgeket sem zárja ki. Nem arra való, hogy pusztító indulatunkat táplálja. Ha ismernők Teremtőnk szándékait, az említett élőlények számára is felismernők az őket megillető helyet a Teremtés művében. Az erőszaknélküliség tehát alkalmazásában nem egyéb, mint jóakarat minden élettel szemben. Tiszta szeretet. Fölleltem a hinduk szentírásaiban, a Bibliában és a Koránban.

Az erőszaknélküliség a tökély egyik állapota. Jelenti a célt, amely felé az emberiség természettől fogva, ha talán öntudatlanul is, halad. Az ember nem válik istenivé, ha eléri azt a fokozatot, hogy a hibátlanság megtestesítője lesz. Talán csak akkor válik igazán emberré. Azon a fokon, amelyen ma állunk, részben emberek, részben állatok vagyunk, s tudatlanságunkban és önhittségünkben azt állítjuk, hogy mivoltunk céljának híven megfelelünk, ha az ütést ütéssel viszonozzuk, és az ehhez szükséges haragot forrni engedjük. Hitünknek valljuk, hogy a megtorlás a lét törvénye. Holott a szentírásokban azt találjuk, hogy a megtorlás soha sincs számunkra előírva, legföljebb megengedhető. Az előírás: önmagunk legyőzése. Létünk törvénye önmagunk legyőzése. Enélkül a tökély legmagasabb fokát elérni nem lehet. Eszerint az emberi faj legfőbb jellemző vonását a szenvedésben találjuk meg.

A cél pedig egyre távolodik előlünk. Minél nagyobb a haladás, annál nagyobb mértékben ismerjük meg fogyatékosságunkat. Az elégtétel a törekvésben rejlik, nem az elérésben. A legmagasabb rendű törekvés jelenti a legnagyobb diadalt.

És ha világosabban, mint valaha is, felismerem, milyen messze vagyok még a céltól, a tökéletes szeretet törvénye akkor is létem törvénye marad. És minden ballépésnek csak annál erősebben kell törekvéseimet sarkallnia.

E törvény bizonyos alkalmazása politikává válik, ha térben és időben megvalósítják. A legmagasabb rendű politika tehát a legmagasabb rendű megvalósításában állana. A becsületesség mint gyakorlati politika, alkalmazásának ideje alatt miben sem különbözik a benső meggyőződésből fakadó becsületességtől.

Az együtt nem működés hívének politikai erőszaknélkülisége a legtöbb esetben nem állja ki ezt a próbát. Ez a harc meghosszabbítását vonja maga után. Senki se tegye ezért az angolok makacs, kevéssé engedékeny természetét felelőssé. A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalat tanított meg reá. Hogy a brit vagy bármely más sajátság nem puhítható meg, akkor bizony a tűz nem elég izzó, ha ugyan egyáltalán megvan ez a tűz.

Gandhi



A KÖR

Lehet a kézszorításnál világosabb mozdulat? Én foglak téged és te fogsz engem. Érzem az erődet, és te érzed az én erőmet. A kézfogás az egyenlőséget érezteti, vagy talán még helyesebb így: a kézfogás az egyenlőség akarása. Innen a jól ismert szívélyes támadás. És milyen finom művészet az erősebb számára, hogy a szorítás egy hajszállal se lépje túl az egyenlőség mértékét. A több itt durvaság, de a kevesebb már visszautasítás és megvetés, vagy éppen félelem és fösvénység. Egy ujjat adni egyenesen sértő. A kar visszahúzása védekezés, mivel a kar védi a bordákat. Ezért oly bátor a római köszöntés: a gyilkos kihívása. Ezek a mozdulatok mind valamely szándékot fednek fel és hangsúlyoznak. Ellenben, ha kezünkkel könnyedén, mintegy röpkén üdvözlünk valakit, az az oldottságot fejezi ki. Milyen jól értenek ehhez a kisgyerekek!

A farandol (provence-i körtánc - a ford.) olyan tánc, amelyben a lábak a kezeknek engedelmeskednek. Minél messzebb van valaki a vezértől, a lánc súlya annál jobban ránehezedik. A farandol tehát a zsarnokságnak és annak a dührohamnak képe, amely magának a zsarnokságnak a törvénye. Néha a szenvedélyes játékban az utolsó táncos úgy pörög, akár valami parittyakő. Jól értem a bretagnei-ak lassú körtáncát, amelyben a lépések mérsékelt ritmusát valahogy kézzel jelzik. Ez az igen gyengéd kényszer maga a biztosíték. A társadalom egységét itt a vezér jó ízlése teremti, akit a többiek utánoznak. Ez a jelbeszéd minden szenvedélyre mérséklően hat - még az örömre is! A kezek szerelmi éneke az, amely oly fegyelmezett, akárcsak valami énekkar.

Hadd szóljak azonban a kislányok körtáncáról. Ez sem egyéb, mint a tenyerek játéka. A szenvedélyek fellobbanását s egyszersmind megfékezését itt az teszi lehetővé, hogy a körnek nincs se feje, se farka. Kit mennyire húznak, ugyanannyira húz ő. De ehhez egyforma erőseknek kell lenniök. A túl kicsi gyermeket két oldalról húzzák, és ezáltal a görbe alakja elromlik. Ellenben ha egyenlő erősek, a görbék legszebbike, a kör keletkezik. És az ember egyszeriben megérti, hogy úgy, mint a püthagoreusok is mondták, a kör maga az igazság. A férfiak ellipszise nem igazságos, a két végen zsarnokok uralkodnak. Ezek a szimbólumok annak idején, mikor a karvezetők a tánc görbéjét s annak leírt nyomát vizsgálták, világosak voltak. Úgy vélem, eltávolodtunk a körtől, valamint az énekben is eltávolodtunk az összhangtól. Feltételezem, hogy az elemi kör valamennyi görbében jelen volt, mégpedig abban az időben, amikor a tánc a leghatalmasabb, legkifejezőbb nyelvet jelentette, azaz látványt a táncosok számára, de a lecsillapodás folyamatában önismeretet is. A király részt vett a táncban és mindenki király volt. Ma a király a karszékben ül és fizet, hogy szórakoztassák. A táncot eladták.

A kislányok körtánca hívta fel figyelmemet arra, hogy azok, akik a geometriát társadalmi forrásból származtatták, téves úton jártak. Megfeledkeztek a művészetekről és az ünnepekről, amelyek a maguk eredeti tisztaságában isten és vezér nélküli és minden kényszer és kötelezettség nélküli kultuszok. Ez pedig azért történhetett, mert a szociológusok epés fickók, akik a társadalmat magános elvonultságukban kutatják. Az öröm nem képes lebilincselni gondolataikat. Mentől sanyarúbb a szükség, annál elfogadhatóbb az számukra. Fáradhatatlanul újrateremtik Hobbes Leviathanját, amely a polgárt mint az állam rabját ábrázolja, amelyben a rend a háború rendje, és a görbe a törvény ellentéte. Mint a szociológusok mondják, minden egyenes irányban halad. A hatalom határozza meg a jeleket, és maga ez a szó: vonal, a gyalogságot jelenti. A görbék, mint a háborúk híres balsikerei és véletlen sikerei, a gyenge pontokat és a töréseket jelzik. A kígyózó oszlopok pedig a szomorú kényszer által eltorzított rendnek képviselői. Nem véletlen, hogy a kígyó az alattomos hatalomnak, szó szerint az ördögi hatalomnak, nemes terveink megrontójának a jelképe. Ezzel szemben a farkába harapó kígyó, amelyik a körtáncot utánozza, a szellem győzelmét és az állat felett való örök uralkodót jelképezi. Így a báj és az öröm fedik fel számunkra azt, ami a geometriában a legszabadabb, a legszebb.

Világosan látom, hogy ilyen képek alkották a népek ősi gondolatait, és gyanítom - lévén az eredendő okok mindenkor azonosak; ilyenek is alkotják azokat örökké. Mert eltekintve attól, hogy az ember mindig a gyermekségből indul (és jól tudjuk, még nem sikerült megoldani, hogy politechnikusként szülessék), világos, hogy az ember a szív, a tüdő, a gyomor uralma alatt él; ezek pedig szüntelenül lesben álló állatok, úgyannyira, hogy csak a táncnak megfelelő gondolkozás lehet a helyes. Az ember semmivel sem jut előbbre, ha körzővel rajzolja meg a kört. Bizonyos, hogy a tizenöt lóerős kocsi igen civilizált dolog, de gyakran valami megkergült bestia tartja a kormányt. Kétszeresen is visszataszító kép: az állat, aki kormányoz, és a geometria, amelyik engedelmeskedik. Ó, gondolat! Ó, ócskavas!

Alain



A NYOMOR

Tapasztalhattuk, hogy az ember és a nép ma éppúgy szenved az élettől, mint hajdan vallása miatt szenvedett, hogy az emberi bátorság ugyanarra képes, mint a vallásos bátorság azelőtt, s hogy az emberi méltóság foka nem alacsonyabb, mint a vallásos méltóságé hajdanában. A tapasztalat eredményeit a lélekelemzés igazolja. Az ember nem változott, tehát szenvedésre való készsége is ugyanaz maradt. Aki nyomorban él, az tökéletesen és teljesen látja nyomorát; benyomásai nem részlegesek, mint a kívülálló nem-nyomorgóé; nem úgy látja a világot, mint a szociológus. A nyomorult benne van a nyomorban, még az a pillantás is nyomorult, ahogy nyomorára tekint; az ő életében a nyomor nem részlet csupán, vagy megvizsgálandó és nem is hátrányt jelentő állapot: az ó életében minden a nyomor, örök szolgálat. Ez nem a nélkülözések, a betegségek, a rútságok és kétségbeesések, a hálátlanságok és kimúlások ismert sora, ez a nyomor az élő halál; mintha Antigoné gyötrelme állandó kín lenne, s mintha a halál az életbe áramlana. Egész életében a halál ízét érzi. Az antik bölcs számára a halál a végső felszabadulás, a nyomorult számára azonban a keserűség, a legyőzetés és a kétségbeesés teljessége. Ha a szerencsétlen egy napon egész családjával együtt elpusztítja magát, utolsó napja lesz a legrettenetesebb. Dies irae, a harag napja.

Hogy a halált örömmel várt szabadulásnak érezze, ahhoz egész civilizáció, teljes kultúra és nagyszerű filozófia kellene, szóval mindaz, ami a nyomorban nincs meg.

A nyomorultat ki kell rángatni a nyomorból, és a javakat egyenlően kell elosztani. A két feladat azonban nem azonos rendű. Az első sürgető kötelesség, a második pedig illő méltányosság. A köztársaság hármas jelszava, a szabadság, egyenlőség, testvériség különböző jellegű célt jelent, s bár a két utóbbi egymáshoz közel áll, mégis jelentősen különbözik egymástól. A testvériség azt követeli, hogy testvéreinket a szegénységből kiemeljük: ez a feladat mindennél fontosabb. Az egyenlőség megvalósítása kevésbé sürgős. Mert amennyire izgat és nyugtalanít az a tudat, hogy emberek nyomorban élnek, ugyanannyira közömbös, hogy a nyomort nem ismerők kisebb vagy nagyobb vagyont mondanak magukénak; nem jövök izgalomba, ha azt a nevezetes problémát vetik fel, hogy a jövő államában ugyan kié lesz a pezsgőspalack, a versenyló és a Loire-menti kastély; majd csak megegyezünk valahogy; a lényeges csak az, hogy legyen ilyen állam, azaz ne akadjon olyan, aki az állam száműzöttjeként gazdasági nyomorban és számkivetettségben kénytelen élni. Akkor majd kevésbé lesz fontos, hogy kinek-kinek milyen állása van, mert a polgárok figyelmét más problémák kötik le majd. De elég egyetlen embert tudatosan nyomorban tartani, vagy ami egyre megy, szándékosan benne felejteni, hogy a társadalmi szerződés teljes egészében értéktelenné váljék. Amíg egyetlen ember kívül van, addig a zárt ajtó az igazságtalanság és gyűlölet államának ajtaja marad.

Charles Péguy

 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
szeretettel
  2013-10-09 11:43:43, szerda
 
 
HUSZADIK SZÁZAD



* * *
A VILÁGBÉKÉÉRT

Őszintén gondolkozni, még ha mindenki ellenére cselekszik is, annyit jelent, mint mindenkiért cselekedni. Az emberiségnek szüksége van arra, hogy azok, akik szeretik, szembeforduljanak vele és fellázadjanak ellene, mikor kell. Nem azzal szolgálod az emberiséget, ha lelkiismereted meghamisítod, hogy hízelegj neki, hanem ha megvéded lelkiismeretedet és értelmed sértetlenségét az ő hatalmi visszaéléseikkel szemben: mert ezek is az ő hangjai közül valók. És őt árulod el, ha magadat elárulod.

A szabadság lényege, hogy szabad ember egymagában is törvénye a világegyetemnek, öntudatos törvény, amely egyedül van hivatva, hogy egyensúly gyanánt szolgáljon a mindent eltipró gépezetnek. Látom az Általános Lényt, aki még háromnegyed részben belé van tapadva az agyagba vagy héjba, vagy a kőbe, s alá van vetve az anyag kérlelhetetlen törvényének, melybe beleágyazódott. Csak tekintete és lélegzete szabad. Remélem - mondja a tekintet. Akarok - mondja a lélegzet. És e kettőtől támogatva igyekszik kibontakozni. A tekintet és a lélegzet mi vagyunk: a szabad ember az.

A halál uralkodik a világon! Élők, rázzátok le igáját. Nem elég, hogy megsemmisíti a népeket. Azt akarja, hogy dicsőítsétek és énekelve rohanjatok a halálba; uraik pedig azt kívánják, hogy ünnepeljék tulajdon áldozataikat... "Ez a legszebb és legirigylésreméltóbb sors!". - Hazudnak! Éljen az élet! Egyes-egyedül az élet szent. És az élet szeretete a legeslegelső erény. De a mai emberben nincs meg. Ti nem szeretitek az életet, ti, akik nem tudjátok jobb hasznát venni, mint koncul dobni a halálnak. Terhetekre van saját életetek: nektek, gazdagoknak, polgároknak, a múlt szolgáinak, konzervatívoknak, akik étvágytalanságból, erkölcsi diszpepsziából, keserű szívvel-szájjal, unalomból, duzzogva félreálltok - és terhetekre van nektek is, proletárok, szegények, szerencsétlenek, akiket elcsüggeszt az a sors, amely nektek jutott. Életetek keserű kisszerűségében, a változás reménytelen voltában (ti kishitűek!) egyetlen vágyatok, hogy valami erőszakos cselekedettel szabaduljatok ki belőle, mely fölébe emel benneteket a mocsárnak, legalább egy pillanatra - az utolsó pillanatra.

Halni és pusztítani. Dicső dolog! Élni kellene! És ti ezt nem tudjátok. Nem vagytok rá méltók. Sohasem ízleltétek meg az élő pillanat, a fénysugárban keringő öröm áldását. Halódó lelkek, akik azt kívánják, hogy haljon meg minden velük együtt; beteg testvérek, akiknek kezünket nyújtjuk, hogy megmentsük őket, s akik őrjöngve húznak le bennünket magukkal az örvény fenekére...

Jaj nektek, írástudók és farizeusok, jaj nektek, álszenteskedők! Politikusok és papok, művészek, írók, halálnak koriteusai, belülről mind telve vagytok csontokkal és rothadással. Bizony, fiai vagytok ti azoknak, akik Krisztust megölték. Miként azok, ti is összetöritek az emberek vállát, szörnyű terhekkel, amelyekhez magatok kisujjatokkal sem nyúltok hozzá. Keresztre feszítitek ti is, mint azok; és akik segíteni akarnak a szerencsétlen népeken, akik eljönnek közétek, kezükben hordva a békét, az áldott békét, azokat börtönre vetitek és szidalmazzátok, s miként az Írás mondja, városról városra üldözenditek, míg csak a földre kiontott vér eső gyanánt nem hull vissza reátok.

Emberek, nem igaz az, hogy a halottak rabszolgái vagytok, s hogy ők jobbágyok gyanánt béklyóznak benneteket a földhöz. Ti élő emberek fiai vagytok és elevenek vagytok magatok is. Legyetek szabadok! Közületek mindegyik maga az Ember - nem az a romlandó hús, mely a sírokban bűzölög, hanem az életnek pattogó tüze, mely megtisztítja a rothadást, felfalja a századok fekvő hulláit, s mint örökké új, mint örökké ifjú tűz, átövezi a földet égő karjaival. Legyetek szabadok!

Romain Rolland



MIÓTA A VILÁG VILÁG...

Vajon milyen sor idő és milyen világkép jár az eszünkben, mikor ezt mondjuk: "mióta világ a világ"..? Gondolat és érzelem tán az idő elején fakadt, de mindenesetre régtől fogva él, mert "mióta a világ világ", az ember mindig ezt meg ezt tette, és így vagy úgy hitte a dolgokat. A kőtörő azt hiszi, hogy az ó- és újvilág útjain mindig is ugyanúgy törték a követ, ahogy ő. Ez a kőtörő felfogása, meg azé, aki nála nem különb. Így gondolkodik például az a bíró is, aki képtelen elképzelni, hogy a századok folyamán akadt már pillanat, mikor nem volt büntetőtörvény és végrehajtó hivatalnoksereg. Amit most látunk, mindig látható volt, ezt fújja kicsi és nagy a társadalmi létra minden fokán. E közhely rejtett értelmét hiába keressük. Nyilván úgy áll a dolog, hogy amit a múltban és állandóan látunk, az a jövőben sem lesz elrejtve előlünk, és így Istennek sem adatik engedély, hogy új dolgokat teremtsen.

De ha már a változhatatlanba beletörődünk is, afelől továbbra is bizonytalanok maradunk, milyen is hát az a világ, melyről ily határozottan merünk beszélni. Az Evangélium szerint a hányattatás olyan nagy lesz, aminőhöz hasonló a világ kezdete óta nem volt, sőt nem is lesz. Ettől ugyan sem a kőtörő, sem a merev bíró nem lesz okosabb, de a textus intő figyelmeztetés, mely megcáfolja a világ állandóságába és ne varietur jellegébe vetett hitünket. Mert elég egy pillanat, hogy a világ megforduljon és régi arculatát elveszítse.

Ha az Elveszett Paradicsomból ostobán és megalázottan visszatérünk és a Thébába vezető út lépcsőjén fenyegetőn és titokzatosan alkalmatlankodó régi szavak értelmét vizsgáljuk, akkor a fenti közhelyre egyszerre fény derül. A misztikus értelmezés szerint ugyanis a világ a Sátán birodalma. Így már világos a dolog.

"Mióta a Gonosz gonosz", vannak kötelességek és emberek a világon, és vannak ostobák is, és az utca mindenkié. Van nagyvilág és kisemberek világa, van tudós világ, irodalmi világ, katolikus világ és félvilág, és vannak emberek, akik kellő heroizmus híján, és mert az emésztés nem zavarja őket, azt hiszik, hogy sohasem halnak meg.

Léon Bloy



HANG INDIÁBÓL

Nem hallottad csöndes lépteit?

Jön, jön, mindig jön.

Minden pillanatban és minden korban, minden nap és minden éjszaka -jön, jön, mindig jön.

Sok-sok dalt zengtem én, elmém sokféle hangulatában, de minden hang azt hirdette: jön, jön, mindig jön.

Napsugaras tavasz illatterhes napjaiban az erdei ösvényen: jön, jön, mindig jön.

Nyári éjszakák esős homályában, a felhők mennydörgő szekerén, jön, jön, mindig jön.

Minden bánatomban az Ő léptei súlyosodnak szívemre, s az Ő lábainak aranyos érintése ragyog fel örömömben.

Nem eszméltem a pillanatra, amikor először léptem át az élet küszöbét.

Minő hatalom késztetett arra, hogy létem felnyíljék e nagy misztérium számára, mint a bimbó éjféli erdő mélyén! Midőn éltem reggelén a fényre emeltem szememet, abban a pillanatban megéreztem, hogy nem vagyok idegen e világban, hogy a név és alak nélküli Kifürkészhetetlen karjaiba vett anyámnak képében.

Ugyanez az ismeretlen a halálban éppen így meg fog jelenni számomra: mintha öröktől fogva ismertem volna. És mivel szeretem az életet, tudom, hogy a halált éppúgy fogom szeretni.

A kisgyermek felzokog, amidőn anyja elveszi jobb kebléről, hogy már a következő pillanatban vigaszt találjon a bal keblén.

Rabindranath Tagore



A KIVEZETŐ ÚT

Van-e Isten, vagy nincs? Manapság ez körülbelül a legérdektelenebb kérdés. Nemrég valaki meg akarta ölni Istent. Nyomorult őrültség! - egy halottat megölni!

Egyébiránt: akár él Isten, akár meghalt, mit törődnek az emberek Istennel? Mire való nekik az Isten? Mezítelenek - Isten nem öltöztette fel őket; szolgák - Isten nem szabadította fel őket; éhesek - Isten nem etette meg őket. Az állatnak nincs Istene, de az ember rosszabbul él, mint az állat. Tegyétek először emberré az embert, aztán beszélhettek neki Istenről.

Mivel feleljen erre az ember? Szavakkal - azt szégyellnie kell; tettekkel pedig - hol is vannak a mi napjainkban a vallásos tettek? Hogyan tudjuk, nem bebizonyítani, hanem megmutatni, hogy a vallás a legfontosabb az emberi tettek között? Ha a vallásos élményből végképpen és visszahozhatatlanul kiveszett valami, hát az a vallásos tett iránt való érzék. Amíg a vallásról mint ideálról beszélünk, mindenki egyetért, vagy legalábbis: senki sem mond ellent; egyébként alighanem abból az okból, mert mindenkinek mindegy. De alig próbáljuk meg a vallást a reális valósággal összekötni, vagy mint bolondok, vagy mint gazfickók állunk ott, mert amennyire a mai emberiség vissza tud emlékezni, a vallás egyetlen szociális valósága a megcsaltak butasága és a csalók komiszsága.

Isten meghalt az emberiségben, de nem halt meg az emberben; a társadalomban, de nem a személyiségben, az összességben, de nem az egyesekben. A vallásos érzés a legmagasabb metafizikai határa az önfenntartás fizikai érzésének - olyan határ, amelyet csak az ember ér el: az egyetlen állat, amely ismeri a halált. Tudom, hogy meghalok; de élni akarok a halál után is - ez a vallás kezdete. Éppen a vallás az, ami az ember nevű fajt mind a többi állattól megkülönbözteti: az ember a vallásos állat.

Még az olyan emberek is, akiktől minden vallás idegen, kénytelenek elismerni, hogy az élet célja és értelme a boldogság, s hogy a boldogság: szeretet. Szeretni annyi, mint örülni, hogy szeretetünk tárgya: van, s azt akarni, hogy mindig is legyen. Nem akarni, hogy legyen, belenyugodni abba, hogy ne legyen, annyi, mint nem szeretni. A szeretet reális és egyben transzcendentális igenlése a létnek. A halál reális és egyben transzcendentális tagadása ennek a létnek, megsemmisítése a személyiségnek. Minden életet legyőz a halál. Hogy az életnek értelmet adjunk, a szeretetben kell igenelnünk a személyiség örökös létét; de a halál, amely a személyiséget megsemmisíti, szétrombolja a szeretetet is, az életnek az ember számára egyedül lehetséges értelmét. Hogy ezt a kényszerítő antinómiát megfoghassuk, szükségünk van a szeretet és a halál élményére. Tudatos életének egy bizonyos pillanatában minden embert a vallás kényszerűsége elé állítja létnek két legnagyobb realitása: a szeretet és a halál. Azért tudja minden ember többé vagy kevésbé, hogy mi az Isten, mert többé-kevésbé tudja, hogy mi a szeretet és a halál.

Ha a szeretett lény meghal, a szerető nem szűnik meg szeretni. Ez vagy csoda, vagy őrültség. Hogyan szerethetek egy halottat vagy olyan embert, aki meghalhat, akinek meg kell halnia? Ugyanazt az egyéni létet, amelyet a halál föltétlenül tagad, nem igenli-e rám nézve éppoly föltétlenül a szeretet? Tudom, hogy a szeretet az életem lényege, és csak azért, csak azáltal élek, hogy szeretek. De hogyha elismerem, hogy a halál a személyiséget megsemmisíti, és mégis szeretem a halottat, a halandót - akkor akaratommal igenlem azt, amit eszemmel tagadok; igenlem, hogy van valami, akarom, hogy mindig is legyen valami, amiről tudom, hogy nincs többé, vagy holnap nem lesz már. Egy és ugyanazt a dolgot tagadom és igenlem - hiszen ez őrültség! Addig szeretek és élek, amíg őrült vagyok: de ha visszatérek az észhez, megszűnök élni. Életem tagadja az eszemet, eszem tagadja az életemet. Két dolog közül tehát csak egy marad: vagy belenyugodni ebbe az értelmetlenségbe, lemondani az észről és átengedni magunkat a gyógyíthatatlan őrültségnek; vagy pedig anélkül, hogy meghajolnánk a kivezető út megtalálásának empirikus lehetősége előtt, egy immár nem empirikus, hanem transzcendentális kivezető utat keresni.

Ezt a kivezető utat a vallás mutatja meg nekünk.

Merezskovszkij



A SZELLEMRŐL

Minden kor embere azt tartja, hogy a szellem, bár a test kisugárzása csupán, mégis túléli a testi világot.

Oktalan dolog illúziót látni abban, amiben mindenki hisz, és elfogultság volna az általános meggyőződést tudatlanságnak és hiszékenységnek bélyegezni. A kritika nyomán éppen nem szűnik meg a hit, és közepes gondolkodásra vall, ha a meg nem értett dolgokat nem-létezőknek hisszük. A hullámok világában például érzékelésünk a semminél is kevesebb.

Ha a dolgokban nem hiszek, ha mindenben kételkedem, önmagamban akkor sem vesztem el hitem, mert magamban érzem a minden kételynek ellenszegülő sötéten hatalmas elemet, és bárhogy nevezzük is a tudat e lényeges magját: akár élő szellemnek mondjuk, akár kétkedő monásznak, létezésében nem kételkedhetünk, mert az élet itt nem tűr kételkedést. Megismeréséhez pedig a szeretet vezet el, mert ez a magunkból való kilépésnek és a másba való átömlésnek szenvedélye.

Az én gyakran vágyik eldobni magától a test terheit és hevesen áhítja a megszabadító változást. A szerelem, mint annyi szenvedély, akkor óhajtja a halált, mikor a szenvedély célhoz ér. A laboratóriumban méricskélő tudákos azt mondaná ugyan, hogy ez a fáradt test gyengesége csupán. Pedig e lendület a szerelem mélyéből, a szerelem teljességének pillanatában ered, a test elernyedése előtt, s az erősek szívében. Mert erősek azok, akik magukénak mondják az igazi szenvedély ritka erejét.

Nem tudjuk, hogy a szellem és a test külön életet élnek-e, s a szellem kisugárzásának módja is ismeretlen. De mindenesetre nehezebb hinni a lélek elpusztulásában, mint abban, hogy a test elomlik. A szerelem örökkévalónak hiszi magát. Hogy e szónak: örökkévalóság, van-e értelme, nem tudom. De az érzés bizonysága önmagában van, akár az életé. Milyen nyomorultul üres, mélység nélküli és sivár az a tudat, melyet nekünk szán a világ! A tudósok kinevethetik a szellemet, de bizonyítékaikon csak mi fogunk nevetni. De rászednek-e valóban, s ha igen, ki tesz bolonddá? A szellem örökkévalósága bizonyára látszat, de talán van az örök jelenvalóságnak is törvénye. A tiszta lélek számára minden jelenvaló. Az idő a testet öltött gondolat illúziója, a test földi mozgásának ábrája. Goethe is erre gondolt egy este, mikor Schiller szellemének sugallatára az örök életről elmélkedett.

A szellemekkel is üzérkedés folyik, akár a testtel. Mindenütt vannak csalók és ostobák. Undor fog el, ha arra gondolok, hogy a legnagyobb lelkek pénzsóvár szélhámosoknak és ostoba kísérletezőknek kénytelenek engedni, akik Beethovennek hamis hangokat és Shakespeare-nek ürülékgondolatokat tulajdonítanak.

De nem is erről van szó. Bohócok és piszkoskezű szélhámosok sem tudják eloszlatni azt a hitet, hogy a síron túli fenséges titok más, mint a semmi. Az effajta népség éppoly méltatlan az örök lélekhez, ha van ilyen, mint a nagy költőkhöz a kontárok hada.

Talán nem is olyan együgyű az az egyszerű lélek, amelyik asztalt táncoltat és apró kopogások útján érintkezik a szellemekkel. Sok ilyen lelket a remény éltet, többeket a nagylelkűség vezet. Nem félnek a haláltól. Nem egy egyszerű embert ismerek, aki az örök életnél jobban szereti a megsemmisülés gondolatát, s ha módjában lenne, tudná, mit válasszon. Az örökkévalóság, kivált a szellemé, megborzasztja az ilyen embert. Ha az élethez ragaszkodunk, akkor a testet és annak örömeit szeretjük, s csak az átmenetitől félünk, mely a véghez vezet, de nem a haláltól.

André Suarés
 
 
0 komment , kategória:  Leonardo da VinciRENESZÁNSZ ÉS  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 70 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák