Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 36 
szeretettel
  2013-10-16 15:44:47, szerda
 
  ,,Itt vagy.
Belesimultál napjaimba.
Ha arra gondolok,
Egyszer majd nem simogatsz,
Egyszer majd nem csókolsz,
Felsikít torkomból a kétségbeesés.



De vagy.
De szeretsz.
Szemed csillog, ha rám nézel.
Huncut nevetés bohóckodásomon
Már ott billen szemed sarkában
Még ki sem mondott mondaton.
Tudod, mindjárt egybeölelkezve
kacagunk boldog önfeledten.

Itt érezlek most is.
Pedig messze vagy.
Szívem felett játszó kis medálhoz ér a kezem,
És testemben vibráló boldogság önt el.
Ó ha le tudnám írni az érzést,
Mely most könnycseppben koppant az asztalon!
De nem tudom.
Leírhatatlan vonzalom.

Lenéztem a cseppre.
Benne csillogott szivárványszínben a boldogság.
A boldogság is könnyet csalhat a szembe.
Hosszú évek siralma, sivársága után,
Az ész nem akarja elhinni
Naponta ezerszer hallott suttogásod:
Örökké szeretlek.
Te vagy az életem.
Nélküled nem éltem.
Nélküled nem élhetek.
Ugye, nem hagysz el sosem?

Ó Istenem!
Mondd meg őszintén! Biztos, megérdemeltem,
Hogy sok-sok év után ennyire szeressenek?
Bűnös vagyok,
Mert szeretem minden idegszálammal,
Azt, akit nem szabadna,
Akibe beleremegek, ha hozzám ér.
Többször is elküldtem,
Hogy megnyugodjon a lelkiismeret.
Mindketten belehaltunk a vágyba,
Egymással átélt ezer csodába.
Megfogadtam, többet nem teszem,
Megyek, de csak ha ő küld el.

Itt vagy.
Igen itt érezlek.
Most is csilingel fülemben a nevetés,
Most is érzem ajkad puha selymét
Végigcsókolva bőrömön felejtve leheleted ízét.
Egymást szorítjuk.
Kapaszkodva a jövőbe.
Szavak nélkül is tudjuk:
Életünk lett e szerelem."

/Számomra ismeretlen szerző/
 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 15:37:54, szerda
 
  Helen Bereg
Megérintettél ...



Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.

Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.

Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.

Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.
 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 14:50:07, szerda
 
  Válóczy Szilvia:
Vulva és völgy [+18]



Blúzom alatt, dombjaim hegyén
Izgalom bizsereg...
A levegőben áramló vétség
Annyira, de annyira hideg,
S mégis forrón lüktet,
Akár testemben a vér,
Izzó lávaként csap fel csóktalanul.

Hámozott ruháim
Szerte-szét ölelik a sötét teret,
Egymagamban a kéj
Szertelen vet meg ágyakat,
Köröttem őrzött vágyakat
Kerget kint a szél,
Párnáim húznak maguk felé.

Vonaglik a csend,
Áhított üres ölelések helyett
Ujjaim indulnak selymes bőrömön,
Most ez minden örömöm,
A láz, mi fogva tart,
S önző valóságában
Gyönyörbe hív kíméletlenül.

Combjaim nyílnak az ég felé,
A buja Hold is kívánva kér...
Gyengéd mosolya ledér,
Rám nevet, fényével betakar,
Feszült mellemen lángja belém mar,
Érintésétől fáklyává válok,
Nem bírom tovább... Megadom magam.

Belsőmben lázadok,
Akarva akarok mindent...
Sikamlós ujjaim közt, csiklómra vetült
Körkörös szerpentinjein ül
Sikolyaimnak halk szava,
Mint puhán érintett, vágyakba rejtett
Ezernyi csodálatos kívánalom.

Csípőm emelem fel, s még feljebb,
Ritmusként járom ágyas táncom,
Ügyes kezeim utat parancsolnak,
Játékom hüvelyembe mártom,
Csodálattá folyt parázna bűnöm
Kényeztet és szeretkezik,
És én gátlástalanul élvezem.

Fenekem alatt a gyűrött paplan
Lágyan simogat,
Hátam közepétől zilálva tapogat,
Szinte felfal, csókol, nyalogat...
És süppedő, illatos valóságába tűröm
Az andalító perceket...
Mámorító oltalma szinte elnyel.

Forró lélekké olvad minden érintés,
Belső pontomban robban,
Az összehúzott mennybéli varázs,
Kéjtől fűtött, nedves hovatartozás...
S végül... Csendben alélok...
Fáradt testemre bágyadt álom vetül.
 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 14:34:38, szerda
 
  Benczés S. Gábor - A szerelem, az igaz szerelem



kérded, mi az a szerelem...
és azt hiszed, te kis bolond, most
kéjes titkokat mesélek, s te élvezettel
hallgatod? gondoltad, szívről, vágyról,
sok apró pajzánságról lebbentem fel
vörös titok-selymemet? hogy édes
csókról, titkos bókról mesélek neked?
hogy megmutatom, mint remeg lábad
majd, mint reszket a szó, ha hozzá
szólsz? hogy ezer rózsát markoló
izgatott-izzadó tenyérről suttogok neked?

ó, te kis buta! a szerelem,
az igaz szerelem fáj - mikor vele vagy,
de nem akarod, hogy átöleljen, sőt!
benned legyenek pőre gondolatai,
és ha nincs veled, kit szeretsz,
csak forogsz, meg topogsz,
és locsogsz, motyogsz és szorongsz,
két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből,
és ordítanál, sikítanál a világba,
és ha kinevetnek,
nem szégyelled, de fáj,
na, ez a szerelem!

hogy ha nincs veled, ha a valahovába
ment nem alszol, nyitott szemmel
kergeted álmaid, míg várod, téped
virágnak szirmát, ágyadban keresed
árnyát, illatát, édes izzadtságszagát,
sóhajtását, sóhaját lesed, hallod hangját,
ha nyikordul a szék, hol nemrég ő ült,
ha szellő lebbenti az ablak fátylát, és
számolod az ócska perceket, mit
büntetésül szabott ki rád
a szerelem!

és tűröd, ha aláz, tűröd,
még ha ki is ver a láz, és megbocsátod
neki, hogy te is vagy, és az agy, kis
massza a fejedben zsong, bong, és nem
érdekel, ha kérdezel, és választ arra nem
kapsz, csak vársz, csak jársz körbe,
dühöngve magadra, hogy megint
megbántottad, mert megkérdezted tőle:
szeretsz? s válaszul kapod: ó, bolond,
nem érek rá! és te zavartan nézel rá,
nem érted, hisz' nincs fontosabb
kérdésed...

és az is az igaz szerelem jele,
ha mást tesz, és nem úgy, mint
képzeled, és te nem tudsz szólni,
és vele teszed a rosszat, de érzed,
csak vele, nem nélküle,
élete a te életed, és életed
nélküle nem élheted,
mert ennyire szereted, és
bármit mondhat, csak igaz lehet,
és a lehetetlen sem lehet,
és bármit tesz is, az úgy a jó,
mert áruló belőled nem lehet!

és az egy igaz szerelem, ha úgy
gyűlölöd, mint senki mást, és ha kérdi:
miért? nem érted, csak öleled, és szidod,
hogy megint ölelhesd, és ölni tudnál
érte, és ha bántják, neked fáj, és sírsz, ha
sír, és nevetsz együgyű viccein, és
számodra egyre szebb, mert neki azok a
ráncok, azok az őszülő szálak a
legszebben állnak, és beteg, szenvedő
testét öleled, megfésülöd, és ágyba
viszed az ebédet, s ha kell, megeteted, és
ha kell, azt, igen, azt te kiviszed...

és a gondok, ha beborítanak,
csak megkopott, üres szó a szerelem,
ha már mást szeret, hát elengeded,
mert tudod, kezét meg nem kötheted,
úgy szereted, hogy szabadságát
el nem veheted, és ha te mennél el,
nyugtod nem leled,
nem lesz nyugodt perced, csak ő kell, kit
gondolatban ölelsz, csak vele érzed,
hogy nem vagy egyedül,
ha jó, ha rossz fikarc életed...

igen, ez a szerelem, az igaz,
mert bármi történik, ő a vigasz,
és jutalmad megkapod, ha akarod,
s lehozhatod végre a választott csillagot,
és a meleg, mit csak vele érezhetsz,
az a jutalom, mit élvezhetsz,
és a csók, a test, érintés,
kéj, szédülés, ez mind a tiéd lehet,
mert szeret, és te is szereted,
és szereted, és ő is szeret,
hát ez a szerelem, az igaz,
kegyetlen szerelem!
 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 14:32:41, szerda
 
  Válóczy Szilvia
Úgy szeress ...



Szeress úgy,
hogy remegjen minden hajnal,
s lássam rajtad,
hogy minden búcsúzással
hű szívedből
könny fakad.
Úgy szeress,
hogy hiányomtól
ég zokogjon,
szeress úgy
hogy kínzó vágyad
körém fonjon.
Szeress hittel,
megértéssel,
had értsék az angyalok,
hogy buja szerelmed
szárnyalva is, őszintén is
egyedül csak én vagyok.
Szeress eszed vesztve,
perzselőn,
és csendben álmodozva,
reszketőn.
Úgy szeress,
mint ki soha még...
Ahogy a szív
izzó tűzzel,
majd csendes lánggal ég.
Lázas testtel szeress,
követelve, harcolva...
Magadba temess...
Úgy szeress....


 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 14:31:28, szerda
 
 


Érintés

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ék kőként beragyogja a lelkünke t. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit, és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek, ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dús lombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljesség csendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolat szürke tükrének egy-egy cserép darabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbe sűrítetté, az időtlent időbe ágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend oda adottsága. Mert minden szó, teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljesség. Minden szóban a teljesség van jelen.

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szó közök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő fa levelek susogása, vagy a madár dal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

Szeretlek, mint a folyó, amely magányosan és gyengén indul útnak a hegyen, aztán elkezd növekedni, csatlakozik más folyókhoz, és végül már nincs az az akadály, amit ne tudna leküzdeni, hogy eljusson oda, ahova akar. Így hát elfogadom a szereteted, és átadom neked az enyémet. (...) Egy olyan szeretetet, amelynek nincs neve, nincs magyarázata, ahogy a folyó sem tudja megmagyarázni, miért pont arra tart, amerre tart, csak folyik előre. Egy olyan szeretetet, amely nem kér és nem ad semmit cserébe, csak van. Én soha nem leszek a tiéd, te soha nem leszel az enyém, de így is elmondhatom, hogy szeretlek.

/Paulo Coelho/


 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 14:09:11, szerda
 
  Boncz Géza - Nádas György : Proletár Zsötem



- Hjah!...... ...... Hjajh! Ú, viszed innen a kezed! Mi vagy te?
- Kutató!
- Háa!.. Háah! Mond te közben is fónt fogod hagyni a műbőr kalapodat?
- Igen!
- De az le fog esni!
- Az ugyan nem fog most leesni, mert az állam alá szíjaztam, ugyanis az állam én vagyok!
- Háááh!
- Húzódj arrább Rózsi! Micsoda finom bundanadrágod van az iskoládat teee.
- Meghiszem azt! Román gyártmány!
- Érzem is, hogy a medvecukor bele van száradva, még brummog.
- Hááá! ...... Hááá!
- Adj egy csókot szájba te!
- Jaááááj !
- Mit kiabálsz te fránya céda tra tratata.
- Ha meg akarsz csókolni akkor vedd ki a szádból a Kossuth cigarettát!
- Ne brekegj! Szijj!
- Hüjaj! Jaj érzem a kezeden, hogy sajtot ettél!
- Nem ettem, csak simogattam.
- Hááá! Tee, te ez olyan mint egy olasz filmben.
- Piccoló, trombitó, menjé rá he!
- Te, te az a ruhásszekrény a wc eggyel odébb van.
- Nem mindegy! Lényeg az, hogy ne robbanjon föl a hólyagom.
- De jó veled Józsi! Ezt bele is írom az emlékkönyvembe.
- Ne firkálj, hanem simogasd a viharkabátomat teee.
- Te mé nem veszed le a bakancsod?
- Mert csak ez az egyetlen egy van, ezt is úgy lőttem kin a réten, mint a réten a műszál.
- Te mi volt ez a koppanás?
- Kiesett a fülem mögül az ács ceruza.
- Hjaj!..... Jaj!
- Jaj te csinyájad má!
- Te mi volt odabent az üzemben az ebéd?
- Kapros tökfőzelék!
- Azt milyen vót?
- Mingyá meghallod! Fpppppppp
- Hjaj, te mi az a kemény ?
- Hát a zoknim!
- Hát vedd le!
- Jó van, de hová tegyem én a ezt a zoknit huzzom én má lefele csak beleakadt a nagylábam ujjamba azt verd szájba.
- Hát dobd oda a sarokba! (csörömpölés)
- Jaj, hááá, hááá, mingyá jó lesz! Há, há jaj de jó, juj de jó,
- Aztat én nagyon jól tudom, mert kezemben van az irányító, mindjá átmegyek a Kossuthról a Petőfire.
- Fppppppppppp
- Te mi volt ez a dörrenés?
- Mi lett volna, mondtam, hogy kapros tökfőzelék volt az ebéd.
- Hja, hja, háá, háá, háá, mindjárt elmegyek! Jaj te mikor mész már el?
- Most! (ajtó csapodás)

Barna fürtjeid, szemed sugárzása,
Kedvesen csalogat egy ábrándra,
Mikor a domborulataink összesimulnak,
Pocakomat forrósítja kebleidnek halma,
Ajkam a fülcimpád lágyan megharapja,
A szád, a szád keresem hallgatagon,
Dédelgető apró puszik landolnak ajkadon,
Szám a szádra tapadva ernyedsz el karomon,
Kevés a levegő de jó ez most nagyon,
Karod szorosan fonódva a nyakamon,
Derekadat kedvesen átölelve,
Ülök veled a fotelbe,
Forróságodtól ujjaim bizseregnek,
A pulóver gyorsan enged,
Rózsás melleidtől szemeim kiesnek,
Halvány udvarukból bimbóid emelkednek,
Apró csókokkal halmozzam arra ingerelnek,
Emlőid keményen lágy csodáját
Ajkaim, ujjaim becézgetve cirógatják,
A folytatást fantáziádra bízom,
Ha leírod szeretettel olvasom.



Heltai Jenő : Az illatos kertből
Nefzaui

Megcsókoltam köntösöd szélét,
És te kacagtál: ,,Jó fiu hadd!
Csókjaidra, bármi tüzesek,
Köntösöm széle néma marad."

Megcsókoltam kis papucsod, mely
Vérpiros, mint égő ajakad,
És te súgtad: ,,Kárbaveszett csók!
Kis papucsom, lám, néma marad."

Megcsókoltam puha kacsódat,
És te kacagtál: ,,Szomorú csók!
Meg nem értik, meg sem is érzik,
Vissza sem adhatják a kacsók!"

Magcsókoltam illatos ajkad,
Mely az enyémhez vágyva tapadt,
És te súgtad: ,,Ládd, csak a szájam
Fizeti vissza csókjaidat!"

Én azt mondtam: ,,Édes a szájad,
Hol fogok újra lelni ilyet?
Van-e földön még ilyen csókos
Gyönyörű, jó száj, mint a tied?"

Kovács Mária: Egy ölelésből

Ködöt szaggat a tűz fehér szemekről
és leplet bont remegve az áhitozás
mig vért szí a vér fölserkedt szájról
és kacagó új fürtöket érlel a mámor.



Nagy Bandó: Nem vagyok magamnál (részlet a Biohumorista című számból)

Úgy érzem, hogy majdnem elaludtam. Teljesen még nem, mert hallom, hogy beszélek, de az is lehet, hogy álmomban beszélek, vagy, ha mégsem aludtam el, valószínűleg azt álmodtam, hogy elaludtam. Álomképeimben magamat látom. Születésem előtti állapotban. Homályosan látom a kezdetett. Piciny spermium vagyok. Nem hasonlítok rám, egy cseppet sem, úgy érzem nem vagyok magamnál. Apámnál vagyok. Több milliomod magammal szorongok egy tojásded valamiben. Egyre izgatottabbnak érzem magam. Anyám keze van a dologban. Egy furcsa alagút végében topogunk. Startra készen. Számunkra ez egy futópálya. Egyetlen versenyünk célegyenese. Ott szorongunk startra készen, de apám visszatart minket. Végül teljesen magunkra maradunk. Apám elment. Te jóságos ég, számomra ez az élet kezdete. A nálam lassúbb társaim számára pedig maga a vég. Alig élveztek valamit az életből. Érzem és látom amint megkapaszkodom egy ivarsejtbe, egymásba fonódva, elválaszthatatlanul. Életünk nagy pillanata ez. Hónapok telnek el. Erős fejfájást érzek, valaki két kézzel fogja a fejem, és kezem, és kifelé húzz. Megfordulnék, de már késő. Megszülettem. Anyám hangját hallom: - Fiúúúúúú! Aztán csomot kötnek a hasamra, hogy el ne felejtsem.



Szilágyi Gyorgy: Pilla trilla

Tested lehet talpig pőre
Csak pilládnak lennek őre
Engem pillád ejtet tuszul
Minden sejtem arra uszul
Sejmes pillád óh a pillád
Felhevülök pajzán rajzán
A köldököd nem hoz lázba
De a pillád az biz ajz ám
Bár mily gyönyörű a hasad
Szivem érte meg nem hasad
Lelkem mint bus varjú kepeszt
Mert pilládért a kin epeszt
Megcsodálom csábos csípőd
Lenyűgöz az árnyas ágyék
De a pillád csak a pillád
Az amire vadul vágyék
Oh ha egyszer azt mondanád
Merszemért bár sújtson villám
Jer hozzám te pillabarát
Simogasd meg gyöztes pillám
A te pillád felfűt engem
Akárcsak a radiátor
Megküzdenék érte menten
Mint egy elszánt gladiátor
Hogy közelről lássam pillád
Amint örömkönnyben ázik
Becézgetném, babusgatnám
S betakarnám hogyha fázik
Ilyen pillát ritkán látni
Körülvéve a boával
Csak a hivó szóra várot
Nyugdijazod oboával
Dús pilládról álmodozva
Kortyolgatók hűs boromból
Szinte hallom amint pillád
Mint egy cica úgy dorombol
S tán azért mert borom lőrés
Hiszem azt hogy mint egy lő rés
Buja pillád úgy sőtétlik
Felém akár egy sőtét lik
Csendes öböl göndör öled
Lennék benne pajkos öleb
Lehet kocsid, telked, villád
Nekem nem kell csak a pillád
Virág vagy te biborszirmu melegágyi virág
S számomra a pilla körül forog még ma is a világ



Veled

Hangodnak csengése,
Megannyi gyöngyszem pengése.
Szemednek bársonyos sugára,
Keblemnek boldogsága.
S ha arcodra a pír rózsákat ír,
Vágyam nyugodni nem bír.
Kebled mely nyelvemtől mázas,
Ajkaimtól lenne lázas.

Kebled rózsaszín halma,
Mint két hamvas alma.
S rajta a két cseresznyeszem,
Vajon mikor lesz, hogy számba beveszem.
Fehér bőröd, karcsú termeted, szendén rejti köldököd,
Mely hívogatja ajkam egy leheletre, melyért könyörgök.
S a két szép érett füge rejti gyönyöröd,
Melyet nyelvem hegye korbácsolna, s te nyögöd.

Kedves te rontom bontom
Gyere ülj ide az ölembe ha mondom
A fejedet pihentesd meg a vállamon
Érezzem hogy lüktet az ér a nyakadon
Kényelmes fészked itt van a pocakomon
Míg lágy nőiességed becézgetem simogatom
Meséld el nekem mi történt veled a mai napon
Mond el örömödet, bánatodat angyalom
Míg kedves csevegésed hallgatom
Apró csókokkal vigasztallak a válladon
Kebleid lágyan megpihenek az ujjamon
Miután a rabságukból kiszabadítom
Ajkaim elkalandoznak udvarukon
Kedvesen lágyan puszilgatom
Bársonyos bőröd tűzre lobbantom
Testedet a ruháidból kicsomagolom
Karod simogatón a nyakamon
Mikor elhelyezkedel a derekamon
A gerincedet cirógatva simogatom
Érzékien becézgetve kényeztetjük egymást
Vágyainknak nem szabva gátat
Szeressük egymást Angyalom

Kedvesen lágyan átölelek
érzem amint tested remeg
a félelemtől, de vágyad enged
amint karom átölel kedvesen.
Ajkam nyakadon lüktető eredre
apró csókokat lehelek
a szemed lepecsételem.
Lágyan a szádat megkeresem.
Nyílik a szád érzékien
rátapadva nyelved nyelvemen
tested odasimul testemhez.
Újaim felfedező útra indulnak
pulóvered alatt kutatnak.
Melled ágaskodó hegye
várja már kezem.
kibujtatlak a ruhadarabból
ajkam a sötét udvarból
kiemelkedő kemény bimbódon
kedveskedve szív csókol.
A másik dombot se hagyom
árván lágyan simogatom
becézgetem, Barni suttogom
fuldokló hangomon.
Lábaid remegnek
az ágyra leteszlek
föléd hajolva csókólom
selymes bőröd,
rejtekén felkeresem köldököd.
A cipzár enged, nadrágod
apró puszikkal csúszik le lábadról.
Lábujjadat egyenként csókolgatom
talpadra érzékien rányalok
szép hosszú vádlidon,
szám becézi simogatón
combod hívogatva széttárod
Érzem az ütőn ahogy véred forr
bugyid nedves a vágytól
simogatva szabadítalak meg bugyidtól
ajkaid között a csiklód
nyelvemmel a vágatba nyalok
vártad már ezt jelzi hangod
körkörösen nyalom
majd ajkaim közé szívom
tested irányítja ritmusom
Ujjam hüvelyedbe nyomom
a szemérem csontod
mögött a G ponton
enyhén megnyomom
tested megmerevedik a pillanaton
gerincedben érzed a villámot
Kezed simogatón a faszomon
húzogatod a bőrt szerszámomon
makkommal a csiklód simogatod
nedves bejáratodhoz tolod
a befogadás csodáját jelzi hangod
csak a makkom támadja bejáratod
majd tested lassan a nyársra nyomod
egymás ritmusát követve
jár a dugattyú hüvelyedben
forró öled szorítva fogadja
masszírozza a tolakodót
ki - be, ki - be míg szilárdan
könnyekre nem fakasztva
hüvelyed életre kelve önállóan
szívja magába magomat.
Lágyan ölelő karomba
jössz vissza a valóba
apró csókokkal köszönöm
a bizalmat mellyel odaadtad magad

Hajad barna zuhatag,
szemed fénylő smaragd.
Mosolyodban szivárvány,
Pajkos huncut boszorkány.

Olyan szép a pipacsod,
ha lábadat szétnyitod.
Szirmok égő pirosa
hívja ajkamat oda.

Öled sűrű erdeje,
eltéved a nyelv benne.
Édes forrás közepén,
szomjamat enyhíteném.

Hamvas arcod elpirul,
az én kedvem kivirul.
Hosszú combod megremeg,
simítja a fülemet.

Kebled halma
Fantáziám malma
Szemed kedves sugara
Ajkaimat csókra vonzza
Derekadat kedvesen átkarolva
Körtéid hordómra simulva
Keresi ajkam ajkadat
Szádra érzékien rátapadva
Levegő után kapkodva
Éreznénk egymást fulladozva
Megszédülve a vágyra
Rogynánk le az ágyra
Nyakad lágyan csókolgatva
Ujjam kedvesen simogatva
Melltartódat bontja
Körtéidet rabságukból szabadulva
Köszöntik ajkaimat ágaskodva
Bimbódat érzékien harapdálva
Becézgetve ujjammal
Kényeztetve simogatva
Indulnánk a gyönyör utjára.

Szeretném,
Ha hajad selyme vállamon megpihenne,
A vibráló levegőt szavak nélkül érezve,
A csendben légzésünk ritmusa beszélne,
Becsukott szemmel derekad átölelve,
Arcod bársonyára apró csókokat lehelve,
Ajkaid szép ívét megkeresve,
Forró csókodat ízlelgetve,
Meleget sugárzó lelkedben elveszve,
Az érzelmek világában veled lebegve.
Szárnyalni lelkesedve.



Heltai Jenő: Vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.
Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.
Legjobb barát ! Szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.
Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én aki angyal nem vagyok ?
Olyan kevés amit kívánok . . .
Ha osztozkodni restel is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.
Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.
Legyen övé minden poézis.
És az enyém csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.
Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe kérem nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom :
Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat !



Heltai Jenő
Mikor ő nálam volt

Eljött hozzám drága nagysád?
Meghatotta önt dalom?
Oh, mi ritka már manapság
Ez a kedves bizalom!
Csakugyan, hát mondja, nem fél,
Hogy utóbb még hírbe jön?
"Kérem, hisz egy gentlemannél..."
Köszönöm, oh köszönöm!"
Tudom, mit kiván a bon-ton,
Mit kiván az etikett,
Édesem, szavamra mondom,
Teljesen nyugodt lehet.
Mint urának jó barátja
Tiszteletben tartom önt,
Ugye érti, megbocsátja
Ezt a rengeteg közönyt?
Bár az ajkam azt hazudja,
Hogy közömbös énnekem,
Ugye érti, ugye tudja,
Hogy szeretem, szeretem!
És hogy forr a vér eremben,
Nemde azt is sejti már?
De lovagnak ismer engem
S annak is tart, ugyebár?
S most bocsánat, drága nagysád,
Hogy önt keblemre vonom,
Kérem, tegye le kalapját
S csókoljon meg, asszonyom!
- * -
Köszönöm hogy ma is bizalmat szavaztál nekem.
Gyere érezd amint tested lágyon átölelem
bársonyos bőröd minden pólusát forróság önti el.
Hunyd be a szemed hadd becézzem kedves arcodat
ajkaid közé hatolva érezd amint szádban szétárad az ízem.
kebleid asszonyi csodáját kényeztetve becézgetve simogatom
a bimbókat lágyan cirógatom, köldököd rejtekét meglátogatom
combjaidat lágyan széttárod amint újaidat követve
csodálatos öledet nyaldosom hogy elmerüljek a sötét lukban.
Köszönöm az élményt hogy csodás tested ma is meglátogathattam
remélem holnap is bizalmat szavazol nekem hiszen a fürdővized voltam.


 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 14:02:24, szerda
 
  Weöres Sándor
Grancorn lovag (középkori ballada)



Harcból megjött Grancorn lovag,
győzött kilenc csatán.
Ünneplik, harsog hírneve
falu és város piacán.

Őróla cseveg, dalol, álmodozik
a fehérszemély, valahány.
Hivatja Richárd király s Rosamund,
a szép királyleány.

Délcegen a várba föllovagol,
leszáll kapubolt alatt;
három udvarhölgy, ifjú, begyes
bókolva elébe halad:

Üdv neked, Grancorn, hős lovag!
Üzeni felséges urunk:
estig várj, addig parancsa szerint
szolgálatodra vagyunk.

Gondjukba veszik, föl a várba viszik
e tarka pihés madarak,
szélesen suhanók, nevetők, csipogók,
hogy kongnak a szürke falak.

Hódol Grancorn: Bűbájotok
harcos szívembe hatott:
holtat is föltámasztana,
s az elő lesz halott.

Hoznak pecsenyét, méhsört, csemegét,
sürögnek selymesen:
Diadalmas hős, bármit kívánj,
azonnal meglegyen.

Nagyot sóhajt Grancorn lovag:
Egy évi harc alatt
nem háltam nővel férfiként,
kioltani vágyamat.

A három dáma irul-pirul:
Sose tettünk még olyat,
miképp történik, azt minekünk
álmodni sem szabad.

De mert szeretünk, válassz közülünk,
s ígérd, titok marad:
aki legszebb hármunk közül,
az oltsa ki vágyadat.

Mindhármatok legszebb tünemény,
mindnek varázsa más,
nem is lehet választanom,
hát döntsön sorshúzás.

Sisakból húznak bojtokat,
mind remegő, izgatott:
a vöröshajú, zöldszemű Elisabeth
piros bojtot húzott.

Sikolt és arcát elfedi:
A sors akarta így,
nem én rablom el tőletek,
ti csúnya két irígy.

Barátnőim, ne lessetek
mert szégyellem nagyon,
hogy feltett szűz erkölcsömet
mingyárt elhullatom.

Elillan a másik két úrihölgy,
de figyel függöny mögül,
hogy rájuk is a nászéjszakán
majd mily végzet nehezül.

Lány-comb közt reng a lovag lövege,
tüzes vas, öt kiló,
fekete heréje duzzadoz,
akár két ágyugolyó.

Nehéz üteg lövöldözi
a törékeny erődfalat,
de feszes rugalmas alapzatú
s himbál a lökések alatt.

Elisabeth jajgatva tűr,
mégis kedvére van,
hogy lágyékát kemény legény
döfi hatalmasan.

Szól Chloris: Ocsmány borzalom!
Férjhez sosem megyek!
Szól Sheila: Ha majd velem megesik,
üdébb, virulóbb leszek.

Szól Chloris: Elég volt! megöli szegényt!
Odafutok, nem hagyom!
Szól Sheila: Ha majd te nyögöd e bajt,
mentőt nem akarsz, aranyom.

Szól Chloris: Ez a kis penészvirág
gerjeszti föl ennyire?
Szól Sheila: Ha majd téged kokasol,
hamarabb lelohad heve.

Se-vége se-hossza dúl a vihar
a hullámzó szűzön.
Női mélyében öt liter
a belövellt férfi-özön.

Sírva fakad: Irgalmas lovag,
kicsi párodat elbocsásd!
Titoktartó öreg dadám
rakhat rám borogatást.

Nyög Grancorn: Csak most kezdtem el,
be nem végezhetem?
Segítsetek szépségesek,
vagy lerogyok betegen!

Sheila libeg a függöny mogul,
ragyogó tüzes hajadon,
délről rabolt fejedelmi leány:
Ne búsulj, nagy erős lovagom!

A hőst, aki hanyatt löki,
keze-lába kulcsolja át,
jártas menyecske módjára teker,
hányja-veti tomporát.

Nyávog, piheg, forog, liheg,
elalél, sápad, kihevül,
hol kanca módra hágatja magát,
hol ő lovagol felül.

Aztán e cigányka se bírja tovább:
Köszönöm, nagy erős lovagom!
Jutalmul arany haj-pántomat
karodra átcsatolom.

Chloris, ábrándos kekszemu,
bőre tej, haja len,
tündéri cukorhab-látomás,
búvik szemérmesen.

Jaj, ne - nyafog, kényeskedik -
még kicsi vagyok, ne bánts!
De várja hogy lefektetik,
ahogy pólyást szokás.

Szemet húny, nem tud semmiről,
édes álomba dőlt,
s a vitéz, mint sütni-való madarat,
úgy tűzi nyársa őt.

A finom jatékbaba lábaköze
csiklandó szerkezet:
lüktetve szívja, gyűrűzve feji
mit a hős belészegezett.

Holtat is feltámasztaná,
s az elő lesz halott.
Szól Chloris: Grancorn, kedvesem,
mert vagy lottyadt, aszott?

Eközben csendes este lett,
ottkinn hazaballag a nyáj,
kong a harang, giling-galang,
leszáll a kék homály.

Vonat zakatol, de rá se fütyöl
a bajnok, mit se kiván.
S nem varja Richárd király: egyedül
Rosamund királyleány.

Rubin ajka, zafir szeme
szerelmesen mosolyog:
Üdv neked, Grancorn, hős lovag!
Győztél, s jutalmat adok.

Válassz: ajándékozzak-e
szekér aranyat neked?
Vagy férfiszem nem látta, dacos,
márvány-sima testemet?

Grancorn lovag elkékül, dadog:
Gyönyörű királyleány,
majd add nekem jutalmadat
holnap, vagy holnapután.
 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 14:01:28, szerda
 
  Weöres Sándor
ANTIK EKLOGA



Mint akit ölnek, törzse hanyatt dült, lába kalimpált,
csontos mellem alá gömbölyü keble szorult.
Szép pajtásom, az égszín pillantásu kisasszony,
fürge, fiús-alakú, lányos-aranyhaju szűz,
most szepegett: "Mit akarsz, te bolond? Tréfáltam, eressz el!"
Tűzben a tűz-okozó még sikogatni se mert,
hátha benyitnak s így lepnék meg a hetyke kacért,
hogy hab-remegése fölé már bika-súly nehezül,
inkább karmolt és harapott, s csókkal borítottam
széjjelnyílt ajakát és ragyogó fogait,
válla fehérét, mell-kupoláit, lenge csipőjét,
táncos térde közé csúszva kerestem a rést,
s vágyam nedve szökellt combjára s a gyűrt rokolyába.
Szégyelltem magamat, s rá haragudtam ezért.
Ő fejemet megölelte anyásan: "Csúnya te! jó volt?
Most könnyebb teneked. Hagyj, csacsi, bajt ne csinálj.
"Símogatott szeliden s halk gúnnyal: "Uram, kielégült?"
Karba ragadtam a lányt: "Fölfalom ezt a rigót."
Arca hevült, pihegett: "Szétszaggatsz! várj kicsit, édes:
gyűrött rongy a ruhám! össze ne tépd, levetem."
Egy kapcsot kinyit és már röppen a székre a szoknya,
néhány könnyü rugás, lenn a selyem bugyogó,
és mit tarka ruhába borít a szokás, a szemérem,
titkon a párja elé meztelenül kibomolt.
Lázban rája-fonódtam, szertevetette bokáit,
hátamon átkulcsolt, háttal az ágyra bukott,
így forrt össze tüzes zivatarral telt levegőben
lány s fiu egy-testté, kétfejü ősi alak.
Szégyenkeztek a lányszoba tarka cserép-figurái,
nézni se merték szép szende kisasszonyukat:
mint cica nyaukolt, mint haldokló hattyu vonaglott,
s rengve nyögött a kiságy, tűrve vihart meg esőt.
Szép pajtásom, akit már sokszor öleltem a táncban,
vittem meztélláb, ölben a csermelyen át,
tudtam a kedvét és pici csókját s röpke pofonját:
itt velem egy, mégis távoli, új, idegen,
fénylő fürge tekintete most ködfátylu tehénszem,
asszonyi lett, megadó, lángba-borult szerető.
Végül a hölgy pityeregve s a párna-gubancba gurulva
hátat fordított: "Jobb neked így, te betyár?"
Kértem súgva: "Bocsáss meg!" Hátravetette fejét és
kék szeme rámragyogott cinkosan és kacagón.
 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
szeretettel
  2013-10-16 13:58:42, szerda
 
  Válóczy Szilvia:
Közeg [18]



Rezeg a levegő,
Te vagy az első,
ki kagylóját emeli.
Izgatott hangod
önzőn kérleli
testem akkordjait.
Meztelen combjaim közt
lázas gondolat,
úgy vártam,
hogy hallasd a hangodat.
Mély tónusodba veszem,
elvetett eszem,
távol, s mégis oly közel.
Veled szeretkezem...
Forró leheleted szaporább,
vágyad ölel örök időnkön át.
Ölembe vonzom ritmusod,
ahogy csinálod,
úgy csak is Te tudod.
Hevesen játszanak
szemem előtt képeid,
lelkemben látszanak
lábammal kulcsolt tetteid.
Örömödbe bújok.
Forró leheleted szaporább,
vágyad ölel örök időnkön át.
Remegő ujjaid
mélyebbre hatolnak,
fantáziáddá válok,
izgatsz magadnak.
Finom vagy és éber,
vezetett kéjjel vész el
minden realitásod,
szenvedélybe vitt kívánságod
gyönyörbe sodor.
Forró leheleted szaporább,
vágyad ölel örök időnkön át.
Élvezetünk buján köt össze.
Hullámok közé vetve,
egy álmodott világ.
Rabként vonaglott képzetünk
szított testünkre hág.
Erős vagy és gyengéd,
hálával szőtt fonalam terét,
gombolyítva töröd át..
Rezeg a levegő,
én vagyok az első,
ki célhoz ér,
s Te engem követsz,
ahogy füledbe tér
orgazmusom lágy lehelete.
 
 
0 komment , kategória:  L. B. Paul BUJA CSOKROK TILTOT  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 36 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1575
  • e Hét: 13320
  • e Hónap: 92878
  • e Év: 2034158
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.