Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2013-12-28 13:19:49, szombat
 
 


Link
Friedrich Nietzsche
A TÁNCDAL

DAS TANZLIED

Ment egy este Zarathustra tanítványaival az erdőn át; és miközben egy kutat keresett, fáktól és csalittól övezett zöld mezőre jutott, ahol lányok táncoltak egymással. A lányok, mihelyst Zarathustrát felismerték, abbahagyták a táncot; Zarathustra azonban nyájas arccal hozzájuk lépett, és így szólt:
Abba ne hagyjátok, ti kedves leányok, táncotokat! Nem játékrontó közeledik hozzátok gonosz arccal, sem lánykák ellensége.
Isten szószólója vagyok az Ördög előtt, aki pedig a nehézkedés szelleme. Hogyan lehetnék könnyű, isteni táncotok ellensége? Vagy kecses lány-bokáké?
Erdő vagyok, igen, és sötét fák éjjele: de aki sötétségemtől vissza nem retten, rózsaindákat is lel ciprusaim alatt.
És a kicsi istent is, ki leányoknak a legkedvesebb: ott pihen a kút tövében, csukott szemmel.
Így bizony, fényes nappal elaludt nekem, a naplopó! Túl sokat hajkurászta tán a pillangókat?
Ne haragudjatok rám, szép táncolók, ha most az istenkét kicsinyég megfenyítem. Kiáltozni és sírni fog ugyan, ám ő még akkor is nevet, ha sír!
És könnyekkel a szemében fog táncra kérni benneteket; és táncához én magam énekelem a dalt:
Tánc- és gúnydalt a nehézkedés szelleméről, az én mindenekfölött való, leghatalmasabb Ördögömről, aki állítólag a "világ ura" -
Hát íme a dal, amelyet Zarathustra énekelt, amikor Cupido és a lányok együtt táncoltak.
A szemedbe néztem a minap, ó, élet! És úgy tűnt, feneketlen mélységbe süllyedek.
Ám te aranyos horoggal kifogtál engem; és gúnyosan nevettél, mikor én téged kifürkészhetetlenül mélynek mondtalak.
"Minden hal így beszél, mondtad te; amit ők ki nem fürkészhetnek, az kifürkészhetetlen.
Én azonban csak változékony és vad vagyok, mindenekelőtt pedig nő, és nem éppen erényes:
Miattatok, férfiak miatt már csak úgy hívnak engem, a »mély«, vagy a »hű«, az »örök«, a »titokzatos«.
De ti, férfiak ajándékoztok meg bennünket szüntelen saját erényeitekkel - ó, ti erényesek!"
Így nevetett ő, a hihetetlen; de én sohasem hiszek neki, még kevésbé a nevetésének, ha magáról szól gonosz szavakat.
És amikor négyszemközt beszéltem erről az én vad bölcsességemmel, haragosan mondta nekem: "Akarsz, kívánsz, szeretsz, csupán ezért dicséred az életet!"
Majdnem gonoszul válaszoltam, majdnem megmondtam a dühösködőnek az igazat; és nem tudunk gonoszabbul válaszolni, mint amikor "az igazat mondjuk meg" a mi bölcsességünknek.
Így áll tehát hármunk közt a dolog. Alapjában csak az életet szeretem, éspedig leginkább akkor, amikor gyűlölöm.
Hogy azonban a bölcsességhez jó, gyakran túl jó vagyok, ennek az az oka, hogy nagyon is az életre emlékeztet engem!
A szemük, a nevetésük, még arany horgászbotocskájuk is. Tehetek én róla, hogy ennyire hasonlítanak egymásra?
És amikor egyszer az élet kérdezte tőlem: ki hát akkor ez a bölcsesség? - hevesen válaszoltam: "Ó, igen! a bölcsesség!
Szomjazzuk és soha be nem telünk vele, fátylakon át fürkésszük, hálóval kapdosunk utána.
Szép-e? Tudom is én! De a legvénebb potykát is horogra lehet csalni vele.
Változékony és durcás; gyakran láttam, hogy az ajkát összeharapja, haját a visszájára fésüli.
Talán rosszindulatú és hamis és mindenekelőtt egy nőszemély; de mikor ő maga mond magáról rosszakat, akkor vezet félre a leginkább."
Amint ezeket mondtam az életnek, dühösen fölnevetett, és becsukta a szemét. "De kiről beszélsz te? - kérdezte - leginkább rólam, ugye?
De még ha igazad van is, szokás ezt így a szemébe mondani valakinek? És most beszélj csak a te bölcsességedről is!"
Ó, és most kinyitottad újra a szemedet, kedves élet! És úgy rémlett újra, feneketlen mélybe süllyedek. -

Így dalolt Zarathustra. Amikor pedig a tánc véget ért, és a lányok elmentek, Zarathustra elszomorodott.
"A nap már rég lement, mondta végül; a mezők nedvesek, és az erdőből hűvösség jő.
Egy ismeretlen áll előttem, és elgondolkozva néz. Mi! Te még élsz, Zarathustra?
Minek? Miért? Hogyan? Hová? Hol? Miként? Nem ostobaság még mindig élni? -
Ó, barátaim, az este volt az, aki kérdezett. Bocsássátok meg szomorúságomat!
Beesteledett: bocsássatok meg nékem, hogy beesteledett!"

Így szólott Zarathustra.

PETRI GYÖRGY
 
 
0 komment , kategória:  Friedrich Nietzsche A TÁNCDAL  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1666
  • e Hét: 10455
  • e Hónap: 90013
  • e Év: 2031293
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.