Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2013-12-28 15:41:25, szombat
 
 


Link
J. K. Rowling :A cikesz meséje

Felhőtlen, derült idő volt, ami nem tükrözte a hangulatomat. Ha az időjárás, a kedvemhez igazodott volna, villámok cikáznak át az égen, és úgy esik, mint ha dézsából öntenék. De, persze nem ez történt. Körülöttem tanulók nyüzsögtek, amit még az avatatlan szem is észrevett volna, mivel mindegyikük egy könyvet szorongatott, vagy egy pergamenre körmölte a házi feladatát.

Jómagam, nekidőltem az egyik tóparti fának, és elmélázva pillantottam a Roxfort felé. Emlékszem, hogy mennyire vártam a szeptembert, hogy végre vonatra szálljak, és itt lehessek. Ott voltam, még sem éreztem magamat boldognak. Ki is tenné, mikor az embernek egy barátja sincs, és mindenki úgy bámul rá, mintha leprás lenne?

Pedig velem ez történt, hála apámnak. Gazdag, aranyvérű család gyereke vagyok, a Potter birtok, és a vele járó hatalmas vagyon egyedüli örököse. A szüleimnek nagy befolyása van a sajtóban, ezért apám megszervezett egy interjút, amiben kijelentette, hogy sem ő, sem bármelyik család tagja soha nem fog a Sötét nagyúr mellé állni. És ezt közölték a Reggeli Prófétában. A címoldalon.

Ennek az lett az eredménye, hogy bármelyik nap ránk törhetnek a halálfalók. Én biztonságban voltam, az iskolában, de otthon veszély fenyegette a rokonaimat. Őszintén szólva, féltettem is őket. Voldemort nem szereti, ha valaki ellene uszítja a népet, és apám nem dicsérte éppen meg az interjú további részeiben.

Mindenki tartott tőlem, mert azt hitték, ha velem barátkoznának, azzal a halálos ítéletüket írnák alá. Meg is tudtam érteni őket. Ha a helyzet fordítva lenne - gondoltam, valószínűleg én is így tennék.

Feltápászkodtam a földről, és a klubhelyiség felé vettem az irányt. Ahogy végighaladtam a folyosókon, egy darabig, mindenki rám bámult, majd fojtott hangon suttogni kezdtek - a hátam mögött -, és meg mertem volna esküdni, hogy többen ujjal mutogatnak rám. Mélyet sóhajtottam, majd elérve a Kövér Dámát, bemondtam a jelszót.

A klubhelyiségben szokott helyükön álltak a fotelek, és a kanapék, és az asztalok elhelyezkedésében sem volt változás. Többen ültek a hangulatosan lobogó tűz körül, akik azonnal elnémultak, ahogyan beléptem.

- Én már megyek is, ne zavartassátok magatokat - mondtam nekik, majd állításomhoz hűen, elindultam a csigalépcső felé.

Már rutinosan indultam el a hálókörletünkbe vezető ajtó felé. Hát igen, két hét megtette a hatását. Benyitottam, és egy gyors pillantással felmértem, hogy minden szobatársam bent tartózkodik. Ágyam felé indultam, mikor váratlanul az egyik, meglehetősen sápatag fiú felém fordult.

- Eddig még nem volt időm bemutatkozni, mert mindig elrohantál. Remus Lupin - mondta, majd kinyújtotta a kezét.

- James Potter - mutatkoztam én is be, majd megráztam a másik fiú kezét.

Arra számítottam, hogy fintorogni kezd, vagy ellép tőlem, de semmi ilyesmi nem történt, csak halványan elmosolyodott. Várakozóan néztem a többiekre, de azok nem követték Remus példáját.

Szó nélkül ültem le az ágyamra, és nyúltam a ládám felé. Hosszas kotorászás után, finom anyagot tapintottam, és észrevétlenül kihúztam egy fényes, köpenyszerű anyagot. Elrejtettem a mellényzsebemben, és kifutottam, egyenesen a kviddics pályáig.

Mikor látó távolságba kerültek a hatalmas karikák, körülnéztem, és mivel nem láttam olyan diákot, aki felém figyelt volna, ezért magamra terítettem a köpenyt. Ha valaki még is felnézett volna a tankönyvolvasásból, azon a helyen, ahol pár másodperccel azelőtt még én álltam, nem látott volna semmit.

Mielőtt elindultunk volna otthonról, hogy a King's Crossra menjünk, apám egy láthatatlanná tévő köpenyt adott nekem.

- Jól őrizd meg fiam! Dumbledore ugyan vigyáz az iskolára, és a tanári kar sem fegyvertelen, de ez mindig legyen nálad. A halálfaló támadás érné az iskolát, ez alatt el tudsz rejtőzni a barátaiddal. Úgy vigyázz rá, hogy ezt még az apámtól kapta, aki pedig a nagyapámtól. Évszázadok óta családunk birtokában van, és nem szeretném, ha te veszítenéd el. Ha majd elég idős lesz, add a fiadnak - mondta akkor.

A pályán éppen a Griffendél csapata edzett, abban a tudatban, hogy teljesen egyedül vannak. Ha tudnák... - gondolta mosolyogva. Leültem az egyik lelátóra, és izgatottan figyeltem a háztársaimat. Most éppen meccset játszottak, két kisebb csapatra bomolva. Elmerengtem azokon a mérkőzéseken, amiket együtt láttam apámmal, vagy amiket a Varázsszem rádió közvetítésével izgultam végig.

Emlékszem az első repülésemre. Elvettem egy seprűt a szertárból, és megpróbáltam repülni egy kört a házunk körül. Egy fatönk segítségével sikerült is felpattanni, de nem tudtam irányítani a Nimbust. Egyenesen berepültem a konyhába, nem kis riadalmat okozva a cselédeknek. Persze hamar értesültek a szüleim a kis balesetemről, és apám oktatót fogadott mellém, aki megtanította a játék alapjait.

A többiek a gyep szélén landoltak, majd elindultak, vissza a kastélyba. A köpeny rejtekében követtem őket, egészen a nagy tölgyfa ajtóig.

- Ha végeztél, gyere a könyvtárba, Tim! - kiáltotta az egyik lány.

A fiú bólintott, majd elindult a folyosón, maga előtt lebegtetve, a súlyos kviddics labdákat tartalmazó ládát. Úgy döntöttem, megnézem, hol is tartják a felszerelést, ezért szorosan mellette maradtam. Hamarosan egy számomra ismeretlen útszakaszra érkeztünk, ahol hosszú sorban, különböző festmények álltak.

Tim megtorpant egy pár seprűt ábrázoló darab előtt, majd miután ellenőrizte, hogy senki sincs a folyosón, hangosan felkiáltott:

- Kvaff és cikesz, a Roxfort soha sem veszt.

Tátott szájjal bámultam, az elém táruló látványt. A képen található két seprű, eltávolodott egymástól, rejtekajtót nyitva ki a falon. Bent egy kis kamrát lehetett látni, benne több kiselejtezett seprűvel. Volt, aminek már alig volt vessző a végében, másnak eltörött a nyele. Ez elé a kupac elé tette le a ládát Tim, majd kilépett az ajtón.

Én annyira belefeledkeztem, a falra kitűzött kviddics kronológia tanulmányozásába, hogy akkor vettem észre a dolgot, mikor a kijárat döngve becsapódott. Egyedül voltam, és mivel egy fáklya sem világított a kamrában, sötét is volt.

Fényt varázsoltam a pálcám hegyére, majd felmértem a kijutási lehetőségeimet. Hiába kiáltottam el a jelszót, semmi sem történt. A rejtekajtó kőből készült, így eltolni sem bírtam. Csüggedten rogytam neki a falnak, és csak abban reménykedhettem, hogy valaki benyit ide. De a legközelebbi kviddics meccs is csak hetek múlva lesz!

A ládához hajoltam, felpattintottam a tetejét, és kivettem belőle a cikeszt. Megtartottam a tenyeremen, mire előbújtatta ezüst szárnyait, és éppen fel akart repülni, mikor a markomba zártam. Mivel mást nem igazán tehettem, ezért folyton feldobtam, és ismét elkaptam a kis labdát.

Körülbelül két óra múlva, korogni kezdett a gyomrom, de mivel nem találtam semmi ehetőt, ezért éhes maradtam. Hamarosan lépteket hallottam odakintről és gyorsan talpra szökkentem.

- Segítség! Itt vagyok, a szertárban! - kiáltottam kétségbeesetten.

Minden áron szabadulni akartam, ezért már az sem érdekelt, ha maga az igazgató talál rám, amint tilosban járok. Halottam, hogy valaki elmondja a jelszót, majd a fal ketté vált és megláttam magam előtt, hosszú, fekete hajú szobatársamat.

- Mit keresel itt? - kérdezte döbbent hangon.

- Bezáródtam - böktem ki, mialatt zsebembe dugtam a cikeszt, és a köpenyt.

A fiún látszott, hogy nem igazán hiszi el a történtek, ezért ahogy kiléptem addigi börtönömből, gyors magyarázatot adtam:

- Tudod, lent sétálgattam, a pálya körül, és a Griffendél éppen edzett. Engem bíztak meg, hogy vigyem be az egyik ócska seprűt, én meg bent maradtam.

Ez alkalommal bólintás volt a válasz. Egy darabig csendben mentünk, majd szobatársam megtorpant egy gyümölcsös tálat ábrázoló festmény előtt.

- Nem vagy éhes? - kérdezte.

- Mint a farkas. Az ebédet is kihagytam - vágtam rá.

Ismét bólintott, majd megcsiklandozta a tálban lévő körtét. Egy újabb ajtó nyílt a falban, ami egy hosszú terembe vezetett, ami szemmel láthatólag a konyha volt. Legalábbis erre utalt a számtalan házimanó, a tűzhelyek, és a hosszú asztalok, ami pontosan úgy néztek ki, mint a nagyterembeliek.

- Mit parancsolnak az urak? - sipította az egyik manó.

- Azt, amit ebédre adtatok - vágtam rá, majd a másik fiúval együtt, én is leültem.

- Sirius Black vagyok. - mutatkozott be.

- James Potter - feleltem.

- Tudom - válaszolt Sirius. - Sokat beszélnek rólad. Meg az apádról.

- Én is halottam rólad. Meg az apádról. - Itt a mugli gyilkos Blackre gondoltam, aki arról volt híres, hogy imádta az aranyvérűeket.

Sirius elhúzta a száját, majd csendben maradt. Időközben a manók kihordták elém a különböző ételeket, és pedig úgy estem nekik, mint aki már egy hete nem evett. Ez szemmel láthatólag a másik fiúnak is feltűnt, mert halkan megjegyezte:

- Látom, tényleg hosszú ideje lehettél ott.

- Több órát. El is felejtettem megköszönni - mondtam, két kanál leves között.

- Tudod, engem Hóborcank sikerült bezárnia a trófeaterembe. Két órát kellett könyörögnöm, mire hajlandó volt kiengedni onnan, és ahogy kiléptem az ajtón, kaptam egy vödör vizet a nyakamba.

Elmosolyodtam, majd tovább kérdezősködtem:

- És mi a véleményed a kviddicsről?

- A legjobb játék, amit a varázslók valaha kitaláltak!

- Meghiszem azt. Láttad a világkupát?

Hosszas beszélgetés kezdődött kettőnk között, ami még akkor is folytatódott, mikor már csak morzsák maradtak a tányéromon. Kiderült, hogy Sirius ki nem állhatja a családját, és, hogy a család szégyenének tartják, mert nem a Mardekárba osztották, és mert nem vallotta az ők nézeteiket.

- Tudod, hány óra van? - kérdeztem meg egy idő után az egyik mellettünk elrohanó manót.

- Fél tíz, uram - jött a válasz.

Felpattantunk, és kivágtattunk a folyosóra. Mindketten reménykedtünk, hogy nem találkozunk senkivel. Elértük a márványlépcsőt, és már kezdtem reménykedni, hogy talán megúszhatjuk a dolgot, mikor kiáltás harsant mögöttünk:

- Megálljatok, tekergők! Úgy is elkaplak benneteket!

A közelben egy búvóhely sem ígérkezett, ezért gyorsan előhúztam a köpenyt, és a tiltakozni akaró Sirius, és az én vállamra terítettem. Alig volt időm ellenőrizni, hogy a lábunk nem lóg-e ki, már is megjelent a gondnok. Harmincas éveiben járó férfi volt, valószínűleg új a ,,szakmában", ez bizonyította óriási lelkesedése is. Szemével végigpásztázta az egész lépcsőt, majd hátat fordított, de még hallottuk, ahogy magában beszél:

- Pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy két lobogó talárt láttam. Bizonyára túlhajtom magam.

Mikor biztos távolságba került, lerántottam a köpenyt. Sirius arcán döbbent félelem látszott, ahogy a köpenyre, majd ara a pontra nézett, ahol a gondnok eltűnt.

- Ez nem sokon múlt. Még szerencse, hogy nálad volt ez a köpeny

- Apámtól kaptam - magyaráztam meg, mialatt ismét elsüllyesztettem a zsebembe.

Sirius csak bólintott, majd nevetve hozzátette: - Tekergők! Jó kis név.

- Igen, érdemes megjegyezni - tettem hozzá, majd bemondtam a jelszót, és felmentünk a szobánkba.

A bent lévő Remusnak elmeséltük kalandjainkat, aki harsányan nevetett az egyes részeken. Sirius hallgatott a köpeny létezéséről, amiért kivételesen hálás voltam neki. Úgy gondoltam, jobb, ha ez egyelőre a kettőnk titka marad.

***

- Vége - mondta James Potter álmosan, és szendergő fia fölé hajolt.

Megsimogatta az alvó arcot, ami oly annyira hasonlított az övéhez, mire a kis csecsemő elmosolyodott álmában. A férfi ráterítette a takaróját, majd csendesen behúzta az ajtót.

A szomszéd szobában még ébren találta feleségét, aki egy könyvet olvasott a lámpafénynél. Az ajtócsukódást hallva, felpillantott, és férjére mosolygott.

- Elaludt? - kérdezte mosolyogva.

- El. Nagy nehezen - rogyott le az egyik székbe James. - Elolvastam az utolsó mesét a könyvből, amit adtál, és még mindig ébren volt a lurkó, szóval elmondtam neki, hogyan barátkoztam össze Siriussal.

A nő halkan felnevetett. Egy darabig, még halkan beszélgettek, majd csak úgy, mint a fiúk, ők is nyugovóra tértek.
 
 
0 komment , kategória:  J. K. Rowling :A cikesz meséje  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1711
  • e Hét: 13456
  • e Hónap: 93014
  • e Év: 2034294
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.