Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2014-01-02 13:20:59, csütörtök
 
 


Puccini - Turandot - Kalaf áriája és zárókórus (Simándy József)
Link
Ecsedi Éva
A Kishercegnő

Milyen csend van. És sötét. Nem látok semmit, azt hiszem valami világítótestet kellene keresnem.
- Hahó! Van itt valaki? Merre vagytok? - Még sincs itt senki. Elmentek az emberek. De hová mentek? És miért van ennyire sötét?
Na ez szép mondhatom, biztosan amíg aludtam, akkor mentek el. Pedig szerettem volna velük menni én is. De hová is akartam én menni? Nem emlékszem semmire. Annyira zavar ez a sötét. Megpróbálom kitapogatni, hátha van itt valami lámpa féle.
Hiába nyújtogatom a kezem nem érzek magam körül semmit sem. De ülök valami közepén ez biztos. Inkább felállok, hátha akkor könnyebben találok valamit. Nem fogok hirtelen felállni, inkább kinyújtom a lábam, és úgy csúszok előre. Érzem az ágy szélét, akkor most óvatosan még lejjebb csúsztatom a lábam. Jó, a talpam hűvös padlót érint, akkor leszállok, és óvatosan elindulok. A kezeimet előre tartva haladok. Még semmi, elfordulok, hátha a másik irányba találok valamit. Na végre, azt hiszem egy asztal. Igen az. Végig tapogatom, itt ez szerintem egy füzet lesz, ahá... ez meg egy ceruza féle. Tovább... érzem egy doboz, megrázom... gyufás doboz, zörögnek benne a szálak. Na akkor meggyújtok egy szálat, annak a fényénél már látni fogok valamit. Kihúzom a dobozt, és meggyújtom a gyufaszálat. Na végre fény, de alig látok valamit még így is. Hopp! Itt egy gyertya, gyorsan azt is meggyújtom. Mennyivel másabb így. Bár kevés a fény de kezemben a gyertyával, elindulok és megnézem hol is lehetek. Nem emlékszem semmire.
De miért nincsenek itt falak? És miért olyan sötét minden? Megyek előre és nincs semmi, csak a csupasz föld. Se fű, se fa, se semmi.
Most látom, hogy felettem ragyognak a csillagok, és sok kisbolygó kering apró kis csillagok körül. A nyakamban egy messzelátó van, akkor megnézem magamnak azokat a kisbolygókat.
- Az egyiken egy nagy kalapos ember éppen eszik, hatalmas libacombot, és az állán folyik le a zsír. Nem is nézem tovább, mert olyan éhes vagyok, és nekem nincs mit ennem.
- Amott egy másik kisbolygón meg éppen egy krokodíl bekapott egy gazellát, aki inni ment a folyóhoz. Szegény kicsi gazella, a mamája ott sír egy bokor mögött. Elszökött a fiacskája, hiába mondta neki, hogy maradjon, nem hallgatott rá. Ez annyira szomorú, nem is nézem tovább, mert a szívem megszakad.
- Tovább nézelődök. Nahát! Egy kisfiú éppen a pőttyös labdájával játszik, de elgurult a labda és beleesett egy mély kútba. A kisfiú szaladtában nem vette észre, hogy ott az a kút, és zsupsz, belezuhant ő is a labda után. Nem is nézem tovább, gyorsan szaladok és telefonálok a tűzoltóknak, nekik van hosszú kötelük.
- Kimentették a kisfiút, és ő mosolyog rám, és a messzelátóján kersztűl engem néz. Épp integet, én is visszaintek. És megyek tovább. Megnézem mi van az asztalfiókban.
Még szerencse, hogy nincs kulcsra zárva. Na végre, feljött az én kis napom is, és végre világos lett. Leülök az asztalhoz, és előveszem a füzetet, és itt van egy könyv is. Az a címe, hogy "A Kisherceg". Elolvasom mert nagyon szeretek olvasni.
Beesteledett mire kiolvastam, de nagyon csodálkozom, mert még sosem találkoztam ezzel a Kisherceggel, pedig én is egy olyan kisbolygón élek mint ő. Végignéztem, minden közelemben lévő kisbolygót, de egyiken sem láttam. Nagyon szomorú vagyok most, mert szívesen beszélgettem volna vele.
Kopognak, megyek megnézem ki az. De nincs is ajtóm, akkor hol kopoghatnak? Jé! Ott egy ajtó, eddig észre sem vettem. Megyek beengedem a látogatót.
- Ki az? - Kérdezem jó hangosan.
- Én vagyok a Vendég.- Egész kellemes férfihang. Akkor kinyitom az ajtót.
- Szia Vendég, mi járatban vagy errefelé?
- Eljöttem hozzád, hogy beszélgessünk kicsit.- válaszolta ő. És én nagyon megörültem, mert olyan rossz egyedül itt.
- Nagyon örülök neked kedves Vendég, gyere ülj le. Éppen írok, vagyis próbálom azt a látszatot kelteni, mintha írnék. Mert nem minden mindíg az aminek látszik. Most éppen lehet, hogy írok. Talán igen, de amikor írok, nem mindíg írok. - Nem tudom érted e, mit is akarok neked mondani?
- Értem én, persze - mondta a Vendég.
- Na ennek örülök, mert szóval az írás egy nagyon tág fogalom. És lehet, hogy ami megíródott az nem mindíg olvasható. Főleg ha láthatatlan a tinta. - Láttam, hogy a Vendég nagyon elgondolkodott ezeken a szavaimon. És csak nagyokat hümmögött. Mire megszólat már türelmetlen voltam.
- Hát ez igazán érdekes kedves... khm... izé, nem tudom a neved...
- Bocsáss meg, be sem mutatkoztam, Kishercegnő a nevem. Épp ma olvastam egy Kishercegről szóló könyvet, és elkezdtem keresni, de sehol sem találtam. Egyik kisbolygón sem láttam.
- Persze - mondta a Vendég - mert meghalt. Épp egy éve. Megfázott a sivatagban éjszaka, tüdőgyulladást kapott, és egy hétre rá eltemettük. Azóta nagyon szomorúak vagyunk itt a kisbolygó-övezetben. Ezért is jöttem hozzád, mert tudom, hogy te is olyan vagy mint ő. Nagyon szeretsz gondolkodni, és hallottam, hogy írsz is. - Amíg ezeket mondta, zsebkendőjével letörölt egy könnycseppet, és nagyokat sóhajtott. De a végén kedvesen rám mosolygott.
- Örülök, hogy eljöttél, és nagyon sajnálom a Kisherceget, hogy meghalt. Tudod, én valóban sokat gondolkodom, és sokat írok. Szívesen mesélek magamról, mert én nagyon nyílt vagyok mindenkivel. Akkor folytatom, ahol abbahagytam. Szóval a láthatatlan tintánál hagytam abba. Igen.
- Tudod, hogy írok, és ha megírtam egy verset, vagy csak egy gondolatomat, és ez mégis képtelenség, mert lehet, hogy van, de lehet, hogy még sincs. És amikor az ember ott van egy helyen, például, mint én most egy kisbolygón, és egyedül van, sokat gondolkodik. És néha jön egy-egy látogató, aki megkérdezi, mond te mit csinálsz? És akkor én azt felelem.
- Én most éppen írok. - De akkor a látogató újra megkérdezi.
- És mond, mit írsz? - Én pedig azt válaszolom rá.
- Csak úgy, írok, mert az időm ami véges, azt ki kell töltenem, mert ha elfogy akkor többé már nem adnak lehetőséget mégegyszer. Én pedig valóra akarom váltani azokat a jelentéktelen kis álmaimat, amiket oly régóta álmodok. És a látogató igen elcsodálkozik, mert nem lát semmit a papiron, ami előttem van.
- Te írtál? - kérdezi a látogatóm.
- Persze. - felelem én.
- De hát hol vannak az írásaid?
- Nem tudom, talán valahol a végtelenben, valahol elzárva egy asztal fiókjában.
- Ja! Akkor már értem. - Mondja a Vendég. - Csak az a baj, ha elzárod az írásaid, akkor senki sem fogja elolvasni.
- Nem baj, mert igazán csak én vagyok itt ezen a kisbolygón, és nem létezik senki más, de hisz te is tudod! - Kicsit már ingerült lettem, mert láttam rajta, hogy nem hisz nekem. - És ha nincs senki, akkor elteszem a fiókomba.
- Rosszúl teszed, - szólalt meg a Vendég - mert vannak más kisbolygók is, nem tudtad? És ott élnek emberek. És minden ember egy-egy ilyen kisbolygón él mint te. És szívesen elolvasnák a verseidet, vagy a gondolataidat.
- És akkor én miért nem találkozhatok velük? Mert eddig nem nagyon olvasták amiket írok, olyan, mint amikor levegőnek nézik az embert. És bármit teszek, akár szépet, akár csúnyát írok, soha nem érdekel senkit, hogy én a lelkem darabkáit adom oda, csak hogy engem is szeressenek. De eddig mindig elkerültek, mintha fertőző beteg lennék. Lehet, hogy szégyellnek?
- Nem szégyellnek, szerintem nem. - Szólt most közbe a Vendég -De te soha nem is akartál találkozni senkivel igazából. Csak a messzelátódon keresztül nézed őket. És azt hiszed, nincsenek, pedig ott vannak, és arra várnak, hogy elmenj hozzájuk, vendégségbe. - Láttam már nagyon piros lett az arca a méregtől. - És soha! Érted? Soha lehetőséget sem adtál magadnak, hogy kimozdulj innen. Sem arra, hogy mások megismerjenek!
- De hát engem itt felejtettek, nem vittek magukkal, pedig annyira szerettem volna. - Válaszoltam neki, és elkezdtem sírni keservesen, mert tudtam, hogy igaza van. És csak kitaláltam, hogy itt hagytak, és nem mehettem el. Mert valójában nem is akartam. És ezt elmondom a Vendégnek, hogy tudja meg ő is az igazságot.
- De én félek, és inkább nem mozdulok, és itt maradok az én kisbolygómon. Mert ha innen elmegyek, akkor lehet, hogy elüt egy autó, vagy egy villamos, és akkor ha lenne kutyám, hiába várna haza...
Erre a Vendégem felugrott a székről, és köszönés nélkül elrohant, jól becsapva maga után az ajtót. Én meg magamra maradtam. - Nem tudom mi ütött belé. - És nagyon szomorúan folytattam az írást.
Gondolataimba merülten azt sem vettem észere, hogy közben körülöttem kizöldült a fű, és a fákon megérett a cseresznye, eső jött, és szél, majd kisütött a nap...és, hogy a papírt már teljesen eláztatta a könnyem...
 
 
0 komment , kategória:  Ecsedi Éva A Kishercegnő   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 749
  • e Hét: 15978
  • e Hónap: 61050
  • e Év: 2002330
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.