Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
szeretettel
  2014-01-07 11:56:43, kedd
 
  ILYENNEK SZERETEM vers, KÁSÁDÁCZ JÓZSEF gitárjátékára
Link



KRÚDY GYULA
MAGYAR TÁJAK
Link


 
 
0 komment , kategória:  KRÚDY GYULA: VISEGRÁDI EMLÉK  
szeretettel
  2014-01-07 11:53:43, kedd
 
  Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez
Link



KRÚDY GYULA:
VISEGRÁDI EMLÉK



I.


Egy holdvilágos nyári éjszakán, amikor a langyos éjben a szentjánosbogárkák lámpásai álmokra világítanak, a visegrádi hegyen, Nagy Lajos király várkastélyának romjai között pesti kirándulók bolyongtak. Két férfi és két hölgy bolyongott itt a néma éjben, akik polgári foglalkozásuknál fogva megszokták, hogy máskor ilyen éjjeli időben napi fáradalmaikat pihenik ágyukban, mind a négyen egy szállító cég alkalmazottai voltak. De mert fiatalok voltak, most alaposan ki akarták használni a vasárnapi kirándulást és az első reggeli hajóval indulnak csak Pestre, bármit szól is majd a szigorú főnök. Pénzük sem igen volt bőven, hogy talán fogadóban húzhatták volna meg magukat, másrészről izgatta őket a szabadban eltöltendő éjszaka varázsa. A lányok, különben igen rendes erkölcsű, szorgalmas teremtések voltak, akiknek eddig eszükbe se jutott a szerelem a büró gázlámpája alatt, - egymás kezét fogták s elhatározták, hogy egy percig sem válnak el egymástól. A férfiak az évek óta tartó hivatalnokoskodás alatt annyira megszokták e lányokat, hogy csupán megvetni tudták őket tintás ujjuk és kis fizetésük miatt.

Most is csak nagyon távolról gondoltak a szerelemre, amellyel a hosszú éjszakát agyon lehetne ütni: miután kifogytak mindazon viccekből, amelyeket az irodában szoktak mondani és már a vörös Steinitzot is megunták szapulni, csúfolni, - csak akkor, körülbelül éjfél felé jutott eszükbe a szerelem, éppen akkor, midőn Nagy Lajos király várkastélyába értek a hegytetőre és alant észrevették a Dunát a mélyben, amely mint egy álombéli tenger, szikrázva, hintázva, ragyogva húzódott el a hegy lábánál. A hegyeken túl, ahol a hold ébredt, még egy másik Duna volt látható, valamivel kisebb az előbbinél, de fényességre, ragyogásra is gyengébb. A bűvös látvány elfoglalta a kirándulókat, amint kimerülten ültek le egy ablakmélyedésbe, s az egyik kisasszony csak hosszas hallgatás után ismételte azt, amit este állandóan hangoztatott:

- Sohasem csinálok többé ilyen marhaságot!

Feleletet azonban nem kapott, sőt talán maga sem hitte e percben igazságát mondásának, - a látvány, amely előttük a nyári éjben kibontakozott, megfeszítette minden idegüket: mintha valami ezüst felhő lebegett volna a vár alatt, a rekettyebokrok felett, és az ezüst felhőből, mint egy légi paripáról egymás után szálltak le ezüst emberek. Eleinte csupán ködből valóknak látszottak a jövevények, akik félig-meddig eltűntek a bokrok között. Későbben, amint a felhő ritkult, az alakokat mindinkább meg lehetett különböztetni: a Nemzeti Színház egynémelyik előadásán járnak ilyen öltözetekben a színészek, ezüst sisakban, csillogó ruhában, a nők arany pártában és főkötőben.

A díszmagyar-ruhás jövevények lassan közeledtek a vár felé, a lépésük nem hallatszott, az arcuk nem látszott, a fű, amelyre léptek, ezüstösen fénylett. Már elérték a várat és annak egykori kapuján sorban belépegettek. A pestiek, akik a magasban ültek, mintegy páholyból nézték odalenn, a vár régi nagytermében történő eseményeket. Az egyik kisasszony nyerte vissza leghamarabb a hangját. Halkan így susogott:

- Azt hiszem, kísérteteket látunk, Sgalitzer úr!

A férfiú, akihez ezen szavak voltak intézve, ijedten intette csendre a leányt:

- Hallgasson, maga liba!

De már késő volt, odalenn észrevették őket.


II.


Az ezüst színű éji alakok között - akik egy trónszerű emelvényt ültek körül - olyanféle mozgás keletkezett, mint mikor a szél lengeti a faleveleket. Csakhamar kivált egy alak a többi közül, és a következő pillanatban ezüst palástos, hatalmas lovag állott a remegő pestiek előtt. Az áttetsző alaknak arcát nem lehetett kivenni, - hisz bizonyosan nem volt arca - de síri hangja így hangzott:

- Forgács vagyok, a királyné vitéze. Hát ti kik vagytok, idegen népek?

Az egyik fiatalember meghajtotta magát, amint a tánciskolában tanulta:

- A nevem Sgalitzer, örvendek a szerencsének.

- Pamutkai! - szólt a másik fiatal ember. - Pamutkai, könyörgöm.

- És melyik királynak vagytok a katonái? - kérdezte most a szellem.

Sgalitzer izgatottan felelt:

- Én csak jövőre kerülök sor alá és reménylem, hogy idővel tartalékos tiszt leszek a lovasságnál. De Pamutkai már volt sorozás alatt, azonban alkalmatlannak találtatott. Lúdtalpú a barátom, Forgács úr.

Forgács Miklós - mert hisz ő volt a vitéz - csudálkozva csóválta a fejét:

- Vajon micsoda mesterségtek lehet, ha nem katonák vagytok?

- Speditőrök vagyunk - felelt egyszerre két remegő hang.

- Nem ismerem ezt a mesterséget - felelte elgondolkozva a vitéz. - Az én időmben ilyen mesteremberek még nem voltak. No de mindegy. Erzsébet királyné, Nagy Lajos dicsőségesen uralkodó királyunk édesanyja, kegyelmesen megengedi, hogy a lovagteremben megjelenjetek. Csáki Krisztinának, a királyné udvarhölgyének vagyon máma a kézfogója Lóránt fia Lóránttal. Gyertek az ünnepélyre.

A szellem megindult előre, a pestiek kézt kézbe fogva, remegve botorkáltak utána a váromladékon. A hold, amely eközben az ég közepéig ért útjában, reszkető sugaraival megvilágította a vár mélyében mulatozó társaságot. Arc nélküli alakok ültek ott sorjában. Antik csipke a nőkön, ragyogó díszruha az urakon. Amint közeledtek, az egyik pesti kisasszony ezt súgta a másiknak fülébe:

- Igen finom társaság lehet, csakhogy rossz szagú!

Persze a kisasszony azt elfelejtette, hogy a kísértetek nem használnak parfümöt.


III.


A kísértetek társasjátékkal mulattatták magukat.

Körben ültek, a kör közepén a királynő, és egy gömbölyű tárgyat dobáltak egymásnak. Az arc nélküli szájakból furcsa nevetések hangzottak fel, amint a gömbölyű tárgy körben járt. Az egyik pesti kisasszony, aki a kör közelében helyet foglalt és minden borzalma mellett igyekezett alaposan szemügyre venni az előkelő hölgyek ruházatát, egyszerre csak azt érezte, hogy a gömbölyű tárgy az ölébe repül. Utána kapott, de ügyetlenül. Az öléből a lábaihoz gurult egy megsárgult koponya. Ijedtében csaknem elájult a kisasszony, de már késő volt. A kísértetek nevetve mutogattak mindnyájan feléje: mint az őszi szél sír végig a kopasz pagonyon, olyan volt a nevetésük. A kör közepén ülő dáma - nyilván a királyné - síri hangon mondta ki az ítéletet:

- A játékban az idegen hölgy lett a vesztes. Királyi hatalmunknál fogva elítéljük őt. El kell neki mondania azt, hogy mi az a szerelem?

Az urak és hölgyek tompán ismételték:

- Halljuk, mi az a szerelem?

A pesti kisasszonynak vacogott a foga a rémülettől.

- A szerelem - felelt reszketeg hangon - egy nő és egy férfi között létrejött kölcsönös szerződés. A férfi köteles csókkal, szép szavakkal, kalapokkal ellátni a nőt, amiért a nő hűséget szállít.

- Liba! - dörmögött hátul Sgalitzer. - Szedje össze magát. Ez nem szállítási üzlet...

A pesti kisasszony zavarodottan dadogta:

- A szerelem természeti tünemény, amely rendesen csak akkor végződik házassággal, ha a nőnek megfelelő hozománya van. Amely hozomány a férfi önállósításához szükségeltetik.

- Szépen tanította fogalmazni a vörös Steinitz - suttogta gúnyosan Sgalitzer a háttérben.

- A szerelem... A szerelem - folytatta reszketeg hangon a pesti kisasszony - nem szegény embernek való. Szegény ember sohasem szeretheti azt, akit akar, mindig azt, akit muszáj.

A kísértetek halkan összesúgtak. A királyné csendes hangon megszólalt:

- Leányom, nem értelek. A szerelmet te, úgy látszik, nem ismered. Majd megtanítunk mi reá. Viczai Piroska, kedves udvarhölgyem, mondd el te nékünk, mi az a szerelem?

Sugár, barna leányalak emelkedett fel a körből. Halkan, mint az éji szél járása, így kezdett beszélni:

- Fölséges asszonyom, én a szerelmet így ismerem: bíborvitorlás aranygályán jár ő, amely gálya díszesebb annál is, amelyet a csalfa Velence Lajosnak adott ajándékba, de díszesebb minden gályánál, amelyet emberek építettek. Adriai-tengernek azúrkék habjai ringatják a gályát, és bronzarcú evezősök izmos karjai húzzák a lapátokat. A bíborvitorla alatt pedig ott áll a Szerelem. Ezüst sisakja mellett fekete sastoll leng, aranyos palástjára liliomok hímezve, kovácsolt ezüst pajzsán országcímer ragyog, - és a neve Lajos, Lajos, Lajos. Ő az én szerelmem, aki után epekedtem, elsorvadtam, akit nem győztem hazavárni a messzi Nápolyból. Nem hallottátok, ti idegenek, - fordult a kísértet a pesti kirándulók felé - visszajött-e már Lajos Nápolyból?

- Nem hallottuk - mondta Pamutkai, aki nem tudta, hogy melyik Lajosról is beszél a szegény kísértet.

- Szólj most te Büdi Anna, leányom, mi az a szerelem? - szólalt meg a királyné.

Egy fej nélküli alak emelkedett fel a sorból. Tompa síri hangon felelt a kérdésre:

A szerelem a kárhozat és a gyönyör. A szerelem az, amit még lelkiatyánknak sem szabad meggyónni, csak elsuttogni, megálmodni, az éjbe énekelni a csalogánnyal együtt. Az én szerelmem bűnös szerelem volt, Szentgyörgy piacán a hóhér fejemet vette szerelmemért. De ha lehetne, - óh, bár lehetne - még egyszer a pallos alá hajtanám asszonyfejemet szerelmemért. Ez a szerelem, fölséges asszonyom.

Pamutkai, aki ezalatt nekibátorodott, közelebb lépett. Bár lúdtalpú volt e Pamutkai, sohasem mulasztotta el megszólalni akkor, amikor nem kellett.

- Engedelmükkel, tudom én, mi az a szerelem - szólalt meg hirtelen a legkínosabb feltűnést keltve. - Óh, én tudom, nagyon jól tudom mi az a szerelem, amennyire szerény állásom azt megengedi. Főnököm, Steinitz úr neje az én szerelmem tárgya. Kövér e nő, amilyen kövér nők csak Pesten vannak, és a szeme tüzes, az orra keleti, és áttört harisnyái megőrjítenek. Uraim és hölgyeim, tekintsék bennem a boldogtalan szerelmest, aki reménytelenül eped, sóvárog, mert Steinitzné őnagysága még csak észre sem vette eddig szerelmemet. Uraim és hölgyeim, egyszerű ember vagyok, de van szívem. Én mondom önöknek, hogy a szerelem a legkitanulhatatlanabb valami. Látom, szomorúan látom, hogy egész életemben hiába fogok görnyedni az iroda gázlámpása alatt, főnököm tisztelt neje kutyába se fogja venni érzelmemet. Uraim és hölgyeim...


IV.


Ki tudja meddig beszélt volna még ez érzelmes Pamutkai az éji társaságnak, ha barátja oldalba nem döfi.

- Siessünk Pamutkai úr, lekéssük a hajót! - kiáltotta fülébe a barát.

Nekiiramodott a társaság a hajóállomás irányában, s még arra sem jutott idő, hogy az éj eseményeit megbeszéljék.

(1907)
 
 
0 komment , kategória:  KRÚDY GYULA: VISEGRÁDI EMLÉK  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1700
  • e Hét: 20323
  • e Hónap: 65395
  • e Év: 2006675
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.