Belépés
sayuri.blog.xfree.hu
Önmagában a szeretet nem elég.Féltő gonddal kell őrködnünk az emberek felett,akiket szeretünk,sosem elég azt mondani ,szeretlek,hanem minden áldott nap ki is ke... cseresznyák brigitta
1972.01.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
szeretettel
  2014-01-30 12:02:35, csütörtök
 
 


Motiva zenekar - Kisírom magamat - ének: Kovács Nóri
Link



Szerző:i_love_snooker
HALÁLOS MEGFENYEGETÉS



A történet egy hűvös, nyári, csütörtök este kezdődött.
Az angliai Cambridge városában élő két jó barát, Davis és Dominic nagyon jól érezték magukat: kártyáztak, rengeteget beszélgettek, zenét hallgattak, és megpróbáltak minél jobban kikapcsolódni a fáradt hétköznapokból. Úgy tervezték, hogy felettébb jól fogják érezni magukat, de féltek, hogy egy kellemetlen körülmény következménye véget vet jó kedvüknek. És ez így is lett... Igazából nem is számítottak erre.
Abban az órában, amikor a mítoszok szerint a szellemek megkondítják a templom harangját, azaz éjfélkor, a nap első és utolsó órájában megszólalt a telefon. Davis telefonja volt az.
Hirtelen nem tudták mire vélni a dolgot. Davis kíváncsiságból azonban mégis felvette. Egy titokzatos, valóságszerűtlen, gépies hang megszólalt:
- Szia! Ne kérdezd, hogy kitől tudom a számod, csak annyit mondok, hogy itt vagyok a házad valamelyik részében, és engem felbéreltek, hogy gyilkoljalak meg. Tudom, hogy nálatok nyitva van az ablak és égnek a lámpák.
Ekkor Davis lerakta a telefont. Szíve a torkában dobogott, arcáról lefagyott az öröm, amit még a hívás előtt érzett. Dominic látva sápadt arcát, megkérdezte:
- Mi történt?
- Te jó ég! - válaszolta Davis.
- Mi történt? - kérdezte Dominic, most már kicsit ijedtebben. Davis azonban csak állt, mereven, nem mert megszólalni sem.
- Mi történt, Davis, mondd már, mi a fene történt?! - kérdezősködött Dominic, indulatokkal tele. Davis ekkor remegő hangon válaszolt:
- Azt mondták, hogy itt vannak a házban, és meg akarnak ölni - s ekkor lélegzetvisszafojtva leültek az ágyra. Dominic ekkor azt sem tudta hirtelen, mi is történik körülötte. Szívéhez kapott, és állt a tények előtt. Mint barátját, őt is átjárta a félelem. Percekig csak ült, és még szólni sem tudott.
Az a ház, ahol Davis élt, nagyon félelmetes volt éjjel, még ilyen két erős fiatalember számára is, mint amilyenek ők voltak. Hatalmas volt, kétszintes, és régies stílusa miatt könnyedén el lehetett képzelni, hogy valaki benn jár anélkül, hogy ők észrevennék - ósdi, sötét bútorok, fa ajtók , akárcsak a mesékben a szellemkastély. A falakon festmények lógtak, az előtér hűvös volt és sötét. Davis szobájából két ajtó nyílt, az egyik a nappali felé, a másik a kisebb konyhára. Onnét is folytatódott még, volt ott egy túlsó, kisebbfajta szoba, és ahogy a nappalin át lehetett menni, megint egy újabb. S csak azután jött a második konyha. Félelmetes volt.
Még le sem ment a fenyegetés által keltett feszültség, már újra megcsörrent Davis telefonja. Dominic azt mondta, ne vegye fel, de Davist kíváncsisága előre hajtotta.
- Igen? - szólt bele Davis.
- Miért tetted le a telefont? Nem értem?! Veled nem lehet közösséget építeni - ezután Davis a zavartságtól már nem értette a következő szavakat. Az agya teljesen elborult. Később a fenyegető le is rakta.
Pár perc múlva, mikor már végiggondolták a történteket, és arra jutottak, hogy a fenyegetés csak egy afféle egyszerű szórakozás volt valaki részéről, s nem is valós, Davis nagy elszántságra kérte a még mindig remegő Dominicot, aki kiállt barátja mellett, és - bár félve - de elkísérte a számukra sötétséget, rettegést jelentő helységeken keresztül. Mikor Davis megbizonyosodott arról, hogy a bejárati ajtó zárva van, óvatosságból még egyszer ráfordította a kulcsot. Gyorsan visszamentek a szobába, és megnyugodtak, hogy minden rendben van. Átgondolták a dolgokat ismét, és kiderült számukra, hogy senki sem juthatott be csak úgy, és nem tudódhatott ki, hogy nyitva van az ablak.
Éjjel egy körül már nem volt rajt a két jó barát lelkén az az erős félelemérzet, de ez nem csoda, hiszen két rendkívül kiegyensúlyozott, erős férfiról van szó, akik nem ijednek meg akárkitől. Bekapcsolták a televíziót és nevettek az ott lévő vígjáték vicces jelenetein. Ám idejük sem volt újra belerázódni a jó hangulatba, hiszen valaki kétségbeesetten zörgetett Davis szobájának ablakán.
- Davis! Davis! Otthon vagy? Engedj be, légy szíves! Engedj be, gyorsan! Engedj be! Davis...
Hangja remegett, elkeseredettséget sugárzott, s hasonlított Davis másik legjobb barátjáéra.
- Ez biztosan Neil! Ez ő! Neki van ilyen hangja! De vajon mi lehet vele? - szólalt meg hirtelen Davis, és kinyitotta az ablakot.
- Gyere, mássz itt be! Nem megyek most ki! - mondta, azzal segített neki.
Ahogy bemászott az ablakon, kérdés nélkül látni lehetett Neil ijedelmének okát, s fájdalmát, hogy mit érezhet most. Az egész ruhája csupa vér volt, arca teljesen lesápadt, s ő maga gyenge volt. Szinte teljesen erejét vesztette, ahogy beemelték a párkányon keresztül, azonnal összeomlott.
- De... de... de... mi ez az egész? - kérdezte rémülten Davis.
Neil meglehetősen fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dolgok történjenek az életében. Mindössze a 19. életévében járt. Szeretett élni, a komolyabb, műveltebb fajták közé tartozott, szerette a sportot (legfőképpen a szellemi sportokat), imádta a zenét, és fontosak voltak neki a barátai. De most belekeveredett valamibe, amelyről igazából semmit nem tehet.
- Hát tudod... - próbálta magát megerőltetve válaszolni - magam sem tudom. Csak arra emlékszem, hogy... ott voltunk a téren pár emberrel, beszélgettünk, majd ők hazamentek. Ezután én úgy döntöttem, nem megyek velük haza, hanem ott maradok, egyedül. Rá öt percre Ewan egyik embere kijött egy helyi étteremből, és rám ordított, hogy: ,,Neil, te mekkora egy szemét vagy!", meg ehhez hasonlókat hordott össze, és rám lőtt, majd elrohant. Onnét próbáltam valahogy idejönni, több-kevesebb sikerrel... Út közben többször elestem, képtelen voltam lépni a fájdalomtól. Szerencse, hogy nem kellett messze mennem...
- Ewan. Már megint Ewan. Tudtam, hogy megint ők kevernek valamit... - mondta idegesen Dominic.
- Ez kész! Hogy ez eddig eszembe sem jutott... - mondogatta Davis, majd barátjára nézett, aki épp becsukta a szemét - Neil, jól vagy?
- Talán... igen... csak pihentetem a szemem...
- Miért nem a kórházba mentél, - kérdezték tőle.
- Az túlságosan is messze volt. Te közelebb voltál... - válaszolta.
- Téged azonnal be kell vinni, egy percet sem várhatunk tovább. Így is sok idő elment, ez nem jó jel. De addig hozok egy pohár vizet, ezt idd meg gyorsan! - válaszolta Davis.
- Holnap a rendőrségnek is szólni kell. Mind a két ügyben. Hátha a másikat is ők tették - szólt közbe Dominic.
Neil viszont egyre rosszabbul érezte magát. Szinte alig tudott beszélni a fájdalomtól. Attól is tartottak, nehogy elvérezzen, főleg akkor, mikor Davis telefonálni akart, de nem találta sehol a mobilját. Elkezdte idegesen keresni, azzal a tudattal, hogy minden másodperc számít.
- Történt még valami ezen kívül, amiről tudnom kéne? - jött közbe a kérdés, Neiltől.
- Tudod, valaki minket is megfenyegetett. Valószínű, hogy annak a hátterében is Ewan áll. Ha lehet, ezért ne idegesítsd magad, és ne félj, próbálj kitartani, mindjárt rendben lesz minden. Azzal egy szempillantás alatt, ahogy Davis ezt a mondatot elmondta, megint olyan dolog történt, amire egyikőjük sem számított. Elment az áram. Megint teljes ijedelem, főleg Neil állapota miatt.
- Most meg mi a csudához kezdünk? El kéne vinnünk Neilt orvoshoz, de... hol a telefonom? Vagy egy elemlámpa? Ami itt volt, abban is lemerült az elem... Mi lesz? - kiáltott dühösen Davis, és rávágott az íróasztalára egy hatalmasat. Mikor elindult, hogy kivonuljon, az ajtóhoz érve hangos csörömpölést hallott a nappali felől. Ez amolyan üvegtöréshez hasonlított.
- Ezt már nem hiszem el! Megint mi van? Valami leesett az előtérben... vagy... eltört... illetve... ki tudja, mi volt...
- Hé! Davis! - kiabált rá Dominic, és férfihoz méltó módon ezeket mondta:
- Én kimegyek, és szemügyre veszem, mi a helyzet, vagy megnézem, nincs-e valahol valami eszköz, amivel világítani lehet, hogy megtaláljuk azt a telefont. Te meg addig vigyázz Neilre! Ígérem, sietek! - azzal kirohant.
Amint becsukta maga mögött az ajtót, egy árnyékot látott mozogni a falon, mely nem is volt olyan kicsi, felért egy emberrel. Azonnal benne volt a gondolat, hogy lehet, hogy a fenyegető mégiscsak odabenn van és lehet, hogy ez is összefügg az Ewan-üggyel. Ezek játszódtak végig az agyán, majd megkérdezte:
- Van itt valaki?!
Semmi válasz.
- Még egyszer, van itt valaki?! - kérdezte újra, most már sokkal ingerültebb hangnemben, mint előbb.
- Hol van Neil és Davis? - érdeklődött valaki. Ez volt az a bizonyos hang, aki a fenyegetést is tette (igaz, Dominic nem ismerhette fel, mert nem őt hívták akkor).
- Ki vagy és mi a francot keresel itt? - szólt Dominic, majd erre épp kijött Davis az ajtón.
- Csinálj már valamit, hát megy az idő! Vagy találjunk már ki valami mást, vigyük be Neilt, de azonnal! Nem akarom elveszíteni az egyik legjobb barátomat, az idő múlása miatt.
Ekkor az ismeretlen férfi megint fenyegetőzött.
- Hol van Neil? Hol van?!
Davis felismerte a fenyegető hangját, és ráordított:
- Mit akarsz? Megint Ewan kevert, ugye? Miért nem érted meg végre, hogy mi nem tehetünk az egészről semmit?
Ewan Smith egy vállalkozó volt, és azért ment tönkre a vállalkozása, mert adósságba keveredett. Nem tudta előteremteni a szükséges összeget, így megfenyegette Neil édesapját. Így kezdődött. Azóta már folyik a pereskedés. Ewan szabad lábon védekezhet, de úgy látszik, Neil édesapját ki akarja készíteni. Davisre azért haragudott meg, mert az egyik alkalommal ő akarta megvédeni barátját. Az az ember, aki a ház előterében állt, maga, Ewan volt. Nem is felelt Davis kérdésére. Remélte, hogy nem jön vissza az áram, és nem ismerik fel a sötétségben. Közelebb ment a két reményvesztett fiúhoz, és bement azon az ajtón, mely Davis szobájába vezet. Neil ott feküdt a földön.
- Na, találtatok... valamit? Mi történik? Ugye minden rendben? Akkor... akkor be tudtok... vinni...? - kérdezte Neil. Azt hitte, hogy aki bement, az Dominic, vagy Davis. Alig tudta észrevenni a változásokat, nem is sejtette, hogy aki most előtte áll, az a rá veszélyes, bukott üzletember.
Ewan nem látta ugyan, hogy hol van Neil, de hallás alapján megállapította. Ráfogta a fegyverét. Davis ekkor berohant, s a kintről bejövő, enyhe fények keltette világosságból annyit meg tudott ítélni, hogy az ismeretlen férfi mire készül. Barátját féltve, lélekszakadtából ordítani kezdett.
- Ne... akárki is vagy és akármit is akarsz... ne tedd...
Ewan lőni akart. A feszültség nőtt, mindenki állt és várt, a félelem most már még jobban úrrá lett a fiatalokon. Mindenki Neilért izgult, s azért, hogy ne történjen vele újabb probléma. Tudták, hogy akármi is lejátszódik, az már végzetes lehet. Érezték, alig van idejük ahhoz, hogy még időben, a megfelelő helyre tudják őt vinni. Kezdték elveszíteni a reményt. Lesütött fővel álltak ott, s ezen hosszan megfogalmazott gondolatok szempillantás alatt végbementek a fiúk fejében. Ewan közelebb lépett a földön fekvő sráchoz, aki most már szinte fel sem fogta, mi megy végbe körülötte. De ahogy Ewan lőni akart, szembesült a ténnyel: kifogyott fegyveréből a töltény. Az áram pedig abban a pillanatban visszatért. Így ezeknek a hamarjában bekövetkező, szerencsés fordulatoknak köszönhetően már simán mentek az események.
Ewan mérgesen dühöngött:
- A francba, ez az izé... - azzal Davis és Dominic sem haboztak. Tudták, hogy ő most már ne lehet veszélyes rájuk, azon nyomban nekimentek. Viszont ebből nem származott sok hasznuk, mert Ewan gyorsabb volt. Felkapta Davis telefonjának töltőjét, zsebre vágta az akkumlátorral együtt, a telefont pedig kivette zsebéből - merthogy ez is nála volt ledobta az ágyra és elrohant. A két srác nem tudta megállítani. Hiába mozgattak meg ők is minden lehetséges eszközt, semmi nem jött össze nekik. Ewan mindenben az útjukat állta. Így tudott gyorsan eltűnni a házból. A többieket, Neilt most már még jobban sürgette az idő. Neil most már életveszélyes állapotban volt. Davis és Dominic hiába szóltak neki, nem hallotta azt sem. Dominic ekkor egyre jobban kikészült, neki ugyanis nagyon gyengék voltak az idegei. Még ő sem volt olyan idős, a maga 24 évével csak öt esztendővel volt több, mint Neil. Azt hitte, ez a mai egy tökéletes nap lesz, ellenben pont fordítva alakult.
- Itt állunk telefon nélkül, a legjobb barátunk itt fekszik a földön, ki tudja, még mennyi esélye van, és még csak autónk sincs, hogy valamit cselekedni tudjunk, mert éppen a szerelőnél van... - dühöngött, feszültséggel teli hangnemben.
- Nincs ötleted? - kérdezte Davis, szomorúan, lehangoltan, de még bizakodó tekintettel.
- Ott a szomszéd! Lehet, hogy hajnali kettő van, de ez maradt az utolsó esélyünk! Elkérem a kocsijukat, vagy megkérem, vigyék be Neilt! ... Vagy telefonáljunk onnét! Utána szólhatunk a rendőrségnek is, bár az most a legkevesebb Neil az első - adta az ötletet Dominic. Davis válasz nélkül átrohant a szomszédhoz.
Két perccel később a szomszéd mentőt és rendőrt hívott, ez volt a leggyorsabb megoldás. Neilt bevitték, és - bár abban az időpontban még elég kritikusnak tűnt a helyzet - másnapra nagy nehezen stabilizálták az állapotát. A most már szinte veszélyes bűnözővé lett Ewan végleg elpuskázott mindent maga körül ezzel a lépésével. Ezt ő is tudta, ezért megpróbált Svájcba menekülni, csakhogy ezt nem tudta megvalósítani: a szemfüles zsaruk hamar intézkedtek. Megtalálták, és most már előzetesben van. A feljelentést is megtették ellene. Neki már nem volt beleszólása többé a három fiatal életébe.
Neil egy hónap után mehetett csak haza. Még sokáig erős fájdalmat érzett bal vállában - ahol a találat érte -, ellenben ennél is rosszabb volt számára, hogy a történtek után még sokáig kellemetlen emlékek bántották a lelkét. Sokszor látta maga előtt Ewant fegyverrel a kezében, látta, hogy meg akarja ölni. Idővel azonban már elmúltak ezek is. Davisék féltették őt, s boldogok voltak, hogy ilyen szerencsésen zárult le ez az ügy, mindnyájan aggódtak életéért, s azon az estén már alig hitték el, hogy ez ilyen szerencsés véget ér majd. Boldog volt Neil is, és alig várta, hogy újra azt csinálhasson, amit szeretne - sportolhasson, mert az volt az élete.
Szerencsére gyorsan eltelt ez a nehéz időszak, és hamarosan megint élhette pörgős, színes, élményekben gazdag hétköznapjait. Ebben segítségére voltak a többiek. Igaz, a sportokban, zenében mindhármuknak más volt az ízlése, de az élet terén a barátságon kívül most már ez a kellemetlen történet is összekötötte őket, és annak gondolata, hogy mindannyian mielőbb felejteni akartak. Ma így vélekednek tapasztalataikról, melyet azon az éjszakán szereztek:
,,Eddig is összetartottunk, de most még jobban megtanultuk, mi az, hogy barátság. Megtanultuk, mit jelent kiállni valakiért, támogatni mindenben, testvérként szeretni, összetartani még erősebben, és ami a legfontosabb: küzdeni a végsőkig, mindaddig, amíg van valami értelme. ...mert feladni sohasem szabad semmit, még ha lehetetlennek látszik is, akkor sem, hisz mindig van egy halvány remény. ...s lehet, hogy éppen ennek a halvány reménynek a tudata fog téged elvezetni a célhoz, amit el szeretnél érni."


(Első változatot megírtam: 2006-04-25
Átjavítottam: 2007-10-26)
 
 
0 komment , kategória:  i_love_snooker HALÁLOS MEGFENY  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 47938 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5084
  • e Hét: 5084
  • e Hónap: 84642
  • e Év: 2025922
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.