Szeretnék találkozni véled ott,
hol minden szép tollforgató
örök álmát alussza,
leülnék melléd s fognám kezed,
melyen a halál csomói
eleven emlékezet, bárcsak
létedben ott lehettem volna
a Dunánál és együtt néztük
volna, hogy úszik el a dinnyehéj,
kínzó a fájdalom, vaskos a bánat,
kikötötték a csöndet akár a
harapós kutyát, az élet nélküled
világtalan, megfakult a szó, az írás
ajkunkról ki nem mondható,
megsúgnám halkan úgy fáj a
magány, tolladból a tinta elillant
rég s a fehér papíron dongó
legyek érzik tán illatod még.
Ó, szegény, szerencsétlen
magyar hon, elvesztettünk egy
csillagot mely holtában ragyoghat
csak fényesen, mit hátra hagyott
többet ér minden kincsnél, hiába
vigyorgott a nagyúr kéjesen,
ki nem rest elmond egy imát
a mai napon, zúgjanak harangok,
hirdessék nevedet, mert te vagy
nekem az eleven szép emlékezet.
xMagazin
Offline
