Regisztráció  Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 205 
József Attila – Munkás
  2017-03-23 08:53:18, csütörtök
 
 
József Attila - Munkás

Tedd le kissé a szerszámokat
Engedd szabadon szívedet acélhomlokú barátaival
Sok mindent akarok elmondani elfeledett testvéreidről, akik a vén fák
gyökereit betakarják
Hová melegen búnak a kígyók, isznak a csillagok szelíd tejéből, aztán
szép halk énekbe fognak





Árnyékképük is kicsúszik a félős gyerekek álmaiból -
Sápadtak azok és meghalnak, mire az ég tehene megérkezik bő, meleg
ajándékkal.

És elhoztam én a madarat is, hisz te akartad
Egyszerűen akarok szólni, hisz te akartad
Mindent, amit megérintettem, odaadok a kezeidbe,
Mindent elmondok, amit előtted elhallgattak.

1925. aug. [?]




 
 
0 komment , kategória:  József Attila versek  
József Attila – Ifjúmunkás
  2017-03-23 08:51:48, csütörtök
 
 
József Attila - Ifjúmunkás


Gyere, menjünk édesapádhoz, ott ül a lámpa előtt
Fekete kenyeret eszik, friss vizet önt a poharába, csobog, mint a fiatal
állatok lelke
Mindjárt meghallják szomszédai, keresztet vetnek, lehajolnak, fölemelik
a roppant lakatot
S csitt csatt - bezárják ajtóikat.





No gyere már, a kémény füstje kékebben száll most otthonába -
Bizony, hogy nagyon szeret téged az édesapád és nagyon vár -
Kimegy este a városszélre, aztán fáradtan hazaballag -
Anyáddal még ébren van soká -
Kinyílik nehéz tenyerük, no gyere már -
Ideje, hogy a pávák széttárják gyönyörű farkaikat.

1925. aug. [?]




 
 
0 komment , kategória:  József Attila versek  
József Attila – Fiatal asszonyok éneke
  2017-03-23 08:50:32, csütörtök
 
 
József Attila - Fiatal asszonyok éneke


Pihés, huncut, görbe állunk,
formás fejünk, fürge lábunk, szép egyenes, fehér hátunk,
meg a szemünk, meg a szánk.

Táncos-hajlós lángot rakunk, sütünk, főzünk
s hogy az arcunk tüzesedik, a kalácsnak kényesedik,
fényesedik fonatja.

Kelleti magát a szél is, nyílnivaló, gyönge mellünk tapogatja,
jószagunkat terelgeti, kerek szoknyánk emelgeti,
lobogtatja.





Takarítunk, törülgetünk, a hajunkat kontyba kötjük,
lépegetünk, úgy ringatjuk, mint kakas a taréjját.

Hűs derekunk hintázása, karunk-farunk hullámzása,
mint harmatos, magas fűben tíz-húsz kövér, víg gyerek
sivalkodva, meztelenül ha rakáson hempereg.

Hogy az urunk megjön este, mosdóvízzel, vacsorával, csókkal várjuk,
ingerkedünk, játszadozunk, csicsítjuk, ha bajjal van,
egész éjjel ölelgetjük
s gömbölyödő kis hasunkat nézegetjük hajnalban.

1925. júl.-aug.




 
 
0 komment , kategória:  József Attila versek  
József Attila – (Bibliai)
  2017-03-23 08:47:54, csütörtök
 
 
József Attila - (Bibliai)

A te hajad kövérfürtü feketében lecsordul,
Mint a jóillatú kátrány,
Mikor kéthektós kondérból gőzölögve kifordul.
Lebeg is, mint három csapat
Erős testü, fodor fekete holló -
A te melled, szerelmesem,
Szőke kenyerekkel teli kosarakhoz hasonló.





Rokona vagy
A nagy
Meleg teheneknek,
Melyek tejszagú csordában
Füzes parton
Egymás mellé heverednek. -
Fürödjünk meg a folyóban, szív a szívben,
Hiszen mi is tiszták vagyunk,
Hátha mi is elfolyunk a tiszta vízben.





Tiszta vagyok, azért vagyok,
Mert szeretlek,
Látom én az Istent, amint
Szivét adja a szivednek.
Hogy tebenned jött most elém,
Azt is látom -
Ő az én örök szerelmem
S a halálom.





Szerelmesem, mi már egymást úgy kivánjuk, úgy szeretjük,
Hogy ruhánkat, szemérmünket, alig vettük, már levetjük.
Akkor is, amikor énrám sok szörnyü és nagy kő esnék
És te könnyü fellegeken heverésznél, mint az esték.

Most akár a történelem Európa két zúgába szétzavarhat,
Megszerethetsz másik fiút, aki téged így akarhat.
Szerelmesen, mint én veled, evezhettek föl a viznek -
Csak az Istent, szerelmesem,
Az én szép, nagy Istenemet,
Megőrizzed.

1925. júl.-aug.




 
 
0 komment , kategória:  József Attila versek  
József Attila – A nagy városokat
  2017-03-23 08:46:36, csütörtök
 
 
József Attila - A nagy városokat


A nagy városokat sehogysem tudom elfeledni,
az idegen is csak róluk beszélt, a mi kertünket észre se vette,
nem is tudom, mi hozta ide, a szinházba se jött el hogy híttuk,
a szomszéd kisasszonnyal se törődött, pedig azt mindenki megcsodálja,
szőke és magas mint a torony a házak fölött,





ha megy az uccán, ablakba állnak, ugy néznek utána az asszonyok is,
aztán sóhajtva főzik tovább a jó vacsorát,
hallgatagon megterítik az asztalt és várnak,
még nem beszéltünk, csak mosolyogtunk, de én azért köszönök néki, ha
találkozunk,
ő meg éppen csak rápillantott,
csak elment mellette, hozzá se nyult a kalapjához.





Én akkor is köszönnék néki, ha láttam volna nagy városokat, ahol
szebbek a kisasszonyok,
karcsúbbak, mint a diaboló és magosabbak, ott a torony is magosabb,
hajladoznak, ha fú a szél és kipirulva lefogják szoknyájukat,
én akkor is köszönnék néki, akkor még meg is szólitanám
s a nagy városokat, ahol még ő se járt,
nagyon szépen neki is elmesélném.

1925. aug. [?]




 
 
0 komment , kategória:  József Attila versek  
Babits Mihály – Télutó a Sédpataknál
  2017-03-22 18:55:32, szerda
 
 
Babits Mihály - Télutó a Sédpataknál

I.

Muzsikál a napsugár ma s ragyogva tükröz a Séd:
olyan símán gyűri lejjebb vizei halk hüsét,
mint titkos mángorlóból gördülne selyem lepedő.
Kanyarg a mély szakadékban, s locsolja arany csepegő.





(Te se bujhatsz el a naptól, vízmosta vad szakadék:
zord lelkem is élvez és áld,
szabad ég! szabad ég!)

Patak! tudod-e: nemsokára itt lesz a tavaszi ár!
Jajgatni fogsz, ha vize benned medredet tépve leszáll
s csapkod, mint ostoros hóhér: bömbölni, zokogni fogsz!
Arany Séd! tudsz-e róla? oly nyugodtan ragyogsz...





II.

Beteg voltam soká, s ha láttam (üvegen át) a napot,
fagyos szememben drága méze megikrásodott.
Testem csupa fájdalom még, lelkem csupa félelmem:
mi lennék, édes, hogyha te nem lettél volna velem?





(Nem bujhat el ember a naptól, ki a földre született:
zord lelkem is élvez és áld,
szeretet! szeretet!)

Csupa remegés vagyok, mert a vad Nyomor ostorosan
jön már, s nyugalmam medrét megtépve rámzuhan:
ne remegj, maradj sima, lelkem! tükrözzön benned az ég:
óh nem lehet az rossz világ, amelyben ez a nap ég!




 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály versek  
Babits Mihály – Rekonvaleszcencia
  2017-03-22 18:53:36, szerda
 
 
Babits Mihály - Rekonvaleszcencia

Szekszárd, 1925 Gyertyaszentelő

Szép téli napsugár! A föld most
lombtalan,
de arany:
mint a munkálatlan aranymű.

Mária ünnepére ballag
az anyóka
a templomba.
Vén tüdeje issza a harangszót.





Ma korábban ébred a lusta
csitri lány.
Este bál...
Dalol, amint harisnyáját húzza.

A fákat, hogy megint rügyezni fognak
irígyli a
kálvária
három sovány keresztje a dombon.

A medve is kinéz ma vén odvából:
de visszabuj...
Nagyon is új
ez a bolond boldogság és félős....





Mint öreg úr, sétálok a napban,
a ház hosszán
botozván;
rád gondolok s ingó örömeimre.

Olyan vagyok tán, mint a dombtető vén
keresztje?
vagy mint a medve?
vagy mint a föld, fák, anyókák és lányok?

Anyóka tipeg bennem is egy Templom
lépcsején:
a Remény...
S valami bálba készülök estére?




 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály versek  
Babits Mihály – Csövek, erek, terek
  2017-03-22 18:52:02, szerda
 
 
Babits Mihály - Csövek, erek, terek

Bálint-klinika

Csövek,
csövek,
kórházi cellám falain,
hideg és meleg vezeték,
hideg, meleg, rideg csövek
erek,
erek,
erekkel folynak a falak,
erekkel eleven a ház,
eres nagy szürke szörnyeteg;
hideg,
meleg
folyik szét, árad és apad.
Hogy fojt a vattás levegő!
Hő gőzben hullámzik a ház,
piheg,





remeg,
lázas nagy szürke testüreg:
rengnek a falak, búg a lift,
élő sejt módján minden ágy
hideg,
meleg
vacogó lázakat cserél,
vacogó életet cserél
(az élet árad és apad)
(beteg)
(beteg)
cserél élőt és holtakat.
S az élő fullad és fogoly,
de a halott kimegy, kimegy,
mehet,
mehet,
szabad mezők közé, ahol
fölötte föld, alatta föld,
egészséges szép barna föld,
erek,
terek,
és minden sejtek szabadok
és a halott megéled ott,
míg itt az élő haldokol.




 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály versek  
Babits Mihály – Egy fonnyadó bokorhoz
  2017-03-22 18:50:41, szerda
 
 
Babits Mihály - Egy fonnyadó bokorhoz

Fonnyadó, sárgúló
ribizkebokor,
neked ősz már ez a nyár!
Virágod lehullt,
gyümölcsöd leszedték,
vén galyad is pereg már.





Leveledet görcs
húzza össze, mint az
öreg ember tenyerét;
s éjről amint éjre
tép a kölyök szél,
te kopaszodsz legelébb!
Szerte még a szőlő
érik a napon,
csupa zöld és fiatal;
szerte a virágok
arca kipirul
színük örömriadal:





csak te ejted el
lombjaid egyenként,
mint pénzét egy bárgyu agg:
lombod közt aszó pár
szem gyümölcs, aludt
vércsöppek, piroslanak:
rajtad egy bolond
keserű magyar fej
égbőlesett szeme jár:
fonnyadó, sárgúló
ribizkebokor,
neked ősz már ez a nyár...




 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály versek  
Babits Mihály – A sziget nem elég magas
  2017-03-22 18:49:20, szerda
 
 
Babits Mihály - A sziget nem elég magas

Arcom olyan borus (így mondod), mint szomoru ablak
érdes üvegből, mely nem a napsugarat veri vissza,
sőt a sötét szoba vak búját pingálja a fénybe
ünneprontóként. Körülöttünk árad a lombok
ünnepe, égre feszülnek a kert rab erői, az ég langy
ujjakkal simogatja a kertet. Házam a napban





énekel, és szerelem vet fátyolt kandi szemeknek
pitvara oszlopain. De az én arcom borus. Óh, tán
érzem: csak sziget ez! Tán távoli tengerek ádáz
sója zavarja izét a virágillatnak. Előttem
sanda jövő, körülöttem népek nyomora, tikkadt
gyűlöletek hálója, önös kormányok öröklő
versenye, vér, vér, vér... Nem apadt el az ösztönök alja,
könnyű zsilip szegi csak, szomjas kontárok ügyetlen





ujja alatt. Ártér a világ, ártér Magyarország
véres iszappal. A föld iszamós, s már érzem a dombot
ingani házam alatt. De ezen nem sírok. A múló
perc a mienk. A többi az Isten dolga. Talán ő
öntöz vérrel csak s trágyáz csak a szennyel. Az inség
tengere nő s el is önthet. Az emlék fennmarad, állván
tűnt szigetünk tetején, mint kincses zátony a süllyedt
Atlantisz vizein, s tán száz ily zátonyon épül





majd az uj és szebb Atlantisz. Hiszem ezt. De az arcom
mégse vidám. Ne okolj! A vidámság ünnepet illet,
lombokat és madarat s kivirágzott kertet. Az Ember
ünnepe távol még. Ki pihenhet célja előtt? S hány
megfeszülés kell még a jövő Atlantiszig! Én sem
nyughatom (óh, babonás sziv!) öröm közt bár! A jelen kincs
mint a jó levegő, nem elég soha! Többet, örökké
többet, amíg élünk! A sziget nem elég magas...




 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály versek  
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 205 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 205 db bejegyzés
e év: 645 db bejegyzés
Összes: 5045 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 468
  • e Hét: 4754
  • e Hónap: 16705
  • e Év: 46910
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.