Regisztráció  Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 155 
Tompa Mihály - Vőlegény emlékkönyvébe.
  2017-11-22 04:09:04, szerda
 
 
Tompa Mihály - Vőlegény emlékkönyvébe.

A boldogság oly közel már,
Melyet esdél nyugtalan,
Oh, a hű nő birtokával
Minden, minden adva van.

Merre a sors vak szeszélye
Menni késztet: ő követ,
S útadon megsejti jókor
A kihányott tőröket.





Szerencsétlen, üldözött vagy
S bukva egy botlás miatt,
Tudva sűlyedsz kocka, bor közt:
- Ő szeret, félt és sirat...

Csak ő nem fog szégyenelni,
Míg előled más kitért;
És nem teszen szemrehányást,
És nem vádol semmiért.

Bajt feled, - s a bántalomnak
Tűri uj meg uj sorát...
- Egy van, egy bűn van csak, amit
A nősziv meg nem bocsát.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Gróf Mikó Imréhez.
  2017-11-22 04:07:27, szerda
 
  Tompa Mihály - Gróf Mikó Imréhez.

Mint gyors döfésre, mely a szivbe hat,
Kinos hideg fut át minden tagon:
A gyászhiren, mit kisért iszonyat,
Feljajdult mély fájdalom a hon.
Mi szívünk Ő, mi hő szivünk vala,
Vérrel tartván minden kicsiny eret;
Férfiuvá növénk fel általa,
S e dús nemes sziv, - íme megrepedt!





Ha lesz: midőn jókedvre megnyerni
Ez a nemzet borongó végzetét,
Mely a pásztort ugyan veri... veri...
Hogy elszórná a nyájat szerteszét!?
Egyenkint ád az ég nagyot nekünk,
Ki véd, emel s létünkkel összeforr;
És megrázkódunk... és megrettegünk...
Midőn eltűnik mint a meteor.

Rég megviradt, az idő nincs korán,
A gabna sok s az arató kevés;
Oh hogy ne volna a küzdők során
A legnagyobb gyászos kidőlte rés!?





Ki népét jós, biró s vezér gyanánt
Ová, itélte és vezette hűn;
És látta már a boldog Kánaánt,
S nem ért oda, - eltünt titokszerűn!

Oh, van nekünk, van elég bánatunk,
Ösmérjük a titkon ölő sohajt;
Egyik bajból még fel se lábadunk,
Már a másik szorongat és fogyajt!
Örömeink is olyan árosak...
Erősségünk is üt rajtunk sebet;
Im, - orcáink a könytől sárosak:
Koronája fejünknek elesett!





Mégis, - dicsőség a dicső nevén! -
Nem a halál, az élet itt nagyobb!
Az elmulás szép esti tünemény,
Ha ily napnak sugáritól ragyog.
Ki az, ki el nem ment apáihoz?
De mily kevés, ki akkép méne el:
Hogy nyomdokán áldás, fény áradoz,
S még neve is gyújt, bátorít s emel!

S e nagy szellem, - vivén hogy tovaszállt,
A honfi bút, eme fényes ködöt: -
Teljes szivből szeretni a hazát!
Ez az, mit onnan is lelkünkre köt,





S int: hogy munkás élő fiak legyünk,
Ne sirjánál kővé vált Niobék,
Hogy közelebb jőjön a nap velünk,
Melyért küzdött s melyről ő álmodék.

Te, aki legjobban érzed magad
A gyászt, mellyel sorsunk most büntete:
- Mert legnagyobb a földingás alatt
A legmagasb orom rendűlete, -
Biráld meg lelkedet! Ember s barát
Méltó könyét titkos szobádba vidd!
S lássunk nyilván, e honnak nagy fiát:
Szilárd lélekkel mint egy rómait!





A honfiúság szép, nagy nevezet,
De áldozó tisztet ruház reánk;
És vétenénk, ha kinzót, nehezet,
Nevében nem gyönyörrel hordanánk!
A honfiúság szent örök! de sok,
Sok terhe van, - s jaj nékünk, még ha nő! -
A mult annyit lerovatlan hagyott,
S uj tartozást hoz a jelen s jövő.

Ragadd gyorsan, Erdély Széchenyie,
Ragadd kezedbe a szent lobogót!
Elől s fenn kell annak lebegnie,
Mint amidőn az ő kezébe volt!





Ki hű, ki jó: gyűjtsd e zászló alá,
Haladj velök, s küzdj lankadatlanúl!
Hogy Ő, ki már harcát megharcolá,
Avasson fel méltó utódaúl!

Az elv, igazság, mint az Isten, egy, -
Más tisztelet, más hit: bálványozás;
Te vonj s ébressz! te ösztönözz, te feddj!
Hogy kishitűt s botlót nyomodba' láss!
Költsd a lelket, ha bűnös nyugta van,
Önítélet gondját vessed belé!
Hogy mint delejtű ingjon nyugtalan,
Mig a kellő irányt fel nem lelé.





És azt nemes haraggal ostorozd,
Ki a szent ügy vesztére esküvék!
Ki tesz gonoszt: nyerjen dijul gonoszt...
Attól forduljon el föld és az ég!
Csufolja meg magzatja, kire néz,
Ne várja csók hölgyének ajkain,
Legyen álma látásoktól nehéz, -
S fusson magától, mint futott Kain!

Egy ezredév, hogy e hon a miénk,
S még most kezdjük szeretni igazán;
Harcos nemzet, csak a kardban hivénk,
Nem indulánk el a bölcsek szaván;





Tanits: - mint a faág ha szél zudúlt -
Egy törzsökön egymáshoz hajlani!
S hogy a nagy lelkek útja, biztos út:
Különb nép lenni, mint a hajdani!

Felszántva, törve, - s ázva eleget,
Kész a föld s a kalászt megtermené;
Vesd a magot, nem nézve a szelet!
A kéz mienk, az áldás Istené!
Magas lelked nem bánja, hogy talán
Más köt kévét a magvető helyett;
Csak a boldog aratók ajakán
Halljon a mező vidám éneket.





És megjön a víg ének ideje,
Zeng a mező és fája tapsoland;
Harsogva fut a folyam lefele...
Csak légyen egy szent cél felűl s alant!
És hit magunkban, hit jövőnk felől,
Hit, mely mozdit helyökből hegyeket!
S ha a vezér szilárdan jár elől,
S a szent ügyért áldoz, tűr és feled.

Mert a nagyság tűz, mely fénylik s hevit,
De mely körül szálldos füst és korom;
Megkáromolja a nép szenteit...
Ne félj, ne várj! s nagy léssz mindenkoron!





És hóditó! ha csáb ellen, s midőn
Hátad megett nehéz zár csikorog:
Egynek talál minden helyzet s idő,
S meghalsz, de szólsz: »a föld mégis forog!«

De, tisztedben mit és hogyan mivelj:
Jól tudja nagy lelked, s folytatja már!
Még elhagyott, setét még annyi hely...
És annyi eszme megváltásra vár!
Élj, hogy midőn ama kéz megjelen,
A történet hiven iró keze:
A maradék is emlegesse fenn,
Felőled amit az feljegyeze!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - A pipishez.
  2017-11-22 04:05:36, szerda
 
  Tompa Mihály - A pipishez.

Nem ruházta még fel a szép kikelet
Lomb- s virággal a bús halmot s völgyeket;
Hóval fedve, fagyva a jó földkebel,
Most a napsugár is jégcsapot nevel.

A mulandó nyárral együtt hagytak itt,
S a tavasszal térnek vissza társaid,
De te nem bucsúzol, se be nem köszönsz,
Télen-nyáron itt vagy, kedves kis különc!

Más madárka fészken s párosan pihen,
Te kerékvágásban s a rög enyhiben;
S mint az özvegyasszony, hálsz magánosan,
S mint a koldus-gyermek: ahol este van.





Megfogyott az étek, puszta asztalod,
És mégis magad csak eltáplálgatod! -
A földhöz közel vagy, mocska mégse fed.
Hangod is sajátos, milyen életed!

A pacsirta fénylő légben énekel,
Szárny és dal hatalma együtt víve fel;
Isten áldja! - ő a legfőbb énekes,
Szent dalára szívünk hálától repes.

Lombok árnya rejti a kis fülmilét,
Annyi bú dalában, mégis annyi éd!
Ízli, félti, vallja a szerelmet ő.
Mindez énekéből olyan érthető!





Fecskének kedélye nem borús, se mély,
Maga a vidorság, az örök szeszély;
Ki- s beszáll; - s a hangok olyan kedvesek,
Ha párjának pajkos titkokról fecseg.

Te nem vagy pacsirta, fecske, fülmile,
Fenn se jársz, a porba szoktál ülni le;
Mint kicsiny varázs-síp csendül ajakad,
S kezded a szót, hogy azt rögtön abba hagyd.

A kiáltás, melyet ajkad kiszalaszt.
Örömet, reményt-e? vagy jelent panaszt?
S tenmagadra szól, vagy érthetjük mi is?
Mert azt egyre halljuk tőled, jó pipis!





Ha egy ölnyi kunyhót, aki bujdosó,
Puszta, félre zugban kínnal összeró:
Más nem lenne társa, mint nyomor magány...
De te ott vagy, ott ülsz már a szarufán!

Ott vagy a küszöbnél, ahol születünk,
A barázdán, melyből vájjuk kenyerünk.
Hol futunk rohanva: jól ösmér az út,
S a temető halma, mely reánk borúlt.

Sorsod így mihozzánk vajjon mért kötöd?
Nem lakozhatnál-e zöld bokrok között?
S illatos mezőn, hol ömlik a patak...!
- Oh én messze mennék, szárnyam volna csak!!





Itt, örök vivódás, kétség, félelem...
Bú, vagy bűn a szíven, könycsep a szemen,
Annyi vérező seb, sok nyavalya s szenny...
- Egymagad vagy, aki köztünk megpihen!

De ha kedves itten, nem kérdem: miért?
S tenálad se lenne szómra felelet!
E tér: mit hazádul a végzet kimért...
S nem szeret az, aki számít, miért szeret.

Lakjál hát közöttünk! - csak hadd lássanak
Tiszta, szent hűségben itt az emberek!
S hol mindenki verseng, avagy hallgatag:
Jól esik, ha ajkad egyet csicsereg!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Pusztuló erdő.
  2017-11-22 04:03:33, szerda
 
  Tompa Mihály - Pusztuló erdő

Borítva halmot, völgyet, bércet:
Messzebbre, mintsem a szem érhet,
Ágával a felhős magasba,
Gyökével a mélységbe hatva,
S erőt vevén a cseplye- s tüskén:
- Az ősi erdő álla büszkén.





S hozott a hír, mely róla ment szét,
Bámúlót és - tövére fejszét:
Sok szép sudar s derék ledőle...
De a sebet gyorsan kinőtte,
És a fák, melyek megmaradtak,
Lőnek még sokkal izmosabbak.

Vihar s forgószél ütve rája:
Megtépve lőn zöld koronája;
A föld ingott alatta gyakran, -
Mig fenn az ég zordon haragban
Ontott reá tüzes villámot;
De, bár zugott, zengett: - megállott.





És most az erdő egyre ritkul,
Szil s tölgy megválnak lombjaiktul;
A büszke csert, bár élte hosszú,
Bár fennáll még, - már őrli a szú,
S mitől a vándor meg-megrebben:
Egy-egy omlás a rengetegben...

S mig látni a fát: bús, epesztő:
Kétségbeejt a sarj, a vessző...
Roszul fakadt, növése görbe,
Nem fel siet, de a töbörbe.
Ha dús sarjban nincs ifjulása,
Elvész az erdő, bárki lássa!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Emléklapok.
  2017-11-22 04:02:18, szerda
 
 
Tompa Mihály - Emléklapok.

I. ROFFI BORBÉLY PAULINA KISASSZONYNAK.

Mily szép: hol a föld javával
A szív kincse egyesűl;
Bármit hoz a sors szeszélye
Az nyugodt s boldog belől;
Gyöngy ez, mit a bölcs a szívben
Nem a tengerben keres.
Te nemes hölgy, méltán várhadd:
Hogy legyen a sors irántad,
Mint magad vagy, jó, kegyes.





II. SZATMÁRY KIRÁLY IDÁNAK

Ifju élted tündérálom,
Madárének lombos ágon,
Vígan lejtő csermely árja,
Mely a rózsás völgyet járja.
Hagyjon annyit, mennyi szükség,
Szép álomból ébredésed!
Mind beteljesűlve lássad:
A szép reményt, boldog álmat,
Mit a gyermeklélek érzett!

(Jánosi, April. 26. 1859.)




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tóth Árpád - Fájva szeretni…
  2017-11-21 04:50:21, kedd
 
 
Tóth Árpád - Fájva szeretni...

Fájva szeretni, legfőbb törvény,
Igazságoknak örök szomorúja,
A nagy-nagy vágynak adatott
A legtöbb tövisből a koszorúja.
Micsoda szomjas, nehéz kőkorsókat
Cipel szegény vágy bús, remegő vállal,
S a kúton, hol a legmélyebb gyönyört
Merítené... a halállal...

1919




 
 
0 komment , kategória:  Tófh Árpád versek  
Tóth Árpád - Édes komám…
  2017-11-21 04:49:30, kedd
 
 
Tóth Árpád - Édes komám...

Édes komám, fütyül a szél, hallod-e?
Ázunk-fázunk, rongyban járunk, vallod-e?
Csizmánk sarkán farkas kullog,
Torkunk körül...... .....
Fütyül a szél, minden csontunk bejárja,
Mi vagyunk az Európa betyárja!
Édes komám, fütyül a szél, hallod-e?
Jobb volna egy meleg kuckó, vallod-e?
Csaplárosné meleg karja, jó bora,
Hadd pihenne a vad erdők kóbora...
Ordas már a sági erdő levele,
Kopasz ág int a kurucnak lefele,
Nyalka kuruc, még a hitet vallod-e?





Gyere inkább, kösd fel magad, hallod-e?
Hivogatnak, nyalka kuruc, gyere már...
Ordas ág közt vigyori szél fújkál,

Sopron körül plundrás német bújkál,
Késmárk felett Thököly úr vára
...... ....... instált vacsorára,
Szőke Szamos arany vize, sajna,
Felveri a hangos.........





Séjhaj, gyöngyvirág,
Mégis lesz még gyöngyvilág...
Kocints pajtás nyakunkon az este,
Aludjon a búbánat, a beste,
Lesz, ahogy lesz, majd eljön a holnap,
Most füledbe angyal-frájj dalolgat,
Holdfénytündér pödri ki a bajszom,
Aszúboros átalagon alszom!
Séjhaj, gyöngyvirág!
Lesz miránk még gyöngyvilág!
A tejúton Csaba király holdas paripája,
Kö-ze-le-dik, hallod-e hé! kupát köszönts rája!

1919




 
 
0 komment , kategória:  Tófh Árpád versek  
Tóth Árpád - A vén magyar hegy…
  2017-11-21 04:48:25, kedd
 
 
Tóth Árpád - A vén magyar hegy...

A vén magyar hegy csöndes és borús,
Hervadt piros levéllel koszorús,
Az őszi nap rubinttal gyújtja fel,
S a szőlőfürt a csöndben énekel:...
*
Az este csöndes, elmúlt a szüret,
A felhők bús járása alacsony,
A vén szőlőhegy zordan felmered,
Viharra vár a néma Badacsony.
Őszi villámok sárga fénye lobban,
S az avaron rubint gyíkokat űz,
És felneszel, s dúdolni kezd titokban
A hegytetőn rakott venyigetűz:
Züm, züm, aluszol-e, vén hegy,
Züm, züm, kár...... ......
Züm, züm, szomoru szüret volt,
Züm, züm...... .........

1919




 
 
0 komment , kategória:  Tófh Árpád versek  
Tóth Árpád - Ki elveszíté életét…
  2017-11-21 04:47:37, kedd
 
 
Tóth Árpád - Ki elveszíté életét...

Ki elveszíté életét
Rossz évek és éjek során,
S meredt lelke nyugszik setét
Egykedvűség ravatalán,
Halott fejénél gyertya ég,
Virrasztó láng, vén, pisla bú,
S mellén ólomteher a lég
És hervadtvirág-illatú,
Ki, tetszhalottul hogyha tán
Felülne még és lépne még,
Elfúni csöndes bánatát,
Mely gyertyaként mellette ég...

1919




 
 
0 komment , kategória:  Tófh Árpád versek  
Tóth Árpád - Ó, régi költő…
  2017-11-21 04:46:40, kedd
 
 
Tóth Árpád - Ó, régi költő...

Ó, régi költő, ki napfényesebb
Időkben éltél, régesrég halott,
De mintha vertarany ravatalod
Volna a versed, csillogón emel...

1919




 
 
0 komment , kategória:  Tófh Árpád versek  
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 155 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 5 db bejegyzés
e hónap: 155 db bejegyzés
e év: 2575 db bejegyzés
Összes: 6975 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 632
  • e Hét: 4027
  • e Hónap: 21654
  • e Év: 251098
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.