|
|
|
2019-01-10 10:44:02, csütörtök
|
| |
| |
Az eddig tárgyalt témánkat ki kell egészítenünk valamivel. A legutóbbi alkalommal említettem, hogy az emberek főképpen ilyesmiket mondanak: ,,Mielőtt egy földi testbe beleereszkednénk, már mindenben helyesen kell viszonyulnunk a mostani életünkhöz és ugyanígy tudnunk kell az előző földi életünkről is, de akkor később miért nem emlékszünk vissza erre?" - Szeretném ma azt a kérdést részletesebben megvizsgálni, hogy miért nem emlékszünk semmire, és egyáltalán milyen jellegű ez az emlékezés bennünk. Először azonban még meg kell tárgyalnunk valamit az emberi testről, hogy valóban tudományosan közelítsünk a témánkhoz.
Az ismétlődő földi életek kérdésében az emberek támaszkodhatnak olyan emberekre, akik erről tudnak vagy tudtak valamit. E személyek megítélése azonban egyenesen komikus. A 18. századi német kultúrában élt egy roppant nagy szellem, Lessing. Lessing kulturális területen rendkívül nagyot alkotott. Őt még ma is általánosan elismerik. Amikor a német irodalomtörténet professzorai előadnak az egyetemeken, akkor gyakran hónapokon keresztül csak Lessingről beszélnek. Azt is tudhatják önök, hogy a Lessing-kutatók egyike a szociáldemokrata Franz Mehring, aki írt egy könyvet Lessing-legenda címmel. Ez Lessinget egy sajátos szempontból mutatja be. Nem mondható, hogy ami ebben kifejtésre kerül, az mindenben helyes lenne. Mindenesetre tudunk egy könyvről a szociáldemokrata irodalmon belül is, ez Mehring egészen vastag műve Lessingről. Lessinget tehát általában mint jelentős személyiséget említik. De ugyanez a Lessing, akitől még ma is mindenhol színdarabokat adnak elő a színházakban - és ezeket igen nagyra értékelik -, idős korában írt egy rövidke művet, amelynek azt a címet adta, hogy Az emberi nem nevelése. Ennek a végén az áll, hogy a lélek témájában tulajdonképpen egyáltalán nem tudunk kiigazodni és a lelki életről igazából semmit sem tudhatunk, ha az ismétlődő földi életek feltevését elvetjük. Még azt is mondja itt Lessing, hogy ha az ember nem áll meg valahol az elmélkedésekben, előbb-utóbb ugyanazokhoz a nézetekhez jut, amelyeket a régmúlt emberei vallottak. Az ősi korokban ugyanis még hittek az ismétlődő földi életekben. Ez olyan tan volt, amitől csak később távolodtak el az emberek, amikor már kezdtek ,,modernné" válni. Lessing megkérdezte: ,,Miért kellene ostobaságnak tartanunk azt, amiben a legrégebbi, az ősi időkben élt emberek hittek?" - Lessing tehát azt mondta, hogy ő maga az ember lelki életét csak úgy látja érthetőnek, ha az ismétlődő földi életek ősi hitét elfogadja.
Gondolhatják, hogy ez micsoda zűrzavart okoz a mai úgynevezett kutatók számára. Ezek a kutatók ugyanis így beszélnek: Lessing minden idők legnagyobbjainak egyike. Az ismétlődő földi életek eszméje azonban merő ostobaság. Hogyan lehet ezen az ellentéten kiigazodnunk? Talán így: ,,Lessing már meglehetősen öreg volt, amikor ezekre a nézetekre jutott. Valószínűleg meghibbant. Az ismétlődő életek eszméjét nem vehetjük komolyan." - Látják, ilyenek az emberek. Amíg tetszik nekik valami, addig helyeslik azt, és az illetőre a nagy ember bélyegét sütik. Amikor azonban ugyanő olyat talál mondani, amit már nem tudnak felfogni, akkor elkönyvelik róla, hogy idővel gyengeelméjű lett.
Olykor viszont még szembetűnőbb dolgok történnek. Élt egy nagy természetkutató, William Crookes. Nem mindenben értek egyet azzal, amiket állított, mindenesetre az egyik legnagyobb tudósnak számít a világon. A 19. század utolsó felében tevékenykedett. Délelőtt mindig természettudománnyal foglalkozott. Ment a laboratóriumába, és ott nagy felfedezéseket tett. Mindaz, amit Röntgen és mások csináltak, nem lett volna lehetséges, ha Crookes azt nem készíti elő. A délutánját azonban rendszerint a lélekkutatásnak szentelte. Mint mondtam, nem mindennel értek egyet, amit állított, de mindenesetre ilyen irányban kutatott. Az emberek ezért így szólhattak: ,,Délelőtt egy lángész volt, de délutánra megzavarodott." - Ugyanaz az ember tehát egyszerre volt lángész és idióta! Így mennek a dolgok.
De ezzel még nincs vége. Mindenütt hallhatják, hogy a természetkutatók Newtont minden idők legnagyobb tudósának tekintik. A színekkel kapcsolatban már beszéltem róla önöknek. Ha túlzás is róla ilyet állítani, de a legnagyobbnak tartják. Nála ugyancsak valami képtelenségbe ütközünk. Mert Newton, akit a legkiválóbb tudósnak mondanak a természettudomány területén, írt egy könyvet az Apokalipszis értelmezéséről, ami a Biblia végén található. Ez szintén valami össze nem illő dolog.
Azok tehát, akik általában messzire kerülik, hogy a lélekkutatásra adják a fejüket, egy furcsa ellentmondással találkoznak éppen a legjelentősebb természettudósok és a legnagyobb történelemkutatók esetében. Mégpedig azzal a ténnyel, hogy amikor valaki valóban komolyan veszi a tudományt, akkor egyúttal arra is törekszik, hogy ezt a tudományt a lélek területén is alkalmazza. Ezt minden területen módunkban áll megtenni. Csak annyi kell ehhez, hogy jól megfigyeljük a dolgokat. Persze nem lehet mindig mindenbe belelátni a hétköznapi életben, főként akkor nem, ha nem szerezzük meg előbb a szükséges ismereteket. De a természet, illetve maguk az emberek felmutatnak olykor olyan eseteket, amelyeket ugyan egyáltalán nem kellene mesterségesen előidézniük, de ha már egyszer megtörténnek velük, akkor mégiscsak tanulmányozhatjuk őket. Ezek vezethetik az embert, legalábbis ösztönözhetik a tudásra.
Mindenki hallott már egy bizonyos dologról, amely az ember lelki működésébe bizonyos alapvető betekintést is nyújt. A fizikai test létezését mindenki elismeri. Különben az embereknek már tényleg mindent tagadniuk kellene, ami egyáltalán az emberre vonatkozik. A fizikai test azonban nem képezi vita tárgyát. Hiszen mindenki tudja, hogy van fizikai teste. Ma a természettudomány kifejezetten azt mondja: a fizikai test az egyetlen, ami létezik, nekünk mindent a fizikai test alapján kell magyaráznunk.
Ismerünk azonban egy jelenséget, ami egyszerre mutatja meg nekünk, ha helyesen figyeljük meg a dolgokat, hogy az embernek még három másik teste is van, tudniillik a láthatatlan éterteste, az asztrálteste és az Énje. Létezik tehát egy jelenség, amit teljesen természettudományosan is megfigyelhetünk. Több ilyen jelenség is akad ugyan, de amiről most szó lesz, azt a természettudomány is megfigyelheti, és amely megmutatja, hogy az ember kerülhet olyan állapotba, amely bizonyítékot szolgáltat a benne működő étertest, asztráltest és Én létezésére.
Vannak emberek Európában, akiknek az a vágyuk, hogy elbódítsák magukat. Manapság sokféle egyéb eszközt is alkalmazhatnak erre, például beszéltem önöknek a kokainról. De Európában többnyire az ópiumot használják e célra. Mindig vannak egyesek, akik ha nincsenek megelégedve az élettel, vagy ha túl sok gond szakad rájuk, vagy nem tudták megtenni azt, amit meg kellett volna tenniük, akkor az ópiumhoz fordulnak, hogy elkábuljanak. Van egy kis ópiumuk, mindig csak egy kevés mennyiséget vesznek be. Mi történik ekkor? Először, amikor valaki egy kevés ópiumot elfogyaszt, akkor belső élményei lesznek. Többé nem gondolkodik, hanem zavaros képekben álmodozni kezd. Ez nagyon tetszik neki, rendkívül jó állapotba juttatja. Majd ezek a képek egyre féktelenebbek lesznek. Valakinél ez úgy folytatódik, hogy vigasztalan lehangoltságba kerül, azt kezdi érezni, hogy ő egy bűnös ember. A másik viszont tombolni, dühöngeni kezd, olyannyira, hogy ölési vágy keríti hatalmába. Majd ezek után elalszanak ezek az emberek. Az ópiumélvezet tehát tulajdonképpen abból áll, hogy valaki külső méreg segítségével egy viharos állapotba kerül, majd lassan belealszik ebbe az állapotba.
Ha mindazt megnézzük, ami ilyenkor az emberrel történik, akkor a következőket vesszük észre: az embert először rendkívül izgatott képek környékezik meg, fantáziálni kezd, végül pedig elalszik. Az alváskor viszont valami távozik a testből. Pontosan az, ami ilyenkor kilép az emberből, teszi őt értelmes lénnyé, ami teljesen belőle fakad és hozzá tartozik. De ami így benne él és ami által az ember eszes lény, az most távozik belőle. Mielőtt azonban kimenne, és még azután is, amikor már elhagyta ez a valami, az embert a legféktelenebb, a legizgatottabb álomképek gyötrik. Majd egy idő múlva felébred, és bizonyos fokig rendbe is jön, amíg megint el nem kezd ópiumot fogyasztani. Az ilyen ember, még ha eléggé viharos módon is, egyfajta alvó emberré teszi magát.
Azt látjuk: amikor az ember ópiummámorban elalszik, akkor benne már nem fejt ki hatást az, ami őt eszes lénnyé teszi, hanem csak az, ami őt élő lénnyé teszi. Különben nem tudna ismét felébredni sem, hanem meg kellene halnia. Ekkor tehát csak az tevékeny az emberben, ami benne az életet tartja fenn. És azt láthatjuk, hogy éjszaka egyfajta harc megy végbe a testben, amelynek köszönhetjük, hogy reggel ismét fel tudunk ébredni. Dolgozik tehát az emberben valami, amikor az ésszerű elem már nincs jelen benne, hanem csak az, ami a testet életben tartja. A méreg révén a test valamennyire elhal, sorvad. Ez az észt kiűzi belőle. De az éltető elem még benne van a testben, mert különben az ember egyáltalán nem tudna ismét magához térni. Tehát mit befolyásolunk a kis adagnyi ópiummal? Az éltető princípiumot. Gyenge ópiumadaggal az étertestet befolyásoljuk. Ezt állapíthatjuk meg.
Tegyük fel azonban, hogy valaki túlságosan sok ópiumot fogyaszt, vagy egyenesen az a szándéka, hogy az ópiummal megmérgezze magát. Ekkor nem ugyanaz történik, hanem - és ez nagyon érdekes - rögtön bekövetkezik az, ami a gyenge ópiumélvezetnek csak a második szakaszában lép fel. Ami a gyenge ópiumfogyasztás végén történik, az az erős ópiumfogyasztás elején jelenik meg. Ekkor ugyanis az ember azonnal elalszik. Az ész tehát nem fokozatosan száll el, hanem hirtelen lép ki az emberből, egészen gyorsan. De mégis ott marad az emberben valami, ami a gyenge fogyasztás alkalmával egészen kihúzódott belőle. Ezt jól megfigyelhetjük.
Mondjuk, valaki olyan sok ópiumot vesz magába, hogy azzal valóban megmérgezi magát. Először csak elalszik. Azután a teste nyugtalanná válik, az ember hörögni, horkolni kezd. Majd görcsök jelentkeznek. És ekkor egy érdekes dolgot vehetünk észre: az arca teljesen vörös lesz, az ajkai pedig kékek.
Emlékezzünk most mindarra, amit a múltkor mondtam, hogy minden légzészavar a kilégzéskor történik. Miről van szó például akkor, ha valaki horkol? Azok az emberek horkolnak, akik nem tudnak rendesen kilélegezni. Ha rendesen történik a kilégzés, akkor a levegő bejön, majd egy idő múlva újra távozik az emberből. A légjáratban közbe van iktatva a nyelvcsap, ezt látni is lehet, ha belenézünk a szájba. És felül van valami, ami fel és le mozog: ez az úgynevezett ínyvitorla. A nyelvcsap és az ínyvitorla folyamatosan mozognak a ki- és belégzés során, ha minden normálisan történik. Ha azonban a kilégzés nem helyes, mert akadályba ütközik, akkor a nyelvcsap és az ínyvitorla rezegni kezd, és ekkor ad ki az ember hörgő és horkoló hangot.
Láthatjuk, hogy itt a légzéssel valami történik. Mert az, aki pusztán egy kis ópiummámort keres kevés mennyiség bevételével, az egy másik állapotba kerül: ópiumdelíriumba jut, dühöngeni kezd. Majd lassan elalszik. Ha ellenben valaki gyorsan alszik el, mert sok ópiumot vett be, akkor horkolni kezd, görcsei lesznek. Az arca vörös lesz, az ajkai kékek. Ha emlékeznek arra, amit erről mondtam, akkor nagy jelentőséget fognak tulajdonítani annak, hogy az arc vörös, az ajkak kékek lesznek. Mert már említettem korábban: az embernek azáltal van vörös vére, hogy oxigént lélegez be. Ha a vér oxigénnel keveredik, vörös lesz a színe. Ha pedig szén-dioxiddal, akkor kék. Amikor kilélegzünk, a vér kékre színeződik. Mit jelent tehát az, hogy az arc vörös és az ajkak kékek? Azt, hogy az arc alatt túl sok vörös vér van, ami a belégzésből származik. A kék ajak pedig abból adódik, hogy túl sok olyan vér van benne, aminek már ki kellett volna mennie. De ez most megreked belül. Ennek már tovább kellene haladnia a tüdőbe, ahol megszabadulhatna a szén-dioxidtól a kilégzés folyamán. - Az ópiummal mérgezett embernél tehát arról van szó, hogy az egész légzése akadozik. És ezért lép fel egyfelől az arc elvörösödése, és másfelől az ajkak elkékülése.
Ez roppant érdekes. Mik tulajdonképpen az ajkak? Ezek egészen sajátos szervek az arcon. Az arcot mindenütt bőr borítja kifelé, be van fedve bőrrel. Az ajak viszont egy darab belhártya, itt valami belső kikerült a szabadba. Az ember az ajkaiban mintegy kitárja a bensejét. Ha tehát az ajkak kékek lesznek, ahelyett hogy pirosak lennének, az annyit jelent, hogy azt, ami belül van, túl erősen járja át a kék vér. Azt látjuk tehát, hogy ópiummérgezés esetén a test úgy működik, hogy minden felhasználatlan, friss vért a test külseje felé hajt, ez felnyomul a felszínre, belül pedig megreked a kék vér.
Ezeket a dolgokat a régi emberek jó ismerték, tudtak a befelé toluló kék vérről. Ha valakinek túl sok kék vére volt, akkor azt mondták: az ilyen ember olyan, akiben kevés a lélek, elhagyta a lélek. Ezért vált egyfajta szidalommá a ,,kékvérűség" fogalma. És amikor a nemeseket a nép ,,kékvérűeknek" nevezte, azzal azt akarta mondani: ezeknek lelkük sincs. Nagyon érdekes, hogy a népi bölcsesség csodálatos módon birtokolta az ilyen ismereteket. Az efféle nyelvi szólásokból sokat tanulhatunk.
Mindebben felismerhetjük azt is, hogy van itt valami, ami az emberben működik és érvényesül, de például a növényben nem találjuk meg. Mert ha önök a növénybe méreganyagot juttatnak, az megmarad valahol fent, nem terjed szét. Nagyon mérgező növény például az úgynevezett belladonna, a nadragulya. A nadragulyában a méreganyag egészen fent helyezkedik el, vagyis azt nem engedi magában szétterjedni. Ha az emberbe bekerül egy ilyen méreg, az úgy hat benne, hogy a vörös vért kifelé, a kék vért befelé hajtja a testben. De a növények csak élnek. A növényeknek van étertestük, de nincs asztráltestük, aminek jelenléte az erős mértékű ópiumfogyasztásnál megfigyelhető, a gyengénél viszont nem. Ez az asztráltest hordozza az ember érzéseit is. Ha lenne vére a növénynek, akkor éppúgy lennének érzései, mint az embernek és az állatnak. Ez az emberben és az állatokban ópiumélvezet nélkül is megtalálható. Amikor viszont ez az asztráltest összeütközésbe kerül a fizikai testtel, akkor a vörös vér rögtön kifelé kezd nyomulni, a kék vér viszont megreked a testben. Ami tehát ezt a rendellenességet okozza, nem egyéb, mint az asztráltest. Azt mondhatjuk tehát: Az asztráltest az, amelyre az erős ópiumélvezet befolyással van.
De van még egy harmadik válfaja is az ópiumfogyasztásnak. Ez a világban nagyon elterjedt, nem annyira Európában, mint inkább például Törökország egyes vidékein és különösen Ázsiában és Hátsó-Indiában, a maláj népnél. Ezek az emberek mindig csak annyira erős ópiumadagot vesznek magukba, amit még éppen elbírnak, hogy ismét felébredhessenek és ne haljanak meg az ópiumtól. Fokozatosan hozzászoktatják magukat az ópiumhoz, így egyre tudatosabban élik meg az egészet. A törökök ezt mondják: ,,Amikor ópium kerül belém, az olyan, mintha a Paradicsomban lennék." A malájok Hátsó-Indiában viszont inkább képeket akarnak látni. Ezért hozzászoktatják magukat az ópiumhoz, hogy lássák ezeket. Ezt viszonylag hosszabb ideig művelheti az ember, és ezáltal eljut odáig, hogy így szóljon: ,,Még valami más is létezik a valóságban."
De azt kell mondanunk: ha ezeknek az embereknek, akik rendszeresen ópiumot esznek - ugyanis eszik az ópiumot, ha rendszeres a fogyasztás -, ha ezeknek a fantasztáknak csak ilyenféle látomásaik lennének, akkor egy idő múlva a dolgot talán abbahagynák. De most valami érdekeset mondok. Ezek az emberek azoknak a legrégebbi embereknek az utódai, akik még sokáig tudtak valamit az örökéletű lélekről, arról a lélekről, amely a különböző földi életeken keresztül vándorol. Erről még tudtak. Mára ez a tudás már elveszett az emberek számára. Ezek az emberek, akik kimaradtak az európai civilizációból, az ópiumélvezet révén egy olyan állapotba juttatják magukat, amelyben valamit megéreznek a lélek örök életéből. Ez igen furcsa, mégis így van: mindig ismét egy betegséget idéznek elő magukban. Mert az egészséges test a jelenkorban, amennyiben az ember magát szellemileg nem műveli ki, egyáltalán semmit sem tudhat a lélek halhatatlanságáról. Így ezek az ópiumélvezők a testüket folyamatosan tönkreteszik, ami által a lelki részük is lassanként kiszorul a testből.
Valami nagyon sajátosat figyelhetünk meg, ha megnézzük azokat az embereket, akik ilyen módon rendszeresen ópiumot fogyasztanak. Egy ideig még bírják, de nem sok idő múlva egészen sápadttá válnak. Ha korábban normális volt is a testszínük, előbb-utóbb sápadt színt vesz fel.
Ez valami egészen mást jelent a malájoknál, mint a európaiaknál. Amikor a malájok ilyen színtelenné válnak, úgy néznek ki, mint egy kísértet, mert a testszínük máskülönben sárgás-barna. A szemük teljesen bemélyed, idővel lesoványodnak, nem tudnak normálisan menni, botladozva járnak. Majd már gondolkodni sem igen tudnak, feledékenyek lesznek. Legvégül pedig agyvérzést kapnak. Mielőtt a végtagjaik esetlenné válnának, hogy már menni is alig képesek, erős székrekedésük lesz, vagyis a beleik már nem működnek megfelelően. Fokozatosan az egész testük lepusztul.
Itt azonban találunk valami rendkívül sajátosat. Ebben a tekintetben még nincs sok tapasztalat, mert az emberek erre nem figyeltek fel. De ezeket a tapasztalatokat nagyon könnyen meg tudnák tenni. A rendszeres ópiumélvezet tüneteit jól ismerik, ezt sokféleképpen megfigyelték. De az embereknek mégis egyszer ki kellene próbálniuk, bár más vonatkozásban ezt gyakran meg is teszik. Ha ugyanakkora ópiumadagot, amit az ember rendszeres élvezetül használ, egy állatnak adunk, akkor az az állat vagy valamennyire élénkebb lesz, tehát az első állapotba kerül, amikor az étertest összevissza mozog, vagy a második állapotba jut, ha soknak bizonyul a mennyiség, és ekkor az állat meghal. Az állat tehát nem lenne képes rendszeresen ópiumot fogyasztani, ahogyan ez az embernél lehetséges.
Mire utal ez? Ha az ópium olyan sok, hogy befolyásolja az asztráltestet, amely egy helytelen viszonyt teremt a kék és a vörös vér között, akkor a vér az állatnál vízszintes irányban szakadatlanul összevissza áramlik. Az embernél viszont, aki megtanult felegyenesedve járni, a kék és a vörös vér nem vízszintesen áramlik, hanem fentről lefelé, azután alulról felfelé. Ez az oka annak, hogy az ember lehet rendszeres ópiumfogyasztó, az állat ellenben nem.
De már említettem önöknek, hogy az ember azáltal tehet szert az Énre, hogy függőlegesen tartja magát. Az állatoknak nincs Énjük, mert lényegében vízszintes helyzetben vannak. Mármost mit befolyásolunk magunkban, ha rendszeresen fogyasztunk ópiumot? Az Ént. - Az ópium segítségével tehát az ember mindhárom érzékfeletti részét felfedezhetjük. A gyenge ópiumélvezet az étertestre van befolyással, a nagy adagban beszedett az asztráltestre, a rendszeresen fogyasztott ópium pedig az Énre. Ha helyesen figyeljük meg a dolgokat, természettudományosan is ez jól nyomon követhető.
De vegyük észre most azt is: egy ilyen maláj a maga rendszeres ópiumélvezetével valami óriási dologhoz jut. Megtapasztalja az Ént magában. És mit kap ezáltal? Mi teszi boldoggá ezt a malájt vagy a törököt, ha rendszeresen ópiumot fogyaszt? Annak örül, hogy csodálatos módon felébred benne az emlékezete. Hirtelen áttekinti egész földi életét, sőt még ennél is több történik. A dologban egyfelől az a félelmetes, hogy annak érdekében, hogy ezt az élményt elérje, beteggé kell tennie a testét. Másfelől azonban ott van benne a vágy, hogy megismerje az Ént, mégpedig annyira intenzíven, hogy ennek a vágynak már egyáltalán nem is tud ellenállni. Már előre örül, hogy ezt a nagyszabású emlékezetet kiválthatja magában.
De világosan kell látnunk: amikor valamit túlzásba viszünk, azzal tönkre is tesszük magunkat. Ha valaki túlhajszolja magát a munkájában, abba belerokkan. Ha huzamosabb ideig túlfeszítetten gondolkodik, az teljesen megviseli. Ha pedig valaki örökösen egy ilyen túl erős emlékezésbe juttatja magát, az végül leépíti a saját testét. Az ópiumélvezet során tapasztalt tünetek, amelyeket leírtam, egyszerűen a túlfokozott emlékezésből származnak. Egyfelől erről van szó. Később már a járása is lomha lesz az illetőnek. Belsőleg, testileg kezd nem emlékezni arra, hogy hogyan kell rakosgatnia a lábait. A járás ugyanis egy tudattalan emlékezés alapján történik bennünk. Később pedig már mindenben feledékeny lesz. Tehát éppen az a cél, amire törekszik itt az ember, el is pusztítja. De ettől eltekintve, az emlékezés intenzitásában felfedezhetjük az Én jelenlétét az emberben akkor, ha rendszeresen ópiumot fogyaszt valaki.
Mi csinál a mai természettudomány? Ha belepillantunk egy szakkönyvbe, akkor leírják benne azt, amit elmondtam: kis ópiumadag által az ember delíriumba jut, erős ópiumélvezet esetén az ember először elalszik, azután a teste hirtelen leépül. Az arca vörös lesz, az ajkai kékek, majd meghal. A rendszeres ópiumélvezetnél is megfigyelhetők a mondott tünetek. De mit írnak le az orvosok? Csak a fizikai testet írják le, azt, ami ezzel történik. Leírják, hogy az ópiumevő hörög, görcsöket kap, horkol. Leírják, hogy a rendszeres fogyasztásnál az ember lesoványodik, nem tud menni, feledékeny lesz, végül agyvérzést kap, hiszen az ilyen emlékezés az agyát elpusztítja. Mindazt leírják, ami a fizikai testtel történik.
De valami teljes képtelenség az, hogy mindazt, ami fizikai, egyedül a fizikai testtel okoljunk meg, abból akarjunk levezetni. Mindazok a jelenségek, amelyek itt fellépnek, az állatnál is jelentkezhetnek. De azt már nem mondhatjuk: az ember csupán egy állat. Mert az erős ópiumfogyasztás az asztráltestre van ugyan hatással, ám csak az emberrel történhet meg az az emlékezés, ami a rendszeres ópiumélvezet során jelentkezik. Amennyiben az állat nem pusztul el azonnal, láthatjuk, hogy sok olyan állat van, amely fogyasztaná az ópiumot, amit a növényekben talál. Miért fogyasztanák? Mert az állatok az ösztön alapján, tudattalanul csinálják azt, amit csinálnak. Ahol tehát előfordul az ópium és az állatok hozzáférhetnek, ott az állatok meg is ennék az ilyen tartalmú növényt, ha tudnának róla. Hogy ezt nem teszik, az csak azért van, mert semmit sem tudnak róla.
Mindezt a természettudomány által is kikutathatjuk. De felmerül a kérdés: ezt az emlékezést, amit a maláj úgy ér el, hogy lebetegíti magát, vajon egészséges eszközökkel nem lehetne elérnünk? Gondoljunk arra, hogy a Föld ősi lakossága tudott arról, hogy az emberek mindig újra visszajönnek a Földre. És Lessinggel megkérdezhetjük: vajon miért kell ostobaságnak tartanunk azt, amiben az ősi emberiség hitt? A régi embereknek még nem voltak olyanfajta absztrakt fogalmaik, mint amiket mi magunkban találunk. Nem volt mai természettudományuk sem. Mindent mitologikusan szemléltek. Ha egy növényre néztek, nem tanulmányozták: ilyen és ilyen fizikai erők vannak benne, hanem azt mondták: ilyen és ilyen szellemiség működik belül. Mindent képekben láttak. Ők általában még inkább a szellemi létben éltek.
A helyzet az, hogy az ember a haladással úgy és abban lépett előre, hogy egyre inkább a fizikai testiségben kezdett élni. Csak ezáltal válhatott szabad lénnyé, máskülönben kívülről mindenkor befolyásolta volna a szellemi lét. Az ősi időkben tehát az emberek nem voltak szabadok! De a szellemit még látták. Ahogyan mi most létezünk, nekünk valóban már csak puszta absztrakt gondolataink vannak, amelyeket már az iskolában belénk sulykolnak. Még azt is mondhatjuk: a legfontosabb emberi tevékenységek, amelyekre az emberiség olyannyira büszke, tulajdonképpen csak ilyen absztrakciók eredményei.
Tegnap pedagógusoknak, akik most itt tartózkodnak, felhoztam egy példát az absztrakcióra. Amikor a gyerek körülbelül hétéves lesz, valamit meg kell tanulnia. Ahogyan eddig egész életében is mindig tanult, most meg kell tanulnia, hogy az az ember, aki előtte áll, akit ismer, azt úgy írjuk le betűvel: apa. Azt kell most a gyereknek hirtelen megtanulnia, hogy az apját ,,apának" írjuk. Egyáltalán semmi dolga nem volt eddig ezzel az ,,apával". A gyerek ezért először értetlenkedik. Mert az apja ez és ez a férfiú, ilyen haja van, amolyan orra, ezt mindig is látta. A gyerek ellenszegül annak, hogy a leírt puszta szó az apját jelenti.
Vagy a gyerek megtanult ,,á"-t kiáltani, ha valamin csodálkozott. Most meg kell tanulnia, hogy ezt ,,á" betűvel kell írni. Ez valami egészen ,,absztrakt" a számára, semmilyen vonatkozásban nem áll azzal, amit eddig ismert és tudott. Ezért először valamilyen hidat kell vernünk ahhoz, hogy a gyerek rávehető legyen arra, hogy megtanulja ezeket. Nézzünk példát arra, hogy hogyan tudunk ilyen hidat teremteni!
Például mutatunk a gyereknek valamilyen ábrát [lásd alább a második helyet]: ,,Nézd csak, mi ez?" Mit fog ekkor mondani? Azt mondja: ,,Ez egy hal." Nem fogja azt mondani, hogy nem lát meg benne semmit. A hal szóról (Fisch) azonban nem fogja azt mondani, hogy felismeri abban is a halat. De a halat azonnal felismeri egy képben.
Most így szólok hozzá: ,,Nézzük meg ezt a Fisch-t! Hagyjuk el a többi betűit, vegyük csak az F-et, amivel a szó kezdődik. Ide nézz, most egyszerűen felírom neked csak azt, hogy F." - A Fisch-ből tehát kiemeltem az F-et. A gyerek először lerajzolja a halat, azután belerajzolja az F betűt. Csak értelmesen kell vezetnünk őt, hogy ne legyen számára absztrakt a művelet, vagyis hogy a képből jöjjön elő a betű. Akkor a gyerek már szívesen tanulja. Ezt minden betűvel megcsinálhatjuk, ha lassanként beletanulunk.
Nálunk a Waldorf iskolában az egyik tanár egyszer nagyon szépen elmagyarázta, hogy hogyan keletkeztek a római számok. De az V-nél (öt) megakadt. Hogyan alakult ki a római V? Nézzék meg a kezüket! Önök persze azt mondják: egy kéz csak egy kéz. De nincs benne mégis valami? I, II, III, IIII - elszámoltam négyig. Most lerajzolom a kezet úgy, hogy két dolgot széttartok: a hüvelykujjat és mellette a többi négy ujjat. Itt van tehát a kitárt kezem, amiben benne van a V-alakzat. Így megkapjuk a római V (ötös) számot a kezünkből, amelyen öt ujjunk van.
Manapság egy egészen absztrakt világba vagyunk belevetve. Megtanulunk írni, olvasni. Ennek tulajdonképpen nincs köze a közvetlen valósághoz. Az efféle absztrakciók következtében viszont lassanként elfelejtettük mindazt, amit azok az emberek tudtak, akik még nem tudtak írni és olvasni.
Mármost ezt nem kell úgy értenünk, mint amit kint a támadóink esetleg mondanának: ,,Steiner azt állítja az előadáson, hogy az emberek okosabbak voltak akkor, amikor még nem tudtak se írni, se olvasni; sőt, azt akarja, hogy az emberek ne is tanuljanak meg írni és olvasni." - Ilyeneket én nem mondok. Az embereknek mindig együtt kell haladniuk a civilizációval, ezért csak tanuljanak meg írni és olvasni. De azt sem szabad elfelejtenünk, amit az írás és olvasás kialakulásával szükségképpen elveszítettek. Ezért az embernek ismét a szellemin keresztül kell az emberi léthez közelednie. -
Mondanék most önöknek két emberről valami egészen egyszerű dolgot. Az egyik ember esténként vetkőzéskor leveszi az inggallérját, amelyben két gomb van, egy hátul, egy pedig elől. Olyan példát mondok, amely közel esik hozzám, mert nekem is ilyen inggallérom van. Az egyik ember ezt teljesen mechanikusan teszi, lerakja az egyik gombot, azután a másikat. Azután bebújik az ágyba. Majd reggel az egész szobában rohangál, mindent végigkutat és azt kérdezi: ,,Hol vannak az inggombjaim?" Nem találja. Nem emlékszik, hogy hova tette őket. Miért? Mert mechanikusan csinált mindent.
A másik ember viszont, ha nem is szoktatta magát ahhoz, hogy mindig pontosan ugyanarra a helyre tegye az inggombjait - ezt ugyan megtehetné, de akkor talán nagyon ellustulna -, azt mondja magának: ,,Az inggombjaimat most lerakom, mindkettőt a gyertyatartó mellé teszem." - Figyelmet fordít tehát erre, nem mechanikusan dobálja szét a gombokat, hanem odafigyel, hogy mit csinál. Reggel pedig felkel, pontosan odanyúl, ahova tette; ott találja a gombokat, nem kell neki az egész szobát végigkutatnia.
Mi volt a két eset között a különbség? Az egész különbség annyi, hogy az egyik ember közben gondolkodott, tudatosan cselekedett, ezért a dologra utóbb emlékezett is, a másik ember viszont nem gondolkodott, ezért nem is emlékezett semmire. Nekünk reggel kell majd visszaemlékeznünk. Semmit sem használ, hogy amikor valaki este lefekszik, akkor még emlékszik arra, hogy hol vannak a gombjai, hanem majd reggel kell emlékeznie. De csak akkor tud emlékezni, ha este gondolt erre.
Pillantsunk most magának az embernek a történelmi fejlődésére! A legutóbbi alkalommal említettem, hogy volt olyan időszak a történelemben, amikor még csak kevés ember tanult meg gondolkodni. Régen az emberek általában még nem gondolkodtak. Az ősidőkben ugyanis az emberek inkább a szellemiben éltek. Abnormálisnak számított az, ha valaki már tudott gondolkodni. A középkor előtt az emberek lényegében még alig-alig gondolkodtak. Csak a 15. század óta gondolkodnak igazán. Persze úgy, ahogyan ma mindent fogalmilag megragadunk, még nem gondolkodtak akkor sem. Ez történelmileg is bizonyítható. Nem csoda tehát, hogy önök ma nem emlékeznek a korábbi életeikre! Csak a mi korszakunkban kezdenek gondolkodni az emberek! Mert a történelmi fejlődésben most jött el annak az ideje, hogy az emberek megtanuljanak gondolkodni.
Ezért a következő életükben már éppúgy fognak tudni emlékezni a mostani földi életükre, ahogyan most visszaemlékszik valaki reggel arra, hogy hova tette tegnap este az inggombjait. Azaz, a dolog úgy áll, hogy ha ebben a jelenlegi életünkben már megtanulunk helyesen gondolkodni a világról, az éppen olyasmi, mint amikor reggel vissza tud emlékezni valaki az inggombjaira.
Amit a mai természettudós csinál, az ahhoz hasonlít, mint amikor valaki nem figyelt az inggombjára este. Amikor valaki pusztán leírja a dolgokat: ,,az ópiumfogyasztáskor delírium lép fel, az ajkak kékek, az arc vöröses" és így tovább, ez olyan, hogy mivel a lényeges összefüggések tekintetében általában nem gondolkodott, a következő életében semmire sem fog tudni visszaemlékezni, hanem minden összezavarodik számára, mint ahogy annál az embernél is, aki csak mechanikusan ledobálta a gombjait, mert gyorsan túl akart lenni mindenen, és ezért utóbb semmit sem talál meg. Az azonban, aki tudja, hogy az ópiumélvezetet az étertesttel, az asztráltesttel és az Énnel kell összefüggésbe hozni, az megtanul úgy gondolkodni, hogy a következő életében majd képes lesz emlékezni is a mostani életére. Csak a jelenlegi gondolkodásunk teszi lehetővé az akkori visszaemlékezést.
Manapság még csak néhányan képesek erre, mivel az ezt megelőző földi életükben kevesen voltak, akik a gondolkodást valóban elsajátították. Akik viszont igen, azok ebben tudnak másoknak segíteni. És ha követik, amit erről A magasabb világok megismerése című könyvemben leírtam, akkor megtörténhet, hogy az embereknek a jelenben is felvillan valami arról, hogy már éltek egy korábbi földi életben. Az antropozófiai szellemtudomány segítségével az emberek fokozatosan ismét emlékezni fognak.
Egyelőre persze még azt mondják: az előző életére nem tud az ember visszaemlékezni. Ha pedig egy korábbi földi életről nincs emléke valakinek, akkor nem is volt korábbi élete. - Ennek alapján azt is mondhatjuk: az ember nem képes számolni, be is lehet ezt bizonyítani, és bizonyítékul behoz valaki egy négyéves gyereket, és megmutatja, hogy egyáltalán nem tud számolni. Itt egy ember és mégsem tud számolni! De ekkor így szólhatunk az illetőhöz: ez a gyerek majd megtanul számolni. Aki ismeri az ember lényét, az jól tudja, hogy képes megtanulni számolni. - Ha ma valaki mutat egy embert, aki nem emlékszik vissza a korábbi földi életeire, akkor azt kell neki mondanunk: hogyne, de régen nem is műveltek semmit olyasmit az emberek, hogy most emlékezni tudjanak. Sőt, még ma is a korábbi idők oly sok - a fejlődést halogató - embere van közöttünk, akik szeretnének mindenkit ostobának megtartani, hogy az emberek semmit se tudjanak a szellemiről, és így semmit olyat ne tegyenek a jelenben, amire a következő életükben visszaemlékezhetnének. Ezáltal pedig teljesen összevissza kapkodóak lesznek, mint az a gondolkodását nem használó inggombos ember reggel, akiről beszéltünk. Mert először az embernek meg kell tanulnia gondolkodni, amire majd később, a következő életében vissza tud emlékezni!
Az antropozófia azt a feladatot szolgálja, hogy felhívja az emberek figyelmét a gondolkodásra, mert a következő életükben éppen erre fognak visszaemlékezni. Akik az antropozófia elé akadályokat gördítenek, azok azt akarják, hogy az emberek valójában ostobák maradjanak, hogy ezáltal semmire se tudjanak visszaemlékezni a mostani életükből. Lényeges tehát belátnunk, hogy korunkban az embernek éppen azt kell megtanulnia, hogy a saját gondolkodását ténylegesen kiművelje magában!
Ma az emberek a valódi gondolkodás helyett csak definiálnak, azt igénylik, hogy a könyvekben sok száraz definíció legyen. Már a régi Görögországban ismerték ezt. Akkor az embereket éppen a definíciókra kellett megtanítani. De ma is csak erre oktatják őket az iskolában.
Volt nekem egyszer egy iskolatársam. Egy népiskolába jártunk, majd én átmentem egy másik iskolába, ő pedig a Tanítóképzőben tanult tovább. Tizenhét évesen újra találkoztunk. Ekkor már igazi tanító volt. Ekkor kérdeztem meg tőle: ,,Mit tanultál a fényről?" Ezt mondta: ,,A fény az oka annak, hogy a testeket láthatja az ember." - Ebből a definícióból minden gondolkodás hiányzik! Éppúgy mondhatnánk azt is: mi a szegénység? A szegénység az emberek silányságának következménye. Ez körülbelül annyit ér, mint az előző definíció. Ilyenféle ,,gondolkodást" tanítanak az iskolában.
Már a régi Görögországban előfordult, hogy az efféle okoskodó tanítási módszert kicsúfolták. A gyerekek azt tanulták az iskolában: Mi az ember definíciója? ,,Az ember egy olyan élőlény, amelynek két lába van és nincsenek tollai." - Volt egy fiú, aki igen éleseszű volt, és elgondolkodott ezen. Fogott egy kakast, megkopasztotta, és a következő nap bevitte a tanárnak, így megkopasztva. Azt mondta: ,,Tanító úr! Ez egy ember? Nincsenek tollai és két lába van!" - A definíció szerint igaza volt. A dolgok körülbelül ennyire egyeznek meg a definíciókkal, amelyeket tömegével találunk tudós könyveinkben.
Minden szakkönyvben, még a társadalmi témájúakban is, az életkörülményeket úgy ábrázolják, ahogyan általában a definíciókat gyártják: ,,Az ember egy olyan élőlény, amelynek két lába van és nincsenek tollai". Majd ebből tovább következtetnek. Természetesen, ha önök egy könyvben ráakadnak egy definícióra, abból logikailag mindenfélét kikövetkeztethetnek. De az ilyen eljárással sohasem fogunk sokat megtudni az emberről, legfeljebb egy olyan kakasra alkalmazható, amelyet megkopasztottak. Ilyenek a mai definíciók. Amire szükségünk lenne, az inkább az, hogy a dolgokat a valóságnak megfelelően lássuk.
A valóságban a dolgok úgy működnek, hogy oly módon kell közelítenünk hozzájuk, ahogyan az előbb tettük: egyfelől van a fizikai test. Azután az étertest, amely a gyenge ópiumélvezet során károsodik. Az asztráltest az erős ópiumélvezetnél. Az Én pedig a rendszeres fogyasztáskor. Ha valaki szellemi tudományt űz, ha az embert valóban meg akarja ismerni, és nem csupán külsőlegesen írja le az egyes állapotokat, hanem világosan megfogalmazza a következőket: itt az étertest működik belül, itt az asztráltest, itt pedig az Én, akkor igazi gondolatai vannak, nem pedig puszta definíciói. És akkor, ha ma, a mostani földi életben igazi gondolatokat dolgozunk ki, akkor később valóban emlékezni fogunk a mostani földi életünkre! Ahogyan manapság csak sok fáradsággal és fokozatosan emlékezhet valaki a korábbi életére, a jövőben jól fog emlékezni mindenki arra. Feltéve, ha az ember nem teszi magát beteggé, mint az ópiumfogyasztáskor, ha tehát nem a testét befolyásolja, hanem szellemi gyakorlatok által a lelkével kerül abba a helyzetbe, hogy a szellemit valóban megismerje.
Így látható, hogy valami szellemi tudományra törekszünk az antropozófiában. Világosan kell látnunk, hogy az antropozófia nem arra irányul, hogy babonákat teremtsen. Amikor az emberek valahol valami rendkívüli spirituális eseményről hallanak, rögtön azt mondják: ,,Megmutatkozik előttünk a szellemi világ." - Csakhogy magukban az emberekben mutatkozik meg a szellemi világ! Amikor leülnek az emberek egy asztal köré és az kopogni kezd, akkor felkiáltanak: ,,Itt egy szellem van jelen!" - De ha négy ember körbeüli az asztalt, ott már azonmód négy szellem van jelen. Csak fel kellene fedezniük magukban. Az embereket azonban egyesek inkább szellemnélkülivé akarják tenni. Ezért médiumot hívnak az ilyen helyekre. Nézzék meg azt az újságcikket, amit önök néhány héttel ezelőtt mutattak nekem. Ebben arról volt szó, hogy valahol Angliában teljesen izgalomba jöttek, mert éjszaka a polcokról a tárgyak leestek, az ablaküvegek betörtek és így tovább. ,,Biztos szellemlények műve volt, mondták az emberek." - Nekem a leginkább az tűnt fel a történetben, amit szintén megemlítettek - jóllehet csak arról lehet nyilatkozni, amit látott is az ember -, hogy egy egész csapat macskája volt a ház lakóinak. Ha ebből csak kettő-három lett veszett, már érthető, hogy mi állt e ,,kísérteties jelenségek" mögött. De ahogyan mondtam, pontosan kell ismernünk a körülményeket, csak akkor alkothatunk véleményt a dolgokról.
Egyszer nagyon nógattak, hogy vegyek részt egy spiritiszta ülésen. Azt mondtam, megteszem, mert az efféle dolgokat csak akkor lehet megítélni, ha közelről vesszük szemügyre. Volt ott egy médium, egy rendkívül híres médium, és miután az emberek elhelyezkedtek, valami zenétől egy kissé elernyedtek, amit ott játszottak nekik, és mindenki bódultan ült: a médium szavára, teljesen az emberek várakozásának megfelelően, virágok kezdtek esni a levegőből. Minden médium úgynevezett impresszárió is, egyfajta üzletember. Az emberek megfizetik a mutatványt, ha élvezetüket lelik benne. Akik rendezték az összejövetelt, azokat főleg az érdekelte, hogy a fizetséget beszedjék. Az emberek rendkívül fanatikusak, hajba kapnak azzal, aki fel akarja őket világosítani. Mindenesetre néhányuknak azt mondtam, hogy egyszer, de nem a szeánsz végén, hanem még az elején meg kellene vizsgálni: vajon a virágok nem az impresszárió púpjából kerülnek-e elő? - A mutatványok mögött gyakran ilyen fogások állnak.
Pontosan a babonáktól kellene megszabadulnunk, amikor a szellemi világgal keresünk kapcsolatot. Nem lenne szabad, hogy félrevezessenek bennünket a külső jelenségek, sem a veszett macskák, sem a púpos impresszáriók, hanem a szelleminek kellene vezetnie az embert. Ehhez persze az szükséges, hogy ne tudjanak megtéveszteni bennünket mindenféle babonák, hanem mindig a valódi tudomány útját járjuk.
(Rudolf Steiner) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: ópiumélvezetével, visszaemlékezést, rendellenességet, természettudósok, szociáldemokrata, legnagyobbjainak, felébredhessenek, irodalomtörténet, beleereszkednénk, megszabadulhatna, szellemnélkülivé, természetkutatók, hozzászoktatják, ópiumélvezetnél, visszaemlékezni, megkopasztottak, ópiumélvezetnek, ópiumdelíriumba, felhasználatlan, megfigyelhetjük, ópiumfogyasztás, megfigyelhetünk, félrevezessenek, ellentmondással, jelentkezhetnek, természetkutató, megkérdezhetjük, megcsinálhatjuk, visszaemlékszik, elmélkedésekben, laboratóriumába, antropozófiában, megszabadulnunk, tapasztalatokat, szellemtudomány, lélekkutatásnak, eddig tárgyalt, legutóbbi alkalommal, emberek főképpen, földi testbe, mostani életünkhöz, előző földi, kérdést részletesebben, emlékezés bennünk, emberi testről, ismétlődő földi, emberek támaszkodhatnak, roppant nagy, német irodalomtörténet, szociáldemokrata Franz, könyvet Lessing-legenda, sajátos szempontból, Franz Mehring, William Crookes, Mert Newton, Rudolf Steiner,
|
|
|
|
|
|
| Szívem tiéd Szép estét kedves látogatóimna... Leonardo da Vinci gondolata Facebookon kaptam Annuska bar... Facebookon kaptam Régi emberek, akikre máig büsz... Weöres Sándor - A hársfa mind ... Németh László tollából Hogy lehet megtartani Facebookon kaptam Hogyan éljünk boldogan, amíg m... Sose bánj semmit Fehér virág Facebookon kaptam Cs Ildikótól Alázat Png csokor Rátalálsz Zsolnay Vilmos világhírű kera... Png csokor Facebookon kaptam Nem számIt Erdőn Facebookon kaptam Nagyi telefonál Facebookon kaptam Krisztinától Próbálj meg ... Segítsük barátainkat, hogy meg... Mai harmónia kártyám Bertolt Brecht -től idézet Facebookon kaptam Png virág Makszim Gorkij gondolata Facebookon kaptam Jónás Tamás – Végtelen b... Neked tudnod kell Az a nap, amelyik nevetés nélk... Kerüld el az evangélium örömén... Facebookon kaptam Krisztinától Varga János Veniam - Fontos sz... Boldog születésnapot a ma ünne... Facebookon kaptam Krisztinától Leonardo da Vinci gondolata Ne kapaszkodj magasabbra, Facebookon kaptam Facebookon kaptam Facebookon kaptam Cs Ildikótó... Varga János Veniam - Fontos sz... A másik dolog, Facebookon kaptam Krisztinától Png virág Facebookon kaptam Facebookon kaptam Nevem Julian Brass gondolata Segítsük barátainkat, hogy meg... Sose bánj semmit Szívem Facebookon kaptam Nem tudhatod Facebookon kaptam Cs Ildikótó... Facebookon kaptam Facebookon kaptam Facebookon kaptam Minden harmadik... Kövesd a cowboyt! Albert Einsteinről Kaffka_Margit Mai harmónia kártyám Weöres Sándor - A hársfa mind ... Jónás Tamás – Végtelen b... Amikor Jézus rátapos a lábadra Facebookon kaptam A jó emberek mindig szépek mar... Adakozás Facebookon kaptam Paul David Tripp Április 19 Zilahy Lajos gondolata Ami embereknek lehetetlen, az... Fehér virág Facebookon kaptam Reménység és erő Krisztustól e... Png csokor Áprily Lajos - Gyümölcsoltó Facebookon kaptam Jó éjszakát A televizió nem a kultúrát kép... Próbálj meg ... Irgalom és ítélet Facebookon kaptam Az engedelmesség miért nem vál... Egy bizonyos határt Mit beszél, nem értem, hogy m... Zilahy Lajos gondolata Akarat Adakozás Még csak most kezdődik a nap Png csokor Alázat Szívem Szabolcska Mihály – Ákác...
|
|
|
|
|
|
| eddig tárgyalt, legutóbbi alkalommal, emberek főképpen, földi testbe, mostani életünkhöz, előző földi, kérdést részletesebben, emlékezés bennünk, emberi testről, ismétlődő földi, emberek támaszkodhatnak, roppant nagy, német irodalomtörténet, szociáldemokrata Franz, könyvet Lessing-legenda, sajátos szempontból, mindenben helyes, szociáldemokrata irodalmon, színházakban –, rövidke művet, címet adta, lélek témájában, lelki életről, régmúlt emberei, ember lelki, kutatók ugyanis, ellentéten kiigazodnunk, nézetekre jutott, ismétlődő életek, nagy ember, nagy természetkutató, egyik legnagyobb, délutánját azonban, lélekkutatásnak szentelte, emberek ezért, lángész volt, ember tehát, természetkutatók Newtont, színekkel kapcsolatban, legnagyobbnak tartják, legkiválóbb tudósnak, természettudomány területén, lélekkutatásra adják, furcsa ellentmondással, legjelentősebb természettudósok, legnagyobb történelemkutatók, lélek területén, hétköznapi életben, szükséges ismereteket, emberek felmutatnak, bizonyos dologról, fizikai test, emberre vonatkozik, természettudomány kifejezetten, láthatatlan éterteste, ember kerülhet, benne működő, ópiumot használják, ópiumhoz fordulnak, kevés mennyiséget, kevés ópiumot, képek egyre, bűnös ember, másik viszont, ópiumélvezet tehát, viharos állapotba, emberrel történik, következőket vesszük, embert először, alváskor viszont, ember eszes, most távozik, legizgatottabb álomképek, ilyen ember, ember ópiummámorban, életet tartja, emberben valami, ésszerű elem, testet életben, méreg révén, test valamennyire, észt kiűzi, éltető elem, ember egyáltalán, éltető princípiumot, étertestet befolyásoljuk, ópiummal megmérgezze, gyenge ópiumélvezetnek, második szakaszában, gyenge ópiumfogyasztás, ember azonnal, gyenge fogyasztás, teste nyugtalanná, ember hörögni, érdekes dolgot, arca teljesen, ajkai pedig, múltkor mondtam, kilégzéskor történik, emberek horkolnak, levegő bejön, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
868 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 878
- e Hét: 1859
- e Hónap: 4284
- e Év: 15218
|
|
|
Offline
