Soha nem lehet a Földön boldog az,
Kinek szíve mélyén csillagok laknak.
Mert lelke mindig a csillagok közt száll,
E bolygón nem lel békét és hazát.
Szemében csillogó csillagfény ragyog,
Mindig álmodozva látja a világot.
Éjjel a hatalmas égre föltekint,
És a végtelen messzibe vágyódik.
Hová menne, ő maga se tudja,
De a szíve húzza valahova.
Nyughatatlan lelke keres valamit.
Ha testben nem is, képzeletben utazik.
Tán máshonnan jött, mint a többiek
Nem a saját világába született.
Csodára vár minden pillanatban,
És tudja, valahol vár rá egy igaz haza.
Reményik Sándor: Versenyen kívül
Én nem futok.
Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
Útszélen; árokparton,
A versenyen kívül
Szedem a novemberi ibolyát.
Én nem futok,
Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
A Janus-arcú dicsőségtől,
Rendezgetem csokorba ibolyámat,
Ha valakit tarlómra fúj a szél,
A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
Más virág híján, mutatom neki
Novemberben kinyílott ibolyámat.
Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
Én nem futok.
Én nem akarok senkit utolérni.
Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
Vágyom a virágomat kicserélni.
Mezey Katalin
Az emlékezet borostyánkövében
nekem ma is az vagy, aki voltál.
Noha tudom - tudnom kellene -
hogy más lettél, változtál, alakultál.
Ahogy változtam én is. Jóllehet,
mint szakadt filmen az utolsó kocka,
hogy kényszerűen megállt a kép veled
rávésődtél belső homlokomra.
Juhász Magda :
Hogyha lennék...
Hogyha lennék fűzfa lombja,
fűzfakarom elringatna,
és ha lennék kis madárka,
minden dalom hozzád szállna.
És ha lennék búvó patak,
eloltanám a szomjadat.
Vagy, ha kósza szellő lennék,
arcod körül lengedeznék.
Lennék lábnyom, út porában,
csillagfény az éjszakában,
rosszkedvednek múló perce,
napsugár, mely melengetne,
lennék kéz, mely megkeresne,
téged hozzám, elvezetne.
Hogyha lennék....de nem lehet,
ember vagyok, aki szeret.
Talán bűnös, talán igaz,
csöppnyi sóhaj, csöppnyi vigasz.
Offline
