Regisztráció  Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
Gondolatok az EP választási kampánya előtt
  2014-04-22 07:02:51, kedd
 
  AZ ÍRÁS VÉGÉN FIGYELD A DÁTUMOT!

Ismét elérkeztünk egy választási kampányhoz, immár az ötödikhez - az Európa Parlamentbe történő képviselők megválasztásához - a rendszerváltozás óta. A választási kampányok a világon mindenhol arról szólnak, hogy a pártok és képviselő jelöltjeik ígérnek mindent a vágyott szebb, boldogabb életfeltételek megvalósulása érdekében.
A szükségszerű mérlegkészítés során számba kell venni a polgári erőknek is minden ígéretét és azt is, ami megvalósult ezekből. Az így kapott "egyenleg" világosan mutatja majd, hogy miben maradt adósa választópolgárainak.

Itt, a főváros XX. kerületében a polgárosodni szándékozók ugyanazt élik meg munka- és lakóhelyükön, mint hazánk minden polgára. Vagyis, az élet minden követelményével és kényszerével behatárolt emberek vagyunk, mert a mi életünk mindenfajta tevékenységét is három alapvető tényező határozza meg:
1./ a család - legyen az meglévő, vagy távlati - a házaspár és a gyermeknevelés problémai; idős, beteg szülők otthoni gondozásának összes problémája; az élet négy krízisszakaszának (születés, serdülőkor, változókor és a halál előtti életszakasz) problémái;
2./ a szakmai munka - amelyben gondot okozhat: a munkahely elvesztése, a szakértelem elavulása, a teljesítménnyel járó feszültség oldásának természetes igénye, a pihenésre- megújulásra való törekvés;
3./ a jövő - helyünk megkeresése a társadalmi-gazdasági valóságban, háttér biztosítása, stabilitás, lakás, megtakarítás, elérhető célok kitűzése, részvétel egy olyan típusú társadalom építésén, amely biztosítja a jövőt és megfelel az egyén vonatkozási kereteinek; a jelen fenyegetéseinek (környezetszennyeződés ártalmai, sugárszennyeződés, az emberi agresszivitás- terrorizmus, modern betegségek) túlélése.

Visszatekintve a rendszerváltozás időszakára, elmondhatjuk-e, hogy a Magyar Demokrata Fórum XX. kerületének tagsága - élükön választott tisztségviselőivel - minden tevékenységével azon munkálkodott-e, hogy sikeresen helytálljon gazdasági teljesítményében, miközben megőrizte és továbbadta kulturális értékeit?
Itt kell elmondani, hogy - feltételezhetően szándékában soha nem akart mást, mint sikerre vinni az MDF országos politikáját, súlyos hibákat (mulasztást) is elkövetett. Ezekre folyamatosan felhívtam a figyelmét az érintett vezetőknek. Úgy jártam minden alkalommal, mint az a tanár, aki figyelmezteti a tanulót hibáira. Ellenérzésből fakadó mellőzöttség lett osztályrészem. Pedig, csak ,,Ember akartam lenni, aki a másik emberrel beszél." Amiért szóba sem állt velem senki, kiléptem a Magyar Demokrata Fórum XX. Kerületének szervezetéből.

Három alapvető mulasztást kellene azonnal pótolni!

1.) Tanulmányozni kell több szempontból is, hogy mely népcsoport az, amelyik már képes saját, jól felfogott érdekét belátni és ennek képviseletére tud válasz-tani(!) a képviselő jelöltek közül! Az lenne az ideális, ha már jelöltet is tudna állítani saját, szociokulturális környezetéből!

Lehetséges szempontok egyike:
Tanulmányozni kell a trianoni döntés után megmaradt csonka ország, - gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter - kultuszpolitikáját! (Ezt megtette a Lakiteleki Népfőiskola, létrehozva és működtetve a Klebelsberg Kollégiumát.)
Miért éppen ezen időszakot? Azért, mer akkor is társadalmi krízist élt át nemzetünk, amit megpróbált kezelni. (Bizonyítékul mellékelem azt a néprajzi dolgozatot, amit saját szüleimről, nagyszüleim életéről készítettem.) És azért is, mert az akkori ,,kedvezményezett" - polgárosodását segítendő - népréteg maradékai még itt élnek közöttünk.
Kik is ők valójában?
Ők azok, akiket a kisbirtokos (kulák) szülők a városba küldtek tanulni.
Ők azok a mesteremberek, akik némi ingatlannal is rendelkeztek az államosításkor. (Például egy kis kertes házat, műhelyt tudtak venni a II. világháború előtt, az Alföldhöz legközelebbi dél-pesti kertvárosban: Pesterzsébeten, Bp. XX. kerületében. Lásd: Kossuth Lajos utca mester- és kereskedő embereinek kétszintes polgárházait! Ezeket a polgárházakat bontották le elsőként (a nyomornegyedet meghagyva), hogy a helyükre fölhúzzák a családi életre és otthoni munkavégzésre (bedolgozásra) teljességgel alkalmatlan panelmonstrumaikat, benne az alig 50 négyzetméteres, lakás nevezetű betonkalodáikkal!)

Ők azok, akik a mai napig rettegnek mindenféle hatalomtól! ,,Hála" annak a bizonyos ,,paktumnak", amelynek az volt az üzenete: számukra még a ,,rendszerváltozás"-sal sem jött el az igazmondás-, sem az ő erkölcsi rehabilitációjuk ideje! A kárpótlásra gondolni sem mertek!
Ők azok, akik érdekeit nem képviselheti baloldali párt!
Ők azok, akik soha nem meséltek gyerekkorukról, szüleikről, családi múltjukról.
Ők azok, akik nem örökíthették tovább organikus műveltségüket, mert MINDENT elhallgattak utódaik elől. Ez az ELHALLGATÁS a leghatékonyabb módszer a nemzeti hagyományok- és kultúra gyökeres kiirtására. A valóság ELHALLGATÁSA, pedig a HAZUGSÁG legalattomosabb fajtája, mert még védekezni sem lehet ellene!
Ők azok, akik ,,kettős tudattal" élték le az életüket, ,,neveltek" gyerekeket, unokákat; ők a ,,látens közvélemény". Ők azok, akik szép csendben a rendszerváltozásra szavaztak 1990-ben. Azután: kiderült, hogy már egy kicsit megkésett ez a rendszerváltozás, mert bizony addigra mindenki elhitte róluk, hogy a ,,kedvezményezett munkásosztályhoz" tartoztak!
Pedig, erről szó nem volt soha, mert ez a MUNKÁSSÁG nem azonos azzal, amelyik megvalósította a proletárdiktatúrát,
hanem: sokkal inkább azonos azzal amelyiken, vagyis akiken megvalósult az!!!
Az ,,új" rendszer is csak a vállalkozni tudó, induló tőkével rendelkező szakmunkásokat viselte el. A mindenéből kiforgatott, egzisztenciálisan 100 évet visszavetett, ,,újproletárok" számára nem jött el a változás, a rehabilitáció. Csalódottságukban nem mentek el szavazni1994-ben
(Vagy, ha el is mentek, azokra szavaztak, akik előtt nem kellett szégyellniük, hogy járomba hajtott fejjel élték le fél életüket! Ugyanis, nem ők tehettek arról, hogy csak úgy lehetett túlélni a háború utáni ötven évet! Nem ők tehetnek arról, hogy olyan sokáig tartott a járom viselése, hogy időközben belenőtt a húsukba, testükbe- lelkükbe! Az ember is ,,csak" egy élőlény, mint a fa. Köss egy fára hurkot, majd feledkezz meg róla! Évekkel később már hiába akarod fellazítva levenni a hurkot, nem lehet, mert közben belenő a fa testébe! De ne a fát hibáztasd, hanem magadat, mert megfeledkeztél időben levenni a hurkot, vagy a ,,jármot"!)
Ők azok, akik már nagyon öregek, betegek; sokan már eltemették vágott-virág-rövid-életű- alkoholdús ,,tápoldaton" tartott, 1945 után született gyermekeiket is...
Ők azok, akik számára az EU-tagság még elhozhatja az öregkor méltóságát!
Hogyan? Ennek megválaszolása már a második pont témája.



2.) Tudomásul kell vennünk, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő, az Európai Unió országaiban - évszázadok óta - úgy élik meg az emberek hovatartozásukat, történelmüket, hogy ISMERIK CSALÁDI ŐSEIK TÖRTÉNETÉT, TÖRTÉNELMÉT!
(Előlük senki nem titkolta el, hogy a nagyapa, dédapa, vagy ükapa milyen hősiesen harcolt hazája érdekeiért a háborúkban! Tőlük senkit nem hurcoltak a SZU-ba, vagy hazai málenkíj robotra, amit - ha túlélt a szegény rokon, még titkolni is kellett, nemhogy nyilvánossá tenni szörnyű szenvedéseit! - Az elmaradt kárpótlásról és rehabilitációról nem is beszélve! -
Tőlük senkinek nem kellett a ,,láthatatlan" ,,skarlát-betűt" viselni az 1956-os forradalmi mártír rokonai miatt! Az ő nemzetük testéből nem szakítottak ki országrésznyi darabokat és az ott élő honfitársaiknak nem kellett egyik napról a másikra, ,,idegen betolakodóvá" válni saját szülőföldjén - immár 84 év óta!)
2.1. El kellene érni, hogy ezek az egyéni sorsok - a család, a munka, a jövő szempontjából - megismerhetők legyenek a családokban!
2.2. Tudatosítani kellene, hogy az egyéni sorsok, történetek, maga a történelem - a család történelme! Hazánk történelme, viszont a családi történelmek összessége!
2.3. Jó, hogy van Terrorháza Múzeum, de az ott látottak, a fiatalabbak számára - úgymond: ,,lógnak a levegőben". Miért? Azért, mert az oda látogató ifjú honpolgárnak fogalma sincs arról, hogy saját családján belül kije-kije hogyan élte túl, vagy halt bele az egyik, vagy a másik terrorizmusba! Addig, bizony ezek az ismeretek - borzalmasságuk miatt - csak még jobban elidegenítik utódaikat saját, családi történelmüktől! Azt a hamis illúziót kelti bennük, hogy: "NEKEM EHHEZ SEMMI KÖZÖM!"
2.4. Ha mindenki tudná, hogy apjában, nagyapjában akkora félelem, szorongás alakult ki a szocialistának nevezett társadalomban, hogy kárpótláskor nem merte kárpótoltatni magát, nehogy kiderüljön (,,hála" annak a bizonyos paktumnak!) a kompetenciájukat megőrző vezetőik előtt, hogy annak idején, az 1950-es években csak hazudta - a túlélés reményében - a kommunista párthoz való tartozását! Ha minden érintett tudná az IGAZAT, akkor azt is tudni vélné, hogy ezek a családi vagyonok azután másodszor is azok kezébe kerültek, akik már egyszer - 1945 után - elvették, kisajátították, elrabolták a családjától!
2.5. Az ösztönzők sokaságát kellene kitalálni, hogy az utánuk születettekben is felébredjen a vágy a családi múlt, a családi történelem megismerésére!
2.6. Alapvető igény kellene, hogy legyen - most, a génkutatások óriási eredményeinek elérésekor különösképpen - saját, genealógiai múltunk ismerete! Egyszerűen fogalmazva: szükségesnek tartom, hogy mindenki képes legyen - felnőtt korára, legalább dédszülőkig visszamenőleg - a saját családfáját megrajzolni! Még egyszerűbben fogalmazva: jó lenne tudni, hogy ki fia-borja is az ember valójában!
2.7. A ,,TUDÁS" birtokában aztán nem élhetnénk ,,csak úgy" felelőtlenül bele a világba, vagyis az Európai Unióba, mert a MÚLT KÖTELEZ! KIT ARRA, HOGY ŐSEI HIBÁIBÓL OKULVA ALAKÍTSA KI CSALÁDI ÉLETPROGRAMJÁT, ÉLETSTRATÉGIÁJÁT - KIT ARRA, HOGY MÉLTÓ UTÓDJA LEHESSSEN ELŐDEINEK!
2.8. Ezek: maguktól értetődő dolgok az Európai Unió országaiban élők számára. Ebből következik, hogy akkor leszünk igazán (genealógiai múltunk ismerete által is) egyenrangú uniós tagok, ha így lesz ez nálunk is! Bizony, akkor még az is előfordulhat, hogy - a ,,tudás" birtokában felelősséggel tudnánk válasz-tani!



3.) Visszatérve a Budapest XX. kerületében élőkre, pontosabban, a kertvárosiasodó külvárosi ,,őslakosokra", akik többsége egy elhúzódó KRÍZISHELYZETBEN ÉLI ÁT A RENDSZERVÁLTOZÁST.

3.1. Öket, (a mai öregségi nyugellátásban részesülőket) már polgárosodó állapotban érte a második világháború. Ennek bizonyságául, példaértékű az egyleti élet és a történelmi egyházakhoz tartozó hívek templomépítő- és gyülekezetépítő törekvése! Ezt a fajta identitást, ön- és közösségfejlesztő kreativitást irtotta ki - a proletárdiktatúrát megvalósító, ,,gondoskodó" államhatalom belőlük és utódaikból!
3.2. Meg kell tanítani ezt a népcsoportot régi-új identitására! Meg kell teremteni azokat a HELYEKET ismét, ahol az egyén megismerheti saját, egyéni értékeit, amellyel megteremtheti saját szocializáltságát, ami alapja lehet minden további elsajátításnak!
Miért olyan fontos ez a bizonyos szocializáltság?
Talán, ,,csak" azért, mert meggyőződésem, hogy:
a SZOCIALIZÁCIÓ az EGYÉN - szociokulturális környezetben elsajátított - mindennapi ÉLETKÉPESSÉGE!

Ettől az életképességtől fosztotta meg, és fosztja meg a mai napig, a baloldalinak mondott politikai erő Pesterzsébet kertvárosiasodni, polgárosodni akaró lakosságát! Ezért sem képviselheti az ő érdekeiket - a magyar parlamentben - az MSZMP utódpártja!
Nekik, nekünk - a fentiekben leírtakkal - adósak maradtak a rendszerváltoztató pártok!
Budapest, Pesterzsébet 2004. március 9.
Bóna Mária

FIGYELD A DÁTUMOT! Vajon miért nem jelenhetett meg ez az írás a TÁTRA TÉR ÉS KÖRNYÉKE c. helyi (MDF-es) újságban?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
13. Nehéz-sorsúság KERESZTJE a múltban és a jelenben
  2014-04-18 01:08:59, péntek
 
  13. A sok rossz és a NAGY SÖTÉT ÁRNYÉK
121., 123. képek Kovács a spicli
http://furaila.xfree.hu/259949


Volt is okom a féltésre, mert hamarosan behívták az egész kis társaságot sorköteles katonai szolgálatra. Nekem meg megkezdődött a harmadik évfolyam a szakközépben.

Kiskatona lett a kedvesem és a három hónap alapkiképzés alatt ,,csak" levelezhettünk. De azonnal meglátogattam, mihelyt megvolt az eskütétel. Erre nem tudtam elmenni... Iszonyatos retorziók sorozatának voltam kitéve ezalatt. Például, sorra elégteleneket kaptam a suliban a dolgozataimra... Mindig menni kellett szóbelizni is a kettesért.
Aztán, kedvesem végre megírta mikor látogathatom meg és, hogy hol. A laktanya-körletet még nem hagyhatta el, de a látogatást végig csókolóztuk egy oszlop mögé bújva. Annyira örültünk egymásnak, hogy nem akartuk elrontani semmiféle gondok sorolásával.
Majd, kapott eltávot és találkoztunk. Elvitt magával a szüleihez... Le akarta vetni a "zöld csomagolást" és egy gyors zuhanyozással meg akart szabadulni a ,,laktanyai kanszagtól". Ezeket ő mondta így és megmaradt bennem.
Boldog voltam és rettenetesen szorongó is. Annyira éreztem a nagy FEKETE ÁRNYÉKOT, hogy követi minden lépésünket!

Egy ilyen alkalommal még IGAZOLTATTAK is bennünket egy Móricz Zsigmond körtéri ÉTTEREMBEN, mert sört rendeltünk a kaja előtt. Én akkor már huszonöt éves voltam és nem hinném, hogy nem látszottam még 18-nak! Kedvesem sem látszott kiskorúnak, hiszen már sorköteles katona volt! Igaz, csak addig volt rajta mindig az egyenruha, míg hazaért. Az első dolga volt a gyors átöltözés. Lehet, hogy ez is baj volt? Nem tudom. Nem ismertem az erre vonatkozó szabályokat.
Minden esetre, nekem is jobban tetszett ,,civilben". Az egyenruha mindig Jóskát juttatta eszembe, aki lemondott rólam és elhitt minden rosszat, amit anyuéktól hallott... Miatta (is) ROSSZEMLÉKŰVÉ VÁLT SZÁMOMRA MINDEN EGYENRUHÁS INTÉZMÉNY.

Aztán, hogy szerelmemmel mégsem szakítottunk, a büntetés nem maradt el. Az évvégi bizonyítványomban két tantárgyból is ott éktelenkedett az elégtelen.

http://furaila.xfree.hu/259949

Ezért, javítóvizsgára kellett a nyáron készülni. Sajnos, a szabadságomat is mind kivettem az örökös szóbeli utóvizsgákra... Kétségbe voltam esve. ,,Otthon" minden baj volt. Anyu és a húgom állandóan cirkuszolt valami miatt. FOLYAMATOSAN ÉREZTEM AZT A SZÖRNYŰ ELLENSÉGESSÉGET, AMI ÁRADT BELŐLÜK FELÉM. Azok a rosszindulatú megjegyzések állandóan - az iskola és a tanulás meg a pénz miatt - elviselhetetlenek voltak! Teljesen kikészítettek.

Aztán egy este, amikor apu elment éjszakai műszakba dolgozni, nem tudtam kizárni a kaput. Sehogy nem illett a kulcsom a zárba. Nagyon fáradt voltam, mert aznap iskolanap volt és ráhúzott a politikai gazdaságtan tanárunk még egy órát valami miatt. Így aztán már éjfél-körül volt mire ,,hazaértem".
A lényeg, hogy végül csöngettem, és amiért senki nem jött ki, bemásztam. Nem okozott gondot, hiszen sportoltam és sportosan öltözködtem. Síri csönd borult a házra, mintha anyuék elköltöztek volna. A bejárati ajtóban belebotlottam egy nagy csomagba, amiben úgy láttam - az udvari villany fényénél - hogy a tankönyveim, meg a füzeteim vannak. A táskára egy cédula volt biztosító-tűvel fölerősítve, amin ez állt:
- ,,NINCS SZÜKSÉGEM ALBÉRLŐ GYEREKRE!"

Azonnal megértettem. Ugyanis nem adtam ,,haza" a teljes fizetésemet, mint a húgom (aki egyébként a dupláját kapta vissza) hanem csak annyit akartam fizetni, amennyibe került anyuéknak az ott-lakásom.
Ezek után már azon sem lepődtem meg, hogy nem illett a kulcsom a bejárati ajtó zárjába sem... Visszamásztam az utcára és róttam a köröket a környéken hajnalig. Amikor már annyira elfáradtam, hogy alig tudtam járni, ismét visszamásztam és lefeküdtem a ház előtti előkertben az ORGONABOKROK tövébe.
Nagyon fáztam, de nekem nem is a testem vacogott, hanem a lelkem. Az iszonyú kimerültség ellenére nem tudtam elaludni, mert akkora nyomással nehezedett rám a nagy ,,SÖTÉT ÁRNYÉK", hogy éreztem: belepusztulok.
Akkor még nem tudtam, de ma már tudom, hogy ezt a ,,Sötét Árnyékot" KOVÁCS LÁSZLÓNAK hívták, aki úgy mosolyog a róla készült képen azok előtt a bizonyos orgonabokrok előtt, mint, aki ,,otthon" van. Ellentétben velem, aki mindig is olyan voltam abban a házban, mint egy kivert kutya.

http://furaila.xfree.hu/259949

Akkor még nem is sejtettem, hogy annak az emberféleségnek ez volt a feladata! Csak évtizedekkel később, amikor 1994 őszén láttam a tv-ben egy filmet, ami a pincebörtönökről szólt. A Köztársaság téri pártház alatti pincében forgattak éppen, amikor váratlanul felbukkant - ,,Laci bácsi", a házibarát - és kijelentette, hogy:
,,A szóban-forgó épület alatti pince-rendszerben ,,SOHA, SOHA", semmiféle rabokat nem tartottak..."

Dézsy Zoltán Pincebörtönök c. filmjében az 58-59. perctől, a II. részben látható Kovács László szt. főhadnagy itt:

http://www.youtube.com/watch?v=XxqyFOJA69w

Valójában még ekkor sem gyanítottam semmit arról a titkosszolgálati hálózatról, amivel Kádárék létrehozták az ezer százalékos lefedettséggel működő III/III-as és más titkosszolgálati hálózatot. Viszont, amikor a D-209-es titkos-ügynökről (Medgyessy Péterről) kiderült az, ami... már elkezdett kombinálni és bizony, kezdett összeállni számára a kép.
Főleg, amikor 2004-ben október 23-a előestéjén végignézte az M1-en azt a filmfelvételt, amit egy angol újságíró készített és vágatlanul kijuttatott az országból 1956 karácsonya után. A kommentátor angolul beszélt, miközben olvasni lehetett a magyar feliratot. Azért nem tudtam kellő pontossággal megfigyelni azt, amikor a Köztársaság téri kazamatáknál hallgatóznak a felkelő forradalmárok, mert a feliratra figyeltem.
Ezt követően azonban, a Hír tv-n megismételték ugyanezt a filmriportot, magyarul kommentálva az eseményeket. Ekkor már pontosan meg tudtam figyelni, hogy amikor az aknába hajoló ember csendre inti a tömeget, akkor a mikrofonba behallatszó zaj, ami a föld alól jött, egy működő géphez, vagy darálóhoz volt hasonló.
Ekkor a levegőbe lőtt valaki, aki látszatra a lenti raboknak akart jelezni...
Ezt követően a zaj megszűnt és akkor arra gondoltam, hogy a lövés, akár a zajkeltőt is figyelmeztethette?
Ekkor - nem tudni, hogy miért - azonnal felötlött bennem egyik gyerekkori emlékképem: amikor-is kislánykorom nagyszüleim tanyáján töltöttem. A zajról hirtelen a SZECSKAVÁGÓ - amit kukorica-morzsolásra és DARÁLÁSRA is át lehetett állítani - jutott eszembe.
Már akkor kezdtem érezni, hogy nagy bajban vagyok, amikor a rádió Vasárnapi újság című műsorát hallgatva A húsdaráló című színdarabról készült riportról volt szó!
És akkor felsikoltott bennem a felismerés: ,,Lehet, hogy éppen akkor darálták le az egyik rokonomat (Bóna Zsiga) aki nyomtalanul eltűnt az 1956-os harcok során? És akit nagymama oly sokáig megpróbált megkeresni? De, nemhogy keresni, de még beszélni sem volt ajánlatos róla!"


De nem sorolom, hiszen, ezeket a történéseket kizárólag azért írom le, mert be kell bizonyítanom, hogy MI MINDENBEN HAZUDOTT A HATALOM az akkori ifjúság továbbtanulási lehetőségeiről!
Nekem, ennek a sok rossznak a sorolása valóságos- NAGY FÁJDALOMMAL JÁRÓ SEBSZAGGATÁS. De meg kell tennem, mert még mindig megkeserítik az életemet/életünket és ugyanazok, ugyanazzal a módszerrel...CSAK SOKKAL MODERNEBB TECHNIKÁVAL!

(Folyt.köv.)

Bóna Mária ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
12. Nehéz-sorsúság KERESZTJE a múltban és a jelenben
  2014-04-18 00:57:18, péntek
 
  12. A második külföldi út
118., 118. képek
http://furaila.xfree.hu/259949

Ismét sikerült befizetni egy külföldi útra, az akkori NDK-ba. A testvér-vállalat Szász-Svájcban lévő üdülőjében már vártak minket.
Vonattal indultunk a Nyugati Pályaudvarról. ,,Szüleim" ismét kikísértek a vonathoz. (Ugye milyen érdekes, hogy mindig csak ilyen helyekre kísérgettek, vagy látogattak meg?)

A négy srác közül három egy brigádban dolgozott és kikísérte őket a brigádvezetőjük. Anyuék jelentőségteljesen mutatták be őt elsőnek, mint, akit már ismernek... Majd amikor ő fel sem szállt a vonatra, derült ki, hogy nem jön velünk.
(Csak mostanság jöttem arra rá, hogy még nem telt le az öt év ahhoz, hogy külföldre utazhasson. Ugyanis, mint sorköteles katonai szolgálatát teljesítő magyar állampolgár-,,kiskatona" ő is át lett vezényelve a ,,Prágai Tavasz" leverésére.)

Idősebb voltam utitársaimnál - a négy fiúnál és a három lánynál - és ezért nem akartam kilógni a sorból. Igyekeztem alkalmazkodni hozzájuk. Megpróbáltam önfeledten szórakozni, mint ahogy ők tették. Nem volt könnyű, de jó volt az első rácsodálkozást követően.
- Hát ilyen az a bizonyos ,,szórakozás"?
Erre mondogatták idősebb kollégáim, oly gyakran:
- ,,Szórakozz kisanyám! Ne törődj semmivel! Egyszer fiatal az ember!"?

Talán, már a harmadik napon bulit rendeztek nekünk a szállásadóink, amire meghívták a német testvérvállalat fiataljait is. Ekkor, amint versenyt ittunk a finom beerből és még táncoltunk is, azt vettem észre, hogy milyen nagyon jó érzés az egyik sárccal való közelség tánc közben. Megérezhetett valamit a tartózkodásomból, mert azt mondta:
- Ne félj tőlem! Nem akarlak bántani. - mondta, szinte súgva a fülembe.
Én akkor már elvált voltam és sok testi-lelki agresszió ért az un. házasságom alatt.
,,Nahát, hogy ez milyen jó!" - gondoltam.
Átkaroltam a fiú nyakát és jóleső érzéssel odabújtam hozzá. A srác átfogta a derekamat és éreztem, hogy abban a pillanatban ő sem tudta, hogy éppen miről esik szó körülöttünk. Szinte megszűnt a világ számunkra! Mintha csak mi ketten lettünk volna és az a semmihez sem hasonlatos jó érzés, ami szétáradt egész testünkben, lelkünkben!

Amikor visszajöttünk Pestre, ártatlan-őszinte örömmel borultam ,,anyukám" nyakába.
- Anya, én olyan boldog vagyok! Megismertem és megszerettem egy fiút az úton. Pedig, már azt hittem, hogy ez nem történhet meg velem soha többé!
Az a ,,gondos-szülőkép" élt bennem tíz napig, amilyennek mutatták magukat búcsúzkodáskor a Nyugati Pályaudvaron.
- Megbolondultál? Megmondtuk, hogy neked nem a szerelmen kellene, hogy járjon az eszed!
Mondta, miközben ellenségesen lefejtette az ölelő karomat magáról.
Majd elsietett a dolgára.
Legszívesebben szedtem volna a kis cókmókomat és ki sem csomagolva, azon mód útra-keltem volna megkeresni újdonsült szerelmemet. Lehet, hogy a szüleivel él? Hogyan fogadtat el velük? Meg aztán, nekem nem lett volna elég, hogy elfogadjanak.
Nekem egy olyan helyre lett volna szükségem azonnal, ahol BEFOGADNAK!

Ma már tudom, hogy nekem ki volt nézve az a fiú, aki nem jöhetett velünk. Én meg visszajövök fülig szerelmesen - másba!
No, ez az, amit nem tűrhettek valami miatt! Kisírt szemekkel mentem hétfőn dolgozni, és egyáltalán nem úgy néztem ki, mint aki a pihentető szabadság után van.
A nagy SÖTÉT ÁRNYÉK ismét leadhatta a drótot, mert hamarosan hivattak a személyzetire, majd a szakszervezeti titkár is ,,elbeszélgetett" velem. A lényeg: kifejezetten felszólítottak, hogy:
- ,,SZAKÍTSON A MAGÁNÁL HAT ÉVVEL FIATALABB FIÚVAL! NE TEGYE TÖNKRE AZ ÉLETÉT!" - mondta a szakszervezeti titkár.

Ennek ellenére még találkozgattunk, és nagyon-nagyon jól éreztem magamat vele. Talán, mert annyira boldogságos érzés volt látni rajta, hogy mennyire örül nekem! Bizony, még olyan programokra is meghívott, amelyiken csak a fiú barátai voltak ott.
Mondták:
- ,,...te női focista vagy és ezért jöhetsz velünk a meccsekre is..."

Valóban, akkor már az Építők SC leigazolt játékosaként hetente kétszer foci-edzésekre jártam. Ez úgy kezdődött, hogy volt a vállalatnak egy (fiú)labdarúgó szakosztálya, amit meg akartak szüntetni, mert szétszéledtek a fiatalok és a telepet is be akarták zárni. A gondnok meg állás nélkül maradt volna. Addig panaszkodott, míg rá nem álltam arra, hogy segítek neki egy női fopci csapatot összehozni... Hát, sikerült és működött is legalább egy bajnokság idejéig.

http://furaila.xfree.hu/259949

Ez az ipari tanulói igazolványképem volt kéznél és ezt adtam oda hirtelenjében. Ekkor már tíz évvel voltam idősebb és valójában ilyen voltam akkoriban:

http://furaila.xfree.hu/259949

Amikor a Feminával játszottunk, a srácok kijöttek nekem- vagyis a csapatomnak drukkolni... Sajnos, akkor velük volt az a fiú is, akit kinéztek nekem anyuék és ezért nem vártak meg a mérkőzés után. Ő nem szeretett szórakozni és...? Nem is tudom, hogy miért nem vártak meg, de nagyon rosszul esett és ROSSZAT SEJTETTEM ismét. Valósággal belebetegedtem. Felment a lázam és csak feküdtem. Nagy nehezen elmentem az orvoshoz és ,,hazafelé" betelefonáltam egy utcai fülkéből a munkahelyemre, hogy betegállományban vagyok.
És akkor egyszer csak csöngettek... Ott állt a kapuban mind a négy srác. Valamelyik egy virágcsokrot szorongatott a kezében.
Ezt az ablakból láttam, amikor apu kinyitotta a kaput, hogy megnézze ki csöngetett. Én még olyan gyorsan nem öltöztem át pizsamáról, mint akkor. És még jókor, mert apu azzal jött be, hogy:
- Valami huligánok keresik a lányt.
Bizony, anyu is megnézte őket és nem akart kiengedni.
- Majd én megmondom nekik, hogy beteg vagy.
,,Na még csak az kéne!" - Gondoltam magamban és már szaladtam is ki, hogy betessékeljem őket.
Olyan aranyosak voltak a bumszli orrú cipőjükben, a baromi-szélesen lifegő szárú trapéz nadrágjukban és a hosszú hajukkal, hogy legszívesebben a nyakukba ugrottam volna. De nem tettem, mert ,,beteg voltam" és nem akartam ,,megfertőzni" őket. Valójában féltettem az örömömet kimutatni... Féltettem a barátságot, ami ezekhez a fiúkhoz fűzött és legfőképpen a szerelmemet...

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
11. Nehéz-sorsúság KERESZTJE a múltban és a jelenben
  2014-04-18 00:54:32, péntek
 
  11. Az első külföldi út.
112., 114. képek
http://furaila.xfree.hu/259949

A külföldi út elején valósággal lubickoltam, mint egy halacska a neki tetsző vízben. Annyira örültem a társaságnak. Csak az volt furcsa, hogy a három kisz-vezető örökösen rivalizált egymással. Ez szokatlan volt számomra, mert megszoktam, hogy a férfiak általában ugratva zrikálják egymást a munkahelyen és végül jót röhögnek az egészen. Itt meg ment az egymás haraggal való mószerolása állandóan. El is mentem a közelükből. Próbáltam egy-egy társasághoz odacsapódni, de rájöttem, hogy ők már régről ismerik egymást és valójában számomra ismeretlen, és áthatolhatatlan véd- és dacszövetség köti őket össze. Ezért, aztán a buszon sem ült mellém senki, és amikor kiszálltunk, hogy megnézzünk valamilyen nevezetességet, magamban csellengtem.
Mint mindig az életben, ha katartikus élmény ért - rám-szakadt egyfajta magányosság. Miért van az, hogy a nagy érzésekkel mindig magára marad az ember?
Miért nem jelent másoknak is olyan sokat, hogy ,,külföldiként", a saját lábával járhat az ősi földön?!
Egész úton, minden látnivaló kapcsán újabb és újabb kérdések ágaskodtak bennem.
Amiért senkinek nem tudtam ezeket a kérdéseket feltenni, vagyis gondolatot cserélni, megmagyarázhatatlan nyugtalanság, kielégületlenség érzése kerített hatalmába. Olyan volt ez az érzés, mint amikor egy ínyencet eltiltanak a legkedvesebb ételétől. Nem rendelhet az étteremben olyat, és végig kell néznie, amint a másik asztalnál valaki jóízűen lakmározik ugyanabból...
A krakkói szálláshelyre érve nem bírtam tovább. Nagyon-nagyon vágytam nagy- meghitt beszélgetésekre! Annyi kérdés és mondanivaló halmozódott föl bennem serdülő korom óta, hogy kénytelen voltam időnként kiírni magamból mindazt, amitől csordultig megtelt a szívem-lelkem.
Míg útitársaim nagy zsibongással szórakoztak, fölkuporodtam az emeletes vaságy fölső szintjére és levelet írtam titkos barátomnak.
Majd elkövettem azt a hibát, hogy ezeket a leveleket, úti-beszámolókat feladtam postán, a munkahelyi címére.

Lehet, hogy emiatt eredt ismét a nyomomba és ért tetten a nagy ,,Sötét Árnyék" ismét?

Történt ugyanis, hogy ez után a nyár után következő tanév szeptemberi tanévnyitóján a dolgozók közgazdasági szakközépiskolájának osztályfőnöke fölolvasta azok nevét,
- ,,... akiktől meg kellett válni a nyár folyamán. Ők azok, akik rosszul mérték föl képességeiket, erejüket és már az első évfolyamon nem voltak képesek velünk lépést tartani".
Még a vér is kiment a fejemből, amikor ez után a bevezető után meghallottam a nevemet. Azonnal fölugrottam és hangosan közbeszóltam:
- Nekem sikerült az év-végi vizsgám. Be is iratkoztam a második évfolyamra.
Mondtam kétségbeesve.
A beavatottak mindent tudásának magabiztosságával rám szólt a mellettem ülő évfolyamtársam:
- Ne cirkuszolj! Nincs semmi értelme!
- Hogy mondhatsz ilyet? Csak nem képzeled, hogy itt reklamálnék, ha kibuktam volna?
Mondtam neki félhangosan. Az osztályfőnök vetett véget a vitának.
- Az nem lehet, mert nincs itt a bizonyítványa!
Felkaptam a táskámat és elhagytam az osztálytermet. De, nem hazamentem, hanem az irodába. A helyettesítő iskolatitkárnak előadtam a problémámat.
Szerencsére segítőkész volt a hölgy, akit akkor a tanulmányi osztályon találtam.
Feldúlta még a raktárhelyiséget is a bizonyítványom után. Meg is találta az egyik kartondobozban, az évekkel korábban kibukottak bizonyítványai között.

Szétnyitva, döbbenten láttam, hogy az új tanévhez be lett ugyan ragasztva az okmánybélyeg, de mindkét oldalt áthúzta valaki.

http://furaila.xfree.hu/259949

Előrelapoztam az előző oldalakra, és megkönnyebbülve láttam, hogy valóban le lett pecsételve és dátumozva az a rész, ahova beírták: ,,...második osztályba léphet." (Bemásoltam már előzőleg a képet, melyen látható a bizonyítvány 4. és 5. oldala.)
Mindezek ellenére, nem éreztem örömöt a kiderített igazságom fölött. Nehéz szívvel mentem vissza az osztályba. Egy szó nélkül letettem a tanári asztalra a kinyitott bizonyítványomat és leültem a helyemre. Szégyenemben lehajtottam a fejemet és nyeltem a könnyeimet befelé.
A következő szünetben odaszólt nekem a távozó osztályfőnöknő:
- Menjen ki az egyik közeli postára és vegyen egy új okmánybélyeget!

Egyébként, zajlott az élet ,,otthon" és a munkahelyemen is.
A KISZ-titkár gyakran kölcsönkért jegyzőkönyvezni. Majd megkért arra, hogy vállaljam el a KISZ-bizottságon a gépíró adminisztrátorságot.
- Több lenne a fizetés és kaphatnál munkaidő kedvezményt a vizsgák idejére - mondta.
Ez utóbbi ígéret miatt aztán mégis elvállaltam, habár nehéz szívvel hagytam ott a jó kis műszakiakból álló gépészeti osztályt... De nagyon elegem volt már abból, hogy minden egyes vizsgára csak úgy tudtam elmenni, ha előtte késő estig túlóráztam. Soha nem tudtam csakis éjszaka tanulni!!! Sokszor olyan kimerült voltam, hogy majd lefordultam a székről gépelés közben. Ilyenkor - ha nem volt bent a főnök - gyors ritmusú népdalokat énekeltek nekem kollégáim és annak ritmusára gépeltem. Annyira megértőek és rendesek voltak! Végül mégis a változtatás mellett döntöttem.
Lehet, hogy ez is belejátszott abba, hogy a második évet viszonylag simán befejezhettem a szakközépben.

http://furaila.xfree.hu/259949


(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
10. Nehéz-sorsúság KERESZTJE a múltban és a jelenben
  2014-04-18 00:52:51, péntek
 
  10. A dolgozók közgazdasági szakközépiskolájába járhattam munka mellett...
106., 109. képek
http://furaila.xfree.hu/259949

Közben, eljött az újabb nyár is, vele az iskolai felvételi vizsgák ideje. Hamarosan megírtam a felvételi dolgozatot magyar nyelvtan- és helyesírás-, valamint matematika tantárgyakból a közeli- DOLGOZÓK közgazdasági szakközépiskolájában. A megadott időpontban kifüggesztették a felvettek névsorát. Örömmel olvastam a nevem az egyik első osztály leendő tanulói között. Jól megjegyeztem a tanévnyitó időpontját, majd magamban mosolyogva elindultam gyalog a Mester utcán. Nem szálltam villamosra, mert féltettem boldogságomat. Addig jó, míg senki nem tud róla(!) - gondoltam magamban.
Bizony, megvolt az a szokatlan tulajdonságom, ha örültem valaminek, vagy valakinek, akkor valósággal kiragyogott belőlem a boldogság. Mint valami fénysugár, úgy fénylett a szemem és még a bőröm is mosolygott. Hogyan is mertem volna kimutatni az iskolákban, vagy akár a munkahelyen elért sikereimen érzett örömömet akkor, amikor a közvetlen környezetemben élők, az un. ,,családban" mindenki boldogtalan volt, amiért kényszer alatt létrehozott életközösségben szenvedtek? Ezért nem lehetett nekem beteljesült szerelmem sem soha, mert örökösen boldogtalan emberek fennhatósága alá lettem kényszerítve.

Ráadásul, akkoriban társadalmi méretekben elterjedt az a furcsa életérzés az emberekben, hogy ha például: ,,megdöglött a disznójuk", azonnal azt nézték, hogy a szomszédé éppen jól van-e. Ha az is ,,megdöglött", akkor könnyebb volt beletörődni a veszteségbe... Ilyen sorozatos veszteségekkel teli életet éltek akkoriban a környezetemben lévő emberek.

Ezért kellett megtanulnom eltitkolni örömeimet... Mert, mint valami láthatatlan sötét árnyék úgy követett a ,,Bosszú Ördöge" mindenhova és mihelyt észrevette az én ,,örömfényem kiragyogását", máris tett arról, hogy szenvedést okozzon... és a fájdalomtól nyüszítve lásson.

Amikor a középiskolában is beindult a "nagyüzem", kiderült, hogy a könyvvitel, számvitel, tervezés, gazdaságtan nem olyan könnyű, mint ahogy gondoltam. Főleg a matematika és a könyvvitel vett rengeteg időmet igénybe.
Nagy hasznát vettem, viszont a gyorsírás-tudásomnak, mert az ,,új gazdasági mechanizmus" jegyében bevonták az addigi tankönyveket és még nem készültek el az újak. Kénytelenek voltunk a tanárok órai magyarázatai alapján készült jegyzetekből tanulni!

http://furaila.xfree.hu/259949


Hamarosan - magánéleti okokból munkahelyet kellett változtatnom.
Az történt, hogy anyu is otthagyta a varrodát, mert nem bírta a több-műszakos munkarendet. Olyan nagyon fölment a vérnyomása, hogy gyógyszerekkel sem lehetett lenyomni. Sokat volt betegállományban és... elindította volna az orvosa a leszázalékolását, ha meglett volna az ehhez szükséges tíz éves munkaviszonya. De, nem volt. Ezért, arra kért engem, hogy a hiányzó pár hónapos munkaviszonyt ott szerezze meg, ahol én is dolgozom. Vagyis, csináljak neki helyet a Palma Gumigyárban. Elsőre rossz érzés kerített hatalmába a rossz tapasztalatok miatt. Végül mégis megígértem és Dr. S-től - kedves, elöl-hátul jogász kollégától kértem jogi segítséget. Ő, pedig készségesen segített ,,anyukámnak", hiszen azzal nekem segített. Nekem, akit szeretett és tisztelt - addig.

Csakhogy, anyuval az a bizonyos ,,Sötét Árnyék" is kezdett rátelepedni az életem mindennapjaira. Főleg a munkahelyemen árnyékolta be a már kialakult jó kollegiális kapcsolataimat. Hamarosan gyanakvó pillantások követték minden lépésemet és munkámat. Jöttek a méltatlan megjegyzések sorra és én, akkor már tudtam, hogy nem marad más, mint menekülni a ,,Sötét Árnyék" elől...
A szakközépiskolában egyik osztálytársnőm felajánlotta a munkahelyén az egyik gépírói állást, amit el is fogadtam.

-.-.-.-

Az új évet úgy kezdtem, hogy az új munkahellyel új életet is kezdtem. Egyetlen kellemetlenség ért csak az új munkahelyen, hogy sajnos nem támogatták a továbbtanulásomat, mert nem ők iskoláztak be.
Miután letelt a próbaidő és véglegesítettek, úgy jártam be új munkahelyemre, mintha "haza"jártam volna. Ezt azért éreztem így, mert családiasan közvetlen volt az új munkatársak között a kapcsolat. Ezzel együtt, őszintén megkritizáltak mindenkit szemtől-szembe, és nem mószeroltak senkit a háta-mögött.

Amikor beléptem a céghez, automatikusan beléptettek a szakszervezetbe és a KISZ-be is. A KISZ-tagságomnak hamarosan életem első külföldi útját köszönhettem. Turista útlevéllel, autóbusszal mentünk a Tátrába, vagyis, a Tátra-menti országokba.

Előtte azonban levizsgáztam az első évfolyam mind a 8 tantárgyából, és ezzel sikeresen befejeztem az első évet a szakközépben, 2,7-es tanulmányi átlaggal.

http://furaila.xfree.hu/259949

El lehet képzelni, hogy valóságos diadalmenet volt számomra ennyi jó-dolog egymás után! Kezdtem megfeledkezni arról a bizonyos ,,Sötét Árnyékról" és óvatlanul kimutattam örömömet.

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
9. Nehéz-sorsúság KERESZTJE a múltban és jelenben
  2014-04-18 00:50:19, péntek
 
  09. Gyors- és gépíró lettem.
100., 101., 101., 102., 103. képek

http://furaila.xfree.hu/259949

,,Otthon" már éppen nekiláttam annak, hogy pótoljak, amikor számomra ismeretlen munkások, se-szó, se-beszéd, kipakolták a lakásból az udvarra a bútorokat.
Ezután meg nekiálltak festeni.
Ilyen körülmények között kellett volna úgy megtanulni gyorsírni és gépírni, hogy abból le tudtam volna vizsgázni!

Kétségbe esetten követeltem a nyugalmat és, hogy vegyenek engem is emberszámba.
- Mi az, hogy még csak meg sem beszélik velem, hogy nagytatarozást és festést rendeznek vizsgák előtt?
Szó szót követett és tettlegességgel adta - akkori ,,őrzőm" tudtomra, hogy nekem ez jár, ha valami miatt ki merem nyitni a számat. Bizony, csúnya monokli éktelenkedett a bal szemem körül napokig meg a szám is felrepedt.

Másnap alaposan bekentem a szemem körül alapozóval és útközben vettem egy napszemüveget az éppen útba eső látszerésznél.
Aznap este nem vettem le gépírás órán sem a napszemüveget. Az egyébként gépírást oktató osztályfőnök-tanárnő, pedig megállt mellettem és figyelte hogyan boldogulok. Amikor látta, hogy nem látok elég jól, akkor a gyakorlat végén odaszólt, hogy:
- "Vegye le azt a szemüveget, mert így semmit nem lát!"
Én, pedig levettem, miközben ránéztem és akkor a látványtól megrendülten csak annyit mondott:
- ,,Inkább vegye vissza!"
Majd kisietett a teremből. Pár perc múlva visszajött egy amolyan mindenes- gondnokféle emberrel, aki sokkal nagyobb teljesítményűre cserélte a fénycsöveket.
Óra végén, pedig elkérte anyu munkahelyi telefonszámát, mert akkoriban az olyan egyszerű embereknek otthon nem lehetett telefonjuk, mint amilyenek mi voltunk.
Így - a tanárnővel közösen - elértük, hogy anyu eljöjjön velem a kölcsönzőbe és kivegyünk egy írógépet, hogy gyakorolhassak. Majd a következő tanítási napon odaadta a címét és megbeszéltünk egy időpontot, amikor elmehetek hozzá gyakorolni!

Még most is könnyes lesz a szemem ettől a jóságtól!

Itt a tablóképünk, ahol látható ez a nagyszerű EMBER!
http://furaila.xfree.hu/259949

A fölső sorban áll középen, fehér blúzban. Én, pedig guggolok az akkor még mindig elmaradhatatlan napszemüvegben.

A kép hátoldalán, pedig gyorsírással egy József Attila-idézettel bocsátott el minket az iskolából.

,,Dolgozni csak pontosan szépen ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes."
http://furaila.xfree.hu/259949


Itt a gépíró és gyorsíró iskolai bizonyítványom másolata is.

http://furaila.xfree.hu/259949

Amikor a kezemben volt erről az újabb tudásomról a bizonyítvány, bekopogtam a Fonalkikészítőgyár munkaügyeséhez.
Bemutatva a bizonyítványt, megérdeklődtem van-e felvétel gyors- és gépíró adminisztrátor számára, mert akkor nem lépnék ki.
De nem volt!
Ezért, aztán kilincseltem egy darabig, mire rátaláltam új munkahelyemre, az Országos Gumiipari Vállalatnál. Egy sikeres ágazat (a reformgazdálkodással, az "új gazdasági mechanizmus" jegyében működő és nyugattal kereskedő cég) volt az OGV és a budapesti, Lenhossék utcai ,,Palma" gyárrészlege is.
Itt, a munkaügyi osztályon alkalmaztak, próbaidőre.

http://furaila.xfree.hu/259949

Ezen a munkaügyi osztályon dolgozott a személyzetis, a norma-csoport, a "munkavédelmi-", vagyis munkásvédelmi csoport és minden más munkaügyes. Körülbelül tizenkét főnek gépeltem.
(Az osztályvezetőnek külön szobája volt, külön titkárnővel.) A vállalat első kollektív szerződés-tervezetét szerkesztettük. Ez egy nagy munka volt és örömmel tapasztaltam, hogy szükség van rám, vagyis a munkámra. Normához, teljesítménybérhez szokott munkatempóban dolgoztam.
Hamar letelt a próbaidő és véglegesítettek. Csak erre vártam! Azonnal megérdeklődtem a továbbtanulási lehetőségeket. Megtudtam, hogy gimnáziumihoz nem járul hozzá a cég, azonban a vegyipari- vagy a közgazdasági technikumihoz igen, mert arra szükségük lesz akkor is, ha leérettségizek.
Nagy gondban voltam, mert én még mindig TANÍTÓNŐ szerettem volna lenni. De tudtam, ezt titokban kell tartanom! Emiatt aztán úgy éreztem magam, mint egy idegen test a nagyvállalat vérkeringésében.
Ezen az sem változtatott, hogy az Országos Gumiipari Vállalat benevezett - a többi gyárrészlegében dolgozó gépíró-gyorsíró adminisztrátoraival együtt - egy országos gyors- és gépíró versenyre. Ahol sikerült olyan jól szerepelni, hogy a kétszáz résztvevő közül belekerültem az első tízbe!
Erről kaptam is egy emléklapot.

http://furaila.xfree.hu/259949

Csodálkoztam is nagyon, mert én még mindig azt hittem, hogy nem is tudtam igazán megtanulni gépelni és gyorsírni, mert olyannyira nehéz körülmények között jártam végig a két éves tanfolyamot.
Részben még mindig hihetetlen volt, hogy mindenek ellenére sikerült. Azért éreztem némi elégtételt, hiszen négy hónappal korábban még attól féltem, hogy meg fogok a vizsgán bukni.
Ennek ellenére, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a versenyen elért eredményemnek. No, meg csak az ,,asszonynevemet" írták rá az emléklapra és ezért jól eltettem, hogy meg se találjam többé soha.
Most, hogy rendezgettem a dokumentumok között, rátaláltam és gondoltam, megosztom az olvasóval. Hátha sikerül valakinek erőt merítenie abból, hogy a REMÉNYTELENNEK TŰNŐ ÉLETHELYZETEKBEN SEM SZABAD FELADNI A KÜZDELMET, HA EL AKARUNK ÉRNI VALAMI HASZNOSAT! (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hamarosan elváltam attól, akinek a nevét viseltem még akkor, amikor ez a verseny volt.)

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
8. Nehéz-sorsúság keresztje a múltban és a jelenben
  2014-04-17 00:34:24, csütörtök
 
  08. Gyors- és gépírást tanultam nehéz fizikai munka mellett

(96., 97., orgonák) képek
http://furaila.xfree.hu/259949

Annyi rossz történt velem közben, amitől tragikusra fordult az életem, hogy most inkább erről nem is írnék.

Megtettem már korábban:
1. SZERELEM és ERŐSZAK
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=125639&n=furaila&blog
2. SZERELEM és ERŐSZAK
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=125709&n=furaila&blog
3. SZERELEM és ERŐSZAK
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=125773&n=furaila&blog


Viszont, megláttam a gimnáziummal szembeni építők kultúrházának hirdetőtábláján a hirdetést, melyen a gyors- és gépíró iskola önköltséges tanfolyamot hirdetett.
Amiért egy irodista- gyors- és gépíró állandó egy műszakban dolgozik, és nem kell neki teljesítménybérben robotolni, elhatároztam, hogy beiratkozom és elvégzem. Arra gondoltam, hogy könnyebben be tudom majd fejezni a gimnáziumot, ha nem kell a több műszaktól rettegni.

Végső célom ekkor már csakis az ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNY MEGSZERZÉSE volt, amely nélkül hiú ábrándnak bizonyult a tanítóképzőbe való felvételire jelentkezés.
Akkor már nem érdekelt az un. tudás-tanulás, hiszen Jóskával szakítottunk...
Viszont, a TANÍTÓI PÁLYÁRA VALÓ VÁGYAKOZÁSOM NEM SZŰNT MEG.

Ezért, sietve beiratkoztam, ami nem volt egyszerű, mert itt is kérték a munkahelyi javaslatot! Bizony, anélkül kuncsorogtam oda a felvételi napján. Érdekes, hogy mégsem ez lepte meg az ügyintézőt, hanem az, hogy nekem már volt egy szakmám, amit a hölgy ,,sokkal jobb"-nak tartott a gyors- és gépírásnál.

Nem is tudom, hogy milyen ismeretei lehettek az akkori szabó-varróságról. Lehet, hogy csakis maszek vállalkozót ismert, aki elég szépen megélt a szakmai tudásával végzett munkájából. Ezért nem is gondolt arra, hogy akkoriban már csak nagyon-nagyon kivételesek kaphattak iparengedélyt.

Az 1945 utáni első generációs szakmunkások már gyárakban dolgoztak. Többnyire szalagrendszerben és normában, amit azonnal szigorítottak, amikor jól kezdtek keresni a dolgozók. Így aztán, előfordult, hogy a szakképzetlen betanított munkások órabéres fizetése jóval meghaladta a szakmunkásokét és így semmi nem ösztönözte őket arra, hogy szakmát tanuljanak.

Viszont, az iparvállalatok régi irodistái közben lecserélődtek. Elmentek nyugdíjba és nem volt, aki jegyzőkönyvezzen, vagy adminisztráljon. Ezért, kiemeltek embereket a termelésből és bevitték őket az irodákba dolgozni. Számukra lett létrehozva ez a gyors- és gépíró iskola is, hogy megszerezzék utólag a szakmai ismereteket...
Őket támogatta a munkahelyük. Fizették a tandíjat, valamint munkaidő kedvezményt kaptak, meg tanulmányi szabadságot. És ott volt számukra az elérhető, mindig kéznél lévő munkaeszközük, az írógép.
Nekem, viszont kölcsönözni kellett volna, méghozzá kezessel, személyi igazolvánnyal kiemelten magas bérleti díjjal... Sajnos, nekem senkim nem volt, aki tevőlegesen segített volna mindebben.

Amikor már nem bírtam tovább elviselni az anyuval való egy-helyen dolgozást és azt az ellenségességet, ami abban a varrodában áradt felém, kiléptem.
Előzőleg minden információt begyűjtöttem az új munkahelyről és sikerült a közeli Fonalkikészítőgyárban elhelyezkedni az egyik állandó délelőttös csomagoló részlegében - három-havi próbaidőre.

Csakhogy, ez volt a nagy ÁTVERÉS, mert három hónap után megszüntették a részleget és elosztották az embereket a három műszakban(!) működő üzemrészekben.
Én meg már nagy energia-bedobással elkezdtem a gyorsírás- és gépírás-tanulást...

http://furaila.xfree.hu/259949


Nem is tudtam volna mikor új munkahely után nézni! Akkoriban megszűnt volna a JOGFOLYTONOSSÁGOM, ha 24 óra alatt nem tudtam volna az új munkahelyen felvenni a munkát. Nekem meg fontos volt a szabadság miatt is a jogfolytonosság, mert csak az évi két hét szabadság járt és abból is csak hét nappal rendelkezhettem én... Így aztán maradtam a Fonalkikészítő - három műszakban üzemelő - szárító üzemrészében, ahol csoportnorma volt ráadásul!
Soha nem kerestem olyan jól, mint akkor, mert az éjszakai pótlékkal meg a veszélyességi pótlékkal megduplázódott a fizetésem.
Csakhogy, előfordult, hogy éjszakás héten negyedik napja nem tudtam aludni egy percet sem. Vasárnap éjszaka elkészültem a gyorsíró házi feladattal, ami egy alsó-tagozatos írásfüzetnyi volt, olyan amilyet az orosz nyelvórákon használtunk.

http://furaila.xfree.hu/259949

A gyorsírást nem lehet úgy tanulni, hogy olvasgatom a szöveget és memorizálom.
A gyorsírástanulás, a gyorsírójelek örökös írásgyakorlásából áll, mert nem elég ismerni a jeleket. A kezünknek, szinte automatikusan kell tudni leírni azokat.
Az iskolában az volt a cél, hogy egy bizonyos sebesség-fokozatra felhozzanak minket.
Amiért én nehéz fizikai munkát végeztem a munkahelyemen, elnehezült kézzel kellett ugyanazt produkálnom, amit társaimnak, akik már rég irodán dolgoztak.
Nálam meg előfordult, hogy délután úgy mentem el az iskolába, nem tudtam készülni. Sajnos, két elégtelent szereztem emiatt. Ilyenkor utáltam az egész világot, de legjobban az életemet! Világvége hangulatban kezdtem meg az éjszakai műszakot.
Reggel ,,hazafelé", bevásárlás és egy kis séta következett.
Május volt és olyan bódító akác-illat, hogy eszembe jutatta azt az érzést, amit már évek óta próbáltam elnyomni magamban, mert LE KELLETT MONDANOM A SZERELEMRŐL! Mert nem mehettem férjhez ahhoz, akit igaz szerelemmel szerettem! Ó, hogy mekkora ellenérzéssel gondoltam a katonaságra, mert elvette tőlem szerelmemet... Háborús özvegynek éreztem magamat... Olyannak, akinek még siratni sem volt szabad szerelmesét.

Elhaladva egy kertes ház előtt, megéreztem a virágzó orgona illatát is, ami egy vidám dal szövegrészletét juttatta eszembe: ,,...májusban szép a világ, nyílnak az orgonák..."
http://furaila.xfree.hu/259949


Istenem! Lesz még olyan az életemben, amikor én is szépnek láthatom májusban a világot? - Kérdeztem inkább csak magamtól...
Olyan erővel tört rám a vágy a boldogság után, hogy éreztem a végigcsorgó könnyet az arcomon. Úgy folyt, mint két kicsi búvópatak, ami végre utat talál magának. Nem tudtam letörölni, mert mindkét kezem tele volt.
Közben, ,,hazavitt" a lábam.

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
7. Nehéz-sorsúság keresztje a múltban és a jelenben
  2014-04-17 00:32:25, csütörtök
 
  07. Érdemeimet hibaként fordították ellenem
87., 88., 91., 92. képek
http://furaila.xfree.hu/259949

Sajnos, attól fogva, hogy gimnáziumba is jártam, a tanműhely mesternője, Klári néni nagyon ellenségessé vált velem szemben. Akárhogy is igyekeztem szépen dolgozni, soha nem ismerte el a munkámat jónak, vagy szépnek.
A három év alatt egyszer le nem ült mellém, hogy bármit is megmutasson, hogyan kell csinálni, mint a többieknek. Én, viszont titokban ellestem azokat a szakmai fortélyokat és szerencsére könnyen ráállt a kezem.

Egy alkalommal, amikor Klári néni betegállományban (vagy szabadságon?) volt, a mértékutáni szabóság vezetője: Sári néni helyettesítette.
Aznap éppen az én harmadéves évfolyamom volt gyakorlaton a tanműhelyben. Sári néni adta ki a munkákat a tanulóknak. Így kaptam meg olyan komoly fazonigazításos ruhákat, amiket nekem Klári néni soha nem adott volna oda. Boldog voltam és a legjobb tudásom szerint igyekeztem megvarrni a ruhákat.
Erre az időszakra esett a szakmai vizsgaverseny és már hetek óta nagy gondban voltak, mert már le kellett volna adni az országos versenyre kijelöltek nevét, vagy neveit. Vagyis a nevezést. Klári néni senkit nem talált... érdemlegesnek.
Pár nap múlva jött Sári néni a mértékutáni részlegből nagy dérrel-durral, kezében az általam megvarrt ruhával. Mert, amint meglátta a munkámat, egyből látni akarta ki is az, aki megvarrta. Úgy látszik, már nem emlékezett rám, hogy nekem adta ki.
- ,,Ki készítette ezt a munkadarabot?"
Megismerve a ruhát, jelentkeztem felállva és Sári néni azt mondta - inkább Klári néninek és nem nekem - hogy:
- Én az elmúlt harminc évben még ilyen szép munkát nem kaptam a tanműhelyesektől! Klárikám, te meg nem nevezted be ezt a gyereket a versenyre?
Akkor Klári néni fölállt és maga előtt tuszkolva kitessékelte Sári nénit és kint beszélték meg - feltételezhetően azt - hogy engem nem szabad dicsérni, meg elismerni... meg minden... és azt is, hogy miért.

http://furaila.xfree.hu/259949

Minden esetre, ettől fogva az Ipari tanuló munkakönyvemben a gyakorlati munkámra megadta végre a jobb jegyet, nem úgy, mint az előző években.

Viszont, az ipari iskolában ki volt magyarból a hármas készítve és történelemből a kettes is...
Pedig, magyar irodalomból beneveztem minden évben a József Attila olvasómozgalomba - a magyart tanító tanárnő (osztályfőnök) tudta nélkül.
Vele nagyon rossz volt a viszonyom az első perctől fogva, mert fájt, hogy kifejezetten pikkelt rám és igaztalanul osztogatta az elégtelent magyarból.

http://furaila.xfree.hu/259949

Amikor már az esti gimibe is jártam, eléggé leterhelt voltam és gondolkodtam azon, hogy jelentkezzek-e az aranyéremért. Elsőben megkaptam a bronzot, másodikban, pedig az ezüstöt a benyújtott pályamunkáimért, olvasónaplóimért.

Abban az évben, Szakonyi Károly, a fiatalon is ismert író járta végig az osztálytermeket és személyesen ismertette a felhívást. Nem tudtam ellenállni a számomra vonzó külsejű ifjú írónak és jelentkeztem. A már meglévő nyolc mű tartalmának leírásához és rövid elemzéséhez még négyet hozzáírtam egy éjszaka és sietve leadtam a hirdetőtáblán kifüggesztett időpontban az irodán.
Ott egy kicsit csodálkoztak és hiányolták az irodalom tanárom ajánlását. Szerencsére pont ott volt Szakonyi is, akinek azon nyomban a saját kezébe nyomták az irományaimat tartalmazó füzetet.
József Attila születésnapján, a költészet napján volt az értékeléssel egybekötött író-olvasó találkozó, ahol Szakonyi vezette a kötetlen beszélgetést a nyertes pályázókkal. Nem volt nehéz beszélni a könyvekről, amikről írtam, mert az évek óta elfojtott közlési vágyamat végre kiélhettem. Így fordulhatott elő, hogy Szakonyi Károly könyvvásárlási utalvánnyal jutalmazott és az irodalom tanáromnak ,,dicshimnuszokat" zenghetett, miközben arra kérte, hogy két ötöst, vagyis jelest írjon be nekem magyarból!!!!
Na, a banyali beviharzott még aznap az egyik szakmai órára és - dühtől vörös arccal- elfulón préselve ki a hangot a torkán - elkiabálta magát:
- Bóna Mária álljon föl, ha egyáltalán ide jár az én osztályomba!
Megszeppenve felálltam és akkor kérte az értesítőmet, amit oda is adtam neki, majd visszasiettem a helyemre. Azt hittem, hogy majd elintézi a tanáriban, mert nem akarja zavarni egy másik tanár óráját. De ő nem volt erre sem tekintettel és azon mód be is írt egy elégtelent valamiért magyarból, pedig magatartási kifogása volt... Most utólag csak feltételezem, hogy talán a tanműhely nem továbbította a betegállományi papíromat az iskola felé és így igazolatlan mulasztás miatt írt be elégtelent - magyarból! Tette ezt akkor, amikor Szakonyi Károly két jelest javasolt nekem, miközben dicsérte az iskolát és a magyart tanítókat...
A tanárnő közben, dúlva-fúlva beírt egy jelest is - nagy kegyesen... Olyan dühös volt, hogy éreztem, legszívesebben széttépte volna a bizonyítványomat.
- Szíveskedjen kijönni érte! - mondta kiabálva.
Amikor, pedig odamentem a tanári asztal elé és nyújtottam a kezem az értesítőmért, akkor úgy dobta felém, hogy az megcsúszott az asztallapon és leesett a padlóra. Onnan kellett fölvennem, és mint egy megvert kutya úgy mentem vele vissza a helyemre.

Ma sem tudom és nem is fogom megérteni ennek a tömény gyűlöletnek az okát.
Ide másolom azért a tablóképet, mert ezen fönt- balról a második Molnár Gyuláné osztályfőnök-magyar tanár is látható, aki legszívesebben megölt volna, mintsem elismerje bárminemű tudásomat.

http://furaila.xfree.hu/259949

El lehet képzelni, hogy mennyivel másabb volt az esti gimiben az emberek és a tanárok viszonya, mert én ott olyan, de olyan nagy örömmel és lelkesedéssel tanultam. Pedig, sokszor majd leragadt a szemem a fáradtságtól és a kimerültségtől.
Tizenegy tantárgyunk volt és minden másnapra pont olyan házi feladataink voltak, mint a nappalisoknak! De éreztem a felém áradó bizalmat és szeretetet, amit nagyon boldogságos érzés volt viszonozni!

Eljött a szakmunkásvizsga napja, ami úgy zajlott, hogy onnan rohantam a gimnáziumi vizsgára, majd vissza, szóbelizni a szakmunkásképzőbe.
Aznap, amikor megkaptam a szakmunkás-bizonyítványt, berohantam anyához a műhelybe megmutatni.

http://furaila.xfree.hu/259949

Ő ránézett és nagyon összeszidott, hogy csak hármas lett. Némi gondolkodás után elővettem a gimnáziumi bizonyítványom is (ahol szintén csak egy közepes átlagot sikerült elérni) és önérzetesen mondtam:
- "nekem van az egyetlen 6-os bizonyítványom a műhelyben...".
Bizony, még csak rá sem nézett! Úgy éreztem, hogy érdemeimet hibáimként értékeli ő is. Pontosan úgy kezelt mindig is, mint egy olyan alantas lényt, akinek nincsen joga ahhoz, hogy érdemeket szerezzen.

A gimnáziumi bizonyítványomat sajnos nem tarthattam meg. A következő tanévkezdetkor: szeptemberben folytattam a második évfolyamot, a dolgozók esti gimnáziumában. Befejezni azonban nem tudtam, mert...áttért a varroda két műszakra.

A szakmunkásvizsga után vasaló lettem, teljesítmény-bérben, abban a műhelyben, ahol anya is dolgozott. Délutános héten heti három alkalommal hiányoztam a tanórákról. Így, sajnos, hamar elértem azt a hiányzási óraszámot, amivel kizárhattak.

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
6. Nehéz-sorsúság keresztje a múltban és a jelenben
  2014-04-17 00:14:19, csütörtök
 
  06. Lépten-nyomon hazugságon értem a rendszert
78., 79. képek
http://furaila.xfree.hu/259949

Aztán, az utolsó pillanatban anyu bevitt a varrodába, ahol akkoriban ő is dolgozott és megköttette velem az ipari tanuló szerződést.
Így lettem már izennégy évesen a munkásosztály (tanuló) tagja.

http://furaila.xfree.hu/259949

Szerelmem, Jóska, viszont nappalin tanulhatott tovább és ettől fogva olyanok lettünk, mint Rómeó és Júlia. Legalább is engem olymértékben tiltottak tőle...
Sajnos, évtizedekkel később tudtam meg a valódi okát.
Végig azt sulykolták belém, hogy én vagyok annak is az oka, hogy
- ,,kibukott a gimnáziumból, mert inkább férjhez-ment".
Pedig, erről szó nem volt... Itt az általános iskolás bizonyítványom utolsó oldala, melyen láthatók azok az iskolák, melyekbe felvételt nyertem.
Első helyen, nappalin: az ipari iskola pecsétje, majd második helyen a ,,Dolgozók" Gimnáziuma esti tagozatáé következik! És így tovább... Vagyis, egyetlen nappali tagozatos iskolába járhattam és az az ipari iskola, szakmunkásképzője volt.


http://furaila.xfree.hu/259949

Igaz, Jóska megkérte a kezemet egy alkalommal, amikor megvárt a dolgozók- esti tagozatos gimnáziuma előtt és hazakísért. És én akkor megígértem neki, hogy befejezem a gimnáziumot és felvételizek utána a tanítóképzőbe. Ő meg akkor érettségizett nappalin, és felvételire készült a katonatiszti főiskolára. Mondta, hogy:
- ,,Milyen jó párosítás lesz a két hivatás..."

Csakhogy, én akkor még nappali tagozatos ipari tanuló voltam... szakmunkásvizsga előtt! Mégis megígértem neki, hiszen évtizedekig NEM tudatosult bennem, hogy tőlem független akaratnak kell folyamatosan engedelmeskednem, amelyik NEM fogja nekem soha megengedni a továbbtanulást - még munka mellett sem!

Az, hogy mégis felvételt nyertem a dolgozók esti gimnáziumába, annak története azzal kezdődött, hogy egy napon a tanműhelyben éppen azon bánkódtam, amiért nem tanulhattam tovább nappali tagozatos gimnáziumban.
Bántott, hogy Jóskának járt a több mint két hónap szünidő egészen az érettségiig, míg nekem csak kurtított- egy hónap, vagy még annyi sem, mert nyaranta is dolgozni kellett a tanműhelyben.
Bántott, hogy nekem reggeltől estig tartott a munkaidő, míg Jóska már du 14 órától szabadon eldönthette, hogy otthoni tanulással tölti az időt, vagy elmegy - a szintén nappali tagozaton tanuló - barátaival, barátnőivel a táncklubba, vagy bárhova...
Bántott, hogy én ezekből mind-mind kimaradtam, és valóságosan 14 éves koromban végetért a gyerekkorom, míg Jóskának volt rá plusz négy éve!
Emiatt-e, nem tudom, de soha nem voltunk szinkronban, mert én soha nem tudtam vele tartani ezekre a programokra... Ez igazán akkor fájt a legjobban, amikor ő készült a szalagavató báljára és én nem lehettem a nyitótáncon a párja...

Éppen Krausz Anna varrótanuló társam ült mellettem a tanműhelyben és erről beszélgettem vele. Ő, pedig elmesélte, hogy az ipari sulival párhuzamosan esti gimibe is jár és hamarosan le is fog érettségizni. Elmonta azt is, hogyan lehet elintézni a felvételit...

Na, én akkor nekibátorodva elmentem a lakóhelyem szerinti dolgozók esti gimnáziumába és ott kértem egy felvételi kérelmi lapot. Ezzel jelentkeztem a varroda vezetőjénél, aki nagyot nézett, amikor elé raktam a kérelmet, de nem szólt semmit. Később megtudtam, hogy anyuval megbeszélték: ők (apával) sem támogatják az én továbbtanulásomat... Ezért-e, nem tudom, de a főnök kijelentette, hogy:
- ,,Nem javaslom a továbbatanulását (így, magázva) mert nincs szükségem érettségizett varrónőre!"

,,De, hiszen még a csapból is az folyik, hogy a rendszer támogatja a továbbtanulást, meg Krausz Anna is...tanulhat" - gondoltam megszeppenve!


Ilyen jelmondatok voltak az iskolában a falakra kiírva: ,,A tudás hatalom!" (Lenin).
Ezt láttuk nyolc tanéven keresztül. Az legalább 8x250 nap!!! Nem csoda, hogy belénk ivódva nőttünk föl! És, akkor kikerülve az általános iskolából, pont az ellenkezőjével kellett találkoznom...!?

Úgy éreztem, hogy ezzel a főnöki kijelentéssel hazugságon értem a ,,rendszert", amit akkor már - még gondolatban sem volt szabad kritizálni!

A becsapottság érzése konok-elszánttá tett. Talán ezért, de javaslat nélkül is fölvettek a gimnáziumba. Mert:
- "Aki ennyire akar tanulni, nem szabad tőle megtagadni!"
Mondta a ,,jóságos bácsi"-külsejű gimnáziumi igazgató, amikor visszamentem a javaslat nélküli kérelemmel.

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
5. Nehéz-sorsúság keresztje a múltban és a jelenben
  2014-04-17 00:10:25, csütörtök
 
  05. Miért nem tudhattunk semmit mindarról, ami körülöttünk és velünk történt?
75., 76. képek
http://furaila.xfree.hu/259949

Sehogy nem értettem gyerekkoromban - és most meg kiváltképpen nem értem - miért nem tudunk szinte semmit a lakókörnyezetünkről?
Ott volt iskolánkkal szemben ez a szépséges templom és csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy azokat a gyönyörű képeket az üvegablakokra Nagy Sándor festette.

http://furaila.xfree.hu/259949

Az a Nagy Sándor, aki Marosvásárhelyen is a Kultúrpalota homlokzatát díszítő képet és bent az épületben, a magyar mondavilág alakjait festette üvegre.
Európa utolsó szecessziós festőjeként tartották számon és 1945 után nagy-nagy mellőzöttségben tengette idős napjait. Ha Gödöllőn nem sikerült volna egy művésztelepen létrehoznia azt a művészi közösséget, amiben az egymás mindenben való támogatása volt a cél, akkor lehet, hogy éhen halt volna...

Csak 1990 után ismertem meg valójában azt a települést, ahol felnőttem. Hála az akkori újságíróknak, Dékány Sándornak, majd O. Kovács Attilának, akik az akkori önkormányzati újságot, a PE-So-t szerkesztették! (Róluk majd még írok később, az 1990 után kialakult média-helyzettel kapcsolatban.)


Csakhogy 1990-et követően, pont a mi iskolánkat zárták be elsők között... és az azóta omladozó épület mementója annak a pusztításnak, amit rendeztek itt a főváros peremkerületében... rendszerváltoztatás címén.

http://furaila.xfree.hu/259949

Ebben az iskolában kezdődött az a fajta negatív megkülönböztetés (diszkrimináció) ami miatt egész életemben el voltam zárva minden lehetőségtől, mihelyt kilógtam a sorból, amibe örökösen visszatuszkoltak.
És, ami miatt még dolgozó-koromtól napjainkig sem tudtam a jogaimmal élni... Mert, azok voltak ám, de minek!?

Folytatva a történetet, amikor Irénke néni még annak reményétől is igyekezett megfosztani, hogy érdemes-e egyáltalán bármit tenni és főleg, tanulni...
Olyan rosszat sejtettem, amikor Mayer Ferikét valósággal megsemmisítette, hogy amikor rám került a sor azon a bizonyos osztályfőnöki órán, nem is akartam fölállni. Irénke néni fölszólítás nélkül rám nézett azokkal a szép nagy szemivel és átható tekintetével. Én, mint egy hipnotizált mégis fölálltam, pedig tőlem meg sem kérdezte, hogy mi szeretnék lenni (megírtam a dolgozatban) máris közölte az ítélethez hasonló kinyilatkoztatást, hogy
- ,,Téged egy jó fogd-meg-munkásnak tudlak elképzelni. Vagy valamilyen szakmában, amelyikhez kell az erős fizikum.".

Már ettől eléggé el voltam keseredve, de amikor apuval is közöltem, hogy én bizony tanítónő akarok lenni, akkor ő valósággal leordította a fejemről a hajat.
- ,,Tanulj egy szakmát, azután ha már el tudod tartani magadat, azt csinálsz, amit akarsz. Akár tanulhatsz is!"
-

Szó sem lehetett tehát arról, hogy nappali gimnáziumba menjek, hanem szakmát kellett választanom. Én viszont képtelen voltam bármi másra még gondolni is...

(Folyt.köv.)

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
2014.03 2014. április 2014.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 23 db bejegyzés
e év: 64 db bejegyzés
Összes: 6816 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 6404
  • e Hónap: 29633
  • e Év: 168930
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Online Póker, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2010 TVN.HU Kft.