|
2014-01-01 07:23:28, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
(Részlet az azonos című könyvből)
,,...A hétköznapi életben egy senki voltam. Egy szégyellős, sovány, gyáva valaki. Mikor viszont felléptem a színpadra, és tömeg vett körül, egyszerűen elvesztettem az eszméletem. Nem tudom mi történt velem. Nem én voltam már. Fogalmam se volt, hogy mit fogok csinálni, nem tudtam többé kontrollálni magam, engedtem, hogy valami iszonyú mélységből törjön fel belőlem az a valami, ami ott toporzékolt a szívem mélyén, és amiről valójában én sem tudtam, hogy mi. És a többiek többnyire nem hagytak cserben. Remegve, reszketve, de általában végigcsinálták a bulikat. Buli után viszont rendszerint kiléptek a dologból. Aztán megszokták, hogy mikor velem beszélnek, az nem az az ember, aki a színpadon van. Tehát hiába ígértem meg mindent délután a kocsmában, azt mihelyt színpadra léptem el is felejtettem. Nem tehettem róla, ott egyszerűen transzba estem, önkívületbe kerültem, és nem is a földön voltam, félig valahol máshol. Fogalmam sincs hol!"(TVS)
Ebben a szövegben vastagítással kiemeltem azt a részt, amit már én is megtapasztaltam már több alkalommal. Ezt először tánc közben éreztem... Ha megszólal a rock'n roll, vagy hasonló, akkor nekem végem. Megszűnik minden körülöttem... Csak a tánc van és az az érzés, ami akkor átjárja a testemet, lelkemet. Még a vérem is ritmusra közlekedik az ereimben! Olyankor érzem, hogy én tényleg a rock-nemzedékhez tartozom, szőröstül-bőröstül! A hippik anarchikus világát is meg tudom érteni... és irigyeltem őket sokszor. A Hair c. filmben is bele voltam szeretve a hosszú hajú srácba és barátaiba.
Egyébként is, nekem a hosszú hajú férfiak tetszettek, mert az 1968 utáni- az 1970-es évek ifjúságának lázadására (a saját ifjúságomra) emlékeztettek. Ugyanakkor, szeretem a rendet magam körül. Főleg, a lelkit... Szeret(ném)em jól érezni magamat a bőrömben, de csak akkor, ha azok is jól vannak, akik körülvesznek...
TVS így írt erről:
,,... rendkívüli rendezettség szükséges, de olyan viszonyok, hogy mindenki élhesse saját életét, és ne kelljen megtagadnia magát.
Hogy legyenek már végre boldogok az emberek!
Hiszen ez az élet célja és értelme! Nem kell, hogy rajongjanak egymásért a különböző vallású, származású, fajú, nemzetiségű emberek, még az sem kell, hogy szeressék egymást. Egy dolog kell: a köztük levő problémák kiegyensúlyozott rendezése, belső és külső békéjük megteremtése."(TVS)
-.-.-
(Nnna ez az, ami nekem nagyon nem megy itt a ,,házi őrizetben"...)
Aztán, még akkor is ,,el voltam szállva", amikor tanítottam. Meg egyáltalán, ha gyerekek között lehetek, akkor csakis a legjobb jön ki belőlem.
Mint akit elvarázsolnak, olyan ,,eszményi" tudtam- tudok lenni. Nagyon szerettem... És, a mai napig, ha gyerekek társaságában vagyok, azonnal elmúlik minden depresszióm és elfelejtem összes bánatomat, de még a gondjaimat is... Akkor csakis az a másik kicsi EMBER van előttem... velem...
Ez olyan, mint amikor TVS írta nekem az első írásom elolvasása után, hogy:
,,Teljesen beleéltem magam az életébe, benne voltam, részt vettem benne, éreztem, mikor csókolták, mikor összebújt valakivel, VELEM, és éreztem a teste illatát, láttam a ruháját, kóstoltam a kaját, amit főzött a kollégáknak, akik felújították a lakást... mindent."(TVS)
Itt ismét kiemeltem vastagítással a velem-et, mert ezen van a hangsúly: a VELEM-levésen!
Persze, azt hiszem, hogy úgy általában szeretek együtt lenni az emberekkel...
Volt is egy időszaka az életemnek, amikor ezt is megtapasztalhattam. És ez a 2006-os évben kezdődött, méghozzá a Kossuth téri tüntetésekkel... Akkor, már sikerült nyugdíjaztatnom magamat. Igaz, az a havi összeg nem volt elég arra, hogy teljesen függetleníthessem magamat. Arra viszont elég volt, hogy már nem kellett mindenre pénzt kérni... Már könnyebben tudtam elszökdösni a programokra. Azt is megtapasztalhattam milyen színpadon lenni, és milyen érzés, amikor több-százan hallgatják, amit mondok. Egy népszínműben is kipróbálhattam magamat, a Böszödömben.
http://furaila.xfree.hu/80017
Ezt a szerző: Takács András - Gyurcsány Ferenc ,,Öszödi beszéd"-ét követően - írta... Aki akkor engem látott, hallott a színdarab-béli Gyurcsányt elítélő ügyésznő szerepében, azt mondta, hogy megrémült tőlem. Már tényleg kezdték félteni a srácot, aki Gyurcsányt alakította...! De ez egy másik történet...
Az íráshoz kapcsolódik az a fantasztikus élményem, amikor annyira belemerülök a TÉMÁBA, hogy valósággal ,,átmegyek túlélő üzemmódba". Ez azt jelenti, hogy se nem eszem, se nem iszom és aludni is csak azután, ha elkészülök egy résszel... Valahonnan kaphatom a sugallatot, vagy az ihletet, mert később, amikor idézni szeretnék valamelyik írásomból, alig hiszem el, hogy azt én írtam. Csak emlékszem, hogy megírtam a témát. De arra már nem nagyon, hogy hogyan.
Visszatérve erre a mostani, múltidéző történetre: ez egészen másról szól, mint amire TVS kapacitált engem.
Ez a kiszolgáltatottságról és az attól való szorongásról szól. Arról a méltánytalanságról, és az évtizedeken át tartó lelki terrorról... És, arról a fájdalomról, hogy meg kellett tanulni mindezzel együtt-élni, mert csak így lehetett, lehet túlélni.
Erről, pedig a Kertész Imre Sorstalanság c. Nobel-díjas magyar regény egyik részlete jut eszembe. Mégpedig az a rész, amikor a szerző- vagyis a regénybéli Köves György hazatér a koncentrációs táborból és felkeresi a rokonait, ismerőseit. Az egyik nagybácsikája azt tanácsolja neki, hogy ne nagyon emlegesse senkinek a lágert. Felejtse el!
Köves György, pedig fölháborodva mondja:
- ...hogyan felejteném el, amikor nekem egy éven keresztül minden nap tovább kellett lépni?
Nekem meg már évtizedek óta KELL tudni minden év, minden napjának, minden órájában tovább lépni! Igaz, én ,,csak" egy sajátlagos ,,házi őrizetben" tengetem mindennapjaimat. Ez nem egy láger, de azért mégis szeretném tudni az okát legalább, hogy miért?
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: kiegyensúlyozott, nyugdíjaztatnom, mindennapjaimat, megtapasztaltam, végigcsinálták, kipróbálhattam, vastagítással, emlékeztettek, elvarázsolnak, koncentrációs, tüntetésekkel, nagybácsikája, szorongásról, népszínműben, fölháborodva, rendezettség, kontrollálni, körülvesznek, elvesztettem, felújították, sorstalanság, fantasztikus, társaságában, megteremtése, nemzedékhez, elszökdösni, programokra, fájdalomról, depresszióm, rendszerint, felejtettem, kollégáknak, nemzetiségű, rajongjanak, önkívületbe, megtagadnia, azonos című, hétköznapi életben, senki voltam, szívem mélyén, többiek többnyire, földön voltam, szövegben vastagítással, rock-nemzedékhez tartozom, hippik anarchikus, hosszú hajú, 1968 utáni-, 1970-es évek, saját ifjúságomra, rendet magam, élet célja, különböző vallású, Takács András, Gyurcsány Ferenc, Kertész Imre Sorstalanság, Köves György, Bóna Mária Ilona,
|
|
Offline
