|
|
|
2007-07-25 14:47:14, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
SORSTALANSÁG
Nehéz olvasmány lesz, gondoltam magamban, amikor túl voltam az első két fejezeten.
Miért? Vetődik fel a jogos kérdés. A választ nehéz megfogalmazni.
Talán azért, mert Kertész Imre gondolatvilága, egész lelki habitusa pont ellentéte az enyémnek. (Mi emberek, köztük én is, könnyebben értjük meg a hozzánk hasonlót.)
De nemcsak ez nehezíti a mű olvasmányosságát, hanem a nyelvezete. Erről két dolog jut azon nyomban az eszembe.
1.) Kertész Imre valószínű először megírta németül a regényt - mert azt a nyelvet irodalmi módon ismeri. Majd azt lefordította magyarra. Így fordulhatott elő egy kézcsók ilyetén megfogalmazása: "...elvégezte kézcsókját rajta...". A magyar nyelvben a kis- és nagydolgát végzi az ember a klozeton, vagy a WC-n, vagy a toaletten... stb.
2.) De, valahogy olyan bántó kívülállóként kezdi a kamasz fiú visszaemlékezését, hogy az már a lelketlenség határát súrolja. Pl.: "...Mostohaanyám kinyitotta a táskáját, féltem, megint a zsebkendő miatt...". "...Azután többen engem is megöleltek, és szájak tapadós nyomát éreztem az arcomon..."
1.
Apja családi búcsúztatását a munkaszolgálatba vonulása előtt, családi összejövetel előzte meg. A rokonok megérkezésekor, mindenkiről külön-külön rövid és nagyon találó leírást készít. Az egész nagyon képszerű életképben jelenik meg a regényben.
Csak őt nem értem..., vagyis, ahogy viszonyul mindenkihez. Pl.: "...S akkor én is búcsút vettem apámtól. ...Anyámat is megemlítette: úgy vélte, ő most talán megpróbál majd engem magához csábítani hazulról ... Ők ketten ugyanis sokáig tusakodtak egymással a birtoklásom ügyében..." Édesapja, miközben elbúcsúzik fiától, rábízza mostohaanyját és az üzletet is a tizenöt éves fiúra. Ez akkora bizalom megelőlegezését jelenti, amekkorára csak rendkívüli élethelyzetekben lehet szükség. Olyan felemelően teszi ezt az édesapja, hogy nem is értem a fiú közönyét.*
Azt, ahogy a fiú búcsúzkodó apja érzelemnyilvánítását fogadja: "...A következő percben azonban egyszerre csak a karjai közt találtam magam, s a szorítása váratlanul és valahogy fölkészületlenül ért...Nem tudom, ettől eredtek-e meg a könnyeim, ... mert mostohaanyám legelső, reggeli figyelmeztetése óta készültem rá valahogyan, hogy ebben a bizonyos pillanatban föltétlenül el kell hogy eredjenek: de bármiért is, mégiscsak jó, hogy így történt, s úgy éreztem, apámnak is jólesett, hogy láthatta."
Talán egy olyan lelki folyamatról van itt szó, amit a pedagógia-pszichológiában ellenazonosulásnak neveznek? Hiszen meg kellett keményíteni ennek a fiúnak a szívét-lelkét ahhoz, hogy a sárga csillaggal a mellén jöjjön-menjen Budapest utcáin. És vásároljon olyan péktől, aki "...a kenyeret mérte. Nem is felelt a köszönésemre, mivel a környéken köztudott dolog róla, hogy nem szíveli a zsidókat. Ezért is lökött oda pár dekával kevesebb kenyeret...abban a percben egyszerre meg is értettem a gondolatmenete igazságát, amiért nem is lehet szívelnie a zsidókat: akkor ugyanis az a kellemetlen érzése lehetne, hogy becsapja őket. Így azonban a meggyőződése szerint jár el, s egy eszme igazsága kormányozza cselekvését, ami már viszont - beláttam - egészen másvalami lehet persze."
Egyébként, gyakran fejezi be a mondatait így: "persze", "természetesen", "gondolom", "mint rendesen". Érdekes, mert ezzel a stílussal nem találkoztam eddigi olvasmányaim során. Lehet, hogy ettől "kertészies", vagyis egyedi, csakis rá jellemző?
2.
A második részben megtudhatjuk, hogy két hónap telt el apja elbúcsúztatása óta és, hogy azóta "... magam is dolgozni tartozom." Munkahelye, a csepeli "Shell Kőolajfinomító Művek". A hadiüzem parancsnokának pecsétjével ellátott igazolványt kapott, mellyel átléphette a csepeli "vámhatárt". Kőművesek mellett segédkezhetett, tizennyolcad magával, hasonlóan tizenöt év körüli fiúkkal.
Itt, ismét az következik, ahogy népes családja fogadta a "hadiszükségű hasznot hajtok a gyáriparban..." tényét. Érzékletes leírása következik annak, ahogy mostohaanyja nővére sopánkodott a dolog fölött: "...könnybe lábadó szemmel kérdezte: ezért jártam-e gimnáziumba?" Vagy, ahogy Isten-hívő Lajos bácsi atyáskodó intelmét - "...ne feledjem, hogy a munkahelyen nem csupán magamat, hanem a "zsidók egész közösségét" is képviselem,..." - fogadta. "De hát beláttam, persze igaza lehet."
A racionálisabb rokon, "Vili bácsi meg arról biztosított: most már amúgy is csak "egy rövid, átmeneti időszakot" kell még valahogy kihúznunk,..." írja Kertész Imre.
Amiért életbe lépett egy olyan intézkedés, miszerint mostohaanyja "...nem űzhet kereskedést, akinek nem tiszta a vére.", egy Sűtő úr nevezetű embernek átjátszották az üzletet, aki minden héten "...pontos volt, és takaros összeget számlált az asztalunkra, úgy láttam." Sütő úrnak "feszélyezett volt az arca", miközben "Egy csomagot vett ki az irattáskájából." ... "Gyanítom, a feketepiacról hozhatta, talán mert ... zsidó személyeknek ezentúl kisebb adagokkal kell beérniök az élelemellátás területén."
Ebben a részben megismerhetjük édesanyját, mert leírja találkozásukat, beszélgetésüket. "...mert őszerinte meg egyedül csakis az én akaratom a fontos, meg az, hogy szeretem-e őt. Mondtam neki: hogyne szeretném! De anyám elmagyarázta, szeretni annyit tesz, hogy "ragaszkodunk valakihez", márpedig ő úgy látja, mostohaanyámhoz ragaszkodom. Próbáltam vele megértetni, tévesen látja, hisz elvégre nem én ragaszkodom hozzá, hanem, mint ő is tudja, apám döntött rólam így..."
Hosszasan leírja, milyen módon reagált a család minden tagja a csepeli munkára. Mindenki ellátta - a közlekedéshez a legmegfelelőbb útvonal elmagyarázásával is - jó tanáccsal ezzel kapcsolatban.
A 42. oldalon olvashatunk az első csók élményéről. "Langyos, nedves, némileg tapadós érintés elmosódott élménye maradt meg bennem." Annamária ugyanis a légiriadó alatt, a légópincében rémületében a fiúba kapaszkodott. Másnap, a lépcsőházban újra találkoztak és "...akkor tanultam meg tőle, miképpen tehetjük maradandóbb emlékezetűvé az élményt, annak révén, hogy a nyelvünket is hozzájuttatjuk ilyenkor egy bizonyos szerephez." Érdekesen alakul Annamáriával a kapcsolata. Annamária egy házban lakott vele, az emeleten nagybácsikájánál, Steineréknél, mert válófélben voltak a szülei. Azelőtt nevelőintézetben volt.
Steiner bácsiék fölött laktak Fleismannék két hasonló korú lányukkal. A családok is és gyermekeik is barátságban éltek a házban. Annamária barátnőihez, a Fleismann-nővérekhez hívta főhősünket römizni. Egy alkalommal, amikor a nagyobbik nővérnek nem volt kedve kártyázni, mert nagyon bántotta, hogy amióta a sárga csillagot viseli, az emberek gyűlölik őt. "Szerette volna megtudni: mi hogyan állunk a magunk különbözőségével, s kérdezte, mi vajon büszkék vagyunk rá, vagy hogy inkább szégyeljük-e." Amiért főhősünk "...bosszantónak" érezte a témát, "azonkívül szerettem is volna én győzni a vitában, természetesen..." példaképpen elmesélte a koldus és királyfi történetét. "Mondtam a lánynak, próbálja magáról is elképzelni a dolgot." A hatás meglepte, mert a lány sírva fakadt. Ezzel az érzelem-nyilvánítással tejesen összezavarta a serdülő ifjú érzéseit. Próbálta megnyugtatni, "De ő elkeseredetten s mindegyre elcsukló hangon olyasfélét kiáltott, hogyha a magunk tulajdonságának semmi része benne, akkor mindez csak puszta véletlenség...és az egésznek semmi értelme...ez olyan gondolat, amit őszerinte nem lehet elviselni..." Közben Annamária és a másik lány nem vett részt a vitában. Annamária az ősi Nő szerepében azonmód megbántódott, mert ösztönével megérezte, hogy a fiú intellektuális érdeklődését egy másik lány kötötte le. Máris kialakulóban - az első szerelemmel - az első szerelmi háromszög. Állítólag "mindig a "NŐ" választ". Választ és birtokolva kizárólagosságra törekszik...
3.
Még a nyár folyamán, egyik reggel, munkába menet, a Csepel szigetére vezető úton rendőr állította meg a munkásokkal tömött buszt. Amint elhangzott a rendőri fölszólítás, hogy: "amennyiben tartózkodik a kocsin zsidó utas, szálljon le", "Köves György, előképzős ifjú" is leszállt, gondolván: csak a papírosokat ellenőrzik. Gyanútlanul felmutatta a vámhatár átlépését engedélyező igazolványt. Meglepve tapasztalta, hogy ennek ellenére nem engedték visszaszállni a buszra. Mihelyt a busz kiment a megállóból, előjöttek a töltésoldal mögül azok a fiatalok, akiket az előző járműről szállított le a rendőr.
Ismét érzékletes - külső- belső tulajdonságok leírásával - bemutatása következik azoknak a fiataloknak, akikkel együtt dolgozott az olajfinomítóban és szintén zsidó származásuk miatt sorban le kellett szállniuk a munkába menő buszról. Amikor mind együtt voltak, a rendőr megkérdezte: "Most mihez kezdjek magukkal?" Köves György úgy látta, hogy "Gondterheltnek látszott, s az volt valahogy az érzésem, tulajdonképpen ő is csak oly kevéssé volt fölkészülve miránk, mint mi őrá." Végül egy kopottas, magában álló, földszintes építményhez vezette őket. Ez volt a vámház épülete. Ezután a rendőr telefonált valahova és magukra hagyta a fiúkat. Amikor elment, odakintről bezárta az ajtót. Ezt nem is bánták különösebben, mert: "...kellemesebb itt a hűsön, mint a munkában verítékezni." - írja Kertész Imre. Miközben a fiúk olyan játékkal, énekeléssel töltötték az időt, ami elvárható volt "ilyen értelmes gyerekektől", újabb, felnőtt korú embereket gyűjtött be a rendőr.
Hiába próbálta azonban megfejteni a rendőr eljárásának az okát... Ez a "késleltető" leírása az eseményeknek, fokozza az olvasó kíváncsiságát.
Addig is, míg megismerjük az események ok-okozati összefüggését, emberi sorsokat, típusokat ismerhetünk meg. Ismételten, olyan érzékletesen írja le külső, belső tulajdonságaikat, hogy könnyű magunk elé képzelni a szereplőket. Például, az egyik "utasról", sárga vihar kabátban, aki keresztbe vetett lábbal könyvet olvasott, így ír: "...borostás arcában két mély, rosszkedvűen ható redő közti, éles vonású szájjal...". A másikról, aki "szakértőnek" mondta magát ezt írja: "Egy jó külsejű, valamelyest már korosabb, ezüsthalántékú és kopasz fejtetős emberre már mindjárt az érkeztekor - úgy jó délelőtt tájban - fölfigyeltem: igen méltatlankodott ugyanis, miközben a rendőr betessékelte.""...úgy néztem, nagyjából-egészében a miénkéhez hasonlíthatott a felfogása, annyi eltéréssel, hogy őt inkább sérteni látszott a föltartóztatása. Megfigyeltem, hogy a rendőrről mindig csak lekicsinylően, s egy bizonyos semmibevevéssel nyilatkozott."
Egy másik emberről - történetével megismertetve, így ír többek között: "...szomorú, csapdába esett rágcsálóhoz hasonlított kissé.". Nem fukarkodik a hasonlatokkal egy "fókaarcú ember" leírásakor sem. "...végül is csak kívülről matatott, futkosott és kaparászott egy ideig a melle táján a keze, ritkás szőrzetű nagy pók, vagy még inkább amolyan kisebb tengeri szörny módján,..." A másik ember megvesztegetésekor kotorásznak így a pénz után, a mellényzsebük táján az emberek. A tengeri szörny-hasonlat azért vetődhetett föl a fiúban (az íróban), mert valószínű ez a magatartás ellenszenves volt számára.
Amint eltelt a nap nagyobbik fele, úgy négy óra tájban, hármas sorokba rendeződve, mindenütt a kocsiúton - olyan utcákon utakon, amelyeket nem nagyon ismert György - meneteltek a külvároson keresztül. Minden nagyobb útkereszteződésnél újabb, sárga csillagos emberekből álló csoportokat és az őket kísérő egy-két rendőrt csatlakoztattak a menethez. Már olyan nagy volt a menetoszlop, hogy az egyik nagy forgalmú úton villamos ékelődött a menetbe. Kihasználva a helyzetet, a villamos takarásában aztán a sárga vihar kabátos "utas" - egy hosszú szökkenéssel - kivált a mentből és eltűnt a forgatagban. Őt, még "egy-két vállalkozó" nekiiramodva követte. Ezt látva, György "jókedvű meglepődést" érzett és még volt ideje végiggondolni, hogy kövesse-e, vagy sem őket. Mire a "becsület érzése bizonyult" benne erősebbnek, a rendőrök intézkedtek és a sor ismét összezárult.
Hamarosan elérkeztek egy szürke kaszárnya-szerű épülethez, ahol a rendőrök helyét a menet vezetésében csendőrök vették át. Egy magas, szép arcú, lovaglópálcás, választékos külsejű ember - hozzá nem méltó, recsegő hangon megparancsolta, hogy a holnapi vizsgálatig zárják "az egész zsidó bandát" a lóistállóba éjszakára. A parancsot követő kavalkádban, zavarodottságában kitört a fiún a kényszernevetés, mert "átsuhant" képzetében, hogy milyen arcot vághat majd mostohaanyja, ha este hiába számít rá a vacsorával.
4.
A negyedik részt már a Németországba vezető út leírásával kezdi. A szomjúság fokozatairól folyik a társalgás, meg arról, hogy a "Zsidótanács" szerint előbb-utóbb mindenkit Németországba telepítenek a téglagyárból. Ugyanis a kaszárnyából ("Andrássy csendőrlaktanyából") a "Budakalászi Téglagyárba" kerültek. Itt már minden zugot "dugig találtunk emberekkel" - írja. Voltak köztük nők, gyermekek, öregek.
Úgy gondolták sokan: "...az önként vállalkozó legelsőknek jobb hely, továbbá az a kedvezés is jut osztályrészül, hogy mindössze hatvanával utazhatnak egy kocsiban,..."
Az ott töltött öt napból arra emlékszik, hogy a fiúk - "Rozi", a "Selyemfiú", a "Bőrdíszműves", a dohányzó fiú, Moskovics s valamennyien ott voltak körülötte. Innen üzeneteket, leveleket lehetett kijuttatni a kerítés túloldalán őrködő rendőrökön keresztül. "...még szökés terén is nyílt a révükön egy-egy..." lehetőség. Erről jutott eszébe, hogy az ő rendőrük "becsületes volt", mert a fókaarcú embert többször látta a gyárudvarban.
Belül azonban csendőrök "vigyázták" őket. A vizsgálat délelőttjén főhősünknek is a csendőrök elé kellett rakni minden "kincsét" (órát, bicskát, pénzt, minden egyebet). Még meg is motozták tetőtől talpig.
A Németországba-menetel ellen nem volt semmi kifogása, mert a gimnáziumban németül is tanult és úgy érezte ennek végre hasznát veheti majd, meg aztán azt hitte, hogy "az itteninél értelmesebb és kedvemre valóbb életmódot remélhetek..." "S igazat szólva, ha az utóbbi napok egynémely eseményére ... az igazságra gondoltam, a hazám szeretete se igen marasztott...". Volt, aki - "...mint egykor Lajos bácsi, azt tartotta, hogy "elhagytuk az Urat", s ez a magyarázata a bennünket sújtó csapásoknak ... S így tehát ... hinnünk kell az Ő végső irgalmának eljövetelében..., mert "...reményt egyedül csak a hitből meríthetünk..."
A "balszerencsés embert" is viszontlátta, hol az egyik csoportnál, hol a másiknál, amint véraláfutásos(?) szemmel, kezét tördelve tudakolta, hogy szintén utaznak-e?
A téglagyári napok alatt egy másik vámházbeli ismerőst, a "Szakértőt" is egész embergyűrű faggatta véleményéről. Neki - "egy német tiszttel volt módjában beszélnie." Igen felháborodottnak látszott, mert hiába bizonygatta a csendőrparancsnokságon, hogy a "hadiüzeme... s a gyártás vezetése őnélküle elképzelhetetlen", mert mégis "megfosztották" minden, erről szóló okmányoktól. A német tiszt azonban meghallgatta, hogy mérnök és "perfekt német" "...dolgozni szeretnék" - mondta. Válaszul a tiszt azt mondta: "iratkozzon föl a többi közé". Ezt olyan "józannak, mérsékeltnek és minden tekintetben kifogástalan" modorúnak találta, hogy ellentétbe állította a csendőrök "otrombaságával".
Nem lehet azon csodálkozni, hogy főhősünk: Köves György, előképzős ifjú, sokadmagával, önként jelentkezett a német útra - gondolván: "... - a németek tiszta, becsületes, rend-, pontosság- és dologszerető emberek, akik másoknál is megbecsülik, ha ugyanezekkel a jellemvonásokkal találkoznak...".
A fiúkkal egy vagonba került, hatvanad magával, meg a karszalagos emberekkel és az útravaló rakománnyal. Kora reggel, "ragyogó nyáridőben" indult el a vonat. Itt részletes leírása következik a hosszú út kényelmetlenségeinek és annak, ki hogyan viszonyult a mostoha körülményekhez. Több napi, sok vesztegléssel elérkeztek a magyar határhoz. A csendőr, bevilágítva a vagonba kérte, hogy adják át a még náluk maradt értékeiket, mondván: "Ahová ti mentek...ott többé már nem lesz szükségetek értékekre..." Az útitársak közül, valaki vízért cserébe ezt meg is tette volna. A csere azonban nem jött létre és a csendőr azt mondta: "Büdös zsidók, még a legszentebb kérdésből is üzletet csinálnátok! ... Akkor dögöljetek csak szomjan!" Ez be is következett, mert a második napot követően elterjedt a híre, hogy a mögöttük lévő vagonban szomjan halt egy "öregasszony".
A negyedik napon megérkeztek Auschwitz-Birkenauba. Álmában érte "a szirénák esztelen visongása". Amint kinézhetett a szűk kis ablakon, szépséges, nyári- mezőillatú hajnalpirkadást látott és érzett. Ennek leírása olyan, hogy eszembe jutottak azok, az 1943 húsvétján készült fényképek, melyeken "Anyuka", mint boldogan mosolygó, ifjú kismama, szépen domborodó hassal, keresztlányát(?) tartja a pólyában a virágba borult gyümölcsfák előtt.
A mai ismereteinkkel - a háborúról - annyira valószínűtlen, hogy a természet minden pompájával elhalmozta az arra teljességgel méltatlannak bizonyuló, a háborús pusztításban tobzódó embereket is.
Az áldozatul kiszemeltek, - mint főhősünk és útitársai - gyanútlanul "...máris szedelőzködni, gombolkozni, némelyek, kivált a nők között, hevenyészve tisztálkodni, szépítkezni, fésülködni kezdtek."
SORSÜLDÖZÖTTSÉG
* (Erről eszembe jut TIBORCA c. életregényemnek az a fejezete, amikor 1990-ben jajveszékelve szétszaggattam a ruhámat magamon és kisöpörtem a szekrényből, majd megtapostam írásaimat. "Nándi" (Miklóska) akkor tizenhárom éves volt. Ő, akkor felnőtt(!) férfiként - koravénen - reagált, mert erősen leszorította az önmagamat ütlegelő kezemet. Addig tartott így, míg ki nem ment belőlem a szörnyű, önpusztító indulat.
Az is egy rendkívüli, ma már szintén történelminek számító, rendszerváltozás nevezetű korszaka volt életünknek. Ezt a rendkívüli korszakot megelőzte olyan negyvenhat év, melyben az emberi méltóságomtól fosztottak meg folyamatosan. Nekem is egy láthatatlan bélyeggel, - amit nem kívül kellett hordanom a ruhámon (mint a regénybéli "Köves György"-nek és sorstársainak a sárga csillagot) hanem beleégve a lelkembe - kellett felnőnöm. Az én tragédiám az: a mai napig nem tudom, hogy miért nem ismerhettem meg a rokonaimat, a családom múltját, egész viszonyrendszerét, ami miatt - állítólag nekem bűnhődnöm kell!? Ami miatt még 1998-ban is a "Tiltom"-listán lévőkkel szembeni negatív diszkriminációt kellett elszenvednem a főiskolán (JPT FEEFI művelődésszervező szak) Agárdi Péter "professzor úr"-tól a kultúraközvetítés elmélete c. szigorlaton? MIÉRT? Miért, hiszen rendszerváltozás van? Tettem fel és teszem fel azóta is a kérdést kompetenséknek, de választ senkitől nem kapok! Azért viselkedtem és viselkedek olyan kétségbe esetten, mert nekem ugyanis nem volt családom, mert tőlem - a születésem pillanatától, 1946-tól - elvették az édesanyámat, édesapámat, miután mindenükből kiforgatták, kifosztották őket! Még a szabadságuktól is megfosztva tengethették életüket, átengedve gyermeküket a HATALMAT KISZOLGÁLÓKNAK! Nem volt átjátszható üzletem..., aki, vagy ami valaha is megerősíthetett volna emberi méltóságomban. Nekem az intellektualitásomon kívül soha nem volt semmim és ezzel, a szellemi tőkének hitt valamivel próbáltam társadalmi elfogadhatóságomat megalapozni - legalább a rendszerváltozásban! Ezt utasította vissza 1990-ben az MDF-es képviselőjelölt: dr. Vizy Béla. Mondván: ,,...maguknak ott vannak a baloldali pártok!".
- ,,Csakhogy, ez a munkásság - akihez én is tartozom - nem az a munkásság, amelyik megvalósította a proletárdiktatúrát, hanem az, amelyiken megvalósult az!"
Válaszoltam és mondom mindenkinek, akiről feltételezem, hogy megérti - tizenhat éve mindhiába! Kertész Imre hőse, - aki ő maga - legalább tudta, hogy zsidó származása miatt kellett elszenvednie a gettóban és a lágerben egy éven keresztül a sok, emberhez méltatlan élethelyzetet... Nekem 60 évről kellene elszámolnom gyermekeimnek, akik ehhez az élethez asszisztálva és ezt átörökölve nőttek föl, úgy látszik koravénen...)
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: rendszerváltozás, különbözőségével, tulajdonságaikat, elmagyarázásával, felháborodottnak, jellemvonásokkal, olvasmányosságát, elképzelhetetlen, munkaszolgálatba, élethelyzetekben, kizárólagosságra, fölkészületlenül, nagybácsikájánál, nevelőintézetben, megerősíthetett, föltartóztatása, tulajdonságának, kényszernevetés, semmibevevéssel, mostohaanyámhoz, megelőlegezését, méltatlankodott, beszélgetésüket, olajfinomítóban, csatlakoztattak, életregényemnek, sorsüldözöttség, diszkriminációt, figyelmeztetése, pszichológiában, hajnalpirkadást, képviselőjelölt, szabadságuktól, gondterheltnek, kiszolgálóknak, találkozásukat, jogos kérdés, választ nehéz, hozzánk hasonlót, nyelvet irodalmi, kézcsók ilyetén, magyar nyelvben, lelketlenség határát, zsebkendő miatt, munkaszolgálatba vonulása, rokonok megérkezésekor, egész nagyon, birtoklásom ügyében, tizenöt éves, következő percben, karjai közt, szorítása váratlanul, Kertész Imre, Shell Kőolajfinomító Művek, Isten-hívő Lajos, Közben Annamária, Köves György, Budakalászi Téglagyárba, Agárdi Péter, HATALMAT KISZOLGÁLÓKNAK, Vizy Béla, Bóna Mária Ilona,
|
|
|
|
|
|
| jogos kérdés, választ nehéz, hozzánk hasonlót, nyelvet irodalmi, kézcsók ilyetén, magyar nyelvben, lelketlenség határát, zsebkendő miatt, munkaszolgálatba vonulása, rokonok megérkezésekor, egész nagyon, birtoklásom ügyében, tizenöt éves, következő percben, karjai közt, szorítása váratlanul, bizonyos pillanatban, olyan lelki, szívét-lelkét ahhoz, sárga csillaggal, mellén jöjjön-menjen, kenyeret mérte, környéken köztudott, percben egyszerre, gondolatmenete igazságát, meggyőződése szerint, eszme igazsága, második részben, hadiüzem parancsnokának, dolog fölött, racionálisabb rokon, olyan intézkedés, csomagot vett, feketepiacról hozhatta, élelemellátás területén, részben megismerhetjük, család minden, csepeli munkára, legmegfelelőbb útvonal, első csók, légiriadó alatt, légópincében rémületében, fiúba kapaszkodott, lépcsőházban újra, bizonyos szerephez, házban lakott, emeleten nagybácsikájánál, nagyobbik nővérnek, sárga csillagot, emberek gyűlölik, magunk különbözőségével, hatás meglepte, lány sírva, serdülő ifjú, magunk tulajdonságának, egésznek semmi, másik lány, első szerelemmel, első szerelmi, nyár folyamán, munkásokkal tömött, rendőri fölszólítás, kocsin zsidó, papírosokat ellenőrzik, vámhatár átlépését, busz kiment, töltésoldal mögül, előző járműről, munkába menő, rendőr megkérdezte, volt valahogy, vámház épülete, rendőr telefonált, munkában verítékezni, fiúk olyan, rendőr eljárásának, olvasó kíváncsiságát, események ok-okozati, rendőr betessékelte, miénkéhez hasonlíthatott, rendőrről mindig, bizonyos semmibevevéssel, másik emberről, melle táján, másik ember, pénz után, mellényzsebük táján, tengeri szörny-hasonlat, magatartás ellenszenves, külvároson keresztül, őket kísérő, egyik nagy, villamos takarásában, sárga vihar, hosszú szökkenéssel, rendőrök intézkedtek, szürke kaszárnya-szerű, rendőrök helyét, menet vezetésében, holnapi vizsgálatig, egész zsidó, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 213
- e Hét: 7211
- e Hónap: 8158
- e Év: 44099
|
|
|
Offline
