Regisztráció  Belépés
illike.blog.xfree.hu
Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkod... K. I.
1960.08.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Szeretnék valamit elmondani
  2017-11-18 22:55:11, szombat
 
 

"Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét, és azt mondtam:

-Szeretnék valamit elmondani..."

Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében...

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam...

-"El akarok váln..." hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte:

-Miért?

Kikerültem a kérdést... Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Jane-t szeretem, nem őt.
Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!
Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át...

Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Jane-t szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam.
Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.
Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges.

Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.
Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.
Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk.
A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig...

A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele...

A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.
Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét.

A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu, itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján.
De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót, és azt mondtam neki, Sajnálom, Jane, nem akarok elválni.

Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat... Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom, Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.
Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre, és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam, és azt írtam,

"...minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ..."

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan.

A feleségem hónapokig harcolt a rákkal, és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni, és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végigvisszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.

Életetek apró részletei számítanak igazán egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy, és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek...

 
 
0 komment , kategória:  Szeretnék valamit elmondani  
Mielőtt bármit mondasz..
  2017-11-12 18:49:30, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A cirkusz
  2017-11-11 23:19:27, szombat
 
 

Egyszer, még kamasz koromban apámmal cirkuszjegyért álltunk sorba. Végül már csak egyetlen család volt köztünk és a pénztárablak között. Az a család mély benyomást tett rám.

Nyolc gyerek szorongott a sorban, egyik sem látszott többnek tizenkét évesnél. Lerítt róluk, hogy nem dúskálnak anyagi javakban. A ruhájuk olcsó, de tiszta. Jól nevelten vártak a sorukra, kettesével kézen fogva álltak a szüleik mögött. Izgatottan suttogtak a bohócokról, elefántok és más, aznap este műsorra kerülő látványosságokról. Érezhetően soha nem jártak még cirkuszban. Ez az este fiatal életük fénypontjának ígérkezett. Az apa meg az anya vezette a kis csapatott, keblük kidagadt a büszkeségtől. Az asszony fogta férje kezét, felnézve rá, mintha azt mondaná: ,,Te vagy az én ezüstpáncélos lovagom." A férfi mosolyogva sütkérezett a dicsfényben, a tekintete visszatükrözte felesége néma lelkesedését. A pénztárosnő megkérdezte, hány jegyet kérnek:

- Nyolc gyerek és két felnőtt jegyet legyen szíves -húzta ki magát peckesen az apa -, hogy elvihessem cirkuszba az egész családomat!

A jegyár hallatán az asszony eleresztette a férje kezét, lesütötte tekintetét, a férfi ajka remegni kezdett.

-Mennyit mondott? - hajlott kissé közelebb. A pénztárosnő megismételte az összeget. Nem volt náluk annyi. Hogyan közölhette volna az apa nyolc csemetéjével, hogy nincs elég pénze a cirkuszra? A körülmények láttán apám a zsebébe nyúlt, előhúzott egy húszdollárost, és leejtette a földre. Tudni kell, hogy semmiféle értelemben sem számítottunk tehetősnek! Lehajolt, felvette a bankjegyet, és megkocogtatta a férfi vállát:

- Elnézést, uram, ez a zsebéből esett ki. A férfi pontosan tudta, mi történt. Eszébe se jutott volna kérni, az önkéntes segítséget mégis elfogadta kétségbeejtően szorult helyzetében. Mélyen apám szemébe nézet, két kezébe fogta apám jobbját, megmarkolta a húszast, s egy könnycsepp gördült le az arcán:

- Köszönöm, kedves uram. Ez rengeteget jelent nekünk.

Visszaballagtunk az autónkhoz és hazahajtottunk. Aznap este számunkra elmaradt a cirkusz, mégsem éreztük úgy, hogy lemaradtunk volna valamiről.
Tanuljon meg az ember a maradandóra nézni a változóban, és mulandóban, tanulja meg, hogy nem azért van, hogy fizikait alkosson, hanem, hogy lelkileg alakuljon.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egy bölcs indián asszony
  2017-11-07 21:29:04, kedd
 
 

"Egy bölcs indián asszony, amikor a hegyekben járt, egy folyóban
talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy vándorral,
aki éhes volt, így hát a bölcs indián asszony kinyitotta a csomagját,
és megosztotta ennivalóját az ismeretlennel.

Az éhes ember meglátta a drágakövet az indián asszonynál, és kérte őt,
hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ.

A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő
olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget
szenvednie.


Ám néhány nappal később a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és
visszaadta neki a követ. ,,Gondolkodtam..."- szólalt meg.

,,Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben,
hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.
Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 4 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 1825 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 79
  • e Hét: 2336
  • e Hónap: 10675
  • e Év: 124915
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.