|
2017-05-20 19:36:22, szombat
|
| |
| |
A két természet
Tudnunk kell, hogy minden keresztyénnek két természete van (Róm 7,14-25). Az egyik a régi, gonosz, romlott természet, amellyel született. A másik az új, tiszta, szent természet, amelyet a megtéréskor kapott meg. Nevezhetjük az egyiket ádámi természetnek, a másikat pedig krisztusi természetnek. Egy keresztyén így fogalmazta ezt meg: ,,A bűnt elvették a szívemből, de a nagyapám még ott van a csontjaimban."
A régi természet teljesen rossz. Pál tapasztalata a miénk is, amikor azt mondja: ,,Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó..." (Róm 7,18) Ezért nem szabad semmi jót keresnünk a régi természetünkben, és sose lepődjünk meg, vagy ne legyünk csalódottak, ha nem találunk benne jót. Nem csupán teljesen rossz; javíthatatlanul rossz! Nem jobb egy hosszú, szent élet után sem, mint amilyen volt az élet kezdetén. Valójában Isten nem foglalkozik a régi természet megjavításával. Elítélte azt a Golgota keresztjén, és azt akarja, hogy halottak legyünk a próbálkozásaival szemben, amikor az életünket akarja irányítani.
Pál egy holttesthez hasonlította a régi természetet, ami a hátára lett kötözve. (A holttest nyilvánvalóan bomlik és bűzlik.) Vele volt, bármerre ment, és arra késztette őt, hogy gyötrelmesen felkiáltson: ,,Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?" (Róm 7,24)
Az új természet Krisztus élete, ezért teljesen jó, és csak jóra képes. Tiszta, nemes, tisztességes, kedves és igaz. Minden gondolata, vágya, motivációja és cselekedete krisztusi.
Nem meglepő, hogy két ilyen ellentétes természet állandó harcban van egymással. (Nemigen tudnak békében élni egymással, ugye?) Ez a konfliktus a megtéréskor kezdődik. Az új hívő egy belső küzdelmet tapasztal, amelyet korábban soha nem érzett. A régi természet igyekszik lehúzni őt, mint a gravitáció törvénye, miközben az új természet fel akarja őt emelni a szentség felsőbb szintjeire. A harc olyan heves, hogy a hívő gyakran kísértést érez a kétkedésre az üdvösségében. De nem szabad kételkednie! Maga az a tény, hogy dúl benne ez a konfliktus, annak a jele, hogy üdvössége van. Nem érezné ezt, ha nem lenne benne két természet.
A két természet konfliktusa Rebeka tapasztalatához hasonlítható, amikor érezte, hogy ikermagzatai küzdenek a méhében, és így kiáltott: ,,Miért vagyok én így?" (Károli-ford.) Ami Rebeka méhében történt, az történik Isten minden igaz gyermekének a szívében, akik Istennel igyekeznek előre haladni:
Amikor tudatában vagyunk a Szentlélek jelenlétének, annak is tudatában leszünk, hogy az áruló is ott van bent. Ezért a fiatal keresztyén hajlamos felkiáltani: ,,Miért vagyok így?" Az idősebb ,,testvér", a test akarja, hogy így legyen. Az ifjabb ,,testvér", a Lélek csendes és nyugodt, látszólag képtelen érvényesülni. De a mi esetünkben, és Rebeka gyermekeinek esetében is, az idősebb szolgál a fiatalabbnak. Mert Isten azokra ígért áldást, akik a Lélekből származnak, és sosem azokra, akik testből. (Barnhouse)
A küzdelem, ami a megtéréskor kezdődött, egész életen át folytatódik. Olyan harc ez, amelytől nincs eltávozás csak a halálon vagy az elragadtatáson keresztül. De a jó hír az, hogy meg fogunk szabadulni a régi természettől abban a pillanatban, amikor meglátjuk a Megváltót, mert Őt meglátni azt jelenti, olyanná lenni, mint Ő.
Fontos felismernünk, hogy Isten minden gyermeke küzd ezzel a problémával. Pál emlékeztet arra, hogy semmilyen kísértés nem érhet bennünket csak ami legyőzhető az ember számára (1Kor 10,13).
A fiatal emberek, akik az ifjúkor vágyaival küzdenek, hajlamosak azt hinni, hogy az idősebb emberek, a prédikátorok vagy misszionáriusok mentesek a sötét szenvedélyektől és erős kísértésektől. Nem így van! Ahogy Rebekának két magzat küzdött a méhében (1Móz 25,22-23), úgy minden hívőben két természet küzd egymással.
A régi természet azzal táplálkozik, ami tisztátalan, míg az új természet arra éhes, ami tiszta és szent.
Olyanok, mint a holló és a galamb, amiket Noé bocsátott ki a bárkából. A tisztátalan holló sodródó tetemekkel és szeméttel táplálkozott. De a galamb visszatért a bárkához mindaddig, amíg nem talált egy tiszta helyet, ahol leszállhat és ehet (1Móz 8,6-12). A régi természet tehát szeret hollywoodi vágyakon és tévészennyen táplálkozni. De az új természet Isten Igéjének igaz tejét szereti. Ennek fontossága abban a tényben rejlik, hogy amelyik természetet tápláljuk, az a természet fog győzni. Egy ember panaszkodott arra, hogy a kutyái mindig verekszenek. A barátja megkérdezte: ,,Melyik kutya győz?" Ő így felelt: ,,Amelyiknek azt mondom: Teperd le!" Így kell bánni a két természettel is. Amelyiknek azt mondjuk, ,,teperd le", az fog győzni. Ezt mutatja be a kakukk példája. Ez a madár egy másik madár fészkébe rakja a tojását, és azzal költeti ki annak a tojásaival együtt. Amikor az anyamadár élelmet hoz a fészekbe, nyitott csőrök várnak rá. Minden attól függ, melyik fióka kapja meg a táplálékot. Ha a fiatal kakukknak sikerül megszerezni, hamarosan kilöki a fészekből a többi fiókát. Így van a mi életünk fészkében is.
William MacDonald |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
Címkék: próbálkozásaival, szenvedélyektől, természetünkben, misszionáriusok, tapasztalatához, javíthatatlanul, elragadtatáson, megjavításával, kísértésektől, nyilvánvalóan, keresztyénnek, tévészennyen, természettel, ikermagzatai, tisztességes, felismernünk, csontjaimban, természetnek, üdvösségében, hasonlítható, tapasztalata, fiatalabbnak, táplálkozott, érvényesülni, gyötrelmesen, természettől, hasonlította, panaszkodott, prédikátorok, jelenlétének, gyermekeinek, természetet, felkiáltson, kételkednie, megtéréskor, tisztátalan, megtéréskor kapott, egyiket ádámi, másikat pedig, bűnt elvették, régi természet, régi természetünkben, élet kezdetén, próbálkozásaival szemben, életünket akarja, holttesthez hasonlította, régi természetet, hátára lett, holttest nyilvánvalóan, halálra ítélt, megtéréskor kezdődik, belső küzdelmet, Valójában Isten, Mert Isten, Ahogy Rebekának, Isten Igéjének, William MacDonald,
|
|
Online
