|
2017-08-18 09:54:06, péntek
|
| |
| |
Igen, bűnöst megtéríteni, lelket megmenteni: ez lenne az egyház feladata. A mi feladatunk, a tied és az enyém! Úgy odaélni a világ elé a keresztyén élet valóságát, a bűntől és haláltól való megszabadulás győzelmét, hogy a világ megismerje és megkedvelje azt az igazságot, amit Isten Jézus Krisztusban kijelentett! De ez az elmélet, - és ezzel szemben mi a gyakorlat, mi a tényleges helyzet? Valljuk meg őszintén: éppen az ellentéte annak, mint ami az egyház éltető feladata lenne.
Olyan szépen hangzik az, hogy "aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól," - de hát történik ez? Ha történik is, hogy egy bűnös ember valósággal megtér, nem ritkább ez még a fehér hollónál is? Ki volt közülünk utoljára tanúja, vagy pláne eszköze annak a nagy örömnek, amin még az ég angyalai is örvendeznek, hogy egy bűnös megtér az ő tévelygő útjáról? De ennek a fordítottját mindnyájan ismerjük ugye? Azt, hogy egy-egy atyánkfia eltévelyedik az igazságtól, lassan elmarad, majd egészen elszakad a gyülekezettől! Nem hogy szaporodna a gyülekezet naponként az üdvözülőkkel, hanem épp ellenkezőleg: naponként fogy a lemaradókkal.
Olyan szépen hangzik az, hogy "tegyetek tanítványokká minden népeket," és ahelyett hogy újabb és újabb tanítványi sereggel bővülne a körünk, a régi tanítványok is visszamennek a világba. Csak egyetlen példát hadd említsek: a félévvel ezelőtt konfirmációi fogadalmat tett 25 fiú és leány közül 3 sincs már közöttünk, talán az a három sem igazán lélek szerint! És mi, akik itt vagyunk, akik valljuk, hogy megismertük Istennek a Krisztusban adott igazságát, nem úgy vagyunk-e mi is, mindnyájan, hogy nem a környezetünk krisztianizálódik általunk, hanem mi világiasodunk el a környezetünk által?!
Olyan szépen hangzik az, hogy: "úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat," (Mt 5,16) - de a valóság az, hogy annyira nem fénylik ez a bizonyos világosság, annyira nem vagyunk élőpéldái, bizonyítékai a Megváltás valóságának, hogy az emberek nemcsak hogy nem dicsőítik a mi mennyei Atyánkat, hanem egyszerűen el sem hiszik, hogy nekünk van mennyei Atyánk. Ha a mi életünket, a keresztyének életét nézi a világ, méltán gondolhatja, hogy Isten nincs, vagy ha volt is valamikor, már rég meghalt!
Pedig nem az Isten halott, hanem az Ő egyháza, mi vagyunk halottak, vagy legalábbis halálosan betegek. És itt ne csaljon meg bennünket a látszat, az, hogy aránylag elég sokan járnak a templomba, hogy folynak a bibliaórák, történik adakozás, mert ha ebben áll az élet, hogy növekedik, hogy az eltévelyedettek megtérnek az igazsághoz, hogy mindig újabb lelkek menekülnek meg a haláltól, - akkor ennek az ellenkezője halálos bajt jelez! Az igazi keresztyén életnek olyannak kellene lennie, mint egy ragályos betegségnek, ami átterjed arra, akivel érintkezik. Ha influenzás vagyok, akkor a mellettem ülő emberre is átragad, vagy ha az illető nem kapja meg, akkor nyilván bennem sincs influenza. Vajon igazi keresztyénség-e az, ami nem ragad át másokra? Gondolj csak a hozzád legközelebb állókra, a gyermekeidre, az hitvestársadra, vagy arra a munkatársadra, akivel életed legnagyobb részét egy szobában, irodában, műhelyben töltöd. Nem fájt még a szíved soha amiatt, hogy azt, ami számodra a legdrágább, a Krisztusban megismert igazságot nem tudtad hitelre méltóvá tenni, megkedveltetni, elfogadtatni, továbbadni nekik? És még talán panaszkodsz is a keményszívűségük miatt, hogy nem kell nekik az evangélium, pedig te mindent megpróbáltál, pedig annyit beszéltél nekik és hiába, nem fog rajtuk!
Nos testvérek, a ragályos betegséget sem lehet rábeszéléssel terjeszteni. Ha nekem nincs influenzám, hiába beszélek a legékesebben és legmeggyőzőbben valakinek róla, attól nem fog kapni. És így van ez a keresztyénségünkkel is: ha nincs bennem az élő Krisztus, hiába akarom terjeszteni, tehát továbbadni, - nem lehet, mert nincs mit! Azt mondják, a japánok kitaláltak valami módszert, amivel a tölgyfa-csemete növekedését meg tudják akadályozni: úgy preparálják a gyökereit, úgy vágják el a karógyökerét, hogy a kicsi tölgyfa nem szárad el, de nem is nő nagyobbra, cserépbe lehet tenni és virágállványra lehet állítani szobadísznek Akkora marad, mint egy muskátli. Valahogy ilyen preparált tölgyfa, vagy - bibliai hasonlat szerint - mustárfa a mi keresztyénségünk is! El van vágva a karógyökere, szobadísz, cserépbe való. Nem szárad ki teljesen, de nem is növekedik nagy fává, nem ad árnyékot a megfáradt vándoroknak, fészekrakásra lehetőséget az ég madarainak. Nem hoz gyümölcsöt, új életet. Magában marad és önmagának marad.
Lehet, hogy nagyon sötét ez a kép, ami itt elénk tárul, de jó, ha nem szépítjük a valóságot, ha nem áltatjuk magunkat. Ennek az Igének a tükrében: "Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy a ki bűnöst térít meg az őtévelygőútjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez." (Jak 5,19-20) valóban ijesztően torz képet mutatunk mint egyház és mint az egyház tagjai. Ne értsük félre: Krisztus egyháza jövendője felől semmi kétségem nincs, mert igaz, amit Jézus róla mond, hogy "a pokol kapui se vesznek rajta diadalmat." (Mt 16,18)
De ez nem azt jelenti, hogy egyes egyházak, gyülekezetek el ne tűnhessenek, mint ahogyan sok olyan Újtestamentumból ismert helyen, ahol valamikor élő gyülekezet volt, ma az iszlám uralkodik. Sokszor beteljesedett már a kétezer esztendős történelem folyamán, amit Jézus az efézusi gyülekezetnek mondott: "térj meg ..., ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz." (Jel 2,5) - Ahhoz, hogy mi az igazságot hirdessük a világnak, az igazságtól eltévelyedetteknek: előbb újra hitelre méltóvá kell tennünk ezt az igazságot azáltal, hogy valóban ebből az igazságból élünk!
A reformáció lényege 400 esztendővel ezelőtt az volt, hogy visszatért az egyház a forráshoz, a Krisztushoz! Oda, ahol az egyháznak is minden igazán megbánt bűne és mulasztása elfedeztetik a szent vér által és ahol az egyház számára is egyetlen menekülés van a haláltól! Az az új reformáció is, - aminek kiáltó szükségét olyan nagyon mutatja ez az Ige -, ott kezdődik el a forrásnál, végre igazán bűnbánatban, megalázkodással a Krisztusnál.
Adná Isten Szent Lelke, hogy ne csak a szánkkal, hanem a szívünkkel tudnánk így könyörgőre fogni:
Hallgasd meg, Jézus Krisztus, Te megszomorodott
S igen megkeseredett Szegény juhaidat,
Hallgasd meg kegyelmesen, A te szent egyházadat, Mely megnyomorodott.
Ne hagyd, édes Jézusunk, Nyomorult népedet, Szent véreddel megváltott Kicsiny seregedet; Ne hagyjad elpusztulni
A te örökségedet: A keresztyénséget.
Ámen
(Részlet Joó Sándor: Lélekmentés című prédikációjából) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
Címkék: őtévelygőútjáról, keresztyénségünk, keményszívűségük, újtestamentumból, keresztyénséget, legmeggyőzőbben, prédikációjából, gyertyatartódat, megalázkodással, eltévelyedettek, megkedveltetni, megszomorodott, hitvestársadra, virágállványra, megnyomorodott, világiasodunk, megszabadulás, gyülekezetnek, beteljesedett, keresztyénség, gyülekezettől, világosságtok, rábeszéléssel, munkatársadra, tanítványokká, megkeseredett, fészekrakásra, konfirmációi, eltévelyedik, visszamennek, legékesebben, elfogadtatni, ellenkezőleg, fordítottját, karógyökerét, megpróbáltál, egyház feladata, keresztyén élet, világ megismerje, tényleges helyzet, ellentéte annak, egyház éltető, bűnös ember, fehér hollónál, nagy örömnek, bűnös megtér, fordítottját mindnyájan, gyülekezet naponként, régi tanítványok, félévvel ezelőtt, környezetünk krisztianizálódik, környezetünk által, Isten Jézus Krisztusban, Adná Isten Szent Lelke, Jézus Krisztus, Részlet Joó Sándor,
|
|
Online
