|
2017-08-18 10:58:33, péntek
|
| |
| |
Elveszett és megtaláltatott
Hallgassunk meg egy egyszerű történetet az imameghallgatásról. Lars elutazott, és nekem kellett elvinnem a kocsit szervízbe. Li Zeng, diák albérlőnk követett a kocsiján, hogy utána hazahozzon. A műhelyhez vezető útvonalról kapott felvilágosítás nem volt egyertelmű, és a Massachusetts-i Gloucester első díjat kapna azon városok sorában, amelyekben a legkönnyebb eltévedni. Imádkoztam, hogy ne tévedjek el - Linek órája lesz, a szerelőnek negyed nyolckor el kell mennie. Eltévedtem, gyorsan megfordultam anélkül, hogy ellenőriztem volna, vajon Li még mindig utánam jön-e. Nem jött. - Uram, Li elkésik az órájáról, a szerelő pedig pár percen belül elmegy! Mit tegyek? - Hosszú történet, de egy telefonhívás után megtaláltam a szervizt, otthagytam a kocsit, elutasítottam a férfi kedves ajánlatát, hogy hazavisz, mert meg akartam találni Lit, hogy ne mulassza el az óráját. Hogyan találom meg? - Uram, segíts! - Egy útkereszteződésben álltam és azért imádkoztam, hogy jöjjön arra - lehetetlen kérés olyan helyen, mint Gloucester. Egy egyirányú utcán hajtott, amely messzire kiviszi a tengerparti útra, és még véletlenül sem kerülhet abba az útkereszteződésbe, ahol én állok. Még öt perc sem telt el, és megérkezett! Isten arra tanít, hogy kérjünk, mert csak így tudja meghallgatni imádságainkat. Ez áldásaink forrására emlékeztet. Arra az imádságomra, hogy ne tévedjek el, nemmel válaszolt, de csak azért, hogy gazdagon megáldjon: Li csak így találhatott meg.
Gondoljunk arra, hogyan hozta ki az Úr Izráelt Egyiptomból, mert csak így vihette be Kánaán földjére! Azért tévedtem el, hogy megtalálhasson! Sohase felejtsük el, hogy néha az a legnagyobb kegyelme, ha valamit nem tesz meg. Azért mond nemet, hogy úgy mondhasson igent, ahogyan el sem tudjuk képzelni. Mindig kegyelmesen bánik velünk. Minden cselekedete szeretetből fakad.
Miután a fentieket megírtam, az alábbi, sokkal elképesztőbb történetet kaptam Brena Foltz-tól Princetonból. Életében először vett részt sziklamászáson:
Amilyen gyorsan csak tudtam, felfelé kapaszkodtam a sziklán, és eltökéltem, hogy ,,arcomat, mint a kovát" a csúcs felé fordítom. Kis idő múlva egy nehéz peremhez értem, és lihegő kapaszkodásom hirtelen abbamaradt. Egyszerre túlságosan megfeszült a kötél és egyenesen a szemembe vágott. - Jaj, ne! - gondoltam kétségbeesetten. - Vége a kontaktlencsémnek! - Bizonytalan testhelyzetemből végignéztem a kötélen, az éles gránitsziklán, és egy apró, átlátszó lencsét kerestem, amelyet könnyen össze lehetett téveszteni egy vízcseppel.
-Úr Jézus, segíts, hogy megtaláljam! - imádkoztam, sőt rimánkodtam, annak tudatában, milyen reménytelen feladatra vállalkoztam ilyen korlátozott mozgástérrel. Addig kutattam szememmel közvetlen környezetemet, amíg nem lazult a fogásom, miközben összeszoruló szívvel imádkoztam. Végül egy utolsó reménysugárral tovább folytattam a kapaszkodást. Hátha még mindig a szememen van a kontaktlencse! Lehet, hogy becsúszott a szemem sarkába vagy a szemhéjam alá. Amikor felértem a tetőre, megkértem az egyik barátomat, hogy nézze meg, nem találja-e a szememen. Nem volt ott. Minden reményem szertefoszlott.
Csalódás fogott el, nem tudtam, hogyan fogok új kontaktlencsét szerezni ilyen messzire otthonról. Miközben a tetőn ültünk, pihentünk, és ilyen csodálatos magasságból szemléltük a világot, egy igevers töredéke jutott eszembe: ,,Az Úr szemei bejárják az egész földet".
Isten magas megfigyelő helyéről ebben a pillanatban is pontosan tudja, hol van a kontaktlencsém - villant fel bennem a meglepő gondolat. Én azonban sohasem látom többé - szögeztem le.
Így aztán még mindig rosszkedvűen ereszkedtem le az ösvényen a szikla lábához, ahol a többiek sziklamászáshoz készülődtek. Talán fél óra múlva egy másik lány éppen onnan indult, ahol én kezdtem kapaszkodásomat. Fogalma sem volt arról, hogy elvesztettem a kontaktlencsémet. Ám a sziklafal meredek aljánál izgatottan felkiáltott: - Idefigyeljetek, srácok! Nem vesztette el valaki a kontaktlencséjét?
Odarohantam, miközben a lány tovább kiáltozott: - Képzeljétek, egy HANGYA kontaktlencsét cipel le a hegyről! Így is volt! Különleges kézbesítés! Lehajoltam, és a kemény munkát végzett hangyától visszavettem a kontaktlencsét, leöblítettem, és örömmel tettem vissza a szememre. Oda voltam a csodálattól, mintha Atyám éppen most ölelt volna át, bár nem érdemeltem meg, és így szólt volna: -Drága lányom, nekem gondom van életed minden kis részletére.
Megírtam a családomnak. Apám rajzot készített róla, egy hangyát, amely egy nagy kontaktlencsét cipel, legalább ötször akkorát, mint a kis állat. A hangya Istenhez fordul: - Uram, nem értem, miért cipelteted le velem a hegyoldalon ezt a micsodát! Különben is, mi haszna? Azt sem tudom, mi ez, és az is biztos, hogy nem tudom megenni, de olyan NAGY és olyan NEHÉZ! Hát jó, ha te mondod, Uram, megpróbálom, de úgy látom, hogy csak haszontalan ócskaság!
Csodálom Isten útjait, csodálom, ahogyan kegyelmét kijelenti, sokszor olyan módon, amely messze meghaladja emberi értelmünket.
Elisabeth Elliot |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Rövid építő írások |
|
|
|
Címkék: kontaktlencséjét, testhelyzetemből, kontaktlencsémet, sziklamászáshoz, kapaszkodásomat, kétségbeesetten, reménysugárral, kontaktlencsét, szertefoszlott, megtalálhasson, sziklamászáson, felvilágosítás, megtaláltatott, idefigyeljetek, kontaktlencsém, massachusetts, kapaszkodásom, gránitsziklán, környezetemet, imádságainkat, elutasítottam, kontaktlencse, kapaszkodást, telefonhívás, ellenőriztem, elvesztettem, elképesztőbb, rosszkedvűen, meghallgatni, princetonból, kapaszkodtam, összeszoruló, megfordultam, vállalkoztam, leöblítettem, visszavettem, egyszerű történetet, kocsit szervízbe, műhelyhez vezető, legkönnyebb eltévedni, szerelőnek negyed, szerelő pedig, telefonhívás után, férfi kedves, egyirányú utcán, tengerparti útra, fentieket megírtam, csúcs felé, nehéz peremhez, szemembe vágott, éles gránitsziklán, utolsó reménysugárral, Massachusetts-i Gloucester, Izráelt Egyiptomból, Brena Foltz-tól Princetonból, Csodálom Isten, Elisabeth Elliot,
|
|
Offline
