|
2018-02-21 17:10:52, szerda
|
| |
| |
Hazugságok a fontossági sorrendről
Kedves naplóm!
A mindenit! Az élet kész szélvész egy ideje. Hónapok teltek el, mióta utoljára a gondolataimat papírra vethettem. Manapság már levegőt venni is alig van időnk. A fiúk tele vannak élettel, mintha az életem azzal telne, hogy őket kergetem, és rendet rakok utánuk. Hihetetlen, milyen sebességgel képesek rendetlenséget csinálni! Olyan gyorsan nőnek - hamarosan kirepülnek itthonról. Addig akarok velük játszani, amíg még kicsik, élvezni akarom a jelenlétüket, és meg akarom tanítani nekik, hogy mik is számítanak igazán az életben.
Aratás van. Ádámnak mindig ez a legelfoglaltabb időszak. Mostanában nem sokat találkozunk. Bárcsak több időnk lenne együtt lenni egy kicsit, beszélgetni magunkról, a gyerekekről, a jövőnkről.
Olyan sok tennivaló van, alig maradt időm Istennel úgy együtt járni és beszélgetni, mint régen. Mielőtt gyerekeink lettek, sokkal egyszerűbben mentek a dolgok. Most már a nap 24 órája sem elég. Éjjel kimerülten dőlök az ágyba, s amikor felkelek, újra ismétlődik a rutin... aztán újra... meg újra... meg újra...
Az előzőekben megnéztük az általam legalapvetőbbnek és legegyetemesebbnek vélt három megtévesztést: mit hiszünk Istenről, mit hiszünk magunkról, és mit hiszünk a bűnről. Ezek azok a területek, melyek nagyjából meghatározzák, mit hiszünk minden másról az életben. Ha ezeken a területeken becsaptak minket, nagy esély van arra, hogy más dolgokban is meg vagyunk tévesztve.
A következő néhány fejezetben megvizsgálunk néhány gyakorlati területet, amelyen sok keresztyén nő be lett csapba. Az első ilyen a prioritás kérdése. Néhány éve láttam egy kis feliratot egy női butikban, mely ennek a megtévesztésnek a gyümölcséről árulkodik:
Nő vagyok.
Legyőzhetetlen.
Fáradt.
Helen Reddy hetvenes években írt Grammy díjas dalából kölcsönvett kifejezés kétségkívül azzal a szándékkal került a feliratra, hogy mosoly fakasszon. Ugyanakkor megragad valamit abból a küzdelemből, mely minden nő életében jelen van: tudni, hogyan zsonglőrködjünk a számos követelménnyel és felelősséggel, melyekkel az élet különböző szakaszaiban szembesülünk.
Az általam ismert nők nagy része nem érzi magát legyőzhetetlennek. Pont ellenkezőleg! Többségük elégtelennek és bizonytalannak érzi magát. Viszont többségük igenis fáradt. Gyakran képtelenek az általuk viselt számos felelősség egyensúlyozására és különböző szerepeik betöltésére.
A frusztrációt az Ellenség hazugságai táplálják, melyek egyéni és együttes tudatunkban lettek elültetve. Ehhez hasonló hazugságok:
18. Nincs időm mindent megcsinálni, amit meg kellene csinálnom.
Ez volt az első számú hazugság, mellyel az általunk megkérdezett nők többsége azonosult. A nők hetven százaléka nyilatkozott úgy, hogy elhitték ezt a hazugságot. Az eredmény nem lepett meg.
Hiszen ha megkérdezzük egy nőtől, ,,hogy vagy?", a válasz valószínűleg egy sóhaj vagy nyögés lesz, melyet ezek a szavak követnek:
,,Olyan elfoglalt vagyok!"
,,Olyan sok minden történik a családunkban!"
,,Egyszerűen nem tudok mindent elvégezni, amit kellene!"
,,Kimerült vagyok!"
Az esetek többségében a nőket (s a keresztyén nők sem kivételek ezalól) leterheli tennivalójuk sokasága és a rendelkezésre álló idő rövidsége. Ebből kifolyólag sok nő kimerült, elbátortalanodott, holtra fáradt életet él.
Évekkel ezelőtt azt olvastam, hogy a modern, időtakarékos eszközöknek és berendezéseknek köszönhetően egy átlagos nő ötven, teljes munkaidőben foglalkoztatott szolgálóval rendelkezik. Lehet, hogy ez a szám nem teljesen pontos, annyi azonban bizonyos, rengeteg kényelmi eszköz áll rendelkezésünkre, melyek az elmúlt nemzedékek asszonyai előtt ismeretlenek voltak. Gondolj csak bele, milyen lehetett mosogatógépek, mikrohullámú sütők, mosógépek, ruhaszárítók vagy autók nélkül élni - sőt, ha egy kicsit még jobban visszamegyünk az időben, még a vezetékes vizet vagy az elektromos áramot sem ismerték!
Emlékszem, gyerekkoromban ellátogattunk egy világkiállításra, ahol az egyik pavilonban a ,,jövő életstílusát" próbálták meg elképzelni. Mindenféle elektromos, hi-tech berendezések végezték a ház körüli teendőket és napi feladatokat, így az emberek nyugodtan pihenhettek, és ,,fontosabb" dolgokkal foglalkozhattak. Nos, elérkezett a jövő. Olyan berendezések és eszközök állnak rendelkezésünkre, melyeket még gyermekkorom legnagyobb képzelőerejével megáldott elméi sem álmodtak meg. Akkor miért van az, hogy életünk sokkal zaklatottabb és kapkodóbb, mint valaha? Miért vagyunk annyira lestrapálva?
Valószínűleg számos magyarázat létezik erre a kérdésre. Az egyik ok azonban bizonyára az, hogy elfogadtunk egy hazugságot: egyszerűen nincs időnk elvégezni mindent, amit kellene.
Tény, hogy nincs sem több, sem kevesebb időnk, mint a földön valaha élt embereknek. Függetlenül a helyzetétől vagy a felelősségétől, soha senkinek nem volt napi 24 óránál, heti 168 óránál és évi 52 hétnél több ideje.
Az Úr Jézus maga is csak néhány rövid földi évet kapott arra, hogy a megváltás teljesen tervét véghezvigye. Neki aztán tényleg hosszú ,,tennivalók" listája volt. Mégis, élete végén Jézus szemét az Atyára emelhette, és azt mondhatta: ,,Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem." (János 17:4)
Igazán lenyűgözőnek találom ezt. A legtöbb nap végén én aligha mondhatom el magától, hogy elvégeztem a munkát, amit arra a napra célul tűztem ki magam elé. Épp ellenkezőleg. Gyakran zuhanok úgy ágyba, hogy a fejemben az elvégzetlen feladatok listáját fontolgatom, melynek aznap kellett volna a végére járnom. Hogyan tudta Jézus élete munkáját elvégezni - különösen olyan rövid idő alatt?
Jézus szavaiban segítségek találunk - hatalmas Igazságot, mely megszabadít minket a tennivalóinkkal járó sietség és frusztráció kötelékéből. Figyeljük meg, mi mindent végzett el Jézus földi életének harminchárom éve alatt: ,,Elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál." Ez a titok. Jézus nem végzett el mindent, amit a tanítványai elvártak tőle. (Néhányan közülük azt várták, hogy megdönti a Római uralmat!) Nem végzett el mindent, amit a tömeg várt tőle. (Hiszen voltak még beteg, haldokló, magányos emberek a földön.) Elvégezte azonban azt a munkát, amit Isten bízott rá.
A huszonnégy órás nap folyamán gyakorlatilag sosincs időm arra, hogy elvégezzek mindent, amit az emberek elvárnak tőlem. Még arra is alig akad időm, hogy a saját feladataimat elvégezzem. Nem tudok találkozni mindenkivel, aki szeretne velem találkozni, nem tudok felhívni mindenkit, aki beszélni akar velem, nem tudok tanácsot adni mindenkinek, aki szükséget szenved, nem tudok megragadni minden feladatot, aminek elvégzésére mások alkalmasnak találnak, nem tudom elolvasni az összes könyvet, amit el szeretnék olvasni, nem tudok olyan minőségi időt tölteni a barátaimmal, amilyen szeretnék, és nem tudok minden egyes szobát rendben tartani a házban az éppen beeső vendégek számára. Ez fizikailag egyszerűen lehetetlen.
Milyen nagy megkönnyebbülés ráébredni, hogy nem is kell mindezeket megtennem!
Igazság szerint csak az kell elvégeznem, amit Isten kijelöl számomra. Micsoda szabadságot jelentett elfogadnom, hogy igenis mindent el tudok végezni, amit Isten ad feladatul egy adott napra, egy adott hétre, és az egész életemre!
Csak akkor válok frusztrálttá, ha olyasvalamit próbálok megoldani, amik igazából nem szerepelnek Isten nekem szánt listáján. Amikor a saját listámat építhetem, vagy hagyom, hogy mások határozzák meg a fontossági sorrendet az életemben ahelyett, hogy időt szánnék arra, hogy felismerjem, mi Isten szándéka velem, na akkor aztán elhavaznak a félig-kész, rosszul elvégzett, vagy soha meg nem kísérelt tervek és feladatok. Bűntudatom van, frusztrált vagyok és kapkodok ahelyett, hogy csak élvezném a békés, rendezett életet, amit Isten szán nekem.
Fontos emlékeznünk, hogy Isten nekünk szánt tennivalói nem azonosak a másoknak szánt tennivalókkal. Jézus azt mondta: ,,elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál" - nem pedig ,,azt a munkát, amit Péterre, Jánosra, vagy az anyámra bíztál". A munka, ami Isten rám bízott, nem azonos a munkatársaimra vagy barátaimra bízott munkával. A munka, amire Isten három kisgyermek édesanyjaként elhívott, nem azonos azzal a ,,munkaköri leírással", amire a férjedet, egy egyedülálló, fiatal nőt, vagy egy felnőtt gyermekeitől már külön élő nőt elhívott.
Ráadásul életünk különböző időszakokból áll, ezért az Isten által nekem adott feladatok nem lesznek pontosan ugyanazok negyvenéves koromban, mint tizenéves koromban voltak, vagy amik idősebb koromban lesznek.
Erről jut eszembe, létezik egy ehhez a témához kapcsolódó másik hazugság, melyet korunk hölgytagjai szintén elhittek. Ez a hazugság egy bizonyos értelemben pont az ellenkezője annak, hogy nincs elég időnk elvégezni mindent, amit el ,,kellene" végezni, vagyis hogy: Mindent meg tudok csinálni - ,,ideális feleségnek és anyának kell lennem, az otthonomnak tisztának és rendezettnek kell lennie, egészséges ételeket kell készítenem a családomnak, a gyerekeim iskolájában, a gyülekezetben és a közösségben, ahol élünk, aktívnak kell lennem, fizikailag formában kell lennem, tudnom kell, mik a hírek a világban, és főállásban kell dolgoznom".
Azok a nők, akik tudat alatt azt gondolják, hogy be kell tölteniük mindezeket a szerepeket, valószínűleg kimerülnek és elborítják őket az idejüket követelő dolgok.
Az Igazság az, hogy egy nő sem képes hatékonyan ellátni ennyi feladatot. Előbb vagy utóbb valami (vagy valaki) kárt szenved.
Ha olyan feladatokat próbálunk meg ellátni, amelyeket nem Isten szánt nekünk, frusztráció lesz az eredménye. Ha életünk minden szakaszában Isten fontossági sorrendjét kutatjuk, az eredmény szabadság, öröm, és gyümölcsöző élet lesz. Szentlelkének erejében véghezvihetjük a fontos dolgokat, és ráébredünk, hogy Isten gondoskodott a szükséges időről és képességről, hogy elvégezzünk mindent, amire ő hívott el minket.
Az alábbi bizonyságtételek megmutatják, hogy a Sátán prioritásról és időről szóló hazugságai rabságban tartanak minket, ám az Igazságnak hatalma van megszabadítani minket.
Bűntudatot éreztem, mert nem tudtam segíteni a ,,jó keresztyén" ügyeket. Soha nem éreztem, hogy sikert értem volna el, vagy hogy bármit is jól csinálnék. Micsoda megkönnyebbüléssel hallottam, hogy ,,elegendő időm van azokra a dolgokra, amiket nekem szánt Isten". Azokon a napokon, amikor nyomás nehezedik rám, újra meg újra emlékeztetem magam erre az Igazságra. Már attól megnyugszom, hogy kimondom az Igazságot. A napok már nem nyargalnak olyan nagy sebességgel, és igazán a ,,pillanatnak élhetek", nem az ,,órának".
Elhittem azt a hazugságot, hogy nincs időm mindent elvégezni. A feladataimat nem megfelelően láttam el, elkeseredett és reménytelen voltam, mert az otthonom mindig rendetlen, és a gyermekeim sem viselkednek valami fényesen.
De rájöttem, hogy elég időm van elvégezni azt, amit Isten nekem adott feladatul, és arra is rá kellett döbbennem, hogy olyan dolgokat is magam vállaltam, amit nem Isten szánt nekem. Kezdem felismerni azokat a dolgokat, amelyek nem tartoznak az életembe, ezeket elengedem, más dolgokat pedig másokra oszthatok. Azt is tanulom, hogyan kommunikáljak a férjemmel, hogy felszabaduljak azoktól a dolgoktól, amelyek nem is igazán számítanak neki, másrészről pedig arra kérem, pontosan fogalmazza meg azokat, amelyek igenis számítanak. Nem egyszerű a folyamat, de már sikerült néhány dolgot leegyszerűsítenem, és reményeim szerint egyre nagyobb lendületet nyerek, míg az életem rendbe jön, és szabadon végezhetem azokat a dolgokat, amelyeket Isten adott. Mindez kizárólag az Úr vezetésével és kegyelméből lehetséges.
Azt hittem, hogy mindig kötelességem szolgálni, amikor a gyülekezetnek szüksége van rám. Ha láttam egy megoldásra váró feladatot, azt rögvest meg is oldottam. Persze a hét szinte minden egyes napját akadt valami tennivalóm a gyülekezetben. De mindent azért ettem, mert kellett, nem azért, mert akartam. Segítségem nem akadt, mert senkit sem akartam arra kérni, hogy hozzám hasonlóan keményen dolgozzon. Úgy éreztem, én vagyok az egyetlen, aki képes elvégezni ezeket a feladatokat.
Miután teljesen kiégtem, a lelkipásztorom megláttatta velem, hogy nem kell mindent megcsinálnom, csak azokat a dolgokat, amiket az Atya ad nekem. Továbbra is tevékenykedek, de csak olyan dolgokat végzek el, amiket Isten akar. Amikor tudom, hogy nem Isten hív el valamire, már tudok nemet mondani.
Azok közül a dolgok közül, amiket csináltam, egy sem volt rossz, csak éppen Isten nem nekem szánta őket. Ám eközben kiszorítottam az életemből az Isten által nekem szánt dolgokat és azt, amivé ő akar formálni. Isten megszabadított az elfoglaltság rabságából, hogy igazán a szolgája lehessek. Már nem keresem a szolgálati lehetőségeket, hanem az ő szolgájaként Istenre tekintek, és oda megyek, ahova ő akarja.
Nancy Leigh DeMoss
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hosszú építő írások |
|
|
|
Címkék: rendelkezésünkre, egyensúlyozására, bizonyságtételek, legalapvetőbbnek, világkiállításra, megkönnyebbülés, legelfoglaltabb, zsonglőrködjünk, megtévesztésnek, berendezéseknek, képzelőerejével, tennivalóinkkal, foglalkozhattak, foglalkoztatott, véghezvihetjük, lelkipásztorom, felelősségétől, rendetlenséget, legyőzhetetlen, felszabaduljak, bizonytalannak, követelménnyel, megszabadítani, megszabadított, gyerekkoromban, munkatársaimra, rendelkezésre, visszamegyünk, felelősséggel, megvizsgálunk, szentlelkének, kommunikáljak, gyakorlatilag, tennivalókkal, kiszorítottam, gyülekezetben, fontossági sorrendről, élet kész, gondolataimat papírra, fiúk tele, életem azzal, legelfoglaltabb időszak, előzőekben megnéztük, általam legalapvetőbbnek, területeken becsaptak, következő néhány, első ilyen, prioritás kérdése, gyümölcséről árulkodik, szándékkal került, számos követelménnyel, élet különböző, Helen Reddy, Nancy Leigh DeMoss,
|
|
Offline
