|
2018-12-29 09:40:10, szombat
|
| |
| |
Méltatlanul
Az idő rostál, hangom is
egyre csendesebbé fogom,
s ha azon tűnődöm,
mit kell elmondanom,
mi az, amiről nem szólt
még senki sohasem,
elnémulok, mint a legyőzöttek,
lehajtom alázatosan fejem,
mert annyi szépet megírtak,
soraikban ott dobog szívem,
ha én is úgy vallom az igazat.
Te tudod jól Istenem,
hányszor nem akartam írni,
hányszor fogtad dacos kezem,
kényszerítettél betegség,
munka, öt gyermekem mellől,
a titokzatosra, az írásra!
S ha írtam, csak így írtam szépet,
és ha ilyen méltatlanul még
kedves eszközöd vagyok Néked,
add, azt írjam le, ami fontos,
amiért a Nap is kinyitja
lángoló, hatalmas szemét,
hogy Te vagy örökké a kegyelem,
jóság, a Kezdet és a Vég!
Petrőcz Lászlóné Hanzlik Mária |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
Címkék: kényszerítettél, titokzatosra, méltatlanul, csendesebbé, legyőzöttek, elmondanom, alázatosan, elnémulok, soraikban, gyermekem, eszközöd, kinyitja, betegség, megírtak, hatalmas, lászlóné, hányszor, kegyelem, lehajtom, petrőcz, sohasem, hanzlik, tűnődöm, lángoló, akartam, istenem, szívem, szépet, írásra, igazat, vallom, mellől, rostál, kedves, amiről, amiért, Petrőcz Lászlóné Hanzlik Mária,
|
|
Offline
