|
2020-08-19 08:05:13, szerda
|
| |
| |
,,Mint megszomorítottak, noha mindig örvendezők" (2Kor 6,10).
A Szomorúság gyönyörű lény volt, de gyönyörűsége a holdfényhez hasonlított, amint átragyog az erdő fáinak leveles ágai között. Gyöngéd fénye kicsi, ezüstös tavakat hozott létre itt-ott az erdő talajának finom, zöld moháján. Amikor énekelt, éneke hasonlított a fülemüle mély, édes hívogatásához, és szemében egy olyan személynek a tekintete volt, aki már nem reménykedett az eljövendő boldogságban. Sírni tudott gyöngéd együttérzéssel azokkal, akik sírtak, de hogy örüljön az örülőkkel, az még ismeretlen volt előtte.
Az Öröm személye is csodálatos volt, mert a nyári hajnal ragyogó szépségében tündökölt. Szemében még mindig ott sziporkázott a gyermekkori boldog kuncogás, és haja ragyogott a napfény csókjában. Amikor énekelt, hangja szárnyalt fölfelé, mint a pacsirtáé, és lépései a hódító menetelését visszahangozták, aki soha nem ismert vereséget. Tudott örvendezni bárkivel, aki örvendezett, de hogy sírjon azokkal, akik sírnak, az még ismeretlen volt előtte.
A Szomorúság vágyakozva mondta: ,,Soha nem válhatunk eggyé." Az Öröm ezt válaszolta pillogó szemmel, amint beszélt: ,,Nem, soha, mert az én ösvényem a napsütötte mezőkön kanyarog, ahol a legédesebb rózsák nyílnak, amikor megérkezem, és énekesmadarak várják jövetelemet, hogy elénekeljem legörvendetesebb melódiáimat."
,,Igen, és az én ösvényem - mondta a Szomorúság, lassan félrefordulva - a sötét erdőkön és százszorszépeken át vezet, amelyek csak éjszaka virágoznak. Mégis az összes földi ének legédesebbje - az éjszakai szerelmi dal - az enyém lesz. Ezért Isten veled, drága Öröm, Isten veled!"
Ám, amikor még Szomorúság beszélt, ő és Öröm rájött, hogy valaki áll mellettük. A homály ellenére is éreztek egy királyi jelenlétet, és hirtelen végtelen és szent ámulat árasztotta el őket. Lehulltak a lába elé.
,,Én látom Őt, mint az Öröm Királyát - suttogta Szomorúság -, mert a fején sok korona van, és szögek helye a kezén, a lábán, mint egy nagy győzelem sebforradásai. Előtte minden szomorúságom beleolvadt a halhatatlan szeretetbe és boldogságba. Most neki adom magam örökre."
,,Nem, Szomorúság - mondta lágyan Öröm -, mert én úgy látom Őt, mint a Szomorúság Királyát, és a fején levő korona a tövisek koronája, és kezén meg lábán a szöghelyek egy szörnyű haláltusa sebforradásai. Én is neki adom magam örökre, mert a vele való szomorkodás sokkal édesebb, mint bármilyen öröm, amit valaha ismertem."
,,Akkor mi Őbenne egyek vagyunk - kiáltották boldogságukban -, mert senki más, csak Ő képes egyesíteni az Örömet és a Szomorúságot." Ezért kezet kézbe téve meneteltek a világon, hogy kövessék Őt viharokban és napsütésben, a zord téli hidegben és a boldog nyári melegben, és hogy legyenek bár ,,megszomorítottak, noha mindig örvendezők".
Szomorúság teszi kezét válladra,
És veled megy a nagy életúton?
Miközben az Öröm félre állva
Lemarad tőled eltávolodón?
Ne űzd a Szomorúságot messzire,
Ő Istentől küldöttként jött hozzád;
Mert még köszöntöd Őt holnap jöttére,
S amit most nem tudsz, akkor tisztán látsz.
Ő Isten angyala éji ruhában,
Vele ,,hitben járunk, nem látásban".
[2Kor 5,7]
L. B. Cowman |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Áhítatok |
|
|
|
Címkék: százszorszépeken, megszomorítottak, legörvendetesebb, visszahangozták, boldogságukban, együttérzéssel, sebforradásai, félrefordulva, énekesmadarak, hívogatásához, szomorúságom, reménykedett, szomorúságot, boldogságban, legédesebbje, sziporkázott, gyönyörűsége, melódiáimat, gyermekkori, eltávolodón, örvendezett, napsütésben, hasonlított, elénekeljem, szomorkodás, jövetelemet, holdfényhez, boldogságba, menetelését, szépségében, halhatatlan, küldöttként, viharokban, szomorúság, napsütötte, személynek, holdfényhez hasonlított, erdő fáinak, erdő talajának, fülemüle mély, olyan személynek, tekintete volt, eljövendő boldogságban, nyári hajnal, gyermekkori boldog, napfény csókjában, hódító menetelését, napsütötte mezőkön, legédesebb rózsák, sötét erdőkön, összes földi, éjszakai szerelmi, Ezért Isten, Öröm Királyát, Szomorúság Királyát,
|
|
Offline
