Történetek - Egészségügyi Főiskolára, - kirscha Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kirscha.blog.xfree.hu
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.			Kirsch Attila 1954.12.26 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Történetek

2015-01-27 10:05:47, kedd

	Igaz történet: Szabad a nagy szerelmet választani? Az eleve elrendeltetett, hatalmas szerelemnek mindig tragédia a vége. De ha mégsem, akkor is fájdalom. Vagy csak hinni kell benne? Már 15 éves koromban tudtam, hogy nekem Istvánra van szükségem. Igaz, hogy ő akkor 33 éves volt, de ez engem nem érdekelt, és azt éreztem, őt sem. Természetesen nem közeledtünk egymáshoz, hiszen én mégiscsak ,,kislány" voltam, de letagadhatatlanul bizsergett körülöttünk a levegő, ha együtt voltunk. Amolyan plátói dolog volt ez köztünk, tudtuk, hogy nem teljesedhet be a kapcsolatunk. A szüleink jó barátok voltak, ezért gyakran összejártunk. Én epedve vártam ezeket az alkalmakat, és Istvánon is éreztem, hogy jól érzi magát velem. Egyke gyerek, ráadásul elég későn érkezett, a szülei már lemondtak arról, hogy gyerekük születhet, amikor mégis megfogant. Nem kellettem Istvánnak Ahogy az ilyenkor lenni szokott, agyon pátyolgatták, a széltől is óvták, nem igazán tudott önállósodni. Nem a véletlen műve tehát, hogy még ennyi idősen is otthon lakott. Engem persze ez akkor még nem zavart, nem analizálgattam a gyerekkorát, családi hátterét, csak arról álmodoztam, hogy egyszer ő lesz a férjem. Amikor háromévnyi ábrándozás után rájöttem, hogy István nem vesz komolyan, elkezdtem végre nyitott szemmel járni a világban. Felvettek az Egészségügyi Főiskolára, védőnőnek tanultam. Élveztem az új környezetet, a sok új embert, az egész nyüzsgő, előttem eleddig ismeretlen világot. A fiúk is megtaláltak, ami eleinte furcsa érzéssel töltött el, mivel eddig nem igazán mertek közeledni hozzám. Valószínűleg érezték, hogy elutasító vagyok, mert más van a szívemben, de volt, aki nem hátrált meg az első akadálynál. Így bontotta le a készakarva növesztett védelmi vonalaim legkülső burkát Miki. Teljesen levett a lábamról. Melegszívű, kedves srác volt, remek humorérzékkel. Nem lehetett nem szeretni. Sokan cikizték, hogy ápolónak tanul, de én mindig megvédtem, mert láttam, milyen önzetlen, nemes lelke van. Hamar jó barátok lettünk, és érződött, hogy ő ennél többet szeretne tőlem. Őszintén meséltem neki Istvánról, hogy milyen fontos is nekem, Miki pedig figyelmesen hallgatott és várt. Nem ostromolt erőszakosan, nem rohant le az érzéseivel, inkább nagyon okosan kivárta, amíg készen állok. Nem telt el sok idő, és már szinte türelmetlenül vártam, hogy lépjen már. Hiába. Nem volt mese, nekem kellett kezdeményeznem, így egy nap elhívtam moziba és hazafelé sétálva, egyszerűen odafordultam hozzá és megcsókoltam. Rettenetesen zavarba jött a viselkedésemtől, de két másodperc után már úgy szorított magához és olyan mohón csókolt, mint aki egész életében erre várt. Miki vezetett be a testiség rejtelmeibe Gyönyörű három évet köszönhetek neki. Ő volt az, aki megismertetett a valódi szerelemmel. Végre nem csak az én fejemben zajlott a kapcsolat, hanem egy igazi, hús-vér embert szerethettem, aki viszontszeretett. A testiség is újdonság volt számomra és eleinte szégyelltem előtte a testem, no meg magam, amiért annyit bénázok. Nagyon igyekeztem, hogy jó szerető legyek, de jó sokáig nem tudtam elengedni magam. Figyeltem minden mozdulatom, arra koncentráltam, hogy minden ,,papírforma" szerint menjen. Miki észrevette (nem volt nehéz), milyen görcsösen szeretnék örömet szerezni neki is és magamnak, de elképesztő türelemmel oldotta fel bennem ezt a feszültséget. Akkor keresett meg, amikor már mással voltam Finoman rávezetett a dolgokra, végül tökéletes harmóniába kerültünk a hálószobában is. Minden remekül alakult, az én családom is hamar megkedvelte, és az ő szülei is szeretettel fogadtak, szinte a lányuknak tekintettek. Minden tökéletes volt, amikor újra belegyalogolt a sterilen is szép életembe István. Szürreális volt az egész. Rám talált a Facebookon, leveleket küldözgetett nekem, amikben elmesélte a napjait. Olyan természetességgel írt, mintha tegnap beszéltünk volna utoljára. Válaszolgattam neki, de nagyon furcsálltam az egészet. Aztán az egyik üzenetben elhívott kávézni (viccesen megjegyezte, hogy feltételezi, most már kávézom), és én igen mondtam. Ártatlannak tűnt az egész, de éreztem, hogy túlságosan is izgat, mi van vele, az meg különösképp, hogy mit akar tőlem. Furcsa, de István mindig is engem akart Nem kellett sokáig tördelni a kezem a kávézóban. Bevezetés nélkül zúdította rám az elmúlt öt évének minden nyűgét, baját. Bevallotta, hogy az első perctől kezdve szeret, érzi, hogy én vagyok számára az igazi nő, a nagy korkülönbség ellenére is. Hiába próbált kiverni a fejéből, nem tudott. Párkapcsolatai is voltak, a legutóbbi két évig tartott. Elmondása szerint már kezdtek komolyra fordulni a dolgok barátnőjével. A lány már nagyon szeretett volna látni egy gyűrűt az ujján és egy gyermeket az ölében. István ekkor érezte azt, hogy képtelen lenne őszintén letérdelni a lány elé és azokat a mondatokat kiejteni, amik ilyenkor elvárhatók. Egy ilyen szituációban mindig az én arcom jelent meg a szeme előtt, ahogyan mosolyogva rebegek neki egy suta igent. Miután mindezt kiadta magából, mélyen a szemembe nézett, megfogta a kezem és arra kért, ne haragudjak rá, amiért ennyi évet várt azzal, hogy ezt elmondja nekem. Persze, hogy haragudtam. Legszívesebben megütöttem volna. Miért most? Miért éppen most áll ezzel elő, amikor végre boldog lehetnék valaki mellett, aki feltétel nélkül szeret annak, aki vagyok? Vágyott régi vs biztos mostani kapcsolat Az volt a legfélelmetesebb az egészben, hogy legbelül reméltem, hogy egy évekig cipelt, érlelt vallomásról fog szólni ez a találkozás. Gyerekkorom óta arról ábrándoztam, hogy egyszer ezeket a szavakat hallom majd István szájából. Zavarodott, mégis elégedett voltam. Komfortos, már-már otthonos érzés volt. Úgy éreztem, elégtételt kaptam a sorstól, amiért annyi éven át hiába áhítoztam utána. Teltek-múltak a napok, Istvánnal nem találkoztunk, és az elégtétel érzését szép lassan felváltotta a szomorúság. Állandóan az őszintének tűnő, szenvedélyes szavakra gondoltam, és eközben elhanyagoltam Mikit. Már nem tudtam olyan szerelmesen tekinteni rá, mert újra elérhető közelségben volt István, és ettől borzasztó lelkiismeret furdalás gyötört. Miki sejtette, hogy elveszít Nagyon szerettem Mikit és tudtam, hogy nem egy olyan lányt érdemel, aki az együttlétek alatt egy másik férfira gondol. Nem volt fair a részemről, de az érzéseimnek nem tudtam parancsolni. Összeszedtem minden bátorságom, Miki elé álltam és mindent bevallottam. Nem lepődött meg, csupán szomorú volt. Szomorú, de büszke. Azt mondta, éprezte rajtam, hogy mostanában csendes, távolba tekintő lettem, ,,mintha ott se lennék". Nem rimánkodott, nem mutatta a fájdalmát. Igazi férfi! Szeretem, tisztelem, de nem, mint a szerelmemet. Tudtam, hogy nem lehet ő a férjem. Békésen váltunk el. Egyfelől piszkosul rosszul éreztem magam, mert hagytam kisétálni az életemből egy ilyen rendkívüli embert, másrészt viszont alig vártam, hogy átölelhessem Istvánt és én is kimondhassam neki: szeretlek. Újult erővel tört rám a szerelem A nagy pillanat esetlenebbre sikeredett, mint számítottam, de azért bájos volt. Becsöngettem a lakásába (már egyedül élt egy albérletben), kinyitotta az ajtót és nagyon elkerekedett a szeme, amikor meglátott. - Szia, én csak, hát... azért jöttem - hebegtem - ja, bocs, nem is kérdeztem, nem zavarok? - Dehogy zavarsz, úgy örülök, hogy itt vagy - mondta. - Én is - mondtam és teljesen elvörösödött az arcom. Látta, mennyire zavarban vagyok, ezért odalépett hozzám, megsimogatta az arcom, hajamat a fülem mögé tűrte, és adott egy végtelenül puha szájrapuszit. - Gyere, főzök egy teát - mondta és behúzott a lakásába. Az egész olyan felfoghatatlan volt! Megtörtént az elképzelhetetlen. Ő megcsókolt engem. Engem! Vége szakadt a gyerekkori fantáziálgatásnak, ő és én végre tényleg egy pár lettünk. Kis időbe telt, mire megszoktam az új felállást. Minden eddigi gondolatom, elképzelt párbeszédeink, mozdulataink, csókjaink valósággá váltak. Sok mindent átbeszéltünk és arra jutottunk, hogy mindketten tudtuk, hogy egyszer egymáséi leszünk, csak azt nem tudtuk, mikor. Végül is át kellett élnünk mindazokat a dolgokat, amik ki voltak jelölve nekünk, hogy az út végén megfoghassuk egymás kezét. Eleinte a fellegekben jártam A szüleim elfogadták a helyzetet, az ő szülei viszont - érdekes módon - jobban féltettek bennünket. Helyesebben engem. Még mindig túl fiatalnak láttak, nem akarták, hogy legszebb éveim az ,,öreg fiukra" pazaroljam. Én azonban hajthatatlan voltam és azonnal igent mondtam Istvánnak, amikor alig két hónap után megkérte a kezem. A fellegekben jártam, senki sem tudott lerángatni a földre. Pedig lehet, hogy jobb lett volna. Mikor kezdett oszladozni a rózsaszín köd, egyre világosabbá vált, hogy mennyire különböző személyiségek vagyunk. Ennek egyik oka valóban a nagy korkülönbségnek volt köszönhető, hiszen egészen más tempót diktáltunk. Míg én futni jártam, ő sörhasat növesztett a haverokkal, számomra a kikapcsolódást egy mozi, vagy színház jelentette, neki csak a tévé és a számítógépes játékok. Én szerettem volna még utazni, világot látni, ő állandóan a biztonságos jövőről papolt, hogy ezt nem engedhetjük meg magunkat, pedig egyáltalán nem álltunk rosszul anyagilag. De nem csak ezekben a kézzel fogható dolgokban különböztünk, valahogy lelkileg sem voltunk mindig összhangban. Gyerek - szerelem nélkül Egy év elteltével úgy látszott, hogy a kapcsolatunknak kevés az egymás iránt érzett nosztalgikusnak tűnő szerelem. Úgy éreztem, lépnem kell, ezért tisztára megrémültem, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Nem terveztünk még babát, amolyan ,,baleset" eredménye lett. Mindig azt beszéltük, hogy legalább egy évet dolgozni fogok, mielőtt nekilátunk ennek a nemes feladatnak, de ekkor még csak néhány hónapja volt, hogy elkezdtem védőnői pályafutásom. Szerencsére jól döntöttem Szégyenszemre az első gondolatom az volt, hogy nem is szólok erről Istvánnak, majd én gondoskodok erről a helyzetről. De aztán persze nem tudtam megtenni, soha nem is bocsátottam volna meg magamnak. Dávid megszületett, ő a család szeme fénye. És bár nem hittem abban, hogy egy gyermek érkezése megmenthet egy veszni látszó kapcsolatot, mégis így lett. A kényelmes, nyugodt életre vágyó szerelmemből energikus férj és egy csodálatos apa vált egy pillanat alatt. Hitetlenkedve figyelem már két éve, ahogy letörölhetetlen mosollyal játszik a picivel, fürdeti, eteti, tisztába teszi, miközben egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy ne mondaná el nekem, hogy a mi szerelmünk öröktől fogva él, és hogy soha nem múlhat el. Kezdek hinni neki!

0 komment , kategória: Történetek

Címkék: elképzelhetetlen, viszontszeretett, legfélelmetesebb, korkülönbségnek, kapcsolatunknak, nosztalgikusnak, viselkedésemtől, letörölhetetlen, legszívesebben, párkapcsolatai, megismertetett, válaszolgattam, kezdeményeznem, felfoghatatlan, analizálgattam, elrendeltetett, kikapcsolódást, személyiségek, hitetlenkedve, természetesen, párbeszédeink, elhanyagoltam, belegyalogolt, szégyenszemre, türelmetlenül, koncentráltam, humorérzékkel, küldözgetett, megfoghassuk, kimondhassam, átbeszéltünk, elvörösödött, korkülönbség, szituációban, barátnőjével, megsimogatta, nagy szerelmet, eleve elrendeltetett, ilyenkor lenni, véletlen műve, egész nyüzsgő, első akadálynál, készakarva növesztett, testiség rejtelmeibe, valódi szerelemmel, lányuknak tekintettek, egyik üzenetben, első perctől, nagy korkülönbség, dolgok barátnőjével, mondatokat kiejteni, ilyen szituációban, Egészségügyi Főiskolára,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]