|
2017-11-28 16:24:14, kedd
|
| |
| |
Egy bölcs lélek kinyitja az ablakot a jövőnek és becsukja az ajtót a múltnak....
Az idézetek néha becsapnak bennünket!
Ekkor teszem fel a kérdést: lehet egy ajtót ,,valamennyire becsukni"? Erre nem úgy mondják, hogy csupán behajtottam, vagy résnyire hagytam nyitva? Az ajtót vagy becsukom, és a kilincsnyelv a helyére kerül, vagy nincs becsukva, csak behajtva. Tehát a ,,néha beszélünk", illetve az ,,olykor összebújunk egymással" olyan, mint a résnyire nyitva hagyott ajtó...
Ha csak behajtjuk, átszűrődnek a hangok, zajok, a résen levegő áramlik át, fény szűrődik be. Képzeljük el az otthonunk bejárati ajtaját, amit reggel munkába menet csak résnyire ,,zárunk be". Nem hiszem, hogy tévedek, ha azt mondom, előbb-utóbb jön olyan kívülálló, aki kíváncsi lesz. Egy szomszéd, egy tolvaj, stb. Hívogató a csupán behajtott ajtó: ,,Gyere, kukkants be, itt egy másik világ vár rád".
Ha az előző kapcsolat - mely már régen kihűlt, és aminek az újrakezdése többszöri nekifutás után sem sikerült - megmarad a ,,néha még beszélünk" és/vagy ,,időnként összebújunk" szintjén, akkor az a vágyakozást izzítja. A lehetőség fénysugarát hagyja meg (legalább) az egyik a félben, a másik illatát, mely átszűrődik azon a bizonyos ,,ajtórésen", a másik hangjának, mozgásának, tekintetének felfrissített emlékét, reményt keltve a folytatásra. Ezzel, valamint más hasztalan, hamis vonzatokkal teszi így az életét vakvágányra.
Vakvágányra kerül, mert ebben az időszakban - amikor is összejárnak, mégis ,,függetlenek" - beletespednek a kényelembe és a lazaságba - tisztelet a kivételnek. Hiába kap akár egyikük is friss, új impulzusokat a környezetéből, ha az orrában ott a másik parfümjének illata, ami dolgozik benne. Felidézi - legtöbbször tudat alatt - a régi, többségében szép emlékeket. Ezek annyira kitöltik a gondolatait, hogy végül ebben akar élni, egy olyan múltidéző világban, amelyben ,,csak a szépre emlékszik". Nem érti miért, de csak a jót látja, és vágyakozik a másik után, a megélt, csodás pillanatokat akarja felidézni, újra és újra megélni. A régi, egymáshoz kötődő emlékeket érzésekkel tölti meg, a vágyakozás benne egyre csak duzzad az idilli kép után. Ám ha nem ennyire szentimentális, akkor a praktikum, a kényelem, ami ezen a síkon tartja, valamint az ismeretlentől, az újtól való tartózkodás.
Nem mer kilépni belőle, a komfortzónájához tartozik. De arra nem gondol, így merre tart?! Kényelmes állapotában múlik az idő. Így nem kell döntsön, vagyis nem kell az ajtót bezárnia.
Érdekes lenne úgy utazni a buszon, villamoson, hogy közben az ajtók résnyire nyitva vannak. Télen mennyi panasz lenne, és mennyi szerencsétlenség... Ezek a láthatatlan balesetek lezajlanak a párkapcsolatokban is, a fájdalom nem marad el, idővel a valóság és a képzelt világ közötti szakadék miatt az egyik félnél felborul ez a ,,se veled, se nélküled" állapot, vagy jön egy pillanat, amikor el fogja szakítani a ,,köldökzsinórt", ha betoppan az életébe egy számára értékes ember, aki mellett el akar köteleződni. Egészséges gondolkodással rájön, választania kell: vagy a régi, vagy az új. Ritkán marad meg a kettő egy időben.
Amiket érdemes átgondolni:
- hova tartok?
mi a célom?
- az adott döntésemnek milyen következményei lesznek?
- a sorsomat én irányítom, vagy sodródok az árral?
- a másikra milyen hatással van, hogy jelen vagyok az életében?
- a másik milyen hatással van az én életemre?
Néha érdemes számot vetni az élet értelmével, elemezni. Feltenni a következő kérdéseket: hány éves vagyok, tíz évvel ezelőtt milyen célokat tűztem ki magam elé, most hogy állok ezek megvalósításaival?
Fájdalmas a felismerés a számokhoz kötött életszakaszoknál. Az idő elrepült, a tettek elhomályosultak...
Egy lezárt (?) kapcsolatba beleragadni egyenlő az időhúzással. A döntésképtelen, múltban élő így kerül egyre távolabb a boldog élet lehetőségétől. A múlt lezárását megakadályozó mentegetőzésekkel, kifogásokkal szeretné életben tartani a volt kapcsolatát. Válaszokat talál arra, hogy most éppen miért nem zárhatja le a viszonyát teljesen. A ,,most" lehet hónapok, vagy akár évek.
Nehezen hagyjuk el a komfortzónánkat. Ahogy a régi, vagy megszokott tárgyainkhoz ragaszkodunk, úgy az emlékeinkhez, a körülöttünk kialakult sablonokhoz is kötődünk.
A nagytakarítás ideje nem csak a lakókörnyezetre vonatkozik. Ilyenkor egyrészt kidobjuk a felesleges lomokat, megtisztítjuk a teret, a rendrakás, takarítás után pedig csak gyönyörködtetjük a szemünket a munkánkban, ami harmonizálja a lelket. Emellett felkészülünk az új életre, a változásra, a kitűzött célok megvalósítására.
Vannak nyertesek és vesztesek. A nyertesek próbálkoztak, nem adták fel, kitartóan, makacsul haladtak a céljuk felé. A vesztesek talán el sem indultak a céljaik megvalósításának útján, ha mégis, nem tettek bele apait, anyait, eleve fékezett tempóval vágtak neki az újnak, tele kétségekkel, azokat maguk mellé állítva, és a kifogásokkal szövetkezve. Az az úszó, aki kiköti magát a parthoz, mondván, úgyis elsüllyed, a homokban fog kalimpálni. Az, aki bemerészkedik a vízbe, lehet, elmerül az első karcsapásoknál, de idővel megtanul úszni. Nem biztos, hogy egyből a mélyvízben kell kipróbálnia a tudását, de nem is a térdig érő pancsolóban!
Mindenkinek a saját döntése, hogy a komfortzónájába mi fér bele, és mi az, amit abba befogad. A kényelem nagy úr tud lenni, a lustasággal együtt. A mai világ zavarossága és féktelen tempója nem hagyja, hogy átgondoljuk a történteket, nem marad idő megélni a pillanatot, sem elmélyülni. A felgyorsult XXI. század egyik hozománya az, hogy sokan inkább kényelmesen ringatózva, a múltban élés kellemes langyosságát élik meg. Ők azok, akik félnek
az új kapcsolattól,
az újdonságtól,
a váratlantól,
a kiszámíthatatlantól,
a visszautasítástól,
az elmélyüléstől,
a változástól,
és minden olyantól, ami az újdonsággal jár, például
a bizonyítástól,
az elölről kezdéstől,
az alkalmazkodástól.
A múlt már egy biztonságos meleg fészek, olyan, mint a konyhában megkeresni a kedvenc bögrédet éjjel - amikor tudod, hol találod meg, hol van a helye, akkor is, ha nem látod, ott lesz azon a polcon, ahol mindig is lenni szokott. De ha ott van a régi bögréd a megszokott helyén, akkor az újnak nincs helye a szekrényedben. Ha mégis, akkor sem nyúlsz utána, hiszen a régihez ragaszkodsz.
Rengeteg olyan kapcsolatról hallottam, amelyben csak testi vonzódás volt, semmi több. Ilyenkor felteszem a kérdést: emberek-e vagy állatok? Megint előjön a kényelem mint indok: tudja mi vár rá, ez már így alakult ki, természetesen hosszú távon nem jó, de már másfél éve tart... Közben, akikkel ismerkedik, azok nem olyan frenetikusak az ágyban. Tehát marad a szerető státuszba került exénél, akitől- állítja - semmit sem akar. Semmit... csak gyengédséget, lágy érintést stb.
A félelem, a bizonytalanság gátol meg sokakat abban, hogy lépjenek végre. Akinek ehhez nincs bátorsága, aki leragad a tegnapban, aki hagyja, hogy eljárjon fölötte az idő, talán ebben az évben kap egy akkora löketet, ami kilendíti a múltja fogságából... Hinni kell a változásban, de legfőképpen dönteni, mert aki nem zárja le a múltját, ,,résnyire csuk be egy ajtót", nem tud új férfi-nő szövetséget teremteni, vagy megerősíteni azt, elköteleződni, közösséget, családot vállalni, végre révbe érni, jövőt teremteni.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
Címkék: életszakaszoknál, alkalmazkodástól, szerencsétlenség, megvalósításának, gyönyörködtetjük, komfortzónájához, komfortzónánkat, lakókörnyezetre, megvalósítására, elhomályosultak, komfortzónájába, szentimentális, következményei, karcsapásoknál, bizonytalanság, gondolkodással, döntésképtelen, nagytakarítás, köldökzsinórt, ismeretlentől, környezetéből, bizonyítástól, felfrissített, bemerészkedik, lehetőségétől, megakadályozó, elköteleződni, szekrényedben, természetesen, beletespednek, megtisztítjuk, elmélyüléstől, harmonizálja, felkészülünk, kilincsnyelv, próbálkoztak, bölcs lélek, idézetek néha, ajtót „, ajtót vagy, helyére kerül, résnyire nyitva, résen levegő, otthonunk bejárati, csupán behajtott, másik világ, előző kapcsolat, újrakezdése többszöri, lehetőség fénysugarát, másik illatát, bizonyos „, másik hangjának,
|
|
Offline
