|
2021-10-02 08:18:14, szombat
|
| |
| |
Idős néni üldögél a padon, várja a buszt bevásárlás után.
Látásból már ismertem, így hát mellé ülök, hisz ugyanazt a buszt várjuk, de még legalább fél óra, mire jönnie kell, ha nem késik.
- Csókolom! - gondoltam beszélgetek, a buszig, jobban telik az idő is.
- Jó napot kedvesem, vásárlásból?
- Igen, ilyenkor veszem meg az egész heti húst és zöldséget. Tetszik tudni, csak kell a főtt étel az asztalra.
- Olyan szép, hogy ezt mondja kedvesem! Tudja kedvesem, már kezdtem azt hinni, hogy kimegy a divatból az igazi házi koszt. Pedig annak hatalma van! Valahogy nem tudok már lépést tartani ezzel a világgal aranyoskám. Nem nagy baj az, ha az öregek szépen elmennek, tudja? A papa már elment négy éve, de csak nem tudok még utána menni. Ötvenhárom évet éltünk le együtt. Szerencsések voltunk nem mondom, mi úgy esküdtünk, hogy akartunk. Gyerekünk is úgy lett, hogy akartunk. Bár ötöt szültem, csak négy van meg. Az elsőt, Drága Piroskámat elvitte a tifusz vászon zsebkendőt húz elő a ruhája zsebéből, makulátlan vasalt példányt. Megtörli a könnyes szemét, és egy kicsit elmereng. - Tudja, aranyoskám az nem rendjén való gyereket temetni az nem!
Pedig szép életünk volt. Sokat dolgoztunk. Abban az időben az asszonyok főztek mindig nap. Mondjuk, hús csak kétszer volt egy héten, csütörtökön és vasárnap. Az emberem is megette bizony a derelyét, meg a rántott levest is. Nem nagyon volt válogatos. A gyerekek viszont azért nem mindig ettek meg mindent, de akkor kaptak egy karaj zsíros kenyeret és akkor csend volt. Tudja aranyos, sose erőltettem őket olyat enni, amit nem akartak. Nem nagyon válogattak azért.
Esténként kiültünk a gangra, a papa mesélt a régi időkről. Háborúról, vásárokról, lakodalmakról.
Jaj, nehogy azt higgye, hogy mindig igazat mondott! Olyan huncut vót, hogy a szeme se állt jól, de szerettem a szemét szép is vót Ó, Istenem! itt megint törölt egyet bepárásodott szemein, de azért az arca mosolygott. - Látom kedveském, maga azért még főz. Mi lesz az ebéd?
- Egy kis gulyáslevest főzök, meg fánkot sütök, felénk úgy hívják puffancs. Tetszik tudni, van még édesanyámtól házi szilvalekvárom. Azzal szeretik a gyerekek nagyon és mi is!
Reméltem, hogy a néni folytatja a mesélést, egészen bele feledkeztem. De nagy szerencsémre így történt.
- Tudja aranyos nézem a gyerekeket, meg az unokákat, sőt már dédunokám is van kettő! Mindig szaladgálnak. Az asszonyok is. Mindegyik. Ezek annyit járnak iskolába kedvesem, mint a csuda. Én nem mondom régen is vót olyan asszony, aki nem akart otthon lenni. Meg nem akart négyet-ötöt szülni, de azok is megfőztek minden nap, meg a kiskertjük is rendbe vót. A tanító asszony, meg a doktornő is tudott fejni, meg kapálni.
A legkisebb fiamnak a felesége valami vezető egy cégnél, én nem értek ehhez. Az olyan fáradt mindig, pedig olyan kedves, okos asszony. Mondtam is neki : "Drágám, a túlzott munka ne legyen az életed része!" Nem mondott semmit, pedig gyerek is van kettő. Mondom neki minap, "Csillukám gyertek ki egy kicsit, elkapálgatunk a kertbe, hogy kibeszélgessük magunkat. Úgy is vót, kijöttek. Estefelé azt mondja a menyem: "Tudja mama, nem is akartam jönni. Biztos voltam benne, hogy az egyetlen szabadnapomon nem akarok kapálni, de így, hogy mindenki itt volt és szép volt az idő olyan volt, mintha nyaralnák mama".
Tudom én. Régen vasárnap csak a muszályt csináltuk, hacsak nem aratás vót. Elmentünk reggel templomba, otthon megebédeltünk, a gyerekek meg mindig velünk vótak. Kint a fődön, az istállóban, mindenhol. Vasárnap este mindenki tetőtől-talpig fürdött, nem csak a kezit-lábát mosta meg.
Tudja aranyos, nem gondoltuk azt, hogy másnak kell felnevelni a gyerekünket. Magácskának is van gyereke, ugye?
- Igen, de nénihez képest nekem csak egy gyerekem van.
- Tegyen meg valamit kedvesem. Soha ne mondja a gyerekére, hogy "csak" egy. Minden gyerek egyetlen. Nekem az fáj aki elment, amíg élek. Magának csak egy lehetősége van jól megmutatni annak a gyereknek, hogy mi a jó és mi a rossz. Tudja kedveském semmi, de semmimás dolgunk sincs a világban csak ennyi. Ott lenni a gyerekünkkel, és megtanítani szépen élni és különbséget tenni a jó és a rossz között. Az teljesen mindegy, hogy hány gyerekünk van, vagy hogy van-e egyáltalán.
Ennyi a dolog itt a földön! Tudja, aranyoskám?!
Az érkező busz zaja szakította félbe a nénit. Utána még hetekig kerestem a buszmegállóban,
hátha látom még egyszer.
Két hónap múlva halottam a piacon, hogy elment a szép szemű papához és drága Piroskájához
egy csöndes reggelen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 2. |
|
|
|
Címkék: kibeszélgessük, szilvalekvárom, buszmegállóban, lakodalmakról, megebédeltünk, szabadnapomon, elkapálgatunk, szaladgálnak, gyerekünkkel, piroskájához, szerencsémre, édesanyámtól, bepárásodott, gulyáslevest, szerencsések, vásárlásból, beszélgetek, különbséget, megtanítani, csütörtökön, magácskának, gyerekünket, feledkeztem, ötvenhárom, kiskertjük, egyáltalán, mosolygott, szakította, aranyoskám, felnevelni, válogattak, istállóban, dolgoztunk, lehetősége, makulátlan, gyerekeket, buszt bevásárlás, buszt várjuk, egész heti, főtt étel, igazi házi, világgal aranyoskám, öregek szépen, tifusz vászon, ruhája zsebéből, könnyes szemét, kicsit elmereng, asszonyok főztek, rántott levest, gyerekek viszont, karaj zsíros, papa mesélt, Drága Piroskámat,
|
|
Offline
