A pártház elesik 1. - Hollós Ervin-Lajtai Vera,Kossuth Könyvkiadó,Mező Imre,Papp Józsesfet,Asztalos Jánost,Budapesti Pártbizottság,Amkor Ny,Berta Somogyi Lajos,Csalai József,Farkas József,Holicze István,Könczöl Sándor,Vörös Sándor,Lengyel Zoltán,Péterfy Sándor,Kálmán István,Holicza István,Kucsera Zoltán,Elek László,Berta Somogyi,Katona Gyula,Néhány Baross,Katona Gyulát,Könczöl Sándort,Kálmán Istvánt,Kucsera Zoltánt,Farkas Józsefnek,Koltói Anna Kórházba,Berta Momosgyit,John Sadovy,Délamerikai Magyar Hírlap,Lovas Mártont,Korányi Kórházba,Budapesti Pártbizottságtól,Korányi Kórház,Nagy Károlyné,Nagy Károlynét,Szabó Lajos,Lakatos Péter,Tapolcsányi László,Schulz László,Gálocsi Györgynek,Korányi Kórházban,Tapolcsányi Lászlót,Mikor Lakatossal,Bozsó Imre,Schulz Lászlót,Kárpáti István,Forgó József,Molnár László,DIsZ Budapesti Bizottsága,Kelemen Lajost,Fehér Könyv,Radnai György,Weisz Jenőné,Kertész István,Ekkor Kertész,Koltói Anna,Kedves Kertész,Farkas Imre,Gyurgyovics Sándor,Szanyi Nagy István,Várkonyi György,Szanyi Nagy Istvánt,Szanyi Na - kohlinka Blogja

Továbbiak »

Belépés

			kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen.			Szendrei Klaudia 1958.03.07 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

A pártház elesik 1.

2011-08-06 10:35:11, szombat


	Köztársaság tér 1956 Hollós Ervin-Lajtai Vera Kossuth Könyvkiadó 1980 Amikor az ostromlók látták, hogy a védelem megszűnt, "hatalmas ordítozásba kezdte és megkezdődött a székház megohamozása". A védők Várkonyi vezetésével visszavoultak az első emeletre és itt harcoltak tovább. Mikor a támadók minden oldalról megrohanták az épületet, a benne tartózkodók egy része érthetően pánikba esett, a felső emeletekről megindultak az alagsor felé és zsúfolásig megtöltötték a légópincéket és a kazánházat. A fegyveresek berontottak és elözönlötték a lépcsőházakat, az emeleteket, az udvart, a kazánházat és a légópincéket. Elsőkként a Kenyérmező utcai oldalról a Thököly útiakhoz és a Baross tériekhez tartozó csoportok hatoltak be. A színházból támadó, zömükben Corvin köziek és mások a főbejáraton rohantak be. Amikor a harckocsik lőni kezdték a székházat, a Rákóczi út 61. számú ház és a Rákóczi út sarkán várakoztak. Mikor a nagy ordítozás kitört, arra gondolva, hogy ez a székház elestét jelenti, elindultak a térre. De egy rész ük már a Kenyérmező utcai oldal földszinti ablakain bemászott, ordítozva: - Erre is lehet jönni, gyerünk, erre is gyertek! A szervezett fegyveres csoportokat újabb fegyveresek követték - részben azok, akik az első kivégzéseket véghezvitték. Bár ezek jelenléte tovább fokozta a támadás brutalitását, az ostrom leszámolás, bosszú jellegét, ugyanakkor megkönnyítette, hogy az első gyilkosságsorozat után életben maradt pártmunkások közéjük keveredve kijuthassanak a székházból. Ezt elősegítette, hogy a felkelők között is akadtak olyanok, akik megdöbbentek, valósággal megrettentek attól, amit társaitk csináltak és lelohadt a vérengző kedvük. A megrohanás első perceiben, amikor a karhatalmisták és a pártmunkások egy része még védekezett, a felkelők szervezetten küzdötték le a védőket, s fésülték át a helyiségeket, egyszerű volt felismerni, ki hová tartozik. De amikor mind többen tódultak be, áldozatot és zsákmányt keresve, kitört az anarchia. A fejetlenség nőttön-nőtt, a Baross tériek és a Corvin köziek, sőt az ezekhez tartozó Práter utcaiak sem ismerték egymást. Percenként előfordult, hogy a fegyveresek velük érző, de előttük ismeretlen civileket néztek pártmunkásoknak, és meg akarták ölni őket. A kölcsönös gyanúsítás pillanatok alatt elharapódzott és ki-kirobbant. Ebben az általános fölfordulásban egy-egy védőnek sikerült valamely csoporthoz odacsapódnia és így meg tudott menekülni. Az elsőkként behatoló fegyveresek mindjárt három részre szakadtak. Egyik részük az előcsarnokban maradt, ők fogták el a légópincébe visszahúzódókat, másik részük az emeleteket szállta meg, harmadik csoportjuk pedig a székházon keresztül áthatolt a DISZ épületébe, hogy annak védőivel számoljon le. Ezalatt a szlovák diákotthont megszálló, majd később a Kenyémező utcai oldal egyik földszinti ablakán a pártházba behatoló Baross térieks egy részlege eljutott a konyhába. Az ő feladatuk volt, hogy a "székházban felhalmzott nagy mennyiségű élelmet" megszerezzék. Meglepődtek, amikor mindössze néhány kiló lisztet, tésztát és igen kevés húst találtak. Nem is akarták elhinni, hogy nincs több, ordítva, üvöltözve keresték az élelmiszerraktárt, s másokat is segítségül hívtaka kereséshez. Az udvaron, a pincékben is kutattak, de élelmiszeret nem találtak többet. A mintegy húsz-huszonöt Baross téri fegyveres erre elkezdte kihordani a székház raktárában talált holmikat. Az itt tárolt föggönyöket, rádiókat, írógépeket, szőnyegeket, bútorokat a Kenyérmező utcai ablakokon keresztül adogatták ki, rakták fel az odaállított teherautókra. Hordták a konyhafelszerelést, az irodai bútorokat, a szőnyegeket, a képeket. Abból a tényből, hogy nem mindenkit öltek meg, akit a székházban találtak, sőt elég sok embernek sikerült életben maradnia, egyesek azt a következtetést vonták le, hogy a helyzet - illetve, mint előszeretettel fogalmazzák: a "néhány atrocitás" - valójában nem is volt olyan súlyos. Nyugaton megjelent könyvekben az olvasható, hogy a pártház védőit a "szabadságharcosok" mentették meg. Gosztonyi egyenesen azt állítja, hogy "a szabadságharcosok föllépése a csőcselsék ellen irányult". Volt-e különbség, és ha igen, micsoda? Volt-e összefüggés, és ha igen, milyen, a sezrvezett, fegyveres ellenforradalmár csoportok által végrehajtott kivégzések és a többi csőcselék gyilkosságsorozata között? Ennek megállapítására nagyon fontos, miképp indult el a gyilkosságsorozat, hogyan szabadultak fel a vérengző "ösztönö", hogyan halt meg a fehér zászlóval a térre lépő három parlamenter. Láttuk: Mező Imre halálát a pártházat szervezetten ostromló fegyveresek golyói okozták, Papp Józsesfet, Asztalos Jánost is ők lőtték le. A fegyveresek által okozott halál és a lincshangulatra éhes csoportok brutalitása következtében okozott halál elválaszthatatlan. A kezdeményezés a "szabadságharcosoké" volt. Hisz a parlamenterként fehér zászlóval a térre kilépő Mező, Papp és Asztalos lelövése utat nyitott a szervezett ellenforradalmárokat támogatók lincselésének. Ebben, mint cseppben a tenger, benn van mindaz, ami a téren és nemcsak a téren történt. Nem lehet ezt a két erőt elválasztani egymástl, még ha nem is teljesen azonosak. Kölcsönösen segítik, támogatják, erősítik egymást. A fegyveresek teszik lehetővé, hogy az utcákban, a kapuk alatt, a tér távolabbi részein a civilek gyülekezzenek, ezek pedig jelenlétükkel erősítik az ostromlókat. De nemcsak erről van szó. Október 30-a a fegyveres alakulatok már magukba olvasztottak jelentékeny, korábban szervezetlen, lincselésre kész politikai erőt is. Kétségtelen, hogy a "szabadságharcosok" között akadtak olyanok is,a kik segíteni akarnak és segítettek is a párthzáz védőin. Ezek csak ott döbbentek arra, hogy tulajdonképpen mi történik, s visszamaradtak - nem ezt akarták. Ilyenek azonban nem sokan voltak. Ezt bizonyítja az is, hogy nemritkán ők maguk is veszélybe jutottak, amikor segítettek. Ekkor azonban már késő volt... Lássuk, mit ír le az egykorú "Life" a "fegyelmezett" fegyveresek tevékenységéről. "Felkelő csoportok érkeztek a mellékutcákból,kiabáltak és behatoltak a házba. A legfelső emeletről csak elszórt lövöldözés folyt, de az emberek óvatosak maradtak. Az épület előtt harminc-negyven halott hevert a földön. Egy sorban feküdtek. Amikor valakit találat ért, a mögötte álló a helyébe lépett és ő is meghalt. Olyan volt ez, mint egy krumpliföld, csak az emberek feküdtek ott krumpli helyett... Soha nem láttam még ilyen halált, az emberek még ilyen gyors megöletését. Egy tiszt nevetve jött ki a házból és a következő szempillantásban már a földön hevert. Eszembe se jutott, hogy a fickót lelőtték, azt hiszem, csak éppen elesett. A felkelők azután kihoztak egy tisztet a házból... Sápadt volt, néhány lépést tett előre, visszafordult, vitatkozott. Azután összecsuklott. Vége volt." Az épület túloldalán levő utcából nagy zajjal emberek rohantak elő... Egy másik csoportot is láttunk, ennek vezetője hatalmas zászlót lobogtatott. "Rajta! Gyertek!A ház a miénk!" - kiáltozta. Igen, a Budapesti Pártbizottság székháza az ellenforradalmároké volt... Amkor Ny. J. és társai behatoltak a székház előcsarnokába, két fegyveres már a földön hasalva kézigránátokat dobált a pincébe, és géppisztollyal lőtte a lejáratot. Mindkettő az Almássy téri csoporból került ki. Lentről a nők kiabálni kezdtek: - Itt sebesültek és nők vannak. Ne lőjetek! - A korábban elfogott és a pincében levő ellenforradalmár is tele torokból kiáltozott: - Magyarok! Ne dobjatok kézigránátot! Én közületek való vagyok! Magyarok, ne lőjetek! Két pártmunkás a sebesült "felkelőt" felvitte a lépcsőn. A betóduló ellenforradalmrrok a jelszót kérdezték tőle, amit ő meg is mondott. A fegyveresek megparancsolták, a pincében levők felemelt kézzel menjenek fel a lépcsőn, legelőször a nők. Ezután hozzáfogtak az igazoltatásukhoz. A védők közül Berta Somogyi Lajos, Csalai József, K. Farkas József, Holicze István, Könczöl Sándor, Vörös Sándor és a pártmunkások közül is egypáran fél három után megpróbáltak a légoltalmi pincéből a szomszéd épületek pincéin keresztül kijutni a pártházból. De már nem volt idejük a falat kibontani, s ők is azok közé kerültek,akiket fölfelé hajtottak. Lengyel Zoltán a pincében egy sebesült feje alá tette rendőrzubbonyát, így szürke ingében sikerült a zűrzavarban kijutnia a főbejáraton. Elindult a Kenyérmező utca felé, de alig tett tíz-tizenöt lépést, szembe találkozott a Baross téri T. L. fegyvereseivel. Ezek észrevették, hogy rendőrnadrág és csizma van rajta, utána mentek, a Kenyérmeő utca sarkán nekiestek és a 4-es számú ház kapualjába vonszolták. Közben az utcáról mások is utánuk tódultak, letépték az ingét, majd az alatta levő piros színű atlétatrikótól teljesen megvadulva ezt is letépték, agyba-főbe verték. Végül is két fegyveres elindult vele a Tákóci úton át a Péterfy Sándor utcai Kóházhoz. Az utcán összegyűltek azonban ott helyben akarták az "ügyet rendezni". Végül nay nehezen mégis eljutottak a kórházba, ahol egy földszinti szobában "kihallgatták". Másnap sikerült ruhát szereznie és megszöknie. A téren a kivégzések első sorozata szervezetten történt, bár a "nézők" közül kisebb-nagyobb csoposrtok megpróbáltak a székházhoz közel kerülni, de a terespet a fegyveresek megszállták. Próbáljuk meg nyomon követni, mi történt ezután. Az elfogott karhatalmistákat csoportonként a ház elé vezették. Az elsők között volt Vörös Sándor, Könczöl Sándor, Kálmán István, Holicza István, Csalai József, Kucsera Zoltán, K. Farkas József, Berta Somogyi Lajos és Elek László. Állandó ütlegelések közepette a főbajárat elé vonszolták, s a Kenyérmező utcához közel a falhoz állították őket. A Corvin köziekből és a Baross tériekből, a Hársfa utcaiakból és a Thököly útiakbó alakult mintegy huszonöt tagú kivégzőosztag felállt velük szemben és sortüzet adott rájuk. A kivégzések pillanatát megörökítette egy fotoriporter. A kép, mely a "Life" című ameikai folyóirat 1956. decemberi számában megjelent, akkoriban bejárta az egész világot. Ám a falhoz állítottak közül nem mindenki pusztult el. Vörös Sándor még az előcsarnokban elesett, a többieket rajta keresztül hajszolták a térre, majd őt is kivonszolták. A téren Berta Somogyi mögé került. Mivel még a pincében sikerült egy lódenkabátot szereznie, ennek segítségével megmenekült. Mielőtt a sortűz eldördült volna, a fegyveresek az ott gomolygó "kiváncsiskodókat" ellökdösték a kivégzendők mellől. A lódenkabátos Vörös Sándor közéjük került és velük sodródott. Elindult a Kenyérmező utca felé. Még a sarokra sem ért, már hallotta a sortüzet és visszanézve látta, amint bajtársai összeesnek a székház falánál. Zaklatott állapotban ment tovább. Felismerte az úttesten fekvő Katona Gyula őrvezetőt, aki délelőtt a mellette levő szobában harcolt, s a ház elestének pillanatában az első emeleti ablakon kiugorva próbált megmenekülni. Mielőtt a pincébe indult volna, Könczöl is látta, amint Katona az első emeleti ablakon kiugorva próbál elmenekülni. Néhány Baross téri észrevette szándékát, és T. L. szakaszparancsnok vezetésével odarohantak. Vöröskeresztes férfiak és lányok is odasiettek, és a megsérült Katona Gyulát hordágyra tették. A Rákóczi út irányában elindultak vele a mentőautójukhoz. Két könnyebben megsérült fegyveres azonban, akik eddig az egyik Kenyérmező utcai kapu alatt tartózkodtak, hangosan követelték a kivégzést ott a helyszínen. Az ordítozásra a kapuk alól fegyveresek és civilek rohantak ki, felborították a hordágyat és a földön heverő Katona Gyulát addig rugdalták, amíg csak élet volt benne. De térjünk vissza a kivégzésekhez. Könczöl a kivégzőosztag sortüzétől tüdőlövést kapott. Eszméletét vesztette. Arra tért magához, hogy egy férfi és egy nő fölébe hajol, a nő megfogja a fejét és odasúgja: Tegyen úgy, mintha halott lenne. Most nincs gépkocsi, de ha lesz, el fogjuk szállítani a kórházba. -- Majd egy téglát tett az arcára. Könczölt rövidesen sikerült egy gépkocsin elvinniük a Szövetség utcai Kórházba, ahol megoperálták. Könczöl Sándort a "nézők" közzött levő kommunisták és olyan egyszerű emberek mentették meg, akikben volt bátorság, hogy a megtámadotteak, a "kivégzettek" segítségére siessenek. Könczöl segítői között volt egy egykori csendőr is. A kórházakban hajsza indult a sebesült rendőrök, katonák, pártmunkások, államvédelmisták után. Könczölt is el akarták vinni, de még nem tudott járni. Az egyik ápolónő méreggel akart végeznivele. A mtős viszont segítségére sietett, civil ruhát is szerzett neki, és kiszöktette a kórházból. Könczöl a rendkívül súlyos operáció után néhány nappal hazaindult Gyermelybe. Negyven kilométert gyalogolt, többsör összeesett. Mikor végre hazaért, összeroskadt, és három napig eszméletlenül feküdt. Magához térve elmondta, mi tötént vele és a többiekkel a pártházban. Holicza István, mikor a többiekkel együtt fölfelé indult a pincéből, látta, hogy az előtte haladó Kálmánt többen megragadják és hajánál fogva vonszolják. "Láttam, amint kést szúrtak a hasába, többször gyomron rúgták és láttam, amint összesesett a fájdalomtól, arca kínosan eltorzult. A földön a fejét kedték rugdosni, s orrán-száján patakzott a vér... Úgy emlékszem, hogy még utolsó pillanatban valamint mondani akart, de már csak összefüggéstelen hangok értek el hozzám. Már nem volt magánál." Kint a kapu előtt Kálmán Istvánt kötéllel a lábán vonszolni kezdték a téglatörmeléken keresztül. "Soha nem láttam őt." Holiczát az előcsarnokban egy magas fésrfi kihúzta a sorból és puskatussal fejbe vágta. Egy pad alá esett. Ugyanaz az ember hajánál fogva kirángatta a pad alól és kirugdosta a pártház kapuján. Holicza nem vesztette el az eszméletét. Már a fal előtt állt, amikor egy barna kucsmát viselő, harmincöt év körüli férfi szuronyos puskvával beledöfött, a szurony azonban Holicza levéltárcájában megakadt Odalökték a többiek közé. Ezután dördült el a kivégzőosztag sortüze. Holicza a jobb lábán sérült meg, s miután elterült a földön, valami még fejbe vágta. Elvesztette az eszméletét, és csak a Péterfy Sándor utcai Kórházban tért magához. Csalai József már az előcsarnokban súlyosan megsebesült, mikor a falhoz lökdösték, a repedezett téglafal egy része ráomlott. Kint a téren puskatussal is ütötték, a járdára zuhant, így a sortűz nem érte. A sortűz eldördülése után kéét fiú hordágyra tette, mások lefordították róla. A két fiú kiabált: - Ne bántsátok, sebesült! Mások meg azt üvöltözték: - Ki kell végezni! - Hogy a két fiúnak hogyan sikerült mégis kimentenie őt, nem tudja, mert elvesztette az eszméletét. A kórházban egyes ápolónők nemcsak hogy nem törődtek vele, de el akarták vitetni, hogy megöljék. Hallotta, amint azt kiabálták, hogy államvédelmi tiszt, és tele van ezresekkel. Október 30-án, amikor ki akarták végezni, mindössze húsz forint volt a zsebében. Kucsera Zoltánt hátulról puskatussal fejbe verték. A sortűz végzett vele. A pincéből kilépő K. Farkas Józsefnek is azonnal nekiestek, s egy "szájától a füléig húzódó sebhelyes férfi nyeles kézigrsánáttal fejbe vágta". K. Farkas összeesett. A térre vonszolták, s a többiek közé lökték. Látta a rá meredő fegyverest. Nem tudta, mikor lőttek, csak azt látta, hogy mellette álló elvtársa összesik. Hirtelen ő is erős ütést érzett a mellében és a földre zuhant. Még eszméletén volt, amikor egy szakállas féfi föléje hajolt és közvetlen közelről pisztollyal az arcába lőtt. Még mindig eszméleténél volt, arcára bosrult, s egyre arra gondolt: lenyelni a vésrt, nehogy elvérezzem. Nem tudta, mennyi i dő telt el, talán csak néhány perc, amikor ismét egy férfi hajolt föléje, s odasúgta neki: - Hunyd be a szemed, tégy úgy, mintha meghaltál volna. Tarts ki, mindjárt jövök érted! Az ismeretlen egy társával vissza is tésrt, K. Farkast hordágyra tették, majd egy teherautóra emelték. Végig eszméletén volt, így érzékelte, hogy a teherautó többször megállt. Szenvedélyes, türelmetlen vitát hallott: a kivégzését követelték. Egy ízben valaki a torkára akart lépni azzal a felkiáltással, hogy "kár a golyót pazarolni". Máskor hallotta, amint egy pisztolyt csőre töltenek, hogy lelőjék. Mindig az ismeretlen idegen mentette meg. Így jutottak el nagy nehezen a Péterfy Sándor utcai Kórházba, ahol nem akarták felvenni. Ekkor elájult. Csak a műtőben tért magához, mégpedig arra, hogy a nővér hangosan tiltakozik az ellen, hogy orvosi segélyben részesítsék. Egy orvos azonban mégis megoperálta. November első napjaiban többször kihallgatták. 3-án a kórházban lévő egyik parancsnok, egy főhadnagy közölte vele: le van tartóztatva, felelősségre vonják, néhány nap múlva kivégzik. K. Farkas József havi zsoldja száznyolcvan forint volt. Amikor a kórházat elhagyta, nem volt civil ruhája. A pártház védelmében olyan súlyos sérülést szerzett, hogy jobb lábára örökre sánta maradt. És mégis vallotta. "A proletárdiktatúrát védtük és ha kell, holnap ismét fegyvert fogok érte." Berta Somogyi Lajos is végigélte az előcsarnoki tortúrát, az ordítozók sorfalát. T. J., a XIX. kerületi fegyveresek egyik vezetője puskájával fejbe vágta és ütlegelte, amíg a ház elé értek. Berta Somogyi látta a felsorrakozó kivégőosztagot, közöttük T.J.-t is. Hallotta a tűzparancsot. Mindez nagyon gyorsan történt. "Egymás után éreztem az ütéseket, arcra buktam". Megpróbált fölkeln, de ereje már nem volt hozzá. Ekkor a kiégzőosztagból melléje lépett valaki és közvetlen közelből géppisztolyból sorozatot lőtt rá. Ez szinte elfűrészelte az egyik lábát, mint később megtudta, kilenc golyó érte. Nem messze a kivégzés helyétől egy téglarakás volt. Berta Somogyi odaesett és azt gondoleta, ha a téglák közé dugja a fejét, megmenekülhet. Ekkor egy férfi megemelte a fejét, s megjegyezte: - Ez még él -, majd két társával a Kenyérmező utca irányába vonszolták. Közben többen megpróbálták kiszedni a három férfi kezéből. Ezek azonban megvédték, taxiba tették, és a Koltói Anna Kórházba vittéksss. Azonnal megoperálták, de olyan gyenge volt, hogy nem altathatták el, mint később megmondták neki, ha elaltatják, nem ébredt volna fel többé A lábát már nem lehetett megmenteni. Az operáció után Berta Momosgyit is elérte a "szabadságharcosok" raezziája, el akarták vinni a kórházból, hogy "felelősségre vonják". De az egyik ápolónővér és a segédorvos megvédte. Noember 5-én ugyanabba a kórterembe, ahol ő feküdt. T. J. is bekerült. December 10-ig együtt voltak. Berta Somogyi jól emlékezett rá - hogy is lehet azt elfelejteni! -, T. J. azonban nem ismerte fel, sőt dicsekedve mesélte, hogyan vett részt a budapesti pártház elfoglalásában. Volt mit mesélnie... Elek László sorkatonának is sikerült még a pincében egy civil kabátot szereznie. Mikor már vitték a térre, T. J. kiabálni kezdett: - A civil kabátos álljon ki közülük! - Mások is odakiáltoztak: - A civil álljon ki, te nem tartozol közéjük! Elek László visszakiabálta: - Én is közéjük tartozom! - Ebben a pillanatban ért - közvetlenül Könczöl mögött - mellé T. J., aki puskájával "bal oldalról, ahol állt, egy hatalmas ütést mért Elek László fejére." Elek megtántorodott, Könczöl támogatta. Együtt állították falhoz őket. A sortűz után Elek László holtan maradt a pártház előtti járdán. Ki volt Elek László karhatalmista katona, aki nem áll ki a kivégzendők sorából? Civilnek nézték, megmenekülhetett volna. De ő visszakiabált: "Közéjük tartozom" - és közöttük is maradt... Jóformán nem is ismerjük őt. A többiek, akik csodával határos módon életben maradtak, emlékeznek rá. Életéne kutolsó két szava feledhetetlenné teszi. Elek László karhatalmista közkatonát, a pártház védőjét. Már említett cikkében John Sadovy, a "Life" riportere írta le a gyilkos sortüzet: "Egy méternyire álltam ettől a csoporttól. Egyszerre az egyikük kezdett összecsuklani. Egészen közelről lőhettek a bordái közé. Úgy hulltak a földre mindnyájan, mint a búza, amelyet lekaszáltak. Nagyon kecsesen. Egy másik fiú rohanva jött ki a házból. Látta, hogy a barátai meghaltak, megfordult, behatolt a tömegbe. A felkelők kivonszolták. Csak egy felvételt csinsáltam róla és már vége is volt. Ekkor az idegeim felmondták a szolgálatot. Könnyeim végigfolytak az arcomon. Három évet töltöttem a háborúban, de amit ott láttam, semmi sem volt ehhez a borzalomhoz képest. Megfigyeltem, hogy nem volt nagy zaj. A lövések annyira közelről történtek, hogy az emberek teste, akikre lőttek, hangfogóként működött". Sadovy riportja és képei az egész világot bejárták. Rio de Janeiro legnagyobb lapja, a "Correio de Manha" a képeket átengedte a "Délamerikai Magyar Hírlap"-nak, amely aztán szintén közölte őket, de a következő szalagcímmel: "Így gyilkolnak az oroszok." A kivégzés előtt álló katonák képéhez fűött szöveg pedig így hangzik: "Szovjet-Oroszország kommunista kormánya számára a képen látható férfiaknak egyetlen nagy bűnük az volt, hogy állampolgárokhoz méltóan akartak élni egy szabad és független Magyarországban. Feltartott kezekkel egy kivégző orosz osztag előtt állanak". A földön heverő áldozatok fényképét pedig ez a szöveg kísérsi: "Mindnyájan hősi halottak, csak egy halálosan sebesült próbálja még fejét fölemelni. Ez történt Magyarországon és történik majd mindazokban az államokban, amelyekben "népi demokratáknak" nevezett kormányok uralkodnak, ha fel akarnak szabadulni a kommunista iga alól." Ez az egész - úgy gondoljuk - nem szorul magyarázatra. A sosrtűz után a kivégzőosztag egyik része a téren megpróbált "rendet" teremteni, másik része a székházba ment. Ekkor vált lehetővé a fal előtt, a járdán heverő karhatalmisták közül az életben maradottak megmentése. A téren folytatódott a lincselés. Meg lehet-e pontosan írni mindazt, ami akkor ott történt? Az eseményeknek egyes mozaikjaiból áll össze a történet. A Köztársaság tér e néhány száz négyzetméternyi területén, pontosabban a színház és a Köztársaság tér 26. számú házköött elterülő még kisebb területen, a Budapesti Pártbizottság székházának főbejáratánál, lépcsőházaiban, emeletein, szobáiban, udvarán, az ifjúsági szövetség szomszédos székházában 1956. október 30-a oly hosszú délutánjának minden percében egy-egy tragédia játszódott le. A Budapesti Pártbizottság székháza előtt égetni kezdték a kihordott könyeket, képeket, iratokat. E máglya mintegy jelképesen bevilágította a Köztársaság téren történteket: még késő délután és este is égett, felidézve a történelmi múlt jól ismert eseményeit, hisz mindez egyszer már megtörtént. A székház előcsarnokában mintegy félszáz fegyveres tolongott, rendelkezett. Külön állították a nőket és férfiakat. Teljes volt a zűrzavar, a hangzavar. "Agyonlőni! Igazoltatni! - hangzott egyre. Közben betódultak a folyosókra, fel az emeletekre. Lovas Mártont az egyik szobában igazoltatták. Miután megállapították, hogy pártalkalmazott, másodmagával bezárták egy mellékhelyiségbe, de nemsokára parancs jött: mindkettőjüket át kell kísérni Kiliánba. A Kenyérmző utcával párhuzamos folyosó teljesen kiégett utolsó szobájába vitték őket, s megparancsolták nekik, ugorjanak ki az ablakon és induljanak el. A fegyveresek kíséretében elindultak. Útközben egy csoport körbevette őket: "Kicsoda, honnan hozták?" - kérdezték Lovasról. Kísérői megmondták: szerkesztő, benn volt a pártházban. Erre nekiestek Lovasna. "Bevallom, nem kihívóan, nem visszavágó gyűlölettek néztem rájuk, csupán megadással és rettenettel vegyes félelemmel. A szemüket néztem, a kezüket és a lábukat. Mert szakadatlanul ütnek és rugdalnak." Addig ütötték, amíg arcra zuhant. Mivel a parancs az volt, hogy a Kiliánba kell kísérni, őrei nem engedték, hogy agyonverjék. Lovas csupa vér lett, ezért előbb a Korányi Kórházba vistték. A Budapesti Pártbizottságtól a Korányi Kórház nincs messze, Lovasnak mégis nagyon hosszúnak tűnt az út. A székházban a harc óráiban nem félt, de a tömeghisztériától megtébolyodott, vérszomjas emberekre emlékezve így ír: "... olyan halálos dermedtség fog el, ami több, mint a félelem. Egy hang nem jön ki a számon. Ez a rövid út viszonytagságos életem legnehezebb útja." Nagy Károlyné tizennégy éves fiával a légópince bezárt vasajtaja mellett húzódott meg. - Ne lőjenek, itt sebesültek vannak - kiáltozta. Miután a fegyveresek bejutottak az óvóhelyre, Nagy Károlynét fiával együtt kikergették, az után a felkelők sorfala között neki is végig kellett mennie: "ököllel, lábbal, fegyverrel ütöttékverték". Ám amg a fegyveresek a három férfira, Tapolcsányira, Schulzra és Lakatosra vetették magukat, Nagynénak és a fiának sikerült kimenekülnie az épületből, éppen akkor, amikor a téren Szabó Lajos alezredest akasztották. Nagyné és fia tanúi voltak a szörnyű jelenetnek. "Azt láttam, hogy az őt körülvevő személyeknek véres volt a kezük". S ahogy továbbsodródtak, látták, hogy a színház előtt éppen két ember akasztására készülődnek. Hallották, amint "a színház közelében az egyik csoport az kiabálja: "fra vele!", a másik csoport pedig: "lámpavasar!" Mikor sikerült végre a térről elmenekülniük, még mindig hallották az ordítozást: "fára vele!" Szabó Lajos alezredest hátrakötözött kézzel vitték ki a térre. Pillanatokon belül huszonöt-harminc ember vette körül. A téren levő szoborhoz kísérték. A szobor előtt valaki elgáncsolta, Szabó elesett. Mikor kötelet kötöztek a lábára és felhúzták az egyik fára, még élt, és segítségért kiáltozott. A körülötte állók teljesen megvadultak, felakasztott testének estek, ütlegelték, kövekkel dobálták. Mikor látták,hogy már nem él, otthagyták. Ekkor azonban újabb csoposrtok tódultakoda és a fejjel lefelé lógó hullát gyalázták. Hasonló módon került a térre a székházból Lakatos Péter, Tapolcsányi László és Schulz László. Nekik is a fegyveresek sorfala köött kellett elvonulniuk súlyos bántalmazások közben az egyik földszinti, Kenyérmező utcára néző helyiségbe, innen pedig egy felrobbantott ablakon keresztül kifelé, aztán vissza a térre. Lakatos Péter pártfőiskolai tanárt, amint a térre értek, sortűzzel hasba lőtték, de nem halt meg azonnal. Hordágyra tették és visszavitték a székházba. Ott valaki ordítozni kezdett: - Kifelé! - Ekkor visszavitték a térre. Itt igazoltatták a súlyos sebesültet, majd továbbengedék, míg a Luther utca sarkáig elértek, ez többször megismétlődött. Fölborították és bántalmazták is. A vöröskeresztesek csak egy óra múlva értek vele a Korányi Kórházba, amelyet akkor már megszálltak az ellenforradalmárok, s Lakatost nem engedték megoperálni. Csak később sikerült dr. Gálocsi Györgynek a súlyos állapotban levő sebesültet "ellopnia" és megműtenie, de már késő volt, a nagy vérveszteség miatt nem lehetett megmenteni. Lakatos felesége szintén a székházban volt, de elszakadtak egymástól. Az asszony csak később tudta meg, mi történt a férjével. "A Korányi Kórházban az egyik orvos elmondása szerint tudom azt, hogy egy sorozatot kapott géppisztolyból, valamint arccsontlövést. Az orvos elmondása szerint a férjem kórházba szállítása a lövéssorozat után két óra múlva történt." Lakatos Péter mögött Tapolcsányi Lászlót és Schulz László borbélyt kísérste öt-hat fegyveres. Mikor Lakatossal és Schulzcal végeztek, ezt mondták Tapolcsányinak: - Téged nem végzünk ki, életben hagyunk azért, hogy a rádióban beszélj és elmondd, mi van a pártházban! - Állandó bántalmazások közepette hurcolták a Rákóczi út felé. Itt a sarkon újabb lincselők támadtak Tapolcsányia és követelték, hogy akasszák fel. Tapolcsányi kísérsői azonban azt bizonygatták. ennek életben kell maradnia, hogy tanúvallomást tegyen a pártházról, a pincékről. Több sebtől vésrzett, ezért a Korányi Kórházba kísésrték, itt elsősegélyben részesítették. A "nézők" közül jó néhányan a kórházig mentek, és kórusban követelték: adják ki Tapolcsányit! A fegyveresek ezért a kórház kapuján kicsempészték. Először egy sebesültszállító kocsiba akarták tenni, ennek vezetője azonban nem engedte, hogy a vöröskeresztes kocsiba fegyveresek is beszálljanak. Így tovább kísérték, majd a Rottenbiller és a Péterfy Sándor utca sarkán megállítottak egy teherautót, s erre felszálltak. Éppen akkor ért oda egy másik fegyveres csoport, mely a székház első emeletén harc közben elfogott Bozsó Imre karhatalmistát kísésrte. Bozsót is meghurcolták. Karlövése volt és több helyen vésrzett. Most már kettőjüket együtt vittékss nem a Kiliánba, hanem a Corvin közbe. A Kisfaludy köz 4-es számú lakóház egyik első emeleti fürdőszobájába zárták őket. Fél óra múlva megkezdték a kihallgatásukat. "Kik tartózkodtak a székházban, milyen erővel, milyen fegyverekkel rendelkeztek és kik vannak a föld alá zárva?" - e kérdések záporoztak feléjük. Mivel arról, hogy bárki is a föld alá lenne zárva, természetesen semmit sem tudtak mondani, mindkettőjüket súlyosan bántalmazták. Bozsót rövidesen elvitték és másutt folytatták a kihallgatását. Helyette másik sorkatonát hoztak a fürdőszobába, s szintén többször kihallgatták. Mégpedig oly módon, hogy délután ót órára mindhármukat el kellett szállítani a X. kerületi helyőrségi kórházba. Tapolcsányi és Bozsó kihallgatásain többször részt vettek a Corvin köziek különböző vezetői is. A Bozsót és Tapolcsányit elfogó fegyveresek a Corvin közi parancsnokság úgynevezett testőrségéhez tartoztak, de egy ideig élelembeszerzők, kocsikísérők voltak. Több tehergépkocsi élelmiszert szereztek a Corvin köziek számára, majd a parancsnokokra és a gépkocsijaikra vigyáztak. Ott voltak 30-án hajnalban a már említett terepszemlén, s amikor Schulz Lászlót, a borsbélyt észrevették, mintha megismerték volna, gúnyosan kiabálni kezdtek: - Aha, te is itt vagy! - Lezsidózták és lekommunistázták. Többen belekapaszkodtak vörös hajába és minden ütés után nevetésben törtek ki. Schulz megpróbált védekezni, de hiába mondta, hogy ő bosrbély volt a pártházban. Kilökdösték a térre, a falhoz állították és hasba lőtték. Később őt is a Péterfy Sándor utcai Kórházba szállították, de már nem lehetett megmenteni. Kárpáti István fiatal sorkatonát a téren a színház mellett még reggel kézigránáttal megsebesítették. A sz ékház eleste után néhány fegyveres egészen a Kenyérmező utca és a Köztársaság tér sarkáig rugdosta. Itt lehúzták róla a csizmáját és a születésnapjára kapott karóráját. Zubbonyába egy újpesti címre kiállított párttagsági könyvet, mellére epedig egy május elsejei emléklapot tettek, amelyre valaki rárta: "Mintapéldány". Még aznap délután egy ismeretlen férfi felkereste a Kárpáti családot és Kárpáti édesapjának felajánlotta, ha tud uraelkodni magán, elviszi a Köztársaság térre, és segít elhozni onnan a fia holttestét. Az apa természetesen elment vele. A halottat a tömeg még akkor is köpdöste, rugdosta. Az apa a látványtól szívgörcsöt kapott, összeesett. A család az ismeretlen segítségével, meg a temetkezési vállalatnál dolgozó ismerősük közbenjárásával megpróbálta elvinni a halottat, de a téren őrködő fegyveresek nem engedték. Csak november 3-án, amikor intézkedtek a Köztársaság téren levő tetemek elföldeléséről, értesítette a temetkezési vállalatnál dolgozó ismerősük Kárpátiékat az időpontról, és az útirányról, amerre a pártbizottság védelmében elesettek holttesteit viszik. Így sikerült Kárpáti István szüleinek, még mielőtt az ellenforradalmárok az elesett elvtársakat egy közös sírba tették volna, fiúk holttestét "ellopni" és a Rákoskeresztúri új köztemetőben eltemetni. Még a harc idején, amikor a kazánház salakliftjét belövés érte, Forgó József fűtő a hátsó kazánházba ment, ahol már tizenöt- húsz pártmunkás tartózkodott. A kazánház elhagyásakor őt is igazoltatták. Amikor kérte vissza a személyi igazolványát, a fegyveresek uszítani kezdték egymást: - Nézd, még hogy követelőzik! Miért nem adsz neki egy golyót? - Az igazolványt azután visszaadták, de nem akarták elengedni. Vitatkoztak, mi legyen vele, "hátha hamis az igazolvány". Volt, aki el akarta engedni, volt, aki nem. Vita közben újabb ellenforradalmárok érkeztek. Egy rádiót hoztak, azt kezdték a többiek is nézni. Forgó kihasználta az alkalmat, s gyorsan elhagyta az épületet. Molnár László az ostrom végén lement a DIsZ Budapesti Bizottsága székházának pincéjébe. Midőn a többiekkel együtt kijött a pincéből, neki is sikerült elvegyülnie a DISZ-székház udvaára betóduló fegyveesek és civilek közé. Az udvarról eljutott a két sz ékházat összekötő folyosóra. Azt gondolta, hogy arra könnyebben kijut az épületből. Néhányszor igazoltatták, egyszer meg is motozták. Megtalálták nála a pártbizottságra szóló belépőjét, mire egy parancsnokféléhez ráncigálták. Ez utasítást adott: - Ki a térre vele! - Molnárt a sortűztől lekaszált karhatalmisták előtt vitték el, kint ismét igazoltatták és megmotozták. Fel kellett tartania a kezét. Ekkor észrevették a partizánjelvényét. Az egyik fegyveres azt követelte, hogy azonnal vegye le, a másik meg azt mondta, hog fennhagyhatja. Molnár úgy vélte, a partizánjelvényen látható nemzetiszínű szalag hathatott rájuk, nyilván nem tudták, milyen jelvényről van szó. A vita közben állandóan újabb fegyveresek és civilek jöttek A kavarodásban Molnárnak sikerült a Kenyérmező utca sarkáig eljutnia és itt a tömeg közé vegyülnie. Így menekült meg. Kelemen Lajost is a pincéből rángatták ki az utcára. Ott láthatta az úttesten heverni elvtársait, akikkel az elmúltl napokban éjjel-nappal együtt volt. Látta, amint a fákon lógó halottakra lövöldöznek. A színház felé vonszolták, s az épület előtt egy oszlop mellett megállították. "Az egyik lámpavasra akartak felakasztani. Szerencsémre ezt nagyon sokan, mintegy ötven-hatvan ember akarta." Össze-vissza ütlegelték, taszigálták egymást is, s ebben a tumultusban nem tudták szándékukat végrehajtani. Kelemen a bántalmazói közül határozottan emlékezett egy kalauznőre, a kezében egy dorsong olt, melyre egy kődarabot erősítettek. Kelemen ezzel a doronggal kapta az első olyan ütést a fejére, hogy szemét elöntötte a vér. Később, a "Fehér Könyv" első kötetében meglátta azt a fényképet, amelyen éppen az ő bántalmazása látható. Így tudta meg a kalauznő nevét is. A színház bal oldalához sodorták. Itt egy fegyveres osztag éppen "rendet csinált". Kelement nagy nehezen kiszedték a lincselők kezéből, s a színház falához állították,hogy "szabályszerűen" végezzék ki. A kivégzőosztag már fel is állt, amikor egy máig is ismeretlen huszonöt év körüli fiatalember - Kelemen csak arra emlékszik, hogy sötétbarna haja volt, világos ballonkabátot viselt, puska volt a vállán - kiabálni kezdett: - ne bántsátok, én jól ismerem őt! Ez adott fegyvert nekünk a VIII. kerületben! - A bántalmazók egy pillanatra megtorpantak, ezalatt az ismeretlen és két-három társa Kelement a mintegy tíz méterre levő furgonhoz vezette és elvitte a Péterfy Sándor utcai Kórházba. A vizsgálatnál harmincnégy nyílt és zúzott sebet számoltak össze rajta, csak a fején nyolc nyitott seb volt. Kelemen a kocsiban elvesztette az eszméletét. Csak november 1-én tért magához a kórházban. Még aznap délután két, orvosi köpenybe öltözött harmincöet-negyven év körüli férfi szabályszerűen kihallgatta. A kihallgatást jegyzőkönyvezték, s. Közölték vele: le van tartóztatva, tudják, hogy ott volt a pártbizottságon és ezért felelősségre fogják vonni. Azt is megmondták, hogy amint lehetséges, elszállítják valamelyik börtönbe. A szobában feküdt egy Lux nevű kisiparos, ő értesítette Kelemen családját. A hozzátartozók így tudtá meg, hogy él és a Péterfy Sándor utcai Kórházban van. Annak a Corvin közi csoportnak a vezetője, amely Kelemen Lajost elfogta, kivitte a térre, a színház felé lökdöste és közben bántalmazta, N. J. volt. A légópincében tartózkodó Radnai György a sebesültek mellett maradt. Ez volt a szerencséje. Mikor ugyanis a támadók már tódultak lefelé az óvóhelyre, az ott maradtak egy része el tudott keveredni közöttük, így Radnai György is. A sebesültekkel együtt feljutott az előcsarnokba. Már-már kijutott a székházból, amikor a pártbizottság gondnokságán dolgozó házaspár egyik ismerőse, aki Radnait is ismerte, hirtelen feltűnt a kapuban és kiabálni kezdett: - Ez is közéjük tartozik, ezzel is végezni kell! - Radnai tiltakozott a "rágalom" ellen. De azonnal körbefogták, megmotozták, s meg is találták a munkaadói igazolványát, amely a pártházba valóbe lépésre is jogosította. Miközben ezt kézről kézre adták, "a körülöttem állók közül megszólalt egy tizenkilenc- húsz év körüli fiú: - Hagyjátok, majd én elintézem! - És a már legyilkolt kiskatonákon átlépdelve, sinte erőszakkal kihúzott az utcára, ahol javában tombolt az ellenforradalom. A Kenyérmező utcai oldalra vitt és azt mondta. - Gyorsan tűnjék el! - Máig sem tudom, ki volt az. A "Life" híres képei között, amelek az egykori képeslapokban, újságokban ugyancsak bejárták a világot, szerepel egy olyan, amely az aláírás szerint azt ábrázolta, hogy egy ÁVH-s egy gyerekkel a nyakában akar megmenekülni. A jelenetet a lap riportere így írja le: "Azután egy végső dulakodásra került sor az épület bejáratánál. egy kisfiút hoztak ki a házból. Az emberek a vállukon vitték a gyerekeket. Ötéves fiúcska volt, arcát jobbra-balra fordítva nézegetett a körülötte tomboló zűrzavarban. - Ne öljétek meg! Mentsétek meg! - kiáltozták egyesek. A gyerek az épületben levő egyik ÁVH-s tiszt fia volt. Ennek az arcocskának a látása mindazok után, amit egy perccel előbb látott az ember, visszahozott a valóságba. Ezek mégiscsak emberek voltak. Rossz álom volt az egész, amelyből a kisfiú ébresztett fel2. A leírás pontatlan, az értékelés hamis. Előbb röviden az értékelésről. A Köztársaság tér rossz valóság volt, nem pedig rossz álom. Sadovy a "rossz álmából felébredve" vajon milyennek látta a valóságot? Mert tudjuk, hogy sokan nem ébrednek fel többé, az áldozatok örök álmukat alusszák. Ami pedig a valóságot illeti, az a következő. A konyha egyik dolgozója, Weisz Jenőné, 30-án a kilencéves fiát is bevitte magával munkahelyére. A fegyveresek megjelenése a gyermekét féltő anában olyan rémületet keltett, hogy "szinte elvesztette eszméletét az eléje táruló jelenetben". Kertész István ekkor a gyereket a nyakába emelte, s a majdnem eszméletben, beléje kapaszkodó Weisznét maga után vonszolva felment a pincelépcsőn, majd a fegyveresek kíséretében az udvaron át az utcára, ahol a már ismert kép tárult eljük: őrjöngve lövöldöző és akasztó fegyveresek, halottak. Odakint az úttest egyik oldaláról a másikra lökdösték őket. - Elvenni tőle a gyereket! Van még fa és lámpavas, nem szabad továbbengedni őket! - kiáltozták a körülöttük tolongók. Néhány pillanatra vésztjósló, dermedt csend támadt. Ekkor Kertész, nyakában a fiúval, a félájult asszonyt maga után vonszolva kitört a fegyveresek gyűrűjéből. Akkor ugrsott oda a "Life" fényképésze, s kattantotta el a gépét. A csend azonban csak néhány pillanatig tartott, a következő pillanatban ismét körülvették Kertészéket, s most már lökdösték, rugdosták őket. a helyzet mind fenygetőbbé vált. A tér sarkán egy autóbusz állt, vöröskeresztes zászlóval. Kertészék oda igyekeztek. Néhány ember segítségével sikerült felszállniuk. Az autóbusz vezetője azonnal indított. Többen megpróbálták ezt megakadályozni, az ajtók azonban, ha nehezen is, de végül becsukódtak. A sofőr a Koltói Anna kórházba akarta vinni, Kertész azonban azt kérte, hogy prsóbálják az ájultságából föléleszteni az nyát, s azután valahol, biztonságosabb helyen tegyék le őket. Weisznét és a fiút magukhoz térítették. Elhagyva a Köztársaság teret, Kertész leszállt, és nyakában továbbra is a fiúval, elvitte az asszonyt a Bérkocsis utcába. hazaérve Weiszné magánkívül kiabálni kezdett: - Gyilkosok, adjátok vissza a gyerekemet! - Családja nagy nehezen megnyugtatta. Kertész pihent egy kicsit, megmosdott, majd elindult a Dembinszky utcában lakó testvéréhez (1957. október 30-án, a pártizottság ostromának évfordulóján, Kertész István levelet kapott: "Kedves Kertész elvtárs! Második születésnapja alkalmából köszöntöm. Annak az autóbusznak a vezetője, amelyre ma egy éve felszálltak"). A térről támadókkal egyidejűleg a pártház emeleteire is behatoltak a fegyveresek a Rákóczi út egyik bérházának padlásáról. Az első emeleten Várkonyi györgy mintegy tíz katonával és pártmunkással egyszerre harcolt a földszintől felfelé és a felső emeletekről lefelé zúdulókkal. Mind a támadók, mind a védők kézigsránátot is használtak. Az első emeleten ajtótól ajtóig folyt a tűzharc. Várkonyi többedmagával az első emeleti tanácsterembe szorult. Vele volt Farkas Imre, Gyurgyovics Sándor, Szanyi Nagy István is. Várkonyi és Szanyi Nagy István a tanácsteremben a szónoki emelvény mögött foglalt tüzelőállást. Farkas Imre a tanácsteremből nyílóegyik mellékhelyiségbe ment. Amikor az első emeletet az ellenforradalmárok elfoglalták, a Víg utcai fegyveresek egy csoportja hatolt be a tanácsterembe. Várkonyi és Szanyi azonnal lőttek. Az ellenforradalmárok lehasaltak, tüzeltek, majd a padok között óvatosan nyomultak előre. A tüzelő ellenforradalmárok gépisztolyuk egész tárát abba az irányba lőtték, ahonnan a védekezést gyanították. Várkonyi György is kapott halálos sebet, s megbesesült Szanyi Nagy István is. Várkonyi a földre esett, Szanyi Nagy István lehajolt, hogy segítsen neki, amikor őt is, Várkonyit is újabb sortűz érte. Várkonyit és Szanyi Nagy Istvánt kihurcolták a térre, lábukra kötelet kötöttek, s mindkettőjüket egy teherautóhoz kötözve végigvonszolták a téren. Szanyi Nagy szülei nyugtalanok voltak. Fiúknak 22-én sikerült hazaugrania, s azzal búcsúzott el tőlük, hogy majd hazatelefonál. Akkor már elég hűvös volt, s édesanyja ey szürke pulóvert adott neki. Édesapja és sógoras 30-án délután keresték a Köztársaság téren, de nem tallták. Néhány nap múlva a szomszédok között olyan hírek terjedtek, hogy külföldre szökött. Ezt sem a szülei, sem a felesége nem hitte el. Egész novemberben mindenütt keresték és bizakodva várták, arra gondoltak, hogy talán súlyosan megsebesült, és nem tudja értesíteni őket. November végén, amikor a ártház védelmében elesettek holttestét azonosítás végett a hozzátaretozóknak megmutatták, találtak rá. Arca felismerhetetlenné vált, de rajta volt az édesanyjától 22-én délután kapott szürke pulóver. Itt esett el Kuba János szakaszvezető is, aki a harmadik emeleten harcolt, majd a védelem utolsó szakaszában az első emeletre került és a benyomuló ellenforradalmárok golyójától halt meg, fejlövést kapott. Mint említettük, Farkas Imre az első emeleti tanácsterem egyik mellékhelyiségében volt. Ő is tüzelt a behatoló ellenforradalmárokra. Azok viszonozták a tüzet, Farkas megsebesült. De az ő sorsa már másképp alakult, mint társaié. Hordágyra tették és átadták az emeletre érkező elsősegélynyújtóknak. Farkas Imre bal lába örökre béna maradt. Gyurgyovics Sándor nem várta meg, amíg a fegyveresek elérik a tanácstermet, hanem lement a pincébe. így került ő is azok közé, akiket a kazánházból hoztak feöl és a pártház előtt sortűzzel kiégeztek. Holttestét megcsonkították, a fejét baltával szinte a felismerhetetlenségig szétverték. Albert György október 23-a és 30-a között váltakozva a második és a harmadik emeleten volt szolgálatban. 30-án reggel az első emeleten harcolt és szilárdan tartotta a rábízott szakaszt. Délben segíett oltani a kigyulladt nyilvántartást, később sebesülteket szálltott az elsősegélyhelyre. Utána ismét az első emelet egyik szobáját védte, itt súlyosan megsebesült. Társai segítségével megpróbált lejutni a pincébe, a lépcsőházban azonban elfogták, és ott a helszínen kivégezték. holtteste ismeretlen körülmények köött került ki a térre. Bata Ferenc őrvezető 30án délelőtt a negyedik és a második emeleten harcolt, majd várkonyival együtt az első emeletet védte. Itt fogták el. Levitték a pártház elé őt is, falhoz állították, kivégezték. A székház falánál tehát nemcsak a védők egy csoportját végezték ki hanem több csoportot is egymás után, megy egy-egy védőt külön-külön, mint ahogyan ez Bata Ferenc esetében történt. Bata szülei, akik Maglód községben éltek, október 31-én Budapestre jöttek és keresték fiukat. SApja hallotta, hogy az előző nap a Köztársaság téren valami szörnyű dolog történt. Elment oda, és meg is találta a fia holttestét. Bakancsa má nem volt rajta, ruháját leszaggatták, szolgálati igazolványa mellette volt. Az apja azoban csak a szolgálati igazolványt vehette magához, a holttestet a téren levő fegyveresek nem engedték elvinni. amikor a harckocsik árulásával eldőlt a pártház sorsa, s a védők lőszere is fogytán volt, bajtársai hívták Göbölyöst, menjen velük a pincébe, hiszen a további harc kilátástalan. Göbölyös azonban előbb a mosdóba ment, hogy a súlyosan sebesült Kókai László fején kicserélje az átvérzett kötésts . Kókai délelőtt már kétszer megsebesült, de tovább harcolt. Itt ütöttek rajtuk a fegyveresek. Három óra után géppisztolysorozattal lőni kezdték a mosdót, majd behatoltak és a két sebesült katonát kifelé vonszolták. Kókai már a lépcsőházban meghalt. Göbölyöst kivitték az épület elé, ahol látta, hogy már több bajtársa fekszik a földön. Körbefogták, és a színház elé vonszolták. Még hallotta a kiabálásokt: - Ott kell kivégezni őt4 - aztán elvesztette az eszméletét. Ismeretlenek elsősegélyben részesítették, majd amikor magához tért, egy tehergépkocsival a lakására szállították. Az épületben zengett a zűrzavaros lárma, kiabálás, de a lövöldözés egyre szórványosabb lett. Szilágyi Györegy, a pártbizottság munkatársa és a vele együtt harcoló két karhamatalmista jól tudta, hogy ez mit jelent. Szilágyi dolgozószobájában voltak, amely nem közvetlenül a folyosóra nyílt. előtte volt még az admnisztrátori szoba. szilágyi a rendőrruhás karhatalmisták igazolványát a szőnyeg alá dugta, erre rácsúsztatta az íróasztalt, s meghagyta nekik, hogy maradjanak a benső szobában. Ő civilben van, kimegy és megpróbálja "igazolni", hogy az első perctől végig az udvari szobában voltak, semmi közük semmihez. Szilágyi úgy emlékszik a fiatal katonákra, hogy az arcukon nem volt semmi félelem. Az ajtót berúgták. Elsőnek Szilágyi lépett ki a sobából. Ahogy meglátta a behatolókat, már tudta, naivitás volt azt gondolni, hogy szóhoz juthat és megvédheti a bentieket. A kétkrhatalmistát kérdezés nélkül agyonlőtték, Szilágyit pedig kivonszolták a folyosóra, s ütötték, rugdosták, ahol érték. Valaki ezt kiabálta mögötte: - Most megdöglesz! - "Kemény tárgyat éreztem a fejemen. Eegy ösztönös fejrándítás, egy szörnyű dörrenés rázott meg. Mindenhirtelen felfordult. Hirtelen hányingert éreztem. Összecsuklottam. Kísérőim ssssselengedtek. Valaki kiáltott, aztán otthagytak. Valamiféle kábulatban voltam. A hangok eljutottak hozzám, de mintha távolról jönnének, forogva, kavarogva." Aztán felemelték, úgy húzták-vonták tovább. Nem tudta kik, nem látta az arcokat, valami homálos, sűrű köd fogta körül. Az egész folyosó, az egész épület forgott vele. Később észékelte, hogy egy autóban van, de még itt is forgott vele minden. Csak a gyereke járt az eszében. "Hitelen mindha ő nézett volna rám. Az ő nevét kiáltozhattam, mert rra még ma is emlékszem, hogy az autóban valaki megnyugtatott: Zsuzsa jól van, te is rendbe jössz." A Péterfy utcai Kórházba vitték, mely akkor már tele volt - mond mondták - "Köztársaság téri termékekkel". Már csak a nőgyógyászaton volt hely, oda vitték. A szomszéd szobábanKállai Éva feküdt, egy másikban Mező Imre és két karhatalmista. Az egyik éjjel Szilágyi egy jóindulatú áppolónőt megkért, hogy támogassa át abba a szobába, ahol Kállai Éva fekszik. Híreket akart hallani, meg akarta tudni, mi történt a többiekkel. 2Nagyon elszomorító látvány volt". Megpróbált a kissé távolabbi szobában fekvő Mező Imréhez is eljutni, de ehhez nem volt elég ereje. A szobában feküdt a pártháznak még egy védője, Kornedisz Mihály, Szilágyi Kornidesz látogatóival üzent családjának. Otthon már elsiratták. Október 30-án késő délután ugyanis két ismeretlen felkereste szilágyiékat. Azt mondták, Szilágyit ne várják haza többé, holtan fekszik a pártház előtt. Náluk volt a párttagsági könyve, álltólag a holtteste mellett hevert. A szomszédok közül néhányan vállalták, hogy elmennek és megnézik, valóban szilágyi fekszik-e holtan a Köztársaság téren. Azzal tértek vissza, hogy a hír igaz, az arcáról ugyan nem tudták feismerni, mert "a felismerhetetlenségig össze volt taposva2. szilágyi felesége ezt nem hitte el és másnap reggel hatt órakor elment a Köztársaság térre, hogy megkeresse a férjét. Órákig járkált, de egyik holttestben sem ismerte fel. Délután kapta meg az üzenetet, hogy a férje él, és a Péterfy sándor utcai kórházban van. Szilágyi azt tapasztalta, hogy a kórház egyik alagsora valóságos bázisa az ellenforradalároknak. Rengeteg élelem, fegyver érkezett oda, s onnan jártak a "felkelők" a "gyanús" személyeket kihallgatni. Még a székházban történt, hogy amikor Szilágyi kötszerért ment az óvóhelyre Várkonyi számára, egy sebesült támadó mellett ment el. A Péterfy kórházban ágyszomszédok lettek, megismerték egmást. Egey alkalommal a "felkelő" "javaslatot" tett Szilágyinak. - Szomszéd - mondta nekem -, ha kell, igazolja, hoy azért nincs személazonossági igazolványom, mert amikor a katonák elfogtak a pártház kapujában, elvették tőlem. Cserében én nem beszélek arról, hogy magánál géppisztoly volt. November 3-án délelőtt Szilágyit kihallgatták. Egy óra hosszat főleg azt igyekeztek tisztázni, mi volt a szerepe a pártház védelmében. Vallatóinál volt annak a Sánta nevű főhadnagynak a Szilágyi által aláírt belépőcédulája, aki a fegyvereseket szállította a Zrínyi Akadémiáról a székházba. Pontos személyleírást kértek róla. Szilágyi azt válaszolta, hogy nem is látta sántát, aláírása úgy került a belépőcéludára, hogy valaki eléje tette, még tollat is nyomott a kezébe és ő gépiesen aláírta. A kihallgatás után az eyiksssssss orvos jóndulatúan figyelmeztette Szilágyit, jobb, ha eltűnik a kórházból, mert a parancsnokság gyanakszik rá, és lehet, hogy forralnak ellene valamit. Az orvos kiállított egy igazolást, és este kiengedte Szilágyit a kórházból.

0 komment , kategória: Köztársaság tér 1956

Címkék: mellékhelyiségbe, kiváncsiskodókat, személazonossági, megmenekülhetett, pártbizottságtól, ellenforradalmár, elsősegélyhelyre, karhatalmistákat, sebesültszállító, tehergépkocsival, állampolgárokhoz, kétkrhatalmistát, államvédelmisták, jegyzőkönyvezték, vöröskeresztesek, lekommunistázták, igazoltatásukhoz, belekapaszkodtak, szempillantásban, összefüggéstelen, ssssselengedtek, visszahúzódókat, magyarországban, megparancsolták, közbenjárásával, pártalkalmazott, kiégzőosztagból, végigvonszolták, rákoskeresztúri, megállapítására, négyzetméternyi, lincshangulatra, pártbizottságra, megcsonkították, téglatörmeléken, élelembeszerzők, ostromlók látták, védelem megszűnt, székház megohamozása, védők Várkonyi, első emeletre, támadók minden, benne tartózkodók, része érthetően, felső emeletekről, alagsor felé, fegyveresek berontottak, színházból támadó, főbejáraton rohantak, harckocsik lőni, nagy ordítozás, székház elestét, Hollós Ervin-Lajtai Vera, Kossuth Könyvkiadó, Mező Imre, Papp Józsesfet, Asztalos Jánost, Budapesti Pártbizottság, Amkor Ny, Berta Somogyi Lajos, Csalai József, Farkas József, Holicze István, Könczöl Sándor, Vörös Sándor, Lengyel Zoltán, Péterfy Sándor, Kálmán István, Holicza István, Kucsera Zoltán, Elek László, Berta Somogyi, Katona Gyula, Néhány Baross, Katona Gyulát, Könczöl Sándort, Kálmán Istvánt, Kucsera Zoltánt, Farkas Józsefnek, Koltói Anna Kórházba, Berta Momosgyit, John Sadovy, Délamerikai Magyar Hírlap, Lovas Mártont, Korányi Kórházba, Budapesti Pártbizottságtól, Korányi Kórház, Nagy Károlyné, Nagy Károlynét, Szabó Lajos, Lakatos Péter, Tapolcsányi László, Schulz László, Gálocsi Györgynek, Korányi Kórházban, Tapolcsányi Lászlót, Mikor Lakatossal, Bozsó Imre, Schulz Lászlót, Kárpáti István, Forgó József, Molnár László, DIsZ Budapesti Bizottsága, Kelemen Lajost, Fehér Könyv, Radnai György, Weisz Jenőné, Kertész István, Ekkor Kertész, Koltói Anna, Kedves Kertész, Farkas Imre, Gyurgyovics Sándor, Szanyi Nagy István, Várkonyi György, Szanyi Nagy Istvánt, Szanyi Nagy, Kuba János, Albert György, Bata Ferenc, Kókai László, Szilágyi Györegy, Elsőnek Szilágyi, Kállai Éva, Mező Imréhez, Kornedisz Mihály, Szilágyi Kornidesz, Zrínyi Akadémiáról,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]