|
2016-08-28 18:51:16, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
A kritika öröme megfoszt bennünket attól az örömtől, amelyet a szerfölött szép alkotások mélységes hatása okozna.
Némelyeknek az a dicsőségük, vagy érdemük, hogy jól írnak, másoké pedig az, hogy nem írnak.
Ha általános jelenség az, hogy a ritkaságok élénk érdeklődést keltenek bennünk, vajon miért kelt bennünk oly kevés érdeklődést az erény?
Magamagától jóformán senki sem veszi észre másnak az érdemét.
Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét, s az önzetlenség teszi tökéletessé.
A becsvágytól a bölcs maga a becsvágy által gyógyul ki: oly nagy dolgokra törekszik, hogy nem elégedhetik meg azzal, amit vagyonnak, tisztségeknek, társadalmi érvényesülésnek és kegynek neveznek.
Ha a nők természetüknél fogva volnának olyanok, amilyenekké mesterkedéssel válnak: ha egy szempillantás alatt elveszítenék arcbőrük minden hamvát, s arcuk olyan virító és olyan fakó lenne, amilyenné pirosítóval és festékkel kendőzik magukat, vigasztalhatatlanok volnának.
A hűtlen nő, ha az érdekelt férfi annak tudja, csupán hűtlen; ha hűségesnek hiszi, akkor hitszegő.
A nők odaláncolódnak a férfihoz azoktól a kegyektől, amelyekkel megajándékozzák; a férfiak a kegyektől kiábrándulnak.
Az az asszony, akinek csak egy szeretője van, azt hiszi magáról, hogy nem kacér: akinek több szeretője van, azt hiszi magáról, hogy csak kacér.
A nők hitszegéséből az a hasznunk származik, hogy kigyógyít bennünket a féltékenységből.
A legtöbb nőnek nemigen vannak elvei, szívüktől vezéreltetik magukat, s erkölcsük tekintetében azoktól a férfiaktól függnek, akiket szeretnek.
A férfiak az okai, hogy a nők nem szeretik egymást.
Megesik néha, hogy a nő eltitkolja a férfi előtt mindazt a szerelmet, amelyet iránta érez, a férfi pedig, ugyanakkor, színleli neki mindazt a szerelmet, amelyet nem érez iránta.
Vajon miféle fortéllyal érhetnénk el azt, hogy feleségünk szeressen minket?
Az érzéketlen nő olyan nő, aki még nem találkozott azzal a férfival, akit szeretni fog.
Az idő erősíti a barátságot, és gyengíti a szerelmet.
A szerelem és a barátság kölcsönösen kizárja egymást.
A szerelem szerelemmel kezdődik, a legerősebb barátságból is csak gyenge szerelem fejlődhet.
A hirtelen támadt szerelemből a leglassabban gyógyulunk ki.
Úgy látszik, kevésbé ritka dolog, hogy az ellenszenv szerelembe csap át, mint barátságba.
Ha egy csúnya nő megszeretteti magát, csakis eszeveszetten szerethetik, mert ez szükségképpen vagy a szeretőjének különös gyengéje idézi elő, vagy pedig olyan vonzóerő, amely rejtettebb és ellenállhatatlanabb a szépségnél.
Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függ akaratunktól, hogy ne szeressünk.
A szerelem a csömörbe hal bele, s a feledés temeti el.
Annyira megbízható és oly szigorúan feddhetetlen barátokat kell választanunk magunknak, hogy ha megszűnnek is barátaink lenni, bizonyosak lehessünk benne, hogy nem élnek vissza bizalmunkkal, és nem válnak ellenségeinkké.
Akit feledni akarunk, arra gondolunk.
Akit szeretünk, azt egészen boldoggá, vagy ha ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni.
Fájón nélkülözni azt, akit szeretünk, áldás ahhoz képest, hogy együtt kell élnünk olyasvalakivel, akit gyűlölünk.
A barátság elhidegülésének és lazulásának megvannak a maga okai: a szerelemben annak, hogy nem szeretjük egymást többé, nemigen van más oka, csak az, hogy túlságosan szerettük egymást.
Jobb kitenni magunkat a hálátlanságnak, mint cserbenhagyni a nyomorultakat.
Azok a dolgok, amelyekre leginkább áhítozunk, nem történnek meg: vagy ha megtörténnek is, nem abban az időben, és nem olyan körülmények között, amikor szertelen örömet okoznának.
Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül, hogy nevettünk volna.
Ahogy mindinkább vonzódunk azokhoz az emberekhez, akikkel jót cselekedtünk, úgy mind hevesebben gyűlöljük azokat, akiket nagyon megbántottunk.
A rajtunk esett sérelmek érzését kezdetben elfojtani és évek múltán megőrizni egyaránt nehéz.
Gyengeségből gyűlöljük ellenségünket, és forralunk bosszút ellene; s lustaságból csillapodunk le, és nem állunk bosszút rajta.
Legalább annyi tunyaság, mint gyengeség kell hozzá, hogy kormányozni hagyjuk magunkat.
A bölcs ember nem hagyja kormányozni magát, és nem igyekszik másokat kormányozni; azt akarja, hogy mindig csak az ész kormányozzon.
Minden szenvedély hazug: elrejtőzik, amennyire csak teheti, mások tekintete elől, s önnönmaga előtt is titkolja magát. Nincs az a bűn, amely ne volna megtévesztően hasonlatos valamely erélyhez, és ki ne használná ezt.
Szívünk jóvoltából összeférhetőbbek és kellemesebb társas lények vagyunk, mint eszünk jóvoltából.
Azt hiszem, hogy gondolkozásunk, kedélyünk, ízlésünk, szenvedélyeink és érzelmeink tekintetében attól a helytől függünk, ahol élünk.
Az alkalmatlankodás az ostoba szerepe: az okos ember megérzi, vajon szívesen látják-e, vagy unják: távozni tud a kellő pillanatban: abban, amely megelőzi azt, amikor feleslegessé válna.
A társalgás elméssége korántsem annyira abban rejlik, hogy nagyon elmésnek mutatkozunk, mint inkább abbeli igyekezetünkben, hogy a többiek elmésségét kidomborítsuk: aki a velünk való beszélgetés után önnönmagával és elmésségével elégedetten távozik, az velünk isi tökéletesen elégedett.
Ritkaság, hogy tiszteljük azt, aki nevettet minket.
Nagy csapás, ha valaki se nem elég elmés, hogy jól beszéljen, se nem elég okos, hogy hallgasson.
Ha gondosan megfigyeled, kik azok az emberek, akik sohasem dicsérnek, akik mindig ócsárolnak, és mindenkivel elégedetlenek, rájössz, hogy ugyanazok, akikkel mindenki elégedetlen.
A mostohaanya semmit sem szeret olyan kevéssé a világon, mint férje gyermekeit: minél jobban imádja a férjét, annál inkább mostoha.
Sokszor könnyebb és hasznosabb összeférni a többiekkel, mint arra törekedni, hogy a többiek alkalmazkodjanak hozzánk.
Nem sokra megyünk a barátságban, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani egymásnak apró hibáinkat.
Minden bizalom veszedelmes, ha nem maradéktalan: ritka az olyan helyzet, amelyben ne kellene mindent megmondanunk vagy mindent elhallgatnunk. Akiről azt hisszük, hogy valamely körülményt el kell rejtenünk előle, annak máris túlságosan sokat árultunk el titkainkból.
A titok felfedése mindig annak a hibája, aki rábízta valakire.
A dogmatikus hangot a mélységes tudatlanság sugallja. Aki semmit sem tud, azt hiszi, hogy oktatja a többieket arra, amit ő maga is csak az iménk tanult: aki sokat tud, nemigen gondolja, hogy amit mond, az ismeretlen lehet, s ezért közömbösen beszél.
Ha nem látnánk tulajdon szemünkkel, elképzelhetnénk-e valaha is azt az egyenlőtlenséget, amelyet a pénz több vagy kevesebb volta idéz elő az emberek között?
Ha az adóbérlő kudarcot vall, az udvaroncok azt mondják róla: polgár, semmiházi, faragatlan tuskó; ha sikert arat, megkérik leánya kezét.
A gúnyolódás gyakran lelki szegénység.
Van alkati keményszívűség, s van egy másik, amely rang- és foglalkozásbeli. Emebből is, amabból is telik arra, hogy érzéketlenné váljunk mások nyomorúsága iránt, sőt, mondhatnám, arra is, hogy nen fájlaljuk azokat a csapásokat, amelyek családunkat érik! A jó bankát nem siratja sem barátait, sem feleségét, sem gyermekeit.
Van, aki addig-addig köt új, meg új szerződéseket és halmozza az aranyakat pénzesládájában, mígnem végül is azt hiszi magáról, hogy okos ember, sőt, csaknem arra is alkalmas, hogy az országot kormányozza.
Az a gazdag, aki többet kap, mint amennyit fogyaszt; az a szegény, akinek a kiadásai meghaladják bevételét.
A szegénység közvetlen oka a nagy vagyon.
A világon csak kétféleképpen lehet felemelkedni: vagy a magunk igyekezetével, vagy mások ostobasága által.
... aki megállja, hogy ne kívánja apja közeli halálát, az már derék ember.
Arcvonásaink természetünket és erkölcseinket árulják el, de arckifejezésünk anyagi javainkról és tanúskodik: évjáradékunk több vagy kevesebb ezer fontja arcunkra van írva.
Nem tudunk meglenni a nagyvilági társaság nélkül, amelyet nem szeretünk, s amelynek fittyet hányunk.
Hálásak lehetünk barátunknak, ha miután nagy kegybe jutott, még ismerősünk marad.
Annyi rosszat mondanak nekem valakiről, én pedig olyan keveset látok benne, hogy azt kezdem gyanítani, vajon nincs-e valamiféle bosszantó érdeme, amely elhomályosítja a többiekét.
Azt tapasztaljuk, hogy némely embert ugyanazok a hibái buktatnak le a magas polcról, amelyek felemelték oda.
Vajon mi a nagyobb szégyen: az, ha megtagadnak tőlünk egy állást, amelyet megérdemlünk, vagy pedig az, ha beleültetnek minket, anélkül, hogy megérdemelnénk.
Könnyebb elérni, hogy azt mondják rólunk: ,,Miért kapta meg azt az állást?", mint az, hogy megkérdezzék: ,,Miért nem kapta meg?"
Két módja van annak, hogy magas méltóságokba kerüljünk: az, amit egyenes útnak vagy kitaposott útnak nevezünk, és a kerülő út vagy görbe út. Emez rövidebb.
Aki magas állásba kerül, nem az esze és jelleme szerint szabályozza többé magatartását és viselkedését másokkal szemben, hanem állásának és helyzetének szabályaihoz igazodik: innen ered a feledés, a dölyf, a pökhendiség, a keménység és a hálátlanság.
Ki nyomorultabb rabszolga a buzgó udvaroncnál, hacsak a még buzgóbb udvaronc nem?
A rabszolgának csak egy ura van: a nagyravágyónak annyi, ahány ember elősegítheti felemelkedését.
Aki huzamosabb ideig a fondorlatok világában él, nem bír többé meglenni nélkülük: minden másfajta élet csak tengődés neki.
Azokkal az emberekkel, akik ravaszságból mindent meghallgatnak, de keveset beszélnek, még náluknál is kevesebbet beszélj; vagy ha sokat beszélsz, keveset mondj.
Úgy látom, hogy aki mások számára kér valamit, az olyan magabízó, mint aki igazságot követel, s hogy amikor a magunk érdekében beszélünk és cselekszünk, olyan zavartak és restelkedők vagyunk, mint aki kegyelmet kér.
A kegyenc jól ügyeljen magára! Mert ha rövidebb ideig várat engem előszobájában, mint máskor; ha nyíltabb az arca, ha kevésbé ráncolja homlokát, ha szívesebben hallgat meg, és távozásomkor valamivel tovább kísér ki az ajtóhoz, akkor azt gondolom, hogy inog a helyzete, és igazat gondolok.
Vannak olyan helyzetek az életben, amelyekben az igazmondás és az egyszerűség a legjobb furfang a világon.
Nagyot haladt ravaszságban, aki elhiteti magáról, hogy nem nagyon ravasz.
Sokszor hasznosabb megválni a nagyuraktól, mint panaszkodni rájuk.
Ne háborodjunk fel az embereken, amikor azt látjuk, hogy kemény szívűek, hálátlanok, igazságtalanok, dölyfösek, és csak önnönmagukat szeretik, másokkal pedig nem törődnek: ilyenek, az a természetük. Felháborodni ezen, az olyan, mintha nem bírnánk elviselni, hogy a kő leesik, vagy a láng felfelé tör.
A zsarnokuralomban nincs haza...
Az emberek olyan nehezen közelednek egymáshoz ügyleteikben, annyira kényesek legcsekélyebb érdekeikre is, annyira okvetlenkedők, annyira be akarják csapni a többieket, és annyira nem akarják, hogy a többiek becsapják őket; annyira nagyra tartják, ami az övék, és annyira lebecsülik, ami a másé, hogy bevallom, nem tudom, hogyan és miképpen köttetnek meg a házasságok, a szerződések, a vásárok, a békék, fegyverszünetek, egyezmények és szövetségek.
Némelyeknél a pökhendiség pótolja a nagyságot, az embertelenség a szilárdságot és a csalárdság az okosságot.
Ha nyomorúságos az életünk, nehéz elviselni; ha boldog, szörnyű elveszteni, a kettő egyre megy.
Nincs, amit az emberek jobban szeretnek megőrizni, s amit kevésbé kímélnek, mint a tulajdon érdeküket.
Emberileg szólva, a halálnak jó oldala is van: az, hogy véget vet az öregségnek.
Nincs üdítőbb dolog annál, hogy el tudjuk kerülni valamely ostobaság elkövetését.
Az álszerénység a hiúság legnagyobb ravaszsága...
A hiú ember, akár jót, akár rosszat mond magamagáról, egyaránt megtalálja számítását; a szerény ember egyáltalán nem beszél magáról.
Van olyan nyomorúság, amelynek láttára valósággal szégyen boldognak lenni.
Az unatkozást a lustaság hozta a világra; nagy része van abban, hogy az emberek az élvezeteket, a szerencsejátékot, és a társaságot hajhásszák. Aki szereti a munkát, beéri önnönmagával.
A legtöbb ember arra használja fel élete első felét, hogy a másodikat nyomorúságossá tegye vele.
A gyűlölködések olyan hosszan tartók és megátalkodottak, hogy a beteg emberben a halál legbiztosabb jósjele a kibékülés.
Amikor az ember akár illendőségből, akár unottságból, akár életrendből lemond az élvezetekről, első dolga, hogy másokban elítéli őket.
Két olyan dolog, amely homlokegyenest ellenkezője egymásnak, egyaránt érezteti velünk hatását: a megszokás és az új divat.
Az ember számára csak egyetlen igazi csapás van: az, ha érzi, hogy hibát követett el, és van mit szemére vetnie magamagának.
Van némely emberben holmi szellemi középszerűség, amely elősegíti, hogy bölcs legyen.
Nincs alantasabb dolog annál, hogy magasztaló szóval beszélünk azokról, akiket felemelkedésük előtt nagyon is kevésre becsültünk.
A befolyásolható ember, ha akár világi, akár egyházi méltóságot merészel betölteni, olyan, mint a vak, aki festeni akar, a néma, aki szónoklatra vállalkozik, vagy a siket, aki zenekari műről mond ítéletet.
A buta ember az, akinek még arra sincs elegendő esze, hogy önhitt legyen.
Az önhitt ember az, akit a buták kiválónak tekintenek.
Az ostoba ember az a buta, aki nem beszél, s ennyiben elviselhetőbb annál a butánál, aki beszél.
A tisztességes ember az, aki nem rabol az országúton, és nem öl meg senkit, egyszóval: akinek a bűnei nem botrányosak.
A derék ember az, aki se nem szent, se nem álszent, s aki megelégszik azzal, hogy csak erényes.
Jól tudjuk, hogy a derék ember tisztességes ember, de mulatságos dolog elgondolni, hogy nem minden tisztességes ember derék ember.
Nem egy ember, aki másvalakiről beszél, és szörnyű jellemképet fest róla, nem veszi észre, hogy magamagát ecseteli.
A nagy politikusnál csak azt az embert becsülöm többre, aki nem akar az lenni...
A hízelgő lebecsüli magamagát is, a többieket is.
A szenteskedő udvaronc az az ember, aki istentagadó király uralma alatt istentagadó volna.
Kevés olyan család akad a világon, amely egyik végső ágával ne terjedni a legfőbb fejedelmekig, a másikkal pedig az egyszerű köznépig.
A bűnös megbüntetése intő példa a gazembereknek; az ártatlan elítélése minden tisztességes ember ügye.
Akadnak leányok, akik erényesek, jámborak és buzgók voltak, s akik hivatást éreztek magukban a szerzetesi életre, de nem voltak elég gazdagok, hogy egy gazdag kolostorban szegénységi fogadalmat tegyenek. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Idézetek |
|
|
|
Címkék: egyenlőtlenséget, összeférhetőbbek, alkalmatlankodás, zsarnokuralomban, alkalmazkodjanak, szerencsejátékot, pénzesládájában, cselekedeteinek, elhidegülésének, megajándékozzák, elképzelhetnénk, igyekezetünkben, megátalkodottak, arckifejezésünk, érvényesülésnek, foglalkozásbeli, féltékenységből, fegyverszünetek, ellenségeinkké, természetüknél, természetünket, elhomályosítja, gondolkozásunk, mesterkedéssel, nagyravágyónak, szenvedélyeink, hálátlanságnak, megérdemelnénk, felemelkedését, olyasvalakivel, homlokegyenest, igazságtalanok, odaláncolódnak, nyomorúságossá, befolyásolható, keményszívűség, kritika öröme, szerfölött szép, ritkaságok élénk, emberek cselekedeteinek, szándék szabja, önzetlenség teszi, bölcs maga, becsvágy által, szempillantás alatt, érdekelt férfi, férfihoz azoktól, kegyektől kiábrándulnak, legtöbb nőnek, férfiaktól függnek, férfi előtt, férfi pedig,
|
|
Offline
