|
2020-12-03 17:46:34, csütörtök
|
| |
| |
|
|
| |
Fekete István - Tél (részlet)
Az ég nem volt borult, a csillagok mégis alig látszottak, s az újhold olyan volt, mint egy öreg sarló: keskeny és fénytelen.
És nem történt semmi sehol, mintha valami öreg padlás lett volna az egész világ, ahol nem gurigáznak dióval az egérkék, nem dobban a macska, s a gerendákra vetett öreg csizmák nem mesélnek már semmit az élet lakodalmáról.
A hold azonban nőtt és fényesedett. A szél forgott, de még határozatlan volt, felkapott egy-egy marok száraz levelet az avarból és szétszórta, s a levelek, mint holt lepkék szálltak erre-arra.
Az erdő várt, a mező várt, de ezen az éjszakán a nagy fák koronájában sziszegni kezdett a szél, a nádas délnek dőlt, mintha valaki lenyomta volna. Aztán a szél váratlanul északira fordult, megvonaglott, mint a kígyózó ostor és levágott a világra. A mogyoró barkáit szétszórta, a vadlibákat dél felé sodorta, s ez úgy hallatszott, mintha valaki a fogát csikorgatta volna. Északról pedig feltorlódtak ijesztő, hamuszín fellegek.
Ebben a pillanatban már nem is lehetett elhinni, hogy tegnap még tanácstalan ténfergés volt a világ. A szél már őrjöngött, a fák sikoltva verték össze ágaikat, a felhők itt száguldottak, a nádas leborult a vízre, az öreg róka ész nélkül vágtatott hazafelé, a bagoly hátat fordított kuckójában a világnak, a mocsár vizét a hideg rázta, s az éjszaka metszően szürke lett, mert millió tűfogával marni kezdte a világot a hó. De nem szállt le sehova, nem ragadt meg az ágak hóna alatt, a patak vályújában, vén fák oldalán és a bokrok szoknyája alatt. Ez a hó még kemény volt, mint a kristálycukor, melyet pattogva sepert a szél az éjszakában. Rideg volt ez a hó, mint a dermedés, nem állt szóba senkivel, nem takarta le a vetéseket, a vackokon lapuló nyulakat, a házak tetejét, s a kazal lomha hátát. Csak vágott és repült, szúrt és zizegett, mintha az északi éjszaka minden kaptára kiengedte volna fehér darazsait, mintha tudta volna: tisztára kell seperni a földet, mire reggel lesz, megölni a tunya álmokat, öldöklő harcra hívni mindenkit, aki él, mert jön valaki, aki verekedni akar, aki kardot hoz és mérleget, és pusztulni kell mindenkinek, aki nem érdemes arra, hogy éljen.
Aztán lassulni kezdett a szél, s a hódara után nagy pelyhekben hullani kezdett a hó.
Aztán reggel lett.
A szél elállt, a hó már csak szállingózott. Hamvas felhők mögött volt a nap, de a táj fehér volt, világos és tiszta, és most már mindenki tudta, hogy a világot birtokba vette az Idő negyedes fejedelme, a Tél.
(1961)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: TÉL |
|
|
|
Címkék: kristálycukor, szállingózott, feltorlódtak, megvonaglott, határozatlan, lakodalmáról, száguldottak, hallatszott, csikorgatta, mindenkinek, koronájában, fényesedett, pillanatban, tanácstalan, szétszórta, vadlibákat, váratlanul, gerendákra, pelyhekben, látszottak, éjszakában, gurigáznak, vályújában, kuckójában, kiengedte, felkapott, tűfogával, fejedelme, darazsait, sziszegni, vágtatott, pusztulni, ténfergés, verekedni, szoknyája, vetéseket, csillagok mégis, újhold olyan, öreg sarló, egész világ, gerendákra vetett, élet lakodalmáról, hold azonban, szél forgott, erdő várt, mező várt, nádas délnek, szél váratlanul, kígyózó ostor, mogyoró barkáit, fogát csikorgatta, nádas leborult, Fekete István,
|
|
Offline
