Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/25 oldal   Bejegyzések száma: 249 
Vargha Gyula: Sehogy sem jó
  2018-06-25 07:02:10, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Vargha Gyula  
Batsányi János: A szenvedő
  2018-06-25 06:57:54, hétfő
 
  Batsányi János:

A szenvedő


"Lehelletem elfogy, napjaim megrövidültek,
és csak a koporsóm vagyon hátra."

Jób, XVII. rész.
(KÁLDI)

I.

Elmém veszélyes andalgásiból
Magamba térvén, s zárhelyem
Ezernyi könyveimmel áztatott
Porába hajtván térdemet,

Némán imádva tisztelem
Mennyei nagy felségedet!
Leborulva csudálom
Megfoghatatlan bölcs tetszésedet!

Mert látom, érzem, hogy tilos felérni:
" Honnan, s miért van ennyi rossz?
Mért szenved így a jámbor erkölcs?
S mért győzedelmes a gonosz?"

S hozzád emelvén újolag
Lánctól törődött két kezem,
S nedves homályban lábbogó,
Halálra vált, bús képemet,

Elődbe terjesztem - ne vesd meg, ó Uram! -
Elődbe terjesztem szokott kérésemet,
Halld meg keserve tengerének mélyiből
Hozzád kiáltó lelkemet!

Tekints le rám! Atyai kegyelmed fényiből
Bocsásd fejemre csak egy súgárodat!
Ne hagyd el, ó Irgalmazó!
Ne hagyd el alkotmányodat.

Ne hagyj el engem,
Ó én Teremtőm! én Atyám! Oltalmazóm!
Én egy Uram!
Egy Istenem!


II.

Úgy van; megint köny nedvesíti képemet!
Megint megáradott
Szívemnek elszikkadt ere!
Megszánta már, megszánta bágyadt lelkemet
Az Úr kegyelme; s irgalom-pálcája íme
A kősziklából bő vizet vere!

Oszoljatok,
Szívemnek öldöklő fájdalmai!
Szakadjatok,
Ti nem remélt örömömnek édes árjai!
Szakadjatok; s a szenvedők kegyes
Vígasztalójának hálákat adjatok!

Zengd, halhatatlan lélek,
Zengd Alkotód dicséretét!
Serkenj, te bús, te gyászos elme,
Serkenj fel, és vígadva hagyd el ezt
A síralom helyének durva rejtekét!
(Nem tiltja szárnyaid szabad repűletét,
Nem tiltja senki meg neked.)
Repülj fel régi hazád boldog határihoz,
Túl a setétlő fellegek útjain
A halhatatlanok dicső hajlékihoz!
Úgy zengjed, úgy hirdesd
Örvendező víg éneked
Legszebb s legérezettebb hangjain:
Mely jó az Úr! s mi nagy
Az Ő kegyelme
A földnek elhagyott lakossihoz!

Serkenjetek fel tí is,
S jertek ma mindnyájan,
Ti lelkes és lelketlen állatok!
Jertek, s örök vígasztalómnak
Most énvelem forró hálákat adjatok!

Derülj ki, nap!... Vídulva zúgj,
Te gyászos ősz komor szele!
Völgynek sebes folyója, zúgj!
Partok, zuhogjatok vele!

Ti halmok! erdők! égbe-nyúlt
Szálas fenyők! harsogva döngjetek!
Kőszikla-bércek! béborult
Havas tetők! bömbölve rengjetek!

Ti is, kiket szívem nyögésitől
Hangozni megszoktattalak,
Kínos keserveimnek gőzitől
Elnedvesült bús kőfalak!
Jertek, s magasztaló dicséretimre most
Új hangokon felelve zengjetek!

*

De mit cselekszem?
Ah! mit cselekszem, így unszolván títeket?
Mire kérem én
A tí segedelmeteket?

Mit, mit tehettek tí,
Ó értelem nélkül szűkölködő,
Érezni nem tudó,
Lelketlen állatok?

Mik vagytok tí,
Hogy énvelem hálákat adjatok?
Hogy az Úrnak énvelem
Illő dicséretet mondhassatok?

És ki vagyok én! hogy Tégedet
Méltán dicsérjelek?
Hogy Tégedet, Mindenható!
Dicsérni merjelek?

Én, por! veszendő féreg! és dicsérjem a Te
Nevezhetetlen,
Gondolhatatlan,
Isteni-nagy felségedet?

Én, Téged! ó Te, aki vagy!
Téged, ki mindenkor valál!
És lenni fogsz
Szünetlenűl!

Borulj homályaidba, gyarló, véges elme!
Némulva áldjad,
Némulva rettegd és imádjad
Az Örökkévalót!

Hogy el ne vessz merész repűletidben!
Hogy el ne hagyjon illy örvényeidben!
Bár véghetetlen! ámbár isteni
Az ő kegyelme!

(1795)
 
 
0 komment , kategória:  Batsányi János  
Boncza Berta/Csinszka/: 1913 Csucsa
  2018-06-25 06:55:48, hétfő
 
  Boncza Berta/Csinszka/:

1913 Csucsa


Ha néha álmaimban fölsirok,
arcodat látom.
Kitárul két gőgös, kemény karom, -
jöttödet várom...
Te vagy az Élet, Te vagy a minden,
pogány hitemben legurabb isten.
Én biborszirmu, féltett virágom,
én büntető lázamban fogant álmom,
én éjszakákon átsirt vergődésem,
feleletet nem váró, nagy kérdésem,
Nélküled mi az életem
 
 
0 komment , kategória:  Boncza Berta /Csinszka  
Forgách Iván: Virrasztunk.
  2018-06-25 06:54:01, hétfő
 
  Forgách Iván:

Virrasztunk.


Csak jönne valaki :
És állna meg a magas hegytetőn
Vagy a szántatlan, nagy kopár mezőn,
Kiirtott erdőn, lankás oldalon,
Töretlen végen, vágytört ugaron.
Mindegy a hely, csak egyszer állna ki,

Csak jönne valaki.
És nézne szét a feldúlt életen
Sok üszkös házon. Síró éjeken
Hogy nyög a régi mámoros vidék,
Ne hozna mást, csak dobogó szivét
Csak látna meg, csak egyszer állna ki,

Csak jönne valaki.
A hó alatt sok millió titok
Egy adott jelre mind lázadni fog
A föld alól is föltámad a holt,
S a csürhe nép mely országot rabolt,
Szaladni fog: csak egyszer állna ki,

Csak jönne valaki.
Az ablakokban halvány mécsvilág,
Vad fertelemről zúg a parti nád.
Viharzó szél kering a ház fölött
Virrasztunk láz és őrület kőzött.
Sikolt a vágy: csak egyszer állna ki

Csak jönne valaki.
Virrasztunk, várunk, tehetetlenül
Az erőnk fogy, s a szívünk itt belül
Alighogy ver. Add, hogy ne késsen el,
Te Isten, - ha meg tudnád hallani! -
Add, hogy eljöjjön az a valaki -

Az a' valaki.

Új Élet, 1922. julius 23.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Barbarits Lajos: Gond-lavinából
  2018-06-25 06:49:45, hétfő
 
  Barbarits Lajos:

Gond-lavinából


Gond-lavinából sóhajtás szakadt fel
sötétből, titkon, messziről.
- Mélységekből siró tavasz legényei,
meglássátok - ma egyikünk kidől.

Halljátok - ? Segélykiáltás Gond-lavlnából!
A visszhangot sötét kapuk verik -
Halljátok - ? Valaki foga csikordul
S a fényben izzó csúcsokon hiába hív a távol.
Meglássátok - ma egyikünk lélekharangja kondul.

Mi lesz a sorsunk?
Gond-lavina lassan völgybe ér velünk,
tördelve egyre tépi gyötrött testeinket.
Vigyázzatok - ha akkor arra ébredünk,
hogy nincsen álmunk s elveszett a lelkünk.
Ne tudjon fájni,
hogy már eltemetnek minket -
ne tudjon fájni Lázár-sorsú csókjaink nyoma.

De ami fái, az mindörökre fájjon:
Lavina-partra tévedt kis aranyvirágot
ne lássam akkor már soha-soha!

Új Élet, 1922. junius 11.
 
 
0 komment , kategória:  Barbarits Lajos  
Tóth Erzsike: Mese.
  2018-06-25 06:47:55, hétfő
 
  Tóth Erzsike:

Mese.


Mondok neked egy kis mesét,
Kékszemű szép kicsi lánykám.
Hogy mint termett a nefelejts
Csöndes vizű patak partján.
Hajtsd ölembe szőke fejed,
Hadd simítsam meg homlokod,
Tán elűzöm - mely rajta ül -
A szomorú borúlatot.

Volt egyszer egy szép, jó leány;
Kék szemében égi fénynyel.
Arcza, mint a piros hajnal,
Mely derűs mosolylyal kél fel.
A szivében tiszta, fehér
Leányálmok sokasága,
Szépremények, ábrándokkal
Teleszőve minden álma.

Halld csak tovább. A leányka
Szeretett egy szép leventét.
E szerelem töltötte be
Gondolatját, szívét, lelkét.
Szép ifja is szerette őt
És boldogok voltak nagyon .
Oh ne sírj hát, mert a mesét.
Meglásd, mindjárt nem folytatom !

A szép ifjút besorozták
És elvitték messze tájra.
A leányka csak siratja, és visszavárja;
De hiába, mert mind olyan
Valamennyi szép levente . . .
Ezt is ott a messze tájon
Egy más leány elszerette.

A csalódott, szegény lányka -
Fájó szívén mély sebével -
Csöndes vizű patak partját
Vigasztalan keresé fel.
És ott sírta el bánatát
A virágos gyepszőnyegen,
Hogy minden csepp hulló könnye
Kék nefelejts, virág legyen.

Azóta a kék nefelejts
Szerelmes szívek virága.
Fájó szíved bánatával
El ne kerüld, arra járva.
Az a kicsiny kék nefelejts
Vigasztaljon, kis virágom,
Hogy nem csak te vagy feledve
S elhagyatva e világon !

Nagy-Károly és Vidéke, 1900. jún. 7.
 
 
0 komment , kategória:  Tóth Erzsike  
Ajtay Miklós: Anyánk
  2018-06-25 06:46:49, hétfő
 
  Ajtay Miklós:

Anyánk


Bársony ott a szőnyegek lelke
A vén falak tisztje mosoly
Megértően kondulva szól
Vén órákból idők leteltje,
Mikor öled gyermekneveltje
Ismét Feléd zarándokol.

Te vársz. Kifáradt lépteinknek
Szent karjaid pihenőt intnek
S ha elég volt minden a jóból
Anyásan a szivünkön csókol
Egy búcsúzó drága tekintet -
- Te zárod le a szemeinket.

Új Élet, 1922. junius 22.
 
 
0 komment , kategória:  Ajtay Miklós  
Drozdy Győző /Hesperus: Dalok I. II.
  2018-06-25 06:46:00, hétfő
 
  Drozdy Győző /Hesperus:

Dalok I. II.

- Egy barna lányhoz. -

I.
Mi a virág pici méhnek,
Mi a nap a fényes égnek,
Mi a harmat a virágnak,
Mi a csermely száraz tájnak,
A menyország a léleknek :
Az vagy nekem, - mert szeretlek !

II.

Ha az izzó napban szemed párja égne :
Beggeltől napestig szemem abba nézne.

Ha rózsa-kelyhében üde ajkad látnám :
Örökké-örökké, folyton csókolgatnám.

Ha déli pálmában termetedet lelném :
Ameddig csak élek folyton ölelgetném!

Esztergom és Vidéke, 1904. márc. 10.

 
 
0 komment , kategória:  Drozdy Győző  
Einczinger Ferenc: Apró dalok
  2018-06-25 06:44:45, hétfő
 
  Einczinger Ferenc:

Apró dalok

I.

Ki tiltja meg, hogy a sóhaj
Messze száljon
Túl a Dunán szerelmetes
Gerle szárnyon.
Dalba öntve zokogja el
Ott te néked,
Milyen nagy a sóvárgásom
Rószám érted.

II.

Valahol, valaki, hogy ha áztat tudná,
Hogy szerelmes szívvel verset irok hozzá,
Hogy az én világom fénnyel beragyogta
Felé száll szivemnek lázas gondolatja,
Hogy kétkedés átka marcangolja lelkem,
Benne mennyi vigaszt és bánatot leltem,
Hogy egy legény messze távol reménységgel
Szemét rávetette,
Talán kinevetve.

III.

Néhány röpke óra volt csak
Kézszorítás . . . egy tekintet . . .
És azóta álmaimban
Mindig látom a képedet.
Megjelensz mint egykor, akkor . . ,
Hallom most is a hangodat
És színesre festi lelkem
Egy nyári est, egy hangulat.

IV.

Elbolyongok csupasz fák közt, rideg tájon
Biztatgatom a szivemet
S csittitgatom, hogy ne fájjon
Száraz haraszt elhervadva lábam alatt
Meglibbenti felkavarja,
Friss tavaszi szél fuvalat.
Tavaszi táj, teli telve reménységgel...
Mért, hogy az én vágyódásom
Önmagában sorvad ég el.

Esztergom és Vidéke, 1904. április 3.
 
 
0 komment , kategória:  Einczinger Ferenc  
T. Imets Béla: Könyörgés.
  2018-06-25 06:43:59, hétfő
 
  T. Imets Béla:

Könyörgés.


Szivem: e vérző csodalámpást
Lóbálom szünös-szüntelen:
Bíborfényével hadd fürössze,
Aki az éjben jön velem.

Lépésünk nyomán szándál koppan.
Megyünk s köröttünk minden új.
A régi hit már eltemetve
S felette halálszele fúj.

A régi dalt, a régi oltárt
Pogányok törték szerteszét.
Áldozni most már merre menjünk?
Egyformán mindenütt setét . . .

Katakombát ásunk a földbe
Körmeinkkel, ha nincs lapát,
S az oltár elé felakasztom
E szivet, örökmécs gyanánt.

És énekeljük szakadatlan:
- Az ének messze hallszik el, -
Mutasd az arcod, óh, Napisten!
Világosság, jövel, jövel!

Új Élet, 1922. julius 23.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
     1/25 oldal   Bejegyzések száma: 249 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 249 db bejegyzés
e év: 1762 db bejegyzés
Összes: 31659 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2538
  • e Hét: 6894
  • e Hónap: 109587
  • e Év: 1194934
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.