|
2019-10-31 10:42:58, csütörtök
|
| |
| |
IRGALOM
öbb h., ill. g. szó jelentését adja vissza B-nk az irgalom szóval. Az eredeti h., ill. g. kifejezéseknek a szeretet, a hűség és a jóság fogalomköréhez tartozó szavakkal történő visszaadása is indokolt és általános nemcsak a magyar, hanem más B-fordításokban is. Szó szerinti értelemben Isten vonatkozásában az ő fáradhatatlan, segítő szeretetét, az ember oldaláról a szánalmat, a könyörületet jelenti, amely a szövetségi viszonyból (ÓSZ), ill. a Jézus Krisztus váltságművében megtapasztalt szeretetből következik.
Isten irgalma kegyelmes akaratával és hűségével van szoros kapcsolatban (1Móz 32,11; 2Móz 34,6; Zsolt 86,15; Jóel 2,13). Mindenekelőtt olyanokkal szemben nyilvánul meg, akiknek nincs semmilyen más segítségük (Dán 9,18), még az állatokra és az ellenségre is kiterjed (2Móz 23,4k). Erősebb, mint a kultuszi rendelkezések (Hós 6,6) vagy mint a szombat megtartására vonatkozó előírások (Mt 12,11). A B számtalan helyen dicsőíti Isten irgalmát (Ézs 54,10; Jer 31,20; Zsolt 89,1). Irgalmát Isten mindenekfelett választott népével szemben gyakorolja, minden üdvtettének az irgalom az alapja. Pál apostol fejti ki ezt a titkot üdvtörténeti összefüggésben (Róm 9,23; 15,9), s a legjobban megvilágítja a tékozló fiúról szóló példázat (Lk 15,11.32). Legkézzelfoghatóbb Isten irgalma a bűnből való szabadításban (4Móz 14,19; Zsolt 25,7; Jer 12,14.15), amit Krisztusnak a világ megváltására való elküldésében tár fel (Lk 1,78.79; 1Pt 1,3). Az irgalom Jézus Krisztusban mindenki számára fel van kínálva, de csak azok részesednek benne, akik hit által Krisztushoz kapcsolódnak (Ef 2,4kk) és megtérés által magukat Isten bocsánatára bízzák (Ézs 55,7). Aki kéri (Mt 9,27; Mk 10,47; Lk 17,13), megtapasztalja Isten irgalmát, mint a bűn és halál hatalmából megszabadító, gyógyító erőt, amely megajándékozza az embert az újjászületés ajándékával (Tit 3,5; 1Pt 1,3). Aki visszautasítja a felkínált irgalmat, Isten ítéletét vonja magára (Zsid 10,28-31).
Isten irgalmának a megtapasztalása hálára, örvendezésre (1Móz 24-27) és irgalmasság gyakorlására készteti a választott népet és az egyes hívőt az éhezővel, özveggyel, árvával, otthontalannal szemben (Ézs 58,7; Péld 23,10). Irgalmassága által Isten normát állít fel, példát mutat és indítékot ad (Lk 6,36; Mt 5,7) szövetséges partnerének, Krisztus követőjének. Azok, akik megtapasztalják Isten irgalmát, de ők maguk nem gyakorolják azt, ítéletet vonnak magukra (Jak 2,13; Mt 18,33kk).
A judaizmus teológiájában kiemelkedő helyet foglal el az irgalom. Az imádságnyelvezet legjellegzetesebb fordulata az irgalmasságra való készség, azonban az ellenség, a tudatlan, a bűnös kívül esik azon a körön, akikkel szemben az irgalom gyakorlása kötelező. Jézus az irgalmas samaritánusról szóló példázatban (Lk 10,37k) ezt a kört minden emberre egyenlő mértékben kiterjeszti. Az irgalom az újjászületett ember életében a Lélek gyümölcseként van jelen (Gal 5,22).
*
KEGYELEM
Kegyelem Isten cselekvésének módja: Teremtményével nem annak érdeme, hanem saját jósága szerint bánik. Az ember végső fokon halált érdemel bűne miatt, ehelyett Isten kegyelemből örök életet ad neki (vö. Róm 6,23 - ahonnan az is világos, hogy ez a kegyelem Jézus Krisztusban, tehát az ÚSZ-ben jelenik meg teljességében). (Ld. IRGALOM; MEGBOCSÁT)
ÚSZ-i g. szavai: kharis, ami jelent hálát, köszönetet is, tehát hálára indító cselekedet, kharisma, jóindulatból, kegyelemből fakadó ajándék, ennek speciális jelentését ld. KEGYELMI AJÁNDÉKOK, kharizomai, kegyelemből ajándékozni, megbocsátani, kharitoö megkegyelmezni. ÓSZ: hén, ritkábban heszed. Magáról a dologról olyankor is szól a B, amikor nem használja valamelyik szót.
1. Az ÓSZ-ben. a) Ember és ember közti kapcsolatban: A gyengébb kérelme - esetleg csak udvariassági formulaként - az erősebb jóindulatának (hén) elnyerésére. Ezt kéri Jákób követei által Ézsautól (1Móz 32,6), amikor ezt nem kapja meg, a továbbiakban ajándékokkal nyomatékosítja kérelmét (32,14kk) és az ENGESZTELÉS fogalmát (32,21 - kpr) kapcsolja hozzá. József Potifár jóindulatát nyeri el (1Móz 39,4), ha nem is érdemtelenül, de a döntés az Úr akaratán múlik. E szóval kér szívességet a környezetétől (1Móz 50,4). Ruth szorongató anyagi helyzetében egy tehetősebb ember jóindulatában reménykedve indul kalászt szedni (Ruth 2,2), majd ilyenként értékeli Boáz meghívását (2,10.13). E szóval búcsúzik Anna Élitől (1Sám 1,18), ez fejezi ki Saul, majd Jónátán Dávid iránti jóindulatát (1Sám 16,22; 20,3), ezt mondja Jóáb Dávid királynak, amikor az teljesíti kérését (2Sám 14,22), ezt kéri és kapja Eszter, amikor a király elé lép (Eszt 5,2; 8,5). El lehet veszíteni (5Móz 24,1), nem mindig az arra méltó nyeri el (Préd 9,11). Zakariás látomása szerint ezt fogják kiáltani, amikor Isten lelke diadalra segíti Zerubbábelt (Zak 4,7). A felsorolt helyek többségének tágabb összefüggése mutatja: Isten akaratára vezethető vissza, hogy a gyöngébb (Ruth, Dávid, Eszter, Zerubbábel) »kegyelmet talál« az erősebb előtt. Ezt ki is mondja: 1Móz 39,21; 2Móz 3,21; 11,3; 12,36.
b) Isten cselekvésének alapja az ember iránt, mely a kiválasztáson vagy megbocsátáson alapul. Nóét nem pusztítja el a többi emberrel együtt (1Móz 6,7k). Erre hivatkozva kéri Mózes, hogy Isten ne pusztítsa el bűnös népét, Isten erre hivatkozva teljesíti a kérést (2Móz 33,12k.16), ennek hiányára panaszkodik, amiért Isten nem menti föl a nép vezetésének megoldhatatlannak látszó gondjai alól (4Móz 11,11). Dávid ebben reménykedik Absolon lázadása idején (2Sám 15,25). A Péld szerint Isten az alázatosaknak adja (3,34). Az ősatyákkal kötött szövetségért kegyelmez meg Isten Izráelnek, bünteti őket, de nem pusztítja el (2Kir 13,22- 24).
c) A heszed alapjelentése: életerő, állandóság (Ézs 40,6; Zsolt 144,2; Jón 2,9). A szövetséggel kapcsolatban: szövetségi hűség (5Móz 7,9; 1Kir 8,23; Neh 1,5; 9,32; Dán 9,4). Ehhez még hozzátartozik a szövetséget megtörő ember megbüntetése. Isten azonban továbbra is kitart szövetséges népe mellett. Ez már szeretet, kegyelem (a különböző B-fordítások többféleképpen fordítják): 4Móz 14,18k; JSir 3,32. További példák: 2Móz 34,6k; Neh 9,17; Zsolt 69,17; 103,8; Ézs 63,7; Jóel 2,13; Jón 4,2. A szó eseti fordításától függetlenül jelzik, hogy Isten meg nem érdemelt hűségéről van szó.
d) Isten nem átkozza meg a földet, az ember alapvető romlottsága ellenére sem (1Móz 8,21k). Az őstörténetek bemutatják az ember bűnösségéből fakadó katasztrófák sorozatát (bűneset, özönvíz, Bábel tornya), amire Ábrahám elhívása következik. Izráel történetében - megalázkodásra, jó szándékra válaszul - elhalasztja a megérdemelt büntetést (1Kir 21,29; 2Kir 10,30; 14,26). Megbocsátotta DÁVID vétkeit. A bűnét megvalló ember a szabadulás jó érzését, a boldogságot éli át (Zsolt 32). Ezért kéri a Zsolt-ban az imádkozó, hogy Isten kegyelmezzen neki (pl. 51,3).
2. Az ÚSZ-ben. a) Jézus testet öltése, földi működésének egésze kegyelem (Jn 1,14.16k), szemben az addig érvényes törvénnyel. Már Mária is kegyelembe fogadott (Lk 1,28.30), abban növekszik a gyermek Jézus (Lk 2,40.52). Munkáját megkezdve a kegyelem igéit hirdeti (Lk 4,22).
b) Jézus követőjében a kegyelem ereje működik (ApCsel 6,8). Ha az emberek megtérnek, az Isten kegyelme (ApCsel 11,23; 18,27). A missziói útra indulókat Isten kegyelmébe ajánlják (ApCsel 14,26; 15,40). Igehirdetésük tartalma a kegyelem igéje (14,3; vö. 2Kor 1,12), annak megtartása az Isten kegyelmében maradás (13,43; vö. 20,24.32). A 2a-b összefoglalása: Jézus egész működése, annak hirdetése, elfogadása, életünkben kifejtett hatása kegyelem.
c) Döntő középpontja: Krisztus Jézus halála által Isten megvált bennünket, ingyen igazzá tesz, amilyen igaz Ő, olyan igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz (Róm 3,23-26). Az mutatja ennek kegyelem voltát, hogy a törvény cselekvésétől függetlenül, hit által nyerhető el, zsidóknak és pogányoknak egyaránt (3,21-31). A kegyelem tehát Krisztus Jézusban adatott (1Kor 1,4), természetesen azoknak, akik ezt elfogadták (1,2), de ez is Isten munkája. Krisztus Jézust nekünk Isten »bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá« tette (1,30). Ezek után a törvényben reménykedni: Isten kegyelmének megvetése (Gal 2,21). A kegyelem által megvan az örök életünk (Róm 6,23; Tit 3,7).
d) Számos helyen mutat rá az ÚSZ ennek a kegyelemnek a nagyságára azzal, hogy hangsúlyozza: az ember cselekedeteivel nem járulhat hozzá az eléréséhez, csak hittel fogadható el; a fáradozásért a bért ugyanis nem kegyelemből adják (Róm 4,3k; 11,6). Kiemelkedő példája ennek Ábrahám (4,16). Érvényes az egész emberiségre (Tit 2,11). Ádám által jött a bűn az emberiségre, vele általános érvényűvé vált a halál. Isten kegyelme még ennél is nagyobb. Minél nagyobb a bűn, annál nagyobb a kegyelem (Róm 5,12-21; különösen 15-16.20). A kegyelem uralma teszi lehetővé számunkra a bűntől való szabadulást, az Istennek engedelmes életet (Róm 6,1.15-18). A kegyelem tehát nemcsak a negatívumból hoz ki, nemcsak a nulla pontig segít el, hanem általa az igazság szolgáivá lehetünk. Ezért veszélyes a Krisztus megismerése után a törvényben keresni a megigazulást. A kegyelemből való kiesést vonja maga után (Gal 5,4)!
e) A kegyelem tehát az új élet ereje (Róm 6,15kk). Ha nem így van, hiába kaptuk a kegyelmet (2Kor 6,1). A kegyelem megnyerése az örök élet elnyerése (Róm 6,23), életünk továbbá az üdvösség jegye alatt folyik. Ez tesz képessé Isten szolgálatában a szenvedések elhordozására is (2Kor 6,2-9; 1Pt 2,19; vö. Róm 8,31kk). Isten kegyelme átformálja az ember életét, az így átalakult ember életén át maga a kegyelem munkálkodik (1Kor 15,10; Kol 1,6) az erőtlen emberben a Krisztus ereje lakozik (2Kor 12,9). A kegyelem teszi az apostolt apostollá (Róm 1,5; 12,3; 15,15; 1Kor 3,10), a benne működő kegyelem felismerése alapján fogadják el apostolnak a többiek (Gal 2,9). Akik szolgálatából részt vállalnak, azért áldozatot hoznak, azok vele együtt részesülnek a kegyelemben (Fil 1,7). A neki adott kegyelem által mond útbaigazítást másoknak (Róm 12,3). A keresztyén életben való gazdagodás a kapott kegyelem jele (1Kor 1,4), a gyülekezet külső-belső gyarapodása a kegyelem sokasodása (2Kor 4,15; 8,1; 9,8). Isten kegyelme ajándékoz meg azokkal a képességekkel, melyek szükségesek a sokágú ker. szolgálat elvégzéséhez (Róm 12,6). (Ld. KEGYELMI AJÁNDÉKOK)
A kegyelem dicsőséges gazdagságára utal Ef 1,6k, eszkhatológikus vonására Ef 2,7. Ennek ellenére az egyes hívőnek különböző mértékben adatik (Ef 4,7), ami valószínűleg a kegyelmi ajándékok különbözőségére utal (vö. »a Krisztus ajándékának mértéke szerint«).
A felsorolt gondolatok még számos változatban tűnnek fel az ÚSZ lapjain.
f) Jézus döntő súllyal beszél a kegyelemről, a szó használata nélkül. Gyakran prédikál a bűnösöknek, amikor ezért kérdőre vonják, az elveszett juh, az elveszett drahma és a tékozló fiú példázatával válaszol (Lk 15). Már föllépése kezdetén úgy határozza meg szolgálatát, hogy az Úr kedves esztendejét hirdeti, szegényeknek, foglyoknak, általában az elesettekhez fordulva (Lk 4,16kk). Ugyanígy határozza meg küldetését, amikor Keresztelő János megkérdezi, hogy ő-e az eljövendő (Mt 11,2kk). Minden jel arra mutat, hogy a farizeusi törvényvallásba belefáradtaknak szól a Mt 11,25kk-ben. Erre utal az a mondása, hogy embereknél lehetetlen az üdvösség, de az Istennél minden lehetséges (Mk 10,25-27). A példázatbeli gonosz szolgának elképzelhetetlen, kifizethetetlen összeget enged el az ura (Mt 18,21kk). A szőlőmunkások példázata szerint Isten a jutalmat nem az elvégzett munka, hanem a saját jósága szerint osztja (Mt 20,1-16). A bűnös nő jobban szereti Jézust, mint a farizeus, mert több bűne bocsáttatott meg (Lk 7,36-50). Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (Lk 19,10). A kánaáni asszonynak azt feleli, hogy Izráel házának elveszett juhaihoz küldetett, majd annak teljes megalázkodását látva teljesíti kérését (Mt 15,21-28).
*
ÜDVÖSSÉG
Üdvösség G. szoteria, melynek alapjelentése: szabadítás, szabadulás. Profán használata ennek megfelelően: megszabadulás valamely olyan veszélyből, amely reálisan fenyegeti az ember életét. (Az ÓSZ gyakorlatilag nem használ a szabadulásra kifejezetten nem profán kifejezést; mind a jsc, mind pedig a mlt gyök szabadító tettet jelent, ti. Istenét, de emögött történetileg átélt szabadítások vannak.)
A rabbinisztikus zsidóságban lesz a szoteria fogalomnak olyan tartalma, melyben Isten megváltó közbelépését, ill. az eszkhatológikus megváltás, megszabadítás előjelét látják.
Az ÚSZ is a legtöbbször ilyen értelemben használja ezt a szót. Azaz nem dogmatikai fogalomként, hanem az embernek Isten akaratát és tetteit regisztráló tapasztalataként, ill. reménységeként. Ugyanis az ember tapasztalata az, hogy Isten, aki látja az embert és emberiséget fenyegető veszélyt, ebben a helyzetben nem tétlen és várakozó, hanem szabadító Isten.
Az ÚSZ lapjain ezért szinte kizárólagosan a Jézus Krisztusban elvégzett váltságműve, illetve ennek hírül adására vagy reménységére alkalmazzák.
A syn közül Mt és Mk evangéliumában nincsen sajátos jelentése. Még Lk szóhasználata sem markáns: Zakariás énekében pl. Istennek a jelenben ígért és megvalósított, tehát történeti szabadításként és reménységként átélt tetteit fejezi ki, mint pl. Keresztelő János születését (Lk 1,69kk). Jézus a 19,9-ben így szól: »ma lett üdvössége ennek a háznak« - ti. amikor Jézus belép Zákeus házába, Zákeus pedig megtérve szakít előző életmódjával.
Centrális és markáns jelentést ott kap a szó, ahol Jézus Krisztusra, mint Isten szabadító tettének kiindulására, végrehajtójára, tartalmára és céljára mutatnak vele. Ezt találjuk az ApCsel-ben; nem adatott más név, mint Jézus Krisztusé (4,12); nincs másban üdvösség (4,12; majd 13,26; 16,17; 16,31 stb.). Jézus Krisztus küldetése az ApCsel-ben elsősorban a bűnbocsánat ajándékát jelenti (10,43; 26,18) - ennek révén lehet a hitetlen nemzedékből megmenekülni (2,40).
A Jn ev egyetlen helyen említi: az üdvösség a zsidók közül támadt (4,22). Ugyanakkor azonban a fogalomnak a jánosi szinonimája az »örök élet«, mely rendkívül gyakori a Jn ev-ban.
Pálnál kizárólag Isten megmentő tettére utal (tehát a profán jelentés helyett már csak a dogmatikusat alkalmazza): az evangélium, a vallástétel, az imádság üdvösséget munkáló szerepéről szól vele. Különösen gyakran említi így a Róm levélben: 1,15-16; 10,1-10; ezt tartja saját munkája céljának is: zsidók és pogányok megszabadulását, üdvösségét szolgálni. Érdekes az üdvösséget említve a jelen és jövő aspektusának összefüggése: az üdvösségünk reménységre szól (Róm 8,24); ma közelebb van hozzánk, mint amikor hívőkké lettünk (13,11). A jövendő üdvösség tartalma az Isten haragjától való megmenekülés, a dicsőség ajándékozása a hívőknek, akik végül is Krisztushoz lesznek hasonlóvá (8,29; és ugyanígy a 2Thessz 2,13k).
A 2Kor is két helyen a jövendő üdvösségről szól, ráadásul olyan összefüggésben, hogy a szorongattatás és megszomorodás is üdvösségre vezethet (1,6; 7,10).
Az Ef levél az üdvösség evangéliumát említi (1,13).
A Fil levél inkább a jövendő üdvösségről szól (1,19; 1,28; 2,12).
A Pásztori levelekben az üdvösség univerzális jellege lesz hangsúlyos (1Tim 2,4); hiszen erre vonatkozik Jézus küldetése (1Tim 1,15); és ezt mutatja már a jelen tapasztalata is: 2Tim 1,9; Tit 3,5. Az Írás adja a bizonyosságot (2Tim 3,14kk). A jövendő aspektusa is szerepel a 2Tim 4,18-ban.
A Zsid 1,14 az üdvösség »örökléséről« ír, azután azonban a levél mindegyik kijelentése esetében a Jézus Krisztusban megjelent, elindított, s majd teljességre jutó üdvösséget említi (2,3; 2,10; 5,9; 6,9; 9,28).
Az 1Pt a jövendő üdvösségről szól (1,5; 1,10); külön említést érdemel az 1,9, mely szerint a hit célja a lélek üdvössége. A 2Pt egyetlen helyen említi: Isten hosszútűrését üdvösségesnek kell tartani (3,15).
A Júd 3 közös üdvösségünkről tesz említést.
A Jel doxológiaként említi: az üdvösség a mi Istenünké (7,10; 12,10; 19,1).
A fogalom tehát az ÚSZ-ben sokkal inkább a szabadítás-szabadulás kifejezője, mint egy végidőbeli állapoté. Tartalmát elsősorban az jelenti, amit Isten népe a történelem során átélt, tehát nagyon sokszor konkrét szabadulásokat, melyek azután Isten folyamatos és jövőbeli cselekvésének is ígérete, reménysége és záloga. Így lesz a Krisztus-eseménynek is részben szinonimájává, részben pedig a Krisztus-esemény végső eredményét kifejező reménységgé.
Emiatt az ÚSZ nem egyértelműen jövőbeli eseményként vagy állapotként említi, hanem olyan tapasztalat alapján szól róla, mely már a jelenben is megtalálható, a jelent is gazdagítja, sőt miután részben már megtörtént eseményt jelent, annak híre, evangéliuma is hat. Ugyanakkor az üdvösség teljessége még ezután következik, az eszkhatonban.
Ennek az eszkhatonban beteljesedő üdvösségnek új vonása a végérvényesség: miután minden a céljához érkezett, a megtörtént szabadulást már semmi nem tudja visszafordítani vagy veszélyeztetni.
Ez a gondolat vezet azután tovább a dogmatikai megfogalmazások irányába, ahol az üdvösség már a teremtett világ megváltását, célba érkezését, újjászületését, újjáteremtését, helyreállítását fejezi ki. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Biblia - szentírások |
|
|
|
Címkék: megszentelődéssé, imádságnyelvezet, elképzelhetetlen, tapasztalataként, cselekedeteivel, megfogalmazások, eszkhatológikus, visszafordítani, megtapasztalása, megtapasztalják, megszabadulását, kifizethetetlen, törvényvallásba, belefáradtaknak, helyreállítását, különbözőségére, megalázkodásra, üdvösségünkről, teremtményével, vonatkozásában, szabadulásokat, evangéliumában, reménységeként, összefüggésben, nyomatékosítja, rabbinisztikus, veszélyeztetni, samaritánusról, végérvényesség, mindenekfelett, váltságművében, otthontalannal, végrehajtójára, szorongattatás, összefoglalása, fogalomköréhez, irgalom szóval, jóság fogalomköréhez, ember oldaláról, könyörületet jelenti, szövetségi viszonyból, kultuszi rendelkezések, szombat megtartására, titkot üdvtörténeti, legjobban megvilágítja, tékozló fiúról, bűnből való, világ megváltására, irgalom Jézus, újjászületés ajándékával, felkínált irgalmat, megtapasztalása hálára, Jézus Krisztus, Irgalmát Isten, Legkézzelfoghatóbb Isten, Jézus Krisztusban, Kegyelem Isten, KEGYELMI AJÁNDÉKOK, József Potifár, Anna Élitől, Jónátán Dávid, Jóáb Dávid, Isten Izráelnek, Megbocsátotta DÁVID, Krisztus Jézus, Krisztus Jézusban, Krisztus Jézust, Keresztelő János, Üdvösség, Jézus Krisztusra, Jézus Krisztusé,
|
|
Offline
