|
2020-10-26 22:29:00, hétfő
|
| |
| |
Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?." Mt 16, 24-26
,,Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt." 2 Kor 5, 14-15
Amikor egy kicsit úgy előre elgondolkodtam azon, hogy mi is lehet egy közös imahétnek a jelentősége, akkor igyekeztem elengedni azokat a naiv, gyermeki elképzeléseket, hogy ezen a héten közelebb kerülünk egymáshoz, és ezen a héten azokat keressük, ami összeköt, és nem azt ami elválaszt; nos hát ezeket mind elengedtem, mert arra gondoltam, hogy egész évben egyszer közelebb kerülni, és aztán újra egy évre eltávolodni nagyjából ugyanannyit ér, mint a facebookon ismerősnek lenni, és az utcán meg nem köszönni. A virtuális térben barátkozni, és a valóságban idegennek maradni.
Helyette valami értékesebb lehetőség ragyogott fel számomra: elmondani, hogy kik vagyunk mi reformátusok, és aztán magunkban eldönteni, hogy van-e, és egyáltalán lehet-e közös kapcsolódási pont. Kell, hogy legyen. Megismerni egymást, az mindig a szeretet mozzanata. Megváltoztatni akarni egymást az szeretetlenséget jelent. A magunk képére formálni egymást, az is szeretetlenséget jelent. Megismerni egymást, és ismerve is szeretni, ez a szeretetnek a legmagasabb foka, amit a Bibliában agapénak, vagyis isteni szeretetnek neveznek. Ismerve szeretni. Ha nem ismerlek, akkor nem is tudlak igazán szeretni. Ha akarjuk igazán szeretni, akkor ismerjük meg egymást.
Az egyik ilyen közös kapcsolódási pont a kereszt. Összeköt minket a Krisztus keresztje, és rendkívüli módon hálás vagyok a Szentlélek Istennek ezért a mai napra, az imahét második alkalmára rendelt két igeszakaszért, hogy nem kellett válogatni, hanem az ige egyszerűen kiválasztott minket, hogy így szeretne szólni hozzánk.
Mindkét ma esti ige valamiképpen a keresztről szól. Ott halt meg Krisztus értünk - írja Pál a korinthusi gyülekezetnek, és vegye fel mindenki a maga keresztjét - mondja Jézus az ő tanítványainak a felolvasott evangéliumi szakaszban. Mi reformátusok a kereszt tekintetében nagyon visszafogottak vagyunk. És ennek nincsen semmilyen református dogmatikai megalapozása, vagy ha volna is, akkor annak semmi keresnivalója nem volna ennek a hétnek, és ennek az estének a keretein belül. A visszafogottságunknak - és ezt még református testvéreink is gyakran elfelejtik, a katolikus testvérek pedig talán nem is tudják, hogy - érzelmi oka van. Érzelmi okból nem használjuk a keresztet, mert amikor a 17. században 40 magyar protestáns (evangélikus és református) lelkészt a hitükért gályarabságra hurcoltak, akkor kényszerítették őket a keresztvetésre és a kereszt megcsókolására. És ezek a református és evangélikus lelkészek a hitükkel ellentétben, és a lelkiismeretükkel ellentétben megtették ezt, mert abban a pillanatban hazagondoltak otthoni szeretteikre, és szerették volna épségben meglátni, és magukhoz ölelni gyermekeiket. És ott, és akkor a lelkük ellenére tettek, csak hogy az életüket a családjuk számára megőrizzék. Ezért mi reformátusok évszázadok óta a közös emlékezetben egybekötve hordozzuk az erőszak élményét és a keresztvetést, és a kereszt megcsókolását. És biztosan nem haragszanak rám a katolikus testvérek, hogy én ezt most elmondtam, és talán ettől a perctől jobban megértik, hogy a református ember miért nem vet keresztet, és miért nem csókolja meg azt. Ha megismertek minket, és így is szerettek, akkor az az igazi, krisztusi szeretet. Szeretem a keresztet, és ha egyszer úgy döntenék, hogy a templomunkban kiteszek a falra egy egyet, akkor egészen a püspökig, vagy a Zsinatunk elnökéig mehetnének a presbitereim, hogy levétessék onnan, de nincs az a dogmatikai rendelkezés, vagy tiltó rendelet, ami alapján azt mondhatná a püspök, hogy szabálytalanságot követtem el. De a fájó közös emlékezet miatt nem teszem, és ne várja, és nem is várhatja senki a református embertől - legyen az gyermek, vagy aggastyán - hogy a keresztet vesse, vagy megcsókolja. Igazából néhány napja csodálkoztam rá újra, hogy mi reformátusok is használjuk a keresztet, méghozzá egyházunk hivatalos címerében, ahol a zászlós bárány, az Isten báránya zászlóján is ott szerepel a kereszt, illetve a zászlórúd is keresztet formáz. A két világháború között a református egyház így határozta meg önmagát: ,,Mi a kereszt egyháza, a kereszt népe vagyunk, de ezt a keresztet belsőleg kívánjuk hordozni, azért, hogy isteni erejét megőrizzük és ereje által magunk is megőriztessünk."
Az pedig mindannyiunknak hasznára válik, ha újra és újra átgondoljuk, hogy a kereszt egyetemes szimbólum, és nem a keresztyének találták ki, bár Jézus töltötte meg a legteljesebb tartalommal. A kereszt a tudomány koordináta rendszere. Találkozási pont. Minden szára az egy biztos pontból a végtelenbe fut, és a végtelen távolság egy fókuszban koncentrálódik.
És akkor még arról is szeretnék szólni, hogy az egyetemes kereszt-jelkép az miért is üres, és azon miért nincsen ott Jézus. Erre kétféle magyarázat van. Az egyik, hogy Jézus feltámadt, tehát nem maradt ott a kereszten. Valamikor a hatalmas római birodalomnak az volt az üzenete a kereszten hagyott holttestekkel, hogy: vigyázzatok!!! Vigyázzatok, mert ilyen sorsra jut minden lázadó!!! A mi Urunk nem maradt ott a kereszten.
És a másik magyarázat az, hogy ez most már a mi keresztünk és nem Krisztusé. Ezért mondhatja Jézus a Máté evangéliumában, hogy vegye fel mindenki a maga keresztjét. A kereszt mindig is az ember keresztje volt. Ha nagypénteken Jézus felvette volna isteni természetét, akkor nem megy a keresztre, mert egy légió angyalt hív segítségül Róma és a zsidók ellen. Jézus azonban vállalta az emberi mivoltát, és vállalta a keresztet. Ez még inkább azt támasztja alá, hogy a kereszt az az ember útja és az ember sorsa.
Mit is jelent felvenni a keresztet? Ugyanazt, amiről Pál is beszél, hogy többé nem magunknak élni. Erről a tanítványi életformáról szeretnék még szólni, ami a felekezeti hovatartozástól teljesen független. Önmegtagadás, kereszthordozás, lemondás, a szenvedés vállalása - az emberi természetünktől teljesen idegen dolgok. Lehet, hogy egy kicsit megnyugtató is, hogy Jézus ott függ a kereszten, mert szinte elfoglalja a helyünket. De Őt az Atya felemelte onnan a dicsőségbe, hogy az élő Krisztus segítsen nekünk élni a sorsunkat, és vállalni a keresztünket. Amikor az ember arra gondol, hogy valamiről le kell mondani, akkor azonnal az jut az eszébe, hogy az milyen nehéz. Egyszer gyerekek szórakoztak azzal, hogy ki bírja kinyújtott karral tovább tartani az üres gyufásdobozt. - az üres gyufásdobozt? Ugyan, hát az nagyon egyszerű! De rövid idő múlva megremegett a kéz, és egyre nehezebb lett, de nem a gyufásdoboz, hanem a kar. Az ember nehezen hordozza el önmagát, pedig erre volna szükség. Vállalni magunkat, az emberi természetünk gyengeségeit elhordozni - ez a nehéz. Ezerszer könnyebben feszítünk keresztre másokat, mint saját magunkat. Ezerszer könnyebben mondunk ítéletet másokra, mint magunkra.
Felvenni a keresztet azt is jelenti: áldozatot hozni. Nem, vagy csak nagyon nehezen hozunk áldozatot azért, mert féltjük az életet. Nekem mi marad? Ha odaadom, akkor nekem mi marad? Ha lemondok róla, akkor nekem mi marad? És minden életféltésünk közben fájdalmasan tapasztaljuk, hogy nem tudjuk megtartani az életet. Sem a fiatalságot, sem pedig az éveket nem tudjuk megtartani. Minden kicsúszik a kezünk közül. Azt mondja Jézus, hogy aki meg akarja tartani az életet, az elveszti. És kérdezhetnénk hangos felkiáltással, hogy aki nem akarja megtartani, az nem veszíti el? Nem úgy van, hogy lassan mindannyiunktól elszáll az élet, akár meg akarjuk tartani, akár nem? Akár ragaszkodunk hozzá, akár nem? Az Úr arra tanít minket, hogy Őrá kellene nézni, miközben elengedünk valamit. Arra kellene nézni, hogy Ő miképpen engedte el az életet. Amikor elvették volna Krisztustól az életet, akkor Ő ezt nem várta meg, hanem egy lépéssel gyilkosai előtt járt, és odaadta az életet: Atyám! A Te kezedbe teszem le az én lelkemet! Hátha sokan vagyunk ma este ebben a templomban, akik szeretnénk ezt az imát az utolsó szívdobbanásunk előtt elmondani. Utána már úgysem lehet, de előtte meg nem kötelező. Csak lehet. Azzal, hogy Jézus elmondta ezt az imát, a kereszten nem áldozat lett, hanem Ő hozott egy nagy áldozatot. Nem vele tették, hanem Ő tette! És Jézustól lehet megtanulni, hogy csak egyetlen titka van annak, hogy az életet ne vegye el tőlünk a múlandóság, a kincseinket ne rabolják el. Ez a titok pedig az, hogy amit odaadunk azt nem vehetik el. Felvenni a keresztet azt jelenti,. hogy odaadni magamat, és mindent, ami az enyém az Istennek és a másik embernek. Mert lehet, hogy a végén, az eredmény ugyanaz, hogy nem marad semmink, de belül az érzés, az nem lesz ugyanaz. Mert áldozatnak lenni, és valamit odaadni, az nem ugyanaz. És ráadásul nekünk keresztyéneknek van egy felbecsülhetetlen kincsünk, hogy ha valamit oda kell adni, akkor azt tehetjük hálából, mert Jézus már előbb szeretett minket. Jézus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Elengedni, odaadni, letenni valamit nem félelemből, nem kényszerből, hanem Jézusért. Ez a keresztyén ember kiváltsága, hogy van egy ember, az Emberfia, aki előttünk járt és példát adott, hogy mi is akképpen cselekedjünk. Ámen.
Forrás: Mátészalka református egyház |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Száz kérdés Jézus Krisztusról |
|
|
|
Címkék: szeretetlenséget, kereszthordozás, keresztyéneknek, hovatartozástól, mindannyiunktól, szívdobbanásunk, mindannyiunknak, természetünktől, kényszerítették, elgondolkodtam, elképzeléseket, visszafogottak, tanítványainak, koncentrálódik, keresztvetésre, evangéliumában, megcsókolására, megőriztessünk, megváltoztatni, életféltésünk, kérdezhetnénk, gályarabságra, hazagondoltak, felkiáltással, igeszakaszért, megcsókolását, keresnivalója, templomunkban, gyülekezetnek, keresztvetést, holttestekkel, életformáról, önmegtagadás, reformátusok, tapasztaljuk, presbitereim, életét énértem, egész világot, ember váltságdíjul, meghalt mindenkiért, közös imahétnek, héten közelebb, héten azokat, évre eltávolodni, facebookon ismerősnek, virtuális térben, valóságban idegennek, szeretet mozzanata, szeretetlenséget jelent, magunk képére, legmagasabb foka, egyik ilyen, Becsei Miklós, Akkor Jézus, Mert Krisztus, Szentlélek Istennek,
|
|
Offline
