|
2015-11-09 21:00:26, hétfő
|
| |
| |
PÓSA LAJOS VERSEI
Pósa Lajos író, a magyar gyermekirodalom klasszikusa, dalszerző /1850. április 9. Nemesradnót, Szlovákia - 1914. július 9. Budapest/
Számos verskötete és több mint ötven kötetnyi gyermekverse jelent meg. . A gyermekköltészet mellett a hazafias lírát művelte, nevezetes politikai események alkalmával gyakran adva kifejezést a hazafias érzésének. Több száz versét megzenésítették. Műveit számos idegen nyelvre lefordították.
Összes verse
Link
Link
"Pósa: a magyar lélek költészete, s a nemzetet a maga lelkétől különválasztani nem lehet. A nemzet addig él, ameddig a lelke, szelleme, költészete. Ameddig Pósa."
(Lőrinczy György)
"Munkásságának nemzetnevelő hatásában egy lépcsővel sem áll lejjebb Petőfinél, Aranynál, Jókainál."
(Gárdonyi Géza)
"A magyar gyermekköltészetnek éppen oly megteremtője és korszakalkotója ő, mint Arany, Petőfi, Tompa a nemzeti költészetnek."
(Vass Mátyás)
"Pósa Lajos úgy dalolt évtizedeken keresztül a gyermekeknek, mint egy népköltő a népnek. A gyermekek véréből való vér és lelkéből való lélek az ő költészete."
(Juhász Gyula)
"Pósa Lajos legfőbb jelentősége, hogy rangot adott az ifjúsági irodalomnak."
(Hegedűs Géza)
AMÍG ÉLEK MINDIG BÁNOM
Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kis világom:
Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.
Boldogabb volnék én ottan
Egy alacsony kis kunyhóban,
Mint e zajos nagyvilágban
Cifra, fényes palotában.
Idegen itt nekem minden,
Más emberek vannak itten,
Más erkölcsök, más szokások...
Csillogások, csalfaságok.
A teremtés koronája
Itt a földnek rabszolgája.
Levetette égi arcát,
Úgy harcolja a lét harcát.
Hogy nyüzsögnek, hogy zajognak!
Egymásra hogy agyarkodnak!
Mindeniket űzi, hajtja:
Saját önző gondolata.
Homlokukra, zászlajukra
A kedves "Én" van felírva.
Ezért készek csalni, lopni,
Mást, ha lehet, eltiporni.
Összetörik a szívedet,
Meggyilkolják a lelkedet.
Életedet kirabolják...
Az istent is megtagadják!
Amíg élek, mindig bánom,
Hogy elhagytam kis
világom:
Falumat a bérc tövében,
Csendes enyhe völgy ölében.
Ott az élet, a szép élet!
Egyszerű, mint a természet.
Ott fehérlik, ott honol a
A tiszta erkölcs lilioma.
Az istenben bízva, híve,
Nyugodt minden ember szíve.
Szeretetben, békességben
Foly le minden óra szépen.
Több öröm van ott egy házban,
Több boldogság, mint itt százban.
Istenem, ha köztük élnék:
A királlyal sem cserélnék!
Szívesebben őrzenék én
Nyájat ott az erdő szélén
A felhőkön elmélázva,
Fütyörészve, furulyázva!
Más világ van ott egészen,
Ragyogóbb a nap az égen.
Illatosabb a virág is,
Szebben dalol a madár is.
Ej, ha a sor engem innét
Valamikor hazavisz még:
De kisírom majd magamat,
Ha meglátom kis falumat!
AZ ANYA ÉS LEÁNYA
Anyám, amott leér az ég,
Oda menni de szeretnék!
Szeretnék egy angyalt látni,
Ott szoktak a földre járni.
Messze van az, édes lányom,
Túl, túl a nagy rónaságon.
Fogass be a kis szekérbe,
Tudom, szalad örömébe!
- Nem megy oda, lányom, szekér,
Oda még a madár se ér.
No hát akkor menjünk gyalog.
Majd örülnek az angyalok! 
ANYA MESÉJE
,,Mesélj, anya, mesélj!"
,,Ákom-bákom, mákom..."
,,Tovább, édes, tovább!"
,,Gyöngyöm, gyöngyvirágom..."
,,Mondjad csak, mondjad csak,
Te tudod legszebben,
Majd én elhallgatom
Ringató öledben."
,,Hogy is van csak, hogy is?
Csak az apa súgna,
Hogyha megcsókolnál:
Tán eszembe jutna.
Így ni!... Volt egy kislány,
Szófogadó, kedves,
Mikor rágondolok:
A lelkem is repdes.
Szerette a nyuszi,
El-eljátszott véle -
Szerette a bárány,
Azt hitte: testvére.
Fűszálak előtte
Sorra meghajoltak,
Gerlicék, galambok
Neki turbékoltak.
Rászálltak szelíden
Kezére, vállára,
Csókolóztak együtt
Madarak módjára.
Örült a sok virág,
Ha a kertbe lépett:
,,Maradj itt közöttünk!
Úgy szeretünk téged!
Te légy a királynénk!"
Szólt a büszke rózsa.
Fülemüle mindjárt
Dalt is mondott róla.
De az a jó kislány
Mégse lett királyné,
Nem akart lenni, csak
Apáé, anyáé.
Itt nyugszik, a fejét
Az ölembe hajtja -
Talán álmában is
Apát csókolgatja,
Anyát csókolgatja."
ANYÁM INTÉSE
El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget.
Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni.
Rád nevet, mint hajdanában
A cseresznye, piros alma:
Gyermek leszel, újra fiam,
Belefogsz egy régi dalba.
Szántófölded kenyeret ád, 
Az a föld jó kalásztermő!
Friss vizet a csörgő patak,
Tüzelőnek fát az erdő.
Gyümölcsfáid oltogatod,
Tisztogatod, nyesegeted,
Ablak alatt a kis kertben
Az utakat rendezgeted.
El-elsétálsz a mosolygó
Virágok közt andalogva...
Úgy-e fiam, hozol majd ki
Egy-egy szálat a síromra?
El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget
ANYÁM SÍRJA
Mindhasztalan ültetgetem
Virággal a sírod halmát tele:
Terméketlen, köves göröngyiben
Elfonnyadoz minden kis levele.
S oly messze van a falutól
E napsütött apró halmok sora...
Szomjas rögét nem öntözheti más,
Csak a felhő: az ég bús vándora.
Virágtalan volt életed,
Virágtalan, anyám, a sírod is;
Kemény, kopár, göröngyös hant alatt
Virágtalan tán még az álmod is!
Ugye nem az?
Az álmod ugye szép?
Hímes virágként hull reá dalom...
S míg a szívemben csak egy is fakad:
Mint csillagát az ég, hullatgatom.
ANYÁM SÍRJÁNÁL
Szülőfalum szép vidéke,
Jaj de rég nem láttalak!
Kimegyek a temetőbe,
Elém fut a kis patak.
Itt vagyok a domboldalon
Őszi napnak alkonyán...
Itt alussza örök álmát
Az én édes jó anyám.
A hunyó nap sugarában
Nézem, anyám, sírodat:
Sárga-piros rózsáival 
Szórja be az alkonyat.
Sárga-piros rózsáiból
Szövi rád a takarót...
Lágyan lengő, fúvó szellő
Suttogja az altatót.
Az én lelkem sóhajtása
A suttogó fuvalom...
Képed mindig, mindörökké
A szívemben ringatom.
Rólad való álmodásom
Olyan sokszor hívogat:
Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
Simogasd meg arcomat!
ÁLDJA MEG AZ ISTEN!
Áldja meg az Isten,
Mind a két kezével,
Aki szíve szerint
Jót tesz a szegénnyel.
Nem nézi, látják-e:
Szel a kenyeréből,
Nem bánja, tudják-e:
Ad az erszényéből.
Áldja meg az Isten
Áldatlan ne hagyja,
Aki a didergő
Nyomort betakarja;
Tűzhelye melegét
Ki megosztja véle . . .
S árvának, özvegynek
Szerető testvére.
Áldja meg az Isten,
Soh,se ejtsen könnyet,
Ki a szegényt szánja
S könnyeket törülget.
Míg törli a részvét
Selyemkendőjével,
Áldja meg az Isten
Mind a két kezével!
A BESZÖGEZETT ABLAK
Édes hazám, édes anyám,
De sok sebből vérzel!
Oh' hogy is tudsz megküzdeni
Annyi szenvedéssel!
Mégis az a legfájóbb, hogy
Fiaid elhagynak...
Egyre több a lakatlan ház...
Beszögezett ablak!
Mennyi, mennyi üres hajlék,
Világtalan kunyhó!
Nem nézhet be a kelő nap,
Nem nézhet a hunyó.
Nem mosolyg rá a muskátli,
Aki arra ballag...
De szívtépő oh az a
Beszögezett ablak!
Világtalan üres hajlék
Be nagyon is árva!
Füsti fecske se rak fészket
Eresze aljára.
Nem füstölög a kéménye
Hívón az utasnak...
Tova űzi az a sötét,
Beszögezett ablak!
Kidűlt-bedűlt a sövénye,
Udvara: gyom, dudva...
Mit érezhet ott az a föld,
Csak az Isten tudja!
Hol azelőtt a nóta csengett:
Szelek sikongatnak...
Talán sír is az a vak szem:
Beszögezett ablak!
Hej, az a sok néma kunyhó.
Mintha sóhajtgatna!
Mennyi letört hit, reménység
Fekszik benne halva!
Koporsója: sok örömnek,
Bölcsője: bánatnak...
Meg-megzörren, megreszket a
Beszögezett ablak!
Édes hazám, oh add vissza
A szemük világát!
Mosolyogtasd a muskátli
Szép piros virágát!
Füstölögtesd a kéményét
Fecskés ereszaljnak!
Hadd nyíljon kis valamennyi
Beszögezett ablak!
Álld el a kivándorlóknak
Útját mindörökre!
Öleld föl már a karodba
Könyüket törölve.
Ne csak könnye: kenyere is
Legyen a magyarnak...
Tudom akkor nem lesz többé
Beszögezett ablak!
BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT!
Újra elszállt egy esztendő,
Mint az álom, sebesen...
Milyen lesz majd a jövendő?
Nem tudhatja senki sem.
Azt kívánom mindenkinek
Új esztendő hajnalán:
Az örömnek gyöngymadara
Szálljon be az ablakán.
Rakjon fészket a szívébe,
Soha el ne szálljon...
Piros rózsát, rózsás kedvet
Vígan hangicsáljon.
Adjon Isten mindenkinek
Boldog új esztendőt!
Adjon Isten a magyarnak
Napfényes jövendőt!
Az én Ujságom, képes gyermeklap, 1911. január 1.
AZ ÉN RÓZSÁM
Az én rózsám volt a falu legszebb lánya,
Apja, anyja kiskorától nekem szánta.
Hej de más volt megírva a csillagokban:
Kis falumat, szeretőmet odahagytam!
A madár, ha elvándorol messze földre: 
Ott is akad friss patakra, zöld mezőre;
De ki egyszer szülőföldjét odahagyja:
Örökre megemlegeti, megsiratja.
De sokszor megemlegettem, megsirattam,
Hogy falumat, szeretőmet odahagytam.
Hej, ha visszacsalhatnám a múlt időket:
Ki se mennék a faluból soha többet!
CSEND
Pázsitos berekben együtt üldögélünk,
Csak a szerelemnek angyala van vélünk.
A virág se suttog, egy fűszál se rezzen,
A bogár se zümmög, egy madár se rebben,
Hallgat a fészekben.
Valami bűvös csend borul a berekre,
Tán behunyta szemét s elaludt örökre!
Csak a mi szívünknek hallik dobogása,
Csak a mi lelkünknek virágsuttogása,
Madárdalolása.Hajnali gyöngyharmat
DAL A DALRÓL
Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Lágyan susog, mint a levél.
Mint esti szél a levelen,
Dalban sóhajt a szerelem.
Édes gyönyör lágy sóhaja,
Az égre száll minden szava,
Fölcsókolják a csillagok -
Daloljatok! Daloljatok!
Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Zúgó vihar hangján beszél.
Mint a villám a bércfokot,
Csapkodja fenn a zsarnokot.
Harsogva zeng, lángolva szól 
Szabadság szent oltáriról.
S ledőlnek a kevély nagyok -
Daloljatok! Daloljatok!
Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
A csüggedő újul, remél.
Mint égi hang vigasztaló,
Fájdalmakat elringató.
Mi szép a dal vak éjszakán
A tömlöcök bús ablakán!
Vidulnak a szegény rabok -
Daloljatok! Daloljatok!
Mi szép a dal, ha szárnyra kél!
Bilincse nincs, senkit se fél.
Csapongva tör a nap felé,
Repül az Úr trónja elé.
Örök szabad, szeplőtelen
Világa a nagy végtelen.
Oh, szép dalok! Dicső dalok!
Daloljatok! Daloljatok!
DAL A HAZÁRÓL
Szeresd, szeresd honfi, leány, hazádat,
Mint az édes, mint a szülő anyádat.
Koporsódig hűséges légy iránta,
Hűséges légy örömébe, bújába.
Fejed fölött ez a kék ég ragyogott,
Mikor anyád a bölcsőben ringatott.
Ez a nap süt, ez a csillag sugára
Porladozó őseidnek sirjára.
Ez a föld ad mindennapi kenyeret, 
Hideg ellen, vihar ellen fedelet,
Kikeletkor pacsirtaszót, virágot,
Erdő-mező ismerősöd, barátod.
Mehetsz, mehetsz, vándorolhatsz bárhova:
Egész világ idegen lesz, mostoha.
H a l n i visszahoz a honvágy, a bánat -
Szeresd, szeresd, soh'se hagyd el hazádat!
1884
Isten tenyerén 2.
DAL A HAZÁRÓL
Azt dalolja a kis madár
A virágos ágon:
Legszebb ország Magyarország 
Ezen a világon.
Azt zúgja a Tisza, Duna
Hömpölygő hulláma:
Magyarország a világnak
Ékes koronája.
Azt ragyogja a csillag is
A csillagos égen:
Magyarország Tündérország
A földkerekségen.
Azt dobogja a szivemnek
Forró dobogása:
Áldott legyen a magyarok
Gyönyörű hazája!
EGY VÉKA BUZA 
Egy véka búzát visz
Anyám a malomba,
Ballag a réten át
Lassan, meghajolva.
Fogytán van a kenyér,
Sütni kell reggelre,
Harmadnapja, hogy az
Utolsót megszegte.
Egyszer csak megáll, hogy
Virágot szakasszon:
Hát a gyaloghídnál
Sírdogál egy asszony.
Sápadt kis leánykát
Csitítgat a karján...
Szegény, ő maga is
Oly beteges, halvány!
Könyörög anyámnak,
Hogy segítsen rajta: 
Harmadnapja nincs egy
Betevő falatja.
Meg is ered a könny
Jó anyám szemébűl,
Válláról a búzát
Leveszi szó nélkül.
Nem kérdi: honnan jött?
Ennyire hogy jutott?
Od'adja a búzát,
Amit Isten adott.
Hazafelé indul,
Felsóhajt az égre:
,,Jó az Isten mégis,
Gondol a szegényre!"
ERDŐBEN VAN EGY FA
Erdőben van egy fa,
Alatta ibolya,
Szép piros hajnalban
Elmegyek én oda.
Liliommal együtt
Kötöm bokrétába, 
Édes jó anyámnak
A neve napjára.
Tudom, hogy megörül,
Tudom, összecsókol -
Jó éjszakát, fecskék!
Költsetek fel jókor!
FALUVÉGÉN...
Faluvégen áll a szent kép,
Szűz Mária képe,
Dal és illat lengi körül
S túlvilági béke.
Boldog asszony Szűz Mária,
Ő az Isten anyja,
Kis Jézuskát az ölében
Szeretettel tartja.
Beteg, árva, elhagyatott
Leborul előtte:
S könnyebbülve, új reménnyel
Távozik el tőle.
Talál nála vigasztalást
Minden szerencsétlen -
Könyörög ő mindenkiért
Ott a faluvégen.
A FENYŐFA ÁLMA
Álmodik a fenyves
Valamennyi fája,
Csillagot ragyogtat
Minden egyes ága.
Arany almát himbál
Csendesen és lágyan,
Mogyorót is zörget
Ezüst tarisznyában,
Piros cipellőt is
Ragyogtat vidáman.
Itt baba nevetgél,
Ott barika béget,
Angyalok repdesnek,
Hoznak ezer szépet.
Bevonják az erdőt
Fátyolos holdfénnyel,
Csillogó fonállal,
Reszkető sugárral,
Apró kis gyertyáknak
Szelíd mosolyával.
Egyszer csak megindul
A sok álmodó fa,
Ki kastélyba surran,
Ki pedig kunyhóba.
Kis fiúk, kis lányok
Köröskörül állják...
Teljesítsd Jézuskám,
A fenyőfa álmát:
Juttasd mindenüvé-
Legalább egy ágát!
FÉLHOMÁLYBAN...
Félhomályban, félig ébren
Álmodozom ágyamon,
Lelkemen át az élet bús,
Halk zenéjét hallgatom.
Majd merengek öntudatlan'
Rég tova tünt képeken:
S im egy csüggedt szellemalak
Ágyam előtt megjelen.
Ismerem jól, ismerem jól
E szomorú alakot:
Arany jövő csalogatta,
Fele utján elbukott.
Hallgat... hej de néma ajka
Fenhirdeti énnekem:
Álmaimat, mindhiába,
Soha el nem érhetem!
S mint a hogy jött, eltávozott,
Szomoruan, szótlanul -
És azóta mindig látom
Éltem örök árnyaul!
A GÖDÖLLŐI ERDŐ
Szomorúan zúg a gödöllői erdő:
"Boríts be, boríts be, te sötét nagy felhő!
Szállj le minden ágra, minden kis levélre,
Öltöztess tetőtől törzsig feketébe!
Milliónyi lombom feketére váljon,
Gyászlobogók gyanánt lengenek a tájon.
Sírj, te borongó ég, könnyet harmatozzál,
Letörött a legszebb fehér liliomszál.
Koporsóban alszik...mindörökre néma.
Árnyékos utaim tündér királynéja.
...Minek is indult el bujdosó útjára!
Vagy mért nem mehettem én is el utána
Hegyeken, völgyeken, hólepte sziklákon,
Országról-országra széles e világon!
Betakartam volna, védelmeztem volna,
A lába nyomát is megőriztem volna.
...Kőkriptában fekszik messze idegenben,
Hol virág se nyílik, hol madár se rebben.
Tudom én, tudom én: itt szeretne jobban,
Szíve még holtan is vissza - visszadobban.
Ide húzza lelke, mely itt jár, sóhajtgat,
Csöndes zokogással rezgeti a gallyat.
Ide húzza-vonja minden édes emlék...
Óh, ha temetője, sírja én lehetnék!
Ezerféle hangú méla morajommal!
Suttogó fáimnak zizegő zenéje
Álomszövő dalként borulna föléje.
...Jer, te őszi szélnek hervasztó fuvalma!
Lombjaimat tépd le, gyűjtsd össze avarba.
Kapd föl és kavargasd fenn a levegőben,
Szép tündér királyném koszorúmat várja:
Sírva-ríva sodord a koporsójára!"
HADD FUSSON A GYERMEK... 
Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
HA KÖLTŐ VAGY
Ha költő vagy, ne turkálj a szemétben!
Ne légy, ne légy a szemétdomb bajnoka!
Mind szennyes az, mind fürdik a mocsokban,
Mit ott találsz: ha gyöngy, ha korona.
Légy hófehér kócsag, mely fönn repül,
Tollára tündöklő nap csókja hull -
S az emberek csodálják, amikor
Fejük fölött ragyogva elvonul.
Ha költő vagy: kerüld el a mocsárt!
Ne légy a sárba gázoló szekér,
Mely a járó-kelőre csak sarat hány,
Maga is csak sár, mire hazaér.
Légy a magasság Göncöl-szekere
Bedübörögve végtelen terét...
Robogj az ég ezüst, arany mezőin
Csillagokat hullatva szerteszét!
Ha költő vagy: ne tépd, ne tépd le a nő
Becsületének tiszta liljomát!
Harmatba' mosdott kézzel fonj fejére
Arany sugárból tündérkoronát!
Az Isten legmagasztos'b alkotása:
Dicsfény a nő a férfi homlokán;
Szent, amikor ringatja kisdedét
Saltatja dallal, mint a csalogány.
Ha költő vagy: oldd meg sarudat a
Családi tűzhely küszöbe előtt!
Mert templom az, ahol le kell borulnod:
Oltár fogadja ott az érkezőt.
Ne fertőztesd meg a csapszék lehével
Szívek mélyén megszentelt lángjait:
Mennybe törő tüzében hadd lobogjon
A szeretet, a boldogság, a hit!
Ha költő vagy: becsüld meg önmagad!
Légy, mint a napsugár, szeplőtelen!
Melynek nyomán, az árokparton is
Csak illatos, tarka virág terem.
A szép, a jó virágos bölcsejébe
Szálljon lelkedből minden gondolat...
Isten daloljon lantod húrjain,
Ha Isten adta zengő lantodat!
HA RAJZOLNI TUDNÉK
Ha rajzolni tudnék:
Képed lerajzolnám,
Imádságos könyvbe
Beköttetném, anyám.
Ahányszor ránéznék.
Mindig imádkoznám.
Mért nem csókolhatom
Szelíd orcád rája,
Imádságos könyvem
Aranyos lapjára?
Még az imádság is
Jobban égbe szállna!
A HAZA
Tudjátok-e, mi a haza?
Az a hajlék, hol születtünk,
Hol a dajka altatóan
Dúdolgatott dalt felettünk,
Hol az ákác lombja borul
Ablak alatt az ereszre,
S eresz alján csicsereg a
Villásfarkú vidor fecske.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
Tudjátok-e, mi a haza?
Az az udvar, hol tipegtünk
S gyönge kézzel a homokból
Arany várat építettünk.
Az a kis kert, hol virágot
Kötözgettünk bokrétába,
S bokrétásan szenderegtünk
Rózsabokor árnyékába.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
Tudjátok-e, mi a haza?
az a templom, Isten háza,
Hol az ének szárnyain szállt
Lelkünk föl a mennyországba,
Ahol együtt imádkoztunk,
Szüle, gyermek, testvér, rokon,
Hallgattuk a pap beszédét
S hit ragyogott az arcokon.
-Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
Tudjátok-e, mi a haza?
Erdő, mező, berek, liget,
A mormoló habok közül
Ránk mosolygó tündérsziget, 
Kárpátoknak büszke bérce.
A Tisza és Duna tája,
Minden kicsi rögöcske.
Árpád vére hullott rája.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
Tudjátok-e, mi a haza?
Az a játszóhely a dombon,
Hol labdáztunk, kergetőztünk.
A haza az édes otthon.
Az a falu, az a város,
Hol vesszőn lovagoltunk,
Az a határ, hol kalappal
Tarkaszárnyú lepkét fogtunk.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
Tudjátok-e, mi a haza?
Kéklő hegyek koszorúja,
Hol a pásztor furulyáját
Édes-búsan fújja-fújja.
Hol a tölgyek mohos alján
Kék ibolyák illatoznak,
Gyöngyöket szór kristályvize
A zuhogó patakoknak.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
Tudjátok-e, mi a haza?
Délibábos arany róna,
Hol a szellő, messze síkon,
Sárga kalász ringatója,
Hol a népnek verítékét,
Issza be a föld göröngye,
Kenyeret ad, áldást terem
Munkájának hulló gyöngye.
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
Tudjátok-e, mi a haza?
Mindnyájunknak szent bölcsője,
Őseinknek pihentető,
Szép virágos temetője,
Mindnyájunknak édesanyja,
Híven ölel keblére...
Érte éljünk, ha kell, haljunk!
Áldás minden porszemére!
- Bárhová visz szerencsétek,
Ezt a hazát szeressétek!
A HAZÁÉRT
Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,
Még a féregtől se fordítod el arcod,
Látod a jövendőt csakúgy, mint a múltat,
Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat,
Nemzetek sorsát intézed egedbűl,
Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:
Függjön tekinteted a mi szép hazánkon,
Minden porszemére tőled áldás szálljon!
Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,
Minden talpalatját megáztatta vérünk.
Őseink porából fakad itt a fűszál,
Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.
Századok keservét hordozza a szellő,
Honfigyász az égen a fekete felhő, 
Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt -
Óh nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat!
Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak,
Parancsolj, Uram, az égi madaraknak:
Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan
Sírjaikon szerte a magyar hazában.
Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot,
Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott!
Kegyeletes utód szórja be virággal
S tanuljon a portól századokon által.
Áldd meg, kik javát munkálják a honnak,
Hírnevén, örömén híven fáradoznak!
Gyújts lelkükben erős, tündöklő világot!
Lehelj a szívükbe olthatatlan lángot!
Hadd mutassa e két égő fáklya fénye:
Hol van a haladás nemzeti ösvénye.
És ha megtalálták: útjokat ne fedd el!
Igazítsd a célhoz szent segedelemmel!
Add, hogy virágozzék békén Magyarország,
Ragyogja be földjét az arany szabadság.
Hegyei közt boldog népnek dala zengjen,
Messze róna síkján sárga kalász rengjen.
Sátoros erdőben szapora vad járjon,
Ízes hal cikázzék gyöngyöző hullámon.
Mesterség, művészet, tudomány fejlődjék,
Szálljon a hazára koszorú, dicsőség!
És ha vész fenyeget, harsona megharsan:
Kardjaink élére szállj zúgó viharban!
Csapj le, mint a villám, ellenség hadára!
Ne érezze sarkát szép hazánk határa!
Szállj, mint eleven tűz, lobogással égve,
Honszerelem gyanánt mindnyájunk szívébe!
Bátoríts, vezérelj tartós diadalra!
Szabadság Istene, vigyázz a magyarra!
Pósa Lajos A hazáért
Link
IMA
Mennyben lakó én Istenem,
Vedd füledbe dicséretem!
Téged dicsér egész világ,
Neked köszön a kis virág,
Madárka is, mikor dalol:
Magasztal a bokor alól.
Mikor a fa sóhajtozik:
Atyám, hozzád imádkozik.
Erős vihar, kis gyönge szél,
Tenger, patak hozzád beszél.
Az ég, a föld telve veled -
Dicsértessék a te neved!
Mennyben lakó én Istenem,
Könyörgök, légy mindig velem!
A te neved kiáltozom:
Légy jó atyám, hű pásztorom!
Zárd be szívem a rossz előtt,
A jóra adj elég erőt!
Ha kél a fény napkeleten:
A Te szemed rajtam legyen.
És ha leszáll napnyugaton:
Te légy, Atyám, az oltalom!
Terjeszd ki rám védő kezed -
Dicsértessék a Te neved!
Ámen
IMA A BETEG ÉDESANYÁMÉRT
Istenem, ki hallod a beteg nyögését,
Levél suttogását, méhe zümmögését,
Halld meg ajkamnak is gyönge rebegését!
Ki bölcsőm rengette, ringatta szelíden,
Te meglátogattad, ó hatalmas Isten!
Betegség sorvasztja, nyugodalma nincsen.
Úgy reszket a szívem mikor a harang szól,
Úgy reszket a csöndes, síró fuvalomtól!
Küldj balzsamot néki szárnyas angyalodtól!
Nélküle mi lennék? Te tudod az égben. 
Gyámoltalan árva, falevél a szélben,
Anyátlan, tévelygő, szegény szerencsétlen.
Add vissza szemének tiszta ragyogását,
Sápadt orcájának vidám mosolygását,
Lelankadt kezének ölelő áldását!
Ágyának széléről a rossz angyalt hídd el!
Kérlek jóságodban bizakodó hittel,
Zokogó szavammal, omló könnyeimmel.
Istenem, ki hallod a beteg nyögését,
Levél suttogását, méhe zümmögését,
Halld meg, ajkamnak is gyönge rebegését.
IMÁDSÁG
Hálát adok, én Istenem,
Hogy jóságod dicsérhetem.
Őrző szemed mindig rajtam,
Soh'se hagysz el semmi bajban.
Gondod van egy harmatcseppre,
Mint a zúgó tengerekre.
A kis bogárt csak úgy látod,
Mint az egész nagy világot.
Ha nézek a csillagokba:
Téged dicsér mind ragyogva...
Én is, én is gyönge porszem,
Veled kelek, veled fekszem,
Te vagy lelkem foglalatja:
Mindnyájunknak édes atyja!
ISTEN HOZTA, ÉDES ANYÁM
Isten hozta, édes anyám,
Csakhogy újra látom!
Bizony bizony már azt hittem:
El se jön a nyáron.
De szereti a jó Isten,
Hogy őrzi, hogy óvja!
Két orczája olyan piros,
Mint a kinyílt rózsa.
Hova menjünk? Mit nézzünk meg?
Mira most kíváncsi?
- Édes fiam én csak téged
Akartalak látni!
A JÖVENDŐ
Forrongva forr felhők közt a jövendő,
Új hősök és új korszakok születnek.
Göngyölgessük ki szívünk mélyiből
Szent lobogóját honszeretetnek.
Álljon alá mind, akinek bölcsőjét
Magyar földön termett fából faragták!
Álljon alá, kinek kenyéradó
Kalászait honi szellők ringatják!
Magyar dalok lengessék szárnyait!
Magyar érzés ölelje át! 
Szeressük egymást mind testvérekül,
Együtt s egyformán a hazát!
Széttöredezve és egymást gyűlölve
Mindnyájan gyengébbek vagyunk;
Szívünk egy cél felé dobogjon,
Egy célra gondoljon agyunk.
Ha millió meg millió kar
Fonódik egybe szép hazánk körül:
Földetrázó, villámrontó viharban
Megállunk, rendületlenül
KARÁCSONYKOR
Fényes égből, Mennyországból,
Szálljatok le, angyalok!
Zöld leveles, aranydiós
Karácsonyfát hozzatok!
Karácsonyfát, ragyogót,
Zörgő-börgő mogyorót,
Ezüstcsengős barikát,
Selyemszőrű paripát.
Fényes égből, Mennyországból,
Szálljatok le, angyalok!
Kis fiúknak, kis lányoknak
Egy-egy könyvet hozzatok!
Hadd kiáltsák: jaj de szép!
Legyen benne mese, kép,
A hazáért imádság,
Magyar érzés, szabadság.
Fényes égből, Mennyországból
Szálljatok le, angyalok!
A didergő szegényeknek
Meleg ruhát hozzatok!
Nagykabátot, nagy kendőt,
Vastagtalpú cipellőt.
Tüzelőfát, angyalok,
Azt is, azt is hozzatok!
A KIRÁLYNÉ ÁLMA
Mit álmodtál, jó királynénk,
A bécsi kriptában?
- Azt álmodtam: otthon voltam
Szép Magyarországban?
- Azt álmodtam: zápor szakadt,
Nem a borús égből,
Hanem a hű magyar népnek
Bánatos szeméből.
A magyar nép könnyzápora
Hullott szakadatlan'...
Azt a sűrű
bánatesőt 
Úgy el-elhallgattam!
Egyre jobban közeledett
A hulló könny árja:
Egész tenger lett belőle
S ömlött a kriptába.
Koporsómat a síró hab
Lágy karjára vette
S hazafelé, csókolgatva
Ringatta-rengette.
Egyszer csak a honi virág
Illatát éreztem,
Szépen szóló darumadár
Krúgatott felettem.
KIS KUNYHÓBA VÁGYOM
Kis kunyhóba vágyom
A Balog partjára,
Öreg édesanyám
Reszkető karjába.
Fájó szívem oda
Jól esik temetni
Nem tudok én sehol,
Csak ott megpihenni.
Az a gyönge két kar 
Az én menedékem,
Üldöző világtól
Megvédelmez engem.
Pedig egy ágat is
Alig bír letörni,
Egyebet se tud, csak
Ölelni, ölelni!
A KIS NÖVENDÉK
Csörög a szarka,
Billeg a farka,
Ki lesz a vendég?
Egy kis növendék.
Régen ment Pestre,
Haza jön este
Vakáczióra,
Meleg czipóra.
Gazda befogat
Négy csengős lovat,
Megy a diákért,
Kedves fiáért.
Prüsszög a Büszke,
Tánczol a Szürke,
Repül a Sárkány
A szellő szárnyán.
Gyül a rokonság:
,,Jön már!" azt mondják.
Már édes anyja
A csengőt hallja.
Gyorsan bevágtat
A szép négy állat.
S nem jön a vendég,
A kis növendék. 
Leszállt a réten,
A faluvégen,
Kert alá kerül,
Ballag egyedül,
Lassan, titokban,
Majd ha betoppan:
Lesz meglepetés,
Sirás, nevetés.
Egyszer odaki
Koczog valaki,
Kaczag az apjuk,
Szalad az anyjuk
Fia elébe,
Zárja ölébe,
Boldog a vendég,
A kis növendék.
KÖSZÖNTŐ
Mi van ma? Mi van ma?
Anya neve napja.
Mind itt áll előtte
Apraja és nagyja.
A ki ne örülne,
Nincs egy se közöttünk!
Hajnalban mindnyájan
Bokrétát kötöttünk. 
Van benne liliom,
Rózsa, szegfű, mályva,
Rozmaring, nefelejcs,
Gyönge majoránna.
Életed, jó anyánk,
Hosszúra elnyúljon!
Mint a mi bokrétánk,
Mindig úgy viruljon!
MAGYAR NYELV
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Lágyan csendül a hangja,
Mint a messze rónaságon
A puszták harangja.
Álmodó madárnak édes sóhajtása
Ringó rózsa leveleknek szelíd suttogása.
Bűvös bájos a magyar szó,
Szépen szóló muzsikaszó
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Büszkék legyünk rája
Fölharsan, mint viharnak
Zúgó harsonája.
Zeng a bércek ormán 
Felhőkkel beszélve
Fönséges nagy siralmában
Fölkiált az égre,
Könnyet szór a csillagokra
Keservünket panaszolja.
Nincs szebb nyelv a magyar nyelvnél
Cseng szabadon bátran,
Mint a hősnek kardja csattog
Villámló csatákban.
Ezredévnek őre
Benne van a Magyar Nemzet
Múltja és jövője.
Csengj te szép kard lánglövellve
Ősapáink drága nyelve.
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,
Magyar nótát dalolt a dajka felettem,
Magyarul tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!
Lerajzolta képed szívem közepébe;
Beírta nevedet a lelkem mélyébe,
Áldja meg az Isten a keze vonását!
Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!
Széles e világnak fénye, gazdagsága
El nem csábít innen idegen országba.
Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!
Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell meg is halok!
Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!
Pósa Lajos: Magyar vagyok
Link
Link
MESE A CIPŐS CSIZMÁS NYULAKRÓL
Hajdanában egy nyúlnak
Mi jutott eszébe?
Összehívta a nyulakat
Nyulak szigetére:
- Tisztelt nyúlnemzetség!
Én amondó vagyok:
Hegyezzétek fületeket,
Kicsinyek és nagyok!
Ez a mi életünk
Bizony nagyon dib-dáb...
Fú a szél, brr! Itt a tél, brr!
Mért járunk mezítláb?
Úgy fázik, úgy reszket
Sovány lábam szára!
Szükségünk van, nyúlnemzetség
Egy csizmadiára.
- Éljen! Éljen! Éljen!
Zúgnak, kiabálnak.
Tapsifülest meg is tették
Nyúlcsizmadiának.
Körül is fogták a
Csizmadiamestert:
Ki cipellőt, ki meg csizmát,
Nosza, rögtön rendelt.
Nem is fázott aztán
A nyulaknak lába:
Ki cipőbe, ki csizmába
Járt az iskolába.
Egyszer csak mi történt?
Puskás vadászt láttak!
Uccu bezzeg, vesd el magad!
Neki a pusztának!
Nehéz volt a cipő,
Nehéz volt a csizma:
Hányjuk le mind, mert különben
Az agár elcsíp ma! -
Mind el is dobálta,
Ki jobbra, ki balra...
Egyet én is megtaláltam,
Lyukas volt a talpa!
MINDIG CSAK ŐT LÁTOM
Mikor én a ringó
Bölcsőben feküdtem,
Mindig egy jó angyal
Őrködött felettem.
Altatgatott csókkal,
Altatgatott dallal, 
Az én jó anyám volt
Ez az őrző angyal!
Mikor fölébredtem,
Mindig csak őt láttam...
Örök szeretettel
A szívembe zártam.
MÉG AZT MONDJÁK NINCS SZEGEDEN BOSZORKÁNY
Dalszöveg
Még azt mondják nincs Szegeden boszorkány,
Pedig, annyi mint a réten a fűszál,
Engemet is megrontott egy boszorkány:
Egy szegedi kökényszemű barna lány.
Vigyázz, pajtás, jól vigyázz a szívedre,
Ne menj, ne menj a Boszorkány-szigetre!
Odajár a szegedi lány valahány,
Ott ragad rá a boszorkány tudomány.
Még azt mondják nincs Szegeden boszorkány (Zene: Dankó Pista, Előadja Incze Sándor)
Link
MUSKÁTLI
Falu végén fehér kis ház,
Fecske madár, gyer oda!
Százszorta szebb, majd meglátod,
Mint a legszebb palota.
Ott lakik az édesanyám,
De szeretném már látni!
Ablakába' három cserép,
Három bokor muskátli.
Én Istenem, áldó kezed
Tartsd azon a kis házon!
Eresz alatt villás farkú
Vidám fecske tanyázzon!
Csókolgassa a födelét
Zöld leveles akácfa,
Ablakába' nyiladozzék
A muskátli virága!
NEM MEGYEK ÉN IDEGENBE
Nem megyek én idegenbe,
Mint a fecske, mint a gólya,
Szebb nekem a napraforgós,
Délibábos magyar róna.
Tisza mellett, Duna mellett,
Ez itt az én szülőföldem! 
Árvalányhaj szép virágát
Bokrétába itt kötöztem.
Könnyáztatta temetőben
Szomorúfűz csüggő ága,
Itt hajlik rá bánatosan
Szeretteim sírhalmára.
NEM TUD ÚGY SZERETNI...
Nem tud úgy szeretni a világon senki,
Mint a hogyan ő tud engemet szeretni.
Akármit kívántam, megtette egy szóra,
Még a csillagot is mind rám rakta vóna.
Mikor odahaza iskolába jártam:
Rangosabb egy gyerek nem igen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába' járjon.
Nekem volt a legszebb iskolatarisznyám,
Nekem volt a legszebb magassarkú csizmám,
S úgy kitisztogatta, kifényesítgette,
Hogy magát a vak is megláthatta benne.
Milyen tulipántos, cifra szűrbe' jártam!
A király fia is hordhatta vón bátran.
Nyakravalóm rojtos, olyan volt, hogy rája
Még a rekt'ramnak is elállt szeme-szája!
Ha felöltöztetett, rendbe hozott szépen:
A kapun kikísért s megcsókolta képem.
S úgy nézett utánam, gyönyörködött bennem,
Ha az iskolába rátartian mentem.
Tarisznyám ellátta mindenféle jóval:
Szép fehér cipóval, mogyoró-, dióval.
Mikor hazamentem: hogy örült, ha bátran
"Mindközönségesen" jó napot kívántam.
Mikor a vásárra elment Rimaszécsre:
A cakói hegyig ballagtam elébe.
Ott vártam és ha már messziről meglátott,
Szedte kosarából a mézes kalácsot.
Hozott mézes lovat, kardot, szívet, órát,
Szép árvalányhajat, piros pesti rózsát,
Süvöltőt, dorombot, cifra képes könyvet,
Nevető szemében drága örömkönnyet.
A NYOMORHOZ
Hasztalan ijesztesz, kétségbe nem ejtesz:
Hozzá szoktam már én a nehéz kereszthez!
Hurcolom régóta, kicsi korom óta,
Nincs olyan rossz, amin át ne mentem vóna.
Fetrengtem a porban, mint egy hitvány féreg...
De hittem, reméltem, s hiszek és remélek!
Hiszem és remélem, hogy aki küzd, annak
Pártfogói mindig magasabb hatalmak.
Nem hagyják elesni, vagy ha el is esik:
Ott teremnek mindjárt s rögtön felemelik.
És szárnyakat adnak csüggedő lelkének,
Hogy higgyen, reméljen... hiszek
és remélek! 
Láttam ugyan embert, akit eltiportál,
Ki becsületesebb, derekabb volt soknál.
S egy szabadító kéz felé mégse nyúlt ki,
Istentől, embertől elhagyatva múlt ki.
S utoljára ástak egy gödröt szegénynek...
De azért bízom, hiszek és remélek!
Hasztalan mered rám s fenyeget az élet
Fekete könyvéből annyi gyásztörténet:
Nem szabad elbuknom, mert egy jó anyám van;
Mit csinálna szegény, egyedül, magában?
Ki viselné gondját az én jó szülémnek?!...
Örökké hiszek és örökké remélek!
NYUGALOMVÁGY
Száll az idő, fogy az élet,
Boldog, a ki nyugton élhet.
Hej de százszor jaj azoknak,
Kik mindig csak fáradoznak.
Nekem sincsen nyugodalmam,
Lótok-futok szakadatlan',
Folytonosan küzdenem kell
A balsorssal, emberekkel.
S verítékem mind hiába
Hullatom a föld porába:
Füstbe megy sok szép reményem,
Vágyaimat el nem érem.
Útaimra, merre járok,
Omlanak az akadályok. 
Hogyha egyet már legyőztem:
Mindig több-több áll előttem.
Annyi súlyos küzdelemben
Helyt állottam csüggedetlen;
De már lankad bátorságom,
Nyugalomra oh be vágyom!
Ej ha egyszer itt hagyom majd
Ezt a nagy zajt, ezt a sok bajt;
De kinyugszom magam ottan,
Abban a kis sirhalomban.
Az arkangyal trombitálhat. . .
Feltámadhat ember . . .állat. . .
A zsibongást majd ha hallom:
Megfordulok s tovább alszom.
ŐSSZEL
Atyám, a te kezed soha el nem fárad.
Tele rakta megint gyümölccsel a fákat,
Szőlőtőre fürtöt
Szép sorjába tűzött,
Ki ne magasztalná isteni munkádat!
Mennyei jóságod bőségét kitárja:
Hegy-völgy az emberek gazdag élés tára.
Áldás mosolyog ránk,
Felvidámul orcánk,
Édesen legyinti az örömnek szárnya.
Porszem vagyok én csak ezen a világon,
De kegyelmed érzem, nagyságodat látom,
Dicsérve dicsérlek
Mindig, amíg élek,
Fejemet meghajtva, szent nevedet áldom.
ŐSSZEL
Fecskemadárt tudakozom:
Hová készül olyan nagyon?
Csak azt mondja csicseregve:
Szép virágos napkeletre.
Kérdezem a falevelet:
Mért oly sárga? Talán beteg?
Azt feleli a falevél:
Nemsokára viszi a szél.
Ne szállj, kedvem a fecskével,
Sem a sárga falevéllel,
Majd visszajön még a fecske.
Lesz még a fán levelecske.
REGGELI IMÁDSÁG
Jó Istenem, felébredtem,
Te őrködtél én felettem.
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál.
Óvj meg ma is szent kezeddel!
Szent kezedből ne eressz el!
Vedd oda mind, aki szeret,
Oh, hallgasd meg kérésemet!
SÍRÓ SZEM
Mikor hazamegyek:
Szemébe könny tolul.
Amikor eljövök:
Könnyezve rám borul:
Fürössze fény utam
Minden kis porszemét
A nap se födi el
Anyám síró szemét. 
Nyugvó párnám fölött
Álmom ragyogja át:
Beszórja csillogó
Gyöngyökkel fátyolát.
Ó, az a síró szem
Az én jó csillagom!
Addig leszek boldog,
Amíg azt láthatom
SOHA, SOHA NEM FELEDLEK
Ha lehunyt is bús szemednek
Könnyben úszó csillaga:
Soha, soha nem feledlek!
Látlak nappal, éjszaka!
Éj sötétje, nap világa
Nem födi el arcodat...
Patak tükre, felhő árnya
Vissza-visszamutogat. 
Lehet, hogy csak álomlátás,
Lehet, hogy csak képzelet;
Oh, de nekem így is áldás:
Látni szelíd képedet!
Nálad nélkül azt az ösvényt
Talán el is veszteném:
Betakarná, sűrű ködként,
Hulló virág...tört remény...
SZERESD A GYERMEKET!
Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szívednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vígan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derít:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szelíden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull!
Mindig vigyázz reá! Állj melléje támaszul.
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadul azt a kis zsönge fát,
Ne bántsad a jövő szendergő képeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába' lent.
Lelkén nincs semmi folt, mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér. 
Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között, mikor jár gondtalan:
Elküldi angyalát... megfogja kis kezét...
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
SZERESD EZT A FÖLDET!
Szeresd ezt a földet,
Ahol bölcsőd ringott,
Hol először tűztél
A süveged mellé
Rózsát, rozmaringot.
Mosolya, illata
Sírodba kísérjen. . .
Magyar föld szülötte
Lótuszért, pálmáért
Hazát ne cseréljen!
Tán derűsebb, kékebb
Másutt a menny boltja:
Sugarait a Nap
Nagyobb verőfénnyel,
Pazarabbul ontja.
A Hold is, csillag is
Szebb talán az égen. . .
Magyar föld szülötte
Ragyogóbb csillagért
Hazát ne cseréljen!
Ne hallgass a tenger
Gyöngytermő habjára,
Visszasír füledbe
A honi pataknak
Hívó csobogása.
Hallod álmodban is:
Föl-fölsír az éjben. . .
Magyar föld szülötte 
Gyöngytermő tengerért
Hazát ne cseréljen!
S ha verejtékednek
Nincs is annyi haszna:
Ne nyisd ajkad mindjárt
Édes hazád ellen
Keserű panaszra.
Légy boldogabb itthon
Soványabb kenyéren. . .
Magyar föld szülötte
Kövérebb falatért
Hazát ne cseréljen!
Ne nézd ezt a földet
Csak kenyérmezőnek!
Magasztosítsd honná,
Hol porló őseink
Dicső álmot szőnek;
Hol ezer év beszél
Dalban és mesében...
Magyar föld szülötte
Hontalan világért
Hazát ne cseréljen!
Oly kevesen vagyunk
Magunkra hagyatva
Ezt a keveset is
Szétszórja, elsöpri
A sors zivatarja.
Ki szedi majd össze
A nagy forgószélben?
Magyar föld szülötte
Legyen bérci szikla!
Hazát ne cseréljen!
A SZERETET
Nagyobb kincs a földön
Nincs a szeretetnél.
Örülj ha valaha
Valami jót tettél.
Ha csak egy könnyet és
Egyszer letörültél,
Édesebb öröm az
Minden más örömnél.
Mikor rá sem gondolsz,
Mikor nem is várnád:
Isten két kezéből
Ezer áldás száll rád.
Hogy nyoma ne vesszen,
Hogy ne legyen vége:
Beírja az Isten
Csillagos könyvébe
TAVASZ
Hajnali gyöngyharmat
Csillog a virágon,
Cseresznye virága
Mosolyog az ágon
Aranyos napsugár
Sorra csókolgatja, 
A tavaszi szellő
Rengeti ringatja.
Ringasd szellő, ringasd
Csókolgasd napsugár,
Csalogasd ki a gesztenyét
Daloddal kismadár.
TAVASZKOR
Itt a tavasz, itt van, itt!
Mesélek hát valamit.
Méhe mondja: züm, züm, züm, 
Teljél, teljél, kis köpüm!
Kutya mondja: ham, ham, ham, 
Dongó, ne bántsd a farkam!
Macska mondja: mióka, 
Biz a tejföl jó vóna!
Tehén mondja: mú, mú, mú, 
Szopjál, szopjál, kis borjú!
Csikó mondja: nyehehe, 
Kizöldelt már a here!
Tyúk azt mondja: kot, kot, kot, 
Ide, csirkék! jót kaptok!
Csirke mondja: csip, csip, csip, 
A ki fürgébb, többet csip.
Pulyka mondja: rud, rud, rud, 
Juj! a méreg hogy elfut!
Liba mondja: gigágá, 
Pásztorleány, vigyázz rám!
Kecske mondja: mek, mek, mek, 
Nem ugrálok én kendnek!
Kacsa mondja: tas, tas, tas, 
Kis tavacskám, csak ringass!
Kis fürj mondja: pitypalaty, 
Szép tavasz, nyár, itt ne hagyj!
Gyerek mondja: ott kinn jobb, 
Nádparipám, hopp, hopp, hopp!
TÉL VIRÁGA
Szegény özvegyasszony galyat visz a hátán,
Huhukol kezébe -
Kerülő behajtja, haragos szitokkal,
Az erdész elébe.
Kunyhónak ablakán sivit a fagyos szél,
Hajt a tél virága;
Kis fiu rásohajt... Fázva, dideregve
Édes anyját várja.
TÉLI NAPSUGÁR
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
S künn a havas pusztán,
A süvöltő szélben,
Egy vándorló legényt
Lát aludni mélyen.
Csókjaival kelti,
Kelti, de hiába -
Szegény vándorlónak
Mi lehet az álma?
VÁNDOROL A DARUMADÁR
Vándorol a darumadár,
Amerre megy, sír a határ,
Sárga-piros lombot hullat...
Darumadár búsan krúgat.
Darumadár, isten veled!
A mi szívünk sose feled.
Jöjj vissza majd, jöjj vidáman,
Szép tavaszi napsugárban.
VERJE MEG AZ ISTEN!
Verje meg az Isten,
Veretlen ne hagyja,
Ki magyar létére
Magát megtagadja.
Szabadságunk fáját
Fosztja, - fosztogatja,
Leveleit, virágait
A viharnak adja.
Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol.
Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.
Verje meg az Isten
Minden kis dolgába;
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája,
Mást érez és mást mond
Talpnyaló nyelvével,
Háromszínü lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.
Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.
Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Júdászerü két kezének
Tüzes ostorával!
Pósa Lajos: Verje meg az Isten
Link
VERJE MEG AZ ISTEN! PÓSA LAJOS TOMANEK GÁBOR MIHI 2015
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Pósa Lajos |
|
|
|
Címkék: nyúlcsizmadiának, selyemkendőjével, csizmadiamestert, gyermekköltészet, iskolatarisznyám, mindközönségesen, visszacsalhatnám, kifényesítgette, magyarországban, korszakalkotója, megzenésítették, gyermekirodalom, különválasztani, mennyországból, kivándorlóknak, felöltöztetett, mindnyájunknak, magyarországot, honszeretetnek, földkerekségen, virágsuttogása, verejtékednek, kitisztogatta, gondoskodásod, becsületesebb, árvalányhajat, munkásságának, gyásztörténet, gyönyörködött, nyúlnemzetség, széttöredezve, göngyölgessük, meggyilkolják, madárdalolása, vándorolhatsz, rendületlenül, magyar gyermekirodalom, gyermekköltészet mellett, hazafias lírát, hazafias érzésének, magyar lélek, maga lelkétől, nemzet addig, nemzeti költészetnek, gyermekek véréből, ifjúsági irodalomnak, bérc tövében, teremtés koronája, földnek rabszolgája, szép élet, tiszta erkölcs, istenben bízva, Pósa Lajos, PÓSA LAJOS VERSEI, Ameddig Pósa, Lőrinczy György, Gárdonyi Géza, Vass Mátyás, Juhász Gyula, Hegedűs Géza, AMÍG ÉLEK MINDIG BÁNOM, ANYA ÉS LEÁNYA, ANYA MESÉJE, ANYÁM INTÉSE, ANYÁM SÍRJA, ANYÁM SÍRJÁNÁL, ÁLDJA MEG AZ ISTEN, BESZÖGEZETT ABLAK, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT, Adjon Isten, Magyarország Tündérország, VÉKA BUZA, Amit Isten, ERDŐBEN VAN EGY FA, Szűz Mária, FENYŐFA ÁLMA, Teljesítsd Jézuskám, GÖDÖLLŐI ERDŐ, HADD FUSSON GYERMEK, KÖLTŐ VAGY, RAJZOLNI TUDNÉK, Szabadság Istene, BETEG ÉDESANYÁMÉRT, ISTEN HOZTA, ÉDES ANYÁM, KIRÁLYNÉ ÁLMA, Szép Magyarországban, KUNYHÓBA VÁGYOM, MAGYAR NYELV, Magyar Nemzet, MAGYAR VAGYOK, Szép Magyarországot, MESE CIPŐS CSIZMÁS NYULAKRÓL, MINDIG CSAK ŐT LÁTOM, MONDJÁK NINCS SZEGEDEN BOSZORKÁNY, Dankó Pista, Előadja Incze Sándor, MEGYEK ÉN IDEGENBE, REGGELI IMÁDSÁG, SÍRÓ SZEM, SOHA NEM FELEDLEK, SZERESD GYERMEKET, SZERESD EZT FÖLDET, TÉLI NAPSUGÁR, VÁNDOROL DARUMADÁR, VERJE MEG AZ ISTEN, PÓSA LAJOS TOMANEK GÁBOR MIHI,
|
|
Offline
