Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Reményik Sándor: Végvári versek
  2015-11-25 18:00:28, szerda
 
   
 













Reményik Sándor: VÉGVÁRI - VERSEK

Hangok a végekről. 1918 -1921.


,,Egy lángot adok, ápold, add tovább és gondozd híven..."

Reményik Sándor álnéven publikált versei

Link








A ,,Segítsetek" címen megjelent versekhez

"Kincses Erdély mindenestül prédára jutott. Csak egy kincse maradt meg érintetlenül: a nemzeti hűsége. Ezt a legnagyobb kincsét az ellenség mohósága sem elrabolni, sem eltiporni nem bírta. Ez a drágakincs szórja reánk tiszta, szép sugarát ebben a kis füzetben. Minden egyes sorából egy hazáját sirató szív jajongása kiált hozzánk. Költője a saját lelke keserveiben a megtiportatást szenvedők ezreinek sóhaját küldi felénk. Küldi őszintén, igazán, mesterkedés nélkül. Küldi nem azért, hogy gyönyörködtessen, hanem hogy izzásba hozza a magyar lelkeket. Nem vigasztalást akar nyujtani, hanem öntudatot ébreszteni.
Petőfi óta kevés költő ajkán szólt tüzesebben a szó, izgatóbban az indulat, maróbban a keserűség, megragadóbban a háborgás, mint V é g v á r i e szabadon hömpölygő soraiban. A magyar géniusz teremtő ereje a magyar verselés nemes egyszerűségével kevés költőnél párosul fenségesebben, mint V é g v á r i költeményeiben.
Meggyőződésünk, hogy ezek a versek fel fogják rázni a közönyösőket, kitartásra fogják buzdítani a lelkeseket s megerősitik az üldözötteket és a csüggedőket.
Ezeknek a verseknek egyetlen igaz magyar ember asztaláról sem szabad hiányozniok."
Budapest, 1919 novemberében
Raffay Sándor


ELŐSZÓ
A ,,Mindhalálig" címen megjelent versekhez

"E gyüjteményben Végvárinak azok a versei vannak együtt, amelyek előbb ,,Segítsetek" címen több kiadást értek és ezeken kívül 38 azóta nyilvánosságra került új vers, melyeket e gyűjteménnyel egyidejűleg ,,Mindhalálig" címen adtunk közkézre. Állandóan sokan keresik e költeményeket, mert sok ember lelkéből szólanak. Új kiadás vált szükségessé. Ez a kiadás azért foglalja magában mindkét sorozatól, mert a kettő egy gondolatkörnek, egy érzelmi világnak a tükre, egyes darabjai kiegészítik egymást s így együtt mintegy történeti képét szolgáltatják az előbb megszállott, majd a békekötéskor elszakított hazarészek magyarsága lelki életének.
Ez a történeti szempont az oka, hogy az elrendezés lehetőségig pontosan követi a versek keletkezésének időrendjét. Így tűnik ki, milyen hatása volt az eseményeknek a költőre s mert itt az ő személyében az elszakadt magyart látjuk, mondhatjuk, hogy így értjük meg általában a letört magyar földeken élő testvéreink benső alakulását. Lehet, hogy a sorrend nem mindenütt helyes s nagyon hihető, hogy a szöveg itt-ott nem éppen hű. Ennek a magyarázata abban van, hogy rendkívüli utakon jutottak ide a kéziratok, némelyik vers több példányban, nem egyeztek meg teljesen s úgy kellett összevetések útján megállapítani a leginkább valószínű szöveget. Ez érteti meg azt is, hogy ez a kiadás egy-egy ponton különbözik az eddigiektől.
A kiadók remélik, hogy ezek a végekről jött hangok felébresztik az ilyen szenvedéseken át nem ment magyarokat gondtalan és gondolattalan állapotukból; ébren tartják s elernyedni nem engedik az otthonukból menekülteket és elűzötteket. Mindenki, aki olvassa, merítsen e lapokból erőt és bizalmat: ,,Magyarok még vannak!""
Budapest, 1921 novemberében









ÁTOK


Most átkot mondok!
Ez a föld a mienk.
Ki nyomunkba hág itt völgyön-hegyen:
Megátkozott legyen!

Ezeréve mi vagyunk itt urak
Isteni, ősi jusson:
Honszerző vér jogán!
Hogy ez a föld bitang kezekre jusson,
Az nem lehet,
Nincs Isten, aki megengedje azt.

Most átkot mondok:
Ne leljen itt vigaszt,
Mosolyt, álmot, szerelmet,
Aki nyomunkba jő.
A termőföld
Legyen neki kiszikkadt temető.
Hová vágyai elepedve érnek,
Erdei források
Vize: forrása tisztátalan vérnek.

Olcsó prédául mit neki hagyunk:
Legyen viszálynak elátkozott magja
Az aranyunk
Minden bokor rázörrenjen,
Rém kergesse nádon-éren;
Talpa alatt
Minden kavics lánggal égjen,
Minden fűszál leszáradjon,
Falvaira
Minden folyam kiáradjon.
Mit megkíván: fusson tőle,
Szálljon reá, mitől remeg,
Gyümölcs fáján rohadjon meg!
Legyen itt akkor minden május-évad
Virágtalan gally, száraz ág;
Kopárak legyenek itt a hegyek
S meddők az anyák.
Legyen a napfény oly sápadt, kevés,
Mint szűkös, nyirkos kripta-üregek
Dohos ölében a halotti mécs!

Akik nyomunkba jőnek,
Hordják szivökben idők tengerén
Fullánkját tört erőnknek
Heverjen temetetlen bomló testük
És ne leljenek itt
Nyugodt álmot bolyongó lelkeik.

Verje meg az Úristen ezt a földet,
Ha tőlünk elveszik!!!

1918 október


ÁTOK REMÉNYIK SÁNDOR SUNYOVSZKY SZ MIHI 2014

Link








ERDÉLY MAGYARJAIHOZ


Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell,
Idők lavináját ernyedt karok
Ha többé fel nem tartják!
De mi símuljunk össze, magyarok!
Kiáltó szó ha nem lehettünk már:
Egy titkos társaság legyünk!
Kivándorolni, elbujdosni? Nem!
Mi innen nem megyünk!

Nagy szalmatüzek lángjából marad
Szívünkben egy marék izzó parázs --
Égő világoknál ezerszer izzóbb
És izzóbb nála nem lesz semmi más.
Egymás szíve-falán, végzetünk éjén
Egy néma jelszót kikopogtatunk,
Mint jeladást a Katakombák mélyén:
,,Magyarok maradunk!"

Idők mélyén vajúdhat sok halál,
Sok minden meglehet,
De oly koporsót nem gyárt asztalos,
Mely minket eltemet.
Magyar bárdok ajkán csak újra hajt
Virágot, lombot ős-magyar fánk: nyelvünk,
S romolhatatlan erőnk árja zeng:
,,Örök az élet bennünk!"

Virrasztottunk mi tetszhalottat már!
A lefojtott szó erősebb a jajnál,
Nyilt szónál több az allegória
S a vértezett szív a vértezett karnál.
A lefeszített rúgó izmai
Nem engednek, de erőt gyűjtnek lassan,
Nagyobb erőt szűl nagyobb elnyomás,
Míg döngve visszapattan.

Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak: új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent: balszél ha fúj.
Nem tagadom: jöhet még zord idő,
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.

De magyarul fog verni!

1918 október


Reményik Sándor: Erdély magyarjaihoz.

Link








MAGÁNYOS CIPRUSÁG
Tisza István ravatalára


Nem szánlak, jó Vitéz, mert jó Neked,
Neked már jó.
Sok rémség elől elfedte szemed
Az orgyilkos golyó.
Rövid a kín, hosszú a síri álom,
De ezt a népet szánom és útálom.

Hogy letört életednek drága gátja,
Rajt' dül át a tömeg,
Ezer közül nagyságod egy ha látja,
S az sem érdemli meg;
A nemzedékek sodra tovatart,
S nem ád az Isten több ilyen magyart.

Míg éltél, értünk drága két karod
Munkált erőd felett,
S a halál, mikor szíven ragadott,
Szóltál: ,,Ez így kellett".
Néztél merőn, Kálvin kemény magyarja,
A puskacsőbe: ahogy Isten akarja.

Egy szörnyű korszak minden bűneit
Hordta fenkölt fejed,
Szeretted édes magyar véreid,
S tested megtöretett,
Új tagja martírok nagy seregének,
Néróknál haj! hóhérabbak a népek!

A becsületen folt, csorba ne essék,
Nem volt más jelszavad,
Hitted, hogy nem ábránd, mi kötelesség.
Arany-Szent-György-1ovag,
Köveden rövid lesz a felirat:

Egy igaz férfi, sok hitvány miatt!

1918 Mindszentek estéjén







BUJDOSÓ VITÉZEK


Magyarország teste
Darabokra esve, --
A kardodat pajtás
Törd el, itt az este.
Gallérodról, pajtás,
A csillagot tépd le,
Csillag úgy se jő már
Több a magyar égre.
Csákód mellé tűzzél
Egy síri virágot,
Úgy sirasd, úgy átkozd
Ezt a rongy világot.

Temetésre jöttél
Nagy Szibériából.
Jobb volt neked, jobb volt
A hazádtól távol.
Ládd, hova jutottunk?!
Látod, mivé lettünk?!
Be sok reményt, álmot
Kora sírba tettünk!
A test csonka, fáradt,
A szív tunya, álmos.
Egész Magyarország
Egy roppant Világos!

Világost, a multat,
Megsirattuk régen,
Nem hittük, a jövő
Útja arra térjen.
Bús vért szüreteltünk,
Ínséget arattunk,
Minden nemzetek közt
Magunkra maradtunk.
S nem idegen győzött,
Idegen erő, kard:
Undok belső féreg
Rágta meg a magyart.

Most már mentek innen,
Hegyen át, völgyön át,
S zeng a búcsúnóta:
,,Piros csizmám nyomát"...
Most már mentek innen,
Mentek, merre járnak
A hajnali harmat,
Az éjféli árnyak.
Mentek, merre szállnak
A szelek, az álmok.
Mentek a világnak,
Mentek, merre láttok.

Magyarország teste
Darabokra esve, --
A kardodat, pajtás,
Törd el, itt az este.
A csillagod, pajtás,
A csillagod tépd le,
Csillag, fényes csillag
Másnak jár az égre.
De Váradnak tartva,
Hegyen át, völgyön át,
Magas Királyhágón,
Áss el egy trombitát.

Erdély határán egy
Jobb kor, ha áthalad,
Megszólal még egyszer
Talán a föld alatt!!

1918 december







NE JÖJJÖN ÚJ TAVASZ!


Rügy, ki ne pattanj,
Maradj a fába' benn.
Ibolya, ki ne nyílj,
Maradj a földbe' lenn.
Napsugár, arany-nyíl
Fejünkre ne cikázz,
Hadd legyen bú a bú,
Hadd legyen gyász a gyász!
Fejünkön holt hamu,
Szaggatva köntösünk,
Alattunk puszta föld,
Mit könnyel öntözünk.
Borongva nézzük így
Fogyatkozó napunk,
Romok, sírok között
Akik barangolunk.
Hulló csillag: ne hullj,
Folyók: megálljatok,
Szelek: szegjétek 1e
Szárnyaló vágyatok,
Tüzek: aludjatok ki,
Hamvadjatok hitek,
A mi Istenünk meghalt!
Hinni? Kinek? Minek?
Föl ne villanjon itt
A szem szerelmesen,
Szabadság hogyha nincs,
Minek a szerelem?
Az egész természet
Temetkezzék velünk
S ne jöjjön új tavasz
Ha mi elsüllyedünk!

1918 december 28







EREDJ, HA TUDSZ!


Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém

Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj...
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.

Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.

A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.

Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken,tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.

Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!

Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.

Míg a keservek lőporához ér
És akkor...!!

Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.

19l8 december 20


Reményik Sándor: Eredj ha tudsz

Link


Link



Kormorán: Eredj, ha tudsz (Reményik Sándor verse)

Link








KÖSZÖNT EGY EMBER...


Köszönt egy ember: ,,Egészséggel járjon".
,,Adjon Isten",... feleltem halkan én.
Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,
S szürke varjak egy száraz jegenyén.

Mint valami fogadás, esküvés,
A ködben úgy koppant tompán a szó,
Aztán két összedobbant szívverés,
Elvált, mint óceánon két hajó.

Először látott -- utoljára tán,
Először, tán utolszor láttam én,
A varjak e szürke nap hajnalán
Jajgattak a ködben, a jegenyén.

A szemünk összevillant hirtelen,
A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,
Pedig nem történt semmi, semmi sem.
Csak jól esett, hogy magyarul beszéltünk.

1919 január 12







MINDENT FELÍRUNK!


Mindent felírunk: a gúnyszót, a szitkot,
És hordozzuk, mint fájó, büszke titkot.

Mindent felírunk: az elorzott kincset,
A szöget, tövist, a börtönt, bilincset.

Mindent felírunk: sebet, lelkit, testit,
A szégyen bélyegét, mely rajt' vereslik.

Mindent felírunk: a keservek kelyhét
És lobogóink tiprott, tépett selymét.

Mindent felírunk: a nekünk fent baltát
És álmunk megbolygatott nyugodalmát.

Mindent felírunk: a megfojtott szót
És egyenként a sok-sok bujdosót.

Mindent felírunk: féltett asszonynépünk,
Könnyünk és mindennapos rettegésünk.

Mindent felírunk: mindent, ami érték:
Gazdag aranyát és szegény fillérjét.

Egy jó szót tőlük megtanulunk végre,
S majd: ,,Cine mintye" -- megfizetünk érte!

1919 január 17







A GONDOLAT SZABAD


Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!

Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!

Ő, mi gyönyör! Ó, mily Isteni kép:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.

Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: ,,állj!"

Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!

Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be új világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!

Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!

Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott.
Műhelyedben, Mester -- téged ki látott?

Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.

Szabad vagy, mint ürben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed a korlát, határ.

Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróúl fölötted ki sem ül,
Csak aki lát -- az Isten egyedül.

1914 január 18







1919 JANUÁR 24


Egy zászlót vittek fegyvertelenül,
Komolyan, búsan --
És énekeltek rendületlenül.
És jött a sortűz, jött a puskatus,
Villant a szurony éle
És hullt a vér, a drága honfi vér
Az utca holt kövére.
A zászlót megragadták vad kezek.
Azután csend lőn, temetői csend,
Csak az órán a homokszem pereg.

A tépett zászló szent foszlányait,
Ha vihar volnék, most ragadnám innen.
S oh, be jól esnék zúgva, bőgve vinnem.
Nyargalnék velök a négy égi tájnak;
Mint terhes fölleget
Vinném, amelyből villámok cikáznak;
Mint vulkán pernyéjét, hamuesőt,
Mint halálfejű lepkék seregét,
Úgy vinném és hinteném szerteszét!
E pillangók vésztjósló serege
Ahol leszállna:
A mező üszkös lenne s fekete,
Akire hullna: égetné mint láva,
Mint jég dermesztené,
S többé nem lenne tőle nyugovása.
Lehullatnám az oltár küszöbén,
Hogy felborzadjon rá
A boldog menyasszony s a vőlegény!
Lehullatnám a bölcső közelébe,
Hogy álmából a békés kisded is
Riadjon fel a rettentő rengésre!
Lehullatnám a lezárt koporsóra,
Hogy koporsója fedelét a holt
Tépje fel e sikoltó riadóra!
Nem élne békén egy madárfiók,
Míg nem nőnének a megbántott földből
Új, bosszúszomjas magyar légiók!

Ha vihar volnék ... de nem vagyok vihar,
Csak könnyem csordul
A néma csendben és fogam csikordul.
A zászlót összetépték vad kezek --
Azóta csend van, temetői csend,
Csak az órán a homokszem pereg.







A SZURONYERDŐBEN


Amerre most járunk:
Körös-körül erdő,
Szurony-erdő, ezer halált termő.

Ebben az erdőben
Tőrpengék az ágak,
Minden mozdulásra felvigyáznak.

Ebben az erdőben
A levegő fojtó,
Minden lángot, jeltüzet kioltó.

Ennek az erdőnek
Be keskeny az útja!
Útja keskeny, mérgezett a kútja.

Ebben az erdőben
Fekete haramják
A kimondott szót torkon ragadják.

Ebben az erdőben
Viperák rejtőznek,
Hideg gyűrűzéssel reánk tekerőznek.

Ebben az erdőben
Tanyáz minden rémség,
S rokonaink messze, hogy kínunk megértsék.

De az erdő alján
Jár Hit, Eszme, Álom
S ez a három győz minden halálon.

1919 január 30







NAGY MAGYAR TÉLBEN...


Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos 1áng
Összefogna egy láncba...!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!

1919 február


Reményik Sándor -- NAGY MAGYAR TÉLBEN /Csurka László/

Link








MAGYAROK, MINDENÜTT...


Magyarok mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,

Kiknek nincs takarótok, vértetek:
A csillagokra gyakran nézzetek!

Úgy nézzetek a csillagokra, bátor
Szívvel, mint hajdan a rab prédikátor

Kemény gályapadon, láncok között. --
Mert íme, nincs már, ami összeköt

Egymással minket, csak a csillagok.
Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog.

De ködön át, de szemfödélen át,
Vajjon ma merre mutat új hazát?

Magyarok, mindenütt a végeken,
Posta nem jár a téli éjeken,

Levél nem száll kedvestől kedvesig,
Ércdrótok a hírt nem rezegtetik:

Élünk-e még, vagy sírban pihenünk? --
Csak a csillagos ég közös velünk.

Az ezerévnél ősibb csillagok,
Mint Etelközben, fényök úgy ragyog.

Fenn a Fiastyúk őrzi fiait:
Mi nagybeteg anyánk virrasztjuk itt.

Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
A csillagokra gyakran nézzetek!

Egy csillagra nézünk mi mind, merőn,
Keleten, délen, völgyben, bérctetőn.

És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldről azt nézi a másik.

Ha elvész, összeomlik itt a hon:
Találkozunk azon a csillagon.

1919 február 8







HAZA, SZABADSÁG...


Haza, Szabadság... mély zengésű szók,
Hogy szép és édes halni értetek:
Az iskolában egykor olvasám,
Olvastalak és nem értettelek.

Később azután azt hívém, csupán
Árny és ködkép, mit jelképez e szó;
Holt vágás, mit az Idő kereke
Elhágy, avult és röstelni való.

Síma, fényes tükörlap volt e szó,
Az arcot, mely ráhajlott, tükrözé.
Azt hittem: lelketlen maga a tó,
Annyi lelketlen arc hajolt fölé.

Aztán jött a négy ítéletes év,
Hegyekre szállt a vér óceánja,
S annyi magyar halál bús miértjét
Szívem e két szóban nem találta.

És most -- és most: e két szó, mit a szív
Homokba ír, fába, sziklába vés,
Bennök feketéllik a fájdalom
És örvénylik a kétségbeesés.

Elmélyült e szó feneketlenül,
S kigyulladtak betűi s bár késve,
Most markol a csontomig igazán,
Mily drága s szörnyű a jelentése.

Olyan volt, mint a levegő, az ég,
A napsugár, oly megszokott nekünk.
S mint szívünk tudattalan verését,
Viselte jelentését kebelünk.

Csak most, hogy lélekzetünk nehezül,
Csak most, hogy szívünk verése kihagy,
Csak most, hogy napunk megfogyatkozott,
Most tudjuk: Haza, Szabadság, mi vagy!

Mint akinek eltűnt a kedvese,
Ki addig mindennapos volt neki --
Csókolva szélhantolta lábnyomát,
Eszmél, mily végtelenül szereti!

1919 február 10







MÁTYÁS SZOBRÁVAL SZEMBEN


Regélj, regélj, te győzelmes szobor,
Hadd forrjon fel
Új tömlőkben az ezeréves bor,
Új erekben az ezeréves vér,
Regélj, regélj!

Elnézlek némán:
A végtelenbe száll tekinteted,
Előtted még meg nem jelenhetett
A Sors, a nagy Ács,
Ki nemzeteknek ácso1 keresztfákat,
Pedig, pedig már nem messze Mohács!

Így fényes, majd meg sötét lapokat
A Végzet ír,
Lángokat gyújt és lángot oltogat.
Zenith-Nadir:
Egymást váltja bölcső, korona, sír.

Mi a Zenithben álltunk egykoron,
A szemünk elrévedt a végtelenbe --
És úgy zuhantunk a mély sírverembe.

Regélj, regélj,
Hadd forrjon fel
Új erekben az ezeréves vér,
Új tömlőkben az ezeréves bor:
Regélj, regélj, te győzelmes szobor!

1919 február 21







PÜNKÖSDI KIRÁLYOK


Pünkösdi királynak
Fejébe szállt vére,
Féltékeny a hatalmára,
Azt se tudja hamarjába
Mit csináljon véle.

Pünkösdi királynak
Sok a katonája,
Mégis nádszál a jogara,
Papír koronája,
Festett aranypapír koronája.

Pünkösdi király most
Ül az orzott kincsen,
Neki mindene van,
Nekünk semmink sincsen
Csak az egy életünk,
Csak az egy halálunk,
Csak az igazságunk.

Dejszen lejár pünkösd,
Piros pünkösd, fekete ünnepnap,
Azután nézheti
Kiki miből mit kap.
Dejszen lejár pünkösd,
Le kell tenni koronát, palástot
Ünnep után, csunyán
Futnak majd a pünkösdi királyok.

Ki marad az úr itt,
Elválik, elválik,
Bár sors verte népünk
Mi élünk, nem félünk,
Mert a mi kezünkben
Még a koldusbot is kivirágzik!

1919 március 22







HULLÓ CSILLAGOK


Először a Dicsőség hullott le,
Aztán a Hatalom,
Aztán a Korona.
A kettős-kereszt s a Hármas-halom;
Aztán a Szabadság,
Azután a Hit,
Aztán a Remény, --
Nyomán a lefutott csillagzatoknak
Maradt a Csend.
S a Sötétség az égbolt peremén,

1919 március 31







NYUGODT VAGYOK


Lelkem derült,
Mint éjfélkor az égbolt: úgy ragyog,
Nyugodt vagyok,
Nyugodt és erős.
Ami viasz volt bennem: most acél,
Ami tompaság: most borotvaél,
Ami ernyedtség: most felajzott íj,
Pedig talán a fejem lesz a díj,
Amit e nyugalomért fizetek.
Nyugodt vagyok,
Nyugodt és szilárd,
Pedig talán fejem fölött a bárd,
Fejemre talán veszett záporok
Villámuk ontják --
De elvetettem kis napok kis gondját.

A kis napok kis gondját elvetettem,
Sok balgatag szélmalomharc után
Valamit végre tettem.

Nyugodt vagyok,
Nyugodt és szilárd,
Pedig talán fejem fölött a bárd.

Nyugodt vagyok,
Jöhet akármi sors: készen talál,
S nem egyedül talál:
Mögöttem egy megbántott nemzet áll!

1919 március hóban







JÓ VOLNA MÁR...


Jó volna már örök dolgokra nézni
És feledni a földi kínt s a bajt
És nem nézni a sírt, csak a virágot,
Amely a holtak porából kihajt.
A repkényt nézni csak, nem a romot,
Amelyre felfut s elfoly csendesen,
Nem nézni a gyilkos tűzoszlopot,
Csak az Istent, ki benne megjelen.

Jó volna már a márciusi földbe
Elásni mélyen minden fegyverem
S az avar alól kizsendülő fűre
Letenni fáradt, zavaros fejem,
Jó volna már a széllel messzeszállni
S a végtelenben ütni fel tanyám,
Jó volna már az estharang szavával
Rezdülni és elhalni azután...

De nem lehet... Mert mind a földi kín
Az én szívemben izzik, háborog,
Nem lehet, mert a szent repkény alól
Pogányul fölmerednek a romok,
S mert hiába eleve-rendelés,
A tűz csak éget és csak fáj a harc
S a lángok tengeréből hasztalan
Bontakozik dicsőn az istenarc.

Fejem alá a márciusi földet
Ha venni vánkosomul akarom:
Fülembe nyögik a holt levelek:
Ellenség taposott az avaron!
Nem szállok hát a széllel végtelenbe,
De, míg szakad a kötél vagy kezem:
Állok, őrszem a harangtoronyban
És a harangokat félreverem!

1919 március







A SZIKRA SZIKRA CSAK...


A dalom dal csupán,
A szikra szikra csak,
Felröppen és lehull,
Elalszik nyomtalan,
Vagy felkapja a zúgó forgatag
S viszi...
A szikra bámul s maga sem hiszi,
Míg száll az égnek,
Hogy lángjától majd szálas fenyvesek,
Koronás tölgyek égnek,
A lelkek sűrű rengetegje ég.

Mert száraz idő járt,
Körül a határt,
Csontig-velőig szikkasztotta ki,
A tikkadt erdőt
Oh, könnyű most,
Könnyű felgyujtani!

Hisz dal csupán dalom,
De körül a határt
Szárazra szítta ki a fájdalom.
S a gyűlölet
S a bosszúvágy.

A szikra szikra csak,
Ki rója fel neki
Erényekép vagy bűneképen azt
Ha nyomán kigyúl a száraz haraszt?!

1919 április







FELHŐK


Felhők, vándorfelhők szállnak, szállnak
Egy határból a másik határnak.
Csend van. A nap leáldoz mögöttök.
,,Felhők, vándorfelhők, honnan jöttök?"
,Napnyugatról, szabad magyar földről,
Ahol az ég kékebben tündököl,
S illata most édesb a virágnak.´
,,S merre szálltok felhők, milyen tájnak?
Örök vándorárnyak, merre mentek?"
,Napkeletnek mindíg napkeletnek,
Hol a lelkek rabságban remegnek,
S honnan százezer szív el-kivágyik.
Megmondjuk, hogy nem tart már sokáig.´

1919 tavasz kezdetén







HÁROM SZÍN


A keblünkről letiltották,
Leszaggatták a három színt;
Keblünkről beljebb vándorolt:
Befogadták a szíveink.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Lesz jel, eszünkbe juttató:
Hogy hitünk hol van, hol hazánk,
Hogy hova, kihez tartozunk,
S kié a föld, hol elsüllyed
A koporsónk, ha meghalunk.
Hogy az életünk sivatag,
Hogy vérbemártott kép a táj,
S a testnek a letépett tag
Utána sír, utána fáj.
Ameddig piros lesz a vér,
Ameddig fehér lesz a hó,
Amíg zöldel a rét füve,
Míg lesz magyar szív, dobbanó:
A keblünkről letilthatják,
Letéphetik a három színt,
Keblünkről beljebb vándorol,
Befogadják a szíveink.
E három szín után fog szívünk
Sikoltva égni, vérzeni,
Ki mindenünnen leszaggatta.
Jöjjön és onnan tépje ki!

1919 július 14







ÉS HA KELL...


És ha kell, elhagyjuk az ősi házat
És vándorlunk tovább,
És vándorbotunk, koldustarisznyánkat
Felmutatjuk, mint szentséget a pap.

És ha kell, elszóródunk a világon
És elszóródunk minden csillagon,
S leszünk a végtelenben egy-egy 1áng
S a mindenségben egy-egy sírhalom.

Szilánkjai egy szétrobbant világnak,
Új Izrael,
Égen-futók, akik alászitálnak.

De ahol lehullnak,
Azon a földön mindent porrázúznak,
S mely megadja nekik a nyugtot, békét,
Annak a népnek kiszívják a vérét.

Ahol lehullnak, tőlük az a föld
A jóságot s az irgalmat ne várja,
Mert nincs szíve, akinek nincs hazája.

Majd megtanulunk minden földi nyelvet,
De nem felejtünk el egyetlen egyet.
És leszünk múzeumok kincse majd,
Hült meteorok, roppant sírkövek,

Kiket egy távol, késő nemzedék
Tán megsüvegel majd és megkövet
És talán félő tisztelettel mondja:

Ezek az ide tévedt, kemény holtak,
Ezek a furcsa, idegen világok --
Ezek -- magyarok voltak!

1919 szeptember







OKTÓBER 6


,,Lehullott a rezgő nyárfa..."
Nem.
Nem ezüstszínű most a levele.
Feketén hull a fákról a levél,
S a föld, amelyre hull,
Kemény, mint a koporsó fedele.

Hallottátok: így szól a rendelet:
Gyászolni ne merjen ma senki sem,
Senki ne merjen ülni ünnepet,
Mert a nép, melynek e nap ünnepe volt:
Csak volt...!

Halottnak -- hallgatás;
De a hamu alatt,
Valahol mélyen -- izzik a parázs!

1919 október 6







KÖNNYEK


Valahol felgyűlnek a könnyek,
Egyenként, lassan, csöppre csöpp,
Magyar szemek elsírta könnyek:
Nem hullott soha több.

Valahova ömölnek, mennek,
Egyenként hullanak a könnyek,
S ha majd óceánná dagadtak:
Egyszer csak visszajönnek!

És akkor mindent elsöpörnek,
Mindent, meddig a szem ellát:
Egy tenger lesz a bűnnek földje --
És nem lesz Ararát!!

1919 október 16







VÁNDORLÓ VÁROS


Ez a város most vándorol,
Földje folyvást remeg,
Vonulnak utcahosszat benn'
Szomorú szekerek.

Nehéz, megrakott szekerek
Utcahosszat vonulnak...
Az égen hullnak csillagok,
Napok bealkonyulnak.

Ki erre költözik, ki arra,
Más utca szélire,
Ki csak a szomszéd faluba,
Ki -- világ végire.

S reméli mind, hogy visszajő
És mégse hiszi tán, --
A hontalanok trénje ez
A háború után.

Ez a város most vándorol,
Nyomán por kavarog,
S ez istenverte népnek bűne nincs,
Csak az, hogy magyarok.

E bujdosók szemében fagyott könny,
Szívében szörnyű átok,
Fáj itthagyni száz emlék szent tanyáját,
Rokont és jó barátot.

Szikkadt ajkuk még csókot nyom
Utoljára a rögre, --
Nehéz, megrakott szekerek
Vonulnak dübörögve.

1919 október 16







A KÖLTÖZŐK


Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad,
S körüllengi titkon a falakat.

S legyen bár ezer lim-lomma1 tele,
Üres az elhagyott lak ürege.

S ki helyünkbe jő, néha visszadöbben
És meg-megbotlik néha a küszöbben.

És néha meg-megrémitik az árnyak,
Kik minden zugban ülnek s reánk várnak

És metsző hideg száll szíve fölé:
Egy emlék, ami nem volt az övé!

S néha úgy érzi: valamije nincs --
És égeti a kezét a kilincs.

És néha fel-felriad éjféltájban,
Pedig tán csak a szú őröl a fában!

És néha lehanyatlik a keze --
Csend van, -- egy átok teljesedik be.

Mi elmegyünk, de lelkünk itt marad
S körüllengi titkon e falakat.

Mi elmegyünk, -- s amíg távol leszünk.
E város ott lesz, ahol mi leszünk.

1919 október 17







MENNYI ARANY...


Mennyi arany, mennyi arany a fákon!
Reszkető, halvány, hervatag arany;
Úgy-e, ilyet nem láttunk soha nyáron?

Úgy-e, nekünk nyílott ki ez a pompa,
Szívünkből freccsent a lombra a vér,
S a szél a halotti dalt nekünk mondja?

S üres magtárral, üres kamarával
Mi úgy-e, mégis gazdagok vagyunk,
Fájdalmunk néma, hervadt aranyával?

És ahogy nő az arany-avar bennünk,
És ahogy nő az orkánterhes csend:
Úgy enged Isten magasabbra mennünk.

S ahány tövisbe lép a vándor-láb:
A tarlón annyi vérrózsa fakad,
S annyi lépéssel jutottunk tovább.

S egyszer mi úgy-e mégis célhoz érünk
S mert elvesztettük minden aranyunk:
Majd arannyá lesz minden szenvedésünk?

S szívünkből szórjuk szét az aranyat.
De nekik csak az alkony bíbora --
És a fejükre szálló vér marad!

1919 október 27







ÉN MÉG SZABAD VAGYOK


Megüzentem a porkolábnak éjjel,
Mikor nyögtek az álmatlan rabok
S halk éji nesszel csikordult a zár:
Vigyázz, lator, én még szabad vagyok!

Én még szabad vagyok,
És a lelkemben vihar tombol, vágtat,
Olyan vihar, hogyha majd elbocsátom.
Gyökerestől csavarja ki a fákat!

Én még szabad vagyok
És a rabokra nézek közbe-közbe
S a tarsolyomban villámokat őrzök
És orkánokat tartok lekötözve.

Én még szabad vagyok
És forr a lelkem, mint az Aetna mélye,
S egyszer még láva-szemfödélt borítok
Erre az úgyis veszendő vidékre.

Imádkozom, hogy maradhassak itt
És egy-két napig ne kelljen még mennem.
S lássam végig a nagy tragédiát
És utolsónak hagyjanak itt engem.

A lelkemben még csukva egy kapu,
Egy kráter tüzes torka csukva még,
Majd ha elment az utolsó magyar:
Én megnyitom, a pokol zsilipét!

1919 november 13







SEGÍTSETEK!


Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Segítsetek rajtunk, mert elveszünk!
A szívünk úgy ég, mint a kriptaláng,
És kongó siralomház kebelünk.

Hű fiaink a börtön fenekén,
Lányaink arca mint vászon, fehér,
Ősz bölcseink dícsérik a halált
S boldognak mondják, kit hamar elér.

Nap-nap után új vándorcsapat kél,
Kiket az otthon sóhajtva ereszt el,
És megjelölve minden magyar ház
Egy nagy, kiáltó, fekete kereszttel.

És nap-nap után utcáink kövén
Rémes-tompán a koldusbot kopog
S tanyáznak ezerszámra künn a réten
A novemberi hajléktalanok.

S elterpeszkedik benn az idegen,
A szava hozzánk dölyfös és kevés,
A büszkének: bilincs és puskatus,
És a könyörgőnek arculverés.

És elfogyunk, mint az olvadó hó,
Népünk elpárolog és szertehull.
Féléve még e város magyar volt,
Ma félve csendül a szó -- magyarul.

A szívünkön égy új Haynau tipor,
A piactéren egy Geszler-kalap,
És nincsen, aki megsüvegeli --
De nincs, ki belelőné a nyilat!

Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Egy percig egymást ne marjátok most!
Tekintsétek a ruhánkat, a rongyot
És az ellenségét, az aranyost!

Magyarok, Isten irgalmára kérlek,
Gyűjtsetek fegyvert, ágyút, katonát!
Ne adjatok a nagyvilág szavára!
Elhagyott bennünket a nagyvilág!

És te, Vezér, Te legeslegutolsó,
Kinek még kard van az oldalán, lásd,
Mi imádkozva ejtjük ki neved
És várunk, várunk, mint a Messiást!

Legenda vagy itt, mese, fogalom,
Aranyvitéz és Máltai lovag.
Serged: a Csaba vezér serege,
Bosszús titánok és táltos lovak!

Te hozzád küldöm ezt a szózatot,
Tán hattyúdalom, végső énekem,
Mert rám is lesnek, lesnek a poroszlók
És -- nincs mit félteni az életen!

Te hozzád küldöm ezt az énekem,
És hiszem, hogy a szívedbe talált,
Én, az utolsó walesi énekes,
Én, Erdély földjén az utolsó bárd.

1919 november 13







SZÓL A CENSOR...


Szól a censor: Vetó; megtiltom ezt.
E hasáb üres marad és fehér! --
S az üres lapon gyúlnak lángbetűk,
Betűk: mint a tűz, betűk: mint a vér.

Szól a censor: Vetó; hatalmam nagy;
A semmiségbe vetlek vissza én! --
S a fehér lapról láthatlan sorokban
Feltámad az elítélt költemény.

Szól a censor: Álom, megfojtalak,
Hogy lásd a napfényt: én megtiltom Néked
S szól az Ige: én öröktől vagyok
S nem érintnek halálok, születések!

Szól a censor: Ez férfi munka volt,
Ma nem olvasta senki e lapot! --
S szól a fehér lap: tévedsz, jó uram.
Látatlanul mindenki olvasott!

1919 december 20


Reményik Sándor: Szól a cenzor Előadja: Dörner György

Link








NE MÉG...


Ne még, ne még e gyászvitorlaszárnyat,
Mely mint egy csüggedt lélek, úgy libeg!...
A dac ágaskodik, a szív lázad,
Ha fásult ajkak kérdik is: minek?

Ne még, ne még e komor szemfedőt,
Ne még, ne még e nehéz fedelet,
S a szegeket s a kalapácsokat,
Mik tompán döngik: Elvégeztetett...

Ne még, ne még, hisz hátha tetszhalott!...
Engedjetek lábához omlanom,
Hadd lássam ezeréves arcát még!
Ó, hátha új életre csókolom!







MINDHALÁLIG


Most mélységekből szakad föl a szó
S nem csinált virág, nem papírhajó,
De Óceán setétjén égő gálya,
Mit röpít a szív tajtékos dagálya,
A mélybe le s a mélyből újra fel,
Ma szólni nem lehet s ma szólni kell:
Szeretlek, népem, mindhalálig.

Egy érzés szunnyadt bennem hangtalan,
Némán, keményen, mint kőben arany,
Most csákány töri, bontja, fejti föl
Az érzést, amely üdvözít -- és öl
S mártíromságot szenvedtet velem;
Mi ez? Szokás, nyelv vagy történelem,
E szó: Szeretlek mindhalálig?!

Száz hajszáleren szívódik belém,
És száz ösvényen felé kúszom én,
És száz formában kísért engemet,
Mint langy szellő, mint Számum-lehelet;
Alakoskodik, rejtőzik, tagad,
Míg egyszer egy órában kifakad:
Szeretlek népem mindhalálig!

Tudtam én ezt? Nem tudtam ezt soha;
Nem így; míg jött a sors, a mostoha,
És megmutatta, hogy Te: én vagyok,
S ha Te sorvadsz el, én is elhalok,
Mint a levél, ha elszárad a fa,
Mint a gyermek, kit elhágy az anya,
Szeretlek népem mindhalálig.

Ha te nem vagy, nincs álom, illat, szín,
Az élet babyloni vizein.
Nincs fáklya, mit a szív magasra tartson.
És ülünk egyformán a szürke parton:
Alélt lelkek egy alélt földtekén...
És ha te nem vagy, nincs e költemény:
Szeretlek népem, mindhalálig.

Mi vagy Te nékem? Szomjamra ital,
Sebemre ír és bánatomra dal,
Tűzhely, amelyhez térni soh'se késem.
Márvány, amelybe álmaimat vésem.
Át egen, földön, folyón, tengeren,
Rögön, hanton, koporsófedelen:
Szeretlek mindhalálig, nemzetem!

1920 január


Remenyik Sandor - Mindhalalig - Szeleczky Zita

Link








ÖRÖKTŰZ


Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább,
És gondozd híven.

Egy lángot adok, -- én is kaptam azt
Messziről, mint egy mennyei vigaszt,
Egy lángot, amely forraszt s összefűz,
Én jártam Vesta ledőlt templomában,
Az örök-égő lángot ott találtam,
S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.

Földindulás volt, megindult a hegy,
És eltemette a kis templomot,
De a lángot nem bírta eltemetni,
Én égve leltem ott;
És hozzá imádkoztam s benne hittem
S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.
Én égve hazavittem.
Azóta szívem mélyén ég, ragyog
A viharfújta, széllengette láng,
És el nem oltják semmi viharok.

Egy lángot adok, ápold, add tovább;
Csillaggal álmodik az éjszaka,
És lidércfénnyel álmodik a láp,
És öröktűzzel álmodik a szívem.
Egy lángot adok, ápold, add tovább
És gondozd híven...

1920 január







ÚJ SZÖVETSÉG


Fájdalmam szörnyű, kiáltó szavát
Az éjnek adom át, a hangtalannak:
Nemzet nincs már... !

De magyarok még vannak.

Ország nincs már, a haza elveszett,
De egymást átölelő lelkek vannak,
És egymás felé kinyújtott kezek.

Erő nincs már és nincs már hatalom,
Sem a föld felett, sem a föld alatt,
De él és velünk van a gondolat.

Egymásra gondolunk
És arra, ami magyarrá tesz minket,
Megértjük egymás szeme-villanását
S hogy ,,nem"-et gondolt, aki ,,igen"-t intett.

Ha szétvetették hű, védő karámunk,
Ha porig égették a szentegyházat:
Nincs más remény és nincs más feladat,
Mint összeszedni ott, ahol, a nyájat.

Csak ketten legyünk együtt, ketten-hárman:
Már kivirul a lelkek tavasza,
Csak néhányan, egy kicsike kis zugban,
És az a kis zug -- az lesz a Haza.

S aki egyedül, magára marad,
És alkot, elhagyottan, egyedül:
Idők vásznára, örök jel gyanánt
A lelkéből a nemzet kivetül.

Leszállunk önnön lelkünk mélyire,
Van ott még sok arany!
Tüzet-táplálni: fekete gyémántok,
És talán -- vas is van !

Ha kell, hát eltemetjük minden holtunk,
Csendes lesz a mező;
De aztán: szemzünk... oltunk;
Jönnek a gyermekek, az unokák...
Valamit mindenikbe beleoltunk...

Fájdalmam szörnyű kiáltó szavát
Az éjnek adom át, a hangtalannak:
Ország nincs már... !

De magyarok még vannak.

1920 február







ANTEUS


Talán-talán indultam volna már;
Mint szemfedő alatt egy nagy halott:
A hó alatt úgy pihent a határ.
Talán-talán indultam volna már...

Akkor elibém állt egy öreg fa,
És csak rám meredt szörnyű némasággal,
És azt kérdezte tőlem, hogy: hova?!

Akkor elibém állt egy kis bokor,
És megzörrent a szélben gúnyosan:
A lábad bennem úgy-e megbotol?

Akkor egy kis madár az ágra szállt
És úgy csipogta: Mit hordasz szívedben,
Te balga vándor, úgy-e a halált?

Akkor suhogtak fenn a fellegek:
Mi elmegyünk és boldogulunk másutt,
De Te nem leled másutt helyedet!

Akkor nyögtek a sírkertben a sírok:
Más temetőben akarsz-e pihenni?
És jaj, a temető is visszahívott!

És akkor láttam minden barát-arcot,
A szemek titkon azt mondták: maradj,
Az ajkak mondták: menj és vívd a harcot.

Akkor a földre vetettem magam
És zokogtam és átkozódtam balgán,
Hogy miért vagyok ily boldogtalan.

És a szemem-szám földdel lett tele,
S megéreztem, hogy Anteus vagyok,
Akinek csak itthon van ereje!

És most mindegy, jöjjön rám akármi,
Csak itthon hulljon rám a szemfedő,
Amint a tájra hullt a hólepel --
A sorsa elől nem fut senki el.

1920 február







VALAKIT VISZNEK


Már este van, az utca néptelen...
De most mi zaj közeleg? hallga! haj!
Kél a kövön ütemes lábdobaj
És lámpa villan szuronyok hegyén...
Valakit visznek.

Akit visznek: már szürkülő legény,
Kalapja zsíros, ködmöne viseltes,
Ám a tartása egyenes, kemény.
Mi volt a vétke? Mit kérded? tudod.
Elkövethettük volna: Te, vagy én,
Vagy akár mindannyian magyarok.

Azért, ha látok este, néptelen
Utcán szuronyok között valakit,
A kalapomat meg-megemelem,
-- Ma még neki, holnap talán nekem.
Valakit visznek.

1920 március 24







A CSONKA TEST


Kezét-lábát a gyilkosok levágták
És otthagyták a vadon közepén,
S szóltak hozzá: nosza, munkára fel!
S szóltak gúnnyal: most járj, ha tudsz, legény!
És tovább álltak a sötét haramják.

És a keze-lába-nincs nyomorék
Ott vergődik a vadon közepén,
És kínjában a csillagokat nézi
Ínsége rettenetes éjjelén, --
Míg egyszer csak megindul.

Megindul úgy, hogy nem kell neki láb,
Mint a kőszirt, mit vihar meglökött,
A meredélyen úgy zuhan alább.
Útját jelzi a sok-sok omló rög,
S közeledtét a rebbent madarak:
Mert, mint a végítélet dübörög.

Talán, mire a völgyfenékre ér,
Ezer szilánkba zúzza önmagát,
De azt is, aki szembejő vele,
És azt is. akit útjában talált,
S akire sziklasúllyal rá fog esni,
Mert elindúlt a tagjait keresni!

1920 május 20







BÚZAVIRÁG A MAGYAR HATÁRRÓL


Túl Váradon, a róna kapuján,
Ahol a táj a végtelenbe tágul,
Ahol azóta szomorún aratnak,
S nóta se száll a lányok ajakárul,
Ott termett e kis kék búzavirág,
Onnan hozta egy bujdosó magyar
És hozzátette: Nincsenek csodák.

Magyar s magyar közt öles szakadék:
Nekik -- ott túl, maradt egy kis hazájok!
Nekünk itt, semmink, semmink se maradt,
Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok.

Egy búzavirág a magyar határról...
És ezt mi mondjuk így: magyar határ!
Kiket az Isten egy néppé teremtett:
Köztünk most véres tilalomfa áll!

Egy búzavirág a magyar határról...
Ott nőtt a véres tilalomfa mellett:
Halálos hűség ős-symboluma;
Aki letépte, annak nagyon kellett.

Aki letépte, nekem hozta el.
Halkan zizegnek száraz szirmai,
Belőlük kalásztenger sóhaját
S szabad szél süvítését hallani.

Halálos hűség symbolumaként
Eltettem -- s a szívem fölött hordom:
Hogy itt, az idegenné lett hazában,
Hontalanul is -- magyar sors a sorsom.

1920 június 7







GYŰRŰT KÉSZÍTTETEK...


Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, -- dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.

Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!

Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, --
A némaságuk mintha zengene!

Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, -- dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

1920 június 8







VÉGVÁRI - VERSEK

Link















 
 
1 komment , kategória:  Reményik Sándor   
Címkék: gyönyörködtessen, összefogóznátok, harangtoronyban, csillagzatoknak, egyszerűségével, megfogyatkozott, keletkezésének, gondolatkörnek, virrasztottunk, szuronyerdőben, megtiportatást, elterpeszkedik, nyilvánosságra, koporsófedelen, meggyőződésünk, legeslegutolsó, költeményeiben, fegyvertelenül, megbolygatott, kikopogtatunk, hajléktalanok, messzeszállni, tetszhalottat, gyűjteménnyel, lángralobbant, asszonynépünk, romolhatatlan, bosszúszomjas, szikkasztotta, sziklasúllyal, fenségesebben, megállapítani, szolgáltatják, gyüjteményben, szenvedéseken, gondolattalan, lángot adok, kincse maradt, nemzeti hűsége, legnagyobb kincsét, ellenség mohósága, drágakincs szórja, hazáját sirató, saját lelke, megtiportatást szenvedők, magyar lelkeket, magyar géniusz, magyar verselés, verseknek egyetlen, versei vannak, kiadás azért, érzelmi világnak, Reményik Sándor, Kincses Erdély, Raffay Sándor, Nincs Isten, ÁTOK REMÉNYIK SÁNDOR SUNYOVSZKY SZ MIHI, ERDÉLY MAGYARJAIHOZ, MAGÁNYOS CIPRUSÁG, Tisza István, BUJDOSÓ VITÉZEK, Nagy Szibériából, Egész Magyarország, Magas Királyhágón, JÖJJÖN ÚJ TAVASZ, Hajdanában Mikes, KÖSZÖNT EGY EMBER, Adjon Isten”, MINDENT FELÍRUNK, GONDOLAT SZABAD, NAGY MAGYAR TÉLBEN, Csurka László, Mint Etelközben, MÁTYÁS SZOBRÁVAL SZEMBEN, PÜNKÖSDI KIRÁLYOK, HULLÓ CSILLAGOK, NYUGODT VAGYOK, VOLNA MÁR, SZIKRA SZIKRA CSAK, HÁROM SZÍN, VÁNDORLÓ VÁROS, MENNYI ARANY, SZABAD VAGYOK, SZÓL CENSOR, Dörner György, Remenyik Sandor, Szeleczky Zita, Szent Sírról, VALAKIT VISZNEK, CSONKA TEST, BÚZAVIRÁG MAGYAR HATÁRRÓL, GYŰRŰT KÉSZÍTTETEK,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
12.13. 21:34 Fidesz: felháborító, ahogy az ellenzék el akarja kenni a Gothár-ügyet
12.13. 21:24 Fodor Ferenc néprajzkutató kapta az idei Tömörkény-díjat
12.13. 21:24 Varga Mihály: kiemelt cél az uniót meghaladó gazdasági növekedés fenntartás...
12.13. 21:24 Jövőre is megmarad, de már nem nő Romániában a differenciált minimálbér a f...
12.13. 21:14 Halálos baleset történt az M5-ös autópályán
12.13. 21:14 A Phralipe felmondta együttműködését a Firosszal
12.13. 21:14 Brexit - Politológus: megerősödött a britek kilépés iránti elkötelezettsége
12.13. 20:54 The New York Times: az ukrajnai vezetés tisztességes bánásmódot szeretne Wa...
12.13. 20:54 Jelentős szereplővé vált a magyar tulajdonú WING a lengyel ingatlanpiacon
12.13. 20:44 Férfi kézilabda SEHA Liga - Másodszor kapott ki a Veszprém
Tudjátok ?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
még több kérdés
Blog Címkék
Negatív érzések..................  Facebookon kaptam  Havas fenyő  Nők sapkában  Kihagyhatatlan: - a bejgli  Szeretet ünnepe közeleg  Rózsaszín rózsa  Téli kép  Téli kép - madárral  A háttérben havas fenyők  Téli este  Beszéd  Ne kísértsd!  Advent 2  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Jó reggelt , szép napot  Karácsony  3. Az én 1956-om, Állami röpcé...  Anthony de Mello – Szárn...  Beszéd  Hóember  Havas fenyő  Ferenc pápa: Ne panaszkodjunk!  Téli este  Levél a télapónak  A hit célhoz vezet  A háttérben havas fenyők  Love  Téli kép - madárral  2. adventi hét szerda 11.11  Hóemberek  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Karácsonyi gömbök  Facebookon kaptam  Tegnap - Kétszázharmincharmadi...  Szív levél  Ady Endre: Az Úr érkezése - v...  Téli kép  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Boldogság  Szép estét  Kellemes kávézást  Szép napot  Öltözzünk szeretetbe!  A háttérben havas fenyők  Facebookon kaptam  Szèp napot kívánok!  Beszéd  Ne kísértsd!  Mai adventi üzenetem:Ha az éle...  Csinos keleti nők  Facebookon kaptam  Beszéd  Jó reggelt , szép napot  Vidám, szép napot  Mit keresel  Sárga bögrék  Boldog ünnepet!  Nimfa Papagájunk  Téli kép  Téli kép  Kávézó nő  Elveszett karácsony  Ferenc pápa: Ne panaszkodjunk!  Karácsonyi gömbök  Weöres Sándor : Nől a dér̷...  Png nő  Kávé  Kellemes hétvégét  Tárkonyos tejszínes csirkeragu...  Hóember  Téli kép  Boldogság  Karácsony felé közeledve - ver...  Nekünk született!  Kávé  Zsoltáros szívvel  A hideg télről  Béke  Tulipán mező  Ima  Virágos szép napot , hetet  A háttérben havas fenyők  Karácsonyfa  Boldogság  Kávézó nő  Facebookon kaptam  Nekünk született!  Love  Facebookon kaptam  A hit célhoz vezet  Megvilágosodni bárhol lehet! -...  Karácsony  Nők sapkában  Vendég voltál  Rózsák bögrében  Zakatolás  Karácsonyi gömbök  Karácsonyi gömbök 
Bejegyzés Címkék
lángot adok, kincse maradt, nemzeti hűsége, legnagyobb kincsét, ellenség mohósága, drágakincs szórja, hazáját sirató, saját lelke, megtiportatást szenvedők, magyar lelkeket, magyar géniusz, magyar verselés, verseknek egyetlen, versei vannak, kiadás azért, érzelmi világnak, előbb megszállott, békekötéskor elszakított, történeti szempont, elrendezés lehetőségig, versek keletkezésének, elszakadt magyart, letört magyar, szöveg itt-ott, magyarázata abban, leginkább valószínű, kiadás egy-egy, kiadók remélik, végekről jött, ilyen szenvedéseken, otthonukból menekülteket, föld bitang, halotti mécs, titkos társaság, marék izzó, néma jelszót, élet bennünk, vértezett szív, vértezett karnál, lefeszített rúgó, orgyilkos golyó, síri álom, népet szánom, nemzedékek sodra, szörnyű korszak, becsületen folt, igaz férfi, kardodat pajtás, csillagot tépd, magyar égre, síri virágot, rongy világot, hazádtól távol, test csonka, szív tunya, roppant Világos, hajnali harmat, éjféli árnyak, csillagod tépd, föld alatt, szem szerelmesen, egész természet, nagy világon, sorsot hordanod, mérhetetlen égnek, hontalanság odakünn, lelked csillapuló, emlékezés keresztfáira, örök kereszt, csillag Zágon, itthoni árnyak, szívét kitépték, szelekbe minden, nyugalmas sarok, idegen fában, felhajtott kupában, idegen vérben, kanóc része, keservek lőporához, száraz jegenyén, elhagyatott tájon, szemünk összevillant, szívünk dobbant, elorzott kincset, szégyen bélyegét, keservek kelyhét, nekünk fent, megfojtott szót, sok-sok bujdosót, ajkon lakat, földi lángokat, morajló tengerár, zászlót vittek, drága honfi, utca holt, zászlót megragadták, homokszem pereg, tépett zászló, mező üszkös, oltár küszöbén, boldog menyasszony, , ,
2019.11 2019. December 2020.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 10 db bejegyzés
e év: 255 db bejegyzés
Összes: 3869 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 711
  • e Hét: 6048
  • e Hónap: 18390
  • e Év: 407617
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.