Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Gyulai Pál
  2016-01-10 19:00:29, vasárnap
 
   
 







GYULAI PÁL KÖLTÉSZETE


Gyulai Pál (Kolozsvár, 1826. január 25. - Budapest, 1909. november 9.) magyar irodalomtörténész, költő, író, prózaíró, egyetemi tanár, műkritikus, a Kisfaludy Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a magyar főrendiház tagja és jegyzője


Gyulai Pál összes költeménye

Link


Link

Link







DALAIMRÓL

Az ifjúság legszebb korát
Mély honfibúban éltem át;
Megtört vágy, széttépett remény
Uszott a kétség tengerén,
S kitört a rejtett fájdalom:
Azért oly bús, komor dalom.

A honra hogy szebb nap derűlt,
Hajh örömem búval vegyült;
Új bú, új gyász szakadt reám,
Ott sírtam nőm ravatalán,
Elnyelt mindent egy sirhalom:
Azért oly bús, komor dalom.

Év gyorsan telt el év után,
Enyhűltem lyányom mosolyán;
Az anyjáé volt az nekem,
S most árny vagy, kedves gyermekem!
Enyésző árny, én puszta rom:
Azért oly bús, komor dalom.

Az élet ősze int felém;
Derűl-e még rám enyhe fény,
Vagy új vihar tarolja szét
Reményien hulló levelét
Uj honfibú, új fájdalom?
Azért oly bús, komor dalom.







ÉJI LÁTOGATÁS

Három árva sír magában,
Elhagyott sötét szobában.
Zivataros, hideg éj van,
Édesanyjuk künn a sírban.

Édesanyám! Édesanyám!
Altass el már, úgy alhatnám!
Mond az egyik, s el nem alszik,
Sóhajtása föl-föl hallik.

Beteg vagyok édesanyám!
Hol maradtál, nem gondolsz rám?
Mond a másik, s jajjal végzi,
s a fájdalmat kétszer érzi.

Édesanyám, gyújts világot!
Nem tudom én jaj, mit látok!
Harmadik mond. Mindenik sír.
- temetőben mozdul egy sír -

Megnyílnak a nehéz hantok,
kilép sírból édesanyjuk, s
tova lebben a vak éjben..
hazafelé az ösvényen.

Arca halvány, hangja régi,
fia, lánya megösméri.
Immár Tőle hogyan félne,
megcsókolják, mintha élne.

Az egyiket betakarja,
másikat felfogja karja,
elringatja, elaltatja,
harmadikat ápolgatja.

És ott virraszt a kis ágyon,
míg elalszik mind a három.
Majd megindul, széttekinget,
keresi a régi rendet.

Rendbe hozza a szobácskát,
helyre teszi a ruhácskát.
Az alvókat hosszan nézi,
csókját százszor megtetézi.

Kakas szólal, üt az óra,
el kell válni virradóra!
Visszanéz a véghatárrúl...
- sír megnyílik, sír bezárúl.-

Ó! A sír sok mindent elfed!
Bút, örömet, fényt, szerelmet;
de ki gyermekét szerette,
gondját sír el nem temette!


Gyulai Pál: Éji látogatás 1866

Link








AZ ÉJRŐL...

Csodás vagy éj!
Ruhád sötét, de bűbájos lepel,
Nyugalmat, enyhet és gyönyört lehel
A kunyhóban altatsz könnyet, sohajt,
A gazdagnál költesz tivornya-zajt.
Csodás vagy éj!

Kegyes vagy éj!
Homályodban kiléphet a leány,
S boldog lehet várt ifja hű karán;
Homályodban magát elrejtheti
A nő, ha részeg férje kergeti.
Kegyes vagy éj!

Tréfás vagy éj!
Szép álmot adsz, örömben gazdagot,
Fénypalotát, pénzt és nagy birtokot;
De míg bájol e tündérlátomány,
Szekrényünkben kutat, lop a zsivány.
Tréfás vagy éj!

1846







EMLÉK

Vissza-visszagondolok rád
Sokszor, bűnös angyalom!
S lelkemen, mint tó hulláma,
Ha vihar jő éjszakára,
Megmozdul a fájdalom.

Gyermekhittel, ifjú szívvel
Szerettelek tégedet;
Annyi vággyal, félelemmel,
Annyi búval, szerelemmel
A szív csak egyszer szeret.

Fényes vigalmak zajába
Temetéd el álmaim',
S büszke öröm érzésében
Tapodtál nyíló reményem
Széttépett virágain.

Egyedül, egyedül vagyok,
Kivel legyek boldog már?
Szívem vén új csalódásra,
S eltemetett ifjusága
Szebb jövendőt sírba zár.

Vajha még könnyezni tudnék,
Megsiratva tégedet,
S csak egy percig emlékednél
Érezhetném, hogy szerettél,
S megáldhatnám nevedet!








ENYHÜLET

Régi leveleket olvasok, rendezek,
Fakúltak a betűk, elsárgult papirja,
Már rég porladoznak, kik irták, a kezek,
Minden csomag egy-egy szegettemnek sírja.
Mennyi sir körűlem, mennyi seb keblemen.
Megújul emléked, barátság, szerelem!

Barátság vezetett éltem rögös útján,
Szerelem áldása boldogítá szívem',
Az élet vész közt is enyhén mosolygott rám,
Ez a két istennő oltalmazott híven.
Mult idők szép napja, sohajtok utánad,
S rám borúl ködével csendes, méla bánat.

Rohannak az évek, őszbe csavarodunk,
Vége felé fordul lejtőjén a pálya,
Alig voltunk ifjak, már öregek vagyunk,
Nyugovóra int az alkonyat sugára.
De mért zugolódnánk természet rendjére?
Boldog az, ki vidám öregséget ére.

Hetven-nyolcvan évet oh mi szép megérni
Bár fogyó erővel, de még mindig épen,
Nőnkkel, barátinkkal a multakban élni,
Jövőnek örűlni gyermekink körében,
S nyájasan mosolygva, mint hunyó nap fénye
Elenyészni lassan a csillagos éjbe.

De ritkán ez sorsunk. Kidűlnek mellőlünk
Egyenként mind, akik szeretteink voltak,
Lét s nem-lét közt ingó árny válik belőlünk
Élők közt nincs helyünk, vonzanak a holtak.
Elhagyva, ridegen szivünk úgy elfásúl,
S rég halva mulunk ki a megúnt világbúl.

Nem, nem... az én szívem nem tud elfásúlni,
Most is dobogtatja emléked, szerelem!
Örömed, bánatod soh' sem fog elmúlni
És örök álomnak a sírba száll velem.
A hő, igaz érzés s boldog emlékezet
Betölt melegével egy egész életet.

S ti elhúnyt barátim, hazám büszkeségi,
Ti még éltek nekem, folyvást éltek bennem:
Eszményem, küzdelmem még mindíg a régi,
Példátok mutatja, most is mit kell tennem.
Bár csekély erőm volt, de oda áldozám...
Hadd küzdjek síromig, éretted, oh hazám!







ERDÉLY

Vadregényes fenyvesek homálya,
Sziklabércek, felhők közelében!
Üdvözöllek, mint anyát a gyermek,
Hű szerelmem forró érzetében.

Szebb talán a rónaság vidéke,
Délibábos pusztáknak lapálya,
S vonzó, enyhe, édes mosolyával
Vidám halmok, völgysíkok hazája.

Mind hiába . . . köztetek születtem,
Csermelyzúgás, bérci vad virágok!
Szívem egy, és szívem egy szerelme
Csak egyért, csak értetök sovárog.

Mily dicső e bércek közt az élet!
Föld fiához közelebb az Isten,
S messze mindaz, min a nagy világ csüng,
Sápadozva, mint rab a bilincsen.

Forróbb itt a szülőföld szerelme,
Szabadabb a szívnek dobbanása,
A gyönyörrel félelem határos,
S nagyszerűbb a lélek gondolása.

Im az ég és tiszta levegője,
Im az erdők tengerének árja,
Mely örök zöld s mint a büszke lélek
Fellegekben úszik koronája.

Hótetőknek távol csillogása
Rá fénylik az erdők éjjelére,
Színeikből gyönge szivárványt sző,
Hajnal, alkony a táj kék egére.

Oh minő kép! smaragd halmok, völgyek
Koszorúja, mint egy tündér álom;
Kékes ködben elzavart falucskák,
S dűlt tornyával egy-egy mohos várrom.

Bérc-oldalban nyájak legelésznek,
Csermelyek kigyódznak a határon,
És fészekként könnyű malmok függnek
Zuhatagot síró vén sziklákon.

Itt kél a nap, itt nyugszik le később,
Itt néz a sas büszkén a szemébe,
Itt ereszti meg szárnyvitorláját,
Hogy elsápad a kelő hold képe.

Itt zendíti az erdők tündére
Fuvoláját sokszor csöndes éjjel,
Kérve a hold édes mosolygását,
Bús dalával, harmatos szemével.

Szánja a hold, föllebbenti fátylát,
Ajakára nyájas mosolyt vészen,
És szerelme fényes tengerárját
Elönti az erdő-messzeségen.

Néz a pásztor, s bámulja világát,
Hosszu horgas botjára hajolván,
S elmereng a távolban morajló
Fürészmalom s vizesés siralmán.

A hold fényén, éji pompájában,
Im a vidék még egyszer kitárul,
Árnyak nyulnak, himbálnak a légben
A virasztó hegytetők ormárul.

Álmos erdők mélán álmodozva
Felsuttognak, lágy morajt lehelnek;
Meg-megharsan távolból egy kürtszó,
És reá száz visszhangok felelnek.

Majd a csendben a szomszédfalvakból
Az ebeknek csaholása hallik,
S nyikorgása borviz-szekereknek
A kanyargó úton megnyilallik.

Őrházaknál hamvadó tűz pislog,
Egy-egy székely vészi útját arra,
Hosszu puska mellett énekelve
Bús-nótádat, gyászos Mádéfalva!

De ki tudna mindent elbeszélni
Rólatok, ti kedves völgyek, bércek?
Még is mért, hogy gyakran elborúlok,
És szememben forró könnyet érzek.

A várromok, az ősök sirhalma,
Kérdik tőlem: hol Attilla népe?
Élt-e még a székely s hol van Erdély
Szabadsága, neve dicsősége?

E kérdés csal könnyeket szemembe,
Siratom én elhunyt szabadságod
S híred, melyet fényessé nem tészen
Nap- s holdfényben tündér csillogásod.

De mért sírjak? Amott a sziklákon
Felrepülni sascsoportot látok . . .
Hah e bérc a sasoknak tanyája,
S itt születnek mennydörgő villámok.

Tán e népnek majdan a sasokkal
A magasba szárnyal gondolatja,
S a szabadság viharos érzése
Hideg keblét még egyszer áthatja.

S újra látjuk szárnya szabadjában
Napsugárhoz merész repülését,
És meghalljuk hosszu ébredése
Villámokkal terhes mennydörgését.


ERDÉLY HATÁRÁN Gyulai Pál verse

Link








FALUN

Elfáradtam Pest zajában,
A hiúság vásárában,
Lelkem ki nem bírja már!
Rejts el völgy, takarj el erdő,
Enyhíts fű, fa, illat, szellő,
Vidíts föl dalos madár!

Hadd dűljek le e zöld hantra,
Hadd feledjek bár egy napra
Mindent, a mi fáj, mi bánt:
Gőgös ember rangját, fényét,
Bók adóját, divat kényét,
Léha férfit, léha lyányt!

Hadd ne lássam a sok arczot:
Régi bűnt és új álarczot,
Tettető mosolyt, könyűt ;
Önző szivet, hiú elmét,
Rágalomnak kígyó nyelvét,
Mindig újra s mindenütt.

Hadd ne lássak tapsoló kézt,
Hadd ne halljak nyegle művészt,
Hazug költőt, szónokot!
Őrizzen meg ez a távol
Honfi dühtől, párttusától,
S ne olvassak hírlapot.

Rejts el hát völgy, rejts el erdő,
Ringass lágyan enyhe szellő,
S majd ha száll az alkonyat,
Esti csillag, éj magánya,
Suttogó lomb csalogánya,
Hozd meg édes álmomat!

Fáradalmam hadd pihenjem,
A világot hadd feledjem,
De mi már elveszve rég:
Az életnek derűs képét,
Szívem egy-egy szép emlékét,
Hadd álmodjam vissza még !

1880.







FÁRADT VAGYOK

Fáradt vagyok, mint az üldözött vad,
Lelkem szomju, mint a mező nyáron!
Bájaidnak verőfénye éget,
Szerelemtől vérzik ifjuságom!

Hagyj pihenni fürteid árnyában,
Sebeimből karjaid gyógyítnak,
Enyhíts csókod drága balzsamával,
S édes álmát hozd meg hajnalomnak.

Nem érzed-e a tavasz bűbáját?
Reszket a lég, szédül a pillangó,
Egyik virág a másikhoz hajlik,
S mint a hő csók, csattog a madárszó.

Ne tagadd el, amit szíved érez,
Hogy lehetnél csak te érzéketlen?
Feledd el az emberek világát,
Isten szól az örök természetben.







HA BÁNTANAK


Kiket szeretsz s akik szeretnek
Ha bántanak s megsebeznek
Ne haragudj rájok sokáig!
De öntsd ki szived ,s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét
Bocsáss meg hidd enyhedre válik

Ó egymást hányszor féreértjük
S szeretteinket hányszor sértjük
Bár szivünk éppen nem akarja
Mi is talán vérzünk a sebben
Nekünk is fáj, mégélesebben

Ne légy Te büszke légy őszinte
Hived legott azzá lesz szinte
Oszlik gyanu, megenyhül bánat
Oly váratlan jöhet halálunk
S ha egymástól haraggal válunk,
A sirnál késő a bocsánat!







HAJNALBAN.

Hajnal dereng ablakomban,
Fölébredek félálomban;
Vélem ébred az én kedves hitvesem.
Kettős hajnal mosolyog rám édesen.

Zendűl kinn a madársereg,
Csevegni kezd benn a gyerek;
Lelkem amit először is érez, hall,
Nő mosolyja, gyermek hangja, madárdal.

Szúnyadhatnám még egy kisség,
De szívemben gyönyörűség
Áradoz szét s érzem, hogy a világon
E valónál nem lehet már szebb álom.

1865







HAZÁM

Sokszor valál már életedben
Veszendő, oh szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt
S haldoklál fényes rabigán:
Mi lesz majd sorsod a jövőben?
Ki tudja azt; sötét titok;
De most, de most, ha rád tekintek,
Csak sírok és csak sirhatok.

Nem gyáva bú e könnyek anyja,
Haragom sirja azokat;
Beszélünk hangos, büszke szóval,
S hazánk még csak névben szabad.
Nem csüggedés e könnyek anyja,
Rajtok tettek villáma ég;
Versengünk puszta semmiségen,
S fölöttünk mind borúsb az ég.

Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus
Harsog körűlbe mindenütt,
S a vértől megszentelt mezőkre
Szabadság fényes napja süt.
Nekünk e hang tán síri dal lesz,
S a szent sugár tán búcsufény,
Véres felhőben elhunyó nap,
Halottak gyászos mezején.

Inkább halál, mint gyáva élet,
Igen, vesszünk, ha veszni kell,
De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz
És vérezzünk dicsően el.
Lesz legalább a történetben
Rólunk egy nagy emlékezet
Egy büszke nép élt meggyalázva,
De dicsőn halt, mint született.







A HŐSÖK SÍRJA

Egy sírban, az erdő-szélen,
Háromszáz hős alszik mélyen,
Mély sebekkel eltemetve,
Emlék nélkül, elfeledve.
De lehajlik a zöld erdő,
Rájok élő koszorút sző,
És mint álmaik haragja,
Harsog, zúg a bérc patakja,
Éjfél tájban, sírjok ormán,
Felgyúl néha egy-egy villám,
És felindul a természet,
A menny mintegy leborúl,
S mintha volna végitélet,
Mindent egy hang kiált túl.
Mintha trombiták harsognák
Nem veszett el a szabadság,
Az igazság ünnepel!
Lelkünk szélyeljár a légben,
Örök bíró él az égben,
Nem estünk hiába el!







KÉSŐ BÁNAT.

"Hol jártál ma, kedves fecském?"
""Kinn az erdőn, szép hölgyecském.""
"Mit láttál ott?" ""Ifju legényt,
Búbánatba esve, szegényt.
Nevedet sóhajtá,
Mindegyre azt hajtá:
Boldog nem lehettem,
Csalfa lyányt szerettem.""

"Csalfa, csalfa... oh hogy is ne!
Egy szó igaz sincsen benne.
Féltését már ki nem álltam,
Minap kissé megtréfáltam
Hozzá alig szóltam,
Mind mással táncoltam;
Hogy boldog lehessen,
Ne féltsen, szeressen!"

A fára most egy holló száll.
"Hát te holló, mi hírt hoztál?"
""Hű szeretőd, te kacér szív,
Táncosoddal most párbajt vív.
Minap a tánc után,
Egy sértő szó mián,
Emésztve haragtul,
Összevesztek rútul.""

"Nem hiszek én, holló, neked,
Rossz hirt költesz, azt szereted,
Neked hiszek, te kis patak,
Igaz-e, mondd, hogy vívtanak?"
""Vívtak és elesett
Partomon kedvesed,
Vizemben a vére,
Nincsen ír sebére.""

"Jaj Istenem, jaj mit tettem!
Megöltem, kit hűn szerettem;
Szivemben mily szent tűz ége,
Egy kis szeszély s mindnek vége:
Nincsen ír sebére,
Lelkemen a vére;
Mardosva rám támad.
A kései bánat."

1894







MÁJUSBAN

Az Isten ád tavaszt és ifjuságot,
Szívnek szerelmet és lombnak virágot:
Oh szép tavasz, szép ifjuság!
Hadd reszkessen sziv és lomb örömében,
Hadd nyiljék rajtok szerelém, virág!

Hajnalsugár száll szívhez és virághoz
És aranyport és arany álmokat hoz,
Mosolygva nyílnak kelyheik,
A föld tavasszát, éltök ifjuságát
Egy hő sohajban s könnyben érezik.

Szelíd holdfény enyhít borongó éjet
És édes dallal édesebb csók ébred
Szellők vágyó fuvalmiban;
Elaludt rég, mi fáj, zajong és fáraszt,
Csak a szerelem éber boldogan.

Ne gúnyolódj', hogy a virág elhervad,
A szív érez csalódást és fájdalmat,
Bús száraz ág lesz mindenik,
S csak gyászos hollók serge száll reájok,
És vad szélvészek vivják, tördelik.

Csak mondhassák: virágoztam, szerettem
Hajnal- és holdfény ragyogott felettem,
Enyhűltem csókon, harmaton,
S hulló levél közt, szélvészek zajában,
Tavasz szép napja, rólad álmodom.







MI HŰN SZERETSZ

Mi hűn szeretsz, én kedvesem!
Mennyit nem szenvedsz értem!
Okát hiába keresem,
Ennyit nem érdemeltem.
Mi vagy nekem, alig tudod:
Enyém örömöd, bánatod,
Múltad, jövendőd, életed,
Csak a feláldozás tied.

Úgy áldjon Isten engemet
És álljon bosszut rajtam:
Szívem mily igazán szeret,
S mint nem mondhatja ajkam.
Árnyék vagyok, fényed teremt,
Bennem minden téged jelent
Mi szép, mi jó, mi tán erény,
Csupán a boldogság enyém.

1858







NEM VAGY TE LEGSZEBB...


Nem vagy te legszebb a világon,
Tán oly szép sem, mint képzelem,
De nékem érted szép az élet,
És boldogság a szerelem.
Mért lennél szebb, mért lennél legszebb?
Hisz akkor nem volnál enyém;
Csak szemed gyúlaszt, arcod bájol,
Csak tégedet szeretlek én.
A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sirig tart,
Mit érzésünk másokra fest.







OH AZ IDŐ...

Oh az idő gyorsan száll felettünk!
Eltemetjük akiket szerettünk;
Nem találjuk többé örömünket,
Észrevétlen túléljük szívünket.

Nincs erőnk már igazán remélni,
Uj örömnek, uj bánatnak élni;
A romok közt eltévedve járunk,
Idegenné vált egész világunk.

Boldog évek, szép napok sugára,
Áraszd fényed' éltünk alkonyára!
Oh melegitsd még egyszer szivünket,
Aranyozd meg utolszor egünket!

Aranyozd meg! és a végsugárral
Hadd enyésszünk csendes szép halállal!
Legyen álmunk, enyhe sir ölébe',
Szeretteink örök szent emléke.

1870







OH MOSOLYOGJ RÁM!

Szeretem rózsás arczodat,
Oly csengő, bens hangodat;
Szeretem karcsú termeted,
Liljom rengése jár veled:
De bájaid között legjobban
Mégis mosolyod szeretem.,
Szivemben egy mély érzés dobban.
Oh mosolyogj rám kedvesem !

Vidám vagy bús ez a mosoly,
Örökké szívből szivbe foly;
Örök érzés ajkad, szemed,
Örömbe', búba' csak szeret.
Gazdag kedélyed szivárványa
Ragyogva árad könnyeden,
Engesztelés minden sugara...
Oh mosolyogj rám kedvesem !

Oh e mosolytól messze fut
A terhes gond, s eszembe jut
Az első boldog pillanat,
Emléke most is elragad:
Bokrétám, mit kebledre tűztél
Félénk örömmel édesen,
S hálám csókjáért el nem űztél...
Oh mosolyogj rám kedvesem !

Oh e mosolynak sugarán
Hány szép emlék derül reám:
Nászfátyol, első fejkötő;
Liljom valál, majd rózsatő;
De a boldogság hajnalfénye
Reszket mindkettő kelyhiben.
Betelt szivem minden reménye...
Oh mosolyogj rám kedvesem !

Oh mosolyogj, mint akkoron,
Midőn ringattad karodon
Kicsiny lyányod, kicsiny fiad!
Lásd az idő hogy elhalad. -
De, mosolyod még mind a régi,
Atsúgárzik az éveken,
S rajt' összeolvad földi, égi...
Oh mosolyogj rám kedvesem!

Oh mosolyogj! bú édesül,
Megenyhül seb, kedély derül.
Hány szívet vígasztalt szavad,
Bár a tied bútól szakadt,
Eltitkolád, mosolyogva szóltál;
Emberben nincs ily türelem;
Egy földre tévedt angyal voltál...
Oh mosolyogj rám kedvesem !

Oh e mosoly őrcsillagom,
Áttör minden borúlaton,
Világit, biztat, int, vezet,
Megszenteli küzdelmemet;
Pályám nemtője, dicsőségem,
Szerelmed fénye mindenem.
Nincs drágább, a mit adhatsz nékem...
Oh mosolyogj rám kedvesem !

(1864.)







OTTHON


Járok alá s fel az utcán,
Itt-ott alig ismernek rám,
Csak úgy bámul, ki megismer...
Hogy' megváltozik az ember!

Áll az ajtó, áll az ablak,
De benn idegenek laknak,
Avagy ház és udvar puszta,
Tudja Isten, hol a gazda!

Nem jó helyen járok talán?
Milyen nagy lett ez a kis lyány;
Irul-pirul s nem ölel meg,
Nem is csoda, már nem gyermek.

A hegedű a korcsmából
Ki-kiszól, de az is gyászol,
Ezelőtt még, - hejh azóta
Szomorúbb a magyar nóta!

Én Istenem, mit vétettem,
Hogy itthon idegen lettem?
Tovább megyek, meg-megállok,
Mindent másképpen találok.

Csak a harang beszél hozzám.
Szomorúan, régi hangján,
Megújul, fáj minden emlék,
Mintha temetésre mennék.








AZ ŐSZ

Bosszus festők, bús poeták
Szegény őszt elrágalmazták.
Festik bágyadt-, haloványnak,
Gyász szinével a halálnak.
Zengik róla: vége, vége,
Oda ég s föld minden éke,
S romjain mi föl-föltámad,
Csak az emlék, csak a bánat.

Mind hiába rágalmaznak.
Kedves őszem, el nem hagylak;
Régi hived vagyok immár,
Szebb vagy nékem a tavasznál.
A tavasz száz vágyat ébreszt:
Izgalomban a természet,
Ég megújul, föld feléled,
Mindenütt forr, küzd az élet,
Szétszakítja rabbilincsét,
Pazarolja összes kincsét;
Minden fényes, oly sugárzó,
Föl-fölcsattog víg madárszó,
Rügy kipattan, nyit bimbója,
Rengeti a szellő csókja,
De szellőből vihar támad,
Összetör sok hiú vágyat,
De a fény is gyakran éget,
Hervasztja a reménységet,
S a föld keble, az ég napja,
Mennyit igért, meg nem adja.

Kedves ősz, te nem igérsz, adsz,
Amit hoztál, mindent itt hagysz.
Nincs aszályod, nincsen vészed,
Bölcs közép az osztályrészed;
Sátrad az ég szelid kéke,
Csendes, vidám, mint a béke;
Fényed egy nyájas mosolygás,
Nem zavarja a csalódás,
Mert való lett már a vágyból:
Érett gyümölcs a virágból.
Ott piroslik, kékűl, sárgul,
Harmattul és napsugártul,
S ameddig a szem csak ellát,
Nyújtja gazdag koszorúját.
Mennyi összhang a sok színben,
Hogy' kibékül benned minden.
Köd meglebben, de eloszlik,
Észrevétlen szerte foszlik;
Halkal itt-ott a levél hull,
Önként, nem a fájdalomtul;
A szellő is méla zajjal,
Suttog, mint az altató dal,
S mintha édes nyugalomban,
Szenderegne félálomban,
Meghatná lágy, enyhe érzet:
Álmodozik a természet.

1886







ŐSZI DÉLUTÁN

Oh mi kedves őszi napfény!
Jőj a kertbe, jőj velem
Kies ősszel, délutánként
A sétát úgy kedvelem.

Halld a hulló lomb sohajját,
Bús és mégis oly szelíd,
Nézd a napfény ragyogását,
Bágyadt, mégis melegít.

Halványul a kert viránya,
Mégis benne mennyi zöld;
Nyílik még egy-két virága,
S mily mosolygó arcot ölt.

Nem halljuk már a pacsirtát,
Mégis cseng-bong még a lég;
Meglebbenti a köd fátylát,
Mégis tiszta kék az ég.

Látszik, hallik az enyészet,
Mégis itt-ott mennyi báj!
Álmodozik a természet,
S elálmodja, ami fáj.

Ülj le, kedves, itt az aljban,
Hadd mélázzunk egy kicsit,
Ahol vígan szedtük hajdan
A tavasz virágait.

Elhanyatlik ifjúságunk,
Itt van őszünk nem soká,
Bár nem érzi boldogságunk,
Szívünk nem gondol reá.

Oh de eljő észrevétlen,
Loppal lépve, csendesen;
Már fehérlik egy-egy fürtem,
Tied is fog, kedvesem!

De ne búsulj: akkor is lesz
A virányon enyhe zöld,
Meg-megcsendül egy édes nesz,
Fel-felvidul ég s a föld.

Nyílik akkor is virágunk,
S a hervadó levelen
Ott ragyog meleg sugárunk,
Örök fényed, szerelem!

1865







ŐSSZEL

Hideg szél fú, hull az erdő levele,
Beh szeretnék hullani én is vele,
S mint az a mag, mely már földben aluszik,
Elalunni, elalunni tavaszig!

Elfeledném, hogy elhervadt idején,
Ki se' nyilva, bimbajában a remény,
Elfeledném, hogy már ősz lett életem,
Nem melegít, búcsuzik a szerelem.

S majd amikor beköszönt a kikelet,
S a hideg föld érzi már a meleget,
Mint a bokor, mely új lombot, bimbót hajt,
Fölébrednék, virágoznám én is majd.

Hajh de a szív csupán csak egy tavaszt él,
Igazában egyszer szeret és remél,
Azután csak másodvirág - érzem én -
Csak hervadni csalta ki az őszi fény.







SZERETNÉLEK MÉG EGYSZER LÁTNI...

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.
Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol s álmodva nézsz reám.
Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,


Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.
Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed' keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!
Szeretnélek még egyszer látni
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az Isten-hozzád,
Még visszanézni utólszor rád
S először sírni igazán.
Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat







A SZERETŐK

- Olvad a hó, tavasz akar lenni,
Be szeretnék kék ibolya lenni!
Kinyilnék a szomszédunk kertjébe',
Hadd tűzne fel dobogó keblére.

Megtudhatnám, miről gondolkozik,
Rólam-e vagy másról álmodozik.
Jaj ha másról, jaj ha csalni akar...
Hervadjak el, én Istenem, hamar!-

Szomszéd fia átkiált a lyánynak
- Ne légy virág, maradj te csak lyánynak!
Szeretőm vagy, légy a menyasszonyom,
Feleségem, én édes asszonyom!

Virágozva együtt hervadjunk el,
Nem tavasszal, hanem késő ősszel:
Csak egymásért örűljünk, búsuljunk,
Egy nyoszolyán, egy sírba' nyugodjunk.







A SZÉL ÉS A NAP


Egykor régen szél úrfival
fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?

Elébb ugyan félelmében
Ijedtem kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.

Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?

Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt', megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Így közel, úgy hamarabb.







SZÜLŐFÖLDEM

Bércek, erdők szomorú hazája,
Mi von hozzád, mi von engemet?
Könnybe lábad a szemem pillája
S ajkamon sohaj a felelet.
Fájdalom von engemet te hozzád,
Legerősebb a láncok között;
Hadd csókoljam halovány szép orcád,
Hadd érezzek búban örömöt.

Itt születtem, bérceid növeltek,
Erdő és víz-zúgás ringatott,
Jó kedvemnek visszhangid feleltek,
Termő földed kenyeret adott.
A te völgyed, a Szamos vidéke,
Virág nyílott egykor ott nekem,
Tükrén játszik multam szép emléke,
Zúgásában sír a szerelem.

Szent földedben nyúgosznak szüleim
S érted halva annyi hű barát;
Fájdalmadba temetvék reményim,
Aminőket sorsunk egyszer ád.
Fájdalmadban az enyémet érzem,
Egyben kettőt, nincs számunkra ír,
Bérceidet sírhalmoknak nézem,
Melyik is nem köztök egy-egy sír?

Mégis szép vagy, ennyi változásban,
A természet hozzád hű maradt,
Rajtad most is annyi régi báj van,
Mennyi új seb bájaid alatt.
A tavasz rád ezer koszorút fűz,
Bérceidet kék ég öleli,
Zúg a fenyves, a patak folyót űz,
S tájaid mosolyját rengeti.

Szép vagy, Erdély, szép és szerencsétlen,
Koporsóban mosolygó halott,
S én szeretlek hőbben és hivebben,
Mint valaha szívem tudhatott.
Újabb bájad lett talán a bánat,
Avagy érzőbb most az én szivem?
Mert a búból néha szentség támad
S tisztul a sziv szenvedésiben.

Mit tudom? Elég ha érzem itt bent,
Van valamim, nem vagyok szegény,
Bár tebenned elvesztettem mindent,
Szent fájdalmad örökre enyém,
S jobb napodban, mely hű visszhangod volt,
Hogy sirasson, megmaradt dalom:
Minden, minden elveszett és megholt, -
El nem veszhet, él a fájdalom!

1851










A SZÜLŐI HÁZ

Ez a város, ez a ház, ez a kert
Egykor engem mind igen jól ismert!
Itt születtem, itt nevelt föl anyám,
Édes hangját mintha még hallanám,
Mintha látnám ott magában űlve,
Özvegyi gyász bújába merülve.

Kis hugommal itt futkostam, játszám,
Milyen szép volt, hogyan mosolygott rám,
S mit körűlbe szemem csak meglátott,
Szedtem neki gyümölcsöt, virágot,
S boszus apám ha megdorgált érte,
Velem együtt zokogott szegényke.

Mint madárnak, fészkem volt ez a fa,
Oh mi sokszor pihentem alatta,
S olvasgattam egy nagy képes könyvben.
Ez a szellő, mely arcomra lebben,
E rezgő fény most is még a régi...
Gyermeki kedv édes szép emléki!

Hova pusztult a nagy kályha innen?
Mennyi boldog karácsont töltöttem,
Mig künn zugott, csattogott hó és szél,
Karszékében, vidám melegénél,
S együtt látva az egész családot,
Szivemben is örömtűz szikrázott.

Ez a küszöb! itten ölelt által
Édes anyám reszkető karával,
Mikor lelkem nyughatatlan vágya
Üzve űzött ki a nagy világba,
Itt sohajtá: látlak-e még vagy sem!
S hogy ne lásson, úgy akarta Isten.

Jó emberek, bár e ház tiétek,
Hogy nyugodjam benne, engedjétek
Multam kincsét, boldog gyermekségem'
Nem vevétek meg az árverésen:
E szobában, e kertben enyém még,
Amit bírtam, minden drága emlék.

1852







TANÁCS


Kiket szeretsz s akik szeretnek,
Ha bántanak, ha megsebeznek:
Ne haragudj rájok sokáig!
De öntsd ki szíved' s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét:
Bocsáss meg! hidd, enyhedre válik.

Óh egymást hányszor félreértjük,
Szeretteinket hányszor sértjük,
Bár szívünk éppen nem akarja.
Mi is talán vérzünk a sebben,
Nekünk is fáj még élesebben,
De büszkeségünk be nem vallja.

Ne légy te büszke, légy őszinte,
Híved legott azzá lesz szinte,
Oszlik gyanú, megenyhül bánat;
Oly váratlanul jöhet halálunk!
S ha egymástól haraggal válunk:
A sírnál késő a bocsánat.

1876







VIRÁGNAK MONDANÁLAK...

Virágnak mondanálak,
A rózsa, liliom,
Mint egy tőnek virági
Virúlnak arcodon.
De a virág nem érez,
Ne légy virág nekem...
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Csillagnak mondanálak,
Mely est koránya lett,
Virasztva édes álom
S édesb titok felett.
A csillagfény hideg fény,
Ne légy csillag nekem...
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Hajnalnak mondanálak,
Mely hogyha felköszönt,
Ég és föld mosolygva
Örömkönyűket önt.
A hajnalláng muló láng,
Ne légy hajnal nekem...
Maradj kedves leánynak,
S légy hű szerelmesem!

Vagy légy virág s virúlj fel,
Itt hived kebelén,
Légy csillag, fényt sugárzó,
Balsorsom éjjelén:
S hajnal, mely harmatot hoz,
Örömkönyűt nekem:
Oh légy a nagy világon
Egyetlen mindenem!







A VÉN ALMAFA

A szőllőhegy oldalában
Vén almafa áll magában;
Azt beszélik, régen áll ott,
Hetven nyarat, telet látott.

Látszik is, hogy már elfáradt,
Némely ága el is száradt,
Sokat vívott az idővel,
Itt is ott is egy-egy sebhely.

De hogy ím a fecske megjött,
És Szent György is beköszöntött,
Meg-megéled régi kedve,
Száraz ág, seb elfeledve.

Kivirít még sok ép ága,
Lombjánál több a virága,
Szellő lengi, méhe járja,
S dalos madár meg-megszállja.

Vén fa, élted alkonyában,
Az ifjuság virágjában
Mondd, mi tart fönn, éleszt téged'
Reményed-e vagy emléked?

Bármi legyen, mit én bánom,
Csak nyíljék egy-két virágom,
Remény-e vagy emlékezet...
Csak élessze a szívemet.

1882










VILÁGOSNÁL

Világosnál, Világosnál
Huszárok könyeznek,
Sirva sirnak veszedelmén
A magyar nemzetnek.
A sóhajtás zajszelében
Hajlik meg a zászló,
Szegény gyalog gazdájára
Búsan nyerit a ló.

Csak egy régi vén huszár ül
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Napsütötte arczán;
Csak egy régi, vén huszárnak
Zászlója lobog még,
Mintha várna csatajelre
És vért szomjuhoznék.

Hej vén huszár, hej vén huszár,
Szállj le, szállj le immár!
Nem rohamra harsog a kürt,
Nem a győzelem vár.
Tépd el, tépd el lobogódat,
Nincs már Magyarország!
Őseinknek szent sirhalmát
Kozákok tapodják.

Hall és lát és föltekint majd
Kétségbe esetten,
Mintha nézné, tudakozná,
Van-e isten mennyben.
Hall és lát és búsultában
Pisztolyát ragadja,
Mintha sors és világ ellen
Csatázni akarna.

",Magyar vagyok, rabbilincset
Nem visel magyar kéz,
Huszár vagyok, zászlajával
A huszár együtt vész.
Foszlányai ezt a sebet
Legjobban takarják . . .
Isten hozzád édes hazám,
Szegény Magyarország!"

Dörren a cső, piros vér foly,
Meghajlik a zászló,
És haldokló gazdájára
Búsan nyerit a ló.
Honja sirján ott feküszik
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Kebelén és arczán.

(1849.)







VIGASZTALÓ

Ej ne búsulj, hogy öregszel,
A természet rendje az;
Ettől ám meg nem menekszel,
Nem virúl örök tavasz.
Évszak és kor egymást váltja,
Amit bír, enyészni látja,
S bár a multért sír szeme,
Van azért új öröme.

Nem örülsz-e? Immár nem bánt
Hiú vágy és küzdelem,
Szenvedély örvénybe nem ránt,
Nem kínoz a szerelem.
Megszünt a sok össze-vissza,
Szíved nyugodt, elméd tiszta,
S vidáman megáldhatod
Őszi fényű szép napod'.

Ne bánd, hogy már hagyogatnak
A remények hűtlenül,
Szép emlékid megmaradnak
S rájok újabb fény derűl.
Hány reménynek rabja voltál,
Hányszor hittél és csalódtál!
Egy szép emlék pályabér,
Száz reménynél többet ér.

Ne erőlködj' ifju lenni,
Vén szerelmes rút alak,
Festett hajjal bálba menni...
Jaj csak így ne lássalak!
Maradj, ami vagy, csak annak
Öreg úrnak, tisztes aggnak,
És emelje lelkedet
Az őszinte tisztelet.

Hadd lyányodnak, hagyd fiadnak
Az ifjúság örömét,
Örömid neked is vannak,
Csak kezed ne dúlja szét:
Természet s művészet bája
Lelked gyönyör közt himbálja,
S kit szeretsz, a hű család,
Gond mellett sok élvet ád.

Hát hazád? Egész halálig
Lelkesűl a honfi-szív;
Mássá csak a módja válik,
Maga élve-halva hív.
Érett ésszel, józan fővel,
Lépést tartva az idővel,
Ha a nép bölcs véne vagy,
Szavad tett és súlya nagy.

Hát ne búsulj, hogy öregszel,
Itt a bor, kocints velem!
Lánghevétől fölmelegszel,
Ez hozzád nem hűtelen.
Bor öregnek éltető nedv,
Mámor helyett egy kis jó kedv
- Töltsd szinültig a pohárt -
Néha-néha meg nem árt.









 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Címkék: szárnyvitorláját, szekrényünkben, visszagondolok, tündérlátomány, menyasszonyom, szenvedésiben, szerencsétlen, szeretteinket, csermelyzúgás, elrágalmazták, szúnyadhatnám, osztályrészed, mennydörgését, gyermekhittel, beköszöntött, rabbilincsét, gyermekségem, megtréfáltam, örömkönyűket, szétszakítja, sziklabércek, összevesztek, meggyógyítna, elvesztettem, magyarország, nyughatatlan, szegettemnek, megtudhatnám, megnyilallik, fájdalmadban, széttekinget, sascsoportot, megáldhatnám, megcsókolják, mégélesebben, rabbilincset, magyar főrendiház, ifjúság legszebb, kétség tengerén, rejtett fájdalom, honra hogy, anyjáé volt, élet ősze, fájdalmat kétszer, nehéz hantok, egyiket betakarja, régi rendet, alvókat hosszan, kunyhóban altatsz, gazdagnál költesz, szív csak, percig emlékednél, Gyulai Pál, GYULAI PÁL KÖLTÉSZETE, Kisfaludy Társaság, Magyar Tudományos Akadémia, Immár Tőle, ERDÉLY HATÁRÁN Gyulai Pál, Elfáradtam Pest, FÁRADT VAGYOK, HŐSÖK SÍRJA, KÉSŐ BÁNAT, VAGY TE LEGSZEBB, MOSOLYOGJ RÁM, Tudja Isten, ŐSZI DÉLUTÁN, SZERETNÉLEK MÉG EGYSZER LÁTNI, SZÉL ÉS NAP, SZÜLŐI HÁZ, VIRÁGNAK MONDANÁLAK, Szent György, Szegény Magyarország,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Véleményezd!
10.18. 16:02 Öt jármű ütközött össze az M1-esen Herceghalomnál, nagy a torlódás
10.18. 16:01 Török offenzíva - Erdogan: folytatódik a hadművelet Északkelet-Szíriában, h...
10.18. 15:52 Karácsony Gergely felfüggesztette a kilakoltatásokat
10.18. 15:52 Önkormányzat 2019 - Az ellenzék jogorvoslati kérelmet nyújtott be a csepeli...
10.18. 15:51 AM: A kormány elkötelezett az agrártámogatások megóvása mellett
10.18. 15:51 Megkezdődött a Török Áramlat gázzal való feltöltése
10.18. 15:42 Tőzsde - Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken
10.18. 15:42 A fost înfiinţată Fundaţia Casa Tradiţiilor din Transilvania
10.18. 15:21 Compania aeriană LOT introduce trei curse noi pe ruta Budapesta-New York
10.18. 15:11 Erdélyi turnéra indul a Nemzeti Énekkar
Tudjátok ?
Az álmoknak valóban van jelentése?
Hogyan lehet megszabadulni a kuponoldalak és a maikupon hírlevéltől ?
Kívánhatok, Boldog Új Évet, minden megmaradt Csatilakónak?
Káros az alkohol ? Ha igen akkor mennyire ?
Kívánhatok kellemes ünnepeket?
még több kérdés
Blog Címkék
Facebookon kaptam    Facebookon kaptam          Ferenc pápa: Ne akadályozzuk a...    Őszintén a gyermekbántalmazásr...  Őszi levél  Újraélesztés- EZT MINDENKINEK ...  Buda Ferenc - Pesten esik a hó  Facebookon kaptam  Csak lelki nemessége meglegyen...  A birs ősrégi idők óta használ...  Napraforgó csokor  Reviczky Gyula: Imakönyvem.. ...  Png virág    Őszi kép      Facebookon kaptam        Újraélesztés- EZT MINDENKINEK ...    Facebookon kaptam          28. évközi hét csütörtök 10.17  Akinek rendben van az élete és...  Ferenc pápa: Ne akadályozzuk a...    Piros rózsa        Jó reggelt , szép napot  Az idő elszállt, csak emlékeim...  Jó reggelt , szép napot    Facebookon kaptam              Mielőtt elindulsz egy úton    Földes Gábor özvegye    Mielőtt elindulsz egy úton      Facebookon kaptam    Ferenc pápa: Ne akadályozzuk a...  Szèp csokor  Szèp napot kívánok    Újraélesztés- EZT MINDENKINEK ...    Boldog szülinapot a ma ünneplő...  Csak lelki nemessége meglegyen...          Őszi kép      Boldogság...    Png nő      Facebookon kaptam  Londíner    Jó reggelt , szép napot  Orchidea      Png őszi fa  Az idő elszállt, csak emlékeim...        Buda Ferenc - Pesten esik a hó  Lila rózsa    Újraélesztés- EZT MINDENKINEK ...     
Bejegyzés Címkék
magyar főrendiház, ifjúság legszebb, kétség tengerén, rejtett fájdalom, honra hogy, anyjáé volt, élet ősze, fájdalmat kétszer, nehéz hantok, egyiket betakarja, régi rendet, alvókat hosszan, kunyhóban altatsz, gazdagnál költesz, szív csak, percig emlékednél, élet vész, alkonyat sugára, multakban élni, csillagos éjbe, megúnt világbúl, sírba száll, egész életet, rónaság vidéke, nagy világ, szülőföld szerelme, szívnek dobbanása, gyönyörrel félelem, lélek gondolása, erdők tengerének, büszke lélek, erdők éjjelére, tündér álom, kelő hold, erdők tündére, hold édes, távolban morajló, hold fényén, virasztó hegytetők, ebeknek csaholása, kanyargó úton, ősök sirhalma, sasoknak tanyája, magasba szárnyal, szabadság viharos, hiúság vásárában, világot hadd, életnek derűs, mező nyáron, tavasz bűbáját, másikhoz hajlik, emberek világát, örök természetben, fájdalom kicsordult, sirnál késő, vértől megszentelt, szent sugár, magyar lesz, nagy emlékezet, zöld erdő, bérc patakja, menny mintegy, hang kiált, igazság ünnepel, fára most, holló száll, tánc után, kései bánat, föld tavasszát, szerelem éber, virág elhervad, szív érez, feláldozás tied, boldogság enyém, romok közt, mély érzés, terhes gond, első boldog, boldogság hajnalfénye, tied bútól, földre tévedt, magyar nóta, harang beszél, tavasz száz, szellő csókja, föld keble, nyájas mosolygás, szem csak, levél hull, hulló lomb, napfény ragyogását, kert viránya, tavasz virágait, virányon enyhe, édes nesz, hervadó levelen, erdő levele, hideg föld, szív csupán, őszi fény, akászok árnyán, , ,
2019.09 2019. Október 2019.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 11 db bejegyzés
e év: 216 db bejegyzés
Összes: 3852 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 553
  • e Hét: 6264
  • e Hónap: 20561
  • e Év: 339736
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.